19 hónapos Szakmai tapasztalattal állást keresek

Fórumok

Mivel a mostani munkahelyem sajnos úgy döntött, hogy a Gyurcsány Ferenc által közbeiktatott szigorítások miatt pénzügyi megszorításokat kell eszközöljenek, aminek sajnos én is áldazátúl esnék, így új munkahelyet keresnék, hogy fenn tudjam magam tartani ( mivel a szigorítások miatt az albérletem is drágulni fog :S ).

Amihez értek:
- Windows operációs rendszerek karbantartása, telepítése, esetleges javítása ( összeomlott rendszerek esetén főleg )
- Debian Linux alapú szerverek felügyelete, kisebb hibák elhárítása
- Helpdeski munkakör ellátása
- hardver-ek szerelése
- etc.

Bővebb információért az alábbi honlapot készítettem el így fél napos munkával ( Képet nem leszólni: tudom, hogy iszonyat hülye fejem van, de sajna nem sok időm volt a fotóval bíbelődni ):

http://tuvix.freeweb.hu/eletrajz/

A lapot ma még azért igyekszem normálisabb színvonalra hozni, illetve még további információkat felrakni rá ( amiket esetleg kihagytam belőle ). A Dark-os hangulatért bocsánat( kevés idő, hangulat ).

Edit: Kiszedtem az "intro" Javascript kódot, mert sok helyen sajna nem működött, illetve a dark stílust kicsit finomítottam.

Hozzászólások

Hazudni nem tudsz? Ki a fene néz utána a munkahelyeidnek?
(tényleg jó fejed van, hihihi, én rondább vagyok, bebeeee)

Tudok, csak értelme nincs.. Most még max azokat a melóhelyeket írhattam volna bele, ami tartott 1-2 napig ( szórólapozás, meg hasonló baromságok ) de azt meg minek. Amúgy meg azért se szeretek hazudni, mert ha lebukik az ember akkor általában nagyobbat bukik, mint egyébként..
Sorry, ha nem tetszik, de ezek legalább mind valós adatok ( amúgy ha érdekel meg is tudom adni mondjuk a mostani melóhelyemnél lévő valamely főbb ember telefonszámát, hogy aki akar utánam tudjon érdeklődni.. )

Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Csak két megjegyzés:

Nekem a fekete háttér miatt nagyon olyan érzésem van, mintha a temetői rovatot olvasnám. Mint esetleges munkaadó, ha ki szeretném nyomtatni és nem találom meg a megfelelő pipát az exploreren, akkor nagyon sok tinta fogy és rettentően olvashatatlan karaktereket kapok.

A másik, hogy a PLUS-os állást én kihagynám, mert ha IT vonalon akarsz elhelyezkedni, akkor ez ahhoz nem ad sokat, viszont joggal megkérdezhetnék, hogy miért csak egy rövid ideig voltál ott? Nem bírtad a csapatmunkát?

A Plus helyett én csatolnék pár szakmai dolgot, már amid van. Befejezett programokat, képernyőmentéseket, rendszerterveket, sysadminday.hu-s fényképeket :), miegymás.

A CV-d alá, mégha kezdő is vagy, érdemes referenciaszemélyeket megnevezned, lehetőleg olyanokat, akik szakemberként és emberként is ismernek és valamilyen hangsúlyosabb helyen dolgoznak. Sokat tud segíteni, ha a referenciaszemély egy nagy és jó hírű cég közép, de inkább felsőbb vezetésével ajánl. Ha ilyenkor rákérdeznek, hogy egy ilyen ember ajánl, akkor miért nem náluk dolgozol, akkor elháríthatod a kérdést azzal, hogy szakmai sikereiddel és a kollégáknál kivívott megbecsüléseddel és tiszteleteddel akarsz feljebb kerülni, mert jó vezető csak az lehet, aki ismeri az alatta dolgozók munkáját és bármikor képes az öltönyét levéve segíteni, ha valamelyik alkalmazottja bajban van.

Hazudni meg tényleg nem jó dolog. A kedvenc részem, amikor az ember beírja, hogy tud egy idegen nyelvet vagy éppen egy programozási nyelvet, s emiatt az interjú hirtelen átvág egy másik nyelvbe, vagy ott helyben 45 másodperced van arra, hogy az eléd rakott kódban kiszúrd a 3 hibát, ami lehet szintaktikai vagy teljesítménybeli hiba. (ezt egy ismerősöm mesélte pl. a Graphisoftról, nem tudom igaz-e, de simán el tudok képzelni ilyen szűrőfeltételeket is)

Remélem azért sikerül állást találnod!

Mulder

Köszönöm szépen a jótanácsokat, igérem igyekszem ennek fényében némileg módosítani a lapot majd.
Ami a különböző felhozott dolgokat említi: A dark-os style-t valóban le kéne cserélnem, amint lesz rá időm ismét elkezdem áttúrni a kódot, bár sajna nem vagyok egy designer alkat, így a szinekhez se értek annyira de azért majd megpróbálálok kipréselni magamból valamit :). Ami az önéletrajz nyomtatását illeti: Ezért is raktam ki letölthető formátumban is az önéletrajzomat, de attól még van igazság abban amit mondasz beismerem.
A PLUS-t azért írtam bele, mert hozzátartozott ez is az életemhez ( igaz csak 5 hónapig), és mivel ilyen téren elég pályakezdőnek számítok, ezért gondoltam problémát nem okoz, ha látják azt, hogy nem csak Kockaként tudok dolgozni ( Amúgy a PLUS-t hasonlóan leépítés miatt kelett otthagynom ).
Referencia személyek valóban jó ötlet, bár sajna nem sokkal büszkélkedhetek, aki jól is ismerne, de attól még azt a keveset azért igyekszek majd odaírni, illetve a saját programjaimat is igyekszem majd referencia munkaként kirakni ( szintén köszönet az ötletért ) :)

Köszönet minden észrevételért még1x. Huncraft

Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Nos.. mulder tanácsait megfogadva szakítottam időt a design némi átalakítására, így már azt hiszem némileg ember barátabb, illetve MGy-nak köszönet a bugreport-ért: javítottam ezen hibáimat is.
Szerk: felkerült 1-2 progi is + kisebb finomítások.

1000 köszönet mindenkinek, aki bármivel is, de segít, vagy segíteni tud.

Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

nem tudom.. lehet igazad van.. Csak bocs, de én még mindig nem tudok egy olyan világba beilleszkedni, ahol fontosabb az, hogy tudd, hogy a msáik hol és mikor akarja a kést a hátadba szúrni és ezt hogyan akadályozd meg, mintsem az, hogy mit is tudsz valójában.
Mint már mondtam: Az amit ott és itt is leírtam az garantátan én vagyok. Hazudni nem fogok, az meg hogy így fogalmaztam ezek szerint a tudatlanságomat tükrözi csak, vagy csak a jellememet.. Azt, hogy ezt ki és hogy ítéli meg már más lapra tartozik ( Az meg sztem inkább csak baromság, hogy beírod, hogy több éves, majd ha véletlenül utánaszámol a valódi éveknek akkor azt látja, hogy kicsit tulzott az illető, ami meg a szavahihetőséget ássa alá.. ).
Mindenesetre azért ezt a jótanácsot is köszönöm, amennyiben a saját fejem szerint nem sikerül munkát találnom, akkor valószínű megfogadom ezt és az ehez hasonló taktikák bevetését is..

Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Hát, a CV-írás, interjúzás erről szól. Kicsit fényezni kell magad.
Ez is egyfajta tudás, megtalálni az igen keskeny határvonalat aközött, hogy hazudj (amit tényleg nem érdemes, ahogy írtad, borítékolható a nagy lebőgés) és hogy szerencsétlen hülyének állítsd be magad.
De a jó hír az: ez is megtanulható. Vannak kis "trükkök", hogy hogyan tudod ugyanazt szebben hangzóan mondani: pl. a 19 hónapos munkaviszonyt nyugodtan mondhatod "több, mint másfél év"-nek.

Olyan ez, mint a percdíjak és a fogkefék világa: permanens forradalom, minden nap világrengető újdonságok... legalábbis a kommunikáció szintjén, igazából pont ugyanolyan percdíjakon beszélsz és ugyanolyan fogkefét használsz, mint 5 éve.
És hogy mi a csavar a dologban? Hogy a reklámokban nem hazudnak, csak fényeznek.
Mi meg öntudatlanul is beszopjuk a marketinget - viszont ez neked jó hír, mert most te épp a másik oldalon állsz. :)

Szó se róla néha napján alkalmazom én is a SocHack különböző lehetséges formáit, csupán úgy láttam jónak, hogy jelen esetben nem biztos, hogy bármiféle hasonlót valamely munkaadó jó szemmel nézne,, ha rájönne, hogy valaki ilyesmivel próbálkozik vele szemben.
Amúgy sajnos tapasztalom, hogy sok helyen sajna csak így lehet bármiféle eredményt elérni ( legyen az a magánéletben vagy a munkahelyi életben ), de attól függetlenül amíg úgy érzem, hogy ezt semmi sem támasztja alá addig nem játszom meg, mert nem érzem teljesen tisztességesnek. Számomra most egyedül az a kérdés merült fel bennem ezek után, hogy egy munkaadóval szemben ezt valóban el lehet e / szabad játszani...

Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

ne hallgass azokra akik hazugsagra buzditanak. egy rutinus interjuztato 2 porc alatt kivegez es elhajt a picsaba. en inkabb vennek fel egy oszinte embert jelenleg kevesebb tudassal mint egy hazudosat kis plusszal.

en ezeket nezem
1. kepes a fejlodesre
2. nincs kamu
3. van nemi elokepzhetsege
4. kurvara az adott teruleten szeretne melozni

a tobbire betanitom inkabb.

A cegek mocskossagaihoz kepest ha az ember kiszinezi egy kicsit a dolgokat (nem kell feltetlenul egbekialto hazugsagokat irni), akkor nagyobb eselye van elhelyezkedni, es nem pusztul ehen. Mindenki hazudik, mindenki gyarlo, a rutinos interjuztatonak meg azt mondok amit akarok, micsinal, lenyomoz? BTW, ujabban egyre tobb helyen van csoportos interjuztatas, ahol ala lehet tenni a masiknak (szakmailag), stb. Hogy is van ez? Provokalnak, szivatnak mindenfele kerdessel es hasonlo. Ezuton kerdezem fuggetlen szakertonket Csudutov Csudinkat (elnezest, ha nem jol irtam a nevet, nem direkt) az ugyben, hogy hogy is van ez, megerne egy miset :-)

gyakorlatilag a hresek az egyetlenek akik nem tudjak eldontetni hogy ki alkalmas egy munkara es ki nem. LEgalabbis en az alapjan hogy ki hogy kepzeli el magat 20 ev mulva, hogyan viszonyul a barataihoz, mi a hobbija, es mekkora hazat szeretne es hol, nem tudnam eldonteni hogy alkalmas e vki rendszergazdanak vagy programozonak.
Bar biztos van valami haszna hogy az embereket elore megtanitjak hazudni

Mászógép:))
Cool a nicked:) Eszembe jut róla az alpin vizsgám. Mit össze kinlódtam mire felküszküdtem magam a kötélen a mászógéppel és stopcsigával... :)

Huncraft:
Próbálj úgy közelíteni a munkaadóhoz, hogy "mit nyerhet, ha engem alkalmaz". Nézz mélyen magadba és válogasd ki azokat a tulajdonságaidat, amik előnyösek az IT szektorban. Pl:

Elhivatott (nem tudsz jól aludni, ha nem jó a rendszer/kód, stb)
Analitikus gondolkodásmód
letörhetetlen lelkesedés (nem adom fel, huszadszor is leforditom azt a tetu kernelt, ha kimaradt valami)
Diszkréció (a hallott-látott-olvasott nem rád tartozó dolgokat meg sem jegyzed, meg sem hallod)
Precizitás

Meg ilyenek. Ha ezek megvannak, akkor dobj össze valami kísérőlevelet a site-odra, ezekkel a tulajdonságokkal, pl:

"Amennyiben egy lelkes, fiatal, a szakmaja irant elhivatott szakemberre van cegenek szuksege, egy szemelyes beszelgetesen szivesen bizonyitom ratermettsegemet."

Es javaslom, hogy ne passzivan keress melot, hanem nezz szet a neten az allasportalokon es kuldj szet vagy 50 CV-t kiserolevellel. Ebbol jo esetben 4-5 valaszt fogsz kapni, amibol behivnak 1 vagy 2 helyre interjura. Ha bejutottal interjura, mar nyert ugyed van.

Sok sikert!
-----
Si vis pacem, para bellum...

Köszönet a válaszért..
A poén az egészben amúgy az, hogy tényleg kibaxottul ideges szoktam lenni, ha valamit nem tudok megoldani, és tényleg esténként inkább az adott problémán gondolkodok ( vagy hogy hol lehetne még utánanézni a lehetséges megoldásnak ).. Szal ez valóban megvan :)

Viszont ami a "hírdetés típusát" illeti... Eléggé nagy kurvának kell sajna lenni alapból is ( Csak annyi a különbség, hogy én nem a testemmel "kereskedem", hanem a tudásommal ), de azért ennyire még sztem nem kéne alább adnom, hogy ilyen "Amennyiben szüksége van, dolgozni akaró, stabil munkát kereső, kockafejűre, akkor szivesen találkoznék önnel egy állásinterjú keretében" szövegekkel igyekezzek valakit elkápráztatni ( főleg, mert én spec az ilyentől inkább negatív ellenérzést váltanék ki, nem pedig lehetőséget látnék a másikban ).

A régi honlapomat most ráadásúl újra felélesztettem, majd ha időm engedi most hétvégén még felrakom az új információkat is, illetve frissítem a pdf-et, így ha valaki akar nyugodtan meg tudja nézni milyen elképzeléseim vannak a jövőt illetően, milyen motivációim, és hogy eddig mihez volt közöm ( miben szerezhettem esetleg valami hasznos tapasztalatot ), illetve ha nagyon lelkes asszem még 1-2 telefonszámot is megtalál, amin utánam tud érdeklődni ( milyen munkaerő? mennyire hozzáértő? stb.. )

Amúgy természetesen én se csak itt próbálok állást keresni, csak az itteni "húspiacra" is kiraktam magam, hát akad valami kockát kereső ember errefelé :)

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Asszem nem jött le amit mondani akartam.

En a "ha jot akar a cegenek, keressen meg es megbeszeljuk" -jellegu hozzaallasra celoztam. Ezzel helyezkedtem el en is palyakezdokent (rekord gyorsasaggal), majd a jelenlegi, masodik munkahelyemre is ilyen jellegu hozzaallassal vettek fel.

Becsuld magad nagyra, legyen a cegnek "kihivas", hogy megkapja a te tudasodat, fejedet, eszedet.

Ezt egy HR+pszichologus tanarom tanacsolta az egyetemen. De ez csak egy tanacs :)

-----
Si vis pacem, para bellum...

De.. Lejött mire gondolsz, csak azért még úgy érzem, hogy akkora tudásom még nincs ( pontosabban van, csak ugye papírral meg igazolni nem tudom.. ), hogy ekkora arcom legyen, azt meg nem akarom / nem szeretném megjátszani, hogy azt mondom / állítom egy munkaadónak, hogy vegyen fel X ezer bruttóért, és minden problémája elszáll, mert velem csak jól járhat ( főleg mert míg nem tudom pontosan, hogy milyen munkáról van szó, addig megbecsülni se tudom, hogy mennyire lehetek rá alkalmas ).
Szó se róla.. SZeretnék tanulni, szeretném bővíteni a tudásomat, de szerintem az, hogy azt mondom, hogy "Most ennyit tudok, de a többit ami még ide kell és nem, azt meg hipp-hopp betanulom" nem teljes életbiztosítás, és nem is biztos, hogy fair játék..

A legjobb tényleg az lenne, hogy ha behívnának valahova, akkor nem az lenne, hogy "jó akkor mutasd a papírjaidat", hanem hogy "all right.. Nézzük mit tudsz.. Itt ez a gép, ez a baja.. Nézzük mire mész vele.." Az ilyen kihívásokat sokkalta jobban is szeretem, és fair-ebbnek is tűnik, főleg mert így nekem is leesik, hogy alkamas lennék e valóban a munkára, és a munkaadónak is, hogy tudok e annyit, amire ott szükség van..

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Azt tapasztaltam, hogy ez a ritkabbik eset. Marmint hogy odaraknak egy gep ele, hogy na akkor ezt meg kene csinalni.

A gyakoribb az, hogy a HR-es az interjun kielemez az oltozkodesedtol kezdve a gesztusaidon at a tekintetedig mindent, testbeszed, hangsulyozas, beszedmod. Feltesz egy csomo idiotabbnal idiotabb kerdest, aztan ha ugy veli, hogy lehet ebbol valami, akkor jon a szakmai resz.
Meg egy rendszergarazdanal is.

A kockafeujsegrol szerettem volna meg irni par sort bar lehet, hogy kapok erte a fejemre :))
Szoval kockafeju, strandpapucsos-rovidgatyas :) rendszergazdat talalni nem kunszt. Viszont sokkal ritkabb az uzleties megjelenesu, ugyfelekkel jol kommunikalo rendszergazda. Ezzel nem bantani akarom a szakmabelieket, ez csak egy teny. Erdemes valami pluszt mutatni amire felfigyelhet a HR-es aki a CV-ket valogatja.

-----
Si vis pacem, para bellum...

Hmm.. Sajna eddig csak 2 helyről tudok, ami viszonylag jó is lenne ( az 1ikért 1000 köszönet raveace-nek!), de véglegesnek sajna még egyik se tűnik. Addig is én is igyekszek keresni magamnak munkát, de ha még is lenne valaki aki esetleg csak egy picit is tud segíteni annak nagyon hálás lennék..

Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

1. software-ek
2. asszisztens
3. "helpdeski munkakor"
4. rendelkezem

t

Köszönet a megjegyzésért, bár azért én is igyekszek a HUP-on kívül is különböző helyeken lehetséges állásokat nézni, igaz ezt a kettőt még nem néztem..

Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Így is van, jól mondtad. Az "igyekszem" a helyes. Olyan nincs, hogy "igyekszek". Ezt azért mindenkinek illene tudnia, akinek érettségije van, bár középiskolában tanítanak mindenféle marhaságot nyelvtan órán, a helyesírással alig foglalkoznak tapasztalataim szerint. :S Csak ilyen - többnyire - haszontalan dolgokkal.
Én egy évvel utánad érettségiztem.

megin OFF
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de en beszelni nem kozepiskolaban tanultam, hanem joval korabban. Es mielott Pestre kerultem, csak a TV-ben hallottam ilyet, hogy "igyekszem". Most persze feladtam a magas labdat, hogy mert falusi paraszt vagyok, pedig nem is :) Miskolci vagyok, ott pedig majdnem ugyanazt a nyelvjarast hasznaljak, amit annak idejen kikialtottak "hivatalos" magyar nyelvve (Sarospatak es kornyeke). Ugyhogy szerintem a "nemparaszt" pestiekhez kepest eleg szepen is beszeltem, ami sajnos kesobb erosen leromlott. (A fovarosban toltott eveknek koszonhetoen)

A masik dolog meg az, hogy felejtsuk el, hogy van olyan, hogy helyes meg nem helyes nyelvhasznalat. Egyes helyeken igy mondjak, mashol meg ugy. Vannak persze nyilvanvalo hibak, de ez szerintem messze nem azok koze tartozik. Csak valtozat, nyelvjaras, nevezd aminek akarod. Inkabb orizni kellene a nyelvunk valtozatossagat, ahelyett, hogy azt is monopolizalni akarnank, hogy mi a helyes.

Ha folytatni akarjuk a vitat, akkor ne itt, hanem a nyelveszkedos topikban. Sajna hirtelen nem talaltam meg, de van ilyen. Reszemrol en nem valaszolok itt tobb inzultusra :)

megin ON

Köszönöm mindenkinek aki eddig segített. A jelek szerint mostanra sikerült egy új munkahelyet találnom magamnak, ami lehet még jobb is mint volt, bár ezt majd az idő eldönti.

Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Na.. Téma up.. ( Sajnos )

Ugyan is a jelek szerint a munkahely, amit találtam 3 hónappal ezelött nem kíván véglegesíteni, így a jelek szerint ismét meló után kell kutassak sajna :( (Mielött bárki megkérdezné: Nem azért nem akarnak, mert vmit elbaxtam, hanem mert nem sikerült próbaidőn belül letennem a jogsit.. )

Így az eddigi önéletrajzom kiegészül 3 hónapnyi tevékenykedéssel a Serco Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. zászlaja alatt ( www.serco.hu ).
Ha esetleg véletlenül tud valaki valami Budapesten lévő munkát, amire esetleg alkalmasnak tart, akkor azért nagyon hálás lennék.

Köszönet előre minden hsz-ért..

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Azért a sztorihoz hozzátartozik, hogy amikor első nap bejöttem dolgozni már megmondták, hogy vagy 3 hónapon belül meglesz, vagy sry... Ezt én akkor elfogadtam, és igyekeztem is teljesíteni ( Mai napig 40 órányi vezetés + gyakorlati vizsgán túl is jutottam, bár annyira nem mondanám tehetségesnek magam autóvezetésben ), de a jelek szerint ehez ennyi időn belül kevés voltam..

Ami pedig azt illeti: Igen, sajna külsős ügyfelekhez kéne kijárni ( cégek, magánszemélyek ), így sajna a jogsi valóban magasabb prioritással bír jelen esetben, mint egy esetleges angol nyelvvizsga..
Na szal így jártam kb...

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

jogsi(vezetes) maga az elet , sok hulye kepes jogsi szerezni. akkor egy felelos munkakorbe nem lehet beletenni egy olyan embert aki erre keptelen.

nameg ugyis felfoghato, hogy ez egy lec, ha ezt nem tudja megcsinalni, akkor fejlodesre keptelen lesz, igy max droidkent alkalmazhato specialis tevekenysegre. erre pedig egy fejlodo vallalkozasnak nincs szuksege.

irod, hogy ismerosod nagy koponya, igen egy szuk teruleten, de az elethez valszeg hulye, ha masodikra vagy harmadikra nem megy at. nem azokrol beszelek akik megbuknak!!! hanem azokrol akik keptelenek megszerezni a jogositvanyt. nagy kulonbseg!

Bocs, de nem arról volt szó, hogy Huncraft képtelen volt megszerezni a jogsit, hanem arról hogy három hónap alatt nem sikerült neki. Márpedig ebben a "sikertelenségben" erősen részes lehet egy rossz oktató és egy rossz vizsgabiztos. Ha ezt időben észreveszi és vált, máris kicsúszott a három hónapból. Ha ráadásul nem egy Fittipaldi és nincs a vérében a vezetés, akkor még tovább tarthat hogy felismerje, valami nem stimmel az oktatás és a vizsgáztatás terén.
Nem az a probléma, hogy képtelen megszerezni a jogsit, hanem hogy nem sikerült három hónap alatt...

Ave, Saabi.

Már ne haragudj, de ez úgy hülyeség ahogy van!

Kedvesem kb. egy évvel ezelőtt tette le a jogosítványt.
Mindenből elsőre átment, kivéve a végső forgalmi vizsgát. Harmadjára sikerült Neki. Nem azért mert egy droid, hanem azért mert a vizsgabiztos egy gennyláda volt. Olyanért buktatták meg először, ami mindenkivel előfordul: belement egy kátyúba amit nem vett észre az eső miatt, ami zuhogott. A vizsgabiztos szerint pedig tökre látszott. Na jahh, csak azt felejtette elmondani, hogy az a fickó kedvenc útvonala, és úgy ismeri mint a tenyerét. Érdekes módom aznap mindenki bukott és pont azon a helyen.... Véletlenek egybeesése...
A második vizsgájánál az oktató mondta, hogy el se jöjjön, mert aznap az ügyeletes vizsgabiztos mindenkit meghúzott, azzal az indokkal (persze ezt csak az oktatóknak mondta) hogy túl sok így is a gépjárművezető Budapesten...
Szal erről ennyit.

Bocs, de 10-20 óra alatt nem lehet megtanulni vezetni.
Márpedig asszem kb. ennyi a kötelező óraszám. Szerintem min. 20 000 levezetett kilométer, amig valakire azt lehet mondani, hogy valamennyire tud.

Anno 3.-ra mentem át. Az első után megsúgta az oktatóm, hogy min. egy 5-öst (ötezrest) vár a vizsgabiztos, ha nem kap, akkor a legkissebb hibáért is meghúz. Erre azt mondtam, hogy vaze, vagy átmegyek csúszópénz nélkül, vagy sehogy. A 3. vizsgaalkalommal már nem talált semmi hibát, "csak" annyit, hogy nem néztem elég gyakran a tükörbe, de azért átengedett.

Szóval szerintem inkább az gyanús, aki nem vezetett többet 20 óránál, és elsőre átmegy. :)

én alaphangon úgy mentem a forgalmi vizsgára, h ott lapult a zsebemben 5k, amit direkt erre tettem félre. az oktatóm azt mondta, h ne adj, tudsz te vezetni, menni fog. ez jól esett, bár ofkorsz paráztam. aztán beültünk a kocsiba(miután aláírtam hirtelen egy rakat órát, amit elvileg levezettem), és azt mondta, h a vizsgabiztos meg fog húzni :o én csak lestem, és kérdeztem, h miért, de nem válaszolt, csak hajtotta, h meg fog húzni. így indult a vizsgám. végül meglett ez is elsőre, és még a pénzem is megmaradt-->ment illetéknek:-)
17-18 évesen számomra az volt egyértelmű, h fizetsz vagy megbuksz. bár igaz, h kellemesen csalódtam.
+
-fogalmam sincs hány órát vezettem.
-nem volt éjszakai vezetés/amúgy éjszaka jobban szeretek vezetni/
-nyár volt
gyanús vok?:-)
--
bYe bailey

Na azért állj.. :) Nem arról van szó, hogy full elvéreztem, hanem arról, hogy 3 hónap alatt csak az elméleti, és a gyakorlati vizsgát tudtam letenni ( jó a vöröskeresztes egészségügyinek nem áltam neki ).. Annyi elvérzésem volt, hogy mind2 teszten csak 2.-ra mentem át...
Most ezek után meg kérlek írd meg, hogy egy olyan ember ( fokozom: kocka! ), akit az autók egyáltalán nem érdekel{tek/nek} 3 hónap alatt le tud tenni úgy egy teljes jogosítványt, hogy csak d.u. 5 után tud menni órákra ( kissé késő is, illetve az elmúlt 1-1,5 hónapban megfelelően kevés világossággal )?
Csak mert főnököm ha jól látom ezt várta el tőlem.. Aztán ha tévedek és ez gond nélkül megoldható lett volna ( max kicsit nagyobb erőfeszítéssel, ami elvileg még talán kitelt volna tőlem ) akkor ez valóban engem minősít..
Az pedig, hogy csak eddig jutottam annak köszönhető, hogy mivel dec. 1.-én már nem kell ide bejönnöm dolgozni, ezért inkább átáltam spórolós üzemmódba, és valahogy nincs szabad 26500 ft.-om finanszírozni további 10 órát városi vezetésre... ( ergo nem is tudom így folytatni a továbbiakban, tekintve, hogy anyagi tartalékaim most nem igen vannak )

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Valahol elkeveredtünk, én éppen azt magyarázom hogy kissé fals a volt munkaadód indoka. Amúgy a példabeszédemben szereplő barátomat az _első_ vizsgáján szivatta meg a vizsgabiztos. Természetesen utána sikerült.
Éppen azt magyaráztam, hogy azért mert három hónapon belül nem sikerült, még nem teljesen reménytelen, és hogy a három hónapon túli csúszás nem feltétlen a tanuló hibája.

Ave, Saabi.

Valóban sorry.. Én kattintottam félre :) (Az előző hsz Oregon-nak ment volna eredetileg).
Viszont az tényleg érdekelne, hogy mások mit gondolnak arról, hogy megoldható lett e volna ez így...

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

namost aki az alkalmassagin nem megy at elsore annak biztos nem adnek jogositvanyt. igy is sok az eletveszelyes balfasz az utakon, tobb nem kell.

"5 után tud menni órákra ( kissé késő is, illetve az elmúlt 1-1,5 hónapban megfelelően kevés világossággal )?"

sotetben nem kell vezetni?

*SIGH*

Visszakérdezek: Sötétben vezetsz többet, vagy nappal => Nappal is tudni kéne nem? :) Amúgy a problémám csak annyi, hogy egy full kezdőt lehet nem pont a legmélyebb vízbe kéne bedobni, hanem elötte megtanítani úszni :) Aztán ha már az megy, akkor lehet be lehet dobni a nehezebbe is..

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Na és a gépkezelést is mindenki az assembly-nél kezdje...
.. Asszem félreértettük egymást.. Én nem azt mondtam, hogy olyan helyzetben ne tanuljon valaki ( sőt!), csupán azt, hogy fokozatosan menjen neki a dolgoknak, úgy hogy bizonyos alapokkal már rendelkezik ami meg != azzal, hogy nyomban a legnehezebbel kezdjen..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

minket gyerekkoromban pont úgy tanítottak úszni, hogy puff bele a 2 méteres vízbe, és egy hülye műanyag rudat húztak előttünk, amit próbáltunk elkapni. aztán közben észre se vettük, de a bot után kapkodva félig fuldokolva bár, de úszásfélét kezdtünk produkálni :) kegyetlen dolog, máig traumatikus élményként emlékszem rá vissza

Nem voltál kevés IMHO!
ami a közutakon történik, az drámai. Nem hiszem, hogy azok ott a "másik autóban" jobbak lennének nálad! Csupán nem vittél elég kp-t a vizsgára. Tudom, becsületes gyerek vagy, de ez egy olyan helyzet, hogy 40 óra alatt senki nem tanul meg vezetni. Kérdezd meg mennyibe kerül, hogy átengedjenek és vasárnap reggelenként, amikor a diszkóautósok már alszanak, a nagy átlag még alszik, menj és gyakorolj. BTW, ha a gyors ügyfélhez érés a követelmény, akkor motoros jogsi nem jobb?
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

No. .A honlapmat is sikerült befrissítenem. így most már ténylegesen friss információk vannak fent elvileg.. Ha valakinek esetleg még van valami észrevétele, azt szivesen fogadom..

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

A szervizben az i-t rövid -ivel kell írni, 2x is hibás.

szerk: én meg nem tudok helyesen írni :(

"Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, EZ a relativitás." (Albert Einstein)

Szia Huncraft,

én inkább pdf formátumú önéletrajzot tennék fel, az valahogy professzionálisabb. OpenOffice, pdflatex jut eszembe. Utóbbihoz lehet találni stílusfájlt.

Ugyanis mindenképpen ki fogják nyomtatni, és jobb, ha te határozod meg, hogy fog kinézni a papíron, nem az Internet Explorer...

Szervíz pedig hosszú í, szerintem. De el lehet csámcsogni rajta...
---
Nincs jegyem, nincs bérletem, elméleti ember vagyok!

Aaah, ez fájt!

Hm, az számomra nem feltétlenül autoritás, kétévente megváltoztatják, kitudjamilyen alapon.

Lehet, hogy olyan alapon, hogy sajnos szinte senki nem tartja be a helyesírási szabályokat - tesznek rá -, így pedig változtatni kénytelenek a magyar helyesírás szabályain is...
Nem változik olyan gyorsan a hétköznapi nyelv, hogy ne lehetne követni. A legtöbb embernek elég, hogy csak felületesen sajátítsa el az anyanyelvét. A hobbijára vagy mániájára bezzeg rengeteg időt áldoz. Persze megértjük mit ír vagy beszél, de sokakat rossz érzés tölt el, ha valami igénytelenséget olvas vagy hall. Ez egy protokoll, aminek a szabályait tudni kéne, nem (csak) érteni - mert logika nincs benne mindenhol.
A weblapok készítői írjanak XHTML 1.0 Strict szerint valid kódot (ez is változik, már régóta van 1.1 is...), a magyar anyanyelvűek pedig lehetőleg helyesen használják a nyelvüket. Az sem véletlenül lett kitalálva!

A honlapon kint van a full önéletrajz pdf-ben is, és mail-ben is azt szoktam elküldeni, így ezt már megoldottnak tekintem :)

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Botorság 'kisbetu' nélkül helyesírásról vitatkozni! :D

----------------------------------------------------------------
"Értem én hogy villanymotor, de mi hajtja!?

" Szerverek karbantartása ( Windows 2000,2003, Linux (Debian) ), telepítése"

Itt a relativitás.

A Debian még csak-csak, de pl: w2k3 alapban semmit sem tartalmaz, már ami a szerverkedését illeti!
Se ekszcséndzs, se stb....
Akkor mi is az a szerver?!

Mert valamilyen szolgáltatást illene nyújtania!
Ha már olyan drágán mérik!

----------------------------------------------------------------
"Értem én hogy villanymotor, de mi hajtja!?

Na igen.. Favorit game.. Amúgy synapse neked psszt, mert te még személyesen is ismersz engem :) (legalább is már találkoztunk :) )

ps: Terran, Protos 2 jó barát, együtt írtják zergek hadát :)

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

első mindenképp Zerg , de T és P között nem nagyon tok választani :)) Mikor milyen a kedvem :)
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Na téma up... Sajna így az év elején még mindig nem nagyon sikerült állást találnom, így nyitott vagyok mindenféle elképzelésre, ha esetleg valahol munkatársat keresnének.
Addig amíg meg nem sikerül munkát találnom kénytelen leszek az itthoni rendszeremet tovább hegyezgetni és végre kikísérletezni azon dolgokat, amiket már régóta szerettem volna ( Xen pl. ), ahogy ezt eddig is csináltam..

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Take the direct approach. Kezdd el kuldozgetni a CV-idet cegeknek. Annyit mindenkeppen elersz vele, hogy ha a jovoben keresenek valakit, akkor lesz egy CV-juk, ami keznel lesz.

--
The Internet has evolved from smart people in front of dumb terminals to dumb people in front of smart terminals.

A cégeknek most is non-stop küldözgetem a CV-met, bár a jelek szerint nem sok eredménnyel.. SPAM-elni meg nem akarok, hogy ugyan azt az üzit minden cégnek elküldöm, mert az meg az elveimmel ütközik..
Addig meg nem tudok mi mást cisnálni, csak tanulni autódidakta módon, de persze az 1ik céget se érdekli, mivel se papírom nem lesz így róla, ők meg amúgy ~lexarják..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Nem tudom, hogy feltették-e a kérdést (nem olvastam át a hozzászólásokat) de a Székesfehérvári IBM nem érdekel? Oda most is folyamatban vannak a felvételek. Ha érdekel valami infó, akkor tudok szolgálni vele, csak lehet, hogy azonnal nem tudnák válaszolni, mivel hétfőn megyek 1 hetes külfödi "nyaralásra". Aztán majd előreláthatólag május 2.-án leszek újra netközelben.

-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-

Ubuntu 6.06, Windows XP Pro

Spec még a legelején amikor kijött már akkor is érdekelt, csupán annyi bajom van vele, hogy messze van :( És mivel itt Pesten is albérletben vagyok, és mivel most is örülök neki, hogy a pénzügyi bajaim melett még legalább van vmi stabíl az életemben, így sry, de nem nagyon merem megkockáztatni, hogy keressek 1 SZékesfehérvári albit, ésfull átköltözzek oda (főleg hogy általában kaukciót is kérnek, és örülök, hogy a havi 50e-et amit összetok szedni elég úgy ahogy (nem részletezném mennyire elég, de képzelhetitek, hogy a pesti albi árak mellett mennyire ), bár igaz ha tudnám, hogy ott jó helyem lenne úgy más lenne, de mivel 1 éves hűségnyilatkozatom van ISP felé, így az is ideköt ( meg még 1-2 dolog sajna ).

Bár lassan már téynleg úgy vagyok, hogy ha abból meg tudnék élni, hogy mittom én adatgörzítő lennék még annak is örülnék, csak ha már baxa meg 6 éves korom óta nyűvöm az infót és ezt tanulom állandóan, akkor hadne már egy rohadt árufeltöltőként, vagy szórólaposként végezzem, mintha csak 1 általánost végeztem volna.. Szar midnen munkabeli vágyam, hogy legalább szakmán belül tudjak maradni.. Így reménykedek, hogy ha van itt 1 munkaadónak vmilyen piti megüresedett posztja is, akkor talán alkalmasnak talál a betöltésére...

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Hmm.. Most így utólag belegondolva lehet igazatok van, szal oda is elküldtem a CV-imet ( magyar és angol ), remélem lesz is belőle valami..
Esetleg ha tényleg van vmi infód a HUP-os topicon kívül akkor természetesen azt is szivesen várom..

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Na.. Ezen az interjún is túl vagyok.. Bővebben: http://hup.hu/node/39030..
Majd meglátom mire sikerül jutni.. Mindenesetre még1x köszönet mindenkinek aki megpróbált segíteni akár a legkisebb mértékben is.
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..