Holnaptól új szabályok alapján adóznak a kriptovaluta-ügyletek

A NAV közzétette a kriptoeszközügyletekből származó jövedelemre vonatkozó, jövő évtől hatályos adózási szabályokat:

2022. január 1-től külön adózó jövedelemnek számít a magánszemélyek kriptoeszközügyletekből származó jövedelme.[1] Ez azt jelenti, hogy a jövedelem után 15 százalékos szja-t kell fizetni, a tárgyévi igazolt költségek elszámolhatók, és adókiegyenlítés is alkalmazható. Az adót évente az szja-bevallásban kell bevallani és megfizetni.

A szabályozás azokra az ügyletekre vonatkozik, amikor a magánszemély bárki számára elérhető, tehát nem zártkörű ügyletben kriptoeszközt[2] átruház, átenged – ideértve a kriptoeszköz biztosította jog gyakorlását is – és ezzel nem kriptoeszközben, hanem törvényes fizetőeszközben szerez bevételt.

Kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó jövedelem a magánszemély által kötött ügylet(ek) alapján az adóévben elért ügyleti nyereség.

Ügyleti nyereség keletkezik, ha az ügyletek tárgyévi bevételeinek összege meghaladja a tárgyévi igazolt kiadások összegét, ügyleti veszteségnek pedig az számít, ha a tárgyévi igazolt kiadások összege nagyobb, mint a tárgyévi bevételek összege[3].

Ügyleti bevételt nem kell megállapítani addig, amíg az ügylet bevétele nem haladja meg a minimálbér 10 százalékát, ha:

  • a bevétel megszerzésének napján más, azonos tárgyú ügyletből a magánszemély nem szerez bevételt, és
  •  az adóévben az ilyen bevételek összege nem több, mint a minimálbér.

Adókiegyenlítés alkalmazható, ha az adóévben az összes ügyleti veszteség meghaladja az összes ügyleti nyereség összegét. Adókiegyenlítésként a magánszemély az adóévben és az azt megelőző két évben kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó veszteségének „adótartalmát” az éves adóbevallásában, megfizetett adóként érvényesítheti. Az ügyleti veszteséget először a 2021-es szja-bevallásban lehet feltüntetni.

Az adót évente, az adóévet követő május 20-ig az szja-bevallásban kell bevallani és megfizetni.

Azok, akik a 2021-es adóév előtt nem állapítottak meg jövedelmet kriptoeszköz átruházásából, ezt az új szabályok szerint megtehetik, és azt 2022. évi ügyleti eredményként vehetik figyelembe.

[1] A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 67/C. §-a, mely már a 2021. évre is alkalmazható.

[2] Kriptoeszköz az Szja tv. 67/C. § (9) bekezdése alapján az érték vagy jogok olyan digitális megjelenítője, amely megosztott főkönyvi technológia vagy hasonló technológia alkalmazásával elektronikusan átruházható és tárolható.

[3] A kriptoeszköz megszerzésére fordított tárgyévi igazolt kiadások körét az Szja tv. 67/C. § (4) bekezdése határozza meg.

Link:  Új szabályok alapján adóznak a kriptovaluta-ügyletek

Hozzászólások

Csak a crypto --> fiat es a fiat --> crypto konverzios ugyleteket lehet szabalyozni. Aki azt hiszi, hogy barmi mas szabalyzasnak a gyakorlatban eselye van mukodni, az alomvilagban el.

A crypto <--> crypto tranzakcion keresztuli "penzmosas"-szeru tevekenyseg meg volt, van, lesz. A jogalkotok az idejuket pazaroljak, ha megprobaljak (maskepp) szabalyozni.

Valoban, de ahhoz oda kell menned es at kell adnod. Fedett nyomozok szoktak csinalni probavasarlasokat, amin megbukhat az elado. Egy kriptovalutas ugyletben viszont a kettotok kozotti bizalmat biztosithatja egy escrow szolgaltato, az elado pedig feladja neked a szajret postan, vagy leteszi egy helyre, es szol, hogy mehetsz erte.

Tehát 15%-ot kell jattolni a NAV-nak, és nyugodtan lehet aludni. Szerintem jó deal. 

Nem vagyok biztos benne, hogy nem fér bele az árfolyamnyereségből származó jövedelembe, ami után viszont kell SZOCHO-t fizetni:

49_A_szocialis_hozzajarulasi_ado_20210728.pdf

Ámde SZOCHO adóalapjának van felső korlátja, 2021-ben ez a minimálbér 24 szerese volt, tehát ha munkaviszony mellett kereskedsz vagy bányászkodsz, akkor lehet, hogy egyébként sem kell már utána fizetned.

szocho limit eddig se volt ervenyes ra, mert a limitet csak bizonyos jovedelmekre lehetett hasznalni. "arfolyamnyereseg" meg nemvolt eddig jo, mert ahhoz szukseges volt a "szabalyzott tokepiaci ugylet", amit nem teljesitett a crypto. ezen regen sok adoszakerto/tanacsado porgott. szerencsere most rendberaktak, bar vannak meg nem tisztazott mondatok, de most mar nemkell agyalni hogy hova "tuszkoljuk be" a crypto jovedelmet.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

És mi van, ha én nem veszem ki a crypto pénzemet, hanem igényelek pl. egy Binance Visa kártyát és azzal vásárolok akár nagy értékű dolgokat (házat, autót is akár :) )? Meg egyébként is sok webshopban lehet fizetni már BTC-vel a közönséges bankkártya mellet. Tehát ahhoz hogy a BTC-met költsem nem kell, hogy realizáljam a hozamot.
Szóval ezzel a 15%-al csak azzal szúrnak ki, aki kiutalja saját bankszámlára a cryptoját, nem? 

binance kartyanal is van egy crypto->fiat valtas, csak nem te csinalod hanem a binance => adozni kell.

sot ha btc-ert teslatlambot vasarolsz akkor is kell fizetned az szjat (azt mar egy konyvelo megmondja hogy ilyenkor mennyiseg * btc/eur arfolyam * eur/huf keplettel kell szamolni, vagy az auto araval). minden esetben amikor elkerul toled a crypto, annak adovonzata van.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Majdnem:

"minden esetben amikor elkerul toled a crypto, annak adovonzata van"

Ezt leszamitva minden mondatod igaz.

Ha van egy nevtelen wallet, es amiert utalsz rola, az nem kerul a nevedre, annak peldaul nincs adovonzata.

Annak van adovonzata, ha:

  • fiatra valtod (minusz amennyi fiatert vetted ha fiatert vetted)
  • valami a nevedre kerul amikor utalsz rola

Szja tv 67/c
...
(2) E törvény alkalmazásában kriptoeszközzel végrehajtott ügyletnek minősül az az ügylet, amelyben
a magánszemély bárki számára megköthető, elérhető ügyletben kriptoeszkök átruházása, átengedése révén
(ideértve a kriptoeszköz biztosította jog gyakorlását is) nem kriptoeszköz formájában vagyoni értéket szerez.
 

hanem igényelek pl. egy Binance Visa kártyát és azzal vásárolok

kártya már megjött, egy hónapja vettem 1 BNB-t, hogy legalább Level 2 2% visszatérítést adjon (havi limit 100€, ha 5000€ költesz), de most még Level 1-nek mutat, elvileg hónap első napján nézi az utolsó 29 nap egyenlegét. a BNB Earn Locked stakingben van, ha így is számít és nem csak a számlán kell hevernie, akkor oké.

nincs aláírásom

Itt egy gond van, a -2 év.

Mert ha hosszútávú megtakarításnak szánod(5-10 év), lehet az egész után adózni, nem csak a nyereség után, ha jól értelmezem.(könyvelőm még rágja a dolgot :)).

Hell is empty and all the devils are here.
-- Wm. Shakespeare, "The Tempest"

Igen, ez a nagy kérdés.

Tegyük fel, hogy 5 évre vetted idén. Akkor 22-ben bevallod a teljes összeget mint "ügyleti veszteség" (így ugye halál pontos nyilvántartás lesz a lakosság kripto vagyonáról). A kérdés hogy amikor eladod 26-ban (bevallod 27-ben), akkor azzal szemben érvényesíthető-e a 21 tárgyévi (22-ben bevallott) ügyleti veszteség. (az egyszerűség kedvéért feltételezve azt, hogy ezen az egy tranzakción kívül semmilyen más kripto tranzakció nem történt).

Úgy tűnik, hogy nem. Az én értelmezésemben a fent leírtak azt jelentik, hogy minden kripto->fiat konverzió maga az adóalap, pont.

Azaz hosszútávú befektetésnél minden évben kell akár percen belüli 1x kripto->fiat->kripto konverziót csinálnod hogy a nyereség után adózz ne a teljes összeg után. Mert így minden évben lesz valamilyen előjelű ügyleti nyereséged (kripto->fiat) és ügyleti veszteséged (fiat->kripto) és ezt a kettőt írod be minden évben a bevallásba.

az ügyletek párba állítására mi a szabály? FIFO?

let's go Brandon!

Elso lepeskent ismerni a konyvelo es az adotanacsado fogalma kozti kulonbseget. :)

Cegek konyveleseben vannak bonyolultabb "parbaallitasi" kihivasok is.

Rovid valasz: bevallasz valamit, es ha gyanus, es megeri ra eroforrast allokalniuk, megnezik, hogy meg tudjak-e tamadni.

A szabályozás azokra az ügyletekre vonatkozik, amikor a magánszemély bárki számára elérhető, tehát nem zártkörű ügyletben kriptoeszközt átruház, átenged – ideértve a kriptoeszköz biztosította jog gyakorlását is – és ezzel nem kriptoeszközben, hanem törvényes fizetőeszközben szerez bevételt.

let's go Brandon!

Szerkesztve: 2021. 12. 31., p – 19:46

nemide

let's go Brandon!

Szerintem eléggé gázos ez a MI profitunk, de a TE veszteséged hozzáállás a NAV részéről (Mondhatnám kommunistának is).

Melyik ország adóhatósága csinálja máshogy?

(Btw viccnek jó, csak nem igaz – "adókiegyenlítés"-re kell rákeresni a Google-ben)

Bakker, még gúglizni sem kell, elég lett volna a nyitóposztot elolvasni:

Adókiegyenlítés alkalmazható, ha az adóévben az összes ügyleti veszteség meghaladja az összes ügyleti nyereség összegét.

Szóval a helyedben beszélnék egy könyvelővel a következő adóbevallás előtt. :)