"A Kreml örömmel fogadta a „buta bohóc” lemondását"

Fórumok

Az orosz tisztviselők jókedvvel fogadták Boris Johnson brit miniszterelnök bukását, aki ma délután lemondott.

Az Independent értesülései szerint az egyik orosz vezető iparmágnás buta bohócnak nevezte a brit politikust.

Oleg Deripaszka orosz mágnás a Telegram-oldalán azt mondta, hogy ez dicstelen vég egy ostoba bohóc számára, akinek a lelkiismeretén több tízezer ember vére szárad ebben az értelmetlen ukrajnai háborúban.

Moszkva és London viszonya mélypontra süllyedt Oroszország Ukrajna elleni inváziója után, ami tovább súlyosbította a két ország között régóta fennálló sérelmeket. Boris Johnson állhatatos támogatója Ukrajnának, a háború kitörése óta már kétszer is járt Kijevben.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta: „Nem szeret minket, mi sem szeretjük őt, miniszterelnöki posztról való lemondása nem sok aggodalmat keltett a Kremlben.”

Azt tanácsolta az Egyesült Királyság döntéshozóinak, hogy profibb embereket válasszanak a következő kormányba.

Hozzászólások

Ez a Pumukli is odaígért mindent Zelenszkijnek, verte a palávert, majd ... buta bohócként elsunnyogott.

trey @ gépház

Most ő rossz jobboldali volt, vagy hogy van ez most nálatok? Már nem tudom ki jó, ki rossz... Azt meg főleg hogy miért. Úgy változik a véleményetek, hogy nehéz követni. Most akkor örülni kell a Brexit párti jobboldali populista Boris Johnson lemondásának? Bocs, Pumuklinak.

Aha. Nem is oly rég, meg ő volt a rock sztár, hogy hogy szopatja az EU-t. Érdekes dolgok ezek. Bár ha ő bohóc, szerinted mi Trump? Illetve, ha haja alapján Pumukli, akkor mi Trump? Kíváncsi vagyok a véleményedre, bár azt tippelem nem kapok választ ;)

Amúgy miben hazudott Boris Johnson? 

Aha. Nem is oly rég, meg ő volt a rock sztár, hogy hogy szopatja az EU-t.

Egy bohócnak is lehetnek szimpatikus lépései. 🤷‍♂️

Bár ha ő bohóc, szerinted mi Trump?

Jelenleg nem vezet országot. Mondjuk már a Pumukli se. Trump kinézete alapján egy bohóc. De nem buta bohóc, ahogy azt a Pumikliról a Kreml írta. Nem emlékszem olyanra pl. hogy haverjaival összeülve kiröhögték volna Putyint. Főleg nem egy ilyen feszült helyzetben. Én arra emlékszem, hogy Trump enyhíteni próbálta a feszültséget inkább a két Korea közt, a Közel-Keleten stb.

Illetve, ha haja alapján Pumukli, akkor mi Trump?

Trump se semmi, az biztos! 

Amúgy miben hazudott Boris Johnson? 

Részben a COVID bulijai utáni hazudozásaiba - ismert nevén PartyGate - bukott bele. Minek folysz bele ilyen beszélgetésekbe, ha nem vagy képben?

trey @ gépház

Trumpos válaszoddal megleptél, nem hittem volna hogy ilyeneket mondasz róla. Mennyi bohóc van a populista jobb oldalon..  Miért termelődik ott ki ennyi bohóc? Érdekes. 

Teljesen képben vagyok miben hazudott Boris Johnson, arra voltam kíváncsi te mire gondolsz. Én nem ezeket a pitiáner hazugságait rónám fel neki, bár jól jellemzi milyen semmire való politikus. 

Már akkor is utáltam, amikor a Brexit kapcsán ti még kárörvendve tapsoltátok.  Változik a világ, mi? Előttetek elbukott, mert ellene volt Putyinnak. Kaczynski barát még, vagy ő is bohóc már? 

Baloldalon is bőven van bohóc. Ha megerőlteted magad, biztosan tudsz mondani.

Nem azért bukott el "nálunk", mert ellene volt Putyinnak, hanem azért a filléres fontoskodásáért, amit Zelenszkij szopkodásával elművelt. Ha nem lenne Putyin, akkor is cringe lenne.

Kaczynski? Mindenkit nem tartok számon. Egyáltalán nem ismerem a munkásságát, sem az életútját. Valójában az egész lengyel politikai élet számomra egy fekete doboz.

Miért lenne lenne bohóc? Azt tudom már cimbijeidtől, hogy a lengyel már állítólag nem barát, bár ezt nem tudom mire alapozzátok.

trey @ gépház

Milyen szar duma ez a nálatok, ti stb, ugye? Vagy nem azért az idézőjel?

Zelenszkij azért tényező, mert Putyin. Aki ellene van, az automatikusan Zelenszkijt tolja, aki meg Putyin párti, az kritizálja. Nincs középút a jelen helyzetben Európában. Szóval Boris Johnson a Putyin ellenesség miatt let céltábla, hiába populista jobboldali ő is, hiába volt még korábban potenciális szövetséges. Populista-pragmatizmus, kac-kac. Érzelemvezérelt szélrózsa.

Nem, egyáltalán nem érzem szarnak. Mi mi vagyunk, ti ti vagytok. Véletlenül sem szeretnék veled egy kalapba kerülni. Teljesen jó a "mi", még akkor is, ha speciel a Brexit kapcsán nekem vegyesek az érzéseim.

Pl. szerintem kár volt menniük az EU-ból, mert az EU alapvetően nem rossz elképzelés. Az EU-val a jelenlegi vezetése a probléma. Tehát, valahol megértem, hogy mégis elmentek. Jobb lett volna, ha a Soros-kedvenciet segítenek elzavarni a picsába és jobb hellyé segítettek volna tenni.

Remélem, hogy ez segít megérteni.

A Zelenszkijes baromságod egy vicc. Ennek a Pumuklinak a hajbókolása, szereplési vágya, feltűnési viszketegsége önmagában is szánalmas volt. Ugyanúgy a balfaszok, akik sorra jártak hajbókolni, divatból. Nekem ezek a legalja kategóriák.

trey @ gépház

Beszarok! 

Pl. szerintem kár volt menniük az EU-ból, mert az EU alapvetően nem rossz elképzelés. Az EU-val a jelenlegi vezetése a probléma.

Eddig teljesen egyetértünk!

A következő mondatokban már nem, de nem hittem volna, hogy magát a problémát egyformán látjuk! Az hogy a megoldásban már nem értünk egyet, vagy hogy megszinezed még a szoksásos hülyeségekkel, az már egy dolog. Megleptél :D

Zelenszkij baromságom arra épül, hogy ha Putyin nem lenne egy agresszor faszkalap, senkit nem érdekelne mi kínja van Zelenszkijnek, a soronkövetkező választások után lehet el is tűnne a történelem sülyesztőjében. Mondhatni a Zelenszkij jelenséget Putyin teremtette. Putyin ellen jampizni meg a legegyszerűbb egy szelfi Zelenszkijel... Lehet mutogatni otthon mekkora über király az aktuális jampizgató (helló Ruszin-Szendi Romolusz). Ha csak fele annyi stratégiai érzék szorult volna Putyinba, mint Hszi Csin Pingbe, 2030-ra konfliktus nélkül, nagy boldogságban kész lenne a Szovjetunió2 (Belarusz-Ukrajna-Oroszország-Kazahsztán szövetsége)

helló Ruszin-Szendi Romolusz

Annyira sajtó-körútra ment, hogy magyar bejegyzést meg se osztottak róla :).

Ha valakinek van értelme körülnéznie a fronton(nem a tűzvonalban :) ) akkor az egy katona. Gondolom az vezérkarral sem a katonák gendersemleges vezénylési kifejezéstáráról egyeztettek.

Azt hittem magyar cikket olvastam, ezek szerint nem ;)

Nem kell ugrani, de pont a magyar katonai vezetőnek semmi értelme, hogy ott roadshowzik, ez kőkemény politika. A kormány számos ponton enyhülést, fordulatot mutat be, nyilván mentve a teljes arcvesztést. Jól van ez így, ideje volt, szerintem elég is ebben a tempóban, jó irányt vettünk, kár hogy előtte szokás szerint elmentünk a falig, csak most (is) a rossz irányba.

A kormány számos ponton enyhülést, fordulatot mutat be, nyilván mentve a teljes arcvesztést.

milyen arcvesztést? következetesen: fegyver szállítás nincs, nemzetközivöröskereszt koordinációs központ, üzemanyag, élelem, orvosi eszközök+kötszerek, felnőtt pelenka stb van. ugyanazt tolják az eleje óta. a béke felhívás meg egész európa érdeke a szankciók hatása itt érződik leginkább.

Hát eddig nem volt magas rangú tisztviselő Magyarországról Ukrajnában(fixme), pedig a szövetségeseink az ilyen roadshow-kkal mutatták meg mennyire kiállnak Ukrajna mellett. Ez kritika is volt irányunkba a szövetségeseinktől, hogy nem állunk ki eléggé Ukrajna mellett. Eddig egyformán látjuk? 

Most mutattunk egy gesztust, kiküldtük az MH parancsnokát. Tudjuk mutatni hogy mi is támogatjuk Ukrajnát, volt kint magas rangú tisztviselő (ráadásul egy főkatona (most jut eszembe, Orbán katonát küldött Ukrajnába LOL)). Mondom, ennek csak politikai vetülete van, gesztus, semmi gyakorlati dolog nem változott. Ez a fordulat, és elkerültük az arc vesztést, ami egy Orbán, vagy miniszter látogatásával szembetűnőbb lett volna. Jól van ez így, ügyes húzás úgy gondolom. 

nem egyformán látjuk.

semmi köze a látogatásnak a támogatáshoz: a kezdetek óta támogatja, segíti őket mo. nem feltétel nélkül és nem mindennel is, de ez érthető: a lehetőségeink és adottságaink figyelembevételével.

Az, hogy egyesek szerint kanosszát kell járni Z kegyeinek elnyeréséhez egy teljeseb másik kérdés. ennek kizárólag a politikai térben a "jó emberkedés" matricák beszerzése.

**

a hangnem váltás Z részéről történt mindkét alkalommal: a durva hangvétel és erőszakos követelődzés, meg legutóbb a dícséret, köszönet is amikor az érdeke épp megkívánta.

**

(az erőszakos hangnem és stílus amúgy válogatás nélkül mindenkinek szól akivel épp elégedetlenek)

Igazából egyformán látjuk, de ha jobb érzés úgy neked, nem látjuk egyformán. 

Ja, nem történt változás gyakorlati szempontból a hozzáálásunkban, mert ez egy politikai geszutus értékű lépés volt, ami arra jó, hogy a szövetségeseinkel oldjuk kicsit a feszkót. 

Lényegében egyet beszélünk szerintem, csak tagadni akarsz ilyeneket, hogy változás, arcvesztés nélkül vagy minimális arcvesztéssel. Nekem mindegy. 

csak tagadni akarsz

nem tagadok semmit.

nem politikai/médiakörúton járt, akkor a magyar stáb anyagaival lenne tömve a magyar sajtó.

hadszíntérre (nato tagország) katonai vezetoje gyakoati dolgokrol megy tajekozodni, targyalni (pl hogy valt be x-y fegyverzet, milyenek az orosz képességek, a nagy szamu ukran sebesult reszere mivel tud mo segiteni stb.) ellenben egy poltikai pofavizittel ami  a fotozasrol szol.

**

arcvesztéssel az járna ha valami korábbi ígéretet nem sikerülne betartani (pl beigersz tamogatast majd nem tudod teljesíteni) vagy hasonlo. en ilyen v hasonlo helyzetrol nem tudok(ettol persze lehet).

Zelensky sacks Ukraine envoys to India, Germany and other nations

Ukrainian president Volodymyr Zelensky dismissed Kyiv’s ambassador to five countries on Saturday, the presidential website said.

Ambassadors to Germany, India, Czech Republic, Norway and Hungary were removed without giving any reason for the move.

Zelensky later said it was part of “normal diplomatic practice.” He said he would appoint new ambassadors to Germany, India, the Czech Republic, Norway and Hungary.

The president urged his diplomats to drum up international support and high-end weapons to slow Russia’s advance.

Az üzenet? Mi nem szimpatizálunk Ukrajnával, főleg Zelenszkijjel. Politikai megnyilvánulások szintjén sem, de a kormánysajtó szintjén meg teljesen nyíltan, élesben megy az áldozathibáztatás, meg az oroszok futtatása, majdhogynem ártatlannak beállítása. 

Nem is ment Ukrajnába magyar delegáció, pedig a szövetségeseink egymást váltva vonultak szelfizni (fentebb írtam a véleményem erről). Ha ezek után mégis elmenne pl. Orbán Zelenszkijhez (szint a szinttel), az elég nagy váltás lenne, gyk. az eddigi hozzáálásunkkal teljesen ellentétes (beismerése, hogy a kritizált magatartásunk hiba volt = arcvesztés). Lehetne nyeldesni, meg öltönyt be majd ki gombolgatni, meg nyakkendőt igazítani egymás után 100x, ha ezek után megcsörrenne Putyin hívása. (nagy rizikó, nulla haszon = dupla arcvesztés)

Így szerintem teljesen jól reagáltunk. Nyugat felé jól néz ki, hogy a MH parancsnoka ment a szövetségeseink által támogatott háborús helyzetben lévő országba, holott semmi gyakorlati haszna nincs, mert még egy vaktöltényt sem szállítunk oda, de még logisztikai, felderítési stb támogatást sem nyújtunk, semmi olyat ami a háborúval összefüggésbe hozható, ezt tudják az oroszok is (simán hihető szerintem, hogy szóltak is előre az oroszoknak, hogy megyünk parádézni egyet, nyugi). 

Na mindegy, túlragoztam a gondolataimat már bőven. Sajnálom ha nem volt érthető elsőre mire gondoltam. Az is lehet hogy teljesen másról szól ez a látogatás, de beleillik az elmúlt rövid időszak történéseibe (engedmények Brüsszelnek a pénzekért), szerintem próbál a kormány most puhulni a szövetségeseink felé, aztán majd lehet kidobunk mindent az ablakon, mert okosssssan megvétózzuk, hogy ne kék legyen a biciklitároló (Kirill pátriárka szintű totál felesleges keménykedés...)

Az üzenet? Mi nem szimpatizálunk Ukrajnával, főleg Zelenszkijjel. Politikai megnyilvánulások szintjén sem, de a kormánysajtó szintjén meg teljesen nyíltan, élesben megy az áldozathibáztatás, meg az oroszok futtatása, majdhogynem ártatlannak beállítása. 

Nem szimpatizálunk: segítünk. Az ukránoknak nem szimpátia kell, hanem segítség. (és nem Z-t kell segíteni, hanem az embereket. Z addig volt veszélyben amíg kijevet ostromolták)

Nem politikusok mennek oda, hanem segélyszállítmányok.

Image építés-ből ez lehet egyesek szemében politikai hiba, de az átlag polgár nem attól lesz jobban, hogy meglátogatja valami politikus + tv stáb a városát, hanem attól ha célbaér az amire szüksége van.

A nyugati közvélemény propagandával etetése olyan fontos a nyugati vezetőknek, mint amilyen a szovjet vezetőknek volt a szovjet nép és az érdekszféra népeinek propagandával való etetése. Csak vicceltem. A szovjeteknek nem volt annyira fontos, mint mostanában a nyugatiaknak. :)

:)

Engem a Brexit nem érintett, le se szartam mi van ott

Ez biztosan nem igaz, de hidd csak ezt.

 nem angliai magyar migráns vagyok

Nem is kell annak lenned, hogy érintsen.

Boris f*sz volt, semmit nem változott. De ahogy szokták volt mondani elsősorban nem az embereket hanem a tetteiket  kell minősíteni.  

> Már nem tudom ki jó, ki rossz... Azt meg főleg hogy miért.

Egyszerű: Covid lezárás és vakcina párti -> rossz. Vakcina kritikus -> jó. Jelenleg akik a jó oldalon állnak: Bolsonaro, Lukashenko, Toroczkai. Gondolom vannak még mások is, de nem sokan. A többi mind bohóc.

BoJo legkésőbb a Covidnál vált bohóccá. A Brexitet én is jó dolognak tartottam, úgyhogy az elején még pozitív figurának tűnt, de mint utólag kiderült az ellenség ügynöke volt ő is, csak hogy népszerű legyen ezért egy dologban tett a nép kedvéért. Kicsit hasonlatos Orbánhoz, ő is néha csinál jó dolgokat is, csak aztán meg fontos kérdésekben meghajlik mint a nádszál.

Michael O’Learyről sosem hallottam előtte, de mikor ezeket olvastam, megkedveltem a csókát. :D

 

"A Ryanair vezetője a brit miniszterelnököt is leidiótázta

Boris Johnson egy címeres idióta – vélekedett Michael O’Leary egy londoni közlekedési konferencián, amikor megkérdezték tőle, hogy találkozott-e már a brit kormányfővel.

Az ominózus újságírói kérdésre az ír légimágnás azt felelte, hogy 

"nem, és nincs is kedvem találkozni vele, ő a legmagasabb rendű idióta."

 

"Ryanair-főnök: a brit kabinetnek kevesebb az agyi kapacitása, mint egy átlagos növénynek"

 

Amúgy meg tökmindegy, odaraknak az amerikaiak egy másik idiótát, nálunk is -és az egész világon- így megy ez... Bábszínház.

A Ryanair vezetoje a legtobb politikust lehulyezi. Mondjuk az extraprofitos temaban meg igaza is volt.

A kedvenc - egyebkent brit - viccoldalamon szeretnek a Ryanairrel poenkodni. Gondolom nem veletlenul:

--

Japanese biologists have discovered a new species of snail. Apparently they migrate by letting themselves be eaten by birds, and then they're later shat out somewhere else.

To my mind that still sounds more attractive than flying with Ryanair.

--

There was outrage today as mobile phone footage shows an innocent passenger being dragged onto a Ryanair flight.

--

A student changed his name by deed poll because it was a lot cheaper than paying a £220 admin charge for a minor booking error that Ryanair wanted to charge him.
Mr Fuckoffryanair declined to comment.

--

Fucking ryanair another 4 hour delay. Asked the staff what's the delay?. " the pilot heard a noise in one of the engines and it is going to take us at least four hours to find a pilot who can't hear it"

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Az utóbbi időben elég sok érdekes bukta van. Balhé van a szlovák és a horvát kormány körül is. Szankciós politika sikere. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szlovákiában permanens kormányválság van, ez még az előző, ugyancsak négypárti koalíciós kormány burleszke:

https://www.ludovika.hu/blogok/ot-perc-europa-blog/2021/03/23/a-szlovak…

Horvát is 3 párti koalíciós kormány, független jelöltekkel támogatva.

Poettering lemondasat en is orommel fogadtam

Látom sikerült megint a lényeget megérteni és az ügyben szinte irreleváns orosz álláspontot közvetíteni...

Az, hogy néha meglátogatta Ukrajnát csak egy próbálkozás volt, hogy otthon "elfedje" a botrányait, amik már a pártjának is igen kínosak voltak... mert napvilágra kerültek és Johnson hazudott róluk, mint a vízfolyás. Nem csoda, hogy Trumppal jól kijöttek, habár Trumppal ellentétben ő nem csak egy szimpla idióta volt, hanem szándékosan rájátszott erre a "hóbortos" angol szerepre, mint Lagzi Lajcsi, amikor két dal között a szünetben bevizezte a haját, hogy úgy tűnjék izzad, mint a ló. Ezen felül kezd megjelenni a Brexit hatása, aminek ő volt az egyik arca, így nem csoda hogy egyre népszerűtlenebb lett és próbálnak tőle szabadulni a párton belül. Az utódjának nem lesz könnyű dolga, simán előfordulhat egy előrehozott választás, ahol buknak a Labour-ral szemben.

Kikadff borzasztoan egybites. Tipikus "aki nincs velunk, az ellenunk van" barom, aki szerint akinek van egyetlen nem elegge balos vagy liberalis nezete, az mar csak szelsojobbos lehet, es egyetert a republikanus abortuszellenesseggel es a tortenelmi osszes nepirtasokkal is.

Jo peldaja annak, hogy melyik reteg miatt nem lehet ertelmes politikai diskurzust folytatni - neha meg itt sem.

Pedig itt pont azt nem erti, hogy miert nem "vagyunk" (emphasize the UNK) olyanok, amilyennek o a vele egyet nem erto politikai nezettel rendelkezo embert elkepzelte.

Multkor 10 komment is keves volt neki, hogy egy olyan alapdolgot felfogjon, hogy liberal != woke, akkor sem, ha egy atlagos mai fideszes mindkettot utalja.

Haha. Köszi :)

> Tipikus "aki nincs velunk, az ellenunk van" barom

Ez szerintem populista-jobboldali önkritika, nem? ;) Konkrét Fidesz mantra :D :D

> aki szerint akinek van egyetlen nem elegge balos vagy liberalis nezete, az mar csak szelsojobbos lehet

Linket pls.

>  egyetert a republikanus abortuszellenesseggel es a tortenelmi osszes nepirtasokkal is

Linket pls pls pls :D

> Jo peldaja annak, hogy melyik reteg miatt nem lehet ertelmes politikai diskurzust folytatni - neha meg itt sem.

Ez ismét populista-jobboldali önkritika, nem? ;) Fejlődsz! :D :D :D

Miert lenne elorehozott valasztas?

Az egy dolog, hogy a bizalmatlansagi szavazas elott Boris ezzel ijesztgette a parttarsait. Es nemelyik akkora sotet paraszt, hogy be is vette. De mi ertelme lenne 2024 elott kiirni? Van ket eve az utodjanak visszaszerezni a part renomejat, barki jon utana, tobb eselye van a partnak tobb mandatumon maradni, mint mostanaban. Hulyek lennenek uj valasztast kiirni. A Conservative tobbseg meg ettol meg marad - defaultkent 2024 vegeig.

Az, hogy hülyeségnek tűnik valami, még nem kizáró ok UK politika számára mostanában. :) Arra gondoltam egyébként, hogy ha a Johnsont követő kormány is összedől, akkor az ellenzék követelheti az előrehozott választásokat (pláne ha épp nyerésre állnak). Azt nem tudom pontosan, hogy erre milyen jogi lehetőségek vannak.

Semmilyen.

De valoban a mai napig nem erti senki, hogy 2017-ben az egyertelmu tobbseggel rendelkezo Theresa May miert kert elorehozott valasztast. Siman ott ulhetett volna 2020-ig, mint "default", helyette vesztett 10 szeket es elotte 5 szekes tobbsege volt.

Boris utodjanak is 2024 vegeig szektobbsege van, csak a part szabalyai alapjan kell nyernie.