Asimov: Foundation (TV series) [spoilers]

Vegyes érzésekkel értem a második rész végére. Aki nem olvasta a könyveket vagy nem akar spolereket, az ne olvassa tovább.

0. Az, hogy a császárt klónozzák, azt már lelőtték a premier előtti cikkekben, így erre számítottam
1. A vizuális látványvilággal meg vagyok elégedve
2. A színészi teljesítmény olyan közepes vagy picit alatta
3. A sztori számomra már az első két rész után is komoly eltéréseket mutat a könyvektől, és még sejtelmem sincs, hogy fognak ebből kijönni (jó lesz vagy rossz), aki olvasta a könyveket, azoknak biztos rossz lesz

Tudom, hogy klasszikusan ez az a Scifi univerzum, ami az adaptálhatatlan jelzőt kapta mindenhol, szóval ahhoz képest elég ígéretes, mégis egy picit többre számítottam, és a már eddig felölelt időszakban is lettek volna eseménydús, fordulatos, izgalmas jelenetek forgatására lehetőségek a könyv szerinti sztoriban, de ezeket ejtették, és mint scifi series nekem picit akciószegénynek tűnt.

- Seldon nem lett első miniszter, száműzetésben, a Trantorra vezető út során hal meg
- Sok androidos szál, ami a könyvben benne volt, kimaradt
- Seldon családja an blokk kimaradt eddig, pedig a második rész végén meghal, ráadásul olyasvalaki keze által, aki közeli barátja volt, az Encyclopedia Galactica szerinti elsődleges radiánsra borulva munka közben végelgyengülésben, az megmaradt a könyvnek, itt egy acélbarlangos gyilkosság lett belőle... (lehet Wanda majd csak később kerül bevezetésre, amikor a második alapítvány létezésére fény derül...)
- A trantori politikai belharcok kimaradtak a filmből, amik Seldon idejében zajlottak

Hozzászólások

- Seldon nem lett első miniszter, száműzetésben, a Trantorra vezető út során hal meg

A filmet nem láttam, de ha ez történik benne, akkor nagyon sok mindent borítanak: a Trantor a Birodalom fővárosa volt, Seldont a galaxis szélére, a Terminusra száműzték, ott bénult le és halt meg és ott vették fel azokat az üzeneteket is, amiket az alapítványiaknak később a Kripta lejátszott.

Nekem kifejezetten tetszett az első két rész. Nem vártam akciódús megvalósítást és a könyvektől való eltérés egy cseppet sem zavar. A látvány, a zene és a történet is jó.

$ grep -c egy$ word.list
100

Nekem kicsit túl sok volt a deviáció a könyvtől, de ahhoz képest, hogy milyen nehéz ezt megfilmesíteni, ahhoz képest OK. Majd meglátjuk hogy fejlődik tovább...

Egy biztos: az 1988-as Prelude to the Foundationt gyorsan elolvasom - csak ez maradt ki - mielőtt a sorozat erodálja a Foundation universe emlékeimet.

Emlékeztető (Bővített trilógia):

Jó lett, eltértek annyira az eredetitől, hogy érdekeljen mi lesz, de annyira nem tértek el a mondanivalótól eddig, hogy abbahagyjam ez miatt, egyelőre tetszik.

“The trouble with having an open mind, of course, is that people will insist on coming along and trying to put things in it.”

Én Eto Demerzel-t (R. Daneel Olivaw) mindig férfinak képzeltem. Hogy miért lett nő belőle a franc se tudja.

Welcome to the future, where everyone wants to live in the past.

Mert így eladhatóbb lesz hesstegvomenizfjúcsör meg ilyenek. Gaal Dornick és Salvor Hardin is nő lett. Ha Netflix sorozat lenne, akkor legalább az egyik helyből transzgender lenne. Bár AAPL sorozat, szóval még így is beeshet egy pár. :)

Dehogynem. Dors Venabili, aki Seldon (robot)nője, elég érdekes lett volna hapsiként. Az "öszvér", aki belezúgott Bayta Darellbe vicces lett volna csajként, vagy Bayta Darell hapsiként. Hober Mallow, aki az apja volt Forellnek, a kalmárfejedelmek "kvázi-vezetőjének" és harcolt eleget, kimondottan az a női karakter. Bel Riose, a birodalmi admirális is biztos hiteles lenne nőként. A két Barr, apa és fia. A császárok egész sora. Vagy épp az anakreóni királyok. Korell "kapitánya", akit a birodalomból jött, nemesi származású felesége egzecíroztat. És még sorolhatnám. Egy raklap szereplő van, akinél nagyon is lényeges.

Egesz fogyaszthatora sikerult.

Ne feledjuk a filmeket azok fogyasztoinak szintjere kell hulyiteni.

Akit igazan erdekel az ugyis a, olvasta b, ujraolvas c, beszerez. Mindenki masnak jo az.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

és mint scifi series nekem picit akciószegénynek tűnt.

Mire számítottál mégis? Nem egy akcióscifi volt az alapmű sem.

Ha olvastad az Előjátékot, akkor abban volt bőven több action, mint ami itt volt... még csak a harcművészeteit sem csillogtathatta meg. A trantori action-esélyes jelenetek biztosan kimaradtak. Se jojo, se semmi ilyesmi. Végülis egy Csavarral Demerzel is visszaklónoztathatja Seldont... aztán pótolhatják a kimaradt dolgokat.

Hát pedig Hari a helikoni harcművészetekben jártas volt, amit itt-ott meg is csillogtatott, szóval lett volna mire alapozni. Ez az évad utolsó előtti része az első krízis, ami alapján viszont nagyjából belőhető az első részek alapján, hogy meddig jutunk.

Nekem pont tetszett tinédzserként, hogy "beszélgetős" a történet, pedig most interjúkban olvastam, hogy ezt próbálta "orvosolni" a rendező. Egyszerűen megpróbáltam elfelejteni, hogy miféle elvárásaim legyenek és így szerintem egyáltalán nem rossz eddig.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Ja, hát azért azt fel kell fogni, hogy az egyik egy könyv, a másik egy filmsorozat, más a két formátum.

Gyűrűk urát pl. szerintem pont jól sikerült képernyőre vinni, ott jól működött az, hogy ha már képernyőn/vetítővásznon látni lehet a dolgokat, akkor mutassanak. De pl. a Hobbit végén is a csata jól működött, pedig a könyvben pár mondattal le volt tudva lényegében és utólag lett elmesélve kb. (Bár abban a könyvben nem volt egy egész triológiányi).

De pont ugyanezért fázok egy picit a Dűnétől, szerintem ahhoz egy picit túl sok a fejekben és a nem látható módon történő esemény, hogy jól lehessen filmre vinni, de meglátjuk. Igazából szerintem az is jobb lenne, ha nem mindenki az alapművet próbálná filmre vinni, hanem akár a többi könyvet (Uram bocsá', de akár a Dűne Legendái sorozatot), vagy akár teljesen önálló történetet is ki lehetne fejteni a világban, hasonlóan mint pl. az önálló filmek a Star Warsnál.

De pont ugyanezért fázok egy picit a Dűnétől, szerintem ahhoz egy picit túl sok a fejekben és a nem látható módon történő esemény, hogy jól lehessen filmre vinni, de meglátjuk.
 

Ugyan sokan utálják, de pont ezért imádom a David Lynch féle adaptációt.

Nagyon jó a világ felépítése is, imádom a '80-as évek és Lynch abszurd sci-fi világát, de ami a legfontosabb: amit a szereplők gondolnak, azt tényleg "gondolják".

Kifejezetten (és szó szerint) gyűlölöm a modern filmet, ahol kibaszott retardok beszélnek önmagukban önmagukhoz (== a kamerának == a közönségnek), mert épp ezt követeli meg a script.

Egyáltalán nem életszerű, hogy egy normális ember magában beszéljen. Előfordul, persze, néha.

De ahogy a modern filmek ábrázolják a "gondolatot", az inkább egy szellemileg visszamaradott emberre hasonlít, nem pedig egy normális emberre.

---

Ettől függetlenül várom én is, de sajnos van egy olyan rossz érzésem, hogy ez a film is a woke agenda martalékává fog válni.

Ne legyen igazam.