User-friendliness @ közüzemi szolgáltatók

Tegnap kerestek telefonon egy adósságrendező (vagy behajtó, vagy milyen) cégtől, hogy 10086 Ft tartozásom van.

Az Eon megbízásából járnak el, és a tartozás februárban (!) keletkezett, és ezt legyek szíves mielőbb rendezni, vagy különben... !!!

Namármost a közüzemi számláim csoportos megbízás alapján rendeződnek, szóval nincs (vagyis nem kellene, hogy legyen) velük gond. Értem a helyzetet, januárban leolvasás volt, az elszámoláskor megállapított összeget pedig nem tudták levonni a limit miatt.

Szerintem (ha valakinek van rálátása, akkor fixme) a tranzakció nem-teljesüléséről értesül a szolgáltató. Ilyenkor nyugodtan küldhetnének egy e-mailt a megadott címre, amire a spamet is szokták küldeni, akár automatikusan is, vagy egy kedves hangú hölgy is fölhívhatna, hogy borzasztóan sajnálja, de biztosan elkerülte a figyelmemet, hogy a limit miatt nem tudták levonni amit akartak, és legyek szíves módosítani a limitet vagy kézzel átutalni az összeget.

Azért így fél év elteltével egy fenyegetőzés nem esik jól, na. Főleg hogy a spamben meg küldik, hogy az ügyfél kényelme az első.

Hozzászólások

Melyik banknál vagy? OTP-nél teljesen jól be lehet állítani a limitet, SMS értesítés jön a beszedés teljesüléséről, ha pedig limit felett akarna valaki levonni, akkor erről is jön SMS, és 1 napon belül válasz SMS-ben lehet jelezni, hogy mehet vagy sem, ha nem válaszolsz semmit akkor nem megy el a beszedés. Ennél kényelmesebb nem igazán tud ez lenni.

Szerkesztve: 2021. 07. 08., cs – 13:22

 az ügyfél kényelme az első

Boccs, de te is hülye vagy ha elhiszed ezt egy SZOLGÁLTATÓ szájából. A szolgáltatónak az ügyfél csak 1 kikerülhetetlen nyűg, de ezt nem mondhatja az ügyfélszolgálatuk a képedbe.

Minden hónapban meg kell nézni azt a tetves szaros számlát, ott lesz a tartozás az aktuális egyenlegben szerepelve. Ugyebár mióta az összes közmű (víz, gáz, vellany stb) mindenkit szépszóval v. feláras fenyegetéssel áttereltek a papír alapú számláról az emiles számlára, az emberek nem olvassák már el olyan alaposan azt havonta. Így meg mehet 30-60 nap után a be nem fizetett számla automatikusan a  követeléskezelős bandához.

Még 1 trükk: amikor megadsz limitet a csoportos beszedéshez, ott van 1 rubrika h. a szolgáltató tudjon-e erről a limitról? Azt erdemes bepipalni, így a szolgáltató (ha baszik vele egyaltalan foglalkozni) szólhat(na) neked, h. ez a mostani számla a tudtuk szerint már megüti nálad az ingerküszöböt, tehát lesszíves gondoskodni róla h. lehúzhassák a pénzt tőled az esedékesség napján.

Még ha küldené...de legtöbbször értesítés jön, hogy lépj be és letöltheted...általában valami karakterhalmaz elnevezéssel, hogy legalább át is kelljen nevezned, ha később vissza szeretnéd keresni. De a legpoénabb, amikor a számlát csak a teljesítés után 1 nappal tudod leszedni és addig csak tippeled miből jöhetett az ki.

"The only valid measurement of code quality: WTFs/min"

Azért az durva. Én okostelefon alkalmazással szoktam fotózva diktálni, majd egy idő múlva dobnak egy emailt hogy generáltak számlát, belépek weben, és online kártyával kifizetem.

Nem csak kényelmes, de erdőt se kell hozzá kivágni.

Az időt még értem, de pénz? A bankszámla az, aminek pénzbe kerül a fenntartása, meg a banki átutalás az, aminek extra költsége van. Ráadásul az ott tárolt pénzt akkor veszik el, amikor akarják.

Az idő - pénz. Ez az egyik. A másik, hogy jobb helyen, ahol pl. a társasház figyel arra, hogy mire költ, ott a postai készpénzátutalási megbízás (leánykori néven sárga csekk) ugyan használható, de mondjuk 150-250-40-akárhány Ft-ot kell érte leszurkolni / vagy a befizetett összegből annyit számítanak fel erre.

"A bankszámla az, aminek pénzbe kerül a fenntartása" - Nekem 500Ft/hó a számla havi díja, de csak azért, mert úgy döntöttem, hogy ennyit fizetek érte (lehetne 0 is), illetve a másik számla (már nem értékesített számlacsomag) az explicit 0 Ft-ba kerül, a csoportos beszedés ingyen van, kártyás vásárlás dettó ingyen van (jó, a kártya belekerül egy értelmesebb helyen lehúzott korsó sörbe évente...) - és nem kell papírokkal sz@rakodni meg sorban állni a póóóóóóstán. Sőt, amikor nyaralni mentem, még igazából pénzváltásra sem volt szükség, mert a bank kifejezetten jól váltotta kártyás készpénzfelvételnél a Ft-ot a célország valutájára (ott is jelenlévő bankról van szó, tehát saját hálózaton belüli kp. felvét), ráadásul a 0Ft-os számlához a kp.felvétel is ingyen jár...

"az ott tárolt pénzt akkor veszik el, amikor akarják" - Alusipka, van? Bár az pont nem véd meg attól, ha valaki fejen vág, és elveszi a nálad (otthon) lévő összes készpénzt... Nem túl meglepő módon ilyenből több van, mint bankszámláról ad-hoc hipp-hopp eltűnt pénzekből...
 

Tekintve, hogy a banki átutalásoknál százalékos arányban fizeti az ember az átutalási költséget, egy többtízezres gáz/víz/villanycsekknél már többet perkál a tranzakcióért, mint az a pár Ft, amit amúgy is belekalkuláltak a sárga csekkbe.

Hiába állítottad volna be nullára, akkor sincs ingyen. A bank mindenképpen megkaszál és mindenképpen többet buksz vele, mint a sárga csekkel.

Ez nem alusipka kérdése, a bankban tárolt összeg felett mások is kontrollal bírnak, nem csak te. Senki nem mondta, hogy ad-hoc tűnik el. Egy egész sereg eset van, ahol egyszerűen csak elvehetik tőled. Az otthoni készpénzt meg el lehet dugni a betörő elől.

Tekintve, hogy a banki átutalásoknál százalékos arányban fizeti az ember az átutalási költséget, egy többtízezres gáz/víz/villanycsekknél már többet perkál a tranzakcióért, mint az a pár Ft, amit amúgy is belekalkuláltak a sárga csekkbe.

Nálam az utalásnál/beszedésnél csak a 20.000 forint feletti részből levont 0,3%-os tranzakciós illeték a költség. A legtöbb cég, ami (nekem) kedvezményt ad utalásért, 500 forintot szokott engedni havonta. Ez, ha jól számolom, azt jelenti, hogy 186 ezer forintos mobilszámlánál kezdi jobban megérni a sárga csekk, mint az utalás/beszedés. Már persze feltéve, hogy a munkáltatóm készpénzben fizet (nem), és így megspórolom a készpénzfelvétel díját (0.6%-os tranzakciós illeték)

Nem mondom, létezhet olyan konstelláció, ahol megéri, de szerintem az átlag usernél ez ritka. (Itt éltem azzal a feltételezéssel, hogy a user nem a saját pénzének az ellensége, és nem szándékosan a legdrágább számlacsomagokat választja.)

Nekifutok megint, de lehet, hogy én ittam túl sok sört a nyaraláson. :) 500 forintot enged a szolgáltató. Ahhoz, hogy ennyi illetéket kifizess, 500/0.3%=166k. De illeték csak a 20k feletti részre van, tehát 20+166k=188k.

De mondom, lehet olyan helyzet, amikor megérheti, pl. csekk jön, de a csekken levő QR kóddal fizetsz kártyás vásárlásként. Akkor nincs illeték, utalási költség, stb. Lehet, hogy lakáshitel miatt valami lehúzós számlacsomagban vagy, ahol 2-300 forint az utalás + illeték, ilyen is van.

Te egy-két cikk alapján állítod annak az ellenkezőjét, amit én a számlakivonatomon látok. Nekem az 500Ft/hó becsületkasszás számlavezetési díj (évi 6000Ft) meg a két kártya éves díja az, ami fixen felmerül, mint banki költség. Te _átutalást_ emlegetsz, én meg csoportos beszedést, aminek a teljesítéséért ugyan némely bank kér pénzt az ügyféltől, de nem ez a jellemző - nálam ez a költség is nulla. Jellemzően egyébként díjnet/szolgáltatói app használatával kapom a számlákat és azt eseti bankkártyás fizetéssel egyenlítem ki, így az "vásárlás"-nak minősül, amire nincs tranzakciós illeték. Se.

De oké, "megkaszál" a bank, kell pártized %-ot nekik, meg pár tized %-ot állambácsinak fizetni a vásárláson kívül mindenért is. mennyi a havi pénzforgalmad, ami nem vásárlás? Mennyi annak mondjuk az 1%-a? Ennyiért megéri póóóóstára csoszogni, ott el...ni az időt sorban állva?

Az angol nyelvű linkelt oldalba csak beleolvastam - kéretik az elmúlt mondjuk 3-5 évből citálni példákat, amikor bankot bezártak, és a betétesek az OBA ellenére sem jutottak a pénzükhöz, _végleg_ elveszítve azt. (Szóval de, alusipka...)

"Az otthoni készpénzt meg el lehet dugni a betörő" - Ha van ideje, megtalálja. Vagy csinál akkora kárt a keresgéléssel, hogy a helyreállítás többe kerül, mint a "megvédett" pénzösszeg. Ha meg otthon vagy, akkor lesz az a pont, ahol el fogod mondani, hol tartod az értékeket.
Ja, és ugye ha készpénzzel-sárga csekkel operálsz, akkor oda is köll menni a póóóóstára a pénzzel meg a sárga csekkekkel, és út közben is pofánverhetnek, hogy elvegyék a pénzedet...

Ja, a "sárga csekk" legyártása, perszonalizálása, posta elszámolóközpont általi tranzaktálása darabonként 150-300Ft közötti költséget jelentett úgy 5-6 éve - azóta a papír és a nyomda biztosan drágult...

 

Hát lássad...én nem tudok másra támaszkodni, mint arra, amit az ezzel foglalkozó szakértők mondanak, meg a saját egykori OTP-s/K&H-s/Raiffeisen-es tapasztalatokra...

Az én havi pénzforgalmam legnagyobb része nem vásárlás, hanem rezsi és annak az egy százaléka már messze több, mint amit a sárga csekkbe belegyűrnek.

Kiragadtál egyetlen példát a tucatnyiból, ami ritka és azzal az egész cáfolva van? Egyébként létezik egy olyan fogalom, hogy bankpánik, amikor valami miatt a júzerek egyszerre ki akarják venni a pénzüket a bankból és mivel a bankban csak a töredéke van egyszerre annak, amit betettek, ilyenkor a bank bedőlhet.

Ennyi erővel a bankot meg kirabolják/meghackelik...extremizálhatod, de semmi értelme nincs, már csak azért is, mert törtek már be hozzánk (2005-ben, 40 év alatt egyszer) és csak felkapták a táskákat, meg az asztal alól a PC-t és elhúztak, mint a vadlibák. Nem ütöttek le minket, amíg aludtunk és nem ejtettek túszul, hogy kiszedjék belőlünk, hol vannak az értékek, már csak azért sem, mert akkor a) sokkal fajsúlyosabb bűncselekményt követnek el, b) utána legalább részleges személyleírást tudunk róluk adni, ha láttuk őket (hiába viselnek mondjuk maszkot).
Ahhoz meg sok sikert, hogy a biciklin pofánverjen valaki.

Azaz két cikk, meg a három talán legdrágább hazai bank egykori számlavezetési költségei alapján... Ha az csak OTP/Postabank/K&H... tapasztalataim alapján döntenék, lehet, hogy én sem bankban tartanám a pénzem.

"Az én havi pénzforgalmam legnagyobb része nem vásárlás, hanem rezsi és annak az egy százaléka" - Az egy százalékot arra írtam, hogy ha a bank _is_ és az állam _is_ erősen sarcolja a pénzforgalmat - ekkora költségszint egyébként nem igazán van egyik banknál sem utalásra/csoportos beszedésre még illetékkel együtt sem. Ez az erősen felülbecsült 1% az 100E Ft esetén 1000Ft-ra rúg. Ha 1% lenne a sarc, akkor ennyiért mész el a postára, állsz sorba - havonta.

"messze több, mint amit a sárga csekkbe belegyűrnek" - remélhetőleg eljön az az idő, amikor a szolgáltatók is jogszerűen ráterhelhetik az ilyen ügyfelekre a készpénzátutalási megbízás kapcsán felmerülő költségeket ugyanúgy, mint ahogy pl. egy társasház megteheti, hogy kgy.-i határozattal mondjuk 500Ft/darab költséget számít fel postai "sárga csekkes" befizetés esetén. (Miközben ott van "egy ajtóval odébb" a megfelelő bankfiók, ahol ugyanazt a sárga vackor bemutatva be lehet az adott számlára fizetni - mindenkinek 0 Ft-os költséggel...)

"létezik egy olyan fogalom, hogy bankpánik" - Kértem, hogy az elmúlt 5 évből említs hazai példát arra, hogy bankbetét összegét a tulajdonosa a bank bezárása miatt az OBA létezése ellenére elveszítette. Az, hogy anno a postabank kapcsán bankpánik volt, az igaz, de azóta pirinyót szigorodtak a szabályok, nyugi. Ilyen alapn a kirabláshoz odatehetném az utonálló rablóbandákat meg a portyázó törököket-tatárokat is...

"Ennyi erővel a bankot meg kirabolják/meghackelik" - igen, erre is kérnék az elmúlt mondjuk 20(!) évből hazai példát, hogy ilyen okból betétesek elveszítették a bankra bízott pénzüket. Nos?

"Ahhoz meg sok sikert, hogy a biciklin pofánverjen valaki." - Elütnek, akár véletlenül is...? Látott már olyat a világ, amikor balesetnél ez-az eltűnt a sérült dolgai közül... :-/

Az egy százalékot arra írtam, hogy ha a bank _is_ és az állam _is_ erősen sarcolja a pénzforgalmat - ekkora költségszint egyébként nem igazán van egyik banknál sem utalásra/csoportos beszedésre még illetékkel együtt sem. Ez az erősen felülbecsült 1% az 100E Ft esetén 1000Ft-ra rúg. Ha 1% lenne a sarc, akkor ennyiért mész el a postára, állsz sorba - havonta.

A csoportos beszedést nem tudom, hogy hogy működik, sose találkoztam vele.

remélhetőleg eljön az az idő, amikor a szolgáltatók is jogszerűen ráterhelhetik az ilyen ügyfelekre a készpénzátutalási megbízás kapcsán felmerülő költségeket ugyanúgy, mint ahogy pl. egy társasház megteheti, hogy kgy.-i határozattal mondjuk 500Ft/darab költséget számít fel postai "sárga csekkes" befizetés esetén.

Remélhetőleg ez az idő csak akkor jön el, amikor lehetsz saját magad bankja és nem kényszeríthetnek rá, hogy másnál tartsd a saját pénzed. Nem a papírszeméthez vagy a postához ragaszkodok én, hanem ahhoz, hogy a pénzem nálam legyen.

(Miközben ott van "egy ajtóval odébb" a megfelelő bankfiók, ahol ugyanazt a sárga vackor bemutatva be lehet az adott számlára fizetni - mindenkinek 0 Ft-os költséggel...)

Na, álljon meg a menet. Nekem ez utóbbi ellen nincs kifogásom, hogy a bankba besétálva befizethessem a sárga csekket, csak bankszámla ne kelljen hozzá. Mondjuk itt a faluban nincs bank, tehát nem tudok "egy ajtóval odébb" besétálni.

Kértem, hogy az elmúlt 5 évből említs hazai példát arra, hogy bankbetét összegét a tulajdonosa a bank bezárása miatt az OBA létezése ellenére elveszítette. Az, hogy anno a postabank kapcsán bankpánik volt, az igaz, de azóta pirinyót szigorodtak a szabályok, nyugi. Ilyen alapn a kirabláshoz odatehetném az utonálló rablóbandákat meg a portyázó törököket-tatárokat is...

Én meg rákérdeztem, hogy a tucatnyi példából rámutattál egyre, hogy az ritka és azzal megcáfoltad az összeset? Aligha.

igen, erre is kérnék az elmúlt mondjuk 20(!) évből hazai példát, hogy ilyen okból betétesek elveszítették a bankra bízott pénzüket. Nos?

Miért hazait? Mert arról nem szólnak a híradások? Külföldi esetből Dunát lehet rekeszteni, pl.: http://www.cbc.ca/news/business/banks-deny-compensation-online-fraud-security-1.5322982
Én is kérnék példát, hogy a betörő szabályszerűen szétszerelte a lakást és megtalálta az eldugott értékeket, ahogy te állítottad. Nem olyat, hogy a néni bedugta a cukrosdobozba a pénzt, vagy a szőnyeg alá és ott találta meg, hanem olyat, hogy tényleg az egész lakást szét kellett szerelnie ahhoz, hogy megtalálja, de mégis megtalálta.
BTW, nem kell, hogy kirabolják a bankot, elég ha csődbe megy. Tizenpár éve a gazdasági világválság idején sok bank ment csődbe.

Elütnek, akár véletlenül is...? Látott már olyat a világ, amikor balesetnél ez-az eltűnt a sérült dolgai közül... :-/

Elütnek? A járdán, meg a bicikliúton? Direkt kerülöm az úttestet, ahol lehet. Amúgy kb. 25 év alatt egyszer gázoltak el biciklistől, de ott is a bicikli sínylette meg, én megúsztam. Az autós meg elhúzott...

"A csoportos beszedést nem tudom, hogy hogy működik, sose találkoztam vele." - Az baj, mert az azért elég alapvető dolog lenne...

"Mondjuk itt a faluban nincs bank" - azaz elzarándokolsz a postásmancihoz, és a kézbe kapott pénzedet a kezébe adod, hogy a posta _helyetted_ végezze el az átutalást a szolgáltató számlájára.

"ez utóbbi ellen nincs kifogásom, hogy a bankba besétálva befizethessem a sárga csekket" - simán megteheted: megnézed a kedvezményezett számlaszámának első három jegyét, ami a bankot azonosítja, felkeresed az adott bank legközelebbi fiókját, és ott máris be tudod fizetni a megadott számlára a szükséges összeget. Aztán ha három szolgáltató három különböző banknál vezeti a számláját, akkor három bankfiókba mész be, mert a "befizetás folyószámlára" csak az adott banknál vezetett számlára lehetséges.

,,"erre is kérnék az elmúlt mondjuk 20(!) évből hazai példát, hogy ilyen okból betétesek elveszítették a bankra bízott pénzüket. Nos?"

Miért hazait? Mert arról nem szólnak a híradások?''

Azért hazait, mert azokra vonatkoznak az EU-s, illetve a magyar betétbiztosítási szabályok. Ha elolvastad a kanadai cikket, ott 9x%-ban az történt, hogy az érintett üf. gépére(!) került fel egy olyan trójai app, amin keresztül a banki bejelentkezését is le tudták játszani az azt telepítő támadók, és gyakorlatilag a nevében történtek az utalások. Itthon egy ideje már mobil app/sms fogadására képes telefon nélkül nem tudsz utalni, mert a netbankon kívüli csatornán kell jóváhagyni a tranzakciót.

"Én is kérnék példát, hogy a betörő szabályszerűen szétszerelte a lakást és megtalálta az eldugott értékeket, ahogy te állítottad." - ha kellően nagy értékről van szó, rá fognak találni, illetve előtte igen alapos információgyűjtéssel indulnak. Maradjunk annyiban, hogy sajnálatos módon volt "szerencsém" ilyesmihez. Az elkövető pontosan tudta, hogy mit és hol keressen, és azt is, hogy mikor. Épeszű embernek eszébe nem jutott volna adott helyen értéket keresni...

"BTW, nem kell, hogy kirabolják a bankot, elég ha csődbe megy." - Igen, volt szerencsém látni igen közelről olyat, hogy az adott pénzintézet napi zárását már nem az ott dolgozók, hanem a felügyelet által kirendelt szakemberek végezték el. Ebben az esetben az OBA állt helyt az adott pénzintézettel szemben fennálló követelések ügyében - a jogszabályban meghatározott összeghatárig. (Egyébként ezért is van nekem két bankszámlám).

"Elütnek? A járdán, meg a bicikliúton? Direkt kerülöm az úttestet, ahol lehet." - A járdáb egy baseball-ütő kifejezetten kemény ellenfél tud lenni, ha valaki le akar szedni a bicikliről... A kockázat benne van, esélye nem nulla - csak szerinted az.
 

Az baj, mert az azért elég alapvető dolog lenne...

Annyira alapvető nem lehet, ha sosem futottam bele.

azaz elzarándokolsz a postásmancihoz, és a kézbe kapott pénzedet a kezébe adod, hogy a posta _helyetted_ végezze el az átutalást a szolgáltató számlájára.

Igen. Azért van.

simán megteheted: megnézed a kedvezményezett számlaszámának első három jegyét, ami a bankot azonosítja, felkeresed az adott bank legközelebbi fiókját, és ott máris be tudod fizetni a megadott számlára a szükséges összeget. Aztán ha három szolgáltató három különböző banknál vezeti a számláját, akkor három bankfiókba mész be, mert a "befizetás folyószámlára" csak az adott banknál vezetett számlára lehetséges.

És ha az adott banknak itt nincs fiókja?

Azért hazait, mert azokra vonatkoznak az EU-s, illetve a magyar betétbiztosítási szabályok. Ha elolvastad a kanadai cikket, ott 9x%-ban az történt, hogy az érintett üf. gépére(!) került fel egy olyan trójai app, amin keresztül a banki bejelentkezését is le tudták játszani az azt telepítő támadók, és gyakorlatilag a nevében történtek az utalások. Itthon egy ideje már mobil app/sms fogadására képes telefon nélkül nem tudsz utalni, mert a netbankon kívüli csatornán kell jóváhagyni a tranzakciót.

És a maradék? Ha van rá példa, akkor van rá példa. Az egy dolog, hogy a hackek nagy része user error volt, de ha volt az ellenkezőjére példa és a bank nem kompenzált, akkor a többinél sem kompenzált volna, ha nem user error lett volna.

ha kellően nagy értékről van szó, rá fognak találni, illetve előtte igen alapos információgyűjtéssel indulnak. Maradjunk annyiban, hogy sajnálatos módon volt "szerencsém" ilyesmihez. Az elkövető pontosan tudta, hogy mit és hol keressen, és azt is, hogy mikor. Épeszű embernek eszébe nem jutott volna adott helyen értéket keresni...

Hát az kellemetlen, ha te konkrétan belefutottál ilyenbe, de azért ez nem jellemző. Mondom, nálunk is volt betörés, de felkapták a táskákat, a PC-t az asztal alól és usgyi. Információt meg a betörő rólam nem tud honnan gyűjteni, max. tőlem, de én meg nem adok ki ismeretleneknek semmit. Ráadásul itt a "kellően nagy érték" is hiányzik a képletből.

A járdáb egy baseball-ütő kifejezetten kemény ellenfél tud lenni, ha valaki le akar szedni a bicikliről... A kockázat benne van, esélye nem nulla - csak szerinted az.

Kezdünk átmenni fantasy-be. A következő mi lesz, legéppuskáznak? Nem Chicagoban vagyunk. Egyébként meg fényes nappal nem fog ilyesmivel próbálkozni, egyrészt, mert sok lesz a szemtanú, másrészt meg mert messziről kiszúrom. Este meg nem cügölök magammal sok pénzt sehova.

"Ennyiért megéri póóóóstára csoszogni, ott el...ni az időt sorban állva?"

Megdöbbentően sokaknál kimerül a pénzügy kezelése abban hogy megjön a fizetés utalva, az egészet kiveszik az ATM-be, egy részét beteszik a boritékba és csoszognak el vele a postára sárga csekkeket feladni. Amiből aztán némi készpénzlogisztika és elszámolás után ismét számlapénz lesz.

Normál esetben egy user fiókban megjelenik egy számla, mellette egy gomb a kártyás fizetéshez, amit két kattintással kifizetsz. És akkor meg van spórolva az ATM, a postás nénike, az odacsoszogás, a sorbanállás, a papir, és a készpénzlogisztka.

Fel kell tenni a kérdést hogy mi is éri itt meg... szerintem bőven az elektronikus módszer.

De aki bassza a fillért, az szenvedjen ezekkel nyugodtan. Mondjuk van egy ismerősöm akinek szintén nincs bankszámlája, az ő esetében azért mert fél hogy megfigyelik hol és mit vásárol. Az is ilyen jézusmária kategória.

Nincs rejtett költség. Megnézed a számlatörténetet és meg tudod nézegetni a levonásokat. Mennyit miért. Ezen kivül egy ideje évente kötelező érthető reportokban összefoglalni és az ügyfélnek megküldeni hogy miért mennyi pénzt vont a bank. Nem mondtam hogy ingyen van. Sőt, mondtam hogy nincs. És nincs vele bajom.

"Egyébként a menetközben linkelt cikkeket elnézegetve abban sem vagyok biztos, hogy neked ingyen van és nincs valami rejtett költség, amiről nem tudsz." - Te a saját homályos, amint említettem nagyjából a három legdrágább bankkal kapcsolatos emlékeidre hagyatkozol - mi meg arra, amit a számlakivonatunkon látunk. Nem feltételezéseken, nem múltbéli emlékfoszlányokon alapuló dolgokat írunk le neked, hanem azt, amit jelen időben látunk és tapasztalunk a számlavezetéssel kapcsolatban.

 

Már amennyiben nem vernek át benneteket a számlakivonattal. De a belinkelt cikkek szerint a bankok ezt szakmányban csinálják. Ha a dolgozók akármit megtehetnek a számlákkal, akkor a kivonat sem biztos, hogy a valóságot mutatja, ha pl. van belső tettestárs az infósok között.

Az otthoni készpénzt meg el lehet dugni a betörő elől.

Meg el is éghet a házzal együtt. (Meséltek egy tanyáról, aminek a leégésekor a családi megtakarítás is a füstbe ment. Igaz, akkor még nem volt divat a bankszámla.)

Meg kerülhetsz olyan helyzetbe, mint a 80 éves néni, aki közel 30M forintot adott át az onokájának egy ládában a lagzin. Kár, hogy a bankjegyekből pár százezer forintnyi volt csak amit még nem vontak be. A néni lánya mesélte apósoméknak, azt mondta, hogy agyon tudta volna ütni az anyját, mert fogalma sem volt róla, hogy pénzt dugdos a mama. Észben tartotta volna, hogy a bankban időben kicseréltesse. (Volt benne állítólag olyan pénz, amit még a 80-as években vontak be.)

Nekem számlavezetési díj 1199Ft, amiből 692-őt vissza is adnak. Ennyi az össz költségem. Ingyen utalok. Szoktam is, sokszor. Jobban tartok az itthon tartástól, mint attól, hogy elveszik a bankban.

Meg el is éghet a házzal együtt.

Tényleg kezd átmenni extrémbe a dolog. Következő mi lesz? Meteorzápor, direkt a ház felett? Mutáns vöröshangyák? Inferno? Mutáns zombik? Árvíz a dombtetőn? Mutáns adóellenőrök?
Mi van, ha fémdobozban van és nem tud kigyulladni? Mi van, ha a bank ég le?

Meg kerülhetsz olyan helyzetbe, mint a 80 éves néni, aki közel 30M forintot adott át az onokájának egy ládában a lagzin. Kár, hogy a bankjegyekből pár százezer forintnyi volt csak amit még nem vontak be. A néni lánya mesélte apósoméknak, azt mondta, hogy agyon tudta volna ütni az anyját, mert fogalma sem volt róla, hogy pénzt dugdos a mama. Észben tartotta volna, hogy a bankban időben kicseréltesse. (Volt benne állítólag olyan pénz, amit még a 80-as években vontak be.)

Köszi, jó arc vagy, hogy ennyire retardáltnak tartasz. :)
Amúgy tegnap próbáltam húszpengőssel fizetni a bótban és elfogadták, visszaadtak három német márkát.

Jobban tartok az itthon tartástól, mint attól, hogy elveszik a bankban.

Én meg fordítva.

Mi van, ha a bank ég le?

Backup site? Evente kotelezoen vegrehajtott DR terv, jegyzokonyvvel a felugyeleti szervek fele? Fentebb is emlitett OBA?

https://www.mnb.hu/monetaris-politika/a-monetaris-politikai-eszkoztar/k…
Esetleg ezt is atfuthatod, mert lathatoan sok fogalmad nincs a bankok a mukodeserol

A dunyhat neha atviszed a masik szobaba vagy elasod a kert kulonbozo pontjain?

BTW nem biztos h nyilvanos forumon elarulnam h nagyobb osszegu keszpenzt tartok otthon..

Backup site? Evente kotelezoen vegrehajtott DR terv, jegyzokonyvvel a felugyeleti szervek fele? Fentebb is emlitett OBA?

Anyagilag.

Esetleg ezt is atfuthatod, mert lathatoan sok fogalmad nincs a bankok a mukodeserol

Tudom mi a tartalékbank, ami a bankpánik esetén kisegíti a becsődölni készülő bankot, csak nem került szóba. Amúgy az lehet, hogy nem értek a bankokhoz, de azt tudom, hogy átvernek és lehúznak.
Te meg ezt nézd meg: http://www.youtube.com/watch?v=SutYOjlW7cY

A dunyhat neha atviszed a masik szobaba vagy elasod a kert kulonbozo pontjain?

Felgyújtom. Attól ég le a ház.

BTW nem biztos h nyilvanos forumon elarulnam h nagyobb osszegu keszpenzt tartok otthon..

Nem tartok, mert nincs. Amúgy sok sikert egy nick alapján megtalálni a helyet.

Anyagilag.

Anyagilag is kaptal valaszt.
Mellesleg egy bankban nem sok keszpenzt latsz, nem ugy kell elkepzelni mint a Kacsamesekben a zsarnok Dagobert bacsit a penzhalmon

Amúgy az lehet, hogy nem értek a bankokhoz, de azt tudom, hogy átvernek és lehúznak.

Kerdezni nem szegyen, lehet a lehuzas es atveres ellen is lenne itt par epkezlab tipp (csak egy reszet olvastam at a topiknak es mar abban is akadt)

Amúgy sok sikert egy nick alapján megtalálni a helyet.

Valamekkora digitalis labnyoma mindenkinek van, sose tudhatod neked mikor kell feladnod egy ujabb szeletet a megszokott eletednek amibol kiderul majd ez-az ami kozelebb visz a rejtekhez ;)
Bar tudom nincs ott semmi, de vajon nem pont ezt mondana az aki azzal "buszkelkedik" hogy otthon dugdossa a keszpenzet, h ugy tunjon nem erdemes kutatni ;) ?

Mellesleg egy bankban nem sok keszpenzt latsz, nem ugy kell elkepzelni mint a Kacsamesekben a zsarnok Dagobert bacsit a penzhalmon

Ezt én is tudom. Az anyagilag nem azt jelentette, hogy leég a bankfiók és elég benne a dohány.

Kerdezni nem szegyen, lehet a lehuzas es atveres ellen is lenne itt par epkezlab tipp (csak egy reszet olvastam at a topiknak es mar abban is akadt)

A belinkelt tecső videóban szerintem minden benne van, amit a bankokról tudnom érdemes.

Valamekkora digitalis labnyoma mindenkinek van, sose tudhatod neked mikor kell feladnod egy ujabb szeletet a megszokott eletednek amibol kiderul majd ez-az ami kozelebb visz a rejtekhez ;)

Valamekkora van. De nem vagyok fent semmi közösségi szaron, csak a saját weblapomon, pár fórumon, meg itt. Szóval sok sikert.

Bar tudom nincs ott semmi, de vajon nem pont ezt mondana az aki azzal "buszkelkedik" hogy otthon dugdossa a keszpenzet, h ugy tunjon nem erdemes kutatni ;) ?

Az, akinek annyi van, az biztos nem írja ki egy fórumra, hogy ami van, azt otthon tartja, valamint garantált, hogy megvannak az eszközei a készpénzállománya (vagy, amiben tartja, nemesfém, drágakő, stb.) védelmére.

Ahol lehetett, én is meghagytam. Pont azert mert a napi postaval szépen elolvasom mindet, aztan iktatom a helyére éves bontasban. 3 év múlva meg megy a szelektívbe. Ezzel szemben emailek között utálok keresgélni, PDF-ben vót, vagy link mutat a kibaszott Dijnet-re, ahol 12 vagy 24 hónap után törlődik szó nélkül? A papíron meg megvan, maeddig én akarom. Főgáz erőszakos volt, náluk nem tudtam meghagyni papír alapon. Elmü meg a FVM/FCS még nem akaratoskodott eléggé.

Itt a gáz közös, nekem csak a lóvét kell odaadnom; nem tudom, hogy a Tigáz hogy intézte ezt. Amúgy nem tudom, hogy a Főgáz ezt milyen jogi alapon tudta ezt veled megcsinálni; a kétszáz éves mamikáknak, akiknek még emailcíme sincs, azoknak mit mond?

"napi postaval szépen elolvasom mindet, aztan iktatom a helyére éves bontasban" - Az e-mailt is lehet naponta olvasni, és a bejövő leveleket megfelelően folderekbe pakolni, menteni akár több helyre is...

"vagy link mutat a kibaszott Dijnet-re, ahol 12 vagy 24 hónap után törlődik szó nélkül" - ott van az az ÁSzF-ben, hogy mennyi ideig őrzik meg, úgyhogy nem szó nélkül, csak el kellene olvasni. Meg ha fáj, hogy nem őrzik meg ingyen, akkor évi pár gombért-pitykéért lehet kérni, hogy őrizzék meg a régi számláidat.

Láttál már lakástüzet? Vagy masszívabb beázást, ahol minden is elázik? Vagy épp lusta postást, aki a szabadságon/betegen lévő kollégája helyett "majd ráér" alapon vagy kiviszi a postádat, vagy sem... (A sima levélre nincs kézbesítési garancia, ellenben a felelősség rajtad van, hogy ellenőrizd és befizesd a számlákat).
Tizensok, de inkább húsz éve még én is gyűjtögettem a számlákat meg a csekkeket/bankszámlakivonatokat papíron, de letettem róla - fölösleges, mert nálam 2 helyen plusz egy külső szolgáltatónál megvan elektronikusan, akkor meg minek pazaroljak papírt olyasmire, amire nem igazán kell?

 

Ezek szerint te egyáltalán nem követed a beszedéseid megtörténtét, nem megtörténtét? Csak úgy húzogatják a lóvét?

Nálam beszedés kontroll van limit helyett, vagyis kapok egy sms -t hogy xyz szeretne ennyit meg ennyit levenni hamarosan, mehet? Y/N.

Mindenki úgy rendezi a dolgait ahogy neki tetszik. Én szeretem rajta tartani a szememet. Nem telik bele sok effortba, mert a sima bankszámlámról 1 beszedés van csak (annál kötelező volt, lakáshitel), és jön róla engedélykérés havonta.

Az összes többi revoluttal megy, sima vagy ismétlődő kártyás fizetéssel. Lényeg hogy értesüljek róla. Izlésemnek ellentmond, hogy a tudtom nélkül pénzt húzogatnak.

A revolutnak is megvan a maga oka (külön van a sima számlámtól, és sokkal jobb az értesitési rendszere mint a hagyományos banki appoknak).

És lásd a fenti példát, néha nem árt, ha tudod mi történik a dolgaiddal. A fenti sztori osztott felelősség, hiszen az user:

- beszedést állitott be

- túl alacsony limittel

- nem értesül egyáltalán a forgalmazásról, sikertelen tranzakciókról

A szolgáltató meg azért saras, mert szarok az üzleti folyamatai, és az ügyfél nyakába rakott egy végrehajtót ahelyett hogy eleresztettek volna egy telefont, emailt.

Ha beszedés helyett kártyával rendezné, sosem történik meg. De ez csak az én verzióm.. :) Én minden rezsit kártyával rendezek, igy "lehetőségem" van havonta egyszer 10 percet rászánni arra, hogy rápillantsak a viz, gáz, villany, internet/etc fiókokra, hogy állnak a fizetnivalók, órabejelentések, etc.

Egyszer az Elmü által megbízott behajtó küldött egy felszólítást, hogy elmaradásom van. Négy éves számlát kért számon! Nekem 10 évre visszamenőleg meg volt minden. Szkenneltem, beküldtem off. Fél év múlva lejátszódott ugyan ez egy másik számlával. Akkor megírtam, hogy megvan a csekk, de nem szkennelem be hanem legyenek szívesek a raktárban  szétnézni, mert nem akarok ebből szokást. Nem jelentkeztek többet.  Van egy érzésem, hogy ezek a megőrzési idő (?) lejárta előtt kiküldenek néhány ezer ilyen felszólító levelet.  Miért ne? De tényleg. Egy ilyen piti behajtó cég gci jogászokkal ebből simán elmegy nyaralni.

Szolgaltato magyar ertelmezo szotar szerint Az a gittegylet ahol a user orulhet, hogy kap valamit es nem csak fizet a semmiert.

Eon foleg, azt nem tesz meg amit nem akar. Ezt a kedves alkalmazottai hangoztatjak is, hogy ha akarjak akkor ugyis az lesz amit akarnak es te megtoszhatod nened orulj, hogy vannak es fizethetsz nekik. Elsokezu tapasztalat.

Troger fos az osszes

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Többeteknek válaszolok egyben:

- Nem vagyok hülye (amúgy kösz :) ), azért utaltam spamként az "ügyfél az első" e-mailekre.

- Erste bank (Citi volt, megvették), a teljesült tranzakciókról értesülök, a nem teljesültekről ezek szerint nem. Majd kutakodok kicsit, hátha van ilyen beállítás.

- Nem csak úgy húzogatják a lóvét, erre való a limit.

- Szolgáltató tudjon a limitről: mindig bepipálom.

- Nem volt túl alacsony a limit, a szokásos havi összeget bőven meghaladja. Ez egy elszámoló számla volt, ami a szolgáltató részéről is plusz odafigyelést igényel(ne). Úgy gondolom, hogy az e-mail címemet és telefonszámomat pont az ilyen esetekre adtam meg nekik, nem azért, hogy spameljenek.

Debian - The "What?!" starts not!
http://nyizsa.blogspot.com

A csoportos beszedés ott áll a várakozók között, meg lehet nézni. Ez az egyik. A másik, hogy de igen, a csoportos beszedés esetén te vagy a hunyó, ha limit/fedezethiány miatt a tranzakció (jellemzően nem egyszeri kísérlet van!) végleg elutasításra kerül. Minthogy elszámoló számla volt, neked (igen, neked!) kell(ett volna) gondoskodnod a fedezetről/limitemelésről.
A szolgáltatói számlakivonat egyébként minden alkalommal tartalmazza az aktuális egyenleget _is_, azt is erősen javasolt legalább az elszámoló számlánál és az azt követőnél ellenőrizni, hogy rendben van-e.

Haggyad rá, zeller szerint a bankrendszer (és minden kapcsolódó megoldásuk, valamint ezek szerint minden szolgáltato enbloc) az ISTEN, az adófizető számlatulajdonos szerződő istenbarmainak meg az kellene legyen egyetlen életcéljuk ezen a földön, hogy ászf-el keljenek, kondíciós listákkal és szmsz-ekkel, jogtárral feküdjenek.

Emlékeim szerint fedezethiány esetén van későbbi időpontban újabb kör, de majd megnézem pontosan. A bank valóban nem fog neked üzenni, hogy "fedezethiány/limittúllépés miatt sikertelen csop.besz. kísérlet történt" - bár megtehetné. Amikor beérkezik sorbanállóként egy beszedési megbízás, arról egyébként - emlékeim szerint - kapok értesítést. De pl. a Telenor a csop-besz. indításáról (pontosabban az indítás előtt) küldi az sms-t, hogy x összeggel y napon meg fogják terhelni a bankszámlámat, gondoskodjak a szükséges fedezetről.

jellemzően nem egyszeri kísérlet van!

Engem tipikusan olyan szolgáltatókkal vert meg a sors, ahol de, egyszeri kísérlet van. Sőt, van olyan jóképességű, aki egy sikertelen kísérlet után nem hogy nem próbálja újra, de automatikus (és csendben!) visszarak utalásos fizetésre, ahonnan újabb számlaciklus kell, hogy visszakerülj CSBM-re. És ezt legalább két szolgáltatónál tapasztaltam eddig. 

Még ezzel együtt is a CSBM-et preferálom, mert az esetek 99%-ában nem kell velemi foglalkozni, de azért messze nem tökéletes ez sem. :)

Ne vedd magadra, általánosan szólt a hülyézés mindenkinek.

Erste netbankban (ha meg nem azt a fos dzsordzsot használod) keresgélj "meghiúsult tételek" kategóriát, kell lennie.

Nekem jött sms erste-nél, mikor a csop.beszedés nem teljesült limittúllépés miatt. Ami sms ertesítés (szamlaőr, kartyaőr, beszedésőr) minden kutyafaszát beaktiváltattam a bankfiókbam a gizikével. Volt rá sms csomag kedvezmény, h. asszem havi 500 v. 1000 ft-ért korlátlan ertesítő sms-t küldenek.

Várom a tippeket (akár privátban is). Legyen jó számlavezetesi díj (fizu utalás x összeg felett esetén 0 ft a havi szamlavezetes, ingyen utalás bankon belül és kívül korlátlan mennyiségben, pénzfelvétel ingyenes 140 ropi felett is, ingyenes virtuális alszámla vagy virtualis kartya internetes vasarlasokhoz), legyen jó netbankja (nem kibaszott okostelefonos gagyiapp, hanem proper teljes funkcionalitású webes netbank mindenfele riportokkal, sablonokkal, időzáras limitekkel), 2FA, sms ertesítesi lehetőseg barmilyen pénzmozgásról (akar kartya triggerelte, akar a számla, ezt a mai napig nem bírom elfogadni h. külön kell kartyaőr meg szamlaór is, maskülönben a számlámon levő pénz bankkártyával történő megváltozása szerintük a számlaőr-nek nem feladata!), Java technológia használata azonnali szerződésbontás, hard token erőltetése úgyszintén. Úgy elsőre ennyi.

Nem definiáltad az X forintot, de a K&H Premium nagy részét tudja ezeknek.

Legyen jó számlavezetesi díj

Nulla forint a számlavezetés, ha (500k beérkező utalás havonta || 5M megtakarítás valamilyen formában) && (havi 100k kártyás vásárlás || 50k rendszeres megtakarítás)

ingyen utalás bankon belül és kívül korlátlan mennyiségben

Nem korlátlan, havi 30 db utalás van csak ingyen, pontosabban tranzakciós illetékért. Összeghatárról viszont nem tudok.

pénzfelvétel ingyenes 140 ropi felett is

Passz, Curve kártyával veszem fel a pénzt, akkor jár a hitelkártya cashback :)

ingyenes virtuális alszámla vagy virtualis kartya internetes vasarlasokhoz

Számla nincsen, premium ügyfélként viszont 2 db debit + 1 db credit kártya ingyen van. Használhatod a második debit kártyát netes kártyaként, külön limitekkel.

legyen jó netbankja

Egyedül az időzáras limit nincs meg sajnos, egyébként a (lakossági netbankjuk) a legjobb netbank, amivel eddig találkoztam.

2FA, sms ertesítesi lehetőseg barmilyen pénzmozgásról

Pipa.

Java technológia használata azonnali szerződésbontás

Nincs. :)

hard token erőltetése úgyszintén.

Pipa. Vagy mobilapp és QR kód szkennelés, vagy user+pwd+SMS.

Kössz, akkor ezt megnézem. Az h. x milliót ott parkoltasson az ember nonstop az mondjuk nem szimpatikus. Erste-nel folyton duruzsoltak a fülembe mikor meglátták h. bejött 1-1 nagyobb összeg adásvétel után másnap, h. menjek csak át prémium ügyfélnek! Merthogy milyen jó lesz az nekem h. prémium ügyfelük leszek, meg saját privátbankár duruzsolhatja a fülembe a kihagyhatatlan befektetési ajánlatokat. Aztán mikor mondom h. jó jó, de en szoktam közel 0-ra leapasztani az egyenleget ha bejön valami üzlet és kell az összes pénz. Na az már nem tetszett nekik, merthogy tartsak bent legalább 5 milliót, máskülönben azonnal tizenezer ft az éves számlavezetesi díj. Mondtam akkor felejtsük el egymást.

Tizenezer? Mikor volt az? Amikor én otthagytam az Erstét, 5000+ volt a büntető havidíj, az évente hatvan, nem tíz. :)

Btw itt is. Ha tudod, hogy nem fog jönni fizu, mert mondjuk fizetés nélküli szabin voltál, szólj nekik. Leszedni a prémium flaget a számláról kb 1 perc telefon, visszarakni 5 perc, de ha mondjuk két hónapban bukod a feltételt, akkor itt is repül a 4-5000 bünti. Viszont nem kell parkoltatni pénzt, szerintem sincs semmi értelme.

Én sosem értettem hogy mi a bánatos túróért basszák a fillért az emberek banki ügyekben. Egyrészt az is egy szolgáltatás és érték amiért jár a tisztességes fizetség. Már amennyiben ez nem túl sok persze. De sokak rohangálnak a bankok között havi párszáz vagy egykét ezer forint miatt.

Nekem semmiféle kedvezményem nincs. Valamikor 14 évesen nyitottam egy diákszámlát az otpnél amit automatikusan feljebb tologattak ahogy 16, 18 éves lettem. Most valami tök alap számlám van.

Magyarországon most már kötelező (talán évente) egy érthető reportot adni az ügyfeleknek a banki költségekről. Talán havi 2 ezer forintra jön ki nálam. Bankkártyát, átutalásokat, beszedést használok. Ki a bánatot érdekel manapság 2 ezer forint?

Azt az időt se szánnám rá, hogy átmenjek egy másik bankhoz, ha esetleg lenne nullás lehetőség. Még az otpn belül is van valszeg. De arra se szánom rá az időt. Mert a mai világban 2 ezer forint sokkal értéktelenebb mint az az ~1 óra.

Ezzel azt akarom mondani hogy számomra végtelenül furcsa amikor 500-2000 forintot sajnálnak az emberek banki költségre költeni, ehelyett viszont elkúrnak akár több órát is havonta az életükből postára csoszogással vagy bankváltogatással.

Egyrészt az is egy szolgáltatás és érték amiért jár a tisztességes fizetség.

Mármint, hogy a júzer fizessen nekik azért, mert odaadta nekik a pénzét, hogy forgótőkének használhassák, meg kiadhassák másnak kamatos kölcsönbe? WTF? O_O

Készpénz otthoni tartásának kockázata vs számla biztonsága és kényelme. Illetve olyan dolgok, mint: https://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gos_Bet%C3%A9tbiztos%C3%ADt%C3%…

Ha nem látod benne az értéket, akkor nem neked való ez a szolgáltatás. De az alap számla általában ingyenes. A kapcsolt szolgáltatásokért szoktak pénzt kérni (kártya éves költség, átutalás, beszedés, netbank, társai). De ha van érkező jövedelmed, el szoktak tőle tekinteni / csökkentik.

Elképzelni sem tudnám az életemet számla/kártya nélkül, arról nem is beszélve, hogy egy rahedli dologért nem is lehet máshogy fizetni.

Semmi kockázat nincs benne. El lehet rejteni az esetleges betörők elől; mint mondtam fentebb, már törtek be hozzánk (40 év alatt egyszer) és nem kutatták végig a lakást a pénz után; a betörők általában hit'n'run módon működnek.
A bankszámládat viszont akkor zárolja a bank, meg a hatóság, amikor nekik jól esik. Arról nem is beszélve, hogy ki is rabolhatják a számládat. Vagy csődbemehet a bank.

Sz*rk: Alámszerkesztettél. Nekem nem volt ingyenes az alap számla sem, akkor is vontak róla, ha hozzá sem nyúltam. Akkor is vontak, ha érkezett rá a fizetés.

De ez mellékes, mert ez nem az a szál. Itt arról volt szó, hogy szerinted a júzereknek kéne fizetnie a banknak azért, hogy kölcsönadhassák a banknak a pénzüket, amit a bank aztán arra használ, amire akar.

Akkor dugdosd a készpénzt, ha ez neked jól esik... :)

"A bankszámládat viszont akkor zárolja a bank, meg a hatóság, amikor nekik jól esik"

Arra okot is kell adni.

Ha úgy rabolják le a számládat hogy a szerződés szerint te nem vétettél az online biztonság ellen akkor vissza fogod kapni a pénzedet. Sőt, méltányossági alapon akkor is vissza fogod kapni, ha mégis vétettél az online biztonság ellen, erre is volt Magyarországon példa.

Mint ahogy bankcsőd esetén is az OBA-tól (pont azért linkeltem) visszakapod, de az hogy a nálunk működő nagy bankok csak úgy csődbemenjenek, közel kizárt.

" Itt arról volt szó, hogy szerinted a júzereknek kéne fizetnie a banknak azért, hogy kölcsönadhassák a banknak a pénzüket, amit a bank aztán arra használ, amire akar."

A szolgáltatásért kell fizetni amit a bank nyújt. Nem tudok róla, hogy a betéti számládon heverő pénzt csak úgy megforgathatnák a tőzsdén. Ha meg mégis, leszarom, hiszen ez engem nem érint.

Bár lenne mit dugdosni. :(

Nem kell, olvasd el a belinkelt cikket. Elég, ha a bank "gyanúsnak" talál valamit.

Nem fogod, olvasd el a belinkelt cikket, kibújik alóla a bank.

A gazdasági világválság alatt sok bank tönkrement.

Ki mondta, hogy téged érint, ha az én betéti számlámon heverő pénzt megforgatnák a tőzdsén?

Gondolom, Szupernulla+150E Ft/hó jövedelemátutalás fölötti ügyfél vagy az Erste-nél, mert amit leírtál, az nagyjából ez a csomag. Ilyen "minden ingyen" csomagot nem nagyon fogsz kapni sehol, de lehet keresgélni. Nekem azért ad okot némi reményre az, hogy a gyagyagyuri a bevezetésekor nagyon gyagya volt, de azóta ha lassan is, de "okosodik". Érdemes egyébként a MagNet Diamond vagy Házhozszámla csomagját megnézni - a becsületkasszával eldöntheted, hogy mennyit szeretnél fizetni a szolgáltatásért :)

Nekem a legdurvább ilyesmi sztorim a Budapest Bankkal volt.

 

Anyám meghalt - viszonylag váratlanul - elkezdtük intézni a papírokat. Kiderült a BB-nél van még felvett hitele - de volt rajta biztosítás. Bemegyünk mondjuk mi a szitu, jajde sajnálják, adjuk le a papírokat. Igaz náluk nem látszik, hogy a hitel biztosított volt, de mivel van róla papírunk, számlánk(!), biztos minden rendben lesz, majd küldik a dolgokat.

Eltelik 2 év, egyszer csak jön egy sima postai levél anyám nevére, hogy irgum, burgum azonnal fizzese ki a fennálló hiteltartozását a BB felé, mert jönni fog a behajtó.  Utána 3 évig minden évben jött egy ilyen, egyre durvább fenyegetésekkel. A hatodik évben  egyszer csak megjelent az ajtó előtt "XY behajtó cég munkatársa" és anyámat kereste - jött behajtani. Mondtam neki már nem itt lakik, itt találja meg - és megadtam neki a temető címét, valamint egy advice-t hogyha bármihez hozzá mer itt nyúlni letöröm a kezét. 

Ezután még 2 évig jöttek sima postai levek - ekkor már a nővérem és az én nevemre, hogy fizessük ki anyám nem létező tartozását mert jönni fog a behajtó. Most pár éve nyugi van.

(Nem tudom, hogy ez tényleg a BB vagy vmi belsős scam hálozat műve volt, de 8 éven át próbáltak ezzel beszopatni minket.)

No rainbow, no sugar

Ebben viszont igazad van.

Más.

A behajtó nem nyúlhat semmihez, kvazi nem is fenyegethet se tettel de meg szóval sem.

Az önálló bírósági végrehajtó (ez a hivatalos neve ennek a legalizált állatfajtának) már teljesen más tészta: hatósági jogkörű, ha papírt hoz, viheti a házadat is.

Amióta Díjnet-en van az összes szolgáltatóm, kb gondtalan az életem e tekintetben. Az iCsekk app pittyeg, ha jön a számla, én pedig gombnyomásra fizetem, ha akarom. Ráadásul a fizetés bankkártyás tranzakció, így nekem nem kerül semmibe, ellentétben a csoportos beszedéssel és a banki átutalással, és a postai sorban állástól is megkímél. A számlákat megkapod pdf-ben, évi néhány gombbért pedig ők is megőrzik sok-sok évig.

Szerencsére már az összes közmű-, és internet szolgáltatóm, biztosítóm rajta van, így semmit sem kell máshol fizetnem, mindent ugyanúgy, egy helyen, bankkártyával.