Fórumok
Sziasztok,
tegnap Hegyeshalom-Makó útvonalon szeltem át Magyarországot és azt tapasztaltam, hogy a három nemzeti rádióállomás kivételével majdnem semmi más adó nem fogható az ország egész területén. Anno volt a Sláger meg Danubius, aztán jött egy Retró nevű, most meg imitt-amott bejött egy Gong nevezetű akármi, de pár km után ennek a helyén is csak sercegés jött az éterből. Elsőre azt gondoltam, a rádiót lelte valami, de mikor átértem Romániába a megszokott országos lefedettségű rádiók mindenike ment.
Létezik még egyáltalán Magyarországon országos lefedettségű kereskedelmi rádió, ahol normális zenét hallgathat az ember?
Hozzászólások
Nincs, és mivel a DAB-ot is kilőtték, így nem is várható. Viszont netrádióból van bőven, tematikus zenei adók is. Autóba vagy veszel androidos fejegységet, vagy okostelefonról nyomod a rádió aux bemenetére.
A DAB-ot igazából politikai okból kapcsolták le, mert vele hirtelen sok rádióállomás vált elérhetővé és ez nem tett jót az országos rádiók előre leosztott kormányközeli koncesszióinak.
Jajaja!
A Föld meg lapos!
Tudsz mondani egyetlen olyan országos elérésű rádióállomást, amely nem kormányközeli tulajdonban van?
A rohadt zorbán, még Romániában is betíttatta a nem fityiszes rádijókat!
A szemèttye!
Nem válaszoltál a kérdésemre.
Nem.
Én az állításodra válaszoltam.
Nem válaszoltál semmire, hanem sunnyogsz meg poénkodsz.
Országos elérés? Itt-ott néha bejön az az egy v. kettő. Pont. - (Ahogyan a topic indító jelezte.) Csak egy két százezer pénzt kell rákölteni valami modern rádióra és az internetes adások (*droid auto,) megoldják a problémát.
(Én is nézem már őket pár éve, de az áruk és az autó feltörésének kockázat-növekedése eddig visszariasztott a cserétől. De most, hogy mást is érdekelhet, megkérdezem, tudnátok típust ajánlani? - Esetleg ha van valakinél ilyen utólagos beszerelés vagy erre vonatkozó elképzelés, mit "favorizál" a nem gyári beépítésű, lehetséges típusokból mondjuk 200 ezerig bezárólag?)
kretén
Nem kizárt, hogy ez is állt mögötte a magyar esetben, de én úgy érzem, hogy a rádiózás haldoklása egy általános nemzetközi folyamat, amit mindenhol éreznek. Hiszen az internet, streamek, közösségi oldalak, a tengernyi szabadon választható és azonnal hozzáférhető tartalommal, meg jobb minőségű audio-val, videókkal, gigantikus kínálattal megölték, nem nagyon hallgat senki se rádiót, néhány öregen, meg az ingázókon, sofőrökön kívül, egyre szigorúbb a szabályozás, engedélyezés állami részről, így egyre kevesebb adó marad életben, egyre szűkül a kínálat, ami fent is tud maradni adó, az általában valami nagy médiacsoport által pénzelt nagyvállalati bullshit adó, amit csak reklámok eladására és agymosásra használnak. Valahol már a tévénél is azt érzem, hogy szép lassan, de sok éve haldoklik, de az még nem tart annyira előre ebben a folyamatban.
Sőt, főleg fiataloknál érzem, hogy ők már abba nőttek bele, hogy rádiót nem is hallgattak, meg már internettel, okostelóval nőttek fel, őket meg végképp nem lehetne bevonni, már pedig egyre inkább ők lennének a fogyasztóközönség.
“A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)
Ne Magyarorszagban gondolkozz, nyugaton pl.nagyon masszivan mukodik a radiozas, mondjuk ott hagyjak oket mukodni.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Nyugaton is így van. Itt UK-ben sem hallgatnak sokan rádiót, de az amerikai rádiózást is követem, és ott is megy egyre inkább a cirkusz, hogy csak low power sugárzásra engedélyeznek, meg egy csomó éjszakai adásos korlátozás van, egyre drágábbak az engedélyek, AM-en ott is javarészt már csak imádkozás meg politikai propaganda megy, sok normális tematikus adó szűnik meg, vagy vásárolják fel az olyan nagyok, mint a Disney, és szépen ilyen Justin Bieberes, agymosó műanyagcsatornát csinálnak mindegyikből. Az is rendszeresen napirenden van a jenkiknél, hogy kikényszerítik a digitális átállást, ha más nem AM-en.
“A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)
Uk-ben a global radiohalozat radioi (heart radio, radio x, capital) tobbmillios napi hallgatottsaggal birnak, tobbtizezer fontos nyeremenyeket jatszanak el adasban (nem piti szazezer forintos nyeremenyek mennek mint itt a radio1-ben), folyamatosan novekvo hallgatoi taboruk van, mert ugyelnek a hallgatoikra. Amerikaban pedig tradicionalisan eros az fm radiozas, nincs jele leepulesnek, annak ellenere hogy a fiatal generacio ott is eltero mediafogyasztasi igenyekkel bir. Csak itthon doglodik a radiozas, a kornyekunkon is mindenutt el es virul.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
UK rádióra +1. Hírekre remek a BBC, zenének a Classic FM (nagyon kellemes, könnyen hallgatható klasszikus zenét adnak, sosem hittem, hogy ilyesmit fogok hallgatni egyszer, de az előtte vagy utána elhangzó kis zenetörténeti vagy zeneelméleti szöveggel (tökéletesen érthető qeen's english), és a lelkesedésükkel együtt nagyon élvezhető a cucc).
Hollandiaban is jol vannak a radioallomasok, koszonik szepen. Van valasztek, nem (csak?) digitalis, hanem analog adas, hiaba van androidos fejegysegem megis szoktam radiot hallgatni az autoban, kiveve ha gyenge a vetel (na ez az amiben a fejegyseg sajnos nem a legjobb, mondjuk nem markas cucc).
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
A vétel erőssége nem a kocsi kasztnijához erősített antenna függvénye? Azt is cserélted aftetmarket félére?
Gyari antenna van az auton, csak a "buta" radiot csereltem le androidos fejegysegre.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
Azt nem értem, miért a gagyi kínai fejegység miatt mondod gyengének a rádióvételt. Az antennát kellene inkább hibáztatni érte.
A beepitett (pontosabban az autoval kapott, de valoszinuleg nem hozza adott) gyari radioval nem voltak veteli gondjaim. De amugy siman lehet az antenna is, csak lehet a gyari radioban levo "anyag" kompenzalta, van kozottuk egy kis sulykulonbseg.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
Eleve gyakran a gyári antenna csatlakozójára kell használni valamilyen átalakítót, mert a gyári fejegység másmilyet használ. Az is plusz egy csatlakozás.
Ha piaci alapon lenne, akkor országos dab+ hálózat lenne, ahová bárki felkerülhet, ha ki tudja gazdálkodni a sugárzási díjat.
Ehelyett lelőtték a dab+ sugárzást is, úgy hogy kötelező az új autókban a dab+ vevő megléte.
Az analóg rádiókat is mind kicsinálták, nem engedték sugározni őket. Nem maguktól dobták be a törölközőt.
Olyan állításokat teszel, amiket semmivel sem támasztasz alá. Ez kb. a laposföld hívő ( ha liberálist mondanék, az nagyon durva lenne, az ember mégsem használ ilyen trágár szavakat) szint.
Ugye nem akarod magnókazettán terjeszteni az "elmaradott" vidéken.
Egyébként pedig minden komolyan vehető rádió elérhető internetes sugárzásban, azt bárhol lehet fogni, akár kocsiban is.
Majd menj végig vonattal az Alföldön vagy a hegyekben és nézd meg, hányszor találkozol edge-minőségű csatlakozással. Plusz ahhoz mobil kell, adatforgalom, kihangosító
A magyar radioadok nem azert szuntek meg mert "nem tudtak fennmaradni", hanem mert a NER elvette toluk a frekvenciaengedelyt, es mostanra az OSSZES orszagos radioado fidesz-kezben van.
Amugy nagy reszuk mukodik tovabb, csak netradiokent.
Ja, hogy erről van szó, Viktorojev Viktorojevics a nemzeti progapandát teríti rajta. Jó pár éve nem élek M.o.-n, így rég nem hallottam magyar rádiót, de ez egy elég reális oknak tűnik. A keresztestényes-antidemokrata-fitty-eszes banda mindig is szerette ezt a kiegyensúlyozott médiatájékoztatást, mikor csak az ő szutykuk folyik mindenhonnan.
“A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)
https://radiomap.eu/hu/budapest
Azért van egy pár Budapesti rádió, ami akár országos is lehetne. A jazzy meg az inforádió is igyekszik erősiteni az online sugárzást, és biztatják az embereket hogy máshol is hallgassák.
Akármilyen okból is kapcsolták le, jól tették, hogy nem hagyták megismétlődni azt a veddmegdobdki konzumer ámokfutást, amit a digitális TV átállásnál műveltek több millió jól működő tévékészülékkel és művelnek azóta is folyamatosan a set-top-boxokkal.
Nincs azzal semmi baj, ha néha gondolkodik az ember.
Egyébként leállítani egy technológia használatát, ami máshol él és virul, nem éppen bölcs dolog és biztosan nem az országban élő emberek érdekében történik.
A hatalom megtartása érdekében történik mindenütt a világon. - Csak nálunk Viktorék valamivel "előrébb" jártak ebben is. (Ja kérem, a 2/3 és a 12 év.)
(Ha a hatalmon lévő kormányok megtehetnék, - és mindegy, hogy kelet vagy nyugat, bal vagy jobb, - leállítanák a Youtube-ot vagy a Facebook-ot, - és a többi "tök-tokkot" is. Ez nem Viktor-specifikus, ez így logikus a mai globalista háttérhatalmi hálózatosdi és ügynökösdi "agymosó játszmák" világában. - SAJNOS!)
- Egyszerűen a média totális kihasználásával uralkodnak, szereznek hatalmi pozíciókat, és ha nem így tennének, sorosék ma nem generálhatták volna le az ukrajnai háborút sem és az EU sem lenne az övék.
Emiatt káros a kontroll nélküli hatalom, bárhol is legyünk a világon.
Anno nem értettem, hogy USA-ban miért van az, hogy nem lehet valaki harmadszor is elnök - már értem.
nem lehet valaki harmadszor is elnök
Miből tartana törvényt módosítani?
Nagy többség esetén valóban - bár nem tudom, a nép mennyire venné rossz néven.
Inkább a mögöttes elv érdekes.
233 év alatt 22 alkalommal módosították az USA alakotmányát, nálunk 11 év alatt 10-szer.
Arra felé nincs gránit szilárdságú alaptörvény, de nem is divat évente módosítani...
Mert Magyarország ~200 éve demokrácia :'D
Ülj le, egyes!
A lényeget is megtaláltad?
Igen.
Hasonló időintervallumokat érdemes hasonlítgatni.
Úgy érted, hogy az USÁ-ban évente átlagosan 0.094 amendment van, míg nálunk 0.909? :)
Amennyiben egyenlő eloszlású volt az alkotmánymódosítások száma a vizsgált időszakokban.
Ha nem, akkor lehet, hogy találunk olyan intervallumot, ahol a két érték közelít egymáshoz.
Nagyjából egyetértek, de ezzel meg egyáltalán nem:
> Ha a hatalmon lévő kormányok megtehetnék, - és mindegy, hogy kelet vagy nyugat, bal vagy jobb, - leállítanák a Youtube-ot vagy a Facebook-ot, - és a többi "tök-tokkot" is
A Facebook konkrétan az egyik legerősebb hatalmi tényező, és a kormányok a háttérben teljesen egy követ fújnak vele. Nemhogy leállítanák, hanem kötelezővé tennék ha lehetne. Brutál hatalom, részben éppen azért mert a user elhiszi, hogy valid emberek autentikus véleményét olvassa és nem propagandát. Miközben ott munkálkodik a háttérben az "algoritmus", hogy pontosan olyan sugallatot kapjon a user a face előtt, amit a megrendelő elvár. Mostanra erősebb mint a TV, és épp az okozhat fejfájást a politikusoknak, hogy a fiatalok másfelé kacsingatnak. Nehogy a kínaiak kapják meg ezt a hatalmat az "ő bárányaik" felett.
Léteztek rf kimenetes set-top boxok is, de én még idős ismerősnél se láttam olyat 10-20 éve, hogy ne lett volna RCA in a tv-n, de inkább már SCART. Beltérit még csak a kódolt mux-ok modulációváltása miatt kellett egyszer, az ingyeneshez talán a mai napig nem nyúltak hozzá és lehet fogni. A kísérleti időszakot ne számold ide és azt sem, hogy kereskedők ide hordták egy időben az MPEG-2-es hulladékot, ezért a kereskedőknek kell küldeni a korbácsot. A magyar DAB meg minden volt, csak nem ámokfutás. Lajhárshow.
"a rádió aux bemenetére."
Vagy inkább BT -n, ha tudod, igy a hivások is korrektül kezelve lesznek (lehalkitás).
Rádió? 2022-ben hallgat még valaki klasszikus sugárzású rádiót? :O
Igen, hallgatnék, de nem nagyon van mit.
Sajnos igen, a szomszed a kertben egesz nap retro radiot...
Ha van valakinek otlete mit lehet tenni ellene, johet.
beköltözni a 6.kerületbe. Nem lesz kert :D
Beköltözni a VIII-ba ott Dikh lesz egész nap. :)
Veszel egy autós FM transmittert, beállítod a helyi Retró frekvenciára és telefonról küldesz rá mondjuk Seek and destroy-t. Vagy végtelenítve fehérzajt. Ha nincs túl messze a szomszéd rádiója, akkor lehet, hogy el tudod nyomni a sugárzást. Persze valószínűleg ez valamilyen törvénybe fog ütközni ...
Ha az FM transmitter autóban hallgatása nem ütközik, az otthon hallgatás se kellene...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
de az autós FM transzmitter nem is sugároz olyan erővel h. 5-10méternél messzebbre jelentősen elnyomja az eredeti adást.
Irányított adás volna célszerű.
Yup, probaltuk, hogy bezavarja-e, de nem volt eleg eros (regit radio nagy kihuzhato antennaval, valoszinuleg tul kicsi volt az interferencia). Ha meg meghackelem, akkor ugye jogszabalyt sertek, mert nagy valoszinuseggel folemegyek az engedelyezett hatarerteknek.
Igen, és akár be is mérhetnek, ha zavarod az adást...
'80-as években csináltunk kalóz rádiót - keleti és a nyugati (OIRT/CCIRT) közti frekvencián lehetett fogni 100km -es körzetben.
Voltak olyan rádiák amelyek folyamatos hangolásúak voltak, azzal szépen lehetett fogni.
aquila non captat muscas
A DAB/DAB+ mellett kb. 20-25 éve kifejlesztették az AM sávok - hosszú, közép, rövidhullám - digitalizálásának de-facto szabványát is, ez a DRM és újabban a DRM+, vagyis a "Digital Radio Mondiale" (Digitális Világrádió).
A DRM és a DRM+ között a leglényegesebb különbség, hogy a DRM+ használható FM-re is, míg a legacy DRM csak az AM sávokra.
Az Antenna Hungária és a Műegyetem újra elő vette 2020. óta valamiért a DRM+ rendszert egyébként!
A Távolt-Keleten, legfőképp Indiában a DRM+ rendszer nagyon elterjedt, legfőképp a szegénység, a rossz infrastruktúra miatt.
Az egyébként jó minőségű és sztereó (Igen, középhullámon is! MPEG4/AAC+ kódolás van, ha jól emlékszem...) digitális hang mellett kiegészítő információkat és vészhelyzeti riasztást is sugároznak vele, így jellemzően egy ilyen DRM+ kisrádiónak van 1-2" színes kijelzője is.
Részletek itt:
https://www.drm.org/
PS: Ha már netrádió, akkor ajánlom magunkat ;) részemről ma este hétkor élőben is! :)
"Magic Disco Rádió, ami elvarázsol!"
www.magicdiscoradio.com
És milyen összehasonlítást lehetne tenni a DAB/DAB+ és DRM/DRM+ csapat között?
Ha elkaszálták a DAB/DAB+-t, milyen indok lenne a DRM/DRM+-t meghonosítani?
Ha elkaszálták a DAB/DAB+-t, milyen indok lenne a DRM/DRM+-t meghonosítani?
Az, amit én is írtam, középeurópában jó minőségben fogható magyar nyelvű adás. Mondjuk, ha csak propaganda menne, akkor kár érte. Egy 2002-2010 közötti stílus és műsorszerkezet kellene a Kossuthról és a Petőfiről.
Nem, dehogy is. Mindenki privát szférán élősködő, felhasználókat követgető, adatait reklámcélokra eladó tech-multik produktumait tapicskolja. Legalább is, reméled.
Hát csak a fenntartható fejlődés (Hajbi) szellemében a beépített gyári rádiót esetenként azért használnám. Persze egy jó rádiós csapat sem ártana hozzá. (Mert az nincs!)
Autózásnál rém egyszerű, forditom a kulcsot és már szól is a jazzy, az inforádió vagy a klasszik. Hálistennek itt (Budapest) azért még van mit hallgatni.
Nem nagyon van. Kronehit van Győrig, utána nincs semmi, utána van egy kicsi Radio 1, aztán az is megszűnik. Nem tudom, hogy van-e rá igény, de néha nekem is hiányzik...
De úgy látom, a DAB sem hiányzott/hiányzik igazából senkinek sem itt nálunk (mire kötelező tartozék lett új autókban, le is kapcsolták országos teszt nélkül), az meg, hogy a sok hegy miatt nincs normális lefedettség, lényegtelen.
https://nmhh.hu/szakmai-erdekeltek/polgari-frekvenciagazdalkodas/musors…
Az előző kocsiban volt dab+ vevő, a petőfit hallgattam rajta bp-en belül dugózáskor. Amint kiértem dunakeszire, az egyik utcába befordulva mintha elvágták volna, addig tartott a hatósugár.
Minőségre az FM rádióhoz képest (petőfi) olyan érzet volt, mint amikor 64kbps mono MP3ról átváltok a 320kbps sztereo-ra.
Nem lenne rossz egy valódi közlekedési és időjárási infokat és normális zenét szolgáltató rádió. A jelenlegi nemzeti szarokon már csak ilyenek nincsennek.
Hosszú utakon jól jön, vannak amúgy Európában spec. közlekedési rádiók, ahol állandóan jelentik a helyzetet az utakon, a közlekedési híreket, és nyugis zenét adnak mellé, és az autópályákon az egész országban fogható. Nagyon mást nem csinálnak, de ez így pont elég.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
waze.com
idokep.hu
danubiusradio.hu
Ha már normális zene: http://radcap.ru/index-d.html
Bocs, ezeket vakok is tudják élvezni? Mert ha vezetek, az utat nézem és a kormányt fogom, nem a számítógépet (vagy telefont, mindegy) nézem.
Danubiusradio - lol.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Explain. Régen a legjobb rádió volt, míg ki nem nyírták.
De most letöltöttem az appjukat, azt hallgattam ma a kocsiban. Tök változatos zenéket tolnak, semmi pofázás. Like. Egyetlen baj hogy minden szám után bedobnak valami idióta szignált is, ezt lehetne hanyagolni.
Aki még emlekszik a régi, eredeti danubius rádióra, az tisztaban van vele, hogy a jelenleg, hallhatóan mindenfele koncepcio nelkul, szedettvetett zenet valogato, musorvezetes, hirek, eredeti arculat nelkuli hobbiradionak semmi koze ahhoz. Lehet hogy neked bejon (szubjektiv), de akkor sincs koze ahhoz, ami annak idejen eterben foghato volt. Ilyen hobbidolgokkal tele van az internet, ami jol mutatja, hogy onmagaban a nev nem jelent semmit, ha nincs melleteve az eredeti brand is...
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Ok szóval te a jelenlegi formátumra írtad, hogy lol, ezt el tudom fogadni mert most valóban nem sokkal több mint egy playlist. De nekem nincs nagy igényem, ha már nem fél óránként 3x a Peachest hallom (Rádió 1 rólad beszélek) akkor már boldog vagyok.
Ok, ez neked akkor egyfajta menekulesi ut a centralizalt higfos ellen, ami magyar radiozas gyujtofogalom alatt szerepel. Viszont sajnos az emlitett wurlitzer uzemmodu savszelfoglalo is ide tartozik, vagyis az is fos, csak maskeppen. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Mióta nincs Boros, Bochkor, Voga trió, azóta nekem megszűnt a magyar rádiózás!
Anno is csak miattuk hallgattam rádiót!
Még egyszer Voga vadászaton is voltam! :)
Én még érettségi előtt kértem Voga verést a tanárokra :D
Aha, tényleg. És 15 percenként megállok és átváltom a telefonomon a source-okat, mert vezetés közben nem piszkálunk telefont. Tényleg jó ötlet, eddig nem is gondoltam rá!
ui: mondjuk az idokep 15 percig biztosan unalmas lesz, mert nem beszél....
amikor mindegyiken csak a reklám meg a 'magyarország jobban teljesít' megy, akkor minek?
amióta internet meg BT-s kihangosítás van a kocsiban, azt halgatsz amit csak akarsz... ki a tökömnek kell rádió?
zrubi.hu
Erre felé a "Nyíregyháza többet ad!" a divat. :)
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
Viccen kívül hallgattam a KarcFM-et mostanában és tök jó élmény volt! Ezt a gyöngyszemet ott ismertem meg, haláli: https://www.youtube.com/watch?v=r-pHKHN8lrY
A politikai műsorokon is jót nevettem, komolyan viccesek tudtak lenni.
Nem hiszem, hogy országos lefedettségük volna sajnos.
A videó jópofa :-)
"https://hunvagyok.hu "
Ha alacsony a vérnyomásom, akkor hazafelé én is azt hallgatom kocsiban, és hangosan szitkozódom. Aztán átkapcsolok Gyuri bára (mobilneten!!!), hogy meglegyen a zen, de telefonált már be oda Vlagyimír párti asszonyság.
Ebben a formában beszántható az URH sáv, a mobilneten mindenki megtalálhatja a saját adóját, egyféle vélemény és háromféle zene miatt kár fenntartani is. Valamint ha már Kárpát medencében és határon túl ívelő nemzetben gondolkodik Viktor, miért nem nyomatja a DRM-et? Egy adóval FM minőségben lefedhetné egész középeurópát (legalább rádiósan :D), valamint úgy látom, meg lehet csinálni visszafelé kompatibilis módban, hogy recsegősen még (stílusosan) Szokollal is fogható legyen.
Ki az a Gyuri bá? Drágabolgárúr talán?
> Ha alacsony a vérnyomásom, akkor hazafelé én is azt hallgatom kocsiban, és hangosan szitkozódom.
Én a Klubbal voltam pont így, ameddig be nem zárták. Mondjuk szitkozódás helyett inkább röhögtem rajtuk, de a lényeg hogy pontosan azért hallgattam mert nem értettem velük egyet.
Berezonált az ujjam - dupla volt.
Ha már ilyen magas a vérnyomás, azzal érdemes orvoshoz menni ;)
Az egyetlen országos kereskedelmi rádió a Retró, ez a volt Class FM korábban volt Danubius frekvenciáit használja, elég magas százalékban elérhető az országban. A másik ilyen a Rádió 1, de az hálózatos, tehát a nap túlnyomó részében közös a műsor, de napi néhány órában helyi tartalmakat kell adniuk, van ahol ez saját műsorvezetés, máshol csak össze-vissza bevágott programajánlók hajnali 3-ra. Meg persze az állami adók, de ez a témanyitó posztban is szerepel.
Én a Music FM megszűnéséig voltam nagy rádiós, szinte mindig szólt a háttérben, jó zenék (kivétel amikor jött a magyardömping) és elviselhető szövegarány.
Mióta viszont nincsenek, én is csak külföldit és netről, az újdonságokat eddig semmilyen Spotify válogatás vagy playlist vagy akármi nem tudta olyan szinten megadni, mint lassan 3. éve a JoyHits, online formában. A sima FM-en is szóló rádióban (amit 90%-ban online hallgattam) számomra annyi volt az előny, hogy hallottam fél-egy óránként az időjárást meg a közlekedést, viszont ezekhez online is hozzá lehet jutni, arról nem is beszélve, hogy így végre nem kell óránként 5--10 perc reklámot végighallgatni. Néha - főleg a reggeli órákban - hallom a Retrót, hihetetlen a rengeteg politikai, vallási tartalom és az olyan reklámok, amik arról győzködnek, hogy milyen fájásra (vagy nem fájásra) milyen gyógyszert, tablettát, étrendkiegészítőt meg még mittudomén mit kell venni.
Egy olyan rádiót én is elviselnék ahol időjárás, közlekedés fél-egy óránként, és zene, előbbit leszámítva a lett European Hit Radio elég jól hozza a szintet, megy FM-en is és online is. Szerintem itt Magyarországon is nagyon hasznos lenne egy ilyen adó, kiegészítve némi mindenki számára praktikus információval, de a politikai és egyéb szövegeléstől mentesen. Sajnos ezt jelenleg a hazai médiatörvény viszont FM-en nem teszi lehetővé, az online rádiózás meg még itthon nagyon gyerekcipőben jár, bár fejlődik, de nem vagyok benne biztos, hogy egy fenntebbi igényeket kielégítő állomás elindítása egyrészt megtérülő lenne, másrészt eljutna-e a célközönséghez. Itthon még mindig hihetetlen népszerű az egyszerűsége miatt az FM, és nem csak az időseknél.
TheAdam
Amugy tenyleg siralmas a helyzet....
Gyerekkoromban (2000-res evek) emlekszem hany radio volt... csomo orszagos, nem beszelve a regionalis radiokrol, amikbol csak a kornyekunkon volt vagy 6.... most meg... Kb van ketto. A Radio 1-et szoktam amugy hallgatni a kocsiban "hatterzajnak" a Retro szamomra elviselhetetlen. Nem is a zene miatt, de a koztes szovegelesek celkozonsege valahol a 60-70 evesek szintjen van....
TuneIn segítségével történő rádióhallgatás nem megoldás? Nálam szinte csak az megy, mindenféle adó megtalálható rajta.
A Dankó is megszűnt? Unironically mondom, hogy egy időben csak azt tudtam hallgatni, a többitől szétesett a fejem.
Akkor már inkább a Bartók, ezt a sírós nyenyerészést (ami a magyar nóta) nem bírom (kínozni tudnának vele), akkor már ezerszer egy hangverseny részlet. A gyerkőcnek is inkább azt játszom be, ha úton vagyunk.
Igen, autóban én is többnyire Bartók-ot hallgatok.
Régebben, a konyhai rádió a Kossuth-ra volt hangolva, mert az ú.n. kereskedelmi rádiók hektikusságát/idiotizmusát nehezen viseltem. De a Kossuth már Kondor Katalin regnálásakor és azóta is penetránsan seggnyaló adó, úgyhogy leszoktam a hallgatásáról, pedig még mindig van elvétve pár jó műsor ott.
Apropos, miért van az, hogy a netrádió néha napokig folyamatos, máskor meg folyamatosan kimarad a vétel, néha percekre is? Gondolom elvész* az aktuális csomag és várni kell az újratöltésére, bár igazából fogalmam sincs, hogy mi az oka.
*Azt, hogy pl. "eveszik" ki nem állhatom, mert szarul hangzik, meg különben is mást jelent. :(
:(
A Music FM-nél volt ez gyakori. Sajnos a stream szerverük sem volt valami stabil, de sokszor még a stúdióból se jutott el az adás a szerverig, akár napokon keresztül. Ezt a rádió a hét éves fennállása alatt nem tudta orvosolni, mindig jobb-rosszabb időszakok váltották egymást.
Amikor meg nagyon elegem lett, hogy ennyire hallgathatatlan online, mert lagol és a hangszín is problémás, akkor jött az, hogy egy FM rádiót rákötöttem hangkártyával a home server gépre, és LAN-on stream-eltem, vagy ha távolról akartam hallgatni, VPN.
Nem én voltam amúgy az egyedüli házibarkács Music FM hallgató, egy időben voltak akik nagyban nyomták, ha a hivatalos online stream meghalt, néhány percen belül mindig jött néhány változatos link a Facebook-oldalukra. Valaki az otthoni Telekom DSL-ről stream-elt, mások a Listen2Myradio szervereit használták. Ezek minősége persze igen ingadozó volt, volt aki a vételkörzet széléről szörcsögő-recsegő stream-et prezentált, de voltak egészen jók, meg mindig is nagyon tetszett az a hozzáállás, hogy aki amivel tudott, azzal járult hozzá, hogy hallgatható legyen a rádió. Én is sokszor agyaltam, hogy beszállok, de a LAN-os FM-es megoldás a rádió végnapjaira lett meg, addig meg odáig terjedt a kreativitásom, hogy edcast + autoreconnect-es lejátszó + icecast szerver, ennek meg azért olyan nagy értelme nincs.
TheAdam
Bartókot is szeretem meg van a Classic, ami néha jó. Én azt a hangszínt nem bírom amit az összes többi kereskedelmi rádió beállít. Mármint a beszédre. Olyan, mintha folyamatosan dübörögne valami a fejed felé, úgy jön a hang. Nem tudom ennél jobban körülírni. Ja, és a másik ami idegőrlő, ha megállás nélkül megy a zene a beszéd alatt is.
A Mária rádión, a Katolikus rádión és a Dankón nem megy ez a hangzás stílus, olyanok mint egy-egy kikötő a viharos tengeren.
Ezek nekem nem jönnek be de a Sola Rádió néha egészen hallgatható. Többnyira autóban szoktam végigpásztázni a kínálatot, de a múltkor kivételesen bekapcsoltam otthon a "hifit". Olyan szép örmény népzene ment, hogy lehidaltam. A hangminősége is rendben volt, szerencsére nem tolták túl az adásprocesszort.
Jazzy jó lenne, csak azt a fajta "jazzt", amit ők játszanak, nem bírom.
Rock FM jó lenne, csak azt a fajta rockot, amit ők játszanak, nem bírom.
Klasszik rádió jó lenne. csak azt a fajta klasszikus zenét, amit ők játszanak, nem bírom. Persze időnként vannak kivételek.
Biztosan bennem van a hiba.
2007-2016 között MR2 Petőfit hallgattam sokat, utána átalakították és az új stílus nem jött be. 2016-2019 között 89.5 Music FM-et hallgattam, utána vége lett. A Kossuth rádiót is nagyon sokat hallgattam - szigorúan KH-on, de az erőteljes "agitprop" funkciója miatt már régen leszoktam róla.
Most csak bekapcsolom az autóban rádiót, végignyomogatom a gombokat, majd kikapcsolom.
Érdekesség: Az volt a furcsa, hogy lehetett ilyen rádió Magyarországon – A Petőfi Rádió sztorija
Én annak idején (még az átkos Gyurcsány rendszerben) nagyon haragudtam a Petőfi megújítására. OK, hogy modern magyar zenéket kezdtek adni, de a szegény kabarécsütörtököt úgy eltették láb alól, mintha nem is lett volna, a Kossuthon nem kapott rendes helyet egy hasonló műsor és a Petőfin se maradt műsorsáv. Valamint én rádióban nem szeretem, ha csak zene megy (MP3-ról is mehetne akkor, vagy mostanában a szpotifáj), nyugodtan lehettek volna tematikus beszélgetős műsorok. Pont akkoriban volt Debrecenben a Fotelpatkányok, sorozatokról szóló heti műsor, a humorista Bruti-val (igen a kétfarkú, a köztévében a feleségével telefonáló fickóval :D) valamint az indexes Sixx-el, őket pl egy az egyben át lehetett volna csalni, de hasonló műsorok simán lehettek volna. Viszont a Péterfi Borit nem sikerült megszerettetnie velem a Petőfinek, sőt. Olyan szenvedélytelenül énekel bármit.
Utóbbival kapcsolatos rádiós sztori. Egy szombat éjjel a Kossuthra kapcsoltam, volt egy énekes-dalszövegíró csaj, akivel volt interjú és dalait is előadták. Az egyik számot a Péterfi Bori is játszotta és addig csak tőle hallottam. Amikor meghallgattam az eredetit, úgy éreztem, hogy Úristen, ez a nő érti-érzi is, amiről énekel, nem csak feldalolászta, mint a Bori, és ő tényleg "csak Őt, csak Őt kereste" mindenhol.
Én internetrádiót használok: http://www.surfmusic.de/
> Sol omnibus lucet.
Mindenféle online adók, térképen - http://radio.garden
“Any book worth banning is a book worth reading.”
6 millió okostelefon országában mindenki olyan rádiót hallgat, amilyet akar. Ha Messenger-ezgetésre, Youtube-ozgatásra, Spotify-ozgatásra nem sajnálja a mobilnetet, egy 128-192 kbit/s streamre miért sajnálja? Van RadioDroid, ami tartalmazza a világ összes rádióját. A többi nyüszítés, meg O1G-itisz. Uncsi.
Nem baj, ha te nem látsz ki a saját kis világodból, de legalább ne legyél büszke rá. Jártál már te vidéken?
Vajon tudják használni a lekapcsolt 3G fekvenciáit, hogy jobb legyen a mobil térerő lefedettség?
Fura ezt pont tőled olvasni.
A 10 éves 3g-only okostelefon neki oké.
Lehet hogy vannak emberek, akik a rádiójukon szeretn(né)ek rádiót hallgatni... :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
A fene tudja.., ezt csak a mai pénzügyi viszonyok közötti spórolási szándék magyarázhatja... :)
- Műsor kéne az ilyen szándékok erősödéséhez, és kivételes rádiós személyiségek. De egyik sincs!
Talán írtam már valamikor az EstFM "mániámról". Na, az egy élvezetes rádió volt! (Imádtam a "büntető mozidélutánt" és a zenéiket, beszélgetéseket. Alig vártam, hogy Pesten lehessek, - Akkoriban hetente 4-5 x kellett is és éjfél előtt ritkán értem haza. Az éjszakai műsoraik "forradalmiak" volta! - Csak ott volt hallgatható. Kár hogy gyorsan beszántották.)
Rádió != zene éjjel nappal. Gondolok itt a jazzyre vagy akár az inforádióra.
Jah, sok boomer már csak ilyen... :D
Így van. Régebben, amikor új telefont vettem, egyik fő szempont volt, hogy legyen benne FM rádió. Aztán amikor a legutóbbi két telefonomon egyszer sem hallgattam rádiót, rájöttem mennyire nélkülözhető.
Igen, főleg akkor kellemetlen, ha BP-környékét elhagyod és az addig hallgatott adóid eltűnnek. (A netes hallgatást most ne tételezzük fel.) A szlovák rádiók viszont fél Magyarországon jól foghatók...
Tudomásom szerint a jelenség oka az AH "díjszabása" a rádiók felé, amivel hatékonyan szorítják szűk adáskörzetekbe a (köz)pénzzel kevésbé felpumpált adókat.
Ezt a szlovák dolgot én is tapasztalom, pedig mi légvonalban távolabb vagyunk a határtól.
Ahogy megállok a ház előtt, a jazzy-t mindig elnyomja vmi szlovák adó.
Szerintem viszonylag egyszerű az ok, amiért csak néhány stílustalan országos rádió van. A szerzői jogdíjak legjelentősebb részét az országos sugárzású rádiók lejátszási adatai alapján osztják fel. Ezért van, hogy 8-10 szerzői, produceri kör dalai forognak az esetek többségében a hazai országos rádiókban. Sokmilliárd forint sorsáról van szó, sem a szerzőknek, sem az itt már említett politikai köröknek nem érdeke ennél nagyobb változatosságot biztosítani.
Ez szimple osszeskuveselmelet. Egyszeruen a magyar konnyuzene nagyatlagban egy rakas fos (regi es uj egyarant), es csak nagyon keves hazai eloadot lehet rotalni buntetlenul, ami egyaltalan meguti a kulfoldi zenek szinvonalat.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
ehhez képest jutubon hallgatják ezrével a sok cigány-daj-dajos bélsár remekművet
Pontosan, viszont ezeket nem szivesen hallgatnad viszont a radioban ugye?. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Fos, mi?
Colorstar
Besh o Drom
Korai öröm
Fókatelep
Paso
Kárpátia
Kormorán
Zagar
stb stb.
Ja, nagyon fos...
Nemhogy megütik a külföldi színvonalat, de köröket vernek rá...!
Ezek nem tartoznak a mainstream konnyuzene kategoriajaba. A "szinvonal" pedig nem a te maganvelemenyedre van alapozva, megjegyzem szerencsere..
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Azt majd én eldöntöm, hogy mi van mire alapozva, köszi.
Menjél! Verjed az EmerKettő meg a RéDió1 kapuját, nekik mond meg a frankot, mi nem állítunk meg :D Kisdobosbecsszó :D
Én elvagyok a Spotify-jal :)
Mi meg elvagyunk ezen együttesek nélkül is :)
Hát, ha nem akarsz igényes zenét hallgatni, akkor nem akarsz igényes zenét hallgatni... :)
Define it: "igenyes zene"
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Otthon a negy fal kozott mindenki azt csinal, amit akar...
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Ezek közül az elsőről még nem hallottam. Egyáltalán, kérdőjel lehet egy együttes neve végén?
De még mennyire...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Fuck Off System (gondolom:))
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Ez "tudományosan" igazolt összeesküvés, elmélet nélkül. Anno, amikor irdatlan mód dübörgött a Petőfi, a Kozmixos Lala indított egy szövetséget azért, hogy ez a helyzet, azaz a lejátszási listák alapján történő jogdíjosztás igazságos legyen. Ugyanis pl. a Kozmix és rengeteg más, nem aktuálisan mainstream magyar szerző dalait a jogdíjelszámolásba bele nem számító vidéki rádiókban többet játszották, mint az országos adókon. Így a Lala a helyi rádiós játszások után egy fillér jogdíjat sem kapott, míg pl. a pixisben lévő kör nyaralókat húzott fel eme pénzecskékből úgy, hogy a vidéki rádió befizette a jogdíjat a Kozmix dalai után is.
presszerrel az élen
Így van. Amíg az Artisjus élén nem érdek nélküli jogászok vagy gazdasági szakemberek ülnek, hanem zenészek kihalásos alapon, addig semmi esély a magyar könnyűzene, pontosabban közízlés megújulására.
Na azért, most akkor.., - az "Ismerős Arcok" új albumát érdemes lenne meghallgatnod...!
Belehallgattam. Valaki titkon, tudat alatt 30Ipszi rajongó a zenekarban. A mixing pedig mintha egy átlag live recording lenne valakitől, aki először hallja a zenekart. Sokkal többet érdemelne a téma.
Edit: Érdekes egyébként, hogy az első dal tök máshogy szól, mint a többi. Hm. A mixinges kritika az első dalra vonatkozott.
Edit2: megvan! Az első dalt Dióssy Ákos keverte... Kispál -> Pécs -> 30Y -> pécsi sound -> Ismerős Arcok: Ákoskám, keverd már le az egyik dalt -> 30Y utánérzet
A frekvenciák szétosztása a gyakorlatban: https://444.hu/tldr/2022/07/06/sajat-mediatorvenyet-is-kijatszotta-a-ha…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
gyurcsány
elmúlt nyolc év
moslék koalició
amúgy sem hallgat senki rádiót
a lista bővithető!
Migrancsok, romanok, szlovakok, nyugat, eu, soros, parhuzamos, negerek, zsidok, ciganyok, buzik, drogosok.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
ez még hozzá : https://444.hu/2022/07/13/vegtelenul-elnezo-a-mediahatosag-amikor-a-spi…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
MR1-en hét elején még az volt a téma a betelefonálós műsorban, hogy az a libsi téli ünnep csökkenteni akarja a középületek hőmérsékletét télen, tegnap meg, hogy mennyire buzulnak a németek. Bezzeg a női névről egy szó nem esett. Most meg itt a nagy pofáraesés. Kíváncsi leszek a mai témákra, gondolom a migráncsok :D , elszívják az energiát elölünk még a határon :D
Mai első pont: Végnapjait éli a zemeszpé :D:D:D
bocs, dupla