"Elon Musk a fékre taposott a Bitcoin Tesla vásárlásokhoz való elfogadásában"

Elon Musk megint irányt váltott. Miután felhypeolta a Bitcoint (és a Dogecoin-t), bejelentette, hogy elfogadja a Tesla az autói vásárlásakor, majd megosztó kijelentéseket tett a Bitcoin és a megújuló energia témakörben, most ismét bejelentést tett a Bitcoinnal kapcsolatban. A bejelentést a The Register úgy értelmezte, hogy a Tesla le fogja állítani a Bitcoin Tesla vásárlásokhoz való elfogadását.

Hozzászólások

Mintha az időjósokat hallgatnám. Kb. annyi hitelt is adot Musk szavainak.

trey @ gépház

Mármint milyen értelemben? Hogy később mégis meggondolják magukat és lehet Tesla-t venni BTC-ért? Vagy úgy általában? Mert ha az utóbbi, akkor persze, Musk kb. annyiban más, mint bármely random dollármilliárdos, hogy jóval többet szokott mémeket posztolgatni. Ezáltal kialakult egy aktív követőbázisa a neten, akik valamennyire "barátibbnak" tekintik Musk-ot, tudnak hozzá kötődni, hiszen ők is szoktak mémeket posztolgatni a neten. Ennek meg van némi hype/anti-hype-generáló hatása, hiszen e bejelentés hatására nyilván esni kezdett a BTC árfolyama. Abban biztos vagyok, hogy Musk nagyon jól járt vele, a fanjai többsége már kevésbé.

Pedig vegre megjott talan az esze temaban.

Egyebkent Bill Gates szerint is Bubble:
https://www.republicworld.com/technology-news/other-tech-news/bill-gate…
Ill. 8 nobel diajs https://en.wikipedia.org/wiki/Cryptocurrency_bubble gazdasagis szerint is.

 

Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Szívjon több füvet, az segít a döntésekben.

Pump & dump, nincs itt semmi látnivaló.

A bejelentést követő 1 órában rögtön zuhant is kb 10%-ot. Bizonyíték a szavak erejére...

ez egesz jo hir. en tobbet vartam. ilyen 49k arfolyam volt apr 23-an marcius vegen, meg marcius elejen is.

igazabol ez csak azoknak ciki akik 55-on vettek. akik meg a 10k-n azok boven 5x-ben vannak, akik meg elotte azoknak ez csak egy vallranditasa. semmi extra nincs itt, az eg kek, fu zold, fold lapos, bitcoin szarnyal :D

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

152 milliárdos vagyonnal vett 1,5 milliárdnyi btc-t. 1% játékpénz. :)

ugye ha ezt részvénnyel csinálja akkor ejnye-bejnye, így meg.... XD

No rainbow, no sugar

Végre egy hypertől olvasott értelmes válasz a coni lufira. Ha nem lövik le minél hamarabb a coin lázat akkor készülhetünk arra, hogy a végén még mentőcsomagot is kell fizetnünk az összedőléskor.

De milyen kár érte szegényeket, ha pontosan ugyanannyi space cash van a számlájukon, mint a bedőlés előtt? Azt soha senki nem garantálta, hogy át tudják váltani hagyományos pénzre. Illetve hogyan találják meg egyáltalán a "károsultakat"? Önbevallás? Vagy át kell utalni az államnak a space casht, akik meg valamilyen árfolyammal átszámolva utalnak hagyományost? Sok a kérdés. :)

A devizahitel-károsultak megsegítése mellett lehet indokokat találni, a space cash károsultaknál nem nagyon, hiszen őket nem érte "kár" a hagyományos értelemben. Space cash-ben nem lehet (jelenleg még) eladósodni.

De milyen kár érte szegényeket, ha pontosan ugyanannyi space cash van a számlájukon, mint a bedőlés előtt?

Milyen kár érte a devizahiteleseket, amikor pontosan ugyanannyi CHF maradt a törlesztő, mint amikor felvették a hitelt? :)

A BTC-nél legfeljebb a kapzsi hülyék fogják megszívni, de talán elég kevés lesz belőlük ahhoz, hogy ne kelljen társadalmi szinten megmenteni őket. Van, aki tőkeáttételre vett bitcoint, azzal mondjuk meg lehet szívni. Aki pár százaléknyit tart a portfóliójában, az meg legyint egyet, és kész.

A devizahiteles történet azért kissé más volt. E szempontból nagyon leegyszerűsítve azért is vettek fel sokan devizahitelt, mert stabilnak látszott az árfolyam (meg a bankok is ezt nyomatták ezerrel). A BTC ma hétköznapi fizetőeszköznek teljesen alkalmatlan, így nyilvánvaló, hogy azért fektet bele valaki, mert arra számít, hogy nagyon instabil lesz az árfolyam (hogy melyik irányba az már más kérdés). Miért kárpótolja az állam a "károsultakat" ha pont az történt, amit akartak, azaz elszaladt az árfolyam, csak mellékesen nem a jó irányba? :)

Valóban kicsit sarkított a példa, de a devizahitelesek is árfolyamra spekuláltak, legfeljebb nem szándékosan. (Mondjuk erre lenne jobb és olcsóbb megoldás, mint a jelzáloghitel, meg a hitelre vett BTC, de mindegy.)

Megsegítve pedig nem azok lesznek, akik megérdemlik, hanem akik akkora tömeget alkotnak károsultként, hogy boríthatnák a mindenkori kormány.

Az is spekuláció, hogy az árfolyam stagnálására vársz.

Szerinted mennyire reális az, hogy forintban kapom a fizetésem, felveszek hitelt, és azt mondom a banknak, hogy ezt frankban, euróban, zimbabwei dollárban, stb. akarom fizetni? Ráadásul úgy, hogy _semmilyen_ hedge-et nem csináltam, ami megvédene, ha elmászna az árfolyam?

És mi volt az előnye annak, hogy "virtualisan CHF-hez" volt kötve? Ilyen ügyletbe csak akkor lenne értelme belemenni, ha a HUF erősödésére számítanánk a frankkal szemben.

  1. Reális elképzelés lehetett ez bármikor az elmúlt 20 évben mondjuk?
  2. Biztos, hogy az otthonoddal kell forex spekulációkat finanszírozni?

A legnagyobb baj, hogy irdatlan energiai és hardver igénye van, ami miatt hardver és energia hiány van sok területen emiatt. A másik, hogy az igényét a világ 10+ éve meghaladta de inkább több. Legális vagy többnyire legális ügylethez eddig sem volt szükség az azonnali fizetéshez sehol és a kártyajutalék se egy tétel. Mérhetetlenül károsnak tartom minden oldalról a teljes coin lufit ami még a magát a technológiát is lejáratja.

Ja ja, mi ez trollkodás? Kérlek szépen egy rahedli dolognak rohadtul nagy energiaigénye van és mégse zavar. Az igazság az, hogy beindult a lobbi a régi rendszer nyertesi szeretnének a "pénzeskondérok" körül maradni, hogy továbbra is a semmikért vegyenek le irgalmatlan hatalmas jutalékokat. Konkrétan munka nélkül él egy meglehetősen vastag réteg a többség pénzéből. Erre lesz majd tökéletes a cyrptovaluta.

Semmiféle kiugróan magas energiaigénye nincs. Egyszerűen a működésének az egyik feltételét kiragadjátok és mint a papagáj ismételgetitek.

A Tesla autógyárnak nincs energiaigénye? A Bankrendszernek nincs energiaigénye? Hova tovább a Kínából ideszállítmányozott ostoba kis apróságok tömkelegének nincs energiaigénye. Nem sorolom.

A büdös jegybankok működését nem is említve, amikor segarc politikusok úgy szórakoznak az emberek pénzével mintha az egy gyerekjáték lenne Pistike kezében a homokozóban.

Nekem fájt ez a tegnapi Elen Musk féle kirohanás de én nem befektetésnek használom hanem ahol lehet fizetek is vele.

ui: legjobban ettől fosnak, elvesztik a kontrollt a pénzügyi rendszer felett. Nem lehet majd "megszoritgatni", országokat térdre nyomni stb.. legalábbis a mostanáig "kiválóan" működő rendszerekkel. Politikai játszmára használni (kis hazánkban is volt rá példa, hogy a kormány és a jegybank mást akart. Ki szopott a végén? Ja igen főleg a devizahitelesek).

Igen ezeknek se volt energiaigénye. Áááá nevetséges az álláspontod.

A regi rendszer nyertesi leszarjak.
Hitalkartya kibocsajtok boldogan megvagjak az eladot 2%-al  cryptoban is .

"Semmiféle kiugróan magas energiaigénye nincs."

"bitcoin uses 10 times more electricity than Google"
Nincs erteleme az aluminum gyartassal keverni, a kerdes hogy fizetni ill szamlat nyilvan tartani menyi energia.
10000 szeres ? tobb ?

"Nekem fájt ez a tegnapi Elen Musk féle kirohanás de én nem befektetésnek használom hanem ahol lehet fizetek is vele."
Elon egyik twitje utan 10% novekedet, masik utan esett.
Ennyit jegybankosok nyilatkozatia sem csinaltak, tenyleg olyasmivel akkarsz dolgozni ahol egyetlen kulsos ember twitje
utan 10% le fel megy az ertek ?

"legjobban ettől fosnak, elvesztik a kontrollt a pénzügyi rendszer felett. Nem lehet majd "megszoritgatni", országokat térdre nyomni stb.. "
A kormany most is vesz fel rengeteg hitelt, a bitcoin talan megakadajozna ebben ? Az eladosodas ellen nem ved, es
az az ami tedre rogyaszthat egy orszagot.

bitcoint ugyan ugy meg lehet adoztatni, mint barmint, kormany be fogja szedni amit be akkar szedni,
ha nem penzen, akkor mashogy.
 

Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

És akkor mi van ha sok energiát használ? Semmi. Ez egy üres érv a mai világban mikor ezer dolog ezerszer több energiát használ mint a bitecoin, hova tovább nem menjünk a Google és egyéb IT cégek nem kimondott célja minél többet a gép előtt / telefon előtt rohadj Webshopokból vásárolj stb.. Igen ezek a dolgok nem fogyasztanak energiát...

Természetesen ilyenkor jönnek az emberek azzal, hogy dehát lehet zöld energiából is fedezni a szükségleteket. Lehet a bitecoinnál is. Problem solved. Csak ugye ilyenkor jönnek fel a felszínre azok az ügyek, hogy a zöld energia se zöld és innentől nagyon messzire menne a vita. A bitecoint egy alapvetően energiát pazarló világban azért támadni mert sok energiát fogyaszt egyszerűen nemtelen.

Ha valaki kitalalja, hogy aluminiumot akkar gyartani a szokasos energia sokszorosaert azt is hulyenek fogom nezni.

Ha valaki olyasmibe invesztal ami nyilvan nem tudja ellatni a feladatat,
az ne csodalkozzon, hogy elobb-utobb bebukja.
 

Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Minden fajta hitvita nélkül: azért léteznek olyan blockchain projektek is már, amik nem PoW alapon működnek (hanem mondjuk konszenzus alapokon) így a környezetre gyakorolt hatásuk eltörpül a Bitcoin mellett. Arról nem is beszélve, hogy ha egy blockchain projekt decentralizáltsága attól függ, hogy éppen hol olcsó az áram, akkor az sajnos tud gondot okozni.

Nem lennék meglepve, ha beleült volna előtte egy nagy adag short pozival (is) a piacba.

Nem baj, amit a shorton nyert, abból majd lehet olcsóbban venni még coinokat, aztán pár hónap múlva bejelenteni valami újonnan épülő nap/szél/vízenergiával működő bányászfarmos hírt retweetelve, hogy látja már a helyes trendeket, szeretné ismét megtámogatni az immáron helyes irányba fordult kripto közösséget és lehet ismét BTC-ből Teslát venni.

Pont annyit érnek ennek a figurának a tweetjei, mint a Trump-féle tweetek értek. Mindenki tudta, hogy folyamatosan kamuzik a csávó, akár napon belül ellentmond önmagának (épp ahogy az érdek, vagy valami pillanatnyi becsípődése hozza), de volt track recordja, hogy képes befolyásolni a piacok mozgását egy-egy nyúlfarknyi üzenettel, innentől pedig önbeteljesítő jóslatként a piac le is mozogta a szándékot, hiába nem hitte el senki az aktuális üzenetet.

Bohóc egy világ lett ebből.

Az anyja szemit most! Csak el ne indítson valami lavinát!

elon mond, bitcoin ára beszakad, én bevásárol , profit.

“Luck Is What Happens When Preparation Meets Opportunity" - Seneca

Talán a megújuló energia csak egy jó indok, hogy kiszálljon a bitcoin támogatásból.

Sakk-matt,
KaTT :)