Eutanázia 23 éves lelkibeteg nőn

Fórumok

Úgy tűnik, a modern orvostudomány egyre mélyebbre süllyed a szakértelemben.

Meggyógyítani ugyan nem tudták a csajt, de legalább sikerült átsegíteni a túlvilágra.

 

A történet röviden annyi, hogy egy labilis nő lát egy merényletet Brüsszelben, attól méglabilisabb lesz.

Aztán elkezdik nagyüzemben gyógykezelni antidepresszánsokkal.

 

Azaz: antidepresszánsokat írtak fel neki, egyre komolyabbakat, egyre súlyosabb mennyiségben. A gyógyszerek végül teljesen függővé is tették őt, Facebook-posztjai szerint a rabjukká vált. A cikk idézi egy bejegyzését, amely szerint már reggelihez több gyógyszert is vett be, a nap végére pedig általában eljutott tizenegy antidepresszánsig.

 

Minthogy a kezelés nem segített, így engedélyezték a méreginjekciót édesanyja helyeslése mellett.

A tisztelt orvosok látták, hogy 10 antidepresszáns nem segített, ezért felírták neki a 11.-et is. Vajon honnan is ismerős ez a történet?

 

Lehet, hogy megélem még, hogy a merényletek után preventív céllal a túlélőket is kiirtják, nehogy később lelki betegség alakuljon ki náluk.

 

https://24.hu/kulfold/2022/10/08/eutanazia-23-eves-no-isis-trauma/

https://hang.hu/kulfold/eutanaziat-hajtottak-vegre-belgiumban-egy-23-ev…

Hozzászólások

Szerkesztve: 2022. 10. 10., h – 07:49

Nagyon nem egydimenzios ez a problema.

Szemely szerint en meg azt is megkerdojeleznem, hogy helyes-e, hogy ongyilkosjelolt eseten az a pszichologiai es pszichiatriai protokoll, hogy meg kell probalni lebeszelni rola. De erosen kisebbsegben vagyok ezzel a velemennyel, mert az egyhazi hagyomanyok partoloi szerint azt mereszelelem allitani, hogy "nem csak Isten veheti el", mikozben a gyogyszeripar es a bankok sem orulnenek, ha megfosztanam oket a bevetelforrasuktol. De meg veszekedhetnek par ultraprogresszivvel is nehany ilyen nezetem miatt, mert szivtelenul nem gondoltam bele, hogy a gyaszolo csaladot milyen kar erheti, amiert en ezt megengedtem.

Magat a cimet nem tartom felhaboritonak. A "tizenegyedik antidepresszans" eseten latom a problemat, amire probalnal revezetni, de az egyen dontese volt tizenkettedszer is orvoshoz menni megoldast keresni.

A lelki problémák érdekessége az, hogy az esetek bizonyos részében maguktól meggyógyulnak.

Nagyon sok esetben teljesen rossz felfogása van a világról, amit egy beszélgetés során tisztázni lehetne.

De valakinél fogászati góc is okoz lelki problémát.

 

Az, hogy a csaj az élünk és meghalunk kérdéskörrel nem tudott mit kezdeni, sajnálatos.

Gondolom a pszichológusok tovább erősítették benne a betegség érzését, mert egyrészt gyógyszerezték, másrészt folyamatosan sajnálták és együtt éreztek vele.

 

Ebből a szempontból Csernusnak igaza van, néha az akadj le a témáról és ne sajnáltasd magad, az tovább visz, mint napi 11 antidepresszáns.

Szerinted a lelki szükségletek hiányát: szeretet hiánya, társ hiánya, megbecsülés, elfogadás hiánya, megértés hiánya,... lehet gyógyszerrel kezelni?

A kisebbségi érzés megoldása az, hogy megiszod a gumibogyószörpöt és rögtön sikeres leszel az élet minden területén?

 

Amikor ténylegesen szervi probléma van, ott valóban segíthet orvosság, na de lelki problémára orvosságot írni mi értelme van?

Ha a lábam fáj, miért gipszelnéd be a kezemet?

Gondolom a pszichológusok tovább erősítették benne a betegség érzését, mert egyrészt gyógyszerezték

Hat ok biztos hogy nem. A pszichologus a szabaly szerint nem irhat fel gyogyszert, meg csak nem is diagnosztizalhat, csak beszelgethet es javasolhat. Diagnosztizalni egyebkent ennek ellenere sokuk maniaja (tisztelet a kivetelnek), de gyogyszert felirni fizikailag nem tudnak. A pszichologus es a pszichiater kozti fogalmat illene ismerned, ha mar az o protokolljukkal kapcsolatban kerdojelezel meg valamit.

Ha pszichologus nagyritkan gyogyszert ad, az az MDMA-ehoz hasonlo kiszacskos betegtajekoztato nelkuli kiszerelesben jon. Es pont annyira legalis. ;)

Nekem ennél sokkal komolyabb pszichiátriai betegségnél is azt mondták, hogy a hajlam örökölhető, de a környezeti hatásoknak minden esetben nagyon jelentős védőszerepe van. Csodálkoznék, ha a depressziónál ez másképpen lenne.

Sajnos én ezt első kézből tapasztaltam, hogy nem így van. A depresszióból való "kilábalást" vagy legalább a tünetek enyhülését elősegíthetik a nyugodt hatások, a támogató közeg legyen az családi, baráti vagy munkahelyi. És igenis vannak olyan periódusok amikor gyógyszeres kezelésre és pszichológiai támogatásra is párhuzamosan szüksége van a betegnek. Mert ez egy betegség. Sajnos sokan még mindig azzal próbálnak segíteni, hogy: szedd össze magad, majd jobb lesz, stb. Nehéz jó és lelkiismeretes szakembereket találni, de nem lehetetlen.

Mondjuk számomra kérdést vet fel, hogy a méreg ínyjekció, akasztás, agyonlövés, kivégzés mekkora segítséget nyújt a gyógyulásban.

A modern orvostudomány számomra olyan, mint a kortárs művészet: fingod nincs arról, hogy mit miért csinált a szerző.

Nem értem, hogy mi a bajod a középkori orvoslással? Ha beteg vagy mondj el egy imát, ha nem segít mégegyet, ha az sem segít, akkor 3-at.

 

Vegyél fel COVID ellen vakcinát, ha nem segít, vegyél fel mégegyet, ha az sem segít, vedd fel a következőt.

Ha depis vagy, szedj be antidepresszánst, ha nem segít, akkor vegyél be kettőt, ha az sem, akkor 11-et.

Ha COVID-os vagy szedj Favipiravirt, ha nem segít, szedj dupla annyit.

 

Szerencsére az imának nem voltak mellékhatásai, szemben mondjuk a COVID vakcinákkal, vagy a Favipiravirral.

 

Aztán volt oltatlan boszorkányüldözés is, mert az oltatlanok megmérgezik a levegőt és terjesztik a ragályt, a másik meg meghal miattuk.

Nem hiába nevezem a mai világot neoközépkornak, ahol népi hiedelmeken alapuló vajákosok járják az országot és osztják a varázskotyvalékaikat, amik vagy segítenek, vagy nem.

Azert a kozepkor ota eleg sokat fejlodott a tudomany. Az oltatlanok(mind1, hogy covid vagy barmi mas kotelezo oltas elhagyasa miatt) boszorkanyuldozese tudomanyos alapon megy. Joggal. Raadasul minel jobban egymas nyakan elnek az emberek, annal nagyobb szukseg van "boszorkanyuldozesre", abban az esetben, ha fenn akarjak tartani a gazdasagi fejlodest.

De nem kell a kozepkorig menni. Eleg arra gondolni, hogy a 20. szazad elso feleben hany gyereket vallaltak a szulok es abbol mennyi erte meg a felnott kort es most mennyi eri meg. Eleg ha a szuleid/nagyszuleid elmondjak neked.

Gondolom, hogy te is abbol az alombol vagy, aki Magyarorszagot egy bejegyzett cegnek tekinti, tehat a statisztikaknak sem hiszel, de azert hatha adsz neki egy eselyt:

USA: https://u.demog.berkeley.edu/~andrew/1918/figure2.html

Magyarorszag: https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001b.html (csecsemohalal, varhato elettartam, etc)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%BClet%C3%A9skor_v%C3%A1rhat%C3%B3_%…

Lozung, lozung hatan.

A kulonbseg, hogy ma mar van megfelelo es elengedo statisztika. Az alapjan lehet tudni, hogy elonyosek-e a modern orvostudomany modszerei.  Ez nem hit kerdese, hanem tenyek.

Olyan durva "boszorkanyuldozes" meg nem volt meg covidnal sem. Kaptak az emberek ingyen oltast. Aki akarta felvette. Aki meg nem akart a tarsadalom szabalyai szerint elni, annak +ovintezkedeseket kellett tennie. Ez azert nem olyan szornyu.

A tobbi kotelezo oltasrol is boven van eleg statisztika, hogy hasznos. Raadasul az is latszik, hogy ahol sok a buta ember es nem veszik fel az oltast, oda visszaternek azok a betegsegek, amik ellen jok lettek volna. Ahol meg felveszik az oltast, oda nem ternek vissza ezen betegsegek. Nem olyan bonyolult ez.

 

Persze szamitogeprol osztod te is az eszt, internetet hasznalsz. Ami tudomany nelkul nem jott volna letre. De ugye valogatni kell tudomanyok kozott. Mindig csak azt kell elfogadni ami tetszik...

Miert nem vagy peldaul szamitogeptagado? Miert pont oltastagado/orvostudomanytagado vagy? Tenyleg fogalmam sincs mi jarhat a fejetekben. Segithetnel megerteni. Mi volt az dolog, ami atbillentett teged es tudomanyellenes vagy vakcinaellenes lettel?

Ezek reklám oldalak. Azt szeretném látni ahol beoltottak N darab embert, N darabot pedig nem, aztán évekig figyelték őket, hogy hogyan teljesítenek az életükben, különös tekintettel egészség fronton. Adatokat szeretnék látni. A módszer leírását ahogy felvették az adatokat. És a nyers táblázatokat tele adatokkal. Nem ilyen színes szagos preziket. Nem a következtetést amit levontak helyettünk, hanem az utat ahogyan eljutottak a következtetésre. Érted egyáltalán, hogy mi a különbség a kettő között?

A Polio előfordulása például a DDT használattal is korrelált, nem csak az oltással. Úgyhogy a korrelációt itt sem fogadom el önmagában bizonyítéknak.

Tehat ignoralod a statokat, amit a tema szakertoi keszitenek, majd hapogsz, hogy nem mutattunk egyet sem. Ott vannak forrasok is benne. Olvasd mar el. Ne kelljen szadba ragni minden egyes adatot. Mi vagy te, ovodas?

Gondolom mindenki hazudik. A szakertok nem ertenek hozza. De te igen, hiszen drgodeny eloadasat meghallgattad. Raadasul neked/rokonodnak sikerult egy defektes autista gyereket kiszarni, ami csak oltastol lehet. Nem a genjeitek defektesek, mert az lehetetlen. Termeszetesen. Ahogy a csecsemohalal sem letezik, hiszen oreganyad 9 gyereket szult es mind tulelte, ami azt jelenti, hogy nem volt. De meg csak kiwi sem letezett, hiszen oreganyad nem evett akkoriban kiwit. Amit meg o nem evett az nincs.

> Ott vannak forrasok is benne.

Konkrétan melyikben van olyan tanulmány, amit kértem? Link?

> A szakertok nem ertenek hozza. De te igen

Vannak szakértők akik értenek hozzá, csak éppenséggel te nem hallasz róluk, vagy beteszed őket az őrült kategóriába anélkül, hogy meghallgatnád az érveiket és megnéznéd az adataikat. Csak azért mert olyat állítanak amit nem akarsz elhinni. Én sem magamtól találtam ki amit tudok a témában, hanem szakértők munkái alapján.

>  Raadasul neked/rokonodnak sikerult egy defektes autista gyereket kiszarni, ami csak oltastol lehet.

Meglehetősen mélyre mentél. Azért fura hogy miközben azt képzeled, hogy az igazság birtokában vagy miért kell ilyen eszközökhöz folyamodnod. Nyugodtan építgesd a légváraidat, hogy betegek a génjeim, aztán szurkáld még a szalmabábodat mert ezzel biztosan meg tudod győzni a pártatlan olvasókat az erkölcsi fölényedről.

Miközben elég volna elővenned azokat a tanulmányokat, amik összehasonlítják az oltott és oltatlan emberek egészségét hosszútávon.

> Ahogy a csecsemohalal sem letezik, hiszen oreganyad 9 gyereket szult es mind tulelte, ami azt jelenti, hogy nem volt.

Azért vettem elő a konkrét példát, mert te írtad, hogy kérdezzem meg a felmenőimet. Hát én beszélgettem velük erről és nálunk pont így volt. Tisztában vagyok vele, hogy statisztikailag nem szignifikáns, de te hánytorgattad fel.

"Meglehetősen mélyre mentél. Azért fura hogy miközben azt képzeled, hogy az igazság birtokában vagy miért kell ilyen eszközökhöz folyamodnod. Nyugodtan építgesd a légváraidat, hogy betegek a génjeim, aztán szurkáld még a szalmabábodat mert ezzel biztosan meg tudod győzni a pártatlan olvasókat az erkölcsi fölényedről."

Egyszeruen van ilyen az ismerosi koromben. Tok normalis okos ember volt. Nagyon jo viszonyban vagyunk amugy most is. Majd szuletett egy autista gyereke es megbolondult. Az egesz csaladdal egyutt es elkezdtek jarni oltastagado meetingekre, csoportokban benne vannak. Meghallgatom gyakran az aktualis kinjat. A tobbi ember aki ott van az oltastagado korben az hasonlo elmeny miatt lett az. Egyszeruen nem tudjak elfogadni, hogy a genjeik defektesek vagy csak balszerencsejuk volt. Ez nem jelenti azt, hogy nalad is ez van. De valami durva esemenynek kell bekovetkeznie ahhoz szerintem, hogy egy alapbol okos ember megbolonduljon. Ez lehet oregseg, demencia, etc. De lehet valami tragedia is az eletben. De ha akarod, megoszthatod, hogy mitol kezdtel hinni az ilyen tevkepzetekben(szamodra valosag, de tobbsegnek nem). Lehet nalad teljesen mas az ok es kivancsi lennek az okokra. Meg is irhatnad.

Miközben elég volna elővenned azokat a tanulmányokat, amik összehasonlítják az oltott és oltatlan emberek egészségét hosszútávon.

A linkek, amiket kuldtem pont errol szolnak. Oltasokra lebontva. :D Megnezed hany embert mentett meg ezt osszehasonlitod a betegseg kovetkezmenyeivel es meg is van milyen hatasa van rovid es hosszutavon.  Betegsege valogatja.

"Azért vettem elő a konkrét példát, mert te írtad, hogy kérdezzem meg a felmenőimet. Hát én beszélgettem velük erről és nálunk pont így volt. Tisztában vagyok vele, hogy statisztikailag nem szignifikáns, de te hánytorgattad fel."

El is tudod fogadni, hogy kevesebb a csecsemohalal vagy szerinted ez is atveres?

Persze, megmentettünk az oltásokkal 1000 öreget 70 fölött és 10 fiatal szívizomgyulladást kapott cserébe.

Amikor meg mondtuk, hogy elmebetegek vannak a WHO-nál, akkor le lettünk hurrogva.

 

Az ég világon semmi értelme nem volt 18 alatt oltani senkit se. Pláne úgy, hogy egy kurva teszt nem készült arról, hogy fertőznek-e az oltottak a Pfizer oltás engedélyeztetésénél.

> De ha akarod, megoszthatod, hogy mitol kezdtel hinni az ilyen tevkepzetekben

Én nem tudomány tagadó vagyok, hanem a tudományt rendesen szeretem csinálni a dolgok mélyére ásva. Ezért feltárultak előttem a "mainstream tudomány" hazugságai több területen is, és további területeken pedig elkezdtem gyanakodni. A peer review rendszer magában hordozta a tudomány elkurvulását, és be is következett.

https://imgur.com/a/jy6Rz9Y A doktorokkal így vagyok mint a linkelt mémben:

Doctor: "Please don't confuse your internet research with my medical degree."

Én: "Please don't confuse your god complex and financial incentives from big pharma with my ability to research with the most powerful tools in the history of mankind."

> A linkek, amiket kuldtem pont errol szolnak.

A linkek amiket küldtél mind összefoglaló oldalak amiken a konklúziójukat látjuk a nyers adatokat vagy a mintavételi módszereket nem. Reklámnak minősíteném inkább mint tudománynak. De ha a linkek alatti linkek között két vagy három lépésre van nyers adatokat, vagy módszereket leíró tanulmány is, akkor kérlek, hogy azt is linkeld be, valóban érdekelne!

Ugyanis találtam forrásokat, amik azt állítják, hogy ezeket a tanulmányokat soha nem végezték el, és ezeket a forrásokat szeretném deboonkolni. Azóta keresem ezeket a tanulmányokat és sehol nem találom. Ettől még minden bizonnyal léteznek, csak nekem nem sikerült megtalálni. Te aki a tudomány talaján állsz nyilván ismered ezeket, különben miért hinnéd a konklúziót a források nélkül?

"Please don't confuse your god complex and financial incentives from big pharma with my ability to research with the most powerful tools in the history of mankind."

Aha szoval osszeeskuvesek erosebbek benned. De ez teljesen normalis. Minel kevesbe ertesz valamihez, annal okosabbnak hiszed magad benne. Ezert neked nem kell semmilyen medical degree. Te 8 osztallyal is megmondod a tutit mindenben. :D

"Dunning-Kruger effect, in psychology, a cognitive bias whereby people with limited knowledge or competence in a given intellectual or social domain greatly overestimate their own knowledge or competence in that domain relative to objective criteria or to the performance of their peers or of people in general. "

> Eleg arra gondolni, hogy a 20. szazad elso feleben hany gyereket vallaltak a szulok es abbol mennyi erte meg a felnott kort es most mennyi eri meg. Eleg ha a szuleid/nagyszuleid elmondjak neked.

Nálunk a családban például volt ahol 9-en voltak és mindenki megélte a felnőttkort. Gondolom azért mert volt egy kis birtokuk ahol tisztességes élelmiszert állítottak elő és rendesen táplálkoztak. Konkrétan senkiről sem hallottam, hogy a kommunizmus előtt bármelyik csecsemő ne nőtt volna fel, persze attól még lehetett elvileg. A kommunizmustól kezdve viszont voltak ilyenek, akkor már jócskán oltogatták az embereket.

Azért ahhoz eléggé nagyot kell ugrani a "ceteris paribusz"-tól, hogy miközben az életünk minden aspektusa óriási változáson ment keresztül, a csecsemőhalandóság csökkenését egyértelműen a vakcinákhoz kössük. Pont ez a baj a "tudománnyal", hogy manapság úgy működik hogy egy ágenda van és ahhoz keresnek valamit ami alátámogatja, de tisztességesen végigcsinált kísérlet alig van. Ha azt nézzük, hogy mi minden változott a huszadik században még, akkor beláthatjuk, hogy egy korrelációból ilyen szintű következtetést levonni nagyon nem lehet.

Miért nem azt sorolod, hogy autizmus, cukorbetegség, elhízás, allergiák, rövidlátás? Lehetne még sorolni, rengeteg olyan dolog van ami rosszabbra fordult az utóbbi időben éppen amióta vakcinálnak. Ha itt is korreláció van, akkor miért nem ezeket okozza a vakcina? Miért éppen a csecsemőhalálozás csökkenését? Azért mert az éppen az ágendádat támogatja, ezért azt mazsoláztad ki.

A részletek elemzése nélkül sajnos nem lehet megmondani, hogy mi a hatásuk. Már előző vitákban is kértem, hogy legyetek szívesek prezentáljátok azokat a tanulmányokat, amik a hosszútávú biztonságát bizonyítják a vakcináknak! Ahol hosszú időt felölelve összehasonlítanak vakcinált és vakcinálatlan embereket az egészségük szempontjából úgy hogy az megfelel a tudományosság kritériumainak!

Nagyon jól beszélsz. A vakcina működik. Ez egy dogma, ki megkérdőjelezi kiátkozzák, azaz a mostani szóhasználattal, lapofosföld-hívő alkusapkás lesz. Pedig számos igen kínos kérdést fel lehet tenni, az oltásokkal kapcsolatban, amire mellébeszélés a válasz és akkor még szóba sem került az etikai oldala, ahol még több tabudöntögető felvetés lehet. Mindjárt az egyik legkínosabb, amit egy Konrád Lorenz idézet fejt ki a legtalálóbban, ha jól emlékszem így hangzik:

Az orvos, amivel jót tesz az egyednek, kárt okoz a fajnak.

Ha genetikussal beszélget őszintén az ember, akkor arra lyukad ki és ez szín tiszta tudomány, szakrális és Isteni gondoltok nélkül, hogy az emberiség hanyatlik genetikailag, aminek nagy baj lesz a következménye. Ez egy brutális tabu! Aki erről beszél, azonnal náci-fasiszta és nem tudom mi lesz azonnal, pedig ez tiszta tudomány. Beteg, selejt egyedeket életben tartani, vagy pontosabban, szaporodni hagyni, hosszú távon rontja a faj minőségét. Ez tény. Kimondani viszont bűn. Az oltások, már ha működnek egyáltalán, akkor rontják a genetikai minőséget. Aki nem bírja, annak nem kéne bírnia. Brutális és embertelennek tűnik kimondani, te tény. De tényleg embertelen, vagy csak halálfélelmen alapuló önzés?

Mi van, ha én azt mondom, hogy vállalom az emberiség hosszútávú érdekében az oltatlanságot, mert nem félek a haláltól? Engem ne oltson senki, ha így járok, ez volt a sorsom. Én vagyok aki a többség érdekét nézi, vagy aki gyáván oltakozik, mert fél a haláltól?

Ez nagyon durva kérdés!

Azt írta az egyik fórumtárs, hogy akik elutasítják az oltás azokat "jogosan" éri kritika. Ez igen szűk látókörű vélemény. Milyen jogról beszélünk? Az önző önös, félelmen alapuló jogról? Mert az emberiség hosszútávú érdekét szolgálóról biztosan nem!

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

"Nálunk a családban például volt ahol 9-en voltak és mindenki megélte a felnőttkort. Gondolom azért mert volt egy kis birtokuk ahol tisztességes élelmiszert állítottak elő és rendesen táplálkoztak. Konkrétan senkiről sem hallottam, hogy a kommunizmus előtt bármelyik csecsemő ne nőtt volna fel, persze attól még lehetett elvileg. A kommunizmustól kezdve viszont voltak ilyenek, akkor már jócskán oltogatták az embereket."

A statisztika szamit. Nem az, hogy te mit hallottal. Az ott van feketen feheren. Mi olyan nehez annak ertelmezeseben?

 

"Miért nem azt sorolod, hogy autizmus, cukorbetegség, elhízás, allergiák, rövidlátás? Lehetne még sorolni, rengeteg olyan dolog van ami rosszabbra fordult az utóbbi időben éppen amióta vakcinálnak. Ha itt is korreláció van, akkor miért nem ezeket okozza a vakcina? Miért éppen a csecsemőhalálozás csökkenését? Azért mert az éppen az ágendádat támogatja, ezért azt mazsoláztad ki."

Sejtettem, hogy ez all a hatterben. Gyereked, rokonod autista lett es nem tudjatok feldolgozni. Valamire fogni kell.

Azert csecsemohalalt hoztam, mert egyertelmu, mindenki szamara egyszeruen ertheto statot akartam mutatni. Hiszen a comment amire valaszoltam azt fejtegette, hogy az ima meg hasznosabb is, mint a gyogyszerek, mert nincs mellekhatasa. Kar is volt erre valaszolnom, mert akkora retardaltsag volt. :D  A felsorolt betegsegek nagyobb reszenek okait meg ismerik. Ezert nem kotjuk ossze a vakcinakkal :)

> A statisztika szamit.

Arra akartam kilyukadni - de úgy látom nem ment át - hogy időbeli változások korrelációja nem nagyon használható bizonyítékként, mikor a teljes életmódunk gyökerestül megváltozott. Konkrétan a házaink, a ruháink és a táplálékunk is olyan anyagokból áll, amikkel a dédapám nem találkozhatott gyerekkorában. Én meg nem fogok olyan szalonnát találni semmi piacon soha amit ő kapott gyerekként. De azért el kellene hinnem, hogy azt az egy adatot ami javult, azt az oltások okozták. Amik meg romlottak azt nem az oltások okozták. Gondolom azért mert tudomány.

> Hiszen a comment amire valaszoltam azt fejtegette, hogy az ima meg hasznosabb is, mint a gyogyszerek, mert nincs mellekhatasa.

Amennyiben a gyógyszer több kárt okoz mint hasznot, akkor az ima objektíva hasznosabb. Már olyanra is volt példa amiről be is bizonyosodott, és rengeteg esetben gyanítható, hogy így van. Például keress rá a "thalomide babies" kifejezésre. Terhes anyáknak ajánlották a Thalomide-ot terhességi rosszullétek ellen. Mellékhatásként pedig végtaghiányos csecsemők születtek. Science, bitch. Már az is tudomány volt akkor is, voltak atomreaktorok meg tranzisztor alapú számítógépek is. Aztán mégis tönkretett egy rakás életet a tudomány.

> Sejtettem, hogy ez all a hatterben. Gyereked, rokonod autista lett es nem tudjatok feldolgozni. Valamire fogni kell.

Remélem ezek után nem akarod majd elővenni azt a kártyát, hogy személyeskedek, amikor kritizállak :-)

> Kar is volt erre valaszolnom, mert akkora retardaltsag volt.

Nagyjából ennyi vagy, valódi érvek nélkül rámondod mindenre, hogy retardáltság. Szóval akkor lesz tanulmány, ami összehasonlítja az oltott emberek egészségét az oltatlanokéval? Régóta várok rá, hogy olvashassak egyet.

"Nagyjából ennyi vagy, valódi érvek nélkül rámondod mindenre, hogy retardáltság. Szóval akkor lesz tanulmány, ami összehasonlítja az oltott emberek egészségét az oltatlanokéval? Régóta várok rá, hogy olvashassak egyet."

Tehat akkor nem volt retardaltsag? Ezek szerint tenylegesen ugy gondolod te is, hogy az ima hasznosabb, mint a gyogyszerek/vakcinak?  Tudom, hogy alusapka van rajtad, de azert nem gondoltam volna, hogy ennyire :D

Ezen kivul ugy gondolod, hogy a tudomany nem mukodik? Vagy az orvostudomany egy new york cityben bejegyzett ceg hazugsaga lenne?

Vagy ha nem hazugsag az orvostudomany, akkor miert pont a vakcina az atveres belole? Miert pont azt neztetek ki magatoknak? :D

> Ezek szerint tenylegesen ugy gondolod te is, hogy az ima hasznosabb, mint a gyogyszerek/vakcinak?

Úgy csinálsz, mintha nem tudnál olvasni. Azt írtam, hogy van olyanra példa, aminél bizonyítottan hasznosabb az ima, és gyaníthatóan van egy rakás amire még nincsen bizonyíték. Konkrét példát hoztam, a Thalomyde-ot. Ha a thalomid bébik anyukája a rosszullétekre imádkozott volna, akkor a gyerekeknek kinőttek volna a végtagjaik. Teljesen konkrét és bizonyított példa.

Nyilván a jelenleg is törzskönyvezett kezelésekről még nem derült ki a mainstream számára, hogy ilyenek, de a történelmi példa mutatja, hogy nem kizárt, hogy legyenek ilyenek.

> Ezen kivul ugy gondolod, hogy a tudomany nem mukodik?

Pontosan ezt hajtogatom, hogy a tudomány sokkal gyengébben muzsikál mint amekkora a nimbusza, és sajnos nagyon könnyen tud tévedni. A múltat vizsgálva számtalan példa van arra amikor tévedett, de valamiért a mai emberek képesek elhinni azt, hogy nincs több tévedés, mostantól minden tökéletes lesz.

> az orvostudomany egy new york cityben bejegyzett ceg hazugsaga lenne?

Magamtól nem így fogalmaznám, de majdnem. Nem mindegyik cég NY-ban van bejegyezve, és nem minden hazugság az orvostudományban de nagyon nagyon sok dolog az. És valóban a hazugságok haszonélvezői leginkább a gyógyszergyárak. Nem akarok újra belekezdeni, már számtalanszor leírtam ezen a fórumon is, hogy milyen területeken vannak hazugságok. Mondjuk úgy, hogy a legtöbb betegséggel nem hagyományos orvoshoz fordulnék, és nagyon kevés olyan gyógyszer van amit egyáltalán beszednék ha javasolnák.

"Pontosan ezt hajtogatom, hogy a tudomány sokkal gyengébben muzsikál mint amekkora a nimbusza, és sajnos nagyon könnyen tud tévedni."

Raadasul a tudomany onmagat vizsgalva, felulvizsgalva derit fenyt a hibaira. Nem drgodeny felek alapjan derultek ezek ki sosem, hanem a tenyleges szakertoi munka utan.

Sosem szegyen a tevedesuket elismerni. De te megelolegezed a tudomanynak, hogy tevedett azokban, amiben te jonak latod.

 

Mondjuk úgy, hogy a legtöbb betegséggel nem hagyományos orvoshoz fordulnék

Ezt sejtettem :D Eddig sem hagyomanyos orvoshoz fordultal. Pedig kellett volna.

Raadasul a tudomany onmagat vizsgalva, felulvizsgalva derit fenyt a hibaira.

Bájos, hogy mennyire naiv vagy, vagy a te szóhasználatoddal, valóságtagadó.

Egy kis olvasnivaló: https://www.klimarealista.hu/csalasok-a-tudomanyban-nehany-pelda/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ugye az megvan, hogy mint egy papagáj úgy szajkózod a most divatos jelzőket, még ezek sem a saját gondolataid és szavaid.

Olvasd el ezt: https://polgariszemle.hu/archivum/159-2018-december-14-evfolyam-4-6-sza…

És utána gondolkozz.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ezek nem divatos jelzok szerintem. Csak 3-4 emberre hasznalom itt a hupon. Ha divatos lenne, akkor tobb emberre hasznalnank, nem? Maximum te erzed ugy, hogy divatos, mert minden embertol ezt kapod. De ez nem is csoda.

Kiallsz utcara predikalni laposfold tanaid, aztan megis azt varod, hogy komolyan vegyunk es ne kapj ilyen jelzoket? :D

Meg ilyen random blogpostokat kuldotok :D Ezeket kellene elolvasni meg komolyan venni? :D Egybol linkelhetted volna a bitchute videot is melle :D

A divatos szó jelentésének értelmezésével van némi problémád úgy látom. Egyébként meg érveket használni esetleg, az menne?

Ezeket kellene elolvasni meg komolyan venni?

Jól értem, hogy olyan ember vagy, aki úgy mond véleményt, hogy nem is tudja miről beszél és nem is érdekli?

Már csak egy kérdésem van, minek vagy itt?

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

"Jól értem, hogy olyan ember vagy, aki úgy mond véleményt,"

En mar az elejen is linkeltem nektek a _hivatalos_ statisztikakat. Mind2 laposfoldes aki idegyult csak ignorealja oket es azt mondjatok az kamu, a kormany hazudik.

Erre belinkeltek cafolat gyanan ilyen gagyi blogpostokat, mert az mar biztos igaz. Minden szava. De meg csak reagalni sem reagaltok, hanem mindig elokerul a zsebbol +1 laposfold teoria es akkor eppen azzal akartok megteriteni mindekit.

Mi lenne ha hivatalos statra, hivatalos stattal jonnel? :D

Azt is elfelejted, hogy neked van bizonyitani valod. Mert te cafolod tudomanyt. Tisztaban vagyok vele, hogy nem fog menni csak megnezem mi lesz a threadbol. Ha annyira jobban tudnatok, mint a tenyleges szakemberek, akkor nem hupon commentelnetek, hanem eppen nobeldijat vennetek at :)

Mert te cafolod tudomanyt.

Hogy mi van? Mégis hol? Elég komoly szövegértelmezési problémád van.

Véletlenszerűen kiválasztottam egy nevet az általam említett cikkből. Próbáld ki te is, google:

Jon Sudbø rákkutatás

Azt állítod, hogy nem csalt? A szóhasználatoddal élve te valóságtagadó vagy.

Menjünk tovább. Mit jelent ez? Na itt dobja le az ékszíjat az agyad, mert nem fogod fel, hogy itt többen is, mit próbálunk mondani. A tudomány nem szent, nincs benne semmi sem köbe vésve, és a szkeptikusság a természetes része kéne, hogy legyen. Már az értelmesebbjénél, mert van aki a hite szerint kiválaszt egy általa igaznak vélt állítást és dogmaként beállítva, fundamentalista módon védi. Nagyot változott a világ és tudományt ostorként, meg jogként alkalmazza a politika, hasznos idióták és komisszárok tömegét alkalmazva.

Az sem tűnt fel, hogy akiket fikázol általában nem állítanak, hanem kételkednek. Te vagy aki hiszel a szent igaz útban, mint egy ostoba hívő. Ezért próbáltam Semmelweis történetét felhozni, mert az egyik legdurvább és a legnagyobb szégyene a tudománynak.
Te az a fajta vagy aki Semmelweist laposföldhívőzte volna...

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

"Nagyon jól beszélsz. A vakcina működik. Ez egy dogma, ki megkérdőjelezi kiátkozzák, azaz a mostani szóhasználattal, lapofosföld-hívő alkusapkás lesz. "

Ezt irtad. A vakcinak mukodesenek megkerdojelezesevel kezdtetek megint. Ami azt jelenti, hogy nem szkeptikus vagy, hanem alusapkas. Hiszen ezekre volt statisztika, hogy mukodik. :D Raadasul ugyan az az alom: asch, gyuri23, csab. A 3 sapis.

Itt hiaba terelsz mar. Persze legyel szkeptikus. Kerdojelezz meg mindent. De elotte ahhoz vegezz el valami sulit az adott szakteruleten, hogy a megfelelo kerdeseket fel tudd tenni. Raadasul eloszor megkerdojelezitek hivatalos statisztikakat, majd csapongtok mindenfele random blogokra, amire cafolatot vartok _tolem_. Adj be publikaciot, amiben cafolod a dolgokat bizonyitekokkal, majd legyen rajta megfelelo peer review, fogadjak el. Aztan javitjak azokat a dolgokat, amiket hibasnak gondolsz, ha megfelelo volt a bizonyitekod.

Majd szolj rola, ha kesz. Megkovetlek.

Azt be kell latnod, hogy az a safe bet, ha az adott teruleten dolgozo szakembereknek hisznek az emberek. Mert az egy dolog, hogy mindenki hibazhat, de legalabb szakembernek van esely, hogy nem hibazik. Egy laposfoldkontar pedig csak hibazni tud. Tudom, hogy ti minden terulet szakertoi vagytok, foleg az orvostudomany szakertoi az autista gyereketek/unokatok miatt, de azert inkabb jobb ha az emberek az orvosoktudomany teruleten dolgozo embereknek hisznek. Vannak olyan kozossegek, ahol a te fajtadnak is hittek, de oda visszatert a polio. :D

Ez mar csak ilyen, igy mukodnek ezek a dolgok. De ha ugy latod garantaltan igazad van, jelentkezz virulogus kutatonak egy ezzel foglalkozo ceghez. Ha ekkora pro vagy, akkor biztos vagyok benne, hogy felvesznek. Legyel te, aki valtoztat ezen a korrupt rendszeren es bomlaszd oket belulrol!! :D

Igazából saját magukból csináltak hülyét. Nem kell belülről bomlasztani őket.

- Müller már egy ideje megszólalni sem mer

- Káslert sem látod jó ideje, Pintér sokkal értelmesebben csinálja

- Nyáron Zácher még új maszk-kötelezettséggel fenyegetett. Most mivel foglalkozik?

 

Úgy tűnik, érdeklődés hiányában a járvány következő hulláma elmarad. Lapítanak, mint szar a fűben.

A vakcinak mukodesenek megkerdojelezesevel kezdtetek megint.

Ez nettó hazugság. Nem a vakcinák  működését kérdőjelezzük meg, különben minek adatnám be magamnak rendszeresen a kullancsencephalitis oltást? Mi az mrns génterápia hatásosságát kérdőjelezzük meg, illetve az erre épített diktatórikus intézkedéseket.

Ha már itt tatunk, Mr.Tudomány linkeld már be nekem legyél kedves a védőoltás tudományos definícióját. Utána rakd mellé az mrns génterápia működési mechanizmusát, a Koch-féle posztulátumok függvényében.

  Kerdojelezz meg mindent.

https://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

De elotte ahhoz vegezz el valami sulit az adott szakteruleten, hogy a megfelelo kerdeseket fel tudd tenni.

Gondolom neked semmiről sincs véleményed amiről  nincs iskolád. Ja tényleg, akkor mit csinálsz itt?

És ezen kívül: https://a.te.ervelesi.hibad.hu/tekintelyre-hivatkozas

Vannak olyan kozossegek, ahol a te fajtadnak is hittek, de oda visszatert a polio

Szimpla primitív személyeskedés. Gratulálok.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

> Nem a vakcinák  működését kérdőjelezzük meg

Itt annyiból keveredés van, hogy én valóban megkérdőjeleztem mindet. A tudományos gondolkodásnak alapja a kétkedés és az, hogy utánanézünk mi a forrása annak amit "tudunk". Ezért kértem, hogy rángassa elő azokat a tanulmányokat, amik bizonyítják a vakcinák biztonságosságát. Ha _bármelyikről_ talál ilyet, annak már örülnék, mert valamiért ezeket mintha rejtegetnék sehol nem linkelik és egyáltalán nem egyszerű a nyomukra akadni.

A Covid vakcina (bármelyik) persze más tészta, annak esetében a kijelentés, hogy "biztonságos" egyszerűen nem is lehetett alátámasztva hosszútávú vizsgálat által - hiszen amikor a TV mondta, hogy biztonságosak, akkor kb fél éve hozták először létre őket -, ezért nagyon nehéz lesz megmagyarázni nekem hogy mitől nem volt ez hazugság. Nyilván nem volt az, hiszen a TV is megmondta, de mégsem értem miért nem. Gondolom a felfogásommal lehet a baj. Talán kicca vagy willy el tudja magyarázni.

Abban igazad van, hogy a legsúlyosabb ellenérvekre a vakcinákkal kapcsolatban a válasz általában, a lapősföldhívő, ami éppenséggel nem a legkifinomultabb tudományos érv. De hát itt tartunk, a Gyalog galoppból idézve, fantasztikus, hol tart már a tudomány. Ráadásul a föld nem is lapos, hanem banán alakú :)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ez nettó hazugság. Nem a vakcinák  működését kérdőjelezzük meg

Ha mar tobbes szamban beszelsz magadrol es alusapkas csoportrol, akkor a valasz, hogy de igen. A vakcinak mukodeset kerdojeztetek meg. Statokat linkeltem regebbi oltasokrol, amire az volt sapka tarsasag egyik tagja valasza, hogy a hivatalos statisztika, csak egy reklam oldal :D

Az mRNS vakcina pedig egyelore ugy tunik hatasos volt. Igaz 2x meghaltam mar tole. De mar elmult. https://www.cdc.gov/media/releases/2022/s0715-COVID-VE.html https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC8282104/

"tekintelyre-hivatkozas"

Mire kellene hivatkozni, ha nem hivatalos statisztikakra es szakertoi velemenyekre? :D A tudomany mar csak ilyen. :) De meg1x leirom, hogy ha ugy erzed, hogy mindenki hibazik, de te helikopter vagy, akkor publikald eredmenyeid fogadtasd el. Majd dobj rola egy linket plz. Orulok, hogy laposfoldes korbol fog kikerul majd egy nemzetkozileg elismert szakerto! Hajra, drukkolok!

Ha kivonom a személyeskedés a mondandódból, nem marad semmi, úgy hogy fussunk neki még egyszer. A linked nem az mrns génterápia működési mechanizmusát írja le. A szövegértési problémáid miatt egyszerűsítek, mert képzeld nem minden gyógyszer egyforma, de te mint a tudomány felkent szekértője, ezekre adj választ:

1. linkeld már be nekem legyél kedves a védőoltás tudományos definícióját.

2. linkeld be az mrns génterápia működési mechanizmusát

3. vesd össze az mrns terápiát a  Koch-féle posztulátumokkal

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Mi az mrns génterápia hatásosságát kérdőjelezzük meg

A linken a hatasossaga szerepel, amennyiben genterapianak a covid19 vakcinat hivod, mint a tobbi alusapis. (https://www.reuters.com/article/factcheck-covid-mrna-gene-idUSL1N2PH16N Ez alapjan gondoltam genterapianak hivod a vakcinat)

A kerdesekre meg miert tolem varod a valaszt? Neked nincs google.com ? :D

Megkeresed es felirod magadnak. Majd miutan mar nagy virologus szakertoje lettel a temanak publikalod az eredmenyeid. Majd miutan elfogadtak publikacioid belinkeled ide. Amint kesz bemutatod itt hupon es megkovetlek.

Tehat miert nem bizonyitasz, hogy neked van igazad? Szabad az ut. Alazd le az egesz orvostudomanyt. HUP-on alusapkat huzva a fejedre es bohocot csinalva magadbol sosem lesz eredmeny.  En tul hulye vagyok, hogy befogadjam a sapka tanokat, ahhoz olyan okosnak kellene lennem, mint neked. Tehat semmit nem er, hogy velem hadakozol. Hadakozz a vilag ellen. Publikalj, alazz meg mindenkit!

Szóval még azt sem tudod mit jelent a védőoltás, de itt okoskodsz. Érv semmi. Hivatkozás semmi. Nagy arc megvan. A vitakultúrád úgy néz ki, hogy másik hülye, te meg nem mondasz semmit. Ez vagy te.

Próbáljuk meg még egyszer.

A kérdés egyszerű. Mi a védőoltás definíciója szerinted?

Én nem linkelek semmit, mert szerinted az úgy is hülyeség, ezért tőled várom a választ, hát mondd meg te, hogy megtudjuk, mi a mérvadó tudomány. Utána léphetünk tovább.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ennek nem lesz sosem vege sztem. Akkor sem ha kikeresek neked pontos defiiciot es akkor sem ha nem keresek. A keresest legyel szives old meg magadnak. Jelenleg en mellettem allnak a hivatalos statisztikak (tudomany). Te melletted pedig 2 masik felkegyelmu autista utodokkal :)

De ha igazad van barmiben is, akar abban, amire ki akarsz lyukadni majd valamikor, akkor meg mindig azt tudom mondani, hogy publikalj! Hivatalos cafolatot is tolhatsz a jelenlegi tudomanyos tenyekre. De nem nalam kell keresned a megvaltast. Jard be a hivatalos utat. Majd szolj ha megvan, addig minden laposfoldes badarsag csak fing a szelben. Akkor is fing ha idemasolok neked egy definiciot es akkor ha nem.

Szolj ha megvagy. Majd megkovetlek :) Addig meg mindig csak ki foglak nevetni, ahogy mindenki mas is, mert most ugy tunik, hogy csak egy alusapkas udvari bolond vagy. Hiaba kardoskodsz itt hupon a laposfolded mellett, ez nem a hivatalos ut es nem velunk kell leharcolnod a szelmalomharcod. Ne aggodj, mindenki hinni fog neked, ha a hivatalos utat bejarod. Drukkolok neked!

A stílusiról és "érvekről" amiket mondasz mindenki levonhatja a következtetés amit akar, de a jelek szerint nem tudod mi a védőoltás. Ok, lépjünk tovább.

Az itt állítottakból szerinted mi nem igaz és miért? Ugyan is a jelenlegi tudományos álláspontról van szó:

https://youtu.be/h_5L2NB86tg

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A depresszióról azért nehéz vitázni, mert a többség nem tudja, mi az, de és mindenfélére használja... (túl gyakran találkoztam emberekkel, akik szerint csak rossz kedv, vagy negatív gondolkodás, ami hipp-hopp megváltozik ha felvidítjuk az illetőt. Például.)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Azert abban is van valami, hogy az onmagat depresszioskent "diagnosztizalo", vagy depresszio nehezen osszetevesztheto tuneteit tartosan mutato emberek egy reszen latjuk sokszor mi segit es mi nem.

Talalkoztam olyannal, akinek tenyleg hormonalis oka volt a bogyoinak, es a pszichiaterek tenyleg megtalaltak melyik hormon hianyzik, es olyan jellegu gyogyszerrel teljesen rendbejott.

De surubben talalkoztam olyannal, hogy a pszichiater "probaljuk meg" jellegu gyogyszerenek a mellekhatasai tobbet artottak, mint amennyit a gyogyszer hasznalt.

Aztan talalkoztam olyannal, aki nem szedett semmit. De mikor kilepett egy lelki tarsa az eletebol, mar kellett neki. Aztan amikor kibekultek, megint elhagyhatta. Olyannal is, aki hirtelen vidam lett, amikor megfelelo ember kerult a kozelebe es foglalkozott vele. A megfelelo ember tars volt, esetleg barat, nem jellemzoen egy oraberes pszichologus, utobbi csak azokon segit, akiket mar otthon se hallgatnak vegig.

Olyannal viszont a leheto legritkabban talalkoztam, aki a nagy depressziojabol megfelelo ember megjelenesevel sem gyogyult ki, kellett neki a bogyo.

Es ezert szeretik sokan ezt a ket teruletet megfotelszakerteni. Mert ilyen peldakat latnak, ha nem valo eletbol, akkor filmekbol. Mikozben a pszichologiakutatasban egyre tobb kiserletrol derul ki, hogy meg lett hamisitva 40-50 eve, a pszichiatria meg bizonyos reszteruleteken sokat tud, de ott is sok a vak terulet, es a kiserleti jellegu kerdes, ami a jovo pacienseinek amugy hasznos is lehetne.

Ami pedig kulon kinos, hogy a pszichiatriai kutatasok eredmenyevel visszaelnek. Legritkabb esetben pszichiaterek, inkabb idosotthonok noverei pl.

oraberes pszichologus, utobbi csak azokon segit, akiket mar otthon se hallgatnak vegig

Szerintem ilyenből sok van, legalábbis mennyiségi vs minőségi meghallgatást tekintve.

Magamról is tudom, hogy rossz tulajdonságom hallgatás helyett kéretlenül tanácsot adni, pedig ilyenkor nem arra van szükség.

Pontosan.

De meg pszichologusbol is van olyan, aki keretlenul tanacsot ad. :D

Viszont azoknak ketsegkivul segitseg, akiket olyan szinten nem hallgat meg senki, hogy meg el se jutnak odaig, hogy "tanacskeres vagy meghallgatas" a problemakor.

Az ilyeneknek az ezoterias csalo ertekesito is oriasi segitseg. Mondhatni ok privatizaltak magukat es megjelentek Level 0-s supportkent. :)

Szerintem ezeket a dolgokat a legjobb saját szemszögből nézni.

Pl. ha valamilyen rövidtávú hatás miatt szeretném megöngyilkolni magam, akkor legyen valamilyen protokoll ami ezt megakadályozza, valószinűleg később örülnék, hogy így történt.

Ugyanakkor ha ezt átgondoltan, tervszerűen szeretném megcsinálni, ha egyszer esetleg úgy gondolnám, hogy számomra ez a jobb megoldás, akkor ne kelljen már vonatok elé ugranom, meg ilyesmi, meg tudjam oldani ügyesebben és szervezettebben. Merthát tényleg kurvára senkinek semmi köze hozzá azok közül, akik általánosan picsognak a témán.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

meg tudjam oldani ügyesebben és szervezettebben

Magas fa, rövid kötél. Problem solved.

 

Az eutanáziát én csak azoknál engedélyezném, akik képtelenek lennének önkezűleg megoldani

Aláírás _Franko_ miatt törölve.
neut @

Ugy nez ki egyetertunk. Ezalapjan az allitas alapjan te is vitatod a "mindig le kell beszelni" elv teljesseget, es hozzaadnal par kivetelt, ami szerintem is elorelepes lenne.

Es termeszetesen nalam is vannak boven esetek, amikor megtartanan a protokollban a "le kell beszelni" elvet, csak a minden kivetelt kizaro ultramagasrol kozepesen magasra mozditanam ennek a szabalynak a prioritasat.

Mindig le kell beszélni elv: végülis mi a frászhalált csinálnál egyébként?

Nyugodtan öngyilkold meg magad, csak a többi embert hagyd ki a buliból, tehát ne vonat elé ugorj, stb.?

 

Mindenkit nem lehet megmenteni, de szerintem elvárhatná az ember az orvosoktól, hogy azért próbálják meg a pácienst lebeszélni.

Végülis ezért kapják a fizetésüket. Ha meg nem sikerül, hát sorry, megtettünk mindent.

Egyébként meg azért jár a páciens orvoshoz, hogy segítsenek rajta, mert igazából nem akar meghalni.

Ha meg akarna halni, akkor öngyilkos lenne és nem járna orvoshoz.

 

Nyugodtan megteheti az állam, hogy egyértelműen kijelenti, hogy az öngyilkosság buliból kimarad.

Inkább menjen el a beteg szalagsor mellé rabszolgamunkára, ha már úgysem látja az élete értelmét.

Bár nincs értelme az életének, de legalább a GDP növekszik és a többi ember hasznára válik...

Szerintem meg csak az lehessen ongyilkos, akinek erdemes (lenne) atvenni az orokseget es ezt egy penzugyi felugyeletnek igazolja, nehogy veletlen artani mereszeljen az ongyilkossagaval a meg elok gazdasaganak! Vagy tilthatjuk az ongyilkossagot, ha nincs orokose, ha van, akkor az orokoseinek legyen kotelezo az adossagat atvenni!

(Szarkazmus, ha nem lenne nyilvanvalo)

Minden ember érték

Maris nem ertunk egyet.

De azoknak az embereknek a tobbsege tenyleg ertek, akik nem gondoljak annak magukat.

Viszont aki csaladokat nyomorit meg, az milyen ertek? Ha o maga sem birja feldolgozni, ne etessuk mar feleslegesen, meg egy bortonben sem.

Pl. ha valamilyen rövidtávú hatás miatt szeretném megöngyilkolni magam, akkor legyen valamilyen protokoll ami ezt megakadályozza, valószinűleg később örülnék, hogy így történt.

Itt a "valamilyen protokoll" nem elhanyagolható részlet. Ha az a protokoll, hogy a kísérlet után egy ágyhoz szíjaznak és leszedálnak, hogy ne tudj magadban kárt tenni, az nem megoldás, csak workaround.

De máshol is ugyanezekkel a protokollokkal van a baj. Fogsz egy bűnözőt, szopatod öt évig a sitten, embertelen körülmények között, utána kiengeded pár ezer forinttal a zsebében, és elvárod, hogy ne kövessen el több bcs-t?

Ezt amugy annyifelekeppen meg lehet kozeliteni.

Tegyuk fel, hogy en azt akarom, hogy bortonbuntetes helyett lehessen halalbuntetest kerni. Mert hat jobb lenne mindenkinek, allamnak adofizetoknek olcsobb, es az otvenot kilos Janikanak is, hogy nem kurjak seggbe minden nap a cellatarsai, ha mar o vitte el a balhet valami piti ugyben.

Ha ezt egyenesen megmondom, alig kapok reakciot. Par eutanazia ellenes melyen vallasos meg par ultraprogressziv "inkabb Janikanak kene jog a maganzarkahoz, ez visszafele fejlodes" reakcion kivul semmit nem kapnek.

De ha iranyitasmanias populista szarjanko vagyok, meg tudom oldani. Felvetem, hogy a pedofilok kerhessenek halabuntetest, mert ha ki is jonnek, sex offender registerbe beirt bunukkel es jelentesi kotelezettsegeikkel mar nem fognak tudni teljes eletet elni. Ezesetben egy rakas felhaborodo valaszolo konyorogne otvenotkilos Janika jogaiert, hogy ha a pedofil kerhetne ilyet, akkor az adocsalo vagy az abusive parjat meggyilkolo pl. miert nem?

inkabb Janikanak kene jog a maganzarkahoz

Hát nekem most egy nagyon népszerűtlen gondolatom lesz, de a magánzárka nem biztos, hogy akkora előrelépés a csicskáztatáshoz képest, mint sokan gondolják. A magánzárka kifejezetten fos, akit nem azért tesznek oda, hogy megvédjék a többiektől, az konkrétan büntetésből van ott. Lehet könnyen beszélek, mert majdnem 2 Janika a súlyom, de ha választanom kéne, hogy 5 év magánzárkában, vagy szerencsét próbálok a seggbekúrással, hátha mégis meg tudom védeni magam, inkább legyen az utóbbi.

Offtopik, de én eleve arra helyezném a hangsúlyt, hogy elválasszam a menthető sittest a többitől, már eleve ez alapján mozgatnám őket a bv intézmények között is. Adócsaló, részegen beverte másnak az arcát, balesetet okozott, stb., ezekkel lehet még kezdeni valamit. Pedofil, megölte a saját öreganyját kétezere forintért, stb., ezek mehetnek a gyűjtőbe. Magaviselet alapján lenne némi átjárás a két tier között, értelemszerűen az egyikből könnyebb lenne átcsúszni a másikba, mint fordítva. :)

Biztos? Nem csak homoszexualitás alakulhat ki, hanem aszexualitás is.

Számítógépes játékokkal játszik csajok helyett, vagy újságot olvas.

Nem mindenkit érdekel a hú, kihúzom és bedugom történet. Helyette sütkérezik a napsütésben, főzőcskézik, kreatív módon leköti magát.

 

Simán kialakulhat aszexualitás úgy, hogy szerelmes vagy, pofára esel, utána kirándulni jársz csajok helyett. A szex nem kötelező.

Biztos?

Nem biztos.

Számítógépes játékok, [...] újság [bár ebben nem vagyok biztos][...] napsütés [...] főzőcskéz[és] [...] kirándul[ás]

Igen, de ezek pont nincsenek a börtönben :)

Amik vannak: sok férfi, összezárva, gyakran meztelenül + végtelen szexuális frusztráció

Keresztény szempontból a halálbüntetéssel nincs probléma, nem is volt soha. A teljes középkorban volt halálbüntetés.

Ugyanakkor nem optimális megoldás, főleg úgy, hogy a társadalomnak már van pénze az elítélteket etetni.

A középkorban a nép örült, ha neki jutott kaja, nemhogy a börtöntöltelékeket etesse.

 

Ha megnézel egy középkori börtönt, 3 év alatt meghalt, aki odakerült, halálbüntetés nélkül is.

Hideg volt, nyirkos, alultáplált elítélttel, aki pár év után átköltözött a túlvilágra.

 

A mai viszonyokat nem lehet szembeállítani a középkorival. Az említett problémáid valósak, de ezeket halálbüntetés nélkül is lehet orvosolni.

Hú, ez nagyon bölcs volt. Viszont kihagytad, hogy ez kivétel nélkül minden ideológiára és izmusra igaz. Ha már fikázunk, csináljuk rendesen.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

ne kelljen már vonatok elé ugranom, meg ilyesmi, meg tudjam oldani ügyesebben és szervezettebben. Merthát tényleg kurvára senkinek semmi köze hozzá azok közül, akik általánosan picsognak a témán.

Íme egy "haladó" felvetés, ami a fajta szokásaihoz méltóan már önmagában is valamiféle pszichózis szülte életidegen hazugság. Egy pengén és pár mozdulaton vernyákolsz. Gratulálok.

:)

A szolgálólány meséjében senki nem foglalkozott volna a lelkével és szült volna 10-11 csemetét és hosszú élete lett volna. Csak gondoljatok bele.

Amugy is puhany volt, ha ennyitol bedepizik. Konnyen fuggo is lett. Nem kar erte. Az ilyen depi/emo embereket amugy is jobb lenne ledaralni parizernek/kutyakajanak.

Ha mar igy szoba hoztad az utat... Az empatiat befolyasoljak a genek. 23andme dns vizsgalat szerint amugy nem vagyok tul empatikus. Szoval ezt a utat nem en valasztom, hanem az ut valasztott engem. Valosnak is tartom, mert sosem volt bennem egy minimalis empatia sem.

Tehat hiaba volt tultolva a kretenseg, amit leirtam. Attol meg jol aludnek, akkor is, ha az orok depressziosakat ledaralnak parizernek, akik nem hasznosak a tarsadalomnak.

Mindenki csinal amit akar, addig amig az nem utkozik tulsagosan az en azt csinalom amit akarokkal.

Akkor kezdodnek a problemak.

Szerintem.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Időközben láttam fényképet a szóban forgó nőről. Sajnos teljes testes kép nem volt róla, hogy pontos diagnózist adhassunk, de az arca is el volt hízva ami mindenképpen kóros eset.

Szendi Gábor a Paleolit táplálkozásról szóló könyvében, illetve a Depresszióipar című könyvében is leírja, hogy mennyire erős összefüggés van a táplálkozás, a szénhidrátok a hiányállapotok az elhízás és a depresszió között. Úgy látszik egyszerűbb volt megölni ezt a nőt, mint legalább megpróbálni lefogyasztani és megnézni, hogy mi lenne ha nem lenne elhízva. Egy ketogén étrend pár hónapig, vagy akár teljes koplalás pár hétig nyilván sokkal rosszabb lett volna mint a halál.

A modern orvostudomány szégyene, hogy simán megölnek egy elhízott embert anélkül, hogy megpróbálnák lefogyasztani. Ha az én lányom lett volna legalább bezártam volna egy napfényszaunába néhány oldal szalonnával vitaminokkal nyomelemekkel omega hárommal és ivóvízzel pár hétre mielőtt a vágóhídra vitték (nyilván nem is engedtem volna hogy idáig elfajuljon, de hipotetikusan, értitek), hátha meggondolja magát. Ja, nem azt nem lehet, mert az embertelenség lett volna akarata ellenére lefogyasztani, vagy egészséges étellel etetni. Meg kellett ölni, mert ez volt az egyetlen humánus megoldás. Hihetetlen hogy mennyire lámer volt az orvos. Mármint persze kivéve ha nem éppen ez volt a célja, hogy öngyilkosságba hajszolja, ami azért eléggé valószínű innen nézve.

Ebben van igazság, de mondjuk a szerekről is megpróbálhatták volna lehozni mondjuk úgy, hogy bezárják és csökkentik az adagját. Arról nem is beszélve, hogy eleve fel sem kellett volna írni ezeket a világ-mérgező szarokat. De persze tisztán tartani az elméjét is túl durva lett volna ahhoz képest, hogy simán megölik. Nehéz eldönteni erről a sztoriról, hogy sírni kell rajta, vagy eljött a pont amikor tényleg beléptünk a bohócvilágba és már csak nevetni kell mindenen semmi másnak nincs értelme. Még a végén bezárnak, ha valódi megoldásokat keresel, inkább örülj neki hogy lemészárolják a függőségbe taszított szerencsétleneket.