"Litvánia figyelmeztet, hogy senki ne használjon kínai gyártmányú mobiltelefont"

A litván védelmi minisztérium a kínai gyártmányú mobiltelefonok vásárlásának kerülését, valamint a meglévő készülékek kidobását javasolta kedden – írja az MTI. A vilniusi védelmi tárcánál működő országos kiberbiztonsági központ jelentésében arról számolt be, hogy az érintett mobiltelefonokon olyan beépített funkciókat találtak, amelyek a cenzúrát szolgálják.

Az okostelefonokat gyártó kínai Xiaomi vállalat Európában értékesített készülékeinek alkalmazásai, köztük a beépített internetes böngésző például

felismerik és letilthatják az olyan keresőszavakat, mint a „szabad Tibet”, az „Éljen Tajvan függetlensége”, vagy a „demokráciamozgalom”. Ezeket a funkciókat például a Xiaomi Mi 10T 5G okostelefonjában az Európai Unió területén kikapcsolták, de távolról bármikor aktiválni lehet őket

– ismertette a litván kiberbiztonsági hatóság jelentésében.

Részletek itt.

Hozzászólások

Biztosan van olyan gyarto, amelyik nem cenzurazza a felhasznalo erdeklodeset, de ezzel mit akarsz sugallni? Azt hogy rendben van, amit a saomi a kinai allammal karoltve csinal?

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Nem az a kérdés, hogy tudná-e, hanem hogy akarná-e. Az hogy én mit tudok és mit nem, irreleváns ennek megítélésében. A probléma az, hogy viszont van olyan gyártó, akiről ez az állítás konkrétan ki van jelentve, méghozzá kormanyzati szinten, cáfolata nincs, tehát ez a gyártó minden bizonnyal tesz ilyet, ilyenkor pedig nem az a megfelelő reakció, hogy "de a másik is csinálhatja, mert kepes rá)" , nem csinálja.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Ceg es minden ceg erdeke a profit termelese a reszvenyeseknek.

Innentol tokeletesen mindegy mit dumal a PR azt fogjak tenni ami hozza a profitot.

Egy ekkora piacon ha lovat kell szopni akkor lovat fognak szopni.

Mi ezen a nem ertheto.

Minden mas lozung csak egy ujabb reteg amit a kis szemed ele huztak, hogy ne lasd addig kellesz es ersz valamit ameddig azt teszed amit mondanak es nem kerulsz penzbe. Onnantol vegetalas szintjen tartanak legfeljebb, hogy legyen aki szavazzon fentartva a latszatot.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

A kérdés az, hogy milyen időtávra terveznek, és a helyi bűnözés / bűnüldözés szintje is érdekes.

Rövid távra jó a javasolt modell, de normális országokban már középtávon is jelentős zavart okozhat a javasolt üzleti modellben a bűnüldözés. Nem mindenhol, pl. Kolumbiában az Amazonas őserdejében a gerillák évtizedek óta követik ezt az üzleti modellt.

A másik kérdés a piac szaturációja. Ha sok cég követi ugyanezt az üzleti modellt, nagy lesz a konkurencia és nehéz lesz üzlethez jutni (plusz ilyen helyeken a működési költségek is magasabbak, mert az emberrabláshoz több ember és felszerelés kell, mert a potenciális áldozatok is védekeznek, szóval testőrséget, páncélautót, stb. is le kell küzdeni).

;-)

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Hozzaszolasommal arra kivantam ramutatni, hogy nem csak a profit hajhaszas a ceg erdeke, hanem a szabalyok betartasa IS. Persze ennek mertekeben ceg1 es ceg2 elterhet egymastol, es a szabalyok is lehetnek betarthatobbak/megengedobbek orszag1 teruleten, es tulszabalyozottak/kikerulendobbnek tunok orszag2 teruleten...

Mindemellett ha a hozzaszolasomat tanacsnak vesszuk, akkor igencsak megfontolando ellenvelemenyekkent ertekelheto a gee-fele szempontrendszer...  :)

nem csak a profit hajhaszas a ceg erdeke, hanem a szabalyok betartasa IS

A cég közgazdaságtani értelemben azért tartja be a szabályokat, mert a szabályok nem betartásának várható értéke kisebb, mint a szabályok (szelektív) betartásáé. 

Nyilván ebben a képletben nincs benne, hogy mi van, ha a CEO egy talpig becsületes úriember, aki elvi kérdést csinál a szabálybetartásból. :)

A szomáliai kalózok működése pont így működik. Van egy kupac analfabéta nyomorék, akik bármit elvállalnak egy kis pénzért. Jön pár befektető, adnak 30 ezer dollárt, amiből felszerelik a trógereket és megpróbálnak feljutni hajókra, hogy a rakományért, legénységért vátságdíjat követeljenek. A befektetők leveszik a 30%-ot, a többiek is megkapják a jutalékot, a maradékot a kalózok közt szétosztják. Lehet a legtöbb bukta, mert kilövik őket, de ha pár bejön nekik, akkor a befektetők máris megsokszorozták a pénzüket.
https://youtu.be/dZh0B8AYxac?t=206

Igazad van "lefekszenek", és van az a pénz, ami ezt ok-vá teszi. Adott esetben gyártók a legkülönfélébb diktatúráknak megteszik ezt.

Legutóbb pár éve a kínai állam kérte meg a Apple-t, hogy kivonulhat Kínából, ha nem kapja meg az OS forráskódot. Az alma maradt Kínában.

Vannak közöttük csak társadalmi értelembe vett diktatúrák, pl. Google, Facebook, de természetesen politikaiak is. A backdoor-használati jogosultságok hierarchikus rendben mennek a legkülönfélébb helyekre. Ki fizet érte, - jó sokat, - ki meg megindítja a tengeri flottáját érte.  A kínai telefonok, vagy a koreai telefonok, ahhoz, hogy ne kapjanak "blokkot" az amerikai "nemzetvédelemtől", szerinted átadják a hozzáférési kódokat az üzlet okán? (Ja.., a Huawei biztosan nem akarta átadni, - tudjuk az eredményt...

Ja és van, aki csak "harmadik személyként" a gyártók tudtán kívül megszerzi, és ha kell nyilvánvalóan használja is.

Szerintem, már nem érdemes foglalkozni ezzel a kérdéssel. A telefonok kelet és nyugat, azaz "mindenki ügynökei".

Az Apple nyíltan cenzúráz a kínaiak számára, cserébe a kínai piacért.

Ez azt jelenti, ha Kinaban vagyok es rakeresek a kinai kormany szamara erzekeny tartalomra akkor ha iphone-om van akkor ezt nem fogja engedni?

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Az, hogy nem lehet bevésetni barmit apple termekekbe szerintem senkit nem izgat (ra lehet irni barmit, az nem tiltott). A VPN appok torlese a kinai store-bol gaz (mar az is gaz, hogy egyaltalan regiokra van osztva a vilag az apple altal ilyen szinten....). A terkephez nem tudok mit szolni... A zaszlo emoji elrejtese is gaz.
Kivancsi vagyok, hogy pl. be lehet regisztralni Kinabol a kinai helyett mondjuk az USA store-ba es onnan letolteni akarmilyen VPN-t?

[szerk.] Ez is erdekes: https://www.businessinsider.com/apple-data-china-censors-apps-nyt-2021-5

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Másképp fogalmazva betartják az adott ország törvényeit. Máshogy rajzolnak be országhatárokat. Elérhtetlen olyasmi, ami tilos ott. 
Nem tudom ez miért meglepő egyeseknek. 

Az, hogy más országokban is cenzúrázgatnak a témában, az már gázabb. Kit érdekel, hogy minden országnak a saját nyomorék bubokérukat mutatják. Az már gázabb szerintem, hogy kínán kívül is a kedvükben akarnak járni. 

Sokan beszéltek itt Kína ellen is – beszéljünk akkor egyenesen! Én értem, hogy a világban zajlik ma egy nagy küzdelem, ami arról szól, hogy az eddig a világot vezető Egyesült Államok pozíciója veszélybe került, és jön a kínai felzárkózás… Azt mutatja minden statisztikai adat, és szinte közhelyszerűen mondják a nyugatiak, hogy a világ élén változás van. Nem szokatlan ez, az amerikaiak, akik pontos emberek, meg is írták, hogy tizenhatszor történt eddig ilyen a világtörténelem írásos emlékei szerint, abból tizenkettő háborús körülmények között történt meg, csak négy volt békés.

Tehát értem, hogy van itt egy nagy probléma, de óva intenék mindenkit attól, hogy ebben a Kína–Amerika küzdelemben egyoldalúan elkötelezzük magunkat. Kifejezetten nem tartom szerencsésnek, hogy az egész ellenzék láthatóan az amerikaiak zsebében van, úgy beszélnek erről a kérdésről, mintha ez a mi problémánk lenne. Én megértem, hogy az Egyesült Államoknak komoly problémát jelent ez az átrendeződés, de ez nem a magyarok problémája, tisztelt Ellenzék, próbálják a magyar embereket képviselni.

A magyar emberek érdeke az, hogy ne sodródjunk bele egy ilyen hidegháborúba. A mi érdekünk az, hogy mindenkivel jóban legyünk, az amerikaiakkal is, meg a kínaiakkal is. Amit Önök akarnak, hogy a magyar emberek érdeke ellenében álljunk oda, és bújjunk bele az amerikaiak zsebébe, az szerintem nem helyes politikai elgondolás, hiába szövetségeseink az amerikaiak, ezt világosan ki kell mondani! Tehát aki azt javasolja Magyarországnak egy kínai–amerikai vitában, világpolitikai és világkereskedelmi vitában mi egyoldalúan mondjunk le a kínai piacainkról, mondjunk le a kínai befektetésekről – az amerikaiak egyébként kereskednek velük, ahogy csak tudnak –, az a magyar emberek érdeke ellen beszél.

Ez egy teljes félreértése a helyes magyar külpolitikának. A magyar külpolitikának az a lényege, hogy minden fontos világpolitikai szereplővel jó viszonyban kell lenni – nehéz, nem is sikerült mindig mindenkinek; nehéz, de lehetséges. Ma ilyen a magyar helyzet. Nagyon is helyénvaló, hogy Magyarország az Európai Unió megerősítésében érdekelt, fontos, hogy jó szövetségese az Egyesült Államoknak, fontos, hogy értelmes és tiszteletreméltó kapcsolatot ápol Oroszországgal, és fontos, hogy kihasználja a Kínával való kereskedés minden előnyét. Ez a helyes magatartás és ez a helyes, külpolitikailag megfogalmazott nemzeti érdek, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Úgyhogy értem, hogy Önök az amerikaiakkal vannak – nem biztos, hogy megéri. Kérjék meg az árát, azt javaslom. Ha már mindenképpen oda akarnak állni, akkor kérjék meg az árát! Ingyen semmiképpen ne tegyék!

trey @ gépház

Senki nem beszelt itt kina ellen, de ha nagyon szigoruan nezzuk, fogalmazzunk ugy, hogy van az a penz, amitol nem baj, korpasodik a haj. Tisztelt holgyeimesuraim!.. :) gyorsan leert a szoveg a partkozpontbol. :)

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Van az a pénz. De akkor minek álszenteskedünk? Amikor Litvánia ilyesmire figyelmeztet egyoldalúan, akkor felmerül a gyanúja annak, hogy Litvánia haja kibaszott korpás.

yorsan leert a szoveg a partkozpontbol. :)

Dehogy, ezt is TI hoztátok ide:

https://hup.hu/comment/2675353#comment-2675353

trey @ gépház

Lehet, hogy Litvánia haja korpás, de ha igazat mond, akkor mellékes hogy ezt pénzért (vagy egyéb, önös érdekből teszi), vagy csak azért hogy odabasszon a sunyiló gyártónak, és az őt támogatóknak. Ilyen esetben inkább arról a korpás hajról érdemes megemlékezni, amelyik már inkább büdös és gombás, de van akinek van az a pénz, amiért ez is csak egy kis korpa... :)

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

szerintem teljesen normális dolog kéne legyen, hogy ha diktálni nem tudsz akkor legalább hinta politikával próbálj lehetőségekhez képest a nagy halak között és nem valamelyik valagában kikötni. Olvass csak utána, hogyan elemzik Ausztrália tengeralattjáró vásárlási botrányát: 

  • az eddig nagyon sikeres hintázásból kilépve most egyértelműen az usa mellett köteleződtek el. És már most felhívják egyesek arra a figyelmet, hogy ennek bizony súlyos ára -is- lesz az előnyök mellett.
  • Európa gyenge. az, hogy a francia beszerzést gyakorlatilag röhögve visszamondják pont azt jelzik, hogy gyakorlatilag nincs tétje annak, hogy komolyan vegyék őket (és a térséget).

[..]
It's very difficult to see this as anything but a response to the rise of China.
[..]
Australia really is taking a side here, because it does bind us much more closely to the US in particular, the UK also.
It's naive to think that a deal like this doesn't come with strings attached and doesn't come with expectations that would the US "ever to go into.." ..eee... [..] you know, "have a dispute" a *serious* "military dispute" with China, that we wouldn't take Americas side. So we are essentially taking a bet that by fully embracing the United States and taking its side, that that will keep us safer and that will reduce the risk of war with China, than if we were to take a more independent course.
Now that to me is a risky bet when you consider the trajectory of China over the last 20 or 30 years, and how much potential is left for China to grow much faster than the US can grow. We are taking a major bet that the US will maintain the resolve and the fire power to actually maintain its status as teh leading stategic power in Asia over that time period. One of the big minuses for Australia is that over the last few years there has been a great deal of ephasis on Australia achieving what successive governments have called soverign capability. Which is to say we want military capabilities including submarines that we can operate on our own. Well this announcement today really, you know.., blows that ambition out of the water because we dont have a mature, indigenous nuclear industry, we are going to be havily reliant on the US and the UK.
[..]

https://www.bbc.com/news/world-europe-58614229

megalkuvó, kommunista beszéd

Mesélj, hol itt a kommunizmus? Azt mondom, hogy nem érdemes sem

  • A
  • B
  • C
  • [..]

tetszőleges nagyhatalmak valamelyikének kizárólagos függőségében lenni, hanem megpróbálni egyensúlyozni közöttük.

Persze sokkal jobb lenne egyiktől sem függeni  nagyobb mértékben, de ez jelen helyzetben nem megoldható.

szerintem az oroszbarát doktrína az volt, hogy dörgölődzünk Moszkvához amennyire csak lehet, mindeközben támogassuk a nyugati országok illegális kommunistáit és épülő-szépülő szervezeteit: újságokat, tanárokat, egyetemeket stb. (KGB modell).

Mostanra be is érett.

Szerintem kevered a szezont a fazonnal:

Pont, hogy amikor közel egyenlő távolságra vagy minden befolyásolótól akkor van a legnagyobb és legszabadabb mozgástered. Ezzel szemben amikor egy adott féltől való távolságod konvergál a 0hoz, akkor a mozgástered közel ugyanannyi :). Az a röhej, hogy pont fordított logikával operálsz: euro bevezetés, a helyi illetőségű(nemzeti) hatáskör minél nagyobb mértékű feladása: no ez pont oda vezet amit emlegettél: le lehetne cserélni moszkvát brüsszelre. Talán itt még nem tartunk, de nem véletlen, hogy a komcsi vonal pont ezt az "európa modell"t tolja: ezt már ismerik, ebben lubickolnak: egy ilyen felállásban a helyi veztésnek semmi felelőssége nincs, nem kell gondolkodnia, nem kell új irányokat kipróbálnia csak várnia, hogy a fölé rendelt testületek megmondják neki, hogy mit és hogyan hajtson végre. Amikor meg valamit elk*r akkor lehet mutogatni, hárítani stb. mindenki másra.

tévedésben élsz: nekem nem fáj. Még csak nem is különösebben érdekel. Csak jeleztem, hogy tévedésben vagy: ez meg az én saját véleményem. Amit jogom van -nekem is, neked is- kifejezni. Csak tudod mit szokás mondani a véleményről amúgy :D...

**

Ha a sajátom mellé még mások (pl jelen esetben a Te) hülyesége is fájna.. ..de szerencsére mint mondtam: nem fáj..

szerintem óvatosan aggass valakire hasonló jelzőket. Azt elfogadom, hogy számodra a hinta politika mint olyan a kommunisták által végrehajtott működés emlékét kelti fel benned. Ennyiből lekommunistázni valakit kb az a tempó, mint amikor valaki nem ért egyet veled és lenácizod ok nélkül.

Az ilyen jellegű hozzállás & megnyilvánulás inkább minősít téged mint engem :)..

lock.

kormanyhu

nope.

"jó párt nincs, csak leg kevésbé rossz" + "mutass egy életképes & vállalható alternatívát. 1et. Kutyapárt nem ér :)" = kormány fanatikus nálad? Gratulálok.

orosz rajongasod

ezt nem tudom, hogy honnan szedted: nem kifejezetten rajongok az oroszokért.

Számomra az oroszok pont ugyan olyan nagyhatalom mint pl az USA, csak térben közelebb vannak hozzánk és Németországgal együtt talán a másik legnagyobb helyi beágyazottságú geopolitikai szereplő MO-n.

Mint külső szereplő ők is a saját érdekeik mentén működnek, semmivel sem jobbak vagy épp rosszabbak mint az amerikaiak. Pl. közös bennük, hogy számukra egy gyenge, tőlük függésben levő európa az ideális.

Csak amíg az oroszoktól pl a gáz kapcsán direktben függünk(MO) addig az amerikaiakra más téren vagyunk utalva.

Egyrészt a diktatórikus, kommunista Kinának feküdjünk hanyat ha az érdekünk azt kívánja, köpjük szemen a múltat, másrészt pedig ne teljesítsünk vakon mindent amit a demokratikus elveket valló EU kér és nem mellesleg a csatlakozási szerződésünkben vállaltunk is? Érdekes felfogásod van a világról.... :)

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Ezt soha nem fogom megérteni. Ember! Az egyetem épülete, a vasútvonal csak "vas". Aminek a felhasználás módja bal vagy jobb oldalról nézve a meghatározó. Ami nem felel meg az igényeknek, nem használjuk belőle. - De épüljön csak meg! - Pár évig nem kis pénz keresnek vele az ott dolgozó cégek, dolgozók. (Mekkora böszmeség már téglában, vasútban politikát látni!!)

A Fudan meg a B-B vasút kínai hitelből épül, amit ha nem tudunk fizetni, akkor jön a kiskínai, és foglal. Bármit is a nemzeti vagyonból. Nomostan kérdem én, egy csájníz egyetem mekkora bevételt hoz, amiből a hitelt és annak kamatait fizetni tudja az állam? A B-B vasútvonal dettó - nem nekünk, hanem a kínaiaknak van rá szükségük, és bizony ha nem tudjuk fizetni az abból nem befolyó állami bevételekből (mert ugye abból sem lesz állami bevétel) a hitelt, akkor azt modnják, hogy pké, akkor a vasútvonal az övék, nekünk coki - viszik, mint a végrehajtó a csődbe ment adós értékeit.

Amikor felépült, nem tudják helikopterrel a levegőbe mozgatni. A helyén marad. Ha a mindenkori politikai és gazdasági vezetés esze és szíve a helyén van, akkor ilyen beruházások nem lesznek haszon nélkül valók. Akkor sem, ha a hitelek megtérülési ideje hosszabb lesz. És ezen hitelek miatt jogállamisági "diskurzust" biztosan nem fognak kezdeni Mo ellen. (Mint ahogyan "valakik" el sem ítélik miatta a népet.) Perspektívájában rengeteg rosszabb beruházás volt-van-lesz, amelyek rendesen kifutnak, és senki nem politizál ellenük.

Igazából egyetlen okot látok az ilyen döntések elleni szervezkedésre, az pedig politikai megfontolás, legyen minden a kormányhoz köthető ténykedés minél rosszabb színben feltüntetve, mert az az ellenzéknek a lesz a választásokra a jó. És ez felel meg a "globalo-gazdinak" is. - Teljesen lényegtelen szempont, mi lenne jó a magyarságnak.

"Amikor felépült, nem tudják helikopterrel a levegőbe mozgatni. A helyén marad." - Attól, hogy a helyén marad, még a tulajdonosa a kínai állam lesz, ha nem tudjuk fizetni a hitelt, és onnantól kezdve nekik hoz hasznot, ők mondják meg, hogy milyen feltételekkel veheti bárki is igénybe.
"Ha a mindenkori politikai és gazdasági vezetés esze és szíve a helyén van, akkor ilyen beruházások nem lesznek haszon nélkül valók."  - Egy, a kínai kommunista párt eszmei irányítása alatt álló oktatási intézmény milyen hasznot hozna nekünk? Mekkora tandíjat kéne szedni, hogy a képzés költségén _felül_ az építkezésre felvett hiteleknek csak a kamatait ki lehessen belőle fizetni?

Mondok egy egyszerű példát. Megegyezünk valahogy, hogy épül a telkeden egy garázs, amire én adok neked hitelt, és ha te nem tudod a hitelt a garázs bérbeadásából visszafizetni, akkor a garázs az enyém lesz. Az, hogy milyen körülményeket biztosít a garázs, hogy milyen színű autó állhat be oda, azt én mondom meg. Nos? Szerinted ez neked jó üzlet lenne?

Mennyi bevételt hozhat szerinted egy olyan felsőoktatási intézmény, ahol a Kínai Kommunista Párt által elvárt elvek mentén zajlik az oktatás? Mennyi európai, és mennyi "hithű" kínai hallgatója lesz? A pénzt mi adjuk, azt, hogy mit, hogyan, kinek oltassanak, azt meg a kínaiak...

Meglátjuk majd mennyire lesznek népszerűek azok a tanszékek/szakok/tantárgyak amelyek ilyen jellegűek lesznek. A jelenlegi garnitúra számára kétségtelenül érdekes lehet az ilyen tudás és knowhow. Egyéb területeken el tudom képzelni, hogy sok esetben korszerűbb tudást és gyakorlatot (?) fog tudni nyújtani, mint a magyar felsőoktatás. Nyilván elég komoly érdekek is sérülnek utóbbinál.

A pénzügyi részéről azt gondolom, hogy a (színvonalas?) oktatásnak nem feltétlenül kell pénzügyileg nyereségesnek lenni a jelenben a jövőbeni közvetett/közvetlen haszon (szakemberek, gazdaságélénkítő hatás, nemzetközi kapcsolatok, hírnév, stb) mellett. Az kérdés, hogy most van-e itt az ideje egy ekkora és ilyen jellegű "befektetésnek"?

"sok esetben korszerűbb tudást és gyakorlatot (?) fog tudni nyújtani, mint a magyar felsőoktatás" - Honnan lesz oktató?

"A pénzügyi részéről azt gondolom, hogy a (színvonalas?) oktatásnak nem feltétlenül kell pénzügyileg nyereségesnek lenni" - És tessék mondani, akkor az egyetem működését _is_, meg a hitelt, amiből felépült, meg a hitel kamatait _is_ az adónkból kell majd fizetni? Miközben a hazai egyetemek vagyona megy alapítványokba, és a fenntartásban az állami szerepvállalás gyakorlatilag a béka feneke alá fog süllyedni?

Hitelből egy ekkora megalomán egyetemet építeni Kínának Európában... Maximum nekik jó üzlet.

Én azt feltételezem, hogy Kínából nem lesz probléma oktatókat "küldeni" és nem számítok sok magyarra. Aztán fene tudja - jó pénzért... :) Óraadónak a tágabb régióból is el lehet csábítani alkalmas oktatókat.

A jelenleg nyilvánosságban tudott finanszírozási deal elég riasztó, és ha csak ennyi a magyar "haszon", akkor szar a helyzet valóban. (Egyébként az állami szerepvállalás biztosan nem fog megszűnni az alapítványi intézményeinkben sem, csak legfeljebb indirektté válik. De ez egy másik téma. :))

Ez egyértelműen Európának és a régiónak szóló dolog - főleg azoknak akik Ázsia irányába szeretnének orientálódni.

Tudod milyen jellegű oktatás lesz a Fundanon? Nézz utána! Nem ideológiai mint a CEU-n. Amit lehet akárki "által elvárt elvek mentén" oktatni.

Ha műszaki gazdasági, orvosi tudományokat a fundan "elvárt elvek mentén" oktatná, nem az lenne a területén ami. (a legjobbnak minősített egyetemek között).

Ha Kínában a technológiai oktatás elvárt elvek mentén történne, most nem kezdődött volna el a hidegháború Kína és az USA között.

Azt én értem, hogy mindenki röhög azon amit leírsz. De milyen érzés a te szemszögedből?  

Mármint azt is erősen kétlem, hogy tudod, hogy milyen oktatás van a CEU-n. De legyen, elhisszük jártál oda. De azt állítani, hogy te _tudod_ milyen oktatás lesz a Fundanon azért ehhez nem kevés képzelőerő kell. Aztán nyomban utána áttérünk arra, hogy már az ideológia nem is fontos (hogy lenne már fontos, csak a CEU esetében lehet az) a tananyag meg az oktatás szakmailag kiváló lesz.

De az utolsó mondat beteszi a kiskaput :)

Értem én, hogy jó hülyének lenni. De ha ennyire habzó szájjal tiltakozol ellene, legalább tájékozódnál. Ja persze az nem lehet igaz, amit a patás mond, tehát találjuk ki mi lesz.

A jelenlegi info, és ehhez elég az olvasni tudás, nem kell hozzá képzelőerő. .A fundanon műszaki, technológiai és gazdasági képzés lesz. Szerinte.(De ezt nem hiszed el, mert biztos majd a kinai párt ajánlásokat tanítanak.)

Ezeket a tárgyak oktatásába elég nehéz ideológiát belevinni. Annál könnyebb a társadalom tudományokba ami jellemzően a CEU.n oktatnak.  Én nem hallottam CEU -s gépész és villamos mérnökökről.

Az utolsó mondat arról szólt- sajnos ezt se akartad megérteni- hogy ha olyan szar lenne a technológiai oktatás kínában (és így a fundanon) még ellopni se tudnák rendesen az nyugatit. S mint látjuk már rég nem csak koppintásból élnek.

De hogy megnyugtassalak, ha technológiai , közgazdasági szakok jönnek, szerintem jöjjenek. Kell egy jó nagy kő ebbe az állóvízbe. Ha mégis lesznek kínai kommunizmus szakok, és a pártfőtitkár beszédeit oktatják, akkor viszont ki vele.

Habár én is tanultam mamutot, és szigorlatoztam politikai gazdaságtanból is az egyetemen, és szerintem attól nem lettem rosszabb mérnök. 

Viszont most, hogy jobban belegondolok, a  gazdasági képzésbe azért bele tud folyni az ideológia.

gazdasági képzés lesz.

Ezeket a tárgyak oktatásába elég nehéz ideológiát belevinni.

Te ugye nem éltél a szocializmusban?

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Teljesen lényegtelen szempont, mi lenne jó a magyarságnak.

Szerintem pl. EU-s pénzből magyar cégekkel, magyar munkaerővel, magyar vasból és téglából építeni sokkal jobb lenne a magyarságnak mint az, hogy a kínai cégek kínai munkásai építik meg ugyanazt a cuccot.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

(Mekkora böszmeség már téglában, vasútban politikát látni!!)

Mekkora böszmeség már azt hinni, hogy van politikamentes nagyberuházás Magyarországon. De meggyőzhető vagyok, miért hasznosabb Fudan és a vasút mint pl. állami bérlakás-program vagy KKV-k támogatása?

Az egyetem épülete, a vasútvonal csak "vas". Aminek a felhasználás módja bal vagy jobb oldalról nézve a meghatározó. Ami nem felel meg az igényeknek, nem használjuk belőle. - De épüljön csak meg! - Pár évig nem kis pénz keresnek vele az ott dolgozó cégek, dolgozók.

Kínának bevett gyakorlata van a befolyásának a kiterjesztésére / megerősítésére:

Infrastruktúra beruházásokat csinál szegényebb országokban (pl. Afrikában jellemző), ahol az ország magától nem tudná mondjuk ezeket meglépni. A kínaiak kölcsönt adnak az országnak, a kölcsönből az ország kifizeti az építést, amit a kínai cégek hajtanak végre.

Szóval Kína gyakorlatilag az egyik zsebéből a másikba tette a pénzt + pörgette egy kicsit a saját gazdaságát, munkát generált a saját embereinek ("az ott dolgozó cégek, dolgozók").

Az ország, ahol megépítették az akármit, megkapta az infrastruktúrát, és mellé most már Kínának tartozik.

Ha egy ország elég sok pénzzel tartozik már Kínának, onnantól Kína tud kérni dolgokat. Vagy utasítani. Ez nem jobbról vagy balról nézve jelenti a szuverenitás csorbulását, és nem az új út, új vasút vagy új szennyvíztisztító felhasználási módja számít.

Nem mondom, hogy Magyarország ugyanebben a helyzetben van, de az elmúlt évtizedekben Magyarországnak nem volt felesleges saját pénze infrastruktúra beruházásokra, gyakorlatilag minden EU-s pénzből épült. Aztán Paks 2-t orosz pénzből tervezik építeni, ahol ugyanígy az pénzzel járó befolyás az egyik gond. Nem tudom, hogy a kínai építkezéseket ki fogja finanszírozni és milyen forrásból, de ha a kínaiak építik, akkor az nem a magyar gazdaságot fogja erősíteni, nem a magyar cégnek / munkásnak lesz ott munkája.

Na, most már látod, hol van benne politika. (Attól, hogy van benne politika, nem kell feltétlenül ellenezni a beruházást, mindenki saját maga kialakíthatja a véleményét, hogy ez jó-e vagy rossz).

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Bárki csinálhatja, akinek elég pénze van.

Jelenleg Kína csinálja a leglátványosabban. Illetve a többi erős ország már kiépítette a maga befolyási zónáját még a SZU bukása előtti időkben. Nekik már nincs további terjeszkedésre szükségük.

De ahogy látod, megemlítettem Paks2-t és az oroszokat. Ők is csinálják, csak nekik nincs annyi zsetonjuk, mint a Kínaiaknak.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

"megemlítettem Paks2-t és az oroszokat" - Nomostan ki vállalkozott volna nálunk atomerőmű építésére? A framatome, akik egy tisztítótartályt is keményen el tudtak keffinteni, ráadásul annyira, hogy az oroszoknak kellett rendet rakni utánuk? Vagy kik? Most a "kell/nem kell Paks II. vitától tekintsünk el.)
 

Engem továbbra sem az zavar, hogy ki építi, hanem az, hogy aki építi, az ad rá hitelt is.

Nem tudom megmondani, hogy ki tudta volna megépíteni, mert egyáltalán nem vagyok képben, de csodálkoznék, ha ma a világon kizárólag a Rosszatom (így hívják a céget?) tudna atomerőművet építeni.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Persze, "csak" vas, meg a lopas, az orszag eladositasa harom generaciora, tizevekre titkositva a tortenet, nehogy kideruljenek a reszletei, maradjunk a nnyiban, hogy ez nem "csak vas', hanem ez szimpla hazaarulas.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Miért lenne hazaárulás? 

 

Plans for New Nuclear Reactors Worldwide - World Nuclear Association (world-nuclear.org) 

 

Innen bármelyik beruházás szerződését linkeld már be kérlek.

Argentína, Kína, India, Szlovákia, USA, Fehéroroszország, Finnország, Dél-Korea, Pakisztán, Oroszország, Egyesült Arab emirátusok Banglades, Franciaország, Törökország, Irán, Egyesült királyság mind-mind hazaárulást követet el, ha nem hozza nyilvánosságra az atomerőműveik szerződését? Láttál már ilyen szerződést egyébként? Melyik része lenne számodra a legrelevánsabb dolog, amelyikre kíváncsi vagy és miért?

A 3000MRD Ft-nyi MANYUP-vagyon eltapsolásáról kik és mikor kérdezték meg a választókat? A legutóbbi 1000MRD-os devizakötvény kibocsátása előtt kiket kérdeztek meg? A határon túlra bőkezűen szórt milliárdok kapcsán kiket kérdeztek meg? A stadionokra elszórt milliárdok kapcsán...? A Kelenföld - Ferencváros vasúti bővítés kapcsán? Soroljam még?

Te egyébként felelősen tudtál volna dönteni abban a kérdésben, hogy kitől vegyünk atomerőművet? (Nem, a "nem kell" az nem jó válasz, mer' kell. Szerintem már ő is látja, hogy hiba volt az extrém atomellenesség... )

Honnan veszed, hogy most egyaltalan felelos dontes szuletett, vagy csak olyan fideszes lenyulas, mint pl a manyup penzek, vagy a nemzet gazszerelojenek penzzel valo kitomese. Amiket felhoztalegyebkent, pont eklatans pendai a konstans hazaarulasnak.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

A kérdés nem ez volt, hanem az, hogy az a módszer, ami anno arra szolgált, hogy meghatározzák, kit nem szeretnének Athén falain belül látni, alkalmas-e ilyen kifejezetten szakmai jellegű kérdések felelős módon történő eldöntésére? A plebs elé maximum az a kérdés kerülhetett volna érdemben, hogy akarunk-e erőművet építtetni x csillió Ft-os keretből?

Ha szétnézek az utcán, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy az átlagember el tudja dönteni, hogy ennyi pénzből milyen szerződést írjunk alá, és milyen atomerőművet vegyünk, melyik záradék mit tartalmazzon, stb. 

 

Te hogyan kérdeznéd meg a lakosságot erről? Milyen kérdéseket tennél fel a lakosságnak?

Mivel demokraciaban elunk, meg kell adni az eselyt mindenkinek, hogy donthessen a sorsarol - igaz, zt pont a fidesz kormanyra jutasa cafolna, de legalabb donthet maskent a tarsadalom, ha nem akarja ezt tovabb szponzoralni, nem ugy mint egy evtizedekig eltitkolt mutyi szerzodest, ami az oroszokhoz lancol minden egyes magyar allampolgart, ha akarta, ha nem, ugy hogy annak reszleteirol egyebkent fogalma sincs.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Ha persze hogy baromsag - szerinted! Nem varni mast toled,  vannak akik szeretik ha a fejuk folott dontenek a sajat eletukrol, nincs ezzel semmi gond, de ez ne legyen mar elvaras a reszukrol a teljes tarsadalomra nezve.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Zitev, megint nem válaszoltál, csak a demagógiád hirdeted. Mintha nem lennének önálló gondolataid, csak amit a pártvezetők a szádba adnak. Légy szabad, gondolkodj pártállami gondolatakaraton kívül és a feltett kérdéseken gondolkodj el. 

Egyébként hogyan gondolod azt, hogy az aktuálisan kormányzók minden kérdésről kérjék ki az emberek véleményét, mindig? Mármint fogják magukat és ha vagy egy benyújtott javaslat, akkor nézszavazás, urnához fáradunk és ikszelünk? Akár havonta, minden vasárnap? 

Emellett, te hogyan tudnál dönteni ebben a kérdésben, mert te egy gazdasági szakember, energetikai szakember, vagy sugár-szakember, esetleg politikus vagy egyszerre? Vagy megosztották fészbukon neked a harcostársaid és azóta mint egy megakadt lemez hirdeted mindenfele, hogy titkosak a szerződések! (mint mindenhol a világon!) Eladósították az unokáinkat egy olyan szerződéssel, ami titkos!!!!4444négynégynégy.

Én valamennyit értek a sugárhoz, papírom is van róla, nem is kicsi, de mégsem tudnám megmondani, hogy melyiket hogyan és mint legyen, hogyan lehetett volna. 

szerintem válaszoltam, ha nem olvasod el, az nem az én bajom. érdekes, pint ezt gondoltam én rólad, nyomod a fidesz-propagandát. a nemzeti konzultáció nem népszavazás, hanem szájbarágó (ne onnan tájékozódj!) (a harminc évre való titkosítás, a lopások elhallgatására szolgál, a nepotizmus, a saját vállalkozói kör sunyi helyzetbehozása, a visszaélésszerű jogalkotás pont ennek a rendszernek a sajátja), a kommentjeid pedig érdekes módon mindig a központi kommunikációval rezonálnak , így nem is firtatom, miért nem akarod ezt ilyen látványosan megérteni! Ha egy felelős politikai erő hoz egy döntést, annak a súlyát vállalni kell! Ha nem vállalja, sunyít, lapít, akkor ott valami disznóság van, aminek az állampolgár fogja meginni a levét!

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Nem tudom kitől az idézet, gondolom OV, ugye?. Ez a képződmény, még mindig azt hirdeti, hogy Trianon és egyéb esetek után a kompország politika még mindig működik. Előjön olyan semmitmondó bár jól hangzó körmondatokkal, hogy "Kína–Amerika küzdelemben egyoldalúan elkötelezzük magunkat"

"f*szt, hülye vagy ülj le egyes" <- kb ennyit érdemel

Normális helyen vannak értékek, mint például az emberi élet, avagy (nota bene) ahogy most is arról van szó a szabad véleménynyilvánítás amit:

ha neki tetsző véleményről van szó -> kiemeli

ha neki nem tetsző -> legjobb esetben negligálja

Ilyen állat pedig nincs. Félreértés ne essék, nem azzal van baj, hogy a szabad véleménynyilvánításnak vannak határai, hanem annak, hogy mi a szankció. 

USA volt elnöke pl körberodeózta a fszságaival a netet és felhúzta az orrát mikor letiltották a fenébe, pedig semmi más nem történt, csak elvették (cégek) a jogát attól, hogy hülyeségeket terjesszen a saját hálózatunkon. Még te is megénekelted milyen főbűn ez. 

Magyarországon, ha a véleményed nem egyezik meg a NER véleményével és elég hangos vagy, akkor másodrangú állampolgárnak vagy tekintve. Azaz bármi ami nem alanyi jogon jár, az neked nem jár. Csak kérheted/pályázhatsz ha elkönyveltek akkor az eredmény szinte borítékolt. (láttam több ilyen gazdasági ellehetetlenítést, nem csak külső vélemény)

Kínában meg ha elég hangos vagy, de nem épp a megfelelő elveket vallod akkor meg kivégeznek. Ennyi.

Ez a "istenadta tehetség" meg jön a hülyeségével hogy ne döntsünk a két ország közt, ne avatkozzunk be. Basszus az értékrendszer mellé kellene állni, amit el tud viselni. Nem kell mindenben egyetérteni egyik féllel se, de mintha én valamilyen Kínai tevékenység ellenes kritikát nem hallottam volna kormánykörből az utóbbi 5 évben (ennyi biztos) de elég könnyen tudok ilyet USA-val szemben említeni. 

Akkor most végül is döntött a Kína/USA közt és szembeköpte magát, vagy csak Kínához van közelebb az a keserves komp. 

Innen is csak a gerinc hiányzik de az nagyon.

(ui.: mielőtt előjönnél a szálkezdő bejegyzésre amit írtál, hogy kettős mérce, azelőtt jó lenne ha olyan újságot is olvasnál ami nem az MTI fordításából szívja az erőt, mert ott sajnos már szűrővel olvassák ezeket. Itt értsd: Litvánia és Kína között megromlott a diplomáciai kapcsolat, Kína azt követelte Litvániától múlt hónapban, hogy zárja be a kínai nagykövetségét (probléma forrása Taiwan). Tehát a probléma és annak előtárása picit bonyolultabb mint ahogy az MTI szűrt anyaga tudná vagy akarná ábrázolni. Amúgy jelzem csak miattad, hogy a defektet egyes Huawei és Xiaomi készülékekben reportolták, és mellette közölték, hogy metrikát is küld szingapúri IP címekre. Érdekes módon egy Oneplus telefon esetében nincs ilyen beépített lehetőség. Pedig az is kínai és ez is a report része. Ennyit a korrektségről).

A valasz az, hogy nem kapsz egyszeru valaszt erre. 30+ ev gazdasagi es politikai (nem a part szintu majomkodas) folyamatait kene hozza atlatni, megertetni, es egyszeru nyelvre forditani, hogy megertsd. Kezdve azzal az egyszeru filozofiai problemaval, hogy a politikaban a tenyek csak apro, es inkabb zavaro dolgok. Meg ha lehetseges lenne is... Minek? Kinek erne ez meg?

Abban az egyben biztos lehetsz, hogy a szajkarate, ekezes, unneples es ugy igazabol barmi megnyilvanulas, amit a kulonbozo mediumokon keresztul hallasz/latsz/olvasol, az nagyok kicsi, jol megszurt, es valamilyen nezopontbol gyartott resze a valosagnak. Tekints ugy ra, mint a szorakoztatasod resze.

Ez egy tipikus szalmabáb kérdés, hisz nem arról beszélünk mit kellene USA-nak csinálni, hanem arról, hogy mit kellene nekünk, és milyen elvárásunk van egy tisztességes embertől. De politikus lévén ne menjünk ilyen messzire, csak maradjunk annál, hogy konzekvens országa érdekeit szem előtt tartó. Te más dimenziót kívánsz ide behozni, amire _direkt_ nem megyek el, de annyit elmondok, eléggé kevés és ferde ismereteid vannak arról, hogyan zajlanak az US kormányzat beszerzései.

"Magyarországon, ha a véleményed nem egyezik meg a NER véleményével és elég hangos vagy, akkor másodrangú állampolgárnak vagy tekintve."

Szerintem ez az adjon Isten, fogadj Isten problémája. Másrészt azok a hatalmi harcok színezik, amelyek különböző hálózatok és nehézsúlyú patronáló államok megtámogatásával történnek. Természetesen az ő beleszólásukkal, az ő érdekeikkel és leszarva a magyar nép érdekeit.

Újra kéne definiálni, mit jelen a köz szolgálata, mit jelent a nép érdekében politizálás. Az alapnak és a kereteknek a valóságot kéne jelentenie. És ezen az alapon rendíthetetlen együtt gondolkozás és cselekvés.

Tévedsz akik meggazdagodtak, (államok) ott sehol nem voltak értékek, vagy csak duma szinten. Nézd meg GB, NL Be. Újkori ( mondjuk legyen a marxista terminológiai szerinti 1640) történelmét. Minden volt ott csak nem értékalap, de párszáz év alatt gazdagok lettek. Aztán miután gazdagok lettek jöhetett az érték alapúság. :)

Akkor mondjuk nem aggódik, amikor mondjuk az Apple hasonló lépéseket tesz?

Az Apple is kínai gyártmányú mobiltelefon, szóval a litvánok ukáza szerint az is mehet a kukába.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Ááá, értem. Ez alapján javaslom Litvániának kiterjeszteni a meghatározát:

Minden mobiltelefon mehet a kukába, ami Kínában szerelődik össze, aminek ellátási láncában kínai vállalat szerepel, vagy tartalmaz olyan chipet, ami Kínában készült.

Kérdés, hogy akkor mi maradt?

trey @ gépház

Hát, azon kívül, hogy majdnem ezer dollár és minimum fél évet kell rá várni, valamit, hogy az USA sem tekinthető megbízható összeszerelési, gyártási helynek?

Opció lehet ez széles tömegek számára? Szerinted?

trey @ gépház

(Hova lett a link a posztomból?)
Azt nem tudom, hogy kinek opció a cucc, csak azt kérdeztem, hogy ez nem egy olyan telefon akart-e lenni, amin a gyártó nem tehet meg kénye-kedve szerint bármit.
Az USA mint összeszerelési hely elég tág fogalom. Tuti, hogy olyan helyen szerelik össze, ahol belekerül a telefonba valami, aminek nem kéne?

(Hova lett a link a posztomból?)

Nem is volt benne, már én sem tudtam rá kattintani.

Azt nem tudom, hogy kinek opció a cucc, csak azt kérdeztem, hogy ez nem egy olyan telefon akart-e lenni, amin a gyártó nem tehet meg kénye-kedve szerint bármit.

De, ez egy olyan telefon akart lenni, ami kurva nagy privacy-t hirdetett. Csak éppen nem kapható jelenleg. 

Az USA mint összeszerelési hely elég tág fogalom. Tuti, hogy olyan helyen szerelik össze, ahol belekerül a telefonba valami, aminek nem kéne?

Annyiban nem, hogy ha az USA kormánya elrendeli, hogy backdoor-t kell tenni minden eszközbe, akkor meg kell tenni. Az USA kormánya pedig megbízhatóság szempontjából semmivel sem jobb, mint bármelyik nagyhatalom. 

trey @ gépház

Nem is volt benne, már én sem tudtam rá kattintani.

Akkor biztos elkúrtam. Ez akart amúgy lenni: https://hup.hu/cikkek/20190730/bejelentette_a_purism_a_librem_5_etikus_telefon_specifikacioit

Annyiban nem, hogy ha az USA kormánya elrendeli, hogy backdoor-t kell tenni minden eszközbe, akkor meg kell tenni. Az USA kormánya pedig megbízhatóság szempontjából semmivel sem jobb, mint bármelyik nagyhatalom.

Igazad van, ez nem ugrott be, hogy kormányzatilag is belevakkanthatnak...be kéne bootolni már. :/

The BlackBerry branded smartphone you selected is manufactured, marketed, sold and supported under a brand licensing agreement with TCL Communication. You are now being redirected to TCL Communication’s web property to learn more.

A TCL Communication egy kínai cég. 

trey @ gépház

hát a maga idejében azért eléggé masszív volt, többek között ezért is ezt a márkát használták kormányzati célokra, mert jobban védhető volt, mint a konkurens rendszerek. Nyilván így, hogy már évek óta unsupported, más a helyzet, de elképzelhetőnek tartom, hogy mivel nagyon kevesen használnak ilyet aktívan, nem éri meg dollármilliókért hekkerentyűt fejleszteni hozzá...

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Én nem látom a különbséget a kínai, amerikai, és orosz cenzúra között.

Van ahol Tibetre nem szabad keresni, van ahol pl. az abc "közösség" nyomulása elleni tiltakozást teszik elérhetetlenné. 

Ja, és ha már itt tartunk, hol a fenébe van az eu-s mobil gyártás? Mindegy, a lényeg, hogy az uborka nem görbe.

 

 

Egyébként szerintem ez egy apple reklám (amit hol is gyártanak)

Szerintem alapvetően ebben igaza van elvi síkon a litván kormánynak, hanem amit akarnak, az gyakorlati síkon lehetetlen. Mert akkor mi a rákot használjon az ember? Ha nem kínai, akkor Google meg Apple lesz, akik épp úgy a felhasználó háta mögött partizánakcióznak, cenzúráznak, kémkednek. Ez az egész globális piac hibája, hogy lényegében csak zárt mobil OS-ek vannak, hiába van ott a Pine, meg az Ubuntu Touch, meg a néhány FOSS Android-klón (LineageOS), az csak egyes, kiváltságos készülékekre, így általánosan nem opció. Plusz elég sok olyan fontos stream, banki, közlekedési applikáció van, ami kell az embereknek, és csak Androidon és iOS-en megy, így a Linux nem alternatíva. Még.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

Ó hát akkor ez teljesen rendben is van, nincs is semmi látnivaló. Teljesen irreleváns a felvetés, hiszen a litvánok tajwani zászló miatt nem szóltak!

Akkor tulajdonképpen téged innentől az Apple tevékenysége sem zavar? Hisz minden gyártó tetszése szerint kapcsol ki/be akármit?

Mélyen szunnyadó, inaktív énem mondja:

"Elfogadom a cenzúrát - nem akarok a világ legokosabb embere lenni, nem kell mindenről tudnom. Igen, lehet előlem olyat is elhallgatni, ami a nagyon felvilágosult, multinacionálisan érzékenységet birizgáló ügy. Ezzel sincs bajom.

Azzal van bajom, hogy sokan dobjanak ki elektronikus eszközt. Mert ez bizony elektronikus hulladék, ami itt fog fájni, nem multinacionálisan, hanem ezen a tanyán, ebben a faluban, ebben a kisvárosban, ebben a nagyvárosban.

Szumma: számomra ez a tanács eléggé ellenszenves."

Jönnek az új Apple készülékek?

> Sol omnibus lucet.

Van olyan telefon, amit nem Kínában gyártanak?

Ha egy német zöld politikával kapcsolatos kritikus megjegyzést teszel a Deutsche Welle YT csatornáján, azt is azonnal törli a szabad sajtó ügyeletes munkatársa.

Akkor nincs mas hatra, kenytelen leszek litvan gyartmanyt venni, nehogy mar magyarul vagy akar litvanul ne irhassam le, hogy "Éljen Tajvan függetlensége".

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ez mondjuk szerintem mókásabb, gondolom ezért akarja kidobatni a kínai telefonokat:

"Ezenfelül az országos kiberbiztonsági központ megállapítása szerint a Xiaomi telefonja egy szingapúri szerverre továbbítja a titkosított adatforgalmi adatokat."

Mert az már tényleg gáz, hogy a Google, Apple, Facebook, NSA és többi sok adattolvajt megkárosítsák a kínai-szingapúri adattolvajok!!!4!

 

A cenzúrázós rész max. arra jó, hogy egy kínai tudja most már, hogy alternatív böngészővel keressen rá a cenzúrázott kínai kifejezésekre.

 

A Xiaomi nagyott harapott az EU-s piacból, ideje megfenyíteni!

Az okostelefonokat gyártó kínai Xiaomi vállalat Európában értékesített készülékeinek alkalmazásai, köztük a beépített internetes böngésző Lpéldáulfelismerik és letilthatják az olyan keresőszavakat, mint a „szabad Tibet”, az „Éljen Tajvan függetlensége”, vagy a „demokráciamozgalom”.

Lehet, hogy "letilthatja", de most kipróbáltam: nem tiltja le. A Xiaomi beépített böngészője sem, de általában nem is azt használom.

Az viszont nagy jótétemény volna, ha a fakenews gyárak Google által képembe tolt "híreit" tiltaná le valaki automatikusan, hogy ne kelljen annyit kattintgatnom a kézi kitiltásuk érdekében. (Neveket szándékosan nem írok, mert kinek a papné, kinek a paplan...)

msn-en is tolja az edge az euronews "híreket"

Azt vagjatok, hogy mindez azert van, mert Kina szerint:

1, Taiwan is Kina

2, aki nem igy veli az bekaphatja

Es erre jon egy falatnyi kolyok kutya, es nekiall megugatni az oroszlant. Vihar a biliben, baszki. Egy honap es ezt a hirt kiontik a kollektiv emlekezetbol. Kinaban valszeg mar most cenzurazzak, szoval lehet, hogy lesz egy kinai generacio aki szerint Litvania nem is letezik.

A valosag az ami elhiszel.

A Xiaomi egyelőre nem reagált a Reuters hírügynökség megkeresésére az ügyben. A Huawei balti államokban működő képviselete a BNS helyi hírügynökségnek nyilatkozva

közölte, hogy készülékei nem továbbítják a felhasználók adatait illetékteleneknek.

Define illetéktelen ;-)

/sza2

Digital? Every idiot can count to one - Bob Widlar

Ha szigoruan nezzuk, az illetekteleneket is meghatarozhatjak, hiszen akkor kizarasos alapon az illetekesek a maradek ;-)

 

De szerintem a kifejezes, hogy "nem továbbítják a felhasználók adatait illetékteleneknek" onmagaban vicces nevetseges. Hiheto.

/sza2

Digital? Every idiot can count to one - Bob Widlar

"A litván védelmi minisztérium a kínai gyártmányú mobiltelefonok vásárlásának kerülését,"

Mert melyik nem Made in China ? A szifon is kínai ugyanúgy. 

openSUSE Leap 15

Az Investigate Europe újságírói 
 

Open Society Initiative for Europe, Barcelona, Spain (124 000 Euro)

Open Society Initiative for Europe, Barcelona, Spain (153 000 Euro)

Open Society Initiative for Europe, Barcelona, Spain (136 384 Euro)

Open Society Initiative for Europe, Barcelona, Spain (63 000 Euro)

https://www.investigate-europe.eu/en/about-us/donors/
 

Hát én most nagyon meglepődtem...

A mit mond azért elég kérdéses, hogy mennyi a tényleges igazságtartalma.

A kommunizmusban megmondta a párttitkár, hogy MIT kell gondolni, de már továbbfejlődtünk, megnézzük, hogy ki mondta, fellelhető-e egyéb forrás, az írás igazságtartalma, stb.

Szóval tényleg van hová fejlődnie a magyar társadalomnak, nem csak azt kell nézni, hogy mit mond, hanem, hogy ki mondja, és meg kell nézni, hogy mennyire hiteles a forrás (vagy az írás forrása, forrás forrása). Azért párszor előfordult, hogy a telex-444-hvg-24hu egymásrahivatkozva adtak ki valamit, aminek nem is volt fellelhető forrása. 

Mert számodra mi a hiteles forras? Ami dokumentumokat számokat mutat, vagy elbeszéléseket ír le tényként. Úgy tudjuk- úgy hallottuk - nekünk azt mesélték, vagy xy állítja. Tudom nehéz lejönni a bármely oldal propaganda-anyagáról, mert kevéssé terheli az agyad gondolkodással. Írták, neked meg csak bólogatnod kell. 

Na az a helyzet, hogy a bólogatás és az elhiszem a propagandát az a konzervatív oldal sajátja. A "liberális scum" -ot ilyen baromsággal nem lehet megfogni, mindig egyénieskedik. Őket a fancy dolgokkal lehet megfogni.  

Pont ezért írtam, hogy mindegy ki írja, ne azzal vitatkozz a bias szinte mindig gyors, de valamennyire hibás eredményt ad.

Szóval itt most éppen azt láthattuk, hogy egy bólogató jancsi azért nem foglalkozik valamivel mert olyan valaki írta aki számára nem hiteles (mondták neki hogy nem az) 

Így van, teljesen igazad van, csak egy bólogató Jancsi vagyok, bár megkérdeztem korábban:

1,4 milliárd kilométerenként nem kevés. A műszaki tartalom teljesen ugyanaz?

 

Te mindent elhiszel, amit az újságban olvasol, csont nélkül? Vagy csak van egy prekoncepciód, és ami abba beleillik, az csont nélkül elhiszed. 

 

Te mit tekintettél meg, hogy ellenőrizd a telex írását? vagy mert a telex-444-hvg-24hu, neadjisten origo-pestisracok, stb írta, akkor biztosigaz?

a bólogatás és az elhiszem a propagandát az a konzervatív oldal sajátja.

:D

Nagyon vicces módszer az amikor egy-egy jellemző karakter jegyet, véleményt egy-egy tetszőlegesen kijelölt csoportnyi emberre sütsz rá. Még viccesebb amikor ennek ellentetjével gondolkosz: adott hibák, sajátosságok kizárólag egy adott csoportban vannak meg. Innen csak egy lépés az amikor az adott csoportot és az általad az nekik tulajdonított hibákat/sajátosságokat teszed felelőssé a saját nyomorod miatt és meg is érkezel a szélsőjobb-szélsőbal oldal már demonstrált kifejezetten nem kívánatos eredményekhez. Tehát hagyd az identitás politikát, meg a tetszőleges csoportok megbélyegzését, címkézését.

Segítek: zsidó,kulák stbstb. "osztály ellenség"..

Tudom meg kell kissé erőltetni az agyadat hozzá, hogy komplex módon közelíts dolgokhoz :).

A "liberális scum" -ot ilyen baromsággal nem lehet megfogni, mindig egyénieskedik.

helyett:

https://www.youtube.com/watch?v=-33gykQRks4&t=28s

Na az ilyen magukat tudományosnak mutatni próbáló értekezések miatt nézi le egy csomó ember a valódi tudományos eredményeket. Ha a republikánust kicserélnéd demokratára az abstract tartalma akkor is megállna.

Americans’ political knowledge about high-profile news over 6 months.

szerintem komoly helyen bárki kiröhögne már egy ilyen felvetéssel: 6 hónap időtartam és "vezető hírek" témával..

Lehet ezeket a dolgokat komolyan csinálni:

https://www.youtube.com/watch?v=-YpwsdRKt8Q

meg komolytalanul..

És persze tisztában kell lenni a levont következtetések pontatlanságával :).

"szerintem komoly helyen bárki kiröhögne már egy ilyen felvetéssel: 6 hónap időtartam és "vezető hírek" témával.."

Biztos ezért jött ki neked nem tetsző eredmény :)

“The trouble with having an open mind, of course, is that people will insist on coming along and trying to put things in it.”