Az elnyomott hősöket tápláló fekete lyuk, avagy szar duma

Vicces, hogy mely felhasználók fogyasztják leghűségesebben trey politikai szarját. Kiéhezve állnak sorban, hogy pottyanjon számukra egy új adag. Néha az a benyomásom, talán meg is szervezték, hogy lehetőség szerint mindig akadjon köztük valaki, aki még aláhullás közben elkapja a frissen ürült forró terméket.

Meglepődve látom, hogy időnként hosszú csendjéből előbújik egy-egy rejtett tartalék nick, hogy megmutassa, itt van, és állja a sarat. A "fényre" lép, hogy ő is hallassa a hangját, és legyen még valaki, aki helyreigazítja a spektrumot, amit trey ~egyedül torzít el.

Gyalázat, hogy trey ~egymaga gond nélkül kihozza ezekből az emberekből az alja viselkedést. Többen közülük folyamatosan hirdetik felsőbbrendűségüket és ~eredendő győzelmüket, miközben a "győzelem" az lehetne, ha figyelmen kívül hagynák trey politikai pottyantásait.

Antiszociálisként nem mindig tudom jól megítélni, az emberek mit tartanak játéknak, és mit komolynak, de az a benyomásom, amit egyesek (beleértve treyt) mostanában csinálnak, nem játék, vagy ha az, ordítóan beteg és silány.

Nem remélem, hogy a HUPperek a rugdaló, mocskos lábaik helyett az adakozó, tiszta kezeiket nyújtják egymás felé, de szeretném remélni. Ostobaság persze, de úgysem veszi észre senki. :)

Hozzászólások

Eat popcorn and get a life.
Trey most a nyerő oldal-on/al van és ezt nem hallgatja el. Ez irritálja az irígyeket és az örök veszteseket.Ezekhez hozzájönnek COVID miatt talajtvesztett héderezők és nélkülözhetőek. Elég indok ez a fikanickek élesítéséhez. Legalább legyen egy pillanatnyi győzelmi íz, le lehessen engedni a gőzt.  Nem játék ez, mert ahhoz intelligencia kell, azt meg lehet tolni saját nickkel is. Nekik az kell, legyen egy pofozható madárijesztő. Aztán jön a meglepetés, mikor a madárijesztő, szépen rendet rak. Utána az ijedelem, öntörlés és társai. A popcorn meg elfogy.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

jah, hat ez mar regen nem treyblog. neki penzt mar nemhoz, csak a melo van vele. egyket hir, de igazabol mar csak politikai trollkodni jar ide. mar nem szamit hogy mukodik-e rendesen az oldal (lsd szamlalo), csak porogjon a flame. mas normalis oldal nincs (hwsw-n is egymast fikazzak a "szakemberek"). nem is lesz, nagy a belepesi kuszob. ez van, ezt fogyasztjuk. :/

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

>> de igazabol mar csak politikai trollkodni jar ide

Ami sajnos nagyon eltorzítja a portál arculatát, mivel nem egy "átlagos" user dobja fel a témákat; ezért már többször megfordult a fejemben, hogy leiratkozok, de az itt-ott még fellelhető szakmaiság eddig visszatartott. (Na meg korunk III/III-asainak közvetítésével, akik bizonyára szemlézik az oldalt, lehet üzenni a döntéshozóknak :-)

A popcorn egészségesebb, vagy a konzerv főtt kukorica?

Én nem látom nyerő oldalon treyt. (Pedig kétszer is körbenéztem.)

A rendrakás egy jövőbeli esemény, vagy történt valami konkrét?

Azt hiszem, legalább három öntörlés volt mostanában. Érdekes lenne tudni, saját magukat látva riadtak meg, vagy felismerték, hogy némely kurvának többet kell udvarolni, mint egy felejthető barátnőnek, vagy mi egyéb történhetett.

:)

Nézőpont kérdése. A pattogatott kukoricának jobb az emészthetősége, viszont a burok okozhat irritáció. A konzerv kukorica emészthetősége rosszabb, de emiatt diétásabb.

Ne játszd már a bolondot.
COVID álló állás, Rolex, sportmotor, új kocsi vásárlás, tengerparti nyaralások, részvényportfólió, ingatlanok, utolsó generációs telefon villantása. Ez az internet pórnépe szerint ez erősen nyerő oldal. Ennél kevesebbért is lincseltek már embereket a prolik a neten.
Mindez mellé kormányzati fejlesztések és megoldások pozitív színben történő feltüntetése. Kormányzati politikával való egyetértés.
Ez akkora ordas nagy szálka a vesztesek szemében, hogy pusztán a létezésével képes eperohamokat okozni egyeseknek.
Volt több törlés is. Egy-két fikanicknek a feketemacskás mizéria tett be, mikor rájöttek, hogy a HUP mögött van akkora erőforrás, hogy a bíróságig is elmenjen a dolog. Mert egy dolog fenyegetőzni, szájkaratézni a neten és egy dolog mikor a bíró tesz fel kérdéseket.
Valószínűleg, erről Trey tudna többet mondani, ahogy a három kolléga kiszállása kapcsán, de félek, hogy az a három nick csak kettő embert takar.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Ezekre nem gondoltam. Nem tudom átérezni a ~gazdagsággal járó nyűgöket. Engem mindig is csak az eszemért és a szerencsémért ~irigyeltek, a vagyonomért nem igazán.

A bP ügy szerintem nem kezelhető együtt ezzel a három kiszállással. Nem ugyanaz, hogy valaki szarás után nem mos kezet, vagy hogy a szaros kezével összemaszatol mindent.

:)

A gazdagság az irígyeknek nyűg, folyamatosan szenvedést okoz nekik. Gyulladt tüske a körmük alatt, hogy valakinek jobb mint nekik. Kő a cipőjükben, hogy valaki sikeresebb náluk. Nem tudod, hogy mekkora szenvedést tud ez embereknek okozni. Ezért is vannak állandó kezdeményezések, hogy megszűntessék ezen szenvedést (forradalmak, államosítások, lincselések, kifosztások, gyilkosságok). De a szenvedés örök.

A bP ügy katalizátor volt. Eddig a magyar techszektorban nem létezett olyan, hogy fórumos cicaharcból bírósági ügy legyen. Viszont ez elég volt ahhoz, hogy pár billentyűbátor kolléga elgondolkozzon és úgy ítélje meg, hogy mégsem elég bátor. Hasonló módon volt katalizátor a gentoojedi ügy. Pl. ezért lenne jó, ha ezeknek az ügyeknek az összefoglalói és részletei megjelennének trey tollából, mert elég szépen megmoderálná pár kolléga hozzáállásást. Esetleg annyira, hogy úgy érezze nem lényeges része az életének a HUP és ideje más hobbi után nézni.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Szerkesztve: 2021. 03. 31., sze – 22:00

Tönkreteszik a topicokat, itt van a Digi felvásárlásos topic. Tegnap megláttam és elkezdtem olvasni, de az első pár politikai megjegyzés után csak végig görgettem. Az alja felé elég durva csata lehetett mert csak gyurcsányt és orbánt láttam minden felé. Meg is számoltam talán 20:18-ra vezetett gyurcsány. Most ránéztem kíváncsiságból és vagy törölték, vagy több cikk is van a témában, de jelenleg 1:8 ra vezet orbán. Szóval szórakoztató, de a lényegét veszti el az oldal lassan, de biztosan. 

Szerkesztve: 2021. 03. 31., sze – 22:08

Mi a probléma, én nem érzékeltem? Az, hogy nem elégszik meg a 17-es Androiddal? Nekem is fura, nekem bőven megfelel a 17-es. De hát ő ilyen maximalista.

Te vagy a soros? :D

Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!

Úgy gondolom végzi a dolgát. Hol jól hol meg kevésbé.., ahogyan te is és mindannyiunk. A lehetőségek pedig adottak, a rendelkezésre álló anyagokból főzünk. Valamint miért mindig a támadás, az csökkent képességű elmékben kinevezett "ősellenség" megsemmisítése a cél. - Egy keresztény országban léteznie kell felebaráti szeretetnek is. Különben rövidessen megesznek az emberevő muszlimok téged is, de nagyon gyorsan.

Feljelentést tettél már?

trey @ gépház

Ja. En azon hitben voltam, hogy az a trollbait es gozkiereszto temak, hogy mashol kevesebb szar legyen.

Naivitasom hatartalan.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

En inkabb azt felteteleznem, hogy emberunk nezet par George Carlin eloadast a tyuktubon.

Ez egy jo legalabb 30 eves idezetehez hasonlit de nagyon.

Ajanlom mindenkinek, hogyan lehet nagyon komoly megoszto temakat atcsomagolni, hogy azon mindket oldal rohogjon, mikozben a kozepresz latja, hogy ez nem vicc csak annak tunik. Ez a zsenialitas egyik nagy peldaja.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Zseniálisnak tűnő mellébeszélés. Az egész, amiről ez a rant szól, az ilyen utalgatásokból indult. Meg abból, hogy akinek tetszik, az bagatellizálta. Amikor aztán a másik oldalról is megjelentek ilyen ártatlannak tűnő dolgok, akkor az már nem tetszett. Egészen addig volt vicces az O1G-zés is, amíg nem lettek olyanok, akik visszaszóltak.

trey @ gépház

Ami ráadásul csak magyarul van így. Carlin meg nem tudott magyarul.

Olyan magasságokba emelkedett az utalgatás a kerek perec kimondás helyett, hogy már a nyitóposztot sem bírtam követni, a hozzászólásokat meg pláne nem. Annyit sikerült felfognom, hogy trey-jel van valami baja.

Arra a következtetésre jutottam, hogy én már sosem fogom érteni a libernyák "logikát" :-)

Nem várom, hanem remélni sem merem. Viszont úgy vélem, szükség lenne rá. Szerintem a nyitóban is ezt írtam.

Az igazi aláírása a HUP javítatlan hibái. Az "Ismert hazai körökben az az általános nézet, hogy Orbán Viktor, mint minden elnök, szereti a pénzed." aláírása nem igazán érdekel. Tetszik, hogy rímel. A szöveg felhívja a figyelmet arra, hogy Orbán előtt is ugyanaz volt a mentalitás, ezért az aláírásban való elhelyezése kicsit önellentmondásos, ettől pedig poénos.

:)

Szerkesztve: 2021. 04. 03., szo – 21:55

Fogalmazhattál volna úgy is, hogy 12 év után már hiányoznak a megszorítások, az IMF hitel, a nemzeti vagyon elherdálása, a stratégiai szektor külföldi kezekbe árusítása, a gázáremelés, a villanyáremelés, a monopolhelyzetben lévő szolgáltató multik piaci™ árai, a balliberális médiaterror, a konzervatív-keresztény beállítottságúak rasszistázása, a nemzeti öntudat megszégyenítése bűntudatkeltéssel, a bűnözők megélhetésiekként való mosdatása, a migránsok betelepítése, a vonagló buzik, a feminácik és mindenféle arrogáns, hangos kisebbség szuperpozitív diszkriminálása a többséggel szemben, és hogy már a COVID se maradjon ki, a politikai oltásellenesség, amikor a nyugatnyaló Pfizer-buziskodás fontosabb, mint a kínai és orosz vakcinákkal megmenthető emberéletek.

Én inkább elviselem a fideszes politikai szálat a HUP-on egy-egy thread-ben, aminek amúgy van némi köze a politikához (pl. Digi felvásárlásnak hogy a büdös picsába ne lenne), mintsem egy fentihez hasonló, gyurcsányi (<- insert ellenzéki összefogás™ bármelyik bukott politikusa) Magyarországon kelljen élnem.

Elolvastam Hiena hozzászólásait.

Gondolkodtam.

A véleményem nem változott.

Amelyik témának van politikai vonatkozása, ott előbb vagy utóbb meg fog jelenni a politikai diskurzus, ha nem trey részéről, akkor más részéről. A kérdés már csak az, hogy akkor is ugyanígy rage-elnél-e, ha valaki az ellenzéki összefogás vagy Karácsony Gergely főpolgármesterünk politikáját méltatná pozitívan. Ha erre a kérdésre igen a válasz, akkor gondolkodom tovább, mert valamit bizonyára kihagytam. Ha erre a kérdésre nem a válasz, akkor nem gondolkodom tovább.

Raadasul meg nem lattam olyan magyar allampolgart, aki barmiben is vedte volna Eszak-Koreat. A kinai meg az orosz rendszer fikazasaban jobban kilog a lolab, de Eszak-Korea senkinek nem szimpatikus.

Aki meg ezt a harmat egy kategoria alatt emliti, az hulye. De elso korben nezze meg az atlagos testtomeget es az elhizottak arányát ebben a harom orszagban. Aztan lehet arrol beszelgetni, miert normalis, ha valaki elne Kinaban es/vagy Oroszorszagban, es miert nem normalis, ha valaki elne Eszak-Koreaban (de ilyen inkabb szerintem nem is igazan letezik).