Péntek reggeli összesítés szerint már 71 iskola (köztük húsz vidéki intézmény) 697 tanáráról lehetett tudni, hogy nem veszi fel a munkát.
A pedagógusok azért fogtak tömeges polgári engedetlenségi akcióba, mert szerdán újabb nyolc tiltakozó fővárosi gimnáziumi tanárt rúgtak ki a
tankerületek, hatot a Karinthy Frigyes Gimnáziumból, egyet-egyet a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból és az Eötvös József Gimnáziumból.
https://24.hu/belfold/2022/12/02/matol-legalabb-65-iskolaban-engedetlen…
Közel száz orvos jelezte, hogy nem tudja fizetni a rezsiköltségeket
A budapesti III. kerület orvosai összefogtak, hogy megoldást találjanak a szerintük tarthatatlan helyzetre: lapunkhoz is eljutott nyilatkozatukban azt írják, nem tudják kigazdálkodni a sokszorosára növekedett rezsiköltségeket, bérük terhére pedig nem vállalják azok kifizetését. A november 18-ai keltezésű nyilatkozatot a III. kerület 56 felnőtt háziorvosa (az összes háziorvos 95 százaléka), 24 gyermek háziorvosa (92 százalék), 16 felnőtt fogorvos (a felnőtt fogorvosok 64 százaléka) és 3 gyermek fogorvos (43 százalék) szignózta.
Ez 98 orvos, a kerület orvosi létszámának 84 százaléka.
https://24.hu/belfold/2022/12/02/haziorvosok-rezsi-onkormanyzat-iii-ker…
Mindeközben az évi százmilliárdnyi adóból fenntartott közmédia egy hírt sem tesz közzé erről.
Amit viszont láthatunk: a tolvaj propagandaminiszter, Rogán Antal által íratott cikkeket pl arról, hogy
- Belgium után Hollandiában is törtek-zúztak a marokkói győzelmet ünneplő migránsok
- Jó hír! Ma érkezik a decemberi nyugdíj
Ezt majd történelem tankönyvben fogják mutogatni:
"gyerekek, látjátok, itt lakott egyszer egy nép, ami szépen addig hagyta magát hazug tolvajok által megvezetni, hogy minden értelmesebbje elköltözött innen, a maradék meg szépen kihalt"
Hozzászólások
Nem látni semmilyen közös pontot azon kívül, hogy Angliában is van sztrájk.
Mi nem releváns és emeli ki hogy mi a baj:
- az ápolók sztrájkolnak a bérviszonyok miatt
- joguk van sztrájkolni
- a poszt szerint a tanárokat (akiknek a sztrájkot gyakorlatilag ellehetetlenítették ugye) rúgnak ki
Ja és a legfontosabb, amiről valójában szól a post:
- az állami közpénzből finanszírozott médiában kuss van róla
ezzel szemben te linkelted az Independent paywall-os cikkét. Pedig a közmédia ott beszámol róla, részletesen követhetően, és korrekten. Ugye?
https://www.bbc.com/news/newsbeat-63542551
Persze több dolgot is el lehetne erről mondani ami még jobban rámutatna a hozzászólásod teljes kapcsolati hiányára, de értelme semmi, már a fő mondani valót sem sikerült követni.
No és ti miért nem tüntettek mindannyian a magyarországi igazságtalanságok ellen? Bemesélitek magatoknak, hogy diktatúra van, és ennek lesújtó tudatában otthon maradtok?
:)
Saját életemből vett példát mondok, tavaly januárig egy 3 betűs Budapesti felsőfokú művészeti képzőintézményben dolgoztam, amit nem kis porfelleget kavarva modell váltattak, és egy túlsúlyos színházigazgatót ültettek az alapítvány kuratóriumának élére, nos én az effektíve jobboldali azt mondtam, hogy köszönöm, ebből a cécóból nem kérek és szépen könnyedén felmondtam, mindennemű politikai ellenérzés nélkül. Elemben a deklaráltan ballib kollégák bizony szépen ottmaradtak behódolni az új, csúnya gonosz jobboldali vezetőségnek.
Ez a szó az "ellenben" lesz ...
Az egész SZFE raplit nem értettem. Mi volt a lényege? Mármint a szokásos ballib csináljunk balhét szélsőbaloldali bohózaton kívül?
trey @ gépház
Tényleg, köszi.
Egy zárt körű baloldali elit értelmiségi klubnak tartották magukat, szinte államnak az államban. A hallgatók meg a tanáraik iránymutatására mozdultak, lévén rettentően belterjesen hierarchikus a hazai filmes és színházi világ jó része.
Ühüm. Nem kár érte.
trey @ gépház
A hírek szerint elég sokan mondtak fel az oktatók közül:
https://24.hu/kultura/2021/02/22/szfe-25-oktato-felmondott/
Csak nem volt mindegyik jobboldali, nem?
Diákok is léptek ki szép számmal:
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/szfe-tavozo-hallgatok-modellvalta…
Egyszerűbb lett volna leírnod az intézmény nevét, akkor nem lett volna ennyire kínos a budapesti jelző nagy kezdőbetűvel. Az "Elemben" másnak is szúrta a szemét, ezek után már jó lenne tudni, hogy mit dolgoztál ott. Remélem, nem oktató voltál...
Mivel lentebb kiderült, hogy hazudsz, mint a vízfolyás (nem meglepő), ezért sok értelme nincs a szálat folytatni, de csak a tisztánlátás kedvéért:
Ahha :) ez pont annyira állja meg magát mint amire reagáltam.
Már megint hazudsz.
Csodálkoztam, hogy hova tünt a sumér, de úgy látszik csak nicket váltott.
Vagy te vagy az őrségváltás? Neked meddig szól a szerződésed, meddig fizetnek?
Mindig mondom, ne told fullba a kretént.
Ez olyan suméros, semmitmondó válasz.
Ha ilyen szar a kincstári propagandista kézikönyvetek, akkor már értem, hogy miért kell állandóan hazudoznotok.
Ezzel a dumával csak és kizárólag saját magad égeted, még akár az is megfordulhat egyesek fejében, hogy magadból indulsz ki. Szóval nem erőltetném a helyedben.
Én égetem magam?
Te vagy a fizetett propagandista, baszod :D
Legalább két különböző stílusú embert küldenének ide a pártközpontból... De így nagyon kilóg a lóláb, hogy sumér is, meg "te" is, ugyanazt a kiképzést kaptátok.
Az, hogy te mit képzelsz rólam az a te véleményed. Mondjuk én (nem csak én) pontosan leszarom a véleményed.
Jó'van, jó'van Summer6530, ne izgasd fel magad...
Amúgy titeket klónoznak, vagy mi a fasz?
Majd külön jelezd, ha valami tartalmat is írsz. Addig jó mulatást.
Ah, látom sikerült triggerelnem az 1-es számú automatikus önvédelmi reakciót: "tettess érdektelenséget, mintha az egész dolog semmit se jelentene".
Az a baj, hogy ti sumér klónok nem vertek át ezzel senkit.
Na, de visszatérve a lényegre: neked mikor fut ki a határozott idejű szerződésed? Te mikor tűnsz el egyik napról a másikra, mint az elődöd?
>a maradék meg szépen kihalt
A történelem is azt mutatja, hogy orvosok és iskolák híján teljesen kihaltunk már régen. Ja, nem.
Mi accelerionisták hova álljunk? Alig várom a szénszünetet hogy otthon hesszölhessek a gyerekekkel kedvünkre. Ha beszántanák a kötelező iskolát, pezsgőt bontanék.
/o\
Bár, ha jól sejtem jó pár ezer év óta vannak orvosok, tanítók. De gondolom valójában vissza szeretnél térni a törzsszerveződés előtti korokhoz, mintha azóta a várható életkor megháromszorozódott volna ugye?
>a várható életkor megháromszorozódott
Ez is egy mítosz, de hogyan van bizonyítva?
Nem azt mondtam, hogy vissza akarok menni, hanem az hogy kihalnánk az jócskán túlzás.
Huth Gergely propagandista szerint a kozmedia felkatonai szervezet, igy is mukodnek. (Amugy beszamoltak rola 12:38-kor: https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/12/01/ulosztrajkba-kezdtek-a-diakok… Igaz, a cikk valamiert nincs a fooldalon... )
>ülősztrájkot kezdtek a diákok
Nem pont az a dolguk, hogy üljenek és kussoljanak?
Mi informatikusok pedig úgy fogunk sztrájkolni, hogy egész nap csak a képernyőt bámuljuk és nyomkodjuk a billentyűzetet. :-)
A forradalmistább lelkületű informatikusok egeret is fognak használni.
:)
Szerintem ez borzasztó, már-már nem is demokrácia. Be kéne küldeni a rohamrendőröket, hogy verjék szét a (teljesen jogosan) tüntetőket ahogyan azt egy valamire való jogállamban csinálják! Lukashenko akarom mondani F elvtárs mintájára.
Szemkilövetés mindenképp legyen! :)
igen anélkül nem jogállam a jogállam..
Még jó, hogy az egész ország egyetlen elérhető információs felülete a királyi média.
Ennyike? Tehát a KÖZmédiának nem feladata a hiteles tájékoztatás?
Hol tetszett az életét bólogatva leélni, csak nem, mint az utóbbi 12 évben, valami keleti despota alfelét közelről szagolgatva, arcán bárgyú mosollyal?
Aranyos, amikor a fajtád azt kezdi köpködni, akivel máskor kampányol (gyk. nyugatra távozott magyarok).
:)
Miert fajtazod embertarsaidat?
Amikor nincsenek érvei személyeskedik, el kell menni mellette. Az ítélet nem a mi dolgunk.
Tipp: gyere le a faszról. ;)
:)
Fajta. Egy szóval fejeztem ki, hogy az egyénnél látott viselkedés egybevág egy csoport egyéneire jellemző viselkedéssel. No persze "megértem", hogy a fajtád nem a magyar kultúra gazdag értelmezéseit preferálja, hanem a nyugati "haladók" álérzékeny, bele
magyarázóerőltető megfejtéseit.:)
A dackorszakot egyesek kinovik, ezek szerint a te fajtadnak nem sikerult meg?
Ezt a szövegíródtól kéne megkérdezned.
:)
Nepszerutlen velemenyem szerint a dackorszak az egyetlen eset, amikor indokolt kovetkezetesen pofonvagni a gyereket. :)
Feladata lenne, de a módszerváltáskor kialakított rendzer miatt erősen kormány függő. Az választja a zenét aki a cehet állja.
De visszaemlékezhetnél az eladott-visszabérelt székház botrányára is; a létbizonytalanság is egy módszer a függetlenség erodálására.
oké látom ha értelmes mondanivaló nincs marad a hőzöngés. Semmi közöm se a kormányzathoz (jelen ill. korábbi), mindössze azt gondolom, hogy
1.) a realitás talaján állva lehet ezeket túlélni
2.) egy-egy rendszer kritikájába az fér bele ami előttük működött; különben lehet áhítozni egy ideális világra csak épp a a probléma gyökerének megállapítását nem kéne elba..ltázni
3) gondolom Te ezek szerint valami más (északi, déli, nyugati) despota alfelét szagolgathatod, hogy ezt feltételezed másokról; sok sikert hozzá érezd jól magad.
Hát ugye...:
Avagy: "amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj' Isten"
Ebben az a durva, hogy ez a tanacs be lett tartva. Tenyleg vettek egy csomo TV-t maguknak. :D
És még Brüsszelt is megállították!
Csak aztán kiderült, hogy a szájkarate után a hosszú nyelvek éjszakája jön, hogy egy kis baksist kolduljanak.
Ennyire ne szívasd meg magad, hogy az általad idézett cikk ekézi a jelenlegi "közmédia" állapotait legjobban... mivel azt átalakították fideszes pártévévé.
ne adj nekik 5leteket, lecci. igy is eleg sz@r a helyzet....
Szerintem ezzel a tuntetoknek is ugyanugy adott otletet. :)
sokkal egyszerűbb:
- ahány napot tünciznek 2x nappal legyen hosszabb a tanítási év..
Szerintem egy diák se menne ki. Ki akar még augusztusban is suliba járni ???
Nem ertem miert bantanad a tunteto diakokat.
Ok ugyanis teljesen mindegy a kovetkezmenyek szempontjabol, hogy tuntetnek-e.
Az egyetlen, aminek hatasa lehet az a (gyakorlatilag kozel illegalis) tanarsztrajk. Ha valami miatt, hat amiatt nem kene a diakot meg kulon buntetni, epp eleget sziv miatta mar az amugy artatlan szulo.
'tuncizni' a fasiszta/naci propaganda es az azt szajkozok szoktak...
itt a tanarok es a diakok egy jobb, hatekonyabb es megreformalt oktatasi rendszer erdekeben tuntetnek, demonstralnak.
Én csak azt nem értem, hogy a tanárok miért nem nyáron tüntettek. Az idő is jobb volt és jogellenes sem lett volna.
A háziorvosokat meg akkor fogom sajnálni ha nem napi 3-4 óra lesz a rendelési idő amiből max 2-ben foglalkoznak a várakozó betegekkel hanem minimum 6 és tényleg ott lesznek és a páciensekkel foglalkoznak. Akkor lehet, hogy a várót se kellene fűteni.
Ugyanolyan hülye és demagóg vagy, mint ennek a portálnak a teljhatalmú főhülyése.
attol meg hogy faj, a tenyek azok tenyek maradnak: nap 4 ora nyitvatartas.
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Sok vitát szoktál megnyerni ezzel a stílussal ?
A cél nem a másik meggyőzése, mindössze (ön?)hergelés/ventillálás. A másodikra mondjuk szerintem ez alkalmatlan..
Szerintem bennem is lenne egy alap frusztráltság, ha Frigyesnek hívnának. Lehet, hogy ebből fakad a nyűgje. Vagy abból, hogy Rezső, és inkább lenne Frigyes. :)
:)
Marhára nem érdekel, hogy bármit is megnyerek-e (főleg nem szemellenzőssel szemben), mindössze jelzem egyet nem értésemet.
A tanároknak fel kell emelni a fizetésüket - de ne legyenek közalkalmazottak, akkor annyit sztrájkolnak amennyit akarnak és nyári szünetre meg ne kapjanak fizetést, csak évi 30nap fizetett szabadság jár.
Minden munkavállaló egyenlő szabályok szerint dolgozzon..
"A tanároknak fel kell emelni a fizetésüket ...
Minden munkavállaló egyenlő szabályok szerint dolgozzon.."
Igen, a fizetésükkel valóban gond van, a felemelésükkel kapcsolatos tiltakozás teljesen jogos.
Amit én viszont nem értek, hogy túlterheltek, mert 22-26 óra a kötelező óraszám. Ezt azzal szokták indokolni, hogy fel kell készülni, meg dolgozatokat kell javítani.
A felkészüléssel kapcsolatban azért értetlenkedem, mert:
A diákoktól épp azt várjuk el, hogy a leadott tananyagot tudják. Amit megtanultak 5. osztályban azt tudniuk kellene 6. osztályos korukra is. A tanároknak, akik elméletileg már tudják a tananyagot miért kell hosszú órákat tölteniük a frissítéssel vagy újratanulással? A prezentációkat meg szerintem nem kell kidobni, nyugodtan elő lehet venni a tavalyit.
A programozóknak sem szoktak napi 2-3-4 órát biztosítani, hogy újra elovassák, hogy kell kódolni. Valahol akkor lenne érthető, ha a leadandó tananyag évről évre jelentősen változna és amit pl. tavaly tanítottak a Petőfiről az idén már rengeteg új dologgal bűvült.
Az emlékeim szerint nem minden második órán írattak dolgozatot, hogy azt rendszeres javítani kelljen és a munkaidő majdnem felét kitegye.
Mennyi idot tolt az a tanar az iskolaban, akinek 22-26 oraja van?
"Mennyi idot tolt az a tanar az iskolaban, akinek 22-26 oraja van?"
Teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében heti 40 (5x8) kellene lennie.
Ezért nem értem, hogy 40 órából miért sok a 22-26.
Mivel foglalkozik egy tanar akkor, amikor nem tanit es bent van az iskolaban? Errol van barmi elkepzelesed?
"Mivel foglalkozik egy tanar akkor, amikor nem tanit es bent van az iskolaban? Errol van barmi elkepzelesed?"
Felkészülés, dolgozat javítás, ilyenek lehetnek. Csak nekem soknak tűnik erre a heti 14-18 óra.
Ezen kivul van meg: folyosoi ugyelet, napkozi, szuloi ertekezlet, korrepetalas amikor a figyelem megint csak a gyerekeken van. Ezen kivul adodik az a kerdes: hogyan keszul fel valaki egy zajos helyen egy orara pl? Van-e egyeltalan lehetoseguk arra, hogy belemelyedjenek es nyugodt korulmenyek kozott keszuljenek fel vagy akar dolgozatot javitsanak?
Arrol meg raadasul nem is ejtettunk szot, hogy lehetseges, hogy nekik is van csaladjuk/egzisztenciajuk/hiteluk/kutyajuk/macskajuk, amiert a ugyanugy felelosseggel tartoznak, mint a rajuk bizott gyerekekert.
jaj - összeizzadtál pár tanításon kívüli taskot:
- folyósó ügyelet: a tanáriban van, csak csengetéskor jön ki
- napközi: arra külön tanár van nem a matek tanár adja a napközit és az is csak alsósoknak van.
- korrepetálás: olyan nincs, viheted lakásra a gyereket pénzért, ha korrepetálás kell
- a tanári szoba csendes nem hiszem, hogy Metallicát hallatnának a tanárok 100W-al, de van hogy a szaktanároknak külön irodájuk van ott egyedül vannak..
Biztos vannak ilyen esetek is, az en tapasztalatom nem ezt mutatja.
"Ezen kivul van meg: folyosoi ugyelet, napkozi, szuloi ertekezlet, korrepetalas amikor a figyelem megint csak a gyerekeken van."
A napközire emlékeim szerint dedikált tanárok vannak. Nem reggeli óradó a napközis tanár. A folyosói ügyeletre emlékeim szerint nem a komplett tanári kar vonul ki. Szülői értekezletet emlékeim szerint az osztályfönök tart, akihez 1 osztály van rendelve. Évente hány szülői értekezletet lehet?
"Ezen kivul adodik az a kerdes: hogyan keszul fel valaki egy zajos helyen egy orara pl? Van-e egyeltalan lehetoseguk arra, hogy belemelyedjenek es nyugodt korulmenyek kozott keszuljenek fel vagy akar dolgozatot javitsanak?"
Ha nem lenne elterjedt a openoffice, akkor releváns kérdés lenne.
A kérdés nem az, hogy van-e folyosói ügyelet, szülői értekezlet vagy dolgozat javítás, hanem, hogy ezek mennyisége indokolja-e, hogy 22-26 óra felett már túlterheltek a dolgozók.
"emlékeim szerint"
Tehat nincs relevans tapasztalatod, csak feltetelezel.
"Ha nem lenne elterjedt a openoffice, akkor releváns kérdés lenne."
Igy is relevans, csak te nem tudod ertelmezni.
""emlékeim szerint"
Tehat nincs relevans tapasztalatod, csak feltetelezel."
Rákerestem, google, tanári órarend, hogy ne feltételezések legyenek, hanem konkrét tények:
7. oldal:
hétfő 9:35-13:10 (3 óra 35 perc)
kedd 7:45-13:10 (5 óra 25 perc)
szerda 7:45-14:05 (6 óra 20 perc)
csütörtök 7:45-13:10 (5 óra 25 perc)
péntek 7:45-10:20 (2 óra 35 perc)
Összesen 23 óra 20 perc hetente (folyósói ügyelettel).
Napközi: nincs
Folyósói ügyelet: amikor a diákokat a tantermekben más kollegák tanítják nincs
""Ha nem lenne elterjedt a openoffice, akkor releváns kérdés lenne."
Igy is relevans, csak te nem tudod ertelmezni. "
Akkor mond el nekem, hogy pl. pénteken 7:30-ra megérkezik, 10:20-ra leadja az összes óráját, majd 15:30-ig (8 óra munkaidővel) ki vagy mi zavarja az elmélyülésben és dolgozat javításban a tanáriban, amikor a gyerekek az osztályokban szívják magukba a tudást a kollegáik meg órát adnak.
De ha a kollégák fele ilyenkor szintén a tanáriban vágja a centit, hogy leteljen a munkaidő, akkor ők nem elmélyülnek a felkészülésben és dolgozat javításban?
/asit
Random orarend alapjan probalsz meg rendszerszintu kovetkeztetest levonni, azert ezt nem igazan lehet komolyan venni.
A linkelt orarend ad egyfajta kepet arrol, hogy nagyjabol mi tortenik, de tovabbra sem ismerjuk meg belole a korulmenyeket, az osztalyokra valo felkeszulesi idot, a dolgozatjavitasok idejet, stb. Nem derul ki belole, hogy milyen kepesseguek a tanulok, mennyire nehez a figyelmuket az ora anyagara iranyitani, mennyi kerdest tesznek fel az adott anyaggal kapcsolatosan, egyaltalan milyen jellegu tudassal rendelkeznek. Tok egyszeruen hangzik, hogy 45 perc alatt le kell adni az anyagot, de szerintem te nem gondoltal bele abba, hogy ez a folyamat hogy nez ki valojaban.
"De ha a kollégák fele ilyenkor szintén a tanáriban vágja a centit, hogy leteljen a munkaidő, akkor ők nem elmélyülnek a felkészülésben és dolgozat javításban?"
Amit linkeltel altalanos iskola es gimnazium nagy letszamu tanari karral. Fogalmad sincs arrol, hogy egy tanariban hanyan vannak orak alatt, egyaltalan milyen helyisegeket biztositanak nekik, van-e egyaltalan normalis iroasztaluk, vagy egy kenyelmesnek nevezheto szekuk, stb.
komolytalan vagy
- nekem a családban van több pedagógus, tanár ismerős, haver, lányom..
általános iskolában, alapítványi iskolában, egyetemen
nagyjából képben vagyok...
ROTLF
azzal egyetértek, hogy szar az egész oktatási rendszer és hogy nem volt érdeke ezen változtatni:
- kormánynak - mert nincs terve
- a pedagógus szakszervezeteknek - mert inkompetens balos banda
- tanároknak - mert nem gondolták, hogy kellene szólni
most csak ezért van bármi is, mert az ellenzék felvette, mint egy álruhát..
Jobb nem lesz ettől.
A NAT-ot rengeteg kritika erte, a tanarok szoltak.
Demagog, de igaz: jobb akkor lesz, ha a kormany legalabb annyi penzt fordit az oktatas fejlesztesre, mint amennyit beleontott a fociba.
Őszintén: volt már olyan időpillanata az életednek, amikor a tanárok nem sírtak valamiért? 43 éve kezdtem az általános iskolát.
Általános iskolában szidták a kistanári rendszert, "továbbképzés" címen ment a lébecolás.
Középiskolában a régi rendszert szidták, tapsikoltak a rendszerváltáshoz. Nem sokkal később már tüntetésekre jártak. Most került a kezembe egy 90-es évekbeli ellenőrző. Mi az első beírás benne? "T. Szülők, ne küldjék .... tanár tünetés lesz" (igény esetén fényképet hozok)
Azóta folyamatosan megy az "ez nem jó", "ne abból", "ne így", "sok nekünk", "sok a gyerekeknek", "kevés a lóvé", "szar az iskola" ...
Ennyit egyik ágazat nem sírt az utóbbi 40 évben, beleértve az orvosokat és egészségügyiseket is, pedig ők is tudnak.
Az a baj, ha valaki folyamatosan sír, azt a végén már akkor sem veszik komolyan, ha éppen igaza van.
trey @ gépház
Ismerek olyan tanart, aki szerint a jelenlegi tuntetesek nem tobbek, mint sorosista berencek gyulekezete. O az elmult 12 evben tobbszor reszesult kulonbozo kituntetesben. O 2010 ota nagyon boldog, hogy ilyen nagyszeru, remek vezetonk van. Na o biztosan nem sir, illetve ha megis, azok bizony oromkonnyek! O 2002 es 2010 kozott eleg hangosan kommunistazot, sot, libsizett, mindezt az iskola falain belul, tanitasi idoben. Ugyanez az ember most habzo szajjal uvolti bele a kornyeztebe, hogy ezek a rohadt liberalis komcsi tuntetok tonkreteszik a diakjainkat.
A temahoz: biztos vannak orok elegedettek/elegedetlenkedok, ismerek olyat is, aki mindig sir mindenert. Ezzel egyutt rohadt szomorunak tartom, hogy 12 ev alatt nem sikerult pozitiv iranyba elmozditani az oktatas helyzetet plane ugy, hogy erre rengeteg penz allt rendelkezesre, ami most a haverok zsebet tomi, mint pl itt: https://nepszava.hu/3162443_felfuggesztett-bortont-es-penzbuntetest-kap…. Hova tovabb ne menjek, ott van meg a KRETA botrany, amibol eleg egyertelmuen latszik, hogy milyen pofatlan modon megy a lopas.
Én több olyat ismerek akik nagyon elégedetlenek, kezdetben részt is vettek benne, de ahogy megjelentek azok akiknek ez csak egy politikai termék, ráadásul túlsúlyba kerültek azóta inkább kiszálltak és környékére se mennek. Ugyanúgy elégedetlenek, de még iszonyat dühösek, amiért a jogos igényük kezdeményezését ami saját maguk képviseletének indult, újra értelmezi és kisajátítja a politika; ezzel párhuzamosan persze az értelmes párbeszédet is ellehetetleníti és megássa az árkokat, hogy ebből sok minden lehessen, csak tanárok helyzetének javulása ne.
****
A hozzászólásodra reagálva;
nem tudom megítélni; a biztonsági incidensnek nem szükségszerűen a lopás az oka.
A kikerult kod minosege alapjan nem igazan beszelhetunk minosegi munkavegzesrol...
"újra értelmezi és kisajátítja a politika"
Ez a fidesz politikajanak a lenyege, jo reggelt!
Máskor azt mondjátok, hogy politikájuk sincs.
:)
Ezt vitasd meg azokkal, akik ilyet allitanak.
Nem állítják, hanem mondják.
:)
Ezt vitasd meg azokkal, akik ilyet mondanak.
Az ugyanolyan, mint amit most te produkálsz.
:)
loop
A tanárok a saját képviseletüket maguktól és a saját szervezeteiktől várják. Amit nem várnak; azt hogy párt/pártok lenyúlják/saját céljaikra használják ki őket(ez most épp nem a fidesz hahó), meg meg azt se, hogy az elvileg őket képviselő szervezetek politizáljanak a konkrét ügy, ügyekben érdekérvényesítés helyett. Az elsődleges cél a bérrendezés lett volna. Mostanra már kb mindenről is van szó, ennek realisztikus keretein túl.
**
Én úgy látom, hogy a pártok ellenérdekeltek. Az ellenzéknek minél nagyobb és minél hosszabban tartó elégedetlen tömeg a célja, ha megállapodás születne ismét üres/alig lézengő nézőtérnek szónokolhatnának. A kormányzatnak pedig, hogy a társadalmi problémát politikai szintre redukálja(már megint csak a balos hülyék ugrálnak ész nélkül)
/popcorn
"Amit nem várnak; azt hogy párt/pártok lenyúlják/saját céljaikra használják ki őket(ez most épp nem a fidesz hahó)"
vs
https://rtl.hu/hirado/2022/11/25/no-a-hittanoktatok-fizetese
https://444.hu/2022/12/05/helyettes-allamtitkar-a-tanarokrol-jojjon-be-…
https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/10/igy-hasznalta-fel-a-baloldal-a-…
"Én úgy látom, hogy a pártok ellenérdekeltek."
A partok a politikacsinalasban erdekeltek, amiben kulonboznek, azok az eszkozok: a kormany hergel, uszit, megbelyegez, ellehetetlenit, befolyasola a kozhangulat a propagandagepezetevel es mediafolenyevel, az ellenzek ezzel szemben a sajat valasztoikon kivul alig tudjak eljutni az uzeneteiket. Ha a kozmedia ellatna tisztessegesen a feladatat, es nem a kormany propagandakiadvanyakent mukodne, akkor a feluletein tartana vitasorozatot az oktatassal kapcsolatosan az erintettekkel (tanar, diak, politikus, szulo, stb), ehelyett peldaul nevtelen blogocskakra hivatkozva kozolnek direktben politikai lejaratast. Ugye milyen jo lenne egy kormanyfuggetlen (figyelem, szerkesztoi fuggetlenseg!) kozmedia, ahol megjelenhetne, ami amugy a lejjebb linkelt tudositasbol sem derul ki, hogy miert is tunetnek a tanarok tulajdonkeppen a diakokkal egyetemben?
Ne akard már nekem beadni azt, hogy az ellenzék nem "hergel, uszit, megbelyegez, ellehetetlenit, befolyasola a kozhangulat a propagandagepezetevel". A médiafölényről lehet vitatkozni, hogy melyik társaságnak hány darab és mekkora elérésű felülete van. Az előtte levő felsorolásban egyik kutya másik eb.
**
A problémát viszont láthatóan nem akarod érteni:
A tanárok pedig abban, hogy rendezve legyen a bérük. Ha a tanárok azt szeretnék, hogy eredményre jussanak akkor őket ezen céljuk elérésében az ellenzék gátolja. Aki ezt az egyszerű tényt felismerte és a célja az, hogy rendezve legyen a bére az a jelenlegi társaságtól távol is marad. Ennyi.
En nem mondtam olyat, hogy az ellenzek ilyet nem tesz, nade az ellenzek ha szakpolitikat kovetel, akkor sem kap erdemi valaszt.
A tanarok helyzeteert a kormany a felelos: 10+ ev 2/3 utan az ellenzekre mutatogatni eleg megmosolyogtato.
Mindekozben: https://mfor.hu/cikkek/oktatas/suttyomban-az-uj-nat-on-dolgoznak-mar.ht…
A kormánypártok 2026-ban vállalni fogják a felelősséget. Kérdés, hogy a fajtád pártjai hajlandók-e felelősséget vállalni, és valamiféle épkézláb csomagot letenni az asztalra, amire jóérzésű ember szavazni tud.
:)
:)
Valóban, a demokrácia a maga módján egy vicc. A ti módotokon meg főleg. Kíváncsi vagyok, a térdeléssel milyen eredményt fogtok elérni.
:)
:)
Az ellenzék tehetne le pl szakmailag megalapozott javaslatot, alaptalan lózungok helyett. A szakpolitika attól lesz szakmai beszélgetés, hogy a politikus edukálja magát és legalább valami halvány fingnyit magára szed az adot területről, tájékozódik az adott területen releváns szakemberek és szervezeteknél majd ezeket nem csak beépíti politikai programjába, hanem annak szerves alapjaként kezeli.
Az ellenzék ma toporzékolva ordibál. Még halovány nyoma sincs semmi szakmaiságnak.
Követelni nagyon tudnak; azt megfogalmazni, hogy mit is már nem igazán: maximum üres légvárak szintjén.
"Követeljük, hogy a Balaton legyen közelebb". "Követeljük, hogy legyen 30 fok télen!". "Követeljük, hogy essen az eső, mert szárazság van!" nagyjából ez az értelmi színvonal.
Ez a szófordulat rendszeresen megjelenik ha valamit úgy akarunk láttatni, hogy jelentősége 0. A jelenleg szerintem is 0 teljesítményű ellenzék elég sok alternatív javaslatot fogalmazott meg, energia hatékonysággal, gazdasági irányvonallal kapcsolatosan). A te kevered a politikust a szakemberrel, egy politikus jó esetben jogi kérdésekben. Ilyen érvet támasztani, hogy szakmaiságot vársz el eléggé utópisztikus (minden politikus ilyen, néhány odakeveredett idealista szakember kivételével). A szakmailag értékelhető javaslatok mögött szakemberek és adat áll, adathoz való hozzáférés nélkül semelyik szakember nem fog neked értékelhető munkát letenni az asztalra, az ellenzéket meg már a saját létezése kimeríti, nem hogy harcoljon azért, hogy ők kezdeményezzenek olyan megoldásokat amelyek kidolgozásáért ők fizetnek és van hozzá elég információjuk. De ettől még azt mondani, hogy "miért nem jön elő" elég demagóg, mert te is tudod erre minden országban általában annyi erőforrás van, hogy az ellenzék egy felmerült javaslattal vagy problémával kapcsolatban módosítást javasoljon. Átvenni az irányítást egy jó állapotban lévő ellenzék sem ellenzéki székből tud. De emellett, sok eléggé húsba vágó kérdésben sok értelmes (az okokat most hagyjuk miért volt érdekükben) javaslatot fogalmaztak meg, ami nem lett megszavazva. 3 éve meg csak bohóckodás van, mivel vészhelyzet kapitány ha kell órák alatt vált facebookon, ellenzék hangja sincs megkérdezve, nem hogy javaslat meghallgatva... (ha lenne)
így jött elő:
erre válaszoltam^.
Fantasztikus. Tanárok bérrendezéséről van szó.
**
Egyáltalán nem. Szakpolitikusról van szó. Mint írtam egy ezzel a jelzővel rendelkező komoly ember képben van a területén releváns szervezetekkel, nagyobb szaktekintélyeekkel, folyamatokkal; velük tud konzultálni, tőlük tud releváns véleményt kikérni: és persze van valami halovány fingja a területről (bár az előzők már ezt feltételezik, hisz honna tudná különben a kiket-miket keressen meg).. Persze nevezheti valaki szakpolitikusnak magát annyitól is, hogy az árnyékszéke ajtaján a szakterületre utaló logó szerepel a szokványos nemet jelző jelzés helyett..
**
A többi amit írtál kb azt fejti ki, hogy az ellenzéki szerepben nincs lehetőség kormányozni. Remek; nem is ez a feladat. Javaslatot kidolgozni nem annyit tesz, hogy átveszed az egész folyamatot másoktól. Annyit jelent, hogy saját önálló ötlettel járulsz hozá a diskurzushoz. Mondjuk a jelenlegi sáncokból hülyeségeket kiabálás totálisan alkalmatlan minden ilyen jellegű produktív együttműködésre; először ezt kellene módosítani arra, hogy 1-1 akármennyire politikailag eladhatatlan ügyben (amiben úgy sincs értelme a szokásos ajvékolásnak) elkezdenek konstruktívan megnyilvánulni. De nem feltételezem róluk sem az akaratot, sem a képességet ehhez; először fel kéne ismerni, hogy egy képviselő képviseleti szerepben és nem saját egója kivetítéseként vagy önmegvalósítás végett ül az országházban.
>>Az ellenzék tehetne le pl szakmailag megalapozott javaslatot, alaptalan lózungok helyett
>>Az ellenzék ma toporzékolva ordibál. Még halovány nyoma sincs semmi szakmaiságnak.
Ezzel szemben a helyzet az, hogy az ellenzek tett mar le javaslatot, sot programot is hirdetett a temaval kapcsolatosan: https://444.hu/2022/01/25/mit-kezdene-az-ellenzek-az-oktatassal Az erre adott kormanyparti valasz kimerult a szokasos kommunikacios formulaban: Soros, Gyurcsany, Brusszel, LMBTQ, stb. Kezdemenyeztek nyilvanos vitat a kerdesrol, amelyet a bator utcai harcos nagyvonaluan elintezett nemi gyurcsanyozassal. Ilyen keretek kozott milyen jellegu politikai vagy szakpolitikai eredmenyt varsz az ellenzektol? Mit kellene tenni ahhoz, hogy ezek a keretek megvaltozzanak?
Kezdetnek olyat, amivel meg lehet nyerni egy választást. Azzal nem lehet, hogy olyan magyar oktatás kell, ami 10 millió bölcsészdiplomást termel ki ingyen*, mert
Szóval, első körben az alapjaiban hibás ellenzéki oktatási elképzeléseket kellene átdolgozni.
(* természetesen, az alanynak ingyen, nekünk, adófizetőknek súlyos milliókért)
trey @ gépház
A kormany sajat magara szabta a valasztasi torvenyt, az alkotmanyt, elfoglalta a kozmediat amelyet a kozpenzbol osszetakolt propagandagyarahoz csatolt, a politikai ellenfeleit folyamatosan demonizalja mikozben a kereszteny ertetek vedelmerol beszel. Ekkora hatranyt ledolgozni igencsak nehez feladat, nem gondolod?
Nekem az egész egy baloldali "várjuk hogy a sült galamb a szánkba repüljön" foglalkozásnak tűnik, a fizetésüket a baloldali haverjaid pont úgy felveszik, ha kell az emelését meg is szavazzák, elalibiznek 4 éveket a magyar és az EU parlamentben (havi 5+ millióért) és tulajdonképpen lófaszt sem csinálnak. 100%-ban asszisztáltak ahhoz, hogy minden olyan legyen, mint amilyen. Fura, hogy nem tetszik nekik. Ez egy csapatmunka volt.
trey @ gépház
Ilyen szep terelest olyan regen olvastam, hogy elteszem humorosba.
Pedig elkezdhetnél vele vitatkozni, de hát nem igazán tudnál ... A tények azok tények.
trey @ gépház
/popcorn
A tenyek: "A kormany sajat magara szabta a valasztasi torvenyt, az alkotmanyt, elfoglalta a kozmediat amelyet a kozpenzbol osszetakolt propagandagyarahoz csatolt, a politikai ellenfeleit folyamatosan demonizalja mikozben a kereszteny ertetek vedelmerol beszel."
A reakciod: bla, bla, baloldal, bla, bla...
A reakcióm az volt, hogy ebben az "elfoglalt világban" a haverjaid tök jól elalibiznek a vaskos fizetéseikért, de olyat is találni, ami összejátszik a jelenlegi hatalommal. Természetesen, ez neked nem tetszik (az igazság fájni szokott), ezért terelsz.
Szerinted miért nem szavaz ezekre a fals emberekre a kutya se?
trey @ gépház
Az ellenzek es a fidesz nem ugyanolyan eselyekkel vag neki a valasztasoknak, ez tavasszal kb 1 millio szavazatkulonbsegben mutatkozott meg. A kormany teljesen a kezeben tartja a mediat, a szavazoi nem ertesulnek szinte semmirol, mert olyan tokeletesen megteremtettek nekik a narancskodos buborekot, hogy az ellenzeknek ilyen viszonyok kozott nagyon keves eselye es lehetosege van attorni azt. A fidesz teljesen felszamolta a parlamentarizmus lenyeget: rendeleti "kormanyzassal" mukodnek miota is? Barmilyen jellegu torvenyalkotasi folyamatban van helye pl tarsadalmi egyeztetesnek? Van egyaltalan barmi jelentosege annak, hogy az ellenzek csinal/mond/gondol-e valamit a 2/3-ad tekinteteben?
FYI: Kozel 2 millio ember szavazott az ellenzekre.
https://hup.hu/node/178358
🤣
trey @ gépház
Ebbol is csak a lenyeg maradt ki: milyen musorba es milyen temakorben kuldtek a meghivot, de sebaj, ez nektek latszolag igy is megfelel. ;)
Teljesen mindegy, mert akármelyikbe is hívták meg őket, akármi is volt a téma, amelyik elment, az arról beszélt, hogy miért nem hívják őket meg.
Tehát, el lehetett volna menni és ha másról nem is, arról beszélni, hogy miért nem hívják el őket. De, hát el se mennek. 🤷♂️
trey @ gépház
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Pedig az lenne a normális, ha a megválasztott képviselők minden lehetőséget megragadnának, hogy az üzeneteiket eljuttassák a választókhoz. 🤷♂️
trey @ gépház
Ehhez kellene egy normalis kozmedia is ugye, de hat kinek mit intezett a kormanya. ;)
Nekem F1-et, Foci VB-t, olimpia élő közvetítéseket! Főzős műsorokat! Szóval, kapok valamit a pénzemért. Ha rajtatok múlna, ez se lenne ... Látványsport gondolom ugrott. Mik lennének? Alföldi darabok Gálvölgyi főszereplésével? :D
trey @ gépház
A joisten aldja meg Orban Viktort!
De komolyan! Mi lenne? Játsszunk el a gondolattal. Gondolom az M1 híreknek vége lenne, hiszen azt oltottátok, amikor még el sem indult. A sportot hivatalból utáljátok. Tehát a sport adók is mennének a kukába.
Mi lenne a közmédiában ha az ellenzék jutna hatalomra? Mire menne a pénzem?
trey @ gépház
En csak a magam neveben tudok reagalni, nem is ertem ezt a kiralyi tobbest.
A sport adokat szerintem meg kellene tartani, de nem finansziroznam oket teljesen: eljenek meg inkabb a piacrol a sporttal egyutt, majd a nezok eldontik, hogy akarnak-e pl F1 kozvetitest nezni vagy kivalo magyar meccseket. Ha nincs nezo, akkor meg minek fizessunk olyan musorokert, amit a kutya sem nez?
A kozmediat fel kell szamolni ebben a formaban szervezetileg es teljesen ujat kell csinalni, ahol a keretek biztositjak a szerkesztoi fuggetlenseget. Az elmult evek botranyaibol lehet tudni, hogy ez jelenleg nem garantalt. Atlathatobba kell tenni a musorkeszitesi elveket, fel kell ruhazni a mediahatosagokat jelentosebb jogositvanyokkal, meg kell szuntetni a KESMA kiemelt gazdasagi jelentoseget.
Apropo, sport: https://mfor.hu/cikkek/makro/kozep-europai-sajto-es-media-alapitvanyhoz… Vajon ebbol mennyi penz csorog majd a megfelelo helyre?
Ühüm, köszi az utópiát. Sosem lesz semmi független. Tudom, hogy szerettek erre hivatkozni, de a te függetlened kb. azt jelenti, hogy az amerikai pénzektől fog függni. #dollárbaloldal
trey @ gépház
A szerkesztoi fuggetlenseget nem sikerult ertelmezned?
Reálisan értelmezte.
:)
:)
Pontosan.
trey @ gépház
Mitol es kitol fugg a HUP szerkesztese?
Egy pontig senkitől, de egy ponton túl a tulajdonosi körtől. Független max. akkor lehetne, ha egy személyben én lennék a tulajdonos.
trey @ gépház
A hirdeteseken kivul van barmilyen jellegu tartalmi beleszolasuk?
Egy pontig nincs, de biztosan tudnék olyan tartalmat generálni ami után lenne. Ezt jelenti a bizonyos pontig ...
trey @ gépház
Szoval azt mondod, hogy vannak egyfajta keretek, amin belul beleszolas nelkul tehetsz kozze tartalmat? Ezek publikusak, hogy mik ezek?
Szerződés részletei nem nyilvánosak. Miért lennének azok?
trey @ gépház
A moderalasi iranyelvek ezek szerint nem kepzik a szerzodes reszet.
20 éve olvastam utoljára a szerződést, hadd ne tudjam mi van benne. A moderáláson túl itt van tartalomkészítés is. Miért ragadsz le a moderálásnál?
trey @ gépház
Ha nem tudod mi van a szerzodesben, akkor hogy felelsz meg neki? :D
Komolyabbra forditva: A moderalas egy a sok kozul, amit lehet tudni/olvasni azzal kapcsolatosan, hogy mikent mukodik a hup, minden mas random posztbol/kommentbol lehet tudni, megis vannak hirdetok, vannak olyan tartalmak, amely mogott fel sem merul - legalabb is nalam - az, hogy valamilyen etikatlan propaganda allna mogotte. Szoval mondhatni, hogy van egyfajta bizalom, amit talan az a kozosseg, a tagsagi feltetel taplal illetve az is, hogy mindenki szabadon elmondhatja a velemenyet szerintem eleg szabadon. Ezt tovabb fuzve latni valamifele keretet, van valamifele elkepzeles arrol, hogy te magad mikepp vegzedd a foszerkesztoi tevekenysegedet, mondhatnam ugy is, hogy eleg megbizhatoan mukodik ez az egesz legalabb is kivulrol szemlelve es a reklamokkal egyetemben nem gondolnam, hogy ne fuggetlenul - tehat sajat szabad akaratodbol vegezhetned el a munkadat ugy, ahogyan neked jol esik. Ha megsem kersz ebbol, akkor eladod/kiszalsz/stb.
Na ugyanezek a keretek a kozmediarol peldaul kozel sem mondhatoak el, mert en mint atlag polgar a nyilvanossagbol semmilyen modon nem tudok hitelt erdemloen megbizonyosodni arrol, hogy betartjak-e az altaluk is hivatkozott BBC alapelveket, amik amugy olyan alapveto etikai normak, amik eleve biztositanak egyfajta bizalmat, amennyiben ez visszaellenorizheto. Erdekes modon sem te, sem a haverjaid nem igyekeznek cafolni azt, hogy bizony a kozmedia egy otvar-ocska propagandaeszkoz es ezeket az elveket nem hogy nem alkalmazzak, hanem egyenesen pocskondiazzak. Ennyi felvezeto utan kerdesem maradt: miert vitatod el azt, hogy van olyan szerkesztoseg, amely kepes megvalositani a kozel teljes szerkesztoi fuggetlenseget?
Ha panasz nincs, betartottam. Tiszta sor, ugye?
tl;dr
Most már puhítod ugye? Közel teljes. Amit én vitattam: nincs teljes függetlenség. Kivéve, ha egyedül vagy. Bár, talán még akkor sem.
trey @ gépház
Ha mar szavakon lovagolsz: allitottam olyat, hogy teljes fuggetlenseg?
Ha valami nem teljesen független, azt hogy lehet függetlennek nevezni?
trey @ gépház
Elég, ha a "haladó" elit azt mondja.
:)
:)
Szerintem a koznyelv nem tesz kulonbseget a kozel teljes fuggetlenseg es fuggetlenseg kozott. En sem teszek kulonbseget, de ez mar kiderulhetett volna az elozo hozzaszolasombol is. Nem ertem az ertetlenkedesed.
Tehát, ha valami nem teljesen független, az nyugodtan nevezd magyarul annak, ami: nem független
Így nem lesz félreértés.
trey @ gépház
Rendszeresen visszatérünk ehhez a kérdéshez.
Az újbeszél-ben volt aki olyan khm. érdekes módon definiátla a függetlenség fogalmát, hogy anyagilag nem függ a magyar kormánytól.
Én pl. beszántanám, megtartanék 1-1 db tévé- és rádióadót, hogy lehessen üzenetet sugározni a népnek, ha muszáj, egyébként képújság menne rajta az főbb hírekkel és időjárással. A felszabaduló százmilliárdokra lehetne pályázni ~bármilyen műsorral, megfelelően kidolgozott üzleti tervvel, kiszámolt jövedelmezőségi indexszel, ami alapján sorrendbe állítanám a pályázatokat, és a források erejéig kiosztanám a lóvét visszatérítendő támogatásként, valamennyit félrerakva a keretből fontos, de pénzben nem mérhető megtérülésű projektekre.
Simán lehet, hogy ugyanaz lenne műsoron, mint eddig, de azt garantálom, hogy sokkal költséghatékonyabban lenne előállítható ugyanaz a fos.
Utópia #2
Azoknak, akik meg a székbe tettek, figyiszt mutatnál :D Másnap meg nem is kéne már bemenned. :D
trey @ gépház
Hamar elrakna téged a háttérhatalom. Tisztességes embereknek nem való a politika!
Csak a hozzászólásaid ne mindig onnan húznád elő...
:)
:)
A TANARAK már csak ilyenek - sírnak mindig, mert ugye az én időmben (is) az ment tanárnak/pedagógusnak, akit máshová nem vettek fel és elkönyvelte magáról, hogy értelmiségi akar lenni és nem akar dolgozni.
Ez biztos kicsit erős kijelentés és biztos van kivétel, akik hivatás miatt jelentkeztek a pályára (koszorús érdemrendet érdemelnek) - de a nagy számok törvénye alapján ebben a kasztban sűrűsödik az "értelmiség".
Nagyon hasonlít a facebook-on felnövekő fiatal generációra, akik az életet megtapasztalva sírnak, hogy nem ezt látták a tik-tok-on, mert ott mindenki egy luxus kocsira támaszkodva fotozza magát (csak ne jöjjön a kocsi gazdája)..
Gőze nincs róla mi megy egy iskolában!
Párom gimis tanárnő. Az utolsó óra után az ember azt gondolná, hogy akkor jön haza. De nem! Van amikor utána még 2-3-4 órát is bent marad mert ezer tennivalója van a tanításon kívül.
Osztályfőnökként foglalkozni a diákok ügyes-bajos ügyeivel.
Beírkálni a krétába.
Dolgozatokat javítani, eredményeket adminisztrálni.
Problémás esetekről egyeztetni a kollégákkal.
Állandóan van valami esemény, arra készülni, azt szervezni, segíteni a lebonyolításban, készülni rá az osztállyal.
etc...
Szóval elég vak az aki azt hiszi, hogy a tanári munka az napi x*45 percből áll, aztán utána mehet haza.
És ezek a munkák még a szünetekben is folytatódnak itthon! Nagy tévedésben van aki azt hiszi, hogy téli-nyári szünetben lazsálnak a tanárok (jó biztos van aki igen).
És bizony Kibaszottul alul vannak fizetve ehhez a rengeteg munkához. Mert hát nyilván az orbán fasz is azt hiszi a birka szavazóival együtt, hogy ennyi a tanári munka!
I don't need to "get a life". I'm a gamer, I have lots of lives!
"Párom gimis tanárnő. Az utolsó óra után az ember azt gondolná, hogy akkor jön haza. De nem! Van amikor utána még 2-3-4 órát is bent marad mert ezer tennivalója van a tanításon kívül.
Osztályfőnökként foglalkozni a diákok ügyes-bajos ügyeivel.
Beírkálni a krétába. ..."
Legalább valami konkrétum. Köszönöm.
"Szóval elég vak az aki azt hiszi, hogy a tanári munka az napi x*45 percből áll, aztán utána mehet haza."
Nem ez volt a felvetés, hanem az, hogy ezekre annyi időt kell fordítani, mint magára a tanításra:
180 nap körüli a tanítási napok száma, heti 22 órával ez: évi 792 óra. (45 perc tanóra 1 órával számolva)
250 nap körüli a munkanapok száma, ebből 30 nap szabadsággal számolva 220 nap x 8 óra = évi 1760 óra
Tanításra fordítható idő a teljes munkaidő arányában: 45%. 26 órával 53%.
Nem szeretném elterelni a témát, de a fejtegetés ott pusztul el, ahol a programozón is a billentyűleütéssel töltött időt számolják munkának, vagy az olyan sysadmin akit soha sem látnak és minden működik ergo semmilyen munka nincs elvégezve.
Hogy _mindenki_ számára érhető legyen a hasonlat, nem tudsz lemenni egzakt szintre egy ilyen kérdésben és aki megpróbálja azzal általában az a baj, hogy nem tud/akar belegondolni egy dolog sajátosságaiba.
"Nem szeretném elterelni a témát, de a fejtegetés ott pusztul el, ahol a programozón is a billentyűleütéssel töltött időt számolják munkának, vagy az olyan sysadmin akit soha sem látnak és minden működik ergo semmilyen munka nincs elvégezve."
Viszont a programozókra nem jut napi 2 óra, hogy minden reggel átnézze, hogyan is kell kódolni.
Nem azon akadok fenn, hogy egy tanár nem csak tanít, hanem a feles kicsit aránytalannak tűnik, különösen a következő órára felkészülést nem igazán értem.
Persze lehet, hogy tévedek és valóban kisebb rész a tanítás.
https://nemzetipedkar.hu/wp-content/uploads/2018/10/mennyit-dolgozik-a-…
Aki lusta végigolvasni 38 oldalt, az utolsó sor:
A párod miért választotta ezt a pályát? Miért nem kezd valami másba?
Szerintem az emberek többsége munkahelyet/pályát vált, ha úgy érzi, a jelenleginél többet és jobbat tud kihozni magából. A kapitalizmusnak az emberek szintjén az lenne a lényege, mozgatórugója, hogy akiben több van, előrébb lép. Ilyen rendszerben stagnálással nem lehet megőrizni a jövedelmi színvonalat, csak az egyén önnön fontosságának tudatát, mert a világ elmegy mellette. Ráadásul minél többen stagnálnak egy adott pályán, annál inkább csökken a pálya megújuló képessége, így a vonzósága, vele együtt az anyagi megbecsültsége. A kétezres évek elején volt olyan vidéki (nem nagyvárosi) magániskola, ami tartósan nem tudott bevonzani minőségi tanárokat (egyes pozíciókra szar tanárokat sem). Ez a tanárok világhoz való hozzáállásának egy lenyomata. Valahogy akkor és azóta sem tűnt fel nekik, hogy a szocializmusnak vége, és nem kizárólag állami intézményekben kellene elképzelni a pályafutást, hanem lelkesen dolgozni azért, hogy piaci alapon működő magániskolák jöhessenek létre, ahol professzionálisan lehet tanítani. De ugye ez a jelen mellett kétezer körül sem volt számukra prioritás, és most lehet sírni, hogy szar minden. Hol volt húsz+ éve a lelkesedés, és hol van most, és a CEU-ért való sírdogáláson kívül miért csak a szocialista modellért lelkesednek? Hol vannak százával a magániskolák, amiket a rendszerváltás után eltelt évtizedekben a kiváló pedagógusok azért hoztak létre, hogy örömmel gyakorolhassák a hivatásukat, miközben az országot is felemelik? Nem igazán értem, hogy egy kapitalista világban szocialista attitűddel hogy akartak és akarnak a jövő gerince lenni (azon belül Magyarország jövőjének gerince lenni). Vagy ez a mindenkori kormányok hibája? A tanárok mindig is ott toporzékoltak türelmetlen lelkesedéssel, de a kormányzat eltaposta őket?
Hol a lelkesedés? Hol a tettvágy? Hol vannak a tettek? Amíg a markukkal nem a lehetőségekbe kapaszkodnak, hanem a szocialista megoldásba, addig lényegében egy faszt szorongatnak, amit néha alaposan be kell szopniuk.
:)
Jah majd eldob három diplomát, megannyi munka tapasztalatot és beiratkozik újra egyetemre, hogy valami egészen mást tanuljon és majd talán sok év múlva jobban keressen egy olyan munkakörben amibe újra bele kell rázódnia...
Talán egyszerűbb lenne a szemét kormánynak megbecsülni és tisztelgésesen megfizetnie a tanárokat és nem ellopni, vagy hülyeségekre költeni a pénzt!
I don't need to "get a life". I'm a gamer, I have lots of lives!
Ezt is mi fizettük ... Irigylem a 26-28 éves korukig iskolapadot koptatókat, akiknek az első dolguk az iskolapadból kizuhanás után, hogy sanyarú sorsuk miatt polgári engedetlenkedjenek munka helyett.
trey @ gépház
Te mint állítólagos anarchista* értékelhetnéd a világunk azon vonását, hogy az ember a készségei megváltoztatásával sikeresebbé/boldogabbá teheti az életét.
* LOL
:)
Tehát akkor azt mondod, hogy van három diplomája, de az nem ér semmit a valódi munkaerő piacon, mert el kell dobni? Vagy nem értem...
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
"Random orarend alapjan probalsz meg rendszerszintu kovetkeztetest levonni, azert ezt nem igazan lehet komolyan venni."
Legalább valami kézzel foghatót hoztam, veled szemben. Olyan ez mint a protekció nélküli felvételező a viccben:
- Mekkora volt a szovjetúnió vesztesége a II. világháborúban?
- 10.367.283 fő
- Helyes. Név szerint?
"... tovabbra sem ismerjuk meg belole a korulmenyeket, az osztalyokra valo felkeszulesi idot, a dolgozatjavitasok idejet, stb. Nem derul ki belole, hogy milyen kepesseguek a tanulok, mennyire nehez a figyelmuket az ora anyagara iranyitani, mennyi kerdest tesznek fel az adott anyaggal kapcsolatosan, egyaltalan milyen jellegu tudassal rendelkeznek."
"Most aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja (aki tanítani sem tud az a testnevelés tanár)." Woody Allen
Aki tanár lett annak szerintem elméletileg tudnia kellene a tananyagot, birtokában lenni a pedagógiai képességeknek. Most ugyan ezt az érvelést képzeld el orvosok esetében. A háziorvos a rendelési idő első két órájában felkészül a betegekre és átolvassa az egyetemi jegyzeteit.
"Amit linkeltel altalanos iskola es gimnazium nagy letszamu tanari karral. Fogalmad sincs arrol, hogy egy tanariban hanyan vannak orak alatt, egyaltalan milyen helyisegeket biztositanak nekik, van-e egyaltalan normalis iroasztaluk, vagy egy kenyelmesnek nevezheto szekuk, stb."
A nagy létszámú tanári kar épp felvetésedre passzol, hogy problémás lehet az elmélyült háttérmunka. Minél több a tanár, annál nagyobbnak kellene lennie a zavaró tényezőknek. Az openoffice nem véletlenül merült fel, ugyanis az ilyen helyen dolgozóknak pontosan ugyan azokkal a zavaró tényezőkkel kell megbírkozni, mint pedagógusoknak egy tanári szobában. A zavaráshoz meg az kell, hogy minden tanár csak fele részben foglalkozzon elmélyült munkával, mert különben nincs ideje zavarni a többieket. Ha meg nem zavarja a többieket, akkor más se zavarja őt.
Mondjuk ezt az
érveléstterelést én sem értettem. Komoly arccal elő akarja adni valaki, hogy egy matektanár minden órára újra és újra felkészül abból, hogy 2+2=4, a történelemtanár meg megnézni, hogy Tutanhamon tényleg egy fáraó volt-e és nem egy egyiptomi focista?Ne komolytalankodjunk már ...
trey @ gépház
Nem a másodfokú egyenlet megoldóképletét kell neki újra megtanulnia, hanem pl a szétcsúszó tanrend miatt kell lekövetni a X csoportot (pl az egyik csoport gyengébb, nem fogják fel elsőre, hogy miről van szó -> más megközelítés kell, több idő megy el ugyanarra, amit a tanrend szerint 1 órában kellene leoktatni)
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
Ide hoztal egy random orarendet, amibol rendszerszintu kovetkeztetest akartal levonni. Ezt meg mindig komolytalannak tartom.
"Aki tanár lett annak szerintem elméletileg tudnia kellene a tananyagot,, birtokában lenni a pedagógiai képességeknek."
A gyerekek meg nem egyformak, mas ertelmi szinten vannak, masfele magyarazatot igenyelnek pl matematika es nyelvi orakon. Van, aki konnyebben tanul nyelveket meg matekot, mint masok. Ilyenkor boven lehet szukseg arra, hogy megfelelo modszereket elsajatitson a tanar - ha meg nem rendelkezik ilyen iranyu tapasztalattal - ami ugyszinten idot igenyel. De tovabb is mehetunk azzal, hogy pl a tanarok is tanulhatnak uj dolgokat, kepezhetik tovabb magukat olyan temaban, amibol nem kaptak felkeszitest a tanulmanyaik soran. A pedagogia is fejlodik, szoval abbol plane nem art a tovabkepzes.
"Most ugyan ezt az érvelést képzeld el orvosok esetében. A háziorvos a rendelési idő első két órájában felkészül a betegekre és átolvassa az egyetemi jegyzeteit."
A jelenlegi haziorvosi hiany mellett egyre kimerultebbek ok is, egyre kevesebb ido ES energia jut a betegekre es az onkepzesre is.
"Van, aki konnyebben tanul nyelveket meg matekot, mint masok. Ilyenkor boven lehet szukseg arra, hogy megfelelo modszereket elsajatitson a tanar - ha meg nem rendelkezik ilyen iranyu tapasztalattal - ami ugyszinten idot igenyel."
Értem, hogy időt igényel, de mennyi időt?
"De tovabb is mehetunk azzal, hogy pl a tanarok is tanulhatnak uj dolgokat, kepezhetik tovabb magukat olyan temaban, amibol nem kaptak felkeszitest a tanulmanyaik soran. A pedagogia is fejlodik, szoval abbol plane nem art a tovabkepzes. "
180-220 = 40 nap = 8 hét = 2 hónap kevés erre, minden évben? Az a sejtésem, hogy a pedagógia nem változik ennyire évről évre.
Fentebb mar irtak meg nehany peldat arra, hogy mit csinalnak meg a tanarok munkaidoben, ennek tekinteteben nem igazan ertem hogyan jott ki, van 2 honapjuk kizarolag onfejlesztesre.
"... nem igazan ertem hogyan jott ki, van 2 honapjuk kizarolag onfejlesztesre."
Ha elzárkózol az értelmes párbeszédtől, akkor tegyünk egy pontot a beszélgetés végére és váljunk el békével.
Nem zarkozom el. Ha szerinted valamit felreerettem, akkor ird meg nyugodtan.
Évi 70 munkanapon nincs tanuló az iskolában. Ebből leveszünk pl. 30 nap szabadságot marad 40 nap. Egy héten van 5 munkanap ez 8 hét, vagy ~2 hónap.
Miert feltetelezed azt, hogy amikor nincs tanulo az iskolaban, akkor a tanar nem dolgozik? Ebben a hozzaszolasban linkeltek egy tok jo osszefoglalot: https://hup.hu/comment/2859452#comment-2859452 A nyari szunetet nem taglalja, de ez nagyjabol jol osszefoglalja szerintem ez az iras: https://csakegytanar.blog.hu/2019/07/18/mit_csinal_egy_tanar_nyaron
De, taglalja, csak nem így hívják, hanem tanítás nélküli munkanapoknak.
LOL
Nekem meg kéne egy munka nélküli munkanap. Amit tengerparton henyéléssel tudnék tölteni.
trey @ gépház
Mindössze arra céloztam, hogy azért, mert nem laikusan nyári szünet néven, hanem a jogszabályi elnevezéssel illeti a dokumentum azt az időt, még számol vele.
De te ahelyett, hogy elolvasnád, esetleg ertelmeznéd, inkább ideböfögsz egy irreleváns faszságot.
Hogy lenne irreleváns? A tanárok a "tanítás nélküli munkanapok"-on (nem pol. korr. néven nyári szünet) a tengerparton henyélnek.
trey @ gépház
Olyan tanarok, akik azt tanitjak, amit az elmult 20 evben mindigis tanitottak: pontosan igy, kiveve kb. potvizsgaztatas - mar felteve azt az utopisztikus szituaciot, hogy van penzuk tengerparton henyelni.
Olyan tanarok, akik palyakezdok, eloszor tanitanak pl. hatodikosoknak Foldrajzot, stb. - nekik a nyari szunet meglepoen kis resze telik "henyelessel".
(Tudom, tudom, en.ervelesi.hibam.hu/kozeputas-erveles , mert ertsem meg, hogy csak fekete van meg feher)
Igen, ezek az orrkarikások habzanak NoÁr vezetésével a jobb jövőjükért. Csak, akkor nem úgy kéne eladni a sztorit, hogy tanártüntetés. Hanem őrségváltási kísérlet a tanár szakmában :D
Kb. ugyanaz a probléma, mint a kezdő orvos vs. orvosbáró viszonylatban. Ez egy belső szakmai problémának tűnik.
trey @ gépház
Nem.
Az orvosbaro jol keres. Mostanra tobb fontos agazat szakorvosa is, surgossegis is, eros kesessel, de mostanra az aneszteziologus is.
A tanarbol a senior-kiskiraly-igazgato sem keres a legjobban, az osztalyfonoki potlek vegkepp vicc.
Viszont egy ugyesen szervezett tanarsztrajkkal szerintem mar oktoberre elerhettek volna, hogy rendezzek a beruket. De akik tesznek is valamit, valamiert benak/kevesek.
Es nem a tuntetok szama szamit. Azok bekesen felvonulnak, majd hazamennek, max kijonnek megegyszer bekesen felvonulni.
Egyedul a csoportos "sztrajk" (polgari engedetlenseg, ha mar nem legalis) mukodik egy meret folott. Semmi mas.
Benak a szakszervezetek, Covid alatt eljatszottak a tarsadalom mellejukallasi hajlandosagat (aki nem emlekezne, tanaroknak ne legyen kotelezo oltas es maszk, de szuloknek es gyerekeknek igen, "az iskola nem gyermekmegorzo" es hasonlo "szimpatikus" huzasaik), mikozben egy harmonizalt sztrajkot keptelenek megszervezni.
Ebbe a sokadszorra lejátszott tanársajnálóba szándékosan nem akartam belefolyni. De a Te véleményeddel sokszor egyetértek, így úgy érzem erre a "Egyedul a csoportos "sztrajk" (polgari engedetlenseg," témára reagálok.
Sajnos elfelejted, hogy a kovid alatt -főleg a '20tavaszán- gyakorlatilag csoportos sztrájk volt. Tudom mert a kisebbik lányomon keresztül "élveztem". Szinte alig -egy számjegyű százalékban kifejezhető- tanerő akarta, volt képes felvenni a fordulatot. A diákok gyakorlatilag 2 hónapon keresztül nem kaptak tanári segítséget ahhoz, hogy elsajátítsák az anyagot. S ekkor jöttek rá a diákok, már mint az értelmesebbje, aki akart is tudni valami, hogy igazából a jelenlegi tanárok sajnos jelentős részére, nem igazán van szükség.
Nyilván mondjuk az általános iskola alsósainak ez másképp jött le. De az meg szinte csak gyerekmegörzőként működik.
Nem felejtettem el, felvazoltam, hogy a pedagogiai szakszervezeteknek volt par csunya huzasa Covid alatt. :)
Ettol meg gondolhatom ugy, hogy az atlagtanar nagyobb fizetest erdemelne. Meg lehet arrol velemenyem hogy ezt mivel tudnak elerni es mi az, ami felesleges probalkozas.
Ez a fizetés emelés, egy kurva bonyolult dolog. Lehet le fogsz ülni a hasonlaton, de ez olyan mint a női kvóta. Azokat fogod megsérteni, s a számukat csökkenteni, akik tényleg oda valók.
Hogy valami értelme is legyen, a szar tanárokat -mondok egy példát olyan (pl.nyelv, matek)tanárokat, akik nem ismerik a nyelvet,matekot, s simán kijavítják rosszra a gyerek válaszát (amit máshol tanult), s még meg is szégyenítik a többi diák előtt, nos ezeket a béremeléssel egyidőben valahogy el kellene távolítani. De nem tudod meg tenni.
Ez szerintem, kb. 70 éves magunk előtt görgetett probléma. Évtizedekkel ezelőtt kellett volna kitalálni egy olyan rendszert, amiben a tanári pályáért érdeklődők nem mennek el máshová, lehetett volna követelményeket támasztani a felvételikor, így a semmi másra nem megfelelő emberek nem ide csoportosultak volna. S a tanárok, s maga a pálya megbecsült lenne. Hisz a megbecsülést nem csak a kevés pénz rombolja, de a hozzá nem értő, pedagógiai pályára alkalmatlan, félig pszichiátriai eset "tanárok" is.
S most már nem lehet megoldani, csak nagyon igazságtalanul, s rossz hatásfokkal. Most már -nincs mese- a szar tanároknak is meg kell emelni a bérét. Sajnos, a pedagógusoknál, kb. ugyan úgy mint az egészségügyben, valamiért nem működik a szelekció. Talán azért mert mindegyiket az állambácsi fizeti.
Erre volna az az ötletem, hogy a egészségügyi meg az oktatási pénzeket kiosztani az önkormányzatnak. Zéró állami bértábla, közalkalmazotti státus, (így nincs megkötve a kezed, se a fizetés adásakor, se a kirúgáskor), a cégek nem sportra, színházra költhetnék a pénzüket, azt megtiltanám, hanem csak az önkormányzati, egészségügyi, oktatási kasszába tehetnék kedvezményes adózással a pénzüket. Persze az önkormányzat se biztos hogy jó gazdája a területnek, de valószínűleg jobb. S nyilván ebből a kasszából az önkormányzat csak erre költhetne, nem pótolhatna más területeken lévő hiányt
Ennek nyilván lenne egy rossz következménye, mégpedig hogy a gyenge haldokló területek még inkább kihalnának. Ezt valahogy kezelni kellene. Nem tudom hogy.
Visszatérve, az általános(tömeges) tanár sztrájkra. Csak azt akartam mondani, hogy -a covidos történet alapján- lehet hónapokig észre se vennék. Főleg ha biztosítanák a gyerek megőrzést.
Bocs, kicsit hosszú volt az ötletelésem. Kellene erről beszélgetni, ötleteket megosztani, mert ez egy fontos kérdés. S például ez az, amit rohadtul nem látok a parlamentben. Hogy például a drága ellenzék nem olyanokkal jönne, "hogy holnaptól legyen hó, mindenkinek fél disznó karácsonyra", hanem olyan felvetésekkel, amin érződik, hogy páran gondolkodtak rajta. Jó, tudom a választ, a fidesz úgy se foglalkozna vele. De azért meg kellene próbálni. Ha nem is foglalkozna vele, de bekerülne a közbeszédbe.
No, beleért a kezem a bilibe. Befejezem.
"Miert feltetelezed azt, hogy amikor nincs tanulo az iskolaban, akkor a tanar nem dolgozik?"
Miért? Feltételezem?
Épp az ellenkezőjét: Ha nem dolgozik, akkor a munkáltató nem rendelkezik az idejével, így nincs önfejlesztés. Ha dolgozik, akkor viszont már biztosított a munkaidő a fejlődésre.
Ha viszont szerinted nem lehet önfejlesztésre fordítani az időt, akkor az azt jelenti, hogy épp szerinted nem kell dolgozniuk:
Miért feltetélezed azt, hogy amikor nincs tanuló az iskolában, akkor a tanár nem dolgozik?
"A diákoktól épp azt várjuk el, hogy a leadott tananyagot tudják. Amit megtanultak 5. osztályban azt tudniuk kellene 6. osztályos korukra is."
sajnos minimalis ido jut az uj anyagok gyakorlasara es kesobb az ismetlesere. mert elb@szott a tanterv amit le kell a tanaroknak nyomni barmi aron (emiatt is van a mostani tiltakozas az anyagiak mellett). szoval emiatt a tultelitett program miatt porgetni kell az ujdonsagokat. es emiatt a diakok tobbsege konstans gyakorlas es tudas hianyban van (persze leszamitava azt a par jo jo kepessegu diakot akiknek 'szivacskent' veszi fel az agya az ujdonsagokat. es esetleg meg otthon figyelnek is rajuk....)
"nyári szünetre meg ne kapjanak fizetést"
Jah, mert szerinted egy tanár nyáron nem dolgozik mi? A lófaszt nem!
I don't need to "get a life". I'm a gamer, I have lots of lives!
Tehát akkor kivehetik a szabadnapokat ők is szabadon, mondjuk májusban és/vagy szeptemberben (egyenlőségről papolsz) cserében bemehetnek az üres iskolába, vagy nyáron elmehetnek tanfolyamra (nem szabadidejükben hanem fizetett módon) amikor egyébként nincs tanítás? Jó lesz így?
igen, legyenek helyettesítő tanárok, akik ilyenkor beugranak. Ez működik Hollandiában is meg. sztem más országokban..
Nem kell a túl gondolni a tanár szerepét..
Mert egy normal dolgozo akkor veszi ki amukor akarja ja, tessek elolvasni az mt-t, 7 naprol donthet szabadon a dolgozo, a tobbit a munkaltato adja ki.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Nem unod ezt a terelős szart? Komolyan. Érted a különbséget a "meg van a lehetősége" és a "nincs meg a lehetősége" közt? Ha sikerült proceszálni akkor gondold ezt újra.
Egy normal munkavallalo sem veszi ki szabadon a szabadsagat, amit te ajanlottal, hogy majd nyaron nem lesznek szabadsagon.
7 naprol donthet a tobbirol nem. Akkor legyen eg a tanaroknal is, keruljenek at az Mt ala es kesz, orom es bodotta.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Értem. Akkor nem érted, vagy nem akarod érteni a "van lehetősége" és "nincs lehetősége" közt. De azért ideszúrtad ezt a semmitmondó szöveget.
> Ezt majd történelem tankönyvben fogják mutogatni
A YT már [rég] meg lehet nézni:
Eljön majd 2070,
áll egy sírhely érintetlen.
Néhány szó, egy kicsiny tábla:
Addig élt, míg volt hazája.
Varga Miklós - Kurán Gergő Balladája (Kormorán)
Amugy a pedagógus meg az orvosi balhék mögött erősen a szabadkőműves vakolókat kéretik sejteni! Persze ettől még a Fidesz is tetü, csak az egy másik páholy.
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
bazdki, az, szabadkomuves. fent az oltastagadorol kiderul h oktatasellenes is, rolad kiderul h a szabadkomuveseket latod mindenutt, wtf van az emberekkel itt.
Az alusipka miatt van!
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
>oktatasellenes is
Nem vagyok oktatásellenes, hanem a kötelező jellegével nem értek egyet. Nem ugyanaz.
Oltástagadó sem vagyok, mert szerintem léteznek oltások. Hanem azt ellenzem hogy erővel akarták beadni a Covid vakcinákat, illetve ha esetleg nem tájékoztatták megfelelően az embereket, azt is. Ez sem ugyanaz.
Picsogás, igaz, Trey?
tanárok közt felül van reprezentálva komcsi balos ideológia, meg szar a fizetésük most ez bukott ki és szépen felkarolta az ellenzék..
ki kell rúgni a felét és a maradéknak dupla fizetéssel befogni a szájukat.
"Divide et impera"
pontosan, hogy tobb es jobban motivalt tanar kellene, hogy az olyanok, mint Te is kicsit konnyebben tudjak felismerjek, hogy mikor nyaljak be a fasiszta/naci propagandat....
én semmilyen fasiszta/naci propagandát nem nyalok be - én alap esetben is szarkasztikus vagyok mindennel kapcsolatban bár melyik oldalról jön..
> konnyebben tudjak felismerjek, hogy mikor nyaljak be a fasiszta/naci propagandat....
Pont ez a baj, hogy az iskolák alapvetően nem gondolkodni tanítanak, hanem indoktrinálnak. Itt is tisztelet persze a kivételnek. Ezért vagyok úgy vele, hogy a kötelezőséget el kellene törölni, és a tananyagból csak egy minimáls magnak kellene standardizálva lenni, hogy legyen szabad választás és verseny abban, hogy mit és hogyan tanítanak.
Ja, pont az ellenzék ami kb 6 hónapja tetszhalott. Ember, legalább nézz körül mikor írsz a tanárok tiltakozása _évek óta_ zajlik, januárban a szólás szabadság és a "kormányozni legalább tud" "rezsiutcaiharcos" kormány ellehetetlenítette a sztrájkjogukat most meg kirugdossák őket mert élni akarnak jogaikkal, amiket elvettek tőlük. Vagy nem tudom észre vetted e, de nagy részt a diákok alkottják (a diákokon kívül) a tiltakozások gerincét.
De a zsenialitás tovább gyűrűzik az írásodban, a jelenleg létszámhiányos tanárok felét kirúgjuk és a másik fele dupla pénzért megoldja. Ez ilyen Frédi/Béni lábhajtásos megoldás vagy Münchhausen báró hajánál fogva felfele húzós megoldás? De az is lehet, hogy logikai összekapcsolás esélyét erősen rontja ha valaki sokat koncentrál a kormánypropagandára..
Dupla adag oxigént neki!
:)
Te akarnad a legkevesbe, hogy a gyereked atkeruljon egy 30 fos osztalybol egy 60 fosbe. Pontosabban te szeretned a legkevesbe annak a kovetkezmenyeit. Az elozmenyere meg adtal egy otletet, mar csak a falat kell kiutni a tantermek kozul.
akkor keresnék magán iskolát, de nincs iskolás gyermekem..
De szerintem, ha meghirdetnék a tanári állásokat dupla fizetéssel - nem mond, hogy nem lennének jelentkezők..
Mondjuk le lehetne felezni az óraszámot is, és csak az alapokat megtanítani.
Meg lehetne is arrol vitat nyitni, hogy mi a felesleges tananyag, es hogy az iskola hanytol hanyig legyen dolgozo szulok gyermekmegorzoje es milyen korulmenyek kozt.
De ez nem vezetne eredmenyre, es a fo problema egyelore mas: 3.5 evvel a kovetkezo ogy valasztasok elott nem tudnak olyat szervezni a tanarok, amitol a kormanynak az egyetlen valasztasa a beruk rendezese lenne. Minden mas mellebeszeles.
Ez tök egyszerű szerintem. A cél a szavazók megtartása. A propaganda költség erre eső része kisebb, mint az oktatás és az egészségügy rendbetételének a költsége. A szavazóik így is boldogok és hűek. Spóroltak egy csomót, több marad magasztosabb célokra.
$ grep -c egy$ word.list
100
Magasztosabb célokra?
Idén meglesz a százmilliárd forint (igen, b+ ez 100,000,000,000 Ft), amit eddig a felcsúti focira költött el az állam.
A tanárok fizetését meg nem utalja a rohatt Brüsszel???
NOORMÁLIS?????
Csak a fociról beszélünk, nem számoltuk bele a felcsúti mesterséges tavat, hidat, korcsolyapályát, kisvasutat stb.
"Az utánpótlásra létrehozott alapítványhoz (alapító: Orbán Viktor, kuratóriumi elnök: Mészáros Lőrinc) 2011 és 2021 között összesen 74 milliárd forint érkezett. És van az NB 1-es csapatot működtető kft. Itt is landolt már 25 milliárd forint. Vagyis összesen 99 milliárd forint ment el tavaly év végéig a felcsúti focira. Idén már bőven meglesz a 100 milliárd."
https://444.hu/foci/2022/12/01/mi-az-amire-feltetlenul-kolteni-kell-a-f…
Van kb 70e alt iskolai es 30e kozepiskolai tanar itthon, ebbol tuntet kb 900. Ez meg 1% sincs….
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
A felcsúti foci ellen hányan tüntettek?
:)
Nemtom, 0? De erted, tuntet a tanarok kevesebb mint 1%-a, ezzel nem lehet elerni semmit. Ha felallna a fele, az mar valami lenne.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Én sem tudom. Azért kérdeztem.
De nem állnak fel, mert a nehézségek ellenére összességében megfelel nekik az az élet, amit élnek. Pedig tudják, hogy egy életük van, és bármik* lehetnek.
* ezt ma már szó szerint kell érteni
:)
Én egyébként zsengébb koromban szerettem volna tanár lenni, de azért nem lettem, mert egy férfinek el kell tudnia tartania a családját, ez az elsődleges feladata. Tehát nyilvánvaló volt, hogy sokféle pályára mehetek, de tanár nem lehetek Magyarországon. (A másik ok amiért mégsem akartam tanár lenni, hogy alkotni szeretek főleg, nem emberekkel foglalkozni. Úgy volnék csak tanár, hogy rendes munka mellett, de ez a konstrukció nem nagyon létezik csak egyetemi szinten. Az egyetemi szint pedig más okból nem érdekelt.)
Beszélgettem viszont nem egy női pedagógussal és elég sok van aki konkrétan megmondta, hogy ő azért lehet tanár, mert a férje eltartja. Nyilván ő is keres, de messze kevesebbet, mint ami az életmódjához passzolna. A férje jól keres, és így szépen tudnak élni úgy is, hogy ő "csak" tanár. Így viszont lázadozásra sem motivált nyilván.
A lázadozásról egyébként az jut eszembe, hogy szerintem a kötelező oltásokkor kellett volna a tanároknak felállniuk, hogy akkor ennyi volt. És nem tették meg, sőt alig volt bármi ellenállás a részükről. Úgyhogy szerintem sosem fogják megtenni "csak" a pénz miatt. Sajnos nem elég kemények, aminek persze része az is, hogy a létbizonytalanság határmezsgyéjén nem nagyon lehet keménynek lenni.
"A lázadozásról egyébként az jut eszembe, hogy szerintem a kötelező oltásokkor kellett volna a tanároknak felállniuk, hogy akkor ennyi volt."
Még a COVID legelején volt egy mém "zárja be, nyissa ki, de nem úgy". Az egész járványkezelés során végig nagyon találó volt, de a tanár szakszervezetek követeléseit is jellemezte.
A szakszervezeteik mindig követeltek valamit, néha épp az ellenkezőjét annak, amit korábban:
- Az első, az emlékeim szerint az érettségik meg nem tartása volt, ne is legyen, hanem csak osztályzatok alapján adminsztrálják le
- Később az követelték, hogy hetente teszteljenek mindenkit
- Amikor bevezették, hogy mindenkit tesztelnek, akkor meg, hogy ne legyen kötelező
- Amikor jelenléti került szóba, akkor zárják be az iskolákat, mert megfertőződhetnek (még az érettségi bojkottja is szóba került)
- Amikor távoktatás került szóba, akkor meg így le fognak maradni a diákok
- Az oltások elején, azt követelték, hogy vegyék előre a tanárokat
- Utána, hogy csak akkor legyen jelenléti oktatás, ha Pfizer-el (és csak azzal) beoltanak mindenki
- Utána, hogy a második oltást is várják meg
- Utána, hogy a második után csak 2 héttel
Igen, mindezek után jött, hogy ne legyen kötelező az az oltás, amelyért korábban harcoltak a szakszervezetek.
Amennyire követtem a szakszervezetek megnyilvánulásait, nekem kicsit ellentmondásosnak tűnt.
Jó kis összefoglaló, már nem is emlékeztem ilyen részletesen.
Látható a listáról, hogy a kérések többsége félelem alapú, és csak néhány szabadság alapú. Egyrészt gondolhatnánk azt, hogy sok embernek a kéréseit kell továbbítaniuk, azért lett a sokszínűség - valódi diverzitás -, a követelésekben. Másrészt gyanítani lehet, hogy a szakszervezetbe be vannak építve "az ellenség ügynökei", hogy még a normális dolgokat is elferdítsék.
Nálunk volt olyan tanár aki nagyon parázott a vírustól - maszkban bohóckodott végig -, volt aki csak kicsit, és talán kettő volt az egész iskolában akire szóba került, hogy ki fogják rúgni mert nem vette fel az oltást, de a sztori végét nem tudom, mert nem a mi gyerekünket tanították ők sajnos.
Magasztosabb célok: klientúra, strómanok és egyházak gátlástalan kitömése, valamint elnöki hóbortok (foci, vadászat) túltolása
$ grep -c egy$ word.list
100
Csomo videot csak atterekek a partizanon, mert tobbnyire csak picsogas.
De a temahoz kapcsolodo video tokre erdekes volt: Megnéztük, hogy mitől működik a finn közoktatás
trey @ gépház
Sőt a múltkor láttak tanárokat, hogy nem parizert vettek hanem téliszalámit! (Pestisrácoktól teljesen megszokott ez a szánalom, tőled még mindig nem)
Erre a cikkre hivatkoznak:
https://metropol.hu/aktualis/2022/11/wellness-szallodaban-emeltek-meg-s…
trey @ gépház
Érted amit írtam?
Azt hiszem, hogy a kongresszus tokkal vonóval nagyságrenddel kevesebbe került, mint a Lady MRD egy hetes üzemeltetése. Tudod, amin lölö, petike, meg a többiek napoztatták a gyíkjukat. Miközben a közösségi oldalakra posztolták, hogy q-ra dolgoznak.
Egyik reggel jövök el gyalog a győri Gárdonyi iskola előtt (mentem dolgozni), ahol megy az élőláncnak nevezett heherészős fieszta dologidőben, mikor is a tüntikézők egyike odaszól a másiknak:
"Még egy szivárvány szinű molinó kellett volna ..."
Fontos dolgok ...
trey @ gépház
ahhoz már Daedalon kellene
biztos jó az iskola, de én nem ott tanultam - mamám sokkal többet tanított, mint az iskolában főleg alsó tagozatban. Imádtam nála lenni, órákat mesélt a történelemről..
Mire suliba kerültem, már ismertem a betűket/számokat - persze nem olvastam még. Szépen rajzoltam, egy csomó festészetről és rajzi technikáról szóló könyvet adott hogy nézegessem.
Szóval szerintem könnyű leadni a gyereket az iskolában és majd ott mindent megtanítanak neki sokkal többet kellene a gyerekkel foglalkozni otthon.
"Nincs":
Folytatódik a pedagógusok demonstrációja
https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/12/03/folytatodik-a-pedagogusok-dem…
Ismét demonstráltak a tanárok
https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/12/02/ismet-demonstraltak-a-tanarok
Ülősztrájkba kezdtek a diákok több gimnáziumban
https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/12/01/ulosztrajkba-kezdtek-a-diakok…
trey @ gépház
Nagyszerű, olvassák a HUP-ot, csak ezért lehet :) A korrektség és a kiegyensúlyozottság még mindig egy probléma. (ha már olvastad ezeket, és nem csak címeket olvasod el)
👆 Ordas hazugság.
Eddig az volt a nóta, hogy nincs. Most, hogy kiderült van, most az a bajod, hogy nem az van benne amit látni szeretnél ...
trey @ gépház
Az előtt is volt mielőtt a cikk született? Vagy egy nem? Ha az első az igaz panaszkodj a témanyitónak. Nekem attól még meg lehet a véleményem az ilyenfajta "híradásról". Szóval nem eddig volt hanem mindig is.
Természetesen, volt.
Nem panaszkodok, kijavítom a hazugságokat.
trey @ gépház
M1-en van hír -- sőt: bevágták noárt és azt a kislányt, ahogy előadnak, valamit trágárságot - húú ez nagyon ütős volt, magas művészet.
noár tanár ? mi francokat keres ott ? reklámozza a webshopos pólóit meg a vászontáskákat ?
Akkor te is problémának tartod, hogy a közmédiában tudatosan manipulálják a közvéleményt azzal, hogy a tanárok így tiltakoznak?
LOL
Néztem a vérmes tanárszekció tiltakozását. Már a benzin, az EU-s pénzek pörögnek náluk az üvöltözésekben, meg a 🌈-os molinó ... ez nem tanártüntetés, hanem egy újabb ellenzéki bihöckodás.
trey @ gépház
Nincs #2:
trey @ gépház
ja a tanárok dobták össze a színpad és hangosítás árát.
Akkor lenne némi szimpátiám a tanári tüntetés felé - ha nem engedték volna hátukra ezeket a piócákat..
ROTLF
Vegulis csak az nem derul ki a beszamolobol, hogy:
- miert most kerult sor erre a tuntetesre
- miert tartjak kormanyt felelosnek a helyzetert
- milyen kritikak hangoztak el a kormanyt illetoleg
Milyen szerencsre, hogy ilyen aldott jo kormanyunk van, hogy a szavazoik lelket nem borzoljak ilyen aprosagokkal a kozmediaban. :D
mert noár elvette a showt
Tehát a spin doctor-ok most úgy csavarják, hogy akkor van, de nem az van benne, amit ők szeretnének látni. Tudnék ennél a
tanártüntetésrepolitikai fröcsögésre nézve sokkal rosszabb összefoglalót is adni, de minek?trey @ gépház
A közmédia a BBC szerkesztői és hírszerkesztési alapelveit követi.
vs
A hitelesség és a megbízhatóság alapja a pontosság, bármilyen médiáról is legyen szó. (innen: http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/MediaelmeletV2/ix12_etikai_norm…)
Dehat mit varunk egy felkatonai szervezettol? Propaganda helyett mondjuk hiteles tajekoztatast, ha mar a KOZmediarol beszelunk.
/me ásít
A címben szereplő hazugságot már többszörösen cáfoltam, ha sok felesleges időm lesz, a további tereléseidet is megnézem, ígérem!
trey @ gépház
/popcorn
Tessenek komolynak lenni, a másik is az marad!
#worksforyou
b+ neked - nektek semmi nem jó:
- NEM adja le az MTV, hogy mekkora tüntetés van, tanárok az utcán !!!
- LEADJA, de nem objective - miért azt adja, hogy noár ordibál - MERT a TANÁROKNAK is ciki ????
Sztem, volt svenk - végig pásztázta a kamera és adtak közelit is a tüntető indezit arcú kislányokról és a távolba merengő tanárakról is és
volt színpad is az a show, ami ott volt - teljesen hitelesen tájékoztatott, én úgy éreztem, hogy ott is vagyok :-D már kezdett feljönni a gyomorsavam..
...
köpni kell-phü
köpni kell-phü
köpni kell-phü
...
Már megint csak őt látom mindenütt,
már megint csak őt hallom mindenütt.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Nekem egy kormanyfuggetlen kozmedia teljesen megfelelne, mert amit most eloadnak hirszerkeszteskent, az nem tobb ocska kormanypropagandanal.
Csak honnan tennéd mögé a finanszírozást. Ezzel ott is küzdenek, ahol valamikor egész jól működött: lásd BBC.
Ennek kapcsán kis humor:
https://www.youtube.com/watch?v=B9tzoGFszog
A kormanyfuggetlenseg a hirszerkesztesre vonatkozott.
BBC alapelvek: http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/MediaelmeletV2/ix12_etikai_norm…
A BBC alapelvek mentek torteno hirszerkesztesi gyakorlat az MTVA-ban: https://hvg.hu/itthon/20191205_m1_nemeth_balazs_hirado_komment_velemeny…
A BBC azért tudta/tudja valamelyest betartatni ezeket az alapelveket mert a finanszírozása biztosított (volt).
Ha valaki máson múlik / beleszólása van a forrásaidba akkor nem vagy független. Ennek biztosítása nélkül ez csak .. ..álom.
Ameddig a fizeteset azert kapja a szerkesztoseg, hogy befolyastol mentesen objektiven szamoljon be azonos merce szerint minden kozeleti/tarsadalmi esemenyrol, akkor a fuggetlenseg megvalosul a hirszerkesztest tekintve. Az anyagi fuggetlenseg valoban csak egy alom a jelen viszonyok kozott, hiszen a kozmedia azert kapja a penzt, hogy (foleg) propagandamunkat vegezzen, eleg ehhez megnezni a hirado.hu fejlec-ben talalhato temakorok listajat, amely egy az egyben a fideszes propagandagepezet narrativajat
tukrozibofogi vissza.A közmédia mindig is az aktuális kormányzat felé hajlott. Az tény, hogy amióta a maszop földbe állította saját magát és ennek köszönhetően megborult a korábbi relatív egyensúly ill. nincs 4 évente váltó rendszer (az előre biztosan számolható valamekkora kirúgás hullámmal és személyzet cserével): azóta még erősebben hajlik a közmédia a komrányzat felé. Ennek egyedüli orvoslása az anyagi függetlenség. Sajnos ez semmilyen épp aktuálisan hatalmon levő pártnak nem érdeke: változtatni pedig ők tudnának rajta.
Azzal nem is lenne baj, ha a kormany tobb musoridot kapna, mint az ellenzek, csak hogy a tortenet ennel joval tobbrol szol: a konkret partpolitikai erdekek menten torteno hirszerkesztes nem egy ovatos meghajlas, hanem kifejezetten antidemokratikus hatalomgyakorlasi eszkoz.
A szerkesztosegi es anyagi fuggoseget kovetkezetesen egybemosod. Miert? Ez ket kulon dolog.
Papíron a Telex szerkesztősége is azért kapja a fizetést, hogy a sajtótermékük független és objektív legyen, mégsem az.
:)
Mivel tudod ezt alatamasztani?
A Telexen megjelenő cikkekkel.
:)
:)
konkrét esetre viszonyítva:
a.) szerinted, nem kellett volna leadni, hogy ez a f@szkalap noár mit alkot kínjában a színpadon
b.) le kellett, mert ez is OTT MEGTÖRTÉNT
egyébként lehet, hogy mást is mutattak, de én nem néztem végig - így ha valaki látta az egész tudósítást tegye meg, hogy megírja, hogy mi volt még...
Valamiert fontosnak tartja az osszefoglalo kiemelni, hogy adomanyokat gyujtottek a tomegben, es nem csak ugy, hogy emberek jartak korbe, hanem mas modon is lehet adokozni. Eddig oke. Miert nem kerult bele az osszefoglaloba, hogy miert kernek adomanyokat a tunetoktol? A tuntetok szerint a helyzet nagyon sulyos az oktatasban. Hogy miert gondoljak ezt, miert nem kerult bele az osszefoglaloba? Ezt pl a Noar-os bejatszas mellett/helyett nyugodtan belefoglalhattak volna ebbe a csodas beszamoloba. Ugy latom ez teged nem igazan zavar.
nem tudtam, hogy ment a tarhalás is és mire gyűjtöttek ?
A hirado nem mondta be, igy nem tudom. :/
Innen: https://444.hu/2022/12/14/felolvasta-a-kirugott-tanarok-nevsorat-a-kozt…
Vajon az MTI-ben mit olvashatunk errol a musorrol?
^^ Semmi hír sincs róla a köztévében 🤣 😆
trey @ gépház
Hirmusorban?
A "királyi médiában" ... ahogy ti hívjátok. Ahogy a címben is füllentettétek.
trey @ gépház
momentum a hírműsorban vicc lenne - hiszen csak egy pillanat az egész, majd elmúlik..
Most ez már ilyen lesz, hogy egy éven túl sztrájkolnak a tanárok, és egy év után végre megüti a küszöböt, hogy a közmédia a saját elfogult formájában beszámoljon róla akkor mindig írsz egy üzenetet?
Itt jut eszembe hogy elfelejtetted frissíteni azt a szálat, amiben azt fejtegeted, hogy mennyi meghívást küldött és nem fogadott el az ellenzék amit a választás *után* kezdtek biztosítani számukra.
Persze, nem kell ezzel foglalkoznod, a cukormáz jó lesz.
Dehogy felejtettem el, willy :D
https://hup.hu/comment/2842533#comment-2842533
Még válaszoltál is rá ... :D
trey @ gépház
Itt a friss lista:
https://hup.hu/comment/2864395#comment-2864395
🤣
trey @ gépház
Tovabbra sem tudjuk azt, hogy milyen temaban es milyen musorokban kivantak megszolitani a meghivottakat.
LOL
Ma reggel pl. Kanász-Nagy Máté volt a közmédia reggeli műsorának vendége.
#nemjöhetnek
Érdemes lett volna nézni, mert arról is beszélt, hogy hogyan próbál a pártja a 3 milliárd forintos balhétól és MZP-től elhatárolódni. :D
trey @ gépház
ezek a forró dollárok - hogy (le)égetik őket...
#worksforyou
Jah, röhögök is minden alkalommal rajtatok. :D
trey @ gépház
Nem is vartam volna toled mast.
Mit lehetne csinálni azok után, hogy meghívták őket 4000+ alkalommal, nem mentek el, erre azt mondjátok, hogy nincs lehetőségük? :D
trey @ gépház
Tenyleg nem varok toled mast.
Úgy értettem, hogy nem táplálod a hamis illúzió tábortüzét rendszeresen, még a végén kialszik teljesen.
Mindenki úgy építi a NER-t, ahogy tudja. Neki ez jutott, nincs itt semmi látnivaló
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
trey @ gépház
segítek hogy értsd:
"2022. április 3-i választásoktól"
A választások után egy rohadék sem akarja elmondani, hogy miként akar engem képviselni, vagy miképp akarja jobbá tenni az életem? Pláne ezt a kereskedelmi tévékhez képest alacsonyabb nézettségű királyi televízióban?
Egy jól megállapított probléma félig megoldott probléma.
- Charles Kettering
Tehát, az általatok választott bohócok 4000+ alkalommal nem éltek a lehetőséggel, hogy elmondják a bánatukat. Hogy képviseljenek benneteket, választóikat.
trey @ gépház