Egy lépésem az igazi szabadság felé

A lelki, szellemi szinten azt hihetjük kevésbé vagyunk korlátozva, de ez nem így van. A testünk itt is korlátoz, az érzékszerveink behatároltak, a memóriánk nem káptalan, az intelligenciát definiálni sem tudjuk pontosan. Gyerekkorban nem választható a család, a tapasztalás amit átélünk és a tanult dolgok is „kötelezőek”, ezek alapvetően határozzák meg később a gondolkodásunk. Így igazán szabadok az emberi testben sosem leszünk és ami meg azon túl van, arról csak elképzelésink vannak, kinek több, kinek kevesebb.

A szabadság egy önkényesen meghúzott vonal valahol az elménkben, ami alapvetően befolyásolja a döntésink és az életünk. Ez sokkal fontosabb, mint elsőre tűnhet, mert függ tőle, hogy mit tolerálunk az életben, meddig hagyjuk a hatalmat elmenni, meddig tűrjük a főnökünk, már ha van, hogyan viselkedünk a párkapcsolatban és ennek a meghúzott vonalnak az átlépése bárki és bármi által, valamilyen reakciót vált ki belőlünk esetenként egészen szélsőségeset is. Ez a küszöb erősen eltérhet emberenként, az egészen szolgalelkűtől, a forradalmárig aki még az életét is hajlandó feláldozni a szabadságért. Ráadásul ez a szabadság vonal nincs kőbe vésve, változhat az ember élete alatt, attól függően, hogy szellemileg fejődik, változik-e vagy sem.

A „szabadság vonalunk” helyét leginkább befolyásoló ok, a szükségleteink és igényeink viszonya. Az igényeink képesek rávenni minket a szabadságunk jelentős feladására. A szükségleteink adottak, ha azok ki vannak elégítve, nem vagyunk éhesek, nem fázunk és nem vagyunk betegek, akkor már csak is az elménktől függ hogyan érezzük magunkat, mire vágyunk, mik az igényink, de ekkor már nincs fizikai oka annak, hogy mit gondolunk és mit érzünk.

Ennek a felismerése nem egyszerű feladat sajnos a többség még ennek a felvetéséig sem jut el és ezzel nagyon nagy mértékben visszaél a jenlegi rendszer. Mesterségesen generál teljesen értelmetlen és haszontalan igényeket, amiknek az elérése akkora energiába kerül, fizikailag és szellemileg egyaránt, hogy nem marad sem időnk sem pénzünk a valódi szabadságunk megteremtésére és elérésre.

A demokrácia nevű torzó amiben élünk, alapvetően alkalmatlan szabad emberek együtt élésére, ezért itt keményen meg kell dolgozni érte és nem is tudjuk kihozni a maximumot, amit ember elérhetne, de azért egészen messzire tudunk jutni, már ha akarunk. Létezett olyan életmód, ahol a valódi szabadság alapértelmezett volt, de erről már csak emlékeink vannak, a mostani izmusok tengerében ez fel sem merül mint igény, az agymosás jelenleg olyan szinten dübörög, hogy valójában nem értjük mit is jelent szabadnak lenni, csupán álszent dogmák pufogtatásáig jutnak a politikusok, valódi tartalom nélkül.

A szabadság alapja a függetlenség. A függőségek minél nagyobb felszámolása elengedhetetlen, hogy bármiféle szabadságról beszélhessünk. Totálisan függetlennek lenni talán is nem lehet, eleve az ember társas lény és igényli az emberi kapcsoltakat, de ez nem kellene, hogy egyben függőség legyen. Egy ideális világban minden ember önként tenné a dolgát és ha elég magas lenne a szellemi szint, nem lenne kérdés másokért és a közösségért is dolgozás, a többiek segítése, mert ez nyilvánvaló saját érdek is. Nem kéne például kényszer és törvények az adó befizetéséhez, mert önként tenné meg az ember. Ez persze egy idezilált állapot, a valóság pedig sajnos nagy mértékben tartalmaz hitványságot, önzést, félelmet, irigységet és olyan ártó sötét erőket amik az egyén szabadsága ellen dolgoznak. Szabad egyének nélkül pedig szabad társadalomról beszélni értelmetlen.

A mostani világ kikerülhetetlen része a pénz, ha tetszik ha nem, ezért sajnos szükséges az anyagi, fizikai függetlenség eléréséhez. Valahogy pénzt kell szereznünk és ezt általában munkával érjük el. Valójában simán megoldható lenne, hogy eljussunk arra szintre anyagilag amikor már a pénz nem számít, de ez rajtunk kívül senkinek sem az érdeke. A hatalom, a cégek, a profit, a politikusok és a demokrácia torz egyvelege nem szeretné, hogy szabad és független emberekből álljon egy társadalom. A független embereket nem lehet zsarolni és nem lehet irányítani. Egy igazi független rendszer nem ismeri el és nem is ismerheti el, az egyén érdekei felett a társadalom érdekeit! Ilyet állítani jelenleg szentségtörés, tabu és közel bűncselekmény. A mostani rendszer és itt nem az éppen aktuális kormányra gondolok, hanem magára a demokrácia nevű társadalmi berendezkedésre, na ez a rendszer alapjaiban hibás, nem javítható ki, le kéne cserélni, de most nem ennek a módjáról írok, már csak azért sem, mert fogalmam sincs, hogyan lehetne ezt a gyakorlatban kivitelezni.

Amire képes vagyok és meg is tettem arról fogok írni. Az én szabadság „vonalam” a forradalmár közelében van, sosem viseltem el az uralkodást és ez elég sok konfliktust okozott az életemben. Amíg alkalmazottként dolgoztam az összes munkahelymerő kirúgtak, az utolsót kivéve, a nagy pofám miatt. Ennek az lett a vége, hogy saját cégem van, több mint 20 éve, sok ügyféllel, ahol „külsős” vagyok. Dolgozom másoknak, de nincs főnököm, nekem is dolgoznak mások, de nem vagyok a főnökük, a kölcsönös előny a munkám alapja a partnereimmel és nincs alá-fölé rendelt viszony se függőség hatalmi értelemben, úgy osztom be magam ahogy jól esik. Így tudok jól működni és amire nagyon büszke vagyok, hogy egy ügyfelem sem mondott fel nekem soha. Ez valami elképesztő változás volt az életemben, mármint a saját cég, egy addig ritkán tapasztalt mély nyugalomban, stressz mentesen élek azóta. Akit rúgtak már ki, mint régen engem többször is, az talán megérti mitől szabadultam meg, de még egy stabilnak gondolt munkahelynél is eszébe jut a többségnek a mi lesz ha érzés. Mi lesz ha gond lesz a munkahelyemmel? Tudom majd fizetni a hitelt? El tudom majd tartani a családom? Ez nekem ez már rég ismeretlen érzés.

Pár szó a pénzügyi szabadságról. A bankokat nem tudom miért, mindig is zsigerből gyűlöltem. A jelzálog hitel szerintem egy métely, a rendszer egyik legaljasabb kényszerítő technikája, egy korbács, amivel a modern kori rabszolgákat verik. Zárójelbe egy mondat, a Szent Korona-tan nem engedte az élet alapjainak, a nélkülözhetetlen dolgoknak a jelzálogba adását, mint például a ház ahol lakunk, vagy jószág amiből élünk. A hitel szerintem a torz és manipulált igények által létrehozott modern rabszolgaság lapja.
A család folyamatosan piszkált, hogy miért nem veszek már hitelből lakást, de nem érdekelt. Az volt a válaszom, hogy akkor veszek ha lesz rá pénzem. Erre jött a, de az albérlet kidobott pénz, a válaszom szerint meg a kamat az és patt.

Most jutottam el oda, hogy vehettem egy olyan házat ami tényleg tetszik. Eladó volt, megtetszett, kifizettem. Tehermentes volt, tehermentes lett. Szerencsémre, vagy talán a választás miatt, a feleségem úgy gondolkodik mint én és ugyan azt akarjuk, konfliktusunk nem volt. Jó sokáig kerestünk házat, közel két évig, mert nem volt semmilyen kényszer és nem akarunk kompromisszumot kötni, végül is találtunk egyet.
Egy falu szélén vettünk egy vályog parasztházat, közel két hektár területtel, gazdasági épületekkel, garázzsal, istállóval és működő kisgazdasággal. Több száz tő szőlő, százas nagyságrendű gyümölcsfa, kiépített öntözőrendszer és egy kis erdő. Van aszfalt út, villany, víz, gáz, csatorna és az optikát most húzza ki éppen a helyi szolgáltató. A birtok végig egy család tulajdona volt 1930-óta, amikor is épült a ház. Látszik, hogy átéltek két háborút is, mert hiába a modern infrastruktúra, van több fúrt kút, a gázkazán mellett ott a vegyes tüzelésű is ami úgy van kialakítva, hogy nem kell szivattyú hozzá, tehát áram nélkül is működik. Mondhatnám, hogy redundáns a fűtés, de annál több, mert két teljesen különböző rendszer van amik külön, vagy akár egyszerre is működhetnek. A nyári konyhában ott a sparhelt még, amit rendszeresen használtak is. Hiába a csatorna és a benti mosdók, van emésztő is, meg pottyantós is kint. Nulla infrastruktúrával is simán el lehet lenni és nem valami prepper család lakott itt, hanem olyan, aki megélt már egy-két dolgot.

A ház szerelem volt első látásra. Nehezen ugyan, de találtunk egy vályog specialista statikust, aki kért nem is kevés pénzt, de fél kilós szakvéleményt írt. A ház hibátlan, a szaki el volt képedve, hogy ilyen állapotban nemigen találni nemhogy vályog, de semmilyen házat. Régen még az örök életnek építkeztek, nem volt tervezett elévülés. A tetőszerkezet az eredeti 100 éves fából van és hibátlan. Sehol egy gagyi ácskapocs, ellenben vannak pontos és megmunkált csapolások és illesztések. A cserépről ezt írta a statikus: Az épületen lévő cserépfedés beazonosítható, az 1908. évben alapított Békéscsabai Téglagyárban (Bohn Téglagyár) készült, tehát II. világháború előtti. A véleménye szerint a ház, úgy ahogy van, ha vigyázunk rá, még több generációt ki fog szolgálni. Ha száz évet kibírt hibátlanul, kibír az még többet is. Hatalmas a kontraszt a „modern” anyagok igénytelensége és a száz éves hibátlan dolgok között. Nem hiába, a tervezett elévülés csodákra képes...

A gazdálkodásra tudatosan készülünk, megvan az aranykalászos vizsgám, letettem a „traktoros vizsgát” és folyamatosan tanulunk a párommal. Voltam 40 órás pálinkafőző tanfolyamon és ahol most lakunk, a kertben már termesztünk amit csak tudunk. A befőző és aszalógépeket már kitapasztaltuk, vannak bevált receptek és kovászolt kenyeret is rendszeresen sütök.

A célom középtávon egy olyan permakultúrás gazdaság kialakítása, ami teljesen önellátó. Vannak családok és közösségek akik már elérték ezt, nem könnyű, de nem is lehetetlen. Na én ezt értem egy lépésnek az igazi szabadság felé. Csak egy lépéssel ugyan, de közelebb vagyok, nem akarok függeni semmitől amit a „modern” technika nyújt. Használni fogom persze, meg a szakmám sem fogom feladni, mert szeretem, de nem akarok és remélem nem is fogok függeni tőle. Nem tudom, hogy összejön-e, de az biztos, hogy nagyon izgalmas és szórakoztató, egy olyan egyelőre hobbi, ami lehet és remélem, hogy életforma lesz. Akiket ismerek és már így élnek, azt mondják, leírhatatlan érzés. Tudok olyan fogorvosról aki egy napot dolgozik hetente, de csak azért, mert szereti csinálni. Neki már az a hobbi. Bizonyos szempontból nem könnyű, lemondásokkal teli, szükségletek és igények ugye, de a totális függetlenség és az igazi szabadság érzése kárpótol mindenért.

Pozitív „mellékhatása” ennek még a természetvédelem, ugyanis a permakultúra egyik lényege, hogy ne vigyünk be a gazdálkodásba kívülről semmit. Minden ami szükséges a működéshez, a rendszer körforgásában jön létre és ott is szűnik meg, na ez a valódi környezetvédelem. Jelenleg tabu az életmódot, a fogyasztói társadalmat, a rendszer alapjait és főleg magunkat okolni a környezetszennyezésért, pedig a gyökere az igazi ok az ez. Amit művelünk környezetvédelem címén, az tüneti kezelés, sosem lesz valódi eredménye, a co2 bohóckodás pedig egy vicc. Sajnos újra és újra eljutunk oda, hogy a független, önellátó és igazán szabad ember senkinek sem az érdeke.

Szintén jelentős változás az élelmiszer minőség. Már, hogy van minősége, a bolti feldolgozott ipari hulladékokkal szemben, amik véleményem szerint nagyon jelentős okai a betegségek kialakulásának. A háztáji visszaszorulása több szempontból is visszalépés volt a nagy fejlődésünk közepette.

Érdekes, hogy a családban és az ismerősök között akiknek mutattuk a házat és elmondtuk a terveink, sokan, talán túl sokan is, úgy reagáltak, hogy ugye befogadtok, ha baj lesz. Szinte szóról szóra ugyan ezt mondták. Jelenleg megértem, hogy a háború okoz bizonytalanságot, de volt aki még előtte mondta.
Úgy gondolom, hogy ez egy zsigeri dolog és azon alapul, hogy ott belül, mélyen mindenki érzi, hogy ez lenne a normális. Valamiért sokan nem bíznak a rendszerben, na nem a mostaniban, hanem a demokráciában úgy ahogy van.

Abban egyetértek Noah Harari-val, a városok kialakulása, a munkák szakosodása, fordulópont volt az emberiség életében, de nem a jó irányba. Kialakultak a függőségek, a nagy vagyoni különbségek, valamit elvesztettünk, oda lett a természet igazi ismerete, megszűnt az élet átfogó holisztikus megértése és megélése, elvesztettük a szabadság és ebből eredendően a boldogság nagy részét.

De a jó hír, hogy van visszaút és nyitva áll, csak el kell indulni rajta. Már ha akarunk.