Első benyomások a Sony MDR-1R fejhallgatóról


Már régen kinéztem magamnak ezt a típust. 4 Hz - 80 kHz frekvencia átviteli tartománya kimagaslik a kommersz mezőnyből. Ma megláttam 50%-kal leárazva 30000 Ft -ért utsó darab - bűn lett volna otthagyni.
Korábban már volt jó tapasztalatom a Sony fejhallgatóival.(Pl. az XB-700-as igazi nagyágyú a basszusok terén.) Ebben - már az 1R-ben - valami folyadékkristály-polimer filmmembránt használnak, amiről fogalmam sincs micsoda, de gondolom ennek a technológiának köszönhető a széles freki tartomány.
Először az elektromos zongorához dugtam be. Ez úgy néz ki, hogy kijön zongiból a hang, és bemegy hangkártyába és ezen van a fejhallgató csatlakozó. Azért van így, mert egyrészt realtime effektezve is van a zongora hangja, másrészt könnyebb így szgéppel felvenni és visszajátszani, harmadrészt youtube-on is meg tudom hallgatni, h hogy kéne játszani amit épp tanulok. A zongihoz egy AKG-K601 -es fejhallgató van rendszeresítve, ami egy igen kellemes darab, egyfajta etalonnak tekintem és persze nagyon kényelmes is. Nos az egy 1R -t bedugva rögtön lejjebb kellett venni a kimeneti jelszintet, mert a K601 -nek 120 Ohm impedanciája van, ami igényli a kakaót, az 1R -nek csak 48. A másik rögtön érezhető különbség, hogy megjelentek kis sistergések, sípolások amik a szgép lelki világáról árulkodtak és a másik fejhallgatóval nem voltak halhatóak. Ami a hangreprodukciót illeti: tényleg iszonyatosan szélessávú az átvitel, a mélyek nagyon mélyek a magasok nagyon magasok, abszolút részletgazdag hangzás, azonban valahogy minden hang egy kicsit éles valahogy. Fémes hangzása van - ha szabad ilyen asszociatív megfogalmazással élnem. A hangerő növelésével kezdtek torzulni a magas hangok, a mélyek viszont szépen definiáltak maradtak. Ez a jelenség akkor is megmaradt, amikor kiiktatva a számítógépet, közvetlenül a zongi csatlakozójába dugtam be a fejhallgatót. Visszadugva a szgépbe, a youtube nagyon klasszul szól. EZ nagyon részletgazdag és szépen csengenek le a hangok.

A kialakítása zárt típusú. Viszonylag kisméretű, de kényelmesen körbeveszi a fület - és nem ráfekszik nyomorgatva azt - bár elefánt mérettel rendelkezőknek lehet pici lesz. A kagyló minden irányban állítódik, úgyhogy a fejhez lehet igazítani, nem feszül sehol. Az alkatrészei nem kattognak. Valódi bőr fülpárna, bár a párna belső fele műbőr. Ezt annyira utálom, mert egy idő múlva (kb 1-2 év) leoldódik a textil részről a bőr utánzat és akkor a darabjait az ember a fülében találja meg :-(. Faszé kell spórolni azon 10 cm2 bőrön? Ráadásul nem is mindig lehet cserélni a fülpárnát, mert nincs hozzá utángyártott v. nem kivitelezhető a csere, v nem éri meg.

Összeségében szerintem ez egy nagyon jó fejhallgató. Hát azért 60 ezret nem adnék érte, de így leértékelve jó vétel volt.
Vannak variánsai is: bluetooth -os, meg zajszűrős is - ha valakinek olyanra van igénye. Ehhez adtak olyan csatlakozó kábelt is, ami iphone -hoz való, és lehet rajta hangerőt állítani és van benne mikrofon is.

Hozzászólások

Hat ez igy, ezzel a nick-kel eleg epic :)

Sanyit sosem vennék, no meg beszakadna a dobhártyám a 4 Hz-től.
Azért érdekes lehet.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Hát ez 4 hz csak egy szám. A XB-700 -nál 3 Hz írnak, de annak teljesen más a karakterisztikája -az tényleg brutál mélyen szól. Ez inkább részletgazdag. pl. ebben olyan hangosan koppan a zongorista körme v. vagy az ing gombja (2:30 -tól), hogy az már zavaró. Hallani hallom másik fejhallgatóval is, de nem ennyire hangosan.

Az a 2:30 utáni nem a körme, hanem a zongora ütője lehet inkább. Bár később vannak magasabb kattogások, de akkor pont nem üt le semmit. Inkább olyan mintha pattogtatná valaki a körmeit. De ez tuti youtube konvertálási hiba.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Hm...mondasz valamit. Meg van nekem ez flac-ban is, és ott nincs ez a zaj. Ráadásul ez egy régi albumról van talán 97-ből és simán lehet LP-n van meg valakinek. Viszont én nem olyan lemezjátszos sercegésnek hallom - már ami emlékeimben él ezzel kapcsolatban. És az is egy lehetőség, hogy ez az illető saját előadása, felvétele és nem bedigizte.
Amúgy pont azon gondolkodtam, hogy micsoda blama, h így vették fel, hogy ilyen zajok vannak benne. És az jutott eszembe, h Glenn Gould is a sírba tette a hangmérnököket az állandó dünnyögő-éneklésével, amiket lehetetlen volt eltüntetni a felvett anyagokról. Gondoltam itt is valami ilyesmiről lehet szó - legalábbis az eltüntetés részéről.

A 4 Hz-et nagyon irreálisnak tartom. (Mondjuk kérdés mit neveznek "frekvencia átviteli tartomány"-nak.)

A 80 kHz-nek meg végképp nem látom értelmét. Egyrészt az emberi hallás kb. max 20 kHz-ig működik, de amúgy is, ha digitális eszközről játszol le hangot, ott a mintavételi frekvencia felénél vége van, CD-nél ez 44100 Hz / 2 = 22050 Hz.

Engem mindenesetre érdekelne, hogy ha 20kHz fölött (elvileg) nem hallunk semmit, akkor a gyártók/mérnökök miért készítenek mégis akár 80kHz-et is kiadni képes hangfalakat? 4 Hz még oké, mert ha hallani nem is, de érezni biztosan lehet. Na de 80kHz-el mit lehet elérni? Hipnózist sugároznak a koncert alatt vagy mi? Megbontják vele az elmét?

Mert ezek a tudósok életükben nem láttak még egy átviteli karakterisztikát bármiről. Egy hangfal/füles esetében ilyen "mamut" alakja van, az elejen meredek emelkedés, majd egy elnyújtott csökkenés után egy bazinagy hupli és meredek esés. Ezek a formák nagyjából általánosak, a különböző egyedek esetében a huplik különbsége változik. Egy szar hangfal esetében ezért van az, hogy a mély hangoktól recseg (meredek emelkedés ki a világűrbe, de azt nem bírja, a középsáv hiányzik (elnyújtott, mély csökkenés), majd bazisok magas hang (a bazinagy hupli a végén)). Egy normális 20k hangszóró esetében ezek a szint különbségek sokkal kissebbek, de még mindig megvannak és érezhetőek. Az ő fejhallgatója nagyon mélyről indul (ezért a hasznos hangtartománynál már a kezdő emelkedésnél elért egy megfelelő szintet, a hosszú elnyújtott csökkenés meg teljesen lefogja a hasznos 20k-s sávot így a teljes spektrumban viszonylag egyenletes a kép, 25k fölött meg már úgy sem érdekel milyen huplik vannak mert úgy sem hallod:))

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Jó, nyilván ezek a számok leginkább marketing bullshitek, bár azért gondolom alá tudják támasztani valamilyen mérési eredménnyel. Viszont vannak olyan - akár fél profi - eszközök amik jóval nagyobb mintavételi frekvencián dolgoznak, mint a 44,1 kHz.
Aztán h ebből mit hallunk...

A 4 Hz is kelt(het) hallható felhangokat. Más irány, de pl. a Zeneakadémia Vörösmarty utcai épületében gyakorlásra van egy viszonylag kis méretű orgona, a legnagyobb sípsor talán 8' (nyolc lábas), ennél mélyebb oktáv hangjait egyszerre játszott magasabb hangot interferenciájával hoznak létre. Érdekes hatás.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Tényleg jó vétel volt. Az Ebay-en a legolcsóbb is e típusból (átszámítva forintra) 40 ezer körül van.

30 ezer Ft egy fülesért? :O És még akciósan volt? :O
Én 3000-nél drágábban nem veszek fülest, mert onnantól már úgysem lehet észrevenni a különbséget köztük, csak árban.
No meg nekem 1 óra után megfájdul a fejem tőlük, ugyhogy azért is mindegy.

Valszeg nem próbáltál még egyet sem a 3000+ felettiek közül.
Némelyik olyannyira észrevehetetlen, hogy el is felejtem levenni. Úgy szoktak rámszólni. 3000 alattiaktól nekem is fáj a fejem, sokszor a fülsértő csörömpölésük miatt.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Meglepődnél, hogy mekkora különbségek vannak magas árkategóriában is. :) Főleg ha van mellé egy jó hangkártya is.

Én most egy A900X-et nyüstölök egy ideje és egyszerűen nem tudok visszaváltani róla a régi fejesemre (ATH M50), annyira más (jobb) a hangja. Komfortilag is nagyon durva, pedig korábban azt hittem az ATH M50-nél kényelmesebb fejes nincs a világon. Bár az tény, hogy azért több órás használat után már zavarta a fülemet.

Szerény véleményem szerint 50.000 Ft alatt nem kapsz minőségi fejhallgatót, és azért mondok ennyit, mert a Sennheiser HD-25 ára valahol itt kezdődik (A Beats féle dolgokat szerintem hagyjuk, bár kíváncsi lennék a többiek véleményére, szerintem egy felfújt marketingrizsa az egész.)

BTW.: Most egy SOL Republic - Tracks HD fülest használok, és arra tök jó, amire vettem (elpusztíthatatlan), de muszáj leszek valami alternatívát nézni, mert az, hogy mindkét oldalon van kábel, ráadásul nem is hosszú, lemezhuszárkodáshoz kb használhatatlanná teszi.
--
http://envo.it

Én Sennheisert vettem 60000-ért valamikor a ’90-es évek végén. És de, rohadtul lehet hallani a különbséget. Pont, mint a „hifi” és az audiofil között. Van egy már elég leharcoltan vett vinyl lemezem, ezen Ormándy Jenő vezényli a Philadelphia Orchestrával Beethoven IX. szimfóniáját. Az utolsó tételben a tutti visszhangjának elhalása és a timpanikkal és tubákkal újrainduló zene „kissé” másképp szól. Miután itthon először meghallgattam a belépő audiofil rendszeremen, lelkesen vittem át a barátomhoz, hogy megmutassam neki. Átlag hifi, semmi nem hallatszott, amiért megmutattam. :D

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Énnekem nem fülesre volna szükségem, hanem egy jó „szpíkerre” azaz valami kisebb méretű hangfalra a számítógépem mellé. Olyan kéne ami semmi esetre sem az USB-ről kapja a feszkót hanem külön tápegysége van, és annyira azért hordozható, hogy könnyen beleférjen egy normál nagyságú bőröndbe. (Ez ugye behatárolja legalábbis a vastagságát). Nem vagyok valami nagy zenebuzi, aki a digitális átvitelre szolgálú csatlakozók felületét is aranyból készítené hogy ne torzuljon a jel :) de egyre inkább kivan a hócipőm ezekkel a kis gagyi 10 centi mérettartományú hangszórócskákkal. Mindegyik tök halk, a basszus alig érzékelhető, a magas hangok még csak kijönnek valahogyan, de némelyiknél ott is olyan érzésem van, hogy mintha talán annak se így kéne szólnia. Nem nagyon vagyok tisztában a zenei fogalmakkal bevallom, de arra gyanakszom hogy talán nem képes visszaadni a felharmonikusokat vagy ilyesmi...

Szóval ha van valakinek ötlete csak írja le a márkát nekem. Ár nem számít. Most ugyan semmi pénzem hogy megvegyem, de nyáron majd lesz. Addig gyűjtöm az ötleteket meg a 6leteket. Úgy vagyok vele mint a laptopommal: egyszer szeretnék venni csak, de olyat ami aztán istenbizony jó lesz és nagyon sokáig.

De mondom, egy bőröndbe mindenféleképpen bele kell férnie.

Eszem ágában sincs hazajönnöm nemhogy ezért, másért se. Ez ugyanis lehetetlen. Nem jöhetek haza, mert nekem már ITT van a HAZA... Jogilag még nem, de érzelmileg, ha érted mire célzok... Vannak persze speciális nehézségek, elsősorban a nyelv miatt amit máig nagyon elfuseráltnak tartok, de hát valamit valamiért, ahogy mondják. Megjegyzem, néha már a nyelvben is képes vagyok felfedezni apróbb dolgokat, amik tetszenek. Nem sok ilyen van, de ez is több mint a semmi... Árukapcsolás. Mindent vagy semmit...

Nem akarok nagyon belemenni a politikába, inkább érzelmi oldalról világítom meg a kérdést: elegem van abból a múltbaragadt szemléletű depressziós nyavalygásból, ami a régi dolgokon szenveleg és sír, ahelyett hogy a jövőt építené! Meg mindenkit hibáztat, ahelyett hogy megnézné, hátha ő maga rosszul csinált valamit. Meg ilyen elmebajos skizofrén faszságok, hogy ugye mindenki összeesküdött a magyarság ellen, a bankok, az EU, az USA, az olajlobby, atomlobby, dohánylobby, gyógyszerlobby, az ateisták, a szabadkőművesek, a zsidók, cigányok, németek, oroszok, arabok, románok, de még az UFOK-k is, és nem úgy akarunk nagy nép lenni hogy ALKOTUNK már végre valami jelentőset, hanem lyukat próbálunk beszélni mások hasába olyan ábrándkép-kergetésekkel, hogy miféle nagy őseink és rokonaink voltak nekünk: Sumérek, Egyiptomiak, Görögök, sőt, egyenesen az Atlantiszról származunk vagy Muról, de még ez se igaz mert egyenesen a Szíriuszról jöttünk, és a magyar a legősibb nyelv, már Ádám és Éva is ezt pofázta a Paradicsomban és a Paprikában, és a Pilisben van a Föld szív-csakrája...

Közben meg az országunk javában személyi kultuszt épít, ha nem vennétek észre.

Nekem ez egyszerűen nem hiányzik. Ha ez a magyarság, bocs de én nem kérek belőle. Erre egyszerűen nem lehet büszkének lenni. Pedig mennyi mindent említhetnék még ezen felül is! De nem akarok politizálni. Illetve szeretnénk, és nem amiatt nem teszem mintha félnék hogy trey kirúg ezért, hanem mert ti is akik olvassátok e sorokat, MAGYAROK vagytok, emiatt aztán él bennem az az előítélet, hogy tökmindegy mit írnék még, falrahányt borsó lenne. Előre tudom, az eddig írtak miatt is kitör majd a nagy felháborodás, és lesz majd nagy nekemugrás hogy hazaáruló vagyok, meg disszidens, meg hazafiatlan, meg nemzetáruló, meg „sehonnani bitang ember” mert „itt élned halnod kell” meg egyéb más elmebajos idiótaságok. Szóval felesleges lenne erről többet írni.

És nem is akarok senkit kicsábítani. Nem menne ez mindenkinek. Nem minden virág viseli el, ha más földbe ültetik át.

Szóval nem, nem érzem úgy hogy „haza” kéne mennem ahhoz hogy otthon legyek. Nekem az otthon, az már itt van. De annyira, hogy adott esetben ténylegesen kész lennék életemet adni ezért az országért, annak ellenére, hogy abszolút nem vagyok erre köteles a jelenlegi jogi státusom szerint.

Előre tudom, ha mégis visszamegyek netán valamikor (nem HAZA hanem VISSZA, direkt írtam így!) akkor is az csak ideiglenes lesz a részemről. De ez nincs is tervbe véve jelenleg.

Megjegyzem, sajnálom hogy ez így alakult. Szerettem volna, ha Magyarországon is úgy érezhetem magamat, mint itt ahol most vagyok. És még csak nem is elsősorban az anyagiakra gondolok. Sajnos, ez nem jött össze. Nem olyan az a társadalom. Nem KULTÚRNÉP, már bocs... Néhány kivétel persze akad mindenütt. A baj az, hogy az összbenyomás mindig a többségen múlik, nem a kivételeken.

Én tényleg szerettem volna egykor büszke lenni a magyarságomra. Ennek ékes bizonyítéka például, hogy az egész scifi sorozatomban a jövőben egységesült Föld nyelvének a magyar nyelvet tettem meg. (Nem volt nehéz megoldani, hogy ez ne tűnjék hihetetlennek, hanem logikusnak). Sajnos, ahogy múltak az évek, kénytelen voltam tudomást venni a realitásokról, hogy a magyarságnak VÉGE. Ezzel a szemlélettel tényleg nem fogja soha semmire se vinni, s addig is aki köztük él, annak minden napja a pokol lesz. Azaz muszáj volt váltani.

Tényleg sajnálom. Nehéz döntés volt. Sokkal nehezebb, mint azt hinnétek. Ugyanis nézzetek csak utána: az Asperger-szindrómások a MEGSZOKOTT dolgokat kedvelik, a napi rutint, és rémségesen berzenkednek minden változástól! Ehhez képest egy ekkora váltás, aminél nagyobb se lehet... Hiszen itt még a hálózati feszültség is más, a konnektorok alakja is, a nyelv is, a mértékegységek is... És persze minden otthon maradt amit szerettem, nemcsak a tájak, meg a megszokott ételek, de a személyes használati tárgyaim is, a könyveim is, minden, mert ugyan mi fér fel egy repülőre...

De hát ez van. Muszáj volt. Ilyen a valóság. Ha a tényekkel nem nézünk szembe, nem a tényeknek lesz rossz, hanem nekünk.

Van több is amivel egyetértek, viszont én nem fogok politikai indíttatás alapján fülem/farkam behúzva menekülni. Az emberek meg olyanok amilyenek, de nem eredendően olyanok mint ahogy ez a szerencsétlen lefestette a helyzetet. Érdekes módon, ha neked pozitív a hozzáállásod, akkor veled szemben is ilyenek lesznek az emberek, gondolok a legkissebb dolgokra, hogy abban a boltban, ahol minden nap megveszem a reggelimet és szép napot kívánok távozáskor a hölgytől, reggel a szokásos mogorva arcból csillogás és mosolygás lesz mikor meglát. Apró dolgok ezek, de az, hogy valaki ennyire elforduljon attól is, hogy hazájának nevezze ezt a kis porfészket, sokkal rosszabb mint amiről beszél. Poli eddig számomra azt bizonyította, hogy buta mint a föld, ezzel a postjával viszont azt is, hogy egy igazi paraszt. Ilyen viszonylatban viszont nem kár hogy elhúzott, egy negatív hőssel kevesebb és máris javult az itteni helyzet. Már csak az kéne hogy elkotródjon a magyar nyelvü portálokról, mert csak a feszültséget szítja állandóan

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

"...azonban valahogy minden hang egy kicsit éles valahogy. Fémes hangzása van - ha szabad ilyen asszociatív megfogalmazással élnem."

Ez el fog múlni, amint a mechanikai részek kicsit felpuhulnak. Minden fejhallgatóm ilyen volt eddig az első 1-2 hétben.

Még be kell járatni, ez nem a végleges hangja.

--
"I can't think of many people who deserve to go to hell, but people who teach its existence to vulnerable children are prime candidates."

Ezt a tipust en meg akkor vettem meg amikor megjelent eddig aki meghallgata mindeki azt mondta nagyon jol szol. Egy ideig tuti nem cserelem le :).
--
"ssh in a for loop is not a solution" – Luke Kanies, Puppet developer

Nem tudod, a bt-s nem volt fél áron?
Nekem egy olyan kéne, de 90-et nem adok érte.

1 hónappal ezelőtt megkaphattad volna 20-ért is, de így se volt rossz vétel.

"Attól, hogy kinyomtatták, még nem szentírás..."

En is beszereztem egyet, bemutatoterem-ben 40 volt, gyonyoruen szol :)