Használhatatlansági mutatóIndex

Biztos velem van a probléma, de mindig belefutok a picipuha fizetős termékeivel kapcsolatban olyan problémákba, mi mesterségesen van létrehozva és csak azért, hogy a felhasználónak xar legyen. Csak azért, mert….ha már fizet érte, ne élvezze a munkája gyümölcsét.
Még az ingyenesen elérhető szolgáltatásokkal is sokkal jobban boldogulna az ember, de jön egy M$ idomított majom (asszmonnya 365 mérnök) és mire feleszmélek, máris előfizettet valami használhatatlanra.
Van egy lakásszövetkezet, ahol egy sikeres igazgatóság váltás után az új csapat egyik tagja, magát informatikusnak adta ki. Majd az első dolga az volt, hogy a jól működő https://www.nethely.hu/ levelezés helyett gyorsan előfizettetett „Microsoft 365 Vállalati alapverzió” -ra. A nethely persze ettől még marad, mert a weblapot az tárolni kell valahol. Még jó, hogy a lakóközösség korlátlan pénzmennyiséggel rendelkezik.
A picipuha persze itt nem ismeri az imap, pop3, smtp szabványokat. Ezek olyan bonyolult technológiák (és újdonságok)  amit a felhasználónkénti 30eHUF/év csomagba nem fér bele.
Most tarthatom folyamatosan nyitva a böngészőben a tízpercenként crash -elő levelezést, ahol kín és szenvedés egy csatolmányt rendesen lementeni.
Tud valaki valami hack -et, hogy lehetne megIMAP -olni, vagy POP3 -azni, hogy legalább naponta egyszer letölthessem azt a 40 levelet, amit küldenek?
És zárójelben: az a szellemi szint, hogy kinyomtatnak egy doksit, majd újra beszkennelik, hogy PDF -legyen… és ez nem vicc. További zárójelben említem meg, hogy a 40ből 30 levél abból tevődik össze, hogy a beszkennelt 30 oldalas doksit laponként küldik el a szkennerről.

Szerk: Mint utóbb kiderült, Microsoft 365 F1 licensem van...

Hozzászólások

Megteheti, hogy letiltja a POP3 stb. protokoll használatát, de ez nem a Microsoft sara, hanem az adminé, aki ezt beállította. Az alapértelmezett, hogy engedélyezve van, külön le kell tiltani. Ha neked az admin azt mondta, hogy a licenc nem tartalmazza, akkor átvert. Ne a Microsoftot szidd emiatt.

 

https://docs.microsoft.com/en-us/exchange/clients-and-mobile-in-exchang…

Köszönöm! Ezt is felmerült bennem.
Ha tényleg nem a Microsoft sara, nyilvános blogbejegyzésben kérek tőlük bocsánatot.
Az tény, hogy az admin állítja nem lehet másként használni.

Eleve problémásnak tartom a "shared mailbox" használatát és hogy nem lehet az fb@valami.hu címre érkező leveleket továbbítani
jozsi@valami.hu és tibi@valami.hu és gyuri@valami.hu címekre.
Így viszont egy levelesládában kotorászunk és nem tudjuk eldönteni ki mit olvasott/törölt, stb
Állítólag ezzel kell együtt élni.

Az adminjuk kamuzik. De tudjuk, erről is a Microsoft tehet.

Közvetve igen. Le volt írva: "M$ idomított majom (asszmonnya 365 mérnök)".
Az ilyen "informatikusokat" - mint az adminjuk - bizony ők termelték ki.

az a szellemi szint, hogy kinyomtatnak egy doksit, majd újra beszkennelik, hogy PDF -legyen… és ez nem vicc. T

 

errol mindig ez jut eszembe:

https://xkcd.com/763/

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

FLAME
Azért az is egy szint, amikor valaki imap/pop3 után sír 2022-ben... :-D :-D
/FLAME

Egyébként meg az a tippem, hogy https-en (mapi) elérhető a mailbox (+naptár, +címtár +inngyombingyom, mindaz ami Exchange szolgáltatásként adott).
 

Szerintem arra gondolt, hogy a webmail mindenre elég, nem is találkozik a legtöbb ember mail protokollokkal, minden weben megy.

MAPI-t meg EWS-t pedig nem csak Outlook beszél. MAPI-t beszél valamilyen szinten a Thunderbird is, Evolution beszél EWS-ül.

A webmail kliensek/szolgáltatások többsége egy JS-sel vastagon megpakolt, lassú és bugos latest-króm/safari/róka-only borzadály. A használatuk is az. Ezen felül az Everything-over-HTTP en-generique nagyon rossz megközelítés, nem véletlenül alkották meg ezeket a protokollokat a megfelelő célokra.

Én nem outlook-only-t mondtam, hanem exchange-only-t. Én legalábbis nem tudok más levelezőszervert, ami érti az EWS-t és a MAPI-t, de fixme.

A Kerio Connect egyrészt csak a windows/macOS/RHEL/Debian/Ubuntu pentatlont támogatja, tehát other-Linux/AIX/HP-UX/Solaris/BSD/anything-else szerveren egyáltalán nem alternatíva, másrészt meg még ha támogatott OS is van a szervereden, akkor is - ahogy a szálindító kolléga is "tréfásan" megjegyezte - 2022-őt írunk: az Exchange 2007 támogatása már több, mint 5 éve megszűnt; ki használ ma még 2007-est?

A Zimbra még a windows-t és a macOS-t sem támogatja (van helyettük Oracle Linux és CentOS), az EWS támogatása pedig beismerten bugos...8 éve nem javított bugokkal.

A Kopano pedig egyáltalán nem támogatja az EWS-t. (De még, ha támogatná is, ez is windows/RHEL/Debian/Ubuntu/SLES/Univention-only.)

És akkor még ugye arról nem is beszéltünk, hogy a felsorolt szerverek kivétel nélkül fizetősek.

Ehhez képest az IMAP/POP3 minden létező és szerverként szóbajöhető OS-en elérhető. Ingyen. Szóval mi is az alternatívája "2022-ben" az IMAP-nak és a POP3-nak?

Múlt szerdán éjszaka hívtam a Microsoft support-ot aktiválási problémával. Többször átkapcsoltak, mindenkinek lebetűztem a nevemet és az email címemet - összesen ráment 2,5 órám. Tegnap és mai is külföldi számról esnek be hívások a munkahelyi számomra - miközben akut vizsgálati kérésekkel kellene foglalkozni - brókercégtől, üzleti ajánlatokkal. Kezdek bepöccenni.

Ja: az aktivációs problémát nem tudták megoldani, a beszállítótól végül kaptam újabb kulcsot.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

#No offens
hmm , nem vagyok egy MS huszár de ...
Az M365 licencek jóval többről szólnak mint a levelezés megoldásáról.
Tételezzük fel , van egy lakásszövetkezet aki nem teljesen "erkölcsös" és itt ott tesz olyan dolgokat ami egyeseknek több pénzt teremt vagy visszaél az információival. Ennek a lakásszövetkezetnek kényelmes egy nem igazán jól monitorozott  kevés megfelelési előírással rendelkező "nettárhely " akinél egy  sima mai technológia szemszögből gyengén kontrollált imap pop3 protokoll van ahol szabadon lehet továbbítani küldeni szivárogtatni információkat ennek megakadályozására szánt módszert hívják hívják ma  DLP -nek.
Aminek tekintetében ha kisebb  kellemetlenségekkel is de az M365 -ös termékek többsége rendelkezik teljesen vagy részben ilyen funkcionalitással. Ez lehetővé teszi a visszaélések csökkentését vagy későbbi feltárását.

Nem ismerem teljes körűen az F1 licence-t de ha van is benne op vagy imap támogatás valószínűleg ezért van letiltva az imap vagy a pop3 
én használtam a web-es kliensét nem mondom hogy nem lehet benne bug de sok ezer embernél kielégítően működik. 

meg pontosan mi is lenne az indok a levelek letöltése mögött? 

Nem utolsó sorban ha az admin nem foglalkozna a kiadásokkal nem F1 licenct vásáról.

Én a nettárhelyel ellentétben a DLP megoldások az audit lehetőség  és a csoportmunka támogatása szempontjából nem látom rossz döntésnek az M365 használatát a munka nem kizárólag a levelezésről szól viszont sok részével kapcsolódik. 
- Naptár kezelés , Teams ,  OneDrive stb.

nyilván mindnek van nyílt forráskódú megoldása de annak kialakítása és üzemeltetése szintén pénzbe kerül ,  könnyen eltudom képzelni hogy egy lakásszövetkezetnek jobban megéri az m365  "úgymond server less" megoldása.

Szóval bármilyen is az admin kolléga nem feltétlenül tartanám majomnak a leírtak alapján megtudom magyarázni a jelenlegi helyzetet de lehet én is csak egy majom vagyok :) és ezért ezt nem érthetem.

További szép napot uraim.