Amikor egy informatikus beszabadul a gyárba...

Sajnos még most sem sikerült munkát találnom és mivel nem vagyok híve az éhenhalásnak, így február közepe óta gyári munkát vállaltam, azon belül is a raktárban.

Ebben a kis szösszenetben szeretném leírni a tapasztalataimat, hogy informatikus szemmel, hogyan is látom a dolgokat egy átlag magyar gyár működésében.

A történet eleje nem annyira lényeges, de azért megosztom a felvétel közben felmerült dolgokat.

Az egész ötlet, hogy ilyen munkát vállaljak átmeneti kényszer megoldás volt. Egy ismerősöm, aki már hosszú ideje dolgozik a cégnél ajánlott be, mert felvétel volt a raktári könyvelésre. Rajta keresztül lett beadva a CV-m, közvetlen a raktári vezetőségnek, akik két hétig ültek az egészen, pedig ismerősöm igen gyakran kérdezgette számomra, hogy mi a helyzet.

Egyszer felhívtam a cég HR osztályát, hogy én is érdeklődjek. Az ottani csaj azt sem tudta miről van szó, még azt sem tudta, hogy felvétel lenne adott részlegre.

Eltelik két nap, hív a HR-es, hogy lekerült hozzá a CV-m és csak raktárosi fizikai munkára lenne felvétel. Nagy sóhaj! Rendben! Jövök felvételire!

Szépen elmentem a felvételre. Néhány matek és logikai kérdésből álló tesztet kitöltöttem, majd szólnak, hogy menjek már át a szomszéd irodába. Ott interjúztattak meg a raktári könyvelésre, amiről senki nem szólt volna. Megvolt az interjú, elmondták mi lenne a feladat (SAP és Oracle JD Edwards kezelés). A végén mondják, hogy kérnek néhány napot, hogy döntsenek. Visszamegyek a teszt írás helyszínére, ahol a raktár vezető külön mondja nekem, hogy a szakmai hátteremmel ő egy olyan pozíciót tudna nekem felajánlani, ahol a kanban rész vezetése és adminisztrációját kellene végezni, lényegében csoportvezetői pozícióban. Mondom oké. Papír aláír, lélek eladva! Munka kezdődik! A raktár legrosszabb pozíciójába kerültem, ahol az anyagokat kell csomagolni és kocsira rakni, ami van hogy közel 50kg-os anyagokat jelent.

Telnek a napok, hetek. Semmi válasz a könyvelésről. Időközben kiderült, hogy azért nem szóltak, mert vártak még olyan jelentkezőre, aki esetleg korábban hasonló pozícióban dolgozott és nem kell annyira betanítani, bár amennyi idő eltelt már 5x betanulhattam volna. Mindegy! Telik az idő, majd ismerősöm mondja, hogy felvettek valakit a könyvelésre, de nekem nem szóltak. Mindegy!

Szar munka, nincs más lehetőség, csinálom.

Közben már azért elkezdtem figyelni a dolgokat. Első ami feltűnt, hogy a gyár bejáratánál van egy RFID kapu, illetve a raktárban is van. Elméletben mind a két helyen le kell húzni, hogy pontosan tudják mikor érkezünk/távozunk és kezdjük/végzünk a munkával. Na ez gyakorlatban úgy működik, hogy a raktári olvasó teljesen figyelmen kívül van hagyva, csak a főbejárati van ellenőrizve.

Eltelt egy hónap, az egyik jön az egyik magasabb pozícióban lévő személy, hogy ott akarok-e maradni a szutyok pozícióban vagy ki szeretnék próbálni mást. Mondom nézzük meg!

Jön egyszer az utasítás, hogy akkor menjek át másik helyre és tanuljam meg egy nap alatt kezelni a vertikális tárolót, meg a kézi listaszedést, mert másnap már másik helyen kell tanulnom. A tárolóval minden oké, kitárolás, betárolás, ellenőrzés. Sima ügy. Kézi listaszedés, rendben. Intermec vonalkód olvasó, kapcsolódva a JD E.-hez. Oké! Igazából csak annyi lett ekkor elmondva nekem, hogy itt a lista, szedjem meg, írjam fel a tételszámokat, amiket megszedtem és majd könyvelik később, de láttam, hogy olvasóval mi is a folyamat.

Következő nap át a kanban részre. Végre kicsit több minden lett mutatva. Anyag áttárolás, kiadás sorra, könyvelés JD E.-ben.

Tehát innentől viszem a tárolót és a kanban részt. Szerződés módosítás pozíció váltásról nincs. Bér ugyanaz. Időközben hallottam, hogy akit felvettek a könyvelésre azzal nincsenek megelégedve és el akarják küldeni.

 

És akkor mivel már gép elé kerültem így jönnek az érdekesebb dolgok és facepalm-ok:

  • Nincs minden felhasználónak saját fiókja. Ez értendő Windows felhasználóra és JD E. felhasználóra is. A Windows felhasználót két gépen, minden műszakot beleszámolva 5 ember használ. A JD E. felhasználót meg sem tudom mondani, mert az is használva van a két gépen és majdnem minden vonalkód olvasón azzal vannak belépve. Ami azért is csodálatos, mert ha 3x zsinórban elrontják a belépést, akkor tiltja a felhasználót és új jelszót kell hozzá kérni. Mondanom sem kell, hogy amikor lenne munka akkor élvezet, hogy nincs mivel belépni. Azaz van, a műszakvezető a saját felhasználójával belép mindenkinek és folytatódik minden.
  • Belső levelezés nincs megfelelően koordinálva. Ha a sorról érkezik levél a raktárba, akkor nem tudják, hogy pontosan melyik csoportnak kellene küldeni, hanem az összes raktári csoportot megcímzik és küldik, így mindenki olvashatja azokat a leveleket is, amik nem rá tartoznak.
  • Hálózati megosztások nincsenek megfelelően szabályozva, raktárosként olyan dokumentumokhoz férek hozzá, amelyekhez nem nagyon kellene.
  • USB portok nincsenek korlátozva. Az előző ponttal együtt ez nagyon kellemetlen szituációkat tud szülni. Ha szeretném, akkor az összes belsős dokumentációt el tudnám lopni és vinni konkurenciához. Mesélték, hogy néhány éve megtörtént, hogy egy vírusos pendrive miatt a megosztások is szépen virusosak lettek.
  • Az Intermec eszközök olyan csodásan vannak megoldva, hogy 2 db van ami SAP-t tud, az összes többi terminálon keresztül kapcsolódik a JD E.-hez. Viszont a targoncások és listaszedők is dolgoznak SAP-s és JD E.-s anyaggal, de így nem tudják intézni mind a kettőt, csak a JD E.-t. Az SAP-s lekérésekért menjen mindenki a műszakvezetőhöz, a könyvelést meg majd egyszer megcsinálják a könyvelésen.
  • A JD E.-s olvasók úgy vannak beállítva, hogy ne lehessen kilépni a terminálból, ne legyen bezáró gomb. A gond hogy a terminál alapértelmezett jelszavát nem állították át, így egy gyors Google keresés eredményeként egyből meg is található a kilépési mód és jelszó. Igazából sok mindent nem lehet csinálni az eszközzel, de legalább van rajta passziánsz.
  • A kanban rész számítógépén valamilyen oknál fogva van internet hozzáférés. Minden más gépen rendesen tiltva van minden kimenő forgalom, de ezen az egy gépen nincs. Van egy minimális szűrés, de az esetek 80%-ban megy minden oldal. A Google tiltva van, de kolléga mondta, hogy ha például a google.fr-t nyitják meg, akkor még a Google is működik. Egyébként minden más keresőmotor tökéletesen működik.
  • A hálózati meghajtók csatolása és a saplogon.ini helyretétele egy bat fájllal van megoldva, ami bejelentkezés után lefut. Ezzel csak egy olyan probléma van, hogy a saplogon.ini-t egy olyan megosztásról próbálja másolni, ami nem létezik. A kanban gépen ezzel nincs is gond, mert egyszer valamikor sikerült a másolás és azóta a helyén van az ini, viszont a tároló gépén ez nem történt meg, így az SAP ott nem működött. Egyszer meguntam az egészet és átpakoltam az ini-t egyik gépről a másikra. Pendrive híján fogtam az ini-t felraktam az egyik megosztásra és lehúztam a másik gépen.
  • Szünetmentes van a tároló számítógépéhez, ami érdekes, mert maga a tároló viszont nincs, tehát elméletben egy áramkimaradás során amúgy sem lehetne használni. Ám a géphez lévő szünetmentes is a por mennyiségéből látszódik, hogy évek óta döglött, mert áramkimaradás során ugyanúgy kampec a gépnek is, de legalább sípol, hogy elment az áram.
  • Az SAP és JD E. használata is valami istenien van megoldva, ugyanis van olyan anyag ami mind a két rendszerben használva van, mind a két rendszerben van készlete, de ezek nem átjárhatók. Amióta itt vagyok számos eset volt, hogy illető megtalálta a keresendő anyagot, de azt nem az SAP-ból kérték, hanem a JD E.-ből, de az SAP-s tárról vitte el, így az SAP mennyiséget később nem találták.

 

Most így hirtelen ezek jutottak eszembe a jelenlegi szituációmban.

Egyébként közben az egyik műszakvezető, akit ismerek már hosszú ideje most hogy nyitottak a kocsmák összefutottam vele és már megfelelő % benne volt és elárulta, hogy át akarnak venni engem a belső IT csapatba. Viszont közben most várok visszajelzést egy nagyobb multitól, ahova programozót keresnek.

Plusz poén a végére: Amióta itt vagyok azóta a korábbi informatikust elküldték és kerestek a helyére mást. Igazából egy külsős cégnek van kiadva IT, de a lényegen nem sokat változtat. Szóval itt tudták, hogy informatikus vagyok, már láttam, hogy mi hogy működik itt, de még csak nem is szóltak, hogy lett volna ilyen lehetőség, inkább kerestek egy olyan embert, akit mindenre be kellett tanítani.

Hozzászólások

Ez az a tipusu ceg amit erdemes lenne tonkretenni. Igazi idiotizmus. Amennyiben tenyszerunek es  valosnak fogadjuk el a leirtakat.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Én eddig csak ilyenekkel találkoztam, a káosz mértéke volt csak eltérő. Legyen akár multi akár magyar cég. Mondjuk én fiatal vagyok és nem túl nagy a merítésem és így benne van hogy csak én fogtam ki őket. Ettől függetlenül érdekes ez hogy hogyan tudnak ilyen sokáig elfutni ezek a vállalatok profitábilisan, néha belegondolok hogy az irodista mancikák meg menedzser pistikék vajon miket csinálhatnak ott munka címszó alatt. Másik amibe beleláttam 1 hónapig az egy kkv volt. Onnan meg elmenekültem még mielőtt agyvérzést kaptam volna.

> Én eddig csak ilyenekkel találkoztam, a káosz mértéke volt csak eltérő. Legyen akár multi akár magyar cég.

 

Inkabb fogalmazzunk ugy, hogy az elmelet talalkozik a gyakorlattal. Azaz valamit fentrol eldontottek (raktarkezelo, ilyen olyan nyilvantartas), esetleg az adott ceg egyik uzletkotoje a pont jo embert:) tudta meggyozni. Majd eladtak a megoldast es bevezettek.

A munkasoknak meg dolgozniuk kell, mivel a munka nem allhat meg.  Es akkor jonnek a felmegoldasok felmegoldasai.

Az igazi az lenne, hogy a megoldast szallito informatikusa beall egy hetre kulimunkat csinalni. Es akkor latna pontosan a feladatot.

Csak pl. az SAP-nal nem ez az uzleti modell. Ok eladnak egy alap rendszert, majd fizess egy akkreditalt programozonak, hogyha sajat modulok kellenek, horror**2 aron.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Szerkesztve: 2021. 05. 12., sze – 09:09

Eléggé el vagy tájolva szerintem. Most túlélő meló kell, vagy pedig okoskodni szeretnél? FYI, egy 8 általános melót csinálsz (droidmeló, cigánymunka, kulimunka...stb), szerinted kíváncsi bárki is az IT security tanácsaidra?

Ha túlélő meló, akkor miért fáj hogy balfaszok, úgyis csak pár hetet/hónapot leszel ott?

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Azert szereti latni az ember, hogy mi hogyan mukodik vagy eppen nem mukodik.

Az mas kerdes, hogy az a ceg nem hiszem, hogy szivesen latna a belso nem mukodo folyamatait egy publikus (google altal keresheto) forumon.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Azert szereti latni az ember, hogy mi hogyan mukodik vagy eppen nem mukodik.

 

Ez true, elvégre én is csak addig vettem csirkemájat (nem előre csomagoltat) a Tesco húspultban, amig egy diákmunkás műszak alatt nem láttam egy marékkal a földre esni, amit utána a kedves dolgozó egy laza mozdulattal visszadobott a pultba.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Ha két állás között lesz egy uncsi heted, akkor hasonló összefoglalóért én adnék egy havi fizut neked. Ehhez el kellene töltened nálam egy hetet.

Ehhez el kellene töltened nálam egy hetet.

 

Lazan kapcsolodik, de amikor nagy ritkan elvallalok valami "erdekes" melot, akkor en le szoktam menni melozni par napot (egy hetet), hogy lassam mi ujsag.

Van ugy, hogy valami szedett-vedett "prototipussal" allitok be, aminel rogton kiderul, hogy mennyire nem azt es ugy kene konnyiteni/automatizalni ami az elejen az elvaras volt.

 

Van egy melom ami mindig eszembe jut. Halom munkas munkajat kellett konnyiteni (olyan kijelzes kellett, hogy aki nem ismeri a szamokat(!!!) is lassa), rendeltek egy halom gepet, raadasul a meglevo gepre kellett tuningolni.

Mivel rengeteg volt, meg kimutatast akartak, igy kellokeppen bonyolult lett a (szoftveres) architektura.

 

Egy szo, mint szaz, az 50 emberre juto egy felugyelo munkaberet akartak hosszutavon megsporolni.

Szerintem egy gepet kellett volna epiteni, ami a munkast optimalizalja ki, de nyuszik voltak belevagni. Arban ugyanott lettunk volna. Viszont a fejlesztes nem fel ev, hanem 2 lett volna.

De tul nagy volt a riziko, vegulis megertem.

(ugye a fejlesztest fizettek volna, nem a kesz termeket).

 

((Egyszer lesz egy ev szabadidom, belevagok.))

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nagyon remelem, hogy az az osszefoglalo meg csak nem is hasonlitana a fentihez. Az azt jelentene, hogy valami nagyon nem mukodik a cegedben.

Amugy a halozati hozzaferesek es az USB szabalyzasa nagy cegeknel is ki szokott maradni. Epp most dolt be a legnagyobb amerikai olajvezetek valami ransomware miatt. A szamitogep szunetmentesitese megint nem hiba, mi is tettunk anno a CNC gepek vezerloire, hogy aramszunet eseten ki lehessen menteni a munkat, es le lehessen allitani a PC-t szabalyosan. A "felhasznalo" es a "feladatkor" nem minden esetben egyertelmu. Levelezesnel talan az, de a vonalkodolvasonal elobb azt kell atgondolni, hogy mi a feladat. Lehet, hogy Belanak meg Gizikenek kell sajat felhasznalo, de az is lehet, hogy a "hatso raktarkapunak" vagy az egesz raktarnak. Amire a belso levelezest hasznaljak, ott gyanusan valami ticketes renszerre lenne szukseguk, esetleg valami SAP modulra.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Nagyon remelem, hogy az az osszefoglalo meg csak nem is hasonlitana a fentihez.

 

Emberunkben van vagy fel ev perspektiva, ami ido alatt olyan hianyossagokat eszrevenne informatikus szemmel, amirol valszeg Oregon nem is tud.

Lehet azert mert a munkasok egyszeruen nem is emlitik meg, mert lehet csak napi tiz perc pluszmelo es senki se akar konfrontalodni.

 

Senki se gondolta, hogy ez egy olyan template, amit minden gyarto cegre ra lehet huzni.

 

 

Mondjuk azt se ertem, hogy Oregon miert nem veszi fel a topikinditot, innen nezve fel ev win-win. A topikinditonak rendezodne az elete, Oregon meg kapna egy mas informatikusi szemszogbol egy what works and what doesn't kimutatast.

 

Mondjuk kerdes, hogy csak trollkodni es vicceskedni jar ide, vagy neha komolyan mond ezt-azt.

 

En konnyen beszelek, mert en csak poenkodni jarogatok ide:)

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ma volt pont egy ilyen. Volt egy gép amiről mindenki azt hitte, hogy mindenki más tudja, hogy nem működik. A sztorija annyi volt, hogy ott hagyta a szerelő, de másnap covidos lett, majd nem jött többet. Aztán az egész beszállítócég bezárkózott 2 hónapra, mert annyi munkájuk volt, hogy nem fért bele a betegség. Majd mindenki elfelejtette. Ma pedig megyek le, be akartam kapcsolni, mérni egyet az egyik paraméterén amit fejleszteni akartam, erre kiderül, hogy kurvára elvan baszva a vezérlése. Odajött a kolléga, jahh ez nem megy november óta. A szerelő valamit nagyon elkötött, nem jött rá és nem is jött vissza. WTF? Azon gondolkodtam, hogy ilyen bakit hogyan lehetne kivédeni a rendszerben. Vajon hány ilyen lehet még?

Most vagy az emberek orultek, hogy ennyivel kevesebb effort, vagy a vezeto chainben van packet loss.

Am ha november ota nem kellett az a gep, akkor igazabol nem is kell az. m ?

Mondjuk pont erre jo, ha idonkent Rakosi elvtarshoz hasonloan megvizsgalod a termest, mondjuk kozismert, hogy ereszteni alltak meg a mezon, de a kep akkor is iconic. :D

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Sokkal több gépem van, mint ami általánosságban kell. Ez  a csúcsok lekezelésében tud segíteni és kényelmes is. Emiatt tud ilyen történni nálunk. 
Nem megy "A" gép? Megcsinálom "B"-vel.

Most sokan akik tanultak közgázt mondhatják, hogy ez veszteség. Igen és nem a válaszom. Pénzt veszítek, de időt nyerek. Időt arra, hogy egy-egy hibát kényelmesen javítsak ki, a lehető legalacsonyabb költségen valamint a szumma(idő) maga az élet. Vagyis lényegében időt veszek a pénzemen, aminek egy részét pl Olaszországban töltöm el.

Valahol "javítás alatt" címkét használnak. Ráírják, a tervek szerint mettől-meddig lesz kiesve a gép. Láttam már olyat is, hogy amikor elhúzódott a javítás, új címke került rá, új határidővel. Amíg emberek dolgoznak gépekkel, nem árthat az ilyen hétköznapi informálás.

:)

Fú, na igen. Részben ismerős állapotok. köszi, hogy leírtad!

Szerintem tudják, hogy ez csak vészmegoldás neked addig ameddig nem találsz olyan munkát, amilyet igazán szeretnél, és ezért nem akarnak beléd fektetni oktatást. Amit meg tudok érteni, részükről nem volna ésszerű betanítani valakit, aki úgyis lelép hamarosan.

Azon túl, hogy van itt pár olyan elem a történetben, ami miatt nekem instant no go lenne egy ilyen munkahely (pl. munkakör váltások gyakorlatilag informálisan), szerintem a munkaadó oldaláról nézve is egy elég nagy no-go a belső folyamatok ilyen részletességű kipublikálása.

Na, akkor úgy tűnik tisztázni kell néhány dolgot...

Nem azért gyűjtöttem össze ezeket, hogy panaszkodjak, hanem hogy mutassak egy másik perspektívát a gyári IT-ról. Igazából csak annyi volt a célom, hogy rávilágítsak arra, hogy más fentről nézni a dolgokat és más alulról. Tehát egy ilyen helyen ha valaki IT-s és fentről minden jónak és működőnek tűnik, az nem biztos, hogy alulról is olyan. Sőt még az sem kell, hogy az ember informatikus legyen, mert mint írtam is vannak olyan érdekességek, amiket úgy közöltek velem, tehát átlag dolgozók megtudtak és terjed az információ róla.

Szerintem nincs üzleti titok abban amit írtam. Az eszközök és beosztások melyeket említettem az általam ismert gyárak 90%-ára rá lehet húzni. A két ERP rendszer használatára is kapásból tudok több tucat céget sorolni. Ami talán ritka állatnak számít az az SAP + JD E. kombó.

A személyes résszel együtt már olyan aki benne volt a történetben már tudhatja melyik cég, de egyenként ők sem tudják a teljes történetet csak részben. A linkelt topikban lévő CV-m kapcsán tudhatják teljesen, hogy ki is vagyok és róluk van szó, de akkor is csak a HR és raktár vezetés. Az itteni IT-t nem is ismerem.

Ha valaki ezekből az információkból ráismert egy általa ismert/vezetett gyárra, az elkezdhet találgatni, hátha bejön. Szerintem lenne több megoldás is, de nem biztos, hogy az amelyikről én írtam.

"Errors are red
My screen in blue
Someone help me
I've deleted Sys32"

"Szerződés módosítás pozíció váltásról nincs. Bér ugyanaz."

...

"Viszont közben most várok visszajelzést egy nagyobb multitól, ahova programozót keresnek."

Menekulj innen!