Állatvédelmi konzultáció

Kevésbé kap figyelmet, de Covid/vészhelyzet téma mellett zajlik egy másik konzultáció is az állatvédelemről. 

https://allatvedelem.kormany.hu

13 kérdés a szokásos bugyutasággal feltéve - mindenre igent kell válaszolni. Azért lenne jó, ha sokan kitöltenék, mert akkor kormányzatnak lenne egy olyan visszacsatolása, h fontosnak tartják az állatvédelmet az emberek is. Illetve nyilvánvalóan a kormányzaton belül erősödne az állatvédelem "lobbi" ereje.  Míg ha kevesen töltik ki, akkor félő h ellentétes következtetéseket vonnak le. 

Hozzászólások

Szerkesztve: 2021. 02. 24., sze – 06:33

Azt szeretem a nemzeti konzultációkban, hogy mindig, minden kérdésre az "igen" az elvárt, helyesnek mondott válasz.
Mindig úgy van feltéve a kérdés.
Szuper, egybites munkatársak is 100%-osra tudják tölteni, csak megmondod, hogy "igen"

Abban igazad van, hogy amíg ilyen ütemben lopják szét az országot, amíg ilyen ritmusban verik szét a demokráciát, amíg ilyen elhanyagolt egészségügyben döglődünk, amíg ezernyi kisgyerek éhezik, amíg az elsős kisgyerekem betegre van terhelve marhasággal általánosban, amíg alulfizetett, túlterhelt tanár önti rá az anyagot, amíg kerékkiszaggató kátyúkba zökkenek a kétszámjegyű utakon, amíg folyton késik, lassú és mocskos a vonat az elhanyagolt pályán, amíg az omlékony pályaudvarra fut be, addig valóban kissé hátrébb tud szorulni az állatvédelem.
Bárcsak ott tartana az ország, hogy hatékony és élvezetes vitákat lehetne tartani arról, hogy tudnánk segíteni az állatokon.

Elszórt híradások alapján a közeljövőben szabályozás és törvényalkotás tekintetében napirenden lesz az állatvédelem témaköre. Ehhez kapcsolódó társadalmi vita részének tekintendő a felmérés. Mind a kérdések/mind azok formája teljesen bugyuták - nyilvánvalóan nem lehet olyan szakmai kérdéseket feltenni, amiket nem hogy megválaszolni, de értelmezni sem tudnának az emberek.  De maga a gesztus, h igyekeznek bevonni az embereket a törvénykezés előkészítésébe, illetve ez által az állatvédelemben tágabban érintett szervezetek/vállalkozások is értesülnek a közelgő változtatásról, pont olyan dolog, amit értékelni kéne! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Az utóbbi években számos esetben az ellenzék kifogta a szelet a kormány elől pártpolitikai értelemben, mert sok állatkinzó úszta meg a dolgot, és rárepültek a másik oldalról. A kormány úgy látszik hogy foglalkozni akar végre a témával. Ezt én pozitivnak tartom

De maga a gesztus, h igyekeznek bevonni az embereket a törvénykezés előkészítésébe, illetve ez által az állatvédelemben tágabban érintett szervezetek/vállalkozások is értesülnek a közelgő változtatásról, pont olyan dolog, amit értékelni kéne! 

Vagy gesztus, vagy egy kibúvó, ugyanis ha megszavaznak valamit lehet arra hivatkozni, hogy a nép akarta. 

A kibúbvó szó nem ezt jelenti, de érteni vélem amit írsz. Gondolod, h annyira rafináltak, h azt gondolják akkor is át tudnak suttyomban valami disznóságot vinni botrány nélkül, ha előzetesen összetrombitálják az érintetteket véleményezésre?  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Mint az közismert, a globalista ágenda része az, hogy az egészséges élelmiszerhez jutás lehetőségét megnehezítsék. A globális felmelegedésre hivatkozva meg fogják növelni a hús adóját (hasonlóan a CO2 kvótákhoz), és helyette műhúst fogunk kapni. Mivel ez alól simán ki lehetne bújni házi állattartással, ezért ezzel párhuzamosan azt is nehezíteniük kell. (Forrás: nézzetek frissebb Gates videókat, újra elővette a klímaváltozás témát, és a húsevést támadja.)

"Egyetért-e azzal, hogy a hatóságok minden rendelkezésre álló eszközzel, szigorúan lépjenek fel a nem megfelelő állattartás ellen?"

Ki fogja megállapítani, hogy mi a nem megfelelő állattartás? Azok, akik betiltották a görbe uborkát? Akik korlátozták, hogy hány fának szabad lenni - darabra - egy legelőn, hogy ezáltal a magyar éghajlaton nem lehet ideális körülményt teremteni az állatok számára az EU szabványoknak megfelelő módon?

Véleményem szerint nem szabad több hatalmat adni globális szervezeteknek, sőt már a mostani is túlzás.

Persze egyetértenék, szerintem sem szabad feleslegesen kínozni az állatokat. De végül minden ilyen szabályozás ellenünk fog fordulni. Ha akarják úgy állítják be a szabályokat, hogy házi körülmények között lehetetlen legyen állatot tartani. És aki nem milliárdos, az nem fog egészséges húshoz jutni. A közjó érdekében természetesen.

Egyelőre jussunk el oda hogy ha valaki az autójára kötöz egy kutyát, majd kilométereken keresztül vonszolja amibe az állat válogatott kinok között belepusztul, ne ússza meg egy kis ejnyével, hanem vágják börtönbe.

Megtörtént eset.

Egyébként nem tudom hovatenni ezt a szöveget amit ide leirtál, 0%-ban kapcsolódik a konzultációhoz. Olvasd el. Nincsenek benne nemzetközi szervezetek.

Magyar törvények és jogszabályok vannak.

"nem vagyok szakértője a témának"

De azért az összeesküvést és világvégét máris sikerült belemagyaráznod:
Állatvédelmi konzultáció -> el  akarnak mindenkit pusztítani a csúnya globális szervezetek. Csak a gyíkembereket hagytad ki, akik az egész mögött állnak.

"ostobasagoddal"

Aham. Kicsit óvatosabban azért.

Olvasd el mit írt: Az állatvédelemtől egy lépésben eljutott a globális szervezetekig -akik nyilván emögött állnak- és a céljukig, miszerint nem lehet majd házi körülmények között élelmet termeszteni. (Lásd még görbe uborka "betiltása", ami egyébként öngól, mert otthon pont olyan görbét termesztesz amilyet akarsz.)

Mi ez ha nem összeesküvés elmélet? 

Amiről te beszélsz, az meg más tészta: igen, sok szabály van mai valahol a szabadságodat csorbítja (de ennek is van másik oldala). De jelen témánál maradva pl semmilyen szabadságod nincs csorbítva azzal, hogy törvény szabályozza, hogy pl nem tarthatsz kutyát 1nm-es gödörben.

 

"minden meghozott uj es/vagy szigoritott szabaly csokkenti az egyen jelenleg meglevo szabadsagat. asch ez ellen emelte fel a szavat."

Érdekes módon csodálkoztál arra rá hogy párszáz vagy párezer éve hogyan működik egy társadalom. Azonositunk egy büntényt vagy elutasitott viselékedést, és a megszegés esetére kilátásba helyezzük a büntetést. Mi ezen a furcsa?

Ha az állatkinzásért börtön jár, majd te megkinzol egy állatot és csodálkozol hogy börtönbe kerülsz az a te marhaságod, mert a cél az lenne hogy ne kinozz állatokat, és nincs problémád se neked, se az állatnak.

Nagy a fantáziátok asch barátoddal az a baj, és a viszonylag egyszerű témákat is elfilozofáljátok a hülyeség felé.

Így érnek célt, felhasználják az állatok irányában meglévő érzéseidet és belevezetnek a csapdába! Több paranoiát, ha szabadna kérnem! Kritikusnak kell lenni a változással szemben - és ez nem az állatok ellen szól. 

Lehet h ez van a dolog mögött: 

https://infostart.hu/kulfold/2021/01/05/orban-viktor-szot-kert-a-koserv…

A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség, valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését abban a levélben, amelyet Jichák Herzognak, a Zsidó Ügynökség elnökének küldött Jeruzsálembe - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.

Lehet h az állatvédelem címszó alatt próbálnak olyan jogi környezetet elfogadtatni, amivel ezek a zsidó rituálé szerint működő vágóhidak Magyarországon tovább folytathatják nem éppen humánus gyakorlatukat. Olyasmit hallottam, h egész Európába innen viszik a kóser pecsétes húsokat. Rengeteg pénz lehet benne, nagyüzem! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

https://news.sky.com/story/rich-countries-should-only-eat-synthetic-bee…

"Rich countries should only eat synthetic beef, says Bill Gates"

"The billionaire philanthropist made the demand while advertising his new book on how to avoid a climate disaster."

 

Ja, és elkezdte felvásárolni a termőföldeket is: https://landreport.com/2021/01/bill-gates-americas-top-farmland-owner/

"The co-founder of Microsoft and his wife rank as America’s largest private farmland owners."

Gondolom azért, mert nem akar monopóliumot szerezni az élelmiszerre. Hiszen más területeken sem voltak monopolisztikus törekvései.

 

Arról a Bill Gatesről beszéltünk, aki a koronavírus kitörése előtt lefuttatott szimulációban valami nagyon hasonlót:

https://au.finance.yahoo.com/news/microsoft-billionaire-predicted-coron…

"The World Economic Forum, the Bill & Melinda Gates Foundation and the Johns Hopkins Center for Health Security last year ran a simulation of a coronavirus outbreak which was transmitted from bats to pigs to people, and eventually to other people.

Modelled on SARS, the simulation suggested 65 million people could die within 18 months.

“The next severe pandemic will not only cause great illness and loss of life but could also trigger major cascading economic and societal consequences that could contribute greatly to global impact and suffering,” the group said in a statement on 17 January this year."

 

https://www.centerforhealthsecurity.org/event201/about

"Event 201 was a 3.5-hour pandemic tabletop exercise that simulated a series of dramatic, scenario-based facilitated discussions, confronting difficult, true-to-life dilemmas associated with response to a hypothetical, but scientifically plausible, pandemic."

"When/where

Friday, October 18, 2019
8:45 a.m. – 12:30 p.m.
The Pierre hotel
New York, NY"

 

Nekem mindegy, hogy mit hisztek, én csak rámutatok lehetséges összefüggésekre. Hogy mit csináltok az elétek szórt gyöngyökkel, az már a ti dolgotok.

Sajnos nem ertetted meg amit asch irt, pedig nagyon jol vilagitott ra az agendara, ami zajlik. Az meg, hogy nincsenek benne nemzetkozi szervezetek, az egyszeruen nem igaz. Maximum nem latod (meg) oket.

Meg annyit tennek hozza, hogy manapsag az is nagy divat, hogy nepszerusitik a "gyerek helyett kutya" eletstilust; ez szinten a nyugati ember reprodukcios ratajanak csokkenteset iranyozza. Ugyhogy en minden "allatvedo" kezdemenyezest ellenzek, mert nem tisztak a celjaik (es ha veletlen azok is, akkor is karosak tarsadalmilag).

Meg valami: szerintem semmifele allatkinzas eseten sem foszthato meg egyetlen ember sem a szabadsagatol. Az ember szabadsaghoz valo joga elorebb valo barmely mas faj egyedenek elethez, vagy szenvedesmentes elethez valo joganal. Kulonosen gyengebb a haziallatok ehhez velt joga, hiszen ok a mi akaratunkbol (kegyelmunkbol) letezhetnek egyaltalan. Harcoljak ki maguknak a jogot, vagy menjenek el a haztol, es eljenek SZABADON.

"Meg annyit tennek hozza, hogy manapsag az is nagy divat, hogy nepszerusitik a "gyerek helyett kutya" eletstilust; ez szinten a nyugati ember reprodukcios ratajanak csokkenteset iranyozza"

Azt gondolod hogy vannak valakik akik reggel bemennek a melóba és ilyeneket találnak ki és hajtanai végre? Komolyan? :)

Nem egy malomban evezünk az látszik. Kérdezd meg a kutyásokat, macskásokat, lovasokat, vidéki álalttenyésztőket, akik tisztelik az állataikat. Úgy gondolom hogy van az az állatkinzási kategória, és sajnos néhány primitiv "emberi lény" szórakozásból vagy butaságból végre is hajtja őket, amiért már elzárás kellene hogy járjon. Jelenleg azért nincs nagy visszatartó ereje a jogszabályoknak, mert ami van is, azt sem igen szabják ki. Rendszeres a felfüggesztett pár hónap börtön, vagy a kicsi pénzbüntetés.

Attól hogy az ember háziasitotta a kutyát és fedelet rak a feje fölé meg ételt, az nem jogositja fel arra hogy kinozza.

És a te esetedben sem értem, hogy ha arról beszélünk, hogy alul büntetik az állatkinzást, máris azzal jössz, hogy a buta elfajult nyugati hülye emberek inkább kutyáznak, mint babáznának.

Ha ez véletlenül valamilyen szinten igy is van, a megfelelő válasz erre nem az állatkinzás támogatása vagy a szigoritás elitélése, hanem a gyerekvállalást kellene vonzóbbá tenni.

Menjél már a hülyeségeddel máshova...

> Menjél már a hülyeségeddel máshova...

Azt hittem, ezen mar tul vagyunk. Ez egy forum, nyilvanvaloan nem te fogod megmondani, hogy hova menjek; picit tulertekeled magad.

> Azt gondolod hogy vannak valakik akik reggel bemennek a melóba és ilyeneket találnak ki és hajtanai végre? Komolyan? :)

igen, peldaul Bill Gates es baratai ilyeneken gondolkoznak, lasd asch fentebbi valaszat. ez sem jott be.

> Úgy gondolom hogy van az az állatkinzási kategória, és sajnos néhány primitiv "emberi lény" szórakozásból vagy butaságból végre is hajtja őket, amiért már elzárás kellene hogy járjon.

Ez egy jogelmeleti problema, de latom nem fogtad fel. Arrol van szo, hogy melyik jogot gondoljuk erosebbnek: az ember szabadsaghoz valo jogat, vagy az allatok sznevedesmentes elethez valo jogat. Errol en mast gondolok, mint ami ma divatos a "nyugati civilizacioban" (ha egyaltalan letezik ilyen).
Bonusz kerdes ehhez a temahoz, vigyazz, nehogy megint osszezavarodj: mit erdemel az a bunos, aki ritkan ontozi a viragait?

> Jelenleg azért nincs nagy visszatartó ereje a jogszabályoknak, mert ami van is, azt sem igen szabják ki.

Hopp, ez telitalalat. Kutatasok kimutattak, hogy barmely buntetes elrettento ereje valojaban nem annak sulyossagaval aranyos, hanem a bun->buntetes minel konzekvensebb betartatasaval.

> Attól hogy az ember háziasitotta a kutyát és fedelet rak a feje fölé meg ételt, az nem jogositja fel arra hogy kinozza.

Szerinted. Masok mast gondolnak errol. Egyebkent szerintem sem jogositja fel, ez szerintem sem kovetendo magatartasforma; csak a buntetes merteket vitatom, amirol a konzultacio is szol.

Azért van a konzultáció hogy a kormány felmérje mennyire akarják az emberek a szigoritást.

Jótékonyan megpróbálok nem úgy tenni mintha kimondtad volna hogy az embernek joga van állatokat kinozni, és lapozzunk tovább. :)

Lehet persze a te véleményed is valid, csak hát ha kevesen vagytok akkor van az hogy IJ.

Nem kell jotekonykodnod, kimondom szivesen: szerintem az embernek joga van elnyomni a mas faju elolenyeket. Ezaltal tudtunk sikeres faj lenni.
Kiirtod a hangyakat otthon, ha valahol megjelennek? Lecsapod a szunyogot? Szeretned ha ezekert is borton jarna? Hol a hatar? Csak az aranyos allatokat nem szabad kinozni?

Kinzo kerdesek am ezek.

Könnyen meg lehet a határt húzni. A hangya és a kutya között biztos hogy van. Amiatt mert a hangya egyedei sorozatgyártott primitiv automaták, amik csak a sokmilliós kolónia részeként érnek valamit, egyenként szinte semmit. Ezzel szemben a kutya egy emlős állat, ami ragaszkodik az emberhez, feladatokat tud végrehajtani, személyisége és érzelmei vannak. (meglepődnél hogy pl. milyen munkakutyák vannak, nézz rá pl a rendőrségi instára)

"Kinzo kerdesek am ezek."

Annyire koránt sem, mint szeretnéd.

Egyébként pedig: "Nem kell jotekonykodnod, kimondom szivesen: szerintem az embernek joga van elnyomni a mas faju elolenyeket. Ezaltal tudtunk sikeres faj lenni."

Ebben igazad van, az ember uralkodik, de azért nem mindegy hogy az emberek eltűrik-e egymásnak az állatokkal való kegyetlen bánásmódot, vagy sem, illetve ezt hogyan definiáljuk.

Mert Magyarországon előfordul rendszeresen, az érte kapott büntetés meg valahol a bolti lopással van egy súlycsoportban.

> Ez egy jogelmeleti problema

Szó sincs róla! Azért mert használod a "jog" szót - egyébként teljesen röhejes kontextusban - nem válik a téma jogelméleti problémává. Ez csak egy hülye póz részedről, amitől bizonyára némi intellektuális megítélést remélsz - megsúgom: hiába. 
Eddig amit előadtál annak az a tartalma, h az állatokkal szembeni kegyetlenkedést próbálod valami meg nem jelölt és ki nem fejtett, de érzékeltetett ideológia mentén érvényesnek feltüntetni. Szégyelheted magad ezért! 
 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Azt írta: Errol en mast gondolok, mint ami ma divatos a "nyugati civilizacioban" 

Ahhoz tényleg kell fantázia, h kitaláljuk mennyiben más amit ő gondol, a nyugati civilizáció élettereket megszüntető és fajokat kiírtó gyakorlatához képest! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Akkor egyertelmusitem a kedvedert: szerintem a nyugati civilizacio "tulfejlett". onmaga eletteret szukiti, szunteti meg, es sajat egyedeinek reprodukciojat helyezi minden egyeb lenyegtelen dolog moge. Ezaltal maga a nyugati kultura fog eltunni a fold szinerol, mivel hordozo egyedei kihalnak.

Ugyhogy szerintem nem a hazi kedvencek velt vagy valos jogaival kellene foglalkozni. Ez egy kibaszott alproblema. Amit irtal, a fajok kiirtasa, ellehetetlenitese is sokkal komolyabb problema, mint nehany lancon tartott kutya. De hat ugye mire van kereslet... Mit egyszerubb lefilmezni. A vadmehek eltuneset vagy a szegeny borsodi lancos kutyat?

Ezen ragodjatok. Hogy egyaltalan a jo kerdest teszitek-e fel (hint: nem).

Szkóp-ugrás, h adott partikuláris kérdést Ádámtól meg Évától indulva kezdesz megválaszolni, akkor érvényes és egyben intellektuálisan érdekes, ha az érvelés teljes láncolatán keresztül ok-okozati összefüggésben végig van vezetve. Ennek hiányában viszont csak egy ilyen gnómság tud születni, aminek a témához való relevanciája mindösszesen annyi, h vannak komolyabb kérdések; nem ál-problémák azzal tessenek foglalkozni. Ez volt itt nagy jogelméleti blőff,  meg világ másképp gondolása! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szerintem ne vitázz velük. Tipikus agressziv kismalac okoskodás szemtanui vagyunk.

Eleve onnan indul a gondolkodás hogy miért az állatokkal foglalkozunk valami fontosabb helyett és szerintem már innentől kezdve nem egy hajóban evezünk mert azt hiszik egy társadalom egyszerre csak egy dologgal tud foglalkozni.

Plusz a társadalom minőségéhez az olyan kérdések is hozzátartoznak, hogy miként bánnak az állatokkal. Nem csak az aranyos házikutyákkal, hanem a haszonállatokkal, sőt, a vadon élőkkel is. Lehet, hogy ez sem fordul meg a fejükben.

De már annyira maszatolva van minden irányba ez a vita, hogy szerintem csont értelmetlen, és ideje lezárni.

Fel kell tenni a kérdést hogy a vita az értelmes eszmecseréért vagy a nekem-legyen-igazam érdekében zajlik. És hiába mond valaki okosságokat, ha a második csapatban van, akkor kalap-kabát, értelmetlen az egész.

Pont a reggeli kutyasétáltatás közben jutott eszembe az itt is puffogtatott érv ami a csengett mylordban is sokszor elhangzik. Magyarán nem támogatunk semmilyen változást, mert hát hová vezet ez?!

Ezzel az erővel tetszőleges változást visszatartunk, mert félünk attól, hogy hová fejlődik tovább.

> Pont a reggeli kutyasétáltatás közben jutott eszembe az itt is puffogtatott érv ami a csengett mylordban is sokszor elhangzik. Magyarán nem támogatunk semmilyen változást, mert hát hová vezet ez?!

Én ugyan nem láttam egyetlen Csengetett Mylord részt sem, de most rákerestem. Képzeld el ezeket az arcokat a mai Londonban! És akkor tegyük fel újra a kérdést, hogy volt-e min aggódni, hogy hová vezet mindez?

> Ezzel az erővel tetszőleges változást visszatartunk, mert félünk attól, hogy hová fejlődik tovább.

Nekem semmi bajom a változásokkal, a megfelelő irányúakat természetesen támogatom.

> Plusz a társadalom minőségéhez az olyan kérdések is hozzátartoznak, hogy miként bánnak az állatokkal.

És ehhez mindenképpen törvényekre és nemzetközi egyezményekre van szükség, ugye?

Azért kell szigoritani a birósági gyakorlatot és a büntetési tételeket is mert lepkefing jár jelentős cselekményekért. Senki nem beszélt nemzetközi egyezményekről.

Mint ahogy az emberekkel szemben elkövetett bűncselekményeket is szigorúan büntetik. Ott sem kell büntetés? Miért nem lazitják azokat akkor? Az tetszene?

Őszintén szólva, ez a téma nekem rendkívüli konfliktust okoz. Tulkép én pontosan értem @benz álláspontját is,  sőt az előzmények alapján úgy tűnik jobban értem, mint ő maga. Szóval valójában nem vele, hanem magammal vitatkozom. Elég tudathasadásos állapot :-/

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

> Ugyhogy en minden "allatvedo" kezdemenyezest ellenzek, mert nem tisztak a celjaik

Szerencse, h miden egyéb vonatkozásban tiszta célt látsz, amit nem kell ellenezned, csak a védtelen állatok vannak homályban! 

> Az ember szabadsaghoz valo joga elorebb valo barmely mas faj egyedenek elethez, vagy szenvedesmentes elethez valo joganal

Valószínűleg a kedves anyuka nem pofozott meg elégszer a kellő időben! Sajnálatos! :-/

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

kozismert???? attol tartok Safranek, hogy maga gunyolodik velem........

viccet felreteve nem feleslegesen, hanem egyaltalan nem lenne szabad kinozni. az alattad szoloval ertek egyet, hogy azokban az esetekben borton, es kesz.

anyhow, a kevesebb huseves nem az ordogtol valo, de manapsag, ha valaki csak veletlenul is egyetert az ilyesmivel, elkonyvelik vega/vegan/uberfiatal/moncsicsi akarminek, es neki is esnek. szoval a magam reszerol eszemben sincs senkinek se megmondani, hogy egyen kevesebb hust, de en nem ragaszkodom ahhoz, hogy a het minden napjan hust egyek. persze ez megint mas tema, kicsit a muhusra reagaltam.

U-dash

> Ki fogja megállapítani, hogy mi a nem megfelelő állattartás?

Igen ez már valódi kérdés lenne! A felmérés kérdéssorának minősége kevésbé, de magának a konzultációnak a ténye annál inkább jelzi, h nem kis horderejű dologról lesz szó! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ez megint egy figyelemelterelés a fontos témákról.

Szerkesztve: 2021. 02. 25., cs – 19:52

Azt hittem, hogy ismerem a témát, miután belenéztem kiderült, hogy nem. Nem töltöm ki mivel fogalmam sincs, hogy mire igenlek, mit mivé akar átgyúrni a kormány. Ez nem egy konzultáció, ez a saját álláspont szájbarágása. Úgy lenne korrekt, ha lenne mellékelve lap alján/tetején egy x oldalas tájékoztató füzet ahol ki lenne fejtve részletesen a jelenlegi állapot, és hogy mit mire akarnak átgyúrni és miért. ld. pl törvényjavaslatok indokolása. Minket ezzel nem tisztel meg a kormány, hogy beavasson ezekbe a részletekbe... az állampolgárr az X behúzására kell.

Oké, ez nagyjából korrekt! Esetleg x-elhettél volna a "nem-es" válaszokra, és akkor legalább mint szavazó erősítetted volna lobbierőt. Ha több szavazat érkezne erre a konzultációra, mint a covid-osra (jó, csak eljátszom a gondolattal), akkor az olyan társadalmi nyomás lenne, ami arra intené a kormányt, h kétszer is gondolja meg, h valami botrányos törvényjavaslatot próbáljon a parlament elé vinni! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ha te ennyire szeretnéd, hogy szavazzunk, akkor tágítsd ki a tudatunkat, hogy tulajdonképpen mikről szólnak a kérdések, mi lesz a következménye az IGEN/NEMeknek. Nem szeretek úgy szavazni, hogy még ismeretterjesztési szinten sem tudom percipiálni, hogy miről van szó. Nem tudom eldönteni, hogy az IGEN vagy a NEM válasz viszi számomra kívánt irányba a dolgokat. Amúgy nagyon jó a kérdéssor, mert legalább rájöttem, hogy van egy terület amiről valójában úgy tűnik nagyon keveset tudok az ellenére, hogy szigorúan védett állatom volt még nemrég... (CITES I) és tartottunk ilyeneket ami óta csak az eszemet tudom.