"Pár hónap, és nem lesz több ingyenes messengerezés mobilnettel"

Március 31-től a mobilszolgáltatók egységesen búcsút intenek a nullás díjszabásnak, ami annyit tesz, hogy ezután nem lehet majd használni, ha kimerítettük havi mobiladat-forgalmunk keretét. Ez a kedvezmény Magyarországon több mint tíz éve elérhető, és vonatkozott a legtöbb üzenetküldő alkalmazásra, amelyeket nap mint nap használunk (Facebook, Messenger, WhatsApp, Instagram Tinder, és a többi). Emellett a Spotify és a navigációs programok használata is adatforgalomhoz lesz kötve a jövőben.

Az Európai Unió Bíróságának először 2017-ben szúrt szemet, hogy bizonyos alkalmazásokra a nullás díjszabást (zero rate) alkalmazták a szolgáltatók. Ennek értelmében eddig számtalan alkalmazást (például Facebook, Messenger, Instagram, és a többi) lehetett ingyen használni, amelyek március 31. után már fogyasztani fogják a mobilnetet.

A hatóság azzal indokolta döntését, hogy sérti a szabad versenyt, ha bizonyos alkalmazásokat a felhasználók ingyenesen igénybe vehetnek, másokat pedig nem.

[...]

Link: https://index.hu/techtud/2023/01/10/facebook-messenger-mobilnet-instagr…

Hozzászólások

Értem én a mögöttes dolgot, de az "überokosok" megint az egyszerű (ezen belül is a szegényebb) embereket szívatták meg. (Mondom úgy, hogy engem nem érintett, nekem eddig sem volt a díjcsomagomban ilyen kedvezmény)

üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

Ez egy dologra lesz jó, ha belegondolsz: arra, hogy az eddig korlátozott adatkeretet tartalmazó csomagokról az unlimited felé tereljék a felhasználókat. Az.a ki elhiszi, hogy például a spotify vagy épp a FB meg a waze picike versenytársainak az érdekében, az ő lobbierejük miatt megy erre a szabályozás... Nos, az nem lát messzebb az orránál. 
Nekem a 15GiB-os mobilnetes csomag (közösségi oldalak, streaming média, waze, stb. nem számít bele) a kapcsolódó mobilos  csomaggal együtt is jóval olcsóbb, mint egy unlimited data előfizetés, telefonos előfizetést nem számolva.
Nagyon jó esély van arra, hogy az eddig a netsemlegességet ignorálva az adatkeretbe nem számítóforgalmak elérték azt a szintet, ahol már nem éri meg azt ingyen adni...
Az persze szép baleset lesz, amikor a most "nem számít" forgalmakat is be kell terelni a forgalomszámláló/számlázás alapját adó mérőeszközökbe azon előfizetőknél, akiknél erre szükség lesz...

Ez a cél, igen - az a 15GiB nekem bőven elég minden egyébre, viszont a Spotify forgalma már nem biztos, hogy bele fog férni - és ugyebár a korlátos netnél jóval drágább az "unlimited", de még az egy "mérettel" nagyobb is jelentős áremelést jelent - úgyhogy tessék szépen elfelejteni, hogy ez a netsemlegesség és hasonló buzzword-ök miatt van: egyszerűen a szolgáltatóknak nem éri meg fenntartani (az "ingyen" forgalom mennyisége/aránya elérte azt a szintet, ami már fáj nekik), bónuszként a kedvezőbb áron adott limitált csomagokból is a drágább felé terelhetik ezzel az ügyfeleket.

Azt azért ne felejtsük el, hogy amikor megjelent az ADSL és a korlátlan net, akkor összességében alacsonyabb lett az internet-költség, mint a korábbi modemes vagy ISDN-es időszakban. Én azt várom, hogy az unlimited csomagok ára le fog menni a jelenlegi nagyobb adatforgalmú csomagok szintjére. Pár éve a 2-4 gigás csomagok kerültek többe, mint most a 8-10.

Vezetékesen kicsit más a helyzet, mint mobilon. Vezetékesen minden szolgáltató a saját pélójával veri a csalánt, csak rajtuk múlik, hogy milyen sávszélességűre fejlesztik fel a fizikai hálózatot. 

A mobilnetnél meg a közös ló egy kis szeletével kell gazdálkodni. Ha minden korlátlan és sokan "ha má' fizetek, akkor 100%-ban pörögjön az adat a devnullba küldve is, csak mert jár" módon gondolkodnak, akkor durván lassú lesz. Szóval valamilyen módon kell korlátozni a felhasználókat. Az árral, a mennyiséggel, az idővel vagy ezek kombinációjával. 

Ahogy a vezetékes neten is, ha mindenki nekiugrana a netnek egyszerre, akkor az ígért sávszélesség töredékét kapod, mert maximum a last mile-ra lesz igaz, hogy tudja a sebességet, másra nem. Mobilneten meg a garantált sávszélesség a szerződés szerint is nulla, szóval lehet reklamálni nyugodtan, a 100%-ban pörögjön az adat mentalitásúak majd rájönnek, hogy az nem lesz.

A pazarlók leszarják, legfeljebb hangosan panaszkodnak milyen szar. A normális felhasználókat kell megvédeni valamivel attól, hogy használhatatlanná váljon a hálózat. Őket is csak azért, mert ők generálják a profitot. Mobilon a last mile már szűk keresztmetszet, a (mobil mögötti) vezetékes gerinc könnyebben bővíthető.

Úgy tudom hogy a telenor yettel otthoni mobilinternet elvileg valóban korlátlan, bár most nem esküszöm azért meg. Viszont az nem költöztethető és dedikált sávot használ.

Az apróbetűs részek kivédésére létezik elvileg az egységes internet szolgáltatás leíró táblázat. Ott fel kellene tüntetni a korlátozást, ha lenne.

eleve korlatozzak a savszelesseget adatforgalom szerint, persze errol hallgatnak.

De rendszeres, hogy yt video belassul. Ha rafrissitek akkor megint jo 10-20secig. mobilneten kivul ilyen nincs, a felallas ugyanaz.

A belassul az ilyen 10-20kB/s-ig is le tud menni.

Napszakok szerint is korlatoznak. Este 8kornyeken rendszeres, hogy reprodukakhatoan 80-140kB/s kozott tartanak.

Csak a gmail ne hizott volna mar meg ennyire....

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

A Spotify forgalma nem eszik meg lófaszt se. Minden nap megy a podcast munkába és munkából, valamint futás közben.
A nagyfelbontású videó az, ami megeszi az adatkeretet.

10 GB-os mobilnetem van, általában 2 GB körüli szokott lenni a havi használat. Néha majdnem a hármat is eléri.
Pedig soha ki se kapcsolom. Amikor nincs wifi, egyből fallback-el rá.

Ami talán segít a forgalmon, az a DNS proxy, ami szűri a telefonomon a forgalmat (ad+malware sites). Sok fasság így eleve nem toltődik be.

Nagyon jó esély van arra, hogy az eddig a netsemlegességet ignorálva az adatkeretbe nem számítóforgalmak elérték azt a szintet, ahol már nem éri meg azt ingyen adni...

Arra gondolsz, hogy az ISP-nek nem éri meg a korlátos csomagot árulni?

A fogyasztó számára kiszámlázatlan forgalom eddig is az ő költségeit növelte, feltételezem, hogy kaptak valami kis jusst a tartalomszolgáltatótól annak fejében, hogy ingyenesen átadták az ügyfél felé a szolgáltatást. 

A hálózatsemlegesség kikényszerítése az egyik legjobb dolog mostanság, ami történhetett.

Most gonosz leszek, de ez gondolták a kommunizmusról is sokan

 

 (Eleve nem lett volna szabad eljutni addig az állapotig, hogy egyes adatforgalmakat megkülönböztessenek.)

Öööö...miért is?

Lejjebb írták, hogy kevesebb lesz a fb komment. Jó, fene tudja én eleve nem nagyon fb-zek, de továbbra is az a véleményem, hogy ettől nem fognak többen vagy kevesebben más platformot használni, viszont a kevésbé tehetősebb réteget (kvázi az lakosság nagyobbik részét) megszopatták.

üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

multkor pont voltam egy szolgaltato boltjaban ahol kevesbbe tehetos retegek iphone-al adositottak el magukat majd betertek a nemzeti dohanyboltba par karton cigiert.

Az en unlimited elofizetesem 9K huf. Nem tudom mennyi a karton cigi, mert sosem dohanyoztam, de valaki idedobhatna az arat, csak hogy legyen osszehasonlitasi alapom. De van egy olyan erzesem hogy valahogy beleferne az unlimited net az elofizetesbe az iphone torleszto egy resze heleyyet meg a karton cigik helyett.

Azért az szerintem eddig is bosszantó volt, hogy ugyanazért a pénzért ha a facebookon eladtam a lelkemet is, akkor ingyen volt a messenger korlátlanul, de a Signal üzenetért meg adatforgalmat számoltak fel. Vagy hogy a Spotify ingyen volt hallgatható, de ha nekem YT Music-om van, azért fizetni kellett.

Igazságosabb lesz, ha a 15 Gb internet + korlátlan messenger helyett inkább mindenki 30 Gb internetet kap, és majd eldönti maga, hogy a Messengeren vagy a Signalon használja el az adatkeretét.

Nagy Péter

Ez azon is múlik, hogy használod-e az n+1 appot. Nekem a 30GB + nincs ingyen semmi olcsóbb, mert a másikból csak 15GB-ot tudok használni, ebből meg 30-at.
Azt még hamarabb elfogadnám, hogy 15GB + korlátlan zenehallgatás (akármelyik szolgáltatót használod), mert a 15GB + korlátlan Spotify csomag nekem csak 15GB-al kevesebb YouTube Musicot jelent ugyanazért a pénzért.

Nagy Péter

embereket szívatták meg.

Nekem a szép emlékű upc mobilnál ~6+ évvel ezelőtt is volt már korlátlan adatcsomagom sima egyszerű magyarországi magán előfizetőként, elérhető áron, de a piaci összejátszások során megszüntették a piacon az olcsó korlátlan mobilnetet.

Szóval nem, nem érted, az EU nem szivat meg senkit, az EU szólt hogy miazmár, hogy egyes magánszolgáltatások előnyt élveznek az internetes forgalomban? És igazuk van. Mit szólnál hozzá ha az index 5x gyorsabban töltődne be mint a hup? Vagy egyáltalán nem? Na ugye.

 

Valódi piac és verseny kéne, és máris megoldódna. A fő gond inkább az hogy még mindig extra pénzeket kell fizetni egy korlátlan adatcsomagért, nyilván azért mert a szolgáltatók összekacsintanak. Mert ugyan létezik (ezt múltkor megflameltük), de csak drágán, vagyis a havi 10 ezer forint környéki előfizetésekhez.

+1

Ráadásul szerintem ez a hozzáállás pont azt segítette elő, hogy a korlátos net + korlátlan messenger és spotify mellett nem volt elég nagy az a réteg, aki korlátlan opciót szeretett volna elérhető áron.
Ha pedig nincs rá nagy igény, akkor nem is lehetett eladni sokat belőle, így nem is érte meg.

Volt egy időben a Telenor Hello Data csomag, ott 6000 forint volt a korlátlan net. Az is kiszorult, mert tele volt a piac olyanokkal, hogy 5000 forint a 15Gb + korlátlan ez-az.

Nagy Péter

Nekem még mindig az van mivel nem voltam hajlandó átkötni egy kétszer annyiba kerülő de rosszabb csomagba. Most havi 3000-ért van korlátlan mobilnet, 100 perc beszélgetés bárhova és korlátlan beszélgetés hálózaton belül. Ennél nehéz jobbat mondani így maradok ezen amíg csak tudok.

Javulni fog  a facebook kommentek átlagos minősége. Derossz. :)

Szerkesztve: 2023. 01. 10., k – 23:15

Szerintem a mobilszolgáltatós saját tévé szolgáltatást fogja leginkább befolyásolni.

És hogy, hogy nem, hát meg is jelent egy cikk, amiben a yettel tv set-top-boxos megoldásáról van szó
https://www.hwsw.hu/hirek/65612/yettel-tv-android-box-applikacio-set-to…

A múltkori hwsw hír alatt pont arról kommenteztem, hogy ha a vezetékes, dobozos kábel iptv netcsomagtól független, akkor a yetteles szolgáltatói iptv hálózaton belül csak azért lesz hátrányosan megkülönböztetve és netcsomaghoz, annak forgalmába beszámolva, csak mert nincs set top box-e. .. hát megoldják, hogy visszhafejlesszék a vezetékesnél megszokott dobozos butaságra a mobilnetes tévét is.

Ez a mostani index cikk le van maradva, nem? Már az is tilos lesz, hogy ne számolják a forgalmat, vagy rosszul gondolom?

"A fenti ítéletet követően, illetve esetenként már azt megelőzően a szolgáltatók úgy változtatták meg a zero rate csomagokat, hogy azok az általános adatkeret kimerüléséig biztosítottak csak korlátlan forgalmat a megjelölt alkalmazások és tartalomtípusok számára. Az Európai Unió Bírósága ugyanakkor 2021-ben német bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárások során ezt a gyakorlatot is jogellenesnek nyilvánította, vagyis a Telenort érintő ítélethez képest is szigorúbb döntést hozott."
https://www.hwsw.hu/hirek/65571/zero-rate-nullas-dijszabas-mobilnet-int…

Szerkesztve: 2023. 01. 11., sze – 08:50

Olyan sok forgalmat tett ki a messengerezés, hogy ez valóban számítson valakinek?
FB meg számítson csak, arra még plusz adót is kivetnék. Még a végén valami értelmesebb dologgal foglalkoznának az emberek.

A saját szolgáltatású tévé viszont érdekes kérdés. Fel kell találni hozzá a dinamikus csomagot, amire mindig pont a tévéhasználat mértékével megegyező lenne a kedvezmény. Voice csomagoknál is van fix díjas, ami a számlán nekem úgy jelenik meg, hogy kiszámlázzák, de kedvezményként egyből jóvá is írják a forgalmat.
A másik lehetőség, hogy a tv stream valamely ponton elveszítse adatforgalom jellegét.

A szolgáltatónk korábban konkrétan azt csinálta, hogy azokat a titkosított adatfolyamokat, amikbe nem tudott belenézni, lekorlátozta béka segge alatti sávszélességre. Nekem a mobilinternet munkaeszközöm, és mivel nagyjából mindent VPN felett érek el, kurva jó volt néha belefutni a dialup modemet idéző sebességekbe.

A másik pedig, amikor valakikkel mondjuk konferenciabeszélgetést akarsz csinálni, és erre van egy nyílt / open source alapú / self hosted platformod, és mindenki más a <foobar> adatbányász szolgáltatását akarja használni helyette, "mert az ingyen van".

Az adatátvitelt biztosító szolgáltatónak egy dolga legyen: továbbítani az egyeseket és a nullákat. Köszönöm!

Az adatátvitelt biztosító szolgáltatónak egy dolga legyen: továbbítani az egyeseket és a nullákat. Köszönöm!

Esetleg annyi még, hogy mondjuk egy streaming-et nézőnek ne laggoljon a kép/hang csak azért, mert mondjuk valakinek az egész nap bekapcsolt gépén futó levelező éppen egy óriási csatolmányt tölt le, mikor az illető otthon sincs. Mert az utóbbi ráér (ha csak 1 perc múlva lesz ott, az sem a világvége). Ezért is született meg a .... 

(a ... kiegészítendő)

trey @ gépház

Általában szerintem is, cserébe az van, hogy amíg neked az a fontos, hogy ne szaggason a netflix, neki meg az, hogy ne kelljen minden nagyobb csatolmányra két percet várni, vagy kapjon +20 perc büntit egy iso letöltésnél, ami a munkájához kellene, azért mert egy másik ügyfél netflixezne. Legyen kedves ne ő eldönteni, hogy neki mi a fontos. Pont úgy, ahogy a netflixező meg nem szeretné, hogy szaggason a netflix azért, mert más leveleket tölt le (aki meg nyilván mondhatná hogy keresztbe leszarom, hogy valakinek néha reccen a video munkaidőben, jajj szegény). Szóval legyen kedves úgy megoldani, hogy ne az egyiket büntesse a másikhoz képest, hanem hozza, amit vállalt.

Nem érzem reálisnak, hogy egy Netflix kedvéért bérlet vonalat vesznek majd a netflixezni vágyók. A lakossági csomagok meg kollektív nem vállalnak semmit sem, mindegy hová mennek az emberek.
Valószínűbb, hogy lemondják a Netflixet, vagy a Netflix supportot ostromolják, egészen addig, amíg nem cachel többet a program a lejátszás megkezdése előtt.

Ugyanígy egy lassan letöltődő e-mail csatolmány miatt sem fog senki bérelt vonalat venni, inkább az 5 perces levélcsekkolást fogja 15 másodpercre csökkenteni, hogy a lassú letöltést kompenzálja annyival, hogy hamarabb kezdi meg letölteni a mellékletet az érkezés után. Akkor is, ha ezzel a hálózatra nagyobb terhet ró.

A szolgáltató meg azt tudja tenni, hogy fejleszt annyit a hálózaton, hogy egy gyorsan letöltött csatolmány mellett is jusson idő Netflixre, és akkor az emberek nem kell a trükközéssel sávszélességet pazarolniuk.

Nagy Péter

Feltéve, hogy az a szolgáltató elérhető-e az illető lakcímén, és nem kerül-e kétszer annyiba náluk ugyanaz a szolgáltatás.

Én jelenleg Vodafone-os vagyok ezen a címen. 300 Mbit + TV + telefon együtt havi ~6500 forintért van.
DIGI nincs a házban, a Telekom pedig 30/5MB-es internetet tudna adni vezetékes telefonnal, TV nélkül havi ~6800 forintért.

(mindez Budapest, II. kerület)

Szóval elméletben jól hangzik, hogy váltanak, de a gyakorlatban sokszor ennél nyomósabb okkal van valaki az adott szolgáltatónál, mint hogy van-e náluk priorizálás, vagy sem.

Nagy Péter

Ja. a HunDub vagy mi a sz@r lobbija miatt, mi? Hány éves vagy, kisherceg? Eddig ami nem számított, azt nem kellett áttolni a forgalomszámláló rendszeren, azaz üzemviteli szempontból olcsóbban/egyszerűbben lehetett kezelni. Most ezt is be kell tolni oda, úgyhogy van esély arra (is), hogy emiatt minden _is_ lassabb lesz (de ugyebár a minimum az persze rendben lesz...), és az üf. azt fogja látni, hogy a korlátlan, de másfél- kétszer drágább csomag gyorsabb _is_ és korlátlan _is_. És ez a szolgáltatók valódi érdeke: mivel a forgalom döntő hányada már így is "unlimited" a mobilneten, hát fizessen az ügyfél korlátlan csomagra elő - jóval-jóval drágábban.

El van írva a nicked, egyik helyen z van valami más helyett... (Egyébként úgy néz ki, hogy elég jó árat fogok kapni az előfizetéseinkre - minimálisan lesz drágább, viszont mindegyik megy belföldön korlátlan csomagba (hang+adat egyaránt)

Én igazából nem látom át, hogy kinek okoz ez valóba gondot - nem elvileg vagy morálisan, hanem valójában a használatban. Persze én csak magamból és a saját tapasztalatból, a környezetemből tudok kiindulni.

Amiért értetlen vagyok: én és az összes ismerősöm wifi-t használunk otthon, munkában egyaránt. Sőt, én amikor lehet, vezetéket, mert nem mobilon dolgozok (a laptop is dokkolóba kerül ezeken a helyeken). Ahol a legtöbbet vagyunk. Mobilnet csak ezeken a helyeken kívül kell. Ott meg nekem sose fogy el a havi keretem, pedig sohasem használok olyan kommunikációt, amit eddig kitűntettek és nem mértek (VPN-en becsatlakozok, az sose volt ingyenes adatforgalom).

Akinek nincs otthon wifi (mert gondolom szabadidőben fogy a legtöbb mobilnet), annak szerintem tuti olcsóbb egy adatkeret nélküli vezetékes net, plusz wifi AP, mint a korlátlan (vagy magas adatkeretes) mobilnet. Akinek meg munkában nincs wifi, annak valószínűleg nem is szabad munkában (magán) telefont használnia...

Szóval igazából kinek mi a tapasztalata, kinek okoz ez gondot valójában?

Szóval igazából kinek mi a tapasztalata, kinek okoz ez gondot valójában?

Aki a BKV-s órákat úgy üti el hogy bambán nézi az insta reels/yt shorts/tiktok videókat, vagy a facebook falat, szigorúan 30 videó / perc sebességnél gyorsabban. Majd visznek ezentúl könyvet. Nekem azt hiszem 4GB -os keretem van, nagyon ritka hogy szól a 80%nál, elég szokott lenni a hétköznapi dolgokhoz (messenger, bank, maps, spotify, kevés youtube, társai).

Nem tudom mi számít "ingyenesnek", mert a havidíjat eleve fizeted, tehát benne foglaltatik a havidjban korlátlanul a szolgáltató által meghatározott típusú forgalom. Ez ugyanaz, mint a havi 2000-ért korlátlan tematikus csomag. Van/volt amelyik épp videós oldalakra vonatkozik.

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

Szerintem arról, hogy ne adóztassuk meg az információ szabad áramlását. Mondjuk áfát eleve fizet rá mindenki és ebben az az érdekes, hogy 2014-ben még az internetadó ellen kellett tüntetni, 2018-ra lecsökkent az áfája 18-ról 5%-ra. Most ugyanezen az elven megtehették volna a "szolgáink" (minisztereink) jelenlegi ársapkás termékekkel, hogy 0% áfa vonatkozzon rájuk amíg ki nem szabadulunk a biliből.

Akkoriban arról szólt a fáma, ha adó lesz, drágább lesz. Ha drágább lesz, a Bütyki Pista bácsihoz nem jut el az internet, még a facebook sem, így csak az M1 agymosás híradó marad. (Emellé 4 évente 1 zsák krumpli és már el is van intézve az IDDQD)

Akkoriban még nem volt túl erős a kormánypárt az online médiában, éppen folyamatban volt a többi médiaszolgáltató "megreformálása".

Persze volt akinek mindegy mi, csak balhé legyen meg mindegy mi, csak lehessen már tüntetni a kormány ellen. Furcsálltam is, hogy pont emiatt mentek ki ennyien a térre, de ennyiből is látszik, hogy a kommunikáció és az információ, az online kapcsolatok mekkora jelentőséggel bírnak.

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

Egyfajta erődemonstráció és jelzés volt a politika felé, hogy vannak olyan dolgok, amikhez nem nyúlhatnak hozzá, sem extra adóval (párszáz forinttal sem), sem semmilyen korlátozással (azokban az években a világban számos helyen zajlottak rendszerellenes megmozdulások, és a hatalmak szeretik lekapcsolgatni az internetet). Nem a párszáz forint miatt vonult többezer ember, az csak a felszin volt. Vissza is táncoltak tőle. Szerintem korrekt kommunikáció zajlott le a társadalom és a politika között ezügyben.

Mint ahogy a vizitdíjas népszavazás sem a 300 Ft-ról szólt. Még csak nem is az egészségügy privatizációja ellen (ami azóta is, jelenleg is zajlik).

A költségvetési számok meghamisításának és a hazudozásnak a következménytelensége dühítette fel a társadalmat. Akkor épp ez a népszavazás volt, ahol belerúghattak Gyurcsányba.

6 Gb-os mobilinternet-keretem van, és legtöbbször 500 Mb alatt kihúzom a hónapot. Ha mozgok, akkor használom, de közlekedve az országban már legtöbb helyen GPS nélkül veszem az "akadályokat". Az érkezések végpontjainál mindenütt van Wi-Fi. - A mobil normális használata számomra, a kamera + fotóalbum, személyes adatbázisok kezelése, tanulás, Viber a családi kapcsolattartásra, hírek - mobillal viszonylag kevés időt ráfordítva (max. napi 15 perc,) néha egy kevés Youtube-videózás, - ha nem vagyok PC-közelben. (Játékra mindig sajnáltam az időt, nincs is konkrét játék-appom.) - Mentes vagyok a Face-tól, az összes ilyen app leölve a mobilról.

Ehhez hozzátartozik, hogy soha nem engedem, hogy a mobilnet "auto" módban legyen, viszont kikapcsolt módban igen. Erre kínosan ügyelek. (Csak akkor kapcsolom be, ha konkrétan használni akarom, ha Wi-Fi-hez érkeztem, már kapcsolom is ki.)

Nekem 15 GB-os (nagy "B", mert a kicsi "b" a bit...) mobilnetes keretem van (+nem pörgeti a számlálót n+1 app), és az Android szerint általában havi 12-14GiB forgalmam van, mióta home office-ban tolom, de a bejárós időkben legfeljebb 2-3 hétre volt elég (utazás közben spotify megy - igen, évekkel ezelőtt még rádió/mp3 párti voltam...) az Android szerint (az ugyebár mindent beleszámol). Emiatt két lehetőséget látok: a jelenlegi csomagomat ameddig lehet, megtartom, akár hűségidővel is, vagy elfogadom a burkolt áremelést, és megyek a következő csomagra...

Ja, a mobilnet nálam is kézi kapcsolással megy - eddig amikor bármire is szükségem volt, bekapcsoltam, mert tudtam, hogy az "egyéb" bőven belefér a 15GiB csomagba... Most nem fogom... Vagy váltogatok a két SIM között, csak az a gond, hogy az Android nem tudja külön mérni a két SIM mobilnetes forgalmát...

Kontrollra a "Data Monitor" nevű app-ot használom, beállítható az adat keret-fogyás ellenőrzésére, bár két SIM-el megy a telefonom, de csak egyiken van elérhető mobilnet-szolgáltatás. - Tehát nem tudom ez esetben a gyakorlat mit mutatna... - Amit én látok, napra megy a részletes forgalomelemzés rajta. Külön bontva a Wi-Fi-t, a két szolgáltatót, háttéradatokat. (Hogy ez mennyire hiteles, nem ellenőriztem. - Esetleg nézd meg, ha van véleményed erről szívesen "meghallgatom". - Ja, és még nem a fizetős változatot használom.)

https://play.google.com/store/apps/details?id=info.kfsoft.datamonitor

Az oké, hogy eddig el sem kellett volna jutni. Kérdés az, hogy mi tartott 2017-től egészen idáig?

 

Ha valakinek böki a csőrét, akkor lehet bedobálni nekem a malacperselybe, mert nekem soha nem volt ingyen semmilyen forgalom, ugyanis az IRC, Telegram, Signal, github, linkedin, ph, hup, vimeo, hazai és nemzetközi híroldalak, kormányzati oldalak, magán és állami egészségügyi site-ok (pl eeszt), egyetemi, oktatási oldalak, wikipédia, futárszolgálatok, kajarendelés, üzletek, bankok saját appjai, térkép stb. ... a lista végtelen, de a legfontosabb: torrent és pornó. Szóval ha valakinek komolyan a legnagyobb gondja, hogy az instafacemeta és alphabet termékei nincsenek ingyen az interneten, az menjen a sóhivatalba. 

 

Az internet != Facebook.
Ezzel most sok-sok embernek újat mondtam. Voltam ilyen sötét helyeken.
Azért én egy kötekező jogosítványt előírnék miellőtt valaki internethozzáférést kap az otthonában.

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

BEREC: https://www.berec.europa.eu/en/document-categories/berec/berec-press-re…

Az indoklás azt mondja, hogy a régi szereplők az ingyenes adatforgalmuk miatt indokolatlan versenyelőnyhöz jutnak az új versenyzőkkel szemben, mint pl. a Zoom vagy a Teams.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezen túl ingyenes pár szolgáltatás adatforgalma. De csak tisztességes verseny formájában valósulhat ez meg. A szolgáltatók erre lehetőséget is biztosítanak a szabványos, publikusan elérhető Chargeable Party API-jukon keresztül. Tehát ha egy platform úgy dönt, hogy az adataidból, reklámokból vagy pl. streaming szolgáltatások előfizetési díjaiból elég pénzt tud varázsolni, akkor abból továbbra is finanszírozhatja az adatfolyama díját (pl. IP cím alapján szűrve).

ott szokott elcsúszni a dolog, hogy állítólag a fogyasztók érdekében történnek ezek a szabályozások. Mert állítólag versenyre ösztönöznek. És a verseny miatt állítólag kisebbek az árak.

Ez elméletben szép, csak a gyakorlatban nem ez történik.

Aki előbb jön vagy éppen csak jókor van jó helyen és csinál belőle egy nagy és népszerű szolgáltatást, akkor annak lesz egy nagy cége. Általában ilyenkor még nem szétszabályozott a terület sem. Aztán egyre több és bonyolultabb szabályt vezetnek be, ami miatt az új - általában kicsi - belépőknek esélye sincsen hatékonyan szolgáltatni. Eleve a mérete és a szabályozásba tett korlátozások miatt. A nagyok a nagy ügyfélszám miatt hatékonyabbak. 

Amikor állítólag felszabadítanak jogi korlátozással területeket, akkor az általában kifejezetten áremelést okoz, mert továbbra is ugyanaz a pár nagy versenyző játszik, viszont a technikai korlátok miatt drágábban lehet hasonló szintű szolgátatást nyújtani. Ezt láthattuk a 2 éves hűségkedvezmények betiltásánál is. Az 5 éve kötött adatcsomagom olcsóbban többet ad, mint bármelyik hasonló jellegű mai csomag (100+100GB adat, korlátlan böngészés, 2 adatsim public ipv4 és hbo max előfizetés ~ 5800 hufért és 4g hgw eszköz "ajándék"). Az viszont igaz, hogy ma már talán elérhetőbb árszinten van korlátlan publikus sima mobiltelefonos netcsomag, mint régen. 

Abból meg nem kérnék, hogy a netszolgáltatók a streaming szolgáltatóktól kérjenek pénzt, mert ez bújtatott áremelés és csak oda vezet, hogy összehazudozzák a jelképes díjat, de amúgy minden előfizetéses szolgáltatásból meg jutalékot követelnek törvény által parancsolt módon. A végén szokás szerint csak minden megdrágul és olyanok tarják a markukat, akik lófaszt sem csinálnak pénzszedésen kívül, ami állítólag a versenyt segíti.

Nagyjából így van. De az internet esetében jobb a hálózat semlegesség: ott elvileg beeshet valami új varázslat bármikor. Jobb, ha szolgáltató nem okoskodik ezen és csak bit pipe.

Pl. korlátlan NetFlix, Spotify, YouTube és Meta a user-ek 90+%-ának elég. Valamelyik okos kitalálja, hogy csak ez legyen a net csomag és kopp. Te meg akarnál mondjuk Teams-ezni is és azt csak 10x-es áron teheted. Az USA-ban voltak ilyen furán optimális csomagok.

Amúgy a korlátos fizikai kapacitású mobilneten el tudnék képzelni olyan megoldást, mint amit a spacex vezetett be észak-amerikában.

Korlátlan adat időben, de az első X mennyiségű adatforgalom sebességkorlát nélküli. Afelett vagy ráfizet újabb adat "turbo" módért vagy lejjebb korlátozott (pár megabit) sebességet kap. Vagy eleve valamivel drágábban nagyobb kezdő XX mennyiséget választhat. Így lehetne a korlátlan idejűség mellett mégis szegmentálni és különböző árszinteket belőni. És persze a fordulónap ne mindenkinek egyszerre legyen. És persze lehetne az "éjszakai" kihasználatlan időszakban is feljebb engedni a sebességet a turbó keretet túllépőknek.

Így az értelmetlenül nagy adatforgalmazó gyerekeket és sohasem felnővöket meg lehet zabolázni. Plusz a szolgáltatói lobbi kamu meséjét is le lehet ezzel állítani, hogy a nagy forgalmazónak mondott streaming előfizetést külön "nem hárítja át adó" módra fejjék közvetve. Az ügyfél fizet többet, ha nagy forgalmazó. S összehasonlíthatóak maradnának a szolgáltatók a mutyis pénzszedés nélkül.

A pontos mennyiségeket meg szabályokat a szolgáltatók forgalmi statisztikái alapján tudják belőni. Itthon mondjuk van mobil szolgáltató aki úgy mondják nem tud sebességet szabályozni az általa használt infrastruktúra ilyen  képességének hiánya miatt. 

A T-s "gyorsító opció" így működött 4G oldalon. VDSL+4G modem volt, beépített load balancerrel. Elkezdte a DSL irányt tölteni, és ha kellett még tempó, akkor hozzátett 4G oldalról is. Az eleinte korlátlan volt fix 50MBit/s, majd később napi 10 giga 4G forgalomig 50, 10-30 giga között 5, 30 giga fölött 1 MBit/s-ra volt lassítva, ez mindig éjfélkor nullázódott.  Arra jó volt, hogy a böngészést segítse, ahol nincs jobb, de ne lehessen elfektetni a mobilhálót vele. Ettől függetlenül mivel ezek általában koncentrált helyen voltak, tudok olyan helyről, ahol sikerült a sok ügyfélnek együttesen. 

Szerintem mobilon egyébként direkt nem lesz ilyen, a 32k-ra lassítást is azért kezdték el megszüntetni, mert amúgy legtöbb árérzékeny ismerősöm simán a legkisebb csomaggal messengerezve, hírolvasózva azzal is vidáman kihúzta a hónap maradék részét, fel sem merült ,hogy nagyobb csomagot vegyenek.

mobilon azért kell valami korlátozás, hogy 50-200 Mbps sebességek helyett ne fél megabitek legyenek a fizető ügyfeleknek. Nem azok az ügyfelek a fontosak, akik havonta cserélgetik a sim kártyákat, mert úgy száz forintot megspórolnak és 32k-val is el üzenetezgetnek, csak mert 2-3 ezer forintot sokallnak érte :)

A cégek profitorientáltak, és a változtatásokért azért lobbiznak, hogy még több profitjuk legyen. Ebben az esetben arra tippelek, hogy elsősorban az operátorok lobbiztak, hogy egyrészt szűnjön meg az az állapot, hogy ingyen adják az adatot, másrészt még részesüljenek is az OTT (chat, streaming) profitjából is. Több mint egy évtizedes küzdelem fordulópontja az, amit látunk.

Meg is jott az sms:

Hatósági döntés alapján 2023.03.01-jétől meghatározott alkalmazások (pl chat, közösségi alkalmazások és navigáció) már csökkenteni fogják a mobil díjcsomagod adatkeretét. A változás érinti a Zene opciódat is, az megszűnik. Teendőd nincs, a változás előtt még emlékeztetni fogunk. Részletek: telekom.hu/tematikusopciok Üdvözlettel: Telekom 

Elég gáz, hogy ehhez "hatósági döntés" kell. Egy szolgáltató egyszer bepróbálkozott (pedig nyilván tudják mi a netsemlegesség elve). Úgy tűnt, hogy bejött a dobás és a többi ment utána ész nélkül, pofátlanul. Ezt egyetlen esetben nem büntetném csak: ha egy ország saját tulajdonú, illetve mindenkori nemzetközi kormányzati szoftvereit propagálja. Nálunk pl. eeszt, amikor aktuális volt akkor a nemtudom milyen nevű covid app, ügyfélkapus dolgok, stb.

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

Miért csinálták? Mert kiszámolta a piaci szakértő, hogy ennyi ügyfelet fog bevonzani/megtartani, mert tudták jól, hogy elsősorban a meta/spotify/waze tengely mentén kell kinálgatni a korlátlan opciókat, még akkor is ha ez jogilag vékony jég.

Csinálták ameddig lehetett. Kilépni meg úgy a legjobb, ha úgy teszünk, mintha a "hatóság hirtelen úgy döntött volna". A kapitalizmusban a for profit cégek sosem fognak semmi mást csinálni, mint pénzt. Ezt csinálják amikor életérzést adnak el neked, ezt csinálják amikor zöldre mossák a környezetszennyezést, ez csinálják amikor extra pénzeket húznak le rólad 2023-ban olyan szolgáltatásokért, amiknek a technikai háttere régesrég megengedné, hogy korlátlanok (vagy kvázi korlátlanok) legyenek.

"ha úgy teszünk, mintha a "hatóság hirtelen úgy döntött volna"." - No igen... És vajon miért döntött úgy az EU? Talán a Kispiricsbété közösségi oldala vagy épp a Nagykamukáefté streaming szolgáltatása okán ezen piaci szereplők lobbiereje miatt? Vagy talán azért, mert a mobilszolgáltatóknál már nem éri meg az ingyenes opciót fenntartani, mert olyan mértékben eltolódott a forgalom ebbe az irányba?

Ez most tenyleg faj az osszes erintett cegnek. Veletlenul sikerult olyan szabalyozast alkotni, amely a nagyobb jo fele tesz egy lepest. Brutalis lobbi ment es megy az OTT-k es a szolgaltatok iranyabol a net neutrality ellen. Eszmeletlen uzleti lehetosegektol esnek el emiatt (es a sokat szidott adatvedelmi iranyelvek miatt is).

Ingyenes opcio sose volt. Max nem te voltal a customer, hanem az OTT, te meg az aru, amit a szolgaltato eladott neki.

Erdemes ezt elolvasni: https://en.wikipedia.org/wiki/Net_neutrality_in_India . Talan segit kicsit felulemelkedni az eloiteleteken, hogy nem EU...

Nagyon helyes!!!

Blankolt Cukerberger bácsi egy zsák korrupt pénzel a keresztény demokrata MO-n tudott érvényesülni eddig.

A rupótlan buták most visítoznak, nekik semmit sem ér a magánszférájuk ha ingyen tolhatják a fecsegést és a fost.

sudo mount -o ro /hup.hu

majd csinalnak "social" neven kiegeszito adatjegyet 1Ft-ert, 100G adatforgalommal, amibe csak a social cuccok szamolodnak. 1 bit tovabbra is 1 bitet er, es minden bit szamolva van :D

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

en hwsw cikkbol tajekozodtam, ott a firkaszok azt irjak hogy ket dolog tiltott (egyiket a masik utan tiltotta meg):

  • "Lényeges szempont, hogy a bíróság a konkrét ügyben azt a gyakorlatot nyilvánította jogszerűtlennek, hogy ezeknél az opcióknál azután is elérhetővé váltak a partneralkalmazások, hogy a havi általános adatkeret kimerült."
  • "...a testület a bírói gyakorlat alapján a jövőben semmilyen, egyes platformokat vagy alkalmazástípusokat megkülönböztető zero rate konstrukciót nem tekint alkalmazhatónak."

szoval se a normal adatkereten belul, se utana nem lehet ingyenes forgalom. ha a jogszabalyban benne van hogy "zero rate", akkor 1Ft-ert arulni 100G adatkeretet mar nem tilos jogilag. (es ha meg 1Ft-ert nem lehet, akkor 10-ert mar lehet? van megadva minimal ar a jogszabalyban? :D)

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Nomostan ha olyan mobilnetet / netbővítő csomagot talál ki a szolgáltató, amiben csak és kizárólag a 1-2-5-10-x kiválasztott szolgáltatás érhető el, semmi más, akkor azt adhatja-e jelképes összegért?
A másik felmerülő kérdés, hogy vajon a mobilszolgáltatók saját mobilos alkalmazásaiknak a használatából fakadó forgalmakat levonhatják-e a felhasználásból?

nemtudom. ha a jogszabalyban az van hogy a _zerorate_ tiltott, akkor 0-ert nem adhatja. ha a jogszabaly rendelkezik hogy mennyi a jelkepes osszeg hatara, akkor az alatt nem adhatja. akinek van kedve/ideje kiturhatja, en csak a lehetosegeket irtam le ;)

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

 vajon a mobilszolgáltatók saját mobilos alkalmazásaiknak a használatából fakadó forgalmakat levonhatják-e a felhasználásból

Ez most konkrétan úgy van (amelyiket ismerem közelről), hogy a szolgáltató saját domainjén belül free, de ha kilépsz (pl egy térképpel), akkor már levonja a releváns forgalmat.

Megtagadod a Telekom apptól hogy tudja a földrajzi lokációdat, miközben egész biztosan tudja? :) Amúgy én is inkább tagadós vagyok, de az olyan nagyon is legitim appoknál amiket a közmüvek és egyéb hivatalos ügyekhez csináltak, inkább megengedőbb vagyok. Vélhetően nem kinai hackerek rakták össze.

Egyrészt behoztál minden mást is, másrészt nekem erről más a megélésem :) Mondjuk tény, hogy ahhoz képest, hogy ~5 éve kb minden harmadik alkalommal ment a fosuk, mikor épp számlát fizettem volna, ahhoz képest már sokkal jobb.

Meg nem használhatóságról volt szó, hanem ementáliról :)

Ő, hát ma fizettem be számlát a weblapjukon.

  • Volt benne egy 500 és egy 502
  • Abban, hogy még mindig nem tudják az istenverte számlázási címet átpasszolni a simplenek, nincs meglepetés
  • abban egy kicsit volt, hogy kaptam egy bazinagy modalt, hogy ok, elindult, nézz vissza egy pár nap múlva, hogy sikerült-e, egy kártyás tranzakció után. Mármint egyrészt egy ideje erről leszokott, másrészt, hát meg nem mondom, hogy még a modal alatt frissült, vagy annak bezárása után rögtön látszott, hogy minden ok. 

Értem, én meg ~4 éve gond nélkül fizetgetek minden hónapban nekik online kártyás fizetéssel. Jó, talán egyszer beszart összvissz. Szerintem meg nem szar. Nem azért mert T-fanboy vagyok, egyszerűen nem tapasztalom az általad gyakorinak vélt hibát.

Ez "szuperül" szokott működni. Mikor régebben még feltöltős mobilnetem volt, de jó lett volna feltölteni, ha lemerült a keret.

És a T oldala majdnem be is jött. Csak mivel tele volt szemetelve mindenféle FB, Google sz*rokkal, ezért használhatatlan volt... de szerintem ma sem jobb.

Ellenkezőleg. Az app permissionjait lehet OS szinten kezelni, és nem fér hozzá a többi app adataihoz. Épphogy biztonságosabb. Browserben is el lehet érni hasonlót, de egy csomó addon / meló. Alapból ha kinyitsz egy bármilyen browsert, a 3rd party cookie / JS támogatás miatt egy raklap adathoz azonnal hozzáfér a weboldal, olyan dolgokhoz is amihez semmi köze - más szolgáltatások, weboldalakhoz kapcsolódó aktivitások adatait is.

Akkor mi a ráció abban, hogy mindenki rám akarja tolni a szaros alkalmazását?
Feltételezem azért, mert jobban tud így kémkedni. Míg böngészőn keresztül egy szaros weboldallal nem fér hozzá a mikrofonomhoz, eszközazonosítómhoz, lokációmhoz, stb.
Tudom, hogy ezek alkalmazásszinten kezelhetők, de egyrészt a legtöbb ember ezt leszarja, másrészt már az Android se kér explicit engedélyt mindenhez, csak a ,,szerinte lényeges" jogosultságokhoz.

Akkor mi a ráció abban, hogy mindenki rám akarja tolni a szaros alkalmazását?

Divat, piaci igény. Akinek nincs appja, az nem is létezik. Lehet hogy elmúlik majd egyszer, de még tart.

Android se kér explicit engedélyt mindenhez, csak a ,,szerinte lényeges" jogosultságokhoz.

Szerencsére követi az iOS -t, és egyre többminden kezelhető egyre jobb granulációval. Pl. kamerát / GPS -t csak akkor, ha előtérben van az app, vagy 13ban megjelelent hogy a Wifit se lehet már úgy scannelgetni / kezelni mint eddig, vagy emlithető az "internal storage" környékén megjelent újabb engedélyek is. Egyértelműen javul a privacy terület ezeken a mobil OS -eken.

Az iOS -ban jellemzően hamarabb jelennek meg privacy szigoritások vagy user által állitható lehetőségek, vagy eleve le volt tiltva egy pár dolog (egy iOS app pl nem scannelgetheti a wifi networköket, engedély és default érték sincs rá, le van tiltva és kész - egy androidos meg igen - de már letiltható).

A weboldal tartalom (forgalom) terén sokat fogyaszt, nagyon sok kliensfüggő részletre kell figyelni, sok ilyet kell lekezelni, gyakorlatilag tökönbökés egy certificate pining megvalósítása - a mobilos app meg egy darab rest api-n elvan, simán beledrótozható a neki szolgáltatást nyújtó szerver certje, stb.
 

Amiket leírsz, egy weboldal nem magától lesz olyan, hanem mert olyanra csinálták.

Mint írtam "képtelenek normális weboldalt fejleszteni".

Mert lehet olyan weboldalt csinálni, ami nem fogyaszt sok tartalmat. Ami nem kliensfüggő (pár sor CSS...), és nem használt semmi 3rd party hülyeséget.

Ezen kívül ha nagyon interaktívra akarod csinálni, természetesen js-ből ugyanúgy mehet minden REST-en.

A méret6adatforgalom csak az egyik, a másik probléma az, hogy a webes tartalom értelmezése a visszafelé kompatibilitás és a igencsak laza formai szabályok miatt nagyon böngészőfüggő lehet - tudom, lehet strict html, meg  egy szál js+ajax is nagyszerű dolgokat csinálni - csak épp a bővítés/módosítás,más rendszerekkel való integrálás az nagyon is PITA kategória ilyenkor - plusz egy böngésző funkcionalitását tekintve sokszorosát adja annak, amire adott esetben szükség van, ezen funkciók hozta sérülékenységekkel, problémákkal, biztonsági és egyéb nyűgökkel. Böngészőben pl. nem tudod kötelezően megoldani/kikényszeríteni a certificate pining/mutual auth dolgot (azaz hogy a két oldal csak és kizárólag egymással legyen hajlandó beszélgetni, egy ssl-bontást végző proxy-n át már ne), nem tudod, hogy milyen képességű a túloldal, ezért a webes tartalmat "mindenre is" fel kell készítened (ezért is akkora egy css, egy js, mert csillió+1 visszafelé kompatibilitást adó khm. workaroundra van sok esetben szükség).

Mondhatod persze azt, hogy kéretik xyz böngészőnek az 123-as verzióját (és csak azt) használni, de... Azzal nem sok ügyfeled lesz...

Ja, bónuszként egy böngésző nem biztos, hogy minden olyasmihez hozzáfér, amihez egy célalkalmazás, illetve megfordítva egy böngészőnek nem biztos, hogy megadok olyan hozzáférést, amit mondjuk a mobilszolgáltató saját alkalmazásának igen.

Jelen esetben egy mobilszolgáltató önkiszolgáló "webes" ügyfélszolgálatáról beszélünk, ott meg azért picit más a leányzó fekvése... Ja, és híroldalhoz sem biztos, hogy kell a full funkciójú böngésző meg az összes, a tartalom megjelenését, "működését" leíró fájlok hada (amit szintén le kell tölteni), miközben a megjeleníteni kívánt információ csak pár kB-nyi szöveg... (Igen, feltaláltuk az RSS-t...)

Kíváncsi leszek, mikor törlik el az ingyenesen hívható zöld számokat is, valamilyen uniós szabályozásra hivatkozva.

Céges előfizetésem mellé jár 7gigabyte adat. Nincs benne ingyen messenger, viber, stb. Le tud merülni a keret hamar.

T- nél vagyok olyan 8 éve, mobil M+gigagyors korlátlan net( extra a HBO max 0huf -ért) 7900 havonta januárban eddig 97.4GB használtam