[KV] Maszkhasználat

Címkék

Kicsit azt érzem, hogy a normálisabbik fele az országnak szopatja magát az antivaxxerek miatt a maszkhasználattal. 

Maradjon
41% (297 szavazat)
Legyen vége
59% (421 szavazat)
Összes szavazat: 718

Hozzászólások

Szerkesztve: 2021. 06. 21., h – 19:28

A 4. hullámig ez az utolsó [KV] szavazás. tessék kitombolni magát minden COVID-hatás alatt maradt kollégának. Most.

trey @ gépház

Szerintem ezen nincs mit tombolni. Én is antivaxxer vagyok (csak akkor fogom beoltatni magam, ha kötelező lesz valamihez), és hordom (itt a UK-ben), de csak ahol elő van írva. Nem védek vele senki, meg tőlem mindenki úgy dönt a kérdésben, ahogy akar. Ha nem oltatja be magát, akkor se lesz „nem-normális”, ha meg fontos neki, mert veszélyeztett életkorú, vagy ezen aggódik, akkor meg felőlem oltassa magát. Nem ér semmit a maszkhordás, egy poltikai látszatintézkedés, egyfajta ökörködés, amire azért van szükség, hogy aztán a hájfejű politikusok hátradőlve megelégedjenek, hogy intézkedve lett, és ne legyenek gazdaságnyomorító lezárások, korlátozások. Színjáték, amit most játszani kell, itt nálunk mindenkinek, annak is, aki be van oltva, annak is, aki nincs. Utálja mindenki, de hordjuk. Ugyanez van az oltásokra is. Néhányan az oltás ellenére is megbetegednek, ez is egyfajta látszatintézkedés. Minél többen hordják a maszkot, minél többen oltatják be magukat, annál elégedettebb a politika, és annál hamarabb túlleszünk rajta. Ez ilyen időszak, át kell vészelni mindenkinek.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

De, a maszkhordásnak van értelme, mert egy fertőzött nem közvetlenül a másik arcába köpi a vírustömeget. Persze messze nem full védelem, de azért ez is egy faktor. Lásd Dél-Korea vagy Japán, ahol a maszkhordásnak több évtizedes hagyománya van a légi úton, cseppfertőzéssel terjedő betegségek járványai idején. A koronavírus ugyanezért nem terjedt ebben a két országban, Japánban 800000, Dél-Koreában 160000 beteg van eddig, míg az Egyesült Államokban 34541123. Lakosságarányosan Japánban 13000000, Dél-Koreában 5300000 beteg lenne.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Vagyis azt akartad mondani, hogy a töredéke a nyilvántartásba bekerült beteg. Ugye? Remélem, nem gondolod, hogy Nigériában akárcsak megközelítő precizitással vezetnék az országos nyilvántartást.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

"a normálisabbik fele az országnak szopatja magát"

 

Ha valaki normális, akkor nem szopatja magát semmivel. És ez most egy önmagában álló kijelentés, nem a koronavírusról szól. :)

Nekem is ez jött le.

https://raw.githubusercontent.com/kamutelapo/covid/master/k%C3%A9pek/Al…

Ha egészséges vagyok fele akkora az esélyem a COVID halálozásra, mintha pizzát zabálnék.

A cukorbetegség kérdése már nem ilyen egyszerű, mert ugyan sok elhízott cukorbeteg, de sok cukorbeteg meg nincs elhízva.

A magasvérnyomás és a testsúly szintén összefügg.

Igazából nyugodtan ki lehetne tiltani a túlsúlyosokat jóformán mindenhonnan, mert könnyebben fertőződnek és halnak meg.

A bagósokról ne is beszéljünk. Egyiknek sem adnék védettségit.

Ez a nap baromsága. A legtöbb kórház nem fogadja az oltatlanokat, sokan magánkórházba járnak. A fasiszták megvonták tőlük az egészségügyi ellátást (mondjuk az oltottak sem jutnak be sehova, 2 éves várólisták vannak). Igazából TB járulékot sem kellene fizetni, ha nem juthatunk egészségügyi ellátáshoz.

 

Megígérem neked, hogy ha COVID-os leszek, nem a halálkórházakban  fogok meghalni. Kellemesebb, ha a vírustól döglök meg és nem nyom Müller Cecília lélegeztetőgépre úgy, hogy közben gépfegyveres manuszok vigyáznak, nehogy meglógjak. Nincs az a pénz, hogy befeküdjek oda...

Azokért hordok maszkot...

Egy órával ezelőtt láttam. 

Kívülről átlagos értelmi képességűnek tűnő, gyerekes apuka a boltban maszkban bandukol, aztán lehúzza, tüsszent egy oltári nagyot, bele a szeretet és gondoskodás nagy magyar légterébe, majd maszk vissza.

Én hordok maszkot. Mindenhol. Oltás után is.

Nem érte. 

Ellene.

Szerkesztve: 2021. 06. 21., h – 20:02

Én antivaxxer vagyok.

Sose vaxoltatnám semmimet se: inkább a borotva/szakállnyíró.

Kevésbé fáj.

Szerkesztve: 2021. 06. 21., h – 22:03

Csak én nem értem ezt a szavazást? Minek legyen vége? Maszhasználatnak? Antivaxxereknek? Koronának? Ország felének? Közben rájöttem, ott a fejlécben. Lehet fáradt vagyok.

Legalább influenzaszezonban kellene.

(x) egyéb leírom:

A HUP-on ne kelljen, de csak védettségi igazolvánnyal lehessen belépni.

Aki tart a vírustól, az opcionálisan hordhatja.

megvárom, mit mond erről merkelasszony

Hát azért még második beoltottakban nem tartunk ott, mint Izrael, főleg a fiatalok még jellemzően csak egyszer vannak beoltva, ráadásul nekünk az oltottaink egy része sinopharmos, ami azért nem az igazi, lehet, hogy őket harmadszor is oltani kell, és még Izraelben is újra szigorítanak, ahogy megjelent az iskolákban az indiai (delta) variáns.

Szóval szerintem még nem tartunk ott, hogy antivaxxereket leszámítva nincs senki, aki miatt érdemes lenne maszkot horda(t)ni, ráadásul a maszkhordás beltéren szerintem minimális erőfeszítés kb, szóval azért legtöbben még be fogják tartani, ha fenntartják kötelezőnek.

Persze a hatalom szemszögéből lehet benne ráció, hogy most nyár elején, amikor a számok alapján tuti hullámvölgyben vagyunk, kicsit lazítsunk politikai gőzkieresztés céljából, aztán majd újra szigorítunk, nem tudom.

A Sinopharm elleni aljas uszítás a harmadik oltás lehetőségével való ijesztgetés, több ok miatt is. Az első ok, hogy az mRNS-sel dolgozó vakcinákkal (akár a tisztán mRNS: Pfizer, Moderna, akár a vektorvakcinák: Szputnyik, AstraZeneca, stb.) olyan esetben, ha a (kellő mértékű) mutáció a tüskefehérjét érinti, akkor mindenkit újra kell oltani, ha évente, félévente, havonta, akkor ilyen sűrűséggel. A második ok, hogy másfajta teszt kell a tüskefehérjére, más a teljes vírusra, annak összes alkatrészére adott immunválasz mérésére. A harmadik, hogy a Pfizer vagy a BioNTech főnöke is belengette már pár hete, hogy szükség lehet harmadik vagy akár negyedik oltásra. Ez persze összefügg az elsővel, csak emögött már nem összeesküvés-elméletek vagy bizonyos vakcinák elleni (politikai és/vagy gazdasági érdekek miatti) uszítás áll.

A Sinopharm éppen az old style módja (elölet teljes vírus) miatt ad szélesebb körű védettséget, a modern fejlesztések pedig éppen az ellenkezője. Izraelben csak Pfizerrel oltottak, úgyhogy ez éppen ellentmond annak a hazugságnak, amit itthon a balos média terjeszt. Az mRNS és a vektorvakcinák (ami szintén mRNS-sel dolgozik, csak egy ártalmatlan vírus RNS-ébe építi be a tüskefehérje termelését „elrendelő” szakaszt) előtt csak elölt antigént használtak a vakcinákban, Jenner után, aki lényegében elhalt tehénhimlő vírusokkal teli váladékkal fertőzött meg embereket, akik aztán immunisak lettek a fekete himlővel szemben.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Látod, amikor majd a fegyvert a fejemhez fogják a világmegmentő vaxxerek tartani, hogy oltás van, no akkor én is a Sinopharmot fogom kérni utolsó kívánságként.

Abban bízom a legjobban, látva hogy mennyire hatástalan. Nagy baj nem lehet vele.

"A Sinopharm éppen az old style módja (elölet teljes vírus) miatt ad szélesebb körű védettséget, a modern fejlesztések pedig éppen az ellenkezője"

Értem, hogy védeni kell, hogy phase III vizsgálat publikálása előtt a Külügyminiszter egyszemélyben döntött a bevezetésről, valamint gyártani fogjuk Magyarországon is - aminek az égvilágon semmi értelme, hiszen a felfutó termelés mellett bőven képes Európa ennél modernebb vakcinával is ellátni a kontinens, de..

.. nincs igazolva, hogy a gyakorlatban valóban szélesebbkorű védelmet nyújtana, a technológiában fakadóan pedig nagyobb arányban fordul elő alacsonyabb immunválasz, mint az mRNS vakcinák esetén.

A várakozáson kivül nincs jelenleg hatékony eszköz az immunitás tömeges mérésére, ami rendelkezésre áll, azok alapján a Sinpharm lényegesen gyengébben teljesitő vakcina, különösen az idősek körében, akik tömegesen kapták és akikkel nem végeztek klinikai vizsgálatot a gyártói oldalon sem...

mRNS-sel szemben a Sinopharm aluldokumentált, korszerűtlen, drágán előállítható vakcina, amit attól a diktatúrától vásárolunk, aminek jelentős szerepe volt a koronavirus járvány eszkalációjában.

miatt ad szélesebb körű védettséget

Ja. Csak az a baj, hogy túl kevés benne az anyag, ezért nincs megfelelő immunválasz valójában. Tehát lehet, hogy a technológia akár jó is lehetne, de az implementáció nem lett az (ami megmagyarázza, hogy miért is nem transzparensen próbálták tolni a projektet).

Aminek a hátterében ott vannak azok az okok, amik miatt mindenki más az mRNS alapút tolja: sokkal-sokkal biztonságosabb (mivel a közelében sem jár igazi vírusnak, így még véletlenül sem maradhat benne egy darab igazi se, többek között ezért is olcsóbb aztán a technológia), sokkal hatékonyabb (mivel egy beküldött mRNS-ből n db fehérje lesz, a classichoz képest n-ed annyi cuccot kell előállítani és bejuttatni), jóval olcsóbb az előállítás (nem biológiai úton kell előállítani = tenyészteni, hanem mezei kémiai módszerekkel lehet) - emiatt nincs nyomás a gyártón, hogy kispórolja az anyagot (lásd Sinopharm), nagyságrendileg gyorsabban lehet változtatni az összetételen (a classic esetben minden változtatás után gyakorlatilag egy teljesen új vakcinád lesz, amit tesztelhetsz a nulláról).

> amik miatt mindenki más az mRNS alapút tolja

 

Ez így nem igaz, a nagy vakcinagyártók közül egyik sem foglalkozik mRNS-sel. A Sanofi, a Novavax most dolgoznak a subunit vakcinákot, az mRNS technika feltalálója, Robert W. Melone is arra esküszik.

A subunit vakcinákban sem RNS, sem DNS nincs. Leginkább az elölt vírusra hasonlítanak, de vírus sincs bennük csak tüskefehérje.

 

A hivatalos indoklás szerint alacsonyabb hatásfokúak, viszont biztonságosabbak, mert nincs sejtkárosítás. A saját sejtekből nem csinál vírust a vakcina. Szimplán csak beszúrják a szintetikus tüskefehérjét, utána az immunrendszer a többit megoldja magától. Az mRNS a legagresszívabb technológiák egyike, a nagy oltóanyag gyártók inkább kimaradnak belőle.

Ez így nem igaz, a nagy vakcinagyártók közül egyik sem foglalkozik mRNS-sel.

Hát mármint a covid-oltásban sikeresek tolják az mRNS-alapút.

a nagy oltóanyag gyártók inkább kimaradnak belőle

Leginkább azért, mert a nagyoknak nemigen van ilyen technológiájuk, amelyiknek van, az ezt leginkább felvásárlással szerezte (lásd Janssen). A Pfizernek is kellett a BioNTech hozzá.

Akiknél nincs ilyen technológia, ott vagy bele sem vágtak a saját technológiáikkal, vagy lyukra futottak (lásd Sanofi+GSK meg Merck), és aztán beálltak inkább a gyártási láncba bérgyártónak. Az meg nem reális, hogy 1 év alatt a semmiből fejlesszenek ilyet, rengeteg technológia probléma van az egyszerűnek tűnő ötlet mögött, amit mind meg kell oldani.

A subunit vakcinákban sem RNS, sem DNS nincs. Leginkább az elölt vírusra hasonlítanak, de vírus sincs bennük csak tüskefehérje.

Igen, viszont az elölt vírusos megoldás hátrányait jórészt öröklik (a biztonságban jobbak csak), még rosszabb a hatásfok, sok emlékeztető oltás kell belőle, meg hasonlók. Tehát nagyon jó technológia, ha nincs járvány, és folyamatosan szeretnénk annyira nem nagy veszélynek kitett embereket hosszabb idő alatt beoltani (mondjuk belefér, hogy 1 év alatt lesz csak meg az immunitás, mert amúgy át van oltva a lakosság igen jelentős része - mint pl. a klasszikus kötelező oltásoknál). Viszont igazából alkalmatlanok egy ilyen terjedékeny járvány megállítására.

Fiataloknak érdemes is oltani magát (a COVID nyugdíjas vírus):

https://raw.githubusercontent.com/kamutelapo/covid/master/k%C3%A9pek/El…

 

Megmenthetjük vele mind az öt 18 év alatti krónikus beteget, akik a két hullám alatt meghaltak.

Én még a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön fenntartanám a maszkhasználatot és nem az antivaxerek miatt. A járvány magyarországi megjelenése óta nem rémlik olyan hónap, amikor 0 lett volna az új fertőzöttek száma. Amíg a vírus ennyire nincs kontroll alatt, szerintem felelőtlenség lenne nem opcionális csomópontokon elengedni a maszkviselési kötelezettséget.

Ezzel Új-Zéland nem biztos, hogy egyetértene. Mindenesetre itt nem a tényleges új fertőzöttekről beszéltem, hanem az igazoltan pozitív esetekről. Azaz azokról, ahol eljut valaki valahogy orvoshoz, aki még egy tesztet is csináltat a páciensén, vagy valami csoda folytán kontaktkutatás során felkeresik mint kontaktot. Ezekkel az iszonyat szigorú módszerekkel számolva tényleg az egész kibaszott emberiségnek ki kéne halnia, hogy Magyarországon ne teszteljenek új embert pozitívnak.

Nem állítom, hogy mindenhez értek és mindenben igazam van, dehogy a hupon a covid óta mindenki a seggéből kihúzza a biostatisztikát az egészen bámulatos.

"Ezekkel az iszonyat szigorú módszerekkel számolva tényleg az egész kibaszott emberiségnek ki kéne halnia, hogy Magyarországon ne teszteljenek új embert pozitívnak."

Ezzel te magad írtad le, hogy mekkora baromság ezekre a számokra építeni és riogatni az embereket, kelteni a pánikot.  És még a csekély 10 milliós lakosságra vetítve is az, hogy pár 10 vagy 100 új fertőzött van (abba most ne menjünk bele, hogy van akinek az ég világon semmi baja nincs és semmi problémája nem jelentkezik), az hangyafing a portban, mintha a bivalybasznádi 1 medencés strandon a lángostól 5 gyerek elkezdene hányi, és emiatt a megyére kijárási tilalmat rendelnének el.

"Sose a gép a hülye."

Reggel elolvastam ezt a cikket: Hatástalanná válhat a járvány elleni védekezés, győz a vírus

A szigetországban a koronavírus-fertőzések az elmúlt hónapban megháromszorozódtak, ezen belül a delta okozza a megbetegedések 98 százalékát. Emellett az is kiderült, hogy ez a változat bő két százalékkal növeli a kórházba kerülés valószínűségét az úgynevezett alfa változattal, azaz a vírus tavaly év végén felfedezett angol mutánsával szemben. Ennek hatására a kormány június végéről július végére halasztotta újabb nyitási programját.

Mi történik itt, tényleg ilyen rossz a helyzet, valóban nem szezonális a vírus?

Megnéztem az UK adatokat. Megnyugodhatunk, csak a szokásos rémhír keltés, teszt pozitívok generálása, egyre növekvő esetszám, miközben a halálozások továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak, és 0 közelében vannak.

Az mRNS alapú vakcinák esetén a tüskefehérje mutációja szívás.

Az Egyesült Királyságban sem nulla a halálozások száma. A „Daily Deaths” grafikonon nem, a „Total Deaths” grafikonon viszont látszik, hogy május közepe (május 16.), a fertőzések számának újbóli emelkedése óta meghalt 329 ember, az utolsó adat 27 ember egy nap alatt, miközben május 16-n 5 ember halt meg.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

az utolsó adat 27 ember egy nap alatt, miközben május 16-n 5 ember halt meg.

Az előtti nap meg 5-en haltak meg, az előtti nap meg 6-an. Nem sok értelme van egy-egy napi adatot kiszedni. Nézz inkább a grafikonra, abból láthatod, hogy április vége óta szinte 0 a halálozás a hullámok alattihoz képest (több száz/nap).

a fertőzések számának újbóli emelkedése óta meghalt 329 ember,

Másfél hónap alatt ötöd annyian, mint a csúcson egy nap alatt.

Tényleg rossz dátumot vettem összehasonlítási alapnak.

Akkor másképp.

Mennyi nap kellett 100 új halálesethez:
2021-04-20 127305    
2021-04-24 127417 112 4
2021-04-29 127502 85 5
2021-05-07 127598 96 8
2021-05-20 127701 103 13
2021-06-03 127812 111 14
2021-06-13 127904 92 10
2021-06-22 128008 104 9

Trendforduló? Persze nem pontos, mert nem pont százasával változik tetszőleges számú nap alatt.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

ez most nekem úgy hangzik hogy a beoltottak tömegét kezdik ellenhangolni az oltást nem akaró tömeg ellen (akiket én 100%ig meg is értek)
sokan már régóta ettől a forgatókönyvtől tartottak

amúgy sztem ha minden egyes ember beoltatja magát, akkor is maradni fog a maszk, szóval ez nem ezen múlik

a kísérleti hírek alapján lesz 4dik járvány, delta szuper variánssal, fekete gombával, évenkénti emlékeztető oltással

nekem már nagyon elegem van a maszkolásból. aki nem akarja beoltani magát azt minek védjük? van lehetősége védelmet szerezni, még sem él vele.

egyedül a gyerekek miatt nem tudok 100%-ban dönteni mert Őket még nem lehet oltani.

A legértékesebb idő a pillanat amelyben élsz.
https://sites.google.com/site/jupiter2005ster/

Amúgy mi a különbség a sok egyéb oltás amit kötelezően kapnak és eközött?

Oltás nélkül hogy engeded vissza közösségbe? 

Nekem a legkisebb konkrétan várta hogy oltást kaphasson, mindezt úgy, hogy nem bírja a fájdalmat. Nem terheljük őket vírus hírekkel, de a csapból is ez folyik, muszáj velük beszélni róla hogy ne legyen se pánik, se félvállról vétel. Mamát szeretik és nem akarnak ők lenni a kockázat. De hogy mennyire nem mi irányítjuk, látszik a különbségből a gyerekek közt. Kettő rendes "önvédelmi" (többrétegű, cserélhető N95 betétes szövet) maszkot hord, a lányom divatot csinál belőle és egy design de amúgy csak dísznek jó szövet maszkot visel, a legnagyobb meg örülök ha hajlandó felvenni legalább ahol kötelező, de ő is csak valami szövetet hajlandó, mert abban kap levegőt. Cserében azt tudom tenni, hogy a rossz szellőzésű és/vagy sok ember által látogatott helyeket kerüljük. Amikor magasak a számok teljesen, egyébként pedig gondosan választva. És várom mikor lesznek oltva, mert ősszel a suli anélkül orosz rulett. Plusz kora tinédzsereket azzal szivatni hogy nem élhetik meg a leginkább közösségi korszakukat, nagyon fájó.

Amúgy mi a különbség a sok egyéb oltás amit kötelezően kapnak és eközött?

Azok jóváhagyott oltások, sok évtizedes tapasztalattal, kevés mellékhatással.
Ezek még kísérleti státuszban vannak 2023 elejéig, utána kaphatnak végleges engedélyt, ha a vizsgálatok lezárulnak és mindent rendben találnak velük.
Kísérleti gyógyszert és gyógyszeres kezelést nem kaphatnak a gyerekek, csak ha életveszélyben vannak!

A gyerekek nem veszélyeztetettek, nem igazán terjesztik a fertőzést, így a mamát sem kell óvni tőlük, főleg, ha Ő be van oltva (vagy még inkább, ha szed megfelelő adag D vitamint és még akár egészségesen is táplálkozik).

A gyerekek életkilátásait 60-80 évre előre meghatározhatja egy esetlegesen rossz, kísérleti szer, kezelés.

Ha nem lett volna az a "kis fiaskó" a higanyos tartósítással (évtizedek óta használt engedélyezett oltások ugye), még igazat is adnék. Sajnos csak generáció(k) múltán tudod meg a valódi hatást, akkor is csak ha külön célzottan vizsgálják. Annyi időnk pedig nincs. Innentől kockázat menedzsment kérdés, mert garantáltan jó megoldás nincs. 

De amúgy ugyanez a szintű alaposság kellene az élelmezési alapanyagok használata, vagy bármely olyan tevékenység során ami a kaja alapját jelentő növények és állatok nevelése vagy feldolgozásakor minket kockáztat a lánc végén. És akkor a levegőbe kerülő anyagokról ne is beszéljünk, amit a gyerekeink is szívnak és szívni is fognak. Rendszerben nézve nagyon elkeserítő a helyzet és az oltás abban csak egy csepp. Ha amúgy jól működne a távoktatás, és nem lenne pszichológiailag negatív a személyes közösségi kapcsolatok teljes kizárása, szívesen várnék én is, abszolút kockázat kerülő vagyok, a gyerekek tekintetében pláne.

“Azok jóváhagyott oltások, sok évtizedes tapasztalattal, kevés mellékhatással."

A covid-19 oltások fázis III vizsgálatát 5 - 10x annyi emberen végezték, mint a korábbi oltásokat. Majd az év elejétől kezdve a mai napig 2.6 milliárd vakcinát adtak be - számottevő mellékhatások nélkül.

Valójában ezek az oltások hatékonysága és biztonságossága jobb, mint a más betegeket elleni oltások - a jelenlegi ismeretünk alapján.

A hosszútávú hatásait nem ismerjük, de ha tegyük fel a BCG oltással átoltanak egy teljes generációt, majd 20 év múlva nőni fog a daganatos betegségek száma, össze fogjuk tudni kötni hitelt érdemlően az oltással?

20 év múlva, teljesen megváltozott körülmények között honnan fogjuk tudni, hogy mely körülmény változása volt az indikátor? 

(Egészséges táplálkozás nem ment meg a betegség alól.)

Vegulis ha eltekintunk a verrogkepzodestol, szivinfarktustol es szivizomgyulladastol illetve az ezek miatt bekovetkezett halalozasoktol, akkor szamottevo mellekhatas valoban nem merul fel.

Hatekonysagrol meg ossze-vissza jonnek a hirek pl. Sinopharm szart sem er, Angliaban a Delta-varians viszi az Astrasokat is vagy mittomen mivel oltottak ott, stb. szoval a "jelenlegi ismereteink" a lofasz kategoriaba tartoznak nagyjabol. Ahogy amugy az egesz jarvany alatt voltak.

Vegulis ha eltekintunk a verrogkepzodestol, szivinfarktustol es szivizomgyulladastol illetve az ezek miatt bekovetkezett halalozasoktol, akkor szamottevo mellekhatas valoban nem merul fel.

Ezek valójában egyike sem az oltás "mellékhatása", mert a fertőzés is pont tudja ugyanezeket, csak sokkal-sokkal nagyobb mennyiségben, azaz szimplán lecsökkentettük a kockázatot az oltással.

szoval a "jelenlegi ismereteink" a lofasz kategoriaba tartoznak nagyjabol

Ami meg nem igaz. A jelenlegi ismereteink alapján az ember (nagyságrendekkel) kisebb százaléka jut kórházba azok közül, akiket rendesen beoltottak, mint akiket nem. És ezen egyik variáns sem változtatott. A Sinopharm is jobb a semminél, még ha lehetne sokkal jobb is. Meg persze amint van másik, ami sokkal jobb eredményt ad, akkor már meg is szűnt a létjogosultsága.

Valójában ezek az oltások hatékonysága és biztonságossága jobb, mint a más betegeket elleni oltások - a jelenlegi ismeretünk alapján.

Többször linkeltem az oltással összefüggő, hazai és amerikai, súlyos mellékhatások és halálozás adatokat, amikből az látszik, hogy 20-100-szorosa a mostani kísérleti oltásoknak a hagyományoshoz képest.

Sajnos nagy eséllyel. Ha mindenki a saját jól felfogott érdekében nem szabadságjog korlátozásának tekintené a maszkot és elfogadná az oltást, neadjisten tényleg nem menne közösségbe amikor kiköpi a tüdejét vagy épp aktív koronás a vele egy fedél alatt élő családtagja (de ugye rá nem vonatkozik a karantén) akkor

1. Sokkal kevesebb helyen kellene a maszk

2. Kezelhető számokkal, elfogadhatóan minimális korlátozások mellett élhetnénk stabilan, nem hullámvölgyről hullámvölgyre 

3. Így a variánsok, de az egyéb fertőzések is szépen visszaszorulnának.

 

Róka fogta csuka. A maszk és oltás ellenes, minden szabályt és észérvet letojó, de legalább közösségbe járó emberek tartják fent a terjedési sebességet, ami miatt több a korlátozás, amit ők még jobban letojnak. 

Mindenki saját döntése hogy hogyan áll az oltáshoz, mert igenis van kockázata. De ha valaki nem tudja/akarja a közösség érdekeit figyelembe venni, akkor tartsa magát távol a közösségtől. Tanya, távmunka, bevásárlás rendeléssel. Amit muszáj személyesen, ott meg JÓL viselt maszk. 

Egyrészt a lakosságnak a gyerekeken túl van egy része, aki azért nem _kaphat_ oltást, mert jó eséllyel allergiás reakciót váltana ki.

Másfelől az oltás önmagában a mutánsok ellen nem 100%-os védettséget nyújt. Én inkább viselem a maszkot a boltokban és a buszon, minthogy valaki pofánkrákogjon és 1-2 hétig szarul legyek.

"a normálisabbik fele az országnak szopatja magát az antivaxxerek miatt a maszkhasználattal."

Ezt kicsit kifejtened, mert el nem tudom kepzelni, hogy miert kene az oltatlanok miatt maszkot hordani?

Kerdesekkel is kommunikalhatunk, igy konnyebb hulyenek nezni a masikat.

Te az antivaxxerek vedelme erdekeben hordasz maszkot ott ahol amugy nem kene vagy azt velelmezed, hogy Orban azert nem szuntette meg a maszkhasznalatot teljesen mert vedeni akarja az antivaxxereket?

aki nem oltott, annak a tb hozzájárulását növeljék a négyszeresére. mindjárt kevesebb antivaxer lenne

4 és fél éve csak vim-et használok. elsősorban azért, mert még nem jöttem rá, hogy kell kilépni belőle.

Hát, az eü baloldal delirálta piacosítása után kb.így nézne ki. Trump előtti számokat néztem az Egyesült Államokról. Akkor 60 millió olyan ember volt, akinek a eü biztosítása csak a legalapvetőbb eü-szolgáltatásokra volt jó, minden ezen felüli extra kiadás, még egy nem túl bonyolult műtét is sok tízezer dollár.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Játszunk el kicsit ezzel a gondolattal. Adott Andris, aki nem hajlandó beoltatni magát, mert a YouTube-on összeszedett minden saját véleményét kiegészítő információt, amire alapozva csak kedve híján nem doktorál virológiából. És adott Bélus, aki megkapta mindkét adagját annak az oltásnak, aminek még a hosszútávú hatásairól sem tudunk becsléseken túl semmit, a mutánsok elleni védettség szintjéről nem is beszélve.

- Bélus úgy érzi a maszk börtönében él Andris miatt, így kiharcolja, hogy a Béláknak ne kelljen maszkot hordani. 

- Mindketten megfertőződnek.

- Andris azon kevésbé szerencsések közé tartozik, akik oltás nélkül a kórházban belehalnak a betegségbe. Béla a munkahelyén és munkába menet átadja még 20 másik Bélának a fertőzést, akik közül 6 betegszabadságra kényszerül, 3 pedig bekerül a kórházba több hétre.

Ki okozta a nagyobb költséget a TB számára?

Félreértés ne essék, vannak vakcinák, amiknek az elmulasztásáért én is kirónék valamilyen büntetést. Viszont először olyan vakcinákra van szükség, amik nem csak arra elegendők, hogy a tüneteket enyhítsék. A TB számára jelen pillanatban fontosabb a terjedés korlátozása, amire az eddigi adatok alapján a maszk tűnik a legalkalmasabbnak, míg a jelek szerint az első generációs oltások ennek inkább a kiegészítésére alkalmasak. Sok értelmét nem látnám a kötelezővé tételnek. (Mielőtt felmerülne, nekem bent van két adag Szputnyik-V.)

Nem vagyok virológus, sem biostatisztikus. Azonban azt tudni vélem, hogy az influenza esetében megtippelni szokták, hogy milyen jellegű mutáns érkezik és ezért nem annyira magas az effektivitása az oltásnak. Ezzel szemben a 80-90% úgy rémlik, hogy a kínai és brit mutánsra vonatkozik, sőt, utóbbi esetében inkább alacsonyabb hatékonysági ráták rémlenek egyes vakcinák esetében.

Az influenza évente érkezik különböző variánsok formájában és magától kifut, míg a SARS2 igazából nem mutat szezonalitásra való hajlandóságot és valószínűleg még hónapokig (ha nem évekig) produkálni fog folyamatosan új mutánsokat. Magára valamit adó szakember nem hiszem, hogy kimerné jelenteni, hogy a delta vagy utódai ellen fennáll majd a 80% feletti védettség. Ahogy egyelőre még arról sem olvastam magabiztos kijelentést szakértőtől, hogy a jelenlegi oltások a vírushelyzet optimális alakulása (kevés mutáns) esetén meddig jelentenek védettséget.

Erre értettem a fentieket.

Én ezt a szálat kicsit tovább vinném, vagyis inkább részletezném.

Ha rövid távon gondolkozunk akkor igaz, hogy miután Andrist kisöpörték a fém tálcáról, így már sok költséget nem okoz az államnak, viszont nem csak a költség oldallal kellene számolni. Miután Béláék felgyógyultak, ők szépen visszamennek dolgozni és fizetik tovább az adót, a munkáltatójuk visszakapják a munkaerőt akik így már nekik is termelnek (amiből szintén fizetnek adót). Ergo, hosszútávon a Béláékért megéri kiadni a pénzt, az Andrisok meg csak pocsékba mentek és rontották az ország termelő képességét.

Én azt szoktam tanácsolni az oltásellenes, vírus tagadó ismerőseimnek, hogy üljünk le és játszunk el a gondolattal, hogy mi lenne ha Ő lenne az ország döntéshozója és neki kellene 9+ millió ember (és a gazdaság) túlélésében döntést hoznia. És itt nem is kell szó legyen a jelenlegi vírusról. Legyen szó arról ,hogy van egy betegség amiről meg csak nagyon keveset tudunk, de az biztos hogy sokan kórházba kerülnek, és hosszabb időre kiesnek a termelésből, valamint azt tudjuk hogy nincs annyi kórházi ágy és emberi erőforrás ami el tudna látni egy nagyobb volumenű virusos fertőzést az országban. Ebben az esetben, milyen döntéseket hozna, hogy a következő célokat elérje: 1. A gazdaság termelő képes marad. 2. A kórházaknak lesz elég kapacitása a virussal foglalkozni a jelenlegi terhelés mellett. 3. Az embereknek a lehető legkevésbé kelljen megváltoztatni az életét. 4. Politikailag sikeres maradjon a párt.

Általában itt feladják a vitát, mert legtöbbjük ilyen jellegű kérdésekbe bele sem gondol, hiszen leragad annál, hogy a "maszkban nem jut elég oxigén azzagyamba így meghüjülök", na meg a "szabadságom korlátozása" ami persze szóba sem jöhet...

Oltásellenesként a legkevesebb racionalitást nem látom a meghozott intézkedések mögött. Olyan jó lenne tudni, hogy mit miért csinálunk.

Leülünk, átbeszéljük, jé tényleg ez a legjobb megoldás, azt mennék oltakozni. Sajnos ész érvek nincsenek, kifogytunk. Azért kellene menni oltakozni, mert a Ceci azt mondta.

 

Kérdések:

- a vakcinák kísérleti fázisban vannak hivatalosan, függetlenül attól, hogy Ceci mit szaval

- a 12-18 éves korosztályban 3 haláleset történt, miért kellene végigoltani mindenkit?

- a COVID 85%-ban nyugdíjasokat érint, miért kell miatta az egész országot végigoltani?

- miért kellett a várandós nőket oltani, amikor a vetélés kockázata 13% és nem mutattak kiugró halálozási adatokat?

- miért nem vállal az állam anyagi felelősséget az oltás után bekövetkező esetleges egészségkárosodásért? Miért a polgárnak kell "felelősen" minden felelősséget magára vállalnia?

 

Messze vagyunk attól, hogy átbeszéljük a kérdéseket, megnyugtató válasz szülessen és menjek oltakozni, miközben nem vagyok a kockázati csoportban.

A 10 milliós országból 1000 ember sem halt meg alapbetegség nélkül.

a vakcinák kísérleti fázisban vannak hivatalosan

Persze, de az nem opció, hogy várunk 10 évet.

a 12-18 éves korosztályban 3 haláleset történt, miért kellene végigoltani mindenkit?

Azon Túlokos Tiborok miatt, akik nem oltatják be magukat, de nem is óhajtanak remeteéletet élni az erdőben. Ha minden 18 felettit beoltanánk, akkor valóban nem kéne a gyerekeket is, dehát ennek a közelében sem vagyunk, így marad ez az opció.

Mert az nyilván nem opció, hogy az iskoláskorúak ne járjanak iskolába, elég nagy szopás volt ez így is nekik. Több verzió pedig nem maradt, ha a gyerekek oltás nélkül iskolába járnak, akkor a gyerekek közvetlen családjában (ez a lakosság minimum fele) szinte mindenki el fogja kapni ezt a szart, aki nem oltatta be magát.

a COVID 85%-ban nyugdíjasokat érint, miért kell miatta az egész országot végigoltani?

Én nem szeretnék abban a 15%-ban sem benne lenni. Majd ha 99.9% lesz ez a szám, akkor majd beszéljünk újra, kb. az az a valószínűség, ami már nem fáj.

miért kellett a várandós nőket oltani, amikor a vetélés kockázata 13% és nem mutattak kiugró halálozási adatokat?

Egészen biztosan rossz számokat néztél. Biztos, hogy ezerszám oltottak várandós nőket, és nem volt száz/ezerszám vetélés, mert arról sok fb posztot olvastál volna. Plusz hogyan gondolnád a kórházban vajúdó nőket megvédeni? Külön szoba mindenkinek? Vagy vállalja be a család a kockázatot, hogy csak a gyerek jön majd haza, mert pont a kórházban szedi össze ezt a szart az anyuka a többi oltatlantól? (hiszen az összes társa is mind oltatlan kéne legyen a logikád szerint, és össze vannak zárva egy szobába)

miért nem vállal az állam anyagi felelősséget az oltás után bekövetkező esetleges egészségkárosodásért? Miért a polgárnak kell "felelősen" minden felelősséget magára vállalnia?

Ez NOOP, mivel a büdös életben nem bizonyítod be, hogy az oltás volt az oka az egészségkárosodásnak (értsd: oltás nélkül nem jártál volna így). Tehát egy valójában nem létező lehetőségtől estél így el.

A 10 milliós országból 1000 ember sem halt meg alapbetegség nélkül.

Ezzel a gondolattal az a probléma, hogy az ország lakosságának igen jelentős százalékának van alapbetegsége ezen definíció szerint (és nem, nem csak a 65 felettieknek, ott már gyakorlatilag mindenkinek van). Szóval megfogalmaztad a "Tajgetosz mint megoldás" c. opuszt, aminek azért nincs olyan rettentő nagy támogatottsága a fejlett országokban.

Más országok vakcina és kirekesztés nélkül is jobb eredményt értek el, mint Ceci. Emellett csak itthon van covidfasizmus, máshol az állam ingyen PCR teszteket ad az antivaxxereknek. Elfogadják az egyén döntését basztatás helyett. Fura mi?

Sőt, vannak országok, ahol az orvosságot sem tiltották be hivatalosan (ivermectin).

Azt egy másodpercig sem mondtam, hogy ezt ne lehetett volna sokkal jobban csinálni. A legnagyobb hiányosság azonban nem a szabályozásban volt, hanem az őszinte kommunikáció hiányában.

Azután, hogy a nagyobb csúcsokon is basztunk a tényleg potenciálisan fertőző embereket tesztelni (akik ugye még ha akartak volna, akkor se tudták volna az oltást választani, mert nem volt), én annyira nem érzem, hogy ehhez képest indokolt lenne most azokat tesztelni, akik saját döntésükből szarják le az egészet.

> hanem az őszinte kommunikáció hiányában

 

Hát ebben sajnos egyet kell érteni. Az adatelemzések során most jutottam el odáig, hogy az oltásoknak nincs kimutatható hatása a KSH halálozási adatokon.

Eddig bemondásra kellett elhinni Cecíliának, hogy minden vakcina biztonságos.

 

Tudod, ha lenne követési rendszer, ahol az ember látná, hogy ennyit oltottunk be, ennyi halt meg 2 hónapon belül, ennyi mellékhatás, lehet, hogy már rég beoltattam volna magam kínaival.

 

Kezdetben ugye kényelmetlen, mert a polgárok kérdezősködnek és néha fel kell függeszteni az oltási programot, ha valami megmagyarázhatatlan történik. De ugye 5 millió fölött a maradék 3 milliónál már elég lenne megmutatni az adatokat, hogy nézd meg magad. Norvégiában 1 millióból 7 vérrögképződést felismertek, itthon csak az tűnne fel, ha minden századik meghalna.

Őrült káosz van, Cecília sem tudja, hogy mi történik az egészségügyben. A KSH adatok szerint az első hullám nagyobb volt, korábban kezdődött és több halálos áldozatot követelt, mint a második.

Ha duplaannyi lélegeztető gépet rendelnek, mint amennyi kell, az számítási hiba. Cecília 17000 lélegeztetőgépe nagyságrendi tévedés, szerintem ennyi már elég lenne ahhoz, hogy repüljön. Fogalmuk sincs, hogy mi történik az országban.

„Az adatelemzések során most jutottam el odáig, hogy az oltásoknak nincs kimutatható hatása a KSH halálozási adatokon.”

Ezt beszéld meg Dolphy kollégáddal, aki szerint a szar eü. miatt hónapokon át volt 300 halott/nap a járvány alatt. Ha megnézed a nagy átoltottsággal bíró országokat, azt láthatod, ahogy nőtt a beoltottak száma, olyan mértékben csökkent az új fertőzések és a halálesetek száma is.

Amúgy olyan adatokat kérsz, amelyek megtalálhatók, igaz, nem tolják eléd. De ez – minden ellenkező sugallatoddal szemben – láthatóan úgysem számítana, hiszen ha tényleg érdekelne, össze tudnád szedni. A hozzád hasonlókkal való vitákban ellenérvek miatt meg is tettem. 

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Itt egy adatelemzés:

https://github.com/kamutelapo/covid/blob/master/k%C3%A9pek/KshVsHivatal…

 

Nem kimutatható rajta az oltás hatása. Ha szerinted vannak magyar adatok, kérlek linkeld, ne csak prédikálj róla. Érdekelne.

 

Az átoltottságot kurvára nem fogod tudni kimutatni a járványgörbéből. Kipróbáltam szimulációval, ha napi 100k-t oltasz, ugyanúgy haranggörbét kapsz, csak kisebbet, gyorsabban lesz vége, feltéve, ha a vakcinák működnek.

A magyarországi őszi és tavaszi hullám durván ugyanakkora volt, nincs látványos eredmény. Sőt szimulációval kipróbáltam, hogy lehetséges-e járvány alatt oltással bedurrantani a járványt, nos igen.

A jelenlegi adatok alapján képtelenség megmondani, hogy a konteónak vagy a vakcináciknak van igazuk.

Működőképes vakcináknál nem kellene 80-90%-os átoltottság sem, csak szart se érnek a jelenlegiek.

Lényegében minden mondatodhoz kéne magyarázat.

Nem tudom, honnan vetted az adataidat (nem ártana belinkelni), de a KSH oldala alapján valamit nagyon benéztél.

22.2.1.2. Halálozások száma nemek és korcsoportok szerint, hetente

Öt év + 2020-21 adatai. Ezek alapján a második és a harmadik hullámban jelentős emelkedés volt a halottak számában.

Az átoltottságról és a szimulációról szóló két mondatod ellentmondanak egymásnak. Ha nem tudod a görbéből kimutatni, akkor egyforma a két görbe. Ha nem egyforma, mert az egyik alacsonyabb és szűkebb, mint a másik, akkor már ki is mutattad.

Nagyon durva összehasonlításban volt „ugyanolyan”, lásd a görbéidet!

Mi az, hogy nincs látványos eredmény?

„Működőképes vakcináknál …”

Egyik vakcina sem ígért eddig sem, és azután sem ígér 100%-so védelmet.

„Sőt szimulációval kipróbáltam, hogy lehetséges-e járvány alatt oltással bedurrantani a járványt, nos igen.”

Ezt miképp is?

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Ha már szóba került a KSH, az ott lévő eltéréseket én sem tudom értelmezni a hivatalos covid járványhullámokhoz.

Ezt nézem:

https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html

vs.

Magyar hivatalos halálozások:

https://www.worldometers.info/coronavirus/country/hungary/

Ehhez képest a Ukrajna, ahol kb. 4.1%-os az átoltottság (első oltást megkapók). ~ hasonló a 3. hullám is:

https://www.worldometers.info/coronavirus/country/ukraine/

Jó lenne erre valami magyarázat.

Nem tűnt nekem fel, hogy mi közöm a történethez.

Másik statisztikai adat a KSH-ból 40 év alattiak halálozási rátájára:

https://raw.githubusercontent.com/kamutelapo/covid/master/k%C3%A9pek/Fi…

 

A legutóbbi két hullám során 40 év alatt a KSH adatok szerint +146 fő halt meg. Sajnálatos, de legalább 4.5 millió ember van ebben a korcsoportban.

Nem tiszta, hogy mi a jó büdös fenének kellene nekem kísérleti vakcinát saját felelősségre felvenni, amikor az emberek 99,997%-a túlélte a vírus hullámait ebben a korcsoportban.

Persze hogy nem, mert a gyermekeknek még ACE2 receptorai sincsenek. Várhatod, hogy megfertőződjenek...

Majd akkor fognak megfertőződni, amikor nekem menstruációs görcseim lesznek.

 

Ezért halt meg a 40 év alatti korosztályból összesen 146 ember, a 18 év alatti korosztályból meg összesen öten.

„mert a gyermekeknek még ACE2 receptorai sincsenek”

Azt kéne kideríteni, az összeesküvés-, kemtrél-hívők, oltásellenesek miért nem ellenőrzik egy-egy állításuk valós voltát. Mert természetesen hülyeség, amit állítasz. Kérdés, valamit olvastál, amit aztán félreértettél, vagy már eleve hazugság volt, amit olvastál.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

„Sőt szimulációval kipróbáltam, hogy lehetséges-e járvány alatt oltással bedurrantani a járványt, nos igen.”

> Ezt miképp is?

 

Elég egyszerű: járvány alatt oltasz, az oltás legyengíti az immunrendszeredet, így könnyebben elkapod a COVID-ot.

A matematikai görbe nem az, hogy a fertőzhető képességed 100%-ról 50%-ra leesik, hanem mondjuk 400%-ról esik le 50%-ra.

Ilyenkor a járvány zömében az új oltottak között fog terjedni.

 

A szimuláció azért elég szépen megmutatta, hogy legalább 4X,5X gyengítés kellene ahhoz, hogy oltással a járványt bedurrantsd. Normál esetben, hatásos vakcinák esetén, még a 2X is kisebb görbét eredményez az oltatlannál.

 

Hatásos vakcina: nem kapod el és nem fertőzöl... (szép is lenne)

Hatásos vakcinával a vuhani vírus 1,6-os R értékét 45%-os átoltottsággal is bevered a földbe.

„járvány alatt oltasz, az oltás legyengíti az immunrendszeredet”

Mi módon tenné ezt?

Ez az állítás nemhogy nem igaz, hanem kifejezetten az ellenkezője történik.

A védőoltások nem gyengítik, hanem erősítik az immunrendszert. Az oltóanyagban lévő antigének ellen specifikus immunválaszt váltanak ki.

A madárinfluenza járvány idejéből:
Dr. Bogárdi Mihály: Az oltás nem támadó oltás, hanem védőoltás!

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Íme egy ábra a "nem ismert alapbetegség"-ű emberek halálozásáról az oltási kampány alatt.
https://raw.githubusercontent.com/kamutelapo/covid/master/k%C3%A9pek/Ne…

Nem furcsa, hogy a járvány közepén nő meg 1%-ról 10%-ra az egészségesek halálozása pont március után, amikor elkezdik őket járványcsúcson oltani?

Előtte miért nem haltak meg?

 

Balázs Fecó:

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész tudta, hogy kora és szívbetegsége miatt vigyáznia kell, életveszélyes lehet számá­ra­ a fertőzés. Amit lehetett, meg­tett, az influenza elleni oltást is beadatta magának. Talán éppen ez volt az oka, hogy az első jeleket nem vette komolyan, azt hitte, mellékhatás­ a kis hőemelkedés. Még elment a Sztárban Sztár gálaműsorába­ is, nem sejtve, hogy nagyobb a baj. A kórházban hamar kiderült, hogy koronavírusos, állapota válságosra fordult, lélegeztetőgépre került. 

Darabos Béla
Három héttel az első koronavírus elleni védőoltása után meghalt a Vas megyei Bozsok független polgármestere, Darabos Béla.

 

Tipikus.

Hide the Pain Harold is oltás után betegedett le: https://hungarytoday.hu/hide-the-pain-harold-coronavirus-hospitalized-s…

"10 days after the first vaccination I started to feel unwell, couldn’t catch my breath, lost my appetite, and felt tired.”

Volt még pár celeb, akkor figyelemmel olvasta akkor a híreket (és az ismerősök sztorijait), annak feltűnt szerintem ez a jelenség. Nagyon gyanús volt, de persze nehéz bizonyítani tisztességes statisztikák nélkül.

Jankovics Marcell beoltatja magát:

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20201230-jankovics-marcell-is-beolt…

Jankovics Marcell meghalt:

https://24.hu/kultura/2021/05/29/jankovics-marcell-meghalt/

 

Az oltást megkapta, de nem tudjuk, hogy mikor. Május végére meghalt, de mikor vehette fel a második oltását? Az idő elég kevés, ráadásul ha a kínait visszautasította...

Nem furcsa, hogy a járvány közepén nő meg 1%-ról 10%-ra az egészségesek halálozása pont március után, amikor elkezdik őket járványcsúcson oltani?

Az a baj a statisztikákkal (szemben a tudatosan végzett tesztekkel), hogy nincs kontroll csoport, és több (sok) paraméter is változik egyszerre, amiknek a jelentős részét nem is ismerjük. Emiatt az ilyen típusú statisztikai következtetéseket tudományosan nem szokás értelmesnek gondolni. Fordítva, ha tudományosan ismert az összefüggés módja (mondjuk pl. ha valaki fejbeverünk egy bunkósbottal, akkor tudjuk, hogy miért fog az illető nagy eséllyel elhalálozni), akkor visszaellenőrzésnek elmegy ez a fajta statisztikai bűvészkedés, hogy nolám, a statisztika sem mondott ennek ellent. Vagy ha igen, akkor el lehet azon gondolkodni, hogy melyik paramétert nem vettük figyelembe.

Mert az nyilván nem opció, hogy az iskoláskorúak ne járjanak iskolába, elég nagy szopás volt ez így is nekik. Több verzió pedig nem maradt, ha a gyerekek oltás nélkül iskolába járnak, akkor a gyerekek közvetlen családjában (ez a lakosság minimum fele) szinte mindenki el fogja kapni ezt a szart, aki nem oltatta be magát.

Miert kapna el szinte mindenki? Nezd meg a statisztikakat, milyen keves PCR pozitiv tesztet talaltak a teljes lakossagra nezve pedig tavaly ev vegeig meg senki nem volt beoltva. Ezek azok a tulerzekeny PCR tesztek amik a virus olyan merteku elofordulasat is kimutatjak, amik meg az alanyt sem kepesek megfertozni. Kizart dolognak tartom, hogy egy tunetmentes ember ugyanolyan virulens lenne, mint egy kohogo-krakogo, tobbszervi gyulladassal kuzdo szerencsetlen. Ilyen a vilagon nincsen. Annal is inkabb, mert most azt kezdik igazoltnak latni, hogy az oltottak bar elkapjak a fertozest, az immunrendszer hatekonyabban gyozi le a virust, enyhebb lefolyasu es emiatt kevesbe fertozoek is. Ez ne lenne igaz a gyerekekre akik szinten hasonloan hatekonyan bannak el a virussal?

Godenyek is talaltak kutatasokat (nem tudom megkeresni, mert kurva szarul publikaljak a cuccaikat, lehetetlen keresni) amik cafoljak az elmeletet miszerint a tunetmentes ember, plane a gyerekek jelentosen fertozoek lennenek. Teljesen teves felfogas, hogy a gyerekek potencialis veszelyt jelentenek. A virus sem veszelyes rajuk nezve, egymast sem nagyon tudjak megfertozni es masokat sem. Emiatt persze az iskolak bezarasa is teljesen felesleges es kontraproduktiv. Errol is volt kutatas.

Arrol nem is beszelve, hogy ott a fasza oltas. Ha a szulo fel, hogy a gyerek hazahozza a koronat a sulibol, oltassa be magat. Az oltas egyetlen egy ember vedelmet szolgalja: aki megkapta. Pont.

Én nem szeretnék abban a 15%-ban sem benne lenni. 

Ezt jelenti a valodi onkentesseg. Eldonheted, hogy a betegseg vagy az oltas kockazatat vallalod. 

Biztos, hogy ezerszám oltottak várandós nőket, és nem volt száz/ezerszám vetélés, mert arról sok fb posztot olvastál volna.

Rengeteg fb posztot olvastam oltas utani mellekhatasokrol, vetelesekrol, halalozasokrol. Godeny es konteos csoportokban persze, tehat nyilvan ugy kamu az egesz ahogy van, igaz?

Ezzel a gondolattal az a probléma, hogy az ország lakosságának igen jelentős százalékának van alapbetegsége ezen definíció szerint

Teny es valo a beteganyag Magyarorszagon az egyik legszarabb. De a legundoritobb dolog emiatt a gyerekeken verni el a port.

Annal is inkabb, mert most azt kezdik igazoltnak latni, hogy az oltottak bar elkapjak a fertozest, az immunrendszer hatekonyabban gyozi le a virust, enyhebb lefolyasu es emiatt kevesbe fertozoek is.

...

Az oltas egyetlen egy ember vedelmet szolgalja: aki megkapta. Pont.

Ezen két állítás közt erős ellentmondás van.

Ebben igazatok van, de csak erosen kozvetetten.

En ezt egy nagyon eroltetett es teljesen ellenorizhetetlen ervnek tartom az oltas mellett. Az oltott fertozokepessege csokken mihez kepest? Ha elkapta volna oltas nelkul es eros tuneteket produkalna, de ha oltas nelkul is tunetmentesen esik at rajta, akkor nem javit az oltas jelentosen.

Kiket fertoz potencialisan? A haverjat akivel maszkban talalkozik? Ot szinte biztos, hogy nem fertozi meg oltas nelkul sem. A parjat akivel dugni is szokott? Ot pedig tutira megfertozi oltas ide vagy oda.

A nyereseg olyan kis merteku es felteteles, hogy gyakorlatilag statisztikai hiba. Ha vedelmet szeretnel a virus ellen, magadat oltasd be, ne masokat cseszegess!

Feltehetőleg egy kissé mindenképpen fertőz mindenki. A mechanizmus valahogy úgy néz ki, hogy valaki megfertőződik, a szervezet elkezd védekezni (vagy nem), és az alatt az időszak alatt, amíg a szervezet nem számolja fel a vírust, meg tud fertőzni másokat is. A mértéke jó kérdés, hajlok arra, hogy a vírus először elsősorban igyekszik a gazdaszervezetben szaporodni, és amíg el nem ért egy adott mértéket, nem fertőz másokat, de hogy ez az idő mennyi, ezt végképp nem lehet tudni.

Azt viszont régen emlegették, hogy a koronavírussal az az egyik probléma, hogy hosszú a lappangási ideje, és az alatt (vagy legalább annak egy része alatt) is fertőz, tehát már a tényleges megbetegedés előtt egy-két héttel. Ebből lett aztán a 10 nap karantén.

El tudom képzelni, hogy igazad van abban, hogy aki tünetmentesen esik át rajta, az nagyjából annyira fertőz, mint az oltott. A probléma ott van, hogy azt lehet tudni, hogy ki az oltott, mert az oltás a múltban megtörtént, azt viszont nem, hogy ki fog tünetmentesen átesni a betegségen. Az rendben van, hogy aki bizonyítottan átesett rajta (pozitív PCR teszt), azt kb. hasonlóan kell kezelni, mint akit oltottak, de aki még nem találkozott a vírussal, azt nem lehet. És sok tünetmentes sose teszteltette magát, így lehet, hogy védett, lehet, hogy nem.

Kiket fertoz potencialisan? A haverjat akivel maszkban talalkozik? Ot szinte biztos, hogy nem fertozi meg oltas nelkul sem.  

Mintha épp arról lenne szó, hogy töröljék el a maszkhasználatot. Innentől kezdve ez a kérdés kicsit mellément, nem?

Mintha épp arról lenne szó, hogy töröljék el a maszkhasználatot. Innentől kezdve ez a kérdés kicsit mellément, nem?

Oszinten megmondom, mar fogalmam sincs, hogy min vitatkozunk. :)

En csak annyit akartam mondani azt hiszem, hogy a gyerekekre mutogatni es nyakra-faszra oltogatni oket, mert "potencialis veszelyforrasok" egy budos nagy oltas-propaganda kamu. ...es szemetseg is, mivel rajuk a virus nem jelent veszelyt, az oltas viszont igen.

Oltott/nem oltott fertőzés: ajánlom figyelmedbe:

Telex: Tíz napig tartott az izraeli lazítás: a delta variáns terjedése miatt újra maszkot kell viselni beltéren

A gyerekek beoltott szüleit a helyi szabályok nem kötelezik karanténra, viszont a be nem oltott gyerekeket a szülőknek otthon kellett volna tartaniuk az előírt két hétig: ennek ellenére a szülők elengedték őket iskolába, táborokba, a gyerekek pedig vitték magukkal a vírust.

Ha ez a hír igaz, akkor ez válasz arra, hogy mi van az oltatlan tünetmentesek esetében.

Telex :)

Az idezett cikkben egy telexes ujsagiro hivatkozza egy masik telexes ujsagiro korabbi cikket:

"Izraelben be nem oltott gyerekek miatt robbant be újra a járvány az indiai variáns terjedésével".

"Az új esetek két gócpontja Binjamina és Modiin, ezeken a területeken külföldi útról visszatérő, de még be nem oltott gyermekek terjesztették el a vírust."

Molnar Reka, te csak tudod, hogy ki terjesztett el Izraelben es mit, igaz? :)

"A múlt héten a delta variáns tette ki az új esetek 99 százalékát, a delta plusz variánsból 42 esetet regisztráltak."

42 eset te josagos isten, ki fog halni az emberiseg. Nem is tudtam, hogy a "delta" utan "delta-plusz" jon, de le a kalappal, nagyon kreativ.

Nagyjából ismerjük, hogy mit jelent a "helyi média" pl. idehaza, mennyire az oltaspropagandat tolja és mennyire nézi hülyének a másképp gondolkodokat, szóval ettől én nem adok nagyobb hitelt a hírnek.

De te nyugodt szívvel vedd készpénznek a mainstraimet és a WHO allasfoglalasait, hidd el, hogy veszélyes virusjarvany van és oltasd be magad. Nem kell a hozzaszolasaimra reagálnod. 

Minden esetben meg fogják magyarázni, hogy az oltatlanok az összes probléma okozói. Aztán ha megnézed az esetek elemzésének módszertanát, akkor néhány újságíró bullshit generátorát fogod megtalálni :-)

Van egy vírus, amit nem izoláltak még (a vírusokra érvényes tudományos módszertanoknak megfelelően ismereteim szerint, hanem csak a génjeit szekvenálták), nem is látta még senki soha (szintén ismereteim szerint). Terjedés közben pláne nem látta senki soha. De azt nyilván pontosan meg tudják mondani, hogy ki terjesztette el! Tuti, hogy az oltatlan gyerekek voltak, hiszen másképpen nem lehetett. Hogyne.

"Az adatokban azonban még sok bizonytalanság van, ráadásul van egy jó hír: a védőoltást kapottak tünetei enyhébbek, vagyis a súlyos betegségtől még mindig erősen véd a vakcina.", ez telleg jo hir. ha valamelyik tokkelutottol megis elkapnam, akkor nem fogok beledogleni, igaz lesz par kiesett munkanap :(

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

A cikk szempontjából gázosabb részek következnek:

"Az adat feltehetően még csak becslés"

"Nem teljesen világos, hogy a megfertőződött oltottak mind teljes védettséget szereztek-e már"

Magyarul lófaszt nem tudunk, de az hírértékű, hogy a nem tudjuk hány napos (ergó esetleg akár kb. nulla) védettséggel járó emberek is meg tudtak fertőződni. Hát ezért tényleg érdemes volt a billentyűzet elé ülni...

na arról a gépről, amivel ezt beküldtem, nem írok ide többet. nem tudom, mi okozta, a beküldésre nem tűnt el az ablak, legalább egy percig, nyilván ráismételtem. Előfordul, hogy az egér véletlen kettőt kattint, de ez nem az volt. Bocs.

Kevés volt a fertőzött? Tavaly tavasz óta zárt helyen kötelező a maszk, jó ideje nyílt téren is az volt, mégis lett 807000 igazolt fertőzött, meg ki tudja, mennyi még. Egy hagyományosan maszk nélküli influenzajárvány alatt sem fertőződik meg az egész ország, sőt, lehet, még annyi sem, mint a koronavírus miatt.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Csináltam egy korlátozás szimulációt, hogy a kormány drasztikus lezárásai megjelennének-e a járvány görbén.

A járvány indulásakor konkrétan megfelezed egy korlátozással az R értéket.

Íme az eredmény:

https://raw.githubusercontent.com/kamutelapo/covid/master/k%C3%A9pek/Ko…

Gyönyörű haranggörbét kapunk mindkét esetben. Sajnos pusztán a görbe alakjából meg nem mondjuk, hogy ért-e valamit a korlátozás, vagy sem.

Ki miben hisz, azt olvassa le.

zárt helyen kötelező a maszk

Zárt, nem szellőző helyen (pl. télen egy fűtött szoba) maszk nélkül 15 perc, maszkkal pár óra a várható ideje annak, ami alatt reálisan elkapod ezt a szart.

Ergó a maszk arra jó, hogy a sarki boltban ne legyen gáz, amíg beszaladsz, de otthon, munkahelyen, iskolában a rendszeresen, naponta órakat összezárva eltöltő emberek esetén egyáltalán nem oldja meg a problémát.

Simán lehet még az is, hogy el is kaptad, át is ment rajtad tünetmentesen. Az ismerősi körömben van olyan ember, akiről kiderült, pont mielőtt oltást kapott volna, hogy jé, hát te átestél rajta. Olyan is van, aki a második Szputnyik után elment ellenanyagot méretni, és kb. kiakadt a skála. Amire azt mondja a szakirodalom, hogy akkor szokott ilyen lenni, amikor valaki átesett + 2 oltás.

A teljesen tünetmentesek arányát az összes fertőzöttön belül 80% környékére saccolták.

Ezek azok a tulerzekeny PCR tesztek amik a virus olyan merteku elofordulasat is kimutatjak, amik meg az alanyt sem kepesek megfertozni

A PCR teszt érzékeny, ha van ott valami, azt tuti megmutatja. A gond a mintavétel. El tud a dolog ott bukni, hogy nem elég ügyesen/nem pont a jó helyről veszik a mintát. Vagy szimplán még nem is tart ott a fertőzés a delikvensben. Ha valakitől minden nap vesznek mintát (ideális esetben más-más végzi ezt), akkor tuti "le fog bukni" a fertőzés, tehát ha valaki 30 napon át negatív tesztet ad, az kb. biztos, hogy nem volt fertőző. Csak hát ugye nem így tesztelték az embereket...

Szóval emiatt egy darab negatív PCR teszt még azt sem jelenti, hogy az illető nem fertőz, de azt pláne nem, hogy nincs benne a fertőzés.

milyen keves PCR pozitiv tesztet talaltak a teljes lakossagra nezve

Olyan következtetéseket próbálsz levonni a rendelkezésre álló adatokból, amik nem igazak. Azért volt kevés pozitív PCR teszt, mert eleve keveset teszteltünk. Eleve a valós fertőzöttek töredékét teszteltük, mivel tünetmentes embereket kb. egyáltalán nem teszteltünk. Aki negatív tesztet adott, azt nem teszteltük utána még 2x-3x, hogy hátha rosszkor teszteltünk, hátha hibás volt a mintavétel, beértük azzal, hogy most pont nem tudtuk kimutatni, és hát ennyike.

Kizart dolognak tartom, hogy egy tunetmentes ember ugyanolyan virulens lenne, mint egy kohogo-krakogo, tobbszervi gyulladassal kuzdo szerencsetlen

Egyrészt a fertőzésnek van időbeli lefolyása, ezért is 10-napos mostanság a karantén. Másrészt a tünetmentes és a kórházban haldokló között azért vannak még fokozatok. És egyáltalán nem biztos, hogy ami az elején még tünetmentesnek látszik, abból nem lehet egy héttel később intenzív osztály. Magyarul még a tünetmentes fázisban is elég fertőző tud lenni ez a szar ahhoz, hogy terjedjen. Valójában ez az egyetlen igazi oka annak, hogy ennyire terjed. A influenzában az (is) a jó, hogy kb. akkor terjeszti a delikvens, amikor már taknya-nyála folyik. Az meg mindenkinek feltűnik. 

Ez ne lenne igaz a gyerekekre akik szinten hasonloan hatekonyan bannak el a virussal?

A gyerekek sem úgy bánnak el vele, hogy nem fertőződnek meg kb. egyáltalán. Nyilván van egy ilyen része a dolognak is, hogy kisebb eséllyel kapják el (de bizony el tudják), az mondjuk fontosabb, hogy ha el is kapják, sokkal nagyobb eséllyel lesz enyhébb, vagy tünetmentes. De ebből nem következik, hogy nem is fertőznek.

A fenti spekulációddal ellentétben hozzám azért eljutottak való életbeli tapasztalatok.

a) ~30 körüli kolléga és felesége is elkapta, egy kb. falu méretű helyen, miközben kb. senkivel nem haverkodtak, és nem is jártak sehova - viszont a két gyerek járt oviba. Nekik jobb ötletük nem volt, minthogy valamelyik ovis gyerek hozta haza.

b) 650-fős budapesti gimnázium - már tavaly szeptember 1-re sikerült három diáknak összeszednie, ebből egy csak lázas volt, de ezt pont akkor produkálta, amikor nyaralni mentek, így szegény karanténban nyaralt... a másik kettő rendes tüneteket, aztán pozitív tesztet produkált. Az egyikük ezt persze csak a harmadik tanítási napon... Aztán a novemberi zárásig osztályonként átlag heti egy gyerek hullott ki "saját jogán", inkább időben elosztva, mint csoportosan. Az őszi szünet végén is több gyerek "hosszabbított", mert túl jól nyomták a haverkodást.

Szóval az az álláspont, hogy a gyerekek el sem kapják, és pláne nem is adják tovább kb. soha, az nálam nincs megerősítve a valóság által.

Rengeteg fb posztot olvastam oltas utani mellekhatasokrol, vetelesekrol, halalozasokrol. Godeny es konteos csoportokban persze, tehat nyilvan ugy kamu az egesz ahogy van, igaz?

Hát de na. Ha csak itt hallasz sokról (akik közül nyilván nem ismersz senkit, de még közös ismerős sincs velük), máshol meg kb. semmiről, az mindenképpen fel kéne hozza azt a kérdést, hogy ez hogy lehetséges. Mert ha ez valóban ennyire gyakori, akkor kéne legyen a hozzád kevés hopnyi távolságra levők között is ilyen, és el kéne jusson az infó az ismerősök láncolatán is. Olyan nem létezik, hogy mindig csak világvégi, vadidegen, nevét-arcát fel nem vállaló, hihetőnek látszó ismerősökkel nem bíró arcoknál forduljon az ilyesmi elő.

Szóval emiatt egy darab negatív PCR teszt még azt sem jelenti, hogy az illető nem fertőz, de azt pláne nem, hogy nincs benne a fertőzés.

Ezt is Telexen olvastad?

Magyarul még a tünetmentes fázisban is elég fertőző tud lenni ez a szar ahhoz, hogy terjedjen.

Bullshit, oltaspropaganda. Ezt irtam feljebb, hogy en ezt nem hiszem el es az eltelt cirka 1.5 ev alatt nem is latom igazoltnak. Lofasz mennyisegu embert fertozott meg mindig, pedig eltelt 2 ev es van 8 fele hudefertozo varians.

a) ~30 körüli kolléga és felesége is elkapta, egy kb. falu méretű helyen, miközben kb. senkivel nem haverkodtak, és nem is jártak sehova - viszont a két gyerek járt oviba. Nekik jobb ötletük nem volt, minthogy valamelyik ovis gyerek hozta haza.

Hagy talaljam ki: elmentek PCR tesztet csinaltatni es pozitiv lett mikozben egyikunk sem jelentkezett semmilyen tunet es meg csak korhazba sem kerultek. De durva ez a virus!

b) ... csak lázas volt... a másik kettő rendes tüneteket...

Komolyan? Tusszentett is? Fajt a torka?

Hát de na. Ha csak itt hallasz sokról (akik közül nyilván nem ismersz senkit, de még közös ismerős sincs velük), máshol meg kb. semmiről, az mindenképpen fel kéne hozza azt a kérdést, hogy ez hogy lehetséges.

Igy van, fel is hozza azt a kerdest, hogy a mainstream mediaban miert nem hallunk sosem ezekrol a dolgokrol? Miert csak a panikkeltes megy ejjel-nappal es a veszely indokolatlan felnagyitasa? Vagy amikor vegre irnak rola 2 sort akkor miert bagatelizalva, hulyenek nezve, virustagadozva, konteozva? Nem tul regi pelda: ezt a virust laborban allitottak elo.

Mert ha ez valóban ennyire gyakori, akkor kéne legyen a hozzád kevés hopnyi távolságra levők között is ilyen, és el kéne jusson az infó az ismerősök láncolatán is.

Tenyleg? Akkor pl Covidos ismerosomnek is kene lennie minimum egynek, komoly tunetekkel, lelegeztetovel, delta plusz plusz plusz varianssal. De nincs. :(

„Bullshit, oltaspropaganda”, lenne, ha már nem derült volna ki tavaly tavasszal, hogy a tünetek megjelenése előtt 5 nappal már fertőzőképesek az emberek. Hol voltak még a vakcinák…

„Lofasz mennyisegu embert fertozott meg mindig, pedig eltelt 2 ev es van 8 fele hudefertozo varians.”

A 181 millió fertőzöttet azért nem mondanám lófasz mennyiségnek.

Azért jók a WHO 2019-es haláloki adatai, mert abba még nem kavart bele a koronavírus. Nincs kedvem a konkrét számot kikeresni, de március-március időtávon 3 millió fölötti számmal a koronavírus a harmadik.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

181 millió teszt pozitívat akartál írni, engem viszont csak a konkrétan beteg (értsd náthánál komolyabb tünetekkel rendelkező) emberek érdekelnek.

Erre szoktam mondani, hogy ez a PCR tesztek járványa igazából, nem a koronavírusé.

lenne, ha már nem derült volna ki tavaly tavasszal,

Hát persze, hogy kiderült. Az is nyilvánvaló, hogy a propaganda addig nem indul el, amíg nincsenek vakcinák igaz? Mert nem tudták már a járvány "kirobbanásakor", hogy itt lesznek mRNS vakcinák, amiken mellesleg már 30 éve dolgoznak. Istenem, milyen mértékű naívitás uralkodik benned is.

Kb. mint akik elhitték a denevér sztorit. Pont ott egy víruslabor, abban a városban ahonnét a járvány elindul, de tutira a piacról származik egy denevérről és totálisan tök véletlen. Kinek tollas ennyire a háta, de tényleg?

„Hát persze, hogy kiderült. Az is nyilvánvaló, hogy a propaganda addig nem indul el, amíg nincsenek vakcinák igaz? Mert nem tudták már a járvány "kirobbanásakor", hogy itt lesznek mRNS vakcinák, amiken mellesleg már 30 éve dolgoznak”

Akkor ez egy összeesküvés-elmélet a részedről, ami szerint már 30 éve készülnek a vakcinás génmódosításra, vagy valami hasonló?

A teszt pozitív erős valószínűséggel fertőzött. Persze lehet kevesebb, de jóval több is, hiszen messze nem mindenkit teszteltek, és nem csak itt, a fejlett világban. Indiában valószínűleg sok százezerrel több halott van, mint a hivatalos adat. Ázsia más országai és Afrika szintúgy.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Másik oldalról: Indiában közel 500 millió a 35+-os, ezen belül a 40+-os is közel 400 millió, ráadásul messze rosszabb eü. rendszer, mint bármely európai országban. Baszki, egy-két éve még az volt a nagy hír, hogy 110 millió nyilvános WC-t építettek Indiában, mert 2014-ig az indiaiak fele 2014-ig a szabad ég alatt szart, amikor rájött az inger. A Gangeszben úszó, felpuffadt, madarak tépte hullák mellett fürdenek. És hasonló finomságok. India kb. a 2500 évvel ezelőtti szinten ragadt, még az angol gyarmatosítás sem hozott sok változást.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Akkor ez egy összeesküvés-elmélet a részedről, ami szerint már 30 éve készülnek a vakcinás génmódosításra, vagy valami hasonló?

Nem kell ehhez osszeeskuves-elmelet, megteszi egy osszehangolt gyogyszeripari lobbi, lasd H1N1 "jarvany". Ott is reflexbol ment a vakcinabiznisz, csak tul hamar fulladt be a jarvany. Erre most ugyesebben "rakeszultek". ;)

A teszt pozitív erős valószínűséggel fertőzött.

Csab kollega biztosan tud pontos szamokat, de a teszt pozitivnak egy jo nagy resze meg csak meg sem betegszik. Fertozokepessege pedig velemenyem szerint erosen kerdojeles.

Nem vitattam, hogy érdemes Béláékért kiadni a pénzt, csak azt, hogy indokolt lenne Andrisnak emiatt 4x akkora TB járulékot fizetni. Az egy dolog, hogy holtan nem fog TB-t fizetni, de egészségügyi ellátást sem fog igény bevenni.

A dolgon az tudna változtatni, ha az oltás biztosan kivédené a fertőzés továbbadásának a valószínűségét, mert akkor Andris esetében tényleg biztos volna, hogy a szkeptikus hozzáállásával csak Ő növelheti a TB kiadásait, Béláék nem.

Abban remelem nincs vita, hogy a gazdasag se nem maradt termelokepes, se nem sikerult megmenteni, mas szoval a jarvanykezelesunk ezen a fronton totalis kudarc. Cserebe viszont az embereknek kurvara meg kellett valtoztatnia az eletet, sokan ebbe szepen tonkre is mentek, tovabba a korhazak is ki voltak tomve Covidosokkal, akik kozul napi 300 ment is a hullahazba honapokon keresztul.

Nyugodtan meg lehetett volna probalni a Mindenkitmegmento Atyauristen eljatszasa helyett mondjuk teszem azt telibeszarni az egesz kovidosdit es akkor legalabb a gazdasag megmentese pipa lett volna. Tekintve, hogy lakossagaranyos elhalalozasban listavezetok vagyunk, nehezen hiszem, hogy a Covidban lett volna annyi, hogy lezarasok nelkul ennel lenyegesen nagyobb karokat okozzon.

Ezen kivul erdemes egy kicsit szetnezni a nagyvilagban, hogy mely orszagokban lattak meg indokoltnak egy diszkriminacios kartya bevezeteset a mienknek kisebb atoltottsag mellett. Milyen korlatozasok vannak jelenleg ervenyben mondjuk Svedorszagban, Daniaban, Svajcban esetleg Texasban es Floridaban? Hogyan alakult ezeken a helyeken a 3. hullam es milyen allapotban van a gazdasaguk?

En szemely szerint azt latom, hogy itt a drakoi szigor ellenere is egy rakas szar tetejen ulunk befogott orral es kurva buszkek vagyunk magunkra. A szar kozepen, bar nem latszik, de 2 idozitett bomba is ketyeg, az egyikre az van irva, hogy 4. hullam, a masikra pedig az, hogy Polgarhaboru ha tovabb feszitjuk az ellentet oltottak es nem oltottak kozott. 

„Nyugodtan meg lehetett volna probalni…”

A svédek ezt csinálták az elején, annyi „könnyítéssel”, hogy ők eleve távolságtartóbbak, és még fizikailag is nagyobbak a távolságok. Aztán pár hónap után belátták, tévedés volt. Ők az emberek felelősségteljes viselkedésében bíztak és a fő védendő korcsoportok a 60+-osok voltak. Természetesen egyik céljukat sem érték el: az emberek nem viselkedtek felelősségteljesen, a legtöbb halott pedig természetesen a legidősebbek között volt. Ráadásul az eü-t nem is készítették fel akkora terhelésre, így Bezzegsvédországban tömegével fordultak elő olyan esetek, amiknek delirálásával a bolsi pártok hergelték a követőiket.

A lakosságarányos halálozásról nem lehet semmi konkrétat mondani, amíg nem lesz teljesen egységes besorolás. Igaz, olyan országokban, ahol már a halálok megállapításánál sem vizsgálták és nem is írták le a koronavírus esetleges ráhatását, utólag már nem deríthető ki. Egy extrém példa: tavaly tavasszal, nyáron a bezzegszlovákoknál naponta pár halott volt, vagy akár egy sem. Aztán kiderült, hogy azért nem volt, mert ők csak azokat sorolták a koronavírustól meghaltak közé, akik olyan tüdőgyulladásban haltak meg, amiben a tüdőhörgőcskék tönkrementek és ezt a vírushoz tudták kötni. Szeptember közepéig lakosságarányosan kb. ugyanannyi fertőzött volt a két országban, a szlovákoknál kb. 40, nálunk kb. 700 halottal. Aztán hirtelen egyforma arányban kezdett nőni a halottak száma. Nyilván változtattak a számítás módján. De hogy előtte eltelt fél évben hányan haltak meg olyanok, akik régi számítás szerint nem kerültek bele, az új szerint viszont bekerülnének, nagy eséllyel soha nem fog kiderülni.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

A svédek ezt csinálták az elején, annyi „könnyítéssel”, hogy ők eleve távolságtartóbbak, és még fizikailag is nagyobbak a távolságok. Aztán pár hónap után belátták, tévedés volt. Ők az emberek felelősségteljes viselkedésében bíztak és a fő védendő korcsoportok a 60+-osok voltak. Természetesen egyik céljukat sem érték el: az emberek nem viselkedtek felelősségteljesen, a legtöbb halott pedig természetesen a legidősebbek között volt. Ráadásul az eü-t nem is készítették fel akkora terhelésre, így Bezzegsvédországban tömegével fordultak elő olyan esetek, amiknek delirálásával a bolsi pártok hergelték a követőiket.

Ez a blokk ugy-ahogy van nem igaz.

Ezeket a dolgokat a hazai, illetve mas orszagok mediai igyekeztek terjeszteni a svedekrol, igazolando a sajat orszaguk (elcseszett) vedekezesi strategiajat. Kerdezz utana pl. "Svedorszagban elo magyarok" fb csoportban (en megtettem) es hallani fogod, hogy az egvilagon semmit nem bantak meg, az emberek igenis felelossegteljesen viselkedtek es az eü sem hasalt le. A sved kiraly nyilatkozataval probalnak peldalozni, akik savazni probaljak a svedeket, de pont leszarom kategoria a kintiek szerint. Az elhangzott nyilatkozatokat rendszeresen (es szandekosan?) felreertelmezte a media, amelynek hatasara kulon sajtotajekoztatot is tartottak, hogy elmondjak, nem bazmeg. Ja, es Tegnellt sem valtottak le, ahogyan az alhirmedia terjesztette itthon egy idoben.

A fizikailag nagyobb tavolsagok eros csusztatas, az orszag lakossaganak 90% a deli varosokban el, mert eszakabbra kurva hideg van mar.

A szamaik termeszetesen sokkal jobbak mint a mieink, korhazba sokan kerultek, de sokkal nagyobb aranyban hagytak el gyogyultkent, mint nalunk. Szigoru korlatozasok tovabbra sincsenek (ha tenyleg megbantak volna, akkor miert nem szigoritanak?), az oltasokkal haladnak, ahogy haladnak, de joval kisebb az atoltottsag mint itthon. Diszkriminacios kartyara sincs szukseguk, de az EU-s kartyat termeszetesen bevezetik azok szamara, akik sajat dontesuk alapjan beoltatjak magukat.

:D Persze. Az egész világ a svédek ellen. :D

A svédeket ne hozzánk hasonlítsd, hanem a hasonló szintű szomszédjaihoz! Csodát látsz! :D

Finnország 969, Norvégia 792, Dánia 2531, Svédország 14584 halott.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Nem értem, mi ez a picsogás a magyar fórumokon a maszkkal kapcsolatban. Ez egy apróság, a legtöbb ember nem hordja állandóan, fél órát meg bárki kibír. Elvárod, hogy mindenki oltassa be magát, hogy tartsa tiszteletben a te kényelmi igényeidet, miközben a más véleményen levőket gyakorlatilag leostobázod és az ő véleményüket és indokaikat kineveted. Live and let live. Aki meg ráerőltet másra valamit, az ne csodálkozzon, ha ellenállásba ütközik.

Ezt mondja néhány oltást elutasító is. Távolabbról nézve viszont jó lenne végre, ha Európában is elterjedne annak a kultúrája, hogy ha valaki beteg, akkor felvesz egy kurva maszkot, mint a japánok, meg otthon marad betegszabadságon, mint... nem a japánok, de a civilizáltabb emberek.

A boltban nem árt. Az utcán nem árt, ha kurva nagy a tömeg. Minden más esetben hülyeség, attól függetlenül, hogy mi egy település létszáma. Jöhet még másik hullám és ugyanúgy lehet sebezhető majd egy csomó beoltott. Tényleg a maszk a legapróbb kellemetlenség. 

Nem, a helyzet az igényt hozza, a kormány a törvényt, a rendfenntartó erők betartatják, a lakosok meg betartják (vagy nem). Ezen felül meg a helyzethez magad is tudsz igazodni, elődönteni, hogy mikor indokolt. Néhány figyelmetlen pillanatomban kaptam már olyat is, "vedd fel a maszkod", meg olyat is, hogy "mostmár igazán leveheted a maszkod". Két eltérő körülmény esetén, mindkét esetben csak simán bamba voltam.

A társadalmi elvárásokat nem az „antivaxxer”-ek tolják a maszkviselés és lezárások felé. Ők általában kevésbé tartanak a vírustól, ezért sem kérik az oltást. Szóval még mindig nem értem, miért velük van problémád. Egyébként a kormányzati kommunikáció is befolyásolja a társadalmi elvárásokat.

Most kivételesen tételezzük fel, hogy a kormány az aktuális helyzetet felmérve racionális intézkedéseket hoz...

Ez esetben a terjedést addig kell mesterséges úton (korlátozásokkal) gátolni, amíg el nem érjük azt az állapotot, hogy a vírus reprodukciós rátája 1 alá csökkenjen. Ennek legbiztosabb eszköze az oltottak számának növelése a nyájimmunitásig. Ha tehát az az alapvetés, hogy a korlátozások a nyájimmunitás eléréséig fennmaradnak, akkor - bár a kormány kényszerít maszkviselésre, mert ők hozzák a rendeletet - azok miatt vannak korlátozások, including maszkviselés, akik nem oltatják be magukat.

Ennyi az alapgondolat, bár természetesen a kérdés nem ennyire fekete-fehér.

Gondolom nem a kapualjba hugyozol te sem, ha teraszon iszol. Amúgy meg ki fogja nézni, hogy te most csak pisálni mész be, vagy mondjuk odaállsz a pulthoz rendelni? Így mindenkinek, aki bemegy, fel kell venni. Ez már túl bonyolult logika?

De amúgy már nem sokáig, remélem 5.5 milliónál eltörlik végre a kötelező használatát.

A koronavírus második hullámában az elhunytak átlag életkora 78 évről 73 évre esett vissza.

Bevallom nem parázok még eléggé ahhoz, hogy rohanjak az oltóközpontba.

 

https://raw.githubusercontent.com/kamutelapo/covid/master/k%C3%A9pek/El…

 

A 73 éves halálozási átlagéletkor hogy is mondjam, nem kimondottan elrettentő a számomra.

A kórházainkban szar a helyzet. A terjedést akadályozza/lassítja a maszk és az oltás is.

Azért hordom, hogy kevesebben kerüljenek kórházba és ott azokkal tudjanak foglalkozni, akik covidtól függetlenül is rászorulnának.

Szerkesztve: 2021. 06. 23., sze – 09:57

Nem az antivaxxerek miatt kell maszkot hordanod.

 

Szerinted egy rendes antivaxxer havonta mosott maszkja milyen vírustól véd meg?

Meglépték, hogy beküldték analizálásra, tüdőgyulladástól kezdve kész baktériumtanya volt az egész.

 

Az antivaxxerek maszkjához inkább ne nyúlj, mert rohadt beteg lehetsz tőle, nem biztos, hogy van olyan erős az immunrendszered, hogy kibírd.

Hogy miért kell hordani? Jó lenne tudni...

már az a szó hogy "antivaxxer" beskatulyázó, leegyszerűsítő, megbélyegző, köze nincs a valósághoz, talán ez is a cél

> Kicsit azt érzem, hogy a normálisabbik fele az országnak szopatja magát az antivaxxerek miatt a maszkhasználattal.

Úgy érzem ebből a kijelentésből, hogy nem sikerült az ország normális felébe kisebbségébe becipőkanalaznod magad :-) A normálisak az első pillanattól kezdve folyamatosan ellenzik mind a kötelező maszkot, mind a klinikai tesztek alatt álló oltások tömeges propagálását is.

A mai napig látok embereket a saját autójukban maszkban ülni, LOL.

Természetesen a lezárásosdi is hülyeség volt. Amit én csináltam volna:

 * Bejelentettem volna, hogy a nemzetközi hírek szerint állítólag van valami újfajta vírus, ami akár veszélyes is lehet

 * Aki akar maradjon otthon, hordjon maszkot, stb. Aki nem akar vásárolni sem, az rendelje házhoz.

 * Aki távolságot akar tartani a többi embertől az jelölje meg magát - mondjuk koronavírusos kitűzővel. Ezt kötelező tiszteletben tartani - lásd másfél méter, vagy ilyesmi.

 * Egyébként mindenki azt csinál amit akar.

 * Aki akarja oltatja is magát, ha úgy látja jónak. Saját felelősségre, de _korrekt tájékoztatás után_ a lehetséges kockázatokról és a lehetséges előnyökről. Plusz természetesen semmiféle kényszerítésről, zsarolás nem lehet szó. Megkülönböztetésről sem, illetve a munkaadók általi zsarolást is tiltani kell. Ezek egyébként a gyógyszer kísérletekre vonatkozó nemzetközi törvényekből következnek, eddig ez volt a norma.

 * Ha betelik az egészségügy, akkor így jártunk, kicsit többen meghalnak azt kész. Persze gyógyszeres kezelést kaphatna mindenki, illetve instrukciót kapnának a családok, hogy hogyan ápolják a betegegeiket. Előbb utóbb elfogynak a betegek - így vagy úgy - , olyan még sosem volt, hogy mindenki örökké beteg lett volna.

Meglátjuk mennyi idő alatt megy le a járvány, aztán élünk tovább (már aki, hehehehe) mint hal a vízben...

Ennyike. Ezt kellett volna csinálni és kész. Már réges régen meglenne a nyájummunitás, sőt már meg is gyászoltuk volna a halottakat. Az élet meg menne tovább _normálisan_. Nem szopatnánk magunkat feleslegesen hülyeségekkel.

 

Lehetséges, hogy több lett volna így a haláleset, de nem is biztos. Ugyanis az intézkedések hatásosságára nincsen bizonyíték, sőt mind az izolációnak, mind a maszknak igazoltan van káros hatása is. A jó hatása tehát csak feltételezett, a káros hatása azonban igazolt.

Amik kimaradtak, de nagyon fontosak:

  • Országos kampány a helyes táplálkozásról (Paleo, lásd. a metabolikus szindrómások a leginkább veszélyeztettek).
  • Országos kampány a D vitamin fontosságáról.
  • Minden veszélyeztetettnek kötelező, illetve mindenki aki kéri, ingyenes D vitamin szint ellenőrzés.
  • Akinek 125 nmol/l alatti a D vitamin szintje, annak ingyenes napi 4000NE D vitamin szeptember 1-től május 31-ig.
  • Országos kampány a C vitamin, A vitamin, szelén és cink fontosságáról.
  • Országos kampány a rendszeres mozgás fontosságáról.
  • Országos kampány az orrlégzés fontosságáról. Ingyenes tanfolyamok.
  • Orvosi konferenciák tartása a helyes kezelésről.
  • A Covid kórházi ápolással kapcsolatos összes fontos adat gyűjtése és nyilvánossá tétele. Milyen protokollal kezelik, milyen D vitamin szinttel kerülnek be, milyen betegséggel, mennyien kerülnek intenzívre, lélegeztetőgépre, hányan haláloznak el. Minden egyes betegre elérhetően, anonimizálva.

Hirtelen ennyi jut eszembe, de biztos valami fontos kimaradt.

Aki akar maradjon otthon

Okés, de a munkaadó fogja fizetni a dolgozót, aki nem tud távolról dolgozni (pl. vendéglátóipar), vagy itt azért szabad zsarolni a dolgozót, hogy ne legyen gyáva, kockáztasson, és menjen be dolgozni, ha nem óhajt éhenhalni? Szóval: ki fizeti a révészt?

Nem is ez volt a kérdés. Hanem azt a részt pedzegettem, hogy mennyiben tekinthető önkéntesnek valami, ha az alternatíva az, hogy éhen hal. Szerintem nem az.

Ugyanezért vannak bizonyos munkavállalót védő munkajogi szabályok: ne a munkavállalónak kelljen nemet mondania, mert ha nincs alkupozícióban, akkor a munkáltató szimplán azt mondja, hogy akkor lehet máshova menni dolgozni. Így aki szeretne melót, az bevállalja. Na innentől kezdve viszont ez nem önkéntes dolog.

Na meg a diszkrimináció alkotmány ellenes. Ha nem törölnék el, akkor ki kellene vizsgálni az összes alkotmányjogi panaszt, amiket beküldtünk...

Plusz mostanra feleslegessé vált a zsarolás, mert aki eddig nem oltakozott, az már nem is fog. Aki meg beoltatta magát a Balaton miatt, az most verheti a fejét a falba :-)

Amúgy hová tűnt az első hullám elején hangoztatott, száj-orr-szem védelemből a szem védése? Soha nem valósult meg, pedig rendesen be lehet kapni bármely random vírust (is) szemen keresztül. 

Gondolom ráküldték a userekre acceptance tesztre, és az jött ki, hogy azt már nem venné be az emberek gyomra.

 

Illetve elterjedtek volna a teljes arcos plexi maszkok, és akkor újra láthatóvá vált volna a száj: ez pedig szembe ment volna az eredeti ágendával, miszerint a maszk az elnyomás jól látható szimbóluma. De ez csak spekuláció a részemről.

A kötelező maszkhasználat lényege az volt, hogy ne magadat kelljen sok idiótától védeni, hanem mindenki csökkentett koncentrációban vagy egyáltalán ne juttasson vírust tartalmazó vízcseppeket a környezetébe. Ergo így a szemvédelem nem volt indokolt.

Onnantól, hogy megint mindenki maszk nélkül krákog majd bele a levegőbe, célszerű lehet szemüveget is felvenni, ha kisebb eséllyel akarod elkapni. Viszont erre a célra elég egy szimpla napszemüveg is, amit gyakrabban tisztítgatsz.

Szerkesztve: 2021. 07. 01., cs – 11:31

Lehet fogadni, holnap meglesz-e az 5.5 millió beoltott?

Ma: 5 493 609 oltott van

Frissen oltott: 7095

 

Az oltottak száma a mai napon a múlt hét legalacsonyabb értékéhez képest is 2000-rel csökkent.

Az oltottak száma holnap is csökkenni fog és nem lesz meg, vagy emelkedni fog és meglesz?

 

Tegyék meg tétjeiket!

Kedves asch, elkezdhetsz röhögni.

 

2021-07-02, beoltottak száma 5 495 888, új beoltott: 2279.

 

Úgy tűnik, hogy elfogytak az oltakozók. :)

Persze lehet, hogy az adat a tegnapi napra vonatkozik és akkor éppen Semmelweis napok voltak. A remény hal meg utoljára.

Úgy tűnik, hogy még a héten lesz maszk, mert a következő adat hétfőn jön.

Teljesen nyilvánvaló (magánvélemény alap nélkül), hogy legkésőbb ősztől úgyis folytatjuk a hülyeséget. Az egész maszk eltörlés csak arra jó, hogy amikor újra kötelező lesz, akkor jobban fájjon. Arra fogadnék, hogy a nyár sem fog maszk nélkül végigmenni, de legkésőbb késő ősszel újra be lesz vezetve.

Az egyetlen megoldás az volna, ha meg lenne a kritikus tömeg az őrület ellen, és betiltanánk minden betiltást és kötelezővé tételt. Egyelőre 5% körül vagyunk, innen szép nyerni :-)

Esetleg még lehet emigrálni Fehéroroszországba, de ha a globalista maffia győz, akkor Lukasenko is le lesz váltva, és ott is kezdődik a vírus-fasizmus.

Nincs meg, nézd meg a hivatalos adatokat. Hazudnak szokás szerint. Lehet, hogy egy hét múlva sem lesz meg, 4200 hiányzik. Az exponenciális görbék ilyenek.

 

Orbán átgondolta, megnézték a regisztrációkat és rájött, hogy jobb most hazudni egyet, minthogy még 1-2 hétig rajtuk röhögjön az ország.

Tegnapi cikk 9:11-kor:

https://www.origo.hu/itthon/20210702-5-495-888-fo-a-beoltottak-szama-ma…

 

Akkor még nem volt meg a bejelentés. Ezután Orbán előáll, hogy megvan az 5,5 millió.

 

Ennek igazságtartalma csak hétfőn fog kiderülni, mert a szombat-vasárnap-hétfő adatai összesítve jönnek.

Meglátjuk.

Szerintem a maszkhasználatot nem kell előírni. Kis belátással minden értelmes ember maszkot hord továbbra is. Aki nem érti, miért, hullani fog, mint ahogy a férgese szokott.

40 év alatti emberek közül 149 hullott el a járvány alatt, mint a férgese.

Én már elmúltam 40 és a korcsoporomban 385 ember halt meg a két hullám alatt összesen.

45 év alatt van mondjuk 5 millió ember, ebből 385 meghalt COVID-ban: 0,01%. Majd össze csinálom magam. Kimenni nem merek a lakásból.

A maszk használata nem a te védelmedért érdekes, hanem azok miatt, akiket esetleg megfertőzhetsz és esetleg belehalnak, mert megfertőzted őket. Te hullhatsz nyugodtan, mint a férgese fog, Senkit nem érdekel.

Ja tudom, a granny killer duma. Sétálok az utcán, azt döglenek utánam a nyugger csajok.

Egyébként a törvény arról szól, hogy nem kötelező. Ami nem kötelező, azt értelemszerűen nem kell csinálni. Nem fognak granny killernek tartani érte, ha maszk nélkül megyek.

Ez pont nem így van. A törvény keretet ad, a döntést te hozod. Nem lehet az élet minden területét törvénnyel szabályozni. Nem is kell. Van felelős egyén, aki dönt a sorsáról. Használ maszkot, vagy nem használ, beoltatja magát vagy nem. A maszkhasználatot szerintem pont nem kell törvényesen szabályozni, ez az egyén felelős döntése.

(Mondjuk azt, aki nem oltatja be magát az én adó pénzemből ne gyógyítsák. Kórházban ne lássák el, gyógyszerét fizesse meg teljes áron és érveljen a statisztikákkal, hogy tkp. nem is kellett volna megbetegedjen. Erről valóban törvény kellene.)

Ha igaz, 30 ezer ember pusztult el ebben a járványban. Elég randa, nyomorult módon megfulladt.

Igen, aki az oltás ellenére - vagy miatta - lesz beteg, azt meg kell gyógyítani, közpénzből. Aki nem érzi a saját felelősségét, azt nem kell meggyógyítani, csak ha viseli a gyógyítása teljes költségét. Ez nem szarevés, hanem az egyén felelős döntésén alapul.

Milliószor el lett már mondva, hogy ilyen logikával mit kezdenel a dohanyosokkal, a drogosokkal, az alkoholistakkal vagy akik túl gyorsan vezetnek?

Szarragas helyett lehetnél kicsit jobban képben az eü rendszerunkkel vagy elhuzhatnal a jó budos francba Kínába, ott olyan a rendszer ami tökre fekudne neked.

A maszk használata szerintem nem törvény kérdése, ahogyan a vírus elleni védekezés és az oltás sem. Talán inkább intelligencia kérdése. Aki helyesnek látja, védekezik, aki nem látja helyesnek, fertőz és esetleg beledöglik. Az egyén felelőssége fontos.

Ha már szóba hoztad, én a szenvedélybetegek gyógyítását is önköltségessé tenném.

Abban sem látom a társadalmi gondoskodás szükségességét.

Valóban szokatlan az egyén felelőssége. Rendelnek 17.000 lélegeztetőt, 1.500-at hasznának belőle, a betegek 90%-a meg meghal rajtuk.

Bevallom, meglepne, ha az egyéni felelősséget kissé megkapirgálnák. Hány embert menthettek volna meg a 300 milliárdból, lehetett-e volna más eszközökkel a gyógyítás hatékonyabb?

 

Idáig az orvosok kiröhögték az olyan gyógymódokat, amitől a betegek 90%-a meghal. Ennyit a kuruzslók is tudnak. Mostanság aki röhög az konteós és fingja sincs a modern orvostudományhoz...

Az egyén felelőssége az, hogy hord-e maszkot és beoltatja-e magát. Az egyén viseli a döntései következményeit, szabadon pl. az oltatlanok, ha megbetegszenek, viseljék a gyógyulásuk költségeit. Jelzálog, közmunka. Mások döntéseiben mindig baromi egyszerű hibát találni.

Hogyne vállaltuk volna a felelősséget. Folyamatosan ment a zsarolás, a kirekesztés, az uszítás ellenünk, a megbélyegzés,...

Teljesen tisztában voltunk azzal, hogy a covidfasizmus mire képes, hogy a rettegők ha tehetnék a rendőrséget is ránk küldenék, hogy erőszakkal beoltsanak.

Bátran nemet mondtunk a hülyeségre.

 

Sajnálom, nem tudjuk a sok paranoiást megmenteni. Nektek nem magas átoltottságra van szükségetek, hanem pszichiátriára. Le kell ülni veletek, átbeszélni, hogy bizony elmehettek moziba, ki is mehettek a szabadba, nem haltok meg ha nincs rajtatok a maszk, a boltban vásárolni is lehet, létezik uszoda, fodrász,...

 

A strandra a kötelező védettségi igazolványt is ezért törölték el. Az oltottak nem mentek, mert féltek, az oltatlanokat meg kizárták. Maradj otthon, rettegj, zabáljad a chipset, szedjél fel +10 kilót, erőszakkal vedd el az oltatlanok jogait, sőt, ha lehet lakatlan szigetre száműzd el mindet, nehogy elkapd a halálos járványt és meghalj te is. Beteges, szerintem nektek kell a kezelés.

Két hullámot végigéltem úgy, hogy MÁV + BKV + Keleti-pályaudvar, eközben megdöbbenve hallom, hogy egyesek 1.5 évet otthon töltöttek és nem mentek ki a lakásból. Nagyon jó, hogy kaptatok oltást, mert legalább kijöttök a 4 fal közül és megszűnik a további szellemi leépülésetek.

 

UI: az én adómból lehet gyógykezelni a 4 fal közé rekedt pánikbetegeket. Mindnyájunknak jobb lesz tőle.

Én be vagyok oltva és azt hiszem, emiatt kisebb az esélye, hogy megbetegedjek vagy elpusztuljak a vírus miatt. De ettől még megbetegedhetek és fertőzhetek, ezért a maszkot hordom, hátha védetlen jön velem szembe, akinek nem akarok ártani. Szerintem ez a logikus és az egyéntől elvárható magatartás, függetlenül attól, hogy a törvény mit mond ki. 

Másrészt viszont szilárd álláspontom, hogy ha védetlen megbetegszik, az állam ne viselje a gyógyítása költségeit. Jelzálog, közmunka, vagy saját maga tagadja meg az orvosi ellátás elfogadását. Ahogy a védelmet is megtagadta. Ez felelős álláspont lenne attól, aki biztos abban, hogy képes felelős döntésre. Sajnos a magyar rendszer nem elég liberális.

A COVID vallás inkvizítorai meg vannak győződve a maguk "igazságáról" és a szent cél érdekében aljasabbnál aljasabb módszerekkel zsarolják az eltérő véleményt. Szépen lassan eljutunk a modern boszorkány-égetéshez is.

Összefoglalnám, amit tudunk:

- fingunk sincs a jelenlegi oltóanyagok 5-10 éves hatásairól (az mRNS-ről pláne)

- az inkvizítorok csak az észt osztják, felelősség vállalás semmi

- választható az oltás, nem kötelező felvenni

- Nürnberg óta kísérleti vakcinát csak saját beleegyezéssel lehet beadni

 

Vannak oltásmellékhatások, a magadfajta emberek kizsarolják, hogy a másik oltasson. Amikor meg panaszkodik, hogy nem tud aludni, ugyanilyen eleganciával zavarják el, hogy rábasztál, aláírtad, hogy a saját felelősségre vetted fel a vakcinát. Egyébként is az oltásnak nincs mellékhatása, csak azért döglöttél meg, mert szimulálsz. Egyébként is megdögöltél volna.

Tudomásul kell venni, hogy vannak emberek, akiknek felfordul a gyomra attól, amit csináltok.

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy forogjon a gyomra. Az oltás felvétele nem kötelező. Lehet, hogy az oltásnak vannak mellékhatásai. A fő hatása viszont mindegyik nálunk használatos vakcinának, hogy csökkenti a megbetegedés esélyét és jelentősen korlátozza a COVID fertőzésben történő elpusztulást. Mindenki szabadon mérlegelhet.

Ezt nem lehet vitatni, illetve lehet,csak ép ésszel nehéz.

Aki lemond az oltásról, megteheti, tiszteletben kell tartani a véleményét. Senki nem zsarolja őket semmivel. De ha COVID fertőzést kapnak, akkor fizessék meg a gyógyíttatásuk költségét. Megjegyzem: a gyógyíttatásuknak is ezer kockázata, mellékhatása lehet.

Talán jobb, ha arról is lemondanak.

Nem lehet mások helyett gondolkozni. Anyósom és apósom nem oltat, rendszeresen látogatjuk és találkoznak az unokákkal.

Megöregedtek, az egészségük jobb nem lesz, lassan csorognak az évek és meg fognak halni. Sajnos ez a realitás.

 

Sok kretén meg a 4 fal közé zárná őket élete utolsó éveikben, hogy mindenáron megmentsék. Hányan tolták nekünk a "jóindulatot", hogy ne látogassuk őket, mert megfertőződhetnek és meghalhatnak.

 

Az öregek persze fűvel-fával dumáltak, fodrász, kozmetikus,... Igazából akkor is meghalnak, ha nem fertőződnek meg, úgyhogy újat nem mondott a Cecília.

Átgondolták, lehet még hátra 5-10 év és annyi. Nem kértek a mindenáron megmentők szobafogságából. Létezik más eltérő megoldás is, nem csak az, amit az észlények javasolnak.

Én mondjuk benne volnék, ha cserébe nem kellene EHOt fizetni sem. Abból a rengeteg lóvéból simán félretettem volna végstádiumú rákra is.

Ha kell majd Ivermectin, azt valahogy majd kifizetem zsebből, nem túl drága.

Ez mekkora lol szöveg, aki dolgozik annak a TAJ nettó rábaszás, örömmel kimaradnánk belőle.

Nem hülyeség a kötelező egészségbiztosítás megszüntetése sem. Ha baj van, akkor legfeljebb nem lesz ellátásod. Semmi probléma. Aki megrendeli és meg is fizeti, előre, annak lesz.  Vannak fokozatok: kis pénz, kis ellátás, nagy pénz komoly gyógyítás.

Lehetne így is. Valahogy Európában nem ez lett a fő irány. Az ilyenre mondják, hogy történelmi okokból így alakult. 

Úgyhogy marad a kötelező egészségbiztosítás, ami ingyenes egészségügyi ellátást kínál. Amit nem muszáj igénybe venni. Az ilyenre mondják, hogy történelmi okokból így alakult.

Mindenesetre: aki nem oltatja be magát valami ellen, az viselje a következményeket, ha pont abban betegszik meg, ami ellen elutasította a védelmet. Szerintem ez nem túl bonyolult és logikus lenne, ha így lenne.

Hja és még valami, mielőtt majdnem elfelejtjük: a maszkot sem veszem le azért, mert már nem kötelező.

Nézz utána az Ivermectinnek: állatgyógyászatban _is_ használt. Más éghajlaton emberek is szedik, sok éves követése van súlyos mellékhatások nélkül.

Ráadásul csak akkor szedném, ha beteg volnék. Teljesen más akkor vállalkozni egy kezelésre, ha beteg vagy, mintha egészséges vagy.

No persze. Baj akkor van, ha baj van. Olyankor számít, hogy mit mond az orvostudomány.

Addig viszont lehet okoskodni. Minek az oltás? A végén, ha megbetegszel, úgyis meggyógyítanak.

Hogy mivel, milyen áron, kinek a költségére, azon nem gondolkodunk.

Olyan ez a TB Magyarországon, mint egy jó mamahotel.

> A végén, ha megbetegszel, úgyis meggyógyítanak.

Te valami párhuzamos univerzumban élhetsz, mert eddig azt mondták, hogy ha kórházba kerülsz, akkor már jelentős eséllyel véged van. Ha elhinném, hogy ennek komoly esélye van, és hogy az oltás ettől meg tud védeni, akkor nyilván oltatnám magamat. De nem hiszem el, és így viszont attól sem tartok, hogy jól lehúzlak titeket egy kis ingyen lélegeztetésre a ti kontótokra. De ha mégis, akkor sem lesz lelkiismeret-furdalásom. Csak azért sem lesz lelkiismeret-furdalásom, hogy ezzel még jobban dühítselek :-)

Neked mi a véleményed az olyan gyógyászati eljárásokról, amely végén 90%-ban meghal a beteg?

Érdemes-e alkalmazni?

Megérné-e átnézni, hogy van-e jobb?

Megnézni, hogy máshol mit használnak sikeresen?

Megérné-e kísérletezni, hogy hátha valami ennél jobb megoldást ad.

 

Megjegyzés:

Nem éri egyébként meg a gyógyítás semmiképpen, mert a pénz az oltásból jön. Az is félévente ismételni kell.

Meg kéne nézni és kéne kísérletezni. Hátha van jobb. Megérné.

Addig is fontos dolgokban előre lehetne lépni.

1. Aláírásokat kellene gyűjteni hogy mindenki határolódjon el a vírustól.

2. Az orvosokat le kellene térdepeltetni a munka felvétele előtt. 

3. A Heinekent kötelezni kellene, hogy fesse szivárványosra a vörös csillagot a palackon.

Ki kellene tiltani az olyan agresszív szavakat a közbeszédből, hogy kórház, oltás, védekezés, Kásler.

Mingyá könnyebb lenne.

"Neked mi a véleményed az olyan gyógyászati eljárásokról, amely végén 90%-ban meghal a beteg?

Érdemes-e alkalmazni?"

Amugy ez erdekes kerdes. Amirol fixen tudom: ha annyi mellekhatasa van, mint egy kemonak, akkor _szerintem_ nem erdemes. A kemo mellekhatasainak elviseleset nem eri meg a tulelesi esely 1%-rol 10%-ra valo emelese.

De ha pl. csontproblemam lenne, vagy barmi mas mutendo, es tenyleg csak jobb lehet, ha nem basszak el, siman vallalnam.

"Megnézni, hogy máshol mit használnak sikeresen?"

Covid eseten ez not appliacble. Indiara mutatott mindenki, hogy "hasznaltak Ivermectint" es kisebb volt a halalozas, aztan jott a delta varians, a nagy fertozott tomeg ellatasa kozben meg az oxigenpalackok szajnal levo egyseget sem fertotlenitettek, raadasul sokaknak ugy tultoltak a szteroidot "citokin-vihar megelozese" celjabol, hogy konkretan az immunrendszeruk kozel kikapcsolt allapotba kerult es nem vedekezett olyan gombak ellen, amikkel amugy egeszseges immunrendszer tobbnyire elbanna, amig nem szaporodik el.

Tul vagyok egyebkent a Covidon, enyhe tunetekkel, de ha nem lettek volna enyhek is inkabb otthon haltam volna meg, minthogy mento betuszkoljon a tele korhazba, ahol kapkodva kitalaljak mi legyen velem es ha kevesbe szar a hangulatuk talan elerhetem a szeretteimet is.

A lenyegen nem valtoztat: Covid idejen csak korhazba ne keruljon az ember. 2020 marciusa ota csak fogproblema meg csontproblema eseten mernek orvoshoz menni ugy egyaltalan.

Eleve az is kiderult, hogy a protokollok milyen lassan valtoznak. Pl. ha 2019 kozepen vereset koptel, azonnal erdemes volt konzultalnod az orvosoddal, mert nagy eselye volt aranylag, hogy tudorak elso jelevel talalkoztal.

Az ajanlas nem valtozott, de aki ert kicsit a szamokhoz es ismeri egy tudogyulladas tuneteit, az tudja, hogy Covid-fertozes eseten a veres kopet nem jo, de egy tudogyulladas eseten a gyulladast okozo korokozo (jelen esetben termeszetes modszerrel jo esellyel legyozheto virus) elpusztulasaig a veres kopet nem egy olyan dolog, amivel orvoshoz kell menni. Mert ha otthon maradsz, kopsz sargat, feheret, pirosat, de ha beteszed a labad egy zsufolt Covid-osztalyra, fogsz melle zoldet es feketet is kopni (bakteralis es gombas tudogyulladas mint felulfertozes nem volt ritka a Covid-osztalyon).

Ugyanugy talalkoztam olyannal, aki otthon kifekudte, volt 30-as es 180-as pulzusa is merve, de vegulis meguszta long covid nelkul. 2 het alatt kiszenvedte otthon es utana kutya baja nem lett. Ezek megint olyan dolgok, amik Covid elott nagyon rossz gyanut adtak volna, de valahogy ennel a fertozesnel "szinte normalis".

Masik kedvencem, hogy a vegen 10-bol 9 lelegeztetogepes beteg meghalt. En meg ismerek ket olyat, akinel oxigenpalack alatt ha csak 1-gyel mutatott volna kevesebbet a pulzoximeter, raktak volna lelegeztetogepre, de 1 honapra ra teljesen rendben voltak ok is.

Tehat a lenyeg: szerintem Coviddal kurvara kar korhazba menni, mindent egybeveve tobbet art, mint hasznal, mert az orvosoknak sincs idejuk szegenyeknek atgondolni, hogy kinek mit kezdjenek az allapotaval, ellenben nezheted ahogy mindenki szomoru, mert a rokonait se lathatja, es kozben elkaphatsz mindenfele rezisztens felulfertozodest.

A ket dolog ami nem tetszett emiatt a magyar jarvanykezelesben:

- nehez hozzaferes a teszthez
- nehez hozzaferes (sokaig) korhazon kivul fontos gyogyszerekhez (favipiravir kezdeti szakaszban, szteroidok (ertelmes mennyisegben, nem tultolva, mint Indiaban), meg egyaltalan egy egyertelmu guideline hogy ki visz a betegnek gyogyszert, akinek otthon kell maradnia)

A kemo mellekhatasainak elviseleset nem eri meg a tulelesi esely 1%-rol 10%-ra valo emelese.

Ezzel azért vitatkoznék. Egyrészt a túlélési esély az adott betegség típusától illetve előrehaladottságától sokkal inkább fütt, és nagyobb túlélési esélynél is alkalmaznak kemot. Van a családban olyan, akinek 15 éve volt rá szüksége, amúgy jól van. A mellékhatásai pedig elmúltak.

Nem azt mondtam, hogy a "kemo mindig ennyit valtoztat". Hanem azt, hogy "ha a kemo ennyit valtoztat", akkor "nem eri meg". (En legalabbis nem kernem, es kikernem az orvos valodi velemenyet is). Ha 1%-rol emelne 90%+-ra, akkor lehet kernem abban a specifikus esetben.

Az orvosoknal meg van a protokoll, es van a maganvelemenyuk. Utobbihoz csak lepcsozetesen lehet hozzaferni. De volt ra pelda, hogy tobb orvosnak fixen tudom, hogy az volt a velemenye egy keson odaerkezo beteg eseten, hogy a kemotol csak tobb tunete lesz az adott betegnek, eselyei csak minimalisan javulnak (az o eseteben). Viszont a beteg es a hozzatartozok annyira veresszajuak voltak, es annyira hallani se akartak arrol, hogy vege, hogy maradt a hivatalos ut: nagyon kevesrol kozepesen kevesre emelni a tulelesi eselyt kemoval, csak muhiba per ne legyen.

Én meg inkább ha tehetem, elkerülöm a betegséget. Az megítélésem szerint a vakcinának kisebb a kockázata, mint a fertőzésnek (de még ha nem is lenne komoly bajom, ki akar hetekig döglődni). Ha mégis meghalok valami vérrög következtében, akkor rosszul döntöttem.

Viszont megint ezt a rohadt maszkot hordani, meg fél évig nem járni edzőterembe azért, mert tele van ilyen "lázadóval" a népesség, a tökömnek sincs kedve. Szóval ha lesz 4. hullám, és mondjuk a kórházak megint tele lesznek, akkor remélem azokat rúgják ki onnan először, akik nem oltottak (és a mindent bezárás helyett szépen kizárják az oltatlanokat közösségi helyekről - felőlem az égre is kiírhatják, hogy diszkrimináció).

Te láttál bizonyítékot arra, hogy a maszk, vagy az edzőtermek bezárása csökkenti a halálozást, vagy a kórházak terhelését?

Szerintem a kellemetlen intézkedésekért azok a felelősek, akik a kellemetlen intézkedéseket hozták. Senki más. Micsoda marhaság bárki mást felelőssé tenni értük?

Attól mert véleményem van az oltatlanok döntéséről, szerintem érdemes azt is tiszteletben tartani. Nem lehet oltásra kötelezni senkit. Az egyén döntése szabad. Leginkább minden oltatlan saját maga tartsa tiszteletben a saját döntését és annak a következményét: fizessen maga a gyógyításáért, ha COVID-os lesz.

Lehet, hogy az oltatlan nem betegszik meg, lehet, hogy megbetegszik és meggyógyul magától. Sőt, lehet, hogy oltott is belepusztul a COVID fertőzésbe, mert nem tudják meggyógyítani.

Mindenfélék vannak.

Lottózni is lehet, nem kötelező. De olyan nincs, hogy akinek nem húzták ki a számát, az visszakapja a szelvény árát a társadalomtól.

Lehet, hogy belemennék, hogy fizessek +10% TB-t, ha abbahagyják a baszogatásomkat.

Kiküldenek az oltatlanoknak egy kérdőívet, hogy tisztelt állampolgár, hajlandó lenne-e többlet TB-t fizetni és akkor nincs baszogatás.

Vagy ha úriemberek, akkor pénzért osztják a védeccségit. Ezzel le is rendeznék a többlet költségeket, ha megbetegednék.

Nem a pénzen van itt a hangsúly, hanem a baszogatáson. Nix ugribugri, a polgár ne pattogjon.

 

Lehet, hogy sokat igent mondanának. Csak ehhez IQ szint kellene. Megkérdezed a véleményét és elfogadod a döntését.

Nem úgy, hogy Cecília kiáll, hogy etikus kötelesség oltatni, aki meg nem teszi, az köcsög...

Cecília egészen bizonyosan nem mondta, hogy köcsög, aki nem oltakozik. Egyszerűen van egy álláspontja, ami az orvostudomány mai ismeretei szerint megalapozott. Amit állít, az "educated opinion". Ez a dolga neki, hogy azt mondja, amit a tudomány a mai állapotában gondol az oltás hatásosságáról és szükségességéről. Nem baszogat, állít valamit.

Senki nem állítja, hogy az oltásnak nincsenek mellékhatásai. Senki nem állíthatja biztosan azt sem, hogy nem lehetnek olyan következményes károk, amelyek az oltás miatt keletkeznek. Egyszerűen az a tudomány mai álláspontja, hogy ezeknek a valószínűsége alacsonyabb, mint az oltás elmaradásából következő károk valószínűsége. Pl. az hogy te vagy a szeretteid elpusztulnak, nyomorultul, mert védtelen vagy.

Simán előfordulhat, hogy az oltás ellenzőinek igaza lesz és bebizonyosodik valamikor, hogy valamelyik vakcina valamilyen maradandó károsodást okoz, amelyet ma még nem ismerünk. Ismerjük hogyan "mentette meg" milliók életét a DDT meg még biztosan lehetne hozni tucatnyi példát arra, amikor a tudomány csúfos kudarcot vallott valamivel, amiről azt gondolta hasznos és később kiderült, hogy hja nem, káros.

De ennek ma a valószínűsége alacsony és a döntést arról, hogy beoltod-e magad, ma kell meghozni, nem később, amikor már többet tudunk. Ez a dolog csúnyasága.

De mi konkrétan itt nem erről vitázunk, én csak azt állítom, hogy ha megtagadod az oltást, akkor viseld a következményeit a gyógyíttatásod költségei tekintetében. Vagy legyél felelős és jelentsd ki, hogy nincs szükséged arra a tudományra, amely megmenthetne, ha megbetegszel, ahogy nincs szükséged arra a tudományra sem, amellyel megelőzhető lenne a megbetegedésed.

Ha mindezt belátta Cecília, akkor miért a polgároknak kell a következményeket viselni?

 

Kötelező csecsemő-oltáson voltunk. Nincs papír, nincs beleegyező nyilatkozat, semmi. Bemegy a szuri, a doktornő lepapírozza és kész.

Beoltanak 3 milliót és mind túléli. A hivatalos orvosi engedéllyel rendelkező vakcinák ilyenek.

5,5 millió ember viseli azt a következményét a védőoltásnak, hogy nagy valószínűséggel nem betegszik meg, vagy ha mégis, nem pusztul bele. Ha nem tetszik a beleegyező nyilatkozat, ne egyezz bele semmibe. Senki nem kényszerít rá. Arra, hogy ha megbetegszel, akkor orvos ingyen segítsen rajtad, arra éppúgy nem kényszerít senki. Sajnos a törvény lehetővé is teszi.

Nem elég liberális a világ.

Íme egy link: Kásler és Cecike nem gyűjt adatokat az oltások mellékhatásairól.

https://hup.hu/comment/2648235#comment-2648235

 

Úgy gondolod, hogy 3 millió embernek azért kellene beoltatnia magát, mert a Ceci tök jófej és bemondásra kellene elhinni, hogy a vakcinák biztonságosak?

Alapvetően nem vagyok oltásellenes, de abból az ámokfutásból amit ezek az idióták csinálnak mélységesen elegem van.

Ahhoz, hogy oltassak, adatok kellenének, mert Cecike ránézésre is egy barom, nem tartom jófejnek, így max hivatalos adatokkal lehetne meggyőzni.

Azok márpedig nincsenek.

Te beteg vagy, oltatlanul.

Senki nem akar meggyőzni téged semmiről, hogy beoltasd magad arról sem, én különösen nem. Kicsit énközpontú a gondolkodásod, ki nem szarja le, hogy te éppen beoltatod-e magad?

Csak annyit jegyeztem meg, hogy ha nem oltatod be magad és elkapod a vírust, jól megbetegszel, akkor következetlen vagy, ha hagyod magad az állam költségén meggyógyítani. Ezt is meg kellene tagadnod, ha tehetném törvényesen zárnálak ki az ingyenes gyógyítás lehetőségéből. 

De én túl liberális gondolkodású vagyok, a jelenlegi szabályozás megengedi, hogy az oltástól elzárkózz, a gyógyíttatástól meg nem. Sajnos.

Simán együtt lehet élni azzal, ha nem oltatod be magad és nem leszel beteg.

Ennél jobban.

Nem én vagyok a beteg.

Az a beteg, aki ellenőrzés nélkül 10 millió embert beoltana.

Szajkózzák a betanult mantrát, de fingjuk sincs, hogy mi történik az országban. Semmi információval nem rendelkeznek, mégis kirekesztik, aki nekik nem szimpatikus. Pontosan annyi információjuk van, mint Gazsinak a kocsmában.  Ezért rendeltek 17000 lélegeztetőgépet. Nézz szembe az igazsággal!

Pontosan ezért halt meg 25-30.000 ember, miközben Norvégiában 794. Ostobák, kizárólag a fasizmushoz értenek, erőszak nélkül senki sem hallgatna rájuk.

Az állampolgárok azért alkalmazzák a szakembereket, hogy érthető tájékoztatást adjanak, és a legvégső esetben az állampolgárokra parancsoljanak a tennivalókat illetően. Egyelőre nem érkezett meg a "mindenki azonnal oltakozzon" parancs. Ha erősen nem értesz egyet a döntésekkel vagy a rendszer működésével, jelezd a megfelelő helyeken, illetve indulj a választáson stb. Addig is gyűjtögesd a bizonyítékokat, hogy ha netán arra kerül a sor, legyen mire hivatkozni, miért vagy méltó az állam költségén való gyógykezelésre. Nehogy véletlenül ilyenekkel jöjjenek: Elvágtad az ujjad? Oda kellett volna figyelni. Rákos lettél? Egészségesen kellett volna élni, és messziről kerülni a stresszt. A korodhoz képest rossz a látásod? Kevesebb időt kellett volna képernyő előtt tölteni. Depressziós lettél, mert elveszítettél valakit? Nem kellett volna megszeretni. Stb.

:)

Na, és azt se felejtsük el, hogy "Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: tud olyanról, aki az első oltás után kórházba került, de ilyen statisztikát nem készítettek." Így kell ezt: ami roncsa'ja statisztikát, azt nem rögzíccsük. (Azt tényleg nem értem, hogy ha ilyen elenyészőek a mellékhatások, akkor miért nem állnak bele, és miért nem vezetik a statisztikákat? Úgy tudnák megmutatni az oltások biztonságosságát, nem pedig a hanyagsággal meg a titkolózással.)

A gyakorlatban hogy nezne ki ez a koltsegteritosdi?

Mondjuk te is, en is fizetjuk a TB-t, ahogy eddig, aztan Covidos leszek, korhazba kerulok, majd amikor kijovok kapok egy 1 millios szamlat, amit kifizetek, de ki kapja? A korhaz amolyan napidij gyanant es kifesthet belole vagy a kormany es vegul allami tamogataskent landol Meszaros egyik epitkezesen vagy hogy kell ezt elkepzelni?

Nincs "költségtérítősdi". Felejtsd el. 

Nálunk történelmileg úgy alakult, hogy általános, kötelező egészségbiztosítás van. Ez a nevének megfelelően egy biztosítási forma, azaz éppúgy a valószínűségekből indul ki, mint a védőoltás engedélyezése. Kiszámítható, hogy az emberek mekkora hányada, milyen valószínűséggel betegszik meg és a kockázatközösség, azaz az összes biztosított, együttesen viseli a betegek gyógyításának költségeit. A gyógyítás költsége hatalmas pénz. Az emberek 99%-a képtelen a saját gyógyításának költségét saját maga megfizetni. Sok egészséges biztosítottra van szükség ehhez. (Az 1%, aki magánkórházban, magánrendelésen gyógyíttathatná magát, az biztosan be is oltatja magát COVID ellen, arra mérget vehetsz.)

Te nem tudsz a saját betegséged költségeihez hozzájárulni. Egy COVID-os gyógyításának a költségét sem tudja egyetlen COVID-os saját maga megtéríteni, szükséges, hogy sok olyan befizető legyen, aki nem betegszik meg vagy magától meggyógyul, kezelés nélkül. Elképesztő összegekről van szó, különösen súlyos betegségek esetén. Egyik barátom, aki rákbetegségből gyógyult (Kékgolyó), valahogy kinyomozta, mibe került a kezelése. Egyetlen egy kezelés gyógyszer költsége 28 millió forint volt. Negyven ilyen kezelést kapott egy év alatt.

Sok embert meggyógyít az egészségügy Magyarországon.

Az egészségkassza mértékét törvény szabályozza, az elszámolás szoros, a kórházaknak, egészségügyi intézményeknek szigorúan el kell számolniuk. A költségvetésük általában negatív, többet költenek, mint amennyit terveznek. A különbözetet az állam kipótolja. Elképzelni mindent lehet, de az egészségkasszába nem egyszerű belenyúlkálni. Szerintem értelme se lenne ilyesminek.

Ugyanezzel lehetne érvelni az ellenkező irányban is. Pl. ha véletlel tényleg az ellenzőknek lesz igazuk, és később komoly megbetegedéseket okoz a vakcina, akkor az ellenzők jogosan mondhanták, hogy az oltottak döntése volt, hogy beoltották magukat, viseljék a következményeit, és fizessék az ebből eredő kezelési költségeket. Na, ezért hibás ez a szemlélet.

Nem, ezért nem hibás a logika. Van olyan, hogy tudomány, amely szerint a vakcinák hatásos védelmet nyújtanak a vírus ellen. Az oltást szerző egyén ennek megfelelően jár el. Amennyiben bebizonyosodna, hogy valamelyik oltásnak jelentős káros hatása van - ennek van esélye, nem nagy, de létező esélyről van szó - akkor azért nem az egyén lesz a felelős. A kockázatközösség, amelynek részese, ha képes rá, meg fogja gyógyítani, ugyancsak a tudomány ismert minden eszközével.

Aki ma nem vesz fel oltást, az egyéni döntést hoz, kilép ebből a kockázati közösségből, amelynek a következményeiért saját maga kellene feleljen. De csak a pofája nagy, a következményért nem hajlandó saját maga kiállni.  Nem hajlandó egyetlen oltásellenes sem kijelenteni, hogy ha megbetegszik, kórházba sem megy, orvost sem keres fel és nem vállalja a gyógyíttatása során alkalmazandó - egyébként az oltáshoz hasonló, talán annál nagyobb kockázattal járó -  gyógyszerek használatát sem, szeretteinek sem teszi ezt lehetővé, hanem inkább elpusztulnak mind magukban, nyomorultul, szilárd öntudattal, hogy ezért valaki más a hibás.

Ez addig működik, amíg minimális a mellékhatásból eredő megbetegedések száma, ezzel szemben viszonylag nagy az oltatlanok megbetegedési aránya (és szignifikánsan magasabb az oltatlanokénál). Ha esetleg jelentős (értsd: akár 10%-nál magasabb) az oltás mellékhatása, akkor az oltatlanok - akik szintén fizetnek TB-t természetesen - joggal mondhatják, hogy miért oltattad be magad, magadnak kerested a bajt, fizesd az ellátásodat (pont úgy, ahogy most te akarod az oltatlanokra ráerőltetni a saját gyógykezelésüket).

Elég baj, hogy nem látod ezt a párhuzamot, pont ez a lényeg, hogy az oltás felvétele és nem felvétele is egy döntés egy erősen információhiányos helyzetben. Egy ilyen állapotban egyszeráen rátolni az egyik félre a teljes felelősséget, ugyanakkor levenni a másikról abszolút nem korrekt.

Az ilyen helyzetekre való az átlátszóság.

Megnézed a hivatalos adatokat, ellenőrzöd, hogy mi a valóság és az alapján döntesz.

 

Jelenleg nincs magyar adat a kezünkben, ami alapján felelősséggel dönteni lehetne.

Más országok 1 millióból 7 vérrögös problémát találnak, nálunk 1 sem volt 5,5 millió oltása után. Statisztikailag kellett volna lennie. :)

SOHA nem lesz elegendő és megfelelő adat a kezedben, mert hülye vagy hozzá. Mint ahogy az emberek többsége sem ért mindenhez.  Nem szégyen ez. Nem lehet mindenki szakértő.

Ezért a rendelkezésedre álló adatok alapján döntesz. Olyan nincs, hogy nem döntesz. Vagy beoltatod magad, vagy nem. Nincs harmadik opció.

Felelős döntést hozol, jogod van hozzá. Senki, semmi nem korlátoz a döntéshozatalban. A következményekkel van a probléma, nem a döntéseddel.

Mert azt aztán büdös lenne elvállalni.

Igen, a rendelkezésre álló adatok alapján visszautasítom az oltást. Ezt kellene tudnia minden értelmes embernek elfogadnia.

 

Elmondom, hogy az állam mit művel a kötelező oltásoknál. Az állam utál felelősséget vállalni, komplett orvosi testület azon vitatkozik, hogy melyiket adják be, végül egyet választanak, amelyiknek a legjobbak az adatai, legkisebb a kockázata és mindenki azt kapja. Bemész a kötelező oltásért, a gyermekorvos meg beadja. Ennyi. Nincs választás, az állam mondja meg, hogy melyiket kapod, az államé a teljes felelősség az oltás miatt.

 

Sokan pedzegetik a kötelező COVID oltást, de az állam ezt nem fogja megtenni. Hülye lesz elégtelen adatok mellett felelősséget vállalni. Jelenleg a 12 évesek oltásáért a szülő felel, ha balul sül el, a gyermek a szülőtől a vagyonát is kiperelheti később, hogy a szülő aláírta és emiatt egészségi károsodást szenvedett. Az államnak nincs felelőssége a történetben.

 

Ezt kell megértened, hogy az állam nem vállal felelősséget, a gyártó nem vállal felelősséget és én sem vállalom a felelősséget, ezért nem adatom be magamnak. Egyszerű és logikus, nem?

Teljesen logikus. Szerintem mindenki érti. Üldözési mániád van. Nem érted, hogy senkit nem érdekel, hogy beoltatod-e magad, senki nem akar rábeszélni, ezzel szemben nagyjából mindenki leszarja, hogy mit döntesz.

A felelősség a tied. Nem az államé, Akár beoltatod magad, akár nem. Ne keresd másnál a felelősséget, semmi közöd ahhoz, hogy más miért és milyen felelősséget vállal. Neked jogod van megítélni mindent és az alapján dönteni.

Sajnos olyan opció nincs, hogy te se vállalj felelősséget. Minden döntés felelősséggel jár. Nehéz megérteni?

Felmásztál a fára, leestél, beütötted a fejed, felelősséged tudatában nem mentél orvoshoz, és az agykárosodás miatt írsz butaságot?

A rendszer a legtöbb embernek meghagyja a szabad döntés jogát. Az ne más baja legyen, ha neked nem tetszik a szabadság. Elvárható, hogy a nem oltakozó vállalja a számára előírt felelősséget. Az előírások megváltoztathatók, de mivel elvileg még jogállam van, a hatályos előírások kapcsán lehet felelősségre vonni az embert. Ugyanakkor ha neked fontos a minél szélesebb körű átoltottság, írj egy korrekt dolgozatot az oltás mellett érvelve. Szerintem sokan el fogják olvasni. Ez a te felelősséged. Már ha valóban mindenkinek viselnie kell az egyéni felelősséget, és a szavaid nem csak üres lózung...?

:)

Senki nem vonja kétségbe a döntés jogát arról, hogy valaki beoltatja magát vagy nem. Ezzel kapcsolatosan semmiféle előírást nem kell megváltoztatni, az oltás nem kötelező. Felelősségre vonásról szó nincsen. Pláne nincsen oltáspárti vagy oltásellenes propagandáról, erre semmi szükség nincsen, én semmiképp sem propagálom egyik döntést sem. Mindenki saját belátása szerint döntsön.

Aki nem oltott, az fizesse meg a gyógyítása költségeit, ha megbetegszik. Vagy pusztuljon orvosi segítség nélkül. Szabad a döntése, felelősen.

Úgy könnyű dönteni, hogy a következményeket más kell vállalja.

Persze hogy nem ez a cél.

A védettséget lehet megszerezni, nem a védettségi igazolványt csak önmagában. Ennek a költsége 1500 és 15000 Ft között van, attól függően, hogy milyen vakcinával és hol oltanak be. Ezért az összegért a tudomány mai állása szerint jelentősen csökken annak az esélye, hogy megbetegszel vagy meghalsz a COVID fertőzésben. A költségét az állam a társadalombiztosítás révén megfizeti, neked semmibe nem kerül, azaz a kockázatközösség viseli a terhét. Oltás után megvan a védettség és a védettségi igazolvány is.

Ha nem oltanak be, megbetegszel és az életed megmentése érdekében kórházba kerülsz, a kezelés költsége 500 ezer Ft és 15 millió Ft között bármennyi lehet, sőt, ha véletlenül nem halsz meg gyorsan, hanem sokáig tart a kezelés és további komplikációk is felmerülnek, ennél lényegesen többe is kerülhet a gyógyulásod. Jelenleg ennek a költségét is - a többi biztosítotthoz hasonlóan - a kockázatközösség fedezi, neked ez sem kerül egy fillérbe sem. Azokat terheli a döntésed tehát saját magad helyett, akik felvették az oltást és nem betegedtek meg.

Jelenleg nyugodt a helyzet, nincs nagy veszély, de ha szeptemberben megérkezik egy újabb vírusvariáns, hullani fogtok aranyapám, mint a legyek. 

Nem más vállalja, hanem közösen vállaljuk. Legkésőbb a 18. életévét betöltve mindenki szabadon dönthet arról, hogy része akar-e lenni a kockázatközösségnek. Aki a része akar lenni, megkapja a nyakába a közös felelősségvállalást. Jelenleg ez a közösség által elfogadott álláspont, és az aktuális állás szerint lehet felelős egyéni döntés nem oltakozni _és_ KV-fertőződés esetén igénybe venni az állami egészségügyi szolgáltatásokat.

:)

Nem vitatom, hogy jelenleg aki nem vállalja a kockázatközösséget az oltás tekintetében, az ennek ellenére megkapja a kockázatközösség fedezetét arra az esetre, ha megbetegedne.

Ez szerintem hiba.

Aki kilép a kockázatközösségből azért, mert úgy dönt, hogy nem akarja magát oltással védetté tenni a betegséggel szemben, annak a TB-nek nem lenne szabad a gyógyítási költségeit megtérítenie, ha megbetegszik. A helyzet mostani szabályozása egyoldalú védelmet biztosít olyanoknak, akik nem kívánnak a kockázatközösségben részt venni, nagyobb kockázatnak teszik ki magukat és mivel ha megbetegednek, hosszabb ideig és intenzívebben fertőznek, nagyobb kockázatnak teszik ki a többi embert, védettet és védetlent egyaránt.

Könnyű úgy döntést hozni, hogy a következmények nem terhelik a döntéshozót, mert a társadalom majd megvédi, ha mégis bajba kerül. Ez igazságtalan.

Elvileg a társadalmunk lényege az, hogy az egyén ne szenvedjen túl nagy hátrányt a gyengeségei miatt, ezáltal legyen lehetősége kamatoztatni az erősségeit. A rendszer megpróbálja védeni az emberi életet. A sikeressége megkérdőjelezhető, ahogy a fundamentumai is, de jelenleg ez van, a többség szerint ez és így rendben lévő, igazságos.

:)

Nem az a véleményem, hogy aki nem oltja be magát, az ne kapjon orvosi kezelést, ha megbetegszik. A társadalom a tudomány minden eszközével törekedjen a meggyógyítására. Csak ennek a költségeit innentől saját maga kellene viselje, mert úgy döntött, hogy nem tart igényt az oltás által nyújtott védelemre és ezzel kilépett a kockázatközösségből. Az egyén döntése legyen szent és a felelősség tartozzon hozzá, teljes mértékben. Most a döntés következményei alól egyoldalúan mentesül, aki elzárkózik a védettség megszerzése elől és megbetegszik. Ez szerintem igazságtalan.

Az álláspontom mögött nincsen semmiféle filozófiai mondanivaló. Egyszerűen a társadalombiztosítás a valószínűségekkel operál, amikor a kockázatot megosztja. Aki kilép, az viselje a következményeket.

A közösségből önként lehet kilépni, nem pedig úgy, hogy te azt mondod, ez és ez ezért és ezért ki van lépve. Az egyén az oltás fel nem vételével nem egyoldalúan mentesül, hanem él a közösség által biztosított lehetőségeivel, mely lehetőségeket a közösség minden tagja elfogad és tiszteletben tart, függetlenül attól, egyetért-e velük.

Aki a közösséghez csatlakozik vagy benne marad, viselje a következményeket.

:)

Én ezt másképp látom.

A kockázatközösség fontos eleme, hogy minden résztvevője köteles a saját kockázatát csökkenteni és ezzel hozzájárulni a közösség kockázatának csökkenéséhez. Amennyiben ezt nem teszi, a kockázatban többi részes terhére növeli a közösség kockázatát. Nincs olyan biztosító, amely ezt elfogadná. Ilyenkor nem az számít, hogy az egyén hogyan értékeli a saját kockázatát, hanem az, hogy a közösség kockázata nő-e vagy csökken az egyén döntése következtében. Aki növeli a kockázatot azt kizárhatják a biztosításból és a kárát saját maga kell viselje.

Az állami egészségbiztosító elvben minden állampolgárért van, nem csak a jól fizetőkért, az egészségesekért és a nagyon okos, megfontolt, tudatos emberekért. Az állami egészségbiztosítást áttételesen az állampolgárok véleménye is alakítja, mivel a rendszer lényegében az ő tulajdonuk. Sarkítva: a biztosító a biztosítottak konszenzusa alapján szolgáltat. Ha ez nem tetszik, van beleszólási jogod, hiszen a biztosító a tiéd is. Ha nem akarsz energiát fektetni bele vagy nincs időd várni, úgy is megoldhatod, hogy olyan formában jutsz jövedelemhez, amiből nincs TB-levonás. Befizeted a havi kötelező nyolcezret, és egy vagy több piaci biztosítónak annyit, amennyit szeretnél. Így a hétköznapi állampolgárok döntései kevésbé hatnak negatívan az egészségügyi ellátásod minőségére. Mert végső soron arról van itt szó, hogy elégedetlen vagy a szolgáltatás feltételeivel. Szóval vagy megpróbálod megváltoztatni ezeket a feltételeket, vagy választasz egy másik szolgáltatást, ahol számodra előnyösebbek a feltételek. Utóbbi könnyebbnek tűnik, főleg, ha rövid távon is szeretnéd "biztosítottabbnak" érezni magad.

:)

A megoldást bennem keresed, pedig a hibát nem én okozom a rendszerben. Én elégedett vagyok a TB-vel. De az oltatlanok ingyenes ellátását, amennyiben megbetegszenek, igazságtalannak tartom. Máshol, ahol a rendszer szarabb, mint a magyar, ilyesmi elképzelhetetlen lenne. A biztosító olyan díjat szabna vagy olyan feltételeket alakítana, amelyek viszonylag gyorsan rendeznék az okoskodók helyzetét.

Igazságosan.

A filozófiát meghagyom annak, aki örömmel viseli a mások által okozott kárt. Felebaráti közösség a magyar társadalombiztosítás. Nincs bajom vele.

Ahogy a túlélés örömét is meghagyom abban a családban, ahol az oltatlanság áldozatokat szed. Lehet együtt élni a bizonytalansággal, hogy vajon ki is fertőzte meg az elhunytat és vajon szükségszerű volt-e hogy meghalt.

Mindenesetre kíváncsian várom az oltatlanok kockázatelemzését a gyógyításuk során felhasznált kemikáliák, gyógyszerek és eljárások kapcsán. 

Mert ugye ameddig más van bajban, addig biztos az aggódás a saját egészségünk iránt.

Csomóan meghaltak a 3. hullám alatt, mert ráoltottak a COVID-ra. A sok oltáshuszár meg azt mondta, hogy nem ők a felelősek, ezek az emberek oltás nélkül is meghaltak volna. Az oltáspártiak sem számolnak el jobban a lelkiismeretükkel, hogy a rokonaikat eltették láb alól. Jobb, ha tudod.

Kipróbálták:

Egy ember áramütéseket oszthat egy másik embernek és sokan állnak körülötte. Lehetett emelni a feszültséget. Miközben egyre magasabb feszültségre kapcsolt a jelölt, körülötte mindenki arról beszélt, hogy ez még nem veszélyes.

Az volt a kutatás célja, hogy kiderítsék, hogy a jelöltet a körülvevő szakemberek képesek-e meggyőzni arról, hogy a halálos dózisú áramot bekapcsolja (természetesen csak szimulációs környezet volt).

A kutatás végeredménye az lett, hogy a jelöltek döntő többsége beadta volna a halálos dózist a szakemberek támogatásával.

Az a baj a gondolatmeneteddel, hogy az oltásra egyfajta szent grállként tekintesz, mint egyetlen olyan megoldásra, ami biztosan megvéd a kórházi kezeléstől. Az már a járvány kezdete óta ismert például, hogy a jelentős túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség igen komoly rizikótényezőnek számítanak. A D vitaminról meg évek óta tudjuk, hogy -megfelelő adagban - jelentősen képes csökkenteni BÁRMILYEN légúti virális megfertőződés, kórházi kezelés és halálozás kockázatát. Na most vegyük Jóskát meg Bélát mindketten 40 évesek.

Jóska 180 cm, 130 kg. magas vérnyomása van, meszesek az erei, cukorbeteg. Gyorséttermi kaján él, a napi testmozgása minimális. A betegségeire gyógyszert szed, de semmilyen vitamint és táplálékkiegészítőt nem szed. Az oltás mindkét adagját felvette.

Béla 180 cm 80 kg semmilyen ismert alapbetegsége nincs, egészségesen táplálkozik, rendszeresen sportol, vitaminokat, többek között D vitamint, táplálékkiegészítőket szed. Nem oltott.

A járvány másfél éve alatt Jóska kényelmesen leadhatott volna havonta 2 kg- ot és akkor most 94 kg lenne. Valószínűleg a vérnyomása is normalizálódna és a cukorbetegsége is javulna. De Jóska az oltás kivételével semmit nem tett az egészségéért, Béla viszont az életmódja okán minden nap tesz a saját egészségéért.  Ha mindketten egy nagy kockázatközösség tagjai, akkor a kockázat csökkenéséhez a te gondolatmeneted szerint Jóska 100%-al Béla meg 0%-al járult hozzá. 

A betegséget szerinted kinek van nagyobb esélye elkapni kettejük közül? Kinek van nagyobb esély e a betegség súlyosabb lefolyására? Kórházi kezelés után kinek van esélye a hosszabb és egészségesebb életre? Várhatóan a következő 10-20 évben kinek az egészségügyi ellátására fog a társadalombiztosítás több pénzt költeni?

Az emberiség valaha volt legnagyobb tévedése a dízel személyautó...

Ne vedd rossz néven, de ez üres okoskodás. Elmész a dokihoz és megbeszéled vele a problémádat. Felír Kalmopyrint vagy azt mondja, ad neked oltást. Ő dönti el, ez a dolga. Rábízod döntést és nem Wikipedian művelődött segédstatisztikusok Blikk magazin szintjén fogsz a járványra - meg az oltakozásra - tekinteni.

Na és mi van ha nekem Tamasi doktor a háziorvosom? Ő meg nem ad oltást. Ha megbetegszem, akkor csak nem kéne fizetnem, mert a háziorvosom azt mondta ne vegyem fel az oltást. Amúgy a kérdésemre nem válaszoltál: Jóska vagy Béla az aki a kockázatközösség érdemes tagja lehet?

Az emberiség valaha volt legnagyobb tévedése a dízel személyautó...

Nem tudom, hogy ki az a Tamási doktor, de ameddig ő az orvosod, hallgass rá. Nem hiszem, hogy oltásellenes lenne, ha mégis az, akkor büntetőügy lesz belőle, jó eséllyel lesittelik, elveszik a diplomáját és lesz másik orvosod. Ha nem így történne, akkor bajban vagy. Jóska meg Béla kapcsán meg úgy gondolom, hogy a helyes válasz Géza.  ;^))

Jóformán senki sem oltásellenes.

 

Ezekről a problémákról beszélünk:

- vannak az RNS és DNS alapú oltások, amikről a tököm se tudja, hogy mit fognak hosszútávon okozni

- van a kínai vakcina, amiről még annyit sem tudunk, mint az mRNS oltásokról, lehet, hogy jobb, de a rosszabb sincs kizárva

- állami felelősségvállalás nincs, a polgárokat a törvények megkerülésével zsarolják, hogy "önként" felvegyék az oltásokat

 

Erről beszélünk, a problémának semmi köze az oltásellenességhez.

Volt, aki megtette. Az orvost kérdezgette az mRNS hátteréről, hogyan működik, milyen mellékhatásai lehetnek, kiderült, hogy a leghalványabb fogalma sem volt az egészről.

Megkapta az ukázt a főfasisztától, Müller Cecíliától, hogy minden rendes náci felveszi az oltást, cselekedj te is hasonlóan.

Merkely is ezt mondja: nem méregetni kell az antitestet csak hinni kell. Higgy bennük és akkor nem lesz bántódásod...

Amikor a gyermekem kicsi volt megkapta az összes kötelező védőoltást. A meningitis elleni vakcina csak ajánlott volt, utána olvastam úgy döntöttem, hogy érdemes megkapnia, megbeszéltem a gyermekorvossal aki szó nélkül be is adta neki. Aztán olvastam, hogy a bárányhimlő sem olyan ártatlan megbetegedés már, egyre több a szövődményes lefolyás. Sokáig vaciláltam és egy éves vizsgálatkor mondtam a gyermekorvosnak, hogy szeretném beadatni a gyermekemnek a bárányhimlő elleni oltást is ( akkor még nem volt kötelező ), arra azt mondta, hogy isten őrizz, a gyermek kis korában átesik rajta, életre szólő védettséget szerez, ha megkapja a vakcinát akkor kb lesz egy 10 éves védettsége és ha felnőtt korában valami miatt nem kap emlékeztető oltást és elkapja felnőttként a bárányhimlőt nagyon súlyos lefolyása lehet. Engem meggyőzött és nem adattam be azt az oltást, a gyermekem szerencsére rá egy évre elkapta és szővődmény mentesen meggyógyult és egy életre védett ellene. De most, hogy mondod így utólag rájöttem, hogy a gyermekorvosom egy konteós oltásellenes bűnöző, hogy nem adott be egy nem kötelező védőoltást. Megyek is feljelentem.

Az emberiség valaha volt legnagyobb tévedése a dízel személyautó...

Túlbonyolítod a dolgot. Semmit nem kellett volna tenned. Ahelyett, hogy hallgattál volna az orvos tanácsára, összeolvastál tücsköt-bogarat, azt hitted magadról, hogy ha "tájékozódsz" a gyereked érdekében, akkor azt jól teszed. Teszed a nagy büdös frászt teszed jól. Az orvos megmondja mit kell tenned, szabad orvosválasztás van, ha nem bízol benne, válassz másikat. Nem neked kell eldönteni, hogy mi a jó a gyerekednek, sosem kellett neked ezzel kapcsolatos tudományos tanulmányokat végezned. Ott a védőnői rendszer, a körzeti orvos, van kitől tanácsot kérned. Ahelyett, hogy annak, akinek ez a szakmája és évtizedes gyakorlata van abban, hogy mi a helyes eljárás, te akarsz "utánaolvasni", hogy mit is ír a Blikk, jó-e annak a gyereknek a Kalmopyrin vagy esetleg amputálni kell-e valamijét bárányhimlő ellen. 

Ott a védőnői rendszer, a körzeti orvos, van kitől tanácsot kérned

Ezt tettem, ha nem esett volna le eddig.

 te akarsz "utánaolvasni", hogy mit is ír a Blikk

Nem éppen, például egy időben rendszeresen olvastam a védőoltás blogot, az a Ferenci Tamás írja, aki jelenleg a Kormány járványelemző munkacsoportjának a tagja, aztán ezt a cikket is olvastam akkoriban tőle:

https://vedooltas.blog.hu/2016/06/11/gondolatfoszlanyok_a_baranyhimlo_e…

Röviden összefoglalom: a bárányhimlő elleni oltás kapcsán kifejezetten szkeptikus

 

Tudod ilyenek szerepelnek benne: 

Vannak ugyan publikációk 10-20 év körüli utánkövetésekről, ezeket azonban nem lehet túl komolyan venni, mert olyan országokban készültek, ahol közben volt cirkuláló vad bárányhimlő is, ami frissítette az oltottak immunitását is.

 

5 éve még óvatosságra intettek akkor, ha egy gyermekkori oltásnak csak 10-20 éves utókövetése volt. most teljesen természetes, hogy serdülőkbe fecskendezünk pár hónap alatt összedobott kisérleti kotyvalékot. Tök logikus, nem?

Az emberiség valaha volt legnagyobb tévedése a dízel személyautó...

Orvosnál meg ne lássalak! Vállald a felelősséget.

Pont itt van az aránytalanság az érvelésedben. Az arányos az lenne, hogy ha oltott vagy és az oltás miatt bajod lesz, ne lássalak meg orvosnál, vállald a felelősséget, vs. ha nem oltattad be magad és elkapod a COVID-ot, akkor ne lássalak meg orvosnál, vállald a felelősséget.

A te logikád szerint a döntés felelősségét csak az oltatlannak kéne vállalnia. Hiba.

Ma az orvostudomány álláspontja viszonylag egységes az vakcinákat illetően. Aki elfogadja az orvostudomány álláspontját, az beoltatja magát. Ha később bebizonyosodna, hogy az oltás jelentős káros mellékhatással jár, akkor szintén az orvostudomány adna valamilyen megoldást az egyénnek. A kockázatközösség ma is jól működik, és ebben az esetben is jól működne.

Aki ma nem oltatja be magát, mert másképp értékeli a veszélyt, az kilép a kockázatközösségből, amely a védettséget ma leginkább vakcinával alakítja ki. Innentől szerintem a kockázatközösségre már nem építhetne, ha megbetegszik.

Ez elképzelhető, de a szerintem jogosan feltett kérdés itt az volt, hogy a kockázatközösség kiterjed-e arra az esetre, amikor bebizonyosodik, hogy a mai tudásunk ellenére valamelyik vakcina mégis súlyos kárt okozhat a beoltottnak. A válasz igen, kiterjed rá. Hogy aztán a TB nevű kockázatközösség az általad választott megoldást kínálja-e, vagy valami mást, azt még nem tudjuk. (Disclaimer: a téma szempontjából semmi jelentősége, hogy beoltottak-e).

A tisztelt orvostudomány eredményeit bemondásra kellene elhinni.

 

2021 van, a kormányokat semmi sem gátolja abban, hogy nyilvános adatbázist működtessenek.

- mi történik az oltás után

- többlet halálozások

- oltási mellékhatások

- szoros ellenőrzés, hogy a kísérleti vakcinák hozzák-e a remélt számokat

- problémás esetekben leállítani, ahogy az USA-ban is többször történt, várni, amíg megvan a magyarázat a rossz adatokra

 

A konteóra az alapot maga a kormányzat viselkedése adja. Nyilvános adatok esetén a konteósok nem 40% körül lennének, csak 4%. Ennyire egyszerű, csak valamilyen okból kifolyólag a kormányok a legkevesebb nyilvánosságot sem akarják az oltási program körül.

 

Ahelyett, hogy Müller Cecília etikai kötelességnek nevezte volna az oltást, az lett volna a morális kötelessége, hogy végigvezessen egy oltási programot 10 millió emberre, szoros ellenőrzés alatt, ahol mindenkinek joga lett volna látni, ami történik. Ezt elmulasztotta, az alacsony oltási számok miatt a felelősség őt terheli.

Senki nem tudja, hogy mi az igazság a történetben.

Én nem vagyok meggyőződéses oltásellenes. A hagyományos oltásokkal kibékülnék, ha lennének rá adatok.

Nincsenek. Bemondásra kellene hinni Cecíliának, akiről már kiderült, hogy folyamatosan hazudik. Olyan embertől kellene az oltást elfogadni, akit maximálisan hiteltelennek tartok és többszörösen visszaélt a polgárok rendszerbe vetett bizalmával.

Na ez az amit nem értek. Egy középsulis képes olyan SQL query-t írni, hogy az oltás és a halálozás milyen viszonyban áll egymással.

Mennyivel nő az oltottak halálozása az oltás után 2 hónapon belül?

Csomó olyan adat van, amitől tisztább lenne a kép, de véletlenül sem közlik.

 

Idegrendszeri betegség két hónapon belül az oltás után. Egyszerű SQL lekérés. Vannak országok, ahol 1 millióból 7 vérrögöset kimutatnak. Semmiből nem áll a történet, egy vakcina programot folyamatos felügyelet alatt kellene tartani.

Oltás után 2 hónapon belül hányan fordulnak a háziorvoshoz?

 

Simán megcsinálnám, ha meglennének az állampolgárok TAJ adatai. Középsuli, statisztikai elemzés hatására a mellékhatásoknak is ki kellene buknia, függetlenül attól, hogy mit jelentenek belőlük.

Nem olyan bonyolult ez.

Az oltás nem kötelező. Van aki nem oltatja be magát, akármilyen okból. Demokráciában élünk, mindenki felelősen dönthet, az egyént nem korlátozza semmi a szabad mérlegelésében. Kellene egy jól megfogalmazott polgári kezdeményezés arra, hogy aki nem oltatja be magát, az ne kapjon ingyenes egészségügyi ellátást, ha megbetegszik olyan betegségben, ami az oltással elkerülhető lett volna. Viselje a döntése felelősségét és ne számíthasson arra, hogy a közösség majd  kigyógyíttatja, ha bajba kerül.

Valaki fel is rakhatná itt szavazásra.

Viszont annyival kevesebb TB-t is kelljen fizetnie. Kockázat-közösség, tudod.

Ha valamit a TB X-nek fizet, Y-nak nem, akkor annak a szolgáltatásnak az árát írja jóvá a számlán, amit Y megfizetett.

 

Nem lophatod el az oltatlan pénzét, hogy neked több eü ellátás jusson.

Nem olyan bonyolult ez.

Ennyi hozzászólás után lassacskán fel kellene fogni, hogy van egy szerződés, amit elfogadtál. Az általad kívánt intézkedés a szerződés alapvető szellemével ellentétes. Másképpen fogalmazva a szerződés egy lényeges, alapvető, általános aspektusát vitatod egy konkrét ügy kapcsán, miközben a gondolataidat alátámasztó valós érvet egyszer sem adtál elő.

:)

Mint egy papagáj komolyan mondom. Hányszor szeretnéd meg ide begepelni ugyanazt a baromsagot úgy hogy közben meg sem hallod milyen válaszokat kapsz rá.

Már oltaspártiak is megirtak neked többször is, indoklással együtt, hogy hülyeség amit javasolsz, aránytalan és mindenféle logikát nélkülöz, hiába irod be ide huszadszorra is. 

Rakd fel szavazasra, vajon mi lesz az eredménye szerinted? Képes vagy az eddigi tapasztalatok alapján megjosolni vagy inkább megkerdezned erről is a haziorvosodat?

Valójában nem tudom megjósolni, de érdekes lenne megismerni erről az emberek véleményét: aki oltatlan, saját elhatározásából, az ne kapjon ingyenes ellátást, ha megbetegszik. Ingyenes oltást kaphat, ha védekezni akar a betegség ellen. A dolog nem túl bonyolult, megérne egy polgári kezdeményezést, publikus aláírásgyűjtéssel. Mondjuk szeptemberben, amikor megint visszatérnek a korlátozások a fertőzésveszély miatt.

Én úgy számolom, hogy lenne kb. 5,5 millió polgár, aki egyetértene azzal, hogy a szolidaritás nem egyirányú utca.

De lehet, hogy tévedek. 

Precedens-jellegű lenne, ha a nem kötelező oltás beadatásának elutasítása miatt költségtérítéses kezelésre ítélnék az oltatlan KV-betegeket. A nem dohányzók és egészségesen élők stb. joggal várhatnák el, hogy a dohányosokat stb. hasonló hátrány sújtsa. Ebből feltehetően a teljes jelenlegi egészségbiztosítási rendszer átalakítása következne, vagy semmi. Szóval az a kérdés, van-e elég ember, aki ezt akarja? Az addig oké, hogy gyorsban rá tudsz uszítani milliókat egy csoportra, de amikor rájönnek, hogy a szavazáson saját magukat buktathatják rá a faszra, vajon a saját szájukba szavaznak faszt, vagy inkább a tiédbe? A Fidesz és az ellenzék jelentős része az érveid ellen kampányolna, mert jövőre szavazást szeretnének nyerni, és az országban meglévő vagyoni egyenlőtlenségek nem teszik lehetővé, hogy a pártok a te gondolataid támogassák.

:)

A polgári kezdeményezések általában nem pártpolitikai alapon szerveződnek és nem dolguk a  a következmények mértékét mérlegelni. Egy ilyen kezdeményezés nyilván hangot adna azoknak is, akik szerint az egészség megőrzése lényegtelen, a védekezés a betegségek ellen indokolatlan és aki szerint ez fontos, az kirekesztő birkanép. Nem ártana ennek a társadalomnak, ha ez a hang tisztábban definiált lenne, segítene abban, hogy jobban érthető legyen az a kockázatértékelés, amely az oltást nem, de a gyógyítás kemikáliáit mégis vállalja. Az emberek nem hülyék és többnyire megértik a szándékot, amely birkának jelöli őket. Ha az oltásellenesek mellékvízén a dohányosok, más egészségtelen életmódot folytatok számára is kézzelfoghatóbbá válik, hogy a részükről történt nagyobb kockázat, nagyobb veszély következményeinek elhárítását ne másoktól várják, hanem saját maguk álljanak helyt a döntéseikért, az szerintem szintén hasznos lenne. Az eredmény nyilván kérdéses, mert a társadalom jelentős része maga is egészségtelen életmódot él, okoskodó álvitákkal leplezi a saját tehetségtelenségét és elvárja, hogy a "többiek" segítsenek rajta, amikor a saját magatartása bajba sodorja.