Előjött az IMF egy olyan számmal, hogy Varga Mihályék álla le fog esni
Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi, felülvizsgált jelentése szerint.
Az IMF szerdán publikált európai regionális növekedési prognózisában megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP)
7,6 százalékkal nő a tavalyi ötszázalékos csökkenés után.
Az adat megegyezik az IMF október 12-én publikált világgazdasági kilátásaiban szereplő becsléssel, amikor 3,3 százalékponttal javította az idei magyar GDP-növekedési előrejelzést áprilisi várakozásához viszonyítva.
Az IMF adatai alapján Magyarországot idén csak Írország (+13 százalék) és Észtország (+8,5 százalék) előzheti meg.
[...]
Fórumok
Hozzászólások
Ezt tegnap vártam tőled, ma már nem izgat.
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
Engem sem "izgatna" a helyedben, mert rámutat arra sok faszságra, amit összehordtok rendszeresen.
trey @ gépház
Visszaolvasást javasolnék innen:
Akkor ezt idéztem:
Ebből a 4%-ból lehet 7 feletti.
trey @ gépház
Márki-Zay szerint
Ezek szerint sikerült neki megakadályozni, nem? MZP for president! :)
Lehet-e összefüggés (sértettségből fakadó duzzogás pl.), hogy az EU (gy.k.: Németország, Hollandia, Franciaország) fel akarja gyorsítani a politikai viták (pl. genderkérdés stb.) miatt az olyan pénzek visszatartását, amiknek egyébként nincs azokhoz köze?
Gondolok arra, hogy Magyarország a járványhelyzetből való gazdasági kilábalás élén, a naaaagy európai országok előtt van, erre még pénz is jöhetne ide? Hogy magyarázná ezt meg Rutte úr a saját ellenzékének?
:D
Már készítik elő a pert, ha nem indul eljárás Magyarország ellen
trey @ gépház
egyszerű beavatkozási kísérlet a választásokba
ezzel kapcsolatban senki ne feledje az itthon súlytalan momentum tevékenységét
Kérlek, ne terjessz hazugságot! Ezerszer megmondták már, hogy nem a genderkérdés miatt van ez. Pl mai hír:
https://444.hu/2021/10/21/von-der-leyen-nem-a-gyermekvedelmi-torveny-ha…
ehhez képest kötelezettségszegési eljárást "az LMBTQ-közösséget érintő lehetséges jogsértések miatt" indítottak, és "Leyen szerint az EU minden eszközt be fog vetni, ha nem módosítják a pedofiltörvényt", jourova pedig erre mondja, hogy "Az új magyar törvény ellentétes az EU alapértékeivel", nem másra
És az LMBTQx kötelezettszegési eljárás miatt nem kapunk pénzt? igen/nem
az itt járt Bizottság vezetője szerint "a vita Magyarországgal és Lengyelországgal nem jogi, hanem politikai természetű, és ezért
tudsz más konkrét ügyről?
És az LMBTQx kötelezettszegési eljárás miatt nem kapunk pénzt? igen/nem (ha igen, kéretik a pontos forrást feltüntetni.)
Ezen rugózhatunk, ezer évig, amíg az állításotokat nem tudjátok igazolni, addig nincs miről beszélni
rugózni te rugózol, olyan forrásokat lobogtatva, hogy "ezerszer megmondták"
Elhangzott egy állítás trey részéről, azt kellene igazolni. Ez eddig nem ment. Azért ne csodálkozzunk sokat azon, hogy nem hihető, amit mond.
Von der Leyen állított valamit ("nem amiatt"), de hát ez nem bizonyíték, hanem Von der Leyen súlytalan szavai. Bizonyítás elmaradt. Részéről.
Ki az aki nem akarja megvárni a bírósági ítéletet, hanem annak elébe akar menni?
PS: ehhez lesz valami hozzáfűzni valód?
trey @ gépház
meg kell várnia? ismered az adott szabályokat, amelyek erre vonatkoznak? Ha igen, tolhatod őket
AHHAHAHA
trey @ gépház
ok, tehát nem ismered.
Nem Summer, azért röhögök a "meg kell várnia" álnaív hülyeségeden, mert nem, ezeknek nem kell semmit sem megvárniuk. Legalábbis azt hiszik.
trey @ gépház
ok, tehát nem ismered a szabályokat, nem vagy tájékozott, mégis véleményt nyilvánítasz.
Természetesen, mivel nem vagyok illetékes bíróság, csak véleményt nyilvánítok. A véleményem: lesújtó.
A mérföldes tereléseid után visszatérhetünk a hírre? 3. hely.
trey @ gépház
te kezdted a gendertémát, ezek szerint, te kezdtél terelni.
És azt legalább tudod definiálni, hogy mi az a "genderkérdés"?
Látom a 3. helyről még mindig nem szeretnél beszélni. Értem, hogy azután, amennyi balfaszságot itt elkövettél gazdasági kérdésekben (is) az elmúlt hónapokban, kellemetlen a téma. De azért próbáld meg. Harapj szivacsra, és írd le úgy: tévedtél.
trey @ gépház
tévedtél
nesze, itt a véleményem a 3. helyről. de szerintem ez neked túl komplex lesz.
https://hup.hu/comment/2688946#comment-2688946
hosszú cikk, sok diagrammal és 20 évről van szó de kapcsolódik. Csak a végét másolom ide:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211020/magyarorszag-tobb-sebbol-ver…
a pályakezdő pedagógusok bére az országos átlaghoz képest chart azért nagyon kemény... Ők nevelik a jövő felnőtteit, akik az országot fogják építeni...
De a világ 500 legjobb egyetemét tartalmazó listán rajta lévő egyetemeink száma is beszédes... Nincs ezen mit magyarázni... Óriási gáz...
De a Fudan az nem kell, mert fujj!!!111
500 milliárdot én nem szeretnék fizetni egy kínai egyetemért, főleg, hogy volt már itt egy jó egyetem ingyér, csak elüldözték. Szóval a lóláb kilóg, rossz az érved.
A minőség pénzbe kerül.
Sinofóbnak tetszik lenni?
Jó? Melyik?
A CEU, ami az első 2000 legjobb között sem szerepel, alapképzést nem is folytat...
"volt már itt egy jó egyetem ingyér
Tudhatnád már rég, ha valami ingyér van ott te vagy az árú.
húúú, ezek az okosságok :-)
akkor a hup.hu-n is áruk vagyunk, ugye? mondjuk az igaz, hogy trey, tolja a kormány propagandát elég sokat...
:D
Komolyan besírós vagy.
trey @ gépház
:D :D :D :D
Megállapodás betartására milyen szabályok vannak, DonnaSummer?
trey @ gépház
EP vs. EB
Na, megint visszakoztak. Nagy volt a pofa, de csak pofára esés lett belőle:
trey @ gépház
<trey> az EU fel akarja gyorsítani a politikai viták (pl. genderkérdés stb.) miatt az olyan pénzek visszatartását, amiknek egyébként nincs azokhoz köze
<libe> a vita Magyarországgal és Lengyelországgal nem jogi, hanem politikai természetű
<leyen> az EU minden eszközt be fog vetni, ha nem módosítják a pedofiltörvényt
<eb> kötelezettségszegési eljárást indít a pedofiltörvény, és _nem_ más miatt
bocs, nem értem. A kérdés tehát (amit vitattam) az, hogy igazolódik, hogy a "genderkérdés" miatt van a pénzmegvonás most? (ha jól értettem, ezt írta trey)
persze az is hasznos lehet, ha előtte definiálod pontosan, hogy mi az a "genderkérdés".
https://www.euronews.com/2021/10/21/eu-parliament-to-sue-commission-to-…
The European Parliament is preparing a lawsuit against the European Commission for failing to implement a mechanism that withholds EU funds from member states that violate the rule of law.
a lengyelek "ügye":
a magyarok "ügye":
lovalgolahtsz rajta, hogy nem genderkérdés, hanem 2slgbtoqaapz+ vagy ovi-dragqueen
(emitt is, ugyanez)
hogy ideológiai alapú-e a zsarolás:
Ghanaische Sargträger betreten tanzend das ungarische Parlament.
??
első három szó gugliba
Gugel translate ezt adta ki:
https://en.wikipedia.org/wiki/Dancing_Pallbearers
de én el nem olvasom és nem próbálom meg értelmezni, olyan ez, mintha megnyitok egy site-ot, sokszor elég elolvasni a lead-eket :-)
de ez jó :)
https://www.youtube.com/watch?v=9GTq9Zsif2A
Ah, köszi, így már értem honnan jött a mém!
látszik, hogy öreg vagyok már, ez 300+ millió megtekintés felett van:
https://www.youtube.com/watch?v=j9V78UbdzWI
[ ridin' with mzp ]
LOL
trey @ gépház
Talán azért, mert a COVID fasiszták nem barmolták szét a gazdaságot idióta lezárásokkal, meg boszorkányüldözéssel, ahogy a többi országban is történt?
Még le lehet nullázni az egészet, csak a MOK-ra kellene hallgatni...
ez a téma azért távolabbra (~2010) nyúlik vissza
Részben igaz, de gondolj bele:
- Mennyit nyom a GDP-n ha csak oltott dolgozhat? Mi van ha felmond és a férje eltartja, esetleg nyugdíjba megy, vagy munkanélküli lesz?
- Mennyit esik a GDP, ha nincs fürdő, étterem, mozi, színház, koncert,...?
- Ha kétnaponta kötelező COVID tesztelni, mint Olaszországban az oltatlanoknak? (havi 60.000 kiesés per munkavállaló, pont ennyi megy Kínának fogyasztás helyett)
A környező országok boszorkányüldözéssel kinyírták a saját gazdaságukat és ilyen mezőnyben szereplünk jól jelenleg.
Orbán viselkedését nem különösebben értem. Mi kezdtük elsőnek a boszorkányüldözést Európában és jelenleg a legszabadabb országok között vagyunk. Közelednek a választások?
Vagy azt gondolták, hogy a kötelező oltásokhoz hasonlóan az emberek mennek és 99%-ban felveszik, tehát nem lesz komoly ellenállás? Miután szembesültek a valósággal visszavettek?
A vírus szabadon engedése sem csak egyéni tragédiákat, hanem társadalmi és gazdasági károkat is okoz.
A végén előfordulhat, hogy ugyanott leszel gazdaságilag, mint a korlátozásokkal, csak éppen elvesztettél pár tízezer embert.
Svédországban nem ez történt. Kevesebb halottal megúszták a vírus elengedését, mint mi.
Ami emellett vicces, hogy magasabb az átoltottság náluk, mint nálunk.
Mindezt üldözés nélkül, mindenki azt tesz, amit akar elv alapján érték el.
Gondolom az első hullámra célzol, ami után a svéd egészségügyi miniszter nyilvánosan bocsánatot kért a hibás járványkezelés miatt, év közben megbukott a svéd kormány, az év végén pedig a svéd király jelentette be, hogy elbukták a védekezést.
Ha ők elbukták, akkor mi duplán elbuktuk a védekezést.
Svédország: 14923 halott 10,2 millió emberre.
Erre célzok.
Egységes protokoll híján nincs értelme összehasonlítani ezeket a számokat.
Egységes protokoll?
Pontosan ez a problémám. Számok nincsenek, csak riogatás és népmesék vannak.
Annál sikeresebb egy ország járványkezelésben, minél több boszorkányt égetnek el.
Utoljára a középkorban volt ilyen, hogy azért terjed a járvány, mert a zsidók (most oltatlanok) megmérgezik a levegőt.
Az egyetlen színfolt Anglia, ahol tényleg látsz adatokat és tanulmányokat. Ott valóban racionális döntések születnek, nem az inkvizítorok hiedelmei alapján működik a rendszer.
https://assets.publishing.service.gov.uk/government/uploads/system/uplo…
Március 31. - Anglia: az őszi hullám kisebb lesz, zömében 2x oltottak fognak megfertőződni, ápolásra szorulni és meghalni, mert nem sikerül az immunizáció (10. oldal).
Május 23. - Merkely: sem nyáron sem ősszel nem lesz 4. hullám
Anglia is nagyot tévedett (vesd össze az ábrákat a valósággal), de messze nem akkorát, mint Merkely. Publikusan hozzáférhető adatok ezek, akár az inkvizítorok is olvashatták volna, akkor nem kellett volna hülyét csinálni magukból.
meg mindig jobb mint az asch fele, "aki elkapta dogoljon meg" megoldas... :/
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
mindekozben: Ausztria szigorít – Novembertől a munkahelyeken is életbe lép a 3-G-szabály
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Szerintem ez rossz topikba jött.
trey @ gépház
Elbandizta?
:)
Lehet, hogy csak treyel.
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
Pfuj! Ne bolondozz!
:)
Azért egy ekkora visszaesés után elvár az ember egy kis bővülést:
November 16.-n lesz Q3 adat.
A hazai nettó állami vagyon alakulása
Pár napja megnéztem, hol basztuk el az elmúlt 30 évet. A legnagyobb elbaszás Bokros idején volt. Utána nem volt a GDP növekedésben jelentős különbség a kormányok között. Számolásnál a megválasztott évet nem néztem csak a következőt vagyis eltoltam +1 évvel a ciklusokat a tehetetlenség miatt. Az hamar kiderült számomra, hogy a két oldal között nem a GDP növekedése volt a releváns különbség, hanem a lakosság támogatása, segítése. Míg a FIDESZ mindig azon volt, hogy gazdagítsa polgárait, addig az MSZP-Bárátainál ez nem volt szempont. A két társaság között ez a legnagyobb különbség.
https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/hazteletszinv/2019/index.html…
"Utána nem volt a GDP növekedésben jelentős különbség a kormányok között."
Évekkel korábban elemezték, hogy az egyes országok vezetőinek milyen hatása lehetett az adott ország GDP-re:
Kutatás szerint Gyurcsány -1,6% hatással volt a hazai GDP-re. Ezzel a 18. legrosszabb vezető a TOP 25 között.
"A tanulmány egyik gyengesége, hogy adatbázistól függően elég más eredményeket kaptak, ugyanakkor ettől függetlenül még érdekes, hogy mi jött ki. A tanulmányban található hat táblázat közül most hármat mutatunk meg, ezeken a legjobb és legrosszabb 25 vezető látható a Világbank adatai alapján. A Penn World Table adatai alapján legrosszabb 25-nek számító lista pedig azért érdekes, mert ezen Gyurcsány Ferenc olyan nevek között szerepel, mint az ugandai Idi Amin, a kínai Mao Ce-tung, az iráni Khomeini ajatollah vagy a kambodzsai Pol Pot."
Mao társaságában tűnt fel Gyurcsány
Az már más kérdés, hogy mennyire megbízható a fenti elemzés.
GDP változás (n-m bázis n-1)
Azt gondolom ez hasonló, mint a Forma1. Amikor kanyar jön, akkor mindenki lassít, amikor meg egyenes, akkor mindenki gyorsít.
Attól függően, hogy épp hol tartanak a versenyzők a pályán más-más érték jön ki a sebességük változására. Önmagában nézve ez nem sokat mond arról, hogy adott versenyző mennyire jó. Csak azt lehet látni, hogy az első 1km-en x a másodikban meg y volt a sebesség változása. A legrosszabb és a legjobb versenyző saját magához képest hasonló mértékű változások lehetnek, de az első vagy az utolsó hely nem saját magához képest, hanem a többi versenyző teljesítményéhez képest lehet meghatározni.
Amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy forma1 pilóta jó vagy rossz, akkor azt kellene megnézni, hogy a többiekhez képest milyen teljesítményt nyújt.
A magyar GDP változást nem önmagához, hanem más hasonló helyzetben lévő országok GDP értékéhez kellene viszonyítani. Erre talán a közép-európai volt szocialista országok, amelyekkel közösen csatlakoztunk az EU-hoz többé-kevésbé jó viszonyítási pont.
A 2008-as világ válság miatt, akár az is kiderülhetne, hogy a 0,955 csökkenés valójában a legjobb érték, az 1,182 meg a legrosszabb, ha a többiek jóval nagyobb csökkenést a másodiknál meg kisebb növekedést értek el. Önmagában nézve, meg a 0,955 a legrosszabb és az 1,182 meg a legjobb.
Egy gyors google keresés ezt adta ki a szlovák és magyar GDP-re 2003->2006-es évekre (2003-as év alapján a növekedés):
Szlovák: 46,82 -> 70,71 = +23,98 (+51,03%)
Magyar: 85,30 -> 116,60 = +31,30 (+36,69%)
illetve 2007->2010-es évekre (2007-es év alapján a növekedés):
Szlovák: 86,45 -> 90,31 = +3,96 (+4,47%)
Magyar: 140 -> 131,90 = -8,10 (-5,79%)
Érdekes eredmények úgy, hogy a 1,182 a legjobb a 0,955 meg a legrosszabb.
Több országot hasonlítottam össze. Egyedül a lengyelek voltak képtelenek negatív GDP változást produkálni. A csehek hasonlóan mozogtak, mint mi csak picit jobban mindig.
A legnagyobb hátrányokat MSZP-SZDSZ és a későbbi MSZP alatt értük el.
Engem a GDP nem más országokhoz viszonyítva érdekelt (az is, de nem most), hanem a GDP és a lakossági pénzügyi helyzetének kapcsolata volt számomra izgalmas. Ebből látható, hogy ugyanakkora GDP növekedés mellett nem kicsit más az életszínvonal. Persze ebben ugye van egy kumulált hatás is (1,17*1,18). Egy kormány a világnövekedését nem tudja befolyásolni, max azt, hogy a vállalatok hol adózzanak. Ebben Orbán és a fidesz mindenkire rávert. Ennek köszönhetően megjelentek újabb állami transzferek.
Nem fogok utána számolni, de első ránézésre nem hogy a kedvező külgazdasági környezetet nem tudták lefölözni TAO-ban, azon sem lepődnék meg, ha az elmúlt 11 év inflációjàt sem követnék a befizetések:
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qse006f.html
Nem véletlenül álltak bele a globális minimum TAO-ba, különösebb noszogatás nélkül.
Mintha barkinek lenne barmilyen a g20-on kivul ebbe a minimumadoba.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
v.ö.:
https://www.valaszonline.hu/2021/10/28/fidesz-valasztas-marki-zay-2022-…
elég jó cikk, sajnos nagyon szépen leírja az Orbán rendszer lényegét:
és itt le van írva az is, hogy hosszú távon az Orbáni út biztosítja az ország lemaradását (de nem kell aggódni, az is benne van a cikkben, hogy a populistáknak ez nem probléma, ők akkor is rá fognak szavazni :-) ):
>> Olyan országokban, ahol populista vezetők váltják egymást, felívelő és összeomló időszakok végeredményeként az országok valójában egy helyben maradnak.
ez így van. nálunk az egyik ilyen populista vezető a jó feri. azt is tudjuk melyik időszakok tartoznak a szakértő kormányai alá.
Feri nem volt populista. Feri hülye volt, de ez a cikkben is benne van:
ja hogy A Cikkben le van írva :) egyébként gondolom most sem az
Viktor a populista. a CIKKBEN le van írva, ha még nem mondtam volna :)
Hadd kérdezzem meg, hogy te tartópillér vagy? :-)
Ezzel egyébként mi a probléma?
Gondolom, semmi, hiszen a moslékkoalíció pont ilyen populista intézkedésekkel (lásd: Dobrev RTL Klubos "vitákban" tett osztogatásai) kíván visszatérni a hatalomba. :D
trey @ gépház
Természetesen a Cikkben benne van ez is.
Annyire messze vannak a lövészárkok egymástól hogy szerintem vitáznunk sem érdemes.
Magyarország egyáltalán nem egy összeomló, mély válságban lévő ország képét festi és lehet vitatkozni aktuálpolitikai dolgok mentén,
de az az elmúlt 10 év gazdaságilag és pénzügyileg konszolidációt jelentett az ország számára.
Az én értelmezésemben a populista politikus az, aki nem ideológiák mentén politiziál, hanem az adott helyzet vagy döntés társadalmi támogatottsága a vezérfonal.
Ezért a populizmus önmagában nem egy negativ jelző.
Valahogy Dél Amerikát szokták idecitálni mindig, gondolom valami elrettentésként.
hehe, pont ez a lényeg, hogy nem a vasedényhez kell viszonyítani, csak hát ugye az információkhoz való hozzáférés korlátozott, a hatalom biztosítja, hogy számodra csak a pozitív vagy pozitívnak beállított hírek jussanak el. És ennek sokan még örülnek is (pl locsemege szerint teljesen indokolt, hogy a hatalom a mi pénzünkből hazug propagandát tol nekünk)
Gondolom, azt nem kell mondanom, hogy nem véletlenül fizet évente százmilliárdokat az adónkból a kormány a hazug propagandára. Elég egyszerűen belátható, hogy ha általánosan jól mennének a dolgok, akkor nem lenne szükség propagandára. Ilyen egyszerű.
A Cikkben, természetesen más szemszögből is megközelítik a dolgokat, mert a valaszonline nem a hatalom hazug szócsöve:
Én úgy tudom, pl. a Coca-Cola akkor is reklámoz, ha általánosan jók az eladások.
:)
Ez a problemaja vele.
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
A cikk szerzőjének alapvető fogalma sincs arról, hogyan működött/működik Latin-Amerika.
Szóval Kovács Tibor megírta az igazságot. Nincs mese el kell fogadnunk.
Bírom ezt a populistázást. Ez olyan mint amikor -nagyon régen- az egyik barátnőm állandóan le önzőzött. Pedig csak untam , hogy mindig az Ö akarata győz. Vagyis nem engedtem az Ő önzőségének, hanem kompromisszumokat akartam. Ha egy populista a hatalomért szembe kerül egy másik populistával, azonnal lepopulistázza. Hogy merészeli "ez a populista, hogy Ő is -nyilván más hívószavakkal- populista legyen".
Nem. Itt jönne az a rész, hogy el kellene kezdened gondolkozni és megvizsgálni, hogy helyes-e, amit írt.
Szerintem elég jól leírja a történéseket, én nem igazán látom a hibát a gondolatmenetében.
"igazából nem az van, amit tapasztaltok, hanem amit majd mi megmondunk" cikkekkel tele van a padlás
általában nem az elkúrókormányok alatt íródnak
mondom "Itt jönne az a rész, hogy el kellene kezdened gondolkozni" :-)
vagy ha nem, akkor majd a fact checker szájbarágja
1. Nem értek egy abban, hogy a jelenlegi kormány peroni utat folytatna.
2. Azon viszont el lehetne gondolkodni, hogy a peroni út , és egyéb "populisták " győzelmét mindig megelőzi, magát (minden igazság tudója) istennek érző, rettenetes progresszív elittharcos elquró.
A 99%-at képveislő nempopulisták harcolnak a gonosz populista 1%-kal szemben.
Bírom ezt amikor a kimagyarázhatatlant úgy fogadja be a közönség, hogy végülis mi a baj azzal? A másik is populista! És ennyi, egy szó megemésztése és probléma megoldva.
Itt azonban nem az a lényeges, hogy megemésztjük vagy elutasítjuk azt a negatív fennhangú szót, hogy populista. Túlzottan hozzá vagyunk szokva az egy bites üzenetekhez.
Azt kellene megnézni mi is ez, melyek a jellemzői, milyen történelmi tapasztalatok vannak, mennyire illenek a minták az országunkra, miben tér el? Mik lehetnek a következmények, mik azok amik túlzások csak? Ha ezek megvannak lehet gondolkozni beszélgetni arról, miben kellene változtatni, egyáltalán kell-e, miért?
Ne téveszd össze a poltikát a politika kommunikációjával. A kommunikációban egybites üzenetek használunk - pl a "a legkiseb is számít, Tesco / Az autókért élünk - Opel / Met hülye azért nem vagyok - Media Markt".
OTt, ahol a tömegek (populus) döntenek a poltikusokról, az üzenetek szükségképpen populisták lesznek.