Messengerből gyűjthettek adatokat

Több panasz is érkezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) a baloldal által indított sms-kampány miatt – mondta el Péterfalvi Attila.

Péterfalvi Attila elmondta: semmilyen szabálynak nem felel meg az üzenet, ráadásul olyan panaszokat is kaptunk, ahol a panaszos – csatolva az sms-t – kifejti, hogy őt olyan becenéven szólították meg, amelyet a Messengeren használ. 

Nagy valószínűséggel az adatkezelés mögött nem a nyilvános telefonkönyv adatállománya áll – tette hozzá.

Azért vet fel adatvédelmi aggályokat az ügy, mert az üzenetek csupán telefonszámokat tartalmaznak, azt nem lehet tudni, hogy ki a telefonszámokat használó adatkezelő.

Érdekelne: ha tudnánk is ki az adatkezelő, akkor sem lenne rendben az ügy, mivel az előzetes hozzájárulás hiányzik. 

Hozzászólások

Érdekelne: ha tudnánk is ki az adatkezelő, akkor sem lenne rendben az ügy, mivel az előzetes hozzájárulás hiányzik. 

Az szolgáltatók marketingcélra is megosztanak telefonszámokat (azt hiszem a szerződés megkötésekor nyilatkozni kell, hogy engedélyezed-e), nem vagyok biztos benne, hogy előzetes hozzájárulás kell az ilyen hideghivásokhoz.

Megosztani a fészbúkon szoktak. ;)

Távközlési szolgáltató esetén alapesetben nem kérhetsz adatot. Altalában van egy direktmarketing tiltás, belső direktmerketing tiltás, néha harmadik (társ) cégnek történő adatátadás direktmarketing vagy kutatás céljából. Alapértelmezetten mindegyiknek tiltott állapotúnak kell lenni. A dirktmarketing tiltás (régi nevén: lista készités tilos) még a telefonkönyvben is jelölt - hiányzik a házszám.

Ha listára van szükséged, akkor a kérésedre (jó pénzért) leválogatják a kért és engedélyezett ügyfeleket. Ez pedig jól dokumentált folyamat.

Szenintem biztosan nem ilyen volt a forrás.

>>> ... kifejti, hogy őt olyan becenéven szólították meg, amelyet a Messengeren használ. 

És gondolom azt bizonyítani is tudta, hogy csak ott használja

>>> Messengerből gyűjthettek adatokat

Szerintem ennek hogyanjára a Facebookon (izé Meta), a NBSz-en kívül a CIA és az FSZB és a Moszad is kíváncsi

nekik kéne adni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkáját is.

Szerkesztve: 2022. 04. 01., p – 13:47

Most hívott fel személyesen Márki-Zay (robothangja) a +36 1 358 6609 telefonszámról és úgy üdvözölt, hogy

Mi, ellenzékik ...

Annyit mondtam neki, hogy szopjon lovat és spamlistára tettem.

😂

Jó ez a Bajnai-lista! Ekkora balfaszokat ...

trey @ gépház

Gondolom ezért jött a sok külföldi megfigyelő, hogy megfigyeljék mennyire van elnyomva szegény ellenzék és utána jelentsék a gazdiknak.

Koszi,
Gergo

Hetvenéves, internetfüggetlen édesanyám is kapott tőlük SMS-t, olyasmi volt hogy "Fúj Gyurcsány; 2xFidesz, 4xNem"

Máshol jobb, te nem mégy? Hadd szenvedjünk itt a mocsokban, a fertőben, a 10 éve folyamatosan összeomló egészségügyben, a több 10 éve folyamatosan növekvő munkanélküliséggel, a folyamatosan mindent is ellopó kormánnyal, a folyamatosan visszamaradó országunkkal, a romló pénzünkkel. Te meg menj a virágzó Németországba, ott kolbászból van a kerítés, nem kell dolgozni, néznek valamibe, nem egy utolsó románcigánynak (jaa, hogy magyar vagy? ugyanaz), ott sokkal jobb, olcsóbb az egészségügy, nincs adó, olcsó a lakhatás, olcsó minden. 

Örülök, hogy jól szórakozol! De azért kapsz egy kis rádóamatőr fejtágítót a rövidítésekből.

  • 33 BARÁTSÁGOS KÖSZÖNÉS RÁDIÓS NŐK KÖZÖTT
  • 55 SOK SIKERT! (NÉMET ÁLLOMÁSOKKAL FOLYTATOTT QSO-BAN)
  • 73 ÜDVÖZLÖM! MINDEN JÓT! (ELKÖSZÖNÉSRE JELLEMZŐ)
  • 88 ÖLELÉS ÉS CSÓK!
  • 99 TŰNJÖN EL!

Ezeket már 50 éve is használtam. (Kivétel: BARÁTSÁGOS KÖSZÖNÉS RÁDIÓS NŐK KÖZÖTT)

vy 73

Tok mindegy, következménye nem lesz (ennek sem). 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Eléggé valószínű. Én nem kaptam hasonlót, a lányom és a feleségem igen. Nekem hiányzik egyedül a családban az fb-n a telefonszamom. És ezt bizonyítani is tudom :) 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Vajon mi lesz a vége? 3 évig vizsgálják, majd eltiltják őket a jogellenes magatartástól, és kötelezik őket az adatbázis megsemmisítésére?

Valószínűleg csúnyán is fog nézni a biró. Az ügyészség majd fellebbezést nyújt be csúnyább nezesert, amit a fellebbviteli bíróság elfogad.

De próbálj meg jogosulatlan adatkezelést végrehajtani te...

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

DK-t már büntették meg internetre kirakott tesztadatbázisért 12 millióra. Politikailag támadható, szakmailag indokolható döntés volt. Hogy Kubatovot nem büntették, szakmailag nem indokolható. Bár a legutóbbi Kubatov aláíróív már GDPR kompatibilis volt, ahogy láttam, ami a kezem közt megfordult.

gyrgyvrs

Fideszesek: Felháborító, hogy jogszerűtlenül gyűjtenek adatot. Gyurcsány! Soros! Nem elég, hogy Ukrajnának is fegyvert küldenének, még az adatot is illegálisan gyűjtik. Gyurcsány és Mini Feri! Olyan a klón, mint az eredeti!

Ballibek: Szemet húnyunk az illegális adatgyűjtögetés felett, mert ezzel is a demokráciát™, a tisztességes™ választási versenyt™ és a Fidesz által megvezetett™ választópolgárok megvilágosodását™ szolgáljuk. Bezzeg™ a Kubatov Gábor, az kapja be, a listájával együtt!

Miután ezt elmondták, a Fideszesek és a Ballibek is vígan fészbukozgatnak, instagramozgatnak, jútúbozgatnak tovább, többségük bármiféle privacy-szűrő vagy adblocker nélkül.

Most hívtak az asszonyt 1/700-3483 számról, hogy a kiváló makira szavazzunk. Nincs Facebook, semmi közösségi média.

Szerkesztve: 2022. 04. 02., szo – 21:38

A családban egyszerre kettő csörgött be. Egymást támogatták kihangositva 2 percig. Hadd fogyjon a zsé. Ha jól tippelek, leverik rajtuk, ha a kampány sikertelen, miközben valaki sok milliárdot beletolt... Nem kis szégyen lenne ennyi erőfeszítés után. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ha gazdasági alapon közelíted meg a választást, akkor az Open Society és a hozzá kapcsolódó szervezetek, Bertelsmann, National Endowment for Democracy, Clinton Alapítvány, CIA, norvég alap stb….  évi több milliárd dolláros keretei erőteljesen torzítják a versenyt a világ sok országában, nem?

Marketingdemokrácia időszakát éljük.

Te most csak összeg alapon akarsz összehasonlítani, de nincs válasz, mert a fidesz büdzsét sem tudod pontosan nemhogy az ellenzékit. Viszont én azt mondom, hogyha már a versenytorzításról elmélkedsz, akkor szíveskedj arra is a választ megkeresni, hogy vajon az általam felsorolt (és fel nem sorolt sok egyéb) szervezetek befolyása milyen hatást gyakorol a magyar demokráciára/választási eredményre, a versenyre.

Ha nem volt teljesen egyértelmű a hozzászólásom, nem normális hogy a teljes állami média apparátus a kormányzó pártnak van alárendelve, ilyen nincs a nyugati demokráciákban. Ezen felül az elmúlt 12 évben a legszélesebb eléréssel rendelkező média szinte kivétel nélkül a Fidesz igényeit szolgálja ki.

Ebben egyetértünk. A Fidesz fújja az állami médiát. Ez akár probléma is lehetne, bár 2010 előtt mikor minden média közel 100%-a liberálbolsevik volt akkor nem volt ennyi érzékeny ember.

A világ ilyenné vált a pénzdemokráciában, made in USA, ha nem az USA narrativaja uralkodik akkor minden antidemokratikus, ha igen akkor minden elfogadható. Miért csodálkozol, eddig hol éltél?

Ilyen biztosan nem volt, hogy az ellenzék 4 évente 5 perc erejéig beszélhetett az állami tévében. Ilyen biztosan nem volt, hogy ilyen szinten alákérdeztek a górénak. Ilyen biztosan nem volt, hogy a kormány nem adott interjút nem kormánybarát újságírónak.

Amikor 2002-ben vesztettek, akkor a vezér azt mondta, hogy ha még egyszer nyernek valamikor, akkor mindent (értsd: bármit) el fognak követni, hogy hatalmon maradjanak. Ez történt. Amikor a "bármi" olyan szintre emelkedett, hogy attól már az ősbarát Simicskának is felfordult a gyomra (pedig neki az elég erős), akkor már késő volt a vezért megállítani, válaszul csak egy kezdetben erősnek tűnő, de mégis gyenge O1G jött, de jöttek a kinevezések 9 évre, a fékek és ellensúlyok megszüntetése, a kormánypropagandát ezerrel toló MTV(A), a gránit szilárdságú alaptörvény, a népbutítás a végletekig egyszerű, bugyuta vezényszavakkal, az örökös harc (Bödőcs ezt is jól megénekelte legutóbb) azokkal, akiktől jön a zsé, a békemenetek, az idióta népszavazások stb.

Eljutottunk odáig, hogy akárki nyer, nagy szarban lesz(ünk).

Volt helyette intellektuál-elitista ballib véleményterror. A jobboldaliak IQ-ján való lovaglás és butának bélyegzése a balliberális értelmiségi elittől. Voltak egész kötetes lejáratókönyvek Orbán Viktorról. Volt helyette a nemzeti oldalt mocskoló, rasszistázó, fasisztázó, antiszemitázó NAP TV. Volt helyette ugyanezt megcsináló, országos lefedettségű Klub Rádió. Volt helyette az Erzsébet hídi (szavazatújraszámlálós) tüntetést "szappanoperának" gúnyoló balliberális Danubius Rádió. Volt helyette ősballiberális Sláger Rádió, ősballib műsorvezetőkkel. Volt helyette a teljes jobboldalt minden lehetséges eszközzel lejárató legnépszerűbb napilap (Népszabadság). Volt helyette a bűnöző cigányok mosdatása, áldozathibáztatás és a megélhetési bűnözés közbeszédben történő legitimálása. Volt a 2006-os rendőrattak legitimálása, a felelősök mosdatása, az áldozatok fasisztacsőcselékezése.

Köszönöm, soha nem kérem vissza. Egyiket sem.

Amit pedig kapott ez a nyugatbuzi, atlantista, balliberális médiaelit a NER-től, azt az utolsó centiig, fillérig, sóval felhintett szerkesztőségig megérdemelte.

Aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni, annak ott a Telex, meg a 444. Persze, helyesen írni már nem tudnak, a cikkek igényessége, összeszedettsége egy random Facebook-kommentelő szintjén van, de Orbán-gyűlöletet szítani és nemzetellenesen megnyilvánulni azért még nem felejtettek el.

2022-t írunk, nem tűnt fel? :)

Nem kell a laggardozásos terelés, csak magadat égeted.

nekem egyik hatalommániás sem kell

Te biztos ismersz olyan politikust, aki volt már hatalmon és nem hatalommániás. Én nem ismerek.

ha az egyiket elfogadhatónak tartanám, akkor sem nyalnék be neki

Elég ha mosdatod a másikkal szemben. Ugyanazt a hatást éred el és lényegében ugyanazt nyilatkoztatod ki.

Egy szó, mint száz: Szerinted a ballib a kisebbik rossz. Szerintem meg nem.

a "bármi"

A jogfolytonos alkotmány ellenében nemhogy nem törvénykeztek, ilyen marhaságot csak a "jogállam"-ot hírdető saját magával sem kompatibilis szélsőbalos vezetés vízionál. csak a "bármi" megengedhető és hasonlók kapcsán. A többi sületlenségről nem is beszélve..

A Fidesz alkalmazkodott a környezethez (amit NEM ők teremtettek): létrehozta a médiáját és a gazdasági hátterét.

Aki uralja a médiát az nyer a választásokon, ezt megtanulta mindenki. Az emberek az alapján szavaznak, amit a médiából elhisznek. Ja, hogy most a Fidesz túlszárnyalta a mesterét, ezért a bolsevikok vonyítanak?! Ez is csak a játék része.

Rég nincs meg sem a szabadság, sem az erkölcs. Helyette van jogállam, és morál. Welcome ….

Ja, egész este azon röhögtem, hogy ismét kormányváltás van, és cca 1 millió kretén nem talált bele a karikába a népszavazási íven - és ezek is választópolgárok!! Bródy biztosan megénekli majd, és az értelmiség továbbra is issza szavait.

Ok, de ez nem változtat sokat azon, hogy van cca 1 millió barom, aki pillanatok alatt akár Kun Béla mellé is beállna.

A népszavazási kérdések egyértelműek voltak, tiszták, és eldöntendő kérdések. Az Orbán elleni gyűlölet megfogta a barmok kezét, és vezette őket. Kiderült, hogy a ballib oldalnak csak egy üzenete van: a gyűlölet és irigység bármi áron. Szerencse, hogy a többség nem kér belőle.

Ilyen biztosan nem volt, hogy a kormány nem adott interjút nem kormánybarát újságírónak.

Az ellenzeki ujsagiras sem volt ilyen magas szinvonalu, mint most. Siman legyartjak a kontentet a kormany nelkul is; ez azert becsulendo. FYI nem az ujsagiro kepviseli a valasztokat.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Pontosan. Aki bukik, azt valószínűleg számonkérik az el... tt befektetés miatt. Én egy fillért sem engednek ilyenre költeni. Ha egy politikus menci, akkor azt a környezetében bizonyította. És akkor legalább nem ígéretek, hanem tények alapján döntesz. Tiszteletdij a mindenkori minimálbér. Visszahivhatosag. Ez a három elem azonnal lecsereli az összes politikust. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Engem szerencsére egyik irányból se értek el: bármelyik hívogatna kéretlenül telefonon az negatív irányba befolyásolná max a szavazatom.. ömm nem szóltam még átmennek "hamis zászlós" megkeresésekbe :).

Eddig nem kaptam még spam hivást/sms-t. Mondjuk igyekszem valami grönlandi telefonszámit megadni találómra, ha annyira muszáj. Egy korábbi alkalommal voltam regisztrálva fosbúkon. Megosztottam egy szép gőzmozdonyos képem kb 1 hónap elteltével törölték mert sértette a közösségi alapelveket. Végképp elváltak útjaink. Ez az eset is jól jellemzi mennyie beteg és öncélú a foskúp.