Fórumok
Forrás: https://m.hvg.hu/gazdasag/20210408_22_euros_afamentesseg_vege
A jó édes pénzért szexuális szolgáltatást nyújtó anyukájuk! Ők üzletelhetnek milliárdos tételben a kínaiakkal, de nekem a 27% áfa meg a vámkezelés költsége jár a párszáz forintos telefonfóliámra. Vagy vegyem meg ugyanazt a jó magyar keteskedőtől több, mint tízszeres áron.
Hozzászólások
Ja a másik vicc.
Érted. Készül. Olyan is lesz.
Na ja... A logisztikai kp.-ban nagyjából az megy, hogy ha épp azt a zsákot veszi le a kocsiról a vámos, amelyikben a te cuccod van, akkor vámkezelik, ha meg nem, akkor nem. Eddig legalábbis ez volt - nem hinném, hogy egycsapásra jóval nagyobb létszámban lesznek olyanok, akik a vámkezelést/vámeljárást megfelelő tudással/jogosultsággal el tudnák végezni. Nekem érkezett úgy elviekben vám- és áfaköteles küldemény, hogy csak pislogtam, mert olyan gyorsan kézhez kaptam (postán, Kínából), meg olyan is, hogy végigment a vámkezelésen, kaptam papírt, kitölt, aláír, beszkennel, beküld e-mailben, utána pár nappal értesítő ott a postaládában... Ennél az "országba beérkezett" és a postaládába dobott értesítő között több idő telt el, mint a másiknál a feladás és a kézhezvétel között...
ott totál alkalmatlanok vannak. volt már, hogy rendeltem japánból csatolva a számla. hív a nő, hogy áfát kell fizetni, utána tudják nekem kiadni.
mondom: dehát direkt pont határ alatt vettem. erre elkezdi magyarázni h ennyi dollár az ennyi annyi forint. így tényleg köjött a metek, de mondtam, hogy küldjék már szkennelve a számlát, mert nekem ez hihetletlen, nem ennyit fizettem érte.
elküldték. temészetesen a számla szingapúri dollárban volt...
4 és fél éve csak vim-et használok. elsősorban azért, mert még nem jöttem rá, hogy kell kilépni belőle.
óriási :D
utoljára tavaly előtt nyár közepén vesztette el a Posta csomagom. semmi extra, csak 10 db usb to usb-c átalakító, szóval végül lesz*rtam azt az 5e Ft-ot. rá egy évre meg 4 db klíma terelőlap nem tudott valamiért dispatch állapotba kerülni még odaát (vélhetően ez nem a Posta hibája volt persze), itt szerencsére az Alibaba fél év után, miután meg is jelöltem kiszállítatlannak a rendelést, végül visszautalta simán a pénzt.
aki csak teheti, már jó egy-két évtizede kerüli a Postát, nem véletlenül. minőségi állami alapszolgáltatásokat kellene nyújtson, hogy a magyarok tényleg kényelmesen rendezhessék rajta keresztül ilyen-olyan ügyeiket, ehelyett egy egyre növekvő trágyahalmot kapunk csak. bezzeg a DHL-lel simán megjöttek majdnem egy hét alatt Mexikóból a nemrég megrendelt festményeim (vámügyintézéssel és időközben általam módosított extra kiszállítási címmel!)...
Valoban gaz. A kedvencem az volt, amikor teljes ZSAKOKAT cimkeztek at NAPONTA es kuldtek haza sajat maguknak.
Igazi hackerek voltak :)
ezt az esetet nem is láttam még :D zseniális...
ez eddig is köztudott volt.
Polstán dolgozó cimborától tudom, hogy kifejezetten vetélkedés megy azért, hogy valaki a logisztikára kerülhessen, mert az ottan a senki földje. Bármilyen csomag jön külföldről, az számukra aranybánya, vagy mint gyereknek a karácsonyi meglepi ajándék. Találomra lopnak mindent.
Mivel a magyar posta egyetlen más ország postájával sincs szerződésben (ebben is egyedüliek vagyunk), így ha egy küldemény eltűnik, széttárják a karjukat, és csak annyit mondanak: csak a küldemény feladójának van joga reklamálni. Az esetek 99%-ában ez a reklamáció nem történik meg, mert hát hogyan fogjuk rávenni CsingCsangot, hogy szóljon már ide a turulszaros magyar postára, mert lenyúlták a nyomkövetéses 500 forintos biszbaszt?
Volt eset, amikor egy francia illető küldött csomagot a magyar rokonnak. Természetesen a csomag eltünt a logisztikán. Annak rendje és módja szerint a feladó felvette a kapcsolatot a postával, de azok lerázták, hogy CSAK MAGYARUL fogadják a panaszt. Semmi gond, ment a rokon, hogy ő fordít. A posta elutasította, hogy mivel a rokon érintett az ügyben, így "összeférhetetlenség" áll fenn. A francia illető ezek után pert indított a posta ellen, és mivel a nyomkövetés alapján bizonyítani lehetett, hogy náluk kelt lába a cuccnak, meg is nyerte a pert. Persze a posta a mai napig nem fizetett kártérítést, hiába lett bíróságilag ítéletben kötelezve.
A nyomkövetéses cuccokat is egy négyzetrácsos füzetben tartják nyilván, mindezt úgy, hogy: logisztikára beérkezik a cucc, nyomkövetéssel >> felírják a címzett nevét és címét, semmi többet >> aztán amikor mész a csomagért, elkezdenek a füzetben keresgélni és megfejteni egymás macskakaparását >> ha a füzetben szerepelsz, akkor odamennek egy nagy konténerhez és elkezdenek a több tucat csomag közt kotorászni, sőt, meg is kérdezik tőled, hogy mégis mekkora ez a csomag amit vársz?
Volt, hogy jött sms, hogy <postán-generált-sorszám> számú nyomkövetéses cuccom megérkezett, mehetek átvenni. Megyek, mutatom az sms-t, ők meg pislognak és közlik, hogy az a sorszám nem jelent semmit, azt a rendszer véletlen szerűen generálja az sms szövegébe, valójában semmi jelentősége nincs, az égadta világon semmilyen módon nem tartják nyilván a külföldről bejövő cuccokat. Így aztán kezdődik az eggyel fentebb vázolt keresgélési metódus.
Külföldi csomagok esetében a nyomkövetés csak az országba való beérkezéséig tudja mutatni a scomag útját, innen már egy hatalmas vakfolt minden. A magyar posta CSAK a belföldi csomagok nyomkövetését tartja nyilván, ehhez lett kiépítve a nemrég beüzemelt csilliárdos digitális rendszer. Mivelhogy előtte még belföldön sem működött a dolog.
A fentiek alapjan nem tudom hogyan, de en szoktam latni a lakohelyem nevet a kovetesekben.
A tobbi viszont jatszik, tolem is szoktak atvetelkor kerdezni, hogy mekkora a csomag, es hogy nem tudom-e, hogy milyen szinu. A tarolasra itt legalabb nem kontener van, egy polcrendszeren vannak nekik szerintem a beerkezes napja szerint szetrakva a csomagok, eleg hamar meg szoktak talalni.
Utobbi idoben mar nem nagyon kellett bejarnom, osszehaverkodtam a kisbuszos csomagkihordo sraccal, ha epp van itt dolga (altalaban van), ki szokta hozni az olyan cuccokat is a munkahelyemre, amirol regen ertesitot dobtak be.
ezeket melyik évben írtad?
Igen, de ez egy kirivo eset volt. Meg lehet nezni, hany "Toletek is lop a posta?" cimu forum post van a neten :)
Menni kell vegrehajtatni, olyankor altalaban kiderul, hogy tudnak fizetni.
Ja, a levelkuldemenyeket. mondjuk az valtozott az utobbi 3-4(?) evben, hogy az ertekesebb dolgokat nem levelpostai kuldemenykent adjak fel a kinaiak, igy vegig kovetheto. Ilyet "eltunt" csomagot mar tobbszor fizetett nekem ki a posta, igaz csak a 70%-at.
2021. április:
Apró adalék, két videó, mindkettő "viszonylag" friss, a COVID alatt készültek.
A nemzetközi csomagkicserélő központ.
Ezen még ott van a jegyzetfüzet:
https://www.youtube.com/watch?v=WSuOgDki5N0
De itt már vonalkódot csipogtatnak:
https://www.facebook.com/MagyarPosta/posts/3688040837872970
Költői kérdés, melyik a valódi/hihető?
Szerintem inkább direkt csinálják...
A "bezzeg" DHL-él fosabb stréber bagázst elkézelni sem tudok. A DHL gyökerek gondoskodnak róla, hogy a csomagod mindig le legyen vámolva + áfázva még akkor is amikor a vámosok is legszívesebben leszarnák az egészet. Utána mág a saját ügyintézésük díját is kiszámlázzák neked. Inkább a Posta! Ha eltűnne a csomag az aliról úgyis visszatérítik az árát. Megjegyzem az utóbbi évtizedben minden csomagom megérkezett Postán keresztül.
"A DHL gyökerek gondoskodnak róla, hogy a csomagod mindig le legyen vámolva + áfázva "
Szóval betartják a törvényeket - jellemző, hogy ez kis hazánkban extrém, megbotránkozást keltő dolog.
> Szóval betartják a törvényeket - jellemző, hogy ez kis hazánkban extrém, megbotránkozást keltő dolog
Ehhez tuti neki kellett futnod - helyből senki nem lehet ennyire hüjjje! :D
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Az a baj ezzel, hogy mar kapasbol a szabalyok is gyakran ugy vannak megcsinalva, hogy belekalkulaljak, hogy tomegesen tojnak ra az emberek. Aztan aki betartja, az duplan fizet :(
tűpontos megfigyelés :D lásd áfa, vállalkozások, adórendszer :) úgy csináld, hogy neked megérje a többi szabadrablás… hozzátenném, hogy a nagyok is nullát tesznek a közösbe, ez persze csak arra vezet, hogy a végén mindenki rosszul jár.
Ha Picasso festményeket rendelsz, akkor ki tudod fizetni a DHL árait. Én külföldi ismerősnek akartam velük küldeni 2-3KG-os csomagot, ilyen 40 ezer forintokat mondtak szállításra. A Magyar Posta értékbiztosítással kivitte 8 ezer Ft-ért.
Olcsobban kijosz, hogyha o rendeli.meg a szallitast es te vagy a pickup.
En amerikai ismerossel csinaltam igy es tizede se volt a szallitas. Az arat rendeztem vele privatban.
Ilyenek ezek a multik.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
https://furgefutar.hu
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
Itt is (Sved) ez van. Evek ota nagyon felkeszulten ultetik 2-3 hetig a csomagot, aztan lehuznak. A legutobbi:
12kr import afa
75 kr kezelesi koltseg, amelybol 15 korona afa.
Tehat 27 korona az allame, 60 korona a postae.
Igen, pont ez a baj vele. Nem az, hogy 22 euró alatt most lesz 20-27% áfa, mert az a kis tétel miatt nem lenne túl nagy érvágás, extra 4-6 euró, hanem cserébe nem tudom hányszor mindenféle sokszoros mértékű kezelési költséget is az ember nyakába varnak meg elnyújtja a kézbesítésig eltelő időt 2-3 héttel. Ez a fajta szarrágás nem kéne rá. Oké, legyen rajta áfa, legyen rá valami egyszerűsített, postai szolgáltatás árába beépített értékhatártól fizetett extra díj, ami magában foglalna mindent már a küldő oldaláról, úgy, hogy címzettnek már semmit ne kelljen igazolgatni, meg postára beküldözgetnie, utólag befizetnie, és nem tartanák fel vele a csomagokat, hanem mennének, kézbesítődnének normálisan, aztán a postai meg csomagküldő szolgáltatók elszámolnának a vámszervekkel utólag, egy tételes befizetéssel, mindent összevonva, és nem az egyedi ügyfelet kéne ezzel szopatni.
“A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)
Álomországban. De Magyarországon? Soha. Pedig bárcsak igazad lenne. Raynes for president!
Persze, hogy igazam van. Sőt, eddig azért is volt a kis értékhatár vám- és áfamentes. Nem azért, hogy a kínaiaknak kedvezve legyen, hanem ha valaki kis értékű, egy szál szutykot rendelget, akkor ne 4-6 euró többletköltségért kelljen mindenkit szopatni, csomagküldést lassítani, az egyébként is leterhelt vámszerveket piszlicsáré apróságokkal terhelni, hogy legyen idejük és erőforrásuk a nagy vámolási tételekre, hogy legalább az ne tudjon áfát és vámot csalni, aki nagy tételben nyomja, kamionszám, sok konténerszám, hajószám, repülőszám. Na, most valami öltönyös-nyakkendős kitalálta, hogy a covid miatti gazdasági romlás miatt mégis igényt tartana ezekre az apró 4-6 eurós tételekre, és ezt a ×4rt akkor is rágják, ha mindenkit ellehetetlenít, meg sokszoros gazdaságtalanságot okoz. Egy darabig izmolgatni fognak ezen, majd belátják, hogy nem éri meg. Ez mindig is ilyen rendszerben ment, az értelmes ember más kárán tanul, a hülye csak a sajátján, a leghülyébb meg abból se tanul.
“A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)
Mondjuk kérdéses, hogy miért változtatnának rajta, ha nem működik?
Ha túl sok extra költséget generál, vagy két héttel megnyújtja az ügyintézést, az miért is zavarná a döntéshozókat?
Ha emiatt a felére esik az 1 dolláros kínai import apróság, a másik fele meg még adót is fizet, akkor ez nekik win-win szituáció.
Az meg nekik pont nem fáj semmiben sem, ha onnantól neked már nem éri meg kínából rendelni apróságokat.
Gondolj csak bele, hogy bevezették a megyei matricákat is az M0-s ingyenes szakaszára. Most kevesebben használják az utat (kevesebb terhelés -> olcsóbb karbantartás), és még fizetnek is érte az emberek. Ha ott is működik ez, akkor a vámnál is menni fog.
Nagy Péter
Azért, mert feltartják vele a kereskedelmet. Ha nincs lassítva, akkor több ember rendel külföldről mindenféle szart, ezek többsége ráadásul olyan műszaki cikk, amit az EU-ban úgyse gyártanak, sokszor hiánypótlók. Mondom, ez a vámszervet védte, hogy nem kellett piszlicsáré tételekkel dolgozniuk, hanem rámentek a nagy halakra. Az M0-ás esete abszolút nem analóg ezzel, az egy egész más téma szerintem.
A vámot, áfát a nagyokon kell megfogni, akik sok milliós tételben hoznak be, konténerszám. Na, ott kell figyelni, mert azokból lehet sok bevétel, azok ne csalják el. Az, hogy Gipsz Jakab rendelgeti a pár eurós szarjait, az csepp a tengerben, ha ezen kezdenek izmozni, csak magukkal tolnak ki. Itt azt kell érteni, hogy nem a kisembernek kedveztek eddig a vámmentességel, hanem a vámhatóság hatékonyságát növelték, hogy átstrukturálták azt, amivel foglalkozniuk kell, az ügyterhet, intézési tömeget. Eddig sok millió értékhatár alatti apróság könnyen csúszott át, nem volt torlódás, ment az ügyintézés aránylag határidőben, na, most ez nem lesz.
Ráadásul most a lehető legrosszabb időszakban húzták ezt be, eleve a covid miatt sok csomag várakozik határokon, meg sok mindenből a legtöbb helyen készlethiány van, most lenne igazán fontos, hogy ne ezzel szórakoztassák az emberek. Mondom, nem is az anyagi része, mert ha a küldő oldaláról be lehet építeni egy egyszer elszámolós általányköltséget, akkor is pénzt látnak belőle, de nincs apró tételekért elnyújtva az intézési idő, nincsenek feltartva a csomagok. Itt az időtényező számít, nem az a plusz 4-6 euró.
“A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)
csinálj rá egy céget.
earth is the lunatic asylum of the milky way
... már most is olyan ...
talán 2 éve rendeltük 2 horgászbotot kínából, magánszemélyként, ... kiszállításra a cég címére /merhát napközben itt vagyok, és nem otthon/
az árut a királyi hozta, rendben +is érkezett ...
le is vámolták ... A CÉG CÍMÉRE !!! ... ß@$$zák+ nem árulunk horgászbotot, horgászni akarok vele ...
kurvanyáztam, köptem 1et, és kifizettem a céges pluszköltséget ...
hivtam a könyvelőt ... +beszéltük, közölte: EZEK ÁLLATOK !!! aztán széttéptem a papírokat
www.pingvinpasztor.hu
Most jött szembe egy hirdetés, amiben a Magyar Posta rendszerszervező (megoldástervező) munkatársat keres,
"VÁM-2021 rendelkezések és EU-szabályok változásával járó külföldi küldemények kezelésének megváltoztatása (integrálva VÁM-rendszerekkel, illetve nemzetközi HUB-bal) kapcsán a VÁM kezelő rendszerfejlesztők munkáját támogatja (kapcsolódások tisztázását segíti; e2e folyamatokba való illesztéséről gondoskodik)" témában...
Épp időben :-D
Végül is volt rá legalább egy évük... :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Hamar feladta, aki eddig csinálta :D
Jó hír! Ezek szerint az ÁFA már régesrég megoldott, csak a vám van hátra.
Első projektértekezlet (nem kitaláltam, hanem részt vettem rajta):
Az gondolnád, hogy ez csak trehányság, pedig dehogy. Az illető projekt elkészült és működik, ahogy olvashattad két ángol nyelvű EU dokumentumban. A valóságban soha nem helyezték üzembe. A zsenialitás abban rejlik, hogy a továbbfejlesztésére újabb EU pénzeket sikerült szerezni.
Szerintem ez is csak egy ilyen projekt.
EU-s raktárból kell rendelni, nempostával, aztán nyaljanak sót...
Amennyiben jól tudom, például az Aliexpressen sok esetben, csakis kínából lehet rendelni, szerettem volna rendelni a közelből is, de csak a kínai lehetőséget adta :-( Ilyenkor hogyan lehet megoldani, hogy eu-s raktárakból rendeljünk?
"https://hunvagyok.hu "
Az Alin valóban jellemzően csak kínai források vannak, Banggod, Gearbest esetében vannak EU-s depók. Mondjuk onnan meg elvileg a magyar ÁFA felszámításával kéne a terméket eladni, és az eladónak a magyar NAV-hoz beregisztrálnia, és ide befizetnie az ÁFA-t, ha jól tévedek...
No igen ez jó kérdés. Gyakran hollandián keresztül érkeznek a csomagjaim, mert ott kisebb a vám és áfaköltség és tenger mellett van. Akkor most kétszer kell fizetnem?
Ha EU-n belülről érkezik, akkor azt tippelem, hogy az a feltételezés, hogy a kereskedő a célországban érvényes ÁFA felszámításával adta el neked a terméket, ergo itthon neked már nincs fizetési kötelezettséged. De persze nagyon hamar rá fognak jönni, hogy lophact regisztrál/fizet minden kínai eladó a NAV-nál, hogy a magyarországra eladott termékeinek az árából bő 21%-ot tejeljen a magyar államnak...
Ez értékhatárhoz van kötve, az eladó cég forgalma alapján. Ha a cég adott évben X EUR-nál többet ad el egy országba, akkor a célország ÁFÁ-ját kell felszámítania. Az alatt a sajátját. Gondolom, ez innentől a következő évre is érvényes, nem fog minden évben 0-ról indulni az értékhatár.
Pl. a Bike24.com esetén amint bejelentkezem (magyarországi lakcímmel), egyből megemelkednek a kijelzett árak.
úgy emlékszem valamilyen forgalom volumenhez van kötve, bizonyos limit alatt alkalmazható a forrás ország áfája. A konkrétumokra már nem emlékszem, de pl most rendeltem nemrég webcamet a logitól directben (mer olcsóbb volt durván, mint az itthoni kisker), ott le is volt írva, hogy ha kb 7-8 nagyobb EUs államban vagy, akkor helyi VAT, egyébként forrásország VATje. Skót cég, hollandból, holland áfával küldte. (és egyébként aggódásom tárgya is tárgytalan volt, mert eleve a bruttó HUF volt kiírva, csak ez nem nagyon derült ki olvasgatás nélkül)
Jaja... mostanában csak néztem, hogy ki az a magyar cég, én tőlük tuti nem rendeltem, és a inmediós hölgy mondta, hogy mondják az emberek, hogy "az cég a kínai csomag".
Szóval sárkány ellen sárkányfű.
Olyankor sehogyan. De a kínaiak sem hülyék. Gyanítom, hogy mivel állítólag a teljes EU területére érvényes a szabályozás, hamarosan megszaporodnak az európai raktárak.
mar szaporodnak, kb az elmult fel evben szinte mindenutt latom a kulonbozo EU orszagokat (foleg CZ, IT, ES) is valaszthatoan. elotte nagyon ritkasagszamba ment, max RU volt de arra ugyis kiirta hogy HU-ra nem szallit.
cserebe a kinabol valo max 1-2$ szallitas helyett az EU orszagbol ugyanarra a szallitas dij 7-10$ :(
Országon belül is simán van 1500-2000 Ft a szállítás díja, úgyhogy az a plusz ezer forint már nem fog senkit megrendíteni.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
pont ez az otlet benne -- a helyi kereskedoknek igy ugyanannyi eselyuk van, mint a kinaiaknak.
Nem csak listaárás szállítás létezik. Csak nálunk valószínűleg túl kis forgalmú a cégek többsége és nem tud magának kedvezőbb díjszabást kialkudni a szállítmányozónál. A vaterás kacatokra péládul valamelyes sikerült nekik. És néhány cégnél is a szokásosnál kisebb díjat számolnak fel futárszolgátatért.
Ahogy kínában is a kis borítékos kacatokat tömeges feladaással adják fel, úgy itthon is van elvileg erre mód a postánál. Csak hát ahhoz elég forgalmat kéne tudnia felmutatni a megrendelő cégnek, ami itthon hibádzik.
A többi európai posta meg úgy védekezett az UPU elszámolási rendszer ellen, hogy nem postai rendszerben jönnek a küldemények. Amelyik európai postás azonosítóval jön, európai postán jön keresztül, azok egyik sem UPU-sak kínából, hanem logisztikai cégekkel hozzák kontérnerekkel kínából őket. 2017-ben a magyar posta is bejelentett ilyet, de azóta sincs semmi nyoma a műkődésének. Aztán az európai posta helyezi normál postai forgalomba. Hogy ők ezt hogyan számolják el vagy hogyan éri meg nekik, azt nem tudom. De úgy tűnik ezzel jobban járnak, mintha kínából UPU elszámolással fizetnék ki nekik a küldeményeket. Éveken át rendgetegféle európai posta csinálta így. Manapság is sok küldemény így jön. Postai rendszerbe csak eu-n belül lép be. Sőt, van olyan is, amikor a logisztikai cég behozza az eu-ba, a nemzeti posta pedig nem postai úton, hanem futárszolgálat partnerrel szállítja ki. Péládul az észtektől a meest küldemények pickpack pontra vagy sprinter futárral érkeznek. És gondolom megéri nekik, különben nem csinálnák. Furcsa, de úgy tűnik, hogy kínában verseny van és ezért több tucatnyi logisztikai cég versenyez a webshopok kegyéért.
A helyi kereskedők esélye kapcsán pedig a legnagyobb probléma, hogy a helyi kereskedők is átálltak drop-shippingre. Nem tartanak készletet, hanem megrendelésre hozatják az árut. Hát akkor már magam is meg tudom rendelni máshonnan. De a legtöbb cégnek nincs itthon épkézláb webshopja, nincs készlet infó. Nem látni milyen a termék. Telefonon vagy személyesen kéne körbeérdeklődni minden szir-szar után. Mintha nem is akarnának eladni semmit, hanem csak alibiből létezne a cég. A nagyobbak még csak-csak, van pár webshop ahonnan itthonról is szoktam rendelni. Szóval a többi cég kapcsán le kéne tenni valamit előbb az asztalra, hogy valamit nyújtsanak s a drágább árért cseérbe. De nem is nagyon panaszkodnak szerintem, csak kéretlen védőik annak a neten. Lehet pénzt mosnak azok a vállalkozások és valójában az ügyfél csak zavaró tényező. Különben hogyan élnének meg így.
Nem kötődik szorosan a témához, de én pont a Meest trükkjén akadtam ki nem egyszer, hogy pick-pack pontra szállítanak. Megrendelem a cuccot a munkahelyem címére ahol vagy én vagyok ott vagy a recepciós, de éjjel-nappal átveszi valaki és nem kell sehova menni. Ehhez képest a Meest önhatalmúlag átragasztja az eredeti címet (van, hogy ki is látszik alóla) és kézbesíti egy pick-pack pontra ami kilométerekre van otthontól és a munkahelyemtől is. Minden alkalommal felhúztam magamat és dörgedelmes levelet akartam nekik írni, de mire megtaláltam, hogy hova írjak győzött a racionalitás (úgysem történik semmi) és a lustaság.
En egyszer megreklamaltam ezt az aliexpressen, visszakertem az 5000 Ft-os termek arabol 2000 Ft-ot, mondvan, hogy ennyibe kerult elmennem erte. Az elado tiltakozott, de az aliexpress megadta.
Na nem mintha annyira szuksegem lett volna arra a 2000 Ft-ra, de szerintem nem volt korrekt az eljaras. Ha elore tudom, inkabb rafizetek a szallitasi koltsegre.
Ezekről igenis szólni kell nekik, hogy nyaljatok sót.
A sónyalással teljesen egyetértek sőt tőlem rosszabbat is nyalhatnak.
A kínait nem volt szívem piszkálni, mert a termékkel semmi bajom nem volt. A gáz az, hogy megérkezik Magyarországra és az itteni szolgáltató önhatalmúlag átragasztja a címet, amit a szerencsétlen feladó jól írt rá. A futárcéget kellene rugdosni, de azok meg nem igazán elérhetőek.
Nyilván ne a szerencsétlen kínai nyaljon sót, csak egyrészt neki jó, ha tud róla, hogy a partnere fasz, másrészt többesszámnál én már biztos keresnék egy kontakt email címet, hogy ezt mégis hogy a faszba gondoltátok?
Hát ez az, nem kell ide ÁFA meg VÁM, elég ha az európai postai díjszabást alkalmazzák, máris nem fogsz 1$-os cuccot rendelni. Igazából ez a kibaszás bármilyen itteni próbálkozóval, hogy nemhogy gyártási árban, még postaköltségben sem tud versenyképes lenni.
Az angolokkal is kb. úgy baszott ki a saját brexitjük, ahogy a többségük azt előre még nem is sejtette. Egyébként ez lehet hogy pont növelni fogja a rendelést, mert nem 1db bizbaszt rendelek, hanem tizet, vagy százat és a többit pedig elpasszolom.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Ha el tudsz adni itt helyben 10 vagy 100 bizbaszt, akkor már jobb a helyzet, mintha 10 vagy 100 ember egyesével rendelné. Amúgy tényleg elég szar, hogy Angliából is ennyi a sáp, főleg, hogy nem nagyon látok olyat ebayen, hogy külföldre angol ÁFA nélkül megy a cucc.
"nem 1db bizbaszt rendelek, hanem tizet, vagy százat" - és máris kereskedelmi mennyiségnek tekintik, és úgy vámolják...
Mar ha ok fogjak a vamot is felszamitani, de egyebkent nem cegkent rendelem, hanem maganszemelykent, szvsz igy forgalomba nem hozhatom.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Ez egy hülyeség!
Pont azért hagyták benne Észak-Írországot "fél lábbal", az unidóban, hogy ott papíroztassák (értsd: vámoltassák/áfázzák) le az EU-UK forgalmat, csak még néhány évet várni kell, mire a gyakorlat kialakul, kisebb bajuk is nagyobb volt most a COVID miatt.
Amúgy elképzelhető, hogy mi is nyerünk vele, mert:
1) Ausztrália, Új-Zéland most írt alá szabadkereskedelmi egyezményt Kínával.
2) Biztos, hogy UK az egykori gyarmataival, (ide érhető még, akár az USA/Kanada is) jelentősen könnyített (olcsósított) kereskedelmi egyezményeket fog kötni, ha szabadkereskedelmet* épp nem is. (Ennek ellenkezője hosszútávon egyszerűen elképzelhetetlen, csak arra kell várni, hogy hivatalosan is "kipattanjon" a politikusaik fejéből.)
Innentől kezdve viszont, ha, a Kínai áru (papíron) a Kína -> Ausztrália -> UK -> Írország** útvonalon jön, akkor talán, még jobban is járunk, mint most, a 22 EUR-os időszakban.
**(Még akkor is olcsóbb lenne így, ha Írország rátesz valamekkora kezelési költséget, meg VÁM/ÁFA-t.)
//OFF
Persze emiatt az egész Budapest-Belgrád vasút, meg a "Majd a Kínaiak is nálunk vámoltatnak", illetve az "Magyar tengeri kijárat, az olcsóbb vámokért" témában álmodozó politikusok, és a közép-európai ("olcsó", valójában 7x-10x drágább az Aliexpressnél) webshopokat üzemeltető haverjaik, lesznek a legnagyobb szarban.
*Az angolok megmondták, hogy vagy lesz TTIP (szabadkereskedelem USA-EU-Kanada) között, vagy ki fognak lépni az Unióból.
-> Meghiúsult a TTIP, lásd ki is léptek az EU-ból.
Aki elhiszi, hogy ezek pusztán a "választók" jóindulatából léptek volna ki... az menjen vissza az óvodába, ott lehet naívnak lenni.
Ha nem is volt nettó csalás a szavazatokkal, de volt helyette "migráció", meg "keletiek lesorvasztják az egészségügyet", stb, negatív kampány, és lám az emberek máris úgy szavaztak, ahogy a nagyüzleti érdek kívánta...
//ON
Ja, és a sok behulyitett angol kistermelo, halasz, stb meg most koppant jo nagyot es szidja a sajat politikusanak az anyukajat.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Azért annyira nem kell félteni őket, meg fogják találni a piacukat, sőt, most lett/lesz aztán csak igazán nagy a piacuk, ha megállapodnak Indiával, Kínával, így még nyernek is a Brexittel.
Visszafelé üresen mennek a kocsik, konténerek?
Nem mennek visszafelé. A konténert kínában gyártják, de kell itt is. Eladják használtan egy fuvar után az EU-ban
Ne viccelj már, nem olcsó ám a konténer. Itt egy friss cikk arról, hogy például az usa-kína kereskedelmi háború miatt a kínaiak inkább üresen akarják visszavitetni a kontérnereket, mintsem amcsi termékekkel legyenek megtömve és emiatt rengeteg szállítmányt visszautasítanak a szállítmányozók és helyette inkább üres kontéenereket utaztatnak vissza kínába
https://www.cnbc.com/2021/01/26/shipping-carriers-rejected-us-agricultu…
Másik cikk arról, hogy a covid miatti sok usában és európában ragadt konténer miatt kevés a konténer kínában
https://www.hellenicshippingnews.com/shipping-containers-stranded-in-am…
De a múltkori Szuezi hajóelakadás kapcsán is volt olyan a hírekben, hogy a konténrek visszaáramlásában is komoly gondokat okozott. Mert nem jutnak vissza a konténerek
https://www.scmp.com/economy/china-economy/article/3127803/china-contai…
Már előtte is fel volt borulva az egyensúly és az egyik útvonalon csak az üres kontérnerek mozgatására 52 hajót vgetettek be, konténerek százezreinek visszajuttatására
https://edition.cnn.com/2021/03/26/business/global-shipping-supply-chai…
Az ures kontener visszaszallitasa egyertelmuen veszteseg, ezt a veszteseget lehet csokkenteni a vissziranyu aruforgalommal, viszont idefele tobb kontenernyi aru jon, mint ami visszafele menne. Ennyi.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A hajó viszaútja is "veszteség", de mégsem dobják ki minden ideút után a hajókat. A konténerek sem olcsók, egy hajónyi konténer igen komoly érték. Szóval a visszaszállítás is jobban megéri, mint másikat venni. És lehet kivonnak a forgalomból akár majdnem új konténereket is, de nem az a tipikus. Mert milliónyi konténer utazik, beteríteni a nyugati országokat, ha mindig otthagynák és nincs szükség nyugaton több milliónyi ott maradó konténerre. Szóval arra hívtam fel a figyelmet, hogy tévedés azt hinni, hogy nem viszik vissza kínába a konténereket. Az, hogy ha vissz irányban sem üresen megy, az persze jobban megéri, mert az is hasznot hoz és nem csak költséget visz.
Rengeteg hasznos, új információ egyetlen mondatban.
:)
esetleg ne adj' isten, konnyen szejjelkaphato, vagy meg jobb, lapra csukhato kontenereket kellene gyartani! oszt' a visszauton szepen osszecsuk, egy hajo elviszi 20 masiket is.
Az igazi gond nem is annyira a kontener, mert a hajo ugyis visszamegy, tehat akar vihetne is. Hanem, hogy a hajo visszautjan kvazi uresen megy.
Van egy jo trukkom:
https://www.aliexpress.com/wholesale?catId=0&initiative_id=SB_20210408084035&SearchText=screw
vs
https://www.aliexpress.com/wholesale?catId=0&initiative_id=SB_20210408084035&SearchText=screw&shipFromCountry=DE
DE helyett nem SP, FR, IT, PL ... Persze van sok cucc amit nem raktaroznak, mert minek. Jellemzoen azok amikkel en foglalkozom, igy marad az, hogy sokat rendelek egyszerre.
En egy idoben az aliseeks.com -ot hasznaltam az aliexpressen valo kereseshez, mivel az aliexpressen levo kereso egy hulladek.
Sajnos mar vagy 3 honapja nem mukodik:(
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
En meg Szlovakiat/Lengyelorszagot allitom be mint celorszag, mert akkor van "Ships from" szuro. utana berakom kosarba, es amikor rendelek, akkor szepen visszaallitom Magyarorszagra a celt.
Az az érdekes, hogy ez tényleg működik, Ausztriával próbáltam ki, már ott is engedi a spanyol raktárból való szállítást, de ugyanúgy a magyarországi címemre, miért kell akkor visszaállítani, maradhat akár így is, nem?
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Amikor megrendeled magyar cimre, akkor azt hiszem automatikusan atbillenti MO-ra a celorszagot.
"A tervek szerint a vámügynöki szolgáltatás díja termékértékhez igazítottan sávos lesz." - Jó kérdés, hogy az ~1€ terméknél mennyit mernek majd elkérni a ~100Ft-nyi ÁFA adminisztrálása/beszedése kapcsán...
Szóval az ördög eme részletekben lakozik... És gondolom, majd csak néhány nappal a hatálybalépés előtt fogják közzétenni...
Ez egy jo kerdes. Biztos huzos lesz, ezzel is megakasztva a forgalmat. En 2990 es 4490Ft koze tippelem a kis es nagy csomagot. Ez lesz az afa es vam megallapitasanak es ügyintézésnek a dija. De csak hallomas alapjan...
@BCsabaEngine
Én full egyetértek vele, ez a "külföldi tőke kiviszi a vagyont az országból", nem az Aldi.
Sőt, még meg is vámolnám mindet, lassan az automatizáció révén remélem eljutunk oda is.
Maga a termék ugyanannyiba fog kerülni (=pont ugyanannyi "vagyont visznek ki az országból"), csak még fizetsz pluszban egy kör bürokráciát is, amivel sokkal körülményesebb / lassabb lesz az egész folyamat. Miért is jó ez?
Alkotmányos költség
izé
Mert a magyar (~európai) vállalkozó, aki gyártja ezeket a műanyag szarokat ma versenyhátrányban van a kínai dömpinggel szemben -> ezért fizettetnék rá VÁMot is.
Vagy ha nincs VÁM, nincs ÁFA, akkor a kínaiak is lesznek szívesek hasonlóan piacot nyitni nekük (~európai cégeknek), nem csak tudástranszferrel, meg minden bürokratikus szarral védett piacot nyújtani.
Szerintem helyes, ha az EU elkezd nagyhatalomként működni, s nem behajolni minden szar állam előtt.
Arról egyébként nem is beszélve, hogy a csomagot a magyar posta teríti az adófizetők pénzén.
Nem teljesen, szaldó alapú elszámolás van a kinai és a magyar posta között.
Nem az áfa és vám miatt van hátrányban az európai/magyar vállalkozó. Mivel ezeknek a termékeknek a nagy részének nem létezik európai/magyar helyettesítő terméke (és nem is tud lenni), továbbra is mindenki kintről fog rendelni.
Biztosan van Kina és az EU között kereskedelmi megállapodás.
Nem nagyon tudsz mit eladni nekik, ami mar ne lenne olcsobb, jobb, gazdasagosabban gyártható kivitelben.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Az olcs jobb gazdassgossag harmasbol csak ketto lesz igaz mindig ;)
Az a "gyorsabb" kitétel, ez viszont az alira egyáltalán nem igaz. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Az esetleg évtizedek óta Kínában vagy Indiában gyártatja. :-D Konkrétn nem csak a műanyag szarokat, de elektronikát és még ki tudja mit.
A Made in NÉMET kütyü is belül kínai felirattal rendelkezik, de a Szarvasi kávéfőzőből is létezett olyan típus ami Kínában készült megrendelésre.
Visszakanyarodva a német kütyüre: Az ára mondjuk 5000 Ft az Praktikerben, de kb. 2000 Ft, ha közvetlenül rendelem. Azaz rajta van az Praktiker nem kevés árrése és illetékei és az ÁFA. Csak az ÁFA egy részét szeretnék visszanyerni.
Megfordítva: Tőlem nyugodtan küldhetsz csomagot Kínába. Mit is szeretnél eladni? :-DDDD
A Praktiker árazása egy kissé érdekes. Az áruházban egy vasalatot 1500 Ft-ért adnak, de ugyanazt a webáruházban megvásároltam 700 Ft-ért.
Épp arrafelé jártam, nem akartam megvárni, hogy megérkezzen, gondoltam, vásárlok egy vasalatot 1500-ért.
Nos, egy darab sem volt, mert a webes rendelésem után valaki besétált az áruházba és félrerakta a vasalatokat a csomagomhoz.
A webes vásárlás annyi, hogy valaki helyi besétál a polcokra és leveszi a cuccot helyettem, majd postára adják. Ezért akciósan harmadárat fizetek. Logikus mi, kevesebb pénzért több meló...
Bár ennek köze nincs a topichoz. ;)
A Praktiker valamiért nagyon drága, de talán a beeső vásárlók miatt megéri. Weben is néztem, ott is sok dolog drága. Sőt, pont olyan termékbe futottam, hogy ott sem fogok többet vásárolni. Konkrétan SDS+ 8-as fúró - két féle nyugat-(kínai) volt. Amit vettem, az meg görbe.
Tehát még beeső vásárlóként is kerülni fogom.
Ezeknek a Szupermarket-barkácsáruházaknak külön története van.
Nagyjából a Bricostore/Baumax levonulásával vége is lett a mesének.
Magyar vállalkozó ne gyártson műanyag szart!
A Magyar Vállalkozó gyártson műanyag JÓ-t!
Magyar vállalkozó gyártson olyat, amit a kínaiak nem tudnak, vagy csak szar minőségben gyártják.
(Lásd: "A golyóstoll végében a golyó vs. Kína" c. történet.)
1) Olyannal kell versenyezni, amiben előnyünk van, nem olyannal, ami az ellenfél adóztatása nélkül garantáltan anyagi bukás!
2) Mos akkor környezetvédők vagyunk, az EU-ban vagy sem?
Annak semmi értelme, hogy mi nagy "környezetvédő", "zöld", "igazságos", és egyéb bullshit dumával, kicsit kevésbé szennyező gyárban legyártunk egy ugyanolyan kacatot, ami aztán ugyanúgy hamar eltörik, és a darabjai ugyanúgy az óceánban végzik.
Akkor már gyártsunk olyan műanyagot, ami kibír 10 évet.
És elméletben is, ne gyártsunk olyan kacatot, ami 1 hónap után értelmét veszti, és kidobjuk, gyártsunk olyat, ami hosszútávon értelmes!
> Én full egyetértek vele, ez a "külföldi tőke kiviszi a vagyont az országból", nem az Aldi.
Ennek a megoldasa az, hogy az allam tamogatja az exportra termelo kisvallalkozasokat. Azaz en is tudjak telefonfoliat adni (nyereseggel!) 1dollarert (szallitassal egyutt!) Braziliaba.
Ami most tortenik, azzal csak meg jobban lemaradunk Kinahoz kepest.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Teljesen reménytelen, hogy egydolláros dömpigárukban versenyre tudjuk kelni Ázsiával.
Mivel a szomszedomnak 630 Ft-ert tudom feladni a foliat a Magyar Postan, igy igen, teljesen remenytelen.
Ha Braziliaba szeretnem elkuldeni ugyanezt a foliat, akkor mindossze 2335 Ft-ba kerul.
Regen nem volt ennyire szar a helyzet, de mindig is tobbszoros hatranyban voltunk.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Ha félretesszük a postát, a méretgazdaság miatt, az ottani munkabérek és munkaerőpiac miatt és a környezeti szabályozás miatt sem tudsz versenyezni Kinával ilyen dolgokban.
4 evig csinaltuk. Szoval de, lehet. Retegigenyt kell talalni, de meg lehet csinalni.
Sajnos a bizniszt megoli (megolte) a posta.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Na de a kérdés, hogy a világon melyik posta vállalja be az ilyen olcsón való küldés veszteségét?
A kínaiak vajon megfizetik a célország postájának költségeit?
Van egy ilyen UPU, Universal Postal Union szervezet. Nagyjából körvonalazva 'én elviszem a te csomagodat te elviszed az én csomagomat' rendszert működteti a világ postái között. Mivel ENSZ szervezet persze fontos a fejlődő országok támogatása. Így egy fejlődő ország postáján feladott csomag kézbesítése sokkal kevesebbe kerül franciaországi címre mint fordítva. Kína egészen mostanáig még mindig fejlődő országnak számított, pedig ez már régen nem felel meg a valós helyzetnek. Ez a státusz is mostanában változik.
Szóval a kérdésre a válasz, Kínai posta olcsó végződtetési díjat fizetett a célország postájának. Most ez magasabb lesz. Az Egyesült Államok már egyébként is UPU-ból való kilépéssel fenyegetőzött. A kínai reakció is már hónapok óra látható. Ali-n egyre több terméknél jelennek meg az európai raktárak. Szerintem várható a jövőben egy vagy több kínai FedEx csomagszállító cég megjelenése nyomott árakkal. Az biztos, hogy nem fogják hagyni a kínaiak, hogy visszakényszerüljenek a nyugati hipermarketek polcaira névtelen beszállítókként mint egyedüli lehetőség termékeik eladására.
Na ez az, hogy Kína kihasználja a "fejlődő ország" státuszát az UPU-nál. Nem tudom, milyen szervezet ez, de már több, mint 10 éve képtelen erre reagálni. Azért lássuk be, hogy ezek a nyomott árak nemcsak a szállítást nem fedezik, de még a magyar postás munkabérét sem.
Az EU raktár meg nem értem, mit segít a postán. Egy EU-n belüli postázás elég messze van az ingyenestől.
Az európai posták nem veszteséget termelnek, hanem saját szállítási módokra szerződnek le kínai cégekkel. Nem is cn postás küldeményként jön a többségük. A nagy többség belga, holland. De régebben is mindenféle európai postás küldeményként érkeztek a kínai rendelések. Meglepő módon a legfapadosabb olcsó szállításnál mostanában emirátusi vagy kazah postás levelek érkeznek. Valószínűleg a járványos fennakadások miatt álltak át rájuk. Vagy futárszolgálat a vége.
A filléres termékeknél tömeges feladásos szerződéssel tolják a kínai postánál. Ilyen a magyar postánál is lehetséges, ha sok küldeményt akarsz feladni. Az európai postás szállítási módok meg úgy szoktak működni, hogy valamilyen konténeres fuvarozócéggel hozatja át az adott posta az összegyűjtött szállítmányt és aztán európában kerül be a postai rendszerbe. Így nem a posta uniós díjszabással hozzák, hanem azon kívüli megállapodás szerint. Érdekes, hogy megéri más eu országok nemzeti postájának az, hogy ő maga átszállíttassa kínából, majd feladja saját küldeményként eu-n belülről.
Egyébként pár éve a magyar posta is beharangozta, hogy leszerződtek ilyen konstrukcióra... csak persze senki sem szállíttat a magyar postával kínából, mert életképtelen és drága. Bár... nem lepne meg, ha most előkerülnének, a közelező adó felszámítás kapcsán
https://444.hu/2017/11/27/a-magyar-posta-ket-kinai-ceggel-egyutt-megala…
"és a környezeti szabályozás miatt "
És mit szól ehhez Gréta? Hogy még a zoknit meg a fokhagymát is 10ezer KM-t utaztatjuk?
Gondolom, a 10000 km-es szállítás egy termékre eső környezetszennyezése elenyésző része a Diósd - Alsónémedi (GLS) - Budapest vagy a Budapest - Alsónémedi (GLS) - Budapest szállítási útvonalnak. ;)
Hasonló lehet a Budapest - Budaörs - Budapest (MPL) viszonylat egy egyszerű csomag esetén.
Érdekessegképp az IBM szerveremet annak idején Hollandiából szállították Budapest - Székesfehérvár - Budapest irányba. A belsejében magyar és cseh szerelésű modulok is voltak. A modulokban nyilvánvalóan amerikai, japán és kínai alkatrészek is csücsültek.
Akkor most - Grétát kiiktatva - hogy kerül az asztalra a fokhagymás zokni?
Úgy hogy amit itthon is meg lehet termelni, azt nem kéne 10+ ezer KM-ről idehozni,. Mert például sok benne a tartósítószer, hogy ne romoljon meg.
Meg is érné, szakemrber írta, hogy amíg 1 hektáron ha búzát vet, kap ~50e FT támogatást meg a búza ára, addig ugyanennyi területen 10-15 milliót lehet keresni fokhagymatermesztéssel, csak azzal munka van.
Egyeloreugy nez ki a helyzet, hogy meg mindig olcsobb spanyolorszagbol idehozni a dinnyet es tisztes arressel eladni, mint a hazai termelesu, mestersegesen felarazott dinnyet arulni. A spanyol raadasul finomabb is, mert nincs tokize. Emellett a dinnyetermesztoket adoforintokbol tamogatja az allam, mindenfele aszaly es egyeb karok eseten, igy ez mar sokkal dragabb, mint a kulfoldrol behozott aru, amit nem itt kell megtermelni, nem itt szennyezik a talajt es meg sorolhatnam... Magyarorszag nem az az orszag, ahol gazdasagosan lehet termelni ilyesmit (es a szolo is ilyen), egyszeruen a terulet merete és az eghajlati viszonyok miatt sem.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
szerintem kérdezd meg a dinnyetermesztőket is, h mennyire felárazott a termékük...
Ha megkerdeznem, nyilvan azt mondana, hogy nem, sot igy is veszteseges. Viszont ha igy van, az kurvanagy gaz, mert a spanyolnak igy is megeri sokkal olcsobban idehozni a messzepicsabol. A magyar dinnye egy igazi kozgazdasagi hungarikum.:)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A spanyol bér magasabb mint a magyar, szóval itt más játszik közre.
Méretgazsaságosság. Itthonsokszor hallani,hogy fillérekért veszik át a termelőtől és a profit a nagykereskedőnél csapódik le. De ez nem véletlenül van így. A sok egymástól független kistermelő nem tud garantálni fix nagy kapacitásokat. A közbülső szereplő meg garantálja, hogy leszállítja azt a nagy mennyiséget előre. Talán töténelmi vagy kultúrális okai vannak annak, hogy a magyar termelők nem tudnak összefgogni és egy saját céget alapítani arra, hogy együttesen tudjanak fellépni a kereskedelemben. Így rá vannak szorulva a felvásárolóra. Ráadásul a termelés sem hatékony elaprózva. Így jártak.
Biztosa attól félnek, hogy as termelőszövetkezetben átb@sznák őt a többiek. Így meg aztán mind meg vannak b@szódva. Inkább odaadnák a profitot a közvetítőnek, mintsem megbízzanak egymásban. A kereskedelem másik oldalán is látni ezt. A független kisboltokkal szemben előnyben vannak a hálózatok. A hálózatok együtt, nagy mennyiségben tudnak rendelni árut és ezért jobb árakat tudnak kialkudni. A független kisboltok meg sokszor csak megveszik a nagy diszkontáruházból a terméket, nem olcsók és nem hatékonyak, de legalább csórók.
A kisboltban is van potenciál, lehet jól csinálni.
:)
"mestersegesen felarazott dinnyet arulni"
Átvételi ár: 35 FT/KG-nál van a pénzénél, 40-45Ft-nál keres rajta valamit = kap valamennyi pénzt a munkájáért.
Az éghajlat meg pont kedvező, rengeteg termékhez, a szőlőnak mondjuk tényleg sok napsütés kell. A monarchia 30 millió ember élelmét tudta volna megtermelni, az akkori gépesítés nélküli eszközökkel.
En a 99Ft/kg-kenti eladasi ar politika altali kikenyszeritesere emlekezem (epphogy nem hatosagi ar). Ha olyan kedvezo az eghajlat, akkor miert kell pl. aszalykar ellen allami tamogatast adni? A monarchia korszakaban egy kicsit masok voltak az eghajlati/piaci viszonyok. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A tamogatas szerintem inkabb biztositas jellegu. A mezogazdasag nem olyan, hogy ha jol csinalod, akkor tuti lesz evente x forint hasznod. Ezt a bizonytalansagot probaljak ellensulyozni a tamogatassal, hogy ha beut valami szar, akkor is legalabb nullan legyel. Mondhatnad, hogy akkor tessek ra piaci biztositast kotni, vagy nem csinalni, de szerintem az elelmiszertermeles egy olyan iparag, amit nem erdemes hagyni teljesen leepulni, mert ha korulotted mindenhol baj van, lehet, hogy senki nem akar majd neked kajat eladni.
A mi hol mennyiert eri meg kerdes is erdekes. Apam buzajat mar kozel egy evtizede olaszorszagba hordjak el. Jon egy uzletkoto, megallapodnak egy arban, beparkol a telepre 1-2-3 kamion, felpakolja, es viszik. Tobbet kap erte, mint ha itthoni felvasarlonak adna el, van szallitasi koltseg, es nyilvan az uzletkoto is keres rajta. Vajon miert eri ez meg?
Hogy miert nem akarnak az emberek szovetkezetbe allni, az szerintem tobbretu problema. Egyreszt lehet, hogy meg elnek a tsz idoszak rossz emlekei, masreszt meg az egymasban valo bizalmatlansag sem alaptalan, derek honfitarsaink eleg surun basszak at egymast.
Meg az is lehet, csakhogy ezt mindenki fizeti, ahelyett, hogy behoznak a jobb, olcsobb dinnyet, ezt pedig hagynak a picsaba, hasznositanak a foldet valami ertelmesebb dologra.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Ennyi ostobaságot egy hozzászólásban ritkán olvasni.
De te most legalabb megmondtad a tutit!.. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Támogatja is az exportot. Úgy mint Japán, a helyi valuta inflációjával. Szerencsére az eurózónában nem ilyen súlyos a helyzet.
"A jó édes pénzért szexuális szolgáltatást nyújtó anyukájuk!"
Mármint az EU-nak?
"Ők üzletelhetnek milliárdos tételben a kínaiakkal"
Azt hiszem nem sikerült értelmezned a linkelt cikket. Ezt nem a kormány találta ki, hanem az eu kényszeritette rá minden tagállamára.
sudo huxit :)
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
A vám- és áfakötelezettség megmarad. Sőt akkor már az EU-ből érkező dolgokra is lesz.
Azt majd saját hatáskörben eldöntjük!
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Be careful what you wish for...
Az suxit, de akik ilyet akarnak azoknak csak az fontos hogy magyar seggbe magyar lófaszt nem az hogy semmilyet.
Sajnos nem tudom, hol találtam, de picit részletesebb kifejétse ugyanennek a témának:
Egyébként ez úgy van h az egyenlőbbek megkapják a mindenféle mentességet, csak a többiek, meg a polgárok vannak szívatva. Az intézkedés valódi célja, hogy az egyenlőbbnek való minősítéssel további hatalmat adjon az EU kezébe a vállalkozások felett.
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
A kínai vállalkozások felett. Erre gondoltál ugye.
Nem, az EU-s vállalkozások felett: ha megszűnik a lakosság kedvezményes Aliexpresses vásárlása, akkor ezentúl a EU-s vállalkozásoktól fogja megvenni a vackait. Az EU meg a kezében tartja, h milyen vállalkozásoknak ad mentességet. pl. kerékpár alkatrész esetében olyan forgalmazóknak, összeszerelőknek akik ... és itt egy hosszú lista arról ami jól körülírja a feltételeket. De ez a kedvezmény nem automatikusan jár, hanem kérvényezni kell és majd az EU jól eldönti h adott kérvényező megkapja-e v. sem. Tehát az intézkedés a vállalkozások kitettségét növeli az EU felé.
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Mutatsz egyetlen példát ilyen szabályozásra?
Narrátor: nem fog tudni mutatni, egy termék vagy vámmentesen hozható be az Unióba, vagy vámköteles.
Nincs olyan, hogy bizonyos cégek számára nem kötelező a vámkezelés.
A BIZOTTSÁG (EU) 2019/1379 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2019. augusztus 28.)
a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok behozatalára vonatkozó, az Indonéziában, Malajziában, Srí Lankán, Tunéziában, Kambodzsában, Pakisztánban és a Fülöp-szigeteken feladott, akár ezekből az országokból származóként, akár nem ilyenként bejelentett kerékpárok behozatalára is kiterjesztett végleges dömpingellenes vámnak az (EU) 2016/1036 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követő kivetéséről
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32019R137…
5.4 (324) -ben "Az említett vizsgálatot követően mentességi rendszert vezettek be" - utalnak a mentességre. Ez komplikáltabb mint ebből kitűnik. Lényeg h egyes gyártók, összeszerelők kérelmezhetik a mentesülést ez alól a vám alól, ami kérelmet az EU bürökratái jól elbírálnak.
Tehát ha én szeretnék az Aliról rendelni egy a karbon országúti vázat akkor a következőket kell fizetnem:
A termék ára ~800 Euro
Szállítás ~100 Euro
Az első kettő után dömping vám +50%
Az első kettő után normál vám (~3% ?)
Az első kettő után ÁFA +27%
Kezelési költség ~10.000 Ft
Így kb az eredeti ár duplájába kerül nekem az a váz. Miközben EU-ban senki nem gyárt ilyen vázat, de még az egész Európában sem, mert az ehhez szükséges ipar teljes mértékben Ázsiában található, kezdve a karbonszövet előállítástól a teljes folyamatig. Akkor mi a faszt védenek ezek a vámok? Kamu az egész. Arra van csak, h a megfelelő cégeket helyzetbe tudják hozni, azzal, h rájuk nem alkalmazzák a dömping VÁM-ot!
#szerk
pl a VanMoof B. V. mentességi kérelméről a határozat: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32020D06…
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Narrátor: na mi van Tassadar, most hol a faszban vagy?
Nem vagyok Tassadar, de az idézett szövegen a korábbi állítással szemben nincsenek kiemelve forgalmazók. Az pedig, hogy egyes származási országok szerint léteznek eltérő vámok, nem erről szól. Ez a belinkelt szöveg nem támasztja alá a korábbi állítást
Szerintem ilyenekre gondolt:
"(14) Vizsgálata során a Bizottság megállapította, hogy a Kínából származó alkatrészek értéke nem haladta meg a VanMoof által összeszerelt kerékpárok alkatrészei teljes értékének 60 %-át. Ugyanez volt a helyzet a VanMoof által összeszerelt kerékpárok többsége esetében.
(15) Ezek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a VanMoof összeszerelési műveletei az (EU) 2016/1036 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének hatályán kívül esnek. Ezen okból kifolyólag és a 88/97/EK rendelet 7. cikkének (1) bekezdésével összhangban a VanMoof teljesíti a kiterjesztett vám alóli mentesség feltételeit."
Ha a rendelkezés szerint akkor kell származási országnak tekinteni Kínát, ha az alkatrészhányadnak el kell érnie a 60%-ot, akkor ez egy általános feltétel, nem pedig adott cég kap kivételezést. Akkor lenne kivételezés, ha más cég is teljesíti a feltételt, és az nem kap mentességet a kiterjesztett vám alól. Ilyen link viszont nincs.
Szóval ha az alkatrészek egy része vietnami kitérővel van, ahol szintén kínai gyártók gyártanak csak olcsóbb munkaerővel (és a listából valahogy kimaradt) akkor az már nem is 60%.
Illetve összeszereljük pár csavarral a kínából érkező high-tech bringát és azt mondjuk ez bizony komoly gyártási folyamat. Meg ráragasztjuk a céges márkajelzésünket és ettől egyből 3x annyiba kerül a bringa. Mekkora értéknövelő munka má! Így persze, hogy 60% alatt lesz a kínai "alkatrészhányad".
Ez a egész büntetővámos koncepció onnantól vérzik, hogy EU-ban nincs modern szénszál-micsoda bringa/bringaalkatrész gyártás.
De nem ez az első ilyen brüsszeli mutatvány. Pár éve a Japán gyártók háborodtak fel azon, hogy miféle piacvédelemre hivatkozik az EU a zoomos digitális fényképezők és videokamerák import extra vámtételénél, amikor az EU-ban nem gyártanak semmi ilyet! Lehet ott is volt pár csókos, akiknek nem kell vámot fizetni valamilyen brüsszeli kiskaput használva.
"Akkor lenne kivételezés, ha más cég is teljesíti a feltételt, és az nem kap mentességet a kiterjesztett vám alól. Ilyen link viszont nincs."
A naivitási verseny nívódíjára pályázol? Vagy beírtál pár kulcsszót a google-be Te nem találtál semmit -> ergó ilyen állat pedig nincs! :)
Ilyen linket beírt itt valaki? Mert jó a naivitás nívódíjjal poénkodni, én azt vártam, hogy aki azt állítja, hogy ez a módi, az betesz egy linket. Én meg naiv voltam, és azt hittem, hogy alá is tudod támasztani az érveidet. Igazad van, jó lesz az a nívódíj. Csak épp nem amiatt, amire te szerettél volna utalni.
Be lett linkelve: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32020D06…
Brüsszelben csókos holland cég megkapja a vámmentességet. Ezek után mi kell még neked?! Próbálkozz egy magyar céggel hasonló vámmentességet kapni. Sok sikert hozzá!
Most belinkeled ugyanazt. Ügyes. Na szevasz.
"hogy EU-ban nincs modern szénszál-micsoda "
Állítólag a Forma 1 kocsik váza olyan 15-20 éve szénszálas. Akkor azt is Csájnába gyártják? Egy Forma 1 motor 10-15 éve volt olyan 60 millió Ft, most valószínűleg legalább 5X annyiba kerül. Akkor a kasznin spórolnak?
jav
2015-ös cikk szerint már 1.5 Milliárd Ft egy motor.
szerintem a szériagyártásra gondolt. Egyedi alkatrészeket, spéci dolgokat biztosan készítenek itteni manufaktúrák is. Drágán könnyű gyártani és megéri vele foglalkozni, csak olyan ügyfél kell, aki hajlandó kifizetni sokszoros árat.
Prűntyőke, mondani próbáltál vagy inkább kérdezel valamit? Mert az tény, h nem sikerült értelmesen hozzászólnod! Általában azt úgy kell egyébként, h előzetesen eldönt az ember bizonyos dolgokat: pl azt h mondani akar valamit mert nem ért egyet! Figyelj(!) az egyet nem értés az nem azonos a nem értéssel. Az egyet nem értés szükséges előfeltétele az értés mind általában, mind konkrétan. Érteni kell amit a másik mond és azt is amit saját magad mondani ill. esetleg kérdezni akarsz! Nem lehet csak úgy gügyögni meg kérdőjelekkel sormintázni, mert esetleg elküldenek a[z] ***ba!
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Te nem értetted vagy nem akartad.
Az ipari forradalomtól kezdve szinte minden modern dolgot Európában vagy európai tudósok találtak fel. Akkoriban mások csúcstechnikája a rízstermesztés volt. Az hogy mért alakult úgy hogy alig gyárt az eu valamit, azt válaszold meg te.
Nem 15-20 éve szénszálasak az F1-es autók, hanem a 80-as évek óta. A 90-es években már utcai autókban is használtak szénszálat. 300 millió és 1,5 milliárd forint között elég nagy különbség van. Ha mégsem, nyugodtan add nekem a pénzed 80%-át.
Egyébként előtted azt írták, hogy az "EU-ban nincs modern szénszál-micsoda bringa/bringaalkatrész gyártás", nem pedig azt, hogy az "EU-ban nincs modern szénszál-micsoda". A feltalálás és kis szériás gyártás nem egyenlő a jövedelmezően működő tömeggyártással.
Mit kéne érteni? Azt, hogy az európai tudósok farvizén úszva benácultál, és hozzájuk méltatlan slendriánsággal érveltél egy fel sem merült kérdésben? :D
:)
> Te nem értetted
Ez valóban így van, és továbbra sem értem milyen reláció van az F1-es motorok és a kerékpárvázak gyártása között. Nehéz mit kezdeni azzal h: magának is kiszeraméra bábatag 60 millió, de nem mindig a pincér. Majd jön a javítás, h nem 60 millió, hanem 1,5 milliárd!
És akkor az ember gondolja, h milyen szerencse, h javítva lett, így már minden érthető :D
Ráadásnak meg itt az ipari forradalom is! Na most én olvastam olyat egyébként, h a gőzgép ipari hasznosítását valójában Indiában, az angol gyarmaton látta Watt és csak egyszerűen ellopta az ötletet, majd szabadalmaztatta. Ez lenne a nagy európai rizszabáló feltalálás! Persze azt sem érteni, h az ipari forradalomból mi következne, ami ellentmondana az eredeti, karbontechnológia ázsiai lokalizációjára vonatkozó állításnak? MI az az állítás részedről, ami a vita tárgyát képezhetné? Ez miért nem derül ki az újabb kommentedből sem? Csak be vannak ide rángatva random dolgok: F1 motor; ipari forradalom - de h mi az amit állítasz és annak mi a relációja a témához v. mi az amit meg akarnál tudni az továbbra sem érthető! De már ott tartunk, h nekem kéne magyaráznom a globális kapitalizmus működését! Hát beszarok! :-D
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Szerintem hagyjuk. Amúgy azt akartam mondani, furcsa, hogy F1-es kocsikhoz, de Bolond szerint utcai kocsikhoz tudnak szénszálas kasznit csinálni, viszont egyéb, sokkal egyszerűbb biszb.szokhoz meg nem gyártanak szénszálasat. Persze, biztos nem gazdaságos.
Nyilván valahogy úgy, ahogy 90 után hirtelen nálunk se lett gazdaságos a hazai alma, cseresznye, nyilván gazdaságosabb
volt10ezer KM-ről, Chiléből behozni. És mivel nem gazdaságos a magyar gyümölcs, zöldség, még támogatást is adott az EU hogy kivágják a gazdák. Közgazdaságilag mindent meg lehet magyarázni és annak az ellenkezőjét is.Az F1 motor a szénszálas kaszni miatt került képbe, csak összehasonlítási alapként. Mert a motor árára emlékeztem. Rosszul emlékezhettem, a 80-as években lehetett 60 millió egy F1 motor, mostanában ment fel 1.5 milliárdra, valszeg fejlődik a technika.
Amennyire tudom karbonszálat,~szövetet összesen három meghatározó cég gyárt a világon és mind a három Ázsiában (Japánban?) található. Felteszem, ennek hátterében egyrészt a szénszállal kapcsolatos know-how (ideértve a vonatkozó szabadalmakat is) áll, ami organikusan alakulhatott, másrészt a technológia olyan magas belépési szintet követelhet, amit máshol nem tudnak gazdaságosan megugrani (pl. hiába jövedelmező közgazdaságilag a zongoragyártás, senki nem tud a nulláról zongorát gyártani -vagy ha megpróbálja az olyan is lesz - mert a magas belépési szintet nem tudja megugrani) pl. Bogányi Gergely zongoraművész azért tudott saját zongoramárkát létrehozni, mert nyilvánvalóan a zenei képzettsége és előadóművészi tapasztalata alapján volt egy víziója arról, h milyen lenne egy ideális zongora, ill. - és talán ennek van nagyobb nyomatéka - h nem a tradicionális utat követve, hanem ritkaságszámba menő koncepcióval fa helyett karbonból készítette el a Bogányi-zongorát a csapatával. Természetesen itt műhelyszerű és nem ipari jellegű termelésre kell gondolni. Őszintén szólva nem is tudom, h mennyire kelendőek ezek a zongorák, remélem h azok! Néhány közintézményünk vásárolt egy-egy példányt, talán külföldre is sikerült eladni, kívánom h úgy legyen! De nem nagyon látom őket feltűnni a különböző zenei közvetítésekben a világ távolabbi koncerttermeiben egyelőre.
Mivel mind a karbontechnológia, mind a tömeggyártás ázsiai lokalizációval bír jelenleg, továbbá figyelembe véve, h Kína -mondhatni hagyományosan- a legnagyobb kerékpározós nemzetek közé tartozik, hát nem tűnik meglepőnek, h a kerékpárok karbonvázát előállító ipar is oda települt. Felháborító,h az EU a nem létező európai karbon-kerékpárváz gyártás védelme érdekében rendel el ~50% -os dömpingvámot a Kínában előállított vázakra! Ez, mint már korábban kifejtettem, kizárólag azt a célt szolgálja, hogy egyes, csókos cégeket helyzetbe tudjon hozni az által, hogy azokat mentesíti a dömpingvám megfizetésének kötelezettsége aló
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
A F1 jó érv! Pedig még gyerekkoromban olvastam - marha régen: A F1-ben rengeteg olyat használnak, ami a repülőgépekhez túl drága lenne. A biciklihez is. ;)
Mondjuk nézzél utána, hogy egy műanyag dobozhoz mibe kerül a szikraforgácsolással készülő szerszám. Esetleg fúrassál egy darab alumíniumba 4-5 lukat < 20 ájróért.
> A F1 jó érv! Pedig még gyerekkoromban olvastam - marha régen: A F1-ben rengeteg olyat használnak, ami a repülőgépekhez túl drága lenne. A biciklihez is. ;)
Amúgy évek óta e körül folyik a szájtépés a karbon bringa esetében. Lényeg h a technológia a hightech repülőgépiparból jön. És ezzel hülyítik a vásárlókat, hogy milyen erős és könnyű vázakat csinálnak a karbonból. A valóság pedig az, h a kerékpáripar képtelen olyan minőség-ellenőrzésre és gyártási precizitásra ami ehhez az anyaghoz szükségeltetne, és ami egyébként a repülőgyártásban hagyományosan megvan. Ennek következtében nem csak h használhatatlan szarokat, hanem konkrétan életveszélyes termékeket árulnak a jónépnek, de azt legalább pofátlanul drágán teszik - sok esetben egy autó árával vetekszik egy ilyen bringa ára :-Z! Mondjuk csöveket hegeszteni, meg fémet megmunkálni viszonylag nagy precizitással lehetséges, azonban ugyan ezt a pontosságot elérni karbonszövet darabok összetapicskolásával nem olyan feladat amit tömeggyártásban a betanított munkásokra rá lehetne bízni. Van a YT-on egy ausztrál fickó, amolyan karbon-szaki, korábban Boeingnek dolgozott, de már jó ideje bringákban utazik. Neki mindig küldenek balesetes bringavázakat amiket hosszába kettévág és kielemzi h a gyártás során milyen hibákat vétettek. Beszarás, h mik fordulnak elő a legnagyobb márkáknál is! Én mindenkit lebeszélnék arról, h ilyen karbon vázas bringát vegyen - szar dolog lehet ám beesni az IFA kereke alá, amikor kettétörik az első villa :-/!
Szóval épp attól kéne drágának lennie, h sok ultraprecíz munka van vele ill. nagy a selejt mennyisége. Na most az viszont átbaszás, h a selejtet is eladják, meg az árát is jól felverik! Ha az F1-ben vagy a repülőgépiparban mutatnának be ilyen munkát, hát még aznap "röpülnének" :), de az sem kizárt h kattanna a kezükön a bilincs!
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Azzal a szerszám lehet több százezer vagy millió doboz készíthető, akkor egy termékre jutó fajlagos költség elenyésző.
Egy darab alúminiumba 4-5 luk 20eu, ha sokkallod, miért nem fúrod ki te? Ha euróban számolsz, akkor biztosan keresel annyit ahhoz, hogy ki tudd fizetni.
Repölőhöz mi kerülne onnan sokba, ami autóba természetes már?? F1-et eleve az autógyárak szponzorálják legjobban, mert ott tesztelik a fejlesztéseket. ABS, ASR, aktív felfüggesztés, többszelepes motor stb
Mi történt? Mi hozta ki belőled a rage-elő nyuszikát?
:)
Okos válasz, bár a kérdés arra irányult: Nézzél utána!
Így aztán az okos válasz szüli a következő kérdést: Hova adsz el akár csak százezer dobozt? Mert a készíthető az egy elvi lehetőség, az eladott termék darabszáma meg a valóság.
Csúnya személyeskedés. Viszont fejlesztek, anyagot szerzek be és gyártok is. Az anyagok árát euróban látom. És a másik magyar cégnek szállított termék ára is euróban van. Ez a szokás, amikor egy "jobban teljesítő" országban releváns terméket, szolgáltatást és/vagy külföldről beszerzett - és ott stabil árú - anyagot tartalmazó terméket adsz tovább.
A repülő meg sokkal olcsóbb technológia, mint az autó. Vagy mégse? ;)
A F1 szponzora pl. a Ferrari? Ez is egy felfogás. ;) Az AMD meg autógyár volt, aztán kilépett. :-D
Az igaz, hogy a F1-ben kifejlesztett technológiák egy része beszivárog a kommersz autógyártásba.
Ezt írtad
"A F1-ben rengeteg olyat használnak, ami a repülőgépekhez túl drága lenne. "
Magyarra lefordítva, azt írtad, az F1-ben rengeteg olyat használnak, ami egy ~100+ Millió dolláros repülőgéphez túl drága lenne, viszont egy 4-10 Millió Ft-os kocsihoz megéri használni az F1-ben kitalált, letesztelt technikát.
Az árakat nem ismerem, de mint fejlesztőmérnök találkoztam már az egy termékre eső fejlesztési költséggel.
Szóval vizsgáld meg a gyártott mennyiséget is! A F1 esetében nem beszélhetünk semilyen sorozatról. Ilyen esetben nagyon magas a fejlesztési költség, ezért a készülő néhány példányban be lehet vetni extrém árú technológiát vagy anyagot is, ha az lényegesen gyorsítja a fejlesztést.
Kicsiben olyan, amikor egy egyedi fejlesztést elkészítek egy pc felhasználásával gyorsan. A nagyobb sorozatba <$2 mcu kerül assembler kóddal.
Igaz
Elég érthetően fogalmaztam a korábbiakban ahhoz, h ne kelljen magyarázva elismételnem az állításomat, amelyet a linkelt dokumentumok kellően alátámasztanak - aki tud olvasni láthatja!
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Pont arra van, hogy a helyi cégeket helyzetbe hozza. Ez a célja a vámnak. Sajnálom, hogy a biciklid kb a duplájába került, de áfát így is úgy is fizetni kell. Azt nem illik reklamálni. A dömpingvám amiatt kell, hogy ne árassza el hazánkat olcsó szar kínai bicikli, és menjen tönkre a bicikliipar. Ja, hogy ebben benne vannak a versenybringák? Nehéz úgy különbséget tenni, hogy a kicsi kínai ne kezdjen el ügyeskedni.
ezzel ket bokkeno van.
1. a helyi cegeket _helyben_ valamelyest kisegiti. de azok a cegek tovabbra is harmatgyengek, es exportra ugyanugy teljesen eselytelenek. ergo ez egy tipikus politikus megoldas: "megmentettunk allasokat!!11!!!", csak azt felejti el, mi ennek az ara. azzal, hogy a helyi cegek dragabban tudjak adni a kerekpart, *MI* fizetunk: minden egyes vasarlo, amikor atlagosan magasabb arat fizet a kerekparboltban.
Tehat ami tortenik egy ilyen vedovammal, az az, hogy az emberektol elvonnak extra penzt (ha tetszik, adot), es abbol eletkeptelen vallalatokat tartanak fent mestersegesen.
Meg mindig jo otletnek tunik?
(BTW ilyen, es hasonlo, szem-nyitogato gondolatokat olvashatsz a megboldogult Walter E. Williams tollabol, erdemes raszanni egy kis idot!)
2. amit fentebb irtak, a szabalyozas lehetoseget ad kivetelekre, egyeni elbiralas alapjan. ergo, helyzetbe hoz nehany csokos ceget. vanmoof, na ja, egy elit luxusmarka a hagai csokos fiuknak. ez mar magyarisztani rendszerre emlekeztet.
Az egy év garit hogyan intézed a kínai biciklidre?
ez most hogy jon ide? es, miert lenne kulonbseg? kiskereskedotol veszed, az majd intezi nagyban a kinai partnerrel (vagy olyan olcson veszi az arut, hogy benyeli a javitas koltseget).
Vagy kevesebb olcsónak tűnő eldobni való szemetet fog venni a nép. Gréta örülne, ha felfogná az egészet.
Mivel az eu-n beluli szállításnál nincs külön fizetnivaló, ezert nyilvan eu-n beluli szallitassal fog a jovoben az is vasarolni, aki eddig meg nem igy tett volna. Ergo adtak a szarnak egy pofont.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Az eu-s warehouse-ba hogy fog bekerülni vám nélkül az áru kinából?
Ahogan eddig - tehát lesz rajta vám, áfa-t viszont nem fog utána a magyar államnak fizetni a kínai kereskedő.
Sztem ezekbe a raktárakba simán csempészéssel kerülnek a holmik. Nem véletlenül nem érhető el minden termék amit gyártanak/árulnak egyébként ezekben a raktárakban - és ami van is korlátozott készlet megjelöléssel van.
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Szerintem is, főleg, hogy gyakran nincs vagy minimális a különbség árban, mintha kinából venném.
De gondolom erre majd jobban rászállnak.
Inkább bejön félkész termékként, majd eu-n belül válik késztermék belőle (pl bejön a póló cimke nélkül, majd itt varrják rá a címkét, vagy bejön az elektronikai cikk doboz, táp, manual nélkül és itt csomagolják készre, stb.). Így más a vám besorolás.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Amin VÁM van, azon ÁFA is lesz. Ez az egész ugye arról szól, hogy azon is lesz ÁFA, amin nincs VÁM.
Teljesen normális eljárás.
Az abnormális, hogy egy gazdaságba ömlenek a konténerek tele áfamentes gyerekmunkával előállított termékekkel. És ezzel kéne versenyezni a magyar gyártóknak.
Az nem megy, hogy itthon legyenek normális munkakörülmények, magas fizetés és olcsó áru.
Azzal egyetértek, hogy Magyarországon magas az áfa és a kereskedőknek kevés árun kell megtermelni a hasznot. De ahogy írtátok majd a kínai behozza valami raktárba ott fizet valami jelképes összeget és kész. Szerintem belátható, hogy az eddigi menet tarthatatlan volt.
10 éve próbálgatom beszélgetésekben ezt felhozni, hogy úgy nem ártana átvenni, hogy mi a protekcionizmus ellentéte, a teljes kiszolgáltatottság esetleg? Nem vágják, mert hát de az drága, és majd mit képzelek, hogy lesz itthon gumiizémütyűr gyártó úgy hirtelen? Azt most hagyjuk, hogy kell-e nekik a kegyetlen ócskán kinéző karóra, és a zoknit, érted, zoknit Kínából kell-e rendelni. Én most rendeltem egy okosórát, illetve volt egy pár kisebb alkatrész, amit kintről rendeltem, mert épp nem volt itthon olyan cég, akinél láttam volna. De előbb megnéztem itthon. Tudom, patri-idióta.
Az van, hogy minden kell, tegnapra, ingyen, sőt, fizessenek érte, hogy használom nekik. Nem érdekel engem magyar barmot, hogy esetleg így a büdös életbe nem jutunk előrébb, engem az érdekel, hogy most. Mindent. Ugyanazok panaszkodnak, hogy hogy kihasználja őket az Audi, vagy a Continental. Nincs kapcsolat, nem pattan a szikra.
Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!
Ha itthon, hazai munkaerővel, munkabérrel, EU-s alapanyagból n-szeresébe kerül egy adott termék, akkor nincs min csodálkozni. Érdekes módon meg lehet oldani a kínai cuccot közel Gearbest/Banggod áron is itthon - néztem telefonokat, és bizony a sziamiaú itthoni áfás ára kifejezetten versenyképes elég sok modellnél a kínai webshopok áraival. De van, ami nem az, és nem is lesz az - ezek a kifejezetten sok élőmunkát igénylő dolgok - az ugyanis errefelé jóval drágább, mint Kínában. Még ÁFA-BÉFA-miegyéb felszámításával is.
1000 megtermelt Ft-ből valami nettó 220-230 Ft-ot ehetsz meg idehaza. Ez a gond...
Oké ez igaz. De fenti példámban ami kerékpáralkatrészekre vonatkozik (én speciel ilyesmit szoktam rendelni) Eu-ban egyáltalán nincsen gyártás. Nincs mit védeni a vámokkal. Ebben az ágazatban arra megy az egész h ki kap kedvezményességi jogot a vámok, áfa befizetése alól.
én meg tudom rendelni, és be tudom építeni a saját bringámba. Miért jó az, hogy számomra ellehetlenítik a rendelést, és egy közbeiktatott kereskedőtől vagyok kénytelen megvenni ugyanazt drágában? Ráadásul, h kiből lehet ilyen kereskedő azt az EU dönti el - nyilvánvaló korrupció detected!
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
> Eu-ban egyáltalán nincsen gyártás
lehet, hogy most lesz, mert nincs ingyen postával, meg adómentesen dömpingelt kínai áru /shrug
Dömpingelt kínai árú továbbra is lesz a egyenlőbbeknek, ahogy eddig is volt. Csak nekünk nem lesz. Majd ha lesz európai Aliexpress akkor oké!
Nem az európai gyártást akarják ezzel védeni, hanem a kereskedést osztják le az egyenlőbbeknek! Arra meg semmi szükség! Legalábbis én nem akarom etetni őket. Te igen?
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Mutass egyetlen olyan uniós vámszabályozást, ami vámmentességet biztosít egy kiválasztott vállalkozói csoport részére.
hat most konkretat nem tudok, de pl vannak sajatmarkas cuccok, amit csak adott ceg arul.
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
https://hup.hu/comment/2615331#comment-2615331
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
csak amíg postázva, vám-áfa-kotmányosköltség-kakadunak hajzselére való a fogyazstói árral együtt kevesebb, mint amenyniért EU-n belüli nyersanyagból, EU-n belül gyártott eszközökkel, EU-s minkaerő megvarrja a gatyát, addig a vevő nem az eu-s cuccot fogja választani (jóval) drágábban, hanem az importot.
Azt ugyanis, hogy az EU-s munkaerő jóval-jóval drágább, azt vámokkal nem lehet megoldani.
> Azt ugyanis, hogy az EU-s munkaerő jóval-jóval drágább, azt vámokkal nem lehet megoldani.
Ezzel egyet értek. De itt nem is ez a cél. Nem a munkaerő, munkahelyek védelme érdekében történik, hanem csak a eu-i kereskedőt akarják helyzetbe hozni bürokratikusan, miközben nélküle is nagyon jól megvoltunk, és egyáltalán nem hiányzik h őt is etessük. A kereskedő nem gyárt semmit, munkahelyet minimálisan hoz létre, ellenben a közbeiktatásával a sokszorosába kerülnek a dolgok. Az intézkedés után is lesz kínai dömping, a helyzetbe hozott kereskedő élvezni fogja a vám- és adókedvezményeket, mi pedig drágában vásárolhatjuk a holmikat, amik mind Kínából jönnek továbbra is.
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
a legtöbb iparágban a munkaerő csak kerekítési hiba költség. A szolgáltatóiparban van nagy aránya az élő munkának, mert ott személyesen ügyféllel foglalkozik a melós. A futószalag mellett meg nem.
"a legtöbb iparágban a munkaerő csak kerekítési hiba költség"
Ha ez valoban igy van, miert akarnak mindent automatizalni?
Kimutatja egy manager, hogy a dolgozókat ki lehet hagyni. Minden megspórolt cent mehet másra. Osztalékra, kokó partira a managementnek. A dolgozó csak szükséges rossz, a manager még bónuszt is kap azért, ha kimutatja, hogy nem kell a dolgozókat kifizetni.
De. Meg a futoszalagnal dolgozok eseteben is tetemes koltseget tesz ki a bertomeg. Sot ez az ami a legkonnyebben es leggyorsabban alakithato, ezert van az, hogy ha meg kell huzni a nadragszijat, hat a munkasokat bocsajtjak el eloszor. Es nem nem a marketingkoltsegeket huzzak meg, mert az ennel osszetettebb es meg tobb bevetelcsokkenest okozhat, mikozben a berkoltseg ugyanugy terheli a ceget. Ilyen a kapitalizmus es kesz.
A fehergalleros business-ben meg aztan vegkepp nagyon sok lehet a berkoltseg. Minel specializaltabba terulet, annal jobban meg kell fizetni a szakembereket. Pl. A vilag (3) vezeto nanotechnologias diagnosztikai eszkozoket gyarto vallalata kozul az egyik magyar (a masik japan, meg usa), ahol osszesen 4-5 embert alkalmaznak (fizikusok foleg), de a gyartast minden esetben Kinaban vegzik. Ugyanis nem erne meg beruhazni a gyartosorba, felvenni ra az embereket, mivel igy is viszi a 4-5 egghead a zsaknyi penzeket haza. :D
Minden fillérért lehajolnak, leginkább a dolgozók terén. Pár centért is képesek átalakítani a rendszert, akkor is ha végül ráfizetéses lesz.
Egyébként a bérkötségről beszéltem. A gyártósor létesítés az drága. De kifejezetten az emberek bére az sok esetben csak kerekítési hiba. Persze van olyan vállalat, ahol a managerek csinálnak róla kimatatást, hogy 10 forintot spórolni a béren megéri a dolgozók szivatását, míg a céges sportkocsi a managereknek létszükséglet. Vagy hogy egész delegáció repül pár cent spórolásról tárgyalni, kis szériás gyártásnál is.
Emlékszel az iphone gyártásra? Pár dolcsiból oldja meg a kínai cég a gyártósort és a munkabért készülékenként (2-5%-ot írtak régen). Egy foxconn-nál már olyasmi szinten keresnek a kínai melósok, mint itthon egy minimálbéres szalagmunkás.
Nem azt mondtam, hogy minden esetben kicsi a fizetés aránya. De pont a tömeggyártás esetén bizony az. Meg is látszik sokszor, hogy magyar cégeknél azárt megy gányolás, mert olcsó a munkaerő és nem baj, ha nem tud dolgozni, csak nehogy megoldják a problémákat két fillér ráfordítással.
Lásd az Ózdon a napokban bezárt üzem. Máshol fognak termelni, robotizált gyártással. Tényleg nem az élő munkaerő a drága. Or...what...?
Mondjuk a robot nem is fog adót fizetni, fogyasztani, stb. Az az állam, amelyik vaskos adókedvezmennyel csabitja ide ezeket a kizsakmanyolo cegeket az orszagba, csak az orszag jovojet aldozza fol.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Aki a szemmel látható időn belül fölöslegessé váló munkafolyamatokra építi a gazdasági felzárkóztatását egy-egy amúgy is leszakadó régiónak, az meg pláne elmehet a jó... Szóval oda, ahova gondolom. Ugyanis az olcsó betanított összeszerelőmunkás az ugyan gyorsan "előállítható" a társadalom részéről, de ugyanilyen vagy még gyorsabban "eldobható" a munkáltatói oldalról.
Csak a teljesség kedvéért: "A TERVEZETT ÓZDI GYÁRBEZÁRÁS NEM ÉRINTI A JOHNSON ELECTRIC HATVANI GYÁREGYSÉGÉT,
amely továbbra is fontos szerepet tölt be a vállalat globális termelési láncán belül. A gyártás mellett Hatvanban található a Johnson Electric európai szolgáltatóközpontja, ahol a mérnöki, pénzügyi informatikai, beszerzési és adózási feladatokat látják el. A vállalat a tervek szerint felajánlja majd ózdi alkalmazottai egy részének az áthelyezés lehetőségét Hatvanba.
A cégcsoport központja Hongkongban van, és világszerte 23 országban több mint 35 ezer embert foglalkoztat."
https://index.hu/belfold/2021/03/30/bezar-egy-csaknem-800-embert-alkalm…
"A vállalat a tervek szerint felajánlja majd ózdi alkalmazottai egy részének az áthelyezés lehetőségét Hatvanba." - Ja. Csak az a bibi, hogy a magyarországi viszonyokat ismerve a 9x%-nak saját/családi tulajdnonban lévő ingatlanban lakik, és Ózdon meg környékén khm. korlátozottan forgalomképesek a házak/lakások... Illetve ha el is tudja adni, hatvanban és környékén nem kicsit drágább egy ingatlan... És a bérleménybe a sajátból... Nem hiszem, hogy vonzó lenne.
"Csak az a bibi, hogy a magyarországi viszonyokat ismerve a 9x%-nak saját/családi tulajdnonban lévő ingatlanban lakik"
Ezt én biztosan nem tartom problémának. Inkább jó, hogy Magyarországon még létezik a létbiztonság ezen elég fontos alapköve.
Létbiztonsághoz az kell, hogy bárki találjon hamar munkát megélhetéshez szükséges fizetésért. A saját putriban éhezés nem létbiztonság. Ha még hitel van rajta, akkor nem is saját még. De ha saját is, akkor is előfordulhat, hogy pénz nékül adósságok miatt elveszítse.
Munka nélkül saját házban még mindig sokkal nagyobb biztonságban van mint albérletben munka nélkül.
Ózd elég jó példa arra, hogy hosszú válságidőszak alatt is biztos pont a saját tulajdonú lakóhely. Már rég egy "herceg" birtokolná Ózd összes lakását ha amit írsz úgy sarkosan igaz lenne.
Nyilván van különbség ház és lakás között. Ha a házhoz kert is tartozik elég válság-biztos pozíció egy albérletes máról-holnapra életformával szemben.
A témára visszatérve az ózdi dolgozó ugyanúgy elmehet albérletbe Hatvanban az ózdi háza, lakása mellett mintha nem rendelkezne saját ingatlannal. Hátránya biztosan nem keletkezik abból, hogy van hova visszamennie.
Az ózdi ingatlan + hatvani albérlettel azért van néhány probléma. Közüzemi számlák esetén (víz, villany) valami alapdíjat kell fizetned - esetleg a szemétszállítást se mondhatod le teljesen -, de ez a kisebb probléma.
A nagyobb probléma a kertes házzal van: télen, ha nem fűtik, akkor a vízcsövek könnyen elfagynak (a fatüzelést nehéz megoldani távolról), emellett még a járdát is illik rendbe rakni hóesés közben/után. Nyáron meg illik a kertet karbantartani, mert szólhatnak érte. És akkor a vagyonvédelemről még nem beszéltünk.
Ha esetleg hétvégente hazajár - hogy minden rendben van-e + nyáron füvet nyír -, akkor meg 25-30 ezer forint körül lesz a vonatjegy havonta. (Ha van saját kisfogyasztású autója és takarékosan vezet, akkor talán 20-25 ezerből talán megússza ugyanezt.)
Ha nem egyedülálló, hanem mondjuk vannak gyerekei, akkor megint indokolt a hétvégi hazajárás.
Szerinted mennyi a fizetés egy ilyen munkahelyen? Ha 25-30 ezer forint probléma akkor valóban nem érdemes másik városba menni dolgozni.
Megéri? Itt arról volt szó, hogy muszáj, mert helyben már nincs, mert bezárták az összeszerelő üzemet. Na most szerinted egy összeszerelő munkásnak ezen a ponton mindegy a 25-30k havonta, ami így gyakorlatilag elég (plusz ugye a másik városban valahogyan megoldandó lakhatás és kaja)? 25-30 az alaphangon a bevétel 10% körül lesz legalább.
Meg hát ugye az albérletet is ki kéne fizetni, és az nem 30 lesz.
Az albérletet én azért nem emeltem ki, mert az egy kb. azonnal látható költség. A többire meg vagy gondolt az illető vagy nem. :-)
Ha fizeti a munkaadó, akkor nem igazán költség.
Ja, meg ha nem zárja be az ózdi céget, akkor sincs költség. Ha meg 2x annyi fizetést ad, akkor meg pláne.
De egyébként akkor is költség, a munkáltató reálisan a dolgozóra költött cucc szummáját költi a dolgozóra, nyilván azért, mert így éri meg meg neki. Ha ebből a dolgozónak el kell költeni, hogy dolgozni tudjon járni, az neki igenis költség.
A: munkaadó fizeti a hatvani albérletet, akkor az nem extra kiadás a dolgozónak. B: munkaadó fizeti az utazás költségeit, mivel itt fix ózdi gyárról hatvani munkahelyre váltásról van szó akár céges buszt is indíthat, ez sem kerül pénzébe a dolgozónak. A + B kombinációja valószínűleg nem lehetséges de ezt nem mondanám komoly problémának.
Google útvonaltervező Ózd – Hatvan útvonalon, ahol a számított távolság: 104 km és 1 óra 40 perc a menetidő.
Ezért jobb az albérlet, de hát nem vagyunk egyformák.
Munkáltató Xet hajlandó fizetni, hogy legyen neki helyben a munkaerő. Az, hogy ennek egy részét "juttatásként" adja bejárásra, megoldja saját költségen, vagy hogy, az részletkérdés. Ha neki ugyanazért a pénzért ott van helyben az ember, akkor az zsebre tudja tenni a mászkálás költségét.
Nem kap senki kevesebb fizut azért mert állja a cég az albérletét. Pláne egy ilyen gyárbezárással járó átszervezésnél.
Onnan indultunk, hogy "Aki a szemmel látható időn belül fölöslegessé váló munkafolyamatokra építi a gazdasági felzárkóztatását egy-egy amúgy is leszakadó régiónak, az meg pláne elmehet a jó... Szóval oda, ahova gondolom. Ugyanis az olcsó betanított összeszerelőmunkás az ugyan gyorsan "előállítható" a társadalom részéről, de ugyanilyen vagy még gyorsabban "eldobható" a munkáltatói oldalról"
Erre kiderül, hogy a tervezett ózdi gyárbezárás nem érinti a Johnson Electric hatvani egységét, amely továbbra is fontos szerepet tölt be a vállalat globális termelési láncán belül. A gyártás mellett Hatvanban található a Johnson Electric európai szolgáltatóközpontja, ahol a mérnöki, pénzügyi informatikai, beszerzési és adózási feladatokat látják el. A vállalat a tervek szerint felajánlja majd ózdi alkalmazottai egy részének az áthelyezés lehetőségét Hatvanba – közölték.
Szóval az a modern automatizált gyár is Magyarországon található, Hatvanban. Ahol mellesleg a Johnson Electric európai szolgáltatóközpontja is van. Aki itt dolgozik annak 5% sem lesz az a 10%. Mellesleg az utazást vagy lakhatást valószínűleg fizeti a cég. A "gazdasági felzárkóztatásnak" pedig olyan emberekre is gondolnia kell, akik vagy mára piacképtelenné vált szakmunkási végzettséggel rendelkeznek, vagy még azzal sem. Nyilván nem jó ha bezárnak egy ilyen alacsony képzettségű munkára építő gyártat, a cég viszont "szorosan együttműködik a kormánnyal, a városvezetéssel, a munkaügyi hivatallal és a térség többi munkaadójával annak érdekében, hogy az érintett munkavállalók új munkahelyet találhassanak." És valóban 3 új társaság érkezik Ózdra. "1900 munkahely szűnik meg két gyár bezárása miatt. Az állam potenciális támogatásával megvalósuló új beruházásokkal azonban reális esély van arra, hogy közel valamennyi munkavállaló új munkahelyet találjon 2022-ig".
Az Egyesült Államokban ezek a folyamatok úgy zajlottak az elmúlt évtizedekben, hogy egy midwest - rust belt nevű több államnyi válságrégió jött létre. A bezárt gyárak helyén semmi nem jött létre. A legközelebbi robotos modern gyár pedig nem 100 km-re van, hanem sokkal messzebb.
Én onnan indultam, hogy "A témára visszatérve az ózdi dolgozó ugyanúgy elmehet albérletbe Hatvanban az ózdi háza, lakása mellett mintha nem rendelkezne saját ingatlannal."
Márpedig ő nem lesz hirtelen mérnök.
Az biztos! De Ózdon is nyilvánvalóan voltak mérnökök és magasabban képzett szakemberek. A hatvani áthelyezés inkább nekik szólhat. A betanított munkásoknak ott van a 3 új ózdi telephelyet nyitó gyártócég.
Egy hátránya biztosan származik belőle, hogy több évnyi fizetése áll lekötve úgy, hogy (valószínűleg) negatív reálhozamot termel. Tekinthetjük ezt egy biztosításnak is, hogy "van hova visszamenni", de azért ez is része a sztorinak.
A vírus kezdetekor még sokan arról beszéltek, ez legalább ösztönzi a helyben gyártást. Mégiscsak elképesztő, hogy 80-as években magas színvonalú könnyűipar mára már egy 50Ft-os orvosi maszkot se tud legyártani.
"lehet, hogy most lesz, mert nincs ingyen postával, meg adómentesen dömpingelt kínai áru /shrug"
Szóval ha Mozambik 100% büntetővámot szab ki a "dömping" Intel meg AMD chipekre, meg Nvidia kártyákra, akkor jönnek majd a mozambiki CPU-k és nőnek ki a földből a fab-ok ahol gyártják őket. :)
az azert megvan, hogy azt a kurva mikrokontrollert akkor sem itt fogjak gyartani (EU), ha beledoglunk sem, meg nem lesz EUs muanyagcsirke gyar sem. A kereskedo (akitol megveszed) nem fogja ezeket gyartani, sot senki sem fogja ezeket gyartani, mert egyszeruen nem eri meg! Meg ha tamogatjuk az EU muanyagcsirke gyartasat euromilliardokkal, akkor sem tudjuk olcsobban kihozni, kiveve ha afrikabol behozunk par 10 millio gyereket, akiknek nem fizetunk penzt a gyarakban (de akkor meg a migransok megeroszakoljak majd a szep feher leanyainkat!!!). Igy rentabilissa teheto a munyagcsirke ipar, hogy lenyomjuk a kinai dompinget. Az EU ujra nagy muanyagcsirke hatalom lesz!!!
Komolyra forditva a szot, akkor sem tudsz egy csomo midnent megrendelni az EU-bol, ha szetbuntetovamozzak a kinai termekeket. Egyszeruen nem fog senki foglalkozni a gyartassal, hogy legalabb a buntetovamos termek aranak 99%-aert forgalmazva megerje neki. Az uj szabalyozas annyit hoz csak, hogy amit eddig olcson be tudtal szerezni, az most "boduletesen draga"(<-relativ) lesz. Vagy nem rendeled meg es kesz.
Konkrétan az ÁFA kötelezettség bevezetésének nincsen köze a vámhoz. Pontosabban, ha 0%-os lenne a vám, az értékhatár eltörlése miatt most belép a 27%-os ÁFA. És a vámkezelés, azaz a vám elé állítás költsége, a 0%-os vám mellett is, aminek a költsége többszöröse is lehet a rendelt termék árának.
Ez nemcsak haszontalan hanem irracionális is.
Egyébként egy borítéknyi cucc nettó tengeri fuvardíja minden rárakódó egyéb kezelési költség nélkül <1 cent. Igaz, 40-60 napig hajózik.
De a vám mértékéhez az egésznek szerintem nem sok köze van.
A protekcionizmust egyébként erősen támogatnám, ha lenne olyan gyártókapacitás a világon Kínán kívül, ahol nagy sorozatban 150 millió olyan cikkszámot képesek előállítani, aminek az összetétele mondjuk naponta 3-5%-ban megváltozik.
De nincsen.
Így a protekcionizmus nem működik, a piac fog szűkülni, adminisztratív beavatkozás folytán.
Engem nem is a VAM+AFA zavar, hanem a KEZELESI KOLTSEG.
Ha mar az allam annyira ahitozik a VAM es az afa utan, akkor a beszedesi koltsege (kezelesi koltseg) is ot terheli.
Azert egy 11eFt-os kis motorra 6eFt vameljarasi dijat felszamolni eleg huzos.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Nekem is ez a bajom. Altalaban olyasmit rendelek kinabol, amit itthon nem talalok, ezert boldogan kifizetem az AFA-t meg a vamot is, de azt kicsit erosnek erzem, hogy egy 14 000 Ft-os cuccra raraknak meg 3500 Ft-ot vamkezelesi koltseg cimen.
Csinaljanak erre egy feluletet, ahol postai azonositoval megkeresem a csomagomat, befizetem a sarcot mondjuk bankkartyaval, es felejtsuk el egymast.
egy ügyintéző 1 óra alatt hány vámnyilatkozatot tud készíteni?
Értem én, hogy aránytalanul magasnak _tűnik_, de akkor nem kell gombokért megrendelni a cuccot olyan országból, ami vámköteles lesz...
Ez kb olyan, hogy bemegyek a boltba, leveszem a pálinkát, ráragasztom a tejről a matricát és megyek az automata kasszához fizetni, nem?
Egy rendszergazda 1 ora alatt hany weboldalt tud .html-ben lepotyogni?
Szep is a manualis munka, nem azt mondom, de ha nekem szamlazzak ki, akkor hadd haborodjak mar fel.
Inkabb a hasonlat igy allja meg a helyet:
Veszel egy palinkat, es 2 doboz tejet. Osszesen fizetnel 6900 + 2*320 Ft = 7540 Ft-ot.
Az automata kasszanal felszamolnak 3500 Ft kenyelmi dijat, az automata nem fogadja el az eletkorigazolasodat, igy a palinkat nem kapod meg (de kifizetni ki kell), a tejbol 1-et kilyukaszt az automatan levo kiallo csavar.
Igy a vegen kapsz egy tejet, es fizetsz 11040 Ft-ot, amire a tavozasnal meg a biztonsagi or felhivja a figyelmedet, hogy fizess afat es vamot, de a vamot nagyvonaluan elengedi. Igy vegulis 14020Ft-ert meg is kaptad a tejet.
Ugy orulok, hogy mindezt ertunk es nem ellenunk csinaljak.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Nekem az a bajom, hogy megvennem en 2x-3x annyiert is ha lenne itthon valahol raktaron, de nincs. Tobbet er nekem ha nem kell heteket varni ra...
Most egy szaros 5$-os alkatreszert varhatok megtobbet, ami szuttyognek a postan a levelkikuldessel, meg kuldjem vissza ahhh...
Engem nem különösebben foglalkoztat, hogy egy ügyintézőnek mennyi a kapacitása, de két dolgot gyanítok: az órabére nincs bruttó 3500 Ft és egy óra alatt egynél többet meg tud csinálni. Sőt, ha ügyesek, van rá szoftverük, amibe csak a számokat kell bemásolni, és legenerálja nekik a határozatot, aztán szórják 1-2 percenként őket.
"Ez kb olyan, hogy bemegyek a boltba, leveszem a pálinkát, ráragasztom a tejről a matricát és megyek az automata kasszához fizetni, nem?"
Mert most mi van? Kérnek egy-egy screenshotot a vásárlásról, meg a banki tranzakcióról. Nagyon könnyű hamisítani. Az miért jobb, hogy egy humán ránéz annál, hogy én ugyanúgy önbevallással bepötyögöm a megfelelő mezőkbe a megfelelő számokat, aztán a rendszer valamilyen algoritmus alapján megakasztja, ha irreálisan alacsonynak tűnik, amit megadtam?
Esetleg kérjék el ugyanezt a két "bizonyítékot", aztán néha szúrópróbaszerűen nézzen bele valaki.
Amúgy igazán csak kíváncsiságból, szerinted mennyiért kellene megrendelnem a fix eladási árú árut? Csak hogy ne tűnjön aránytalannak a kezelési költség?
Mint az eseti legterek eseteben?
Korabban 3000Ft volt az eseti legter illetekkoltsege. Mostmar illetekmentes, viszont van 9000Ft szolgaltatasi koltseg.
Attol fugg mit honnan nezel, a vegfelhasznalo szempontjabol dragult, csak mostmar mashova mas neven kell befizetni a megemelt koltseget.
300Ft-ert kapsz 10 INGYEN SMS-t...
Valamiért nem reklámozzák most, de nem az az alap opció, hogy vámkezeltetni kell drága kezelési költségért. Ez a legrosszabb eset a lehetőségek közül.
Az alapeset az, hogy olyan helyről kell rendelni, ahol felszámolják az adót elve és akkor áfát mindenki fizet, de külön kezelési költséget nem kell már.
https://nav.gov.hu/data/cms515466/A_kis_ertek__kuldemenyek_afamentesseg…
Az aliexpress például az angliaiaknak már most is felszámolja az adót, mert ők is bevezettek valami hasonlót.
Az átmeneti időszak rossz, mert még nem számítják fel az adót vásárláskor. De lehet már akkor érkezik meg, amikor az új szabályozás lesz érvényben és akkor ráfizetés.
Eddig azon ment a bűvészkedés, hogy a folyton változó, trükkösen számolt valós adómentes határ alatt maradjon a rendelés a szállítási díjal együtt, mert különben áfa és kezelési költség került rá. (a 22 euros határ mellett volt 10 euro alatti adó be nem fizetés szabály is, ebből variálták ki trükkös számítással minden hónapra az aktuális gyakorlati határt valahol 40 dolcsi környékén).
Ha tényleg működik a vásárláskor áfafizetős rendszer, akkor megússzuk a kezelési költséget. És akkor elvileg egy 13 ezer forintos dolognál nem lesz 3500-6500 forintos kezelési költség pluszban a 3500 foritn körüli áfa mellé.
A filléres vacok meg drágulnak 27%-kal az áfa miatt. De pont a filléres vackok azok, amiket itthon sokszor 4-10x áron kapni itthoni boltból, még így is megéri.
"Az aliexpress például az angliaiaknak már most is felszámolja az adót, mert ők is bevezettek valami hasonlót."
- már van jópár cég az alin is, aki Angliába nem is szállít à la brexit...
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Pénz beszél, kutya ugat.
Ha egy angol tőled 130%-os áron megvenne valamit, mert adóznia kell utána, eladnád neki?
Csakhogy itt arrol van szo ugye, hogy ugyanazon az aron nem eri meg neki mar angliaba szallitani.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Az a kérdés, hogy ettől most nagyobb vagy kisebb lesz e egyrészt a világ össz torta, másrészt a lokális. Ha valaki ezt végig tudja gondolni érdekelne.
Annyira tipikus a topiknyitás. (akinek még a hvg hiteles )
Akkor egy releváns részlet
"2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad." ... "Az uniós áfairányelv változása"
Tehát tessék a k1b@$z0tt junyiónál panaszkodni.
Vajon az unio irja elo a kezelesi koltseget? (ami tipikusan tobb, mint a vam+afa egyuttveve)
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Te ingyen dolgozol?
:)
Nem, es szerintem senki nem is varja el, hogy teljesen ingyen legyen, de a jelenlegi koltseg szvsz irrealisan magas, mind az aruk tobbsegenek ertekehez, mind a befektetett munkahoz kepest. Hagyjuk mar, hogy "jajj, ember kell hozza, munkaber, iroda, raktar, stb...", mert ha ertelmesen csinalnak, akkor minimalis koltsegekkel megoldhato lenne. Csak hat nem, mert semmi nem kenyszeriti ra oket.
Egyszer utanajartam, hogyan lehet magadnak intezni a vamot. Hat, ha nem akarsz megorulni, leginkabb sehogy.
Hab a tortan, hogy azert is fizetned kell a postanak, hogy ne csinaljanak semmi vamkezelest:)
En elvarom. Nevezetesen a VAM+AFA-bol fedezzek a kezelesi koltseget. Raadasul a posta meg allami ceg is, szoval kibuvo sincs.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Ha egy pár dolláros cuccot ( én 90%-ban ilyeneket rendelek) egy humánerrőforrásnak csak kézbe kell vennie vámügyintézés címszó alatt, akkor annak költsége már magasabb mint az áfa, sőt az egész csomag értéke.
pl. a 22 dolláros korlát eltörlése ilyen tekintetben teljesen értelmetlen, és szerintem hetekkel nyújtja meg a szállítási időt is. De még ezt is lehetne ésszel csinálni csak valahogy sohasem sikerül.
Az a probléma, hogy a brüsszeli buborékban élőknek az a legnagyobb gondja, hogy melyik lobbicsoport ingyen vacsorájára menjen el, és teljesen elszakadtak a valóságtól.
A valós probléma egyértelműen a vámot konténer mennyiségnél elkerülő csempészek ügye, de azzal valamiért kevésbé foglalkoznak.
Majd megcsinálja más olcsóbban és jobban, ha ők nem akarják.
:)
Meg a 27%-os áfa (szopatási adó) miatt is a júnijó a felelős gondolom.. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A junijo írja elő, hogy legyen áfa. Unikum, hogy nálunk a legmagasabb az ÁFA (itt tekintsünk el a sötétek által ajnározott luxusáfától, amely magasabb, mint 27%, csak néhány országban, csak néhány termékre jellemző, nem általános.)
junijó:
Taux standard de TVA dans les pays européens - European Union value added tax - Wikipedia
De azt nem irjaelo a junijo, hogy a vilag egyik legmagasabb afakulcsat vezesse be a koztudottan nepjoleti intezkedeseirol elhiresult fideszkormany, megpecsetelve ezzel valamennyi magyar allampolgar joletet.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Az általános forgalmi adó mértékének változásai, zárójelben a normálistól eltérő termékcsoportok, termékek megnevezései.
Az ÁFA mértéke általánosságban 27% volt 2014-ben, melyet egy 5%-os és egy 18%-os kulcs egészített ki.[5]
nem sokat csökkentett rajta a másik kormány sem.
Amit egyszer megemeltek, az már soha nem fog csökkenni (vagy csak papíron, úgy hogy azt fogyasztóként már nem érzed meg). Ide sorolandó a rezsi"csökkentés", és a forint árfolyam mozgásának tartós tendenciája a nemzetközi valutákhoz viszonyítva).
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
De kár bármelyik kormányt hibáztatni az áfáért
A tarsadalmat megse hibaztathatjuk erte (max a negyevenkenti valasztasok elkurasaval). :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
"koztudottan nepjoleti intezkedeseirol elhiresult fideszkormany" - Meggyőződésem, hogy az unió ajánlásait a "nem elhíresült" vagy csak egyszerűen egy "rendpárti", még gyorsabban fogja végrehajtani. - Nem kell minden alkalmat megragadni a Fidesz pocskondiázására. (Logikusan, ha rád bíznák a keleten mindig "hiányzó pénz" előteremtését, Te sem csinálnál mást..! (Tessék vigyázni a "lyukak" záródnak...! - a világon mindenütt nő a protekcionizmus és egyre inkább sanyargatják a "rabszolgákat". És a rabszolga-felkelést nem a Fidesz ellen kell kezdeni, előbb a Rothschildok ("hiányzó pénz!") és siker után fentről lefelé..)
Ha a "Rothschildok"-gyűjtőfogalom az éppen aktuálisan utálandó, gazdaságilag gusztustalanul eleresztett elitre értendő, a közfelfogás szerint ebben jelenleg a fidesz családi és baráti köre-véd -és dacszövetség egyeduralkodó, csak szólok, úgyhogy de!.. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Nem érted a "fent" fogalmát, A FIDESZ helyére bármikor raknak új olyat, akit utána rövidesen megint csak utálhatsz... (Persze mindezt az általad felvázolt logika szerint.)
Értem is és nem is vitattam. Most éppen a fidesz a Rothschild, azzal a különbséggel, hogy mig az utobbi munkaval szerezte a vagyonát, mig előbbi lopassal.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Rothschildok munkával?!
Ez ugye vicc akart lenni? Egy nemesi családról van szó, van családi címer meg minden.
Dehogy nemesi család! Ezek zsidók! Hitelezőkként kieszközöltek maguknak bárói rangot a látszat kedvéért!
Szerinted ilyen egy nemesi család? (21.perctől)
https://videa.hu/videok/film-animacio/az-orok-zsidomagyar-szinkron-zsid…
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Viszont nem egy nyiltszini lopas és kifosztas, mint amit a fidesz csinal.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Jobban alszol, ha a betörő csendben viszi el az értékeid? :D
:)
Ez nem egy verseny, de ketsegtelenul az a nyilt lopas, kifosztas amit a kormany csinal, a legaljasabb mind kozul.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Jah, az eszed is elvette.
:)
Te beszelsz ezzel a nickkel... :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Lol
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
mindenert az unio a felelos. Megmondta a hiteles forras m1. En multkor beutottem a kisujjamat a szekerenybe. A szekrenyt az IKEA gyartotta. Az EU-s tagallam. tehat logikusan levezetve az EU osszeskudott az IKEA-val, hogy olyan szekrenyt gyartsanak, amibe a tisztesseges magyar ember fajdalmasan beutheti a labat. Van egy olyan gyanum, hogy a termeket bevandolrokkal csinaltattak a soros tamogattasaval. aki ezt nem hisza az a zsidoliberalislmbqt nujork-telaviv tengely babja.
Ezt úgy hívják, piacvédelem és szerintem még nem is teljesen hülyeség.
Amúgy ha csak áfával és vámmal kellene többet fizetni a védőüvegért, a fene bánná, valamint az is helyes, hogy ne egyesével levélként jöjjön minden apró frinc-franc, amit itt már nem éri meg gyártani, hanem nagy tételben egybecsomizva. Ami nem tetszik, az a pofátlan árrés, amit a magyar forgalmazók rátesznek ilyen cuccokra. Annyiért már megérné itthon gyártani :D
Várjuk ki a végét:
Ja, úgy el lehet érni, hogy a drága dolgok sarcát is meg tízszerezze, ne csak az olcsóakét :D
... ez egy olyan uniós rendelkezés, amire a kormányunk is szó nélkül rábólint.
-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.
Rothadékok! Ki az EU-ból, hogy áfamentesen, vámmentesen tudjuk kínából rendelni a selejtet! Ez már mindennek a teteje! Mi lesz a következő lépés?
Mert egyébként ha én a termékemet, amit 3 forintért gyárottam, a konkurencia minden adóval 10 forinttért adja, akkor nyugodtan adhatom 9 forintért a szaromat, lesz rajta 6 forint hasznom.
Ha jön rá vám meg Áfa, akkor hirtelen csak 2 forint hasznom lesz rajta.
Végösszegben te kb. ugyanannyit fogsz fizetni. A kínai eladó nem jótét lélek, ott próbál meg lehúzni és úgy, ahol csak tud.
Látsd a 200 forintos kockatej áfája lement 27%-ról lement 5%-ra és mégis 200 forint a kockatej!
Ha felmenne 27%-ra, akkor is 200 forint lenne a kockatej! Jó, lenne kb 3 hét, mire normalizálódik a piac. Ne nyúljunk bele ennyire a piacba, nem legyünk kommunisták.
Szerintem nem. A mostani 200Ft-os kockatej 27% Áfával hirtelen 242Ft-ba kerülne. Aztán, amikor újra csökkentenék az Áfáját 5%-ra, nem csökkenne vissza az ára 200Ft-ra, csak egy idő után normalizálódna alacsonyabb árra. Számtalan termékkel megcsinálták ezt a kereskedők az utóbbi időben. Főleg az üzemanyag áremelkedésére szoktak hivatkozni, aztán amikor az csökken, mégsem csökken a termék ára (pl. kenyér)
Akkor már megérné friss tejet venni, így de. Újra 200 forint lenne.
Én nem ezt tapasztaltam az utóbbi években.
nem is ertem itt miert nem hobolgunk :D
Mert telerendelitek filléres kínai szeméttel az EU-t!
trey @ gépház
Nem értem az egészet. Rendelek 40.000 Ft-os cuccot az aliról, kijön a postás, azt átadja.
Jó lenne, ha valaki elmondaná, hogy miként megy az ÁFA fizetés, még nem futottam bele.
A kínaiak 1$-t írnak a csomagra. Azután kellene 80 Ft-ot fizetnem?
Most még így van. A jövőben az lesz, hogy a 40E Ft-os cucc után, hacsak nem tudsz a hazai áfamérték megfizetését hitelt érdemlően bizonyító számlát prezentálni (e-számla, mert papír max. a csomagban érkezik...), akkor a postás csak az áfa (10800Ft) és az esetleges vám, valamint az ezekhez kapcsolódó kezelési költség kifizetése után fogja neked átadni a csomagot. A kezelési kötlség egyelőre "a termék árától függően sávosan kerül majd megállapításra", úgyhogy lehet, hogy párszáz Ft-lesz, lehet, hogy párezer - gyakorlatilag szabadáras kategória a posta részéről.
Az 1USD után nagyjából igen, plusz az adott ársávra vonatkozó kezelési díj is ráterhelődik (legyenek jók, és mondjanak öccá' Forintot 10€ értékhatárig...)
Jó kérdés, hogy a kezelési költséget termékenként, vagy küldeményenként fogják felszámolni...?
Mondjuk ezzel a Wish-es csomagküldésnek csapnak oda elsősorban, mert ott hiába rendel az ember sokat, jellemzően egyesével jön...
A magyar kereskedelmi szektor sajnos még 27% ÁFA mellett sem versenyképes.
Az aqua.hu-n egy 30cm-es SATA kábel 1450 Ft. Az AliExpress-en 45cm-est 0.6$-ért adnak.
A kiszállítási költséggel rögtön 3000 Ft közelébe kerülünk.
Igazából nem oszt, nem szoroz a történet, annyira brutális az árrés.
Csalóka, a kábeleken mindíg is - valamiért -oriási az árrés. Pl akciós nyomtató 8 ezer, demo patronnal, kábel nélkül, USB kábel 2 ezer.
igen, mert ha bemegy valaki a boltba es vesz csak egy 50ft-os kabelt, azzal egy csomo munkat es koltseget (szamla iras, nyomtatas, konyveles, a penztaros/elado munkaideje stb) okoz a cegnek, amit nem fedezne a 10-20% arres. nem beszelve arrol hogy azt a kabelt addig is raktarozni, nyilvantartani (leltar stb) kell. ezt 5-10ft haszonert senki sem vallalja be, max a kinaiak.
masreszt a kabelek eladasa pont olyan mint a vendeglokben az ital, az a szukseges rossz, amit ugyis megveszel, mindegy mennyiert adjak, igy azon jobban lehet keresni.
+1
Szerintem ha valamit még nem rendeltem az Aliról, az a kábel. Még sosem voltam olyan élethelyzetben, amikor szükségem volt valamilyen madzagra, de ráért volna 2-3 hónapot a postára várni.
Jópárszor rendeltem mindenféle kábelt már az Aliról, mert sokkal olcsóbb mint itthon bármelyik üzletben, vagy hazai webshopból+posta, jobb minőségű kábeleket árulnak, speciális kivitelben, méretben is vannak kábelek, egyszerűen megéri onnan rendelni.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A megéri részt nem vitatom, csak azt mondtam, hogy kábelnél még sosem tudtam belőni 2-3 hónappal korábban, hogy mire lesz szükségem. Általában ha kiderült, hogy kell valamilyen kábel, az akkor derült ki, amikor már szükség volt rá, vagy max pár nappal korábban.
Ez igaz, engem speciel előre gondolkodásra késztetett a szükség, mert siralmasnak és irreálisan drágának találtam az itthoni választékot. Azóta a 20cm-es sata kábeltől kezdve a szilikon köpenyes usb-c töltőkábeleken keresztül, speciális vastag hálózati, ferritszűrős 5V-os, ilyen olyan pipás, fordítós iec tápdugók, aljzatok, minőségi neutrik-koppintások, rj45 dugók, stb. Mindenből van itthon (kicsit talán túl is vásároltam magam, de az sose baj, ha van valamiből tartalék itthon). Annyiból, amennyiért itthon 1db dugót adnak, kínából veszek kb. egy kilót. Úgyhogy én ezt az itthoni piacról történő dugó, kábel-vásárolgatást a részemről nagyjából le is zártam.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Jó minőségű kábelt lehet beszerezni pl. a lengyelektől, méghozzá a kínainál nem rosszabb áron.
Az occsó kínai kábel nálunk is 200 Ft és olyan is.
Csakhogy én jóminőségű kábelt vettem olcsón (igaz nem gyosan, de mint tudjuk: a jót olcsón és gyorsan-hármasból egyet el kell venni, hogy működhessen.. :)) audiohoz pl. régebben klotz-ot vettem, de szerintem azt is kinaban gyártják, legalábbis találtam nagyon hasonló minőségűt ott is. Rossz minőségű ott is van nyilván, viszont ott legalább olcsó.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A lengyelektől lehet jót ólcsón és gyorsan. Csak a COVID óta ott sem mennek már jól a dolgok...
Ehhez esetleg tudsz 1-2 boltot mondani?
Csak egyet. ;)
A cég: BQ Cable
A termékeiket nálunk a TME forgalmazza - meg akik onnan szoktak rendelni.
Köszi szépen!
sub thx
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Az megvan, hogy a TME, az a lengyel Lomex?
Csak nagyra nőtt.
Ez már a második hozzászólásod, ami nem szól semmiről. :)
Igen, megvan. És?
Sok éve tőluk rendelem mindazt, ami náluk kapható és olcsóbb. A rendelt anyagokból készült termékek meg eljutnak külföldre és nincs ráírva ki mekkorára nőtt. ;)
Ami meg csak ott kapható és/vagy olcsóbb, az jön a Mouser, Farnell, satöbbitől - még USA anyag is, mert úgy az olcsóbb.
A nagyra növésnek meg van egy gyakorlati haszna is: Nem csak amatőröknek árul. Ehhez meg az is kell, hogy nem menjek rögtön a listával a másik céghez, mert nem lehet keresni, vagy csak regisztrált user nézheti meg az adatlapot. :-D
Igen, akkor valószínűleg az is leesett, hogy ezek a kábelek is pontosan ugyanazok a Kínában gyártott kábelek, mint amit itthon is megkapsz, csak nagyobb a választék.
És van pontos specifikáció is, valamint nem kell horribilis mennyiséget vásárolni, mint Kínából.
Az ember az amerikai csipeket is angliából szerzi be, vagy a csehektől, mert ott az olcsóbb. Meg van is. Meg nálunk is van, csak drágábban.
És az megvan, hogy a Szarvasi is Kínában gyártatja néhány termékét?
Egyre több dologra csodálkozol rá, miközben nekem ez a munkám. Úgy gondolod, hogy becsukott szemmel rábökök valamire, aztán megrendelem?
Ez már most konkrétan úgy megy, hogy arra a csomagra, amit megfognak a vámon, küldenek egy vámáru nyilatkozatot, amit kitöltve, a vételárat igazoló banki -és a vásárlást igazoló webáruházi tranzakció másolatával együtt vissza kell küldeni, a nyilatkozatban pedig kérni kell a vámeljárást, amit vagy te magad intézel személyesen (agyhalál), vagy megbízod a magyar postát (3600 jó magyar forintért pluszban) - vagy kéred az eljárás megszüntetését a jogszabályi kitételekre (nem éri el az értékhatárt, sb.) hivatkozva. Ha kéred az eljárást, akkor amikor hozza a postás a csomagot, úgy veheted át, hogy neki kifizeted a vállalt költségeket.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Tegyuk hozza, ha nem kered a posta vamugynok szolgaltatasat, akkor is fizetned kell 1100 Ft-ot, addig nem engedik el a csomagod. 2400 Ft-ert meg inkabb mar kered, mert az alternativa az, hogy keresgelhetsz meg tolthetsz mindenfele urlapokat, amikkel be kell setalnod a NAV-hoz (erre lehet rosszul emlekszem, de talan nem is akarhova, csak megyeszekhelyre), vagy elkuldened nekik.
Eddig az volt, hogy ha kis erteku volt az aru (10-11k alatt) akkor megallapitottak, hogy nem kell fizetned sem AFA-t, sem vamot, igy az ugynoki szolgaltatas dijat is elengedtek. Ha ennel dragabb holmit rendeltel, akkor meg mar aranyosan nem fajt annyira. Innentol viszont ha 80Ft-ert veszel valamit, arra is lesz ugynoki dij, savosan, amire rosszindulatuan azt tippelem, hogy 3500-rol fog indulni.
Pontosan így van! Én spec áprilistól behúztam a féket (tapasztalat, hogy több mint két hónap simán szokott lenni a szállítási idő), ha lesz egy csomó, filléres bizbasz amit meg akarnak vámolni, azt inkább nekik adom, aztán kezdjenek valamit a panelre forrasztható jumper sorral és társaival, én biztosan nem fogok értük darabonként 3500 Ft-ot fizetni, árverezgessék csak nyugodtan.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
multkor elgondolkodtam hogy mi lenne, ha egy csomoan (>100) osszefognanak, es ilyen filleres szarokat rendelnenk a politikusainknak... de ez se rossz otlet, hogy fuvar cegnek visszamondani h "tartsagok meg", aztan amikor majd kifolyik a raktarbol a sok szir-szar, akkor lehet elgondolkodnak, hogy megse kene olyan magas kezelesi dijat fizetni...
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Márpedig kb ez fog történni, a magyar ember nagyon árérzékeny. :)
Ki fognak értesíteni (postai levél játszik még), ezt adminisztrálják, én meg mérlegelek és ha nem éri meg, akkor leszarom. Ha rendelősdit játszanánk, mindenképpen a legolcsóbb rózsaszín műfaszt javaslom, azt még elárverezni, elajándékozni se nagyon lehet. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Sőt, ha jól sejtem, akkor nem is végezheti akárki a vámügynöki szolglátatást, azaz magadnak nem intézheted. Kell mindenképp egy plecsnis, papíros ügyintéző, akive szóbaáll a nav.
Amúgy még mindig senki sem nézett utána, hogy valójában mi lesz a rendszer? Mert még mindig azon megy a sírás, hogy majd súlyos pénzeket kell fizetni minden rendelt cucc után. Közben pedig az IOSS rendszer az eladók számára javasolt, amikor ők szedik be az adót rögtön vásárláskor. A mostan híresztelt a harmadik, legrosszabb opció, amikor ész nélkül rendel valaki eu-n kívülről, adófizetés nélkül. Persze most az átmeneti időszakban vigyázni kell, mert amíg az új rendszerre nem állnak át a kínai webshopok (hiszen júl1-től lesz ez), addig még az adómentes vásárlás megy és ha későn ér ide akkor ráfut a szopóágra ezért.
A magy. Kir. Póóóósta még nem közölte, mennyiért fogja leadminisztrálni az áfa-fizetési kötelezettséget, csak annyi ismert, hogy "várhatóan(!) a küldemény értékétől függően sávos díjszabás lesz". Amit - tegyük hozzá - a szokásos szállítási határidőknél rövidebb idővel a hatálybalépés előtt szabadon módosíthat majd. Tehát lehet, hog ymegrendeled akkro, amikor az 1 dolcsis bizbazra 100Ft-ot mond a posta, de mire ideér, addigra már 2$ lesz a vámkezelési díj...
rendelj DHL szállítással, ők örömmel kiszámolják neked az áfát + vámot is mindössze 6000forintért. :D
Érdekességképpen az usába 800 dolcsi értékig gyakorlatilag adómentes a rendelés. Csak ha ténylegesen hajóval szállítják a cuccot, akkor kell egy pár ezrelékes illetéket perkáln
Kössz, Obama
https://www.cbp.gov/newsroom/national-media-release/de-minimis-value-in…
Elolvastam a leirast, nem csak a linkelt cikket.
Igazabol en nemigen latom a gondot, oke eddig 22 eur alatt nem kellett afat fizetni.
Most 150€ ig csak afat kell fizetni.
Azt, hogy mikent implementalja a felcsut fc ezt az mar rajta mulik. Jellemzoen ezek a direktivak amennyiben kotelezoek akkor attol meg lokalisan szigorubb lehet, csak megengedobb nem.
Annak nem neztem, hogy ez generalisan kotelezo jellegu, vagy csak ajanlas vagy osszehangolt azonos implementalas amibol lehet opt-outolni.
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
Nem olvastál elég figyelmesen, ugyanis jelenleg ha vámolnak egy 22€ feletti értékű küldeményt, akkor arra az Áfán kívül még jön egy vámügynöki szolgáltatás/vámkezelési költség, ami értékfüggetlenül jelenleg 3500Ft, ha jól emlékszem (posta.hu épp karbantart, nem tudom ellenőrizni). Ezt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új szabályozás érvénybe lépésekor mennyi lesz... Úgy meg már nagyon nem éri meg az 1€-s telefonfólia, ha rájön még +27% Áfa és +3500Ft kezelési ktg.
Tudom, ez majd most "sávos" lesz, de nem lepődnék meg, ha a nagy sávosság az 22€ alatt 3500Ft , felette 4500Ft vámügyintézési költséget jelentene...
Remélem ezt azt eredményezi, hogy ezután ki fogják hozni házhoz a csomagokat....
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
Ezert a hozzaszolasert mar megerte felkelni :)
Tudom, sokat várok...
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
Ettől nem tartok, sajnos, a rohadékok még most sem hoznak ki semmit, amikor fel sem merülhetne, hogy személyesen bekéretnek bármit átvenni a postára..
Én mondjuk az ilyen PCBWay szintű dolgot fogom hiányolni, ahol 5$-ért kapsz 10 saját tervezésű NYÁK-ot. Nálunk ugyanez 10.000 Ft körül van. Ha valaki tud olcsóbbat, írja már meg.
Ha ezután ez 10$ lesz, az mondjuk nem vészes. Persze mondhatjuk, hogy ezzel tényleg nem tud versenyezni egy itteni vállalkozó. De a dupla árral sem.
Én sokat rendelek aliról. Mindenféle bizbaszt, amit itthon nem vennék meg mert bazi drága.
Az aliról rendelve ugyanaz átlagosan a harmadába kerül. Valami az ötödébe, valami kétharmadába az itthoni árnak. Néha olcsóbb a cucc mint itthon csak a kiszállítás. Konkrétan cipőt is az aliről veszek, mert pont azt adják mint a CCC -ben (ott felpróbáltam, mert genyó vagyok) és megvettem az aliról két párat, olcsóbban mint itthon egy párat. De az utángyártott lego is pár ezerbe kerül a gyereknek, és nem pár tízezerbe. Egyébként ugyanolyan jó a minősége mint az eredeti LEGO -nak.
A legtöbb dolog egyszerűen nem létezik hazai gyártásban, ezért az nem működik, hogy majd megveszem a Magyar vagy az EU gyártású dolgot. Ami meglétezik,és nem made in china az egy nagyságrenddel drágább, és annyira azért már nem akarom támogatni a gazdaságot. Az a kormány dolga, és én nem akarom elvenni a munkájukat. :-)
Ezért és én inkább elfagyizom a családdal különbözetet, mint hogy ingyen oda adjam egy random kereskedőnek csak úgy, miközben nincs szükségem a szolgáltatásaira. Szerintem ezzel a hozzáállással nem vagyok egyedül.
Ez egy elég pörgő piac. Biztos vagyok benne, hogy több lesz az EU raktár, és azzal ki lehet majd játszani az ÁFÁ-t és a kezelési költséget is.
Szóval, én nem aggódok. Miért aggódnék? Kínának jó a mostani helyzet, és az EU -nak nincs valami nagy érdekérvényesítési képessége odaát. Ha Kína úgy dönt, akkor lesz Fundan egyetem, ebbe egy tízmilliós országocskának nincs beleszólása, a mosolygós bólogatáson kívül. Ha lennének olyan vezetőink akik a tisztességet jobban szeretnék mint a pénzt, akkor talán más lenne a helyzet, de ez sem EU sem közelebbi tartományban nincs így.
Kínának van pénze. És a pénz beszél. Ennyi.
Tök felesleges ide keverni a törvényeket, a moralitást meg hogy mi lenne a pórnépnek jobb. Ki nem szarja le?
Kinanak egy megbaszott garasa sincs. Neked, nekem, nekunk van, es te peldanak okaert nekik adod sarga meg kek gumikacsaert. Ezert aztan lesz nekik. Amugy kevesek is kepesek kibaszni a tobbseggel, lasd a hogyan lopunk mi musort napi adas van 7/24 az ev 365 napjan. Erzed ?
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
Kinanak pont olyan dolgai vannak (asvanyi kincsek, olcso munkaero, stb), ami nekunk nincsenek, szuksegunk van rajuk, tehat pont ebbol tudnak profitalni.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Három dolgot állítottál.
Az egyik, hogy Kína csóró. No, nekem nem úgy tűnik, lévén milliárdokat invesztálnak kutatás-fejlesztésbe.
A másik, hogy nekik adom a pénzem a sárga meg a kék gumikacsáért. Ez így van, hiszen ők gyártják. Ha máshonnan veszem, akkor is nekik adom ugyanazt a pénzt, csak közvetítőkön keresztül akiknek teljesen feleslegesen fizetek.
A harmadik, a kevesek szemétsége érdekes téma, mert ha a fideszre gondolsz, akkor bár ezen a ponton igazad van, a közpénz ellopását nem lehet tagadni, de simán lehet érvelni azzal, hogy a felelősség nem csak a kevés tolvaj édes anyukájáé, hanem a tolvajokat megválasztó, és lámpavas helyett piedesztálon tartó többségé. Persze inen is lehet még tovább menni, hogy a nyíltan hazug propaganda (amivel még az amúgy okos Trey -t is megtévesztik ugye, lásd Harlequin vicces aláírását) kinek a felelőssége, valamint a krumpival vásárolt, avagy határon túlról importál szavazatok, nameg a választási törvények csavargatása mennyire torzítja a szavazási eredményt, szóval a felelősség szerintem mindannyiunké. Elvégre mind engedjük, hogy lopnak.
De ez mindig is így volt, tessék itt egy majd 15 éve írt összefoglaló a magyar politika működéséről, ma is igaz minden szava, csupán a nevek cserélődtek az évek során, a szerepkörök maradtak: http://pilu.blog.hu/2007/01/23/t_kocsogmagyarvalasztopolgar
Szóval hagyjuk a "dehát ezek lopnak" szöveget, ja, tudom, tudjuk, mindenki tudja, és mindenki szarik bele. Egy rohadt jól működő marketing párt van hatalmon. A reklám ipar pedig napról napra bizonyítja, hogy az emberek biorobotok, akiknek a megfelelő körítéssel (hirdessen nővel!) bármit el lehet adni.
viszont a kereskedon keresztul is kinaba kerul az a penz a gumikacsaert, csak te tobbet fogsz fizetni erte. igy csak egy felesleges entitasnak adsz ingyen penzt...
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Van itt mellettünk egy ilyen entitás kb. egy tucatnyi családnak biztosít megélhetést. A működtetése további tucatnyi hazai cégnek jelent folyamatos bevételt. Adót is fizet amiből nekem is jut. Jó, hogy vannak.
Én az összes fölös pénzemet nekik adnám, csak hát az a helyzet,hogy nincs fölös pénzem.
Te a hónapban mennyit küldtél nekik, csak úgy, támogatásként, minden ellenszolgáltatás nélkül a fölös pénzedből?
Ha többet mint nullát,akkor bocsánatot kérek tőled.
A kereskedelmen sápot szedni, és ezzel fizetni ki az embereket rizikós,mert ha nincs semmi hozzáadott érték, akkor az ember könnyen becsődölhet, ha elfogynak a sápolható emberek. Ez olyan mint a Copy General tipusú üzletek, ez addig volt nagy üzlet míg az embereknek nem volt otthon nyomtatójuk meg scannerük, most jóval kevesebb van belőle mint középiskolás koromban. Miért fizessek valakinek olyan dologért, amit magam is meg tudok csinálni?
Közben utánanéztem, több mint 600 M nettó árbevételük volt tavaly, tehát van helyük a piacon csak persze nem számodra. Szabad a vásár nem kötelező semmi. Ha közvetlenül megveszed Kínából az neked jó. Ha valaki erre vállalkozást tud építeni az másoknak is jó.
Ez igy van. Ne erts felre, en is orulok ha prosperalo vallalkozast latok. Ha jol meri fel a forgalmat, es olyan arut tart amit jellemzoen azonnal kell az embereknek, akkor a raktarrol valo azonnali kiszolgalas nagy versenyelony tud lenni, es ez igy van jol.
De gondolom még igy sem versenykepes az ar a kinai rendelessel szemben.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A Kínaiak árban versenyeznek. Van számítástechnikai bolt, amelyről tudom, hogy vastagon fog a ceruzája, mégis onnan rendelek.
- garancia ügyintézés
- segítség választásnál
- udvarias kiszolgálás
- megfelelő termékkínálat
- gyors és megbízható kiszállítás
A 10% felárat a többi bolthoz képest bevállalom, a korrekt ügyintézésért szívesen fizetek.
Ha rendelek kedves képviselőknek ajándékot Kínából, kifizetem, majd az ő címükre címzem, akkor nekik számlázzák ki a postai kezelési meg vámolási költségeket?
Ez jó! :-D
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
Ez az egész arról szól (és azt is fogja eredményezni, megvan ennek már a jele), hogy a kínaiak szépen fektessenek be EU-n belüli raktárakba, EU-n belüli logisztikába. Jó sok embernek fognak ezzel munkát adni az EU-n belül. Ennyi az egész, sima piacvédelmi intézkedés, és működik is - a kínaiak inkább telepítenek raktárakat ide, minthogy a végfelhasználók szopjanak a vámmal. Az EU túl nagy és túl gazdag piac ahhoz, hogy érdemes legyen baszakodni. Nem véletelnül vannak a komolyabban vehető kínai kereskedőknek EU lerakatai már.
Kivéve ha olyan gazember konstrukcióban valósul meg mint a Fudan tervezett campusa Budapesten. Ellopják a diákváros területét, odaadják a kínai kommunista pártnak és kínai munkásokkal az általunk fizetett összegből felépítik.
Minden nagyobb városban van kínai populáció és üzlethálózat :D
Nekem múltkor cseh raktáras kávé kapszula adapter rendelést végül budapesten adta fel futárszolgálattal egy híres kínai zongoristával egyező nevű jóember.
Egyebkent az megvan, hogy ez eredetileg jan. 1-jen lepett volna eletbe? Nem tudom miert van most mindenki kiakadva. Ennek mar fel eve nem kellene mukodnie :P
https://ado.hu/ado/2021-tol-vege-a-vam-es-afamentes-kulfoldi-online-ren…
https://ado.hu/ado/fel-evvel-eltolja-az-eu-az-e-kereskedelmi-afa-csomag…
Én erre konkretan rakerdeztem a vamnal februarban, ők akkor azt mondtak, hogy juli1.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Ha sikerül értelmezni, akkor 2021 február az 2021 januárnál később van. Addigra már elhalasztották az év elejei váltást, mire kérdezted.
Egészen pontosan 2020 szeptember végén halasztották el januárról júliusra.
https://ec.europa.eu/taxation_customs/business/vat/modernising-vat-cros…
Azt nem tudtam, hogy elhalasztottak, pont emiatt kerdeztem meg. Ez viszont nem ertelmezesi kerdes. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
jan. 1-jén lépett volna életbe, de a kitolt határidő előtt két és fél hónappal sem tudjuk, hogy az áfán kívül mi és mennyi terheli majd a csomagokat (vámügyintézési díj)
Ez a legjobb benne, hogy még mindig teljes a bizonytalanság, pedig már rég tudni kellene, hogy mennyi az annyi.
Az EU-s uj dron szabalyozas januar 1 ota eletben van (6 honap eltolas utan), es valamikor februar elejen sikerult kiadniuk a hozza tartozo magyar szabalyozast, a vizsgak meg valamikor mostanaban indulnak.
Azt nem tudom, hogy a nem allami mento es egyeb szervezetek ezido alatt hogy hasznaltak a dronokat (allamira kulon szabalyozas van).
De lassunk par allami informatikai rendszert, es dontsd el, hogy mire szamitasz:
ugyfelkapu:
https://itcafe.hu/hir/ugyfelkapu_osszeomlas.html
e-recept es tarsai:
https://hvg.hu/itthon/20171103_eeszt_haziorvos_patikus_mukodes
https://hvg.hu/itthon/20200325_Leallt_az_erecepteket_kezelo_informatika…
Szoval en amit lehet megrendeltem meg tavaly osszel, amig azt hittem, hogy jan. 1-tol jon a szabalyozas. Most ugyanez van, ha kell valami, akkor ugy kell megrendelni, hogy a szabalyozas elott ideerjen, mert utana jopar honapon keresztul biztos, hogy minden csomag fennakad a vam/afa kezeles miatt egy par honapra...
Es abban sem vagyok biztos, hogy ez nem fogja erinteni az EU-n belulrol erkezo csomagszallitast.
Mennyire üldözik január elseje óta a drónosokat?
:)
Ez alapjan eleg rendesen.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A valóságról érdeklődtem...
:)
Akkor olvasd el.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Azt kérdeztem, mi történik, nem pedig azt, mik a szabályok.
:)
Vélhetően az, amit a szabályok előírnak (feltételezvén a hatóságok szabálykövető magatartását - nincs ok az ellenkezőjére)...
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
"Köszönöm" a gyomorforgató viselkedést. Nem tudom, miért vártam "többet".
:)
Magadnak köszönd, csak azt kapod amit adsz.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Azt kaptam, amit adni tudtál.
:)
Mert neked ez járt.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Előtte is tudtam, hogy kihívásokkal küzdesz, szóval tök felesleges volt a kedvemért nyomatékosítani. Persze ez csak az én véleményem, és úgy égeted magad, ahogy akarod.
:)
Látod, többek között pont az ilyenek miatt... Ja nem látod...
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
eddig is 30napos szarakodas volt, csucsidoszakban meg ez gyakorlatban 40-50 nap (en ketszer kertem, 40 nappal korabban, egyik se jott meg). 3k penz, ha meg valami erdekes dolog van akkor plusz doksik (~15k). az egesz rendelet egy lex-atlatszo vs ner, a hobbysok meg csak jarulekos veszteseg...
aki varosban akar, az keres egy eldugott helyet, aztan ott felszall. kinn a termeszetben ez megkonnyebb. :)
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Az, hogy van, akinek 60+ napja nem tudják elintézni a regisztrációját, az mennyire számít üldözésnek? Én inkább az ellehetetlenítés kifejezést használnám.
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
Ott a pont - de jure van rá lehetőség, ellenben az eljárás olyan módon van kialakítva, olyan feltételeket támaszt, amire gyakorlatilag azt mondja az ember, hogy csinálja végig akinek hét anyja van.
Nekem erről a Galaxis Útikalauz Stopposoknak c. örökbecsű jut az eszembe... Megnézhette a gyorsforgalmú út terveit... Ami a világítás nélküli pincében lévő használaton kívüli WC-be besúvasztott, bezárt iratszekrényben volt fellelhető...
Konkrétan megkövetelték a dronjogsit, de a lehetőégét a megszerzésére valami 2? hónappal később sikerült elintézniük. Most meg, a covid miatt, konkrétan nem is lehet magyarhonban dronjogsira vizsgázni (ha jol emlékszek, egy hete nem lehetett)
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
Kb mint a pirotechnika kiszoritasa.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Nem az EU-s, hanem az EU-s szabályozás alapján magyarosch módon kialakított szabályozás - ami az EU-s elvárásnál sokkal szigorúbb a "játék" kategória súlyhatárában ugyanúgy, mint abban, hogy nem képrögzítést, hanem fedélzeti adatrögzítést említ - azaz például ha hőmérsékleti gradienst rögzítenél, vagy épp a drón útvonalát gps alapján, az jogilag ugyanaz, mintha képet/hangot rögzítene az eszköz...
"a nem allami mento es egyeb szervezetek ezido alatt hogy hasznaltak a dronokat"
Kettőt találhatsz... :)
A helyzet továbbra is változatlan, de nincs már egy hónap sem az élesítésig. :)
Már éles, tegnap fizettem egy ebay-es licit után 31USD-re 72USD-t (shipping+import charges), többe került az utóbbi mint maga a termék. Eddig nem volt rajta az adó a vásárlásnál... :/
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
saját tapasztalat, ugyancsak eBay vásárlásnál: már minden cuccot megvizsgálnak és minegyik esetében -- akár kell vizetni vámot, akár nem -- 3500Ft vámvizsgálati díjat számláznak ki. Még egy 200 forintos szarságra is.
Az nagyon fasza, akkor várható hogy ez lesz minden nem eu-s rendelésnél a gyakorlat. Nekem kb két hete jött meg egy másik ebay-es rendelésem, de azon még nem volt plusz költség, illetve az alis-s cuccokra se. Meglátjuk mit merészelnek lépni... Mondjuk ha a számla tartalmazza az "import charges"-tételt (tehát a vámkezelést már nem kell elvégezzék), akkor lehetőleg ne próbálkozzanak az egyéb költségek felszámításával.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Nálam 1-2 hete vettek ki vámkezelésre egy Alis csomagot. Megindokoltam, hogy melyik EU-s törvény alapján nem kell megfizetni, ha az ÁFA 10 EUR alatti lenne, így se ÁFÁ-t, se vámkezelést nem kellett fizetni. Nyilván ez július 1-től már nem működik.
Ja, ilyet én is szoktam, aztán volt egy olyan esetem, amikor mégis csak sikerült megvámolni, akkor hívtam a századost, hogy megkérdezzem, ez most akkor mégis mi a lófütty, szerencsére nem volt bent. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Szinten egy hetes elmeny: 38usd-re akartak vamolni. En is megirtam a 10eur afatartalomig nincs vam torvenyt.
Nem is ertem a posta hogyan meri ezt a 22eur-os f@szsagot feltenni a honlapjara es evekig gyakorlatban alkalmazni.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Na, ezt nem lenne szabad hagyni.
Ez konkrétan botrányos.
Nem is fogjuk!..
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A postának legkésőbb 15 nappal a tarifa életbe lépése előtt kell közzétennie a díjakat, amikről azt mondogatják, hogy a "küldemény értékétől függően sávosan lesz meghatározva" - igaz, jelen esetben a 15 nappal előtte semmire sem jó, pláne arra, hogy az ügyfelek felkészüljenek a költségek növekedésére...
Tegnap voltam a postán, előttem egy srác kérdezgette a postást a júl. 1-es történetről, persze senkinek semmilyen infója nem volt róla. Ennyit a postáról.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Több, mint 15 nap van július 1-ig? Igen. Akkor meg...? A posta_hivatal_ az kérem tisztelettel be fogja tartani a 15 napos határidőt, addig meg tessék szépen hazamenni, nincs itt semmiféle látnivaló...
Ott a pont. Ha június 16 nap végén sincs kint, akkor lehet reklamálni. A posta már csak ilyen. Örülni kell, hogy nem valamelyik futárcég hozza. Ott a vámkezelés simán 5-6 ezer forintokról indul, ahogy hallottam.
Nekem az utóbbi küldemények közül kettő volt posta, meg vagy nyolc másik futárcég. Ez utóbbiak közül egy volt, amiért el kellett menni, a többit házhoz kézbesítették, e-mail/telefonos értesítés illetve egyeztetés után. A posta meg a cetli bedobásánál többre nem volt képes...
Hogy a postai díjak, illetve a 0Ft-tól fizetendő sarcok megmozgatják-e a futárcégek vámkezelési díjait, az jó kérdés...
Várj, itt nem ilyesmiről volt szó. A haver rendelt valamit - talán az USA-ból -, ami a szállítással együtt bőven benne volt abban a körben, ami nem lenne fizetős. Viszont a feladó valamelyik hárombetűssel adta fel, azok meg kötelezően elindították a vámeljárást. A NAV felé ugyan nem kellett fizetnie semmit, a de a futárcég felé ettől függetlenül ki kellett fizetnie az 5-6 ezres vámügyintézést.
Nekem most volt egy usa-rendelésem, a fizetésnél megjelent egy "import charges"-tétel, ami kb negyede volt az egész árnak, erre azért remélhetőleg már nem akarnak mégegy vámkezelési díjat ráakasztani, mert az simán kettős adóztatás lenne.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Nem tudom... nekem ez a mondat nagyon nem tetszik... ennek alapján ugyanis az ÁFA-t már nem fizettetik meg újra, de a VÁM-kezelés díját igen (hiába nem kell rá VÁM-ot fizetni), ami azért nem kevés "talált pénz" számukra...
A vám megállapításának a joga a NAV hatásköre, úgyhogy a csomag vámra történő beérkezésekor azt még nem lehet tudni, hogy 0 vag ycsillió Ft a vám. Ennek az ügyintézése a szállító cég részéről egy szolgáltatás, ami akkor is pénzbe kerül, ha a vámhatóság azt állapítja meg, hogy valóban a csomag feltüntetett értéke és tartalma alapján közterhet nem kell utána fizetni. Elvileg kérheted, hogy ne a fuvarozó cég intézze a vámkezelést - ekkor neked kell besétálni a megfelelő vámhivatalba az összes szükséges dokumentummal, és végigtolni a dolgot. Volt olyan, aki ezt az utat választotta - igen-igen gyenge órabér jött ki...
Értem, de, ha megbízunk a kereskedő cég ÁFA-fzetéshez tartozó bevallásában, akkor nem nagy kunszt pár soros automatizmussal megoldani, hogy csak limit felett kelljen komolyabban foglalkozni vele, bár ennyi erővel akár ezt is automatikusan megállapíthatja.
Nem vitatkozni szeretnék, és ugye a pontos díjakat sem ismerjük még, csak azért nem kezdődik ez túl jól...
A belga posta oldalán elérhető infók alapján náluk péládul értelmes módon lesz az egész. Ha előre ki van fizetve és az adóhatóságnál regisztrálva a küldemény, akkor a vásárláskor fizetendő öszegen kívül nincs plusz fizetnivaló érkezéskor.
Ha nem fizették ki rendeléskor az adókat, és ezért áfát kell megállapítani (150 euro értékig), akkor 15 euro díj. 150 felett a vám megállapításával együtt már 32 euro, ha nem úgy rendelték.
A magyar posta meg azért akar szedni pénzt, hogy megállapítson saját magának ügyintézési díjat. Ésszerűtlenül plusz műveleteket visz bele, hogy öncélúan azért kérjen pénzt, hogy pénzt kérjen.
Már, ha az egy hét múlva esedékes szabályzat is így fogja megfogalmazni és nem csak fogalmatlan idióták írtkálnak a weblapjukra. Eleve az IOSS azt jelenti, hogy import one stop shop. Pont a one stop nem működne, ha a webshop által vámkezelt küldeményeket a posta öncélúan megsarcolja. Szóval én még bízom benne, hogy ezek az idióták a navos ioss tájékoztató másoldik pontját írják körül, amikor tényleg a posta a megbízott ügyintéző és nem a webshop csinálja.
Ha meg most is az lesz, mint a 10 euro alatti adó nem beszedés kapcsán, hogy évekig beszedték, pedig nem kellett volna, akkor majd idővel talán jobb belátásra térítik őket sok panasszal, jogi ügyekkel.
"a meg most is az lesz, mint a 10 euro alatti adó nem beszedés kapcsán, hogy évekig beszedték, pedig nem kellett volna, akkor majd idővel talán jobb belátásra térítik őket sok panasszal, jogi ügyekkel."
- szerintem meg simán elönti őket a végül az árazás miatt át nem vett sok filléres kínai bizbasz, meg a szabályozásért felelős szervek vezetőinek címére rendelt rózsaszín lófasz formájú dildók, oszt akkor ez így jó magyar módra el is lesz baszarintva...
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
"csak limit felett kelljen komolyabban foglalkozni vele" - A csomagon feltüntetett, de akár a számlával igazolt(!) ár nem köti a vámhatóságot a vámérték meghatározása során.
Szerintem előre meghatározott szabályok alapján dolgoznak, ill. éltem a feltételezéssel, hogy, ha Ebay pl. kifizettetheti az ÁFA összegét vásárláskor, akkor talán az adatszolgáltatása a hatóság felé megbízhatónak tekinthető.
Mint írtam, a vámérték megállapításának a joga a NAV-nél van. Alapvetően a rendelkezésre álló dokumentumok (pl. bekérik a vevőtől a bizonylatot, megnézik a csomagoláson feltüntetett értéket, stb.) alapján történik, de az így feltüntetett értéktől jogában áll eltérni a vámhatóságnak - akár úgy is, hogy a csomagon feltüntetett listát a csomag felbontásával tételesen ellenőrzi, hogy valós-e. Meg akkor is, ha a piaci értéktől jelentőseneltérő ár "jön szembe" a vámkezelés során.
Az eBay-es piactéren nem biztos, hogy hemzsegnek a magyar adóhatósághoz bejelentkezett, magyar áfával dolgozó, és azt a nav-nak befizető eladók - ha ilyen van, akkor az olyan bizonylatot kell, hogy adjon, ami alapján az ÁFA megfizetését tudod bizonyítani. A VÁM ettől független közteher, és ha jól értem, szélsőséges esetben a termék számlán szereplő, befizetettáfás árát is felülbírálhatják a vámérték meghatározása során.
Jelen esetben 10-11 ezer volt a rendelt tétel + a szállítás. Erre jött még az 5-6 ezres "vámkezelés", ami 0 lett volna, ha normál postával jött volna be.
Vagy nem. Ugyanis a postánál nem azért nem vámkezelik, mert "radar alatti" érték van ráírva, hanem azért, mert szúrópróba szerűen megy a dolog: Ameiylk zsákot a vámos leveszi a kocsiról, azt tételesen átnézik, amelyiket meg nem, az nullkommanullnull közteherrel fog átjönni. Még. Ezt akarják automat-izélni valahogy...
Nem egészen.
Jártam úgy, hogy elkezdték a vámkezelést, de limit alattinak bizonyult, ezért nem kellett fizetni semmit.
Nos, számomra úgy tűnik, gyakorlatilag a limitek eltörlésének vizén ezt annyira megvariálják, hogy mindenképpen legyen bevétel a dologból.
Hozzáteszem, nem feltétlen szükségszerű az átlagembereket a szükségesnél nagyobb mértékben sarcolni.
Mondjuk a kormany Kínával való nagy barátsága visszafogottabbá válik, ha visszaesik a magyar rendelések száma a posta bénázása miatt.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
nem hinnem, hogy ez a baratsag a par $-os kinai vackok rendelesen alapul... foleg hogy tudtommal a kinai allam tamogatja a postazas koltseget, igy nekik ez inkabb veszteseget termelt eddig.
Akkor pedig tökjó ami történik velük, ezek szerint még örülhetnek is neki.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
"elkezdték a vámkezelést, de limit alattinak bizonyult" - olyan zsákban/konténerben volt, amiben lévő küldeményeket tételesen átnézte a vámhivatal. Ha ilyenbe kerül bele egy alsógatya 1€ áron, akkor az oké, "limit alatt, mehet" jelölést kap, hameg egy telefonkerül bele, akkor az lett légyen a dobozon "mp3 lejátszó olcsóér", vámkezelésre kerül, és bekérik a vásárlás során kapott bizonylatot/kártyás tranzakció adatait/stb. Na ilyenkor ha szerencséd van, akkor az eladó tud infót adni arról, hogy mi szerepel a csomagon és mennyiért ;)
Na akkor még egyszer, hogy egyértelmű legyen: a haverom 10-11 ezer forint körüli értékben rendelt és ebben benne volt a szállítás is. A túloldal futárral adta fel sajnos. A 10-11 ezer forintos érték esetén a NAV elfogadja az indoklást, miszerint az XY törvény szerint 10 EUR alatti áfát nem kell befizetni kintről jövő csomag esetén.
Posta esetén: ebben az esetben kapsz egy határozatot, hogy 0 az ÁFA és a 0 a vámkezelés (mert nem kellett ÁFÁ-t fizetni). Maximum időt veszítesz. (Tudom, 2-3 hete volt egy ilyenem.)
Valamelyik hárombetűs futárcég: szintén kapsz egy határozatot, hogy 0 az ÁFA, viszont a futárcégnek ki kell fizetni a vámkezelés díját ilyen esetben is. Ez a haver esetében 5-6 ezer forint volt.
A szúrópróba itt maximum annyiban játszik, hogy posta esetén megspórolja az ember az időveszteséget. Viszont ha már eleve futárcéggel indították el (és nem csak a "határon" nyomják a kezükbe), akkor a futárcég mindig be fogja jelenteni az EU-n kívüli csomagokat.
Ha jól értem, akkor ehelyett a módi helyett ezentúl a Posta is ugyanazt fogja játszani mint az adott futárcég.
Mellékesen emlékeim szerint jött át úgy csomag régebben (tavaly vagy tavaly előtt) DHL-lel, hogy értékhatár alatt maradt és nem kellett fizetni érte.
Igen, jól érted. Tehát mondjuk egy 10 dolláros rendelésért befizetsz 2,7 dollárt az államnak és mondjuk 500 forintot a postának (a mostani 3500 helyett). Igaz azt csak akkor kellett megfizetni, ha kivették a csomagodat vámeljárásra és 37 EUR-nál többet fizettél érte. (annak az ÁFA-ja lenne több 10 EUR-nál)
Reményeim szerint tényleg sávos (és nem csak 2 sáv, hanem inkább 4-5) lesz. Mondjuk az ÁFA fizetés kapcsán az is érdekes lesz, hogy melyik napi árfolyamot kell majd fizetni? Amelyik napon rendelted (és levonták a kártyáról), amelyik nap beérkezett az országba vagy esetleg amelyik nap elkezdik az ügyintézést. Ez ugye azért is kérdés, mert 20-40 nap alatt azért elég sokat tud változni az árfolyam.
Eddig ugy volt, hogy a vamolasi arfolyamot kellett nezni, innen:
https://www.vamprogram.hu/hu/vamvilag/vamolasi-arfolyamok
Ez pedig havonta van (minden honap elsejen). Persze ettol meg valoszinu hogy a rendeles es a vamolas kozben mas honap van (inkabb ez a valoszinubb).
De mivel te nem tudhatod, hogy ok megis mikor kezdtek meg a vamolast, es errol datumos papirt se kapsz, *en* mindig a vasarlas honapjanak megfelelo arfolyamot vettem alapul. Eddig nem szoltak.
De mostmar kb. nem is erdekel, ebben a par hetben mar nem varok kulonosebben csomagot kinabol.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Én nagyon remélem, hogy a sávot nem úgy képzelik el, hogy az eddigi 3500 Ft-tól indulunk fölfelé - kitelik tőluk.
ÁFA / VÁM-fizetés alapja jelenleg talán
évente egyszeradott időközönként rögzített árfolyam alapjáv működik.Kétlem, hogy sokat változtatnának az eddigi megoldásokon...
Ebből a szempontból egyébként tisztább lenne a kereskedő által megfelelő százalékban megfizettetett ÁFA.
Ez esetben lesz egy rakat filléres cuccuk, amit nyugodtan hazavihetnek emlékbe, mert én át nem veszem, az biztos. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Én valami ilyesmire számítanék (postai vámkezelési díj, az ÁFA ezenkívül jön):
10 EUR-ig 500 forint (szerintem ennél alacsonyabb összeg nem lesz)
30 EUR-ig 1000 forint
100 EUR-ig 2000 forint
100 EUR felett meg mondjuk 3500, mint eddig
Nem hiszem, hogy a mostani értékhatár + mostani 3500 Ft-ról lemondanának, de ne legyen igazam.
...vagyis 30-40 EUR között már meglesz ez a 3500 Ft szerintem.
Tartok tőle, hogy nem a viszonylagos korrektség jegyében járnak majd el.
TLDR:
Aki meg meg akarja uszni, most rendeljen, mert nem ritka a 2 honapos szallitas.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
A fene! Vége van a jó időknek! Rengeteg kütyüt csak onnan lehet beszerezni máshonnan vagy nevetségesen drága vagy inkább nincs. PL az ardunios cuccaim szinte mind onnan vannak. Töredék áron az itthoniakhoz képest, a forrasztáshoz rendeltem nyákokat, töredék áron a magyarhoz képest. De telefonokat én itthon magamnak megjavítgattam, oké lehet hamis volt a kijelző de tette a dolgát és olcsó volt viszonylag. Épp tegnap néztem üvegfóliát a régi telcsimra magyarba nincs, Alin első keresésre kismillió találat. Csesszék meg.
Ezt mar nem lehet megallitani, behozzak az eu-ba es onnan szallitjak.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
A próféta szóljon belőled! A kínaiakat ismerve nem fognak veszni hagyni egy ekkora üzletet.
Az egyik szemem sír, a másik nevet, ami az ügyet illeti. Egyrészt lelkes vásárlóként haszonélvezője vagyok a dolognak, másrészt látni a kifutását a nem túl távoli jövőre nézve, Kína rendkívül innovatív, globális gyártó, keresendő és logisztikai nagyhatalommá vált, az eu próbálja védeni a helyzetét, de lassú, gyenge és nem tud alternatívát felmutatni. El kell fogadni, hogy egy elég széles termékvonalra fogyasztóként ma már nincs jobb, kedvezőbb megoldás a kínai rendelésnél. A 27%-os áfa pedig még viccnek is ropssz, durván sarcoló, gazdaságromboló a hatása, csak versenyhátrányt okoz nekünk még az eu-n belül is.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Azért amikor az Angliában gyártott RPi-t Kínából olcsóbban lehet megvenni, mint az eredeti helyéről, ott valami csak nem stimmel (ezzel a körrel totálisan kikerülöd az ÁFÁ-t).
> Angliában gyártott
lol.
De legalább jó minőségű a kínai replika? :)
(Arduino-val nincs probléma, abból elvből sem vennék eredetit:)
Az eredeti Arduinon általában foglalatban van az MCU, ha elfüstölöd, párszáz Ft egy új, a kínain meg LQFP-s.
Ez azért igencsak csúsztatás:
- Atmega328P: 2.13$
- Arduino nano: 1$
Miért éri meg jobban a foglalatos Arduino, amikor a komplett panelt eldobhatod és olcsóbban jössz ki?
A Nanon már eleve LQFP-s az MCU. Én inkább az UNO-ról beszéltem. De ahogy nézem, már abból is van DIL-es kínai.
Az UNO-t nem veszem emberszámba, mert leginkább egy szovjet lehallgatókészülékre hasonlít.
A nano az, ami még elmegy méretben (bár rohadt nagy így is). Nem mindig van fél asztalnyi helyed, hogy megvalósítsd önmagad.
A foglalatba nem processzort rakok, hanem a komplett panelt. Egy Arduino nano egy tűvel hosszabb, mint az Atmega328P, szélesebb 2-3 osztással, tüskesorral tudod foglalatba dugni.
Sőt alatta felette lehet forrasztgatni a komponenseket, meg huzalozni, még egy 1000uF-es elkót berakhatsz a nano alá, ha akarod.
Nekem bőven jó az UNO, mellette a dugdosós breadboard kiváló kísérletezni. A nano az már valami kész készülékhez lenne jó, de ahhoz meg úgyis saját PCB-t tervez az ember, arra meg már elfér az MCU.
Hát, nem vagyunk egy véleményen.
Én bedugom a nano-t a breadboardba és huzalozok, nem kell az UNO-val szarakodni. Az UNO-t jelenleg lógatod a breadboard mellett? Szerintem bedugni egy nano-t egyszerűbb...
Nem tervezek saját PCB-t, van próbanyák is a világon. Tök fölösleges az MCU-val szarakodni, amikor nano alatt már készen kvarckristály van, resetgomb, meg minden más.
Arról ne is beszéljünk, hogy anyagilag olcsóbb...
Aha, ott "lóg" mellette (nem lóg, mert az is az asztalon van).
Hol tudsz nano-t 1$-ért?
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
Jogos, elnéztem, az alin 3-4$ között mozog a 328P-s. 168P-set nincs értelme venni olcsóbbért.
Ez nem a hivatalos nano, az FTDI chipet CH340-essel cserélték ki. Az FTDI mindenképp minőségi USB-soros átalakító, de a CH340-nel is lehet élni.
Nekem Linux és Windows alatt is megy.
Az olcsó kínai panelek, amik FTDI-vel jönnek, néha hagyják lebegni a test lábat, ettől a kommunikáció extrém instabillá válhat.
Emlékszem, tomboltam, a hajamat téptem, hogy mekkora egy tré ez a nano. Minthogy végképp elegem lett a nano-ból, pákát ragadtam és az FTDI test-et hozzáforrasztottam a földhöz.
Ekkor megszűnt minden fájdalmam és ráébredtem, hogy az FTDI tényleg jó chip, ha nem a kínaiak szerelik össze.