Aki dudás akar lenni

Van egy gyerek és népdalunk, aminek sok változatát ismerjük de az első strófája mindig így hangzik:

Aki dudás akar lenni,
Annak pokolba kell menni,
Ott kell néki megtanulni,
Hogyan kell a dudát fújni.

A további versszakok már eltérőek lehetnek, de a dal eredete a régi őshitünkben a sámánizmusban keresendő – bár ez nem magyar kifejezés, inkább tengritizmus, táltoshit, vagy Büün, de a sámánhit a közismert –, annak ismeretével értelmezhető és „dekódolható”.

Amikor a Kárpát medencében letelepedett magyarságra elkezdték rákényszeríteni a „fejlett” nyugati tekintélyelvű behódoló szolgaságot, hatalmi formát és hitet, ez nem ment ellenállás nélkül. A magyarok a szabadságszeretetet nem adták önként és könnyen, ezért a régi, eredeti virágnézetünket tűzzel-vassal irtani kezdték. A régi hit gyakorlásáért és főleg hirdetésért büntetés, vagy halál járt és a hatalom igyekezett eltüntetni mindent ami köthető volt az ősi hiedelmeinkhez. Ebben a környezeten a táltosaink próbálták menteni a menthetőt, és igyekeztek a régi tudást úgy elrejteni, hogy az átvészelje az esztelen pusztítást. Az elrejtés formái voltak többek között a népdalok és mesék is, de mivel nem lehetett egyértelműen leírni az ősi bölcseletet, kódolni kellett, amit viszont az ősi hit ismeretével megfejethetővé válik, így egyfajta rejtjelezést képeztek, hogy ha újra szabadok lehetünk, vissza tudjuk fejteni a tudást. Ki gondolná elsőre például, hogy egy másik gyerekdalban az „aranykapu” amin át kell bújni, a női nemiséget jelenti.

Most fejtsük meg az „Aki dudás akar lenni” kezdetű dalunk a táltosok rejtjelkulcsával. Nézzük meg, hogy ki a dudás, miért kell a pokolba mennie, egyáltalán hol van a pokol, és miért kell ott tanulnia és mit.

Kezdjük a pokollal. A sámánhitekben, a pokol nem hely, hanem inkább egyfajta szellemi állapot, amiből van kiút de aki oda kerül, annak fájdalmas szenvedések sorozatán kell átesnie és közben ártó erőkkel kell megküzdenie.

A dudás a dalban a táltost (sámánt) jelenti a duda fújás pedig a táltos egyik fontos feladata, mégpedig a gyógyítás. A magyar táltosok „harcoló gyógyítást” végeztek, szemben, a jellemzően dél-amerikai áldozati gyógyítással. Az harcoló táltos megküzd a betegnek ártó, ármánykodó szellemekkel, harcol velük, erővel elűzi őket, ez veszélyes és fáradalmas, sok szenvedéssel járó feladat, ezt a küzdelmet veszi magára, vállalja részben át a táltos a betegtől.

Itt egy pillanatra álljunk meg és nézzük, hogy a meseszerű értelmezésnek van-e bármi észszerű értelme, magyarázata, le tudjuk-e fordítani a mai nyelvhasználatunkra. Ha van benned egy csöpp empátia és segítettél már barátodnak megoldani valamilyen komoly lelki problémáját, válságát akkor már közel vagy a megoldáshoz. Csak az, hogy meghallgatod a másik bánatát, annyi energiádba kerül, mintha egy napig szenet lapátoltál volna. Van is rá mai kifejezésünk, ami érzékeltetni ennek a terhelő hatását, bár nem pozitív, ez a „nyomaszt a problémáival”, akit pedig egy ilyen beszélgetés nem érint meg, nézzen magába, mert jó eséllyel pszichopata. Na most ha ezt nap mint nap kéne csinálnod, és ezeket a problémákat ártó szellemeknek neveznéd, a pokol fogalma is egyből tapinthatóvá válna. Még a modern nyugati materialista orvoslás szerint is a betegségek egy része mentális eredetű, ami persze nekik fából vaskarika, de a tudománynak kénytelen-kelletlen el kell ismernie, hogy a lélek képes megbetegíteni a testet. A régi hiedelmek szerint majdnem minden betegség oka szellemi eredetű, a táltos gyógyítási módszere így talán egy kicsit érthetőbb lesz. Attól, hogy valaminek adunk egy jól hangzó latin nevet, a táltos régen ugyan úgy ismerhette és gyógyíthatta, mint a mai orvosok. Ez olyan nagyjából, amit most a pszichológus csinál, meghallgatja a problémáid, ha dob lenne a kezében és énekelne is, akkor már táltosnak hívnák.

Tehát azért kell a pokolra mennie a sámánjelöltnek, hogy kiderüljön alkalmas-e a hivatásra, elbírja-e azt az óriási terhet amit a gyógyítás jelent. A fájdalom átélése mindenhol a beavatási rítusok fontos eleme, mintegy szellemi alaptörvénynek tűnik. Rituális jelentése és jelentősége, hogy a beavatás előtti és alatti kínzó félelem-élményt fizikai fájdalommal nyomják el, majd ennek az elviselhetetlenségi történő felfokozása után bekövetkező enyhülés az újjászületés élményét adja a jelöltnek. Mint a „legördült egy szikla” mondásunk, csak ezen szinten inkább hegyről beszélhetnénk. Ebben az újjászületésben kapja meg a szellemi erőt és válik táltossá a beavatott, már ha kibírja a beavatást.

Érdekes, hogy több kutató szerint a jelenlegi vicces, vagy nem annyira vicces beavatási rituálék az iskolákban, a hadseregben, vagy esetleg egy baráti társaságban, ebből az ősi sámán szertárasból eredeztethetőek és az értelmetlennek tűnő „szívatás” a „duda fújásának megtanulása a pokolban” mai elkorcsosulása.

Nézzünk egy további, igen érdekes versszakot az egyik változatból:

Öreg anyám a padaláson,
Üldögél a tikk tojáson,
Várja annak kikelését,
Azt a büdös teremtését.

Ennek megértéséhez kezdjük egy Hoppál idézettel:

A messzi északon – mesélik a jakutok körében – egy nagy fenyőfa áll, sok-sok ággal, a lábánál pedig a betegségek forrása található. A vörösfenyő ágain vannak azok a fészkek, amelyekből a sámánok születnek. A középső ágakon a kevésbé erős sámánok, míg a gyengék az alsóbb ágak fészkeiben nevelkednek. Amikor sámán születik, egy hatalmas sas – vas tollakkal és kampós karmokkal – ereszkedik a szent fenyőre, és egy tojást tojik. Ha három évig ül a tojáson, akkor nagyhatalmú sámán születik, de ha csak egy évig ül a fészkén, akkor csak alsóbb rendű. Ezt a sast az „állatok anyjának” nevezik, és csak háromszor jelenik meg a sámán életében. Először, mikor a sámán megszületik, másodszor, amikor a sámánt feldarabolják és (jelképesen) feláldozzák, végül harmadszor, amikor meghal…

Az öreg anya, itt nem a nagyszülőt jelenti, hanem a vérmisztériumok szerint a közösséget szolgáló bölcset, az öreg anya jelentése régen pozitív volt, nagy tisztességeset jelentett, de elképzelhető, hogy Nagyboldogasszonyunkra utal, Ukkóra, a földanyára, aki mindenki szülője, ez itt a dalban a jakutok sasának a megfelelője lehet, a tojás kikelése pedig a sámán megszületését jelenti.

Végzetül néhány változata a népdalunknak:

https://youtu.be/_J0wEsZx3K4

Aki dudás akar lenni,
Annak pokolba kell menni,
Ott kell néki megtanulni,
Hogyan kell a dudát fújni.

Illa illa illa pe,
Illáéknál csoda lesz,
Illáéknál dudálnak,
Oda mennek csodálnak.

Öreg anyám a padaláson,
Üldögél a tikk tojáson,
Várja annak kikelését,
Azt a büdös teremtését.

---

Aki dudás akar lenni,
Pokolra kell annak menni.
Ott kell annak megtanulni,
Hogyan kell a dudát fújni.

Három a tánc mindhalálig
Kivilágos kivirradtig.
Kicsiny nékem ez a ház,
Berúgom az oldalát.

---

aki dudás akar lenni pokolra kell annak menni
ott kell annak megtanulni hogyan kell a dudát fújni

aki dudás akar lenni pokolra kell annak menni
ott vannak a jó nagy kutyák abból lesznek a jó dudák

aki dudás akar lenni pokolra kell annak menni
ott is azt kell neki fújni hogy ő dudás akar lenni

---

Aki dudás akar lenni,
Annak pokolra kell menni.

Ott vannak a jó nagy kutyák,
Abból lesznek jó nagy dudák.

Megdöglött a tarka ludam;
Kóbolygó lett az én uram.
De az uramat nem bánom,
Csak a ludamat sajnálom.

---

Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni.

Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott vannak a pénzes kutyák,
abból lesznek jó nagy dudák.

Hej Rádai, majd megbánod,
hogy a rabod lecsigázod,
/: hátadból vágok bőrdudát,
azon fúvom a rabnótát. :/

Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni.

---

Extraként pedig egy modern értelmezése a dalnak a Dalriada együttes tolmácsolásában.

Dalriada: A Dudás

https://youtu.be/v_FJEoXwkNE

 

Mivel ez nem egy tudományos disszertáció, nem irodalomjegyzékkel fejezem be, hanem így:

Aki nem hiszi, járjon utána!

Hozzászólások

"Aki dudás akar lenni,
Annak pokolba kell menni,
Ott kell néki megtanulni,
Hogyan kell a dudát fújni.
"

vagy csak azt jelenti, hogy nehéz megtanulni dudán játszani. (amit alát tudok támasztani személyes tapasztalattal :) )

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Gondolom, a "két dudás nem fér meg egy csárdában" meg azt jelenti, hogyha a táltosok összetalálkoznak akkor megküzdenek a területért. Sőt!
A dudaszél (üres, értelmetlen beszéd) is magyarázatot lel, hiszen a dudás fújja a dudaszelet, tehát a táltosok hülyeségeket beszélnek!

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Úgy lehet, nem kéne ezt túlmisztifikálni... :-\ A duda a falusi kocsmák hangszere volt - általában. Másfelöl, nagyon hangos hangszer! ;) És itt meg is jöttünk... miért van az az érzésem, hogy az itteni kommenterek közül SENKI sem hallott élőben dudaszót...? 
Megmég... a dudán két vagy több síp is van. Az egyiken játszik a muzsikus a másikon|többin fix a hang. KÉt duda fix sípja szólhat szarul is egymás mellett. ;) MEg még hangosabb a kettő. A "kicsi kocsmához" és egyéb épülethez annyit tennék hozzá, hogy abban az időben, amikor a duda dívott a mulatságokban, az épületek keresztgerendái fából voltak... ;) ami meghatározza a helyiség alapterületét. ;) Amit télen - amikor ráértek jobban - ki kellett fűteni. :) Ergo, alacsonyka volt a belmagasság. :)
"Dudaszél:" a dudát lassan le lehet ereszteni úgy, hogy ne szólaljanak meg a sípok. ;) Akkor csak szuszog. :)
Írom mindezt azert, mert én "csak" Kun Bélával szeretnék úgy beszélni, nemhogy egy autentikus sámánnal! :-P

Össze lehet hangolni két dudát, csak nem egyszerű (ezért használnak gyakran nagyobb dudazenekarok fa helyett műanyag sípot, azok pontosan egyformák)

Meg van az a vicc, hogy hogy hangolsz össze két dudást?
- az egyiket lelövöd.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Zolnay Vilmos: Művészetek eredete -- Pokoljárás

Kötelező olvasmány!

OFF:

ha dob lenne a kezében és énekelne is, akkor már táltosnak hívnák.

Vagy Phil Collinsnak.

ON: Köszi, érdekes volt.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Nos, jelentem tisztelettel utána jártam egy kicsit. Felhívtam kiváló népzenész és elismert dudaművész barátomat Okos Tibit. És köszönöm a posztodat. Nem mert olyan okos dolgokat írtál, hanem mert mert ha nem írod le, nem jutott volna eszembe felhívni őt és beszélgetni egy jó negyedórát. A magyar néplélekről, a dudáról, a sámánok zeneiségéről a Dudás vezetéknévről és még sok mindenről. A bolhalyuk például egyedülállóvá teszi a magyar dudát (speciális félhangok képzését teszi lehetővé).

Egyébként a hivatkozott népdal a 16. század tájékáról való, amikor a duda kezdett teret nyerni és fontos szórakoztató hangszerré válni. Ekkor a sámánok már a fasorban sem igen voltak, de ha üzenni is szerettek volna, semmiképp nem a dudát választják. Tehát véleményem szerint az alapfelvetésed is hibás. De mindettől függetlenül tényleg érdekes, hogy a hangszer nehézsége miatt gondolták, hogy aki játszani tud rajta az biztosan az ördöggel cimborál. A kecske és a kecskeszarv is jellemző ábrázolása az ördögnek a középkorban. Innen is lehet az asszociáció. Érdekes, hogy gyakran tükröt tettek a duda fejére, hogy ha az ördög meglátja magát benne megijed és elszalad. Én nagyon szerencsés vagyok, mert 2 évig dolgozhattam Tibivel és hallottam rengetegszer dudán, hosszú-furulyán és számtalan népi hangszeren játszani.

Egyébként valóban fantasztikus kincsek vannak elrejtve a magyar népzenében (én is népzenei témában szakdolgoztam egyébként), tehát hallgassatok minél több valódi hiteles népzenét. Nem csak magyart mindenfélét. Ahogyan tette azt Bartók Béla, akinél nagyobb és fantasztikusabb magyar zeneszerzőt és magyar embert keveset ismerek... :)

Kimerítő az eszmefuttatásod, mint mindig. De mint előttem is írták, a dudának semmi köze a sámánhithez. A letelepedett állattartással kapcsolatos, konkrétan a kecskével. Mint ahogy a legjobb bőrkesztyű is kecskebőrből készül, a duda anyaga is kecskebőr. A bakkecskének ugyebár szarva van, ez jelenik meg a dudán is. Na és kinek van még szarva? Hát az ördögnek. Innen jön a pokolra utalás. Valóban a dudások olykor vadul, ördögien tudnak játszani, ez nem egy finom úri hangszer.

A sámánok korában lehetett már kereszténység, de kapcsolatuk nemigen lehetett vele. Ezért kizárt, hogy benne lett volna a hitvilágukban a mennyország és a pokol. 

Szerkesztve: 2021. 12. 12., v – 08:07

Sőt, elárulok egy titkot, a kiskert is. Lehet fejtegetni a magot vet kifejezést is. Na mindegy.

Duda az olyannyira nem sámánokhoz köthető dolog, hogy kb. az egész világon elterjedt volt, mint a legtöbb pásztorhangszer. Vagy mint a furulya, nádsípos hangszerek, dob, citerafélék, húrosok (már ahol nem szorította ki a hegedű még) de kb. minden egyszerűbb hangszercsaládból megvannak a helyi sajátosságok. De, ahogy fentebb is írták, jóval később terjedt el a duda Európában, minthogy lehetett volna sámánokról beszélni. Mint ahogy a ma ismert népdalaink többsége is a 18-19. századra vezethető vissza.

Népdalokkal meg óvatosan, főleg a különféle változatokkal, pláne, ha nem eredeti gyűjtést nézel (de még akkor is!), hanem feldolgozást. Egyrészt feldolgozások esetén rengetegszer változtatnak a szövegen, sorrenden, vagy akár több dalt összeszerkesztenek. Semmi extra nincs ebben, mi is csináltuk.

Ha meg gyűjtés, akkor meg azért kell észnél lenni, mert a dallamok és a szövegek nem 1:1 kapcsolatban vannak, hanem leginkább n:m. Simán van olyan, hogy a néni/bácsi, akitől elkezdték gyűjteni elkezd énekelni egy dalt, aztán benne van a fejében a dallam és énekel tovább mindent, ami csak az eszébe jut. (Pont kedden futottam bele egy ilyenbe, hogy páran próbáltak értelmezni egy népdalt gyűjtés után és azon filóztak, hogy egyáltalán egy népdal-e, nem pedig több). És attól, hogy felénekelt valamit, még az sem biztos, hogy úgy volt az és nem csak ő énekelte egyedül.

Eleve népdalt, népzenét, néptáncot (vagy helyesebben: paraszti kultúrát) gyűjteni nem egyszerű, könnyű hibázni. Pl. mesélte nekem valaki, aki Moldvában gyűjtött sokat, hogy ott a cigányzenészekkel borzasztó nehéz volt, hogy kiszűrje, mikor állnak neki kamuzni, improvizálni. Mert náluk olyan nincs, hogy valamit nem tudnak, nem ismernek. Ha úgy mész oda, hogy "ismerik-e az XYZ-t?", akkor valamit el fog kezdeni rá játszani valamit, ha tudja, ha nem. Mert olyan nincs, hogy ne tudná, az szégyen. Egyedül eggyel sikerült azt megértetnie azt, hogy amikor gyűjteni mennek, akkor nem arra kiváncsiak, hogy mennyire jól tudnak improvizálni, hanem, hogy mi az, ami volt/van.

Hja, hogy a konkrét népdalról is szó legyen leginkább friss csárdásba való. Szóval borzasztó ősi táltosének lehet a XIX. századból.

Dalriadát meg népzenés dolgokhoz odecitálni... Uff... Léccine.

Egen. Arról nem beszélve, hogy az sem mindegy ki gyűjti. Kodályt és tsa. Bartókot péklapáttal baszkodtam volna tarkón, mert rohadtul szelektíven, számukra "értékeseket" válogatták. pl. kimaradtak a pajzán dalok, az ivódalokból a vidámabbak, kb. azok amik akkoriban vagy 100 évvel korábban falusi popzenének feleltek volna meg.
Az, hogy improvizál egy falusi művész a teljesen természetes, mert a falusi zene soha nem volt kottakövető. Volt a kezemben 1700-as évekbeli nótakönyv, a kotta kb. 2-3 dalhoz volt. A többihez, más dalok zeneszólamai voltak megadva. Vagy épp csak annyi, hogy "kesergő dallamára", "verbunkos dallamra". Szóval, egy népdalgyűjtőnek elvárni, hogy standard zenéket kapjon, az kb. mintha valaki Tomorrowlanden akarna elektronikus zenét gyűjteni.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Mondjuk véleményem szerint az, amit ma népzeneként adnak el, az is a falusi popzene volt alapvetően, csak kicsit mások voltak a körülmények.

a pajzán dalok, az ivódalokból a vidámabbak, kb. azok amik akkoriban vagy 100 évvel korábban falusi popzenének feleltek volna meg.

Amikre te gondolsz az nem a városi eredetű és/vagy új(abb) stílusú dolgok? Vagy, hogy olyanok, amik túlzottan közismertek voltak? Citerajáték így lett kvázi rekonstruált, annyira gyakori volt egy időben, hogy úgy gondolták, hogy felesleges gyűjteni. Aztán majdnem nem maradt mit.

Az, hogy improvizál egy falusi művész a teljesen természetes

Félreérted: szitu itt az volt, hogy a prímásnak a repeortárában volt mondjuk x, y meg z. Aztán, ha odamentél, hogy "ismeri-e a w-t?", akkor nem azt mondta, hogy nem, hanem valamit improvizált rá. Míg mondjuk odamentél egy pásztorhoz, akinek a "repertoárjában" volt egy x meg egy y, az nem állt neki (általában) költeni valamit rá.

Volt a kezemben 1700-as évekbeli nótakönyv, a kotta kb. 2-3 dalhoz volt.

Énekmondás dettó. Eleve sok népdalnak is így van valami egyházi eredetű dallama.

kimaradtak

De hozhatnám példának pl. a többi Magyarországon élő nemzetiség zenéjét is. Nagyon kevés van felgyűjtve belőle, pedig most hasznos lenne, hogy össze lehessen vetni, hogy mi hatott mire.

Nem. Az a probléma, hogy a gyűjtő személyisége nagyban meghatározza, hogy mit gyűjt. A legtöbb népzene gyűjtő a korai időszakból komoly zenész, művész volt. Értelemszerűen ők, nem "mit keres a legény keze a szoknya alatt" dalocskát tartották értékesnek.
A pásztor pont nem authentikus forrás, mert nem ez a szakmája. Olyan, mintha géplakatostól próbálnál Zámbó Jimmyt gyűjteni. Ha repertoár kell, akkor már inkább a korabeli jukeboxokat kellett volna elővenni. Érdekesség, hogy a fenti könyv városiaknak szóló vidéki dalok gyűjteménye volt. 
Igen, sajnos az etnikumi zenék gyűjtése nagyon kimaraadt, ahogy sok más is....

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

A pásztor pont nem authentikus forrás

Na ne szivass már... ha valami kifejezetten népzene, akkor az az, amit az "egyszerű" emberek játszottak, énekeltek. (Vagy tágabb körben népművészkedtek össze.) Eleve a hegedűs dallamok között is rengeteg olyan dallam és játékmód van, ami visszavezethető a dudára, vagy valamely dudajátékot imitáló furulyajátékra.

Ezzel az erővel akkor Fluor Tomi népzenész, ha meg Kovács Pisti frissen végzett jómunkásember dalra fakad és költ egy új mit keres a géplakatos keze a szoknya alatt dalt, akkor meg nem. Ez lényegében pont az a hozzáállás, amit az imént kritizáltál.

Igen, sajnos az etnikumi zenék gyűjtése nagyon kimaraadt, ahogy sok más is....

Illetve nem összefüggéseiben gyűjtötték a dolgokat. Pl. néprajzos dolgok és a tánc-ének-zene nagyon külön lett gyűjtve. Valahol érthető, mert az előbbieknek nem igazán volt meg a szakértelme hozzá, az utóbbiaknak meg az előbbihez, viszont ezek erősen egymásra hatottak. Akár csak olyan dologban, hogy a viselet hogyan befolyásolta a táncot és fordítva.

A pásztor repertoárja jó esetben csak a kedvenc dalokra futototta, azokból is a saját verziójára. És mivel, nem volt főállású énekes, jó eséllyel 3-4 feléneklésből kétszer ha sikerült hangjegy helyesen megismételnie a dolgot. Egy főállású falusi zenész jóval nagyobb repertoárral és előadói háttérrel rendelkezett. Nála ugyanis létkérdés volt, hogy képes legyen ugyanúgy játszani. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb falusi zenész több faluban haknizott folyamatosan, olyan apró mellékinfókat is át tudott adni, mint egyes helyeken a srófák, nevek felcserélése. Ez egy zenegyűjtőnek nem sokat mondd, de egy szociológusnak annál többet. Flour Tomiban az a hiba, hogy ugyanazon számokal haknizik mindenhol, a faluszi zenészeknek meg külön "tracklistája" volt majd minden alkalomra. Elhiheted, ez jóval szélesebb volt egy mai felkapott előadóművészéhez képest. (Aki jár falusi lakodalomba, ahol van élőzene akkor találkozhat olyan cigányzenészekkel, akik rendelkeznek még ezekkel a képességekkel.)

Az összefüggésekbeli meglátásoddal eggyetértek. Sajnos kevés ennyire átfogó kutatás volt régen.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

ha sikerült hangjegy helyesen megismételnie a dolgot.

Na de mi az, hogy hangjegy helyesen? Ugyanabba a hibába esel szerintem, mint amiért megrovod Kodályt meg Bartókot: preszelektálsz.

Nála ugyanis létkérdés volt, hogy képes legyen ugyanúgy játszani.

Nem, nem volt. Legalábbis nem úgy, mint ahogy pl. egy szimfónikus zenekarban "kotta szerint" mindig ugyanúgy eljátszani. (És tapasztalataim szerint nagyon sokan képtelenek észrevenni kisebb-nagyobb hibákat, ameddig a ritmikából nem esik ki a zenész és hangulatilag rendben van a dolog. Szoktam tánc alá furulyázni, belül mindig zavart, mikor olyankor jöttek oda gratulálni, mikor egyébként nem voltam megelégedve a magam teljesítményével, mert rosszul ment.)

Egy főállású falusi zenész jóval nagyobb repertoárral és előadói háttérrel rendelkezett.

Igen és? A mennyiség határozza meg azt, hogy mi számít népzenének? Még azt sem mondanám, hogy a minőség határozza meg, hogy az-e vagy sem. Az, hogy egy hivatásos zenész jobban játszik, mint egy hobbista, az nagyjából természetes. Viszont azok, akik faluról falura jártak, azok is sokszor úgy tanulták meg az adott falu dalait, tánczenéit, főleg, ha messzire mentek. És itt máris beindult a változás, változtatás, saját stílusban, szájízben történő újraértelmezés, akár akaratlanul is. Nekem pl. valaki azt tanította, hogy tanuljam meg ugyanazt a dallamot úgy, ahogy A, B meg C játszotta, aztán játszam úgy, mint egy N+1 prímás. Ők is ezt csinálták. Oda-vissza hatottak egymásra meg a város is a falura. Vagy eleve pl. hogyan akarnál volna felgyűjteni magyar éneket egy olyan cigányzenésztől, aki nem beszél magyarul, hanem teszem azt csak románul? Mikor legfeljebb a dallamát tudja meg, hogy miként szoktak rá hivatkozni?

Emiatt kiszelektálni népzene kapcsán az egyszerű falusit... Ugyanaz a hiba, mint amit említettél.

Nem mindegy, hogy a forrás minősége vagy a tartalom minősége alapján szelektálsz. A népzene nem egyedi, megismételhetetlen darabok gyűjteménye,  mert az adott dalokat elég sokan ismerték a gyűjtés idején. Viszont a gyűjtő felelőssége, hogy a legjobb forrást kutassa fel. Ha nincs más, akkor lehet az Pista bácsi az alvégről is, de nem kell erőltetni a kérdezzük meg a búsuló juhászt, mert ő a leghitelesebb...
Gyűjteni kell(et volna) mindent és utána válogatni.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Sikerült megint hatalmas dolgokat odaképzelni amögé, hogy "baromi sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy valaki dudán jól tudjon játszani".