Facebook Justice System vs user

Fórumok

Kedves ismerős megkeresett a problémájával, mi szerint hozzám hasonlóan viszonylag zöldfülő facebook user, mivel mindketten csak azért regisztráltunk a facebookra, mivel az óvodai híráram ezen keresztül megy. Tegnap értesítették róla, hogy fiókját korlátozták január valahanyadikáig, az év nem is olvasható, valami 10 számjegyű szám van a helyén, ami vagy hiba, vagy kvázi az idők végezetéig nem tehet közzé nyilvános posztot, nem válaszolhat rájuk, csak privát üzeneteket küldhet, jobbik esetben legalább hat hónapig. Az értesítések között szerepelt, hogy klikkeljen ide, hogy megtudja miért korlátozták, valami értesítési központ szerűség, ahol semmi releváns bejegyzés nem volt. Volt egy mező, ahol lehetett jelezni, ha ellenvetése van a korlátozással kapcsolatosan, de egyben bevallották ott, hogy egyáltalán nem garantálják, hogy élő ember látni fogja az ellenvetését.

Ezek után mai napra eltűnt az értesítés a korlátozásról, és meg is szűnt a korlátozás.

Mindezek alapján happy end lenne a a vége, ha nem gondolkodna el az ember rajta, hogy kvázi az óvodával a kapcsolattartásra használta elsődlegesen az accountját, amit mindenféle indokolás nélkül értelmnezhetetlen időre korlátoztak, majd minden értesítés nélkül feloldtottak. Mivel úgy látom, hogy mindenféle racionális ellenállás ellenére de facto "közművé" vált a facebook, a korlátozás és feloldás átláthatatlansága elég aggasztónak tűnik.

Magam részéről én is azt mondanám, hogy még jót is tettek vele, hogy lekorlátozták egy időre, igazi intő jel, hogy nem szabad ennyire függővé válni, ha nem ott tárgyalnám meg már én is egy éve az óvodai csoport ügyeit a többi szülővel...

Hozzászólások

Szerkesztve: 2021. 06. 20., v – 13:54

Ha van kedvetek, tarthattok felvilágosítást az óvónéniknek, miért veszélyes és kerülendő a Facebook-felhasználás kikényszerítése, milyen problémákat jelenthet a felhasználók állandó megfigyelése az okostelefonos alkalmazáson és a feltöltött adatokon keresztül, illetve miért a gyerekek egészséges mentális fejlődése ellen dolgozik a már fiatalkorban kialakuló Facebook-függőség, már ha mondjuk a gyerekeknek szánt tartalmakat is oda pakolják.

Előfordulhat, hogy ehhez nincs kedve az ismerősödnek. Ez esetben én bepanaszolnám az intézményt.

Itt: https://www.oktbiztos.hu/hogyan/index.html (panasz@oktbiztos.hu)
Vagy itt: https://www.ajbh.hu/panasz-benyujtasa

Az a bajom, hogy nem tudok rá jó alternatívát... A baráti társaságommal van (volt) ott egy csoport, eseményeket szerveztünk, emlékeket osztottunk meg, stb. S mióta letöröltem magam, nyilván ezek sokkal nyögvenyelősebbek, de még csak jó alternatívát sem tudok mutatni, hogy mit használjunk helyette.

 

Nyilván egy óvoda más, mert az óvónő az én alkalmazottam az államon keresztül, ergo ne kényszerítsen semmire - de nem tudok olyan cuccra mutatni, ami ugyanilyen hatékonyan csinál csoportkommunikációt. 😕😕😕

Mondanám, hogy pl. egy HunDub pont erre lenne alkalmas, de amikor kijött, akkor mindenki csak fikázta, fészbukklónozta, laposra taposta a véleményével.

Szóval inkább: https://alternativeto.net/software/facebook-messenger/ és https://alternativeto.net/software/facebook/

Amiket felsoroltál, azokra szinte mindegyik alkalmas.

Azt gondolom, hogy egy óvoda esetében az állam által fenntartott rendszeren keresztül kellene ezeket megvalósítani, pl. egy ügyfélkapus belépéssel működő információs oldalon.

Minden veszélyes, ahol az adataid egy harmadik fél tárolja. A kérdés inkább az, hogy mire használja fel. Ez alapján lehet különbséget tenni veszélyes, veszélyesebb, legveszélyesebb között.

Igen, még ha a nyugati média által tudatodba ütlegelt oroszgyűlölettel ez nem is összeegyeztethető, a VK egy Facebook-alternatíva. Nem a legjobb, nem is sokkal jobb és nem is sokkal veszélytelenebb. Viszont, pl. a cenzúra és a copyright-buziskodás szempontjából jobb. Mindkettőből kevesebb van. Meg valószníűleg nem olyan arrogáns módon adják el és szolgáltatják ki a felhasználói adatokat, ahogy a Facebook, de mielőtt kognitív disszonanciától túlfűtve számonkérnél, erre most nem tudok neked doktori disszertációkat, meg tanulmányokat linkelni.

Mondjuk ez egy érdekes kérdés, hogy ha már valaki ellopja az adataidat, akkor ki az akit a legvalószinűbb, hogy egyáltalán érdekelsz, és leginkább fel is tudja használni ellened:
- a USA
- az oroszok
- valami ismeretlen magyar rendszergazda
- egyéb

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A Facebook nem egyenlő az USÁ-val. A VK sem Oroszországgal. Tehát elég merész (értsd: csúsztatás) két nagyhatalmat vagy azok titkosszolgálatait egy rendszergazdával egy síkra helyezni.

A magyar rendszergazdát közvetlenül számonkérik a magyar törvények, tehát ha visszaél az adataiddal, akkor itthon indul ellene egy eljárás és ha bizonyítható a visszaélés, akkor megbüntetik. Ugyanerre az USÁ-ban vagy Oroszországban kevesebb az esély, sokkal nyögvenyelősebb, bürokratikusabb folyamat, no meg sok sikert a magyar hatóságoknak Facebook- és VK-szervereket lefoglalni, mint tárgyi bizonyíték.

Egyébként, a Facebook működéséből adódóan felhasználja ellened a megszerzett adatokat. A személyiséged feltérképezéséből származtatott érzelmi manipulációval szolgáltat ki reklámfelületnek és próbál meg rávenni szükségtelen áruk megvásárlására. A news feed-ben megjelenő posztok manipulált összeválogatásával tart információbuborékban, befolyásolja a gondolkodásod az által, hogy milyen tartalmakat szán olvasásra, ez által szintén szükségtelen áruk megvásárlásra és politikai mozgalmak, csoportosulások támogatására igyekszik rávenni.

" Tehát elég merész (értsd: csúsztatás) két nagyhatalmat vagy azok titkosszolgálatait egy rendszergazdával egy síkra helyezni."

Azért szerintem érthető volt amit írtam, bár tényleg bele lehet kötni a megfogalmazásba.

Arról van szó, hogy komolyabban ártani neked a helyi fickók tudnak. A többiek max. reklámokkal bombázni, meg ilyen szinten szórakozni veled. De egy rendszergazda a szomszéd városból, aki hozzáfér az üzeneteidhez, az már más tészta...

"A magyar rendszergazdát közvetlenül számonkérik a magyar törvények... [...] ...  akkor megbüntetik"

Ne legyünk naivak, na. Szerintem még te is tudnál pédát mondani, hogy úsztak meg ennél komolyabb dolgokat is Magyarországon (esetleg szimbolikus büntetéssel).

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Arról van szó, hogy komolyabban ártani neked a helyi fickók tudnak. A többiek max. reklámokkal bombázni, meg ilyen szinten szórakozni veled. De egy rendszergazda a szomszéd városból, aki hozzáfér az üzeneteidhez, az már más tészta...

Nem más tészta. A magyar rendszergazdával a magyar törvények előtt egyenlők vagytok és ha ő visszaél az adataiddal, akkor megbírságolják, vagy börtönbe kerül, a visszaélés mértékétől függően. Már ott különbözik a történet, hogy a magyar rendszergazda nem egy külföldi multi százmilliós költségvetésű jogi osztállyal, sztárügyvédekkel stb.

Szerintem még te is tudnál pédát mondani, hogy úsztak meg ennél komolyabb dolgokat is Magyarországon (esetleg szimbolikus büntetéssel).

Sokkal többet tudnék, hogy úszott meg a Facebook sokkal nagyobb kaliberű skandallumokat a privát szféra sárba tiprása közepette.

Mennyit kapott érte a Facebook 2011-ben, közel egymilliárd felhasználó privát képeit kiszolgáltatva? [1]

Na jó, tartsuk az arányokat. 2018-ban például csak egy kétharmad Magyarország képe nem volt privát. [2] Ezért vajon mekkora büntetést kapott a Facebook?

Az megvan ugye, hogy te rendszergazda általi szándékos visszaélésről beszéltél, miközben hanyagságból elkövetett biztonsági hibákat hoztál példának? Vagyis, megint csúsztatsz.

Valamit benéztél, én nem állítottam, hogy a facebookot megbüntetik, én azt írtam, hogy Magyarországon magasról tesznek a büntetésekre.

Amire viszont azt írtad, hogy nem igaz, de példát csak én hoztam eddig arra, hogy magasról tesznek.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem, pontosan ezt írtam kb. 10 hozzászólással ezelőtt is:

"Szerintem még te is tudnál pédát mondani, hogy úsztak meg ennél komolyabb dolgokat is Magyarországon (esetleg szimbolikus büntetéssel)."

Ez szó szerint azt jelenti, hogy Magyarországon egy egyszerű adatszivárogtatásnál sokkal durvább dolgokat úsztak meg már. Ami meg pontosan ugyanaz, amit az előző hozzászólásomban is írtam. Tudom hogy nem kellene ismételnem dolgokat, de valamiért az volt az érzésem, hogy elsőre nem ment át. Hátha most, így 10 hozzászólással később...

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Értettem elsőre is, de ez így csak spekuláció és nem érv egy magyar közösségi oldal ellen. Se nem érv amellett, hogy egy külföldi szolgáltató (pláne a Facebook) bármilyen szempontból is jobb lenne, mint egy magyar szogláltató.

Ha például az iWiW rendszergazdái okoztak volna kárt egyes felhasználóknak, és megúszták volna, az már az lenne, de ilyet nem tudtál mutatni. Ellenben, a Facebook nagyságrendekkel nagyobb adatvédelmi botrányokat megúszott már és továbbra is termeli a profitot a felhasználók privát szféráján való élősködésből.

Nincs köze hozzá, de az eredeti felvetés mégis csak az FB volt, s a történelmének ismeretében azt gondolom, az FB-nél bármi jobb, ideértve a VK-t, az információt gépfegyveres, maffiózó, pedofil motoros futárral az óvodába juttatni, magnókazettát postán ajánlottan feladni, szóval bármi. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Én meg még mindig azt mondom, hogy inkább olvassa a privát üzeneteimet Joe az USA-ban, vagy Guillermo a Fülöp-szigeteken, ha épp outsourcingolják, vagy akár Oleg Moszkvában, mint Pista, aki ugyanabban a városban él, ahol én, és talán még látásból ismerjük is egymást.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Ebben van ráció, mert aki közel van, az lokálisan tud úgy információt szivárogtatni, hogy helyben ártson. Az FB-vel nekem más bajom van, mégpedig a politikai erőviszonyok markáns befolyásolása, illetve az, hogy egy közelgő orwelli diktatúrában a nála meglévő információhalom egy igen keserves zsarolási potenciál lesz.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Néha irigyelem az embereket a problémáikért. Olykor magát a mellékletet is túlzásnak érzem, de üsse kő, maradjon, mert néha tényleg jól jön. :) Sohasem vágytam 50 MB-os videót mailben elküldeni valakinek. Inkább elpantomimezem neki élőben. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A mi esetünkben gyakorlatilag ez a lépés egy reakció volt, mivel eredetileg a szülők csináltak egy facebook csoportot az ügyes-bajos dolgaik megbeszélésére, egyeztetésre, óvónéni kibeszélésére, ahol mindenféle vak vezet világtalant jellegű beszélgetések folytak hallomásaim alapján és erre reakcióként hozták létre a hivatalos csoportot, ahol az admin már az óvó néni, és legalább official infókhoz/válaszokhoz lehet hozzájutni. Most gyakorlatilag van egy szülői és egy intézményi csoport is. Ha a fb csoportok között, gyakorlatilag se vége se hossza a süni meg katica meg pillangó csoportoknak... nem tudom mennyiben lenne jobb ha ugyanezek az információk a szülők 95%-ának a gmailes fiókjába mennének... (az adatok 95%-a úgyis az egyik mega-multinál köt ki)

Amúgy érdekes elképzeléseid vannak, hogy felveted a fiatalkorban kialakuló facebook függőséget a még írni-olvasni nem tudó ovisoknál.... hmmm? Ezek elvileg első általános iskolai anyagok. Persze sok lelkiismeretes szülő már előbb igyekszik minél többet megtanítani a gyereknek, de követelményként csak akkor jelenik meg, így igazából a legfiatalabb félthető gyerekek az általános iskolások.

Mi zajlik ma az óvodákban, amit nem lehet ugyanolyan módszerekkel jól intézni, mint harminc-negyven éve?

:)

Hát, erre általánosan nehéz válaszolni, nálunk teljesen jól működik minden fb csoport nélkül is, havonta jön 1-2 mail, hogy mi a terv a következő hetekben + 1 a hónapban készült fényképekkel. Ha valamit szeretnének ezen felül mondani, beszélünk IRL, mikor megyek a gyerekekért. Ha komolyabb gond van, felhívnak. A többi szülővel kedvem sincs beszélgetni, meg okom sincs rá, szóval nekem teljesen ok, hogy nincsenek ilyen ballaszt fb csoportok.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Az nem járható út, hogy azt mondod - ami ebben a helyzetben maga az igazság -, hogy nem áll módodban elfogadni a Facebook felhasználási feltételeit, illetve adatvédelmi nyilatkozatát?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE