Debian Bullseye-re frissült a 30 évvel ezelőtt telepített Debian

Címkék

A fószer 1993-ban telepítette a Debian 0.93R5-öt, még i386 hardverre. Azóta folyamatosan vasakat cserélt alatta és upgrade-elte. A legutolsó nagyobb upgrade-et a rendszer 2016-ban kapta, amikor Debian 8 "Jessie"-re frissült. Két héttel ezelőtt átesett a rendszer egy Debian 8 "Jessie" -> Debian 11 "Bullseye" upgrade-en és egy i386 -> amd64 váltáson. Ezzel feltehetően egyike a legrégebbi Debian telepítéseknek.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért upgrade és miért nem reinstall ... A gép egy szerverhostingban van Londonban, kb. 200 user használja shell hozzáférésre, weboldalak futtatására, levelezési listák működtetésére, USENET hírcsoportokkal kapcsolatos feladatokra stb., így az újratelepítése óriási munka lett volna ...

A beszámoló itt olvasható.

Hozzászólások

És most ezt ismételjük meg bármely windows rendszerrel.

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

Elvi akadálya nincs, van is róla videó, ahogy végigzongorázzák az egész folyamatot, talán Win3.11-től 10-ig. A 32-64 bites váltással kapcsolatban vagyok legfeljebb szkeptikus.

Másfelől a gyakorlatban viszont bottal sem piszkálnék egy 30 éves rendszert, amit senki nem mer újratelepíteni, mert olyan nehezen reprodukálható a környezet. Egyszerűen nincs az a pénz, amiért ilyen stresszes melót elvállaljak.

A 64 bitre átállást hogyan oldotta meg upgrade-del? Én egyszer vért izzadva sikeresen megcsináltam egy ilyet, aztán a tapasztalatok alapján megpróbáltam reprodukálni, hogy írjak rá egy howto-t, de nem sikerült.

Nem nehéz. Ki kell menteni a telepített csomaglistát, majd a txt fájlban -i386 csomagrészeket átírni -amd64-re. Hozzáadni az amd64 architektúrát majd importálni a csomaglistát és telepíti a 64-bites csomagokat kernellel együtt. Aztán újraindítás és a 64 bites kernellel indítani a gépet. Ezután lehet törölni a szükségtelen i386 csomagokat. Egyébként a csomaglistát be lehet importálni egyszerű netinstall után is. Én így oldottam meg anno a Kiwi Linux (Magyar-Román fejlesztés volt) meg a MadBox Linux 64 bitre való áttérést.

Hehe, hasonló, bár jóval kisebb ugrásnál engem is megviccelt a scan_lvs  :D

Lehet az újratelepítés óriási munka lett volna, de ez a sok verzióról ugrálós frissítés is épp annyi volt, cserében van az embernek egy régi rendszere, amin ha probléma jön elő, akkor nem tudja mitől van, friss bug, vagy egy régi rendszerből hátramaradt szemét okozza. Néha nem árt x évenként tiszta lappal kezdeni. Akkor is ha nagy munka, később meghálálhatja magát.

Ezt sem tudom elfogadni, hogy userek mi mindenre használták. Ilyenkor elég nekik egy mailt küldeni, hogy x hét múlva teljes system upgrade lesz, újratelepítéssel, addig mindenki mentse magának, ami fontos neki, akár még egy másodlagos háttértárra is ki lehet klónozni, és később elérhetővé tenni. Majd a userek megoldják maguknak, hogy a shellt, levelezési listákat, stb. újra létrehozzák maguknak a megfelelő beállítással.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Nem szeretek újratelepítgetni. A Debiant annak idején nagyjából a hamm-tól folyamatos dist-upgrade-ekkel használtam (többnyire a testinget használva, mert a stable nagyon régi volt), mielőtt áttértem az Ubuntura 2004-ben.  Aztán valamikor egy kis Arch kitérő, majd vissza Debianra. Megnéztem az installer logokat, ez 2016-ban volt, azóta folyamatos frissítésekkel elvagyok (SID). Időnként van, hogy egy-két dolog eltörik, de ez nem a dist-upgrade, hanem a SID miatt van, development verziónál ilyesmi megtörténik.

Persze mindenkinek más a módszere, van, aki újratelepítgetni szeret inkább. Rajtad azért csodálkozom, mert tudtommal Archot használsz, ott meg a rolling release miatt folyamatos az upgrade.

Igen, Archon nem kell újratelepíteni, de egy idő után be szoktam szemetelni a rendszert, kézzel feltett csomagokkal, amik kellenek portable programokhoz meg AUR-os megoldásokhoz (amiknél a pkgbuild feltöltője elfelejtett beemelni valamit függőségnek, és kézzel kell pótolni), később eltávolítani meg már nem merem, mert nem tudom mihez kellett, fent van-e még az a szoftver. Néha előfordul ezen túlmenően, hogy vagy gépet váltok (most pár hete) vagy valami balfékség miatt hazavágom a rendszer (rosszul kiadott rekurzív chmod-ot szívtam meg kétszer is). Illetve a legritkább, hogy egy teljesen másik rendszert kezdek, és kipróbálok teljesen más megoldásokat, mint eddig használtam (pl. X helyett Wayland, WM helyett DE, vagy fordítva), bár erről már kezdek leszokni, mióta kicsiszolódott a saját workflow-m. Meg pl. ha meghúzol egy 32-ről 64 bitre váltást, vagy pl. mikor bejött a systemd, azok voltak olyan változások, hogy megérte inkább újrahúzni.

Alapvetően senki nem szeret újratelepíteni, de néha megéri. Persze az meg a másik véglet, mikor valaki minden problémára csak azt tudja, hogy újratelepíti, meg disztróhoppol, ahelyett, hogy megtanulná megoldani a jelenlegi rendszer megtartásával, és így nem fejlődik semmit. Meg kell találni ezzel az egyensúlyt, hogy csak akkor újratelepíteni, ha valóban megéri, indokolt, és nem 5 percenként.

A YouTube-on pl. most van egy fiatal amerikai gyerek, értelmes, meg van a témához érzéke, pár éves tapasztalata van, de túl fiatalka. Vadul hoppol rendszerek között, de értsd úgy, hogy 1-2 hetente mást használ, az utóbbi 5 hónapban használt vagy 15 rendszert. Gentoo, LFS, OpenBSD-re dwm-mel, cwm-mel, Fedora Gnome, amiről Win11-re váltott, hogy ő majd Godot-ban, meg Unreal-ban játékot fejleszt, majd milyen fejlesztői állást csíp meg vele, a vakasszony is meglátja majd, azóta is látjuk. 1-2 hét múlva Gentoo, de azt csak 1 napig bírta, utána vissza OpenBSD bspwm-mel, majd rövidesen Arch, azzal nem tudni mi lett, mert most pattant fel neki a Mint Cinnamon. De volt még közötte 1-1 napig Debian, Elementary, stb. is. Ezzel viszont azt éri el, hogy nem fog tudni egy rendszert se megszokni meg alaposan megismerni, mert ahhoz hónapokig érdemes lenne egyben elmerülni, még akkor is, ha néhol kompromisszumos meg nem tökéletes. Még azt se baj, hogy kipróbál ezt-azt, mert lenne hozzá neki másodlagos gépe, másik SSD a gépben, virtuális gép, de erre a fő gépének a fő drive-ra húzogatja fel egymás utána a rendszereket. Persze mindegyikről áradozik, hogy milyen fasza rendszer, eddig a legjobbabb, chef kiss, pár órás streamben be is lakja, aztán hirtelen dobja valami teljesen random agyrém miatt. Azóta már megy a fogadás a háta mögött, hogy jövő héten mire vált, mindenre vannak tétek, Win11, TempleOS, de szerintem Hannah Montana Linuxon köt ki.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Mindig csodálkozom, hogy magukat hozzáértőnek tartó felhasználók (szerintem is azok) miért szopatják magukat ilyen balfaszsággal, hogy Windows desktop módjára kézzel pakolnak fel random csomagokat a csomagkezelőt keresztül pisálva...

Pont Arch-on pofon egyszerű csomagot készíteni, PKGBUILD viccesen egyszerű, makepkg szintén. Eredmény, hogy van egy szabályos csomagod, amit tud kezelni a csomagkezelő, kinek a függősége, vagy neki mi a függősége. Nem ír felül fájlokat, nem szemetel. 

Ez a felbaszok egy csomagot forrásból ez ilyen Windows normi beidegződés, túl kellene lépni rajta. Nem is csodálkozom, hogy időnként újra pattintod a rendszered ezek után. Windows like user Mode. 

Sajnos szükség van rá, mert játszok natív játékokkal, és azok közül néhány csak portable (ami nincs benne semmilyen tárolóban), de pl. volt már, hogy Wine-os cucchoz is kellett ezt-azt telepíteni. pkgbuild-et is szerkeszthetném. A legjobb az lenne, ha a csomagkezelőbe be lehetne vinni valami megjegyzés rovatot, csomag telepítésénél, és ha legközelebb lekérném pacman -Qi segítségével a csomaginfót, akkor írná a megjegyzést is, onnan látnám mihez kellett.

Ezek a csomagok nem forrásból meg külső tárolóból vannak, hanem a hivatalosból, csak épp hosszú idő után nem tudni mihez kellettek, így automatizáltan pacman -Rns $(pacman -Qdtq) segítségével. Nyilván jobb lenne, ha ezek függőségként települnének, de hát semmi nem tökéletes. Még mindig inkább ezeknél maradok vészhelyzetben, mint a modern, konténerizált, univerzális csomagformátumoknál. A Windows normiságot magam is elítélem, szerintem már évek óta túl vagyok azon a ponton, hogy elengedtem.

Egyébként meg nem tudom mit rugóztok rajta. Nem azt írtam, hogy mindenkinek újra kell telepíteni állandóan, de példának leírtam az én szempontjaim. Ha te nem akarod újratelepíteni, nem szükséges, akkor ne tedd. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ennek a 10-20-30 éve nem telepítek újra rekordozásnak, meg az 1-2 hetente hoppolásnak nincs sok értelme, mert ezek a másik véglet. Egyébként sem hinném, átlag 2 kb. évente telepítek újra, de ebben minden benne van, elrontott rendszer helyrehozása, rendszeres gépcsere, tönkrement SSD, friss rendszer újrakezdése, másik disztró kipróbálása (volt átmenetileg fő rendszerként Void, Artix, Gentoo is), mindig valami más. Volt már, hogy 3 évig is megvolt egy rendszer. Szerintem ez minden, csak nem túl sűrű újratelepítés. Azt se felejtsük el, hogy rutinból telepítek ráadásul újra, boot partíción megmarad általában a működőképes bootloader (ami szinte soha nem grub), megmarad a /home/ partíción mindenem, adatok, felhasználói konfigok, saját scriptek, és az Archot sem ilyen GUI-kkal húzom fel, meg nem DE-kben kattintgatom ki a beállításokat, hanem mentett csomaglista (nyilván ezzel óvatos vagyok, mert a sallang csomagok is benne vannak), mentett konfigfájlok mentén húzom vissza a beállításokat. Nem automatizáltan, de általában eléggé meggyorsítja, hogy nem kell mindent saját kútfőből csinálni, nem kell a konfigolást a 0-ról kezdeni, nem felejtek ki semmit.

Az az igazság, hogy ez az újratelepítéstől való félelem inkább az, ami Windows normiság, sok emberben ez még Windowson alakult ki.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)