NY Times: szankciók és hatásaik számokban, Belgium 84%-kal erősített oroszokkal folytatott kereskedelemben a háború kitörése óta

Fórumok

De a több európai szavakban szankciópárti ország is a háttérben vidáman bizniszel az oroszokkal. Hollandia +32%, Spanyolország +57%, Belgium (gyémántüzletet ne bántsuk) +84% -a mellett. Velük szemben Németország hősiesen beáldozta Oroszországba irányuló exportja 51% -át, miközben oroszoktól származó importja +38%-kal nőtt, jelentős mértékben rontva oroszokkal folytatott külkereskedelme mérlegén. 

Az elvárásokkal szemben eddig a számok azt mutatják minden fordítva történt. Oroszország katonailag mégsem annyira erős mint az korábban gondoltuk, az EU és USA soft-power nyomásgyakorló képessége pedig szintén lényegesen gyengébb a korábban vélelmezettnél. Az is kiderült, hogy egy jellemzően sík szárazföldi országot igenis meg lehet védeni katonailag egy nagyhatalom támadásával szemben. 

https://www.nytimes.com/interactive/2022/10/30/business/economy/russia-…

Hozzászólások

Lehet velem van a baj, de engem az a tény, hogy ezzel napi szinten foglalkozik a sajtó az felbasz. 

A jó élethez nem kell sok minden. Nyugatnak ez a legnagyobb tévedése, hogy anyagi dolgokban gondolkodva szankciónál.

Szerkesztve: 2022. 11. 24., cs – 20:01

Oroszország katonailag mégsem annyira erős mint az korábban gondoltuk

Igen, bár kezdem azt hinni, hogy a különbség a reális elvárások és a valós teljesítmény között nem olyan drámai, mint azt sokan gondolják. Legalábbis ami a hadsereg tényleges harctéri teljesítményét illeti.

Az összes hírszerzés <200000 fős inváziós haderőt emleget a háború elejétől. A kezdeti támadás során a frontvonal hosszabb volt, mint a Barbarossa Hadműveletben, amikor ugye kb. 4000000-s hadsereggel rendelkezett a támadó. De most is van ezer kilométer. Annyira nem látom, hogy a harctéri matematika sokkal többet kiadna, mint amit ténylegesen elértek. Szívesen olvasnék egy objektív analízist, hogy mit kellett volna másképp csinálniuk. (Vagy mondjuk a US Army mit csinálna jobban.) Eddig csak ezeket regisztráltam:

  1. Az elején túlterjeszkedtek az ellátási képességeiken. Ez állítólag Zsaluznij érdeme.
  2. Sokáig tartott, míg korrigálták az 1. hibát.
  3. Nem támadták a kritikus infrastruktúrát az elejétől a NATO doktrína szerint. Ez inkább politikai, mint katonai hibának tűnik.

Szóval itt nem teljesen egyértelmű számomra, mi pontosan a csalódáskeltő:

  1. Hogy az oroszok csak ekkora inváziós haderőt tudtak kiállítani.
  2. Vagy hogy ekkora inváziós erővel csak ennyit értek el.

mi pontosan a csalódáskeltő

1. Gondolom pl a hatalmas hírszerzési bukta: teljesen tévesen mérték fel a lakossági reakciót, illetve gondolom az amerikai&/ukrán elhárítás is brillírozott: sikerrel iktatták ki a helyi hangulatkeltőket az elején (felkészültek 2014óta).

2. A kommunikációs fronton az oroszok kezdetben nem toltak semmit; vagy ha igen az nem jut&jutott át a szürőkön.

> Oroszország katonailag mégsem annyira erős mint az korábban gondoltuk

Vagy esetleg akik ezt az egészet kitervelték, azoknak éppen az elhúzódó háború az érdeke. Két stratégiai céllal: az ukrán nemzet tönkretétele, hogy a helyükön multikultit lehessen létrehozni, illetve Európa gazdaságának élen a némettel a tönkretétele az energiahordozók megvonása által. Mindkét célnak az elhúzódó háború és szankciók felelnek meg.

Ezek inkább amerikai érdekek mint orosz érdekek. Az utolsó ukránig stratégia semmiképpen sem volt orosz érdek, nekik a lakosságra szükségük lett volna, hogy kisoroszokként visszaintegrálják az ukrán milliókat a birodalomba. Európa gazdaságának tönkretételére is inkább azt mondják az elemzők, hogy amerikai érdek. Szerintem csak rövid távú amerikai érdek, mert bár most megmentik a gazdaságukat a kivéreztetett EU-val de el is vesztik az egyetlen erős szövetségesüket és helyette lesz egy gyenge protektorátusuk ami nem fogja tudni érdemben támogatni a Kína elleni nagy játszmát a jövőben. Hasonlóan mint a Brit birodalomnak volt a lent tartott India. Méreténél és lakosságánál fogva csak India elégséges kellett volna legyen a náci Németország legyőzéséhez egyedül a Brit birodalom által. De sem emberi erőforrásban, sem hátországként nem nyújtott ehhez eleget az indiai gyarmat. Oroszok semmit nem nyernek a meggyengült Európával. Elfoglalni a gyenge Európát sem fogják tudni, Ukrajnával is kínlódnak. A kereskedelem főleg Németországgal eddig inkább hasznos volt Oroszországnak mint káros vagy felesleges. 

Szintén elemzők szerint fontos amerikai stratégia, hogy a német technológia ne tudjon összefogni az orosz erőforrásokkal, végtelen nyersanyagkészlettel. Most mivel lesz az jobb, hogy Oroszország Kínával fog össze? A német-orosz gazdasági együttműködés egyenlő felek partnersége volt. A kínai-orosz összefogásban viszont alárendelt szerepe lesz Oroszországnak. Kicsit hasonlóan a második világháború utáni USA-UK különleges kapcsolatokhoz, ahol a britek mindig amolyan 51.-ik tagállam státuszban vannak. Kína ráadásul ma már technológiailag is megelőzi Németországot így Oroszország fejlett technológiától való elzárása sem valósul meg. Németország alárendelt szerepben van Amerikával szemben, bármilyen gazdasági együttműködésben jelen tudott lenni Amerika és az amerikai cégek. Kína-Oroszország együttműködésben nem osztanak lapot Amerikának. 

Ez most megint egy olyan geopolitikai baklövés mint a második iraki háború volt. Ott sikerült regionális hatalommá tenni az addig elszigetelt Iránt. Korábban a síita többségű Irak a szunnita diktátor Szaddammal mégiscsak egy áttörhetetlen nyugati fal volt Irán számára. Ma pedig a síita félholdnak nevezett iráni befolyás egészen Libanonig terjed Szírián keresztül. Hatalmas amerikai stratégiai eredmény tényleg! 

Így van. Azt én sem gondolnám, hogy orosz érdek, inkább úgy fogalmaznám, hogy WEF érdek. Ez magyarázza azt is, hogy valójában még csak nem is USA érdek, mégis ezt az utat támogatja az USA: valójában az USA vezetői sem az USA érdeke szerint játszanak. Tehát nem szimplán hülyék, hanem más az érdekük mint amit mi vélünk. Egyébként nagyjából egyetértünk.

Ha elengedjük a fantáziánkat az elhúzódó ukrán-orosz háborúval legjobban Kína jár. A számukra fontos nyersanyagokkal rendelkező Oroszország eddigi partnerből egyre inkább Kínának alárendelt szerepbe csúszik át. De a great reset kapcsán emlegetett "semmid sem lesz mégis boldog leszel" is sokkal inkább kínai gondolatnak tűnik. 21. századi kommunista gondolat ez és leginkább sehogy sem illeszthető a magántulajdon védelmére és szabadverseny védelmére felesküdött amerikai, ma már klasszikus amerikai világképbe. Kínában ezt már sokkal régebben megfogalmazták. Az amerikai oligarchák, különösen a tech szektorban pedig kínai gyártópartnerekre támaszkova vívják egymással piacvezetésért folytatott végtelen harcukat már több évtizede. Az Apple nem tartana itt Kína nélkül, saját gyárai már régóta nincsenek. Azokat gyűrte maga alá, akiknek gyáraik voltak Amerikában, mint Motorola vagy Blackberry. Minél gyorsabban vitte a gyártást Kínába egy IT multi annál sikeresebb lett a versenyben. Minél tovább halogatta a drága hazai gyártás leépítését annál jobban visszaszorult. Természetesen kellett a jó termék erős marketinggel, de a Kína komponens megkerülhetetlen. A hátsó szobás kedvezmény-szívesség üzletelésben Kínának nagy tapasztalatai vannak. 

Az egykori online könyvkereskedőből IT mindenes óriássá felnővő Amazon is olcsó kínai áru-dömpinggel, majd Kínában olcsón gyártott hatalmas szerverfarmokkal lett mára az ami. 

Oroszországban a napokban veszik át a nyugati autógyártók által otthagyott gyártósorokon Mercedes, VW, Renault modellek helyét az új orosz modellek, amiket kínai autóipar alkatrészeinek felhasználásával, velük partnerségben gyártanak:

https://www.youtube.com/watch?v=V0trKn_UBSo

https://www.youtube.com/watch?v=yb7MU3oCRVs

https://www.youtube.com/watch?v=yzTVxpKogFc

De a great reset kapcsán emlegetett "semmid sem lesz mégis boldog leszel" is sokkal inkább kínai gondolatnak tűnik. 21. századi kommunista gondolat ez és leginkább sehogy sem illeszthető a magántulajdon védelmére és szabadverseny védelmére felesküdött amerikai, ma már klasszikus amerikai világképbe.

Ez a gondolat nem nemzetekhez kötődik, hanem a leggazdagabb elithez, akik nem akarják elveszíteni amit megszereztek (a világ feletti befolyásukat), történjék bármi (klímaváltozás, földönkívüliek támadása stb.).

:)

de el is vesztik az egyetlen erős szövetségesüket és helyette lesz egy gyenge protektorátusuk ami nem fogja tudni érdemben támogatni a Kína elleni nagy játszmát a jövőben.

Az EU egyetlen erőssége a vásárlóereje: most épp ezt darálja le saját maga nagy sebességgel több intézkedés sorozaton keresztül: ebben meglehetősen kevés az amerikai felelősség(persze, nekik ez az érdekükben áll, biztosan vannak ilyen irányú megfogalmazott elvárásaik) de a végrehajtók&/megvalósítók nem amerikaiak.. .. nyomás alatt is lehetne azt mondani, hogy bocs: de nekünk nem érdekünk tönkretenni magunkat.. 

Ursula von der Lájer kicsoda irodája tele van amerikai állampolgárságú alkalmazottakkal. Ilyen a óceán túloldalán Washingtonban elő nem fordulhatna. A pfizer gyógyszermultihoz kötődő belsőséges kapcsolatai csak koronát teszik fel erre az egészre. Német cég végezte a kutatás-fejlesztést, de a Pfizer szedi be a nagy lóvét utána. Johnson & Johnson vakcináját is belgiumi laborjában fejlesztették, de ők legalább megvették az egész gyógyszerkutatót évekkel korábban tokkal vonóval. Most meg veszi Európa az amerikai palagázt többszörös áron mint amibe az Amerikában kerül. Meddig lesznek így versenyképesek az európai cégek ahol a gyártásnak nagy az energiaigénye? Autóipar, vegyipar kapásból érintett. Az utolsó európai erősségek. Mobilipar már régen odavan, ott is egy amerikai volt a végrehajtó a Nokia utolsó napjaiban. 

Miért maradtak le a német autógyártók a többiektől?

Szerintem a nemrég összeborult Francia-Olasz autóipari duó sincs jobb helyzetben. A Renault vezető jól látja a párhuzamot: "Luca de Meo, a Renault igazgatója a helyzetet az okostelefon által a telekommunikációban okozott felforduláshoz hasonlítja. Az elmozdulás egy közel 3000 milliárd dolláros bevétellel rendelkező globális iparág sorsát határozza meg."

Német cég végezte a kutatás-fejlesztést, de a Pfizer szedi be a nagy lóvét utána.

BionTech bevétele 4000 százalékkal nőtt 2021-ben, 0.5-ről 20 millárd USD-re, a Pfizeré 40-ről 80-ra, 100 százalékkal. BionTech esetén ez lényegében csak az oltásnak köszönhető, míg a Pfizer egyéb termékeinek az eladása is nőtt a járvány következtében. BionTech nagyon jelentősen nyert ezzel és stratégiai lehetőséget kapott, hogy fejlődni tudjon.

"Vagy esetleg akik ezt az egészet kitervelték, azoknak éppen az elhúzódó háború az érdeke."

Ezzel eléggé szembemegy, hogy minden előkészület, és az is, ami az első hetekben történt, egy eltervezett villámháborúra utal.

Azt meg már az elején lehetett látni, hogy ha 2-3 héten belül nem nyer Putyin, nem érdemes maradnia...

De nézhetjük az  utólagos, kapkodó mozgósításokat is... gyakorlatilag semmi nem mutat arra, hogy itt egy elhúzódó háború volt a terv.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A valaki kitervelte az oroszoknak, hogy ők most hosszan fognak háborúzni, és odaküldte őket egy villámháborúra felkészülve szintén nem hangzik túl meggyőzően. (már azok felül, hogy valaki irányítja az oroszokat, ami úgy önmagában nem hangzik túl meggyőzően).

Az egyetlen érv az mellett, hogy valaki(?) elhúzódó háborút tervezett az, hogy a háború tényleg elhúzódott. Ez azért édeskevés.

(egyébként ez elég jellemző az összeesküvés-elméletekre, sok dolgot azzal probálnak magyarázni, hogy valamilyen háttérhatalom így tervezte... és erre a bizonyíték az, hogy tényleg meg is történt... ami azért erősen egy saját farkába harapó macska )

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Hallottál már a kubai rakétaválságról? Amerika sem szerette, hogy a határaihoz és fővárosához közel átáll az ellenséges táborba egy ország. Pedig Kuba jóval messzebb van Washingtontól mint Ukrajna Moszkvától. És akkor Kuba Varsói Szerződéshez való csalódáskeltő még szóba sem jött. 

Eddig asch véleményét tolmácsoltam a számodra, nekem triviális volt mire gondolt. Tévedhetek is, akkor majd kijavít. Eddig számomra nem volt annyira fontos ez a kérdés, hogy hivatalos véleményt fogalmazzak meg róla. Ha már megkérdezted és szeretnél valami érvet olvasni az elhúzódó háború terve mellett, kereshetek neked valamit. 

Itt Joe Biden a háború előtt azt nyilatkozza, hogy véget vetnek az Északi áramlatnak ez ugyebár szeptember végén került sor, ami már önmagában elhúzódó háborút jelent. Pár napos villámháború alatt aligha lett volna kivitelezhető a gázvezetékek felrobbantása a Balti tenger fenekén. 

"Pár napos villámháború alatt aligha lett volna kivitelezhető a gázvezetékek felrobbantása a Balti tenger fenekén. "

Igen, viszont az oroszok villámháborút próbáltak indítani. Itt az ellentmondás. 

Ez ilyen fordított logika, ahol fordítva próbálod fogni az ok-okozatot. 

Van egy elképzelésed [X], hogy valamilyen háttérhatalom biztos hosszú háborút tervezett, 
És ezt azzal próbálod alátámasztani, hogy hát igen, tényleg hosszú lett. (ami azért úgy elég érdekes logikai lépés)
És van rengeteg dolog ami arra mutat, hogy itt senki nem tervezett hosszú háborút (gyakorlatilag minden, amit az oroszok csináltak)... na ezt meg ignorálod, hiszen ha nem ignorálnád, felül kellene vizsgálni az [X] állítást, azt meg nem szabad.

Szóval marad az önmagát bizonyító ördögi kör :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Látod ezért nem lenne szabad annyi 444, EzABullshit, Zsírklikk meg hasonló agitpropot olvasnod. Észre sem veszed ahogy logikátlan propagandistába váltasz. 

"valamilyen háttérhatalom biztos hosszú háborút tervezett,"

A háttérhatalom nem egy agy nélkül, szövegkörnyezet-függetlenül bevethető jolly joker varázsszó. Világosan le lett írva Amerikáról, azaz Amerikai Egyesült Államokról van szó. Esetleg ők a te világodban "héttérhatalomnak" számítanak?! 

Amennyiben meg sem próbálod megválaszolni azt a kérdést, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke a háború kitörése előtt miért beszélt az északi áramlat gázvezeték felrobbantásáról, ha kitör a háború akkor kár folytatni. A 444 komment rovatának felmondása logikátlan mondataidban értelmes vitát nem eredményez, hiába próbálod hangsúlyozni a "logika" szóval nem létező érveidet. 

Biden tudta előre mi lesz! Ezt próbáld megmagyarázni félrebeszélés helyett. 

Most egyszerűen józan paraszti ésszel, - ha háborúval kell "politikát megoldani", akkor nincsen hosszú-rövid terv. Minél rövidebben lehetne jól kijönni belőle. Nyilván ez a cél először. Az előre ismeretlen tényezők viszont könnyen "megakaszthatják" ezt a szándékot.

Négy ilyen tényezőt mondok, - amely alapvetően nem volt tervezhető , - Az ukrán lakosság, sok helyen még az orosz eredetű is, nem örömkönnyekkel reagált a "dicső" Szovjetunióból már ismert erőkre, - kettő: a nyugati műholdas és AWACS-os, és a tömegesen alkalmazott drónos felderítések támadásokat hatékonyan megelőző vagy akadályozó szerepe. Három: a viszonylag miniatürizált, mobil hadieszközök harctéri hatékonysága. A nyugatról érkező vállról indítható rakéták. Mobil, önjáró radarok, és nagy távolságra tüzelni képes irányítható lövedékek. Négy: A hátország nem egészen egyértelmű, támogató hozzáállása és az utánpótlások ellen indított diverzánsakciók. (Amelyek kivitelezését az ukránok orosz nyelvismerete nagy mértékben támogatja.)

https://www.youtube.com/watch?v=dSrNQ00luZo

És egy komment az egyikhez:

"Általában persze a modern hadviselés repülő megfigyelő és célkijelölő berendezések használata kísérteties benyomást kelt. A harcoló katonákat úgy vizsgálják, mint a csillós állatokat a mikroszkóp tárgylemezén."

(Ilyenek és hasonló videók tömegével lepték el a Youtube-ot.)

Nagy erőket nem érdemes kis területen összevonni, mert könnyen felderíthetők és egyetlen jól irányzott rakétacsapással megsemmisíthetők, - e nélkül meg kisebb létszámú, felderítő eszközökkel jól támogatott erővel lehet védekezni a támadások ellen.

Azt biztosan látható, az orosz hadműveletek tervezői nem találtak "fogást" az ukránokat támogató felderítésen. Az ukrán hátország infrastruktúrájának tönkretétele csak későn jutott eszükbe, pedig szinte ez az egyetlen lehetőségük a fejlett felderítő műveletek "kontrázásra", és még így sem lehet teljes a siker. - Sajnos, az atom elsőre célszerű és tömeges alkalmazása van a következő lépésben. (Ez nem nyugaton, a NATO-n fog múlni, - érzékelhető, ők "előre szaladnak" a globális népirtás megvalósításához szükséges pofonért.)

Neked lehet innen, - de onnan??? - (Én az "alapvetően nem" kifejezést használtam.) Bár az elmúlt 9 hónapban sokat olvastam a "két kávé között Kijevig" című, "alapból el van döntve" verzióról is. Sokan gondolták úgy itt is, tehát valamennyi bizonytalanság csak lehetett a kérdés eldöntésénél. - Utólag könnyű.., láttál már pár térképet az elmúlt 9 hónapban...

:)

(Szerintem ne kívánjuk nagyon, hogy eredményes, azaz totális háborúba kezdjenek az oroszok, annak lenne pár kedvezőtlen hatása reánk nézve is.) 

Összekevered a "mivel lehetett tervezni", a "hogyan terveztek vele" és a "mi lett az eredmény" dolgokat. Ez azért sem szerencsés, mert laikusként egyik dologról sincs igazán képed.

A végeredmény valószínűleg el van döntve: az USA nem fokozza atomháborúvá a helyzetet. Szerintem nagyjából ez a határ. Hogy addig mi történik, azt a pénz dönti el, meg az, hogy a világban milyen események zajlanak le.

(Szerintem eredményesek, hiszen háború van, és bizonytalanabb a jövőnk, mint háború nélkül.)

:)

Ukrajnanal vannak kozelebbi bazisok is. Attol miert nem rettegnek a ruszkik?

Jópofa ez az összetett, "progresszív" valóságtagadás. Komolyan, szinte már vicces, hogyan építitek az egyik valóságtagadó álomképetekre a másikat, és így tovább.

Vagy inkabb mondjuk ki, hogy a fold es a nyersanyag miatt akarjak ukrajnat

Az az egyik baj a fajtáddal, hogy akkor is többes számban beszéltek, amikor egyedül vagytok.

nem kellenek a fantazmagoriak

Akkor miért sorolod őket?

:)

Már a háború elején is javasoltam a fajtádnak, hogy nézzetek utána a villámháború jelentésének. Értem én, hogy ki van adva, hogy miről kell beszélnetek, de legalább akkor elgondolkodhatnátok, amikor valaki egy konkrét dologra hívja fel a figyelmeteket. "Eltervezett villámháború", LOL.

:)

Jól látod. Oroszország tokkal-vonóval bekebelezte volna Ukrajnát 1-2 hónap alatt ha nagyon akarta volna. Lásd amikor a II. VH-ban amikor a németek lerohanták Lengyelországot ( szept 1 - okt. 6 ) vagy Franciaországot ( máj 10 - jún 25  ). 

Zelenszkijnek és Putyinnak is ( és az vezető összes politikusnak  ) ugyan az a kenyéradó gazdája. 

Historia est magistra vitae 

Akik történelmet tanultak azok is úgy tudták, hogy a törökök a vallásukat és a kultúrájukat szerették volna rákényszeríteni Európára, hát a nagy lófaszt. Érdemes megnézni ,hogy melyik nagy londoni bankárcsalád finanszírozta a hadjárataikat. illetve melyik finanszírozta az európia keresztény államokat ( spoiler alert: ugyanaz )

<befőttesüveg>
meggy
</befőttesüveg>

Amúgy tök érdekes jelenség, hogy ha a tök egyszerű tények, történések nem a szájíze szerint van egyeseknek, akkor megfoghatatlan magyarázatokat kreál miért alakult úgy.

A valóság pedig csak annyi jelen esetben, hogy Putyin Oroszországot felül, Ukrajnát meg alul becsülte, ezért befuccsolt a villamhaború és nem látszik hol a vége az egésznek.

már az oroszok sem a régiek - nem mernek háborúzni:

- repülőről szőnyegbombázás

- rakétával minden laktanyát megsemmisíteni

de ezek, csak tessék-lássék ép, hogy csak "lődöztek" - ekkora területre 1-200ezer katona kevés , 500ezer és második hullám még 500ezer 

így kellett volna tisztességesen lenyomni az ukránokat, hogy Zelenszkijnek ne legyen ideje végig tarhálni, Szia uram van cigid ?  vagy esetleg egy-két tankod :-D

aquila non captat muscas

Szőnyegb: II. VH-ban bevált, azzal kezdték.

Ukránok - állításuk szerint és Ursula is csak bólogatna - a legdemokratikusabb és haladó ország. Élenjárnak a demokrácia és más haladó eszmék tanításában pl. pöccsel hogyan lehet zongorázni..

Kimagasló város szépészeti érzékük: van pl. szürke turul szobor helyett egy szigony máá mennyivel szebb..

Diplomácia és retorikában jártas képviselők csak egy idézet: "Kárpátaljáról ki kell takarítani a magyarokat"

Gazdasági csoda - el fogják intézni, hogy EU állja az ország működését

Lehúzták Elon Muskot, Microsoft-ot...

aquila non captat muscas

A Microsoftot miért húzták le? 

A korábbira: Szerintem van más válasz is arra miért maradt el az elején a nagyszabású katonai akció 500+500 ezer orosz inváziós hadsereggel, szőnyegbombázással, elsöprő erővel. Egyrészt úgy gondolták az oroszok, hogy megismétlik a 2014-es krími hadműveletet csak most egész Ukrajna léptékben. Minimális összecsapással elfoglalnak mindent, és akkor többet ér a egy épen megőrzött Ukrajna mint ha csak romokat foglalnak el ahonnan menekül a lakosság millió számra. Amikor ez kiderült, hogy nem fog összejönni akkor pedig nem volt hova nyúlni tartalékért. Nem segíti a képet, hogy mindenki csúsztat, propagandát tol, természetesen a nyugat is. Most behívott 300 ezer tartalékos orosz katona az egy hetes (már ha valóban csak 1 hetes) kiképzés után nem amatőr ágyútöltelék. Ők tartalékos katonák, azaz már átestek katonai kiképzésen. 
De
Ha már évtized óta volt utoljára katonaruha a tartalékoson, akkor kell legalább egy hónap a katonai ismeretek felelevenítésére, az alkalmazott ukrajnai stratégia megismerésére és begyakorlására. 
Fegyvert is kell adni a behívott tartalékosoknak és a lekonzervált haditechnika egyáltalán nem biztos, hogy olyan jó állapotban van mint az a nyilvántartásokban szerepel. 
Egy távoli konfliktusban, mint Szíria lehet villogni a kis létszámú, valóban profi, tapasztalt, nagy harci erőt képviselő elit alakulatokkal. Őket fel lehet szerelni valóban modern és pöpec orosz fegyverekkel. Viszont egyáltalán nem garantált, hogy 10x méretben is ugyanez a minőség és harciérték áll az oroszok rendelkezésére. 50x - 100x méretben pedig már biztosan nem. 
USA folyamatosan azzal kritizálja európai NATO partnereit, hogy papírhadseregük van. Ebben lehet valami, mert a hivatalos adatok szerint nem küldtek eddig Európából olyan hatalmas mennyiségű fegyvert. Uk-el együtt félmilliárdos összesen NATO szövetségről van szó Európában. Mégis folyton arról panaszkodnak például a németek de már a franciák is, hogy kiürülnek raktárjaik az Ukrajnába küldött fegyverek és muníció miatt. Akkor mennyi fegyvert volt eredetileg az európai NATO országokban?! Oroszország miért állna sokkal jobban? Van egy korlátozott létszámú csili-vili elit mag, amit lehet mutogatni a katonai parádékon, meg be lehet vetni korlátozott katonai konfliktusokban, de azon kívül inkább ócskavas armada van sokkal kevésbé képzett, motiválatlan katonákkal. 

Szőnyegb: II. VH-ban bevált, azzal kezdték.

?

Ukránok - állításuk szerint és Ursula is csak bólogatna - a legdemokratikusabb és haladó ország. Élenjárnak a demokrácia és más haladó eszmék tanításában pl. pöccsel hogyan lehet zongorázni..

Kimagasló város szépészeti érzékük: van pl. szürke turul szobor helyett egy szigony máá mennyivel szebb..

Diplomácia és retorikában jártas képviselők csak egy idézet: "Kárpátaljáról ki kell takarítani a magyarokat"

Gazdasági csoda - el fogják intézni, hogy EU állja az ország működését

Lehúzták Elon Muskot, Microsoft-ot...

?

:)

Eleve nem rakétáznak minden nap, és bár nagy pusztítást végeznek, de szörnyen lassan, mert akkora területre az a több tucat kevés. Mennyiség alatt azt értem, ami reménytelenné teszi, megtöri az ellent. Nincs mennyiség az oroszoknál, eleve Irántól meg Észak-Korától vásárolnak  fegyvert, muníciót? Már ez mekkora ... Kár mentegetni őket, amit lehetett eddig el is baszták ebben a háborúban. A világ 2. legerősebb hadserege. Papíron.

Az tény, hogy Zelenszkij szerepelt a 2013-as orosz állami tévé szilveszteri műsorában, ami több mint különös. Ilyen messzemenő következtetéseket viszont nem vonnék le. Putyin nem valószínű, hogy a nyugati (elitnek) az ügynöke. Legfeljebb úgy mint Berija angol kém. Ha így lenne simán bevitte volna Oroszországot a NATO-ba nagyon keleti szárnyba, meg amolyan NATO ökölnek a piszkos munka elvégzésére. Gazdasági fronton pedig ment volna tovább végtelen orosz földek kifosztása mint Jelcin alatt. Hasonlóan kiszolgálná a kitartóit, mint a szolgaságra ítélt németek kancellárja Angela Merkel ha valóban a nyugat ügynöke lenne.