Covid-19 vakcinák tudományos szemmel (5.)

Fórumok

Meg akartam várni az 5. hullámot az 5. résszel, de már nem bírja a topik.

Indulásnak napi Letoha:

Sokan örülnek az Omicron felbukkanásának, mondván, hogy ez az igeny enyhe tüneteket okozó variáns hozhatja el a járvány végét. Az alábbi szalagcím is - Az első OmicronNAL elhunytat a britek jelentették - mutatja, hogy a járvány sosem fog véget érni. Hiszen a COVID halálozást sosem csak a vírus által okozott, hanem a vírussal elhunytak alapján számították. Mivel a koronavírus örökre velünk marad, szinte zéró az esély, hogy egy ember sem fog a világban meghalni úgy, hogy orrnyállkahártyájában nem tudnának virális RNS-t kimutatni. Ez a realitás. Erre ideje felkészülni.

Hozzászólások

Mondjuk bárhogy számolnák a halálozást, valaki mindig picsogna...

“Any book worth banning is a book worth reading.”

De a 
- valahogy össze kell hasonlítani a halálozásokat
- ugyanakkor az, hogy valaki pont a covidba halt bele, nem valami másba, csak covidos volt, nem lehet megállapítani (mindig)

szóval tökéletes megoldás nincs, de valamire meg szükség van, hogy legalább a trendeket lássuk.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Tőlem aztán nyugodtan, én sem ebbe kötöttem bele. Mégegyszer engem hidegen hagy a számolás módszertana. Gondolom más betegségek esetén sem azért készülnek statisztikák, mert valakinek nincs jobb dolga.

A vezető hírek gyártását és az erre épített hisztériakeltést kéne befejezni végre. Ott van nyolcféle vakcina, jönnek újak is, sőt talán gyógyszerek is, lehet hordani maszkot is, stb.

Az operatív törzs tőlem matekozhat azon, hogy merre-hogyan tart a járvány, de az egyszeri Index olvasónak mi köze van hozzá? Mert pánikkeltésen kívül másra nem jó ezeket közölni.

Ja, ja, a drminiszterelnökúr picsogott mikor számon kérték rajta ~30000 halottat. Akkor mondta,  hogy azonos mércével mérve - amit úgy hívnak, hogy elsődleges halálok - az 30000 valójában nem éri el a 10000-et.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Basszus Rusvai átállt az erő sötét oldalára :O

Ilyeneket beszél: - Ha egyszer átesek a fertőzésen soha többet nem oltatom magam és ha kötelező lesz az oltás megyek én is tüntetni.

https://youtu.be/cqOrx1joUdo

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Anyám nagy oltáspárti volt, de most már 3 után úgy hallom, hogy kezd elege lenni. A negyediket javasolták neki, de lerázta őket. Igazából udvariasan annyit mondtam, hogy mi már a legelején attól tartottunk, hogy idáig fog fajulni a helyzet, azért nem vettük fel. Persze nem biztos, hogy igazunk van.

 

Úgy látom, hogy csak kezd sokaknak a tantusz leesni. Persze ha kioktatod őket oltatlanként, nagy sikered nem lesz.

Kezd. Ha egymás mellé teszed a novemberi, meg a decemberi felméréseket, akkor az látszik rajta, hogy novemberben 39% volt, aki mindenkinek kötelezővé tette volna az oltást és további 17%, aki bizonyos munkakörök esetén, most meg már csak 19% volt, aki kötelezővé tenné és 24%, aki nem tenné, de ha azzá tennék, elfogadná. Persze nem tudjuk, hogy mennyire pontos, megbízható, stb. és a kérdések sem fedik egymást, de azért az látszik, hogy akik mindennemű egyéb körítés nélkül kötelezővé tennék mindenkinek, azoknak egy hónap alatt eltűnt a fele.

Te nem olvastad el. Nem úgy játszotta ki a rendszert, hogy nem kaphatott volna negyediket, hanem még nem kaphatott volna negyediket, mert nemrég kapta a harmadikat. A cikkben megszólal Rusvai is, aki még mondja is, hogy több ismerőse is van, akik már megkapták a negyediket.

És tőből leszartad a többi húsz linket, ahol a bejelentések voltak a negyedik oltásról.

Ja, értem. Tehát itt nem mindenféle közegészségügyi tótumfaktumok döntenek a negyedik oltás kibocsájtásáról, hanem egyetlen politikus, aki azt mondta, hogy ő nem szeretné, de azért a média már két hete ezt harsogja, hogy itt a negyedik oltás. Jó. Akkor várunk. Lesz negyedik oltás, meglátod.

6 havonta oltás kell vagy ugrik a kártyád. Én erre számítok.

"György István, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője az origonak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy

január végén ma már több mint valószínű, hogy a harmadik oltáshoz kötjük a védettségi igazolványt."

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211230/vedettsegi-igazolvany-megvan…

[libtard stílus]Segítek, mert látom nem megy - itt a lényeg: https://seed126.bitchute.com/G4uRyyJxpo3f/MKttnnJ1HLBS.mp4[/libtard stílus]

Egy parlamenti közvetítés felvétele szempontjából teljesen mindegy, hogy a butakonteo.hu-on, vagy a mainstreamtruth.gov-on van belinkelve; azért ezt az oldalt linkeltem és nem BBC-t, mert ez a pár másodperc a lényeg, nem pedig a többórás pofázás.

Annak aki esetleg nem értené (tehát nem neked, THC), gondolom azért beszélnek össze-vissza, mert baromi nehéz volna eladni a harmadik oltást úgy, hogy ha bevallják hogy összesen két hétre három hónapra ad védettséget védettségit. Emiatt azokban a hírekben ahol a harmadik szurit ráklámozzák, ott azt mondják, hogy istenuccse ez az utolsó. De közben ott a másik ágenda, a háromhavi oltás, amire lassan készítik fel a népet.

Ahogy elképzelem, két egymásnak ellentmondó ágenda van, ezért kell két ellentmondó dolgot egyszerre tolni. Rövidtávon be akarják adni mindenkinek a harmadikat, hosszú távon pedig negyed-félévenkénti oltást akarnak. Arra számítanak, hogy az eddig két hetes emlékezetet sikerült lecsökkenteniük 3 perc körülre, ha nem két egymás utáni hírben adják le az ellentmondást, akkor nem tűnik fel senkinek. Van akinek akkor sem tűnne már fel, ha ugyanabban a fél perces blokkban volna a két állítás :-).

Remélem tisztában vagy vele, hogy ha eléred, hogy az oltatlanba beleverjék a három szurit, akkor te is meg fogod kapni a maradék 10-et, vagy amennyit a hatalom jónak lát.

 

Választanod kell demokrácia és diktatúra között. Orbán is megmondta, nem lesz kötelező az oltás, nem diktatúrában élünk. Ehhez tartsd magad. Amennyiben valamilyen önös érdekből mégis a diktatúra mellett állsz ki, akkor meg ne csodálkozz azon, hogy annyi vakcinát vernek beléd, amennyit csak bírnak.

Ez most komoly? Oltsunk rá a frissen átvészelt fertőzésre??? Mi a francnak, amikor a fertőzés után az ember jóideig még védett? Sőt, oltsunk rá magára a fertőzésre is! PCR-teszt nem kell, nyugodtan oltsunk, nem baj, ha épp koronás! Nyugodtan dögöljön esetleg bele! Gratulálunk!

A fertőzésen való átesettség nem felel meg az immunizációnak. Minden esetben a teljes oltási sor beadása szükséges.

Ez meg priceless...főleg az, hogy indoklást sem fűztek hozzá! Ez már a vallási kinyilatkoztatások szintjén van és legalább akkora ostobaság is.
Mert mit is csinál az oltás? Felkészíti az immunrendszert legyengített/kinyírt kórokozóval, vagy annak darabjaival a kórokozóra, annak felismerése. Az oltás gyakorlatilag egy enyhe fertőzést szimulál. Ha elkapod és túléled magát a valódi fertőzést, akkor ugyanúgy megkaptad az adagodat a kórokozóból, ugyanúgy ismerni fogja az immunrendszered a kórokozót és ugyanúgy fel lesz készülve rá. Akkor ez miért is nem immunizáció? Miért is kell beleverni nem is egy, de az összes eddigi oltást az emberbe?

Elhiszi ezt még valaki?

A fertőzésen való átesettség nem felel meg az immunizációnak.

Miert? Mi az a szoveg itt kicsit feljebb, hogy az "oltas felkesziti az immunrendszert"? Mi kulonbseg van akkor az oltas es a termeszetes fertozes kozott?

 

Amugy eszembe jutott meg 1 dolog ezzel az "oltasi sorral" kapcsolatban: ha en most hirtelen megvilagosodnek es elkezdenem beadatni magamnak az oltasokat, akkor negyet le kene tolnom par honap alatt vagy ketto utan ott lennek, ahol a harmadikosok, negyedikeset vannak/lesznek?

Én úgy értelmezem, hogy az egy két szurival immunizáltnak számítanál egy rövid ideig (jelenleg 6 hónap elvileg, de mit lehet tudni, addig még akár 180 kormányinfó is lehet 180 db 180 fokos fordulattal). De az eredendő bűnt, hogy oltástagadó laposföldhívó voltál, azt már soha nem tudod lemosni magadról.

Oké, akkor nézzük a hazai adatokat, mert nálunk felfelé kozmetikáztak. Tegnapelőtt a lakosság 9,624,884 fő volt. Eddig a KV-t elkapta 1,170,788 fő, négy hullám alatt. Belehalt 37,232, fő 4 hullám alatt. Ez azt jelenti, hogy az összlakosságra kivetítve 9,308 fő hal bele egy hullámba 9,624,884 főből. Ez egy ezrelék alatt van, egészen pontosan 0.967 ezrelék. Tehát ezer főből majdnem belehal egy fő ebbe a betegségbe.

Teheted, csak a hiteltelen.

Mellesleg minden Meckyre és Csollányra jut több mint 1000 nem érintett ember.

Egyébként a hírek szerint Csollány háromszor oltott, Mecky pedig szívbetegségben hunyt el, csak fertőzött volt. Persze ezek még csak hírek, úgy kezelendők. Mindenesetre Mecky klinikáján nincs kifejezetten vírus osztály, csak vírusfertőzőtt szívbetegeknek van külön osztály. 

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Nem ennek alapján, ugyanis attól, hogy a vírus ezerből egy embert öl meg, még nem következik, hogy a vakcina káros lenne.

Az ami erre enged következtetni, az az, hogy dacára annak, hogy ezer emberből egy hal bele a vírusba, mégis lassan kötelező lesz, miközben a hosszú távú mellékhatásairól szart se tudunk, a rövidtávúakról szóló híreket meg ugyanúgy agyonhallgatják és cenzúrázzák, ahogy azokat, amik a hatékonyságát kérdőjelezik meg (ld. még oltottak aránya a kórházban, az intenzíven). A média és a hatóságok gőzerővel keltik a hisztériát, napokig harsognak róla, ha egy fiatal vagy egy oltatlan híres ember hal bele a betegségbe, de azt ki nem mondanák, hogy amúgy ezerből egy embert öl meg, hanem helyette a halottak listájára mindenkit is felírnak, ha pozitív volt a tesztje, még akkor is, ha motorbalesetben halt meg, had higgye mindenki, hogy ez a Pestis v2.0.
A vakcinaszerződések titkosítva vannak, a gyártók nem vállalnak felelősséget, a kormányok nem vállalnak felelősséget, senki sem vállal felelősséget...így pedig nem lehet kötelezővé tenni valamit. Ennyi erővel az orosz rulettet is kötelezővé tehetnék. És aki nem hajlandó meghúzni a ravaszt, azt addig bírságolják, amíg mindenét el nem lehet venni (Németország, Ausztria, Görögország), vagy alapból megy a koncentrációs táborba (Ausztrália). Mindezt egy olyan vírussal megindokolva, ami ezerből egy embert öl meg. Oltottságtól függetlenül, hiszen az arányok ugyanezek voltak az első két hullám alatt, amikor még mindenki oltatlan volt; sőt, eddig a legtöbben a harmadik hullámba haltak bele, amikor az átoltottság a legmagasabb volt.

Én ezért szarok a "tűtől". Ahhoz jogod van, hogy te ne tedd, ahhoz viszont nincs, hogy rámkényszerítsd az oltást, vagy elvedd mindenemet és haláltáborba csukj, márpedig te ezt a múltkor már elismerted, hogy ezt tennéd.

De egyébként szólok, hogy ha az lesz az általános tendencia, hogy a régebbi oltottaknak visszavonogatják a státuszát és a fertőzésen való átesettség sem fog mentesíteni, akkor előbb utóbb te is a sorsunkra jutsz, elég ha megint elkapod a vírust és nem kaphatsz oltást, mondjuk fél évig. Sose éred utol utána az előírt quotát, másodrendű oltatlan állampolgár leszel, akit ki lehet csinálni. Drukkolj nyugodtan annak az éppen kiépülő világrendnek, ami ezt fogja csinálni mindenkivel.

A hosszú távú mellékhatásairól szart se tudunk, a vakcinaszerződések titkosítva vannak, a gyártók nem vállalnak felelősséget, a kormányok nem vállalnak felelősséget, senki sem vállal felelősséget, ennyi erővel az orosz rulettet is kötelezővé tehetnék, egy olyan vírussal megindokolva, ami ezerből egy embert öl meg.

Nem csak a nem meghalás a cél hanem a

- nem megnyomorodás (ismerünk olyanokat, akik hónapokkal később is csak bottal járnak 30-40 évesen)

- nem kórházba kerülés (mert a kapacitás véges)

- enyhe tünetek, igy pár nap után ismét aktivan dolgozol/élsz/fogyasztasz, és nem otthon nyögsz három hétig

Igy is többször is előfordult hogy 8-10 ezer covidost kezeltek a kórházakban, ami enyhén szólva is terheli a rendszert és elveszi a kapacitásokat a többi beteg elől. Ha semmiféle oltásunk nem lett volna, lehet hogy teljesen megtörik a rendszer és azt mondják hogy bocs, ott az utcán kell meghalni a bejárat mellett.

Ja, tudom, kozmetikázott, hazug adatok az orvosoktól... :(

- nem megnyomorodás (ismerünk olyanokat, akik hónapokkal később is csak bottal járnak 30-40 évesen)

Egyéni érdek, nem közösségi.

- nem kórházba kerülés (mert a kapacitás véges)

Bullshit, a kóházak nincsenek leterhelve; egyszerre kb. párszáz plusz ember van tőle kórházban országszerte.

- enyhe tünetek, igy pár nap után ismét aktivan dolgozol/élsz/fogyasztasz, és nem otthon nyögsz három hétig

Egyéni érdek, nem közösségi.

Igy is többször is előfordult hogy 8-10 ezer covidost kezeltek a kórházakban, ami enyhén szólva is terheli a rendszert és elveszi a kapacitásokat a többi beteg elől. Ha semmiféle oltásunk nem lett volna, lehet hogy teljesen megtörik a rendszer és azt mondják hogy bocs, ott az utcán kell meghalni a bejárat mellett.

Mikor volt egyszerre 8-10 ezer kovidos a kórházakban? Meddig tartott az? Hány kórházra oszlott el?

Ezek alapján akarod kötelezővé tenni a vakcinát? Majd akkor, ha te is beadod magadnak, amit én adok neked. Tuti nem halsz bele, becs'szó.

Az egészség sosem csak egyéni érdek, hanem közösségi is.

"Ezek alapján akarod kötelezővé tenni a vakcinát?"

Elnézést? :) Én sosem mondtam/gondoltam olyat hogy legyen bárkinek kötelező az oltás. Maximum bátoritok embereket, hogy vegyék fel és ne fossanak.

Az egészség sosem csak egyéni érdek, hanem közösségi is.

Nem, max. vannak átfedések.

Elnézést? :) Én sosem mondtam/gondoltam olyat hogy legyen bárkinek kötelező az oltás. Maximum bátoritok embereket, hogy vegyék fel és ne fossanak.

Akkor jó, csak egy olyan posztot, próbáltál cáfolni amiben azt írtam le, hogy miért abszurd és jogellenes kötelezővé tenni. (És egyébként a lényegre - az ismeretlen hosszútávú mellékhatásokra és az illetékesek felelősség-elhárítására - nem is írtál semmit.)

Amikor a matek nem fest jól:

Galántai Lukrécia és kislánya élete legnehezebb időszakát éli. Tíz nap különbséggel az ötfős családjukból hárman meghaltak, a koronavírus ragadta el őket. 

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/12/14/lukrecia-lelektepo-vallomasa-…

trey @ gépház

https://hup.hu/node/176233#comment-2714648

A média és a hatóságok gőzerővel keltik a hisztériát, napokig harsognak róla, ha egy fiatal vagy egy oltatlan híres ember hal bele a betegségbe, de azt ki nem mondanák, hogy amúgy ezerből egy embert öl meg, hanem helyette a halottak listájára mindenkit is felírnak, ha pozitív volt a tesztje, még akkor is, ha motorbalesetben halt meg, had higgye mindenki, hogy ez a Pestis v2.0.

Régi vicc új köntösben:

- Hány ember halt meg eddig a kovidban?
- 37,232.
- Név szerint?

Lassan már ott tartunk, hogy a halottakat név szerint felsorolják a TV-ben, a harmincszor annyi felgyógyultról, meg a kétszázhuszonhétszer annyi - a fertőzést betegség nélkül, vagy teljesen - megúszóról egy szó sem esik. Csak a hisztériakeltés megy. Szemmel láthatólag sok embernél működik.

Ilyet nem mondtam. Jó szalmabáb sose rossz? Szó szerint azt mondtam, hogy ha valaki belehal (hint: nem azt, hogy ha azt hazudják róla, hogy belehal), akkor az bekerül a TV-be és napokig sírnak rajta, ha meg harminc másik felgyógyul, kétszázhuszonhét meg lábon elviszi, vagy el sem kapja, az meg nem fontos. Ezt mondtam.

Ők biztosan teljesen egészségesek voltak és oltástagadók? Mit lehet pontosabbat tudni erről? (Milyen oltás, ha volt.., hány napja, stb.) - (Mert az biztos, hogy vannak "vírus-okból" halottak, a "kaszás random ott is vág, ahol nem kéne", - de az is, hogy a jó célokhoz is szüksége van a médiának jó példákra. És nem áll tőlük távol a "valóságon igazítás"...)

Azt mondta, hogy aki átesett a betegségen, azt tök fölösleges oltani utána arra a betegségre, nem 6 hónapig, örökre. Ez, hogy passzol a kormánypropagandához?

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Mi a véleményed arról, ha valaki úgy fikázik valaki mást, hogy nem tudja mit mondott? Mellesleg ki beszélt itt Gödényről? Én Rusvai állításairól beszéltem.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Dehogy nézek Gödény videókat :D Haggyámá' :D

Ez szerinted mi, a szeretet és tisztelet megnyilvánulása?

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Gődényt tisztelni kellene? Vagy mi van? :-)

 

Megbüntette a Gazdasági Versenyhivatal Gődény cégét, de már nem is az ő tulajdonában van

[...]

Az East to West Hungary Trade-re kiszabott bírságot viszont már nem Gődény fogja megfizetni, ugyanis a korábban Fitnesmaffia Sports Company néven futó céget feleségével együtt augusztus elején eladták, tíz hónappal a GVH vizsgálatának elindulása után.

A vállalatot egy ezerfős szabolcsi községben élő 29 éves férfi vásárolta meg, akinek ezenkívül semmilyen más üzleti érdekeltsége nincs, és nem volt korábban sem.

 

https://444.hu/2021/12/20/megbuntette-a-gazdasagi-versenyhivatal-godeny…

Covid-19 vakcinák tudományos szemmel (5.)

Sztem a kutyát se érdekli milyen szégyent érzel, magánprobléma. A fenti az eredeti cím, pedig se tudomány nincs a társalgásban. Az említett véglény feljött a beszélgetésben.   

       Dehogy nézek Gödény videókat :D Haggyámá' :D

Ez szerinted mi, a szeretet és tisztelet megnyilvánulása?

 Na ez után teljesen mindegy, mert nem az eredeti videóról esett szó. Persze lehet hogy elsiklott a szemed felette. 

Látom már kezded megérteni, hogy a COVID-19 járványkezelés tudományos értelemben egy szinten van az energiagyógyászattal. Mióta világ a világ kuruzslás mindig is volt, most talán annyiban rosszabb, hogy a sámánok kormányon vannak és kvázi kötelező felvenned a varázsszérumot, amitől jelenleg az univerzum meggyógyulását várja a világ.

Mindaddig nem lesz béke a Földön, amíg egyetlen olyan gyaur ember is akad, aki kételkedik az mRNS vakcina világmegmentő hatásában, ezért lenne fontos a kötelező oltás. A negatív energiák terjesztőit kell elsősorban az igaz hitre beoltani.

hogy a COVID-19 járványkezelés tudományos értelemben egy szinten van az energiagyógyászattal

Hát érdekes fogalmaid vannak, de mivel nem érthető mire gondolsz sajnos nem tudunk róla beszélgetni. Azt pl. látom, hogy a Covid vakcinagyártás és terítés megfelelő kezekben van. A tudomány picit hasonlít egy számítógépes programhoz, a program sincs kész soha, csak abbahagyják a fejlesztését. A tudomány is nap nap után többet tud a Covid-19 járványt okozó vírust és az hogy ilyen barom témák mint pl ez keletkezhettek a bizonyítéka, hogy a legrosszabbat sikerült elkerülni. 

Egyébként azzal nem tudsz ártani semminek, hogy egy kitalált dologhoz hasonlítod, így megjegyezném.

El kellene azon gondolkozni azoknak akik a te általános Covid-19 álláspontodat osztják, hogy az érveik mennének a levesbe egy pillanat alatt, ha ténylegesen létezne egy világméretű összeesküvés. Pont hogy azt az oldalt segítenétek azokkal a féligfelolvasztott mirelit gondolatokkal amiket itt egyesek megosztanak igazság címén... 

Ismét megosztom a hazai szakértőnk, Merkely Béla "tudományos" kijelentéseit a COVID-19 kapcsán. Tudod, gyűjtöm, ez a hobbim. Mindezt 2 év leforgása alatt produkálta. Csodálkozol azon, hogy energiagyógyászatról beszélek?

 

Videó, ahol arról beszél, hogy senkinek nem ajánl COVID vakcinát, max a kínait:

https://youtu.be/IoSTtkO8fbc?t=7

A koronavírus nem mutálódik:

https://www.delmagyar.hu/orszag-vilag/merkely-bela-nem-lesz-bizniszkerdes-a-gyogyszergyaraknak-a-virus-elleni-vakcina-6561755/

Aki beoltatja magát, élete végéig védettséget élvezhet:

https://metropol.hu/aktualis/aki-beoltatja-magat-elete-vegeig-vedettseget-elvezhet-151829/

Itt kifejti, hogy nem lesz negyedik hullám:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210523/merkely-sem-nyaron-sem-szept…

Itt elmondja, hogy lassú, elhúzódó lesz a negyedik hullám:

https://www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/27411/lassu-elhuzodo-le…

Itt elmagyarázza, hogy az oltatlanokat érinti elsősorban

https://www.origo.hu/itthon/20210906-merkely-bela-negyedik-hullam.html

Itt két Szputnyikra felveszi a Janssen-t:

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/merkely-bela-harmadik-oltas-nemze…

Itt nem mindenkinek ajánlja a harmadik oltást:

https://www.penzcentrum.hu/egeszseg/20210805/merkely-bela-nem-mindenkin…

Itt arról beszél, hogy a nyugodt karácsony azon múlik, hányan veszik fel a harmadik oltást.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/merkely-bela-nyugodt-karacsony-azon-m…

 

Most már biztos, hogy másik filmet nézel. Nem tudom, mit értesz legrosszabb alatt, de gyanítom, hogy ez a virus édeskevés ahhoz, hogy  bármilyen komolyabb problémát okozzon. Ez nem a World War Z remélem, ez számodra is világos.

Ami kiderult az az, hogy modern tudomány ide vagy oda, egy ilyen lepkefingnyi problémát sem képes helyesen kezelni, mint a covid. Kurvara szart sem tudnak róla 2 év után sem, az oltasaik annyit érnek mint halottnak a szenteltviz, a meglevo és jövőbeli problémáink pedig a jarvanykezelesnek hazudott káosz miatt vannak és lesznek.

Az a baj ezekkel a kiragadott példákkal, hogy bárminek is az alátámasztására lehet találni.

Anyósomat (67) hiába próbáljuk meggyőzni, hogy ebben a korban azért kéne valamelyik oltás. Egymás után emlegeti az ismerős ismerősét, aki miután megkapta a 2. pfizert leállt a szíve és meghalt.

Akkor ezek alapján oltás v nem oltás?

Legyen úgy továris, Szputnyikos elvtárs covidos-karanténban. De egy Moderna / Pfizer az orosz chipet átprogramozná, hogy ne Moszkva adja a parancsokat.

Előny lenne még, hogy a Szputnyikhoz adott hátitáskát (amiben az akksi van) is eldobható lenne, nem zavarna akkor az alvásban. :D

Nem fog itt nevetni senki sem, csak azok akik jó nagy pénzeket lehúznak az emberekről az egész világon. Túlságosan sikk lett, (a soros elit soraiban főként,) a passzív jövedelem szerzés, hosszú távon előre gondolkodva. Hogy valóban hatékonyan és globálisan menjen, ahhoz nem árt előzetesen persze sok befektethető pénz, hadihajók, rakéták, stb. - (Mert még 10-20 év múlva is nagyrészt fizetni fogják az államok az adófizetők pénzéből a "pandémiás" hitelek kamatait.)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ha egy kicsit jobban belegondolunk a kötelezés teljesen a tudomány ellen megy, egyrészt azért, mert nem lesz kontroll-csoport, illetve lesz aki oltatlan marad, de illegálisan, és az is tovább torzítja a számokat.

Tehát aki a tudomány pártján van, annak nem szabad a kötelező oltás mellé állnia, ugyanis ezzel teljesen elveszítjük a lehetőségét is annak, hogy valaha is normális adatokhoz jussunk.

Valójában már most itt tartunk, jól példázza ezt Csollány esete is, akiről most lehet vitatkozni, hogy vajon oltott-e? Nem értek a joghoz különösebben, de vagy egy olyan érzésem, hogy jelenleg ez kurvára magánügye, és még csak nem is illene beszélnünk róla, és aki esetleg elmondja, az pedig az adatainak a kezelésében szabálytalanságot követ el.

Ennek kapcsán eszembe jutott egy intézkedés lehetősége, ami érdekes módon fel sem merült eddig, pedig ez az egyetlen, ami némileg korlátozza az egyén szabadságát, és mégis megfontolnám még én is az ultra libertárius hozzáállásom ellenére is! Nevezetesen, hogy azt a szabályt fontoljuk meg, hogy mindenki azt csinál, amit csak akar (tehát oltat, eszi a D-vitamint, Ivermektint, stb ahogy csak akarja), de azzal a kitétellel, hogy halála vagy súlyos megbetegedése esetén ez nyilvánossá válik! (És természetesen nem csak Covid, hanem egyéb halálozás esetén is, hiszen ez a vesszőparipám a kezdetektől, hogy a kettőt együtt kell számolni, értelmetlen elkülöníteni!)

Ha egy ilyen rendszer lenne, akkor senkinek nem állna érdekében csalni, hiszen éppen azért teszi mindenki amit, mert azt gondolja, hogy az a biztosabb a saját és környezete egészsége szempontjából. Tehát az adataink sokkal közelebb állnának a valósághoz, nem nagyon merülne fel az a kétely, hogy akkor egy konkrét esetben csaltak-e vagy nem?

Ezen a módon juthatnánk a legtisztább tudományos adathoz, információhoz, és cserébe ráadásul a jogaink többsége tiszteletben volna tartva. Egyedül a "privacy" sérülne némileg, de ezt valóban meg lehetne magyarázni, hogy a hasznossága miatt jó kompromisszum.

További vicc, hogy ezt még a vaxerek sem kellene, hogy ellenezzék, ugyanis ha valóban annyira pozitívak volnának az adatok - amik ezen az úton jó minőségben keletkeznének - akkor nyilván pikk-pakk meggyőznék az anti-vaxereket is. Ha nem Gulyás Gergelynek kellene elhinni az "ezek nem hivatalos adatok, de..." kezdetű mondatát, az talán meggyőzőbb volna a megátalkodott anti-vaxereknek is.

Mit gondoltok erről?

Azt gondolom, hogy ha mar vedeccsegi igazolvanyozunk, akkor onnantol kezdve az oltottsag tenye es az oltoanyag fajtaja nyilvanos adat es nem bunkosag megosztani. Sot, kifejezetten tamogatom, hogy minel hamarabb tegyuk tisztaba a nyilvanossag ele kerult eseteket (mentosok, Kobor, Csollany), mert ellenkezo esetben latjuk mire hasznaljak fel ezeket egyik vagy masik oldalon.

Én még nem gondoltam teljesen végig az implikációkat, de így elsőre azt mondanám, hogy a privacy ilyen szintű korlátozását talán támogatnám. De igazából ha statisztika volna, az is elegendő lehetne talán, bár az a baj, hogy név nélkül közölve nem lehet visszaellenőrizni.

Azt azonban látni kell, hogy a jelenlegi rendszerben már most esélytelen tiszta adatokhoz jutni, hiszen szinte biztos hogy vannak emberek, akik feketén jutottak oltási papírokhoz. Ez kódolva van abban az intézkedésben, hogy korlátozzák az oltatlanokat, újabban komoly életbevágó módon is. Azért egy főorvos nem hiszem hogy el akarna menni utcát seperni, fekete oltásit kapnia viszont nem kerül semmibe. Nem akarok ezzel senkit vádolni, csak gondoljunk bele, hogy a rendszerbe bele van kódolva ez a fajta csalás.

Amnesztiát kellene adni erre a típusú csalásra garanciával a jövőre nézve is (ha én lennék a főminiszter, akkor azt mondanám, hogy aki valaha olyan törvényt hoz, ami elítéli az amnesztiát kapott embereket, annak büntetlenül levághatják a tökét. Akinek pedig nincs töke, az eleve ne lehessen ilyen pozícióban persze...), és tiszta vizet önteni a pohárba. Enélkül soha nem juthatunk rendes adatokhoz. Jelenleg a tudomány nevében szisztematikusan torzítjuk a nemlétező adatokat! Nevetséges.

+ 1. Ha összehasonlítod a rendvédelmi szervek vagy pedagógusok oltási arányát az egészségügyben dolgozókéval, akkor látni a papíron oltott egészségügyi dolgozók arányát. Ha jól emlékszem 20-25% körül van. Amellett, hogy óriási nyilvántartási káosz van az hírlik, hogy sokszor a működőképesség megőrzése érdekében tekintettek el egy-egy távozni készülő dolgozónál a tényleges oltástól.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Kibővíteném, a kórházban, - akár lélegeztető gépen, - elhunytak adatainak, minden egyes konkrét esetben a valóságos ok kimutatásával, - befolyásolási lehetőség nélkül, - történő vizsgálatát. (Boncolás, szerológia, stb.) Mert gyaníthatóan a kórházi szuper-baktériumok legalább annyira szerepet játszanak egy ott hetekig altatva "heverésző" beteg esetén az elhalálozásban, mint a SARS2. És persze természetesen minden lokális érdek azt kívánja, ezek ne derüljenek ki, azaz a statisztikákban a halálozási ok egyenlő Covid 19-el.)

(Sajnos, már pandémiát megelőzően is Magyarországon évente százak fertőződtek meg, közülük esetleg haltak is bele, a kórházi kezelésekbe, műtétekbe ilyen okból.)

Akkor beszelj erthetoen, mert nem tudom kibogaraszni, hogy mit akarsz mondani.

A fenti sztoriban egy felnott emberrol van szo, aki penzert bevallalta, hogy felveszi mas helyett az oltasokat. Nem tudom, mennyire kellett erre rabeszelni, de mindegy is. Egyedul o a balfasz senki mas. A pszichopata meg teljesen mast jelent.

Ami szerinte szamara veszelyes. Ez nem pszichopata es totalisan lenyegtelen reszletkerdes. A masik egy felnott ember, mondhatott volna nemet.

De itt mar olyan reszletekre tamaszkodsz ami egyikunk szamara sem ismert. Lehet, hogy nem is kellett rabeszelni, hanem o ajanlotta fel annak remenyeben, hogy igy biztosabb vedelmet kapjon. Fasz tudja.

Egy dolog viszont biztos: egy idiota beadatott maganak 10 adag oltast. Nem kenyszeritettek, sajat akaratabol vette fel. Hala az eszement panikkelto es oltast istenito propagandanak.

Én se gondolom, hogy a magát 10x beoltató ember ne lenne ugyanolyan segghülye.

Csak volt itt egy kérdés, hogy kinek a hatására cselekedett.

Hát a megrendelői hatására, akik még fizettek is érte.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Kellett egy kis idő, hogy leessen, hogy a megrendelő nem a Pfizer, a végrehajtó nem a kormány és a 10 vakcinát nem a segghülye lakosságba tolják bele, hanem másról beszélsz.

 

Hogy is hívják ezt? Üldözési mánia?

Azt hiszem megkísértett az R=1 gondolkozás engem is.

:)

A Pfizer is megtolta pénzzel a német kancellár pártjának tisztújító kongresszusát, ahogy korábban a CDU-rendezvényekkel tette

A mind az új német kancellárt, mind az új egészségügyi minisztert adó szociáldemokrata párt múlt hétvégi tisztújító kongresszusát pénzzel támogatta a covid elleni mRNS-vakcináival az európai piacot uraló amerikai Pfizer gyógyszergyár (nem csak ők nyilván, számos német vállalat mellett ott van még az EON, a Microsoft és a Deutsche Post-DHL logója is). Persze szép a transzparencia, és hogy ezt nyíltan kirakták, de kérdés, mennyiben növeli a maguknak a szabadságuk visszakapásához a jelek szerint újabb és újabb boostereket beadni köteles emberekben, vagy épp a pont az mRNS-vakcinák iránt szkeptikus polgárokban az egész vakcinálás iránti bizalmat mindez. Nem beszélve arról, hogy kormányon az SPD erőteljesen kiállt a Pfizer-BioNTech szabadalmi jogának megtartása mellett, az elrendelt kötelező oltással pedig újabb szép összegű megrendelésekhez juttatja a gyártót. Vajon mi történne Szerbiában, ha a Szerb Haladó Párt kongresszusát a RioTino bányacég szponzorálná?

A Pfizer gyakorlata persze nem új: ők korábban hatszámjegyű euróval támogatták az előző kormánypártot, a kereszténydemokrata CDU-t, mígnem rájöttek arra, hogy amennyiben kimondottan egy pártkongresszust szponzorálnak, az másik jogi kategória, és sokkal inkább megéri mindkét félnek. Hiszen egyrészt csökkenti az adóalapjukat, másrészt úgy nem kell feltüntetnie a 10 ezer euró fölötti pártfinanszírozás tényét sem a szponzorálónak, sem a szponzorált pártnak. (BM)

Szerkesztve: 2021. 12. 16., cs – 10:52

Csollany Szilveszter:

  • Okt. 28. booster oltas Janssen
  • Nov. 9. fertozes
  • Nov. 14. elso pozitiv teszt, enyhe tunetek: natha
  • Nov. 22. aszpirin napi 2, negativ gyorsteszt
  • Nov. 25. laz
  • Nov. 26. korhaz, itt meg javulni latszott az allapota
  • Nov. 30. Koranyi

"Oltott vagy sem?

Csollány Szilveszter rendelkezik oltással, legalábbis erről papírja van. November elején kaphatta meg a Janssen, egy dózisú szert. Az olimpiai bajnok a közösségi oldalán korábban rendszeresen osztott meg oltásszkeptikus tartalmakat. Novemberben azonban Ausztria bekeményített, és mivel Csollány Szilveszter edzőként ott dolgozott, szüksége lehetett oltási igazolásra."

Update: az oltást (ha felvette) felvette kényszerből, két héttel a kórházba kerülés előtt. Védettsége így nem alakulhatott ki. Hát, ugye nem kényszerből és nem a járvány közepén kell oltatni.

A sportoló korábban több oltásellenes posztot is közzétett a Facebookon. Utólag azonban kiderült, hogy ennek ellenére beoltatta magát, mivel Ausztriában dolgozott egy kismartoni klubnál edzőként, és ehhez szüksége volt a védettségi igazolványra. Csollány Szilveszter így végül a Janssen egydózisú vakcináját vette fel, de csak két héttel az előtt, hogy elkapta a vírust, így nem volt elég idő a védettség kialakulásához. 

Link: https://index.hu/belfold/2022/01/08/csollany-szilveszter-koronavirus-le…

trey @ gépház

Vagy a "Jansen" beadása volt trükkös, esetleg placebo. Vagy Csollány "okosban" intézte az igazolást. - (Ha így volt, erről nem fog számot adni! De az ehhez segítő kezet nyújtó "házi" sem.) - Ugye, a "vad"-oltáselleneseknél még esetleg ez a tényező is bejátszhat...

(Onnan gondolom, hogy itt esetleg az oltás fabatkát sem ért, - és tekinthető meg nem történtnek, - mert a "3-as pfizer-esek" esetén fehér holló ritkasággal történik ilyen. Vagy ha intenzív "kerülne elő" mégis, akkor ott erőteljesen más eü tényezők is bejátszanak. Ehhez mindenki kérdezze intenzíven dolgozó ismerőseit. Az enyémek eddig nem tudnak ilyenekről.)

Van valami hivatalos allasfoglalas, hogy hany het utan alakul ki a vedettseg?

 

Mert most 3 honap utan mar nem szamit (pl. mutetnel), 2 hetig meg nem jo.

Eleg szuknek tunik az az idoablak amikor valo valamire az az oltas.

 

Es az en adombol oltjak halomra az embereket:) Inkabb vennenek lelegeztetogepeket helyette:)

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Látom, nagyon viszket neked ez a Csollány-ügy. Szerintem valahogy meg még kéne próbálnod elengedni és nem ilyen beismerés-szagú Index cikkekkel fárasztani magad. "Úgy tűnik, mégiscsak be volt oltva" jézusisten, ki állította, hogy nem? Ja, hogy az oltásellenes posztjaiból deriválták a mindentjobbantudók. Szánalmas egy világot építetek, de végülis a ti dolgotok. Most már az is szarfej, aki nem jókor és nem az ügyeletes jófejvagyok vakcinát veszi fel. Mert az Új Világban nem az orvos ajánlja és adja be a megfelelő típusú vakcinát, a megfelelő időben, hanem faszacsávó trey azt tudja jobban. Hülye Csollány meg így járt, nem kérdezett meg téged sajnos.

Kérőddz vissza még párszor nyugodtan, büdösebb már ettől nem lesz itt az biztos. Pár hét és talán lesz Index-cikk az előtte kapott 2 Pfizerjéről is, addig nézz itt továbbra is mindenkit hülyének. Megteheted.

Nem akart kórházba menni az oltásellenes aktivista, meghalt

Koronavírusban meghalt a 61 éves Doug Kuzma, aki az egyik legismertebb oltásellenes aktivista, illetve podcaster volt az Egyesült Államokban.

A híresztelések szerint Kuzma december elején a ReAwaken America nevű, oltásellenes és egyéb konteókat felvonultató konferencián kaphatta el a vírust. Erről korábban ő maga is közzétett a világhálón képeket, amelyeken az látszik, hogy sokan gyűltek össze távolságtartás és maszkviselés nélkül.

December 15-én aztán már arról számolt be, hogy lázas. Egyik követője egy kommentben azt javasolta neki, hogy teszteltesse magát, mire az volt a válasza:

Előbb halok meg otthon, mint hogy kórházba vigyenek. 

Ekkor még azt sem akarta elismerni, hogy a koronavírust kapta el, de utána ezt ő is belátta, kórházba viszont továbbra sem akart menni.

Végül karácsonyeste eszméletlenül találták meg a saját otthonában, és kórházba szállították, lélegeztetőgépre helyezték. Doug Kuzma végül január 3-án halt meg a betegségben. 

Ne húzd fel magad! 🙃

trey @ gépház

Ő döntése volt, én köszönöm szépen jól vagyok. Igaz nem vagyok oltásellenes, csak a kötelező és a kikényszerített oltással nem értek egyet, továbbá a kialakuló félben lévő Covid terrorral.

Egy-egy esetet ide lehet citálni, de ha korrekt akarsz lenni akkor hozzáteszed, hogy emellett több mint 1000 ember köszöni szépen jól van. Aztán megint jöhet az egyedi eset.

Arról már ne is beszéljünk, hogy az oltásaiddal is bármikor ugyanerre a sorsra juthatsz. Legfeljebb valamivel kisebb eséllyel.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Elkapott egy sima bakteriális fertozest, valami random *coccus-t. Annyi esze sem volt, hogy megvizsgaltassa magát, pedig egy antibiotikum kúra megmentette volna. Covid teszt nem volt, tehát nincs igazolt diagnózis.

Ja, várj, ez nem is lehetséges, hiszen most már csak Covid betegség létezik, minden más eltűnt. Végleg. 

Sejted, hogy ha coccus van, akkor arra van antibio. Másrészt az amcsiknál rutinból csinálnak baktérium vs. vírus tesztet, hogy csak úgy poénból ne írjanak fel antibiot. Ha pedig mégis coccus, az a kórházban igen hamar kiderült volna, és kellően lórugás antibioval elég gyorsan javítható az állapot. Tudom, biztos a szupperrezizesztens törzs volt...

Sajnos igen, minden kórháznak vannak saját törzsei, szuper rezisztensek is jöhetnek. A bacik is mutálódnak, figyelve az antibiotikumok kikerülésére. Ráadásul helyben történik, ehhez nincs szükségük 4. biztonsági szintű laborra és laboránsra, nanotechnológiára, szintetizálásra, mert a vírusokkal szemben ők maguktól is élnek.

Kibővítem, szembe szomszédom vadul hintette még a face-n is az "ellenes" igét (60 körül volt,) természetesen nem volt oltva, 3 hét alatt halt bele Covidba, éppen karácsonyra.

(Egyébként, "szállóige" lett az a telefonon kihívott "mentő-pilóta", aki tömören így fogalmazott a kétségek és erős tünetek között hányódó beteg számára..,  "Ha jót akar magának, ne menjen kórházba." - Egyenlőre az a gyakolati információm, hogy a Pfizer ebben láthatólag tud segíteni, persze akkor, ha az ütemezett "oltakozások" kb. 6 hónapra megtörténtek. - Már a 8 hónap kihagyás sem elég jó.)

Papíron a 2 oltásos sztoriknál a második oltás utáni 2. hét után tekinthető védettnek az illető. Emlékeim szerint a Janssennél is hasonló a helyzet, csak ott 1 oltástól nézve. Az azért fontos, hogy az N-edik napon nem egy kapcsolót tolnak fel a szervezetben, hogy jólvan, akkor most már védett, hanem így készült a klinikai vizsgálat, és akkor találtak már sok ellenanyagot. Ugyanakkor a 2 körös oltásoknál már az elsők után 2 héttel is értékelhető védettség van, amit szintén tanulmányok igazoltak.

Szerkesztve: 2021. 12. 16., cs – 11:43

Dr. Robert Malone virológus, immunológus, az mRNS-technológia feltalálójának S.O.S. üzenete a szülőknek a gyermekeik oltásával kapcsolatban.

https://www.bitchute.com/video/Rc4sFdTwHDzP/

Na rá aztán elég nehéz ráfogni, hogy antivaxer, mert ő találta ki az mrns oltást!

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Gyászoló szülők figyelmeztetnek, hogyan ölték meg gyermekeiket a kovid oltások.

https://www.bitchute.com/video/QdCzb8iFeO3z/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211215/kemeny-uzenetet-kuldott-a-go…

Kemény üzenetet küldött a Google a dolgozóinak: vagy beoltatod magad, vagy új munka után nézhetsz

Szokasos magyar sajto szinvonal, annyival kiegeszitenem, hogy az amerikai dolgozoinak.

Amit nem ertek a sztoriban, hogy nem arrol volt szo, hogy ennek lehetoseget (marmint oltas hianya miatt kirugas, fizetes megvonas) az USA teljes teruleten visszavontak es meg is tiltottak a munkaltatoknak?

Szerkesztve: 2021. 12. 19., v – 08:27

Covid-halottnak könyvelik azt is, aki nem volt az: leleplezés egy kórházi dolgozótól a frontvonalból Leleplezés!

Covid-halottnak hazudják a statisztikában azt is, aki nem volt az - hangzik el egy ápolótól az alábbi videóban: a Mi Hazánk feljelentést tesz a közérdekű adatok meghamisítása miatt. Hiába ismeri el a kórházi dolgozó, hogy tudja, hogy az adott illető nem volt covidos, mégis annak könyvelik el a hivatalos statisztikában, és azt is elmondja: ha valamelyikük beszélne erről a nyilvánosság előtt, biztosan kirúgnák. Aségügyi dolgozók közül rengetegen csak a zsarolás miatt oltatták be magukat, ahogy a felvételen is hallható. Szóbeszédekből már sokan tudhattunk arról, hogy mi folyik valójában a kórházakban, de itt most olyan bizonyíték került elő, amely meg kell, hogy győzze az eddig kétkedőket is. Oszd meg a videót, hogy mindenki megtudja az igazságot! - írja Facebook-bejegyzésében Dúró Dóra.

https://www.facebook.com/watch/?v=279770047505935
Forrás: https://kuruc.info/r/64/237550/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ausztriában meg kiengedik az oltatlanokat az utcára 24.-től 27.-ig és 31.-én. Had gyülekezzenek, had bulizzanak...azokon a napokon biztos nem terjed a kovid. (Amit természetesen kizárólag az oltatlanok terjesztenek, nem a fertőzöttek.) Ez annyira átlátszó már, hogy csak az nem lát már át rajta, aki nem is akar.

Hát a sötét középkor a kispályán tartalékos ahhoz képest ami most folyik. Biztos vagyok benne, hogy az emberiség legsötétebb korszakát éljük, amikor mindent sárba tiprunk a profit oltárán és többség (?) észre sem veszi, sőt élteti a diktatúra kialakulását. Olyan abszurd baromságokat nyelnek be az emberek, mint az egyént nem védi az oltás csak a társadalmat, meg egy gyógymód működésképtelenségének az oka az, hogy vannak akik nem veszik be a gyógyszert.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ugy latom a vaxx-hivok - nem meglepoen - nem tudnak igazabol allast foglalni a fenti videoval kapcsolatban. Egyedul Willy fejtette ki unalomig ismert velemenyet, miszerint baromsag, de erdemi magyarazattal termeszetesen most sem szolgalt. A tobbiek biztos a karacsonyi bevasarlassal es/vagy a harmadik oltas mellekhatasainak kiheveresevel vannak elfoglalva mikozben buzgon fogyasztjak a napi baromsagot a hirekbol.

Szerkesztve: 2021. 12. 19., v – 16:24

Az elmúlt másfél év legfontosabb kijelentése - amit persze nem vett át a mainstream média. Vajon hány orvos tud róla?

Letoha Tamás kutatóorvos véleménye:

"Ideje kimondani: a COVID-19 a SARS-CoV-2 által a tüdővérkörben indukált vérrögkéződés, amit elsősorban a tüskefehérje heparin-kötő régója befolyásol. A legenyhébb tünetek esetén megkezdett tromboprofilaxis így életmentő lehet. Nemzetközi, kontrollált vizsgálatban a nem kritikus állapotú Covid-19-ben szenvedő betegeknél a terápiás dózisú heparinnal végzett véralvadásgátló kezdeti stratégiája növelte a túlélés valószínűségét a kórházból való kibocsátásig, csökkentve a szív- és érrendszeri vagy légzőszervi támogatást a szokásos thromboprofilaxishoz képest."

Eredeti tanulmányt lásd ITT.

Hány embert lehetett volna vagy lehetne megmenteni, ha alkalmaznák is ezt már a betegség kezdeti szakaszában? A háziorvosok nagy többsége miért nem javasol még Aspirin Protect-et sem sem betegségben, sem oltásnál.

Az orvosok még mindig tüdőgyulladásként tekintenek a COVID-ra. Pedig a COVID elsődleges trombózis, másodlagos (mivel a vérrögképződés a tüdőerekben lép fel) tüdőgyulladás. De az orvosnak mindig a kiváltó okra kellene fókuszálnia a kezelést!

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Igen érdekes videó! Toroczkai beszélget kutatókkal (az egyik 3 pfizer oltáson van túl, nem éppen oltásszekptikus!)

https://youtu.be/pa-1tX-lRQ4

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

https://corona-hanau.de/2g/145056/index.html

Ha jól értem nem a város találta ki, hanem valami kretén boltosok, a város "csak" támogatja.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Még nem kötelező, ők is írják, de az a borzasztó, hogy primitív kretén németek újra jelölgetni akarják az embereket. Ha kicsibe megszokták, jöhet nagyobba. Lehet, hogy teszt a hatalom részéről, de az is lehet, hogy tényleg csak pár idióta "találmánya". Az az ijesztő, hogy a város nem küldte a picsába őket.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

"A filmben egy 12 órás műszakot mutatunk be egy diplomás ápoló és az intenzív osztály főorvosának segítségével, de megszólal benne több szakdolgózó és orvos a COVID ellátó részlegekről, illetve két beteg is vállalta a nyilatkozatot. Kollégáink beszélnek a munkájukról, érzéseikről, motivációjukról, félelmeikről, míg a betegek elmondják, hogyan élik meg az új koronavírus fertőzést.

A filmmel a célunk bemutatni, hogy egy kisvárosi kórház kollektívája hogyan bírkózik meg a járvánnyal, miként veszi fel a harcot egy korábban nem látott, alattomos betegséggel, és mik azok a motivációk, amik a rengeteg nehézség ellenére előre viszik őket."

https://www.youtube.com/watch?v=u2uuDUlYwzI

„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”
"Az Antikrisztus ledarálja Mészáros Lőrincet."

„Korunk a tudományra épül és igényli a tudós ember megnyilatkozását, indítékainak, eszméinek, véleményének ismeretét is. Fel kell tehát fednünk önmagunkat, hogy a tudomány ne messzi tájképként, hanem testközelben szemügyre vehető emberi képletként váljék láthatóvá”

Karikó Katalin kapta az idei Bolyai-díjat

„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”
"Az Antikrisztus ledarálja Mészáros Lőrincet."

Fantasztikus hol tart már a tudomány, vagy mégsem...

Érdekes nature cikk.

Hogyan tette tönkre a COVID a tudományos bizonyítékok folyamatát

A világjárvány stresszteszt alá vetette azt a módszert, ahogy a világ a tudományos bizonyítékokat előállítja – és az összes hiányosság napvilágra került.

https://www.covid1001.hu/hogyan-tette-tonkre-a-covid-a-tudomanyos-bizon…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2021. 12. 20., h – 10:43

Fantasztikus latni, hogy ez a virus milyen okosan es precizen igyekszik kovetni es kiszolgalni a gyogyszeripar igenyeit. Az omikron ellen - bar emberre gyakorlatilag veszelytelen - kizarolag a harmadik (par honap mulva majd a negyedik) oltas nyujt vedelmet, a gyerekekre meg mit ad isten pont akkor kezd el veszelyes lenni a virus es akkor kezdenek el intenziv osztalyra kerulni, amikor elerhetove valik szamukra az oltas.

Forras: portfolio.hu

Nem tudok konkret linket adni. Az elmult par napban a portfolio-n olvasott hirek gyakorlatilag masrol sem szolnak, mint hogy mekkora gebasz jon az Omikronnal (jon is egyebkent, csak nem a betegseg miatt), illetve hogy gyerekek kezdik feltolteni az intenziveket.

Egy kiragadott pelda: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211213/sokkolo-helyzet-a-korhazakba…

Miért, ez eddig nem így volt? Minden egyes hullámnál jön a világvége, mert a [INSERT CURRENT COVID-19 VARIANT HERE] aztán így-meg-úgy... A deltával is riogattak, hogy minden oltatlant meg fog találni és ki fog nyírni, oszt lassan vége a deltának és feleannyian haltak meg, mint az előző hullámban.

Japan oktatoanyag arrol, hogy Hogyan ne legyunk egy utolso szarhaziak?

Aaron Kheriaty (Brownstone Intézet) - Japán oltási politikája: nincs kényszer, nincs diszkrimináció.

A japán egészségügyi minisztérium ésszerű, etikus megközelítést alkalmaz a Covid-oltásokkal kapcsolatban. Nemrég a vakcinákat szívizomgyulladásra és egyéb kockázatokra vonatkozó figyelmeztetéssel látták el. Megerősítették továbbá elkötelezettségüket a nemkívánatos események jelentése mellett, hogy dokumentálják a lehetséges mellékhatásokat.

A japán egészségügyi minisztérium kijelenti: „Bár minden állampolgárt arra biztatunk, hogy megkapja a COVID-19 elleni védőoltást, ez nem kötelező. Az oltást csak az oltandó személy hozzájárulásával adjuk meg, a tájékoztatást követően.”

Továbbá kijelentik: „Kérjük, saját döntése alapján vegye be az oltást, megértve a fertőző betegségek megelőzésének hatékonyságát és a mellékhatások kockázatát. Beleegyezés nélkül nem adható be védőoltás.”

Végül világosan kimondják: „Kérjük, ne kényszerítsen senkit sem a munkahelyén, sem a környezetében lévőket az oltásra, és ne tegyen hátrányos megkülönböztetést azokkal szemben, akik nem kaptak védőoltást.”

Ezenkívül hivatkoznak egy „Emberi jogi tanácsok” oldalra, amely utasításokat tartalmaz a panaszok kezeléséhez, ha az egyének munkahelyükön oltással kapcsolatos diszkriminációval szembesülnek.

Más nemzetek jól tennék, ha követnék Japán példáját ezzel a kiegyensúlyozott és etikus megközelítéssel.

Forras: Letoha Tamas

A "kovidiota" friss, 2021-es ertelmezese:

https://www.facebook.com/tamas.letoha/posts/10219002510764760

Komment:

Veszélyesnek tűnik (legalább is a józan észre nézve).... De ezt a szakértők már tudják: "A német egészségügyi miniszter, aki korábban járványügyi szakemberként dolgozott, arra figyelmeztetett, hogy az omikron variáns miatt hatalmas ötödik hullámra lehet számítani. “Óriási ötödik hullámot feltételezek. Szoros kapcsolatban állok az Egyesült Királyságbeli kollégáimmal, mind politikai, mind tudományos szempontból” – mondta Karl Laeuterbach. “A kollégák azt állítják, hogy amit a helyszínen megfigyelnek, az meghaladja az egész világjárvány idején eddig tapasztaltakat. Fel kell készülnünk egy olyan kihívásra, amellyel ebben a formában még nem kellett szembenéznünk.” A londoni Imperial College tanulmánya szerint az omikron variáns több mint ötször fertőzőbb, mint a koronavírus delta mutációja, és nem okoz enyhébb tüneteket az általa kiváltott betegség. "(forrás: korkep.sk dec 18.) Van még kérdés??

> az omikron variáns több mint ötször fertőzőbb, mint a koronavírus delta mutációja

 

Sírva röhögök most már. Nem tudom ki emlékszik (ugye a legtöbben kb 1 hétre emlékeznek visszafelé, azért mondom ismétlésként), hogy a delta is sokszor fertőzőbb volt, mint az az előtti (azt már én is elfelejtettem, hogy az melyik volt, nekem sem végtelen hosszú a memóriám). Ugyanazokat a patterneket írják, mint tavaly, előre megmondtuk, hogy télre jönni fog a következő mutáns, és még ezeket a paneleket is simán meg tudtuk volna előre írni, hogy ennyivel meg annyival fertőzőbb. Ezt a szorzós felfelé lépdelést a fertőzőképességgel eddig kb 3-4-5-ször eljátszották az "eredeti" Wuhani variáns óta. Exponenciálisan növekszik a fertőzőképesség, lassan 30 centis ólom koporsó kell a fertőzés elkerüléséhez :-)

Fogdjunk, hogy 1 év múlva (már annak aki megéri persze...) jönni fog a következő variáns, ami megint 5-ször jobban fertőzni fog.

Nekem nem hiányozna, én el is törölném a kötelező oktatást. De ha viszont kötelező, akkor meg szívás ha nem lehet járni, nem?

Tavaly egyébként volt aki nem járatta a gyerekét, mert féltek a vírustól, és csak simán vizsgáznia kellett év végén. Végülis ez egy egész jó deal, csak tartok tőle ez sem tart örökké.

Hont Andras

Csillió cikket olvastam az elmúlt hetekben, amelyeknek a lényege az volt, hogy a népesség néhány ezrelékére ráfixálódott járványújságíró alig leplezett szomorúsággal konstatálja, hogy nem azt látja, amit elképzelései szerint látni kéne, ezért igyekszik a képet hozzátorzítani az előfeltételezéseihez. A nagy gazdasági magazin kolumnistája felidézi az „unortodox magyar járványkezelést”, majd rezignáltan hozzábiggyeszti, hogy „most a fertőzöttségi görbe azt mutatja, hogy ez működik is. Hiszen nagyon hasonlít a szlovákra és az osztrákra, a nagyon gyors felfutás után most hasonló ütemben látszik csökkenni az újesetek száma, pedig nálunk nem is voltak korlátozások”. Nyilván csak egy tudatlan, alulképzett véglényben merülne föl, hogy akkor a korlátozásokkal kapcsolatban van valami probléma, egy művelt pesti újságíró átlát a szitán. Az esetszám csökkenése „csak a tesztelés tudatos hanyagolása miatt tűnik így”. Hogy a halottak, az ápoltak, az intenzíven lévők miért vannak szintén kevesebben, arra nem tér ki, de mindennel nem lehet foglalkozni, főleg olyasmikkel, amelyek megzavarnák a világképét.

Vagy az egykori gonzó lapból közegészségügyi értesítővé és progresszív illemtankönyvvé vált portálon fejtegeti bágyadtan a kovidmunkatárs, hogy a lélegeztetőn lévők számában azért következett be csökkenés, mert megváltoztatták a kórházi adatszolgáltatást. A mellékelt ábrán jól látszik, hogy valóban volt változtatás, de nem amiatt csökkent, hanem egy eleve csökkenő tendencia idején került rá sor. Amennyiben a kimutatás végig egységes, úgy szépen rajzolta volna ki a görbe íve a tavalyit. Ahogy a többi lényegi adatnál is.

Itt van ez a cikkünk november elejéről. https://atlatszo.hu/.../igy-koveti-a-negyedik-hullam-a.../ Megfogalmaztuk benne, hogy a negyedik hullám követi a másodikat, és megnyugtató, hogy föltehetően nem éri el a kórházi ápoltak és a lélegeztetőn lévők száma a tavalyit, az egészségügyi kapacitások minden jel szerint bírni fogják. Egyedül az új regisztrált fertőzöttek száma alakult máshogy, az a nyári britre emlékeztetett, amikor is gyors terjedés mellett sem megbetegedésben, sem halálozásban nem volt kiugrás. Ám a görbe fellendülésének és hanyatlásának időpontja itt is megegyezett a tavalyival. Egyből megindult az ócsárlás a felvilágosultak körében, hogy mi ezt honnan tudjuk, micsoda sarlatánság satöbbi. Mivel ezek nem csupán éles eszű és körültekintő emberek, de jellemesek is, ezért kizárólag a hátam mögött – hangulatot keltve vagy feljelentések formájában (megjegyzem: teljesen fölöslegesen). A napi adatokkal frissített ábrák alapján üzenem: kinyalhatják.

Csak azt fogjuk leírni, amiben biztosak vagyunk, illetve jelezzük a kételyeinket, ha nem. Amennyiben erre most a szokott tudálékos károgás lesz a válasz, úgy elő fogom szedni, amit a terasznyitáskor készítettünk, és mellé pakolom a teljes magyar sajtó összes címlapját (lementettem). Vannak ugyanis nagyobb törvényszerűségek, amelyek minden piszlicsáré emberi intézkedésnél erősebben határozzák meg a járvány dinamikáját, és azt is megmutatják, hogy az élet többi jelenségéhez képest az milyen mértékű. És ezek tudhatóak lettek volna elég korán, csak kíváncsinak kellett volna lenni, kérdezni, utánajárni. Meg egy minimális emberismerettel rendelkezni, hogy kitől érdemes kérdezni, de – teszem azt – a vezető kereskedelmi tévé hetente nyilatkoztatja a természettudományok Nógrádi Györgyét, akiről üvölt, hogy a szereplési vágyon túl más nem hajtja. Azonban a sajtó világszerte nem információkat gyűjtött, hanem lájkokat.

Például a magyar szakma egyetlen érdemi hozzáböfögése az volt, hogy hadd menjenek már be hullákat fotózni az intenzívekre. Mindannyian tudjuk, milyen cikkekhez, hogy azok már eleve készek voltak, csak illusztráció kellett volna. Akkor meg minek? A másik kedvencem a rövidnadrágos sajtóstréberektől a „miért nem lehet komolyan venni ezt a járványt irgum-burgum/brühühü?”, miközben aki nem akarta, az sem tudta nem komolyan venni, mivel az időszak jelentős részében be volt zárva, és azóta is hülye, életidegen szabályokkal keserítik az életét, amelyet viszont betart. Ahogy a társadalmak elsöprő többsége is. Mi az állítás ezekben a cikkekben? Miben nyilvánul az meg, hogy „komolyan venni”? Mit kéne még csinálni azon túl, hogy a hülyegyerek pirosló füllel fölmondta a leckét, és mutatja, hogy mennyire jó és illedelmes nebuló, aki a tucatemberek öntudatával hirdeti, hogy meg nem kérdőjelezné az osztályfőnöki órán elhangzottakat? Hogy akkor mi a halált keres a nyilvánosságban, az én nem tudom. Viszont annyit mondanék még, hogy a „letarol”, „tombol”, „ámokfut”, „berobban” és hasonló kifejezések nem az ismeretterjesztéshez tartoznak, hanem a legócskább bulvárhoz.

hogy a népesség néhány ezrelékére ráfixálódott járványújságíró alig leplezett szomorúsággal konstatálja, hogy nem azt látja, amit elképzelései szerint látni kéne, ezért igyekszik a képet hozzátorzítani az előfeltételezéseihez.

és

Például a magyar szakma egyetlen érdemi hozzáböfögése az volt, hogy hadd menjenek már be hullákat fotózni az intenzívekre. Mindannyian tudjuk, milyen cikkekhez, hogy azok már eleve készek voltak, csak illusztráció kellett volna. Akkor meg minek?  

 Hát 'nabravó',  amikor ennek az embernek az írásait olvasom, látom azt a végletekig fixált agyat amit állandóan kifogásol a másikban. Picit undorító, de biztos tetszik pár embernek. 

Végletekig fixalt agya annak van, aki egyrészt meg ma is kepes kiállni a 444 színvonalú újságírás mellett, másrészt kényszert érez, hogy hozzaszoljon valamihez amiről görcsösen szeretne bebizonyitani, hogy hamis, de csak 4 sor semmire futja.

Nem picit szánalmasra sikeredett.

Szerkesztve: 2021. 12. 20., h – 16:43

Gyarapodott a Merkely best of:

 

Szél Bernadett: Merkely Bélának nincsenek meg az általa kommunikált kórházi adatok

Október végén Merkely Béla, a SOTE rektora négy egyetemi klinika "rendszeresen egyeztetett adataira" hivatkozva azt állította, hogy kizárólag 65 év alatti oltatlanok vannak lélegeztetőgépen. Az említett adatok azonban úgy tűnik, mégsem állnak rendelkezésre, Szél Bernadett ugyanis kikérte őket, ám az egyetemtől azt a választ kapta, hogy azok nem érhetők el - olvasható a képviselő Facebook-posztjában.

 

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/szel-bernadett-merkely-belanak-ninc…

 

Ha olyan jó a vakcina, akkor miért hazudnak folyamatosan? Valami vaxxer elmagyarázhatná nekem, hogy hazudozásra miért van szükség? Komolyan nagyon sok embert elbizonytalanít. Én sem vagyok oltásellenes, de olyan mennyiségű visszaélés és zűrzavar van a COVID oltások körül, hogy inkább kimaradok a buliból.

Mert ha elmondanak az igazat, a kutyanak nem kéne a vakcina, viszont az igazolvanyosdi miatt kurva nagy balhe lenne.

Belerangattak magukat a saját maguk ásott gödörbe, amihez kell egy nagyon veszélyes vírus amitől csak az oltás véd meg. Mivel ezek közül egyik sincs, a valóságot kell torzitani a kommunikációhoz. 

Novavax vakcinaja hamarosan elerheto itthon is. Velemenyek?

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Az illegális lübecki vakcina, ami simán lehet legális, ha nem vakcinának hívják

Vagy száz ember várt arra november végén az északnémet Lübeck repülőterén, hogy beoltassa magát a koronavírus ellen, de hiába. A német rendőrség megakadályozta az akciót, mondván annak az oltóanyagnak, amit az emberekbe fecskendeztek volna, nincs se német, se semmilyen más forgalomba hozatali engedélye.

Az ún. lübecki vakcináról szóló hír bejárta a nemzetközi médiát, még magyar lapok is írtak a „német csodadoktor” „házilag kotyvasztott” „kamu vakcinájáról” – igaz, a készítőjét mint tőle megtudtuk, mi kerestük meg itthonról elsőként.

A téma azért fontos és érdekes, mert Nyugat-Európában sok olyan ember van, aki bár beoltatná magát, nem bízik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) veszélyhelyzeti forgalomba hozatali engedélyével rendelkező, géntechnológiai alapú mRNS- vagy vektorvakcinákban, és alternatívákat keresnek maguknak – a politika és a média az ő kiszolgálásuk helyett inkább a meggyőzésben, majd ha az nem sikerül, a kényszerítésben, és ha az sem, a kiközösítésben utazik. Számos olasz orvos például a bigpharma iránti ellenérzése miatt ment San Marinóba, hogy pénzért beadassa magának az orosz Szputnyikot, és Szerbia kínai Sinopharm-oltása is népszerű volt ezekben a körökben (sőt: a hasonló elven működő, még EMA-engedélyezés alatt álló francia Valnevát az oltásszkeptikusok vakcinájaként emlegeti a német média).

Az unióban egyedülálló módon csak Magyarországon tették mind a kínai, mind az orosz vakcinát elérhetővé, lehetővé téve a vakcinák közti érdemi választást.

Németországban azonban találtak egy jogi kiskaput, amivel eddig közel 30 ezer embernek sikerült beadatni a semmiféle hivatalos engedéllyel nem rendelkező, készítője szerint szuperprémium LubecaVaxot, azaz a lübecki vakcinát.

A kifejezetten rejtélyesnek és elsőre ezoterikusnak tűnő akció mögött a lübecki repülőtér tulajdonosa, egy, a magát a polgári-liberális FDP és a szélsőjobboldali AfD közé elhelyező 74 éves orvos-kutató milliárdos, Prof. Dr. Winfried Stöcker áll, aki a szabadalmai mellett a nyolcvanas években alapított, majd 2017-ben az éves forgalom négyszereséért, 1,2 milliárd euróért eladott piacvezető diagnosztikai cégéből gazdagodott meg, a villája és benne a laborja pedig történetesen épp a lübecki reptér melletti tó partján található. Zoomon keresztül beszélgettünk vele.

Egyáltalán miféle szer ez a Nagyon Illegális Vakcina?

Röviden: subunit, azaz fehérjealegység-vakcina. A bécsi egyetem immunológusprofesszora, Rufold Valenta egy júniusi interjúban ezek bevetése mellett szállt síkra, mondván „a régi iskola vakcinái” szemben a géntechnológiai alapú szerekkel végre nem szükségmegoldást jelentenének a covid ellen.

A 20. század második felében kifejlesztett módszer nem a teljes inaktivált vírust használja, mint mondjuk a Sinopharm vagy a Valneva, hanem annak csak egy kisebb részét. Ezek az oltások erős semlegesítő antitestválaszt adnak, miután egy bizonyos dózisú, a védettség szempontjából kulcsfontossággal bíró antigént vagy vírusrészt fecskendeznek be vagy egy izomba, vagy a bőr alá, hogy az aztán ott is maradjon. A géntechnológiai oltásoknál ezzel szemben csupán az antigén genetikai információját adják be: vagyis a szervezetet magát veszik rá arra, hogy antitesteket termeljen.

A gond azonban az, hogy ilyenkor képződnek olyan citotoxikus sejtek (CD8-T-sejtek), amelyek az antigént előállító sejtekre támadva lényegében egy koronavírus-fertőzésre és az arra adott immunválaszra nagyon hasonlító helyzetet állítanak elő. Amennyiben ezek a sejtek izomsejtek ellen lépnek fel – és ezt kontrollálni nem lehet –: na, az okozza a rengeteg mellékhatást. A subunit-vakcinák ezzel szemben nem okoznak kárt a szervezetben, mivel a koronavírus burokfehérjének egy nagyobb része, vagy éppen az antigén – ezt tartalmazná az oltás – kizárólag az immunsejteket aktiválja. Ilyen oltást használnak a sejtmentes szamárköhögés és a hepatitis B ellen.

Winfried Stöcker a tóparti villájában, Zoomon.

Nagyjából másfél éve identifikálta Stöcker a szóban forgó antigént, amit aztán a vírus diagnosztikájához is használtak, az ő cégének PCR-tesztjeit kezdték ugyanis el először használni. „Ezt követően öt percbe sem telt kitalálni, hogyan működhetne ezzel az oltás – nem ez életem felfedezése.” Magát az antigént nem is ő gyártja, mint mondta, azt „egy ehhez nagyon értő cégtől” szerzik be, 2-3 euróra teszi a lübecki vakcina nagy mennyiségben való gyártási költségét. Szobahőmérsékleten is lehet tárolni, küldeni, nem igényel se különösebb logisztikát vagy tárolást, legalábbis a kutató ezt állítja.

Mint magyarázza, olyan ez a betegség, hogy láthatjuk: három oltás az alap, és félévente immunizálnunk kell magunkat ellene – pontosabban az aktuális variáns ellen is. Ezeket a boostereket a lübecki vakcinával sem lehet megkerülni. Éppen ezért nem mindegy szerinte, hogy miféle vakcinát juttatunk be rendszeresen a szervezünkbe:

„Van különbség aközött, hogy géntechnológiai alapú – azaz mRNS- vagy vektorvakcinát – vagy subunit-oltást juttat valaki be a testébe: az utóbbi nem a szervezettel termelteti az antitesteket, azaz nem veszi rá a szervezetet arra, hogy megtámadja a saját sejtjeit. Szerintem hosszútávon kitenni ennek az emberi szervezetet káros – még úgy is, ha csak minden tízezredik embernél okoz komoly károkat. Hiszen nincs szükség erre, mert van más elven működő vakcina is.”

Stöcker maga határozottan állítja: nincsenek mellékhatások. Mire alapozza ezt? „Az oltásban lévő fehérje nagyon kicsi, semmiféle immunológiai ellenreakciót nem vált ki, még csak allergiásat sem. Akinek van némi fogalma az immunológiáról, az ezt tudja. A nagyjából 20-30 ezer beadott vakcinát követően egy mellékhatásról sem informáltak engem – ha lett volna, tudnék róla.”

A vakcina, ami hivatalosan nem is vakcina

Németországban az orvosok maguk is összeállíthatnak bizonyos készítményeket, hogy beadják a betegeiknek. Stöcker lübecki vakcinája is ilyen: az orvos megrendeli az ezt forgalmazó cégtől az antigént, elkészít belőle egy vakcinát, és beadja.

Ez tehát nem kész vakcina – kész vakcinát forgalomba helyezni és értékesíteni ugyanis csak hatósági engedéllyel lehet. Stöcker – aki az antigén előállításának módját feltette egy ígéretes birsalmalekvár-recept mellé a honlapjára is, hogy az orvosoknak legyen miből inspirálódniuk – szerint a német hatóságok most azzal az érvvel keresnek rajta fogást, hogy az antigén előállítása nem megfelelően történt, így próbálva akadályoztatni mindezt, beterelve a rendes vakcinaengedélyeztetési procedúrába, ami alsó hangon két-három évet vesz igénybe.

A professzor ezt nem érti, hiszen ezt ki lehet kerülni azzal, hogy a német jog megadja az orvosoknak a lehetőséget arra, hogy azzal kezeljék betegeiket, amivel ők jónak látják. Mint mondta, neves német virológusok is optimistán nyilatkoztak az ötletéről, miután megismerték annak alapjait, a hatóságok mégis ki akarják siklatni a projektet, holott járványügyi szempontból épphogy örülni kellene minden egyes embernek, aki immunizálva van a koronavírus ellen. Az, hogy a tulajdonában lévő lübecki repülőtéren lévő november végi oltóakcióján megjelent a rendőrség és hazaküldött onnan mindenkit, aki be akarta adatni magának Stöcker szerét, úgy kommentálja, hogy „ez oltásfasizmus, a legnagyobb szégyen”, mondván „a bajuk a szerrel nem az, hogy ne működne, hanem hogy nincs rajta pecsét”.

Stöcker oltásának kritikusai minden tiszteletük mellett azonban hangsúlyozzák, hogy nem véletlenül az a szabály és az a folyamat, ami:

a piacra dobandó vakcinák fejlesztésekor ugyanis nem maga az alapötlet vagy a fejlesztés a bonyolult, hanem az esetleges rizikók és toxikus anyagok kiszűrése, a mellékhatások utánkövetése, azaz a szavatolandó lehető legmagasabb biztonság, amihez elsősorban valóban időre, türelemre és sok pénzre van szükség.

Ezt a folyamatot valakinek a bemondására elhagyni vagy figyelmen kívül hagyni nem lehet – így nem csoda, hogy a hatóságok fellépnek, ha valaki egy vakcinaként reklámozott, de engedéllyel nem rendelkező szerrel olt be másokat.

A különböző facebookos és telegramos csoportban gyülekező, talán a csodában bízó, talán a média és a politika iránt szkeptikus emberek ennek ellenére is elmentek beoltatni magukat az anyaggal – és nem is először, Szászországban több akciójuk is volt korábban. Stöcker szerint az eddigi oltások iránt szkeptikusokat ezzel lehetne meggyőzni arról, hogy immunizálják magukat a koronavírus ellen.

Ám azóta, hogy a rendőrség megakadályozta a lübecki akciójukat, a professzor-vállalkozó 180 fokot fordulva közölte: ő egy ideig most a járványügyi adatokat látva hátralép és a saját vakcinájáért folytatott küzdelem helyett arra biztat, hogy mindenki azzal oltassa be magát, ami épp rendelkezésre áll: „Inkább kockáztassanak az emberek egy ritka oltási mellékhatást, mint hogy átessenek a betegségen. Egy jóváhagyott vakcinával való tömeges immunizálás több hasznot hoz, mint amennyi kárt okoz. Ne várjanak tehát a legjobb oltásra, adassák be azt, ami van.”

Ha ilyen egyszerű mindez, miért macerás piacra dobni új oltásokat?

A tüske azért benne van most is: „Miután beadtam magamnak és családtagjaimnak, és kialakultak az antitestek a szervezetünkben, az első öt oltás után jeleztem az ígéretes vakcinaprojektet a Paul Ehrlich Intézetnek, akik aztán feljelentettek emiatt. Mintha itt lenne valami másféle terv a háttérben: épeszű, értelmes ember nem siklat ki egy ígéretes, emberéletek mentésére alkalmas kezdeményezést.”

Stöcker 2020 szeptemberében küldte el az oltás fejlesztésének szándékát és pár alapvető információt a szerről az oltásokért felelős németországi intézetnek, akik csak – azt követően, hogy az amúgy a Frankfurttól délre lévő, langeni székhelyükhöz kifejezetten közeli németországi Mainzban fejlesztett Pfizer-BioNTech-vakcina megkapta az EMA veszélyhelyzeti engedélyét – 2021 januárjában írtak neki vissza, sajnálkozva, hogy csak most lett idejük foglalkozni egyáltalán a témával, de mint írták, szívesen adnának neki személyesen tanácsokat. „Ez egy hazugság volt, dehogy akartak tanácsadni, ez is csak időhúzás. Pár héttel korábban ugyanis az ügyészségtől kaptam levelet, miszerint az intézethez beadott dokumentáció nyomán feljelentést tettek ellenem. Ilyen emberekkel beszélgetni is felesleges!”

Az ügyet azóta ejtették – érdekesség, hogy a professzor védőügyvédje az utolsó liberális német politikusok egyike, Wolfgang Kubicki Bundestag-alelnök, aki a témában a sajtónak nem nyilatkozik –, Stöckerre ugyanis egy vakcina beadását sem tudták rábizonyítani. „Nekem abban van csak szerepem, hogy az antigént megvizsgáltam, hogy az a lehető legtisztább legyen. Eszembe nem jutott volna, hogy valaki emiatt feljelent. Ezt felkarolni és támogatni kellett volna.”

A lübecki vakcinával oltottak így is hozzájutnak a hőn áhított greenpassukhoz, igaz, nem oltási igazolványként. A Stöckerék által sajtóhírek szerint 60 euróért árult csomag részeként elmennek a harmadik oltás után két héttel antitestet méretni, és „mindegyiküknek van, noha most az állam megpróbálja pozitív PCR-teszttel igazolt fertőzés utáni gyógyuláshoz kötni az ezek után kiadott védettségi igazolványt, ilyen idiotizmust tényleg csak a német állam tud kitalálni, hiszen nem a pecsét, hanem a védettség számít”. Stöcker legnagyobb baja amúgy éppen ez: szerinte rengeteg embernek két EMA-féle veszélyhelyzeti engedéllyel rendelkező oltás után sem alakult ki a védettsége, mégis megkapta a pecsétet, és mehet mindenhova, az állami hatóságok pedig félrenéznek, és nem is akarnak tudomást venni erről.

De miért ez a nagy ellenállás? „Olyan oltást kifejleszteni, ami magát a szervezetet veszi rá antitestek gyártására, valóban nem ennyire egyszerű, főleg, ha új, mRNS-es technológiáról van szó. Nézze, ezek a cégek is meg akarják keresni a pénzüket az új szabadalmaikkal. Más kérdés, hogy miért segítik ebben őket az állami hatóságok, amelyeknek elvileg tudniuk kellene, hogy van olcsóbb és biztonságosabb megoldás is – de nem, ők inkább elájulnak az új, modern technológiától.”

A média szerepét is felhánytorgatja: szerinte egyrészt felmerül, hogy a médiavezetők is plusz profithoz akarnak juttatni bizonyos cégeket, másrészt „noha a sajtó természetesen szabad”, úgy látja, hogy azzal, hogy inkább őt nevezik fura alaknak, ironikusan csodadoktornak, ezekkel a jelzőkkel az újságírók-szerkesztők el tudják takarni azt, hogy amúgy fogalmuk sincs, miről írnak.

Stöcker szerint azt, hogy mennyire banális gondolaton és egyszerű technológián alapul a vakcinája, jelzi az is, hogy nem csak ő fejlesztett ilyet. A francia Sanofi subunit-vakcinája már az Európai Gyógyszerügynökség engedélyeztetési folyamatát járja,

az amerikai Novavax anyagára pedig éppen tegnap mondta rá az áment a hatóság, azaz december 20-tól lesz érdemi választás lehetőség immáron az EU-ban is.

Annak, hogy ennyire lassan halad az engedélyeztetés az évtizedek óta bevált technológia ellenére – a Pfizer-BioNTech oltása noha teljesen új, addig ismeretlen technológián alapult, két hónap után veszélyhelyzeti engedélyt kapott, míg a Novavaxot a közleményük szerint február óta nézegették az amszterdamiak –, a kutató szerint az a fő oka, hogy „a gyógyszergyárak által behálózott hatóságok” a hosszas és költséges procedúrával szándékosan lassítják a folyamatokat, nem akarják ugyanis, hogy a legnagyobb gyártók főleg géntechnológiai alapú vakcinái mellett más, alternatív oltóanyagok is legyenek a piacon. „A már évtizedek óta működő technológiák túl egyszerűek nekik. Ők bonyolultat akarnak.”

Vegyen Orbán lübecki vakcinát a magyaroknak!

Winfried Stöcker érezhetően lemondott Németországról, a lübecki akció óta új piacokat keres. Azt már márciusban is elmondta a Spiegel TV-nek, hogy amennyiben 2020 szeptemberében komolyan vették volna őt a német hatóságok, néhány hónap alatt olyan mennyiségű antigént lehetett volna előállítani, hogy azzal komplett Németország immunizálása összejött volna. Nekünk már hozzátette: bizony még Magyarországé is! „Ha már feljelentés: szerintem az engem akadályozókat kellene feljelenteni gyilkosság vádjával – a harmadik hullámban rengeteg haláleset megakadályozható lett volna ezzel a vakcinával.”

„Ez a szer nem demonstráció az állam hülye hatóságai és az EMA ellen, hanem a szerény hozzájárulásom orvosként a pandémia elleni küzdelemhez, az emberek biztonságos immunizálásához. Én nem akarok ebből meggazdagodni, pénzem van elég.” Kérdésünkre elmondja, számos ország és cég érdeklődött már nála annak érdekében, hogy gyárthassák a lübecki vakcinát – és elismeri, hogy azért nem jöttek még létre ezek az együttműködések, mert valóban nincs meg neki a szükséges részletességgel az eddigi kísérletek és a vakcina esetleges hatásainak dokumentációja.

Stöcker megvillantotta azt is, hogy miért is olyan ügyes vállalkozó ő: mint mondta, azért örült meg különösen a mi interjúfelkérésünknek, mert szimpatizál egyrészt Orbán Viktorral, másrészt a magyar néppel, és reméli, ha már Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a tervezett debreceni gyárban fehérjealegység-vakcinákat is gyártanának, a magyar kormány kap az alkalmon:

„Szeretném meggyőzni Orbán urat arról, hogy az országának ez a megfelelő oltás. Ne hagyja magát orránál fogva vezetni a nyugat-európaiak hataloméhes és szabályozásmániás hatóságai által!”

Stöcker osztja Orbán EU-kritikáját atéren, hogy az uniós bürokrácia túlterjeszkedik, és ennek gátat kell szabni: „Orbán jól látja, mi a zavaró ebben az európai közösségben. Ha okos, ezt az oltást adatja be a népének, borsot törve az európai szervezetek orra alá, megmutatva nekik, hogy igenis lehet számottevő mellékhatások nélkül is immunizálni egy országot.” Felhozzuk a professzornak, hogy a magyar kormány így is liberálisabb a többi uniós országnál, az EMA-engedéllyel rendelkező vakcinák mellett használják ugyanis mind az orosz Szputnyik-, mind a kínai Sinopharm-vakcinát, ám Stöcker szerint az övé mivel egyszerűbb technológián alapul, jobb. Azt pedig, hogy a magyar kormány egyik arca, Gulyás Gergely szkeptikus az mRNS-oltásokkal szemben, üdvözli: „Abszolút igaza van. Még egy újabb érv az antigénem mellett.”

Kérdésünkre, hogy biztosan jót akar-e azzal Orbánnak, hiszen a politikailag mostanra eleve elszigetelt magyar miniszterelnök a lübecki vakcina gyártásával újabb fronton üzenne hadat az uniós elitnek – az Európai Bizottság orvos elnöke, a korrupció gyanúja és a különböző lobbicégekhez való közelsége miatt már eddigi pályafutása alatt is számtalanszor kritizált Ursula von der Leyen férje konkrétan egy géntechnológiával, igaz, nem ilyen típusú vakcinákkal foglalkozó cég vezetője –, azt mondta: „A brüsszeli idiotizmus ellen rendre fellépő Orbán ezzel mindenki számára egyértelmű jelzést küldhet arra vonatkozóan, hogy az uniós bürokrácia a józan ésszel nem tud mit kezdeni.”

Ha egy esetleges biznisz nem is jönne össze, Stöcker és Orbán egészen biztosan jól kijönnének egymással a Karmelita kolostorban. A berlini alternatív-balos napilap összeállítása szerint a milliárdos nem riad meg a rasszista poénoktól, ki nem álhatja a klímatüntetőket, a migrációs válságot a migránsok hazaküldésével és több német gyerek születésének motiválásával oldaná meg, kifejezetten tart Németország iszlamizálódásától, a metoo-botrányokról pedig az a véleménye, hogy talán nem kellene a fiatal nőknek annyira kihívóan öltözködnie az állásinterjúkon. Ő már csak tudja: az egyik felesége a gyakornoka, a másik a beosztottja volt.

A korábban az FDP-ben politizáló, az utóbbi időben a liberálisok magatartása miatti elégedetlenséget jelezvén az AfD-nek is adakozó, ám magát a szélsőjobboldali párttól elhatároló Winfried Stöcker a Gemišten keresztül azt is üzente a magyar miniszterelnöknek, hogy amennyiben a hírlevelet vagy az ebből készült sajtószemlét olvasva érdekelné a vakcina, szívesen elrepül hozzá Budapestre és – noha el van tőle tiltva – beadja neki is az oltását. Kérdésünkre, hogy mi a baja az Orbán által preferált Sinopharmmal, a kutató azt mondja: „Gondoljon az emlékeztető oltásokra! Ne olyat adasson be az elnöki szervezetébe, amely azzal állíttatná elő az ellenanyagot!”

Konkurencia a csávó a Big Pharma-nak, de mivel se nem oltásellenes, se nem sarlatán és még a vakcinája is valódi, így nem tudnak vele mit kezdeni, kénytelenek kettős mércével szabályokba fojtani. Olyan szabályokba, amik ugyan valóban létezőek és valóban jogosak, csak amikor az ő érdekeikről volt szó, akkor valahogy nem voltak fontosak.

74 éves orvos-kutató milliárdos, Prof. Dr. Winfried Stöcker

Olvasol is, vagy csak írsz? Azt nem kérdezem meg, hogy gondolkozol-e, mert az agyhalott kommentjeiden látszik, hogy nem. Ha gondolkodtál volna, akkor rájöttél volna, hogy egy milliárdos, ha akar, akkor simán össze tud gründolni annyi tőkét és tettestársat, hogy gyártásba kerüljön a vakcinája.

Nem tudom, te hívsz engem neveken amit te találsz ki, te képzelődsz hogy mi vagyok, és te próbálod megmondani hogyan gondolkodjak (terjeszted itt a nem általad írt anyagokat például). Ezzel szemben én mindig csak válaszolok valamire amit te beidézel, tételesen, pont arra és nem várom hogy elhidd, vagy meggondold magad, de ettől még értelme lenne értelmezni és megfontolni _szerintem_

Azok a cégek is gyártókapacitás problémával szenvedtek hónapokig, pedig nekik még a gyártósor is rendelkezésre állt. Ennek meg semmije nincs csak pénze, talán.

Egyelőre te hazudozol, hogy én itt bárkire ráerőltetek bármit. Az, hogy beidézek valamit, vagy elmondom, hogy mit gondolok, attól még nem erőltetek rá senkire semmit. Ez nem úgy működik, hogy akivel te nem értesz egyet, az nem szólalhat meg, mert akkor azzal ráerőlteti a véleményét a másikra. Go rent a clue. Hívni meg annak hívlak, aminek akarlak. Egyébként a "libtard" kifejezést sem én találtam ki, de sebaj, hazudj még.

És ha hónapokig szenvedtek? Megoldható volt? Az. Pénzzel oldották meg? Azzal. Akkor?

Nem nagyon zaklat fel hogyan építed fel magad körül a világot, ez a te szuverén jogod, de te azzal, hogy ezt a világod ide posztolod kéretlenül (és előzmény nélkül) az mutatja, hogy igen is szeretnéd a többieket a te világképed szerint formálni. Míg ha megfigyeled, az én bejegyzéseim meg sem születtek volna, mivel én csak válaszolok. Szóval hajrá a lenini úton, csak ne várd hogy más a világodat befogadja. Kösz.

Liberális dalocska:

Egy a jelszó:
Kettős mérce!
Állj közénk
És harcolj érte!

Ha én elmondom a véleményem, akkor én ráerőltetem másokra, ha te mondod el a sajátodat (mások véleményéről), akkor te csak válaszolsz. No comment, Mr. Liberálfasiszta.

Ami meg a kéretlenséget illeti: te teljesen elmerokkant vagy? Ez a topic éppen azért született, hogy COVID témában be lehessen posztolni mindenfélét, nem zavar? Én nem vártam, hogy bárki befogadjon bármit, leírtam a véleményem, akit érdekelt, elolvasta, aztán vagy egyetértett, vagy nem. Egyelőre te hülyézel itt mindenkit szorgalmasan, aki olyat mond, ami nem tetszik neked, dehát az nem véleményerőltetés, csak válaszolsz, ugye? Aki csak beposztol valamit a topicba, az erőlteti a véleményét, te meg aki direkt mások posztjára válaszolsz és megpróbálod őket meggyőzni arról, hogy hülyék, te nem erőlteted, mi? Hát nem. Éppen te próbálod ráerőltetni a neked nem tetszőkre a világodat, azt a világodat, amiben mindenki hülye, csak te vagy helikopáter.

Nos,

 

"Ami meg a kéretlenséget illeti: te teljesen elmerokkant vagy?"

:) hát ja, nem vártam mást...

"Ez a topic éppen azért született, hogy COVID témában be lehessen posztolni mindenfélét, nem zavar?"

Nem tudom miért született "Covid-19 vakcinák tudományos szemmel" semmi tudományosság nincs. Te meg még páran próbáljátok ráerőltetni a világra, hogy az egész pandémiás helyzetet a kapzsi gyógyszergyártók csinálják, a vakcinák veszélyesebbek mint maga a vírus. Ti hozzátok ide ezeket a nézeteket senki nem kéri. Ez nektek fontos. Ahogy másnak fontos volt (pl. Trey XYZ embert beoltottak topic) hogy elmondja, mennyire jól végzi a végrehajtó hatalom a dolgát. Alapvetően mindegyik vélemény, nincs ezzel  baj, csak fel kell ismerni, hogy aki kezdeményez, annak ez fontos az hogy befolyásolja abba az irányba az téma olvasóit, amit ő gondol. Megtarthatná magának, vagy esetleg reagálhatna az ellenirányú propagandára, de nem ez történik, te a saját propagandádat tolod. 

"te meg aki direkt mások posztjára válaszolsz és megpróbálod őket meggyőzni arról, "

Nem próbálom meggyőzni, pár dolog miatt 

  • a formátum alkalmatlan, hogy valakit meggyőzz, aki használja az internetet elég ideje annak ez teljesen egyértelmű,   
  • aki ilyen erőszakosan osztja a saját dolgait, csak saját magát tudja meggyőzni senki más nem képes ezt elvégezni helyette, az ember kijavítása inkább dacot szül
  • túl sok energiát igényel ami nem térül meg. 

 

Akkor jön, de akkor mégis minek szólsz hozzá? Na látod az is egy időtöltés, hogy mikor az embernek van szabad ideje akkor legalább a legszembetűnőbb baromságnál megpróbálja jelezni,  hogy az nem egészen úgy van. Ettől nem lesz egyoldalú az egész. Nem gond ha neked ez probléma persze.  

Te meg még páran próbáljátok ráerőltetni a világra

Már megint hazudsz, de tőled nem meglepő. Nálad ez úgy néz ki, hogy: "Aki az enyémmel ellentétes véleményen mer lenni és annak hangot mer adni, az megpróbálja ráerőltetni a többiekre."

Ti hozzátok ide ezeket a nézeteket senki nem kéri.

A liberális moslékot se kérte senki a hupra és ehhez képest az elmúlt nemtomhány évben DögKeselyűSummer és még sokan mások mindent is vastagon telefostak vele. Viszont érdekes, hogy téged ez egy cseppet sem zavart. (És nem, nem a másik oldal kezdte el itt 0rbánt és bandáját éltetni. trey fideszes trollkodása csak válaszreakció.)

aki kezdeményez, annak ez fontos az hogy befolyásolja abba az irányba az téma olvasóit, amit ő gondol.

Tehát, amikor te "beszélgetést" kezdeményezel itt bárkivel, akkor neked fontos, hogy befolyásold abba az irányba a téma olvasóit, amit te gondolsz. Köszönöm, hogy beismerted, hogy nem csak hazudozol, de még kettős mércével is mérsz.

te a saját propagandádat tolod

Akkor lenne így, ha én el akarnám venni az oltottaktól a lehetőséget, hogy beoltathassák magukat, de én csak azt szeretném, ha engem nem oltanának be. Az nem propaganda, hogy elveszik a jogaimat és én hangot adok ennek. Hogy is jött ez ki neked? Ja, persze, tudom. Liberálfasiszta vagy és neked propaganda === a tiedével ellentétes nézet. Jogok csak annak járnak, akinek te úgy ítéled, hogy jár.

Nem próbálom meggyőzni, pár dolog miatt

Nem-e? Épp most írtad, hogy "aki kezdeményez, annak ez fontos az hogy befolyásolja abba az irányba az téma olvasóit, amit ő gondol." Látod? Megint ellentmondasz magadnak és megint olyanokat próbálsz ráhúzni a másikra, amit te csinálsz.

a legszembetűnőbb baromságnál

Azaz a posztjaidnál? Nem én szóltam hozzád már megint, szóval ennyit erről. A mainstream felszopásánál meg nagyobb baromság nincs. Az a te dolgod, ha neked megfelel a jelenlegi status quo, hogy néhány szociopata amcsi százmilliárdos lassan despotává válik és az egész bolygó a tulajdonuk lesz, beleértve minket is, de ne várd el, hogy ez mindenkinek tetszedjen.

Már megint hazudsz, de tőled nem meglepő. Nálad ez úgy néz ki, hogy: "Aki az enyémmel ellentétes véleményen mer lenni és annak hangot mer adni, az megpróbálja ráerőltetni a többiekre."

 

Nem meglepően te így vagy felépítve, mást vádolsz azzal amit valójában te teszel. Még egyszer:

  Nem azért mondom, hogy rá akarod az emberekre késztetni, mivel ellentétes az én véleményemmel, hanem mert saját szándékból önálló döntésed alapján mindenféle kezdőlöket nélkül megosztod itt, legtöbbször nem a saját véleményed, hanem azt ami azt támogatja. Ezért látszik hogy ez számodra fontos, hogy más is lássa a te világod hogy működik és minél előbb alkalmazkodjon hozzá.

 

Sajnálom, hogy zavar az ellenvéleményem ami ezzel ellentétben mindig csak egy reakció.

Nem meglepően te így vagy felépítve, mást vádolsz azzal amit valójában te teszel.

Hiába próbálsz rám mutogatni, az előbb elszóltad magad. "aki kezdeményez, annak ez fontos az hogy befolyásolja abba az irányba az téma olvasóit, amit ő gondol." Mivel itt nem az történt, hogy te a topicba leírtál valamit és arra érkezett valami beszólás, hanem te szólogatsz be embereknek, így te vagy a kezdeményező. A saját logikád alapján is befolyásolni akarsz. De te ennek ellenére váltig állítod, hogy te nem próbáltál befolyásolni senkit, mert te csak válaszolsz, így viszont szépen rábizonyítottad magadra, hogy a) hazudsz, b) kettős mércével mérsz. Innentől kezdve pedig hiteltelen minden, amit másokról állítasz.

A helyzet az, hogy a gyártás az nagyon szűk keresztmetszet. Hiába van egy vagon pénzed, mire a meglévő gyártókapacitások le vannak kötve (akárt úgy is, hogy nincs "kedvük" odaadni a konkurenciának), ha pedig építeni akarsz az nem 5 perc. Ha megvan maga a gyártókapacitás, akkor ott be kell indulnia a stabil gyártásnak, és fel is kell futnia valamilyen érdemi szintre. Gondolom havi sokmilliós tétel lenne a minimum elfogadható.

Már megint hazudsz. Ki ragadt bele a szóhasználatba? Attól még nem lesz igaz valami, hogy te azt hazudod és attól még nem lesz valaki hülye, hogy te rámutatsz. A gyártási kapacitás pedig pénz és idő kérdése. Amúgy meg ne fölényeskedj, mert nincs mire. Egyike vagy a legostobább embereknek ezen a portálon. Gyönyörűen lebuktattad a saját hazugságaidat és kettős mércédet a saját érveléseddel.

Te ragadtál bele, egyetlen szót vettél ki a "konkurencia" szót, de nem a tartalomra hanem a szóra reflektáltál. Érdemes lenne foglalkoznod valamilyen nyelven a kifejező eszközök használatával, értelmes emberek közt az nem működik, hogy te többször írod le és attól az lesz igaz :)

Te ragadtál bele, egyetlen szót vettél ki a "konkurencia" szót, de nem a tartalomra hanem a szóra reflektáltál.

Ezzel csak egy baj van, hogy az én állításom az volt, hogy konkurencia. Ha egyszer ez volt az állítás, akkor mibe ragadnék bele? Már megint megpróbálsz valami szánalmas hiteltelenítő belemagyarázást, de megint beégtél, mint egy napkohó.

Érdemes lenne foglalkoznod valamilyen nyelven a kifejező eszközök használatával, értelmes emberek közt az nem működik, hogy te többször írod le és attól az lesz igaz :)

Te nem vagy értelmes ember, szóval nem is tudhatod, hogy mi működik köztük.

Nem hiszem, hogy a gyartokapacitas szűk keresztmetszet lenne. A milliónyi pfizer-birkanak pl semmi szüksége másik vakcinára. Ott például annyira gyorsan és egyszerűen lehet atallni új variáns specifikus vakcinara, hogy azóta sem készült egyikre sem.

Izraelben most engedélyeztek a negyedik oltast. Jól sejtem, hogy az eredeti pfizer lesz az is?

Megötszöröződött az omikronos esetek száma: 3-ról 15-re nőtt. Durva. Persze volt már végtelenszeres emelkedés is, amikor 0-ról 1-re nőtt. Érdekes, hogy azt nem mondták be.

A kitakarások miatt a korrupcióellenes szervezet büntetőfeljelentést tett az OGYÉI ellen.

https://24.hu/belfold/2021/12/21/keleti-vakcinak-szputynik-sinopharm-og…

Kivancsi lennek, hogy a 24.hu vajon miert nem foglalkozott egy hasonloan terjedelmes cikkben azzal, hogy milyen jellegu es mennyisegu informaciokat takartak ki az EU-s Pfizer illetve Moderna szerzodesekbol. Abban az ugyben miert nem kezdemenyeztek buntetofeljelentest?

Számomra egyszerű a válasz (de lehet Neked teljesen mások a szempontjaid):

2-ős mérce. Azaz a keleti vakcináknál figyelembe veszi és feljelentést tesz, hogy titkosak ezek az infok. Ugyanerre a hibára viszont a nyugatiaknál szemet huny.

Az a legkevésbé érdekes, hogy a pont miért írta meg a szerző. Amíg olyan dolgokról ír, amiről valaki nem szeretné hogy írjon, jól csinálja.

Nem értem miért tapsolsz ahhoz, hogy fasznak néz az állam, és titkol előled mindent, amit csak lehet. Ez már tényleg erősen Stockholm-szindróma.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem tapsolok hozzá. De nem is teszek úgy mint te pl hogy azt hiszed, ez olyan egyedülálló a földön és máshol nem ez megy. Azt hiszed, hogy a Pfizer meg a többiek patyolat tiszták.

Ez a jó zsaru, rossz zsaru trükk lényege. 

Szerinted én nem szeretném, hogy írjanak róla? Pont azt mondtam, hogy írjak meg ugyanezt az EU vakcinabeszerzesrol is. Mert ugyanez megy.

" Azt hiszed, hogy a Pfizer meg a többiek patyolat tiszták."

Ilyenekre nem tudom miből jössz rá, de jó volna nem keverni a fejedben lévő dolgokat, azzal, ami kívül van.

Nem csak hogy nem gondolo, hogy a Pfizer patyolat, de még csak nem is írtam ilyesmit. Ha vitázni szeretnél, próbáld velem, vagy mással, ne a saját kitalációiddal, mert annak tényleg nincs sok értelme.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Szerkesztve: 2021. 12. 21., k – 17:02

2019-ben Müller Cecília kötelezővé tette a bárányhimlő elleni oltást. Bárányhimlő oltások régebb óta vannak, először egyadagosat adtak, de azt simán ledarálta a vírus, most 2 adagosat adnak.

Reménykedem, hogy ezt is ledarálja a vírus és mire babát fognak várni a lányok, már átesnek a bárányhimlőn.

Ugye az idióták már egy ideje dolgoznak a tűpárna projekten, nem fognak vele leállni. Akkor sem, ha az ország fele felfordul benne. Max vakcinát váltanak. Olyan nincs, hogy ne kapj oltást.

Müller Cecíliát nem azért fizetik a gyógyszergyárak.

Nade mire 14 éves leszel kapsz, sőt kaptál már, legalább 10-15 szurit. Többféle oltásra nem lenne szükség, akármilyen gonosz összeeskövés is lenne. Bárányhimlő oltásból mi 2010 körül már eleve duplát kaptunk, ha jól emlékszem eleve kétféle volt oltásból. Erről a "ledarálta a vírus" dologról van valamilyen bővebb és tudományos igényű forrásod?

Orbán Ausztriarol:

Ők megmaradtak a vegyes védekezésnél, mi viszont nem hiszünk a karanténban, csak az oltásban. Információim szerint a harmadik oltás az omicron ellen is jó. Egy idő után be fogunk sokallni az oltásoktól, nagyon bízom benne, hogy három oltás már elég lesz. Nem nézhet úgy ki az ember, mint az ementáli sajt.

Szerinted őszintén melyikről van szó?

 

Müller Ceci 2019-ben kötelezte a bárányhimlő oltást, ami rohadtul nem veszélyes a gyermekekre. Mennyit fizethettek neki?

A 17.000 beszerzett lélegeztetőgépért, aminek a fele COVID-ra használhatatlan, mennyit taksálhatott?

Mennyit fizethetnek, hogy visszatartsa a közérdekű adatokat a vakcinákról?

Mennyit fizethetnek azért, hogy folyamatosan hazudik?

A Sinopharm beszerzésből mennyi csurranhatott neki?

 

Nagyságrendileg Völnerhez 80-100 milla folyt be, mielőtt borult a bili. Olyan szintű korrupció van, hogy elképzelhetetlen.

Kizárt, hogy meggondolják magukat. Lásd pedagógusok sztrájkja...

A Bibliában a jelenések könyve is szépen leírja a történetet. Lesz ám Világkormány is. Az is benne van, hogy az Antikrisztus a föld minden országa felett hatalmat kap. Előtte persze még lesz egysmás.

Mindenesetre megnyugtatóbb lenne, ha az urak nem követnék ilyen alapossággal a Biblia erre vonatkozó utolsó fejezetét.

Van járvány, fekélyek, érik a fenevad bélyege is, előkészülnek az üldöztetésre is.

:)

Embervadászokat alkalmaz Linz, hogy elkapják az oltatlanokat.
Egy ausztriai város olyan alkalmazottakat keres, akiknek embervadászként az lesz a feladatuk, hogy elkapják, szükség esetén begyűjtsék, valamint megbüntessék azokat, akik nem hajlandók beoltatni magukat – írja az RT nyomán az Erdély Ma.
...
Forrás: https://kuruc.info/r/4/237711/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Forrás: https://kuruc.info/r/4/237711/

 

"Dieselduck • 8 órája
Először is: nem tették kötelezővé az oltást 2022. február 1-től. Csak tervezet. Még sem a Nationalrat, sem a Bundesrat nem fogadta el, nem hagyta jóvá. Egyenlőre tárgyalGATnak róla. Szóval nem kötelező február 1-től az oltás felvétele Ausztriában! Másodszor: a fogdmegek felvételéről szóló hír fake news."

Simán lehet, de azért várjuk ki a végét...

Szerintem már a neve is megvan a hívatlanak, OVH - https://hup.hu/node/175245

:)

A végtelen oltás is fake news, de már a negyediknél járunk.

[update]

Na újabb igazzá váló fake news...

https://jobs.linz.at/Job/740

Ihre Aufgaben

    Erstellung von Strafverfügungen aufgrund des Bundesgesetzes über die Impfpflicht gegen COVID-19
    Bearbeitung von Einsprüchen gegen die Strafverfügungen und Erstellung der Straferkenntnisse

 

https://www.heute.at/s/linz-sucht-impfpflicht-sheriff-zahlt-2774-im-mon…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Érdekes, hogy a kugli kétféleképpen fordítja a dolgot, attól függően, hogy mit csinálunk.

Ha csak ezt a két mondatot fordíttatjuk le vele, akkor ezt kapjuk:

Creation of criminal courses due to the Federal Law on the Covid-19 vaccination obligation.
Processing of objections to the criminal prosecution and creation of the criminal skills.

Ugyanakkor, ha az egész oldalt bebasszuk a fordítóba, az idézett két mondat így változik:

Preparation of penal orders based on the federal law on compulsory vaccination against COVID-19
Processing of appeals against the penal orders and preparation of the penal findings

Az elsőt ugyanis baromi tág módon lehet értelmezni, míg a második esetben tök egyértelműen csak bírságolásokról és a bírságokra beérkező fellebbezések kezeléséről van szó.

Most vagy a kuglitranszlét szar (az mondjuk sanszos), vagy a német ennyire kontextusfüggő nyelv (ki tud németül?). Vagy, az elsőnél simán tükörfordítást ad, ami nem pontos, míg a másodiknál, mivel ott egy konkrét honlapot fordít, már jelentették, hogy nem stimmel a honlap fordítása.

Az oroszok azért ügyesek, mert kifelé az oltásellenes propagandát tolják (bár inkább a kevésbé hivatalos csatornákon), befele meg, az orosz közönségnek az oltáspártit, mert nagyon szarul állnak :)

Egy cseppet sem gyanús :D

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Egy liberrált osztja az észt beszűkült gondolkodásról? Akinek mindenki is náci, meg oltásellenes? Ez priceless. Kit akartam én megmenteni? Már megint hazudsz? Ja nem, még mindig. Hol ráerőltetek dolgokat az emberekre, hol meg meg akarom őket menteni... A lényeg, hogy valamit rámfoghass, ugye? Lúzer.

Ha nem vetted volna eddig észre a világot sátánisták irányítják.

Íme részlet egy videóból, ahol Melinda Gates a Sátán keresztjével a nyakában beszél.

https://www.ibtimes.sg/melinda-gates-upside-down-cross-necklace-creates…

Egyébként Hillary Clintonról is van ilyen felvétel, ahol egy sátánista művész könyvét látták a könyvespolcán.

 

Te nem hiszel az egészben, de akik a folyamatokat irányítják azok hisznek.

A szociopaták/pszichopaták nem hisznek semmiben sem. De még ha hinnének is, az is irreleváns, mert nem bilgéc fogja ezeket olvasgatni. Elolvassa ezt valaki, aki esetleg elgondolkozna azon, hogy valami még sem stimmel itt az egész KV kapcsán és akkor jön a szarvasember meg a vulkán. Ctrl + W és megy oltatni, meg lobbizni a kötelező oltásért. Nagyon kontraproduktív, ha ezt a sok transzcendentális agyhalott baromságot elolvassák a kétkedők, mert úgy automatikusan igazoltnak fogják látni az ellenoldal hiteltelenítős dumáit, hogy az "oltásellenesek" mind Bibliával hadonászó ufó/laposföld/kemtrélhívők.

Beathe Bahner orvosi szak-jogász figyelmeztet a vakcinák kapcsán!

Részletek:

Minden orvos, aki olt és minden személy, aki részt vesz ebben büntethetővé válik ezzel! Büntethetővé válnak a Gyógyszertörvény szerint!

Két (fő)összetevőt tartalmaznak, melyek egyáltalán nem engedélyezettek emberen vagy emberben történő alkalmazásra!

Egy egészen konkrét életveszély áll fent gyermekek számára, a Comernaty (Pfizer-Biontech vakcina) által! Már most 23-szor több jelentett halálesetünk van a korona-injekciók kapcsán, mint százmilliónyi oltás után az elmúlt 21 évben összesen! 1.800 jelentett halálesetünk van. Csupán kilenc hónap alatt, az oltások beadásának megkezdése óta!

Feltétlenül figyelmeztetnem és felszólítanom kell Önöket! Hagyják abba a gyermekek oltását! Tegyenek meg mindent, hogy a gyermekeket megvédjék, az ő egészségükről és életükről van szó!

"A koronavírus-fertőzés a várandós nőkre különösen veszélyes lehet: nemcsak azért, mert másoknál sokkal gyakrabban kerülnek kórházba, hanem azért is, mert az anya betegsége a születendő gyermek életét is veszélybe sodorhatja. A betegségből felgyógyult embereket bemutató sorozatunkban ezúttal egy olyan édesanya mesélte el a vele történteket, aki nyolc nappal a szülés után vehette először kézbe a kislányát."

https://www.youtube.com/watch?v=HivW6uuTnic

„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”
"Az Antikrisztus ledarálja Mészáros Lőrincet."

+1, az összes oltás a vírus rövidtávú mellékhatásait hivatott kiküszöbölni, vagy legalább enyhíteni, már csak azért is, hiszen a vírus hosszútávú hatásairól nem tudunk semmit sem, tehát vakcinát sem fejleszthettek ki ellene. A vírus hosszútávú hatásaival érvelni a vakcinák mellett vagy röhejes, vagy több, mint gyanús.

A kérdésre válaszolj, ne azt próbáld ilyen béna szalmabábcsépléssel bizonygatni, hogy hülye vagyok, ugyanis én nem beszéltem sem gyógyszerekről, sem arról, hogy az oltóanyag meddig marad a szervezetben. Hogy fejlesztesz ki valamit valami ellen, amit nem ismersz? Azzal, hogy az oltással kinyúvasztod, attól még a fertőzés megvolt és a vírus is tudott rombolni. Hogyan védekezel a vírus különféle desktruktív hatásai ellen, ha nem ismered őket?

> Azzal, hogy az oltással kinyúvasztod

Semmi ilyesmi nem történik. Nem gyógyszer az oltás, stimmt?  Nem is találkozik az oltóanyag a vírussal. Ha találkozna, akkor se csinálna vele semmit. Tényleg át kellene nézned az alapokat.

Szerk: na mondjuk ez a durva chiphiány, ez speciel már nekem is gyanús.

Direkt magyarázol bele olyat, amit nem mondtam? Nem azt mondtam, hogy az oltóanyaggal nyírod ki, hanem, hogy az oltással. Azzal, hogy az oltással felkészíted az immunrendszeredet. Hol láttad te a posztjaimban azt a szót leítva, hogy "oltóanyag". Direkt csinálod? Hátha sikerül hülyének beállítani? Max magadat.
Az immunrendszernek így is van egy reakcióideje, a fertőzésnek úgy is lesz egy lefolyása. Ha addig a vírus szétcseszett valamit? Hiába próbálsz hülyének beállítani azzal, hogy olyat magyarázol bele, amit nem mondtam, a kérdésre válaszolj. Hogy fejlesztesz ki valamit valami ellen, amit nem ismersz?

A chiphiány meg azért van, mert a te fejedben kell őket folyton cserélgetni, mert amint beraknak egy újat, rövidzárlattal kinyiffan. A szervizeseid nem értik, hogy a baj a fejedben van.

Módosítanám arra, hogy az "összes COVID oltás", ugyanis azokról volt szó és én is azokról beszéltem; viszont borítékolom, hogy te abba akarsz belekötni, hogy azt írtam, hogy "az összes oltás" és iderángatsz valami hóttmás betegséget, pl. a polio-t és annak a vakcináját.

Nem ez a gond, hanem az hogy a védőoltásnál az mindegy, hogy a kórokozó milyen kórt okoz rövidtávon, és milyet hosszútávon, mivel a védőoltás az nem valamiféle előzetesen beadott gyógyszer. A védoltás nem más és nem több, mint az antigén előzetes bejuttatása a szervezetbe, abban a reményben, hogy az immunrendszer kitalál ellene valamit, és arra emlékezni is fog amikor tényleg jön a kórokozó.

https://en.wikipedia.org/wiki/Adaptive_immune_system

Már megint ezzel jössz... Ki mondta, hogy az egy előzetesen beadott gyógyszer? Hol mondtam én ilyet? Mi lenne, ha arra reagálnál, amit mondok és nem egy szalmabábot csépelnél?
Köszi a wikilinket, nem tudom mire hoztad cáfolatnak, mert semmit nem cáfolt abból, amit mondtam: a kovidoltás nem ment meg a vírus hosszútávú hatásaitól. Az lehet, hogy nélküle esetleg belehaltál volna (<2% eséllyel). Az is lehet, hogy enyhébbek lesznek a tüneteid. De attól, hogy ameddig leküzdötted a vírust (akár oltással, akár nélküle), addig szétcseszett valamit és ez később visszaüt, attól az oltás nem ment meg. Ennek megfelelően a vírus hosszútávú hatásaival érvelni a kovidoltás mellett vagy baromság, vagy több, mint gyanús. Nem tudom érthetőbben leírni. Persze, ha nem is akarod megérteni, mert tojsz az egészre, csak a mainstream status quo ne sérüljön, akkor nincs több kérdésem.

A "rendes" (ROFL!!!) "tudományos" (értsd: gyógyszergyári) vonal egyrészt a pofánkba hazudik, másrészt ez amit most csináltál, ezt úgy hívják, hogy tekintélyalapú érvelés, azaz kb. az "ezt mondták fent, szóval kuss legyen" narratíva. Fogadd őszinte gratulációmat, igazi fasiszta vagy.
Meg sem próbáljátok megérteni, amit leírtam, hanem mindenféle irreleváns baromságot hordtok ide, meg közlitek, hogy ez AZ álláspont és kész, punktum, fogadjam már el. Nem, nem fogom. Ti nekem nem parancsoltok és a gyógyszergyárak sem.

Ameddig a kovidoltások nem képesek a vírus által okozott rombolást 100%-ig megelőzni, már a kezdetektől fogva (márpedig nem képesek), addig a hosszútávú szövődményeitől sem védenek meg a vírusnak. Ennyi.

Nem, nem ezt állítottad, hanem azt, hogy a védőoltás készítésénél relevanciája van annak, hogy mik a rövid és mik a hosszútávú hatásai a vírusnak.

De a méltányosság kedvéért írásba adom neked: a védőoltás nem képes legyőzni a vírust. Se száz, se sehány százalékban. Az immunrendszer képes erre, ha képes. Az oltás arra jó, hogy a vírust (vagy részeit) bemutassa az immunrendszernek. Mindez általános iskolai tananyag.

Már megint szalmabábot csépelsz. Én hol állítottam, hogy a védőoltás maga győzi le a vírust? Te szándékosan akarod belemagyarázni, hogy ha én azt írom, hogy a védőoltás ezt, vagy azt megelőz, akkor azt én úgy értem, hogy a védőoltás maga csinálja, amikor szó szerint leírtam, hogy "azzal, hogy az oltással felkészíted az immunrendszeredet". Javaslom, hogy térj át annak a szajkózására, hogy a marsi robotok nem vízzel mennek; azt se állítottam, ennyi erővel azt is megpróbálhatod a számba adni, hátha azzal hatékonyabban tudsz idiótának beállítani.

Nagyon nem kéne jelzőket aggatni senkire, semmilyet. Elég érdekes a vitakultúrád, mert aki esetleg bárhogy neked ellentmond, az rögtön kap valami jelzőt tőled, meg hogy "tudjukmilyen", és a "tudjukkik". Alá kell az állításokat támasztani egy vitában, és mellőzni a jelzőket. Ami iskolai tananyag, vagy minimális utána nézéssel hozzáférhető, azért azt nem itt kéne kifejtenünk. Parancsolás... na mind1, majd ha rájössz, hogy aki neked ellentmond, más álláspontot képvisel, az nem feltetlenül parancsolni akar (szeretne...) neked, akkor lesz értelme továbbiaknak.

Elég érdekes a vitakultúrád, mert aki esetleg bárhogy neked ellentmond, az rögtön kap valami jelzőt tőled, meg hogy "tudjukmilyen", és a "tudjukkik".

Ez nettó hazugság. Attól függ, hogy ki, miért és hogyan mondott ellent. Egy raklap ember mondott itt már nekem ellent és nem kaptak semmilyen címkét. Egyelőre ti vagytok azok, akinek a vitakúltúrája az irreleváns marhaságok idecitálásából, hiteltelenítési kísérletekből és szalmabábcséplésből áll.

Parancsolás... na mind1, majd ha rájössz, hogy aki neked ellentmond, más álláspontot képvisel, az nem feltetlenül parancsolni akar (szeretne...) neked, akkor lesz értelme továbbiaknak.

Bocs, parancsolni nem csak úgy lehet, hogy explicite utasításba adsz valamit. A tekintélyalapú érvelés, az kb. az, hogy XY ezt mondta, tehát kuss, ez pedig burkolt parancsolgatás. (Nagyon találó a wikiben a "brit tudósok bebizonyították" példa, mert brit tudósok bebizonyították, hogy a vakcina mindentől is véd és csak az a megoldás.)

Még egy próbát tennék, egy egész más perspektívából. (Most épp ugyan hazugságozás volt, de hát azért had legyen már nézőpontunk.)

Szerinted rendben van, hogy egy jó eséllyel megelőzhető, vagy legalábbis a hatásait nagyban csökkenthető kórság ellen, ha valaki konkrétan elutasítja az oltást (és nem orvosi indokkal), akkor az általad (és utánad) is fizetett adóból és járulékokból fizetjük a kórházi ellátását, illetve ha szerencsétlen lélegeztető kerül, akkor egy pár hetes erősen negatív kimeneteli esélyű kezelést? Vagy pont az egészségügy térdre rogyása miatt a normál ügymenetet sem tudják tartani? Most itt a deltás hullámban remekül kijött, hogy nagyon sokat számított (azok a fránya számok, tessék utána nézni, ha szabad ilyet mondani, nehogy véletlenül valamilyen extrémista jelző jusson eszedbe), az oltottság, illetve az általános immunizáltság. (Zárójelben jegyzem meg, hogy azért immunizáltság, mert alapvetően az immunrendszerre támaszkodunk, és mellé! az általa előre termelt ellenanyagra, hogy már rögtön odaverjen az adott vírusnak.)

Azért hoztam fel, mert többször elhangzott, az nem biztos, hogy tőled pont, de volt ilyen, hogy dehát ők választották és akkor ez van.

Elő lehet hozni azt, hogy bezzeg az alkoholistáknak, dohányosoknak, drogosoknak, stbnek nem nyújtjuk be a számlát. Ezzel az a helyzet, hogy jelenleg a társadalmi konszenzus az, hogy hát ezt fizetjük, illetve be van építve az egészségügy kapacitásába ez a társadalmi történet.

Folyamatosan az esélyekről beszélsz, tegyél mellé számokat is légyszi, hogy lássuk mennyi az annyi.

Pl. Pfizer saját publikus kutatása és hivatalos mellékhatás statisztika alapján

  • oltás nélkül esély a súlyos megbetegedésre: 0.88% + vakcina mellékhatás: 0% = 0.88%
  • oltással esély a súlyos megbetegedésre: 0.04% + vakcina mellékhatás: 0.48% = 0.52%

Ez nem akkora eltérés, hogy érvelni szükséges egyik vagy másik ellen vagy mellet. Főleg nem akkora, hogy bevezetésre kerüljön a kötelező oltás vagy a most alkalmazott kikényszerített oltás.

El kellene már felejteni az egészet a picsába és mindenkire rábízni, hogy beoltatja magát vagy sem.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Most épp ugyan hazugságozás volt, de hát azért had legyen már nézőpontunk.

Már megint sikerült nem arra válaszolni, amit én mondtam. Nem a vakcináról alkotott nézetetek a hazugság (ilyet én sehol nem állítottam), hanem az, amit rólam állítottatok, az a hazugság. Most vagy totál nem vagy képben, vagy ez is egy újabb hazugság volt. Folyamatosan olyan dolgokat adtok a számba, amit nem mondtam, folyamatosan olyan tetteket varrtok a nyakamba, amit nem követtem el, ld. ezt az "én mindenkit felcímkézek valaminek, aki nem ért velem egyet" állítást is. Na, ez a nettó hazugság. Tömérdek emberrel vitatkoztam itt a hupon, de címkét csak az kapott tőlem, aki rászolgált, mert nem érvelt, hanem dogmákat köpködött, személyeskedett, hazudozott. Mondanom sem kell, ezen emberek jelentős része az ún. "liberálisok" köreiből került ki. (Nem, még mindig nem vagyok fideszes, sőt még jobbos se.)

Szerinted rendben van, hogy egy jó eséllyel megelőzhető, vagy legalábbis a hatásait nagyban csökkenthető kórság ellen, ha valaki konkrétan elutasítja az oltást (és nem orvosi indokkal), akkor az általad (és utánad) is fizetett adóból és járulékokból fizetjük a kórházi ellátását, illetve ha szerencsétlen lélegeztető kerül, akkor egy pár hetes erősen negatív kimeneteli esélyű kezelést?

Igen. Két szó: TB járulék. Pont. A magyar egészségügy szolidáris alapú. Szerinted kinek lesz az jó, ha önkényesen kiveszel ebből a szolidaritási dobozból egy csoportot? Utána lehet mondani, hogy ha az oltatlanokat kivettük, akkor ki lehet venni a túlsúlyosokat, a dohányosokat, meg mindenkit, aki "magának csinálja". És akkor majd úgy fog "működni" a rendszer, hogy az orvos megpróbálja bebizonyítani, hogy magadnak csináltad és mivel ő a szakember, az ő szava fog számítani, te meg mehetsz a sóhivatalba. Így a végén majd mindenki fizeti a TB-t, de senki nem kap érte semmit, mindent ki fognak neki számlázni. Amerikai egészségügyet kicsiny hazánknak!

Most itt a deltás hullámban remekül kijött, hogy nagyon sokat számított (azok a fránya számok, tessék utána nézni, ha szabad ilyet mondani, nehogy véletlenül valamilyen extrémista jelző jusson eszedbe), az oltottság, illetve az általános immunizáltság.

WTF? Te hol élsz? Idehaza lófasz nem derült ki, mert a kormány eltitkolta a számokat, másutt meg pont az jött ki, hogy a) a delta hiába sokkal fertőzőbb, sokkal kevésbé veszélyesebb, mint a korábbiak, b) leginkább az oltottakat küldte kórházba. BTW: "immunizálni" nem csak oltással lehet, itt a D-vitamin, volt aki kezdettől fogva azt mondta, hogy az lehet az egyik kulcs a védekezésben és ez be is bizonyosodott azóta, ha nem tudnál róla. A mainstream média persze bőszen hallgat róla, csak az oltás a megoldás.

Ezzel az a helyzet, hogy jelenleg a társadalmi konszenzus az, hogy hát ezt fizetjük, illetve be van építve az egészségügy kapacitásába ez a társadalmi történet.

Ugyanez a helyzet az oltatlanokkal is. Csak az oltásfasiszták próbálják őket mindenáron kiszedni a szolidáris rendszerből, had lehessen a társadalmat még jobban felaprózni. Divide et impera. Az ókor óta működik. Az elit meg röhög a markába. És véresre keresi magát a járványon. (És még örülhetünk, ha csak ennyi volt a cél.) Aztán meg lehet még több embert kiszedni ebből a körből, ld. a második bekezdést és gondolkozz el rajta: miből lesz a cserebogár.

Ezzel az a helyzet, hogy jelenleg a társadalmi konszenzus az, hogy hát ezt fizetjük, illetve be van építve az egészségügy kapacitásába ez a társadalmi történet.

Akkor a korrekt válasz az lenne, hogy a covidot is beepitjuk vagy a többit kivesszuk. 

Az nem megy, hogy az eddigieket beepitettuk, de ezt nem azért mert csak.

Lásd a hosszú Bako Bea cikket amit ma reggel posztoltam. Nem akarom ismételni.

Milyen bocs? Konkrétan lehazugoztál, aminek egyrészt büntetőjogi következményei kellene hogy legyenek, másrészt lehazugoztad azokat az orvosokat is, akik ezt elmondták nekem. Persze itt könnyű bátornak lenned névtelenül,ahogyan ismerem őket, kíváncsi vagyok, ezt a szemükbe mernéd-e mondani élőben?

Másrészt, idézetek másoktól:

"amikor már megjelenik a betegség, az orvosok nem szívesen oltanak. Ennek oka, hogy a lappangó betegségre ráoltani veszélyes lehet."

"Ezen a nyilatkozaton rajta van jó pár kérdés, amit nagyon sokan nem vesznek figyelembe. Átestél-e már a fertőzésen, kaptál-e más oltást, vannak-e panaszaid stb.
Nos én úgy töltöttem ki ezt a nyilatkozatot, hogy igen vannak panaszaim.
Amikor rákérdezett az orvos erre a panaszra, én elmondtam, hogy pár napja hőemelkedésem van, kicsit köhögök. Persze jött a következő kérdés: van-e kontakt személy. Hát hogy a viharba ne lenne: csak amiről én tudok az ÖT kollégám covidos, ebből egy kórházban van.
És már le is állította az oltást és megírta az ambuláns lapot, mely szerint PCR tesztre javasol. Megmondta, hogy NEM FOG RÁOLTANI EGY ESETLEGES COVID BETEGSÉGRE."

Inkább Cecinek kellene lemondani. Kizárólag járványcsúcs alatt oltottak. Nyáron nem csináltak semmit.

A védettség mennyi idő alatt is alakul ki?

Mire kialakulna már rohadtul mindegy, mert a járványnak is vége.

A vírust nem lehet úgy haptákba állítani, ahogy Ceci az országgal csinálta. Hiába szajkózza, hogy járványcsúcs alatt minden vakcina biztonságos és hatásos, a vírust ez minimálisan érdekli.

Mert nem a hatást támadod, hanem az okot. Ellenanyag, sejtes immunitás, ami magát a vírnyákot nyírja ki. Pontosan az immunrendszerrel, nem csak úgy magában kósza módon. Ha a virnyák elharapódzik, és mondjuk érezhetőt tünete nem okoz, attól még az ott elvan. Ebben benne lehet az illető alapállapota, akár az alacsony D vitamin szintje, bármi, aztán a végén jön esetleg a sokszervi gyulladás. Ezekről már 2020-ban volt szó, hogy több ilyen eset fordult elő itthon.

Annak nézzetek utána, hogy egyre jobban jön elő, hogy ezeket az oltásokat mindenképp izomba kell adni, ellenőrizni visszaszívással, hogy nincs-e vénában a tű, és csak utána beadni. (Igen, itt volt az hogy az egerekbe vénásan beadott máshogy viselkedik. Máshogy, mert nem mind1, hogy hova megy, hol milyen módon dolgozza fel a szervezet. A bejglit sem tóljuk intravénásan, és nem azért mert kényelmetlen lenne.)

Beadták neked az oltást. Elkaptad a vírust. Az nekiállt rombolni. Legyaktad a vírust, az oltás vagy segített ebben, vagy nem, de tegyük fel, hogy igen. Ha a vírus szétvert valamit, mielőtt legyőzted volna, akkor hiába kaptál oltást. Nem csak úgy lehet hosszútávú hatása egy vírusnak, hogy megbúvik valahol és később visszajön, hanem úgy is, hogy kicsinál valamit, mielőtt kicsinálják.

Nem lehet így sarkítani sajnos, pont az immunrendszer és az emberi szervezet nem ilyen elvágólagos.

Ha feltesszük, hogy az illető megkapta az oltásokat, majd megjelent mondjuk a soknak számító ellenanyag a szervezetében, akkor relatív védett. Ehhez kell még egy jól működő immunrendszer, bár mivel megjelentek az antitestek, az már adott. Szóval egy alapjáratú illető, ha már előzetes védettséggel kapja el a vírust, akkor annak eleve nincs sok esélye bármit rombolni. Nyilván próbálkozni fog, meg valamennyire szaporodik, de az ellenanyag ab ovo lekaszálja, és ott van mellé az immunrendszer. Még mielőtt elburjánzana, meg ittott megdolgozná a szerveket máris vége van a történetnek. A legdurvább, hogy feltűnt, hogy a kórházi személyzet egy érezhető százaléka (10-15% körül, és angol tanulmányként rémlik) még csak tünetes sem lett a koronavírustól, és kiderült, hogy más egyéb koronavírusokkal annyit találkoznak foglalkozási ártalomként, hogy már eleve a nyálkahártyákon megvolt a helyi immunválasz (keresztimmunitást mondtak, hát biztos), és eltakarította a a koronavírust is.

Ezzel szemben, hogy ha csak úgy megkapod az aktuális kedvencünket, akkor onnantól sok esélyessé és változóssá válik a szitu. Teljesen egészséges esetben (nem csak gondolod magadról, hanem tényleg, azaz nincs valamilyen szunnyadó problémád, d vitamin erős szinten stbstb), mondjuk 12-50 éves korig valószínüleg tünetmentességet, vagy enyhe tünetet okoz, de azért van esélyed közepes tünetekre. Ide kapcsolódik a több anekdótikus közvetlen eset, hogy az illetőkről nem gondoltuk volna, hogy leveri őket a lábukról, vagy akár kórházba kerülnek, pedig semmi bajuk, sportolnak, semmi túlsúly, stbstb. A gyerekeknél a fentiek, és a korábbiak szerint van esély a sokszervi gyulladásra, bármennyire is posztcovid. Jó eséllyel már egy nagyrészt leggyőzött fertőzés, de innenonnan még nem takarította ki valamiért az immunrendszer a cuccot. Csak úgy magától nem gyullad be a szervezetedben semmi, vagy ha magától, az valamilyen autoimmun probléma.

Abszolút értem, hogy nehéz ezeket elfogadni, meg azt is, hogy bevágott a szokásos ügyementbe ez az őrület. Az, hogy mondjuk 100 évig nem találkozott az emberiség új kórokozóval, az nem jelenti azt, hogy már soha nem jönnek újak. Csak Kemenesi Gábort tudom újra idézni, hogy óriási mákunk, hogy nem valamilyen durvább történet szabadult ránk. Gondold el mi lenne, egy 5-15%-os halálozású vérzéses lázas történettel? Az 5-15% jóval visszafogotabb, mint az ebola.

Nézd meg az ebola hogyan indul (https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/ebola-virus-disease):

Symptoms

The incubation period, that is, the time interval from infection with the virus to onset of symptoms, is from 2 to 21 days. A person infected with Ebola cannot spread the disease until they develop symptoms. 

Symptoms of EVD [Ebola Virus Disase] can be sudden and include:

  • Fever
  • Fatigue
  • Muscle pain
  • Headache
  • Sore throat

Ismerős tünetek ugye? Egy picike influenza, szokásos bogyók, de elmúlik hamar..., viszont a második szakasz azért húzós, és 50%-os az átlagos halálozás:

This is followed by:

  • Vomiting
  • Diarrhoea
  • Rash
  • Symptoms of impaired kidney and liver function
  • In some cases, both internal and external bleeding (for example, oozing from the gums, or blood in the stools).
  • Laboratory findings include low white blood cell and platelet counts and elevated liver enzymes.

Az sokkal érdekesebb kérdés, hogy a D vitaminos sztorit miért nem eröltetik állami szinten vajon? Gondolok itt a klinikai jellegű vizsgálatokra, esetek követésére elsősorban. A mindenféle csodás variánsok ellen egyrészt jóval lassabb lesz célzott oltás, mint kéne, és méglassabban fognak 8 mrd juzert újra oltani.

Az omikron eredete meg igen érdekes, itt van egy remek "családfa", és úgy látszik, hogy se rokona, se ismerőse senkinek: https://www.science.org/content/article/where-did-weird-omicron-come (Alfa a brit, beta a dél-afrikai, delta az indiai változat)

Szóval egy alapjáratú illető, ha már előzetes védettséggel kapja el a vírust, akkor annak eleve nincs sok esélye bármit rombolni. Nyilván próbálkozni fog, meg valamennyire szaporodik, de az ellenanyag ab ovo lekaszálja, és ott van mellé az immunrendszer. Még mielőtt elburjánzana, meg ittott megdolgozná a szerveket máris vége van a történetnek.

Igen, ezért halt bele sok ezer oltott, meg ezért vannak nekik is long-covid tüneteik. Az immunrendszernek is van egy reakcióideje, meg a fertőzésnek így is lesz egy leküzdési ideje. Ha ezen belül a vírus szétver valamit, az cumi. Az ellen nem véd az oltás.

Ide kapcsolódik a több anekdótikus közvetlen eset, hogy az illetőkről nem gondoltuk volna, hogy leveri őket a lábukról, vagy akár kórházba kerülnek, pedig semmi bajuk, sportolnak, semmi túlsúly, stbstb.

Hangsúly az anekdotikuson. A statisztika meg mást mutat. Ha valaki belehal a kovidba, arról napokig harsog a média, ha meg 49x annyi túléli, 227x annyi meg el sem kapja, vagy észre sem veszi, hogy elkapta, az smafu, az nem hír.

Jó eséllyel már egy nagyrészt leggyőzött fertőzés, de innenonnan még nem takarította ki valamiért az immunrendszer a cuccot. Csak úgy magától nem gyullad be a szervezetedben semmi, vagy ha magától, az valamilyen autoimmun probléma.

Légy szíves, olvasd el még egyszer amit mondtam, mert direkt leírtam, hogy nem csak az lehet hosszútávú hatás, hogy a vírus megbúvik és visszatér, hanem az is, hogy még azelőtt, hogy kiirtanák, lepusztít valamit.

Az ebola meg teljesen irreleváns itt.

Durván 4.2 millió az effektív átoltottság most. Felfelé csalok számolásnál, mert az elmúlt fél év oltási adatait nézem. Második + harmadik oltások összege.

Lehet, hogy valaki 2-szer van benne, mert nem telt le a 6 hónap. Én 4 millióra tippelnék, mint valós szám, de kizárólag a felső és az alsó határ becsülhető.

Lassan a harmadik oltások is elérik a fél évet, jelenleg 5 hónapnál járnak...

 

https://raw.githubusercontent.com/kamutelapo/covid/master/k%C3%A9pek/Be…

Kicsit rosszul emlékszel, a 3. hullám március-áprilisban volt, az oltottság a csúcsát meg valamikor nyáron érte el, amikor eltörölték a maszkhasználatot az 5,5 millió beoltott után. Nagyon sokan (én is) április-június végén kaptam, amikor már lecsengett a 3. hullám. A mostaniba meg ne csak a 3. oltást számold, a nyári még bőven működhet. Ja, és tavasszal minden be volt zárva, most meg semmi.

Meddig erőlködsz még ezzel a szakrálisozással? Ezzel kurwára nem bizonyítasz be semmit, csak azt, hogy szeretsz fölényeskedni a nagy büdös semmire. Ráadásul rossz embert találtál meg vele, mert én pont nem vagyok egy spirituális típus; már mondtam is pár kollégának, hogy talán nem célszerű egy vírusról szóló vitában a Bibliát lóbálni.

Egyébként itt most mit akartál mondani? Hogy napi 7,500 új fertőzöttből napi 60 halt bele? Vagy azt, hogy 1,293,394 össz. fertőzöttből 12,645 halt bele összesen? Egyik sem éri el még az egy százalékot sem. Jobb, mint egyes helyeken. Vagy azt, hogy több új fertőzöttet és halottat számoltak a deltával, mint az előtte lévő hullámoknál? Honnan tudod, hogy előtte mennyit teszteltek? Csak mert, ha előtte nem teszteltek, utána meg igen, akkor nem csoda, hogy többet találtak. A szerb össz. halálozási statisztikát van értelme megnézni, nem a new cases/deaths arányt, mert ott a teszteléssel arra csalnak, amerre akarnak. https://publikacije.stat.gov.rs/G2021/PdfE/G20211347.pdf (Innen: https://www.stat.gov.rs/en-US/oblasti/stanovnistvo/rodjeni-i-umrli/) Sajnos a decemberi még nincs rajta, de az már látszik belőle, hogy a maximum halálozás is durvább volt előtte (17321 vs. 15113) és az összhalálozás is (~50k vs. ~40k), mondjuk a delta még nem ért véget.

Tudod amúgy, mi manapság az, ami szakrálisan van kezelve? A libtard ideológiák. Na, az nagyon.

Mondd, te most szórakozol? Leírtam:

Honnan tudod, hogy előtte mennyit teszteltek? Csak mert, ha előtte nem teszteltek, utána meg igen, akkor nem csoda, hogy többet találtak. A szerb össz. halálozási statisztikát van értelme megnézni, nem a new cases/deaths arányt, mert ott a teszteléssel arra csalnak, amerre akarnak.

Ez vonatkozik az összes országra. Ukrajnára és Romániára is. Erre te juszt is belinkeled a new-cases/death arányt. De tessék, linkeltem egy adag cikket, hogy szelidül; vitatkozz a Pfizer és az AstraZeneca tudósaival.

De az megvan, hogy azt az omikronra mondják, ami 2021 decemberétől van? Mit változtat ez azon, hogy ahol kevés az oltott, ott az 2021-es esetszám/haláleset görbék nagyon hasonlóak, ahol meg sok az oltott, ott szignifikáns különbség van a görbék hullámai között?

(Mi a kettő között vagyunk, afféle félázsiaiak.)

A variánsokra: teljesen mindegy, hogy valójában léteznek-e (ugye a kimutatásuk módszereiről meglehetősen kevés információ van), vagy ilyesmi. A lényeg az, hogy az összeesküvők előre megmondták, hogy ha esetleg működni fognak a vakcinák, akkor jönni fognak variánsok, amik ellen meg nem, és akkor újra lehet lezárni. Ezt mondták az összeesküvős oldalak. És lám, így lett, megint az összeesküvőknek lett igaza.

Teljesen felesleges a rendszer meg nem figyelhető paraméterein gondolkodni (variánsok, tesztek, kutyafasza), azt kell nézni ami a rendszer egyértelműen megfigyelhető paramétere: lezárás, és ezeknek a jóslásában újra az összeesküvők jeleskedtek :-)

Te miről beszélsz? Az előző hullámban volt 60%-os átoltottság, nem most, most kb. 40%-os. Ehhez képest nem 30%-kal haltak meg kevesebben, hanem összesen haltak meg 30%-nyian az előzőhöz képest; akkor kb. 15000 ember halt meg, most meg kb. 5000.

Egyébként igen, a vírus szelidül:
https://azonnali.hu/cikk/20210730_az-izlandi-pelda-mutatja-nem-kell-rettegnunk-a-delta-varianstol

Izlandon éppen felívelőben van a delta variáns miatti újabb járványhullám, amiben ráadásul a teljesen beoltottak fertőződnek meg tömegével – viszont senki nem hal meg. Ennek oka, hogy a koronavírus – egyáltalán nem meglepő módon – olyan evolúciós utat jár be, ahol ugyan az újabb mutációk fertőzőképessége nagyobb, a megbetegítő képességük viszont alacsonyabb. Emiatt már nem jár akkora veszéllyel, ha az oltásoknak köszönhető védettség birtokában elkapjuk a fertőzést, cserébe viszont még erősebb immunitást kaphatunk.

https://www.vg.hu/kozelet/2021/09/az-astrazeneca-oltas-fejlesztoje-szerint-tavaszra-nathava-szelidul-a-covid

Az Oxford/AstraZeneca-oltás vezető fejlesztői szerint a mostani koronavírus-járványt okozó Sars-CoV-2 típusú vírus hatása hamarosan a náthát is okozó szezonális koronavírusfajtákéhoz lesz hasonló.

https://index.hu/techtud/2021/12/07/mit-kell-tudnunk-az-omikron-varians-rol/

Ez esetünkben jó hír is lehet, mivel azt jelentheti, hogy a világjárvány okozója szelídül, és ugyan még fertőzőbbé válhat, sőt akár a vakcinákat és az immunrendszerünket is képes lehet megkerülni, de az általa okozott betegség jelentősen kevésbé súlyos az eddiginél. A szakértők számára ez nem feltétlenül váratlan fejlemény, hiszen kicsit leegyszerűsítve: egy vírusnak sem evolúciós érdeke, hogy elpusztítson minket.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-vallalatok/pfizer-koronavirus-covid-19-endemia-betegseg-oltas-gyogyszer.742444.html

A Pfizer szerint influenza-szintűre szelídül a koronavírus

Érdekes, ugye? Tavaszra már nátha lesz a kovid, de mégis tavasztól vezetik be több helyen a kötelező oltást. Én már végképp nem tudok erre mit mondani, hogy egyesek olyan szinten dugják a fejüket homokba, hogy a glóbusz túlfelén kandikál ki...

A vírus azzal is szelídül, ha mondjuk eltakarítja az összes embert az öregek otthonában, aztán már nincs kit megölni. A potenciális áldozatok is elfogyhatnak. Bár ezt szelídülésnek nevezni durva.

Ha semmi sem változik, azzal is csökkennie kell a halálozásnak.

Az omikron a tüdő helyett légutakat támad, tehát itt másról van szó.

Nincs kedvem egyesével ugyanazokat elmondani, amit már egyszer leírtam. Ez a válaszlinked is mitől releváns? Csab tippelt valamit. Az előző hullám az március-április volt, akkor még a béka segge alatt volt a beoltottság, honnan vetted ezt a 60%-ot? Ami nyáron volt (de már ezt is leírtam egyszer).

Szelídül ja, most találgatják, hogy az Omikron az milyen lesz. A deltára meg eddig mindenhonnan az jött, hogy erősen terjed, de még veszélyes is.

Ebben igazad, van, tényleg jóval kevesebb a halálozás most. Én occam borotváját alkalmazom, a legegyszerűbb magyarázat rá az oltás.

Azért a tippjét statisztikával is alátámasztotta. Mivel támasztotta alá a hivatalos kommunikáció azt, amit mond? Semmivel.
Abban igazad van, hogy a 6 millió beoltottat utána értük el, de akkor azt is tegyük már hozzá, hogy most is ugyanez a helyzet: a delta hullám végére szedtük össze azt a 2 milliónyi "3. oltottat", a dokik szerint a csak egy vagy kétoltásos emberek védettsége ezalatt a hat hónap alatt már a múlté lett.

Nem. Mondom, hogy ignoráltad a becitált linkjeimet. Az első a deltáról szólt, ahol fekete-fehéren leírták, hogy nem kell parázni tőle, mert azt az evolúciós utat járja be, hogy egyre fertőzőbb, de egyre kevésbé halálos. És ez csak egy cikk volt. Csak a pánikkeltő médiumok riogattak vele, hogy húúúúúúgyünadeltaésmindmeghalunk. Megvan még amit Orbán ígért, hogy az oltatlanok vagy oltanak, vagy meghalnak? (Oké, azt nem mondta, hogy a vírustól...) Megvan még, amit valamelyik főfehérköpenyes mondott, hogy a delta mindenkit meg fog találni és az oltatlanok életveszélyben vannak? Ezt nem is tudom, hogy számolta ki, amikor már számos országon keresztülment, mire ideért és azokban sem talált meg mindenkit, akit meg igen, az meg 98%+ eséllyel túlélte...ráadásul pont az oltottakat vitte inkább.
Mi volt ez? Pánikkeltés, riogatás, hiszterizálás, félelemgenerálás. Semmi több.

Tényleg? Az nem egyszerű magyarázat, hogy egy vírusnak nem érdeke, hogy megölje a gazdatestet ezért arrafelé "evolválódik", hogy jobban fertőzzön, de kevésbé öljön? Az oltás nem a legegyszerűbb magyarázat, hanem a legprimitívebb. A kettő pedig nem szükségszerűen ugyanaz.
BTW, Occam borotvája nem azt mondja, hogy a mindig legegyszerűbb magyarázat a helyes magyarázat, hanem, hogy ne bonyolítsd feleslegesen túl a dolgokat.

Azért a tippjét statisztikával is alátámasztotta.

Az, hogy most 4 millió lehet az "effektív" beoltott? Ez hasraütés. Honnan tudja, hogy kiben mennyi idő alatt szűnt meg a védettség? Még a 6 hónap se úgy van, hogy 0 védettséged van addigra.

Valamelyik linken azt írják, hogy ne parázz, hidd el, találok másikat, ahol meg az ellenkezőjét írják. Majd pár év múlva meglátjuk, előre megmondani kb. semmit nem tudnak úgysem, szerintem ez már bebizonyosodott.

Számomra az egyszerűbb magyarázat a helyes, az pedig nem a sok spekuláció, hanem egy egyértelmű szám, hogy hányan kapták meg a "rejtett chipjüket".

Ezt nem ő mondta, hogy mennyi idő alatt szűnik meg, hanem a hivatalos kommunikáció.

Hogyne találnál, csak egy a baj, hogy lassan most már mi is túl vagyunk a deltán és most már pontosan tudjuk, hogy azoknak volt igazuk, akik azt mondták, hogy nem vészes, akik meg riogattak, azok meg vagy hülyeségeket beszéltek, vagy hazudoztak. Tudniillik, ahol alacsony átoltottság volt, ott sem pusztított a delta. Ld. India. 200 ezer ember halt bele 1.4 milliárdból. Ez 0.014%-os halálozási ráta. Egy alacsony átoltottságú országban. Tényleg mindenkit megtalált és kiirtott. Tényleg kurwa veszélyes volt.

Számodra. Oké. Ugye nem várod, hogy ami számodra helyes, azt mindenki fogadja el helyesnek?
Spekuláció? Az spekuláció, hogy ismerjük, hogy evolválódnak a vírusok, az meg nem, hogy bittosaótásvót?
Biztos, hogy mindig a legegyszerűbb magyarázat a nyerő? Mi az egyszerűbb magyarázat a villámra? A valóság a részecskék vándorlásával, vagy az, hogy Zeusz/Thor nyilai?
Egyébként mitől is egyszerűbb magyarázat az, hogy az oltás volt? Egyáltalán mitől magyarázat az, hogy az oltás volt? Az már magyarázat lenne, hogy miért az oltás volt, de akkor meg mitől is egyszerűbb az a sok rizsa az oltásról, mint az egy mondat a vírusok fejlődésének törvényszerűségeiről?
Attól meg nem lesz igazad, hogy megpróbálod rásütni a másikra, hogy azt hiszi, chip van az oltásban. Ez nagyon primitív.

Ez a becslés aszongya, hogy: Total deaths: Wave 1: 3.4M, Wave 2: 1.5M.
A Wave 2 a delta? Ha igen, akkor nem baj, hogy még így is feleannyian haltak bele, mint az első hullámba és még így is 0.1%-os a halálozási ráta? Ha nem, akkor hogy meg jött ide?
Van egyébként ilyen becslés a többi alacsony átoltottságú országról is? Pl. a fentebb linkelt Szerbiáról, ahol szintén 1% alatt volt a halálozási ráta?

200 ezer ember halt bele 1.4 milliárdból. Ez 0.014%-os halálozási ráta. Egy alacsony átoltottságú országban. Tényleg mindenkit megtalált és kiirtott. Tényleg kurwa veszélyes volt.

A halálozási rátát a fertőzöttek számához kell nézni, nem a teljes lakossághoz. Ha 3-4 millió fertőzöttből hal meg 200.000, az azért nem túl bíztató. Plusz arrafelé a nyilvántartás már rég hasraütés. De más már ezt is megemlítette.

WTF... Ezt honnan szedted, hogy 3-4 millióból halt bele 200 ezer??? Nézz már rá a grafikonra: 20 millió (ismert) fertőzöttből halt bele 200 ezer. Az 1%.
A halálozási rátát pedig többféleképpen lehet nézni. Ha a fertőzöttek számához viszonyítod, akkor arról kapsz - egy egyébként a tünetmentes és ezért rejtett fertőzöttek miatt pontatlan - képet, hogy a fertőzést mennyi eséllyel éled túl. Ha az összlakossághoz, akkor arról kapsz képet, hogy magának a járványnak a túlélésére mennyi esélyed van. T.i.: az is számít, hogy mennyi esélyed van elkapni. Tehát egy 1.4 milliárdos - aluloltott - országban 1% esélyed van, hogy az elkapott fertőzésbe belehalj és 0.014% esélyed, hogy elkapd és belehalj.

Látom, hogy nem érted. Karácsony előtt a nép szabira megy és egymást tapossa a plázákban.

Teljesen más világ, mint egyébként szokott. Azt várnánk, hogy egy karácsonyi szezon 3 békemenettel felér legalább.

 

Nos az ábrán gyönyörű haranggörbe van. Lehet, hogy pár nap múlva már megjelenik a karácsony hatása, de lehet, hogy nem.

 

Abban az esetben, ha nem jelenik meg, úgy a korlátozások a vírus terjedése szempontjából irrelevánsak.

Damu Roland két oltással hagyott itt minket.

Kérdés van?

Arról viszont nem tudom ki tehet, hogy ezt a fassagot veled és a hozzád hasonlókkal sikerült ilyen faszán elhitetni. Ráadásul olyan erős meggyőződés alakult ki benned amit semmi a világon nem képes megingatni.

Meg az sem, hogy a saját szemeddel latod: a jó atoltottsagu országok is vezetik be az újabb és újabb korlatozasokat, szopatnak megint oltott és oltatlant és továbbra is csak azzal próbálkoznak, ami nem működik. 

​​​Mit is mondhatnek? Csak így tovább!

Már nem is cseng olyan jól az a poén, hogy mit írunk az oltatlanok fejfajara ugye? Ugyanazt amit az oltottakera. 

Akkor az influenza elleni oltásokat miért nem reklámozták 1.5 percenként minden médiában? 50 éve van influenza elleni oltás, mégse volt belőle 5 millió cikk naponta. 2018?-ban különösen durva adatokat produkált az influenza.

Vagy az csak az egyéneket védte?

Akkor ismételjük át még egyszer: Az oltást arra találták ki, hogy bizonyos fajta veszélyes idegen anyagot bemutassanak a szervezetnek legyengített vagy ártalmatlan formában. Ez abban segít, hogy a szervezet egy esetleges későbbi fertőzés esetén hamarabb ismerje fel és tegyen lépéseket az adott idegen anyag veszélyes formájával szemben.

Ez a következő hatásokkal bír:

- a veszélyes anyag terjedése a szervezetben hamarabb megáll,

- ezért annak kifejtett hatása jóval kisebb,

- valamint a továbbterjesztése jóval kevésbé valószínűbb

Nem csodaszer, az egyének különbözőképp reagálnak, és különbözőbb a hatásuk. Hatásosság társadalmi szinten mérhető.

Az influenza egy betegség amit vírus okoz. A vírus elleni védőoltás (nem 50 éve oltanak ellene, de hagyjuk ezt a túlzást meg) minden évben szezonálisan van tervezve, azaz a tavalyi nem valószínű hogy véd téged bármennyire idén (hacsak nem ugyanaz, vagy nem épp az támadna meg ami ellen védene). Van 3 fő típusa ami embert fertőz, és azoknak sok mutációja létezik. Mivel kvázi nem halálos vírus és soknak a tünetmentes lappangási időszaka kvázi nagy, nagyon jól tudnak terjedni, ezért tud közöttünk megmaradni és szezonálisan visszatérni.

Ha akarsz beoltatod magad ellene, ezzel segítesz benne hogy az influenza kevésbé terjedjen, vagy nem, ez a te döntésed. 

Egy fontos dolog még a fluval kapcsolatban, hogy az oltás koktélban megtalalhatok általában a durvább valtozatok, illetve azok amiket valoszinusitenek ​​​​​​az elkovetkezo szezonban. Előbbiekkel nem valószínű, hogy talalkozol, utóbbiakat kis eséllyel sikerül eltalalni ezért az oltás beadása vagy nem beadása a járvány kimenetelere marginális, de aki nyugodtabban alszik tőle, vegye fel.

Alapvetően bizalom kérdése az egész. Én a védettségi óta már azt sem hiszem el nekik, hogy az ég kék és a fű zöld. Racionális érvekkel nehéz meggyőzni.

Minimális előnyért nem adom a gyermekeimnek be a kirekesztők vakcináját.

A bizalom helyreállítása nélkül kizárólag diktatórikus módon lehet növelni az átoltottságot és meg kell hozzá vonni a reakciósok választójogát is...

Ebben igazad van. Tudod, a hülye matematikusok. Ha 0.002%-ról a vakcina 0.001%-ra csökkenti a betegség súlyos lefolyását a gyermekeknél, emellett a vakcina hosszútávú hatásairól fingod nincs, ráadásul nem is választhatod csak a Pfizert, amelyik ellen jelenleg is eljárás folyik a meghamisított eredmények miatt, hát szerintem egyértelmű a szituáció védettségi nélkül is.

Azt már megbeszéltük talán nem is egyszer, hogy a matematikával is gond van amit alkalmazol, de eltekintve ettől, nem mindegy hogy mit számolsz, a gyerekeket sem azért oltanánk, hogy annak a gyereknek biztosan ne legyen baja, hanem mondjuk annak a nagymamának aki vele találkozik kisebb eséllyel. 

a gyerekeket sem azért oltanánk, hogy annak a gyereknek biztosan ne legyen baja, hanem mondjuk annak a nagymamának aki vele találkozik kisebb eséllyel

Ez a sületlenség most új vagy még a régi. Már egyszer nagy kínkeservvel kinyögték, hogy oltott és oltatlan ugyanúgy fertőződhet és fertőz is. Van vég valami hivatalos Covid ügyben, aminek nincs hivatalos cáfolata is?

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Ez nem igaz. Te ugyan abban a cipőben jársz, mint a laposföldesek, meg a balatontagadók, meg a chemtrail-esek, netán homeopátiások. Hiába kapsz bármilyen bizonyítékot, cáfolatot az elméletedre, nem hiszed el. Meggyőzhetetlenetek vagytok és inkább hisztek egy inkompetens, hazug szakállas gyógyszerésznek, mint egy olyan személynek, aki mondjuk ért is ahhoz, amit mond. A végén pedig jön a személyeskedés, meg a rágalmazás. Ott tartunk, hogy egy Karikó Katalint népírtónak neveznek olyanok, akiknek egész életében a legnagyobb sikere az volt, hogy megtanult elengedett kézzel ülni a bilin.

A végén pedig jön a személyeskedés, meg a rágalmazás. Ott tartunk, hogy egy Karikó Katalint népírtónak neveznek olyanok, akiknek egész életében a legnagyobb sikere az volt, hogy megtanult elengedett kézzel ülni a bilin.

Bagoly mondja verébnek:

hátszelet sem kell adni ostoba állatoknak

Mondta ezt az oltáspárti egy Nobel-díjas virológusról.

Többeknek problémát okoz az evolúció megértése.

A legtöbb állat felfordul, miután már nem képes utódot létrehozni. Ne zabáljon feleslegesen, ha nem járul hozzá a fajfenntartáshoz.

Az állatok kisebbségénél van menopauza, ezeknél az állatoknál az idősödő példányok a gyermekekre vigyáznak. Azért nem hal meg feleannyi idősen, mert az unokáknak szüksége van nagyszülőkre.

Egy fajnál nincs olyan, hogy a csecsemő kockáztasson a nagyiért. Néhány elmebeteg fejéből pattannak ki ilyen gondolatok. A nagymama kockáztatja az életét a gyermekért. Ez minden normális társadalom törvénye.

Pár éve írtam egy másik, de mégis ezzel is összefüggő topikban, hogy ez a mostani a halál kultúrája, mert teljesen figyelmen kívül hagyja az európai ember az élet törvényeit. Már akkor jellemző volt ez, hogy az öregek rettegtek, hogy esetleg meghalnak, de gyerekük vagy pláne unokájuk az persze nem volt.

Van is egy ilyen elmélet, hogy azért tombol a halálfélelem, mert az előző generációk nem gondoskodtak sem a biológiai, sem a kulturális túlélésről, és ezért érzik azt, hogy velük együtt egy világ is elveszik éppen. Aki megélte az életében amit kellett, és van mondjuk 15 unokája, az nem fél a haláltól. Aki még mindig az "igazit keresi" 67 évesen, az meg retteg. Az már az élet sötét vicce, hogy emiatt a halálfélelmük miatt még így a végére egy még nagyobb rombolást is elvégeznek a karcsú, de még létező következő generáción. Nagyi védelmében végigoltják kísérleti cuccokkal a következő generációt lesz ami lesz alapon, csak legyen még pár év üresség az életükben. Ha nem lenne véresen komoly, akkor nevetséges lenne. Néha már így is tudok nevetni, mert jobbat úgy sem tudok csinálni, legalább nevessek.

Muszáj módot talalni arra, hogy tovább porgessuk a keresletet a vakcinakra. Néhány jól irányzott tanulmány arról, hogy csak nagyon kevés gyerek fog belehalni, plusz harmadolva adjuk ugyanazt a cuccot, így semmi nem megy pocsékba. Bioszos kispicsak majd posztolnak róla és terjed az ige.

Most már csak azzal kell csinálni valamit, hogy mégis mi okból? Mert gyereknek ugye igazából nem kell oltás. Hát a társadalmi érdek!! A jofejseg fenntartása. Hogy szoba álljanak velem, ne kelljen sunyin kussolni ha szóba kerül a téma. Elmondhassam, hogy tajekozott, szolidáris és jofej vagyok. Vedem az egészségügyet és a nagyit! Hat ez mindennel többet ér kérem szépen.

Es bazmeg zabaljak, mint kacsa a nokedlit. 

A veszély mindig relatív – ne engedjük, hogy a szabadság is az legyen!

„Az összeurópai oltásdiktatúra elintézte, amit Orbánnak 11 év alatt nem sikerült: fideszes lettem.”

Többször elgondolkodtam rajta, hogy ezt a címet adjam ennek a cikknek, azok után, hogy Olaszországból karácsonyra hazaérve végre sem negatív tesztet, sem védettségi igazolást nem kért tőlem senki, nemhogy a határon, de akkor se, ha valahova beültem ebédelni. A hétköznapi tapasztalat szintjén a szabadság földje lett a lenézett félautoriter Magyarország némely fejlett, magát liberálisnak gondoló nyugati országhoz képest. Ráadásul miközben az ellenzéki oldalon nyíltan beszélnek arról, hogy kormányra kerülésük esetén nem idegenkednének a kötelező oltás bevezetésétől, Orbán kiáll és bemondja a sajtótájékoztatón, hogy a magyarok gyomra a kötelező oltást nem venné be, a negyedik, ötödik, sokadik boostert meg már személyesen az övé sem.

Első dühöm után persze letettem a fenti címről és a benne lévő állásfoglalásról is. Nemcsak azért, mert Orbán bármit hazudhat most, hogy aztán pont az ellenkezőjét tegye a választás után, hanem azért is, mert nem felejtettem el, hogy ettől még az oltásapartheid esetében – még ha mai szemmel óvodás tempóban is, „csupán” a kultúra, sport és szocializáció tereiből kirekesztve a be nem oltottakat – Orbán járt elöl a rossz példával Európának, nem is beszélve a munkavállalóknak előírható kötelező oltásról és az oltatlanok ellen a migránskampány óta nem látott mélységben hergelő kék hátterű kormánypropagandáról.

Az év végén azonban nem is szavazási dilemmákról akarok értekezni, hanem arról, hogy mennyire kilátástalannak tűnik, hogy két év covidpara után jövőre végre visszatérjünk az eddig megszokott normalitásba, hiába ígérték, hogy ez lesz, miután itt az oltás. Azonban látva, hogy egyes kifejezetten magas, 70-80 százalék körüli átoltottsági aránnyal bíró országok most szigorúbb korlátozásokat vezetnek be, mint amikor nem volt még oltás, félő, hogy az eljövendő új normalitásban már sem a szabadság, sem az egyenlőség nem lesz többé feltétel nélküli.

Örökké a számoktól akarunk rettegni?

Hogy mi az oka, hogy össztársadalmi szinten beletörődünk ebbe az új normalitásba, az csak részben magyarázható azzal a megfelelési kényszerrel, hogy felelős jó embernek érezzük magunkat. A fő motiváció sokkal elemibb: a félelem. Félelem a vírustól, a kórházba kerüléstől, a halálozási esélyektől és fertőzési rátáktól, attól, hogy milyen messze van még a nyájimmunitás és mikor jön a harmadik, negyedik, tizenharmadik booster.

Különböző számoktól rettegnek a társadalmak, amiket mindig aszerint tesznek eléjük az újságírók (akik magabiztos lenézéssel a kormánypárti újságírókat propagandistának nevezik, de saját magukra véletlenül sem jutna eszükbe ez a jelző akkor sem, amikor hírként közölnek egy PR-közleményt), hogy a legijesztőbb képet mutassák. Növekedett a kórházban kezeltek száma? Ezt írjuk a címbe! Meghalt még valaki, igaz, áttétes rákos volt? Nem baj, a halálozással adjuk el a cikket, nem a csökkenő esetszámokkal. Különben is, lehetetlen pontos képet kapni a vírusról, hiszen a gonosz kormány titkolózik, nem közli megyére, járásra, kórházra, oltottságra, szemszínre lebontva A Szent Számokat, és pláne nem tesztel eleget!

A totális számháborúnak köszönhetően pedig azok is becsavarodnak, akik eddig nem rettegtek eléggé akár a vírustól, akár a „mások életét kockáztató gonosz és felelőtlen oltatlanoktól”. Ahhoz, hogy ennek vége legyen, a több helyett kevesebb számot kellene közölni. Azt viszont szelekció nélkül és kontextusban.

Ijesztő számokat ugyanis mindenről és mindennek az ellenkezőjéről is lehet mutatni, ez csak válogatás kérdése. Például amikor – magas oltottsági arányok ide vagy oda – növekvő fertőzésszámokkal igazolnak olyan elmebeteg intézkedéseket, mint az oltatlanok számára elrendelt lockdown (Ausztriában volt ilyen), akkor végül is nem hazudnak, csak nem teszik hozzá, hogy a növekvő fertőzésszámok ellenére a súlyos megbetegedések és halálozások száma továbbra is alacsony maradt.

Biztos vagyok benne, hogy ha akarna valaki, tudna például a biciklizés, a húsevés (vagy épp húst nem evés), a tévénézés veszélyeiről is elrettentő grafikonokat gyártani, és ha sikerül az embereket erre kellően ráparáztatni, akkor jaj a bringagyártóknak meg a henteseknek.

Tényleg azért vagyok veszélyes, mert nem vagyok beoltva?

Ez a kérdés akkor jutott eszembe, amikor a friss jogsimmal a zsebemben átléptem az országhatárt nyugat felől az ünnepekre hazaigyekvő vendégmunkásokkal teli autópályán. Olasz jogsival ráadásul, amit akár már 6, azaz hat (nem vicc!) vezetésóra után is kiadtak volna akár, csak saját felelős jóemberségemnek köszönhető, hogy én ennél jóval többet vettem. És ez a felelőtlen magyar állam meg Európai Unió ilyet megenged, hogy egy ilyen plecsnivel csak úgy külföldre vezessen valaki!

Pedig ha itt egy rossz mozdulatot teszek, akkor sokkal nagyobb eséllyel hal meg vagy terheli túl az egészségügyet valaki, mintha oltatlanként tüsszentek egyet (a közbeszéd mai szintjén sajnos érdemes arra az evidenciára is emlékeztetni, hogy attól még, hogy valaki oltatlan, nem biztos, hogy covidos).

 

 

A népművészet utolérte a harmadik oltás felvételére buzdító kormányzati plakátot. Fotó: Bakó Bea, Budapest, 2021 december

Az, hogy a szociális élethez vagy munkavállaláshoz folyamatosan a fertőzésmentességét kell bizonygatnia valakinek az állítólag szabad Európa számos országában (ami ráadásul a transzmissziót nem gátló oltás esetén nem is bizonyíték, inkább csak egy nagyvonalú vélelem), olyan szintű nonszensz, hogy egész kis gyűjtést csináltam arról, mi mindent lehetne még az extrém kockázatkerülés jegyében bevezetni ennyi erővel:

  • Oltottsági igazolás mellett nullás adótartozást és erkölcsi bizonyítványt is kérhetnének a mozikban és éttermekben (ahova számos uniós országban most is green pass kell), hiszen nemcsak a covid, de az adócsalás és a bűnözés is súlyos társadalmi problémák, amik ellen minden felelős jó embernek harcolnia kell.

  • Ha beülsz valahova enni vagy inni, az étterem vagy kocsma kérhessen tőled aznapi, lepecsételt bankszámlakivonatot, hogy biztos lehessen benne, hogy a végén ki tudod fizetni a számlát.

  • Nem kellene a biztonság kedvéért T-emléksejtes vizsgálattal igazolnunk az intézményekbe való belépés előtt, hogy biztosan működik még a kisbabakori mumpszoltásunk? Lehet, hogy kiderülne, hogy két lábon járó szuperterjesztők vagyunk és kell még egy booster!

  • Mikor szabadságot kérsz, a főnököd megkérdezhetné, hogy milyen célból, és ha mondjuk síelni mész, megtilthatná, hiszen fennáll a veszélye, hogy balesetet szenvedsz és kiesel a munkából.

  • A dohányosok számára nem csak a dohányzást, de a belépést is meg kellene tiltani éttermekbe, zárt közösségi terekbe, hiszen így hatékonyabban lehetne őket ösztönözni, hogy leszokjanak és a sok tüdőrákos ne terhelje túl az egészségügyet, más, jól viselkedő emberek életét veszélyeztetve, akik voltak olyan felelősek, hogy nem dohányoztak. Nincs más lehetőség, hiszen látható, hogy a dohánytermékeket terhelő extra adók és a dobozokra tett csúnya képek nem voltak eléggé elrettentőek. (A most fiataloknak a dohányzást már előre en bloc betiltó Új-Zéland mondjuk már halad efelé.)

  • A választáson a szavazóbiztos elkérhetné az érettségidet vagy legalábbis az általános iskolai bizonyítványodat, hiszen alapvető tájékozottság hiányában a közügyekről szavazni veszélyes. Ja bocs, ezt rendre szokták követelni szélsőjobbos pártok: olyankor a „liberális”, de az oltásalapú kirekesztésnek lelkesen tapsoló közvélemény persze nagyokat szörnyülködik.

  • Minden sokezer bevándorlóból egy terrorista, ez veszélyes, húzzunk kerítést a határra! Hoppá, Orbán pont ezt csinálta, de azzal valahogy nem volt népszerű az oltásapartheidet most biztonsági okokból szorgalmazók, pláne az Európai Unió szemében.

Az biztos, hogy meghalunk, de hogyan akarunk addig élni?

Az, hogy a fenti dolgokat nem tesszük (többnyire), azért van, mert a covidjárvány előtti józan közmegegyezés szerint a társadalmaknak észszerű kockázatokat vállalniuk kell annak érdekében, hogy minél több tagjuknak a lehető legnagyobb boldogságot tudják garantálni.

Szabadság nincs bizonyos mértékű kockázatvállalás nélkül, teljes biztonság pedig csak a börtönben van – talán ott se. Ezt azért érdemes külön is hangsúlyozni, mert covid ide vagy oda, egy dolog biztos: előbb-utóbb mind meghalunk. Az, hogy mikor és hogyan, nyilvánvalóan nem mindegy. De az sem, hogy addig milyen életet élünk.

Ha az oltások valóban működnek, amint azt minden csatornán hangsúlyozzák, és amiben (a betegség súlyos lefolyásának enyhítését illetően) nincs is okom kételkedni, akkor azok után, hogy EU-s átlagban a lakosság majdnem 70 százaléka be van oltva két oltással (hogy olykor milyen visszataszító nyomásgyakorlási módszerekkel sikerült ezt elérni, annak a végeredmény szempontjából nincs jelentősége), lassan el kellene jutni arra a pontra, hogy oké, innentől az észszerűen vállalható kockázatvállalás terepén vagyunk, úgy kell a maradék 30 százaléknak, térjünk vissza a normális életbe és kész.

Itt szokott jönni az az érv, hogy de jaj, az egészségügyi ellátórendszer!

Merthogy a maradék 30 százalék továbbra is a puszta létezésével az összeomlással fenyegeti az egészségügyet. Azt a kérdést sajnos nem illik feszegetni, így két évvel a járvány kitörése után, hogy meddig tart még az a fordított helyzet, hogy az emberek vannak az egészségügyért és nem fordítva. Arra a szintű etatizmusra, amely immár tartósan az egyént rendelné alá az elvileg az ő érdekét szolgáló, általa az adójából fenntartott ellátórendszernek, leginkább a fasizmus jelző illik rá. Ha ilyen oltottsági számok mellett két év alatt nem tudták az egészségügyet a járványra felkészíteni, akkor nem a politikával van baj?

Ha nincs elég intenzívágy, egészségügyi személyzet, orvos, akkor nem az ezért felelős kormányokat kéne cseszegetni azok helyett, akik nem akarnak felvenni egy nem kötelező oltást?

És most fel is dobtam a magas labdát azoknak, akik szerint persze a megoldás: a kötelező oltás. Akkor aztán nincs vita, panasz és egyénieskedés, mindenkinek oltatni kell, mert az állam megparancsolja, az alattvalók pedig engedelmeskednek.

Csakhogy ez nem ilyen egyszerű.

Nem lehet minden helyes vagy annak vélt dolgot kötelezővé tenni

Akkor, amikor az állam a polgárok alapjogaiba és szabadságaiba beavatkozik – annak eldöntése pedig, hogy valaki be akar adatni egy oltást vagy nem, ilyen – mindig neki kell indokolnia, hogy miért van erre elkerülhetetlenül szükség. Teljesen mindegy, hogy valaki azért ellenzi a kötelező oltást, mert mikrochipes konteókban hisz, tart a mellékhatásokról, egyszerűen csak elvből, vagy amúgy maga is oltott, de a választás szabadságában hisz. Ezek mind az alapjogilag védett szabadságunkba tartoznak:

nem nekünk kell bizonygatni, hogy miért ragaszkodunk a választási lehetőségünkhöz, hanem az államnak, hogy miért akarja azt elvenni.

Önmagában az nem elég indok, hogy az állam ezt tartja helyesnek – akkor sem, ha tudományosan alátámasztható, hogy a covid elleni oltások hatékonyan védenek a súlyos lefolyású megbetegedéstől. Azt kellene az államoknak megmutatniuk, hogy hol az a nyomós közérdek, ami egy alapvetően idősekre veszélyes betegség ellen a teljes társadalmat kötelezően immunizálni akarja, miközben aki oltott, az is megfertőzheti a nagymamát, a nagymama pedig ha akarta, rég felvehette az oltást. Pláne, hogy egyre elterjedtebbek azok az – egy éve még botrányosnak számító – tudományos álláspontok, hogy a nyájimmunitás átfertőződéssel érhető el.

Annak a jogi megítéléséhez, hogy a kötelező covidoltás elfogadható jogkorlátozás-e, meg kell határozni, hogy pontosan mi is lenne a célja a kötelező oltásnak, és az feltétlenül szükséges és arányos-e ezen cél eléréséhez.

Szerintem a szükségességi-arányossági teszt már az első lépésnél, a korlátozás céljánál megbukik. Jellemzően az összes covidügyi intézkedést olyan általános indokolásokkal szokták eladni, hogy a „járvány elleni harc szükségessé teszi”. Csakhogy ez édeskevés és nagyon általános. A kötelező oltás esetén először is azt kellene eldönteni, hogy annak a célja az, hogy a fertőzés terjedését megállítsa, vagy az, hogy a súlyos megbetegedések arányát csökkentse.

Miután az oltás a fertőzés továbbadását nem gátolja, az előbbi célra nyilvánvalóan nem alkalmas eszköz a kötelező oltás. A súlyos megbetegedések csökkentése kapcsán jön elő az egészségügyi ellátórendszer védelme, mint közkeletűen emlegetett fontos közérdek. Azt fentebb már kifejtettem, hogy erre hivatkozni miért fasizmus, pláne úgy – és akkor most hadd ragadjon el egy pillanatra engem is a számfetisizmus –, hogy arról sok országban eléggé átláthatatlanok az infók, hogy mégis mennyi szabad intenzív ágy van és mennyi lenne még hadra fogható. Magyarország természetesen ide tartozik, de például az is kiderült, hogy az a Németország, amely a kormányzati ígéret szerint hamarosan általános oltáskötelezettséget vezet be, a legszigorúbb intézkedések idején sem volt közelében sem az egészségügy túlterhelésének.

De ha még el is fogadnánk az egészségügy védelmét mint legitim célt, akkor is ott van a szükségesség-arányosság kérdése. Tényleg szükséges, hogy az alapvetően az idősekre veszélyes betegség ellen beoltsák az egész társadalmat, miközben, ha be is oltják az embereket, attól még ugyanúgy megfertőzhetik a rizikócsoportokat? Nem kellene hagyni, hogy magunk dönthessük el, hogy akarjuk-e vállalni a súlyosabb megbetegedés kockázatát – akár fiatalok vagyunk, akár öregek?

Ráadásul a covidoltásból nem elég egy vagy kettő – sőt, most már lassan három sem. Hogyan lehet kötelezővé tenni egy szezonális oltást? Ha igazoltat a rendőr, elkéri a személyi mellé az oltási igazolványod is, és ellenőrzi, hogy elég friss-e? Önmagában ez nem tűnik túl hatékonynak. De akkor mi lesz? Kiszervezik az ellenőrzést, és a boltok, színházak, kocsmák és egyéb intézmények kell majd, hogy elkérjék ezt a bejáratnál?

Oh, wait! Már most is itt tartunk számos országban – és számos magyar munkahelyen. Tényleg azt akarjuk, hogy félévente sorba kelljen állnunk egy plecsniért a normális élethez és ahhoz, hogy igazoljuk az állam felé… mit is? Azt biztos nem, hogy egészségesek vagyunk, de még azt sem, hogy ne fertőzhetnénk.

Legfeljebb azt, hogy kisebb eséllyel terheljük túl a szent egészségügyet.

Ha ez elegendő indok a szabadságkorlátozásra, akkor jöhet a teljes egészségügyi diktatúra nemdohányzom-passal, zsírmentesenétkezem-plecsnivel és rendszeresensportolok-igazolvánnyal.

(Bakó Bea)

Nagyon jó cikk, ez pedig nagyon ütős:

Azt a kérdést sajnos nem illik feszegetni, így két évvel a járvány kitörése után, hogy meddig tart még az a fordított helyzet, hogy az emberek vannak az egészségügyért és nem fordítva. Arra a szintű etatizmusra, amely immár tartósan az egyént rendelné alá az elvileg az ő érdekét szolgáló, általa az adójából fenntartott ellátórendszernek, leginkább a fasizmus jelző illik rá.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Nekem az a rész tetszett, hogy a dohanyosokat tiltsuk ki a közösségi terekbol (tehát nem magát a bagozast, hanem a dohanyos szemelyt), hiszen így osztonozhetjuk arra, hogy végleg lerakja a cigit. 

Ez egy kurva jó hasonlat, nem olyan szánalmas mint a biztonsági öv. 

A Fidesz nem tud problémát megoldani, csak azt amit saját maga kreált. Ez pedig egy valós probléma, amitől minél előbb szabadulni akarnak. Egy kicsit adnak, egy kicsit elvesznek, aztán majd lesz valami. 

Remélem, hogy annál a résznél tartunk, hogy lassan elengedik, de lehet hogy csak választás előtti sunnyogas megy.

Sokadik ilyen reményem ez már sajnos.

Mint az összes ilyen okoskodó, az összes hibás sztereotípiát levonva, ott téved, hogy az oltást és annak a kormányzó hatalom, vagy az illetékesek, értsd orvosok, immunológusok általi kérését vagy szükségszerűségét, keverik az egyén szabad vélemény nyilvánításával vagy akár az egyén szabadságával. Mindeközben erről szó sincs. Az oltás nem az egyén érdeke, hanem a társadalomé. Jelen esetben az a tét, hogy pl. egy nem életmentő műtétet eltudjanak végezni időben és ne covidosokkal legyenenek dugig tele a korházak, lekötve az összes erőforrást. Ha továbbra is ez megy akkor a covidos betegek és amiatt korházba kerülők, mert nem oltatták be magukat, meg az én alapvető jogomat, az egészségügyi ellátáshoz való jogomat sértik, akadályozzák. Több mint 6 millió oltott van ebben az országban. Ők felnőttek a feladathoz, felfogták mi a tét, felelősségteljesen viselkednek. A többiek, csak hepciáskodó gyerekek.

Pont ezeket a bullshiteket cáfolta a cikk, de sebaj.

TL;DR:
- Az egészségügy nincs túlterhelve, nincs lekötve az összes forrás; ha pár száz kovidos fekszik bent, akkor sokat mondok, ennél messze több ember van bent másért.
- Az egészségügy extra terheléséért nem az oltatlanok felelnek, hanem a fertőzöttek, fertőzött meg oltott is lehet. (FYI: a delta jellemzően az oltottakat küldte kórházba, szóval az oltottak jobban leterhelték a kórházakat a negyedik hullámban, mint az oltatlanok.)
- Azért fizetjük a TB-t, hogy legyen egészségügy, nem azért, hogy rinyáljanak az első szembejövő járványnál, hogy jajj, most van extra hatszáz ember a kórházakban.
- A te egészségügyi ellátáshoz való jogod akkor is sérül, ha tömegbaleset történik és azért nem ér rád az orvos, viszont akikbe erőszakkal belevered az oltást, azoknak a legalapvetőbb jogait tiprod el: az emberi méltósághoz való jogát, a testi integritáshoz való jogát és az önrendelkezési jogát.

Az oltásfasiszták a hisztis gyerekek, akik elhitték a tévéből leadott esti mesét és nem tetszik nekik, hogy nem mindenki szófogadó "jó" gyerek.

Íme a szín tiszta félelemből eredő önzés. Én, én, én, sértik a jogaim, nekem jár, én vagyok a világ közepe, ezért más tegye amit én akarok, mert félek.

Gratulálok, csak nehogy egyszer úgy forduljon a zászló, hogy neked kell megtenni valamit, nehogy valaki más rosszul járjon. Persze a rosszat majd ő fogja definiálni. A diktatúrák midig a közösségi érdekre hivatkozva jönnek létre! Mint például amerre most haladunk. Az erős egyéni szabadság ezt nem teszi lehetővé, ezért valamilyen módon le kell bontani, a legjobb eszköz pedig a félelemkeltés.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A cikkben szerepelt az a tény(!), hogy Németországban jelenleg jobban szopatnak, mint tavaly ilyenkor pedig az Eü leterheltsege kb. 20%-kal alacsonyabb.

Magyarországon sem járunk az egészségügyi rendszer összeomlása közelében sem, de amúgy ezt a rendszert egy komolyabb influenza jarvany is megfekteti. 

Tudom, hogy ezt hallod a médiából, de nem stimmel a matek mögötte. 

Szerkesztve: 2021. 12. 28., k – 11:15

Közeledünk a legaljához...

NÉMETORSZÁG: Négyéves gyereket fújtak le a rendőrök paprikasprayvel

Erősen borzolja a kedélyeket egy eset, ami a bajor városban, Schweinfurtban történt vasárnap este, amikor több százan tüntettek a koronaintézkedések és a közelgő kötelező oltás bevezetése ellen.

A be nem jelentett tüntetés nagyrészt békés volt, de este 7 óra körül a tömeg megpróbált átjutni egy rendőrségi lezáráson, amit paprikasray használatával kívánt megakadályozni a rendőrség. Egy édesanya és a négyéves gyermeke is kapott belőle. A gyereket ezt követően a mentősök látták el. Szerencsére panaszmentesen hagyta el a helyszínt.

https://mediaforras.com/nemetorszag-negyeves-gyereket-fujtak-le-a-rendo…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Rettegés 5.0

"Soha nem látott mértékű fertőzési viharra" számítanak az agyonoltott Izraelben!

Soha nem látott mértékű fertőzési vihar közeledik Izraelben a koronavírus-járvány ötödik hullámával - fogalmazott Naftali Bennett miniszterelnök a Kan közszolgálati rádiónak kedd reggel adott interjújában.

"Nagyon nagy mértékű fertőzésnek leszünk kitéve, olyannak, amilyent még nem tapasztaltunk Izraelben. Egy pillanattal vagyunk a fertőzésfergeteg előtt. Meg fog történni, nem tudjuk megakadályozni" - mondta az izraeli miniszterelnök. "

Azt tehetjük, hogy "golyóálló mellényt" adunk, védelmet nyújtunk minden embernek, hogy legalább ő és a családja védett legyen" - mondta Bennett az oltásokra utalva.

Izraelben az új fertőzöttek napi száma továbbra is rohamosan emelkedik, hétfőn elérte a 2952-t, amely csaknem 3 hónapja a legmagasabb szám. A mintegy 126 500 elvégzett teszt 2,35 százaléka bizonyult pozitívnak.

Az R fertőzési együttható jelenleg 1,47, ami a járvány rohamos terjedését jelzi, ugyanis száz fertőzött 147 embernek adja át a vírust. A járvány megjelenése óta a 9,4 millió lakosú országban 1 369 417 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Jelenleg Izraelben 15 487 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, többségük tünetmentes, vagy nagyon enyhe tünetei vannak.

Az izraeli kórházakban ápolt Covid-betegek száma jelenleg 137. Közülük 85-en vannak súlyos állapotban, és 38-an szorulnak lélegeztetőgép segítségére. A súlyos betegek közel 86 százaléka egyáltalán nem kapott védőoltást, s körükben a 60 évnél fiatalabbak között a beoltatlanok aránya 96 százalék.

Mivel már bejutott az országba, és a helyi közösségekben terjed a koronavírus új, sokkal fertőzőbb omikron változata, jelentősen csökkentették azoknak az országoknak a körét, ahová izraeliek nem utazhatnak, Magyarország továbbra is a tiltólistán szerepel.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint Magyarországról az utóbbi hónapban 16 747-en léptek be Izraelbe, közülük 201-en fertőzöttnek bizonyultak a repülőtéren, vagy a háromnapos karantén után elvégzett második, kötelező PCR tesztelésen. Ez a beutazók 1,2 százalékát jelenti.

Izraelben tavaly december vége óta 6 524 391, ötévesnél idősebb személyt - az ország lakosságának 70,16 százalékát - oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. 4 208 300-an, a lakosság 45,25 százaléka már három oltást kapott. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8242-en, az utóbbi hét napban ketten haltak meg Izraelben.

(MTI)
 

 

 

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Kíváncsi leszek, ha elérik a 100%-os oltottságot, akkor is oltatlanok lesznek csak kórházban? Tényleg senkinek nem tűnik fel ott, hogy valami nem stimmel?

u.i.

Viktor felnyomhatná Naftalit plágium miatt a golyóálló mellénnyel :)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Gyorsan el kell sütni az összes maradék vakcinát és mindenkit is beoltani, mielőtt odaér az omikron, mert utána már nehéz lesz megmagyarázni, hogy miért haltak bele összesen hárman, ha nem volt mindenki beoltva, így meg legalább rá lehet fogni, hogy az oltások miatt... (Miközben az omikronba világszinten alig haltak eddig bele, még Afrikában is.)

Hihetetlen magasságokba emelkedett az újbeszél:

https://index.hu/belfold/2021/12/28/5-milliot-is-fizethet-a-haziorvos-a…

"Aki kihúzza magát az „önkéntes” munkaként végezhető feladat ellátása alól, 30 ezer forinttól akár ötmillió forintig terjedő  bírságra is számíthat."

Önkéntes, bazmeg! Van akinek még ez sem elegendő ahhoz, hogy felismerje a diktatúrát? Önkéntes, ötmillió bírság ha nem csinálod, de önkéntesnek kell hívni. Mert ezt írja elő az újbeszél. Agyam eldobom.

"a háziorvosoknak körülbelül a negyede jelezte, nem tudja vagy nem akarja az oltási munka keretében beoltani pácienseit."

Szóval a negyedük elgondolkodott azon, hogy inkább nem akar részt venni ebben a dologban. Ezért most zsarolják őket. Egy háziorvos ötmilliót nyilván nem tud kiköhögni, pláne nem úgy, hogy ha meg mégis kifizeti, akkor pár hét múlva jön az újabb bünti. Vagy kilép és megy utcát seperni - amit talán nem is szabad, nem tudom ennyire részletekbe menően -, vagy beszáll a buliba.

Figyeljétek meg, hogy pár hét múlva attól lesz hangos a sajtó, hogy az összes háziorvos részt vett az önkéntes oltási kampányban (mert aki nem, az már nem háziorvos...), és ez bizonyítja, hogy mind egyet is ért vele, teljes a konszenzus a szakmán belül :-)

Erre már a szürreális réges-rég kevés, egyszerűen nincsenek szavak rá amit most művelünk. Ennél még komcsi diktatúra is értelmesebb hülyeségeket talált ki.   

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Az omikron pedig a duplagondol++. Egyrészt írják, hogy nem okoz komoly tüneteket, nem túl veszélyes, majd ugyanazon cikkben leírják, hogy mennyire nehéz védekezni ellene, és le kell zárni mindent miatta. Aztán elmondják, hogy a vakcina nem különösebben hatásos ellene, majd ugyanabban a cikkben, hogy ezért be kell adatni mindenkinek az n+1-edik boostert.

A duplagondolban az a jó, hogy aki egyszer egyet beenged a fejébe, annak ott vége is van, egy ellentmondást tartalmazó rendszerben mindent be lehet bizonyítani, és az ellenkezőjét is. A pszichológiai kár még sokkal nagyobb, aki egyszer feladja a logikus gondolkodást, azt utána szinte lehetlen az igaz útra terelni.

Most már gyakorlatilag azt mondanak és csinálnak, amit csak akarnak, az átlag ember ha meghallja, hogy koronavírus, akkor biztosan nem fog sem ellenkezni, sem gondolkodni, sem kérdezni.

Most rendszeresen eszembe jut Chomsky tízparancsolata. Bárki írta zseniális, de azt nem gondoltam volna, hogy nyugaton mind a 10-et egyszerre le lehet nyomni az emberek torkán.

https://konteo.blogrepublik.eu/2012/11/06/a-chomsky-tizparancsolat/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Személyesen tagadta, hogy ő írta a 10 parancsolatot, de annyira összeforrt a nevével, hogy így szoktak hivatkozni rá.

Úgy tűnik tényleg nem ő írta  :D

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Van az a pénz, amiért korpás lesz a hajad, ahogy mondani szokták :)

Ha meg nincs, akkor jöhet egy autóbaleset. Annyira kíváncsi lennék, mi lenne ha most Jörg Haider lenne az osztrák főnök.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ezt nem tudtam eldönteni, hogy ide való-e vagy inkább a mémesbe, esetleg a józan paraszti észbe? Mindegy, összefolyik: https://www.reuters.com/world/refugees-lack-covid-shots-because-drugmak…

"Refugees lack COVID shots because drugmakers fear lawsuits, documents show"

"Tens of millions of migrants may be denied COVID-19 vaccines from a global programme because some major manufacturers are worried about legal risks from harmful side effects, according to officials and internal documents from Gavi, the charity operating the programme, reviewed by Reuters."

Azt hittem nem fog meglepni már semmi, de ezen elcsodálkoztam.

A retures.com nem véletlenül a kretén magazin amcsi megfelelője :)

Rájöttem, migráns vagyok :)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Én is gondolkodtam ezen, addig jutottam, hogy egy állam a saját állampolgárait szívathatja ahogy akarja, pl. egy átláthatatlan szerződéssel a gyártó felé, ahol senki semmiért nem vállal felelősséget, de egy migráns a jogi senki földjén van, mert nem állampolgár, meg azt sem tudjuk honnan jött, ezért esetleg lehet némi esélye egy perben, ezért nem kockáztatnak a világmegmentő gyárak, inkább ne oltsák őket, mert még a végén lesz felelősségük. Jobb ötletem nincs. 

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

radióaktív

Sting. Az újságíró. A hejjes-sírásó fújságíró.

Amúgy viccet félretéve kíváncsi vagyok, hogy vajon windóz fogja-e vezérelni az erőművet és ha igen, akkor hogy fogják elérni a baromi magas hőmérsékletet, ha mindig lefagy. És hogy lesz-e rajta soros port.

Így "pattan le a vírus": egy amerikai üdülőhajó teljes legénysége oltott volt - mind megfertőződtek.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) a floridai egészségügyi hatóságokkal együtt az üdülőhajókon viharos gyorsasággal terjedő koronavírus-fertőzéseket vizsgálja - jelentette be szerdán a CDC.

A CDC 86 üdülőhajót vizsgál, miután a fedélzetükön az új típusú koronavírus okozta Covid-19 megbetegedések történtek. Az eddigi vizsgálatokból az derült ki, hogy a koronavírus új változata, az omikron variáns fertőzött mindenütt. A CDC fertőző gócpontokként tartja számon e hajókat.

"Sok ember mozog rajtuk, és nagy valószínűséggel közeli kontaktusba is kerülnek egymással" - fogalmazott honlapján a járványügyi központ.

A vizsgált és karanténba helyezett hajók között vannak a legnagyobb és legnevesebb üdülőhajó-társaságok, köztük a Royal Caribbean, a Carnival vagy a Norwegian hajói.

Az üdülőhajók elvileg a CDC által is előírt járványügyi előírásokat betartva indultak útnak.

A Miami Herald című lap arról számolt be, hogy a Royal Caribbean egyik Miamiból indult hajóját Arubában nem engedték kikötni, így az visszafordult a floridai Miamiba. A hajó teljes legénysége oltott volt, de valamennyiüknél kimutatták a vírus omikron variánsát.

Ezek az üdülőhajók többemeletesek, és általában két-háromezer utassal a fedélzetükön tesznek körutazásokat. Ezek az utazások az idén júniusban indultak újra, miután a járvány miatt egy esztendeig szüneteltek.

(MTI)
 

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Hazudtak Csollány Szilveszterről? Döbbenetes dolog derült ki az életéért küzdő olimpikonról

Eddig mindenki úgy tudta, Csollány Szilveszter oltatlanként került kórházba. Most váratlan fordulatot vett a sportoló esete.​

Aggasztóan keveset tudni Csollány Szilveszter állapotáról, akit jelenleg is lélegeztetőgéppel tartanak életben az egyik budapesti kórházban. Az olimpikon koronavírus miatt szorult kórházi kezelésre, és mind ez idáig azt lehetett hallani róla, hogy nem volt beoltva.

Dr. Letoha Tamás kutatóorvos viszont nemrég a Facebook-oldalon hozta nyilvánosságra, hogy Csollány Szilveszter egydózisú vektorvakcinával, Janssennel oltatta be magát még azelőtt, hogy bekerült volna a kórházba.

...

https://promotions.hu/orszagos/szines/2021/12/29/csollany-szilveszter-k…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Most váratlan fordulatot vett a sportoló esete.​

Kiderült, hogy az oltástagadó "sztársportoló"  stikában mégis felvette az oltást, mert ugyan tagadta, de mi van, ha mégis?

Janssennel oltatta be magát még azelőtt, hogy bekerült volna a kórházba.

Azért az időzítésre kíváncsi lennék. Mert akik oltatják magukat, azok nem úgy szokták, hogy bekuláznak, hogy bennük van a vírus, látják, hogy baj lesz, majd elmennek oltatni. 

trey @ gépház

Kevesebb oltástagadás, kevesebb műtüdő.

Arckérdésre meg majd visszatérünk, ha Csollány túléli|nem éli túl. Első esetben majd a nyilatkozatai miatt (mit kellett volna, hogyan kellett volna), utóbbi esetben meg nem kell magyarázni.

trey @ gépház

Mintha oltottak nem halnának meg...

Nem tudsz elszakadni attól a téves rögeszmétől, hogy az oltás megmentette volna. Erre az ég világon semmi garancia nincs, legfeljebb pár gyenge statisztika.

Ahogy arra sincs garancia, hogy a tisztelt kommunisták az oltás és lezárásterror után nem fogják-e a pride-ot is kötelezővé tenni. Aki egyszer törvényt sért, máskor és máshogy is meg fogja tenni. És nem biztos, hogy akkor is jó oldalon leszel...

A pride ellenességet csak azért engedték a fidesznek, mert látták (ugye az összes elektromos kommunikációt lehallgatják, tehát rajta tartják a nép ütőerén egy ujjukat folyamatosan, pontosan tudják a pszichológiai állapotunkat), hogy ezzel be tud férkőzni a nép kegyeibe a kormány.

Egy dologban engedtek, aztán most be lehet vezetni akadálytalanul a kommunizmust. A sok boomer őszintén tapsikol hozzá. Zseniális.

Miért fizette volna le a Fidesz a világ összes orvosát, ez hogy jön ide? Azt mondtam, hogy a Fidesz "ellenzékiségét" azért engedték, hogy népszerűségre tudjon szert tenni, ami jól jön most, segít nekik a felszínen maradni, amikor igencsak meredek dolgokat csinálnak. Ha nem lenne a "konzervatív" emberek fidesz-pártisága, akkor ebbe belebuknának. Az orvosok lefizetése hogy jön ide?

Ez igaz. Ahogy az 1% halálozási arányú vírus sem ok a lezárásokra és a kísérleti géntechnológián alapuló vakcinák kötelezővé tételére, meg a 6 havonta ismétlődő oltásokra.

Teljesen arányt tévesztett dolgokról van szó.

 

És akkor a kirekesztésről még nem is beszéltem. Többek között ezért tartom a tisztelt virológus urakat elmebetegeknek. Az orvosok közül sem mindenki tapsikol a jelenlegi helyzet miatt, sokakat belekényszerítettek és kussolnak. Cecike most jelentette be, hogy amelyik háziorvosi praxis nem hajlandó önkéntes munkában oltatni, azt 5 millióra megvágja.

 

A kommunista szombat jellegzetességeit tartalmazza a rendelet. Szocialista hazánk oltási brigádjai felkészültek, hogy leszámoljanak a vírussal és mindazokkal az imperialista reakciósokkal, akik népünk felemelkedése ellen dolgoznak. Karikó élt, Karikó él, Karikó élni fog. Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát és beoltottá válik holnapra a világ.

Ennyire nehéz elfogadni, hogy lelkiismereti okból valaki oltat, más meg nem oltat?

Mindenkinek ugyanúgy kellene gondolkozni, öltözködni, ugyanolyan frizurát hordani, ugyanannyit kellene keresni, úgyanúgy lengetni kellene a vörös lobogót és énekelni az internacionálét?

Van, aki nem oltat lelkiismereti okokból és ha meghal emiatt, hát meghal. Örökké senki sem fog itt maradni.

 

  • Németországban a félelemtől haltak meg idősek, nem a koronavírustól
  • Nincs olasz és spanyol tömeges járvány
  • Nem veszélyesebb az idősekre a betegség

 Ez lassan két éve volt. Az egyébként alternatív orvoslásból meggazdagodni kívánó orvos... "érdekmentesen"

(csak hogy tudjuk mekkora gyökérről van szó)

Szerkesztve: 2021. 12. 30., cs – 11:53

Statisztikahuszárok figyelmébe, egy igen érdekes beszélgetés. A hölgy zseniálisan ábrázolja a modellek és a valóság kapcsolatát. Íme, így működik a gyakorlatban a dolog:

A szimulációk veszélyeiről Jäger Éva matematikussal.

“Háromféle hazugság létezik: a hazugság, az átkozott hazugság és a statisztika.” Egy idézet, amit Mark Twain nyomán legtöbben Benjamin Disraelinek, az Egyesült Királyság egykori miniszterelnökének tulajdonítanak. Milyen igaz, mennyire közismert és mégis, amikor érdekünk úgy kívánja meg, akkor figyelmen kívül hagyjuk a statisztikák egyértelmű zsákutcáit. A matematika egy nyelv és nem több. A valóság leírásának részeként alkalmazható és nem a biológiai folyamatok teljes megértéshez, ismerteti velünk Jäger Éva, aki alkalmazott matematikusként dolgozott. Megosztja velünk tudományos karrierje során szerzett tapasztalatait és felhívja figyelmünket a matematikai modellezés limitációira, amit minden embernek figyelembe kellene vennie a jelenlegi helyzetben;
A matematikai szimulációk eredményei annyira igazak, amennyire a betáplált adatok azt lehetővé teszik.

https://szkeptikuskerekasztal.com/a-szimulaciok-veszelyeirol-jager-eva-…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Magyar korhazi protokoll (2021 december):

 

Felvetel:

I) ha nem vagy beoltva, vagy

ha vedettsegi igazolvanyod van, de nem vagy beoltva, vagy

ha az oltasod 6 honapnal regebbi, akkor:

elkulonitobe kerulsz, amig teszted nincs, hogy covid negativ vagy.

A korhazi tartozkodasod alatt 3 naponta tesztelnek.

 

Mutet:

Ha mutetre varsz, akkor amig nem vegeznek ok tesztet (te nem vihetsz), addig nincs mutet amig negativ eredmeny nem jon vissza. Ez akar 3 nap is lehet (konkretan vasarnap, hetfo es kedden mutenek).

Teszt nelkul is mutenek, hogyha az oltasod 3 honapon belul tortent.

Ellenanyagszint nem szamit, csak az oltasok idopontja.

 

Mento:

Ha kovid gyanus esethez tortent a kihivas, addig nem kezdik meg a mentest, amig a helyszinen a gyorsteszt eredmenye nincs meg. Addig nincs oxigenmaszk se (ami egy kovidosnal eletmento lehet).

Pont ilyen temetesen voltam az unnepek alatt. Mento 50 perc, teszt 10 perc, majd megallapitottak, hogy a teszt vegere meghalt a paciens.

De legalabb nem kellett visszafele a  gazolajat pazarolni vagy plusz sulyt vinni.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

A cikk összemossa azt a 19%-ot, aki ténylegesen szeretné, hogy legyen kötelező az oltás mindenkinek és azt a 24%-ot, aki nem szeretné, csak el tudná fogadni, ha kötelezővé tennék. A novemberi felmérés szerint még 39% volt azoknak a száma, akik nem csak elfogadnák, hanem szeretnék, hogy kötelező legyen mindenkinek. Ez 20%-os zuhanást jelent a kötelező-oltáspártiak számában.

Megjegyzem, hogy én is a 24%-ba tartozom. Elképzelhető olyan helyzet, hogy szükségessé válhat a kötelező oltás.

Az omikron persze inkább nátha, mint halálos vírus.

A kormányzat idáig népmeséket produkált, az intézkedések objektív értékelése elmaradt. A koronavírus a maga 1%-os halálozási adataival inkább kellemetlenség, mint világjárvány.

Az semmi. A lakosság 0,4%-a. Ezért kellene géntetápiás szarságokat kötelezővé tenni?

Ráadásul ha a szokásos influenzát levonod (nem volt),  meg a járványkezelés áldozatait, akkor rögtön 20k-nál vagy.

Inkább kellemetlenség, mint pandémia.

4 hullám alatt. Az 10k / hullám. Annyit egy durvább influenza is produkál. Arra is van vakcina (és az se ér sokat), de az valahogy nem kötelező.
A közösségi érdek meg nettó bullshit ebben az esetben. Ott bukik el teljesen, hogy az oltás azt nem akadályozza meg, hogy elkapd és továbbadd a fertőzést. Azt hiszem, ezt magad is tapasztaltad, első kézből. Túlélni segíthet, de az egyéni túlélés az egyéni érdek, nem közösségi. A kórházak leterheltsége sem állja meg a helyét, mint közösségi érdek, ugyanis a kórházak valójában nincsenek leterhelve; egyszerre kb. párszáz plusz ember van tőle kórházban országszerte; a kórházakban a fennakadást a kovidra hivatkozással szándékosan előállított extra bürokrácia és szarakodás okozza, nem más.
Ennek megfelelően közösségi érdekre hivatkozva kötelezővé tenni az nettó hazugság.

Egyébként életfogytig kötelező vaxot követelsz mindenkinek, vagy csak kettőre gondolsz?

Igazából nem tiszta, hogy az oltáspártiak kötelező oltásigazolványt akarnak-e, meg azt hogy az állam félévente / háromhavonta mindenféle kísérleti vakcinát verjen belénk, vagy úgy gondolod, hogy önmérsékletet fognak a kirekesztési törvényt meghozó urak majd gyakorolni és csak olyan kísérleti vakcinát fognak "nem-kötelezően" belénk oltani, amire tényleg szükség van?

Úgy gondoljátok esetleg, hogy Müller Cecília orvosi indokok és nem kenőpénz miatt tette 2019-ben kötelezővé a nem halálos bárányhimlőre való oltást?

Nem értem, hogy a 3X oltottak miért pampognak, hogy kezd egy kicsit sok lenni az oltás. Ezt akarták. Azzal nincsenek tisztában, hogy Viktor nem a két oltás miatt épít vakcinagyárat, hanem 3 havonta akarja tolni. Olyan elképesztő hülyeségeket feltételeztek az államról, hogy az eszem megáll. Odaadod a megtöltött revolvert az állam kezébe, aki már most is vészhelyzetre való tekintettel (ami nincs) alapvető emberi jogokat korlátoz és feltételezed róla, hogy nem fog fejbelőni vele. De, hidd el meg fogja húzni a ravaszt.

Azért érdekel az oltáspárti vélemény, mert nem az első 3X oltottól hallom, hogy sok kezd lenni. Persze mondják, hogy azért kellett 3X mert az antivaxerek miatt nem halt ki a vírus, de ez ugye bullshit. Szóval nincs kiszállás ebből a vonatból. Amint elérik, hogy kötelező legyen, kapja mindenki háromhavonta a dózist. Jelenleg ezért küzdötök ilyen nagy vehemenciával. A mellékhatásokra meg mindenki szarik. Kásler hivatalosan is elismerte, hogy nem vezetnek róla adatokat...

Nem sikerült válaszolni a kérdésre, így újra felteszem. Háromhavonta kötelező oltást akarsz a kísérleti vakcinákkal? Ezért küzdesz?

 

Áprilisban választások lesznek, addig az elvtársak visszafogják magukat, bármennyire is nehéz. Utána hidd el, fel fogunk zárkózni a nyugathoz mindenben, amilyen gyorsan csak lehet.

Mi jelent az, hogy küzdök? Leszarom, hogy mit csinálsz. Harmadszor mondom.

Pont úgy kommentelek ide, ahogy te vagy az elvtársaid. Mi ebben a küzdelem? Én el tudom dönteni, hogy mikor, hányszor és mivel oltatom be magam.

Leszarom, hogy te, Csollány, Gődény, a szomszéd, a postás vagy a házmester mit csinál. Természetesen, véleményem van róla, ahogy neked is. Mi a probléma?

trey @ gépház

> Én el tudom dönteni, hogy mikor, hányszor és mivel oltatom be magam.

Vedd észre, hogy ugyanezért a célért küzdünk mi is.

 

Csak vannak szélsőségesek, akik mindezt helyettünk akarják eldönteni.

Ezért kérdeztem meg tőled, hogy azt akarod-e, hogy a kormány írja elő, hogy mikor és mivel oltassad magad?

Miért gondolod, hogy ha 3 millió embertől kizsarolják a kötelező oltást, akkor tőled nem fogják a többi  +10 bónusz oltást kizsarolni az általuk jónak gondolt vakcinával?

 

Láttál már román oltási igazolványt? 8 hely van rajta...

Vedd észre, hogy ugyanezért a célért küzdünk mi is.

Kétlem. 

Csak vannak szélsőségesek, akik mindezt helyettünk akarják eldönteni.

Az én nézőpontomból ti pont olyan szélsőségesek vagytok. 

Ezért kérdeztem meg tőled, hogy azt akarod-e, hogy a kormány írja elő, hogy mikor és mivel oltassad magad?

Igen. Ugyanis ez biztosítja a rendet. 

Miért gondolod, hogy ha 3 millió embertől kizsarolják a kötelező oltást, akkor tőled nem fogják a többi  +10 bónusz oltást kizsarolni az általuk jónak gondolt vakcinával?

Miből gondolod, hogy nem fogom úgy ítélni, hogy számomra az a legjobb döntés? 

Láttál már román oltási igazolványt? 8 hely van rajta...

Telibe'szarom, hogy mi van a románoknál. Miért kellene, hogy érdekeljen?

trey @ gépház

Mondjuk a tetoválás tiltásával sportolók esetén 100%-ig egyetértek, teljesen jogos. Érted, ezek elvileg példaképek kellene, hogy legyenek, a gyerekek felnéznek rájuk. Erre tele vannak varrva minden szarral, rosszabbul néznek ki mint egy sittes. Borzalom.

Focizni meg tényleg nem muszáj, sokkal kevésbé volna diktatorikus, mint mondjuk az orvosok kötelező oltása.

Íme a REND!

Kína ebben is mutatja a "jó példát": nyilvánosan szégyenítik meg a Covid-szabályok megsértőit - láncra verve, állatszállító ketrecben
Forrás: https://kuruc.info/r/64/237997/

Kösz nem. Valamiért minden diktatúra a rendre hivatkozik, és a közérdekere, egy sem az egyén szabadságára...

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A kovid oltások kötelezővé válása sosem válhat szükségessé. A vírus egyszerűen nem teszi szükségessé. Eddig folyamatosan csak a riogatás ment, hogy úristen mind meghalunk, aztán 4 hullám alatt kevesebb, mint 40 ezer embert vitt el (úgy, hogy az első két hullám alatt még oltás sem volt és úgy, hogy azt is kovid-halottnak könyvelték el, akit a villamos csapott el), ezt még egy durvább influenzajárvány is lepipálja...és akkor még ugye arról nem beszéltünk, hogy egyre kevésbé veszélyes a vírus, de egyre nagyobb a hisztériakeltés; már a deltánál azzal riogattak, hogy ez aztán mindenkit megtalál, minden oltatlant ki fog nyírni, stb., aztán harmadannyian haltak bele, mint az előző hullámba...most meg itt az omikron, amibe már kb. szinte senki nem hal bele, de ennek ellenére egekbehág a vinnyogás, hogy most aztán végre tényleg mind meghalunk, de főképp az oltatlanok és most ezzel akarják megindokolni, hogy legyen kötelező az oltás. Úgy, hogy egyre kevesebb ember veszi be ezt a bullshitet, ahogy a két felmérést egymás mellé rakva látszik is a számokon.

Mit mondhatnék, én megmondtam.

Eszembe jutott valami. Vajon ha a Fidesz nyer ismét (ami sanszos), akkor hogy fogják kötelezővé tenni, úgy, hogy ne lehessen azt mondani, hogy hazudtak? Vajon ki merik írni népszavazásra, bízva abban, hogy az agymosás elég volt ahhoz, hogy elmenjen szavazni legalább 50%+1 fő, hogy meglegyen a küszöb és ezeknek az 50+%-a igennel voksoljon? Meg persze megpróbálhatják felaprózni az ellenzők táborát, egyfelől azzal, hogy több olyan válasz lesz, hogy "nem, mert...", míg igenből csak egy, meg azzal is, hogy suttogó propagandával behülyítik az oltásszkeptikusokat, hogy próbálják meg a távolmaradásukkal bojkottálni a szavazást, mert, ha nem megy el 50%+1 fő szavazni, akkor érvénytelen az egész, így ha pl. csak a felük megy el szavazni, akkor az pont eredményezheti, hogy a népszavazás érvényes lesz, viszont az ellenzők lefelezték a saját voksaik számát.

Eszembe jutott valami. Vajon ha a Fidesz nyer ismét (ami sanszos), akkor hogy fogják kötelezővé tenni, úgy, hogy ne lehessen azt mondani, hogy hazudtak?

Ezt komolyan kérded? Orbán Viktor többször nyilatkozta, hogy nem véd meg a maszk, majd hirtelen kötelezővé tette.

Miután lenyilatkozta, hogy nálunk soha nem lesz kötelező az oltás, utána egyre több és több foglalkozás esetében tette kötelezővé.

Szerinted mennyire fogja érdekelni a választások után, hogy ki mit gondol erről (vagy bármiről)?

Még ez sem az a szint, mert jogilag ez sem kötelező oltás, mondhatod, hogy lófasz és kisétálhatsz. Igen, ez valóban rohadt sunyi módszer, hogy az embereket az állásával zsarolja be, amikor a járvány okozta gazdasági válság miatt amúgy sincs az embernek pénze, de ez még mindig nem az a szint, hogy vagy oltatsz, vagy addig bírságolnak, amíg az adósok börtönébe nem kerülsz, vagy visznek koncentrációs táborba. Már több országban vannak, már tagadni sem próbálják, hanem a fact-fakerek megmagyarázzák, hogy de ezek nem koncentrációs táborok, hanem karanténtáborok...ahova nem a fertőzöttek kerülnek, hanem az oltatlanok.

Persze, illetve lehet még ezer krónikus betegsége, de nem is az a lényeg, hogy oltottként kórházba került, hanem az, amit ki is emeltem.

Magyarázat, ha nem esett le: az Ivermectint nevezik lógyógyszernek. Az Ivermectint meg elvileg nem ajánlott használni és nem is használják a kórházainkban. Gondolom nem így értette.

Most mit nem értesz, az oltás mindenkit megvéd, aki egyébként sem betegedne meg, akinek meg van egyéb baja, pl. túlsúly azt meg nem :)

Mint a viccben:

Az orvosok mindent meg tudnak gyógyítani ami egyébként is elmúlna, de ha ők csinálják úgy tovább tart.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Egy példa.

az oltottak nehezebben kapják el a fertőzést, és kevésbé súlyos tünetekkel vészelik át.

Természetes immunitás a jelenlegi tapasztalataink szerint nem létezik a vírussal szemben. Ugyanígy nem védenek meg a fertőzéstől a vitaminok, az ima vagy a tízparancsolat, csak az izolációs intézkedések maradéktalan betartása és az oltás hatásos ellene.

Valóság: ez majdnem igaz, de a tesztelés nem véd a fertőzéstől és annak súlyos vagy esetenként halálos következményeitől sem – ettől csak az oltás véd meg mindenkit.

Külön gyöngyszem:

ha tíz emberből 9 be lenne oltva, akkor a nem oltott minden tizediknek nem szabadna találkoznia soha, mert átadhatják egymásnak a fertőzést

Mert ugye aki oltatlan, az automatikusan fertőzött, akik meg oltottak, azok nem adhatják át és nem kaphatják el, mert...miért is?

Másik példa.

Semmilyen védelmi intézkedés nem óv meg a fertőzéstől, csak az oltás

Tudom, Orbán nem a témában szakember. Viszont pont ezért nem is a saját ujjából szopta, hanem mondták neki, akik azok.

De volt még furt.

Nekem mondod? Én tudom. Csakhogy korábban nem ez volt a mantra, hanem az, hogy az oltás mágikus védőpajzs a vírus ellen, az oltott nem fertőződhet és nem is fertőzhet. Ezért mászkált annyi oltott maszk nélkül, meg szart bele mindenbe, mert elhitették vele az okos orvosok, politikusok, meg újságírók/tévébemondók, hogy rá nem vonatkoznak a járványügyi óvintézkedések, ő védett, ő védve van. Ja, nem. Nincs. Max. kevesebb eséllyel hal bele, ha elkapja. Esetleg.

Nem baj. Attól, hogy valaki orvos, még nem jelenti azt, hogy tudja mit beszél.

Az igen... Először azt mondod, hogy nem volt ilyen állítás, legalábbis szakemberektől nem, aztán, amikor linkelem, hogy de, akkor meg az nem baj, mert attól, hogy szakember, még nem jelenti, hogy tudja mit beszél? Szinte az összes ezt harsogta, nem baj? Egy se tudja, hogy mit beszél?

A miniszterelnök citálása akkor, amikor szakemberekre hivatkozok, pedig olcsó trollkodás.

Nem, nem trollkodás volt, direkt leírtam, hogy "Tudom, Orbán nem a témában szakember. Viszont pont ezért nem is a saját ujjából szopta, hanem mondták neki, akik azok." Nem Orbánra hivatkoztam, hanem a mögötte álló orvosokra. Egy se tudja, hogy mit beszél?

Hovatovább, az eredeti állításod az volt, hogy

Olyan állítás pedig sosem volt, hogy a vakcina megvéd a fertőződéstől.

Itt még szó sem volt szakemberekről; az nem számít, ha a média, vagy a politikusok mondanak ilyet? Csak szólok, hogy az előbb eljut az emberekhez, mint az, amit az orvosok mondanak.

Szóval, de: volt ilyen állítás, hogy a vakcina megvéd a fertőzéstől. Szakemberektől is. Politikusoktól is. Médiától is.

Virológusok és kutatók is mondták. A miniszterelnök mögött meg nyilván nem fogorvosok álltak, remélem ezt te sem gondoltad komolyan.

Mi a terv? Addig szűkíted a kört, hogy csak az számít majd a végén szakembernek, aki nem mondta? Az összes többi szakember nem tudja, hogy mit beszél és ezért nem szakember? Úgy könnyű azt állítani, hogy szakember nem mondott ilyet, ha csak az számít szakembernek, aki nem mondott ilyet.

Azonfelül isoraz: az eredeti állításodban szó nem volt még szakemberekről, csak arról, hogy "olyan állítás pedig sosem volt, hogy a vakcina megvéd a fertőződéstől". De. Volt. Orvosok is mondták, de rajtuk túl a média és a politikusok is ezt harsogták, hogy megvéd a fertőzéstől. Az egész rohadt nyugati világ attól volt hangos, hogy a vakcinák megvédenek a fertőzéstől. De volt pár virológus a sok közül, aki azt mondta, hogy nem és utólag már csak az ő szavuk számít, az összes többi agymosás és hazudozás az nincs, nem volt, mert nem azok a szakemberek mondták, akik azt mondták, hogy nem mondták.

Én terelek? Én arra válaszoltam végig, amit kérdeztél, vagy állítottál. Azt mondtad, hogy nem volt ilyen állítás, hogy az oltás megvéd a fertőzéstől, legalábbis szakembertől nem, miközben a csapból is az folyt, hogy az oltás megvéd a fertőzéstől. Kaptál példát, többet is, lesöpörted az asztalról, vagy nem reagáltál rá. Ha valaki itt terel, az te vagy.

Fölényeskedéssel a /dev/null-ba, oda. Tessék, egy 2020-as (?) álláspont Kathryn M. Edwards és Walter A Orenstein infektológus professzoroktól. Utóbbi egyébként a Bill and Melinda Gates Alapítvány immunizációs programjainak helyettes igazgatója is volt. Ezek se szakemberek, csak fogorvosok és belgyógyászok, ugyi?

Several observations support the concept that vaccination has the potential to prevent SARS-CoV-2 infection.

Tökig volt azzal minden, hogy megvéd a fertőzéstől, csak most, hogy a hivatalos mantra 180 fokos fordulatot vett, a régi cikkeket, híreket szinte lehetetlen megtalálni, mert a keresők elrejtik.

Mondjuk úgy, hogy amikor elkezdtek beadni akkor nem volt odairva, hogy amúgy kórházba is kerulhetsz és bele is halhatsz ettől még, mert ennek a vakcinanak igazából csak társadalmi haszna van.

A Pfizer teszteket úgy csináltak, hogy megneztek hányan kapják el a fertozest és azzal lett megtamasztva a hatasossag, hogy a kontroll csoportban kevesebben  (pcr pozitiv).

Olyan állítás pedig sosem volt, hogy a vakcina megvéd a fertőződéstől. Honnan vesztek ilyesmit?

Azért most csalódtam benned, ettől egy kicsit komolyabban kellene. Vagy kurva tájékozatlan vagy, vagy átmentél propagandistába.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Szerkesztve: 2021. 12. 30., cs – 20:06

Egy kis frissítés Izraelből. Ott már az omikron terjed 90%-ban.

Szépen látható, hogy az új esetek nőnek, a halálozás és a kórházi kezelés pedig stagnál.

https://github.com/kamutelapo/covid/blob/master/izrael/izraeli-j%C3%A1r…

 

Mondjuk illúzióink ne legyenek. Ha az omikron tünetmentes lenne mindenkinél, akkor is a kötelező oltáson tanácskoznának a virológusok.

Ha eddig valakinek nem esett volna le, a tények minimálisan befolyásolják a "járvány-kezelésre" adott választ.

Sok jót ne várj azért tőle! Pl. épp ma futottam bele ebbe a cikkükbe:

Eddig nem ismert hatása derült ki a koronavírus elleni oltásoknak

Mik az eddig nem várt mellékhatások?

a depresszió és a szorongás csökkentésében is segítenek

Ez egyébként 100%-ban igaz is lehet, mivel sok esetben pont a vírustól való félelem okozza a depressziót és a szorongást. Az oltás után pedig elpusztíthatatlan Superman-nek gondolják magukat.

Egyébként még a munkalehetőségeket is bővíti, a meglátogatható helyek számát, ... Szóval, sok jó mellékhatása is van.

Emilben kaptam a tippet, hogy kuglikessben kell nézni; onnan tényleg ki lehet olvasni. Az egészet nem copyzom be, csak a lényeget:

A problémát az okozza, hogy az egészségügyi rendszer feltehetően nem tudja kezelni a koronavírusos betegek éppen aktuális állapotát. Az orvosok könnyen lehet, hogy egy-egy betegükről elfelejtik lejelenteni, hogy meggyógyultak, vagy olyan leterheltség mellett dolgoznak, hogy nem képesek még erre is figyelni, így több ezer vagy több tízezer olyan aktív eset van a rendszerben, akik már régen meggyógyultak. A halálozást lejelentési kötelezettség terheli, tehát arra nem igazán van esély, hogy egy aktív fertőzött már elhunyt, de nem jelent meg a halottak statisztikái között. Az adatközlő nem tud mást tenni, mint az összegyűjtött és beérkezett számokat közzéteszi, miközben vélhetően maga is tudja, hogy az aktív fertőzötti létszámmal gond van.

A mai hivatalosa adatok szerint több mint 9500 aktív fertőzött van. Ez csak úgy történhetett volna meg, ha május közepe (!) óta egyetlen beazonosított fertőzött sem gyógyult volna meg vagy halt volna meg. Mivel a koronavírus lefolyása átlagosan két hét (van, akinél hosszabb, van, akinél rövidebb), így teljesen kizárt, hogy 9500 körül legyen az aktív fertőzöttek száma.

Éppen ezért az aktív fertőzöttek valós száma kapcsán érdemes az elmúlt 14 napban regisztrált fertőzöttek számát összeadni, így 1110 fő az aktív fertőzöttek száma. Ez már sokkal közelebb van a napi esetszámokból következő járványdinamikához.

Meg egy ábra, ami egyébként publikusan elérhető: https://cdn.portfolio.hu/articles/images-o/a/k/t/aktivuppp0823-473052.png

Amikor a programomat elkezdtem írni, az aktív fertőzöttek számáról nem készítettem ábrákat.

Többek között azért, mert semmiféle értelmet nem láttam a közölt adatsorban. Valami random érték, aminek a koronavírushoz a legkevesebb köze sincs.

Tettem egy pár morcos megjegyzést ugyan a kormányzati adatok minőségéről, de leginkább ignoráltam az egészet.

 

Vannak más oldalak, amik lelkesen közölgetnek erről készült ábrákat, de szerintem kár nézegetni.

Covid-19 – A kronológia

Mai írásunkban távirati stílusban tekintjük át, milyen lépések vezettek a hisztéria világméretű kitöréséhez 2020 januárjában. Mindegyik pontunkhoz sokkal többet el lehetne mondani, de egyrészt olvasóink utána tudnak olvasni ezeknek, másrészt célunk, hogy az egyes dátumok segítségével rámutassunk, itt egy előre megtervezett hisztériapandémiáról van szó. Értelmetlen tehát denevér- és tobzoskameséket, halpiacot, véletlen, a vuhani víruslaborban történt sajnálatos balesetet emlegetni, melynek során kiszabadultak a vírusok – amely laborban éppen az ezen vírusok elleni védekezést kutatták. Mellékesen: E kutatást az USA gyógyszeripar, illetve Fauci gépezete finanszírozta adópénzekből, mégha az USA politikai gépezete nem is tudott róla hivatalosan[1].

...

https://www.virusinfok.hu/2021/12/27/covid-19-a-kronologia/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/egeszsegugy/cikkek/tavaszra_megjohet_a_vakcinaknak_ellenallo_koronavirus-valtozat/20211214175937

Mark Dybul nem nagyotmondással akarja megalapozni a hírnevét, hiszen komoly orvosi karriert futott be már az előtt, hogy a SARS-CoV-2 vírusról egyáltalán hallottunk volna. Korábban volt az Egyesült Államok globális AIDS koordinátora, jelenleg a globális egészségügy innovatív modelljeit támogató Joep Lange Intézet elnöke, a Enochian BioSciences cég vezérigazgatója.

A professzor 2020 tavaszán arról beszélt, hogy a következő ősszel újabb járványhullám jöhet, ami valószínűleg "virulensebb" lesz az eddiginél. Figyelmeztetett, hogy a COVID-19 pandémia elleni küzdelem során a világon egyenlően kell elosztani az erőforrásokat, és globálisan összehangolt válaszlépésekre van szükség.

Egyáltalán nem rajong azért, ami Európában történik, ahol az oltási arány magasabb, mint az Egyesült Államokban, mégis rekordszámú megbetegedés tapasztalható - mondta a Fortune magazinnak nemrégiben. "Németországban, Hollandiában és Ausztriában magasabb a kórházi kezelések és halálozások aránya, mint valaha a világjárvány során. Egy hónap múlva pedig nagy valószínűséggel mi is úgy fogunk járni, mint ezek az országok" - állapította meg az Egyesült Államokra utalva, a Fortune magazinnak nyilatkozva.

Dybul az USA-ra (időeltolódással ugyan, de Európára is érvényesnek vehetjük) három lehetséges forgatókönyvet tud elképzelni a pandémia alakulásáról, tekintettel arra, hogy a COVID-járvány a második télen is nyomul előre.

Az első lehetőség

"Márciusra, áprilisra vagy májusra egy, a vakcinákkal szemben teljesen rezisztens változattal nézünk majd szembe" - vélekedik. Az omikron-változat megjelenése bizonyította, hogy ez a lehetőség egyáltalán nem légből kapott.

A jó hír az, hogy létezik már kezelési mód, például a Pfizer vírusellenes tablettája, amely Dybul szerint 90 százalékkal csökkentheti a kórházi kezelések számát. Ez azt jelenti, hogy bár nem feltétlenül tudjuk megakadályozni a vakcinával szemben rezisztens törzs által keltett megbetegedési hullámot (amilyen már megjelent Latin-Amerikában), de a súlyosságát csökkenthetjük.

"Az oltások és a terápiák nem állítják meg a vírus terjedését" - szögezte le, de a fejlesztés alatt álló új kezelési lehetőségek, például egy profilaktikus orrspray - amely szintén képes megakadályozni a fertőzést -, kivezethetnek minket a világjárvány legrosszabb időszakából.

E forgatókönyv szerint a járvány az egy évszázaddal ezelőtti spanyolnáthához hasonlóan végül elhalványul. Az immunológus azonban úgy véli, hogy ez nem valószínű, mivel a világ sokkal mobilizáltabb, ami exponenciálisan megkönnyítette a COVID-19-et okozó vírus terjedését.

A második lehetőség

Egy másik forgatókönyv szerint a COVID-19 olyan lesz, mint az influenza a gazdag nemzetek számára. De ez a szegényebb országokat súlyosabban érinti majd. A gazdagabb országok jól fognak boldogulni, mert különféle kezelési módokkal képesek egy egészségügyi válságot szezonális problémává alakítani, de a világ szegényebb részein más lesz a helyzet, ahogy a malária és a tuberkulózis esetében néhány afrikai országban ez jelenleg is látható. Az alacsonyabb jövedelmű országokban endémiás lesz a betegség, és ez az, ami állandóan újabb vírusváltozatokat fog eredményezni - idézi a professzort a DNA India.

A harmadik lehetőség

A legrosszabb forgatókönyv szerint a vírus gyorsabban mutálódik, mint ahogyan üldözni tudjuk, és még a jelenleg rendelkezésre álló kezelések sem lesznek rá hatással. "A harmadik lehetőség az, hogy a belátható jövőben mindenhol káosz lesz, mert a vírus annyira mutálódni fog. De ez nagyon valószínűtlen" - jegyezte meg a professzor. Dybul véleménye szerint a második eshetőség felé haladunk, de két-három évbe fog telni, amíg elérjük. És mint mondta, aggódik, hogy a köztes évek elég durvák lesznek.

Tehát az első lehetőség, hogy jönnek a vakcinarezisztens variánsok, majd eltűnik a járvány a gecibe, a második, hogy marad, de kb. influenzaszintű lesz, a harmadik meg, hogy túl gyorsan mutálódik ahhoz, hogy bármit kezdjünk vele. Az első és a harmadik esetben kitörölhetjük a vakcinákkal, a második esetben meg nélkülük is megleszünk. Kérdem én, hogy akkor miért is kell kötelezővé tenni?

Mert az oltás ellenes oltott súlyosan beteg Csollány Szilveszter Gödény posztokat osztott meg.

Mellesleg Gödény (és Lenkei) vitaminjai legalább nem károsak az egészségre, ami az oltásokról nem mondható el.

Komolyra fordítva az írást... a Covid diktatúrának épülni kell és punktum.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Aki még nincs egészen szakrális lelkiállapotban, az elgondolkozhat azon, mi a fenét jelenzhet az oltásnak ellenálló vírus. Ugyebár, ha egy gyógyszerről beszélünk, ami effektíve károsítja a vírust, akkor érthető, hogy a gyógyszer szelekciós nyomást jelent, hogy gyógyszer-rezisztens vírusváltozat alakuljon ki.

Az oltásnak ellenálló vírus kb. hozza az átlagos gyógyszergyári készítmények hatásfokát.

Influenza: gyógyszerrel 1 hét, gyógyszer nélkül 7 nap.

 

Annyira jó az oltások hatásfoka, hogy a kormány meg sem osztja velünk...

 

És persze a negyedik hullám 12.000 fertőzését az UFÓ-k is okozták, nem csak az oltatlanok.

Neked az agyadra mehetett ez a szakrális dolog. Vagy ez az új náci kártya? Címkézzünk fel mindenkit "szakrálisnak". Hátha elhiszik és lehet hitelteleníteni a csávót.

Amúgy masszív butaságot mondtál, de ne zavarjon. A gyógyszer esetében a gyógyszernek van egy hatásmechanizmusa, ami ellen a vírus idővel kifejleszti a rezisztenciát. Ezzel szemben az, hogy az oltásra rezisztens, az nem azt jelenti, hogy az oltásra magára rezisztens, hanem, hogy annyira eltér már a karakterisztikája attól az anyagtól, amit az oltással beadnak (vagy rosszabb esetben termeltetnek) és amire a szervezetet felkészítik vele, hogy a szervezet nem fogja megfeleltetni neki és nem fog ellene védekezni.

Laikuskent: a virus evolúciós érdeke az, hogy minél könnyebben szaporodhasson anélkül, hogy a gazdaszervezetet megölné.

Ha az immunreakcio túl gyors és hamar elpusztítja a vírust, akkor más mutáció után kell nézni ami nem váltja ki olyan gyorsan az antitest választ. Ha az immunreakcio olyan, hogy a páciens belehal (mert nem a virus öli meg az áldozatot, hanem az arra adott immunválasz okozta tünetek), az sem jó mert vele pusztul a virus is.

A kettő közötti mutáns az ideális: ne essen neki a szervezet mint Tóth az anyjanak (hatastalan legyen a vakcina) és a gazda se haljon bele a nagy vedekezesbe (alacsony mortalitás).

Szerintem erre törekszik. Talán az Omikron egy jó közelítésnek tűnik. 

Olyan lehetoseg nincs, hogy 100 emberbol 1 meghal,  a tobbiben vigan elvan evrol-evre?

Azaz a virusnak tok mindegy, amig nem pusztitja ki a teljes populaciot.

 

De nem hiszem, hogy ez bizonyitva lenne. De minden link erdekel. Szoval en is csak laikuskent.

 

 

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Igen, ezt mondják a virologusok is, hogy előbb-utóbb oda kell szelidulnie. Akkor lesz endémiás a történet, ahogy pl. a bárányhimlőre mondták valahol. Az angliai adatok arra utalnak, egyelőre csak utalnak, hogy az omikron jóval kevésbé okoz súlyos tüneteket, illetve máshol készült tanulmányok szerint a tüdőbe se akar annyira lejutni. Viszont azt sem tudni, hogy mennyire az általános immunizáltság (oltások+átfertőzödöttség) okán ennyivel enyhébb a helyzet.

A helyzet az, hogy van a sars-cov-2-nek egy CRC génszakasza, és ezért relatív stabil (gondolom a fajtánán belül, ez jött le a szakik elmondásaiból). Ebből kifolyólag gyorsan csak szerencsével jut el az általunk szeretett állapotra, azaz 2 köhhintés és pici orrfolyás, és kész. Linkeltem valahol a családfáját az omikronnak. Na ha abból nem lesznek összesküvés elméletek, akkor semmiből. Egészen úgy tűnik, hogy az eredeti, vagy egy nagyon korai mutációból jött elő, sőt akár állatra ugrott, majd vissza...

Leszámítva a magyar virológusokat, mindenki mindent tud. Miközben itthon hintik a népmeséket, aközben a britek érdemleges adatokat szolgáltatnak.

 

AstraZeneca: 30% hatásfok omikron ellen, 50% hatásfok Pfizer vagy Moderna booster után

Pfizer: 25% hatásfok omikron ellen, 60% hatásfok Pfizer vagy Moderna booster után

Moderna: 30% hatásfok

 

2 oltás után 30%-os a hatásfok, 3 oltással 50%. Ha most kezdődne a járvány, egyik vakcina sem kapna engedélyt az omikron ellen, olyan alacsony a teljesítményük.

Minthogy Cecília nem fog kiállni és elszavalni az igazságot, így sajnos mindenkinek magának kell utánajárnia, ha érdekli a valóság.

14-16. oldal:

https://assets.publishing.service.gov.uk/government/uploads/system/uplo…

Eredetileg 50%+-t céloztak meg. Egyébként az van, hogy a tünetes! megbetegedés ellen védenek ilyen %-kal, a halál és kórház ellen jóval nagyobb védettséget adnak. "Vaccine effectiveness against symptomatic diseases by period ", azért ez roppant fontos. Nem hatásfok, hatásosság, és mindíg az egyénre értelmezve, a megadott paraméter szerint.

Továbbra sem az a probléma, hogy több embernek folyik az orra, vagy köhécsel picit, hanem hogy elárasztják a kórházakat. Bár ez szerencsére az legutóbbi hullámban itthon nem volt annyira vészes.

az a probléma

hogy elárasztják a kórházakat

Bár ez szerencsére az legutóbbi hullámban itthon nem volt annyira vészes.

Akkor évi négy Pfizer minimum szükséges. Igaz, hogy egyszerre párszáz kovidos van egyszerre az intenzíveken, az összes kórházra szétosztva, de legyen kötelező oltás, mert itt egy betegség, egy ezreléknél is kevesebb halálozási aránnyal. Pardon, az omikron már egy tízezrelék sincs.

Pár kép az angliai omikronról:

 

Abszolút számok: (A fertőzések csúcson vannak, a kórház stagnál, a halálozások csökkennek.)

https://github.com/kamutelapo/covid/blob/master/anglia/anglia-oltottolt…

 

Vakcina hatásfok: (úgy tűnik, a harmadik oltás használ valamit)

https://github.com/kamutelapo/covid/blob/master/anglia/anglia-vakcinaha…

 

Korcsoport eloszlás: (főként a fiatalok terjesztik az omikront)

https://github.com/kamutelapo/covid/blob/master/anglia/anglia-eloszl%C3…

Szerkesztve: 2022. 01. 02., v – 09:59

https://24.hu/kulfold/2021/12/29/koronavirus-negyedik-oltas-izrael-kiserlet-teszt/

Izrael a kísérleti telep. Ha ott nem lázadnak fel, akkor sehol. A végén mindekit szarrá fognak Pfizerezni.

Ja, ezt kiemelném:

Csakhogy a szakemberek figyelmeztetnek, egy idő után az oltások az immunrendszer fáradtságához vezethetnek, és a legidősebbek szervezete nem fogja tudni felvenni a harcot a koronavírus ellen.

Tehát most már a "szakemberek" is "figyelmeztetnek", hogy nem lehet ennyi oltást beletömni az emberbe, de azért csinálják. Megmondtuk előre.

A szervezet az antitest termelést nem azért szünteti be fél év után, mert konteós és nem hisz Müller Cecília szakértelmének.

Nincs életre szóló antitestes védelem és ennek valószínűleg az oka is megvan.

 

Hihetetlen, hogy orvosok képtelenek ezt az egyszerű következtetést levonni.

Nem az antitest termelést szünteti be fél után, hanem az adott immunizációkor keletkezett antitestek száma csökken le kb. fél év alatt úgy, hogy már nincs instant védelmed vagy kevés. A sejtes immunitás ettől még megvan, csak lassan indul be, pár nap. Azért eröltetik jelen helyzetben az antitestes védelem fenntartását, mert simán előfordulhat, hogy hiába van sejtes immunitásod, ettől még a virnyák gyorsabb lehet. A gyerekkori kötelező védőoltások alapvetően sejtes immunitást adnak hosszú távra, meg valamilyen szintű ellenanyagot azonnalilag, de azoknak a hatása is csökken már 40-50 éves korodra.

Ha gyorsan terjed valami egy nagy populációban, akkor hiába kicsi a halálozási arány (ami úgy kicsi, hogy a legmodernebb technikával és gyógyszerekkel kell adott esetben kűzdeni), ha ellepik a kórházakat, akkor máris jóval nagyobb lesz a halálozási arány, sőt olyanokra sem jut orvos, ápoló és idő, akinek egyéb életveszélyes állapota lép fel.

hiába kicsi a halálozási arány (ami úgy kicsi, hogy a legmodernebb technikával és gyógyszerekkel kell adott esetben kűzdeni)

It's the 2th of jan., but we've got the Bullshit of the Year already. Ezt úgy mondod, mintha a lakosság 200%-a megmurdelt volna, ha nem kapja a "legmodernebb technikát és gyógyszereket", aztán a teljes populáció egy 1-2 ezreléke (se) kerül abba az "adott esetbe", hogy küzdeni kelljen érte.

olyanokra sem jut orvos, ápoló és idő, akinek egyéb életveszélyes állapota lép fel.

Ez meg a tavalyi Bullshit of the Year lesz... Jelen pillanatban nem azért nem jut orvos, ápoló és idő másokra, mert a rohadt oltatlanok eldugították volna a kovid osztályokat (egész pontosan fingunk nincs, hogy akik bent vannak (és amúgy távolról sincsenek annyian, hogy eldugítsanak bármit), milyen arányban vannak, vagy nincsenek oltva), hanem az egyéb problémák ellátásának az útjaiba a járványra való hivatkozással mutogatással mesterségesen és szándékosan görgetett bürokratikus szarakodások miatt. Leállt a májad? Oszt' ótási van-é? Addig nem nyúlunk hozzád. Hopp, ez meghalt. Hopp, oltásija is volt. Írjátok fel a kovid veszteséglistára, másodlagos betegsége: májleállás.

Bazmeg...

Jelenleg valóban nincs eldugítás, hiszen itthon például van 6,2 millió 2x, és 3,1 millió 3x oltott (gondolom aki veszélyeztetett), és mellé van egy jóadag természetes immunitás. Ne is legyen eldugítás, meg káosz, az elég volt tavasszal.

A sürgösségi ellátásnak nem feltétele az oltottság, sosem volt, hanem az elektív műtétnél nem szeretnék, hogy ha a kósza páciens behurcolja a vájruszt.

Szerk: ja igen, pont te kevered ezzel ide a politikai döntést, hogy PCR, nem-PCR legyen, meg oltási. Nem erről volt szó, ez egy teljesen objektív helyzetben, mindenféle "különleges" intézkedés nélkül előfordulhat, hogy az N méretű ellátórendszert 2N juzer ledönti. DDoS, csak picit más kimenetettel, minthogy 1-2 weboldal nem érhető el. Ez pont azért nincs, mert azért a marhaságok mellett vannak értelmes intézkedések, illetve sokunk már kérte az oltást.

Jelenleg? Az első két hullám alatt zéró volt az oltottsági ráta és nem volt dugulás. Most se volt dugulás, pedig csökkent az átoltottság és korlátozások se nagyon voltak. A harmadik alatt nem tudom, hogy volt-e, de ha volt, az vicces, mert akkor volt a legmagasabb az átoltottság.

#define sürgősségi Ki dönti azt el, hogy mi sürgős? A nontriviális esetekről beszélek, nem arról, amikor a páciens a fejét a hóna alatt cügölve vánszorog be a rendelőbe és közben összefröcsököli vérrel a plafont. Egy nem triviális esetben nem biztos, hogy kiderül, hogy sürgősségi esett lett volna a faszi, mert ameddig szarakodnak, hogy kovidpapírok így, meg úgy, addig meghal. Volt ilyen, valaki belinkelte, talán khiraly volt, de nem esküszöm meg rá.

Mi nincs? Az, hogy oltásit kérnek? Az lehet, de azt szarkasztikusan mondtam. COVID-bürokrácia attól még van. Az ellátórendszer eddig még egyszer sem dőlt össze, csak a sipákolás ment, hogy jajjdehaösszedől.

Azért eröltetik jelen helyzetben az antitestes védelem fenntartását, mert simán előfordulhat, hogy hiába van sejtes immunitásod, ettől még a virnyák gyorsabb lehet. 

Annyival azért nem. A védelem sem olyan, hogy ilyen vagy van vagy nincs. Mire a páciens kórházba kerül rendszerint jópár nap eltelik. Aki pedig intenzívre, annak egyszerűen nem elégséges a védelme, mert már napok-hete óta nem indult be rendesen (vagy túlságosan beindult).

Teljesen felesleges arra gyúrni, hogy folyamatosan tartunk fent antitest szintet és majd rögtön a bejáratnál elkapjuk a vírust. Erre egyrészt a tömeges oltás logisztikailag alkalmatlan, másrészt teljes faszság. Megfelelő időben reagáló sejtes immunitás, mint a flu esetében pár napos lázzal el kell intézze a vírust. Ezzel kéne foglakozni, nem tűpárnát csinálni mindenkiből.

Már megint idekeverünk olyan oltásokat, amiket:
- Tényleg nagyon veszélyes betegségek ellen kapunk.
- Nem folyton mutálódó vírusok ellen kapunk.
- Rendesen kiteszteltek sok év alatt.
- Úgy adnak be, hogy felelősséget vállal érte a gyártó és a vakcináló is.

Micsoda érvek. Ha 60 éve teszteletlenül nyomták bele a népességbe a vakcinákat, akkor ma is úgy kéne csinálni. Big Pharma likes this. Ennyi erővel ráolvasással is gyógyíthatunk, mint a régi szép időkben. Szerinted mi volt az oka, hogy kitalálták ezeket a standardokat? Biztos antivaxxerek voltak...

Miért nem veszik figyelembe a 2.4 millió mellékhatást, miközben az összes oltás 300.000-et csinált 30 év alatt?

Ha 10 ember meghal mellékhatásokban az ugyanolyan jó, mintha 1 milliárd halna meg, vagy mi?

Ne keverd a COVID oltásokat a többi oltással, nem ugyanazok.

 

https://mediaforras.com/osszehasonlito-tablazat-az-oltasok-es-gyogyszer…

Az influenza 30 év alatt csinált 300k-t.

Gondolom elvizsgálódnak még vagy 20 évig. Utána belátják, hogy igen, sajnos 17 millió ember meghalt, de mostanra rájöttünk, hogy az oltástól. Változtatunk rajta, hátha jobb lesz. Be kell látni, 400k egyáltalán nem sok eset. Ha 1 milliárd azonnal megalt volna, na az lenne gyanús.

Mert az influenza oltásról a kutya nem jelentett semmit. Akár csinált bajt, akár nem. Most pontosan Ti toljátok folyamatosan azt az álláspontot, hogy mekkora probléma, ezért minden büfögést bejelentenek. Arról van már elég jó tudományos megközelítés, hogy nem önmagában az oltás okozza a mellékhatást, hanem hogy ha sikerült direktben vénába adni. Gondolom ezt az apró sztorit sikerült átlépned, pedig már legalább 2x sikerült leírjam.

400k _vizsgálat_ folyik, egy bőven 3-4mrd példányban beadott oltással. Látatlanban mondom, hogy influenzából 10 év alatt adnak be ennyit, ha egyáltalán.

(Az hogy izomba adandó nem véletlen, teljesen máshogy szívodik fel, mintha páffff bepattintják a keringésbe instant.)

Mert az influenza oltásról a kutya nem jelentett semmit. Akár csinált bajt, akár nem.

Forrás? Bizonyíték?

Most pontosan Ti toljátok folyamatosan azt az álláspontot, hogy mekkora probléma, ezért minden büfögést bejelentenek.

Forrás? Bizonyíték?

Arról van már elég jó tudományos megközelítés, hogy nem önmagában az oltás okozza a mellékhatást, hanem hogy ha sikerült direktben vénába adni.

Melyiket? Mindet? Vagy tízféle KV oltás van.

400k _vizsgálat_ folyik, egy bőven 3-4mrd példányban beadott oltással.

3-4 milliárdot adtak be, ehhez képest van 2.8 millió bejelentés (<1 ezrelék), de..."minden büfögést bejelentenek". És nálam van bithiba? Neked az egész aritmetikai alegységedben szórnak a regiszterek... Az oltás a legtöbb embernél eredményez valamilyen mellékhatást, ha mást nem, hát fáj az oltás helye, meg bepirosodik, meg fáradt lesz csórikám, meg hőemelkedéses...egyik sem kardinális probléma, de ha "minden büfögést bejelentenek", akkor az ilyenek miatt cca. ezerszer ennyi bejelentés volna...

Most pontosan Ti toljátok folyamatosan azt az álláspontot, hogy mekkora probléma, ezért minden büfögést bejelentenek.

Meglepodnel ha látnád, antivaxxer körökben hogy kap hideget meleget minden évben a flu oltás (pl. higanyos, nem higanyos). Semmivel sem "szálltak rá" jobban most ezekre az oltasokra, inkább csak arról van szó, hogy a covid óriási hype-ot kapott és hangosabb tőle mindkét oldal.

Egy szó mint száz, nem hiszem hogy emiatt lenne több mellekhatas jelentve. Viszont covid oltast most sokkal sokkal több ember kap mint szezonális flu-t.

Tapsoljuk meg ezt a fantasztikus lesöprést! Nem 2.8 millió, csak 400k! Igaz, hogy ennek az immáron teljesen marginális számnak a toplista következő helyezettje fél évszázad alatt is csak a felét tudta produkálni...de le van szarva, mert csak 400k és nem 2.8 millió! Igen! Megcáfoltuk! Jóságos ég...

Fölényeskedéssel a /dev/null-ba, oda. Senki nem beszélt konkrét termékekről: az volt beírva, hogy "Covid-19 vakcina". Sic! Nem Pfizer, nem AZ, nem Szputnyik; Covid-19 vakcina. Továbbá senki nem akarta itt meghatározni, hogy X mellékhatás mekkora eséllyel fordulhat elő, ahogy azt sem, hogy miként kéne kezelni. Másról volt szó, az említett pontokban? Nem. Köszönjük Emese.

Ne játszd az eszed, ha nincs mit játszani. Először is, te nem a screenshothoz linkelted be azt a "magyarázó szöveget", mert az ebben a posztban volt, te meg erre a posztra linkelted be válasznak, ez eddig egy valótlanság. Kettő, te nem csak belinkelted azt a "magyarázó szöveget", hanem kommentárt is fűztél hozzá, amiben szarkasztikusan nehezményezted, hogy úgysem olvassa el senki. Három, a tárgyalt kérdéses adatok kapcsán a linkelt "magyarázó szövegben" zéró points volt to consider, mert mind irreleváns volt, tehát tkp. pont te nem olvastad el ezeket a pontokat, nem mi. (Vagy rosszabb esetben elolvastad és baromira nem értetted meg, hogy miért teljesen irreleváns, hogy az oldal nem alkalmas arra, hogy konkrét termékhez konkrét hatásokat, vagy kezeléseket kapcsolj vele, ami azért lenne szomorú, mert triviális: mert ilyet senki nem csinált!)

Hát akkor mit is szerettél volna akkor azon túl, hogy burkoltan hülyézel egy sort? Lesöpörni a számokat az asztalról? Érdekes, hogy pont ezt nehezményeztem abban a posztban, amire válasznak írtad. Magyarán érvek helyett megint személyeskedést, fölényeskedést, terelést és bagatellizálást tudtál csak produkálni. Na, ez "fáj" ezen ennyire.

Hát, azért remélem sikerült összekapcsolni, hogy ha a  http://www.vigiaccess.org nyitóóldalát linkeltem akkor a  http://www.vigiaccess.org - on lévő dolgokhoz van köze - még akkor is hogy ha eggyel odébb került a threadben.

Továbbra sem kommentálom, aki akarja elolvassa, és úgy kezeli az oldalról érkező infókat, ahogy azt az oldal készítői szeretnék, aki meg nem, az nem. Ennyi.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Persze haver. Véletlenül sem célozgatni akartál arra, hogy hülyeséget beszélünk, mer' ott a points to consider...amiben semmi releváns nem volt.

Már kommentáltad, de azért továbbra sem kommentálod? OK. Azok a pontok meg még mindig irrelevánsak, mert amikre felhívták a figyelmet, azokat itt senki nem követte el.

És fél év alatt le is oltották az akkor még sokkal kisebb emberiséget? Ja, nem, kellett neki 1-2 évtized is, miközben volt "kontrollcsoport", és a második évtized végére már a

mellékhatások is kiderültek kb...

Nagyon nem lehet hasonlítani a jelenlegi helyzethez.

Tudom, hogy te hivatalból nem érthetsz egyet velem kicsit sem, de képzeld már azt az időjárásjelentést amiben bejön az egyik meteorológus és bemondja, hogy hó lesz és fagy, aztán 5p múlva jön a másik és azt mondja, napsütés lesz és 20 fok.

Nem lát senki a jövőbe, de akkor mi szükség van meteorológusokra?

Rusvait el fogják előbb-utóbb takarítani, mert nem illik bele a vakcina-programba, amit mond.

 

Rohadt mindegy, hogy egy vírus halálos-e, vagy sem, mert egy hibbant "filantróp" kitalálta, hogy kötelező oltásokkal a Földet meg akarja menteni az összes betegségtől.

Már többször hirdette az igét az úriember, hogy miattunk van még egyáltalán betegség a Földön, mert ha oltakoznánk, minden betegség eltűnne.

 

Rusvai fő bűne, hogy a tények alapján próbál döntéseket hozni, ahelyett, hogy felmondaná a leckét és felvenné érte a zsetont, ahogy a többiek is csinálják.

Dehogyis. Csak simán annyira hülye, hogy még azt sem fogja fel, hogy ő a gyógyszeripar szolgája valójában.

A másik teória, hogy a "controlled opposition" szerepet osztják rá mostantól, ő lesz "az alternatíva", aki kicsit mást mond mint a többi. Azért figyeld majd meg, hogy amikor "nagyon kell", a következő emelkedett félelemhullám tetején majd ő is oltakozásra fog bíztatni.

Nagyon egyet értek veled, de a meteorológia több száz éve tanulmányozza a légkör állapotát, és a tapasztalatok meg a számítások alapján megjósol valamit, ami vagy úgy lesz, vagy máshogy.

Ezzel szemközt ez a járvány nem hasonlít semmilyen korábbira, mégpedig azért nem, mert mi (emberiség) sose voltunk még ennyire mobilak, se ennyire sokan. Úgy hurcoljuk a kórokozókat oda-vissza, mintha nem lenne holnap. (Ami egyébként szintén egy lehetőség.)

Szóval minden derék tudós (de ha nem tudós, akkor pláne) bátran mondhat valamit arról, hogy mi lesz a jövőben, de azért kellene legyen mindnyájunkban egy szűrő, hogy amit hallunk, az kb annyira megbízható, mint a madárjóslás.

Szóval minden derék tudós (de ha nem tudós, akkor pláne) bátran mondhat valamit arról, hogy mi lesz a jövőben, de azért kellene legyen mindnyájunkban egy szűrő, hogy amit hallunk, az kb annyira megbízható, mint a madárjóslás.

Lehet, hogy tényleg egyetértünk. Viszont szerintem mostanra már kiderült a járvány alatt, hogy az emberek nagyon nagy részében nincs megfelelő szűrő (ami minden coviddal kapcsolatos nyilatkozatot ki kéne szűrjön), ezért a megoldást én inkább abban látom, hogy fogja be a redvás pofáját az összes álszakértő vagy ha erre nem képes, akkor mondjon annyit, hogy tudja a fa...om.

Ahelyett, hozzáteszem, hogy ezeket plakátokra válogatnánk.

Elnézést, ha túl szókimondó voltam.

Sajnos ez igaz, amikor arra gondolnak, hogy 'az immunrendszer előzetes felkészítése segít a kórokozó legyőzésében', de ehelyett azt mondják, hogy 'az oltás megelőzi a fertőzést', akkor sajnos provokálják a szerényebb képességű polgártársainkat: ez a dezinformáció először indokolatlan várakozást kelt, utána viszont egy dühödt dacreakcióhoz vezet.

Érdekes, szerintem inkább rólatok. Amit a másik mond, meg nem hallgatjátok, baromságokat magyaráztok bele, mindenféle szarhoz hasonlítjátok a másikat, az érveit lesöpritek, hogy úgyis hülyeség...csak nektek lehet igazatok. Mindenben is. Nem csak itt a hupon, mindenütt is. Ti vagytok azok, akik megállás nélkül fölényeskedtek mindenkivel szemben és néztek hülyének mindenkit, mintha nálatok lenne az erkölcsi és szellemi fölény. Emiatt a felsőbbrendűsködés miatt gyűlöli már lassan minden élő ember a liberálisokat, az is, aki egyébként sose volt fideszes. És ezért győzött már háromszor is kétharmaddal Orbán. Nem azért, mert őt annyira szeretik az emberek, hanem azért, mert benneteket annyira utálnak.

Sz*rk: És hogy nálam komolyabb embertől is halljátok ugyanezt: https://www.youtube.com/watch?v=de-gPGEEoME&t=2385s

Szerkesztve: 2022. 01. 04., k – 10:20

Újabb szakmai gyöngyszem:

 

Durvul az omikron, kétezer felett a napi fertőzöttek száma idehaza

Kórházban 3335 beteget ápolnak, közülük 316-an vannak lélegeztetőgépen.

 

Vajon mit jelent a durvul szó idehaza? Mérséklődést?

2021-12-29 -> 3005 új eset

2021-12-30 -> 3361 új eset

2021-12-31 -> 3360 új eset

2022-01-01 -> 1955 új eset

2022-01-02 -> 1955 új eset

2022-01-03 -> 1955 új eset

2022-01-04 -> 2429 új eset

 

Természetes, hogy  az ünnepek alatt kevesebbet tesztelnek, utána meg értelemszerűen több teszt lesz, ami miatt akár +500 fővel is megugorhat az esetszám.

Úgy tűnik most sem fogom összebarnázni a nadrágomat.

Nem csak ez a fontos, hanem az is, hogy mellette a halálozások hogy alakulnak. Ha itt is az lesz, hogy az esetszámok emelkednek, a halálozások meg csökkennek, akkor elég egyértelmű lesz, hogy az omikron még kevésbé veszélyesebb, mint a már amúgy is csökkent veszélyű delta volt. Kíváncsi vagyok, hogy az agymosoda ennek ellenére vajon még magasabb fokozatba kapcsol és még jobban visítani fognak-e. Helyesbítek: biztos vagyok benne, hogy ez lesz és nem ennek ellenére, hanem pont ezért. Ld. még: a fertőzés nem immunizál, csak az összes oltás, amit már akár a betegségre is rá lehet adni. Agyfasz.

Prof. Bhakdi érzelmes üzenete: Ne veszélyeztessétek gyermekeitek szívét!

Edith Brötzner: “Professzor Bhakdi, köszönöm, hogy időt szakított az interjúra. Egy nagyon érdekes videót csinált professzor Burkhardttal, ahol felvilágosított az oltásokról, melyek igazából nem is oltások. Mik a legfontosabb tudnivalók?”

Prof. Bhakdi:Előszöris, hogy az “oltásra” egyáltalán nincsen szükség, mert ez a vírus kevésbé veszélyes mint egy influenzavírus. Másodszor, hogy az “oltás” soha nem fog tudni megvédeni egy fertőzéstől, mert az antitestek, amelyek keletkeznek, a vérbe kerülnek, az immunrendszer által a vérbe és nem pedig a légutakba a nyálkahártyákon keresztül, ahol a vírusok érkeznek. Tehát az oltás egyáltalán nem tud működni. Ezt tényleg meg kell emészteni az embernek. És harmadszor és ez volt a legfontosabb üzenet, borzalmasan veszélyes ez az oltás a testünkre, az életünkre. Ez bizonyított.

Mégpedig prof. Arne Burkhardt munkája által bizonyított, aki egyike Németország legtapasztaltabb patológusainak. Több mint 40 év szakmai tapasztalattal, több mint 150 tudományos publikációval. Egy nyugalmazott professzor, mint én is, aki felállt és azt mondta: “Tudni akarom most ezt!” És az eredmény amire jutott az annyira világos…, hogy mi egy internacionális tanácskozáson december 10-én beszámoltunk róla (angolul) és most egy videóban is pótoltuk (németül), amit mindenki megnézhet, prof. Burkhardt képeivel és a magyarázatokkal. Ez a videó a Rumble-n van, nem a Youtube-n, mert ott törlik.

De most egy tudós összegyűjtötte ezeket az adatokat. Nem fizettek neki ezért, ellenkezőleg, saját maga fizetett azért, hogy megcsinálja ezeket a vizsgálatokat. Ezen el kell, hogy gondolkodjatok! És az eredmények annyira nyilvánvalóak, hogy most a világ minden orvosát felszólítjuk, nemcsak az osztrák orvosokat, -az egészségügyi miniszteretek is orvos-, a fenébe is nézzétek meg a bizonyítékokat és ne beszéljetek badarságokat és ne hazudjátok továbbra is az embereknek, hogy az “oltás” biztonságos. Nem szabad, nem tehetitek, emiatt büntethetővé teszitek magatokat! Mert amit most tesztek, azután, hogy ezek az adatok már ismertek…

És mit mondanak nekünk ezek az adatok? Az adatok azt ordítják bele az arcunkba, hogy a beoltottak egy magas százaléka valószínűleg ill. biztosan károsodni fog, mert a szívizom szövetébe bejutnak a killer-limfociták és ott meg is találjuk őket, miután az illető meghalt. Ha nem hal meg, ezeket nem találják meg. De ahol ott vannak a killer-limfociták, ott gyanút kell fogni, emberek, orvosok! A killer-limfociták ott vannak, ahol valamit meg kell ölni.

És a killer-limfociták megölik a test saját sejtjeit, melyek a vírusproteint (jelen esetben tüskefehérjét) gyártják. Prof. Burkhardt az esetek több mint 90 százalékában megtalálta őket, 17 esetből 16 esetben. Az elhunytak 28 és 90 éves kor között voltak és mindannyiukban ugyanazok a elváltozások voltak jelen. Tehát nem lehet, hogy ezek az elváltozások nem az oltástól voltak. Az nem lehetséges. Mi több, otthon haltak meg, halálukig észre sem vették, hogy betegek. El tudjátok ezt képzelni? Otthon haltak meg, vagy munkában vagy az autójukban vagy sport közben, némelyik öregotthonban.”

Edith Brötzner: “Bhakdi professzor úr, sokan azt mondják, hogy már nagyon sok oltott van és relatív kevés dolog történik, ha mégis történik károsodás, akkor azon lehet javítani vagy meg kell tanulni élni vele.”

Prof. Bhakdi: “Amit mindenkinek meg kéne érteni ebben az országban, sőt, az egész világon, hogy vannak olyan szövetek, amelyek nem képesek regenerálódni. Mindenki tudja, hogy az agyban található sejtek például nem tudnak regenerálódni, ezért ha az agyban károsodás történik és ezek a szegény sejtek tönkremennek, elpusztulnak az átkozott oltás miatt… és elmondom, hogy a sejtek bárhol elpusztulhatnak az oltás miatt, ezek ezernyi tünetet okozhatnak…, és ezekből a károsodásokból soha nem fogtok 100 százalékig felépülni.

És a szív, a szív sem tud regenerálódni. A szívnek egy életen át dobogni kell, 100 évig akár. Ahhoz, hogy ma, holnap holnapután, 10 év múlva vagy 20 év múlva haltok meg szívproblémában vagy lesztek munkaképtelenek, nem akarok semmit mondani. Annyit mondok csak és ezt prof. Arne Burkhardt is megmondta, sok mindent meg lehet javítani, de a szívet soha. Aki mást mond, az az első éves orvosi anyagból sem ért semmit.

Ha ezt nem érti az egészségügyi miniszteretek, hajítsátok ki! Ha ezt nem tudja, nem szabad, hogy egészségügyi miniszter legyen. Ha tudja és elhallgatja, akkor sem szabad, hogy egészségügyi miniszter legyen. Nem értitek emberek? Osztrákok, ne állítsátok falhoz a gyerekeiteket és ne mondjátok, hogy lőjj, hiszen ez csak egy vízipisztoly. Ez a pisztoly töltve van. Nem veszélyeztethetitek a gyerekeitek szívét. Ez egy bűncselekmény. És ezért a bűncselekményért a buddhizmusban.. én hiszek a karmában, … a rosszból rossz jön, a gonoszság “gyümölcsét” fogjátok learatni.. rosszat vetettetek el, rosszat is fogtok aratni. Ez az egyik dolog.

Persze, ha a felnőttek ezt akarják tenni és azt mondják, mindegy néhány év az életemből, most színházba akarok menni bla-bla-bla.. és ha az emberek a színházban azt mondják, csak akkor jöhettek, ha oltva vagytok és ti ezt hagyjátok, akkor annyit mondok, ti magatok vagytok hibásak. Annyira hibásak vagytok! És akkor kérem, hogy menjetek, oltassátok be magatokat, de a francba is, hagyjátok a gyerekeket!

Azt akarom még mondani, hogy a második érintett szerv a tüdő volt. A 17 vizsgált esetből 16 mutatott elváltozásokat különböző szervekben, de mind a 16-nál eltérés volt a szívben és ehhez jött még hozzá pluszban a tüdőelváltozás, a tüdő önpusztítása, aztán voltak elváltozások a májban is, a hasnyálmirigyban, a pajzsmirigyben, az agyban.

Emberek, eszeteknél vagytok? És ti, osztrák orvosok? Gondoljatok arra, milyen nagy orvosaitok, kutatóitok voltak, de amit most ti tesztek az kimondhatatlan… ezt nem tehetitek, nem tehetitek.”

Biró Éva – 2021.12.28

https://rumble.com/vrht40-interview-mit-prof.-bhakdi.html

https://rumble.com/vrccvb-covid-impfstoffe-warum-sie-nicht-wirken-und-z…

https://climenews.com/prof-bhakdi-erzelmes-uzenete-ne-veszelyeztessetek…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Nem tudom miért, de most ez a mondat fogott meg az írásból: "Egy nyugalmazott professzor, mint én is" Nem is tudtam, hogy Prof. Bhakdi Sucharit nyugdíjas. A videói alapján 40-50-nek tippeltem volna. Igen jól tartja magát, ennek az embernek el tudom hinni, hogy van valami fogalma az egészségről.

Állítsuk ezt szembe az USA egészségügyi miniszterével: Rachel Levine - keressetek rá, de kizárólag csak amikor teljesen rendben van a gyomrotok! Ezt az embert szebb időkben elmegyógyintézetbe zárnák, de az USA egészségügyi minisztere lett.

Vagy nézzük meg a belgát: Maggie De Block - inkább ne is nézzük, de aki nem tudná miről van szó, az azért nézzen rá legalább egyszer. Durva, de muszáj tájékozottnak lenni.

Vegyük az osztrákot: az előző, aki ránézésre egy szerencsétlen kis pöcs volt, na az lemondott, nem bírta a nyomást. Mikor is? Tavaly áprilisban, amikor elkezdtek tömegesen oltani. Na, azt a nyomást én sem bírnám, hogy az én lelkemen száradjon. De mennyivel tisztességesebb lett volna, ha inkább kiborítja a bilit, mint hogy gyáván elkullogott?

Nézzük csak kire cserélték? Wolfgang Mückstein. Erre csak fotósoppal lehet mosolyt csalni. A legtöbb képén olyan grimaszt vág, hogy nem szeretnék még beszélgetni se vele: ki tudja, az ilyen szintű búvalbéleltség akár fertőzhet is.

Borzalmas, hogy milyen embereknek hiszünk, miközben ott vannak a tisztességes orvosok is, csak meg kell keresni őket nagyítóval.

Bhakdi már az őrület eleje óta következetesen ugyan azt mondja. Amit állít teljesen logikus és a nagy baj elég enyhe kifejezés az mrns oltásra. Ha igaza van, akkor kivétel nélkül minden oltott maradandóan károsodott, csak a mérték a kérdéses. Ennek katasztrofális következményi lehetnek belátható időn belül. Ne legyen igaza, de van itt olyan aki 100%-ra ki meri jelenteni, hogy a limfociták nem támadják meg az éppen tüskefehérjét gyártó sejteket? Azt már szvsz mindenki által elfogadható tény, hogy az mrns oltóanyag az egész szervezetbe eljut. Az állítás ennyi, ha igaz akkor a nem regenerálódó sejtek és szervek, mint pl. a szív, agy, tüdő maradandó károsodás szenvednek.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ne legyen igaza, de van itt olyan aki 100%-ra ki meri jelenteni, hogy a limfociták nem támadják meg az éppen tüskefehérjét gyártó sejteket?

Hogyne tamadnak meg, hiszen ez a mukodesuk lenyege. Hogy mashogy allitanak meg a "gyartast"?

Csak az elmelet az, ha jol tudom, az oltassal kapcsolatban, hogy csak az oltas helyen vagy annak szuk kornyezeteben lesznek ilyen fertozott sejtek, amik nem baj, ha elpusztulnak.

Sajnos ehhez nem tudok eléggé németül, de ha arról van szó, hogy hányan lettek tényleg szarul a Covidtol, akkor egyrészt meg mindig vitatjuk azt ahogyan ezt számolják, másrészt azóta már sokan kaptak oltast is, szintén vitatott biztonsagossag mellett, utolsó sorban pedig egy német fact check oldal alapján cafolunk egy tudóst?

Szerkesztve: 2022. 01. 05., sze – 07:15

És a tűpárna díja kapja ... (tádám) Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter! 6 oltás, gratulálunk, az értékes nyereményt támogatónk, a Pfizer biztosítja.

HOLLANDIA: 6 korona elleni oltást terveznek - ebből három emlékeztető oltást 2022-ben

Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter meggyőződése, hogy a holland lakosságnak további három korona elleni emlékeztető oltást kellene felvenni. A parlamenthez írt levelében azt javasolta, hogy 2022-ben még két, 2023-ban pedig egy adag vakcinát adjanak be.

Hugo de Jonge december 29-én a holland parlamenthez intézett levelében bejelentette, a jelenlegi „ emlékeztető” oltási kampány mellett még három „frissítő körre” kell készülni a COVID-19 elleni oltással kapcsolatban. 

Hollandia nagy mennyiségű oltóanyagot vásárolt. A Pfizer/BioNTech-től már megrendelt tizenkét millió vakcinaadag mellett az ország csaknem hatmillió további COVID-19 oltóanyagot halmozott fel az esetleges emlékeztető oltásokhoz.

Eddig körülbelül hárommillió emlékeztető oltást adtak be Hollandiában. Február 1-ig minden felnőtt lakosnak szeretnék beadni a harmadik oltást.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ebben a végtelen oltásban egyvalami jó: tisztavérűként nem érzem, hogy jobban lennék szorongatva mint bárki más :-) Mondjuk ha "felvettem" volna 3 oltást eddig, akkor kb 2 hónappal lennék beljebb mint így. De ahogy felpörgetik a gyártást kiderülhet, hogy az a két hónap valójában csak két hét. Azért a két napért meg már igazán kár volna egyetlen lövést is bekapni. LOL

Szerkesztve: 2022. 01. 05., sze – 07:22

Nem rettegsz eléggé? Itt a FLURONA a covid és az influenza szerelmegyereke.

FLURONA: Már nevet is kapott az új fertőzés, ami egyesíti az influenzát és s koronavírust

Izraelben dokumentálták az első megbetegedést az úgynevezett „fluronával”, amely egyidejű koronavírus- és influenzavírus-fertőzés.

A kettős fertőzést először egy várandós nőnél azonosították ezen a héten a Rabin Medical Centerben (Ichilov), Petach Tikva-ban. A kórház tájékoztatása szerint ekkor készültek a pozitív tesztek. A nőt egyik kórokozó ellen sem oltottak be - viszont jól érzi magát, nem igényel ellátást.

Prof. Arnon Vizhnitser szülész-nőgyógyász szakorvos, a kórház nőgyógyászati ​​osztályának igazgatója az osztályukra érkezett nőről így nyilatkozott:

„Amint megérkezett az osztályra, influenzát és koronavírust diagnosztizáltak nála. Mindkét teszt pozitív lett, még azután is, hogy újra ellenőriztük” – mondta.

Az egészségügyi minisztérium még vizsgálja a viszonylag enyhe esetet, és még nem állapította meg, hogy a két vírus kombinációja okozhat-e súlyosabb megbetegedést.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Nahát, nahát a rég látott ismerős. Ki kellett lapoznom, hogy mik a tünetei, olyan régen nem láttuk az influenzát: láz, végtagfájdalom, szaglás vagy ízérzékelés elvesztése, köhögés. Előfordul, hogy a gyógyulás után hosszú ideig kellemetlen tünetei maradnak a betegnek. Súlyos esetben tüdőgyulladást is okozhat, akár halálos is lehet.

Amikor a kis közép-amerikai ország lekörözi ésszerűségben a világot: https://twitter.com/APompliano/status/1478350772093992968

Arról csináltak reklám kisfilmet El Salvadorban, hogy az egészséges életmód mennyire fontos a Covid elleni védekezsében, és felsorol jópár jó tanácsot. Egyetlen hibája, hogy az étrend esetén fogalmatlan, ami képek felvillannak, az nem mind egészséges. Azért vakcinákat szerencsére nem említ, odáig nem süllyed :-)

Pont ezt reklamáltam, hogy ameddig nincsen ilyen fajta propaganda, addig nem tudom elhinni, hogy a kormány az egészségünkért aggódik, és azért csinál bármilyen intézkedést is. Mert ez volna az alap, aminek értelme is van, de ezt nem propagálja senki.

Pont kimutatott covid pozitivak vagyunk.

Ez a videó elég megnyugtató volt számomra:

https://rumble.com/vrkbjv-btor-emberek-79.-rsz-dr-shankara-chetty-magya…

Dél-afrikai orvos több mint 8000 beteget kezelt anélkül, hogy bárki kórházba került volna.

A lényege, hogy megfigyelte, hogy az első 7 nap kb. ugyanolyan szintű mint egy influenza. A 8. napon néhány embernél légzési nehézségek jelentkeznek. Ha nem lesz ilyened a 8. napon, akkor átment rajtad és mint egy influenzából kigyógyultál, kész. Ha légzési nehézségeid vannak. Ez szerinte egyszerűen abból adódik, hogy a vírust ekkorra győzi le a szervezet. Ha allergiás vagy  a vírusdarabkákra, akkor ebből légzési nehézség lehet és akár lélegeztető-gépre is kerülhetsz. Ezért Ő ajánl egy terápiát a légzési nehézségek esetére. Ezzel a terápiával a poszt-covid sem jön elő.

Igen. A magyarázata szerint ha már találkoztál a vírussal akkor 2. alkalommal még áteshetsz, 3.-ra már csak nagyon ritka esetben kaphatod el. A reakció sokkal gyorsabb. Így a vírus ciklusát lerövidíted. Valami olyasmit magyarázott, hogy minden vírusnak megvan a szaporodási ciklusa. Így lesz akinél gond lesz az a 8. napon jön elő. Ha ezt gyorsan és erősen kezeled, akkor annak az embernek nem kell kórházba kerülnie, nem lesznek poszt-covid szindrómái sem.

2. alkalommal már gyorsabban reagálhat rá a szervezeted, így hamarabb ellaposodhat a történet. Viszont az allergiás reakció kialakulhatott az első fertőzésnél és így lehet hamarabb jön a sorsdöntő 8. nap is.

Mivel mindenki a vírus megölésére gyúr, így az allergiás reakció vírustöredékekre dolgot szerintem senki sem vizsgálja orvosunkon kívül.

https://thecovidworld.com/vaccinated-women-are-now-lying-about-their-va…

"Everyone was told that those who did not get the jab would regret it, but now it seems that the opposite is true. In a startling reversal, women who have had the COVID vaccine are being shunned in the dating scene by potential partners due to issues with possible birth defects and infertility."

Hmm, tényleg van ilyen? Én mondjuk tuti nem jönnék össze vaxolt nővel (mármint úgy értve ha párt keresnék, de nem keresek). Tök logikus, hogy a vakcina egy hosszú távú ismeretlen kockázat, ha viszont túlélte ezt a borzalmas pándémiát eddig vaxolatlanul, az egy ígéret arra, hogy jó géneket fog adni a porontyainknak. És akkor a sheddingről még nem is beszéltünk.

Nem oltatlanok és oltottak élnek Magyarországon, hanem emberek.

A házasságomra minimális befolyása lenne annak, ha a feleségem éppen oltásmániás lenne. Lenne néhány vita, de nem tulajdonom a feleségem, ezért nem muszáj egyetértenie velem. Lehetnek önálló gondolatai.

 

Azt meg jóformán senkiről sem lehet megmondani előre, hogy meddő-e vagy sem. Ráadásul a meddőségi esetek 50%-a a férfi miatt van.

A Ringier ügyvezetője azt mondta, arra kérte a szerkesztőségeit világszerte: covidügyben támogassák a kormányokat

Óriási sajtószabadság-botrány robbant ki a németnyelvű médiában, miután nyilvánosságra került egy még 2021. február 3-án rögzített online beszélgetés, amelyből kiderült, hogy a svájci Ringier-médiavállalat ügyvezetője, Marc Walder gyakorlatilag kormánypártiságra utasította a náluk dolgozó összes újságírót:

„Minden országban, ahol jelen vagyunk – és örülnék, ha ez köztünk maradna –, a kezdeményezésemre azt mondtuk, hogy híradásainkkal a kormányokat akarjuk támogatni, hogy mindannyian jól vészeljük át a válságot. (…) Tennünk kell azért, hogy a politika – cselekedjen akár elég gyorsan, keményen vagy épp kevésbé – ne veszítse el a nép bizalmát. A média nem üthet éket etéren a kormány és a társadalom közé.”

Walder egy olyan, meglehetősen általános kérdésre adta ezt a választ, amely azt tudakolta, hogy miben látja a média felelősségét a járvány alatt. A CEO konkrétumokat is hoz: a jó példa szerinte a Ringier tulajdonában álló svájci Blick bulvárlap, amely példásan együttműködött a kormánnyal a szigorítások kommunikálásában (a videót publikáló lap azt írja: kormányszócső lett), addig a rossz példa a német Bild, amely szokásos szerepét, a kispolgárok szócsövét felvéve elég keményen leplezi le és támadja az értelmetlen intézkedéseket. Walder szerint azért fontos együttműködni a kormányokkal, mert a pandémiában a tömegek által fogyasztott, azoknak orientációt kínáló média felelőssége is jelentősen nagyobb.

Amikor a videót publikáló Nebelspalter portál szembesítette Waldert az őket egy autoriter rezsim médiapolitikájára emlékeztető szavaival, megkérdezték többek közt azt is, hogy nem sérti-e a szerkesztőségek függetlenségét a menedzsment kérése. A Ringier válasza: nem. Mint írták: „Marc Walder és a Ringier-csoporthoz tartozó lapok főszerkesztői között régóta folyamatos és konstruktív párbeszéd folyik.” (Ilyen lapok például a legolvasottabb szlovák hírportál, az Aktuality.sk, a lengyel Onet.pl, a szerb Blic, a lengyel Fakt, a román Libertatea, a magyar Blikk bulvárlapok, azaz eszerint olybá tűnik, térségünk legbefolyásosabb lapjainak nem adatott meg a szerkesztőség függetlensége az elmúlt két év legfontosabb és legmegosztóbb témájában.)

A válasz nem volt túl meggyőző, Walder mondatait a svájci közmédiában megszólaltatott szakértőtől kezdve a Neue Zürcher Zeitungon át Gabor Steingartig a független újságírás szerepfelfogásával összeegyeztethetetlennek tartják, és felhívják a figyelmet arra, hogy sem a tulajdonos, sem a kiadóvállalat menedzsmentje nem szólhat bele a szerkesztőség és annak felelős vezetője által összeállított médiatermék tartalmába (a magyar médiatörvény is ezt írja elő elvileg, a cáfolatért elég ránézni csak a KESMA-lapokra). Az üggyel kapcsolatban a legkeményebben az NZZ fogalmaz:

„Amit a CEO mond, az az újságírás csődjének kinyilvánítása. Nincs enyhítő körülmény, Walder ugyanis láthatóan tisztában van azzal, mit tesz. Az információ bizalmas jellegét érintő kérés arra utal, hogy tudatában van annak, hogy éppen saját üzletének értékeit árulja el. Az újságírás első feladata ugyanis az igazság keresése. Aki azonban, mint Walder, a médiában a kormányokat akarja támogatni, nem tud eleget tenni ennek a feladatnak. Ahelyett, hogy kritikával figyelné a kormányt, annak cinkosává teszi magát.”

Európa legjobb napilapja szerint tehát az újságírás nem arról szól, hogy olyannak írjuk le a világot, amilyennek látni szeretnénk, hanem olyannak, amilyen. Igazuk van. A felvételnek külön aktualitást ad a svájci kormány népszavazásra bocsátott javaslata: február 13-án arról döntenek majd a polgárok, hogy adjon-e nagyobb anyagi támogatást az állam a magánkézben lévő médiacégeknek, így a Ringier-nek is.

A Ringier Magyarországon is aktív: a portfóliójukba tartozik többek közt a Blikk és a Noizz.hu, természetesen megkerestük a kiadó sajtóosztályát a kérdéseinkkel, hogy vajon a CEO direktívája náluk is érvényesült-e, egyáltalán szóltak-e nekik. Ha válaszolnak, természetesen visszatérünk az ügyre.

Brit tudósok lassan megállapítják: talán elhibázott volt a zárjunk be mindenkit, sokáig stratégiája a védekezés szempontjából.

Egy új, beszédes nevű könyv (The Year the World Went Mad: A Scientific Memoir) már arra utal, hogy a svédek célzott megközelítése a védekezéshez kevesebb kárral járt, mint a brit modell. A Guardian a könyv szerzőjét idézve tabukat döntöget, hisz szerinte figyelembe kellett volna venni, hogy a 75 évnél idősebbek 10 ezerszeresen nagyobb veszélyben voltak, mint azok, akik még nem múltak el tizenöt évesek.

Úgy látszik, hogy Angliában az omikron variáns némi reflexióhoz vezethet. Más országoknál továbbra is kijárási korlátozásokhoz, de jobb ugye óvatosnak lenni.

https://www.theguardian.com/.../britain-got-it-wrong-on...

https://www.facebook.com/parbeszedetajarvanykezelesrol/posts/1223917036…

Igen, de sajnos ez valahogy nem tudatosul az emberekben. Lehet, hogy van valami szuro ami ezt felfogja vagy ha valami nincs agyonsulykolva a mediaban, akkor az biztos nem ugy van.

Pedig ha ezt fel tudnank ismerni, akkor mindjart invalidalodna az osszes jarvanykezelesnek hazudott potcselekves Europa szerte.

Olyan pökhendi, gőgös emberek kezelték a járványt, hogy semmiféle megbánást nem fognak tanúsítani. Az oltatlanok felelőtlenek, ostobák, mások egészségére veszélyesek. Bár az adatok nem őket igazolták, de inkább kényszeroltják és kirekesztik az országot, de elismerni sosem fogják, hogy tévedtek.

 

Csak figyeld meg Müller Cecília kommunikációját, kezdetben "sajnos 40 honfitársunk meghalt", egy kissé átalakult: "amelyik háziorvos nem oltat önkéntesen, akár 5 millió forintra is megbüntetjük".

 

Már nem segít a rábeszélés, mert mindenki tudja, hogy hazudtak. Már csak ilyen diktatorikus módon haladhatnak előre az oltási programban.

WHO-logika: az omikron akkor sem minősíthető enyhének, ha enyhe tüneteket okoz.

A koronavírus jóval fertőzőbb omikron mutációja lehet, hogy kevésbé súlyos tüneteket okoz a globálisan domináns delta variánsnál, mégsem minősíthető enyhének - közölték csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tisztségviselői Genfben.

Janet Diaz, a WHO klinikai kezelésekért felelős vezető tisztségviselője szerint az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy az először Dél-Afrikában novemberben azonosított vírusmutáció kisebb kockázatot jelent a delta variánsnál, legalábbis ami a kórházi kezelések szükségességét illeti.

Genfi sajtótájékoztatóján Diaz elmondta: úgy tűnik, hogy az omikron vírusmutáció kevésbé vezet súlyos lefolyású megbetegedéshez a fiatalabb, illetve az idősebb korosztályokban.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szintén a sajtótájékoztatón kijelentette: az omikron ettől még nem tekinthető "enyhének", mivel világszerte rekordokat dönt a fertőzöttek száma, most emiatt túlterheltek az egészségügyi ellátórendszerek.

A WHO főigazgatója ismételten a rendelkezésre álló vakcinák arányosabb globális elosztását sürgette. Mint mondta, a jelenlegi gyártási kapacitásokat figyelembe véve, 109 ország nem fogja tudni teljesíteni a WHO idén júliusra kitűzött célját, azt, hogy a világ lakosságának 70 százalékát teljes körűen beoltsák.

A főigazgató beszélt arról is, hogy a december 27. és január 2. közötti héten az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 71 százalékkal, 9,5 millióra gyarapodott. Hangsúlyozta, hogy ilyen mértékű emelkedést korábban nem tapasztaltak. Mint mondta, azon a héten Észak- és Dél-Amerikában megkétszereződött, míg Európában 65 százalékkal lett több az új esetek száma. Az adott időszakban 41 ezer halálesetet is regisztráltak. Mindemellett a hiányos tesztelés miatt a valós számok jóval nagyobbak lehetnek - tette hozzá.

Bruce Aylward, a WHO egyik tanácsadója pedig arról számolt be, hogy 36 országban az átoltottság aránya még a tíz százalékot sem érte el. Hozzáfűzte, hogy világszerte a súlyos tünetekkel kezelt páciensek 80 százaléka nincs beoltva.

(MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/64/238268/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2022. 01. 07., p – 09:37

Omikron Magyarországon?

https://github.com/kamutelapo/covid/blob/master/k%C3%A9pek/Covid%C3%96s…

 

A kórház és a halál csökken, vagy stagnál, az új fertőzések nőnek.

 

Mielőtt azt gondolnátok, hogy majd kórházba fognak kerülni, nos nem fognak. A kórház és az új fertőzöttek száma a 4 hullám folyamán végig együtt emelkedett.

 

https://github.com/kamutelapo/covid/blob/master/k%C3%A9pek/K%C3%B3rh%C3…

Szerkesztve: 2022. 01. 07., p – 10:27

167,392 ezer Favipiravir beadása után rájöttek a "szakértőink", hogy hatástalan.

A konteósok már fél éve azt szajkózták, hogy ha túl akarod élni a COVID-ot inkább ne vedd be.

 

https://24.hu/tudomany/2022/01/07/favipiravir-koronavirus-covid-19-infl…

 

Ezt is megéltük: a betegnek végzettség nélkül több esze van, mint az orvosának.

 

Továbbá az is kiderült, hogy annak is megvan a kockázata, hogy új variánsok keletkeznek a gyógyszer hatására. 

Ennek oka, hogy mivel a favipiravir folyamatosan hibákat „ír bele” a vírus RNS-ébe, folyamatosan mutációra kényszeríti azt, ez pedig problémás lehet, ha a mutálódott vírusok kijutnak a szervezetből, és megfertőznek másokat is.

Továbbá az is kiderült, hogy annak is megvan a kockázata, hogy új variánsok keletkeznek a gyógyszer hatására.

Ennek oka, hogy mivel a favipiravir folyamatosan hibákat „ír bele” a vírus RNS-ébe, folyamatosan mutációra kényszeríti azt, ez pedig problémás lehet, ha a mutálódott vírusok kijutnak a szervezetből, és megfertőznek másokat is.

Ugyan, ezt biztos nem direkt csinálták!!!4 /s

USA: Florida kormányzója megint meglepetést okozott a nyilatkozatával

Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója a korai kezelés életmentő voltára hívta fel a figyelmet:

"100%-ban elköteleztük magunkat amellett, hogy az emberek élni tudják az életüket, hogy a gyermekek tanulhassanak, a vállalkozások működhessenek és az emberek megtartsák a munkahelyüket. Ez nem alku tárgya! Nincs helye a félelemnek! Ezt a helyzetet racionálisan kell kezelni. A félelemnek nincs alapja, ha az Omicron által okozott fertőzés klinikai tüneteit nézzük. Ez nem azt jelenti, hogy az embereknek nem adjuk meg a kellő segítséget. De nem engedjük meg, hogy a hisztéria aláássa a társadalom működését."

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2022. 01. 08., szo – 11:53

Hoppá, újabb konteo vált igazzá. A PCR teszt nem ér semmit és ez az egész pandémia őrület alapjait rázza meg.

https://www.cdc.gov/csels/dls/locs/2021/07-21-2021-lab-alert-Changes_CD…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

https://www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/lab/virus-requests.html

Segítek: kivezetik az egyik terméküket, mert csináltak egy másikat, ami többet tud.

CDC has developed two laboratory tests that identify SARS-CoV-2, the virus that causes COVID-19. The first test is only used for COVID-19 diagnosis and was released in February 2020. This test is called the CDC 2019-Novel Coronavirus (2019-nCoV) Real-Time RT-PCR Diagnostic Panel. A second test, the CDC Influenza SARS-CoV-2 (Flu SC2) Multiplex Assay , has been developed to detect SARS-CoV-2, influenza A, and influenza B viruses at the same time.

Belinkeltél egy CDC-s oldalt, és melléírtál valamit, aminek nincs köze hozzá, mert még csak el se olvastad. (ha esetleg mégis elolvastad, és ennek így írtál mellé hülyeséget, az még rosszabb)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Raadasul meg ezen az oldalon is van erre vonatkozo komment. A koznapi ertelemben hasznalt "PCR-teszt" koszoni szepen, jol van. Godenyek persze elmulasztjak korrigalni magukat szokas szerint.

Tisztelt Doktor Urak! Nem tudom helytálló-e ez a videó abból a szempontból, hogy a CDC egy RT-PCR teszt használatának ideiglenes engedélyezését szüntette meg dec. 30.i határidővel és nem PCR simán teszt van megjelölve a mellékelt CDC-riasztásban. Szeretném ha igaz lenne úgy ahogy BS dr úr mondja, de amennyiben nem, azzal újabb támadási felületet nyújtunk a bennünket minden fronton támadó kormányzatoknak és mainstream médiáknak. Mellékelek egy linket, amiben a klf. megnevezések közti különbségről írnak, persze laikus lévén, nem igazán értem, csak tartok tőle, hogy az a két betű (RT) fontos és egészen más laboratóriumi folyamatban használt teszt-eljárásra utal és nem az általunk csak PCR tesztnek hívott garatból/orrból vett mintavétel ideiglenes engedélyének visszavonására, tehát az elhangzottakkal szemben nem rengeti meg alapjaiban a kártyavárat (sajnos). Bocs’ ha felesleges kekeckedésnek tűnik a levelem, szeretném ha eloszlatnák a kételyeimet de ide is a józan ész és a kételkedés hozott már majd két éve. A link: https://www.enzolifesciences.com/science-center/technotes/2017/march/what-are-the-differences-between-pcr-rt-pcr-qpcr-and-rt-qpcr?/ Köszönöm.

Asszem ugorhatunk.

Egy újabb hibrid: a deltakron. 

Szia Uram! 5. oltás?

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Az embereknél működik, hogy minden egyes különböző DNS megnyilvánulásnak saját neve van. A vírusoknál talán nehézkes lenne minden egyes vírusentitást saját névvel illetni.

Persze még megélhetjük, hogy személyi igazolványuk is lesz a vírusoknak, de csak a tudományosság nevében.

 

Sokkal jobb volt, amíg az urak pálcával vízereket mértek és nem közegészségüggyel foglalkoztak.

Szerkesztve: 2022. 01. 10., h – 09:06

Dr. Joseph Mercola

Az Egészségügyi Világtanács (WCH) közreadta a tüskefehérjék semlegesítési protokollját

https://docs.google.com/document/d/1wY78FjzwkjPE9qN8o5TsV-Gm99PTSWJQ

Ez azért elég komoly:

C vitamin

6-12 g naponta (egyenletesen elosztva nátrium-aszkorbát formában,
vagy 3-6 g liposzómális C-vitamin formában
vagy 1-3 g aszkorbil-palmitát formában

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A konteó ezzel szokott kényszeroltás után méregteleníteni. Már ha ugye túlélik.

A tüskefehérje-gátlók és semlegesítők közé tartozik a fenyőtű, az ivermektin, a neem, az N-acetilcisztein (NAC) és a gluthation

 

Nálam is van NAC végszükség esetére.

Az amerikai hadsereg vakcinája elsöpörheti a járványt

Megunták a gyógyszercégek bénázását, saját fejlesztésbe kezdtek.

Nem hasonlít a mostaniakra... Ezek ugyanis, ahogyan azt egyre inkább látjuk, nem vezetnek sem igazán tartós, sem pedig igazán széles körű védelemhez

Van még kérdés?

 

Szia Uram! US Army vakcina?

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

A járványt ez sem söpörheti el, mert ahhoz az egész bolygót be kellene vele oltani...oh, wait.
Also

Az Indexen már 2020 decemberében írtunk erről a lehetőségről, miszerint az ilyen jellegű oltások az esetleges mutálódott vírusvariánsokkal szemben tehetetlenek lesznek, mivel kizárólag a vírus fertőzőképességéhez elengedhetetlen, és éppen ezért folyamatos evolúció alatt álló részét, a tüskefehérjét támadják. Ez az alapelv, illetve a gyakran és gyorsan mutálódó RNS-vírusok magyarázzák részben azt is, hogy például influenza ellen is évente kell oltani.

Mit mondhatnék, én megmondtam:
https://hup.hu/node/171590#comment-2554135
https://hup.hu/node/172294#comment-2575941

Ez most már tényleg működni fog, higgyétek el! Nem baj, hogy nincs túlzottan tesztelve, hiszen katonai! Valóban 1 darab elsöpri a Covidot, de most tényleg! Ezek nem bénáznak, mint a többi, mert ez katonai! Ki ne akarna katonai holmit a bőre alá?

El tudom képzelni, hogy tényeg ezt is be fogják oltani az Omikron ellen! Hiszen az még akár hőemelkedést és fejfájást is okozhat 2-3 napon át!

Dr. Wolfgang Wodarg, tüdő- és belgyógyász orvos, az Európa Tanács Egészségügyi Bizottságának korábbi elnöke szólal meg az aktuális helyzet kapcsán.

https://www.bitchute.com/video/gAqIr9Scxnt9/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Bezárta magát tüntetőleg a vonatvécébe az osztrák főszerkesztő, mert alig valakin volt maszk, később lefotózták: és hát rajta se :///

A Falter című balliberális bécsi hetilap a műfaj egyik legjobbja: nagyjából egy Magyar Narancsba oltott Átlátszót kell elképzelni rendkívül erős kultúrrovattal, belemenős oknyomozásokkal, bécsi önkormányzati hirdetésekkel. Főszerkesztője, Florian Klenk nem csupán Ausztria egyik legismertebb újságírója, de twitteres aktivitása miatt az egyik ügyeletes és állandó megmondóember is odaát. A Twitterrel (mint a legtöbb mikrobloggal és közösségi médiával) ellenben vigyázni kell, azok függőséget okoznak, és gyorsan ott találhatja magát bárki, hogy plusz 10 százaléknyi lájk reményében, vagy épp egy jó könyv hiányában, unalmában már azt közvetíti, hogyan utazik épp a vonaton. A Twitteren többnyire azért jelentős részben hetilapjának cikkeit és az osztrák politika történéseihez fűzött kommentárjait megosztó Klenkkel éppen ez történt még karácsony előtt: azóta már törölt tweetekben arról számolt be, hogy a Velence-Bécs éjszakai vonaton rengeteg ember nem hordott maszkot, így ő egy darabig kénytelen volt a WC-ben utazni elővigyázatosságból, erről fotókat is posztolt.

Van azonban 2021 tavasza óta egy Exxpress.at nevű online portál, ami néha egészen lockdown-, maszk- és visszafogottan oltásszkeptikus hangnemben tudósít Ausztria dolgairól, a főszerkesztő azon Richard Schmitt, aki a Heute és a Krone.at főszerkesztőjeként nyugati szomszédunk legolvasottabb lapjait vezette, és most az a célja, hogy egy emelkedett bulvárlapot csináljon, jelentsen ez bármit is. (Vagyis mintha mondjuk Ómolnár Miklós kormánypropaganda és a gusztustalan Ripost helyett Hont András agyát próbálván kifürkészni szerkesztene lapot, de elég a párhuzamokból.) Ők Klenk mosdóra meneküléséből rögtön viccet csináltak (hiába, az újságírókat senki sem szereti, csak amikor díjakat kell nekik átadni), így nem csoda, hogy rögtön felkapták azt a Twitteren nemrég felbukkant fotót, amin a Falter-főszerkesztő látható, amint

egy vonaton lehúzott maszkkal dolgozik, azaz lényegében pont azt teszi, ami miatt hetekkel azelőtt nyilvánosan felszólalt és demonstratívan még el is menekült előle.

Klenk reakcióként közölte: tudja, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie, de hosszú volt a napja, csak egy picit húzta le a maszkot, mert fájt a feje, és jobban örült volna, ha a kép készítője fotózás helyett inkább rászól, hogy vegye vissza. Később (miután némi shitstorm is elérte, kettős mércét kiáltva, egyben felhívva a figyelmét arra, hogy a WHO szerint a fejfájás is covidtünet lehet) támadó hangnemre váltott, és kikérte magának az egészet, mondván nem vezet sehova, ha covidnyomozónak állva egymást fotózzák az emberek, hogy kin van maszk és kin nincs, hiszen a tartósan korrekt viselkedés lehetetlen; végül több lazaságot kért a jakobinus hév helyett. Tegnap este pedig posztolva pár mailt, amit kapott (egy arról szól, hogy egy vendéglátós kitiltotta a helyéről, egy másik megfenyegette, egy harmadik örülne a halálának), azt írta, most már vége szakadhatna az oltásellenesek örömének, ugyanis elérték azt a határt, amit már nem szabadna átlépnie senkinek, és ez már nem vicces.

Szóval ilyesmik foglalkoztatják az adminisztratív káoszba fulladó, egyre kevésbé valószínű kötelező oltás mellett az osztrákokat, akiknek kancellárja arra hivatkozva nem ment el a bécsi újévi koncertre, hogy az a járvány közepén rossz üzenetet közvetítene, majd kiszivárgott róla egy fotó, hogy a koncert előtti napon óriási társaságban egy sípálya hüttéjében bulizott, és végül kiderült, hogy covidos lett.

Aki pedig küldene nekünk egy fotót, amint valamelyik maszkrajongó celeb vagy épp médiamunkás akár orráról leengedve, akár egyáltalán nem hordja a textilt, ne tegye, embereket fotózni a tudtuk nélkül ugyanis nemcsak óriási bunkóság, de sérti azon alapvető emberi jogokat is, amelyek fontosságára éppen a covidjárvány mutatott rá. Inkább menjen oda az illetőhöz, és figyelmeztesse. Vagy gratuláljon a bátorságához.

Elgondolkodtató írás, ami egy belga professzor, prof. Mattias Desmet elméletén alapul. Hosszú, de érdemes elolvasni, mert egy lehetséges válasz ad a mostani elmebaj okára.

A megalomániások és a tömeg

https://kuruc.info/r/20/238438/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Van baj.

 

A cikk erdekes volt. Lehet a covid tenyleg csak egy urugy egy ujfajta tarsadalmi berendezkedeshez. Es covid nelkul is bekovetkezne, csak lassabban.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Mifelénk ez ugye már egyértelmű. El fog jönni az idő, amikor a társadalom annyira elveszíti a kapcsolatát a valósággal, hogy azt fogják hülyének nézni, aki szerint az ég kék és a fű zöld.

Hiába nézed az 5 kört és 3 négyzetet a festményen, nem látod a művészetet benne és nem érted, hogy ez mitől szép. Rajtad kívül mindenki tapsolni fog a művész nagyszerűségének.

Hiába próbálsz kérdezni, magyarázni, nem fog menni. Erre fel kell készülni.

 

Sajnos a realitást vesztett kultúrák szembesülése a valósággal fájdalmas szokott lenni és sok áldozattal szokott járni.

Ez borzasztóan jó cikk, (gyuri23, ilyenek a "szemnyitogatók", és köszi,) teli saját tapasztalatainkból is igazolható meglátásokkal. (Akkor is, ha most éppen kurucos!) Ne menjetek el mellette, olvassátok el és gondolkodjatok el a leírtakon. Ide teszem a "konklúziót" az érdeklődés felkeltéshez.

"Mit tehet az ellenálló 30 százalék? A (belga!) professzor szerint [54] minden lehetséges alkalommal fel kell szólalni, hogy a folyamat ne teljesedjen ki. Minél több ellentmondó hang van, a hipnózis annál kevésbé lesz mély, annál kisebb lesz a hipnotizáltak gátlástalansága. Ezt én úgy fordítanám le, hogy inkább köpjenek le ma, mint hogy kivégezzenek 6 hónap múlva. Természetesen ez nem az igazi megoldás. A folyamatokat úgy lehetne megállítani, ha a tömegtájékoztatás abbahagyná a manipulálást [55], majd a társadalmi rendet úgy kellene alakítani, hogy a fiatalok 89 százaléka ne érezze céltalannak az életét, ne legyen az emberek 50 százaléka elszigetelt. Erre viszont nincs hatással az ellenálló 30 százalék, nem náluk van a pénz, sem a hatalom, nekik csak az marad, hogy felszólal(hat!)nak. Forrás: https://kuruc.info/r/20/238438/"

Az oltás nem veszélyes. Ezen az oldalon azokat a tudományos publikációkat gyűjtik, amik szerint viszont az. A szám már most 1000+

https://www.saveusnow.org.uk/covid-vaccine-scientific-proof-lethal/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Most hogyha arra gondolsz, hogy tudósok bizonyították, hogy az oltottak 3 év múlva csimpánzok lesznek, akkor ilyen rész nincs benne.

Hont András normálisan képviseli a másik oldalt. Eltérő véleménye van és ezt kultúrált emberi formában elmondja, sőt Rusvaival is beszélgetett.

 

Nincs benne semmi olyan, amit idáig ne tudtunk volna, csak objektív, tárgyilagos beszélgetés emberekkel. Ha szenzációt keresel, akkor hallgass más videót.

Ehud Qimron professzor: Tisztelt Egészségügyi Minisztérium, itt az ideje a kudarc beismerésének!

Nem, nem egy alusipkás gyíkember-grafénoxid hívő, hanem Ehud Qimron professzor, a Tel-Avivi Egyetem Mikrobiológiai és Immunológiai Tanszékének vezetője és az egyik vezető izraeli immunológus intézett nyílt levelet az Egészségügyi Minisztériumhoz, amelyben élesen bírálja a koronavírus-járvány izraeli – sőt globális – kezelését. Eredeti héber nyelvű levél : N12 News (2022. január 6.);

Lásd még: Qimron professzor 2020. augusztusi előrejelzése: „A történelem fogja megítélni a hisztériát” (INN).
Magyarországon előszeretettel tekintenek Izraelre, mint a pandémiahelyzet kezelésének mintaállamára. Fog-e a sajtó erről a levélről, illetve a levél által az izraeli társadalomban keltett hullámokról beszámolni? Kásler Miklós miniszterelnök úr, a pandémia megmondóemberek csapata[1] találva érzik-e magukat a levél olvasatakor? Hiszen a levélben megfogalmazott visszásságok kísértetiesen ugyanazok, mint Magyarországon. 

 

Tisztelt Egészségügyi Minisztérium, ideje beismerni a kudarcot!

A végén mindig kiderül az igazság, és a koronavírus-politikával kapcsolatos igazság most kezd előtűnni. Amikor egymás után omlanak össze a destruktív koncepciók, nem marad más hátra, mint hogy ezt elmondjuk a pandémia menedzsereinek. Nos, elmondtuk.

Két év elteltével mindannyian felismerjük, hogy egy légúti vírust nem lehet legyőzni, és az ilyen kísérlet kudarcra van ítélve. De Önök ezt nem ismerik be, mert az elmúlt két évben szinte egyetlen hibát sem ismertek el. Utólag viszont jól látszik, hogy Önök szinte mindenben csúfos kudarcot vallottak, és már a média is nehezen tudja elhallgatni a tényeket.

Önök a minisztériumban nem voltak hajlandók elismerni, hogy a fertőzés hullámokban jön, amelyek maguktól lecsengenek, figyeljék és kutassák azt akármennyi ideig is. Önök ragaszkodtak ahhoz, hogy a hullámok minden lecsengése kizárólag az önök cselekedeteiknek tudható be, így hamis propagandával “leküzdötték a járványt”. És újra megszüntették a járványt, és újra és újra és újra.

Önök nem hajlandók elismerni, hogy a tömeges tesztelés hatástalan, pedig saját vészhelyzeti terveik ezt kifejezetten kimondják (“Pandémic Influenza Health System Preparedness Plan, 2007”, 26. o.).

Önök nem voltak hajlandók elismerni, hogy a fertőzésen átesés inkább véd, mint egy vakcina, bár a korábbi ismeretek és megfigyelések azt mutatják, hogy a beoltottak, akik nem estek át a betegségen, gyakrabban fertőződnek meg, mint az oltatlan, de betegségen átesett személyek. Önök a tapasztalatok ellenére nem voltak hajlandók elismerni, hogy az oltottak továbbadhatták a fertőzést. Önök ennek alapján azt remélték, hogy a védőoltással sikerül elérni a nyájimmunitást – de Önök ebben is kudarcot vallottak.

Önök ragaszkodtak ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják azt, hogy a betegség jóval veszélyesebb az egyéb alapbetegségekkel együtt élők csoportjára és az idősebb felnőttekre, mint a fiatalabbakra, pedig erről Önök már 2020-ban tudomást szereztek Kínából.

Önök megtagadták, hogy elfogadják a “Barrington-nyilatkozatot” – amelyeket több mint 60.000 tudós és orvos írt alá – vagy a józan ész egyéb programjait. Önök úgy döntöttek, kigúnyolják, rágalmazzák, eltorzítják és lejáratják őket. Önök a megfelelő programok és személyek helyett olyan szakembereket választottak, akik nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel a járványkezeléshez (fizikusok, mint vezető kormányzati tanácsadók, állatorvosok, biztonsági tisztek, média munkatársai stb.[2]).

Önök elmulasztották, hogy megfelelő hatékony rendszert állítsanak fel az oltások mellékhatásainak bejelentésére, sőt, a mellékhatásokról szóló jelentéseket törölték saját facebook-oldalukról. Miután Önök zaklatni kezdték azokat az orvos kollégákat, akik szót ejtettek az oltások mellékhatásairól, a legtöbb orvos a zaklatásokat megelőzendő elkerülte, hogy ezekről tájékoztatást adjon. Önök nem vettek tudomást a menstruációs intenzitás és a menstruációs ciklus időtartamának változásairól szóló számos jelentésről. Önök elrejtették azokat az adatokat, amelyek lehetővé tennék az összefüggések objektív és rendes feltárását (például eltávolították a Ben Gurion repülőtér utasaira vonatkozó adatokat). Ehelyett Önök úgy döntöttek a Pfizer vezetőivel együtt, hogy nem objektív cikkeket tesznek közzé az oltások hatékonyságáról és biztonságosságáról.

Visszafordíthatatlan kár a bizalomban

Önök azonban a fellegekből figyelmen kívül hagyták azt a tényt is, hogy a végén mindig kiderül az igazság. És most lassan elérkezünk ide. Az igazság az, hogy Önök a közvélemény Önökbe vetett bizalmát soha nem látott mélységekig lerombolták, és aláásták az Önök státusát, mint a szakmai tekintély forrását. Az igazság az, hogy Önök az elmúlt két évben több száz milliárd sékelt égettek el minden eredmény nélkül – a megfélemlítések közzétételével, eredménytelen tesztekkel, a pusztító lezárásokkal, és az élet normális rendjének megzavarásával.

Önök tönkretették gyermekeink oktatását és jövőjét. Bűntudatot keltettek, szorongást, dohányzást, italozást, függőséget okoztak, kiégést és veszekedéseket generáltak a gyerekek között, amint azt az iskolavezetők országszerte megerősítik. Önök károsították a társadalmi létet, a gazdaságot, az emberi jogokat, a mentális és testi egészséget.

Önök rágalmazták azokat a kollégákat, akik nem estek hasra Önök előtt, egymásnak ugrasztották az embereket, megosztották a társadalmat, és kisarkították a diskurzust. Önök minden tudományos alap nélkül a nyilvánosság ellenségeiként és betegségek terjesztőiként bélyegezték meg azokat az embereket, akik nem akarták magukat beoltatni. Önök példátlan módon támogatják a drákói diszkrimináció politikáját, az emberi jogok megtagadását és az orvos, beleértve a gyerekorvos választásának jogát, ami egy olyan intézkedés, amelynek semmi járványügyi indoklása nincs.

Ha Önök összehasonlítják az Önök által követett pusztító politikát néhány más ország ésszerű politikájával, egyértelműen láthatják, hogy az Önök által okozott pusztítás csak növelte a vírus áldozatainak számát. A tönkretett gazdaság, a megnövekedett munkanélküliség, a gyerekek tönkretett oktatása – ők mind az Önök tevékenységének többlet áldozatai.

Jelenleg nincs orvosi vészhelyzet, de Önök már két éve ilyen állapotot igyekeznek fenntartani hataloméhség, a pénzkiadások feletti döntések és a totális ellenőrzés iránti vágyból kifolyólag. Az egyetlen vészhelyzet most az, hogy Önök még mindig meghatározzák a dolgok menetét, óriási pénzösszegeket tartalékolnak a propaganda és a pszichológiai technológia számára, ahelyett, hogy azokat az egészségügyi rendszer megerősítésére fordítanák.

Ezt a vészhelyzetet meg kell szüntetni!
2022. január 6.
Udi Qimron professzor, a Tel-Avivi Egyetem Orvostudományi Kara
Gépi fordítás alapján közzéteszi: Király József

(A levéllel időközben az izraeli és nemzetközi sajtó is foglalkozik. Pl:

‘History will judge the hysteria’ | Israel National News | Arutz Sheva)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Cirka 2 eve vagyunk mar ebben a biliben. Mindannyian. Ezalatt a 2 ev alatt rendezodtek a harcallaspontok es ahogyan mi is, ok is a sajat igazukat latjak igazolni az elmult 2 ev tapasztalatai alapjan. Meggyozni probalni barkit is az ellenkezojerol mar teljesen hasztalan szerintem. Legalabbis ilyen-olyan szakertok velemenye vagy random korhazi/oltasi adatok mar a kutyat sem erdeklik.

Esetleg ha tortenne valami brutal kaliberu dolog pl. felszokne a halalozas 60-70% kornyekere vagy az oltottak kezdenenek tomegesen meghalni vagy mondjuk egyszerre allnanak fel a vilag nagyhatalmu vezetoi es mondanak, hogy bocs nem birjuk tovabb rohoges nelkul, csak egy bloff volt (ami szerintem igaz is lenne :).

De hat ilyen nem lesz. Addig is mindenki valogassa ki a neki keszult morzsakat az itt megjelent anyagokbol. ;)

Ajjaj, ha a hideg idoszakhoz kotik az oltas felvetelet, az influenza mintajara, akkor nyaron teljesen vedtelenek leszunk!

Akkor ugyanolyan oltatlan senkihazik leszunk, mint az oltastagadok!

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

A francia igazságszolgáltatás felfüggesztette a kültéri maszkviselési kötelezettséget Párizsban.

A párizsi közigazgatási bíróság felfüggesztette csütörtökön a párizsi prefektúrának azt a határozatát, amely alapján a koronavírus-járvány megfékezése céljából december 31. óta kötelező a maszkviselés a kültereken a francia fővárosban - tudta meg az AFP hírügynökség hivatalos forrásokból.

Csütörtökön a versailles-i adminisztratív bíróság hozott olyan döntést, amely felfüggesztett egy hasonló helyi határozatot a Versailles körüli Yvelines megyében, arra hivatkozva, hogy az intézkedés "szélsőséges, aránytalan és nem megfelelő megsértése az egyéni szabadságnak".

A párizsi közigazgatási bíróság pénteken teszi közzé hivatalosan a döntését. A párizsi prefektúra addig nem kívánta kommentálni döntést, amíg nem kapja kézhez a felfüggesztésről szóló ítéletet.

"Miután se nem szükséges, sem nem szigorúan arányos, a közigazgatási bíróság a felfüggesztés mellett döntött" - mondta az AFP-nek Jean-Baptiste Soufron ügyvéd, aki a határozat felfüggesztését kérte a bíróságtól.

Franciaországban az új típusú koronavírus omikron változatának futótűzszerű terjedése miatt a kormány a hónap elején szigorításokat léptett életbe a maszkviselést illetően: minden nyilvános zárt helyen, a tömegközlekedési járműveken, vasúton, repülőn és taxikban 6 éves kortól kötelező a maszkviselés, a korábbi 11 év helyett. Eközben több nagyváros és megye prefektúrája a kültéri maszkviselést is kötelezővé tette.

A kormány elképzelése szerint a nyár óta érvényben lévő védettségi igazolást néhány napon belül felváltja az oltási igazolás, amely gyakorlatilag a kötelező oltásnak felel meg. A törvénytervezet értelmében nyilvános helyekre jövőben kizárólag a három oltást kapók léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig a szolgáltatásokat nem vehetik igénybe.

Jóllehet a szenátus szerda este módosításokkal elfogadta a kormány javaslatát, a szöveg végső változatról a parlament két háza vegyes bizottságának csütörtökön nem sikerült kompromisszumos megoldást találnia, ezért a szöveg péntektől visszakerül a nemzetgyűlés elé második olvasatra, amelyről a hétvégén vagy a jövő hét folyamán tarthatják a végszavazást.

Olivier Véran egészségügyi miniszter reményei szerint - aki csütörtökön egyébként bejelentette, hogy karanténba vonult, miután elkapta a koronavírust - az oltási igazolás január 20-án léphet életbe. A Köztársaságiak azonban előzetesen jelezték, hogy az alkotmánytanácsnál kívánják megtámadni a szöveget, ami tovább késleltetheti az intézkedés bevezetését.

(MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/238569/

 

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

mRNS Oltás szövődmények miatt elhunyt az Európai Parlament elnöke – David Sassoli

A politikus a Covid oltások beadatáása után az elmúlt hónapokban több ízben is kórházba került ugyanis az  mRNS oltásokat követően az immunrendszere egyszerűen felmondta a szolgálatot,  ősszel tüdőgyulladás miatt kezelték, decemberben pedig azért került ismét kórházba, mert az oltással átprogramozott immunrendszere egyre romlott, végül  kedden hajnalban feladta a harcot a betegség szövődményei ellen.

Több külföldi lap nem rejtette véka alá, hogy ez a betegségfolyamat, melyben Sassolini is elhunyt az mRNS vakcinák egyik már jól ismert súlyos mellékhatása.

Szőke Mária – Informația Liberă, teljes cikk: https://informatialibera.ro/hu/a-vakcina-visszanyal…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Köszönjük a böffeneted.

Egyébként lehet, hogy az de akkor úgy nézni ki egy a mondókád, hogy nem igaz mert ... (és itt valamiféle érv szerűség köveskezene). Ez így csak egy idehányt semmi.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2022. 01. 14., p – 08:47

Frissítettem az izraeli adatokat, az omikron szépen látszik.

https://raw.githubusercontent.com/kamutelapo/covid/master/izrael/izrael…

 

Úgy tűnik, a vakcinákkal kitörölhetjük a seggünket. 1 hónap alatt végig fog menni Izraelben mindenkin. A deltához képest legalább 2X sebességgel megy.

Mire az új Pfizer vakcinákat elkezdenék osztani, omikron már nem lesz. Úgy tűnik, a vírus köszöni, de jól érzi magát. A vakcinák pedig kifejezetten segítik a terjedésben.

Szerkesztve: 2022. 01. 15., szo – 16:53

Németország hazudott az oltott/oltatlan esetszámok tekintetében. 70%-ban ismeretlen volt az átoltottság megléte, ezért őket az oltatlanok közé sorolták.

https://index.hu/kulfold/2022/01/15/vitatott-koronavirus-esetszamok-lem…

 

Tudjuk, elszigetelt esetről lehet csak szó, a világon minden koronavírus-kezelő kormány a lehető legtisztességesebben szeretne eljárni a járványkezelésben. Sajnos biztosan egy váratlan véletlen miatt számolhatták félre, nem muszáj mindenütt konteót sejteni. Biztos, hogy idehaza ilyen nem történhet, megnyugtatok mindenkit.

Páran ezek közül az elvakultak közül meg itt tolják a kamut és a csúsztatásokat naponta, mégsem fogják betiltani a hup-ot...

Sajnos az egyszerű embereknek elég ha az interneten olvassák, a gondolkodás az luxus. Semmilyen betiltás nem megoldás, ez egyértelmű. Ellensúlyozni kell ezeket az hazugságokat terjesztő véglényeket. 

Pontosan értettem mire céloztál, csak azzal a rössel ellened fordítottam. Egyelőre ti vagytok azok, akiknek semennyi bizonyíték nem elegendő, ti vagytok azok, akik nem gondolkodnak. Csak egy kérdés: miért nem számít innentől védettnek az, aki átesett a járványon? Az oltás kb. a fertőzést "szimulálja", úgy, hogy ne halj bele. Ha túlesel a fertőzésen, akkor védettséget szerzel. Ehhez képest innentől csak az lesz "védett", aki oltott. Miért is? Kinek jó ez? Csak a gyógyszergyáraknak. De sebaj, hazudozz tovább és vádolj másokat hülyeséggel, az nagyon megy a liberálfasisztáknak.

> Páran ezek közül az elvakultak közül meg itt tolják a kamut és a csúsztatásokat naponta, mégsem fogják betiltani a hup-ot...

Csak várd ki a végét! Én merek fogadni rá, hogy ha nem állítjuk meg az őrületet, akkor néhány éven belül szigorítva lesz a hup is. Nem lesz az Interneten publikus szabad platform egyáltalán.

"Én merek fogadni rá, hogy ha nem állítjuk meg az őrületet, akkor néhány éven belül szigorítva lesz a hup is."

Hát, fogadjunk mondjuk egy karton sörbe, hogy két év múlva ilyenkor nem lesz semmilyen külső hatásra reagáló szigorítás a hupon...

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Miről beszélsz?

Rusvai

Az oltással szerzett immunitás nem különböztethető meg a fertőzéssel szerzettől, hiszen mindkettő jelentős mértékben megemeli az egyén immunitását. Sőt, aki négy-hat hónapon belül megfertőződött, erősebb védekezőképességgel bír, mint az, aki négy-hat hónapon belül kapta meg a harmadik oltást.

 

Miért van nagyobb ereje a vírusfertőzésen való átesésnek, mint az oltásnak?  

Mert a fertőzés átvészelése nyálkahártya-immunitást is eredményez, ami azt jelenti, hogy az orrváladékban, a nyálban is megjelennek ellenanyagok. Márpedig ez csakis a fertőzésen átesettek privilégiuma, ez vakcinával nem hozható létre, azzal „csak az antitestes és sejtes védelem” alakítható ki. Ami persze elképesztő nagy segítség, de a fertőzésen való átesés ennél picit többet tud.

 

mandiner

Áh, nem értitek, van okos tudós, meg hülye tudós. Az okos tudós azt mondja amit kell és a hülye tudós meg az ellenkezőjét. Könnyű megkülönböztetni őket, mert az okos tudós szerint az oltás jó, a hülye tudós szerint meg ez nem biztos. Bárki aki megkérdőjelezi az oltást és van tudományos fokozata, az hülye tudós. Van még meghülyülő tudós is, például Rusvai, aki szerint jó volt az oltás, de már nem biztos benne.

Nem értem mit nem értetek, ez igen egyszerű, még gondolkodni sem kel hozzá.

:)

Az oltás jó, éteeeeemmm?  (Mackey bácsi)

:D

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Úgy érted, ha a vészhelyzet véget ér és az oltás sem lesz kötelező? Akkor igen. Akkor szerencsére nem nekünk volt igazunk. Legyen így, én őszintén remélem, hogy így lesz. (Csak nem hiszem.)

De ti vajon elkussoltok, ha a vészhelyzetnek vége lesz és mégis kötelező lesz az oltás?

Szerkesztve: 2022. 01. 17., h – 08:14

Úgy tűnik, hogy kiszivárogtak a 75 évre titkosított Pfizer dokumentumok.

https://phmpt.org/pfizers-documents/?fbclid=IwAR0yYmb_zGqZFnO6DEP6B_OEo…

(5.3.6 postmarketing experience.pdf - 6/7-edik oldal)

 

Lenyűgöző Pfizer-dokumentumok szivárogtak ki

Ezt próbálták titkolni előlünk. Maga a Pfizer 75 évre szóló jóváhagyási bélyeget kért tesztvizsgálati eredményeire (egyáltalán nincs olyan szaga, mintha lenne rejtegetnivalója, ugye?). De bírósági határozatok révén néhány embernek sikerült megszereznie ezeket a dokumentumokat. Amikor ezt látod, megérted, hogy miért nem akarták, hogy megjelenjen. Ráadásul nincs olyan józan állapotban lévő kormánytisztviselő, aki egy ennyi mellékhatással járó "gyógyszert" jóváhagyott volna, ha nem veszik meg.

A Pfizer saját dokumentációjából (amelyet 75 évig titokban akartak tartani!)

A vizsgálatot 3 hónapig végezték összesen

42 086 résztvevő.

520-an tapasztaltak mellékhatásokat, és a vizsgálat befejezése előtt felépültek.

11 361-nek voltak mellékhatásai, amelyek a vizsgálat végén NEM gyógyultak ki.

1223-an haltak meg

Ez azt jelenti, hogy a résztvevők 31%-ának voltak messzemenő mellékhatásai, vagy meghalt az injekció beadása csak ez alatt a 3 hónap alatt!

Link a megjegyzésekben a teljes dokumentációhoz.

 

UI: szerintem itt a 42.086 csak mellékhatást jelöl, nem a teljes csoportot. Ebből 31% maradandó. A 3%-os halálozási rátát sem erősítik meg a magyar adatok.

Ebben az egész történetben az a furcsa, hogy vannak akik nem értik meg azt az igen egyszerű igazságot, hogy:

Az igazat kell titkolni, vagy a hazugságot?

Ha igaz amit állít a gyártó, miért kell titkosítani? Hát most kezd kiderülni...

Az hab a tortán, hogy egy elvileg világméretű, az emberiséget fenyegető veszély esetén, vannak akik meggazdagodnak a nagylelkű segítségen. Mennyire csodálatos már a nyugat morális és etikai szintje. Lehúzzuk a bajbajutottakat titkos módszerekkel. Na itt tartunk. És a többségnek nehézséget jelent ennek a felismerése.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Az 1223 halálozás önmagában is elég volt régen, hogy egy oltóanyagot felfüggesszenek. Volt, amit 5 halál után vontak vissza.

 

Itt van bővebb videó arról, hogy hogyan csaltak a teszt eredményekkel.

https://www.bitchute.com/video/G2UPKyMVKoHv/?fbclid=IwAR2Jb_yppQQJ1eoHa…

A dőlt betűvel írt magyar nyelvű szöveget onnan szedted? Segítek:

Lenyűgöző Pfizer-dokumentumok szivárogtak ki

Ezt próbálták titkolni előlünk. Maga a Pfizer 75 évre szóló jóváhagyási bélyeget kért tesztvizsgálati eredményeire (egyáltalán nincs olyan szaga, mintha lenne rejtegetnivalója, ugye?). De bírósági határozatok révén néhány embernek sikerült megszereznie ezeket a dokumentumokat. Amikor ezt látod, megérted, hogy miért nem akarták, hogy megjelenjen. Ráadásul nincs olyan józan állapotban lévő kormánytisztviselő, aki egy ennyi mellékhatással járó "gyógyszert" jóváhagyott volna, ha nem veszik meg.

Ez ugyan Astra-Zenecáról szól, de érdekes amiatt, hogy mik az elhallgatás módszerei: https://www.bitchute.com/video/Nw3dLfAQhi3r/ 0:45-nél kezdődik a kontent, addig csak intró van.

Egy nő beszél arról, hogy ő önkéntes volt az első kísérletekben, ahol mindenfélét ígértek neki, majd mi lett vele miután egészségi problémái lettek: Nem tudta a mellékhatásait jelenteni, mert csak egy fix készletből lehetett beikszelni, úgy került be az adatbázisba mint aki önként kilépett a kísérletből a második oltás előtt, és a saját költségén kellett gyógyíttatnia magát (ez utóbbit nem kerek perec mondja, hanem csak utal rá azzal, hogy súlyos pénzügyi gondjai lettek).

Nem tudom megállapítani, hogy valódi-e, de mindenesetre elgondolkodtató. Már csak amiatt is, hogy amiről beszél az lehetséges-e egyáltalán?

Pfizer CEO, Alberto Bourla: "2 doses offer very limited protection - if any" Még jó hogy nem oltattam be magam, a D-vitamin amit eszek az legalább bizonyítottan hatásos (állítólag). A fokhagyma meg még ha nem is jó Covidra legalább megvédhet (állítólag) a vámpíroktól:

https://greekcitytimes.com/2022/01/11/pfizer-ceo-2-doses-offer-very-lim…

Ez még érdekes: https://freewestmedia.com/2022/01/14/life-insurer-refuses-to-cover-vacc…

"Life insurer refuses to cover vaccine death"

"According to the company, an experimental vaccination resulting in death is like suicide

The insurance company justified the refusal of payment to the family by stating that the use of experimental medication or treatments, including Corona injections, is expressly excluded from the insurance contract. The family’s subsequent lawsuit against the insurance company has been unsuccessful.

The court allegedly justified its ruling as follows: “The side effects of the experimental vaccine are published and the deceased could not claim to have known nothing about it when he voluntarily took the vaccine. There is no law or mandate in France that compelled him to be vaccinated. Hence his death is essentially suicide.” Since suicide is not covered by the policy from the outset, the insurance refuses to budge."

" [...] However, the insurer’s defense is recognized as well-founded and contractually justified, as this publicly known fatal risk is legally considered suicide, since the customer has been notified and has agreed to voluntarily take the risk of death without being obliged or compelled to do so.”

"Global difficulties for insurers due to vaccines

Actuaries have been warning that rising claims will be eroding the capital which insurers set aside to avoid insolvency. Notably, older people do not take out life insurance, which means that the claims have been from younger clients. Insurers say that they expect a rise in excess deaths.

According to Alex Berenson, the risk of injury or death from the jab is exceptionally high judging from Canadian data.

The refusal to pay for a vaccine-related death may not be surprising since globally the life insurance industry has been hit with reported claims of $5,5 billion in the first nine months of 2021 versus $3,5 billion for the whole of 2020, according to insurance broker Howden."

Újabb ritka mellékhatást sejtenek az AstraZeneca oltóanyagánál.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakemberei a napokban javaslatot tettek arra, hogy egy újabb mellékhatással egészítsék ki az AstraZeneca koronavírus elleni oltáshoz kapcsolódó listát. A Reuters beszámolója szerint a szérum egy alapvetően ritka megbetegedést, a gerincvelőt érintő gyulladást okozhat. Az EMA 2021 októberében hasonló figyelmeztetést adott ki az egydózisú Johnson & Johnsonnal kapcsolatban is, írja a hvg.

Az úgynevezett transzverzális myelitis a gerincvelő szürke- és fehérállomány gyulladását jelenti. A megbetegedés rendkívül ritka, egymillió emberből 1–5 ilyen megbetegedést regisztrálnak a szakemberek. A gyulladással a karok és a lábak gyengesége, a húgyhólyag és a bélrendszer működésének zavara, illetve szenzoros tünetek jelentkezhetnek.

Az EMA szakemberei szerint a két oltás, valamint a megbetegedés között ok-okozati összefüggés áll fenn. Ugyanakkor hozzátették: a védőoltás előnyei még így is messze túlszárnyalják az esetleges kockázatokat. Arról nem is beszélve, hogy ilyen megbetegedést ritka esetben a koronavírus-fertőzés is okozhat: 2021 áprilisában az amerikai Houstoni Metodista Kórház tudósai publikáltak egy kutatási eredményt, ami azt mutatja, a fent említett gerincvelő-gyulladás szintén előfordulhat, ha valakit megfertőz a Covid–19.

Az Európai Gyógyszerügynökség azt nem közölte, hogy összességében hány ilyen megbetegedést jelentettek az oltások beadása után, azt viszont igen, hogy a transzverzális myelitis mint ismeretlen gyakoriságú mellékhatás szerepel az AstraZeneca betegtájékoztatójában.
Forrás: https://kuruc.info/r/64/238705/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Azt lehet tudni, hogy melyik valtozatnak mennyi a lappangasi ideje?

 

Mert valahogy a karantennak az idejet a lappangasi idohoz kotottek, es most az iskolaban levittek 5 napra, merthogy az omikronnak kevesebb a lappangasi ideje.

De mennyi?

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gyorsabban-terjed-es-allergiaszeru-tuneteket-okoz-delta-virusmutans

A delta vírusvariáns lappangási ideje átlagosan 4 nap. Tehát rövidebb, mint a vadvírusé, vagy mint az alfa (korábbi nevén brit) vírusmutánsé, amelynek átlagosan 6 nap a lappangási ideje.

https://www.synlab.hu/lakossagi/leiras/covid19-gyik

A lappangási idő leggyakrabban 5-6 nap. Ennél rövidebb és hosszabb is lehet, így jelen tudásunk szerint a lappangási idő lehetséges időtartama 1 és 14 nap között változhat.

Tehát:
- Eredeti: 5-14 nap
- Brit (alfa): 6 nap
- Indiai (delta): 4 nap
- Dél-afrikai (omikron): 3 nap

Egy kovid-oltást követően elhunyt személynél első alkalommal sikerült bizonyítani a tüskefehérje jelenlétét. A gyanút, hogy az oltóanyag által a testben képződő tüskefehérje lehet a felelős a patológiai vizsgálatokkal megállapított érelváltozásokért és érgyulladásokért, most első alkalommal immunhisztológiai vizsgálatok is igazolták.

Prof. Arne Burkhardt és Prof. Walter Lang patológusoknak, csapatukkal közösen sikerült megbízhatóan kimutatniuk a vakcina által termeltetett tüskefehérjét egy olyan személy ereiben, aki 4 hónappal az „oltás” után halt meg, és akinek vaszkuláris elváltozásai és a vakcina által kiváltott szívizomgyulladása volt. A kimutatás egy, a tüskefehérjére specifikus antitesttel sikerült a szövetmetszeteken végzett hagyományos immunhisztokémiával.

A leírt kimutatási módszer minden olyan szerv- és sejtkárosodásra alkalmazható, ahol a kovid-19 elleni „oltás” után szembetűnő patológiai leletek jelennek meg.

Ebből az következik: Etikai, jogi és tudományos okokból minden kórszövettani vizsgálatot a Covid-19 elleni „oltás” által okozott károsodással összefüggésben, azonnali hatállyal ki kell egészíteni ezzel a módszerrel.

Reutlingen, 2022. január 17

Prof. Dr. Arne Burkhardt

Prof. Dr. Walter Lang

Prof. Dr. Arne Burkhardt - Sok éves oktatói tevékenységére tekinthet vissza a Hamburgi, Berni és Tübingeni Egyetemen, valamint vendégprofesszori/tanulmányi látogatásaira Japánban (Nihon Egyetem), az USA-ban (Brookhaven National Institute), Koreában, Svédországban, Malajziában és Törökországban. 18 évig vezette a reutlingeni patológiai intézetet, majd rezidens patológusként dolgozott. Prof. Burkhardt több mint 150 cikket publikált szakmai folyóiratokban és kézikönyvekben. Patológiai intézeteket is minősített.

Prof. Dr. Walter Lang 1968 és 1985 között patológusként dolgozott a Hannoveri Orvostudományi Egyetemen. Ezután 25 éven át vezette az általa Hannoverben alapított patológiai magánintézetet, amely transzplantációs patológiára, extraginekológiai citológiára, pajzsmirigydaganatokra és tüdő/pleurális patológiára szakosodott. 12 nagy tüdőgyógyászati ​​klinikán végzett konzultációs diagnosztikát és számos klinikán végzett májpatológiai vizsgálatot. Az 1985-2020 közötti időszakban a herneri tüdőgyógyászati ​​klinika patológiai szaktanácsadói vizsgálatait végezte.

https://mediaforras.com/megdobbento-felismeresre-jutott-ket-nemet-patol…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Indexes cikk:

Alapjog-e az oltásfelvétel megtagadása?

https://index.hu/velemeny/2022/01/18/alapjog-e-az-oltasfelvetel-megtaga…

 

A hatalom sem tud mit kezdeni a helyzettel, a munkáltatók nyakába lökte a munkához való alapjog és a testtel való rendelkezés alapjoga ütközésének megoldását – az oltást elutasítókat megilleti-e a munkához való jog –, holott ezek alapjogi szabályozást igényelnének. Kiindulva a tanárok diszkriminálásából, látható leginkább az alapjogi károkozás. Az állami szférában dolgozóknak kötelezővé tették, az alapítványi, egyházi fenntartású intézményekben nem, továbbá egyedi felmentéseket is lehet kérni. Mi következik ebből azon kívül, hogy durva diszkrimináció? A vírus csak az állami fenntartású intézményeket támadja, továbbá elkerülik azokat is, akik egyedi felmentést kaptak. Ez azért már nevetséges. 

 

Jó lenne tudni, hogy mi van a háttérben. Idáig olyan cikkek nem jelenhettek meg, amik diszkriminációnak nevezik a pedagógusok kirúgását. Amennyiben a COVID hiszti összeomlik a választások előtt, a kormány nagy ívben fog repülni.

Van egy olyan konteó, ami szerint szándékosan borítják a bilit, hogy feltüzeljék az embereket egy lázadásra, ami után egy nemzetközi hadsereg tud csak rendet tenni, és azzal a lendülettel be lehet vezetni a világkormányt.

Na, annál még az is jobb, ha mostantól csak utcát seperni vesznek fel oltatlanul.

A világkormány sajnos nem kitaláció. Dolgoznak rajta.

Erre Ferenc [pápa] szerint különösen azért van szükség, mert a világ társadalmai ma nemcsak a koronavírus, hanem legfőképp a migráció témaköre mentén töredezettek. A szakadékok betemetése érdekében a pápa éppen ezért egy világkormány felállítására hívja fel az emberiséget. 

 

Újdonság, hogy most a pápa is a kommunizmust építi, viszont voltak erről jövendölések. Nem jött váratlanul.

1961-es garabandali jelenés arról szólt, hogy a világ figyelmeztetést fog kapni, amikor visszatér a kommunizmus. Vajon kommunizmus alatt a Great Reset-et értjük?

 

Nem túl bizalomgerjesztő ami jelenleg történik. :)

Szerkesztve: 2022. 01. 18., k – 12:11

Ausztrál covidióták:

Tényleg kivételezésről szólt a Đoković-sztori, csak éppen nem úgy

Most, hogy kitárgyaltuk a szerb bírók függetlensége felé tett lépést, érdemes is rákanyarodni, hogy a leghíresebb szerbnek nem járt ki a politikai befolyásolástól mentes eljárás egy általában fejlett jogállamnak tekintett országban.

Tíznapos huzavona után, egy nappal az első meccse előtt végül csak kiutasították Ausztráliából a szerb sztárteniszezőt, amiért nem oltási igazolással, hanem friss felgyógyulásra hivatkozva akart belépni az országba. Kezdettől fogva a mainstream oltáspárti narratíva úgy kezelte Novak Đokovićot, mint aki megrögzött antivaxxer (miközben egyébként vegzálása alatt végig egy rossz szót sem szólt a covidoltásokról), aki ráadásul pofátlan módon vindikálna magának különleges elbánást a hírneve alapján. Amint arról már a sztori elején írtam: meglehetősen álszent kivételezésről panaszkodni egy olyan helyzetben, mikor az ausztrál covidügyi szabályok nemcsak kaotikusak, de eleve lehetővé teszik a kivételes elbánást a szigorú (és teljesen abszurd), külföldieknek covidoltást előíró belépési szabályok alól, vagyis Đoković egy teljesen jogszerű lehetőséggel élt.

Az ausztrál jogállam magas minősége nemcsak az eleve kivételezősen megalkotott szabályokban mutatkozik meg, de abban is, hogy a Đoković elvett vízumát visszaadni rendelő bírói ítélet után a bevándorlásügyi miniszter (azaz nem a másodfokú bíróság, hanem egy épp a májusi szövetségi választásra készülő kormányzati politikus) külön döntésével mégiscsak elvették a teniszező vízumát és rögtön fel is ültették egy Dubaiba tartó gépre. A miniszterelnök pedig gyorsan el is sütötte a migránsozás-covid árukapcsolást és eldicsekedett vele, hogy megvédték az ausztrál határt.

Bár utaltak arra jelek, hogy Đoković decemberi friss felgyógyulása talán még sem úgy volt egészen, ahogy azt állította, erről úgy tűnik, nem sikerült meggyőző bizonyítékot találni, ugyanis ezt nem forszírozták az ausztrálok. Sőt, a bevándorlásügyi miniszter ki is emelte, hogy ő maga elfogadja, hogy átesettsége okán Đoković elhanyagolható egészségügyi kockázatot jelent. Ehelyett arra alapozta a miniszter a kiutasítást, hogy

a sztárteniszező miatt fellángolna az oltásellenesség és a polgári elégedetlenség az országban, mivelhogy Đoković egy befolyásos és ismert személy, akinek a jelenléte esetleg arra motiválná az ausztrálokat, hogy semmibe vegyék vagy kikerüljék a rendkívül szigorú covidügyi szabályokat és ajánlásokat.

A miniszter indokolása kettős beismeréssel ér fel:

  1. Nagyon is kivételeztek Đoković-tyal, csakhogy negatívan. Az ő felgyógyulása a miniszter logikája szerint azért veszélyes mégis (mondjuk az enyémmel, vagy a kedves miniszter úr takarítónőjéével szemben), mert ő ismert, befolyásos ember. Tehát nem arról van szó, hogy ismertsége okán kivételes elbánást kért volna, hanem hogy ismertsége okán csesztek ki vele, mert neki „számít a véleménye” – amihez egyébként híres emberként is joga van, teszem hozzá.

  2. Olyan idióta covidszabályokat sikerült hoznia az ausztrál kormánynak, hogy már egy teniszező országban tartózkodása is elég lehet ahhoz, hogy az emberek ezeket tömegesen megszegjék. Talán ideje lenne akkor elgondolkodnia ezen a kormányzatnak, meg azon is, hogy ha egy állam a szabályait nem tudja betartatni, azért nehogy már egy külföldi sportoló legyen a hibás.

Formálisan persze – hiszen „jogállamról” beszélünk – nem a miniszteré az utolsó szó, vagyis nyitva állt a jogorvoslat lehetősége a döntéssel szemben, de Đokovićék vasárnap ezt is elbukták. Beszédes amúgy a bíró indokolása is, aki a miniszteri kiutasítás jóváhagyásáról azt mondta: csak a miniszteri döntés formális jogszerűségét vizsgálták, azt nem, hogy ez helyes vagy észszerű-e.

Papíron meg persze, hogy jogszerű volt, hiszen egy 2014-es törvénymódosításnak köszönhetően a vízummegvonásra széleskörben lehetősége van a bevándorlásügyi miniszternek – épp akkor vezették ezt be, amikor a migráns- és újabban covidfóbiás Scott Morrison jelenlegi miniszterelnök töltötte be ezt a posztot. Aki ugye a Đoković-tyal vívott harcával is már a májusi választásra készül.

Akárcsak Vučić szerb elnök az áprilisira, bár Đoković-ügyben nemzeti egység van a szerbeknél, a kormánypárt és az ellenzék is egyértelműen a teniszező oldalára állt. Đoković kiutasítása után Vučić orwellezős nyilatkozatban ment neki az ausztráloknak, amin bólogatás helyett csak azért volt kedvem inkább röhögni, mert pont Vučić volt az, aki nemrég kínai arcfelismerős kamerákat telepített a saját fővárosába.

Mindenesetre most mégsem fogok teniszt nézni, és az is biztos, hogy Belgrádba előbb megyek, mint Ausztráliába. Legfeljebb a biztonság kedvéért felhúzok egy arcmaszkot.

(Bakó Bea)

Német covidiotak:

Németországban már csak 90 napig számít valaki felgyógyultnak

Miután a koronavírus delta mutációjánál tanulmánytól függően 6-15 hónap közöttire teszi a tudomány a természetes immunitás időtartamát, Hollandiában és Svájcban 365 napig jár a pozitív covidtesztet követő védettségi igazolvány a természetes, megfertőződéssel és kigyógyulással szerzett immunitás után. Nem úgy Németországban: ott a legtöbb EU-országban, így Magyarországon is megszokott 6 hónapról az omikronra való hivatkozással 90 napra szállította ezt le a németországi járványkezelés tudományos hátterét biztosító Robert Koch Institut. Sőt, gyakorlatilag csak két hónapra, mivel a felgyógyultságot a pozitív PCR-tesztet követő 28. napon állapítják meg (szemben az uniós green passhoz használt 15 napos szabállyal). Hogy mindezt visszamenőleges hatállyal is alkalmazzák-e, még nem tudni.

Mint azt a Junge Freiheit hetilap írja: a döntés alátámasztásaként rendkívül igénytelen és tudománytalan módon mindössze egy 361 nagy-britanniai omikronos esetet említő, a benne foglaltakra eleve csak előzetes becslésként hivatkozó dokumentumot idéznek, így tehát felmerül a gyanúja, hogy politikai döntésről van szó az oltáskampányt katalizálandó, a németek ugyanis a covidból való felgyógyulást követő harmadik hónaptól ajánlanak egy emlékeztető oltást. (A német lakosság 75%-a legalább egy dózist már kapott, a harmadik adagot 47% adatta be magának.)

Parlamenti jelenlét csak kétszer oltva vagy felgyógyulva

A döntésnek pártpolitikai vetülete is van: az oltásszkeptikus szélsőjobboldali AfD párt frakcióvezetőjét, Alice Weidelt például kifejezetten érinti, neki ugyanis így február elején lejár a védettsége, így hamarosan már nem juthat be a német parlament plenáris üléstermébe, és ott fel sem szólalhat, oda ugyanis múlt hét óta az omikronra való hivatkozással már csak a kétszer oltottak és a felgyógyultak nyerhetnek bebocsátást, ők is csak akkor, ha van friss negatív antigéntesztjük. (Az emlékeztető oltást kapottak kivételek, ők bemehetnek teszt nélkül is.) Aki se nem rendelkezik a frissen lerövidített németországi felgyógyult-státusszal, sem oltottsággal (milyen érdekes, hogy a védettséget ténylegesen bizonyító antitest-vizsgálat nem játszik náluk), az a parlamenti patkó fölötti látogatóteraszról nézheti a parlamenti ülést friss teszt ellenében, aki pedig teszteltetni se hajlandó, az irodájában kell maradjon.

És mivel a szabály a sajtónak fenntartott részre is vonatkozik, ezért parlamenti interjúkat se adhatnak azok a képviselők, akiket diszkriminálnak a szabályok.

Mint a Tagesspiegel írja, ezzel a magát az utcai covidügyi tüntetések parlamenti szárnyává kinevező AfD eltűnhet a képernyőkről, ha ugyanis beoltatnák magukat, azzal hiteltelenné válhatnak az oltásellenes közönségük szemében, oltás nélkül viszont nem tudnak munkát végezni, még a bizottságokba sem járhatnak el, mert ott is ezek a szabályok. (Más kérdés, hogy a Mi Hazánknál a közönségük lazán lenyeli, hogy a párt képviselői oltottak, a tiltakozás ténye számít tehát, nem a személyes magatartás.)

A parlamenti covidügyi szabály a német demokráciát is kihívás elé állítja: az, hogy a választott képviselőket feltétellel engedik csak be az ülésekre, alapjogilag körülbelül olyan, mintha Kövér László közölné, a Magyarságkutató Intézet szakértői szerint a Kárpát-medencében az ima a legjobb ellenszer az omikronra, így mostantól csak keresztlevéllel és igazoltan befizetett idei egyházadóval lehet élőben felszólalni a parlamentben. Német alkotmányjogászok szerint a szabály eleve mélyen alkotmányellenes, az AfD azt már bepanaszolta a német alkotmánybíróságnál.

Kontaktkutatásra találták elvileg ki, de az egészségügyi hatóságok helyett a rendőrség nézte, ki hova csekkolt be

És ha ez nem lenne elég, kiderült, hogy a felhasználási feltételek és a fejlesztő ígérete ellenére a német rendőrség is aktívan figyelte azon LucaAppot, amin keresztül a szorgalmasabb németek a járvány alatt rendre becsekkolnak mindenhova, ahol csak járnak (egyes helyeken ezt kötelezővé is tették). Az adatgyűjtő alkalmazás célja alapvetően a kontaktkutatás (ki, hol, kinek a társaságában tartózkodott), de kiderült:

az egészségügyi hatóságok egy ideje nem igazán használják az appot, ugyanis túl sok adat gyűlik általa össze, nekik meg nincs ennyi emberük.

A gond az, hogy az alkalmazásra 13 német tartomány vagy 21 millió eurót költött, miközben végig ott volt a kezükben egy állami fejlesztésű app is. Az egészségügyi minisztérium közölte: nem tud sikerről vagy bármiféle hasznosulásról beszámolni a Luca kapcsán. A tartományok február végéig mondhatják fel a Luca-szerződéseiket.

A döntésnek pártpolitikai vetülete is van: az oltásszkeptikus szélsőjobboldali AfD párt frakcióvezetőjét, Alice Weidelt például kifejezetten érinti, neki ugyanis így február elején lejár a védettsége, így hamarosan már nem juthat be a német parlament plenáris üléstermébe, és ott fel sem szólalhat,

Ez a demokrácia diadala, a szélsőjobb amúgy is kussoljon, nekik nincs joguk beszélni, azt csak a liberálisoknak van.

Osztrák covidiotak:

Ausztriában kötelező lesz az oltás, egyelőre szankció nélkül

Némileg visszalépett az osztrák kormány az immáron rendszeressé vált ausztriai kötelezőoltás-ellenes demonstrációk miatt, és kicsit kilúgozva vezetnék be a kormánykoalíció pártjai (a jobbközép ÖVP és a Zöldek) mellett az ellenzéki szociáldemokraták és a jobboldali-liberális NEOS által is támogatott intézkedést, amely alapvetően három szakaszból fog állni:

  1. Hivatalosan február 1-jétől lenne kötelező az oltás Ausztriában minden olyan 18 év feletti embernek, akinek ott hivatalosan bejelentett lakcíme van.

  2. Egészen március 15-ig türelmi időt vezetnének be, és azt követően kezdenék valamikor kipostázni a magukat nem beoltatóknak, hogy lesznek szívesek oltatni, illetve innentől kezdve lenne mód arra is, hogy ellenőrizzék, be van-e valaki oltva vagy nincs. (Ehhez azonban fel kell állnia az informatikai rendszerhez, ami sajtóhírek szerint legkorábban áprilisban lesz meg.) Ez a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy közúti ellenőrzés vagy igazoltatás során a rendőr rákérdezhet az oltottsági státuszra is, ha pedig valaki nem oltott, az a rendőrtől kap egy írásos felszólítást: oltasson.

  3. A törvényjavaslat szövege szerint amennyiben azt a járványhelyzet megkívánja, a kormány hozhat egy olyan rendeletet, amely összeveti a lakcímnyilvántartást az oltásokat nyilvántartó rendszerrel, és automatikusan bírságot szab ki mindenkire, aki nincs beoltva: ez azonban csak az utolsó lépcső, azaz fizetnie ekkor kell csak azoknak, akik nincsenek beoltva rendőri felszólítás ellenére sem.

A bírság összege 600 euró és 3600 euró között lehet, de ha valaki a bírság kiszabását követő két hétben beoltja magát, mentesülne annak befizetése alól. Legfeljebb 6000 euróra lehetne valakit büntetni, tehát aki ennyi pénz befizetett, azt már tovább bírságolni nem fogják, azaz lényegében pénzért kiváltotta az oltás alóli mentességét.

A vakcinát (Ausztriában csak az EMA-engedéllyel rendelkezőkkel oltanak) nem kellene maguknak beadatniuk a 18 év alattiaknak, a terhes nőknek, a covidból 180 napon belül felgyógyultaknak és az egészségügyi okból nem olthatóknak.

Jelen állás szerint a 7,4 millió 18 év felüli Ausztriában élőből 5,8 milliónak van érvényes oltási igazolványa, azaz a törvényjavaslat nagyjából 1,6 millió embert érint.

Ami miatt azonban egyre több, médianyilvánosságot vállaló szakértő, vagy akár rögtön a román egészségügyi miniszter is óvatos, az az, hogy ezeket az oltásokat alapvetően a kínai koronavírus egyik első verziója ellen fejlesztették ki, annak a tüskefehérjéről visz be információt az emberi szervezetbe, nem pedig a mutációkéról. Ezért van az, hogy az omikron mutáció ennyi oltott embert meg képes fertőzni. Letoha Tamás kutatóorvos ezt külön el is magyarázta a Facebookon:

Sokaknak boosterként kizárólag az eredeti tüskefehérjét kifejeztető "modern" (mRNS vagy vektor) vakcinákat ajánlják olyan variánsok ellen, amik mutáns tüskefehérjéi már az eredeti tüskefehérjéhez képest más sejtfelszíni molekulákhoz kötődnek. És utána csodálkoznak, mikor a háromszori tüskefehérje mRNS-sel vagy DNS-sel oltott egyéneket egy teljesen más tüskefehérjével (ld. delta) rendelkező mutáns megfertőz. Hogy ne fertőzhetné meg? A mutáns tüskefehérjéknek más a sejtkötődési profilja. Más útvonalon fertőznek. Azaz zárd be háromszor az ajtót, hogy megvédd magad az ablakodon bejövő betörőtől. Logikus?

Persze elképzelhető, hogy március 15-ig már rendelkezésre állnak az omikron ellen is hatékony vakcinák, a Pfizer környéke és a Moderna is fejleszt ilyet, de ehhez elég erős fantázia kell: a Moderna vezérigazgatója úgy számol, hogy márciusban fogják csak benyújtani engedélyeztetésre az illetékes hatóságokhoz a terméküket.

A jobbközép osztrák kancellár így hát érthetően most mégsem a tudománnyal, hanem moralizálással érvel, mondván egy közösségben él mindenki, nem egymástól elszigetelve. Az osztrák alkotmányügyi miniszter pedig amellett, hogy alkotmányosnak tartja a javaslatot, nem győzi hangsúlyozni, hogy amennyiben az már nem lesz arányos és hatékony eszköz, mert mondjuk megjelenik egy újabb vakcinarezisztens mutáció vagy véget ér a járvány, természetesen a törvényt is átgondolják vagy eltörlik.

A kötelező oltás bevezetéséről csütörtökön szavaz az osztrák alsóház, azt egyedül az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ellenzi, noha az ellenzéki SPÖ és NEOS soraiban is vannak olyan képviselők, akik a pártelnökkel szemben nem szavazzák meg a törvényt.

Legfeljebb 6000 euróra lehetne valakit büntetni, tehát aki ennyi pénz befizetett, azt már tovább bírságolni nem fogják, azaz lényegében pénzért kiváltotta az oltás alóli mentességét.

Hát ez...priceless! A kovid pénzzel gyógyítható, sőt a kovidfertőzés pénzzel megelőzhető! Valaki azonnal telefonáljon Stockholmba, megvan a megoldás: agyon kell verni az összes amcsi milliárdost, nekik összesen tuti lesz 48000 milliárd Eurójuk, hogy kifussa a fejenként 6000 eurós gyógybefizetésre az egész világnak!

Sz*rk: Én nem tudok németül, de ez a mondat:

Auch automatisierte Impfstrafverfügungen möglich

Wenn epidemiologisch notwendig, können in einer dritten Phase außerdem automatisierte Impfstrafverfügungen (nach Erinnerung) ausgestellt werden.

a kuglitranszlét szerint

Also automated vaccination operations possible

If epidemiologically necessary, automated vaccine transfers (after reminder) can be exhibited in a third phase.

Ez mi? Tud valaki németül? Vagy a fordítás szar, vagy a magyarázat érthetetlen. Legalábbis számomra...

> Legfeljebb 6000 euróra lehetne valakit büntetni, tehát aki ennyi pénz befizetett, azt már tovább bírságolni nem fogják, azaz lényegében pénzért kiváltotta az oltás alóli mentességét.

Én meg elhiszem. Abból, amiket eddig mondtak, mi volt igaz?

Ha elhinném, hogy így volna már aznap utalnám nekik a 6000 Eurót minden családtag számára, és kalapkabát, viszonlátás!

De! Még ha ebben kivételesen nem is hazudnak, akkor is semmi garancia nincsen arra, hogy nem jön majd egy _másik_ oltás, mondjuk az Omikronra kifejlesztett szuperváltozat, amire újra ki lehet szabni a 6000 Eurót. És így tovább az idők végezetéig, vagy ameddig ki nem vérzett anyagilag a páciens.

Nyilvánvaló, hogy a gazdag elitnek pedig ez semmi, simán kifizetik és röhögnek a markukba, ahogy a pórnépet évente két-háromszor végigoltják a kísérleti szerekkel, amik esetleg szívizom gyulladást vagy valami hasonló nyalánkságot is okozhatnak.

A 6000 Euró nyilvánvalóan úgy van megállapítva, hogy egy elszántabb osztráknak beleférjen, így meg lehet megint osztani a népet, hogy ne legyen egységes ellenállás. Ahogy, ha megfigyeltétek minden egyes szigorításnál csinálták. Sose higgyétek el, hogy ami titeket pont nem érint, vagy pont meg tudjátok úszni, az nem érint titeket! Az csak annyit jelent, hogy értetek majd csak akkor jönnek amikor már azokból a másikokból senki nem lesz, aki kiállna értetek!

Mondjuk itt azért kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik nem oltatnak és nem tudják kifizetni a 6000 Eurót. Ha csak behajtják rajtuk, akkor nincsenek túl nagy bajban: Ausztriában nettó 2740 Euró az átlagkereset, tehát a többség ki fogja bírni. Még akkor is, ha évente jönni fog egy új vírus és évente ki lehet szabni a 6000 Eurót. Akkor lesz gáz, ha aki oltatlan, az nem is dolgozhat, mert akkor nem tudja kitermelni és akkor mindenéből ki lehet forgatni.

Alapvetően ezt a 6000 Eurót sem kéne nekik kifizetni, mert ha egyszer kifizetik, az jelzés az elitnek, hogy itt is szabad a vásár, eljátszhatják ugyanezt a műsort többször is. Nem. Terroristákkal nem tárgyalunk. Ha van eszük a köv. választáson úgy elhajtják a picsába a mostani kormányukat, mint a huszonegy.

Pont ezért darabolják fel a társadalmat, hogy ne is akarjunk összefogni. Remélhetőleg nyugaton végre kinyílik a csipája a jónépnek, mert idehaza hiába várjuk, hogy az emberek tömegével menjenek ki, hiába látják egyébként egyre többen, hogy itt bizony nem stimmel valami.

Kérdés vajon, hogy az elit most tényleg benézte a dolgot és visszavonulót fúj, csak még feszegetik a tűréshatárokat, hogy pontosan meddig mehetnek el, vagy ez így is volt tervezve.

Van egy egyenlet, aminek az általad elképzelt síkon nincs megoldása. Hiába próbálod megérteni, nem fog menni.

Azt gondolod, hogy az emberek logikusan gondolkoznak, meg akarnak gazdagodni, lopni akarnak, élvezni az életet,...

Nos nem ez a pálya. A 66 éves Bill Gates már valószínűleg elég pénzt keresett ahhoz, hogy az utolsó éveit végigdorbézolja.

 

Az probléma megoldását ezen a síkon nem fogod megtalálni.

 

Amennyiben a vallásos részét elfogadnád a történetnek, úgy megértenéd, hogy valószínűleg félúton sem vagyunk jelenleg.

Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra, meg hogy megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt. Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát. Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat.

 

Nagyon úgy tűnik, hogy ezen a projekten dolgoznak egy ideje. Mindenképpen vallásról van szó és a végső időket szeretnék egy kicsit meggyorsítani.

Hiába keresel bármiféle racionalitást, nem fogsz találni. Nincs megoldása a problémának az "élj a mának és élvezd az életet síkon".

 

Kétféle zsidó vallás van: az ószövetségi és a kabbalista (okkult). A kabbalisták vallását űzik ezek az emberek. Ha ezt nem fogadod el, nem fogsz magyarázatot találni.

Független dolgokról van szó. Attól még hogy te nem hiszel Istenben, a középkorban simán elégettek volna a mágián. Bőven elég, ha ők hisznek benne.

Sőt keresztényként elmondhatom, hogy a végső idők időpontja is teljesen független attól, hogy a Gates család épp mivel bohóckodik. Nem ők fogják ezt meghatározni.

 

Ugynakkor mindenképp "vallásos" emberek ügyködéséről van szó, azért nem lehet szimplán racionális síkon leírni az egészet.

Meg a nem vallásosak is. Hihetetlen, hogy 2020-22 között sikerült ismét csúcsra járatni a Goebbels-i propagandát.

Azt gondolná az ember, hogy az internet korában lehetetlen az agymosás és mégsem.

 

Az kollektív agymosás lépései:

- objektivitás érzelmekre cserélése: (média: meghalt mindkét szülő COVID-ban a gyermekek árvaházba jutottak), az objektív adatok helyett érzelmeken alapuló tájékoztatás van, ami alternatív valósághoz vezethet

- a hazugságok folyamatos ismétlése: azért fontos, mert ha a valósággal találkozik valaki, rájöhet, hogy nem úgy van. Emellett a megszokás is a régi életünkhöz vinne vissza. Ha ugyanazt a hazugságot nem ismételnék el napi 10-szer, lehetetlen lenne agymosás.

- ellentétes információ teljes tiltása: abban az esetben, ha a nép választhat az "igazságok" közül, nem biztos, hogy őket választaná. Ide tartozik az izoláció is: a baráti körből is kaphatsz ellentétes információt, ezért jobb ha nem találkozol velük.

- jutalmazás: akik az agymosást elfogadják jutalmat kapnak, az ellenállókat meg kell büntetni és megszégyeníteni

 

Ezt Goebbels nagyon szépen kitalálta, lehetséges vele teljesen leválaszani embereket a valóságról.

 

Akinek meg még nem mosták át eléggé az agyát képtelen felfogni, hogy egy oltatlan bármiféle veszélyt is jelenthet az oltottakra. Djokovic egymaga megfertőzi a 25 milliós Ausztráliát és mind meghalnak, igaz?

2 hónapig tartott az egyik rokonomnak, míg kigyógyult a vérrögből, aztán rohant után felvenni a harmadik oltást. Nem attól van. Ő nem akarja más ember halálát okozni, oltakozik. 3-szor oltottak mennek egymás után COVID-dal karanténba, de ő megmenti a többi embert azzal, hogy felveszi a vakcinát!

 

Ugye: amikor a valóság és a propaganda találkozik és a propaganda az erősebb. Az összes oltatlan hülyére röhögi magát a környezetében, de neki a Cecília azt mondta, ezért ez így van...

Nagyon megragadtál a vallásról kialakult saját elképzeléseidben. Ezt engedd el egy pillanatra, sőt vonjuk ki ez egész vallási dolgot a kérdésből. Az könnyen megfigyelhető, hogy a "szupergazdagoknak" van egyfajta messiás komplexusuk, a saját világnézetük próbálják ráerőltetni először csak a cégükre, aztán a világra. Ez a tulajdonság alapvetően benne van az emberek többségében, nem csak a gazdagokra jellemző, elég itt olvasni a hozzászólásokat :)

A multicégek agymosó "csapatépítései" után, amikor a vezetőnek kezdenek anyagi lehetőségei lenni még több ember befolyásolására, akkor a többség él is vele. Egyszerű példa, a kólagyártó LMBTQ kampánya.

Aki hirtelen meggazdagszik, egy idő után kezdi azt hinni, hogy ez a képességei miatt van és ő valamiféle kiválasztott, akinek az a dolga, hogy a világnézetét eljuttassa mindenkihez. Ezzel csak az a gond, hogy az lesz "szupergazdag" aki erre vágyik és tesz is érte rengeteget, de ez a pénzéhség és hatalomvágy alapvetően deformált jellemből ered (mondhatjuk úgy is, hogy ördögi), amilyennek nem szabadna hatalmat adni és az ilyen embernek nincs etikus és morális világnézete. Szeretettet hirdetve, másokat segítve, nem igazán lehet multicéget építeni.

Ez a 22-es csapdája, azé lesz a hatalom aki vágyik rá, annak meg nem szabadna vezetni. Ez a demokrácia nevű rendszer alapvető hibája, ami miatt össze is fog omlani hosszabb távon.
 

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ez a 22-es csapdája, azé lesz a hatalom aki vágyik rá, annak meg nem szabadna vezetni. Ez a demokrácia nevű rendszer alapvető hibája, ami miatt össze is fog omlani hosszabb távon.

Platon, Arisztotelész, demokrácia szavakra keress!

Sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen ötlettől vezérelve kezdtek el a múlt évezred vége felé demokráciáról ábrándozni, mikor

1. Tudták, hogy egyszer már nem vált be, felmelegítve meg csak a töltött káposzta jobb, mint frissen.

2. Akkor azért az elit a görög filozófusokon szocializálódott, szóval ismerniük kellett a két jóember munkásságát, így azt is tudták miért nem vált  be.

 Lehet tudták, csak pont szükségük volt olyan rendszerre, ahol a nép nevében lehet saját érdek vezérelten hatalmat gyakorolni.

Csak poénként: Arisztotelesz szerint a demokrácia "helytelen államforma". A helyes megfelelője a politeia.

Ismerem a véleményük, amiben az a szép, hogy most az ellenzék oligarchát kiált, amikor ő csak abban különbözik, hogy más oligarchát szolgált. A demokrácia oligarchizmusba vezet, ezt nem lehet nem észrevenni és erre már több ezer éve rájöttek, de politikusainknak ez nem tűnik fel. Pontosabban ezt mutatják a plebsznek, akik az orruk hegyéig látnak, mert felül pontosan tudják mi történik.

Tudok gratulálni a "fejlődéshez" :)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A szupergazdagoknak nincs messiás-komplexusuk, ők szociopaták, akiknek semmi sem elég.

Tehát a demokrácia összeomlik, mert aki vezetni akar, annak nem szabadna? Ha utána diktatúra lesz és az fog vezetni, akinek nem szabadna, az mitől jobb? Mert szerintem rosszabb. Mondom ezt úgy, hogy a demokrácia szerintem is ezer sebből vérzik, de a diktatúrának meg az a baromi nagy hátulütője, hogy túl sok hatalom koncentrálódik túl kevés kézben és ha csak nem Jézus/Buddha + Augustus kombójú fickókról beszélünk, akkor kurwa nagy szarban leszünk, márpedig az esetek többségében nem róluk fogunk, mert ilyenek nem nagyon vannak, szociopata állatok meg annál inkább.

Az egy kondicionált gondolat, hogy csak demokrácia ás diktatúra létezik és demokráciából csak diktatúrába van irány ezért a demokrácia jó vagy nincs jobb.
Van és volt is más út, csak erről nem "illik" beszélni, de a kulcs és ebben igazad van, a hatalom koncentrálódása. Milyen érdekes, hogy az úgynevezett honfoglaláskor, a magyarok törzsszövetségben éltek. Nem a magyar király, császár, vagy szultán foglalta vissza a hont. 
De most szépen létre fog jönni egy (ha akarod sátáni, ha akarod nem) világkormány és összedől az egész. Ez fájni fog, de ez kell a megújuláshoz. Hogy ez 10 év lesz vagy 100, vagy több a fene se tudja.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A kondicionáltat úgy értem, hogy a hatalom minden elérhető eszközzel ezt mossa az emberek agyába, oktatás, média, művészet, stb.

Hát szerintem a világkormány már létrejött. A politika kezében nincs valódi hatalom, az igazi irányítást a háttérből végzik. Már csak formálisan kéne bevezetni, de arra még nem vevő a plebsz, úgyhogy megy a színjáték.

Talán a COVID megmentők majd megoldják, bár most porszem került a gépezetbe.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A színházban nem is. A nagy amcsi-kínai ellentét ellenére, valahogy mégis amcsi pénzből is működött a vuhani labor, ami biztos véletlen.

Ha részletesen érdekel a működése a deep state-nek, kezd ezzel könyvvel:

Borvendég Zsuzsanna: Az impexek kora

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Deep state sok van. Az, hogy ezek bizniszelnek egymással, az nem jelenti, hogy Micimackó vagy Putyin ne lőné röhögve bele a Mississippibe az amcsi bankárokat és mágnásokat, ha megtehetné. BTW, akkor a kínai elit is a keresztény sátánizmust vallja?

Jól mondod, ha megtehetné. De nem teheti. Mondok olyat aki nekik ment nagyon és egy kicsit: Kennedy, Trump. Az eredmény, egy gyilkosság és egy választási csalás. Ezt a sátánista vonalat engedd el, nézd az összefüggéseket és ne ezen rugózz.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A sátánizmus nem keresztény! Az, hogy keresztény sátánizmus értelmetlen, ráadásul a sátánizmus sokkal régebbi, a mágia korából eredeztethető, ami a sámánizmus után alakult ki. A sámánizmus még nem értelmezte a sátán fogalmát, bár ott is voltak fekete sámánok, akik kapcsolatban voltak a gonosz erőkkel, de nem szolgálták őket, akkor még mást gondoltak a negatív erőkről, de a mágiára alapuló vállasok már használták a sámán megszemélyesítését. A kabbala is foglakozik vele, az meg aztán minden, csak nem keresztény.
Ha egy keresztény azt mondja, hogy sátánista, az nem valamiféle negatív kereszténység, hanem Jézus megtagadása, aminek számtalan oka lehet. Nagyon komoly irodalma van például a szabadkőművesség sátánizmusának, ahol fekete mágiát alkalmaznak.
Az, hogy te baromságnak gondolod, az nem jelenti azt, hogy kihalt, attól tartok nagyon meglepődnél, hogy mit találnál a háttérben. Nem tudom milyen kapcsolataid vannak, de a komolyabb tárgyaláson, ahol nagy a tét, gyakran látókat használnak.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ez így nem helyes és túlegyszerűsített. Annyiban igaz, hogy a sátánizmust az ábrahámi vallások - és nem a kereszténység - "táltaták ki" a kizárólagosságot követelésükkel, de akiket annak tartanak sokkal régebbiek mint a kereszténység. A háttérhatalom, vagy elit sátánista dolgai, az okkult mágia, amit már a druidák is űztek. Az új sátánista egyházak csak egy része a sátánizmusnak.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Azt biztos nem :) A háttér nem egy király uralma alatt van, hanem erővonalak mentén, és éppen harc folyik, Kína és Oroszország uralmáért. Az oroszoknál Putyin egész erős kezd lenni, egy állam az államban, és Kínát sem szerezték még meg, sőt éppen bajban van a nyugati elit. Milyen érdekes ugye a Huawei szívatása, közben a vuhani labor pénzelése... A politika csak színjáték, a lényeg nem ott történik.
Viszont ha szerencsénk van ez az elmebeteg banda beroppan a covid elmebajba, mert túl gyorsan akarják a komcsi világkormányukat.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

> Viszont ha szerencsénk van ez az elmebeteg banda beroppan a covid elmebajba, mert túl gyorsan akarják a komcsi világkormányukat.

 

Az a gond, hogy nem látjuk, hogy mi zajlik a háttérben. Az biztos, hogy a globalista elit a csinovnyikjaikkal együtt teljes frászban van.

Kapkodnak és már a látszatra sem adnak, agresszívak, egyre több hülyeséget handabandáznak össze és már a sajátjaik is kezdenek elbizonytalanodni.

A "szabadságharcos" Orbán a diktatúra főembere lett és hasonló apróságokat vehetünk észre...

 

Nem a francia Napkirály stabil uralmát látod, hanem XVI. Lajosét, akit lassan a nép a guillotine alá fog küldeni. Teljes fejetlenség van, bár az oka ismeretlen.

Elvesztették az információ felett a kontrollt. "Az atomfegyver hasznos dolog, de mindkét oldalra lehet vele lőni." A globalizáció és az internet kétélű fegyverek. Nem csak ellenünk lehet őket használni, hanem ellenük is. Ahol az ő propagandájuk, hazugságaik és agymosásuk terjedhet, ott az elleninformáció is, mert nem tudták leszabályozni, bármennyire is szerették volna. És azzal, hogy mindenkit összekötöttek mindenkivel, csak részben sikerült atomizálni a társadalmat, részben viszont sikerült összekötniük olyan embereket, akiket pont izolálni szerettek volna egymástól, hogy ne fogjanak össze. Most aztán már mehet a kapkodás, hogy betiltsanak minden olyan csatornát, ahol a cenzúrájuk nem működik.

Szerintem az ok is látszik, a mohóság, a FIAT pénz, annyira elszálltak, hogy semmiből nyomtathatják a lóvét, hogy túltolták. Bedőlt a gazdaság és el kell fedni valamivel, mert különben a plebsz agyonveri őket. Csak gyorsan kellett kitalálni valamit és belekeveredtek a hazugságaiba. Sok tényleg független közgazdász hiperinflációt jósol igen rövid idő múlva, mert máshogy nem lehet rendbe hozni, de ez csak a gazdaság. Hogy politikailag mi lesz, azt a fene se tudja.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

https://elemzeskozpont.hu/fiat-penz-mi-az-fiat-penz-mit-jelent-kockazat…

Nagyon egyszerűen fedezet nélküli pénz. Nixon 1971-ben megszüntette a Bretton Woods-i rendszert, ahol aranyhoz kötötték a dollárt. Ezután a FED dönthet a pénz kibocsátásról, gyakorlatilag annyi pénz nyomtat amennyit csak a akar.

Nézd meg a linken a második diagramot, elég beszédes.

Ha van egy kis időd:

https://youtu.be/xtiQ1C7cDZs

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Nem kell nagy ész hozzá, hogy belássa az ember, hogy ennek nem lesz jó vége. Úgy tűnik az most van...

A korlátlan hatalom néhány ember kezében garancia a minőségre :)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerintem ez a hibás gondolat. Először is csak azért nem szabad lesajnálni azért, mert akármilyen hite van valakinek. Be kell látni, hogy a sajátod sem sokkal racionálisabb. Sokan itt például tudomány-hívők, miközben a tudomány teljesen nyilvánvalóan nem tudja megmagyarázni az élet lényegi kérdéseit. Tehát alkalmatlan arra, hogy megértsük hogyan működünk.

De ennél messzebb is elmennék: a tudomány eleve nem is tör arra, hogy megmondja mi az élet értelme! A tudományos fejtegetések vége az, hogy a tudománynak valójában tök mindegy, meg is dögölhet mindenki. A tudomány csak leírja a jelenségeket, illetve megmagyarázza, de nincsen semmi érdeke a kimenetelben. Ezért is fából vaskarika a tudomány nevében megóvni a Földet, vagy megőrizni az emberek életét. Ez már nem tudomány, hanem az emberek innen-onnan vett vágyainak a kiélése.

Szóval be kell látni, hogy nem lehet objektíve összehasonlítani az egyik ember hitvilágát a másikéval, hogy melyik ésszerűbb. Ahhoz, hogy a hitvilágokat összehasonlítsunk, a hit eszközkészletéhez kell nyúlnunk. Tisztán racionálisan nem tudjuk megfogni ezeket, mert a racionalitás számára ezek a fogalmak nem is léteznek. És sajnos a tiszta racionalitásba vetett hit is a hiteknek egy változata, csak éppen aki ebben akar hinni, az nem hajlandó ezt az alapigazságot sem belátni. Ha belátná nem hihetne benne többé... Tehát ez az egyetlen egy fajta hit, ami racionálisan is cáfolható. (Ettől még nem vagyok nihilista, szerintem létezik hogy mi a helyes, mi a jó, csak éppen nem vezethető le objektív módon, hanem el kell hinni.)

A legtöbb hitvilág szerint létezik sátáni erő (ezerféleképpen hívják), és bizony a Földön hatalma is van főképpen azáltal, hogy embereket a hatalmába kerít, és felhasználja őket a saját céljaira. Ha megnézed  Faust történetet, abban is benne van, hogy aki a sátánhoz szegődik, az bizony komoly eszközöket kap a földi hatalmának növelésére. Ezt egy hívő veheti szó szerint is, egy nem hívő pedig gondolhat erre úgy, hogy akinek gonosz szándékai vannak, az általában talál hozzá forrásokat is.

Összefoglalólag tehát szállj le a magas lóról, hogy hülyék volnának a sátánisták, mert éppenséggel sokkal okosabbak, többet értenek a világ működéséből, mint a nagy többségünk. És sajnos gonosz célok érdekében használják a tudásukat.

Azért ártalmas neked, ha így állsz hozzájuk, mert valóban nem fogod megérteni a világ működését, ha tisztán a racionalitás síkján próbálod értelmezni. Ebben is egyetértek Csab fórumtárssal.

Mondjuk érthető is, ott ül a Sátán a Pokol közepén, számolgatja a kárhozott lelkeket, eljut ötvenmilliárdig (évi növekmény háromszázmillió), és kesereg: hát ez semmi, muszáj lesz egyénileg megkeresnem pár derék milliárdost az USA-ban, és rávenni őket, hogy pénzért+hatalomért vállalják a biztos kárhozatot.

Miért lennél ettől hülye? Ez igazából nem is vita, hanem inkább eszmecsere, csak próbáld megérteni a másikat, mert elég sokfélék vagyunk és az emberek nem binárisak. Ha megérted, vagy úgy véled megérted, jobban fog menni az események nagyobb léptékű értékelése.

Vagy szerinted az összes gazdag kivétel nélkül materialista?

Ha válasz esetleg az, hogy nem, akkor mi motiválja a döntéseiket?

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Na jó, fordítsuk meg! Ott vannak a sátánisták a legnagyobb cégek vezetésében. Ha nem hiszed nézz meg még pár ilyen videót, meg írást, amelyik például Melinda Gates fordított keresztjét is leleplezi. Brutális dolgokat fogsz találni, ha tényleg elkezdesz keresni. Azért tudom, mert nekem volt ilyen időszakom, amikor rákerestem ezekre, és komolyan mondom brutális, hogy _minden_ tele van sátánista szimbólumokkal ezek körül az emberek körül.

Tehát itt vagy te aki szerint mindenki hülye, aki ilyenekben hisz. A hozzászólásaid alapján egy közepes magyar informatikus fizetéssel éldegélsz. És közben csodálkozol, hogy aki ennyire hülye, az hogy juthat ilyen magasra. Aztán megnézed jobban, és láthatod, hogy a fenn lévők igen jelentős részének vannak sátánista megnyilvánulásai. De még mindig azt hiszed, hogy ők a hülyék és te vagy az okos... Érted ezt?

Egyébként meg fogd úgy fel, hogy nem az a kérdés, hogy te hiszel-e ezekben! Hanem az a kérdés, hogy akik odafenn vannak hisznek-e bennük? Sajnos úgy néz ki hogy ők odafenn hisznek, és a sátánt választották. Akár hiszel benne, akár nem ez semmiképpen sem jó hír.

Jelen pillanatban én informatikusként egy kezdő Aldis dobozpakolgató fizetésénél is kevesebbet keresek, de nem tudom, hogy ez hol releváns. Az, hogy én egy gazdasági balfasz vagyok - olvasatodban: hülye - annak mi köze a témához? Az, ha én egy aspektusból hülye vagyok, az kizárja, hogy aki hülyeségekben hisz, az egy másik aspektusból legyen hülye? Kicsit önellentmondásosnak érzem amit mondasz, mert az jön le, hogy ők a kurwa okosak, mert ők aztán mindenkit is ki tudnak fosztani, holott te állítólag ez ellen ágálsz. A másik meg, hogy a másik ember kifosztásához nem kell okosnak lenni, csak okosabbnak a kifosztandó embernél az érintett témakörben. Egy ügyes szélhámos át tudja baszni és ki tudja fosztani a fizikaprofesszort, de attól még nem lesz nála okosabb, csak gátlástalanabb. Egy húsevő virág is be tudja csapni, lépre tudja csalni a madarakat és megenni őket, de ugye azért nem lesz okosabb egy agyatlan zöldség egy madárnál? Ha az okosságot összeharácsolt pénzben méred, az nagyon de nagyon rossz felfogás.

Kettő: egy másik aspektus, ami szintén egy batár nagy önellentmondás a részedről. Állítod - te is és a többiek is - hogy ezek a szupergazdag elitek, ezek szociopaták/pszichopaták. Ebben egyet is értünk, szerintem is azok. Csak magukkal törődnek, a saját anyjukat is eladnák két centért, stb. Csakhogy és de. Egy szociopata mi is? Egy érzelmileg sivár, hideg, számító hüllőlélek. Egy ilyen embernek technikailag nincsenek érzelmei. Egy ilyen ember nem hisz semmiben sem, egy ilyen embernek nincsenek meggyőződései semmiről sem. Ez egy hüllő, ami csak a saját elemi igényeinek kielégítésével foglalkozik, semmi mással. Egy vallásos ember, aki komolyan veszi a vallását, azt nagyon mély érzelmi szálak fűzik a saját hiedelmeihez, amire az egész életét alapozta, a saját istenéhez/isteneihez, aki(k)nek az útmutatásai szerint él, a saját közösségéhez, akik ugyanazt vallják, mint ő. Egy pszichopata viszont nem érez, így nem fűzik érzelmi szálak semmihez, nem alapozza az életét semmire, csak él egyik napról a másikra, nem él senkinek sem az útmutatásai szerint, csak követi az állati ösztöneit és nem tartozik semmiféle közösséghez, mert nem tud kötődni az emberekhez.

Tehát most vagy az van, hogy a globális gazdasági elit tagjai szociopaták/pszichopaták, amit alátámaszt az, hogy mindenkin keresztültaposnak, a filantrópia álarca mögé bújva szipolyoznak ki mindent és mindenkit és nagyon sikeresek, vagy az, hogy ezek vallási fanatikus ördögimádó őrültek, de akkor hogy lettek ilyen sikeresek, hogy nem pusztította el őket a saját konkurenciájuk kihasználva a vallásuk okozta gyengeségeiket?
A kettő együtt nem megy, mert a pszichopata és a vallásos fanatikus kizárják egymást. Az arab terrorista sem azért gyilkol, mert pszichopata; ha az lenne, nem kockáztatná a saját életét: ő hiszi, hogy fentről vigyáznak rá, ami elég, hogy legyőzze a félelmeit, mert amúgy félne. A pszichopata viszont nem fél. Nem tud félni. És nem tud hinni sem.

Nagyon jó kérdések ezek. Szerintem csak funkcionális pszichoipaták, amit úgy értek, hogy számunkra annak látszanak, mert nem értjük a motivációjukat. Valójában pedig egy sátánista hálózat részei.

Ha feltételezed, hogy saját erőből gazdagodtak meg, akkor valóban kicsit érthetetlen, hogy lehettek képesek rá. Ha viszont feltételezed, hogy egymást segítik, akkor érthetővé válik. Egy egész sátánista segítő csapattal a hátad mögött nem nehéz meggazdagodni.

> Kicsit önellentmondásosnak érzem amit mondasz, mert az jön le, hogy ők a kurwa okosak, mert ők aztán mindenkit is ki tudnak fosztani, holott te állítólag ez ellen ágálsz.

Ott van az ellentmondás feloldása, hogy nem azt gondolom, hogy hülyék volnának, hanem azt gondolom, hogy a gonoszságnak szegődtek el. A kettő nagyon különbözik, az egyik a gondolkodás képességéről szól, a másik pedig az erkölcsi iránytűről. Attól még hogy valaki a gonoszságot választja még simán lehet jó képességű. És fordítva is, meg akármilyen kombinációban is.

> Az, hogy én egy gazdasági balfasz vagyok - olvasatodban: hülye - annak mi köze a témához?

Nem mondtam ilyet, és nem is akartam sugallni. Annyit akartam mondani, hogy ezek az emberek hihetetlenül sikeresek anyagi értelemben, és szerintem nem annak ellenére sikeresek, hogy sátánisták, hanem éppen azért. Azért mert a sátánista hálózat támogatja őket. És természetesen a mentális képességeik is jók sajnos.

 

Véleményem szerint te a világnak erre az aspektusára eddig nem voltál nyitott, és ezért nem ismered. A lehetőség ott van, nézd meg a Csab által linkelt videót. Találsz még hasolnókat bőven a neten. Indulj el a nyúl barlangjába, áldozz rá pár napot, aztán ha már sokat láttál kérdezd meg újra magadtól: vajon ők tényleg hisznek ezekben?

Egy pszichopata nem segít a másik pszichopatának. Egy pszichopata nem haverkodik a másik pszichopatával, ez nem valami 3vil Guyz Club. És ezeknek a mágnásoknak egy nem elhanyagolható része bizony a nagy büdös nulláról jutott el a milliárdosságig, mert mindenen és mindenkin keresztülgázolt; nem volt mögötte sátánista szekta, hogy segítse. Jobs pl. egy garázsból indult, az Apple I.-ből valami párszáz darabot adtak el és fadoboza volt.

Aki gonosz, az nem azt csinálja, hogy ő most szándékosan gonosz lesz, mert gonosz akar lenni, ez nem egy döntés eredménye, hanem így született, hogy leszarja a többi embert és kihasználja, kizsákmányolja őket. Az, amiről te beszélsz, az nem a gonosz, hanem az őrült, aki úgy dönt, hogy ő most márpedig nagyon gonosz lesz. Egy őrült viszont nem tudja, hogy mit csinál, ezért baromságokat is fog csinálni. Ezzel nem oldottad fel az ellentmondást.

Megnéztem a Csab által linkelt videót, láttam benne egy kecskejelmezben ugráló figurát, meg egy farsangi felvonulást. Ilyet bármilyen pogány gyökerű ünnepen lehet látni. Miben rosszabb ez, mint a Halloween, vagy a mi Busójárásunk? Vagy az indiánok tánca.

Szerintem hagyjuk. Ebből nem lesz konszenzus.

Semmiből jöttek fel a garázsból? Úgy tűnik, hogy van kapcsolat Orbán Viktor, Zuckerberg, Angela Merkel, Larry Page, Demszky Gábor, Bokros Lajos, Tony Blair, Emmanuel Marcron és José Manuel Barroso között.

https://www.youtube.com/watch?v=wkPOeNZbUEI&t=955s

 

https://wikispooks.com/wiki/WEF/Global_Leaders_for_Tomorrow

 

 

Gotthard alagút 2016-os megnyitó ünnepsége:

https://youtu.be/b-TKQaqml6k?t=260

 

Az ünnepségen jelen volt Angela Merkel is.

 

Ha nem értenéd, hogy mi a gond, itt a link, hogy világos legyen:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Baphomet

 

Úgy tűnik a youtube kommentelői zömében tisztában vannak azzal, hogy ez nem a TV maci.

> Az a gond, hogy tömegesen nem fogunk össze.

Igen, ennek elkerülése érdekében olyanok a szabályok, hogy mindig csak szalámizgatnak minket.

Én leszek az utolsó, akit rá tudnak kényszeríteni, de én voltam az első, aki tiltakoztam. Már akkor tiltakoztam amikor mások még nem is tudták, hogy kötelező kesz a kísérleti szerekkel oltatni, sőt még azon polemizáltak, hogy egyáltalán sikeresek lesznek-e a klinikai vizsgálatok. (Akkor ez még összeesküvés-elmélet volt ugye.) Van aki szerint még most sem kötelező, csak éppen aki olyan helyen dolgozott, az mehet utcát seperni, vagy oltathat.

Ahogy a mém képen Harvey Weinstein mondja: "Nem kötelező lefeküdnöd velem, csak éppenséggel egyébként nem kapsz munkát!" (Ez egy nagyon sok rétegű mém, érdemes ízlelgetni...)

Azt kellene felfogni, hogy akinek még a tűréshatárán belül van a 2-3-4-5-6 oltás, és utána az évi 2-3 további oltás egyetlen állítólagos betegségre, még annak is tiltakoznia kellene, mert ha ez nem áll le, akkor oda fogunk jutni, hogy bármit bármikor bárkinek előírhatnak. A vakcina szerződések titkosítottak, de a kiszivárgás szerint állítólag nincs senkinek joga vizsgálni, hogy mi van benne. Nem is tudok róla, hogy hivatalosan rendszeresen ellenőriznék az összetételét, ahogy a gyógyszereknél állítólag szokás. Tehát biankó valamit beadnak kötelezően, amiről sem mi, sem a hatóságok nem tudhatjuk biztosan, hogy micsoda. Még ha ez most nem is ártalmas, ilyen biankó meghatalmazást nem szabad soha senkinek se adni! Ellen kell állni mindenkinek, egymással összefogva! Pláne most, hogy a többség is hirtelen "oltatlan" lett, aztán vagy oltatja magát a járvány közepén télen, vagy megkapja az antivaxer státuszt mint mi.

Nem is tudok róla, hogy hivatalosan rendszeresen ellenőriznék az összetételét, ahogy a gyógyszereknél állítólag szokás.

A japánok ellenőrzik valamelyest, ők vissza is dobtak egy-két szállítmányt.

Ami a legdurvább, hogy vannak sorozatok, amiknél szinte semmi mellékhatás és halál, illetve vannak olyanok, ahol mérhetetlenül sok van. Ilyennek se szabadna lennie, nagyjából egyforma kellene legyen minden sorozat. Itt mindenki megnézheti, hogy az Ő sorozata mennyire jó vagy rossz:

How Bad is My Batch

Annak idején azon röhögött a fél ország, hogy a Johnson and Johnsonnál összecserélték a vakcina alapanyagokat.

 

Olvastam a kommenteket is:

- nem érdemes megsemmisíteni, az eredeti sem volt jobban kitesztelve

- válasz: nem is lesz megsemmisítve, majd beadják valamelyik kelet-európai államnak olcsóért

- kár az ilyet kidobni, az aliexpress-en féláron biztos elmenne

Darwin-awardos:

Meghalt Hana Horka, miután szándékosan elkapta covidot – mondta el az énekesnő fia a BBC-nek.

Az 57 éves cseh folkénekes nem volt beoltva, és a közösségi médiában írta, hogy a pozitív teszt után lábadozik, Két nappal a halála előtt azt írta a közösségi médiában, hogy lábadozik: „Most lesz színház, szauna, koncert.” De két nappal később meghalt.

https://444.hu/2022/01/19/egy-oltasellenes-cseh-enekesno-direkt-elkapta…?

trey @ gépház

azt még vizsgálják mitől, de te már tudod. 

 

Ő nem írta, hogy tudná mitől, ellenben téged: "elkapta a covid19-et és belehalt"

Egyébként azt nem tudjuk, hogy elkapta volna a Covid-ot, hiszen a PCR teszt nem mutatja meg, hogy fertőzött, csak azt, hogy az utóbbi pár hónapban valamikor az volt, lásd pl. tegnapi Szlávik interjút.

Egy tudós szerint, ha egy kísérleti szer beadása után meghal a páciens, akkor mindaddig a kísérleti szer hatásának kell tulajdonítani, amíg meggyőző bizonyíték nincs az ellenkezőjére.
 

Nem érted.

A hivatalos álláspont az, ha bármi miatt lehet a COVID, pl. PCR, nem érezte jól magát, tüsszentett, vagy csak mert azt mondják, akkor biztos, hogy COVID a halál oka.

Az oltás nem lehet, mert amíg nyomják beléd még nem tudott hatni, ha meg kihúzták a tűt, már bármi más is lehet, tehát biztos, hogy nem az oltás az ok.

:)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Egyelőre egy biztosat tudunk, elkapta a covid-et, ebből lehet következtetést levonni az egy héttel korábban beadott vakcina szívroham okozása túl késői, védettség kialakítására túl korai. Azt feltételezni, hogy a vakcina hatására halt meg fantázia, azt hogy a covid következtében logikus. Ettől lehet más a végeredmény, de ettől jelenleg így áll.

Egy 6 éves gyereknek sokkal nagyobb esélye van arra, hogy a vakcina valamilyen mellékhatást okoz nála, mint az, hogy covidba belehaljon. Ez szimpla statisztika, ezek után, nem tudom, miért logikus feltételezni, hogy a kisebb valószínűségű esemény következett be.

Tovább komplikálja a dolgot, hogy ha akkor kapott oltást, amikor a szervezete éppen küzdött egy fertőzéssel szemben, biztos nem segített, hogy a saját sejtjei is elkezdték ezerrel termelni a tüskefehérjéket.

Persze ettől még tőlem maradhat a kezed a biliben azt feltételezve, hogy ezt majd szépen kivizsgálják és valaha is meg fogod tudni az igazságot. Holnapután valószínűleg már magát a sztorit is elfelejted, hiszen ezeregynéhány gyereken pár hónap alatt tesztelték a vakcinákat, nagy bajuk nem lett, szóval ha bármi ennek ellentmond, az csakis fantázia lehet.

Még1x: én nem tudom, hogy mi történt. Nem is állítom, hogy a vakcinába vagy amiatt halt meg. De azt igen, hogy a valószínűsége minimum akkora, hogy nem söpörhető le az asztalról.

Az oldal hitelességével kapcsolatban sem vagyok meggyőzve egyáltalán, ezért nem is szoktam innan cikkeket válogatni, de nem láttalak korábban hasonló kifogást emelni, amikor a Blikk című egészségügyi szakfolyóirat arról cikkezett, hogy hamis igazolvánnyal rendelkező oltatlan szarháziak miatt kellett bezsákolni egy egész családot. (Amely állítások közül kivétel nélkül mindegyik rendőrségi vizsgálat alatt volt, de ők simán tényként közölték.)

Halkan jegyzem meg, hogy nem kell olyan messzire menni, nálunk (értsd Magyarországon) is volt mostanában olyan, hogy gyerekek hirtelen meghaltak. Sajnos több is. Persze nem tudom, hogy oltva voltak-e. De valamiért eddig nem volt jellemző, hogy gyerekek csak úgy hirtelen meghalnak, most meg jellemző lett. Gondolom az omikron variáns lehet az oka.

Én is el akartam kapni mikor indult a hiszti, de senki nem akart vírust adni. Az én döntésem lett volna, ha menni kell menni kell. Aztán azóta kiderült, hogy még a hivatalos start előtt átestem rajta, csak akkor még nem volt neve a dolognak.

Mellesleg már sok ezer névvel tartozol, aki az egészről semmit nem tudna, ha nem lenne ez a hiszti. És nem mellesleg nem élne félelemben. Szóval a legközelebbi ide citált egyedi eset után légyszi legalább 1000 nevet, akik köszöni szépen jól vannak. Csak hogy az arányokat is lássuk.

Nem lenne egyszerűbb hagyni a picsába az egészet. Aki kéri annak van vakcina, aki nem az pedig tiszta marad. Ha elpatkol az ő dolga. Vagy a saját döntésed helyességét akarod igazolni? 

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Nagyon durva!

A szabadságért, a Covid-diktatúra ellen! - Az eddigi legnagyobb tüntetésen elmondott teljes Toroczkai-beszéd A Mi Hazánk Mozgalom 2022. január 16-i, több ezer fős budapesti tüntetésén elhangzott beszéd, melyről a fideszes sajtó "elfelejtett" beszámolni.

https://youtu.be/kttewk2zmEQ

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2022. 01. 20., cs – 09:37

Törökország – Eltörölték az általános teszt kötelezettséget!

Törökországban eltörölték az általános teszt kötelezettséget, ezentúl PCR tesztet csak tüneteket mutató személyeken végeznek! Feloldották az oltatlanok korlátozását!

Törökország nem engedi, hogy a pandémia határozza meg tovább az ország életét, jelentette be Fahrettin Koca, török egészségügyi miniszter. Az oltatlanok korlátozását feloldották!

https://youtu.be/1GD6hfVnuxA

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2022. 01. 20., cs – 09:50

Érdekes a vírus viselkedése, Izraelben tegnap például 243.295 új eset volt, a 7 napos mozgóátlag 52.258 eset volt.

9 milliós országot 250k napi esettel 36 nap alatt képes lenne a vírus végigfertőzni.

 

Ezek brutális számok, úgy tűnik a vírus megmutatta a szakértőknek, hogy mennyit ér a vakcinájuk. Mire a parlamenten átmegy a javaslat, hogy jó, akkor oltunk, addigra már teljesen mindegy.

 

Gyorsabban letarolja az országot, minthogy a gépsorokat egyáltalán beindítsák a Pfizernél.

Szerkesztve: 2022. 01. 20., cs – 10:52

Ez lesz covidügyben, ha nyer az ellenzék

https://www.gemist.hu/p/ez-lesz-covidugyben-ha-nyer-az-ellenzek

Komáromi Zoltán, a DK szakpolitikusa, az egységes ellenzék egészségügyi szóvivője elárulja: helyeslik, hogy egy kormánydöntés nyomán egy csomó kétszer oltott és covidból felgyógyult magyar védettségi igazolványa válik érvénytelenné. Azt is megtudtuk: kormányváltás esetén nagyjából az élet minden területén kellene ez az igazolvány vagy az azt kiváltó QR-kód.

Ja ja. Megmérték a maximum 1.5-éves gyerekek IQ-ját (igen 2020 márciusa óta beszélünk világjárványról). Mégis mennyire kell hiszékenynek lenni ehhez (igen megnéztem a tanulmányt) hogy ezt beszívd? Az IQ az egy hányados és nem abszolút érték és a hasonló korú személyekhez viszonyított helyet mutatja meg. 

A tanulmány a kognitív fejlődést vizsgálta kérdéses módszerrel és kérdéses számú alanyon. De ennek ellenére simán bárki aláírja neked, hogy ha be vagy zárva ugyanabba a környezetbe és nem mozdulsz ki és nem érnek ingerek akkor a fejlődésed is lassabb lesz. Ez nem egy visszafordíthatatlan és nem is végleges folyamat, egyszerűen egy hatás. Az eredmény ettől még kérdéses, és semmi köze nincs az IQ-hoz. 

Ez nem egy visszafordíthatatlan és nem is végleges folyamat, egyszerűen egy hatás.

Egyetertek, de azt azert tartsuk szem elott, hogy a jarvany meg nem ert veget. Itt nem egy lezart es magunk mogott dologrol beszelunk, hanem egy folyamatrol ami 1.5 eve indult es meg tart. Most is vannak iskolak / ovodak bezarva es itthon is barmikor bevezethetik ujra, ha szukseget latja valami barom. Elborzadva hallgatok interjukat a radioban olyanokkal akik ilyen-olyan modon erdekeltek az otthoni tanulasban, hogy mennyire bevalt szerintuk es folyamatosan dolgoznak azon, hogy ez ne csak egy szuksegszeru dolog legyen hanem gyakorlat.

Anyucikatokat.

Felfogtad, hogy a világjárvány alatt született gyerekekből vett mintán végeztek tanulmányt? Ha csak nem 1 nap alatt végezték el a 672 gyereken a tesztet a legidősebb sem lehet idősebb mint 1.5. Itt nem iskolás gyerekekről van szó. Viszont cserébe beszívja, hogy IQ tesztet csináltak velük, és be is illeszti ide. 

Minden gyerek fejlődése más, van olyan hogy 3 évig meg sem szólal, meg elvan magában nem akar ismerkedni, majd utána megváltozik és ő az óvoda királya. 

Természetes, hogy az olyan gyerekek akivel kevesebbet mozgol társaságba lassabban fejlődik néhány tekintetben (sociális, viselkedés, stb), de az emberi természet olyan csodálatos, hogy ezt kompenzálja. Másban erősebb lesz. 

>  Ez nem egy visszafordíthatatlan és nem is végleges folyamat

A fejlődésnek sajnos vannak ilyen időablakai, amik pótolhatatlanok. Például a beszéd megtanulása is ilyen, mint az közismert. Az is régóta ismert, hogy a folyamatnak fontos része, hogy a gyerek látja a hozzá beszélők száját. Ez most sok helyen elmarad. Idiótább helyeken a bölcsődei és óvodai dolgozók is maszkban vannak, még idiótábbaknál el tudom képzelni, hogy a szülők a saját gyerekük előtt is.

Vagy mondjuk akinek fejlesztésre lett volna szüksége, de nem kapta meg a pándémia tömeges pszichózis miatt, az se járt jól.

Szerkesztve: 2022. 01. 21., p – 16:06

Egy oltás, két oltás, száz oltás, jaj, kergeti az icipici kovidot.
Kis oltás, nagy oltás, karantén, haj, nem szívat mást, csak egyedül engemet.
Jaj, de szép kis szívatás az oltás, az oltás, hej, de még szebb maszkban az élet.
Egy oltás, két oltás, száz oltás, haj, megfogta az icipici kovidot.

(lá lá lá)

Honvédkórház-főigazgató: két oltás nem elég.

A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja - fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója péntek reggel az M1-en.
...
Wikonkál Norbert Miklós hozzátette: ma már azt is meg lehet fontolni, hogy szükséges-e a negyedik oltás. Kifejtette, a 60 év felettieknek, a valamilyen krónikus betegséggel - például cukorbetegséggel vagy daganattal - rendelkezők számára egyértelműen javasolják.
...
Forrás: https://kuruc.info/r/64/238862/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/P-9-2021-005690_EN.html

Parliamentary questions

PDF 39k WORD 9k

22 December 2021
P-005690/2021

Priority question for written answer P-005690/2021
to the Commission
Rule 138
Guido Reil (ID)

Subject: Excipients ALC-0315 and ALC-0159

According to the product information supplied by the European Medicines Agency, two of the main components of Pfizer’s Comirnaty vaccine are ALC-0315 and ALC-0159. Echelon, the manufacturer of these nanoparticles, specifies that they are ‘for research only and not for human use’. Administering a vaccine – particularly to children – which contains unauthorised excipients is illegal, dangerous and unethical.

1. How does the Commission justify distributing a product that is harmful to public health and, as such, infringes Article 168(1) of the Treaty on the Functioning of the European Union?

2. How can it explain such a serious oversight – particularly given that the EU founded a European Health Emergency Preparedness and Response Authority (HERA) in September 2021 – and how will it avoid similar occurrences in future?

3. What does it intend to do to put an end to the persistent threat that unauthorised vaccine components pose to people in Europe?

Original language of question: DE

https://www.echelon-inc.com/product/alc-0159/

ALC-0159 is a PEGylated lipid which has been used to form lipid nanoparticles for delivery of RNA. ALC-0159 is one of the components in the BNT162b2 vaccine against SARS-CoV-2 in addition to ALC-0315, DSPC, and cholesterol. This is a reagent grade product, for research use only. Additional information can be found here.

https://www.echelon-inc.com/product/alc-0315/

ALC-0315 is an ionizable lipid which has been used to form lipid nanoparticles for delivery of RNA. ALC-0315 is one of the components in the BNT162b2 vaccine against SARS-CoV-2 in addition to ALC-0159, DSPC, and cholesterol. This is a reagent grade product, for research use only. Additional information can be found here.

Ez dec. 22. nem találom a választ a parlament honlapján, vajon kapott már?

A kérdés maga egészen durva, persze nem zeng a sajtó...

 

Retardált fórumtársak kedvéért:

https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/comirnaty-ep…

Mit tartalmaz a Comirnaty?
A hatóanyag a COVID-19 mRNS vakcina, az úgynevezett tozinamerán. A hígítás után az
injekciós üveg 10 adagot tartalmaz, amelyek egyenként 0,2 ml-esek, és 10 mikrogramm
tozinameránt tartalmaznak.

A többi összetevő:104
- ((4-hidroxibutil)azanediil)bisz(hexán-6,1-diil)bisz(2-hexildekanoát) (ALC-0315 )
- 2-[(polietilénglikol)-2000]-N,N-ditetradekilacetamid (ALC-0159)
- 1,2-disztearoil-sn-glicero-3-foszfokolin (DSPC)
- koleszterin
- trometamol
- trometamol-hidroklorid
- szacharóz

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Nem kell cáfoni, csak egyszerűen nem értesz hozzá és rácsodálkozol

És kit érdekel, hogy nem értek hozzá? Hogy jön ehhez a tőlem teljesen független kérdéshez, hogy én mihez értek? Mihez kellene itt nekem érteni, áruld már el? Inkább neked kéne érteni legalább egy óvodás szintjén az olvasás nevű művelethez.

FYI: A kérdés az volt, hogy mit keres két olyan összetevő a vakcinában, amire azt írták, hogy csak kutatási célra. Mihez kéne itt érteni az olvasáson kívül? Max. azt lehet megkérdőjelezni, hogy kamu-e a sztori, de azt nagyon egyszerűen ellenőrizni lehet:
- Ezt a kérdést tették fel? Ezt.
- Benne van a két említett összetevő a vakcinában? Benne.
- A két összetevő gyártója tényleg azt írta, hogy csak kutatási célokra szabad használni? Azt-azt.
A sztori tehát nem kamu.

És akkor te azzal próbálod lesöpörni az asztalról ezt a szemmel láthatólag teljesen megalapozott kérdést, hogy én nem értek hozzá? Ki a faszt érdekel ebben a kérdésben, hogy én mihez értek? Te mihez értesz? A másokkal való fölényeskedéshez? A nagy cégeknek való csicskuláshoz? Az ostobaságok folyamatos pofázásához? Egy ostoba és beképzelt fajankó vagy, aki vitatkozni nem tud, a vita kimerül nálad a vitapartnereid folyamatos degradálási kísérleteiben. Szánalmas...

arról mondjuk beszélgethetünk ki a fölényes megszámlálhatatlan alkalommal szólítottál már valaminek nem túl kedves jelzővel.

Nem én kezdtem. Már a legelső alkalmakkor, amikor hozzámszóltál, ugyanezt a söpredék stílust toltad, hogy semmi érdemit nem mondasz, csak degradálni, hitelteleníteni próbálod a másik embert. Emberileg egy nagy büdös nulla vagy, az a harci helyzet.

Fantörpikus visszaoltás. Erre válaszolj inkább:

FYI: A kérdés az volt, hogy mit keres két olyan összetevő a vakcinában, amire azt írták, hogy csak kutatási célra. Mihez kéne itt érteni az olvasáson kívül? Max. azt lehet megkérdőjelezni, hogy kamu-e a sztori, de azt nagyon egyszerűen ellenőrizni lehet:
- Ezt a kérdést tették fel? Ezt.
- Benne van a két említett összetevő a vakcinában? Benne.
- A két összetevő gyártója tényleg azt írta, hogy csak kutatási célokra szabad használni? Azt-azt.
A sztori tehát nem kamu.

Szóval mihez kellene itt érteni ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy a kérdés valid-e/jogos-e?

Mi is az az ALC lipid (a köz által érthető formában)?

 

ALC-0315 is the functional cationic lipid component of the drug product. When incorporated in lipid nanoparticles, it helps regulate the endosomal release of the RNA. During drug product manufacturing, introduction of an aqueous RNA solution to an ethanolic lipid mixture containing ALC-0315 at a specific pH leads to an electrostatic interaction between the negatively charged RNA backbone and the positively charged cationic lipid. This electrostatic interaction leads to encapsulation of RNA drug substance resulting with particle formation. Once the lipid nanoparticle is taken up by the cell, the low pH of the endosome renders the LNP fusogenic and allows the release of the RNA into the cytosol.

 

The primary function of the PEGylated lipid ALC-0159 is to form a protective hydrophilic layer that sterically stabilises the LNP which contributes to storage stability and reduces nonspecific binding to proteins. As higher PEG content can reduce cellular uptake and interaction with the endosomal membrane, PEG content is controlled.

 

Mit is mond erről a gyártó (nem ér elhinni az egyik kijelentését a másikat meg megtagani):

https://www.echelon-inc.com/statement-on-alc-lipids/
 

While ALC-0315 and ALC-0159 are being safely used in the BioNTech/Pfizer vaccine, the material that Echelon Biosciences is making and selling is not being used in vaccine production and is only for research use in laboratories. When sold as laboratory products, the manufacturing and testing processes do not need to be as strict as they do when the same product is being administered to people. That is the reason why we state on our website that the material we make is for research use only and not for human use. It is not a statement that ALC-0315 and ALC-0159 are unsafe.

The companies who manufacture ALC-0315, ALC-0159, and other components for the vaccine are following Good Manufacturing Practices (GMP) standards (as required by the FDA) and their facilities are inspected to ensure that their manufacturing processes are controlled and safe for human use.

Ez egy gyönyörű öncáfolat volt, gratulálok. Olvasd már el mi van odaírva! Azt írja, hogy: "Amikor laboratóriumi termékként adják el, a gyártási és a tesztelési folyamatnak nem kell olyan szigorúnak lennie, mint amikor ugyanazt a terméket embereknek adjuk be." Áruld el: a Pfizer talán laboratóriumi termék? Mert szerintem a legkevésbé sem, hanem tömeggyártásba adott, amit embereknek adnak!

Látod, most sem azt mondod mikor az egyetlen (gyártó által cáfolt) érved megdől, hogy bocs megvezettek akik zavarosban kívánnak halászni, hanem az, hogy rögtön kétkedsz. Nem érted miért a "reagent  grade" és a szigorú ellenőrzésű gyártást. 

Van értelme annak emellett hogy valaki értelmesen cáfoljon neked valamit?

Nos te azt mondtad, hogy csak olvasnod kell tudnod, akkor most olvasás után jelentsd ki kérlek, hogy már a kérdés is baromság, ha nem teszed még fel kell tételeznem, hogy értesz is hozzá, hisz következtetéseket vonsz le.

Na, most aztán mindenki láthatja, hogy hogy "vitatkozol". Bedobsz egy blöfföt: citálsz egy forrást, de direkt a jelentéstartalmat eltorzító kiemeléssel, majd amikor rámutatok arra, hogy hol a bibi (laboratóriumi termék vs. embereknek beadott), te mit csinálsz? Talán válaszolsz a feltett kérdésre, hogy laboratóriumi termék a Pfizer, vagy sem? Dehogy! Ismét engem próbálsz meg idiótának beállítani, akinek nem kell megcáfolni semmilyen érvét/forrását/akármijét sem, nyugodtan le lehet söpörni bármit az asztalról, amit mond! Gratulálok! A másik meg az elején még azt is körmeszakadtáig tagadta, hogy a két komponens egyáltalán benne van a vakcinában. Ti vagytok a véleménydiktátum, mindenki másnak kuss! Álmotokban...

FYI: A gyártó éppenhogy megerősítette az érvemet, csak te próbálod meg belemagyarázni az ellenkezőjét. A gyártó szó szerint leírta, hogy van a laboratóriumi termék és van, amit embereknek adagolnak be és a laboratóriumi termék az, ahol az előírások nem olyan szigorúak, ezért írják rá, hogy csak kutatási célra. Ismételten felteszem a kérdést, amit gyönyörűen kikerültél, hátha nem veszi észre senki: laboratóriumi termék a Pfizer, vagy embereknek - tömegesen - beadott?

Ja, freudi elszólás a részedről, az, hogy én "kétkedek". Mert ugye kétkedni rossz, kétkedni tilos. Hinni kell!

Még azt sem értetted meg, hogy a termék biztonságos, de csak akkor ha megfelelő gyártási körülményeket biztosítanak, ezért alapvetően az eladott termék nem emberek számára felhasználható, mivel az Echelon mások számára gyárt ilyen terméket mikor kísérleti fázisban tesztelik ezért az általa gyártott termékeket ebbe a kategóriába sorolja.

Később (mivel maga az RNA bejuttatásához használt közvetlen kontroll anyag) ezt licenceli, és azok a gyárak a teljes gyártási és ellenőrzési folyamatban megfelelnek annak hogy a felhasználáskor "reagent grade" termék legyen. Ezért lehet használni és biztonságos.

Ez nem egy doboz só amit leveszel a polcról.

Az hogy neked mi a véleményed, az teljesen hidegen hagy mindenkit.  

(a kiemelés nem megtévesztő, hanem összefoglaló)

Irreleváns bullshit-bullshit-bullshit, a kérdésre meg megint nem válaszoltál, az én "véleményem" meg nem tudom, hogy jött a képbe, mert itt nekem nem véleméynem volt, hanem kérdésem, amire direkt nem válaszolsz, hanem próbálod csűrni, csavarni, hátha nem veszik észre. És lobogtatod, hogy biztonságos, holott én ennek az ellenkezőjét nem állítottam, mivel erre bizonyítékom nincs. Azt állítottam, hogy rá van írva, hogy kutatási célra és ezt a te becitált forrásod még meg is erősítette, hogy a gyártó különbséget tesz laboratóriumi termék és embereknek szánt termék között.

tudod, elsőként a licenc tulajdonos gyártó szavában (mivel az egyezett a vélekedéseddel) minden feltétel nélkül megbíztál, majd amikor elmagyarázta mit jelent, rögtön kételkedni kezdtél és megmagyarázni miért igaz amit te gondolsz.

Mindenesetre van egy nyilatkozatunk a gyártótól hogy a vakcinában alkalmazott termék teljesen biztonságos, szóval az eredeti érved nullázva.

"While ALC-0315 and ALC-0159 are being safely used in the BioNTech/Pfizer vaccine, the material that Echelon Biosciences is making and selling is not being used in vaccine production and is only for research use in laboratories"

(csak nem árt tudni, hogy azokat az Echelon licence alapján gyártják szigorú feltételek mellett, ezért mondtam ne bolygass olyan dolgokat amit nem értesz) 
 

Nem, nincs nullázva, csak te próbálod ezt belemagyarázni, természetesen ismét bullshittel és a kérdést is ismét kikerülted. Laboratóriumi termék a Pfizer, vagy sem?
BTW, citáld már be, ahol én azt állítom, hogy nem biztonságos! Mert mint a véres rongyot rázod itt nekem ezt a sort, hogy a gyártó is azt mondja, hogy biztonságos, holott én nem mondtam sehol, hogy nem biztonságos, azt mondtam, hogy rá van írva, hogy csak kutatási célra és az rá is van, ahogy a gyártó is különbséget tesz laboratóriumi használat és embereknek beadott cucc között!

A vakcinába kerülő  ALC lipidek alkalmasak emberi felhasználásra

1, a licenctulajdonos 

2, a hatóságok

3, legkisebb részt szerintem is

BNT162b2 (te ezt hívod Pfizer-nek) egy engedélyezett nem kísérleti vakcina amiben emberi alkalmazásra megfelelő ALC-0315 és ALC-0159 kerül felhasználására, amit tanúsítanak a hatóságok. Közel egy éves alkalmazási tapasztalat is van mögötte és több helyen a vészhelyzeti engedélyt lecserélte a teljes forgalmazási engedély.

nem kísérleti vakcina

Az USA-ban lehet, de az EU-ban még mindig csak vészhelyzeti engedélye van. A gyártó pedig különvette a laboratóriumi terméket és az embereknek beadhatót. Csak mondd, hogy a Pfizer vakcinája laboratóriumi és máris megnyerted a vitát, mert akkor a még kérdés is értelmetlen. Csak akkor hogy tömhetik bele az egész emberiségbe?

Lehet, de willy-vel és NevemTevével nem ezen ment a vita. Utóbbi még azt is tagadta, hogy ezek a komponensek benne vannak a vakcinában. Előbbi meg azon lovagol, hogy a gyártó biztonságosnak minősítette, holott ez nem volt része a kérdésnek, a kérdésben a hangsúly a besoroláson volt, a gyártó pedig egyértelműen leírta, hogy más a laboratóriumi célra és más a "jónépnek" szánt cucc az előírás, ezért a "kutatási célra" címke az anyagon. NevemTeve egyszerűen a tényeket tagadta, willy meg belemagyarázni próbál dolgokat és direkt nem hajlandó a kérdéssel foglalkozni, hogy a Pfizer vakcina vajon beleesik-e ebbe a kategóriába, vagy sem. Egy esetben lehetne igaza, ha a Pfizer vakcinája tényleg laboratóriumi termék lenne, amit kutatási célra szántak, mert ez esetben az eredeti kérdés saját magát cáfolná: azt keresi benne a kutatási célokra használható anyag, hogy ez egy laboratóriumi vakcina, amit kutatási célokra állítottak elő. Csak ebben az esetben rögtön előállna az a kérdés, hogy akkor azt mégis hogy lehet kereskedelmi forgalomba bocsátani és beleverni az egész világba?

Az utóbbi nem lovagol semmin, közölte veled, ha nem érted valami hogy működik, akkor elhiszed a kérdésnek álcázott állításokat.

A citált kérdésnek szerves eleme az a kitétel hogy "összetevők amelyekre azt írták nem alkalmas csak kutatási célra". És ez nem kérdés, ez egy félreértésen alapuló állítás. Miért?Mert senki nem írt ilyet, a gyártó azt írta, hogy amit ő gyárt azt kutatási célra gyártja. Amit a vakcinákba gyártanak az teljesen más mérce alá esik. A licenc tulajdonosnál lévő gyártás mögött nincs olyan szigorú ellenőrzési rendszer ami az emberi felhasználásra alkalmassá tenné. De amennyiben más használja azt megfelelő gyártási folyamattal és ellenőrzéssel akkor természetesen teljesen biztonságos emberi használatra is. Ilyen pl. a vakcina gyártás. 

Ezt szépen le is írták, meg azt is, hogy sokan akik nem értik a folyamatokat az oldalukat használva próbálja a vakcinák biztonságát támadni. Ezért tisztázták. Te meg még azt is képes vagy félremagyarázni.

Ezt hívod te mellédumálásnak.

Bazmeg, ha eddig nem írtam le ötször, hogy a biztonságát én nem is említettem, akkor egyszer sem! Te mégis idehozod hatodjára is! Ez mi, ha nem mellédumálás? Nem ez volt a kérdés! A besorolásán volt a hangsúly! A vakcinás kérdést is megint kikerülted. Arra válaszolj végre, laboratóriumi termék a Pfizer, vagy sem?

Nekem ugyan nem. Már csak azért is hiteltelen kamu, amit mondasz, mert egyébként ott próbálsz meg belémszúrni, ahol csak tudsz, mást sem csinálsz a vitákban, mint megpróbálsz idiótának beállítani, amíg le nem bőgsz és el nem húzol a francba. Szóval senki nem fogja bevenni, hogy te csak engem akarsz megkímélni bármitől...

Tekergetheted ide vagy oda, az eredmény ugyanaz marad.

Azt már mondtam, hogy a véleményed bárkit hidegen hagy. Én nem próbálok beléd szúrni, te gondolod ezt. Ezért is nem kezdtem elmagyarázni az elején, mert azt gondolom, ha valaki érti mi történik akkor az számodra nem hízelgő. 

Most is ezért nem megyek bele mit jelent a biztonság mert már szerintem így is sokan röhögnek rajtad nem szeretném ezt tetézni.

Persze haver. Ugyan minden topicban, ahol összefutunk, tőled csak fölényeskedésre és beszólogatásra tellik, de azért te jót akarsz. A biztonságot meg dugd már fel magadnak, én szóba sem hoztam, hogy a két érintett komponens biztonságos-e, én azt firtatom, hogyha azt írták rá, hogy csak kutatási célra, mert nem mindegy, hogy a rá épített termék laboratóriumi, vagy embereket tömnek vele, akkor hogy került bele egy olyan termékbe, amivel embereket tömnek. Ennyi és nem több. És te ezt próbálod meg mindenáron kiforgatni és a szövegből szándékosan kiollózott részeken és a szóba se hozott biztonságosságon lovagolva belemagyarázni, hogy nincs itt semmi probléma. De van.

Jó van, akkor menjünk bele. Az egész https://hup.hu/comment/2731789#comment-2731789 innen indul.

"We have recently become aware that our website has been used to falsely call into question the safety of the vaccines developed for COVID-19 and want to address this misrepresentation."

Amire ezt írtad:

"A biztonságát én szóba sem hoztam. Te rázod itt, mint a véres rongyot. Én a besorolását firtatom! Mi lesz a kérdéssel, mert megint kikerülted? Nem akarsz rá válaszolni?"

Az angol safety  arra vonatkozik, hogy a hivatkozott valami nem ártalmas. (https://www.merriam-webster.com/dictionary/safety).

De rendben, félreértetted, meg különben is "hülye angol". Hallottál már arról hogy "élelmiszer-biztonság"? Tudod mi a feladata? 

Na ezért nem akartam szóbahozni. 

WTF... Ez most komoly? Megint a biztonsággal jössz, csak kicsavarod, hogy "nem ártalmas"??? Ember, én hol mondtam, hogy ez ártalmas? Ez már olyan szintű hazudozás, hogy ez már a legalja... Citáld már be, hogy hol mondtam, hogy ez ártalmas, vagy nem biztonságos, vagy akármi ilyesmit! Én azt mondtam, hogy explicite le van írva, hogy csak kutatási célra! És amit becitáltál, abban le is írták, hogy mert nem mindegy, hogy laboratóriumi termék, vagy embereknek adják! Te meg azóta sem válaszolsz rá, hogy a Pfizer vakcinája laboratóriumi termék-e, vagy sem!

Ez már lesz teleregény lenni :) Még a végén azt mondtad te nem is mondtál semmit.

Akkor idézzük a kezdő hozzászólásod:

https://hup.hu/comment/2731484#comment-2731484 

"According to the product information supplied by the European Medicines Agency, two of the main components of Pfizer’s Comirnaty vaccine are ALC-0315 and ALC-0159. Echelon, the manufacturer of these nanoparticles, specifies that they are ‘for research only and not for human use’. Administering a vaccine – particularly to children – which contains unauthorised excipients is illegal, dangerous and unethical."

És igen, válaszoltam a BNT162b2 (amit te Pfizer-nek hívsz) teljesen _biztonságos_ azaz emberi felhasználásra alkalmas lipidekel gyártják erre alkalmas gyógyszeripari gyárakban, és semmi köze a fent említett termék gyártó által közvetlenül kizárólag kísérleti célra gyártott változatával: 

https://hup.hu/comment/2731807#comment-2731807

Tudsz te mást mint hazudozni? Mondtam sokmindent, de azt, hogy ártalmas, nem. Amit most becitáltál, azt nem én írtam, én csak beidéztem, de nem ezért. Hogy az EP-nek írkáló csávó mit lát bele, az az ő dolga, én a másik fele miatt citáltam be, hogy fel van címkézve, hogy csak kutatási célra. Ha visszaolvasol, akkor tőlem sehol nem fogsz olyat találni, hogy ez veszélyes/ártalmas/nem biztonságos; sőt, szó szerint leírtam neked, hogy nem állítottam az ellenkezőjét.

És igen, válaszoltam a BNT162b2 (amit te Pfizer-nek hívsz) teljesen _biztonságos_

1. Nem én hívom Pfizernek, hanem a köznyelv. A többi vakcinánál is a cég nevén hívják a vakcinát, nem baj? Nem hát, csak kerestél még valami piszlicsáré szart, amivel megpróbálhatsz hülyének feltüntetni. (BTW, többször használtam a "Pfizer vakcinája" megnevezést is, de nem baj.)
2. Már megint a biztonság. Nem akarod elengedni ezt a szálat végre? Én nem állítottam, hogy nem biztonságos, mert nem tudom bizonyítani! Huszadjára írom le, te meg huszonegyedjére is előveszed. Arra meg nem válaszolsz, hogy a Pfizer laboratóriumi termék-e vagy sem! Mert nem az volt a kérdés, hogy ezt biztonságosnak nyilvánították, hanem, hogy laboratóriumi, vagy sem és ha nem, akkor mit keres benne két olyan összetevő, amire azt írták, hogy csak kutatási célra.

De azt nem én írtam, te szerencsétlen! Az egy idézet... Nem tudsz olvasni? Az előbb írtam le, hogy én nem ezért a részért idéztem be azt a levelet, hanem a "csak kutatási célra" címke miatt és én sehol nem is mondtam, hogy ez ártalmas. Hányszor írjam még le? Most már huszonkettedjére írom le, bepróbálkozol vele még huszonharmadjára is, hogy "d-d-deezbiztonságossch"?

Már megint hazudsz. Te tényleg ekkora lúzer vagy?
https://hup.hu/node/176233#comment-2731902

Mondtam sokmindent, de azt, hogy ártalmas, nem. Amit most becitáltál, azt nem én írtam, én csak beidéztem, de nem ezért. Hogy az EP-nek írkáló csávó mit lát bele, az az ő dolga, én a másik fele miatt citáltam be, hogy fel van címkézve, hogy csak kutatási célra. Ha visszaolvasol, akkor tőlem sehol nem fogsz olyat találni, hogy ez veszélyes/ártalmas/nem biztonságos; sőt, szó szerint leírtam neked, hogy nem állítottam az ellenkezőjét.

Egész végig arról beszéltem, hogy engem a "csak kutatási célra" címke érdekel és egy raklap posztban leírtam neked, hogy én nem mondtam, hogy nem biztonságos. Gyűjtsem ki, hogy hányszor mondtam ezt el? Te meg minden második körben ezzel jöttél megint, most meg ezzel, hogy én azt mondom, hogy nem mondtam semmit? Nem, bazdmeg! Nem ezt mondtam. Hazug analfabéta patkány...

Gondosan itt hagyom neked azt a topicot ami 2 különféle módon próbálták neked elmagyarázni, hogy amit a gyártó csak kísérleti felhasználásra ad (saját maga gyártja) az "A" termék. Amit a vakcinába tesznek az "B" termék. Mindkettőt ugyanúgy hívják csak máshogy készül és az, hogy máshogy készül teszi a "B" terméket használhatóvá a vakcinában az az _nem_ csak kísérleti célra jó. 
Ez vagy könyvjelzőzöd magadnak, elfogadod, vagy a világon senki nem tud neked segíteni. 

Irónia akartam lenni. Egyébként nem tartom jó iránynak a vakcinák jogi csűrcsavarral való ellenzését. Ugyanis ha esetleg most nincsen is rendben minden a papírozással, meg esetleg kísérleti stádiumban is van, ez mind átmeneti. Legjobb esetben is pár év alatt véglegesíteni fognak minden papírt, és akkor semmi nem áll majd az útjába annak, hogy erővel be lehessen adni mindenkinek.

Az egyetlen ésszerű iránya a követeléseknek, az az hogy egészségi kérdésben _teljes mértékben_ az egyénre kell bízni minden döntést. Gyerekek esetén pedig a szülőre, de úgy, hogy az állam nem vonhatja kétségbe a szülő döntését, és emiatt nem veheti el a gyereket a szülőtől. Meg más miatt sem. Tehát a szülői felelősség teljes és elvehetetlen kell hogy legyen. (Ezt pedig odáig el kell vinni, hogy még az iskola sem lehet kötelező, hanem a szülő döntése kell, hogy legyen.)

Gondolj bele, ha nem megyünk el idáig, akkor az állam kb 2 év múlva kötelezővé teheti a vakcinát a gyerekek számára a ma érvényes törvények szerint is. Ennek jelenleg egyetlen akadálya, hogy most még nem mentek végig a klinikai kísérletek. Rengetegen sejtjük, hogy ezen kísérletekkel csalnak, és letagadják a mellékhatások legnagyobb részét. Ha nem tagadnák le, nem kapnának végleges engedélyt. De ez nem változtat semmit azon, hogy a végén lesz engedélye ezeknek a szereknek. És akkor simán kötelezővé lehet tenni.

Be kell látni, hogy az egész gyógyszeripar és a felügyeleti szervei mind elveszítették a megbízhatóság látszatát is. Tanulnunk kell a korábbi hibáinkból, és ezen hitelvesztésre reagálva vissza kell térnünk a teljes orvosi szabadsághoz.

Miért kell kompromisszum nélkül a legteljesebb szabadságot követelni - látszólag a biztonságunk ellenében is? Azért, mert ezek a mostani események rámutattak, hogy nagyon veszélyes helyzeteket okozhat az, ha az állam számára ilyen jogokat adunk. A kommunizmus óta megszoktuk, hogy az államnak ilyen jogai vannak, de attól még ezek mind megváltoztatható dolgok, csak akarat kellene hozzá.

Sok emberrel az a gond, hogy a szabadságot úgy értelmezi, hogy mindent lehet, de csak neki. Pl az nem tetszik neki ha a szomszéd a küszöbre kakál, meg az sem jön be ha megruházzák a bolt előtt, de abba ne szóljon bele senki, hogy beoltatja e magát vagy nem.

Mint azt mindenki pontosan tudja egy oltásnak társadalmi előnyei vannak. Ha kinn laksz Parasznyacsajágóröcsögén és van évi 3 kontaktod emberekkel nem jársz boltba és minden magadnak termelsz a társadalom szempontjából kevéssé fontos, hogy be legyél oltva, de ha bent laksz a Rohadtnagyváros-ba akkor luxus arra hivatkozni, hogy te majd eldöntöd mi jó a többieknek.

IMHO.

Attól függ kinek a küszöbére kakál a szomszéd. Sajátjára? Tegye. A másik emberére? Azt már nem kéne, de az még hagyján. A másik ember megverése vagy kényszeroltása viszont erőszaktétel. Ha szerinted azt, hogy nem kéne a másik emberen erőszakot tenni, úgy értelmezik, hogy mindent lehet, de csak nekik, akkor neked akkora reality-check errorod van, mint egy kisebb szuperhalmaz. Ez max. akkor állna meg, ha az ipse viszont odaszarna más küszöbére és verné az embereket. Ameddig ilyet nem csinál, elvárás, hogy vele se csinálják meg. Ha ezt nem érted, az megint reality-check error.

És nem, nem azt dönti el, hogy a többieknek mi a jó, hanem, hogy neki. És nem, ezt nem fogja eldönteni semmiféle "illetékes" szerv. Nincs bizalom. Megszűnt. Az "illetékesek" megállás nélkül hazudnak, titkolóznak...így nem lehet oltási kampányt csinálni. Ez egy vicc.

> Mint azt mindenki pontosan tudja egy oltásnak társadalmi előnyei vannak.

Forrás? Linkeld lécci a random placebo kontrollos tanulmányokat, amik igazolják ezt!

Egyébként meg pont az volt az érvem, hogy ugyan van egy vélt társadalmi előnye ezeknek a dolgoknak, de a mostani eset arra mutatott rá, hogy sajnos életveszélyes ilyen jogokkal felruházni egy ennyire korrupt iparágat. Tehát a szabadságunk a hosszútávú túlélésünk záloga, és ez fontosabb, mint ezek a vélt előnyök.

Még ha nem is gondolja valaki erről a mostaniról, hogy veszélyes volna, akkor is látni kell, hogy szinte semmilyen kontrollunk nincsen a minőség vagy az összetevők ellenőrzésére. Tehát ha ez most esetleg nem is volna veszélyes, a jövőbeli hasonlók bármikor lehetnek azok. A saját biztonságunkat outsource-oltuk egy korrupt világcégnek. Közben ha utánanézel a Pfizer múltjának, akkor azért vannak rajta sötét foltok rendesen. És ha minden így halad tovább, akkor kötelező lesz vakon rábízni a gyerekek egészségét.

Nem kerestem semmit, ezt a linket már többször megosztottam itt. Ha már vagy olyan sunyi, hogy a polio egyébként kiforrott és kitesztelt vakcináit hasonlítot a kovid barkácsvakcináihoz, akkor nesze egy link, hogy pofáraesések még így is előfordulhatnak; akkor mire számítunk a kovidnál?

IMHO.

Ertem, de a jog nem igy mukodik. Nem lesz tobb szabadsagjogod azzal, hogy falura koltozol. Lehet, hogy ez sokaknak IMHO, de masoknak meg leszarom. Ez az erzes amugy azert alakult igy benned es meg rajtad kivul sokakban, mert elhitettek veled, hogy ez a virus brutal-kemeny-veszelyes es meg annal is sokkal durvabb amit eddig gondoltunk rola.

Nem igy van. Le kene higgadni.

Az oltasnak van egy olyan mukodesi mechanizmusa, hogy ha tenyleg fontos, akkor nem kell eroltetni. Ha eroltetik, akkor nem az.

Nem nagyon érted az ipari alkohol és a vodka közötti különbséget, ugye? Pedig mindkettő etanol, csak a minőségi előírások szigorúbbak az utóbbinál.

Te valahogy úgy gondolod, hogy mivel az útszórásra szánt só emberi fogyasztásra nem ajánlott, tehát az NaCl, mint olyan, nem ajánlott emberi fogyasztásra.

Te még most is megpróbálod megmagyarázni, hogy az a két anyag nincs benne? Biztos a pfizer.com is titkosigazságpontkom, mi? Nem, nem más változat van benne, a két feltüntetett anyag van benne. Ugyanaz. Amire azt mondták, hogy csak kutatási célra.

Sajnálom, hogy nem értetted meg, pedighát az ipari alkohol és a vodka is etanol, csak a higítás és a tisztaság(avagy szennyezettség) különbözik. Illetve ezeknek a garantált volta: az egyikben esetleg simán elcsúszik mondjuk a metanol mennyiségének ingadozása (ma .5% holnap 1.5%), a másiknál meg nem.

Nem a hasonlatodat nem értem, hanem arról beszélek, hogy a) fentebb még nem erről beszéltél, b) a willy által citált szövegben szó nincsen arról, amiről te beszélsz. Ott csak arról van szó, hogy azt írták rá, hogy csak kutatási célra, mert nem mindegy, hogy a rá épített termék laboratóriumi, vagy embereket tömnek vele. Ennyi.

Úgy értem, hogy szerintem te rohadtul nem ezt akartad mondani még fentebb, hanem azt, hogy benne sincs. De mivel gizike-gőzeke szintű hasonlatokba csavartad, így ez egy meddő vita lesz. (Én egyébként se pálinkát, se vodkát, se más töményet nem iszom, szóval nem tudom, hogy mi van benne, azontúl, hogy kurwa sok cukor.)

Folytatódik a német hazudozási botrány.

Hatalmas csalást lepleztek le angol és német kutatók a halálozási statisztikában

Christof Kuhbandner, a Regensburgi Egyetem professzora egy angliai tanulmányt követve, furcsa kilengésekre lett figyelmes a németországi oltatlanok halálozási-statisztikájában.

Mint kiderült az első két hétben, amikor igen sok oltott hal meg az oltás következtében, még nem számolják azokat oltottnak, csak a két hét leteltével. Németországban ez a szám napi kb. 700 főre tehető az oltási napokon! Magyarországon az a népesség alacsonyabb számát és alacsonyabb átoltottsági mutatóját figyelembe véve akár napi 40-50 főről beszélhetünk!

A videóban hivatkozott angliai tanulmány letölthető innen: https://www.researchgate.net/…/356756711_Latest…

https://www.bitchute.com/video/bdpoJaUACqlG/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Talán ha két héttel előbb oltakoztak volna... Akkor már védettek lettek volna mire meghalnak?

Az ürge egyébként nagyon vicces ahogy előadja a mit sem sejtő naívat: értesítette a Robert Koch Intézetet... De még nem szóltak vissza :-)

De az oltas *mellekhatasa* kovetkezteben meghaltakat nem covid halaleset sehogy se, nem?

Tehat azt mindig is kulon szamoltak. Kulon jelentettek. Nem?

 

Nem lehet hogy itt arrol can szo, hogy aki covidban meghalt *es* a halal idopontja 2 heten belul esett, akkor azok covid halalesetek es oltatlanok, mert meg nem alakult ki a vedelem.

 

Nem lehet, hogy itt a 2 dolog ossze lett mosva? (covidban meghaltak es a mellekhatas kovetkezteben meghaltak)

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Szerkesztve: 2022. 01. 23., v – 10:08

Megintcsak egy tupontos helyzetertekeles:

1. resz

2. resz

Paradox módon úgy kaptuk vissza a szabadságunk egy részét, hogy minden „enyhítéssel” egyre több szabály írta elő a „szabadság” feltételeit, melyek minden enyhítéssel egyre összetettebbé váltak.

Szerkesztve: 2022. 01. 23., v – 16:05

Ákos nincs meggyőződve arról, hogy a világ vezetői valóban szeretnék, hogy visszakapjuk a régi életünket.

 

https://dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F20…

 

Ákost a Fidesz idáig tolta, úgy tűnik ezt már nem veszi be a gyomra. Folyamatosan fordulnak el az emberek. Azok is, akik alapnak számítottak és az állam a szekerüket tolta.

A kormánykoalíció most veszíti el többségét. Az emberek szemében a covid diktatúra fajsúlyosabb mint, hogy kis szarkupac vagy nagy szerkupac között mérlegeljenek. Mindkét szarkupac megtartaná a covid diktatúrát.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Rusvai lába alatt úgy tűnik kezd felforrósodni a talaj:

Nem gondolja, hogy jó ötlet a kötelező oltás és az átoltottságot sem kell tovább növelni. Az oltatlanok megfertőződnek szerinte és immunissá válnak.

 

https://kuruc.info/r/64/238762/

Vannak furcsa adatok, amiket nehezen tudok értelmezni:

1. https://publichealthscotland.scot/media/11223/22-01-19-covid19-winter_p…

Itt ha megnézzük azt látjuk, hogy aki 2 oltást kapott az rosszabbul áll, pl. halálozás tekintetében, mint aki nem kapott egyet sem (50. oldal 100 000 főre vetítve, kor szerint korrigálva).
De ugyanezt látjuk a többi helyen is (fertőzés elkapás / kórházi kezelések).
Az is látszik, hogy a 3. oltás viszont jelentősen segít ezen a helyzeten. Bár kérdéses, hogy néhány hónap múlva nem-e lesz a 3. oltás után még rosszabb a helyzet?

2. Vaers adatok:
https://openvaers.com/covid-data

(Lehet a vaers-be közvetlenül is nézelődni. De az körülményesebb.)

A lényeg: sokan azt hiszik, hogy a vaers csak US adatokat tartalmaz. De nem. Ezen az oldalon meg lehet szűrni az US adatokat.
Ami elsőre feltűnik, a covid oltások után bejelentett halálesetek megugrása (most a többi mellékhatással nem célom foglalkozni). Az oldal szerint is, és több más forrás szerint is az 1%-át jelentik az emberek az eseteknek. Ezt sem szeretném most idekeverni.

A fő kérdés az, hogy mitől ugrott meg ennyire a halálozás a többi oltáshoz viszonyítva. Ami első szempont lehet, hogy a covid oltások száma valószínűleg jóval magasabb is, mint a többi oltásé volt évente. De vajon ez indokolja-e az ~50x-es növekedést?
Mondjuk beadtak 400-500 millió adagot az USA-ban. Előtte kötelező oltásokból + mindenféle másból (tetanusz, malária, veszettség elleni, influenza, ...) mondjuk beadtak sejtésem szerint minimum 50 milliót, még akkor is 10x-es a növekedés. De sajnos pontosabb adatokat nem látok a beadott oltásokról. Így bármelyik bármerre csalhat. Erre kellene valami adat.
+ Amit nem tartalmaznak ezek a bejelentések, azok valószínűleg a 30 napon túli halálesetek. Minél távolabb van az ember az oltástól annál kevésbé köti össze a 2 eseményt. Pl. valakinek elkezd rendetlenkedni a vérnyomása / szíve stb.  egy fél év múlva. Nem fogja összekötni az oltással.

3. Ami még bánt és ilyen adatot sehol sem látok:
Egy ilyen emberiségszintű dolognál nem illene valami olyasmi statisztikának lennie, hogy oltatlanból meghalt ennyi és ennyi ilyen és olyan betegségben azonos időszakra vs az oltások után eltelt időszakban meghalt ennyi és ennyi ember. Valamint ilyen és ilyen betegségbe került ennyi oltatlan vs oltott? Ezt lehetne kor szerinti bontásban és alapbetegség szerinti bontásban is (mert valószínűleg a veszélyeztetettek vannak jobban átoltva is). Bár nem az én dolgom, hogy ezt pontosan kitaláljam.
Itt az idő kérdés is felmerül. Azaz oltatlan vs. oltott állapotban lévők időtartama. Az biztos, hogy az oltott státuszt az oltás beadásától számolnám. A covid-ot megkülönböztetném még, hogy 2 héten belül és túl oltás után.

Ezek a dolgok már meg lettek tárgyalva az Covid-19 vakcinák tudományos szemmel (5.) és előtti 4 fórumokban.

1. Így van, ahogy írod. Ok-okozat nem látszik, de erős összefüggés van az oltások és halálozás között, és ezek, amiket írsz csak a Covid halálozások. Az össz halálozásoknál még rosszabb a helyzet, ahogy ezt az angol és német adatok is alátámasztják.

2. Csak influenza oltást az USA-ban az ország 60%-a fölött kap évente, így összemérhető a Covid oltások számával. Az össz VAERS Covid haláleset sokkal több, mint az összes vakcina összes halálesete az utóbbi 30 évben összesen.

3. Jó lenne ilyen, de csak korábbi tanulmányokból lehet kimazsolázgatni az igazat. Nagyon jó videó ebben a témakörben, illetve általánosan a Pfizer oltás hatékonysága és biztonságossága valódi szakértői szemmel. Ennek is a lényege a 3. percttől a 35. percig van. Nagyon szépen látszik a Pfizer saját vizsgálatából, hogy miként manipulálják az adatokat, miként állítják be hatásosnak és biztonságosnak azt az oltóanyagot, ami se nem hatásos, főként nem biztonságos. Ráadásul ez egy nagyon magas fokú bizonyító erejű tanulmány. Független orvosok által oltások után készített biomarkerekből (D-dimer, egyéb vérkép adatok) pedig még az is látszik, hogy hosszú távon is mekkora kárt fognak okozni a vakcinák.

Ráadásul az omikron után már szembeötlő lesz a vírus és a vakcinák halálozása miatti különbség.

A videóban is az szerepelt, hogy 15-en haltak meg az oltott csoportban, 14-en a placebo-ban. Amikor a placebo-t felfedték és beoltották őket, még 5 ember meghalt.

 

Az omikron óta más időszámítás van. Simán lehet, hogy ugyanez a teszt most 2 halálozást adna a placebo-ban, 15-öt az oltottak között.

https://index.hu/belfold/2022/01/26/zacher-gabor-omikron-varians-negyedik-oltas-korhazi-apolas/

Ez olyan kurwa érdekes, hogy az védett az omikron ellen, akinek három meg négy oltása van, nem pedig az, aki nemrég oltatta be magát, mert ez azt jelenti, hogy az oltások száma számít elsősorban, nem a frissessége, de ennek ellenére visszavonják az egyszer és kétszer oltottak védettségét, mert azok már nem védettek.

Olyan szinten mondanak az egyik hazugságukkal ellent a másiknak, hogy az már fájdalmas.

És akkor a napi hisztériakeltés, AKA. nem lesz ennek vége sosem, amíg bilgéc, meg a többi főpatkány érdekei ezt kívánják:
https://index.hu/techtud/2022/01/26/koronavirus-jarvany-virologus-omikron-varians-jakab-ferenc-pecsi-tudomanyegyetem-oltas-vakcina/

Összevissza mondanak mindent, felesleges logikát keresni benne. Volt Indexes cikk egyik nap (talán, lehet hogy csak álmodtam), ami a címe szerint azt ígérte megmondja mit tegyünk ha elkapjuk a rémséges kórt! Gondoltam jó lesz röhögni, rákattintottam. Kb. így szólt a tanács: "Ha háromszor oltottként elkapja valaki, akkor ne pánikoljon, vegyen be vitamint és várja meg míg meggyógyul." És mi oltatlanok hová álljunk? Valahogy nekünk elfelejtett tanácsolni, de elképzeltem mit tanácsolnának: "Ha oltatlanként elkapja a kórt, akkor már felesleges vitamint beszedni! Pánikoljon, amíg el nem fogy az oxigénje, és akkor fulladjon meg lehetőleg gyorsan!"

Feladat: az Európai Unión belül a felnőtt lakosság kötelező oltása különféle betegségek ellen.

Keretmese: a COVID járvány miatt.

 

Van akit nem zavar, ha össze-vissza oltogatják kísérleti szérumokkal, nekik emészthetőbb a keretmese. Másnak az egész nem tetszik és a keretmese sem túlzottan érthető.

A keretmeséről jut eszembe... gyuri23 COVID naplójából a szuper-variánsos bejegyzéssel szoktam poénkodni. Eddig 3 ember komolyan vette. Tényleg nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

A vakcina kutatás méregdrága pénz, a legtöbb termék sosem jut el a jóváhagyásig.

Ezt már kifejtették, hogy nem lehet költséghatékonyan vakcinát fejleszteni a jelenlegi módszerrel.

 

Azt akarják elérni, hogy beoltjuk, azt aki bírja megmarad, aki meg nem, annak sorry.

22k halott az Európai Unióban még nem a világ vége, meg a 2.8 millió mellékhatás sem az.

Aki túléli, túléli, a többieknek meg nem kell nyugdíjat fizetni. Ez a Pfizer nagy "kutatási eredménye". Ezért ünnepeljük hetente Karikót.

", hogy az oltások száma számít elsősorban, nem a frissessége," 

Erre kíváncsi lennék ki gondolja így, biztos vagyok benne Zacher Gábor nem. Amit te (szerintem tudatosan) félreértelmezel, hogy szerinted, hogy a 3. oltás beadásának nincs feltétele, de van. Mégpedig az hogy ne legyél beteg, és 4 hónapja legalább elteljen a második oltás hatása. 

A fenti beszéd azoknak szól, akik nagy nehezen beadatták a 2 oltást de az utolsó is múlt júliusban volt.  Mert ebből van nagyon sok. 

Tehát nem a szám számít első sorban csak te félreértelmezed amit mond. (természetesen kisebb idővel egymás után is beadható egy oltás és nagyon nagy eséllyel jelentősen növelni fogja az ellenanyag termelést és rászoktatja a szervezetet, hogy ez egy gyakori probléma ezért gyorsabb reakció várható. De nem ez a fő cél)

1. Ha az számít, hogy mikor voltál oltva, akkor miért csak a három vagy négyoltásosak kapnak védettségit? Miért is nem kaphat védettségit, akinek csak egy oltása van, de azt két hete kapta?

2. Az oltások a fertőzést "szimulálják", csak úgy, hogy lehetőleg ne dögölj bele. Akkor, ha valaki átesett a valódi fertőzésen, annak miért nem jár a védettségi? Akkor sem, ha háromszor esett át rajta, ebből legutóbb a múlt héten?

Amit te (szerintem tudatosan) félreértelmezel, hogy szerinted, hogy a 3. oltás beadásának nincs feltétele, de van.

Az igen, rögtön azzal nyitsz, hogy olyasmit adsz a számba, amit nem is mondtam, azaz hazudsz, de azért engem vádolsz hazugsággal. Neked ugye fizetnek ezért? Ki mondta, hogy nincs feltétele a 3. oltás beadásának? Citáld már be, hogy hol írtam ezt!

Most tényleg érdekelne egy oltáspárti véleménye arról, hogy minek kell a harmadik oltás. Én már elvesztettem a fonalat, úgy tűnik Rusvai is.

- a delta kihalóban van, nem fogsz tüdőgyulladásban meghalni

- ha most vakcináznának, mire a védelem kialakul, már cseszheted az egészet

- igazából a wuhanira osztott oltóanyag az omikron ellen mérsékelt hatásosságot mutat

- viszont vannak mellékhatásai a vakcinának

Komolyan érdekelne a magyarázat, mert eddig még valami minimális értelme volt amiről beszéltek, de most már egyre kevesebb.

Szomszédasszony 3x oltottan van jelenleg karanténban omikronnal. Mindenkit oltottak, apa-anya-gyermekek, azt mind beteg.

Én is jártam négykézláb oltatlanul az omikronnal. Az összes izmom fájt, reggel izzadtságtócsában ébredtem, meg láz is volt mellé. A deltánál jobban megviselt. :)

https://index.hu/kulfold/2022/01/26/koronavirus-a-vilagban-az-index-szerdai-hirosszefoglaloja-covid-19-vakcina-oltas-fertozottek/ausztria-lazit/

Ausztria hamarosan feloldja a beoltatlan emberek karanténját, amint azt az ország egészségügyi ellátórendszere lehetővé teszi – írja a CNN.

Karl Nehammer osztrák kancellár egy mai tweetben azt írta, hogy az ország hétfőn megszünteti az oltatlan emberekre vonatkozó korlátozást, mivel a kórházak helyzete stabilizálódott.

Mint ismert, Ausztria december 7-én jelentette be, hogy Ausztria országos korlátozását kiterjesztik az oltatlanokra. Ezt az intézkedést azért hozták, hogy megelőzzék a fertőzések rohamos emelkedését és elejét vegyék az egészségügyi rendszer túlterheltségének.

Ausztria volt az első európai ország, amely a múlt héten országos oltakozási kötelezettséget vezetett be minden 18 évesnél idősebb lakos számára.

Olyan nagy volt a baj, hogy mindenkinek kötelezővé kellett tenni az oltást, de rá egy hétre feloldják az oltatlanok korlátozását és 6000 Euró befizetése után még a kötelező oltás alól is mentesülnek az emberek.

Komolyan, van még, aki ezt beveszi? :)

> hamarosan feloldja

...

Majd akkor írják meg, ha már feloldotta és érvényessé is vált a feloldás és úgy is maradt legalább két napig. Addig én már semmit nem hiszek el, naponta kétszer változik meg minden.

Egyébként pedig most ez a trend, hogy egy kis ereszd meg megy a világban, de gondolom csak azért, hogy a következő szigorítás még jobban fájjon és a lelkileg gyengék végképp kikészüljenek. (Ezt álmodtam.)

Ne kajald meg rogton az Index cimet.

Az osztrák kormány úgy tesz, mintha lazítana

Az ún. kötelező oltást február 1-gyel bevezető Ausztria jobbközép-zöld kormánya bejelentette, hogy jövő héttől elkezdi kivezetni a keményebb korlátozásokat, miután a kormánynak tanácsot adó szakértők az omikronhullám számait kielemezve arra jutottak: lehet ugyan, hogy a fertőzöttek száma újabb és újabb rekordértéket mutat, a halálozásoké ellenben napról napra megy le, és a kórházak intenzív osztályain is egyre kevesebb a covidos beteg. November közepe óta kijárási tilalmat rendeltek ugyanis el a magukat nem beoltatók számára (igaz, számos kivétellel, munkába és bevásárolni lehet menni és egészségügyi sétára is bármikor): igazából mindössze ezt törlik el, az olasz/német mintára felgyógyultsági vagy oltási igazoláshoz kötött szolgáltatások továbbra sem válnak a QR-kóddal nem rendelkezőknek hozzáférhetővé.

https://www.gemist.hu/p/igy-mentsd-meg-magad-a-nagyobb-ontokonszurastol

Én úgy gondolom, hogy ez része a programnak.

Olaszországban 77%-ot oltottak COVID ellen, de nap mint nap arról szóltak a hírek, hogy máglyán égnek az oltatlanok arrafelé.

Hoznak egy kompletten idióta döntést, amit a nép természetesen kikerül a kiskapukkal, ezért kuss van balhézás helyett.

A világban persze azt kommunikálják, hogy lám az olaszok is meglépték, vedd észre, egyre több országban ez van.

Szlovéniában is 57,5% a beoltottsági ráta, de jöttek hírek, hogy oltatlanként örülhetsz, ha a klotyóra kimehetsz. A maradék 42,5% azóta meghalt, vagy remetének ment?

 

Megint ez lesz, hoznak egy döntést a kötelező oltásról papíron. Így halad szépen lassan előre a program, fokozatosan puhítják a népet, hogy érezze, hogy kell oltakozni.

Szerkesztve: 2022. 01. 27., cs – 08:22

Ez egy jó videó. Tudom a alternativhirek.com nem mindenkinek fekszik jól. Viszont összefoglalja, hogy lehet manipulálni az információkat ha elég sok pénzed van. Csak el kell gondolkozni rajta, ha elég sok pénz van akkor megtehetik-e? Meg fogja lépni egy profitorientált vállalat?:

https://rumble.com/vt6mu9-sharyl-attkisson-astroturf-gy-mkdik-a-szervez…

Minden szinten ez megy.

10 éve mesélte valaki, hogy ha találnak egy templomromot Magyarországon a 900-as évekből, a kormeghatározás és minden más vizsgálat ezt megerősíti, akkor a templomot átdatálják Szent István idejébe, mert ő alatta vette fel Magyarország a kereszténységet. Előtte pogányok voltunk.

Hiába a tények, ha a hivatalos állásponttal szembe megy a történelmi lelet, akkor azt elvetik. Az, hogy mi az igazság, meg nem mondod.

 

Íme egy dinoszaurusz + mai ember lábnyom:

https://www.genesispark.com/wp-content/uploads/2011/10/foot1.jpg

Ez is kukába ment lelet, mert nem éltek még emberek a dinoszauruszok idejében.

 

Ha valami nem azt bizonyítja, amit hivatalosan igazságnak gondolnak, az menni fog a kukába. A mai helyzet abban különbözik, hogy manapság már a látszatra sem próbálnak adni. Egyre kontrasztosabb a valóság és a kirakatvilág közötti különbség.

A hivatalos álláspont szerint a kereszténység már hosszú évtizedekkel I. (Szent) István előtt is jelen volt nálunk, még vezéreink is voltak, akik felvették.

A dinoszauruszok 65 millió éve kihaltak. Szerinted, ha az emberek nem százezer éve, hanem 65+ millió éve jelentek volna meg, akkor még itt tartanánk technológia és minden egyéb téren, ha százezer év elég volt ahhoz, hogy eljussunk a kőbaltától az űrrakétáig és a nanotechnológiáig? Ez a lelet vagy hamisítvány, vagy az ember sokmillió évvel a dinoszaurusz után lépett ugyanarra a földdarabra.

Ausztráliát 1606-ban fedezték fel és még ősközösség volt arrafelé.

Gondolj bele, a török időkben már puskával és ágyuval lövöldöztek, Ausztráliában meg kőbaltával kergették a kecskét.

 

Mit csináltak az ausztrálok több ezer éven keresztül, hogy az ókori Róma és Görögország szintjéig nem jutottak el?

 

Pusztán az idő nem garancia semmire sem.

Most mutattál egy kiragadott példát és ignoráltad, hogy az emberiség egésze hova jutott el. A kínaiak meg már Kr.e. 2000-ben is puskaporral robbangattak, meg bambuszsárkányon repkedtek. Aztán meg megrekedtek ott, többszáz évre. Más kúltúrák, más eredmények. Az egész emberi fajról beszélünk.
Az idő valóban nem garancia semmire, de a dinoszauruszok idején még emlősök se nagyon voltak, nemhogy emberek.

Ez is kukába ment lelet, mert nem éltek még emberek a dinoszauruszok idejében.

Ez az egy kodarab, amin latok valamilyen nyomokat, engem sem bizonytalanit el kicsit sem. Fake. Talan ha lepten-nyomon ilyenekbe botlanank, erdemes lenne elgondolkodni a dolgon.

Kb. ugyanaz mint, hogy allitolag van egy csomo oltott ember, akik allitolag az oltas miatt usztak meg a halalt. Illetve van egy csomo oltott, akik talan pont amiatt haltak meg, illetve van egy csomo oltatlan akik allitolag tuleltek volna oltassal. En meg csak annyit latok, hogy tobb mint 1 eve van oltas mindenki szamara es meg mindig jarvanyveszhelyzet van es lezarasok.

"Íme egy dinoszaurusz + mai ember lábnyom:"

Ez mellé tényleg elég odatenni pár dinoszaruszlábnyomot amit mindenfelé találtak, hogy látni lehessen, hogy kamu.

Ezt még te is meg tudod csinálni.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

https://www.kla.tv/21409

Hogy növeljék a lakosság oltási hajlandóságát, hírességek és politikusok a televízióban, kamerák előtt oltatták be magukat. De vajon valódiak voltak ezek az oltások?

Hallgassa meg Alessandro Meluzzi olasz kriminológus és tévésztár leleplező állításait ...

Az "#ÄrmelHoch", magyarul: „Ingujjat feltűrni’” mottó alatt számos híresség népszerűsítette karján ragtapasszal a korona-oltást a Német Szövetségi Egészségügyi Minisztérium megbízásából az idén nyáron. Többek között Uschi Glas színésznő vagy Günther Jauch műsorvezető is látható volt az oltás közben vagy utána. De nemcsak a televíziós sztárok segítségével próbálták megnyerni az emberek bizalmát és növelni a lakosság oltási hajlandóságát. Sok politikus is beoltatta magát a kamerák előtt azzal a szándékkal, hogy eloszlassa az emberek félelmeit. Köztük volt többek között Mike Pence amerikai alelnök, valamint utódja, Kamala Harris, Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök, Sebastian Kurz, volt osztrák kancellár és Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök is.

A számos ellentmondás miatt azonban kétséges, hogy ezek a hírességek valóban beoltatták-e magukat. Gregor Gysi politikus esetében például, aki a Twitteren posztolt egy fotót az oltásáról, rajta volt a védősapka a fecskendőn. Vannak olyan felvételek is, amelyeken az látható, hogy az oltott embereknek egyáltalán nem fecskendeztek be semmilyen folyadékot. A Német Szövetségi Egészségügyi Minisztérium szóvivőjének még azt is nyíltan el kellett ismernie, hogy Günther Jauch, aki a plakátokon egy ragtapaszt mutatott a karján, valójában egyáltalán nem volt beoltva.

Uschi Glasnak a jobb karját készítették elő az oltásra, míg később a bal karját mutatták be ragtapasszal. Anthony Fauci, a Nemzeti Allergia- és Járványügyi Intézet (NIAID) igazgatója, az amerikai kormány befolyásos tanácsadója szintén az ellenkező karját fájlalta az oltás után.

Most az ismert olasz kriminológus, pszichiáter és televíziós személyiség, Alessandro Meluzzi professzor egy rádióinterjúban felfedte, hogy bár a hírességek és az elit tagjai azért jelentkeznek az oltási kampányban, hogy másokat is oltásra csábítsanak, ők maguk azonban hamis oltóanyagot kapnak. Idézet: „Egy bizonyos társadalmi státusz felett a beoltottak nagy része hamis oltóanyagot kapott". „Biztosíthatom erről Önöket, mert nekem is felajánlották" - állította Meluzzi. Itt három emberről is beszélt, akik mindegyike placebo-oltást ajánlott neki, hogy a mellékhatások miatt ne legyenek egészségügyi problémái.

Nem lehet megmondani, hogy végül hány híresség kapott placebo-oltást. Az a tény azonban, hogy miközben ezek az emberek a vakcina okozta károk veszélyéről hazudnak, aközben maguk is kerülik az oltás beadását, azt mutatja, hogy milyen gátlástalanul csapják be a lakosságot. Ez, a koronavírussal kapcsolatos számos más ellentmondás mellett, mint például a PCR-teszttel való átverés, az intenzív osztályok telítettségét sulykoló hazugságok, a boncolások betiltása, valamint az oltásra vonatkozó tények, számok és érvek meghamisítása, illetve az ellenvélemények cenzúrázása, egy újabb fontos jelzés, amely napvilágra került. Nyilvánvaló, hogy a lakosságot minden eszközzel manipulálják és megtévesztik, miközben még a legsúlyosabb fizikai károkat, sőt az emberek halálát is bagatellizálják. A cél itt nyilvánvalóan szentesít minden eszközt az adott politikai célok eléréséhez!

De minden hazugság ott ér véget, amikor valaki feláll és elmondja az igazságot. Ez a helyzet Alessandro Meluzzi bátor nyilatkozatával is. A neves kriminológus számára ugyanis a koronavírus elleni oltási kampány nemcsak szándékos megtévesztés és „bűncselekmény" a mit sem sejtő lakosság kárára. Ő egy kolosszális csalásról beszél.

Idézet:

„Vagy a kollektív őrület egy formájával van dolgunk, amely a logikát teljesen elnyomta, vagy pedig a kollektív őrület és egy mögöttes, de láthatatlan logika egyvelegéről van itt szó."

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Látom befutott a mai kamuadag. 

"A számos ellentmondás miatt azonban kétséges, hogy ezek a hírességek valóban beoltatták-e magukat. Gregor Gysi politikus esetében például, aki a Twitteren posztolt egy fotót az oltásáról, rajta volt a védősapka a fecskendőn."

Értelmes ember itt hagyja abba az olvasást. 

"Kamu, el sem olvasom."

Te a cáfolatok nagymestere vagy. Nem, nem azért mondom, mert szerintem ez igaz, nem tudom, mennyi igaz belőle. Csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy megint a szokásos szellemi fölényeddel mindent en-bloc lesöpörsz, hogy ez kamu, miközben ebben a topicban te vagy az, aki megállás nélkül kamuzik.

Már megint hazudsz. Te azt mondtad, hogy kamuadag. Minden további konkrétum nélkül. Illetve rámutattál egy pontra, hogy értelmes ember ott hagyja abba az olvasást, de ezen túl zéró konkrétum és az egészet lesöpörted vele. A személyeskedést meg te kezdted; fentebb azzal nyitottál, hogy megint engem próbáltál besarazni, persze a kérdésekre nem válaszoltál.

Összefoglalom, hátha így szembetűnőbb lesz számodra is.

gyuri23: Gregor Gysi politikus esetében például, aki a Twitteren posztolt egy fotót az oltásáról, rajta volt a védősapka a fecskendőn.

willy: Értelmes ember itt hagyja abba az olvasást.  ... konkrétan megmondtam hogy melyik képzelgés egy orbitális kamu. 

gyuri23: mellékeli a Gregor Gysi politikus twitter bejegyzését, ahol posztolt egy fotót az oltásáról, rajta volt a védősapka a fecskendőn.

willy: Ezt ugye nem tartod bizonyítéknak?

enpassant: :-D

Itt a második ember aki nem tud hova tenni egy protokoll fotót. Tőlem röhöghetsz rajta, de ettől még sem az nem jelenti, hogy beadatta se azt hogy nem. Nekem megvan, hogy számodra evidens, hogy ilyenkor nem adatta be, de ettől ez a képzelgés még csak a fantázia talaján létezik. Indirekt bizonyítás: látták síruhában -> következtetés -> mindig síruhában jár :) 

Szóval aki egy mesét azzal próbál bizonyítani, hogy elővesz egy protokoll fotót annak nagyon hinnie kell, csak hát ugye ez nem hiten múlik. 

73 brit orvos nyílt levélben szólította fel az MHRA-t (Medicines and Healthcare products Regulatory Agency), és más szakmai szervezeteket, hogy sürgősen vizsgálják ki, van-e köze a kovid-"oltásoknak" a gyerekek és fiatal felnőttek körében jelentősen megnövekedett számú halálesethez az utóbbi időben.

2022. január 13-án a High Court londoni meghallgatásán bizonyítékokat mutattak be, hogy a Covid-19 elleni védőoltások bevezetését követően jelentősen megnőtt a fiatal férfiak halálozásának száma az előző ötéves átlaghoz képest. 

2021. május 1. és december 24. között 402 regisztrált haláleset volt a 15–19 éves férfiaknál, ami 65-tel több, mint az ötéves átlag, ami 337.

Az Országos Statisztikai Hivatal elfogadta, hogy a fiatal férfiak halálozásának növekedése statisztikailag szignifikáns növekedés, a halálozási ráta kívül esik a korábbi évek adataiból várt konfidenciaintervallumokon.

A Nobel-díjas kémikus és biofizikus prof. Michael Levitt is támogatja a brit orvosok kezdeményezését.

https://mediaforras.com/anglia-73-orvos-kovetel-surgos-vizsgalatot-1344

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Ezt eskü alatt tett vallomás.

USA – Ron Johnson Wisconsin szenátora nyílt meghallgatást szervezett a kórházi covid-kezelési protokollok kivizsgálásra

“Azt gondolom, hogy egyetlen beteg sem halt meg covidban, hanem a kezelésben. Gyógyszerekkel ölték WHO-előírás szerint a “covidos” betegeket a kórházakban.” – Egy nővér tanúvallomása.

Remdevizir “gyógyszer” a tökéletes eutanázia. Adagonként 3000 dollárt kaptak a kórházak a biztosítótól. A koronavírus elleni küzdelemben a frontvonalban lévő orvosok és ápolók csoportja tanúskodik a szenátusi bizottságban. A bizottságot Ron Johnson szenátor hívta össze. Ron Johnson döntő szerepet játszik a pandémia elleni harcban.

Az egyik nővér Nicole Sirotek vallomása hallható a videón, ahogy elmondja hogyan kezelték a betegeket az amerikai kórházakban.
A betegeket nem izolálták, úgy bántak velük mint a rabokkal. Megtagadták a jogaikat, nem kaptak sokszor ételt és vizet. A családjaik erről semmit sem tudhattak, nem érintkezhettek a beteg szerettükkel.

https://www.bitchute.com/video/ElB0JFuxOqdq/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerintem itthon fel sem tűnne. Mi ugyebár nagy ívben teszünk a tesztelésre.

A 20k napi eset valóságban 60k is lehet. Lásd Izrael, hasonló lakossággal.

 

Bár mondjuk, ha belegondolsz, hogy egy majom és egy ember 99%-ban genetikailag azonos, elég komoly mutációnak kell lennie, hogy a PCR ne reagáljon.

Lehet, hogy influenzává vált? 

:)

Szerkesztve: 2022. 01. 28., p – 07:09

Világméretű, illegális, bűncselekménynek számító oltási kísérletsorozat a Pfizer, Moderna és Janssen szervezésében? Orosz rulett az mRNS oltás? Súlyos vádakat fogalmaz meg Mike Yeadon, a Pfizer volt kutatási igazgatója.

Josef Mengele reinkarnációja az USA gyógyszeriparban?

Gyanútlan alanyokon folytatott, folyamatban lévő nagyszabású géntechnológiai kísérletek?

Mint köztudott, Josef Mengele auschwitzi lágerorvos avval vált hírhedté, hogy a láger lakóin végzett orvosi kísérleteket, melyek nem egyszer halálos kimenetelűek voltak az illetők számára. Közismert volt érdeklődése az ikerpárok iránt, ami nem sok jót jelentett az érintett gyerekeknek. Ha igaznak bizonyulnak a Mike Yeadon, a Pfizer volt kutatási igazgatója által emelt vádak, ez azt jelenti, olyan világméretű orvosi kísérletnek vagyunk szemtanúi és szenvedő alanyai, amely méltán kiérdemli a világtörténelem legnagyobb, legtöbb halálos áldozatot és súlyos mellékhatást kiváltó orvosi kísérletsorozatát.
Az alábbiakban Dr. Wolfgang Wodarg tüdőgyógyász, volt egészségügyi politikus írását tesszük közre. Wodarg 1994-2009 között az Európa Tanács Egészségügyi Bizottságának elnöke volt. 2009-10-ben az ET az ő kezdeményezésére folytatott vizsgálatokat a H1N1 kamu pandémia ügyében. [Akkoriban EP-képviselőként Áder János is markáns szavakkal bírálta a gyógyszerlobbit ennek kapcsán.] Wodarg emellett több szakkönyv szerzője és egyetemi tanár. Wodargnak oroszlánrésze van abban, hogy a gyógyszeriparnak nem sikerült 2005-ben és 2009-ben az, amit ma elszenvedünk. A Pfizer, Moderna és Janssen “oltóanyagainak ” véletlennel nem magyarázható toxicitási ingadozásairól, melyekről az alábbiakban említést teszek, itt található néhány forrás Craig Paardekoopertől: https://www.howbadismybatch.com/Az írás 2022. január 9-én született, és január 13-án módosítottam.Craig Paardekooper és mások részletes elemzést végeztek az amerikai VAERS adatbázis alapján, amelyben dokumentálják a súlyos mellékhatásokat és ezek szoros időbeni összefüggését a BioNTech/Pfizer, a Moderna és a Janssen készítményeinek beadásával.

A kép Mike Yeadon, a Pfzer volt kutatási igazgatójának videójából származik. A linket alább közöljük.

Kiderült, hogy az egyes “oltóanyag”-sarzsok rendkívül eltérő toxicitásúak. Egyes sarzsok toxicitása akár 3000-szer is magasabb. Az oltás melletti döntés így orosz ruletté válik.

Az eltérések olyan szélsőségesek, hogy nem lehetnek véletlenszerű vagy alkalmazáshoz kapcsolódó toxicitási ingadozások következményei. Sokkal inkább arról van szó, hogy jelenleg nagyszabású géntechnológiai teszteket végeznek a széles, gyanútlan populáción az állítólagos vészhelyzet köpenye alatt, amit a jogi-politikai előkészítő munka, sőt a kormányok és hatóságok aktív közreműködése is elősegített.

A jól bevált szabályokat, amelyek alapos, hosszú távú vizsgálatokat követeltek meg egy gyógyszer jóváhagyásához, a pandémia ürügyén felfüggesztették. Ma már sok mindent ki lehet próbálni, és a gyártók élnek is evvel a lehetőséggel. A gyógyszergyárak jelenleg kihasználják ezt a példátlan lehetőséget, hogy több mint 120 kísérleti koronavakcina jelöltet teszteljenek a bürokráciát mellőzve. Stefan Oelrich, a Bayer főnöke, a 2021-es berlini Egészségügyi Világtalálkozón elmondott beszédében (videó 1:37:40 óra után) az mRNS-oltást “olyan génterápiának nevezte, amelyet a lakosság 95%-a két évvel korábban elutasított volna. A profitorientált gyógyszercégek az általános megfélemlítést meglovagolva jelenleg minden szabadalmazható módszert és terméket kipróbálnak, és a párhuzamos adatgyűjtési kampányoknak köszönhetően kísérleteik hatásait nagyon könnyű megfigyelni – felelősségvállalás nélkül. Az etikai bizottságok sem tiltakoznak egy szóval sem.

A kísérleti gyógyszeripar kapuja az úgynevezett “teleszkópos engedélyezési eljárás”. Ha az új vakcinák kifejlesztése egyébként hosszú évekig (legalább öt, átlagosan nyolc évig) tartott, és szigorú, lépcsőzetes szabályok szerint zajlott, a WHO a „pandémiás vészhelyzet” kihirdetésével lehetővé tette a „teleszkópos engedélyezési eljárást”.

A klinikai vizsgálatok eddig érvényes gyakorlata szerint legalább négy egymást követő szakasz volt szükséges, amelyek mindegyike feltétele volt a következő szintre lépésnek. Mindez megtalálható a német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium honlapján található:

  • Az I. fázisú vizsgálatok kisméretű vizsgálatok, amelyekben először alkalmaznak új kezelést egészséges önkéntes embereken. Ebben a szakaszban az olyan alapvető tulajdonságokat ellenőriznek, mint azt, hogyan viseli el a szervezet az új gyógyszert, annak biztonságossága, hogy kiderüljön, alkalmas-e emberi felhasználásra.
  • A II. fázisú vizsgálatok valamivel kiterjedtebbek, mint az I. fázisú vizsgálatok. Általában 100-300 résztvevőt vonnak be. A II. fázisban egy gyógyszert először tesztelnek olyan betegeken, akik abban a betegségben szenvednek, amelyre a gyógyszert kifejlesztik. A vizsgálat célja az optimális adagolás meghatározása. Ezenkívül összegyűjtik a hatékonyságra vonatkozó kezdeti adatokat.
  • A III. fázisú kísérletek nagy kísérletek. Viszonylag pontos információkat adnak a hatékonyságról és a tolerálhatóságról. Az esetek túlnyomó többségében összehasonlító vizsgálatokról van szó. A vizsgált kezelésben részesülő betegeket összehasonlítják egy eltérő kezelésben részesülő kontrollcsoporttal.
  • A IV. fázisú vizsgálatokra akkor kerül sor, amikor egy gyógyszer már forgalomban van. A IV. fázisú vizsgálatoknak különböző okai lehetnek. Például érdemes lehet újra megvizsgálni egy már jóváhagyott gyógyszert bizonyos tulajdonságokkal rendelkező betegeknél. A IV. fázisú vizsgálatok során a gyógyszer ritka mellékhatásai is jobban felmérhetők, mivel több beteget kezelnek.

A Moderna, a BioNtech-Pfizer, a Janssen vagy az AstraZeneka vakcinái „feltételes, rendkívüli jóváhagyásuk” után jelenleg tehát a IV. vizsgálati fázisban vannak (a forgalomba hozatalt követő/megfigyelési vizsgálat). Az illetékes németországi gyógyszerhatóság, a Paul-Ehrlich-Institut (PEI) ismerteti a feltételes engedélyezést – dőlt betűvel: a szerző megjegyzései:

„A feltételes jóváhagyás olyan jóváhagyás, amely feltételekhez van kötve.  Gyógyszerre közérdekből akkor adható,

  • ha a gyógyszer azonnali rendelkezésre állásából származó előnyök felülmúlják annak kockázatát, hogy kevesebb adat áll rendelkezésre, mint általában kellene. (WW: Hol van a haszon-ártalom elemzés?)
  • – ha életveszélyes betegség kezeléséről vagy megelőzéséről van szó. Ez magában foglalja a ritka betegségek gyógyszereit is (WW: a COVID-19 nem okozott több betegséget és halálozást, mint a normális influenza)
  • ha a CHMP megállapítja, hogy az alábbi követelmények mindegyike teljesül:
  • A terméknek pozitív a haszon-kockázat aránya, azaz a gyógyszer azonnali forgalomba hozatalából származó közegészségügyi előnyök meghaladják a mellékhatásokra vonatkozó adatok utólagos benyújtásából származó kockázatokat. (WW: Nem kimutatható és nem bizonyított.)
  • A kérelmező egy későbbi időpontban bocsátja rendelkezésre az összes releváns adatot. (WW: Milyen adatokat? Mikor? Lásd a VAERS-adatokat))
  • Egy meglévő jogos gyógykezelési igény kielégítése. (Ez nyilvánvalóan nem áll fenn. Sőt, tömeges a hibás kezelés, ami mellékhatásokat okoz [gyakorlatilag negatív hatásokat, ‘mellék’ nélkül]). A feltételes engedélyek egy évig érvényesek, és évente újra kérvényezhetők, vagy át lehet őket vinni a rendes engedélyeztetései eljárásba

Bár a „teleszkópos” eljárás során a vizsgálati fázisokat összevonják, természetesen dokumentálni kell, hogy az engedélyeztetni kívánt gyógyszernek milyen összetevői vannak, és minden jóváhagyott gyógyszernek azonos tartalommal kell rendelkeznie. Minden egyes sarzsból mintát kell venni, amelynek mindezt bizonyítania kell a gyógyszerhatóságok által végzett rendszeres ellenőrzések mellett.

A PEI azonban egy megkeresésre válaszolva azt közölte, hogy ezeket a gyógyszer-ellenőrzési vizsgálatokat nem maga végzi el, hanem a gyártók számára előírt minőségellenőrzésekre, jelentésekre hagyatkozik, amelyekre a gyártók kötelezve vannak.

A PEI a mai napig nem válaszolt az információszabadságról szóló törvény alapján 2021. október 15-én benyújtott, a korona-oltóanyagokra vonatkozó megkeresésre, amely a koronavakcina-sarzsok tartalmának ellenőrzésére vonatkozik. Más koronaintézkedésekhez hasonlóan nyilvánvalóan nincs szükség bizonyítékokra és átláthatóságra.

Időközben több nemzetközi kutatócsoport szisztematikusan megvizsgálta a VAERS-t, az USA mellékhatás-adatbázisát, és már 2021. október 31-én megállapította, hogy az USA-ban jelentett összes súlyos mellékhatást és halálesetet csak a sarzsok (batch-ek, vagy lot-ok) nagyon kis része okozta. (Itt van egy jelentés a VAERS hivatalos oldaláról). Időközben egyre több ilyen eredmény válik ismertté, és ijesztő összefüggésekre derül fény.

A VAERS-adatbázis bizonyítja az egyes vakcina-sarzsok igen eltérő hatását. A nyilvántartás tartalmazza a bejelentett mellékhatásokhoz kapcsolódó sarzs-számokat. Így kézenfekvő feladat volt egy diagram létrehozása, amely megmutatja, hogy változott az egyes sarzsok toxicitása időben és térben 2021-ben. A diagramok azt mutatják, hogy mikor kerültek forgalomba mérgező sarzsok, és milyen toxikusak voltak. Vannak arra utaló jelek is, hogy a részt vevő gyógyszergyárak nyilvánvalóan összehangoltan jártak el. (WW: Hogy ne zavarják egymás adott időablakát?) Sejteni is lehet, hogy mi a célja ezeknek a megosztásoknak, pl. különböző koncentrációk hatásának vizsgálata (mellékhatás típusa, haláleset), stb.

A Pfizer korábbi kutatási igazgatója, Mike Yeadon mondja:

“Ami a károkozási szándékot illeti, beleértve a halált is, meg vagyok róla győződve. És meggyőződésemben nem vagyok egyedül: több, teljesen független elemző ezen a véleményen van: 

  1. Többen úgy érezzük, hogy a “forró sarzs” helyzet szándékosságra utal, de az adatokat jól kell tudni olvasni. Craig Paardekooper eredeti elemzése egy fontos vonatkozásban hibás. A sorszámozást tévedésből, de érthető tévedésből kronológiai sorrendnek vélte. Ez így nem korrekt. Ez a mintázat, amely számomra az idő múlásával megjelenő dózis-hatás összefüggésnek tűnik, ennek a megalapozatlan feltételezésnek az eredményeként alakul ki. Úgy tűnik továbbá, a gyógyszercégek összehangolják tevékenységüket, hogy ne zavarják egymás kísérletezéseit. 
  1. Azonban ezek a sarzsszámok és a kapcsolódó súlyos mellékhatás adatok VALÓSAK, és a VAERS-ben léteznek. Például a Pfizer le tudja gyűjteni az adatokat a sarzsaihoz, és összevetheti a SAE (súlyos mellékhatások) arányával, és a Paardekooper elemzéséhez nagyon hasonló grafikonokat kapna. 
  1. Úgy gondoljuk, hogy ez szándékos, mert a sarzsszámokhoz társított SAE-mintázatok nem véletlenszerűek. A SAE-k sarzsonkénti változékonysága óriási, és nem magyarázható ártalmatlan tényezőkkel.  A termék instabilitása és minőségromlása nem válthatja ki például ezeket a hatásokat. A minőségromlás általában az aktivitás csökkenését eredményezi, nem pedig a toxicitás megnövekedését. Lehet ugyan avval érvelni, hogy talán ez kivétel a szabály alól. Megmutatom, hogy ez nem lehetséges, mert ugyanaz a rendkívüli minta, hogy a sarzsok kis százaléka rendkívül mérgező, megfigyelhető mindhárom terméknél, noha ezeket, két különböző technológiával gyártják (mRNS és DNS). Nem: Ez szándékos, és a vállalatoknak tudniuk kell róla. 
  1. A gyártási sarzsonkénti nemkívánatos események nagyságrendekkel nagyobbak, mint bármely hasonló termék (influenza elleni vakcina) esetében, és a gyártási sarzsonkénti eltérés olyan mértékű, hogy nem feltételezhető, hogy minden injekciós ampullában ugyanaz a termék van. 
  1. Ellenőriztük a 33 Pfizer sarzs méretét, és nincs, vagy csak nagyon kicsi a korreláció a sarzsmérettel – itt egyértelműen másról van szó. (kiemelés WW) 
  1. Ebből következik, hogy ezeket a termékeket HAMISÍTOTTNAK kell tekinteni, történjen ez akár szándékosan, akár véletlenül. A Pfizer különösen nem tudja bizonyítani, hogy az, amit a saját termékként hirdetnek, csakugyan az van az ampullában van, és az ampullák tartalma mindig azonos. Akkor is bűncselekmény lenne, ha nem lenne szándékosság.” (WW személyes vélemény)

Egy ábra Craig Paardekooper kutatási jelentéséből.

Ami riasztó, hogy mindhárom vállalat hasonló, jelentősen megnövekedett toxicitással kapcsolatos vizsgálatokat végez. Úgy tűnik, úgy járnak el, hogy ne akadályozzák egymás útját, és úgy osztják el toxikus kísérleteiket, hogy ez az első pillantásra alig észrevehető.

Az USA-ban jelenleg feltételezett dózis-megállapító vizsgálatokat általában jóval a III. fázisú jóváhagyási vizsgálatok előtt kellett volna befejezni (lásd fent). Ezeket II. fázisú vizsgálatokként kell elvégezni, nagyon korlátozott számú, jól tájékoztatott önkéntessel.

Ezért támad az a sanda gyanúm, hogy a hamis pandémiát arra használják, hogy sok olyan dolgot kipróbáljanak, amelyek egyébként túlságosan kockázatosak és tiltottak volnának.

A köztes “konyhasó-oldat sarzsoknak” öt hatása van a vállalatok számára:

  1. Felhígítják az egyébként riasztó mellékhatásokat,
  2. kevésbe kerülnek, de mégis teljes árat kapnak,
  3. ezek adják azokat a kontrollcsoportokat, amelyek egyébként sokba kerülnének a Big Pharma-nak a 2. vagy 3. szakaszban,
  4. ehelyett ezeket teljes egészében az adófizetők pénzéből finanszírozzák és
  5. e „teleszkópos” vizsgálatok kockázatait az állami szektor viseli [és az oltásra kötelezett állampolgár, teszi hozzá a közzétevő].

A VAERS-től azonban most egyértelmű jelzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy a Biontech, a Janssen és a Moderna teljesen új termékeivel államilag elrendelt és finanszírozott tömeges oltások keretében végez részletes és megtervezett vizsgálatokat.

Ezt a törvény tiltja és bünteti, és egyértelműen sérti a Nürnbergi Kódexet, valamint a tanulmányok lefolytatására és a gyógyszerek forgalmazására vonatkozó összes vonatkozó törvényt. Itt nyilvánvalóan nem tévedésről vagy a minőségbiztosítással összefüggő hanyagságról van szó, hanem szándékos operációról. Az intézményes korrupciónak ebben a szakaszában sok vállalat óriási lehetőségeket szimatol, és máris bejelenti befektetőinek, hogy a magas egészségügyi kockázatú mRNS-felhajtás folytatódni fog. Egy gyógyszergyártó cégnek elsődleges érdeke természetesen a gazdasági siker és nem az egészségügyi haszon. Hogy a folyamatban lévő teleszkópos vizsgálatokban más anyagok, például grafén-oxid vagy más nanorészecskék is szerepet játszanak-e, sokan szóvá tették az elmúlt hónapokban, miután megtalálták ezeket a Covid-19 oltóanyagokban. Sokan már nem bíznak a tanulmányi eredmények vagy akár a piacon lévő gyógyszerek megbízhatóságában. Ez számomra érthetőnek tűnik, mert az Interpolnak még a hamisított vagy pancsolt (counterfeit or adulterated) gyógyszerek felkutatására létrehozott osztályát is részben a gyógyszeripar finanszírozza.

A „teleszkópos eljárás” címen vizsgálatok biztonsági fokozatait hivatalos jóváhagyással a „koronára” hivatkozva ugorják át.

De nem csak ez a probléma.

Úgy tűnik, az egyébként a IV. fázisban (utómarketing) szokásos szigorú ellenőrzés, átlátható, tervszerű, sarzsokhoz rendelt dokumentáció is teljes mértékben a szponzorokra, azaz a gyógyszergyárakra van bízva. Még új receptúrákat (nukleinsavszekvenciákat?) is kipróbálhatnak a kórokozók mutációjára hivatkozva. Egy átláthatatlan eljárásban bizonyára mindenkinél mindent ki lehet próbálni anélkül, hogy etikai bizottság, vagy akár az érintett páciensek tájékozódhatnának a kockázatokról vagy a kutatás állásáról és annak kockázatairól, és hozzájárulásukat adják mindehhez. A több millió kísérleti alany megfelelő felvilágosítására mindenesetre nem kerül sor. Sőt, még kényszerítik is őket a tájékoztatás nélküli oltási kísérletre. Mindez mindig is tiltott volt, és olyan bűncselekményt jelent, mint amilyen a Nürnbergi perek tárgya volt.

A teleszkópos módszer feltalálása a egy trükk a biztonság rovására. Ez a trükk azonban bűncselekménnyé válik, amikor gyanútlan emberek millióinak kell életüket kockára tenniük.

Craig Paardekooper, az egyik kutató feltett egy adatbázist az internetre, de nehéz megtalálni a Google-on. A https://www.howbadismybatch.com/ oldalon most saját magunk ellenőrizhetjük, mely sarzsok hány mellékhatáshoz vagy halálesethez vezettek.

Aki a ma már ismert nagy károsodási potenciálú ún. korona-védőoltást akarja fölvenni, az önvédelem céljából a genetikai kezelés előtt kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, hogy az általa használt sarzsoknak milyen dokumentált hatása van. Ha az orvosoknak és gyógyszerészeknek ezen a ponton vizsgálódniuk kell, akkor fennáll annak az esélye, hogy ráébrednek felelősségükre.

Kiegészítés: A sarzs lejárati dátumának fontossága

(Craig Paardekooper 2022. január 9-i bejegyzésének fordítása)

Tehát van egy listánk a lejárati dátumokról az összes vakcinasarzshoz. No csak! Nos, ezért fontos ez a lista…

A kormány az orvosok rendelkezésére bocsátja az összes vakcinasarzs lejárati dátumainak listáját. A CDC azonban ezt a listát titokban tartja a nyilvánosság előtt (miért?). Egy kapcsolattartó továbbította nekem ezt a listát. Feltűnt nekem, hogy a lejárati listán CSUPA olyan tétel szerepel, amelynél a legtöbb mellékhatást jelentették az egyes alfabetikus csoportokban. Miért van ez így? Miért nem szerepelt olyan sarzs a lejárt sarzsok listáján, amelyek nem tűnnek különösebben veszélyesnek? (Korábban azt gyanítottam, hogy itt placebókról lehet szó.)

Aztán eszembe jutott, hogy a placebók nem járnak le. A sós víz nem jár le. Tehát nincs lejárati ideje. Csak a biológiailag aktív tételek lesznek a lejárt tételek listáján. Valószínűleg ezért nem akarta a CDC, hogy a nyilvánosság lássa ezt a listát. Csak egészségügyi szakembereknek adják ki – “biztonsági” okokból -, mert megmutatja, hogy melyik a placebó és melyik biológiailag aktív.

Ha egy sarzs nem szerepel a listán, az placebo? (Teszi föl a kérdést Wodarg.)

Tehát most van egy listánk a biológiailag aktív sarzsokról. Ez természetesen jó információ azoknak, akik szeretnék elkerülni a mérgező sarzsokat. Csak ellenőrizze a sarzsot a lejárati listán. Ha nem szerepel ott, akkor valószínűleg placebo.

DE: Gondoljunk arra, hogy olyan új sarzsok kerülnek bevezetésre, amelyek esetleg nem szerepelnek a meglévő listán, és mégis a biológiailag aktív sarzsok közé tartozik. Továbbá: toxicitás tekintetében jelentős különbségek lehetnek az egyes sarzsok között, – előfordulhat, hogy az egyik mérgező sarzs nem olyan mérgező, mint a másik.

Megjegyzés: Ez a lejárati lista csak az Egyesült Államokbeli sarzsokra vonatkozhat. Előfordulhat, hogy nem vonatkozik az európai tételekre, amelyek gyakran eltérő kódokkal rendelkeznek.

Megjegyzés Wodargtól:

És ismét a kérés: ha szükséges, beszéljen az oltóorvosával ezekről a tételekről, és ragaszkodjon egy alacsony mellékhatású sarzshoz.

Közzétevő kommentárja:
Az, hogy egy sarzs nem mérgező, nem jelenti automatikusan azt, hogy az a sarzs csupáncsak konyhasóoldat. Lehetnek olyan összetevők az injekcióban, amelyek nem különösen mérgezők, mégis ellátják a szokásos lejárati idővel. Különben nagyon kilógna a lóláb, és mindenki tudná, milyen sarzsokat keressen. Wolfgang Wodarg utal rá, de még egyszer leírjuk: Az USA piacra szánt sarzsok ellenőrzése a sarzs-szám alapján valószínűleg nem segít az oltásra kötelezett magyarokon.
A témával foglalkozik a https://orbisnjus.com/ honlap is. Mike Yeadon videóját innen töltöttük le.

2022. január.
Közzéteszi:
Király József

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Nekem nincsenek posztjaim, csak hozzászólásaim én nem máshonnan másolok valami méretes hülyeséget, hanem beírom a véleményem és ha muszáj alátámasztom. 

De hogy neked nem tetszik azt készséggel elhiszem, de az biztos, hogy egy ekkora lózungnak saját vélemény nélkül bemásolva semmi helye nincs. Ez csak sima hivatkozás spam. 

A posztba minden is beletartozik, amit beposztolsz ide, beleértve hozzászólást, blogbejegyzést, cikket, mindent.

Nem csak nekem nem tetszik, hanem sok embernek. Ahogy az övé is. De ő mégsem mondta, hogy a te hozzászólásaid nem hiányzanak ide. Csak a gusztustalan kettős mércédre hívtam fel a figyelmet, hogy ennyi erővel a te hozzászólásaid se hiányoznának senkinek sem, elvagyunk nélkülük.

Köszönöm a bátorítást, továbbiakban is gyakran írok. Örülök, hogy tetszik, csak azt nem értem miért nem fogod fel mi a különbség a saját tartalom nélkül ide rakott spam meg a saját tartalom közt.

Majd ha tud olyat írni saját magától ami egyedi és nem egy copy&paste annak van értelme, addig csak spam.

Még úgyis 6 mondja, hogy nem spam és 2, hogy de. De ettől függetlenül, még ha ide is hoztok 30 liberálfasisztát, akkor sem ti fogjátok eldönteni, hogy mi minősül spamnek ezen a portálon, hanem trey, mert az övé. Ő az egyetlen, aki kihúzhatja a dugót, ti nyugodtan eldugulhattok.

>  senkinek nem hiányzik a hup.hu-n. 

De, nekem hiányozna. Teljesen ontopik írás, jó hogy be van másolva forrás megjelöléssel együtt korrekten. Meg is pluszegyeztem.

Egyébként a szarzsok eltérő toxicitása a VAERS alapján, az visszaellenőrizhető tény. Sikerült deboonkolni? Forrás?

Hagyd csak, hagy írja ki magából. Kezdi elveszíteni a hitét, a gyász első lépésénél tart, ami a düh és a tagadás. Bármit írunk, az nem úgy van és egyáltalán miért írjuk.

:)

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Mint fentebb kifejtettem, megint sikerült másra reagálnod, mint amit mondtam. Hogy te mit minek gondolsz, az tényleg a te szíved joga, de, hogy mi minek minősül, azt már nem te döntöd el és én erről beszéltem, nem arról, hogy te mit gondolhatsz. Azt gondolsz, vagy mondasz, amit akarsz, de senkinek nem kell veled egyetértenie, innentől kezdve nem te döntöd el, hogy mi minősül spamnek.

Jó szalmabáb sose rossz? Hol mondtam, hogy nem lehet? Csak azt mondtam, hogy erre is jó. Remélem, hogy ilyenkor a saját hülyeséged miatt fáj a fejed, azért fogod.

Ideüssetek libtardok, ha a ti folyamatos topic-hijackjeiteknek van itt helye, hogy folyton műszaki topicokba másztok be vinnyogva offolni, hogy Orbán azon a héten épp mit lopott el, akkor egy kovid topicban van helye egy becopyzott kovid-vakcina szkeptikus cikknek. Erről asszem ennyit.

Most komolyan:

Szavaztassuk meg, hogy a többséget zavarja-e egy cikk beillesztése. Ha igen, részemről rendben, hogy csak link legyen, valami rövid tartalommal.

Részemről jobban szeretem beillesztve a cikkeket, másoktól is, mert ha valamit keresek jóval később és csak arra emlékszem milyen szálon volt róla szó, a linkben sosem fogom megtalálni. Lehet esetleg a szavazásban valami méret korlátot is megadni felőlem. A legtöbb szál rövid, max 200-300 hozzászólás ott elfér, ezt meg mát 5-ször újrakezdtük akkorára nő állandóan, ettől függetlenül.

Még egy ok miatt szoktam beilleszteni a cikkeket, amit egy francia borász, valahogy így fogalmazott meg, amikor kérdezték róla, hogy miért nem írja rá a boraira, hogy édes, félédes vagy száraz. Azt mondta, unja már a sznob idiótákat, akik szerint csak a száraz bor a jó bor. Előbb kóstolják meg, utána döntsék el, hogy ízlik-e nekik, ha nem tudják előre milyen, meg fognak lepődni rajta.

Szóval akit zavar hajrá, szavaztasson és alkalmazkodni fogok.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Eszedbe ne jusson a trolloknak engedelmeskedni! A frusztrációjuk érthető, az összes tudomány, ami a vakcinák mellett szól, az hogy a CEO és Merkely megmondták, hogy biztonságos és hatékony. Még Gulyás "ezek nem hivatalos számok, de ..." Gergely "adataira" lehet építeni az érvelést. Aztán itt vége van, mert bárki bármit megkapargat, ott valami gyanúsat talál. Már deboonker oldalakra sem tudnak hivatkozni, marad a vagdalkozás.

Mennyiben fárasztaná a szemed ha csak 3 mondatot illesztene be vagy csak a címét a szövegnek és egy linket. Vagy még jobb ha írna legalább 2 mondatot saját maga kútfőjéből, akkor elhinném, hogy nem direkt spam, és csak azért illeszti be, hogy a keresők több helyen megtalálják.

Egyébként van ez a HTML nevű újdonság, úgy látom egy ideje kiválóan tudja kezelni a külső linkeket.

Kínos amikor már semmibe másba nem lehet belekötni :)

A Pfizer volt vezetőjét elég nehéz lefikázni, hogy nem releváns.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2022. 01. 28., p – 14:17

Egy kis vicc: jan 26.-án (tegnapelőtt) a korona monitor szerint 76,48% volt a pozitív tesztek aránya. Négy tesztből három pozitív lett.

Kíváncsi vagyok, hogy mennyi lehet a valós fertőzésszám, ha random 4 emberből 3 az omikrontól "beteg".

Ez egy elég standard influenzaszezon időszak, úgyhogy nincs min csodálkozni. Ugyan a Covid egy teljesen másik betegség, de mind a tünetekben, mind a szezonalitásban mégis hasonlít szerintem.

Van egyébként ismerősöm, aki síelés miatt teszteltetett, aztán bukóvári lett belőle :-)

Nekem delta ellen van védettségem, de az omikron hátfájásos panaszai előjöttek.

Előtte évekig egy rohadt influenzát nem szedtem össze, de most szerintem más van.

Úgy tűnik, mintha az omikronnak tényleg lenne ereje.

 

Mondjuk a sertésinfluenzát is egy erős nátha vitte el. Kiszorította.

Meghajlok az érveid előtt, ez mind kőkemény bizonyíték a vírus létezésére. Hiszen nem szokott infulenzád lenni, de most volt! Csakis az omikron lehet, az teljesen lehetetlen, hogy egy standard infulenzától fájhatott esetleg a hátad. Olyan még a világtörténelemben nem volt, hogy valakinek az infulenzától fájt volna a háta. Tüdőgyulladást sem kapott eddig senki, az is teljesen új. Pláne a köhögés!

Nekem voltak tüneteim: láz, hátfájás, folyamatos köhögés, takony.

Mindenesetre meglepetten vettem észre, hogy fél fokhagyma után milyen eszméletlen kirobbanó formába kerültem. Reggel még köhögésrohamok, fokhagyma, utána rendben minden.

Nem mondom, hogy gyógyítja, csak azt, hogy megettem és most jól vagyok.

Újra előkerült a ALC-0159 és ALC-0315, bár a hup-os professzoroktól tudjuk, hogy nincs velük semmi gond.

 

4 professzor 4 kérdése

„Négy tudós kérdéseket küldött a BionTech alapítójának, Ugur Sahinnak. Aggódnak az oltóanyag esetleges minőségi hibái miatt” – áll a Berliner Zeitung cikkében. A négy neves tudós tisztázni szeretné az általuk észlelt következetlenségeket a Pfizer-BionTech vakcináknál.

A 4 személy:

  • Jörg Matysik (az analitikai kémia professzora a Lipcsei Egyetemen),
  • Gerald Dyker (a Bochumi Ruhr Egyetem szerves kémia professzora),
  • Andreas Schnepf (a Tübingeni Egyetem szervetlen kémia professzora),
  • Martin Winkler (anyag- és folyamatmérnöki professzor) . 

Miért szürke az oltóanyag alapszíne?

"Vegyészként nincs az a benyomásunk, hogy ez a termék jelenleg tömeges vakcinaként használható " - áll a négy tudós levelében.

...

A vakcina „emberi felhasználásra nem engedélyezett komponenseket tartalmaz”?

Azt is tudni akarják, hogyan biztosítható, hogy a vakcina azon komponensei, amelyek valójában "nem engedélyezettek a humán gyógyászatban", ne károsítsák az emberi szöveteket. Ez alatt "a lipid nanorészecskék képzésére használt ALC-0159 és ALC-0315 komponenseket" értik, amelyek "nem engedélyezettek közvetlenül az emberi testen vagy az emberi testben történő felhasználásra". Ezekről ismert, hogy irritálják a szemet és a bőrt. "Ha irritálhatja a szemet vagy a bőrt, mi a helyzet a szövetekkel? 

Különböző mellékhatások vannak a különböző oltóanyag-tételeknél?
A tudósokat aggasztják a mellékhatások, amelyek a jelentések szerint eltérőek a különböző vakcina-tételek között. "Ennek igazából nem szabadna így lennie, mert minden doboznak ugyanazt az anyagot kell tartalmaznia" - állítják a kutatók. 

...

https://mediaforras.com/4-professzor-4-kerdese-1351

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

A németek meg-gergelyezték a hivatalos számaikat, csupán "csak" 42 millió oltással nem tudnak elszámolni. Teljes a káosz, kapkod a háttér.

https://www.epochtimes.de/politik/deutschland/daten-chaos-426-millionen…

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Aki erdekeset akar hallgatni, az hallgassa meg Joe Rogan es Robert Malone beszelgeteset. 3 es fel ora, es mindent emlitenek.

Csomo minden a helyere kerul.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Elárulod, hogy ki releváns a témában? Malone-nak köszönhetjük az mrns oltást.

Robert Wallace Malone (born 1959) is an American virologist and immunologist. His work has focused on mRNA technology, of which he was a pioneer, pharmaceuticals, and drug repurposing research.

https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_W._Malone

Tudom, hogy a kis világod zavarja, hogy a PCR teszt feltalálója szerint az nem használható diagnózisra, meg az mRNS technológia kidolgozója szerint, nem jó az mRNS oltás, de hát ez van.

Ha meg pénzért írsz ekkora baromságokat, akkor gratulálok.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Malone-nak nem sokat köszönhetsz. Amit hozzátett az nélküle is megtörtént volna. Korai kutatásai voltak a mRNA tekintetében. Semmi köze a létrejött vakcinához, még kevésbé a kifejlesztett technológiához amivel ténylegesen megoldató, hogy bevigyenek egy üzenetet a szervezetben és a bevitel kontroll alatt legyen. 

Karikó persze meg sem említette Malone-t, csak feszített, hogy ő mekkora sztár, mert felfedezte az mRNS-t.

A kutatásai alatt Istennek érezte magát. A legelső publikációiban még benne volt Malone, mint referencia, de az istennő úgy érezte, hogy a továbbiakban ezt már nem muszáj megemlítenie.

 

Utána volt vele egy riport, amiből 20 percet ki kellett vágni, ahol éppen az mRNS feltalálójának hazudta önmagát.

Mindenki ezen rugozik, hogy mennyi koze volt az mRNS kifejlesztesehez. Ez a 3.30 oras interjuban mondjuk 5 perc, nem tobb.

Egy lenyegtelen momentum szinte. Igen, komoly szerepe volt benne, rengeteg ezzel kapcsolatos szabadalmon szerepel a neve, tehat nem lehet tole ezt elvitatni.

De ennel sokkal erdekesebb dolgokrol van szo, mint peldaul:

elsok kozott fertozodott meg a wuhani varianssal, mivel CIA-s kapcsolatai vannak, es wuhanbol felhivtak, hogy gaz van. Tehat mindenfele vedooltas nelkul atesett a fertozesen. Es majdnem belehalt. Long covidja is kialakult.

Aztan felvette a moderna oltast, mert az volt szamara elerheto, meg akkor az a hir jarta tudomanyos korokben, hogy segit a long covidban is.

Attol meg sulyosabb lett az esete.

 

Es utana elkezdett mogenezni a dolgoknak. Itt egy olyan emberrel allunk szembe, akinek ez a szakmajaba vag (rengeteg gyogyszerengedelyeztetesi eljarast vezenyelt le), ert hozza, nem lehet megvezetni. Tudomanyos publikaciokat rendszeresen olvas.

Tisztaban van, hogy hogyan mukodik a gyogyszerengedelyeztetes, hogyan mukodnek a mellekhatasok kovetese, stb.

 

Es kb. az egyetlen ember akinek nincsen anyagi erdeke ebben a covidban. Nem fugg tole a munkaja, fizetese, hirneve.

 

Es ugye egy ilyen ember leul beszelgetni egy masikkal (joe), aki szinten nincs hanyattesve a covid helyzettol. Ot pl. enegativan erinti is a covid, mivel a mediaban dolgozik, es kellokeppen szkeptikus. Es baromi jol tud kerdezni, figyel, felkeszult.

 

Namost ebben a 3 es fel oraban rengeteg dolgokrol beszelnek. Pl. hogy a twitter hogyan cenzurazhatja, meg hogy mostmar van allami szerv is, ami twittert, facebookot felugyeli a "demokracia vedelmeben". Nagyon erdekes dolgok.

 

Erre annyit reagalni (willy), hogy "meseest", olyan szintu szemellenzo hozzaallasrol tanuskodik, hogy elkepeszto.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nezd, te ebbe a topikba ertelmes dolgokat nem hozol. Annyiban merul ki a tevekenyseged, hogy masokkal szemelyeskedsz (TCH), es egy csomo idehozott kulsos cikkeket, videokat elbol leutasitasz, es lefikazod. Es buszken le is irod, hogy meg se nezted, el se olvastad.

Ez igy nulla. Ha latnam, hogy valamit meghallgatsz es tekintettel vagy masokra, mondanam, hogy nem muszaj ide irnod. De felesleges, ugyse ertened miert gaz amit csinalsz (netto spam es zaj).

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Egyebkent nem muszaj spotifyin nezni, valoszinu, hogy alternativ videoplatformokon is fent lehet, mint a bitchute vagy az odysee.

Nem tudom, hogy hogyan kene keresni, lehet joe rogan 1757 , mivel ez az a resz volt (3 ora 14 perc).

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Milyen vakcináról beszélsz 1989-ben? Malone a kollégáival közösen (több más helyen folyt hasonló kutatás emellett) egy már korábban(1978, GIORGOS J. DIMITRIADIS) felfedezett mRNA lehetőséget vizsgált (tehát nem ő találta ki, hogy ez működhet) ennek mRNA információ vihető be élő szervezetbe, és a próbálkozásban az mRNA molekulát liposzómákhoz kötötte. De soha nem tudták elérni, hogy a technológia elég stabil legyen, hogy azt a gyógyászatban felhasználják (tehát ahogy nem találta ki, nem is tudta felhasználhatóvá tenni). Ehelyett Karikó Katalin és társai kitalálták, hogy lehet ezt nem csak a biztonságosan, de kontrollált működés mellett élő szervezetbe vinni, természetesen a tudomány addigi összes eredményét kihasználva.

Tehát Malone semmilyen vakcinát nem talált ki, molekuláris kísérletekig jutott amiből pénzt akart csinálni, de nem jött össze. Ezért sértődött. 

Persze annak ellenére, hogy sok éve ezzel foglalkozott és sikertelen volt, nem vonja kétségbe, hogy volt tevékenysége a területen és azt sem, hogy érthet hozzá. A szakértelmét pont a kijelentései teszik kérdésessé. 

Finoman érdeklődtem, hogy milyen epidemiológiai szaktudásod alapján vagy ilyen magabiztos. [Vagy lehet, hogy ezt hkirály olvtárstól/-ról kellene kérdeznem?]

"egy mukodo vakcinaval mar meg kellett volna tudnunk allitani a jarvanyt" 

Marmint, hogy miert nem tartom mukodokepesnek a vakcinat?

Visszakerdeznek. Te hany ev utan vonnad le a tanulsagot, hogy nem mukodik? 5? 10? Meddig varjunk?

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Tehat, ha jol ertelek:

 

Szerinted a vakcinak mukodnek, es ez most 2022 februar kijelentheto, lezarasokra es egyeb korlatozasokra nincs mar szukseg.

Mindenki visszaterhet a normalis elethez, pont ugyanugy elheti az eletet, mint 2019 elott (ugy utazhat, ugy vallalhat munkat, stb).

 

Meredek, de ez is egy velemeny. Akkor te is mesz a legkozelebbi Mi Hazank tuntetesre a lezarasok eltorleseert?

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

> Szerinted a vakcinak mukodnek,

Kifejezett "működésük" nincs, a helyes szó: hasznosak. Hasznosak, mert felkészítik az immunrendszert a kórokozóra.

> es ez most 2022 februar kijelentheto

Ki.

> lezarasokra es egyeb korlatozasokra nincs mar szukseg.
> Mindenki visszaterhet a normalis elethez, pont ugyanugy elheti az eletet, mint 2019 elott
> (ugy utazhat, ugy vallalhat munkat, stb).

Ez most milyen non sequitur-ral jött neked?

Kifejezett "működésük" nincs, a helyes szó: hasznosak. Hasznosak, mert felkészítik az immunrendszert a kórokozóra.

Latom, a kitero valasz nagyon megy abban a kerdesben amiben masoktol egyenes valaszt varnal. Pedig most nagyon is valid kerdes ez mindenki szamara es egyenes valaszt varunk ra: a vakcinak mukodnek olyan ertelemben, hogy sikerul a segitsegukkel veget vetni a jarvanynak vagy nem?

Egyenes valaszt kerek ra: "igen", "nem", "nem tudom"?

Ha "igen", akkor miert tartunk meg mindig ott ahol?

Ha "nem" es szerinted csak "hasznosak", akkor talan itt az ido bejefezni a kenyszeritest es igazolvanyosdit, mert igy ertelmet veszti. Ezugyben minimalis gerincet igenyelne, hogy a propagalasukat te is befejezd.

Ha "nem tudod", akkor koszonjuk szepen, veled is csak surubben vagyunk, nem tobben.

> a vakcinak mukodnek olyan ertelemben, hogy sikerul a segitsegukkel veget vetni a jarvanynak vagy nem?

Azt ígérte valaki, hogy a népesség hatvanöt százalékán beoltása (ennyinél tartunk Magyarországon) véget vet a járványnak? Mert akkor az illető tévedett, vagy indokolatlanul optimista volt.

Szerintem te valahogy úgy képzeled el ezt a dolgot, mint amikor beviszed az autódat a szervízbe, és elvárod, hogy mondják meg, mennyi idő múlva lesz kész, és mennyibe kerül. Történetesen ez nem így működik, ez egy másik ipar. (lásd még: előtte: “Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” -- utána: a császár hazudott!)

Valaki...?

Nem valaki igerte, hanem az osszes nyilvanossagot kapott politikus, ujsagiro, szakerto, jarvanyologus, virologus, allatorvos, _mindenki_. Ne tegyuk az elmult 2 ev gyalazatos esemenyeit meg nem tortente: ez volt a hivatalos narrativa megpedig olyan szinten, ahol facebook, twitter, youtube es a komplett mediaelit osszefogva cenzurazta, hallgattatta el es szegyenitette meg azokat, akik azt mondtak, acsi, ez nem pont teljesen lesz igy / igaz.

Igen, ebbol kiindulva kepzeltem igy a dolgot.

Irigyellek azert, hogy te kepes vagy erre legyinteni es azt mondani, hogy ez tortenetesen nem igy mukodik. En ennel sokkal-sokkal hangsulyosabb reviziot es onreflexiot varnek beleertve az itt kommentelok jo reszet is, hiszen kialltak a fenti, altalad is hibasnak titulalt narrativa mellett.

A járványkezelés jogkorlátozással járt. Ezért a kormánynak kötelessége lett volna az intézkedéseit adatokkal igazolni.

Nem úgy működik a dolog, hogy influenza járvány van, ezért proletár diktatúrát vezetünk be, gettóba zárjuk a romákat, felakasztjuk az oltatlanokat.

 

Az egészségügyi vészhelyzet demokratikus államokban nem adhatna lehetőséget senkinek arra, hogy visszaéljen a hatalommal.

 

Hiába mondod, hogy jaj csak egy szuri, vedd fel, vagy kirúglak az állásodból és hagylak felfordulni egészségügyi intézményekben. Ezt nem teheted meg.

- számokkal igazolnod kell, hogy a szuri hatásos, megakadályozza a vírust

- ellenkező esetben zsarnokságról van szó

 

Gondolj bele, hogy Müller Cecília kiáll, hogy a romák okozzák a vírust, adatok erről nincsenek, azt gettóba zárjuk az összeset, függetlenül attól, hogy mindenki tisztában van vele, hogy semmi köze a romáknak a járvány terjedéséhez. A járvány nem hatalmaz fel senkit egy demokratikus államban boszorkányüldözésre.

Amennyiben adatokkal nem igazolja a kormány a vakcinák hatásosságát, úgy boszorkányüldözést folytat.

Főként intuitíve. De akadnak bennem olyan tüskék is, hogy a vakcinák megjelenésekor arról volt szó, hogy meggátolják a fertőzést. Nem így lett. De ezzel nem lehet kórházba kerülni. De lehet. Megakadályozza a súlyos lefolyást. Nem feltétlen. Megakadályozza a halált. Hmm.

Szóval most ott tartunk, hogy valamennyit segít, ezért mindenki oltassa be magát aztán lesz ami lesz. Társadalmi érdekből (sic!). Szakértők egyik fele szerint van is és lesz is járvány, de majd együttélünk vele, másik fele szerint ha mindenki be van oltva, akkor eltűnik.

Szigorítások pedig voltak, vannak és isten ne adja, de talán lesznek is. Ehhez igazából nem kell vakcina. Lockdown van anélkül is.

Valóban egyébként tavaly és tavaly előtt tavasszal voltam olyan naív minden epideazlógiai szaktudás nélkül, hogy szar dolog ez a covid, de ha megjönnek végre a vakcinák, beoltanak velük saccperkábé 60%-nyi embert és végeztünk. Volt járvány, nincs járvány. Na, hát nem úgy tűnik, hogy bejött.

De nézd meg, hogy epidemiológiai szaktudással rendelkező emberek mit nem nyilatkoznak össze-vissza a témában. Ehhez kár olyan sokat tanulni. Fingomsincs-diplomám nekem is rengeteg van.

Nagyjabol igen. Olyan hires ujsagirok es politikusok talalgatasaibol mint Dr. Merkely Bela, Dr. Szlavik Janos, Dr. Falus Ferenc, Dr. Jakab Ferenc, Dr. Kemenesi Gabor vagy eppen Dr. Rusvai Miklos.

Nem tudom, milyen szaktudast kersz szamon amugy. Vilagosan latszik, hogy a problemat oltasokkal nem sikerult megoldani. Ami segit es talan elinditott egy pozitiv folyamatot, az a gyengebb virusmutaciok megjelenese, illetve az, hogy mar szinte mindenki atesett a betegsegen es kialakult valamilyen szintu immunitasa. Ebben az oltasoknak marginalis jelentoseg van csupan.

Ugyanakkor tovabbra is vannak politikus es ujsagirok akiket te is emlitesz es akik igyekeznek a jarvanyhelyzetet minel tovabb elnyujtani, illetve amig csak lehet, fenntartani. Ez ertheto egyfelol, hiszen erdekeik ezt kivanjak, masfelol viszont sima szarhazisag.

Rögtön itt van az elején Merkely Béla: kiváló kardiológus, de járványtanból, pláne jövőbelátásból nincs doktorátusa. Mondhatni sokat ártott a korrekt tájékoztatásnak, hogy nem tette hozzá minden egyes nyilatkozatához, hogy "érdeklődő laikusként azt remélem, hogy..."

Nagyon jo hozzaszolas, koszonom!

Emlitek masvalakit, aki nemcsak szakertoje a temanak, de jovobelatasbol - bar nincs doktoratusa -, de egesz jol szigorlatozott: Dr. Letoha Tamas. Erdemes visszaolvasni a posztjait FB-on, ha az elmult 1.5 evben esetleg kimaradt, hihetetlen mi mindenben volt igaza. Kar, hogy kevesebb kepernyoidot kapott mint a fentiek, pedig ezzel tenyleg lehetett volna eleteket menteni.

Svedorszagbol jelentkezik meg Dr. Anders Tegnell, dobbenetes hogy micsoda ellenallast tanusitott a nemzetkozi tamadasokkal szemben, elkepeszto eles- es jovobelatasrol tesz tanubizonysagot, hogy vegul siman es csendben igaza lett.

Az elmúlt 100 év legpocsékabb vakcinája az mRNS vakcina, rengeteg mellékhatással, amiket számokban mérni lehet.

Mindenesetre teljesen mindegy, hogy mi az objektív teljesítménye egy vakcinának, a legfontosabb, hogy a médiában mennyit szerepel.

 

A legpocsékabb kotyvalék, legnagyobb PR propaganda mellett. Ezek az objektív tények.

 

Úgy emlékszem Rusvai mesélt a "forró" vakcinákról, ahol nagy esélye van, hogy felfordulsz benne, akkor adják be, hogyha rohadt veszélyes vírussal van dolgod, azt inkább beáldoznak egy csomó embert, hogy a többieket mentsék. Az Ebola ilyen, úgy emlékszem.

Jelenleg egy omikron nevű náthára osztanának "forró" vakcinát, ami akár népirtásként is felfogható.

Lefordítom a nyelvezeted:

sértődött = nem azt mondja amit te hiszel
mese = nem azt mondja amit te hiszel
hülyeség = nem azt mondja amit te hiszel
hazugság = nem azt mondja amit te hiszel

érved = semmi

motivációd = félelem, ostobaság, pénz ?

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Azt fordítasz magadnak amit akarsz, de az tény, hogy sértődött, illetve tényeket soroltam fel abban a hozzászólásban is amire válaszoltál. 

Én nem hozok semmilyen tartalmat ide, ti ömlesztitek ide a teóriátokat alátámasztó tartalmakat, itt-ott megpróbálom kijavítani, ha nem tetszik, sajnálom, de marad ez a hozzáállás. 

Nem, ha más kitalálta és neked is volt némi szereped benne nem elegáns, ha kijelented te találtad ki. Nem tudom amit írtál honnan deriváltad de az állítás az volt, hogy Malone nagyon nagy szakértő, mivel ő találta ki. Leírtam, hogy nem, erre most az van, hogy miért is ne kellett volna neki kitalálni? 

Szerkesztve: 2022. 02. 01., k – 07:53

Becsúszott a sportszelet a politikusoknál.

Váratlan bejelentés: A brit egészségügyi miniszter, Sajid Javid indítványozza az egészségügyben és a szociális ellátásban kötelező covid elleni oltás beszüntetését.

Felülvizsgálják a "kockázatokat és lehetőségeket" , és ha kell felülbírálják a tavaly meghozott döntésüket.

Továbbra is kiáll amellett, hogy a védekezésben az oltásoknak sokat köszönhetnek, de javaslatot tett egy konzultáció elindítására az egészségügyben dolgozók kötelező oltásának témájában.

https://youtu.be/Wqj3KPAUN2M

Mindeközben:

Dánia is feloldja a korlátozásokat - sőt már nem tartják társadalmi szempontból kritikus betegségnek a Covidot
Forrás: https://kuruc.info/r/64/239286/

Finnország felold minden korlátozást Finnország februárban feloldja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásait - jelentette be hétfőn Sanna Marin finn miniszterelnök, hozzátéve, hogy a pontos időpontról még a héten döntenek.
Forrás: https://kuruc.info/r/64/239281/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Én inkább az előbbire tippelek, a kanadai és német eseményék után, ott lebeg a fejük felett Dr. Reiner Füllmich folyamatos fenyegetése a Nünberg 2 perrel. Már annyira megfeszítették a húrt, hogy egy pillanat és elsöpri őket a harag, akkor aztán mennek a szőnyeg szélére.

Apropó, ez a Justin Trudeau mekkora egy gyáva féreg már. A legkisebb problémára (marginális kisebbség tüntetése, legalább is szerinte) úgy szelelt el, hogy csak úgy porzott. Aztán gyorsan elkapta a covid-ot, hogy legyen valami ürügy a hitványságára. Na ilyen egy igazi neoliberális politikus.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.