"if you only knew how bad things really are"

Hozzászólások

A cikkben ugyan megemlítik az atomenergiát, de csak az Uránról beszélnek, mint fűtőanyagról, hogy az kell hozzá. Ez pedig nem igaz. Tóriummal is lehet atomerőművet működtetni.
A Tórium pedig bizonyos mértékig újrahasznosítható, kevésbé káros az egészségre és sokkal több van belőle, mint Uránból (persze hátrányai is vannak az Uránhoz képest, de több az előnye). Erre nagyon nagy kár, hogy nem tértek ki, mert baromi kíváncsi lettem volna a véleményére.

Aztán, meg sem említették a fúziós energiát. Miért? 2030-ra már tervezik sorbaállítani az első működő reaktort. Ez persze nincs kőbevésve, mert még nincs kész, de az nem ekvivalens azzal, hogy egyáltalán nem létezik.

Aztán, amit megoldásnak ír, ez a "sharing economy", hogy mindent béreljünk, ettől a hátam borsódzik, mert ennek már megint Great Reset szaga van.
Oké, hogy egy embernek nem kell öt autó, de a legtöbb embernek nem is öt autója van, hanem egy, vagy annyi se! És nem azért, mert státuszszimbólum, hanem mert egyszerűen szüksége van rá. A melóba még csak-csak el lehet menni biciklivel, meg tömegközlekedéssel, de nagybevásárolni? Hogy vigye haza azt a többtíz kilónyi kaját és egyéb a háztartáshoz szükséges cuccot? Kézben, vagy talicskán? Pláne, ha veszélyes környéken lakik, vagy vezet keresztül az útja az otthonától a piacig/bevásárlóközpontig? Mi van, ha baromi messze lakik onnan? Menjen taxival? Ki bírja azt anyagilag folyton finanszírozni? Szállíttassa házhoz? Van arra elegendő logisztikai kapacitás (autók, sofőrök, stb.), hogy mindenkinek házhozszállítsák a cuccokat, akár maguk a cégek, akár a futárok? Vagy csinálják teherdrone-okkal? Kb. öt bekezdéssel feljebb vezette le, hogy mekkora környezetszennyezés legyártani annyi elektromos autót, szélerőművet, akármit; a drone-okkal és akkumulátoraikkal mi a helyzet?
És akkor ezek még csak a logisztikai gondok voltak, arról nem is beszéltünk, hogy mi van, ha valaki nem tudja igénybevenni ezeket a szolgáltatásokat, mert feketelistára rakták, mert olyat mondott, amit nem kellett volna? Nagyon affelé halad a világ, hogy aki nem hajlandó meghajolni az aktuális politikai széliránynak, azt ellehetetlenítik, tönkreteszik. Ha mindenét bérli másoktól (cégektől), akkor akármikor kitehető mindenéből és semmit nem tehet ellene.
A saját ingatlan, saját autó és a saját vagyon (készpénz) nem státusszimbólum, hanem túlélési szükséglet. Az a tiéd, ami a kezedben van. Nem bízhatjuk mindenféle jöttment cégekre, akik a saját politikai szájízük szerint diszkriminálják az embereket.

Félreértés ne essék, nem vitatom azokat a problémákat, amiket felsorolt (bár az nagyon furcsa, hogy a Tórium alapú atomerőműről és a fúziós erőműről szó sem esett, mint az energiaprobléma lehetséges megoldásáról), de a javasolt megoldástól égnek áll a hajam...

És akkor ott vannak akik az elmúlt éveben Magyaro-n kiköltöztek, vidékre (az autózásra alapozva távolabb, - uszkve 30-60 km-re, - a munkahelyeiktől,) - mert a pandémiáig volt pár év amikor kereshettek, megtakaríthattak. Most még a tankolásuk is bizonytalanná vált.

Azután akik az utóbbi évek fűtés korszerűsítés ösztönzése alapján álltak át gázra, telepítették a kondenzációs gázkazánokat  stb.

- Jól meg vagyunk-leszünk szívatva mindannyian. Akik ezt végiggondolták, nem hiszem hogy megúszhatják. (Tévedésben élnek, mert ki fog derülni. Lehet, kell még rá egy évtized, - de már világméretekben a közhangulat alapján gondolható, - elszabadul a pokol és sokakat fognak meglincselni.)

Nagyjából egyetértek veled.

>thorium based nuclear power 

Erre a kérdésre egyszerű a válasz. A tórium bomlási sora kevesebb transzurán elemet tartalmaz, biztonságosabb. Urán fűtőanyagnál a sok macera azért éri meg mert könnyedén nagy mennyiségben előállíthatók a segítségével olyan transzurán izotópok amik "fontosak az egészségügy számára". Ha valaki nem hisz a tündérmesékben akkor tudja hogy a kitermelt radioaktív izotópok csak kis része megy kutatási és egészségügyi felhasználásra, a lényeg a plutónium amit nem kell hogy részletezek miért volt oly fontos a hidegháború alatt. Így érthető hogy Oak Ridgeben miért kaszálták el olyan gyorsan a Tórium reaktor koncepcióját. Akár működőképes is lehetett volna és ha igen akkor biztos sokkal tisztább lett volna mint amit most ismerünk atomenergia. Nem fog kiderülni már. Lehet konteószagú amit ítam de szerintem hihető szcenárió. 

>sharing economy, egyéb interjúban említett megoldások 

Ezek nagy részében én sem hiszek, marginálisak. Véleményem hogy a fő problémák a túlnépesedés és a konzumer idiotizmus, de ezek megoldása nem egyszerű (az első nem is rajtunk európaiakon múlik). Szerintem kínjában mondott pár dolgot ami segíthet valamit és lát is rá esélyt hogy az átlag állampolgár számára emészthető, adaptálható. A sharing economy pont ilyen. 

>>az első nem is rajtunk európaiakon múlik

végre valaki kimondja

(bár amióta átlagban 7 purgyét lepetéző, csak segélyen létezni tudó szavazóréteget importál magának az európaiak számára értékes politikai portékával nem rendelkező politikai blokk, ez sem teljesen igaz)

Nekem most még az is megfordult a fejemben, hogy ez megint ilyen pánikkeltési kísérlet, hogy itt a világvége, hacsak nem lesz Great Reset 2030-ig, szóval add oda mindened a nagy cégeknek, vagy meghalsz. Nem fosunk eléggé már a vírusjárványoktól, nem fosunk a háborútól, az atomháborúval való fenyegetőzéstől; mindent is leszar a tömeg, jobban érdekli a daily konzumszemét, amit az arcába tolhat...

Az elit egyik fegyvere - a figyelemelterelés - kiütötte, semlegesítette a másikat: a rettegtetést. Őszintén remélem, hogy end-nek igaza lesz a végén (pun intended) és az elit a fán - vagy a lámpavason - végzi. Ott a helyük. (Esetleg a füstölőn, kolbászként.)

+1-et nyomtam, de véleményem szerint Európa is messze túl van népesedve.

Nézd meg ezt a népsűrűséget ábrázoló térképet:

https://en.wikipedia.org/wiki/Population_density

Ha belegondol az ember, hogy mennyi zöld területre lenne szükség, hogy a globális ökoszisztéma fenn tudja tartani magát, és hogy Magyarországon vagy Európában megvan-e ez az arány, akkor is azt kell mondjam, hogy baromira nincs.

Afrika egy rohadt nagy hely és jóval nagyobb, mint Európa. Nem mi vagyunk a legnagyobbak; ezt meg kell emészteni. A nálunk használatos Mercator-vetületes térkép egyébként tovább fokozza az illúziót, mert az egyenlítő körüli részeket kicsinyíti, az Északon és Délen lévő részeket pedig nagyítja.

https://www.visualcapitalist.com/mercator-map-true-size-of-countries/

https://www.thetruesize.com/#?borders=1~!MTQyMjcxNTc.NTkyNTM1MQ*Mjk1NTY…

Én kritikusabban látom az autós helyzetet. Amit nem tud az ember saját erőből üzemeltetni, azt nem birtokolja, csak bérli/szolgáltatást vesz igénybe. Szóval nem létezik olyan, hogy saját autó, sosem létezett. Az ember vesz egy üres fém kockát, amit két benzinkút között tud használni. Ha megszűnik a benzinkút, mint szolgáltatás, akkor a fém kocka már csak egy fém kocka. A benzinkút jelenti az autózás "vendor lock-in"-jét és látjuk milyen törékeny ez a vendor. Továbbá: meg lehet otthon javítani a fém kockát, ha valami komolyabb baja lesz? Nem nagyon. Ehhez is egy szolgáltatást kell igénybe venni. E szempontból egy közösségi autó, mint szolgáltatás és "saját" autó között vajmi kevés különbség van. A saját autó egy illúzió, hiszen csak annyit jelent, hogy N-1 esszenciális szolgáltatást veszel igénybe hozzá (nem kell bérelni a fém kockát).

Az elektromos autó egy szinttel jobb lenne, ha van otthon kiépítve napelemes töltés. Ekkor az energiát legalább otthon is meg lehet hozzá termelni. Cserébe bonyolultabb a rendszer összességében, és javítani ezt se nagyon lehet otthon.

Ezzel szemben pl. egy nem elektromos kerékpárt valóban lehet birtokolni. Nem kell hozzá üzemanyag és ha elromlik valami, akkor nem kell hibakódot olvasni hozzá, hanem jó eséllyel akár otthon is javítható. Sőt, még annyira az úthálózathoz, mint szolgáltatáshoz se kötődik, mint egy átlag autó.

A fúziós erőművet lehet azért nem említette, mert az valahogy mindig 10-20-30 év múlva lesz elérhető. Én megvárnám az ITER beüzemeltetését, azután remélhetőleg már pontosabban látják a technológia jövőjét. Mindenesetre szépen közelítenek a hasznos tartományba. Igazi kanyarban előzéses történet lesz, ha végül a fúziós energia oldja meg az emberiség energiaválságát. Azonban az energiatárolás problémáját még így is meg kell oldani, mert hagyományos akksikból nem lehet eleget gyártani.

Azért nem teljesen. Attól, hogy éppen nem tudja használni, mert mondjuk nincs üzemanyag, vagy hibás egy része, attól még az övé, nem vehetik el tőle. Azért egyszerűbb üzemanyagot vagy alkatrészt szerezni, meg valami haverhaverjánakahaverjával megjavíttatni, mint egy egész autót szerezni, ha momentán a cégek megtagadják tőle a szolgáltatást, mert nincs elég THP-ja.

Az elektromos autónál ott van az akkumulátor, mint orbitális hátrány; a környezetszennyezés még hagyján, de mi lesz, ha elfogynak hozzá az alapanyagok? Mondjuk hallottam valami fából (!) készült zselé alapon működő akkumulátorról, csak épp nem találom sehol.

A fúziós erőművet én is csak elméleti lehetőség szintén említettem meg, direkt kiemelve, hogy jövőbeni - nem kőbevésett - lehetőség, de létező lehetőség. De a Tóriummal foglalkozhatnának, mert megérné. Sok évtizednyi, vagy akár több évszázadnyi haladékot is jelenthetne az Uránhoz képest.

Az akkumulátoroknál, a ritkaföldfémek amik kritikusak, de ezek kiválthatóak. Elektromos autóban építettek sorozatban ólom és NiMH akkumulátorosakat is. A vas-nikkel akkumulátorok olcsóbbak és könnyebbek, mint az ólomakkumulátorok, magasabb töltés kisütési cilkusszámot bírnak.
Nem tisztán fából, hanem fából készült karbon és biopolymer akkuk.
https://lignaenergy.se/
https://www.storaenso.com/en/newsroom/regulatory-and-investor-releases/…

Naivitás, hogy a mai autóknál nem tagadhatják meg a megvett autó használatát. A moder autók OTA-n keresztül bármikor tletilthatóak, téglásíthatóak. Lásd. ellopott ukrán John Deere traktorok.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Kösz, én nem találtam meg.

Na ja, de ahhoz olyan "mai" autó kell, márpedig nagyon sok régi és nem olyan (pl. újkori orosz) autó mászkál a forgalomban. Öcsémnek egy 2007-es Kiája van, anyámnak is kb. akkori, sógorom Fordja még régebbi, sógornőm Skodája meg még annál is régebbi lehet. És mindegyik megy, nem eszik túl sokat, a lehetőségekhez képest nem is szennyez sokat, probléma se nagyon van velük...
Egyébként az OTA kapcsolat is megakadályozható, ha nagyon akarja valaki.

OTA kapcsolat megakadályozható, de a mai kocsikban ez úgy van megoldva, hogyha adott idő után nem tud hazatelefonálni, akkor kiáll hibakóddal és viheted a szervízbe. Az okostelefonok megjelenése óta a világ abba az irányba tart, hogy azokat a dolgokat sem birtokolhatod amiket megvettél. Lehet ez ellen kapálódzni, de hamarosan azt fogod látni, hogy ki vagy zárva az egész világból.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

A hibakódos dolgot is ki lehet iktatni, ha nagyon akarja az ember. Mivel a profit a fő, nem feccölnek bele annál többet, hogy az átlagembert megakadályozza. És ugye - mint mondtam - nem minden mai autó ilyen. Van ellenerő, akik olyan dolgokat gyártanak, amit te birtokolsz. Autót is, gépet is, telefont is.
Egyébként amilyen szinten fejlődik a DIY kultúra, lesznek még a self-made gépek és telefonok után self-made autók is. (Ill. már most is vannak.)

Persze, mindent meg lehet hackelni. Csakhogy, a világ abba az irányba megy, hogy az ilyen dolgokat kiszorítsák az élet minden területén. Pl. Az a jármű aminek a menetbiztonsági eszközei nem megfelelően működnek kizárhatóak aközlekedésből. Az OTA képeség előnye, hogy ezt akár a rendőr is kiolvashatja. Elég csak a megfelelő szabályozást megteremteni, és máris ki vagy tiltva a közutakról. Az sem megoldás, hogy egy bontószökevényt tartasz életben évtizedekig, mert a szabályozások szépen kiszorítják az útról. Európa nyugatibb felében pl. bizonyor euro fokozat alatt be sem hajthatsz városokba. Rá leszel kényszerítve, hogy újabb és újabb autót vegyél.
Telefonnal is ugyanez van. Hiába van, mondjuk egy Win8-as telefonod. Nincs rá frissítés, nincsenek rá appok és ha mindenhol megkövetelik, hogy bizonyos böngészőverziót használj. A DIY halálra van ítélve, mert hacsak nem DIY termékeket veszel a fogyasztás ellen szól. Pl. Csinálsz egy vasalót, az sérti az érdekét a havidíjas Vasalógép2000 gyártójának. Építhetsz DIY autót, de az üzembehelyezése pillanatnyilag 800-900K HUF körül van, és ehhez szükséges egy járműmérnök által készített tervdokumentáció, egy igazolt összeépítési napló. Minden hegesztést és szerelési lépést szakképesítéssel rendelkező embernek kell elvégeznie, minden gyári alkatrésznek tanusítással, számlával kell rendelkeznie. Szóval sok sikert, egy bolti autó árának 3-4x-ének az elköltéséhez.
A vásárlási kényszer minden területen ott van és ott lesz. Környezetvédelmi szabályozások, életbiztonság, és millió egy más módon teszik az eszközeidet elavulttá. És minden új eszközben ott figyel, hogy egyre kevésbé birtoklod azt. Okoskazán ami nem indul net nélkül, házi vízmű ami leáll ha a filter üzemórája eléri a limitet, mosogatógép amibe csak adott mosogatószerkazettát tehetsz és rádküldi a cég ügyvédeit ha hamis vagy utántöltött kazettát teszel bele, okostv ami megáll ha nincs rá firmwarefrissítés vagy nem tud a neten keresztül frissíteni.
 

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Az, hogy a DIY sérti az érdekét valamelyik multinak, az érdektelen. Ameddig törvény nem tiltja, addig nincs halálra ítélve és ezt csak nem merik bejátszani, hogy betiltják. Drága lesz? Az. A szabadságnak ára van. Mindent meg lehet oldani. A jónépnek meg előbb utóbb fel kell ébrednie, hogy nem bízhat meg a tőkés patkányokban.

DMCA-ról tetszett hallani? John Deere traktor bármilyen hackelése, beleértve bármilyen DIY kiegészítő a DMCA megsértése, a trakesz firmwarejének a hackelése, elkódolt adathoz való törvénytelen hozzáférés.
Briteknél még a gyenge savak szállítása is törvénybe ütköző. EUban magánszemély nem vásárolhat törvényesen hidrogén-peroxidot. Nyugat-Európában egyes helyeken ha csak bekapcsolsz egy sarokcsiszolót, már jönnek is a rendőrök és fizeted a büntit.
A multiknak az érdekét minden sérti amiért nem fizetsz nekik pénzt. Mivel náluk van a pénz, képesek a vélt vagy valós sérelmeiket törvényesíteni.  Szerinted az elmúlt 20 év összes, kötelezővé tett utasbiztonsági eszköze az autóban, kezdve a keréknyomásméréstől a sávtartó automatikáig, miről szól? Nem az utasokról, hanem piacvédelemről és arról, hogy nehogy túl olcsóvá váljanak az autók.

Az átlagembert nem érdekli a szabadság, csak a kényelem és a szórakozás meglegyen. A jogokat nem egy lépésben vonják meg, nem egyik pillanatról a másikra veszik el, hanem szép lassan, nehogy a bírkák észbe kapjanak.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Nem arról beszéltem, hogy valamit DIY moddolsz, hanem, hogy DIY otthon építesz fel. Az kerül sokba és ezt nem tilthatják csak úgy be. AFAIK, bilgéc egyszer már megpróbálta betiltatni a hobbiprogramozást az USA-ban; hát nem sikerült neki.

Ez igaz, csak most már a birkák közül is egyre többnek nyílik ki a csipája. A kovid alatt nagyon elszállt velük a ló.

Ok. Építs egy autót és menj vele a forgalomban papírok nélkül. Csináltass egy házi vízművet és próbáld meg a lakóingatlanodnak a lakhatási engedélyét elintézni papírozás nélkül. Soroljam még?

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Ha törvényileg nem számít autónak, akkor nem kellenek hozzá papírok. Elektromos meghajtás, alacsony végsebesség, kevés lóerő; a boltig elvisz, de nem minősül autónak, hiába az. A gyerekeknek való elektromos miniautónak sem kell engedély.
Mélyfúrást egy csomóan csinálnak engedély nélkül és van vizük.
Azonfelül autót még mindig lehet venni pl. a ruszkiktól, amikben nincsenek ilyen baromságok. És mivel ez piaci rés, lesznek a jövőben kis cégek által csinált bullshit-mentes autók, ahogy okostelefont vagy gépet is lehet venni, amiben nincs spyware, meg a többi bullshit.

Lábpedállal, vagy karral történő hajtású, 300W-os motorteljesítménnyel rásegítő motorral rendelkező, 4.5 méter x 1.25 méter-es méretű és max. 450kg tömegű, egy, kető vagy háromt nyomvonalon haladó jármű, segédmotoros kerékpárnak minősül. A közúti közlekedésben való részvétel feltétele a kerekenkénti megfelelő fék, világító, fényvisszaverő, és hangjelző berendezés. A járműhöz nem szükséges összeépítési engedély, de a rendőr bármikor kiállíthat a forgalomból. Ez ellen való védekezés, a helyi közlekedési felügyeletnél, műszaki szemle igénylése és annak az eredményének a felmutatása. A gyerek elektromos kisautója nem jármű, hanem játék, közúti közlekedésben nem vehet részt.
Vizük van, de egy ingatlanban életvitelszerűen csak lakhatási engedéllyel tengődhetsz. Ennek meg a feltétele a csapvíz vagy a bevizsgált kút megléte. A bevizsgált kút meg papírral jár.
Ruszkiktól csak oylan autót hozhatsz be ami megfelel az EUs szabályozásnak. 2024től meg igen sok baromság lesz kötelező. Arról nem beszélve, hogy EUba nem hozhatsz be EURO6-osnál rosszabb környezetvédelmi besorolású autót, vagy csak igen komoly módosítások és papírozások árán.
Spyware menetes okostelefont, hol? Ami nem default Google, azokon patchelt egyedi spyware fut. Van a piacon összesen talán kettő Linuxos telefon, de az sem 100%-ig kóser.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Lábpedállal, vagy karral történő hajtású, 300W-os motorteljesítménnyel rásegítő motorral rendelkező, 4.5 méter x 1.25 méter-es méretű és max. 450kg tömegű, egy, kető vagy háromt nyomvonalon haladó jármű, segédmotoros kerékpárnak minősül. A közúti közlekedésben való részvétel feltétele a kerekenkénti megfelelő fék, világító, fényvisszaverő, és hangjelző berendezés. A járműhöz nem szükséges összeépítési engedély, de a rendőr bármikor kiállíthat a forgalomból. Ez ellen való védekezés, a helyi közlekedési felügyeletnél, műszaki szemle igénylése és annak az eredményének a felmutatása.

A lényeg az, hogy megoldható.

A gyerek elektromos kisautója nem jármű, hanem játék, közúti közlekedésben nem vehet részt.

#define közúti közlekedésben való részvétel
Simán kimehetsz vele a közutakra. Mi is kimentünk.

Vizük van, de egy ingatlanban életvitelszerűen csak lakhatási engedéllyel tengődhetsz. Ennek meg a feltétele a csapvíz vagy a bevizsgált kút megléte. A bevizsgált kút meg papírral jár.

A csapvizet be lehet köttetni, max nem használod.

Ruszkiktól csak oylan autót hozhatsz be ami megfelel az EUs szabályozásnak. 2024től meg igen sok baromság lesz kötelező. Arról nem beszélve, hogy EUba nem hozhatsz be EURO6-osnál rosszabb környezetvédelmi besorolású autót, vagy csak igen komoly módosítások és papírozások árán.

És meddig leszünk még az EU-ban, ha ez így folytatódik? Meddig lesz még EU, ha ez így folytatódik. Egyébként a ruszkik, ha nagyon akarnak, megfelelnek a követelményeknek, ha el akarják ide is adni. De akár én is kimehetek a ruszkikhoz.

Spyware menetes okostelefont, hol? Ami nem default Google, azokon patchelt egyedi spyware fut. Van a piacon összesen talán kettő Linuxos telefon, de az sem 100%-ig kóser.

Itt a hupon már több ilyenről is volt szó, de a nevüket nem jegyeztem meg. Az oprendszert meg, ha akarod, legyalulod. De akár te is építhetsz magadnak a létező alkatrészekből okostelefont, azért az nem egy autóépítés. Full open-source hardware-es gépek is vannak.

Autókról beszéltünk, erre jössz egy kerékpàrral. Nem ugyanaz a project. Az ilyen moddolt bringa kellemes 2-3 hétvégés project, de semmilyen formàban nem autó alternatíva. Épp eleget mentem 80km felett kismotorral, hogy tudjam.

Persze kimehetsz egy játékkal a közútra, de ha jön a rendőr lesz bünti, elhiheted. Ha rossz kedve van, akkor a végén még a gyámüggyel is beszélgethetsz, kiskorú veszélyeztetése miatt.

Ha bekötöd és fizeted a csapvizet, akkor minek az ivóvíz minőségű kút? Bónusz, hogy a két vizet, ha összekötöd, még börtönt is nyerhetsz.

Megfelelhetnek, de akkor ugyanott vagy velük, mint a nyugati kocsikkal, árban és minden egyéb tekintetben. Euban addig maradunk, míg az       elitnek ez gazdaságos.

A Linuxos telefon ugyanolyan, mint egy Androidos a vendor blobok és az ARM ökoszisztéma miatt. Mivel nincs generikus platform a SOC-okhoz, nincs rá biztosíték,  hogy a gyártói driver blobok nem tartalmaznak nyalánkságokat.

Jó dolog, hogy van full open source gép, de a tömegeknek nem alternatíva. Ugyanez az opensource telefonok rákfenéje. Nem eladható egy 10x-esen túlárazott velépőszintet sem elérő termék.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Hol jöttem én egy kerékpárral??? Én autónak nem minősülő négykerekű járgányról beszéltem, nem kerékpárról.

Autópályán biztos. De ez mellékes. Egy hasonló kaliberű nagy elektromos járgány nem fog autónak minősülni és nem kiskorú fog benne ülni. Oda megyek vele, ahova akarok. (Vagy tudok, mert nyilván 5000 km messzire nem fog elvinni.)

A csapvizet azért kötöm be, hogy lakhassak ott. A kutat azért fúrom, hogy ha elzárják a csapvizet, mert olyat mondtam, akkor legyen. Összekötni a faszom se akarta.

Azt alig hinném, hogy az EU előír olyat, hogy a kocsiban legyen kompjúter, amivel távolról le lehet kapcsolni a kocsit, ha valami mocskos amcsi tőkéspatkány úgy dönt, hogy azt tőlem el kell venni. A hazai forgalomban szambázó kocsik hány százaléka ilyen? 5? Annyi se? Elfér itt a ruszki kocsi is, ha a környezetvédelmi baromságokat betartják, az meg nem zavar.

Nem muszáj ARM-ra építkezni. Jönnek már a RISC-V alapúak is. De van embedded POWER is, lehet arra is építkezni.

Ez addig lesz túlárazott, amíg csak a kockák veszik. És csak addig fogják csak ők venni, amíg a birka egyszer a saját bőrén meg nem tapasztalja, hogy milyen az, amikor az amcsi elit távolról letiltja az összes cuccát, mert nem volt hajlandó felszopni a melóhelyen a szivárványfasizmust.

Úgy, hogy a KRESZ alapján ez az eszköz segédmotoros kerékpár. Lehetne lassú jármű is, de akkor a sebességben máshol kell hogy limitálva legyen. A szál eleje még autóról szólt.

Közúton sem. Vannak előírások amiknek meg kell felelni, hogy kimehess a közútra.

Ha odáig mennek, hogy elzárják a vizedet a következő az lesz, hogy nem lakhatsz az ingatlanodban, mert nincs víz benne. Sakk, matt.

Az új EUs előírás a modulrendszerű immobilizer csatlakozási interfaceét követeli meg. Jelen esetben a breathalizer csatlakoztatási lehetősége az indok, de elhiheted, hamarosan lesz ott távolról történő lekapcsolási lehetőség.
Jogszabályilag nagyon egyszerű bontóba küldeni az autókat. Pl. ezt tették a kétüteműekkel. Ugyanilyen okok miatt nemlátsz kínai autógyártók kocsijait szaladgálni az Eus utakon. Pl. nem látsz 1.6-os Mazda motorral szerelt, Suzuki lemezvastagságú, X5-ös BMW méretű, 3-5 millióba HUF kerülő lufikat.  Szóval ne vegyél mérget arra a ruszki kocsira.

RISC-V jó csak épp majd minden másodikban ott kínai nagytestvér. POWERnél meg van kb egy gyártó és befe...

Az átlag inkább befogja a csőrét csak olcsó legyen, menjen az iPhone és a Droid. Ennyi a történet.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Nekem aztán mindegy, hogy mi a KRESZ alapján. Van négy kereke, utastere, csomagtartója? Van. Tudom autónak használni? Tudom. Akkor az? Az. A lényeg, hogy nem engedélyköteles.

Még mindig mellékes.

Egyáltalán nem, mert nem az a feltétel, hogy legyen benne víz, hanem, hogy be legyen kötve, az pedig be van. FYI: a hazai jogszabályok szerint el sem zárhatják 100%-ra a vizet, akkor sem, ha nem fizetem be, csak csöpögősre állíthatják. Az ingatlanomból meg nem tehetnek ki, ha már egyszer engedéllyel beköltöztem. De a kút egyébként még mindig ott van, ha minden kötél szakad, azt nem tudják sem elvenni, sem elzárni.
Nem olyan egyszerű ez, ahogy azt egyesek szeretnék, hogy az embertől elvehessék mindenét.

Emlékeim szerint pont a mi kormányunk intett be az EU-nak, hogy itt nem lesz semmiféle kötelező netkapcsolatos jogszabály. A kétüteműeket meg akkor küldték bontóba, amikor már a többségnek négyüteműje volt. Tudod mi lenne itt, ha hirtelen elvennék 6-7 millió ember kocsiját, mert nincs benne a távoli letiltást lehetővé tevő fos?
Szóval lesz lehetőség ruszki kocsira.

A RISC-V open source, ahogy a POWER is. Az gyártja, aki akarja. A Raptor is csak abból épített gépet, ami 100% nyílt. Az IBM POWER10 memóriavezérlőjéről is kiderült, hogy nem nyílt a firmware, el is passzolták. A 11-esé megint az lesz. (Az IBM a kovidra hivatkozott, hogy nem ők akarták ezt így, hanem kellett egy vezérlő és levették a polcról, ami elérhető volt.)

Még. De nem sokáig. Egyre többen érzik a bőrükön, hogy itt valami nem stimmel, hogy egyre kevesebb kontrolljuk van az életük felett, hogy akik fent vannak, azok erősen kötélérettek.

Azt nem érted, hogy a politikusok világa nem azonnali intézkedésekkel, azonnali tiltásokkal megy, hanem pici apró vágásokkal.

Azt ismételgeted, hogy lehet papírok nélkül "autót" építeni, holott nem lehet, mert amit építhetsz arra a kerékpárok szabályai vonatkoznak. Korlátozva van, hol, hogyan és milyen sebességgel mehetsz. Pesten sok helyen el sem tudnál menni egy szabályos négykerekű kerékpárral, mert nem férsz el a kerékpárúton 

A mostani autóállomány 10 év alatt lecserélődik, amint kisebbségben lesznek a régi autók, rögtön jön a tiltás. Lásd:kétüteműek.

Elég a megfelelő helyzet, pandémia, terrorizmus, és máris menni fog a nagytestvér a kocsiba, és a többség még tapsolni is fog hozzá.

A házadból bármikor kitehetnek, elèg csak életveszélyesnek minősíteni. Ahhoz meg elég néhàny nem szakember által elvégzett kókányolás.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Dehogynem értem. De van, amit nem tudnak betiltani máshogy, csak egyszerre.

Ami úgy néz ki, mint egy autó és úgy lehet használni, mint egy autót, az egy autó, maximum hivatalosan nem az. Nem értem, mit nem lehet érteni ezen. Kerékpárral amúgy simán lehet menni az úton is.

Dehogy fog 10 év alatt lecserélődni. A lakosság 95%-ának valami sokéves szarja van, pénze meg nincs.

Aha, azt láttuk most is a pandémia alatt, hogy a többség tapsolt hozzá, nem azt, hogy az elit visszalépni kényszerült a végén, mert már küszöbön állt az általános lázadás a nyugati országokban. Kamionos tüntetés megvan? Az, hogy amikor elvették tőlük a benzint a hatóságok, akkor az egész város kisétált hozzájuk kannákkal? Hát a nyugat-európai tüntetéshullámok? A pandémia nagyon sok embert felébresztett.

FUD. Megtámadhatom ügyvéddel, kérhetek ellenvéleményt, nem tehetnek ki. Ez nem így működik.

Németországban, Franciaországban a vasárnap szent és sérthetetlen zajongás tekintetében.
Párizsban 2023tól még tovább is mennek, a Sensor project keretében 150EUR lesz a bünti a zajongásért, első lépésben a tuning autók lesznek a célkeresztben utána jön majd a lakóövezetekben az egyéb zajforrások.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Szerintem vasárnap nálunk sem szabad zajongani a legtöbb helyen, csak nem nagyon tartatják még be. Hozzáteszem, hogy ezzel nekem annyira nincsen bajom, a fűrészelős munkát tegyük a hét többi napjára. Ezt is a szabadságharcunk zászlajára kellene tűznünk valóban? Én teljesen szabadság párti vagyok, de a "sarokcsiszoló-pirulát" még nem vettem be.

A Sensor project valami olyasmi, hogy teleszórják digitális érzékelőkkel a teret, és automatikusan fog menni a bünti? Durva.

Egy valamit nem értek a gondolatmenetben. Pl. azt mondja, hogy a szélerőmű nem jó, mert élete első pár évében csak azt az energiát termeli vissza, amiből épült, és az nem zöld. Na de ha egyre több a zöld energiaforrás, akkor előbb-utóbb a jövő szélerőműveinek már az előállításához is zöld energia lesz majd használva, nem? Oké, ha pl. a beton előállításakor felszabadul kémiai folyamatok közben egy kis széndioxid, az még nem olyan sok.

A szélerőmű lapátjai szénszálból vannak. A gyártása baromira környezetszennyező és drága. Próbálják a degradálódás során javítgatni hogy kitolják a lifespanjét amennyire csak lehet de pár évtized után menthetetlenné válik. Feldolgozni az elhasznált szénszál lemezekből készült cuccokat nem lehet, jelenleg nincs meg hozzá a technológia, újrahasznosítás tudtommal szintén nem működik. A nagy környezetvédő németek -kapaszkodjatok meg- földbe ássák az elhasznált lapátokat. LOL. ""sustainability""

A szélerőmű lapátjai szénszálból vannak.

Azzal nem is volna olyan nagy gond, legrosszabb esetben ledarálják és eltüzelik. Az üvegszál-kompozit az igazán problémás.

A nagy környezetvédő németek -kapaszkodjatok meg- földbe ássák az elhasznált lapátokat.

Ez egy pár éve már keringő álhír, ami a Bloomberg egy szenzációhajhász cikkéből indult ki, ami egy egyedi amerikai esetet használt illusztrációnak, ahol tényleg szeméttelepre vitték a lapátokat. A cikkben egyébként benne van az is, hogy ilyet Európában nem engedélyeznek.

Amikor ez a cikk született 2 éve, akkor azt állították, hogy 85-90%-os a szélerőművek teljes újrahasznosítási rátája, de nyilván a célkitűzés a 100% lenne: https://windeurope.org/newsroom/news/blade-recycling-a-top-priority-for-the-wind-industry/

Állítólag már 2 éve is működő megoldás volt a ledarált lapátokból az üvegszál-por cementbe keverve töltőanyagként használása, de ezenkívül dolgoznak egy csomó más módszeren is: https://etipwind.eu/files/reports/ETIPWind-How-wind-is-going-circular-blade-recycling.pdf Up to date cikket most hirtelen nem találtam, hogy 2 év alatt melyik technika mennyit fejlődött. A lényeg, hogy itt messze nem arról van szó, hogy homokba dugnánk a fejünket.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Nekem mondjuk a hivatkozott cikkek alapján az jött le, hogy itt kivételesen a döntéshozók sem annyira dugják a fejüket a homokba. Ez elsősorban Európára vonatkozik, az USA már zűrösebb ügy.

A napelemek beszerzési árára rá van verve egy tekintélyes hulladékkezelési díj, hogy majd 25 év múlva legyen pénz kezdeni vele valamit (az, hogy a beszedett pénzt az államok mire szórják el, az más kérdés). Pontos adatom nincsen, de ezen logika alapján a szélerőművekre is kéne legyen hasonló termékdíj. Ha van, akkor a gyártónak van anyagi motivációja az 100%-os újrahasznosítási ráta lehető legnagyobb megközelítésére.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

A Vestas azt állítja, hogy 2013 óta a gyártás és irodai áramhasználatuk 100%-ban megújuló. Lényegében a szállítás és a fűtés maradt, ami fosszilis, és ezt 2030-ra tervezik teljesen kiváltani (nyilván ez az elektromos haszongépjárművek elterjedését igényli).

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Rengeteg madarat, beleértve védett ragadozómadarakat is megölnek a turbinák. Ezt mindig elfelejtik említeni a nagy zöldenergiásom, mindenki csak a nyamvadt szén-dioxiddal jön.

A bányászattól kéne számolni a környezetkárosítást, bele kéne venni az élettartamot, újrahasznosítást és ami az egyik legfontosabb, az infrastruktúra fejlesztésének és fenntartásának környezeti hatását, mert vagy kell neki puffer, vagy... csak parasztvakítás az egész és köztes erőművek kellenek (szén :)) az igény kielégítésére.

Lazán kapcsolódik: https://www.reuters.com/world/china/china-bank-protest-stopped-by-healt…

"China bank protest stopped by health codes turning red, depositors say"

"A protest planned by hundreds of bank depositors in central China seeking access to their frozen funds has been thwarted because the authorities have turned their health code apps red, several depositors told Reuters.

The depositors were planning to travel to the central province of Henan this week from across China to protest against an almost two-month block on accessing at least $178 million of deposits, which has left companies unable to pay workers and individuals unable to access savings."

 

Természetesen ez sem fordulhat elő sosem a fejlett nyugaton, kizárólag a kínaiakról képzelhető el, hogy a Covid intézkedésekkel visszaélnek és korlátozzák az emberek mozgását.

Ez is Jehova tanúja? Civilizációs összeomlás néhány évtizeden belül.... élénk a fantáziája.. persze fiataloknak el lehet adni, akik még nem láttak elég ilyen "jövendölést"