Jön a moduláris laptop

Hozzászólások

Volt, a régi business class laptokok eléggé variálhatóak voltak. A T430-at pl eléggé jól lehetett moddolni, pl: CPU, RAM, SSH/HDD/ODD (2 mehet bele), WiFi modul csere, emellett kijelzőt is lehetett cserélni, és sokan meglépték azt is, hogy a T420-as billentyűzetet hekkelték bele (ehhez BIOS mod is kellett, hogy tökéletesen menjen). Kb csak az alaplap és a ház maradt a régi, portokat meg nem kellett cserélgetni, mert minden volt rajta. És még ExpressCard slot is, amibe kb akármilyen bővítőkártya belement, még külső GPU-t is láttam így.

Sajnos manapság már inkább megéri minden összeforrasztva árulni, mert úgy kisebb méretben lehet a drága fost eladni. Az USB-C és a Thunderbolt pedig eléggé jó bővítési lehetőségeket adnak.

Úgy-úgy. A régi lapotopknál teljesen alap volt, hogy sokminden cserélhető bennük. Csak a fiatalok születtek bele ebbe ma dizájn a funkcionalitás felett személetbe. 

Azt amúgy megértem, hogy a tömegtermelés olcsóbb, ha integráltabb készülékeket gyártanak. Csak a vásárlók nem biztos, hogy részesülnek ebből. Még azt sem mondanám, hogy az infláció miatt olcsóbbak hasonló áron, mert eléggé elszálltak az árak más okokból kifolyólag is. De már előtte is egyre feljebb másztak az egyre integráltabb és olcsóbban gyártható, nem javítható készülékek árai is.

Most sincs, csak egy startup próbálkozik vele. Akkor lesz, ha van hozzá standardizált form factor és minden oem gyártó gyárt hozzá lapokat amiket cserélgethetsz interface kompatibilis módon.

Ha ez így meg is valósul, még mindig egy vendor-lock megoldás, ami addig van, amíg a startup van...

"The only valid measurement of code quality: WTFs/min"

A moduláris telefon után? :D

Aláírás _Franko_ miatt törölve.
neut @

Ezt túlzásnak tartom. Kijelzőt, billentyűzetet minek cserélni?

IMHO elég azt cserélni, ami gyorsan fejlődik.

10 éves core i7 -es proci van a laptopomban, és még mindig elég gyors.

A HDD-t az SSD fejlődés miatt megéri cserélni, mert 3-4 évenként simán duplázódik az ugyanannyi pénzből kijövő tárterület.

Memória bővítés fene se tudja, nekem a 16 giga elég, de ha egy projekt erejéig több kéne, akkor SSD -re való swappeléssel több 10 gigát tudnék csinálni.

Én abszolút a bővíthetőség híve vagyok, az összeforrasztott Apple gépek emiatt felejtősek a számomra, de azért a ló túloldalára sem kell átesni.

Egy biciklin is elég ha a kerék és a nyereg cserélhető, a hátsó villát a franc se akarja leflexelni, hogy aztán rátegyen egy mittudomén... Acél helyett magnéziumot. Az már egy másik bicikli.

Kijelzőt, billentyűzetet minek cserélni?

Pl. a 2008-as EeePC 901-emben, mert tönkrement az eredeti billentyűzet. Amúgy szépen teszi a dolgát, aksi és SSD is cserés benne, egy Debiannal az a bringatúrázós blogolós laptopom, a többi része kb megsemmisíthetetlen. (A bringás dologban sem egy mozit nézünk, lévén, hogy a túragépeinket saját kézzel építettem, gyakorlatilag minden cserélhető rajtuk a váz kivételével.)

Csaba

Jogos, a szerelhetoseg fontos.

En ugy ertettem, hogy ami gyorsan fejlodik, pl. SSD az legyen konnyen, ajton keresztul cserelheto, mig amit az ember ritkan cserel, pl. ventillator, ott megengedett, hogy a gepet ehhez atomjaira kell szedni, mert el van dugva a csatlakozoja.

Az eszembe sem jutott, hogy a billentyuzet kabele forrasztva lehet. :-)

Hogy minek cserélni bármit is?

Talán mert elromolhat garanciaidőn túl is?

Esetleg induláskor nem lehetett kapni / nem volt elég pénzem arra, hogy a maximális kiépítést válasszam? Esetleg nem is volt pl. ac-s Wifi modul akkor, mikor vetted az eszközt, de később már lehet ilyet kapni és beszerelhető? 

A biciklis hasonlatod: fiamnak pont az első villája ment tönkre a biciklijén. Tiszta szerencse, hogy cserélhető. (a féket már meg sem említem...)

+ ha eleve modulárisra van tervezve, akkor remélhetően a billentyűzetcseréhez nem kell egy svájcióra bonyolultságra hajazó  (sosem látott miniatűr és oldhatatlan csatlakozókra, trükkös hozzáférésű láthatatlan csavarokra, egyszer használatos letörő pöckökre stb) számítani.  Speciel, amin most írok egy régi Sony Vaio, aminek haldoklik a billentyűzete, de nekem nem sikerült eljutni a billentyűzetig - teljesen elemeire kell szedni hozzá, és egy pontnál már csak roncsolással tudtam volna tovább lépni. Nem mintha lenne cserebillentyűzetem hozzá :(

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

nem biztos, hogy roncsolni kell, de van olyan amelyiknel ha eljutottal a top case-ig akkor "az" a billentyuzet.
de van olyan is amelyiknek a jobb es a bal oldala nem egy elem, es azok kulon cserelhetoek (feluton egy torekeny szalagkabellel csatlakoznak...). ezerszer inkabb cserelek egy macbookban billentyuzetet a 100+ csavarral egyetemben mint egy kommersz PC laptopon

... remélhetőleg szó szerint részletre lehet majd megvásárolni :D

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.

Én annak is örülnék sokszor ha a forgalmazó meg tudná mondani, mi is van a gépben. A képedbe tolnak egy általános infót. Többször láttam már olyat, hogy pl. 16gb ramot támogat a gép, csak arról nincs infó, hogy a 4 vagy 8 gb ram integrált. Ha 4-gyel veszed, akkor max. 12gb ramod lesz vagy pl. egyáltalán nincs is slot és bővíteni sem tudod, vagy hogy tudja-e a bios a legacy módot, stb.
Még 10 éve sem volt ennyire sz@r a helyzet, mint mostanában. 

üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

Random forgalmazóknál (legutóbb két acer és két asus lapos rendelésnél történt). Telefonon sem tudtak érdemi választ adni. Az asusok nem is lettek megvéve, az acereknek utána kérdezett a forgalmazó és visszajelzett.

üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

Nem néz ki rosszul, Intel referencia designnak tűnik, a moduláris portok meg simán USB-C dongleök, csak a géptesten belül helyezkednek el. Mindenesetre feliratkoztam a listára, kiváncsi vagyok mennyiért fogják adni és mi lesz a pontos spec.

Ajjaj, nagyon jön a moduláris laptopja, csak mindenki álljon majd félre az útból, nehogy el legyen ütve. Mert ez annyira jön, hogy a dudálni se lesz ideje. Komolyra fordítva, ezt mindig ígérik, hogy jön a moduláris laptop, moduláris telefon, és soha semmi nem lesz belőle, hiába van minden x évben beígérve. Pedig én örülnék neki. Nekem akár még nem moduláris laptop is megfelelne, csak RAM ne legyen odaforrasztva, proci ne legyen odaforrasztva (ma már mindegyik mobil proci BGA-s, forrasztott), lehessen mPCIe/M.2 kártyákat cserélni, SSD-vel bővíteni (lehetőleg nem csak M.2, de SATA3-mal is), 3rd party kijelzők és akkuk ne legyenek a driverben és BIOS-ban feketelistázva, stb. görénység el lenne kerülve. Ez még mindig nem moduláris lenne, csak simán fogyasztóbarát, normál laptop, nem ez az egybeforrasztott, bővíthetetlen, javíthatatlan, portokat nélkülöző Apple-dizájn, papírvékonyított hipszter ultrabook szutyok. De teljesen modulárisra sem lenne nehéz megcsinálni, iparág összefogna, sztenderdesítenék a HDD caddy mérteit, touchpad méreteit, csatlakozóját, alaplap méreteit, stb..

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Én annak tudnék nagyon örülni, ha egy adott géphez lehetne újabb generációs alaplapokat venni.
Normális business class gépek elmennek annyit, hogy a kasztni még nem hullik szét vállalhatatlanra, de a HW már karcsúvá válik.

Ezt amúgy a kínaiak tolják a régi Thinkpadekhez: http://www.cnmod.cn