Miután az Apple-ön gúnyolódott, a Xiaomi meglépte ugyanazt: kihagyja a töltőt a dobozból

Októberben a Xiaomi még azon gúnyolódott, hogy az Apple nem ad töltőt a legújabb telefonjai mellé:

Úgy fest, hogy a pénz beszél náluk is, mert a cég vezérigazgatója, Lei Jun bejelentette: a Xiaomi 11 töltő nélkül érkezik. Természetesen, a környezetvédelem volt a fő érv a döntés mellett ... Részletek itt és itt.

Hozzászólások

Nem tudom, ki hogy van vele, de én az eredeti Xiaomi és más gyári töltőt nem nagyon használom.
Vettem néhány BlitzWolf QC3 több portos töltőt és azzal töltök mindent. A legnagyobb egy BlitzWolf® BW-S16 3x2 portos 75W-os töltő.
A BlitzWolf nekem egy bevált kínai brand, Nem a két dolláros kategória, de amolyan megfizethető de minőségi cucc.
Így nem nagyon zavar, ha nem adnak töltőt. A kábel persze nem árt, mert abból nehéz jó minőségű utángyártottat kapni. Bár a BlitzWolf kábelek elég jók, de a gyári általában jobb.

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Én azt gondolom erről, hogy ha a telefon működéséhez kell a töltő, akkor igen is csomagolják mellé, mert anélkül használhatatlan. Ha az előző készülék töltőjét használom, akkor meg ahhoz nem lesz (ha azt valakinek odaadom pl.). A fülhallgató pl. nélkülözhető, a telefon anélkül is használható, azt kihagyhatják nyugodtan.

Ha meg úgy gondolják, az előző teló megy a kukába, és a töltőjét megtartom az újhoz, akkor meg ott a gond, hogy nem a plusz egy töltő, hanem a kidobott, teljesen jó telefon a nagyobb környezetszennyezés.

Megaztán az az 1-2 dollár dobozonként, ne mondják, hogy az menti meg őket bármitől, ha megmarad. Persze erre mondják sokan, hogy de az eladott milliós darabszám mellett az milliós megtakarítás. Ja, de a0 készülék ára semennyit sem változik (sőt, növekszik), ergo az egész csak porfit maximalizálás, nem környezetvédelem (még részben sem).

Ha a környezetért akarnak tenni, akkor ne új modell jöjjön évente/félévente, hanem adjanak ki a gyári támogatás lejérta után pénzért új szoftvert a régi készülékekhez. Akkor bevétel is jön meg a környezet is védve van. A mai készülékek (sőt, a pár éven belüliek) már bőven mindent tudnak hardveresen, hogy ne lehessen évről-évre érdemben fejlődést elérni a cseréjükel.

Igen, az lenne a normális ha két termék lenne. Egyik komplett csomag, a másik amolyan "OEM" feelingű, és minimum a töltő árával (ami nem 1-2 dollár, hanem mondjuk inkább 10) olcsóbb.

Itt viszont közbejönnek a beancounterek akik kiszámolják, hogy valószínűleg nem éri meg két külön termék logisztikájával foglalkozni, meg a töltősből eleve kétszer (vagy legalább 1/3-al) kevesebb fér a konténerbe.

Ahogy ggallo is megírta: a telefon működéséhez kell a töltő - viszont szerintem dönthessem el én, a vásárló, hogy akarok-e töltőt venni hozzá. Nyilván jogos az az észrevétel, hogy a legtöbb helyen korábbról már van töltő - de egyfelől ebből még nem következik az, hogy mindenhol van töltő korábbról, másfelől nem biztos, hogy a korábbi töltő meg is felel az új telefonnak. Egyszerű példa: az új teló tudj a gyors töltés - a régi töltő meg nem tudja leadni az ehhez szükséges teljesítményt. Jó esetben csak a feature nem működik, rossz esetben lángra kap a töltő...

Tehát jó lenne, ha én, mint leendő tulaj dönthetném el, hogy megveszem a telót töltő nélkül és kerítek hozzá valahonnan valamilyen töltőt (és ekkor az enyém a kockázat, hogy nem megfelelő töltőt választottam) vagy inkább ráteszem a töltő árát (a teló mellett ez nem jelentős tétel) és nem kell töltőt keríteni hozzá, hanem azzal töltöm, ami "a gyártó ajánlása" is.

jó-jó, de mi lesz a következő, ami kimarad a csomagból? lte brand license-k, gps típusok támogatása, különböző hang és képkódoló szoftverliszenszek kihagyása, persze ugyanazért az árért. 

Szerkesztve: 2020. 12. 27., v – 11:01

Nem bánom ha nem jár töltő. Én a kábelekkel vagyok úgy, hogy már egy fél szekrényre való hálózati kábelem van, mert minden modem/router mellé adtak és tényleg csak hulladék. Töltőből is van elég, a 2A alattiakat nem fogom használni. Inkább arra kellene ösztönözni a vásárlókat, hogy erősebb, több csatlakozós töltőt vegyenek, az talán tovább kiszolgálja őket.

Akkor hogy legyen ilyen is: szerintem ez rendben van, a vásárló legalább átgondolja, hogy kell e még egy szemét otthonra és ha igen, akkor az ügyfél oldalon fáj. Meglepne, ha 10-15%-nál többen vennének töltőt is a telefon mellé. Remélem sok gyártó követi a példát. Kell kezdeni valamit ezzel az iparággal, túl sok veszélyes szemetet termel. Remélem lassan jön az újra felhasznált mobil is és nem bontanak el hegyeket néhány kg ritka föld fémért. Az Apple már próbálkozik vele, remélem bejön.

Az Apple esetében 5 év kb. a támogatás. A családban az a szokás, hogy 2 évig én hajtom a telefont, utána a gyerekek. Nekem békés lányaim vannak, de nem sikerült még egyben kihúznia egyetlen telefonnak sem az 5 évet. Sokat már én magam megfektettem idő előtt... szóval telefon esetében (legalábbis nálunk), nem a mocskos multi miatt veszünk újat.

Attól még lesz eggyel több szemét, ha veszel. Hiszen rövidtávon az új is a régi sorsára jut. Plusz már ott van mellette a régi, mint szemét.

Az valóban nem a multik hibája, hogy képtelenek vagytok vigyázni az okostelefonokra. Bár, gyanítom, kicsit más lenne a helyzet, ha a valódi árát fizetnétek meg, mert mondjuk nem távol-keleti rabszolgák szerelnék össze éhbérért, miközben a gyár az Európában létező összes környezetvédelmi szabályt megszegi, nem is beszélve a 6000 km-ről való idepöfögtetésről.

A telefon használati tárgy, nem fogjuk körbe ugrálni, hogy ne legyen baja. Egyébként az utóbbi években a vízállósággal sokat fejlődött a tartóssága is. Mind ezek mellett: egy 5 éves telefon már sokszor a használhatóság határait súrolja. Tudom, hogy te egy P3-on elkocogsz, de érdemi munkához normális munkaeszközök kellenek.

De ha már környezetvédelem: nekem pl. nincs autóm, ha kell, bérelek. Ha kicsit megkapirgálod rájössz, hogy fajlagosan ott lehet a legtöbbet fogni, nem a 120g-os telefonon.

A telefon használati tárgy, nem fogjuk körbe ugrálni, hogy ne legyen baja.

Ezt értem, de továbbra is fenntartom, hogy körbeugrálnátok, ha a tisztességes árat fizetnétek érte, amiben az új okostelefon gyártása (és a régi kidobása) és ezek minden fázisa által okozott környezeti károk is megjelennének.

egy 5 éves telefon már sokszor a használhatóság határait súrolja

Amiért viszont már felelősek multiék, a bloatware-eikkel, hogy a babzsákfejlesztőik képtelenek nem erőforráspazarló kódot írni.

érdemi munkához normális munkaeszközök kellenek

Az okostelefon nem normális munkaeszköz, hanem tartalomfogyasztásra és függőségre optimalizált, szórakoztató és kényelmi elektronika. A munkaeszköz fogalma a desktop számítógépnél kezdődik. Igen, akkor is, ha az okostelefonokban erősebb™ processzor van, mint a laptopban. Az okostelefon sem koncepcionálisan sem kezelhetőségi szempontból nem alkalmas hatékony érdemi munkára. Egyszerűbb feladatokra, fogyasztásra, Facebook-on, Messenger-en és klónjaikon való csüngésre alkalmas.

De ha már környezetvédelem: nekem pl. nincs autóm, ha kell, bérelek.

Ettől még az okostelefon-használat, főleg a kétévenkénti újravásárlása, továbbra is környezetszennyező lesz. Ha kétévente megölök egy embert, de van egy alapítványom, ami megment másik 100-at, attól még gyilkos maradok.

Apple esetében olyan messze nem lehet az az ár sem...

Bloatware: nem megyek bele ebbe a zsákutcába (olvastam a vitáidat). Maradjunk annyiban, hogy ma lényegesen több dolgot csinál egy telefon, mint 20 éve. (Zene, podcast, internet, email stb.)

Munka: ezt majd én eldöntöm. Pl.: nem kell belépnem a nagy vasra, hogy válaszolgassak, megy ez egy parkból is. Előfordul, hogy nem csak munkaidőben kell megoldani dolgokat és olyankor nagyon jól jön. Van email, Slack, SSH stb.

Környezetvédelem: ezen az alapon te is tömeggyilkos vagy, hiszen eszel. Maradjunk a normalitásnál: 120 g szemét az kevesebb, mint 1.5/2 t. Érdemes kiszámolni, hogy mi számít. Pl. egy P4 annyi áramot éget el, hogy a 200 g hajóztatása jó eséllyel megéri. De ebben ne vitatkozzunk: másnak sem sikerült átvinnie ezt nálad sok 100 hozzászólás alatt.

Apple esetében olyan messze nem lehet az az ár sem...

Mégsem fizeted meg.

nem megyek bele ebbe a zsákutcába (olvastam a vitáidat). Maradjunk annyiban, hogy ma lényegesen több dolgot csinál egy telefon, mint 20 éve. (Zene, podcast, internet, email stb.)

Nem kell belemenni semmilyen vitába. Amikor "egyszerű feladatok" elvégzésére alkalmas eszköznek mondtam az okostelefont, akkor ezekre gondoltam. Mely felsoroltaknak 50%-a inproduktív fogyasztás, a másik 50%-ra meg rá lehet fogni, hogy köze van a munkához, de érdemi munkának nem nevezhető. Kivéve, ha olyan specifikus munkád van, amit okostelefonról lehet csak elvégezni, pl. hálózattesztelés.

Munka: ezt majd én eldöntöm.

Te eldöntöd, én meg elmondom róla a véleményem. Erről szól egy fórum.

ezen az alapon te is tömeggyilkos vagy, hiszen eszel

https://a.te.ervelesi.hibad.hu/te-is

120 g szemét az kevesebb, mint 1.5/2 t

Így van, de ettől még a 120 g is környezetszennyező. Pláne, hogy a 120 g 6000 km-t utazik ide, legrosszabb esetben 6000 km-t vissza, ha távol-keletre exportálják az elektronikai hulladékot. Viszont, továbbra sem csak a 120 g utaztatásáról beszélünk, hanem az okostelefongyártáshoz szükséges teljes ellátási lánc okozta környezeti károkról.

egy P4 annyi áramot éget el, hogy a 200 g hajóztatása jó eséllyel megéri

A hajóztatás a jéghegy csúcsa. A valódi károk a gyárvárosok levegőjének beszennyezésekor, a bányászati tevékenység általi környezetromboláskor, a 3-4 év után szeméttelepekre kerülő iKütyük által okozott ökológiai károk és kémiai szennyezéseknél keletkeznek. Amik nem mérhetők tisztán CO2-ben és amiket sokkal többe kerül majd a jövő generációinak elhárítani, mint amennyibe most a csereberélhető CO2-kvóták. Továbbá, vedd figyelembe azt, hogy a P4-emhez az energiát megtermelhetem napelemmel is, de ha nem azzal termelem meg, akkor is leginkább gázturbinás erőművek áramát használom, ami a fosszílis erőművek közül a legkörnyezetbarátabb. Ezt a dízelt és pakurát pöfögtető hajóval összehasonlítani több, mint fogalmatlanság és a téma iránti érzéketlenség a részedről.

Nem fizetem meg: nem rajtam múlik. Én szívesen megfizetném.

Munka: elég objektív dolog ez, szoktam dolgozni telefonon. Teljesen mindegy a véleményed ez ügyben.

Szemét: ebben igazad van, itt az igazi megoldás a régi telefonok újrahasznosítása. Nem fog lelassulni a világ, erre hiú ábránd várni. Az viszont lehet reális elvárás, hogy kb. állandó mennyiségű anyag legyen a telefonokban, ne bontsanak ezért hegyeket. És ez nem is tűnik sci-fi-nek, vannak ez ügyben lépések (ld.: iPhone 12).

P4: ha jobban megnézed, lassan mindenki elindul a CO2 semlegesség mentén. Szerintem is lassabban, mint kéne, de elindult. Én a helyi erőben hiszek: az én dolgom az, hogy körülöttem legyek karbon semleges, a kínai srácok majd megoldják Kínát. Ha mindenki megoldja a saját házifeladatát, jók leszünk.

Nem fizetem meg: nem rajtam múlik.

De, rajtad is múlik, mert támogatod multiékat, ráadásul túlárazott sznobterméket vásárolsz, amivel befektetőket támogatsz, és nem azt, hogy mindenki fair kompenzációt kapjon, aki az ellátási láncban részt vesz.

Én szívesen megfizetném.

Nézelődj a Fairphone környékén.

Teljesen mindegy a véleményed ez ügyben.

A tied sem ér többet. Akkor sem, ha a tapicskolásod munkának nevezed.

igazi megoldás a régi telefonok újrahasznosítása

Ami szintén pénzbe, energiába és környezetszennyezésbe kerül.

Nem fog lelassulni a világ, erre hiú ábránd várni.

Ha tovább gyorsul, akkor az újrahasznosítás sem fog soha megvalósulni normálisan. Tehát valamilyen eszközzel lassítani kell. Fogyasztói oldalon ez a szükségletek normalizálása, állami oldalon pedig a jogszabályok szigorítása. Jelenleg egyik se történik, ezért gyorsul az előre a semmibe tempó. Végső soron pedig ugyanazt csinálod a 3x újra megvett okostelefonnal, mint 6-7 évvel ezelőtt. Amit a régi is el tudna látni, megfelelő szoftvertámogatással.

P4: ha jobban megnézed, lassan mindenki elindul a CO2 semlegesség mentén.

A CO2 semlegesség viszont nem ott kezdődik, hogy a 120W-ot fogyasztó P4 helyett veszel egy 12W-ot fogyasztó gépet. Hanem ott, hogy azt a 120W-ot, meg még a maradék 3560 W-ot, ami egy 16A hálózat kimaxolásához kell, beépíted napelemes kapacitásként. Utána máris végtelenszer környezetszennyezőbb lesz új gépet venni a P4 helyett, akárhogy is marketing-bullshitelnek multiék a Wattlefaragó, TDP-idealista környezetvédelem™ illúziójának erőltetésével.

Mindennek, ami nem bomlik le a természetben, gondoskodni kell az újrahasznosításáról, ez eddig sem volt kérdés. Megbízni pedig azt bízzuk meg vele, aki a legkevesebb környezetkárosítással teszi ezt meg.

A jobb minőségű napelemeket manapság már 30-40 évre tervezik, tehát kisebb eséllyel és jóval kevesebbszer lesz szükség a napelemek újravásárlására, a régi kidobására. Valószínűleg 40 év után is működnek majd, csak kisebb kapacitáson, tehát megint csak az almát a körtéhez tipikus esete, amikor a szoftveres elavulás miatt 4-5 év alatt kidobatásra ítélt okostelefonokhoz, vagy a software bloat miatt egyre lassuló PC-khez hasonlítod, esetleg megpróbálod multiék Wattlefaragó marketing-bullshitjének felsőbbrendűségét bizonygatni azzal, hogy sokkal környezetbarátabb™ 3 évente új PC-t venni, mert az újabb 5 W-tal kevesebbet fogyaszt.

Néztem Fairphone-t: Android. Én inkább többet fizetek, de nem akarok a termék lenni. De iPhone 12-vel az Apple is elkezdett értelmesebb irányba menni, szóval lassan, de haladunk.

Én azt mondtam, hogy én dolgozom rajta. Nem állítottam, hogy mindenki más ezt teszi, csak magamról beszéltem. Ezt viszont - tekintve, hogy sosem találkoztunk élőben - valószínű mégiscsak én tudom jobban. Nem?

Én azt látom, hogy a legtöbb dolog akarat kérdése. Pl.: errefelé meglepően sok az elektromos autó. 10 éve még azért nem fogadtál volna arra, hogy ez elterjed egyáltalán.

Kapufa: itt a UK-ben tudsz energia szolgáltatót választani. Én zöld energia alapú csomagot fizetek (valamivel drágább, de zöld). Valószínűleg itt az Albionban úgyis jobban fúj a szél, mint süt a nap és nem különösebben gazdaságos (ezt sem) kicsiben csinálni.

Én inkább többet fizetek, de nem akarok a termék lenni.

Apple telefonon is termék vagy.

10 éve még azért nem fogadtál volna arra, hogy ez elterjed egyáltalán.

Most sincs elterjedve. 10 éve még több esély volt rá, hogy elterjedjen, mert nem volt ekkora a médiazaj és az utca embere is józanabbul gondolkodott a környezetvédelmet illetően. Mára már mindenki beindította a kifogásgyárát, hogy neki miért nem éri meg tudatosan fogyasztani, vagy a környezetet védeni. Amire a klímaváltozást tagadó laposföldes-összeesküvéses körök és a téma iránt érzéketlen politika is mind jócskán ráerősítenek.

mégiscsak én tudom jobban. Nem?

Ha pénzt kapsz azért, amit az okostelefonon csinálsz és kizárólag csak azon lehet megoldani, akkor nevezhetjük munkának. Nem írtad, hogy pontosan mit csinálsz, ezért csak általánosságokban tudtam reagálni.

Én zöld energia alapú csomagot fizetek (valamivel drágább, de zöld).

Ezt jól teszed. Ezek után akkor maradjunk abban, hogy elhiszem, hogy megfizetnéd a felárat, ha az Apple telefonok etikus körülmények között, környezetbarát módon készülnének.

Ha pénzt kapsz azért, amit az okostelefonon csinálsz és kizárólag csak azon lehet megoldani, akkor nevezhetjük munkának.

Miért? Ha egy munkát kétféle munkaeszközzel lehet elvégezni, akkor az már nem munka?

Munkavégzés-e, ha az okostelefonoddal:

  • felveszel egy munkamegbeszélést, hogy később vissza tudd keresni az elhangzott információkat, tudj memot írni az ügyfélnek, stb.?
  • lefotózod a táblára rajzolt architektúra-terveket, hogy ne emlékezetből kelljen kódot írni?
  • belépsz az online meetingre, miközben utazol valahova?
  • öt perc alatt eloltod a tüzet az éles rendszerben ahelyett, hogy visszaslattyognál a gépedhez, otthagyva a kajádat az ebédnél?
  • hagysz jóvá requesteket?

Mobilról telefonálni kell, meg esetleg sms-t/MMS-t küldeni, netán bélyegkép méretű videókat vagy pirinyó fotókat csináln, nem tudtad? Minden máshoz bloat a telefon, meg fejlődésmánia, meg hasonlók... :-) Ja, és persze ha majd kidobják a 3G-t, akkor elég lesz a 2.5G, nem kell 4G/5G, mert az is csak tapicskolótamások hülyeségeihez, meg babzsák... Satöbbi. De szerintem te is ismered valamennyire hajbi "véleményét"...
 

Nem tudom, hogy a fősodratú szemellenződ vagy az eredendő csőlátásod és bigottságod az, aminek köszöhetően egy IQ=80 ösztönlény szintjén vagy csak képes megérteni, elkülöníteni bizonyos dolgokat, illetve levonni a következtetéseket.

Minél inkább próbálom elmagyarázni, mi a probléma a tömeges okostelefonhasználattal, annál jobban sikerül félreértened.

Bár, szerintem ezt szándékosan teszed.

https://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

Ha megemlítelek valahol, attól még nem neked szól, te nagyonhúgyagyú... Bár gondolom, fáj az igazság, meg az, hogy a világ olyan tempóban ment el melletted, hogyha "boomer"-nek titulálna téged valaki, az erőteljes dícséret és felminősítés lenne...

Már megbocsáss, én is a világ része vagyok. Attól még, hogy téged az motivál, hogy a környezeted ne tituláljon boomernek, így munkaebéd közben e-mail olvasgatással stréberkedsz a főnöködnek, meg egy haveri-munkatársi sörözésen is okostelefonos Wikipédián csekkolod le, mit mondott a másik és helyesen mondta-e, attól még nem mindenki ettől érzi jól magát és nem is jelenti, hogy mindenkinek így kell viselkednie, hogy ne™ maradjon™ le™.

A világ jelenlegi tempója pedig fenntarthatatlan. Még mindig józanabb lemaradni, mint ész nélkül sodródni az árral.

"munkaebéd közben e-mail olvasgatással stréberkedsz a főnöködnek" - stréberkedik a fene - ebéd közben nem olvasok e-mailt, de ha beesik egy hívás, egy sms, hogy áll az xyz szolgáltatás, akkor átgondolom, hogy ráér-e ebéd után, vagy sem. ha nem, akkor két fogás között szusszanva megoldom a problémát.

"Még mindig józanabb lemaradni, mint ész nélkül sodródni az árral." - Viszont ész nélékül lemaradni, és mindenki mást, aki nem teszi savazni folyamatosan... Nos, szerintem az az egyik legrosszabb választás.

stréberkedik a fene - ebéd közben nem olvasok e-mailt

Persze... Nyilván "nem", egyiket "sem".

Vagy egy munkaebéd során felmerült kérdésben a döntéshez további információra van szükség - akár a céges levelezésből, akár máshonnan

[1]

Ebéd közben e-mailt megnézni.... Szerencsés ember vagy, nincs olyan főnököd, aki ebéd közben is képes rákérdezni olyan dolgokra, amik e-mailben lettek egyeztetve, illetve amiről e-mailben van infód.

[2]

két fogás között szusszanva megoldom a problémát

Zeller Mérnök Úr, az üzemeltetés ChuckNorrisa™. Érdemrendet nem kérsz érte?

Viszont ész nélékül lemaradni

Nem ész nélkül maradok le. Oldalakat írtam arról az elmúlt 3 évben topikindítókban és hozzászólásokban, hogy hogyan, miként és miért használok régebbi gépet, régebbi oprendszerrel. Korábban se értetted és most se érted.

mindenki mást, aki nem teszi savazni folyamatosan

A savazást nem én kezdem, hanem a tech-multik marketing-erőszakától vérszemet kapott fősodratú mérnöki elit, beleértve téged is.

Most is te jöttél ide ratyizni, boomerezni, belépőkategóriázni, iqnukuzni. A Xiaomi döntéséről még nem ismerhettük meg a véleményed, de rólam első dolgod volt kifejteni. [1] [2]

Az "ebéd" és a "munkaebéd" fogalmának a nüansznyi különbsége vajon megvan? Van olyan, hogy akár belső társterületek munkatársaival, akár külső szállítókkal együtt ebédel az ember, és per definitem munkáról folyik közben a szó: munkamegbeszélés fehér asztal mellett. Tudod van az a szint, ahol ez működik, és megszokott dolog.
Ilyen körben bizony előfordulhat, hogy olyan információra van szükség, ami részletesen egy korábbi levélben volt.

"Zeller Mérnök Úr, az üzemeltetés ChuckNorrisa" - nem, csak nekem is volt olyan esetem nem is egyszer, mint gelei kollégának, hogy néhány parancs kiadásával megodlható problémával találtak meg olyankor, amikor épp nem voltam PC-kategróiás eszköz közelében, vagy azárt, mert épp ebédelni voltam, vagy azért, mert az üzlet hamarabb kezdett, mint én, és én még úton voltam a munkahelyem felé, és úgy hívtak fel, vagy egyszerűen home office alatt kint voltam a kertben, és tovább tartott volna a notebook-ot bekapcsolni, vpn-re felcsattanni, estébé, mint mobilról vpn-en bemenni ssh-val, és azt a néhány jól irányzott rúgást eszközölni a rakoncátlankodó kiszolgálón.

Lehet, hogy neked hihetetlen, de ha költséghatékonyság mellett jól vannak összerakava a dolgok, akkor a működési problémák zöme elég gyorsan orvosolható néhány jól irányzott lépésben.

"Nem ész nélkül maradok le. Oldalakat írtam arról az elmúlt 3 évben topikindítókban és hozzászólásokban" - amikben ellentmondást nem tűrő módon kijelented, hogy aki többet szeretne, aki mást, újabbat. korszerűbbet használ, az (és itt jönnek a jelzőid). Azaz nem tudod elfogadni, hogy másnak más az igénye, és ezt kifejezetten arogánsan és kioktató módon közlöd.
 

Beszéltél külön ebédről és munkaebédről. Előbbi esetben e-mail-ben szereplő információkra, amire a főnök ebéd közben rákérdez - mivel itt az ebéd szót használtad, így feltételezem, hogy nem munkaebédről volt szó. Ebben az esetben, akárhogy is magyarázkodsz, szimplán stréberkedsz a főnöködnek, ahelyett, hogy megmondanád neki, hogy most szeretnél nyugodtan enni, majd később megnézed, ha visszasétáltál a géphez.

Utóbbi esetben munkabédről beszélünk, ami tekintehtő egy szakmai megbeszélésnek is, annyi extrával, hogy van előttetek főttétel. Egy szakmai megbeszélésre, meetingre a jó szakember felkészülve megy be, tehát előzetesen visszakeresi azokat a levelezéseket, melyekben szereplő dolgokról szó lehet. Te ezt megspóroltad, felkészületlenül mentél oda és ezt kompenzálod a 3 évente újból megvett, környezetet szétromboló okostelefonoddal. Pedig, ha én lennék a főnököd, számomra sokkal jobban imponálna, ha fejből tudsz valamit és megbeszélés közben nem tapicskolsz. Szerencséd, hogy nem én vagyok.

csak nekem is volt olyan esetem nem is egyszer, mint gelei kollégának, hogy néhány parancs kiadásával megodlható problémával találtak meg

Egyrészt, ha ilyen egyszerűen megoldhatók ezek a problémák, miért nincs rájuk automatizmus? Továbbá, mit számít, hogy 5 perc alatt vagy fél óra alatt hárítod el, ha később úgyis születik rá automatizmus? Semmit.

Lehet, hogy neked hihetetlen, de ha költséghatékonyság mellett jól vannak összerakava a dolgok, akkor a működési problémák zöme elég gyorsan orvosolható néhány jól irányzott lépésben.

Ha jól vannak összerakva a dolgok, akkor nincsenek működési problémák.

nem tudod elfogadni, hogy másnak más az igénye

El tudom fogadni, amennyiben a munkaköri leírásodban benne van, hogy a nap 24 órájában, helytől függetlenül rendelkezsére kell állnod és 5 perc alatt el kell hárítanod a problémát, lehetőleg okostelefonról. Mivel ez nem teljesül, mivel túlzóan negatív és irreálisan lesújtó véleményed van a régi technológiákról, és mivel saját bevallásod szerint is a kényelem faktor dominál az okostelefon-használatodban, így nem teljesen racionális alapokon áll ez az igényed. Másfelől, attól, hogy neked feltétlenül szükséged van okostelefonra (tegyük fel), annak a hatmillió másik tapicskolónak nem lesz, akinek marketing-erőszakkal adták el. Ennek ellenére te az ő nevükben is szoktál többes számban beszélni, pedig a te üzemeltető macis igényeid (még ha jogosak is) egyáltalán nem támasztják alá 6 millió tapicskoló okostelefon-igényét. Nekik a menőség illúziójára, státusszimbólumra, hang- és szöveges alapú kommunikációra van szükségük, ami egy 10 éves QWERTY billentyűzetes S40-es Nokiáról megoldható lenne, technikailag, ha nem abban versenyeznének egymással multiék, ki tud jobban a régi eszközökkel inkompatíbilis lenni. Na jó, tisztelet a kivételnek. Ja nem.

kifejezetten arogánsan és kioktató módon közlöd

Nem én kezdtem. Leírtam a véleményem ebbe a topicba, a témáról, ahogy szoktam. Te jöttél ide ratyizni, boomerezni, belépőkategóriázni, iqnukuzni. A Xiaomi döntéséről alkotott véleményed [1] már úgy kellett kihúzni belőled harapófogóval, de engem első dolgod volt letámadni és pocskondiázni. [2] [3] Ne a tükröt hibáztasd, ha az arcod ronda. Ez ugyanúgy vonatkozik előbb vagy később csatlakozott fősodratú kollégáidra is.

Nem értem, a telefon miért lehet csak informatikus munkaeszköze? 

Nem értem, hogy egy telefon miért nem lehet munkaeszköz? Miért nem tudok érdemben TEAMS-en csatlakozni egy megbeszéléshez, elmondani a tapasztalataimat egy témáról, amely hatására valamilyen irányba folyik tovább a fejlesztése egy szoftvernek? A PC mivel tud többet, mint az én hangom és a kijelzőn általam látott folyamatábra?

Miért ne lehetne levelet írni telefonon? Jön egy levél, hogy az adott érték most 0.12 vagy 0.15, mert nem tudják. Megválaszolod, hogy 0.12. Vagy bekapcsolod a PC-t, bebootol. Elindulnak a bloadjaid, majd vpn csatlakozás, amihez persze PC-n jelszót ki kell keresni egy txtfileból(mert ezt kaptad jelszónak: dfshjkdfhklséfhjkséfeshkléfhélfhélfshjéfshJÉfhéfHÉfh), begépelni, és csatlakozni a céges hálóhoz. Outlook elindul, letölti a leveleket, megkeresed, válasz gomb, és beírod 0.12.

Tényleg ez már munka!

 

Esetleg felveszel egy leképzést telefonon, hogy gyűjt a kamera, pl marketing célra. Miután felvetted, átküldöd pc-re. De bekapcsolhatom a pc-t, veszek egy nagyonhosszú, akár 100 méteres usb hosszabbítót, persze tápról megy: ezt elviszem a kameráig, ahol csatlakoztatok egy fos webkamerát, és felveszem azzal a folyamatot. Igen! Ez tényleg munka!

Ha pénzt kapsz érte, mindenképp munkavégzés, de nem minden esetben van feltétlenül szükség okostelefonra, tehát a munkavégzés önmagában nem indokolja az okostelefon meglétét - ez volt a mondandóm lényege, ha esetleg nem értetted volna.

Ez például szimpla kényelmeskedés:

öt perc alatt eloltod a tüzet az éles rendszerben ahelyett, hogy visszaslattyognál a gépedhez, otthagyva a kajádat az ebédnél?

Amúgy meg, rakd össze a rendszered normálisan, hogy ne kelljen tüzet oltani, és utána zabálj nagyokat. Nem beszélve arról, hogy nettó pofátlanság okostelefonozni pl. egy közös ebédnél. A gépet meg nyilván bekapcsolva hagytad, hadd fogyassza az is az áramot, totál feleslegesen, hiszen mérnök uraságod inkább okostelefonról tűzolt.

lefotózod a táblára rajzolt architektúra-terveket, hogy ne emlékezetből kelljen kódot írni?

Amit megtehetnél laptop webkamerával, rendes (kisebb méretű) fényképezőgéppel, de akár le is rajzolhattad volna magadnak rendes UML diagramba laptopon, miközben az architect elmagyarázta. Ez a táblás irkafirkákhoz képest még hozzáadott érték is lenne.

felveszel egy munkamegbeszélést, hogy később vissza tudd keresni az elhangzott információkat, tudj memot írni az ügyfélnek, stb.?

Megintcsak hely és idő függvénye, hogy honnan folytatod ezt a megbeszélést. Ha Zeller Mérnök Úr munkamorálját megszégyenítő módon a puszta közepéről szolgálod az ügyfeleid online vagy telefonos megbeszélésen, akkor feltétlenül szükséges. Ha otthonról, vagy irodából, akkor erősen megkérdőjelezhető.

munkavégzés önmagában nem indokolja az okostelefon meglétét

Oké, ez így már árnyaltabb. Sok feladatkörben valóban nem szükségszerű, de még így is nagyban megkönnyítheti az életed. Szóval ja, kényelmeskedés, de számítógépet is azért használunk, hogy ne papíron kelljen könyvelni, épületeket tervezni, árukészletet nyilvántartani, stb. Ezeket már akkor is csinálta valaki, amikor még boszorkányságnak tartották az elektromosságot. Az, hogy hol van a határ a jogos elvárás és a (pejoratív) kényelmeskedés között, az legjobb esetben is egy nagyon szubjektív vonal.

Amúgy meg, rakd össze a rendszered normálisan, hogy ne kelljen tüzet oltani, és utána zabálj nagyokat.

Ez egy konkrét példa volt. Tudtam, hogy aznap valamikor egy infosec stresszteszt miatt be fog dőlni a rendszer. Az A opció, hogy ülök a gépemnél egész nap, és hegyezem a cerkát, a B opció meg az, hogy csinálom a dolgomat, megyek kajálni, és ha jön a monitoringtól az SMS, akkor kiadok kettő db parancsot SSH-n. Nyilván kényelmeskedés, de a franc sem akarja, hogy egy 30 másodperces dolog miatt vigyázzban álljak egész nap. Desktop gépet meg nyilván nem viszek magammal egy étterembe. :)

Nem beszélve arról, hogy nettó pofátlanság okostelefonozni pl. egy közös ebédnél.

Remélem, megértették a kollégák, hogy munkavégzésért kapom a fizetést, nem a pho zabálásáért, és tudtak nélkülözni fél percre. :)

A gépet meg nyilván bekapcsolva hagytad, hadd fogyassza az is az áramot, totál feleslegesen, hiszen mérnök uraságod inkább okostelefonról tűzolt.

Ha egy órára lépek csak le, akkor valóban, sleep, aztán jól van az úgy. De hogy jön ez ide?

Amit megtehetnél laptop webkamerával, rendes (kisebb méretű) fényképezőgéppel

De miért vennék azért egy laptopot, vagy egy fényképezőgépet, mert le kell fozónom egy whiteboardot? Amikor ott az okostelefon, ami ezt is tudja?

de akár le is rajzolhattad volna magadnak rendes UML diagramba laptopon, miközben az architect elmagyarázta

Tízből kilencszer én rajzolok, nem opció. Most, hogy remote meetingek vannak, most is virtuális whiteboardra firkálok, mert nem lehet realtime aktívan résztr venni egy tervezésben és UML-t is csinálni belőle. Majd megcsináljuk utána, amikor ráérünk.

Megintcsak hely és idő függvénye, hogy honnan folytatod ezt a megbeszélést.

Igen. Például nagyon kényelmes, hogy bárhonnan részt tudok venni kisebb megbeszéléseken, és nem kell egy 15 perces egyeztetés miatt átszervezni az egész napomat. Ezzel rengeteg időm szabadul fel a párhuzamosítás miatt, az időt pedig nagyon fontosnak tartom, mert relatíve kevés jut belőle mindenkinek.

még így is nagyban megkönnyítheti az életed

Legalább is, a reklámok elhitették veled.

Tudtam, hogy aznap valamikor egy infosec stresszteszt miatt be fog dőlni a rendszer. Az A opció, hogy ülök a gépemnél egész nap, és hegyezem a cerkát, a B opció meg az, hogy csinálom a dolgomat, megyek kajálni, és ha jön a monitoringtól az SMS, akkor kiadok kettő db parancsot SSH-n.

Aznap kajálhattál volna otthon, bent az irodában, vagy időzíthettétek volna úgy a stressztesztet, hogy ne ebédidőben dőljön be. Nagyjából 1 órával kellett volna előre hozni, vagy odébb tolni. Nagy dolog lett volna tényleg. Azt a kérdést már félve teszem fel, hogy azt a 2 parancsot nem tudta volna-e a rendszer automatikusan lefuttatni, te miért kellettél hozzá egyáltalán, ha failsafe rendszert építettél.

Nyilván kényelmeskedés, de a franc sem akarja, hogy egy 30 másodperces dolog miatt vigyázzban álljak egész nap.

https://a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-dilemma

Nem kellett volna vigyázzban állni, csak elintézni, hogy gép elé juss záros határidőn belül és beírhasd ezt a két parancsot. Az SMS-t pedig egy 2G telefonról is tudtad volna fogadni.

De miért vennék azért egy laptopot, vagy egy fényképezőgépet, mert le kell fozónom egy whiteboardot? Amikor ott az okostelefon, ami ezt is tudja?

Miért veszel okostelefont, ha van laptopod, fényképezőgéped? Azt ne mondd, hogy soha nem volt laptopod, fényképezőgéped.

Tízből kilencszer én rajzolok, nem opció.

Akkor fogsz egy normális UML-designer programot és abban csinálod on-the-fly, és kivetíted. Vagy előre dolgozol.

Most, hogy remote meetingek vannak, most is virtuális whiteboardra firkálok

Amit vagy kiexportálsz, vagy printscreenelsz egy laptopról, desktop gépről. Okostelefonra továbbra sincs szükség.

nem kell egy 15 perces egyeztetés miatt átszervezni az egész napomat

Egy kis 15 perces megbeszélésre 2G telefonnal is be lehet hívni, vagy lehet olyan online konferencia szolgáltatásra előfizetni, ami visszahív a telefonszámodon. Pl. Teams, WebEx, Zoom mind támogatják.

"Aznap kajálhattál volna otthon, bent az irodában, vagy időzíthettétek volna úgy a stressztesztet, hogy ne ebédidőben dőljön be. Nagyjából 1 órával kellett volna előre hozni, vagy odébb tolni. "

Te meg elmehettél volna a mai trollkodás helyett kapálni, sétálni, nlcafé-ra észt osztani.

Vedd már észre, te nagyonhülye, hogy attól, hogy _neked_ nincs szükséged a kurblis telefon szintnél sokkal többre, még másoknak hasznosak azok a dolgok, amiket te ex cathedra kijelentessz, hogy nem kellenek. Neked, hajbazer-nek nem kell, másnak meg igen. És qrvára nem fogod tudni meggyőzni a világot az agyroggyant mániád helyességéről, ellenben mindenki annak fog tekinteni, ami vagy: egy múltban ragadt, erőszakos, egoista baromnak.

Pedig a felsorolt dolgokhoz nincs feltétlenül szükség okostelefonra.

_neked_ nincs szükséged a kurblis telefon szintnél sokkal többre

A Nokia C2-01 3G mobiltelefon a kurblis telefonnál sokkal több. Elég szörnyű, hogy a mai napig képtelen vagy reálisan szemlélni a technológiát, annak kronológiáját figyelembe véve. Két véglet létezik a fekete-fehér világodban: a csúcsmodern smart-idealizmus, amiket multiék ezüsttálcán kínálnak-marketingeznek és minden más, amit egyenlővé (vagy közel egyenlővé) teszel a kurblis telefonnal. Mérnök létedre a mintapolgára vagy annak a fogyasztói birka rétegnek, amiktől fogyasztást, tapicskolást és a kütyük X évenkénti újravásárlását várják a túl nagyra hízott gyártómultik. Ez a te szégyened és nem hiszem, hogy az enyém, hogy olykor felhívom rá a figyelmed.

Neked, hajbazer-nek nem kell, másnak meg igen.

Nem. Nem kell. Geleinek se kell (feltétlenül), csak kényelmeskedik. Ezt ő maga vallotta be. [1] Az pedig, hogy a többség megvásárolja, nem jelenti azt, hogy kell is nekik és ne lenne jó helyette a meglévő régi butatelefon.

Hogy kinek kell valójában azt kétféleképpen lehet megállapítani. Az egyik a reklámok betiltása (minden formában) és annak megfigyelése, hogy utána hányan vesznek új okostelefonokat a beígért új™ fícsörök és egyéb újrafeltalált kerekek miatt. A másik a felsorolt, okostelefonnal megoldott feladatokra okostelefon nélküli megoldás keresése. Én most az utóbbit választottam.

egy múltban ragadt, erőszakos, egoista baromnak

Te tekintesz ennek, néhány fősodratú kollégáddal együtt és ez inkább minősít titeket, mint engem, ugyanis a mondandóm megértése helyett folyamatosan támadjátok a véleményem, az értékrendem és a személyem. Emlékeztetnélek, hogy a hangadó mivoltotok ellenére, kisebbségben vagytok ezen a fórumon (is).

Továbbá, attól még, hogy neked és Geleinek feltétlenül szükséges az okostelefon, és főként munkavégzésre használjátok, a 6 millió okostelefon-tulajdonos többsége továbbra is csak tapicskol és divatból vesz új okostelefont, meg dobja ki a régit. Tehát a ti használati eseteitek nem indokolják a lakosság jelenlegi mértékű okostelefon-penetrációját. Az irracionális, marketing-erőszakkal és addiktív alkalmazásokkal mesterségesen generált "szükségleteknek" köszönhető.

"A Nokia C2-01 3G mobiltelefon a kurblis telefonnál sokkal több. " - igen, klépes vagy vele telefonálni, sms-t mms-t küldeni/fogadni, bélyegkép méretben sz@rrá tömörített videót csinálni, hasonló szinten fotózni, és amíg van, addig 3G-s mobilneted is lesz - utána viszont marad a 2.5G...

"Nem. Nem kell. Geleinek se kell (feltétlenül), csak kényelmeskedik." - Igen, toszd meg a libát, a technika azért van, hogy kényelmesebben éljünk. Azaz ne kelljen már mindenért notebook-ot vagy épp asztali gépet indítani, vagy odazarándokolni egy ilyen eszközhöz. És ugyanígy az információkhoz jutás se legyen már kizárólagosan telefonos szóbeli tájékozódás (menetrend, utazástervezés, ilyesmi...)...

"A másik a felsorolt, okostelefonnal megoldott feladatokra okostelefon nélküli megoldás keresése." - Vannak megoldások rá, valóban, csak ahogy fentebb írtam, a technika azért van, hogy egyszerűbb, kényelmesebb legyen az életünk.
 

igen, klépes vagy vele telefonálni, sms-t mms-t küldeni/fogadni

Ezáltal a hangalapú és egyszerű szöveges kommunikáció helytől függetlenül kipipálva. Ahhoz, hogy elmondjak valakinek valamit, nem kell ott lennie egy Teams, Zoom, Slack, Messenger, Viber stb. logónak, meg Isten tudja milyen, babzsákfejlesztők által összetákolt-gányolt proprietary audiokodekek, protokollok szarkupacára felépített bloated szutyok kliensnek. Amit természetesen esélyed nincs egy 5-6 évnél régebbi készüléken futtatni, a szoftveres elavulás és inkompatíbilitás miatt.

bélyegkép méretben sz@rrá tömörített videót csinálni

Igen, videót sajnos ennyit tud, de egy hagyományos mobiltelefontól nem is várok el többet.

hasonló szinten fotózni

Legalább olyan jól lehet vele fotózni, mint amilyen szarul hazudsz.

Fotó minta: https://www.gsmscore.com/device-images/nokia/c2-01/photo-sample/img1229…
Fotó minta: https://www.gsmscore.com/device-images/nokia/c2-01/photo-sample/img2075…

Ha ezt a két képet méretben és felbontásban is azonosnak vagy hasonlónak látod ezzel a minta videóval, akkor a hiba a te készülékedben, szemellenződben van, vagy olyan látásproblémákkal küszködsz, hogy már eleve amiatt sincs szükséged 240p-nél nagyobb képet vagy videót megjeleníteni képes eszközre. De legalább megint belerúghattál egyet a régi, hosszú távon jól működő technológiákba, azt a hangulatot keltve, hogy bélyegképhez hasonló méretű fotót lehet csak csinálni vele, kár, hogy kapufa lett végül.

a technika azért van, hogy kényelmesebben éljünk

Először is, nem ezért van, hanem azért, hogy élhetőbb életünk legyen, tehát ne kelljen megküzdeni az embertársakkal, az állatvilággal, a természettel, vagy a gémeskúttal az alapszükségletekért. Az élhetőséget nyugodtan mérhetjük abban, hogy egy évben hányszor kell kockáztatnod az életed azért, hogy egyél, igyál, hogy legyen fedél a fejed felett és ne fagyj meg éjszaka. Minél kevesebbszer, annál élhetőbb életet biztosít számodra a technológia.

A technológiának nem célja (és nem is szabad, hogy célja legyen) a kényelem, illetve maximum a nagyságrendi különbségek és a józan gondolkodás által kijelölt határokon belül. Ezeken a határokon túl a kényelem illúzió. Olyan illúzió, ami által sikeresebbnek érzed magad és praktikusabbnak azt, amit teszel, de ettől még nem lesz az. Pláne, ha ennek a minden 3. évben újból megvásárolt okostelefon legyártása (és a régi hulladékkezelése) közben szétrombolt környezet az ára. Ami pedig sok helyütt épphogy rontja az élhetőséget. Például azokban az elszennyezett városokban és környékén, ahol a 3 évente újból megvásárolt okostelefonokat gyártják. Az általad említett kényelmeskedések túllépnek a józan ész határain. Például az alábbi is, jócskán.

Azaz ne kelljen már mindenért notebook-ot vagy épp asztali gépet indítani, vagy odazarándokolni egy ilyen eszközhöz

Nem is értem, minek tartasz otthon notebookot, ha oda van ragasztva az asztalhoz. Vagy, ennyi erővel levágathatnád a lábad és közlekedhetnél szemmozgás által vezérelt okoskerekesszékben, hátra szerelhető okosjetpackkel lakáson belül és kívül, mert ahhoz nem kell mozgatni a végtagjaid, meg koptatnod az ízületeid ergo kényelmesebb™.

fénykép főnév
1. Fényképezéssel létrehozott, fényérzékeny papírra másolt kép.

Szó szerint talán nem, de hozza a szó eredeti értelmének megfelelő (tehát egy átlagos analóg fényképezőgéptől elvárt) minőséget? Igen.

HD-nak és HDR-nek már nem állná meg a helyét, de fényképnek fénykép és messze jobb felbontású, minőségű és kevésbé pixeles, mint a videofelvétel.

"Ahhoz, hogy elmondjak valakinek valamit," - oké, mondd el mondjuk 20-30 embernek, egy nagyobb megbeszélésen, csak telefonról úgy, hogy az a 20-30 ember 20-30 különböző helyen tartózkodik épp, merthogy covid okán egyébként is home office van. Nos?

A fotók lehet, hogy szerinted jók, szerintem meg fos minőségű, agyontömörített vackok - 9x13-ban nyomtatva a "talán" kategória. Pláne úgy, hogy mindkettő napfényes, világos időben készült, szó nincs az ideálisnál picit is gyengépp fényviszonyokról, vagy jelentősebb kontrasztról...

"Először is, nem ezért van, hanem azért, hogy élhetőbb életünk legyen," - az élhetőbb élet számomra azt is jelenti, hogy kényelmesebben, kevesebb idő- és erő ráfordításával tudjam elvégezni a feladataimat.

"A technológiának nem célja (és nem is szabad, hogy célja legyen) a kényelem" - A villanyvilágítás kényelmesebb,mint a petrós lámpa? Igen? És miért használod?! Merthogy a villamos hálózatok kiépültének is a kényelem volt az elsődleges célja. Ahogy a mobiltelefonnak is: hiszen kényelmesebb bárhonnan telefonálni, mint minden alkalommal keresni egy vezetékes telefont, és bízni abban, hogy az, akivel közölni szeretnél valamit, az a hívott számon csörgő készülék közelében tartózkodik, vagy oda tud sietni...

"Az általad említett kényelmeskedések túllépnek a józan ész határain" - Nem, nem a józan ész, hanem a te elképzeléseid határain. A kettő meg nagyon távol van egymástól.

"Nem is értem, minek tartasz otthon notebookot, ha oda van ragasztva az asztalhoz." - Nincs odaragasztva, de nem fogom mindenhova magammal cipelni akkor, amikor egy tenyérnyi eszközzel is meg tudom oldani a feladatok jelentős hányadát, ha szükséges. Képzeld, volt már oylan, hogy készenlétet adtam, és vittem magammal a picike netbook-ot egy túrára, mert akkor még nem volt okostelefon, sőt előtte egyeztettem a mobilosokkal, hogy a tervezett útvonalon hol lehet, illetve kell arra számítanom, hogy nem lesz 3G-s térerő.
Most, ha ilyen lenne, simán elég a mobilom, mert amit készenlétben mobilról nem lehet megoldani, az úgyis "bemenős" feladat lenne.

 

Az a probléma hajbazer-rel, hogy képtelen felfogni, hogy az "okostelefon" a nevével ellentétben egy miniszámítógép, amiben van kamera, kijelző és vezetéknélküli technológiák tömkelege, és MELLESLEG telefonálni is lehet vele. Neki ez egy telefon, amibe beleraktak egy rakat szart, hogy telefonálni ne legyen jó. Mert egy szemellenzős, más nézőpontját látni képtelen, demagóg fogyatékos. Baromi idegesítő, irritáló és szánalmas ezek miatt.

 

Az apple és a xiaomi meg kapja be, nem veszek tölthető terméket töltő nélkül, pláne amikor gyorstöltésre képesek ezek és legalább 4 szabványt támogató töltő kéne. Pláne hogy nincs olyan opció, hogy töltőt kér hozzá, vagy van otthon? És ezt ugyanazért az összegért.

A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt.

Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!

Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

"Az udvariasság olyan, mint a nulla a számtanban. Egymagában mit sem jelent, de sokat változtat azon, amihez hozzátesszük." - Freya Stark 1893 - 1993

Pedig fel van fogva. Én is rá szoktam néha világítani, hogy okostelefon != telefon.

Most már csak azt kéne megértened, hogy fenntarthatatlan olyan eszközöket használni, amiket az azonos funkcionalitás, sebesség, hatokényság és minőség fenntartásához 3-5 évente újra meg kell venni. Sőt a gyártók inkább az évenkénti újravásárlásra ösztönöznek marketing-erőszakkal. Szemellenzője annak van, aki ezt nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, meg kifogásokat gyárt, hogy az ő kis konzumvalóságában miért egyáltalán nem gáz X évente okostelefont venni.

Nem a miniszámítógép ellen vagyok alapvetően, hanem amit a konzumidiotizmus csinált belőle.

Legalább is, a reklámok elhitették veled.

Kb. egy perc gondolkodás után eszembe jutott 5 olyan példa, amivel már legalább egyszer találkoztam munkavégzés közben. De legyen, akkor a reklámok mondták.

Nem kellett volna vigyázzban állni, csak elintézni, hogy gép elé juss záros határidőn belül és beírhasd ezt a két parancsot.

Pont arról beszélek, hogy így meg nem kellett. :) Sem időzíteni, sem az ebéddel zsonglőrködni, sem az irodában enni, stb. Elmentem, kényelmesen megebédeltem, kényelmesen beszélgettem a kollégáimmal, és kényelmesen megoldottam a feladataimat.

Miért veszel okostelefont, ha van laptopod, fényképezőgéped? Azt ne mondd, hogy soha nem volt laptopod, fényképezőgéped.

Mert a laptoppal nem tudok fényképezni és telefonálni (nem, a webkamerás baszakodás nem fényképezés), a fényképezővel nem tudok SSH-zni és telefonálni, a telefonnal viszont tudok telefonálni, fényképezni, és SSH-zni is.

Egyébként jelezném, hogy nincs laptopom, sem fényképezőgépem.

Akkor fogsz egy normális UML-designer programot és abban csinálod on-the-fly, és kivetíted. Vagy előre dolgozol.

Kérlek, most olyan baromságokba ne menjünk bele, hogy egy több órás tervező meetingre előre megcsinálom az ábrát, amikor a meeting csak arról szól, hogy többen összeülünk, és együtt tervezünk, és azt rajzoljuk le. 

Amit vagy kiexportálsz, vagy printscreenelsz egy laptopról, desktop gépről.

He? Dehogy. Szerinted hogy rajzolok? Magam elé veszem az iPad-et, megfogom az Apple Pencil-t, és tapicskolótamás(tm) módjára rajzolok, amit a többiek a Teams-en screenshare-ként látnak.

Egy kis 15 perces megbeszélésre 2G telefonnal is be lehet hívni, vagy lehet olyan online konferencia szolgáltatásra előfizetni, ami visszahív a telefonszámodon. Pl. Teams, WebEx, Zoom mind támogatják.

Persze, a Teams támogatja, ha betalicskázol egy csomó plusz pénzt az alapdíjon felül. De minek? Céges gépe mindenkinek van, aki kényelmeskedni akar, az meg rég vett magának okostelefont.

Azért sokak felügyelnek hétvégén, vagy az esti órákban is gépet, amiről mondjuk e-mailben jöhet riasztás (vagy dedikált appban).
Ilyenkor azért örülök, hogy az esetek 95%-ban, ha hétvégén éppen vásárolni vagyunk, elegendő a telefonról ránézni. Sőt, ha gond van, annak is a nagy része megoldható telefonról.

A telefon sokaknál manapság már pont annyira munkaeszköz, mint egy desktop gép vagy laptop. Alig van már olyan feladat, amire manapság egy telefon ne lenne alkalmas.
Nyilván munkahelyen asztalnál ülve kényelmesebb a laptop, de van, hogy egy telefon alkalmasabb a feladatra. Pl. az UPC szerelők is telefonos appban kapják a munkalapot, és ott is töltik ki a munka végeztével. De a pizzafutárok is már telefonos appon kapják a címet (pl. Wolt, Netpincér GO, Bolt, stb...). De egy oksotelefon ki tudja váltani a desktop gép webkameráját is.

És ha csak otthonra nézzük, akkor is megéri az okostelefon:

  • Villanyóra állását be lehet diktálni okostelefonon, ha le is fényképezed az órát vele, azzal kiváltod, hogy évente jöjjenek leolvasni.
  • Sárga csekket be lehet fizetni bankkártyával ezen keresztül, plusz díj fizetése nélkül. (qr kódot beolvasva). Nálunk a kommunális adót sárga csekken kell befizetni, évente küldik a csekkeket, és nem lehet lemondani az adót, vagy mondjuk csoportos beszedést adni rá. Persze lehet utalni, és személyesen is be lehet fizetni, de telefonnal a legolcsóbb.
  • Otthon-automatizálással sok energiát tud spórolni a lakás, ha telefonról tudsz vezérleni nagyobb fogyasztókat (pl elektromos vízmelegítő, stb...), hiszen nem gyárt melegvizet hétvégén feleslegesen, amíg nem vagy otthon, csak a hazaérkezésed előtt 2 órával kezdi el újra melegíteni a vizet.

Persze tudom, mint megkerülhető, meg megoldható nélküle is, de egy jó okostelefon simán kiszolgál 3-4 évet (vagy többet is), és sokmindent ki tud váltani, amit így nem kell megvásárolnod.
Nálam ezeket váltotta ki: 

  • Webkamera asztali géphez,
  • Féynképezőgép,
  • Ébresztőóra,
  • GPS,
  • diktafon,
  • MP3 lejátszó,
  • USB-s SIM kártya modem laptophoz, 
  • Zseblámpa

Ezeket összeadva már igazából kötrnyezetbarátabb mobiltelefont venni, mint ezeket külön-külön.

Nagy Péter

Ezeket összeadva már igazából kötrnyezetbarátabb mobiltelefont venni, mint ezeket külön-külön.

Ezek minden háztartásban ott voltak 10 éve és legtöbbjük a mai napig működik. Tehát továbbra is környezetszennyezőbb új okostelefont venni.

  • Fényképezőgép butatelefonon is van, bediktálni arról is tudsz, képet is tudsz készíteni, nem kell kivinni a webkamerád a villanyszekrényhez.
  • MP3 lejátszó is már régóta van a butatelefonokban, a 10 évnél régebbiekben is.
  • Diktafon ugyanez a kategória, bár ha jó hangminőséget akarsz, akkor venned kell normális diktafont, normális mikrofonnal.
  • Ébresztőóra szintén van a butatelefonokban.
  • A zseblámpa minden egyéb más kütyütől függetlenül jól jön, pl. akkor, ha a többi kütyü lemerül. Egy kulcstartón elfér egy viszonylag erős, LED-es lámpa. Ja bocs, kulcsot sem kell magunknál hordani, vásároljunk okosotthont és okostelefonnal nyissuk.

Ezek minden háztartásban ott voltak 10 éve és legtöbbjük a mai napig működik. Tehát továbbra is környezetszennyezőbb új okostelefont venni.

Nekem 10 éve még éppenhogy csak lett saját háztartásom, és emiatt nincsenek is ilyen berendezéseim. Okostelefon mellett pedig nem is vásároltam belőlük, mert feleslegesek lennének.

  • Fényképezőgép butatelefonon is van, bediktálni arról is tudsz, képet is tudsz készíteni, nem kell kivinni a webkamerád a villanyszekrényhez.

Működő butatelefonom viszont már nincsen, és ami volt utoljára (SonyEricsson T610), az nem tudott olyan fényképet csinálni, amin egyáltalán látszódott volna a villanyóra állása. De családi képek készítésére sem igazán alkalmas, 640x480-as felbontással. (a villanyóránál kell látszóndia a mérőórán lévő vonalkódnak, 3 megapixel alatt nem éri meg nekiállni, nem fogja tudni beolvasni a rendszer)

  • MP3 lejátszó is már régóta van a butatelefonokban, a 10 évnél régebbiekben is.

Ami nekem utoljára volt butatelefon, abban még nem volt. Volt MP3 lejátszóm, de mára sajnos tönkrement, pedig több, mint 10 évet bírt.

  • Diktafon ugyanez a kategória, bár ha jó hangminőséget akarsz, akkor venned kell normális diktafont, normális mikrofonnal.

A mostani telefonom jobb minőségű felvételt készít, mint a ~10 éves Sony diktafon ugyanabban a tárgyalóban, ugyanarról a megbeszélséről. Diktafon ugyan van, de emiatt már nem használom.

  • Ébresztőóra szintén van a butatelefonokban.

Ez tényleg volt benne, és jó is lenne most is, de csak emiatt nem éri meg venni, hiszen van az okostelefonban is. Ráadásul az én okostelefonom (OnePlus) ugyanúgy ébreszt kikapcsolva is, így semmivel nem rosszabb, mint a régiek, de ébreszt akkor is, ha áramszünet lenne, ezzel szerintem jobb a kapható ébresztőórák 80%-nál.

  • A zseblámpa minden egyéb más kütyütől függetlenül jól jön, pl. akkor, ha a többi kütyü lemerül. Egy kulcstartón elfér egy viszonylag erős, LED-es lámpa. Ja bocs, kulcsot sem kell magunknál hordani, vásároljunk okosotthont és okostelefonnal nyissuk.

Kulcsom van, sőt, a powerbankban van led-lámpa is, ami nálam szokott lenni. 

Illetve akkor ha jól értem, a webkamera és az autós GPS miatt már megérheti okostelefont venni? Mert utóbbi kb ugyanannyi elektronikát tartalmaz, és a gyatra frissítéséi lehetőségek miatt ezeket sem használják 10+ évig.

Ilyen "okos-zárakat" amúgy senkinek sem ajánlanék még, egyszerűen nem kiforrott még a technológia. Hozzáteszem, hogy a hanyományos zárat sem tart tovább kinyitni, mint a telefonról vezérelhetőt. De az okoszár leginkább csak rengeteg hibalehetőséget rejt minimális plusz mellet, hiszen a telefont ugyanúgy elő kell venni hozzá, mint a kulcsot, ha nyitni akarjuk, és ráadásul ugyanúgy vinned kell magaddal kulcsot, hogy ne zárd ki magad, ha lemerülne a telefon. Mindemellé még a zár is lemerülhet (a 99%-uk elemmel működik, ilyenkor kívóülről egy 9 voltos elemről kell áramot adni nekik), szóval az mindenképpen csak a gond van vele, miközben minimális előnye van.

Az okosotthon készítés nem arról szól, hogy mindent ész nélkül tele kell rakni wifivel, és felhőszolgáltatáson ülő kínába bekötött berendezésekkel. Tudom, hogy valaki ezt csinálja, de ez ugyanolyan helytelen használata az eszközöknek, mint a konyhakéssel tömegmészárolni. Ha átgondolod, hogy mire lehet szükséged, esetleg mi megy egész nap pazarólan, akkor lehet ésszerűen is kiépíteni, ami nem azt jelenti, hogy az ablakot is motorral kell vezérelni.

  • Pl a hűtő/fagyasztó elé beköthetsz egy fogyasztásmérős berendezést, ami riaszt, ha a fogyasztás egy adott érték alá esik adott időintervallumon belül. Így ha elromlik a hűtőd, még az előtt tudsz lépni, mint hogy megromlana 20 kiló élelmiszer.
  • A bojlert vezérelheted távolról, így nem kell olyankor is 80 liter forró vizet tartanod otthon, amikor biztosan nem fogja senki sem használni. Nem csak hétvégén, hétköznap sem feltétlen kell egész nap 80 liter 60 fokos víz. (sem éjjel kettőkor, sem délben nem kell a legtöbb háztartásban két fő zuhanyzásra elegendő melegvíz, mégis majdnem mindenkinél van)
  • Vízbekötésekhez be lehet rakni egy vízszivárgás érzékelőt, ami riaszt, ha csőtörés van. Esetleg automatizálni is lehet, hogy elzárja a vizet. Nekem van érzékelőm, és még időben el tudtam zárni a vizet (automata elzáróm még nincsen), ezzel megmenekült a konyhabútorom, és ki tudja még mi minden más. 
  • Gázszivárgás érzékelő összekötve egy megfelelő elzáró berendezéssel nem csak jelez, ha gázszivárgás van, de el is zárja otthon a gázt. 

Ha okosan csinálod, akkor van értelme az okos-otthonnak.

Nagy Péter

"Végső soron pedig ugyanazt csinálod a 3x újra megvett okostelefonnal, mint 6-7 évvel ezelőtt. Amit a régi is el tudna látni, megfelelő szoftvertámogatással."

Ezt már többször írtad valamilyen formában, de nem igaz, maximum ha nagyon hunyorítva nézzük, hogy mi az az "ugyanaz".

Lehet, hogy a 6-7 éves telefonon is játszottál (például), csak nem olyan minőségben és olyan sebességgel. Lehet fényképeztél, csak nem olyan minőségben/felbontásban, nem olyan sebességgel, nem több látószögben. Lehet videóztál, de nem 4K-ban, vagy nem HDR-ben. És nem vágtad meg a telefonon a 4K videót (megint csak például, nyilván nem mindenki gerjed erre, de adott a lehetőség). Fizethetsz vele -ha van benne nfc-, csak mondjuk nem olyan kényelmesen - a biometrikus azonosítás hiánya miatt.

Valóban vannak olyan alapvető dolgok, mint pl egy sms, vagy email küldés, vagy a HUP olvasgatása, ami  ~ugyanúgy megy és nem is kell hozzá erősebb hardver, viszont van egy csomó dolog, amit -ahogy már írtam- a hardver fejlődés hozott magával. Sokkal erősebbek a SoC-k, jobbak a kijelzők, kamerák, stb, van egy csomó dolog amit használnak az emberek, minden szebben, jobban, gyorsabban megy. Lejjebb már írtam, pl használhatsz 5 éves, a mai napig támogatott iPhone 6s-t, de hiába támogatott, nem lesz benne egy csomó fícsör, amit az újabb hardverek hoztak magukkal. 
A legtöbb újdonság egyébként amire a nép gerjed, pont nem szoftveres, ergo teljesen mindegy mit portolnának vissza 6-7 éves vasra. A legnépszerűbb appok évek óta ugyanazok, az alap funkciók ugyanazok. Az sms, az insta meg a facebook vagy a telegram, vagy a webezés megy -ha nem is olyan gyorsan- az 6-7 éves vason is. De hiába vannak meg ezek, vagy hiába portolnának bármit is vissza, nem lesz hozzá 6"-os 1000 nites HDR Amoled kijleződ (ugyanakkora házban mint a 7 éves telefonban 5"), nem lesz biometrikus azonosításod, nem lesz több kamerád, nagyobb tárhelyed, gyorsabb SoC-d, nem tudsz vele fizetni, nem lesz gyorstöltésed stb.

"A munkaeszköz fogalma a desktop számítógépnél kezdődik."

Rendesen le vagy maradva a vilaggal, egy normalis IT munkahelyen mar hosszu evek ota nincs desktop gep. Mindenkinek laptop + az asztalanal van 1 monitor, esetleg billentyuzet + eger.

Igy barmikor barhol tudsz dolgozni, barmeddig lehetsz remote, barhol barmikor tudsz prezentalni, meetingelni, stb.

Elnézést, a desktopba a laptopot is beleértettem, de akkor az egyértelműség kedvéért: A munkeszköz fogalma a laptop számítógépnél kezdődik és a desktopoknál folytatódik.

De legalább beszólhattál egy jót a fejlődésmániás kirohanásoddal.

A villany/gáz/víz stb. óra leolvasó nem notebookot használ leolvasáshoz, hanem vagy egy célgépet (régi jó ipari Psionok, ha valaki emlékszik rájuk), vagy mobiltelefont megfelelő alkalmazással, ráadásul le is tudja fényképezni az órát.

Vannak olyan helyek, ahol a pincér a rendelés felvételéhez, nyomonkövetéséhez tabletet használ. És ez csak egy-két kiragadott példa. Az, hogy te ezeket nem tekinted munkának, téged minősít. Ha pedig ezeket nem gondoltad végig, szintén.

Az, hogy te ezeket nem tekinted munkának, téged minősít. Ha pedig ezeket nem gondoltad végig, szintén.

Pedig tisztán és világosan leírtam. [1]

Mely felsoroltaknak 50%-a inproduktív fogyasztás, a másik 50%-ra meg rá lehet fogni, hogy köze van a munkához, de érdemi munkának nem nevezhető. Kivéve, ha olyan specifikus munkád van, amit okostelefonról lehet csak elvégezni

Tehát nem én felejtettem el végiggondolni, hanem te felejtetted el körültekintően megismerni a véleményem, a leminősítésem előtt.

Tehát valami, amit okostelefonról _is_ és asztali vagy notebokk számítógépről _is_ elvégezhető, az miért is nem nevezhető érdemi munkának? Attól, hogy a te már megjelenésekor is a belépő kategória aljára pozícionált telefonodon nem oldható meg? Vagy attól, mert te "úgy gondolod"?

Attól, hogy van mobiltelefonra vpn kliens meg temrinál meg ssh, attól mindaz, amit egy szál ssh-n keresztül meg lehet csinálni, már nem is munka? Vagy csak akkor nem tekinted munkának, ha valaki telefonról csinálja?
 

miért is nem nevezhető érdemi munkának?

Válasz.

belépő kategória aljára pozícionált telefonodon

Attól semmivel sem fog többet érni a véleményed (és nem is lesz igazad), hogy a még mindig működő és a funkcionalitását azóta is változatlanul ellátó telefonomat minősítgeted le a sajátodhoz vagy másokéhoz képest.

Azzal, hogy egyeseknél vitatom az okostelefonok (pláne a 3 évente újra megvásárolt okostelefonok) szükségességét, nem savazom őket. A savazást nem én kezdem, hanem a tech-multik marketing-erőszakától vérszemet kapott fősodratú mérnöki elit, beleértve téged is.

Most is te jöttél ide ratyizni, boomerezni, belépőkategóriázni, iqnukuzni. A Xiaomi döntéséről még nem ismerhettük meg a véleményed, de rólam első dolgod volt kifejteni. [1] [2]

ex cathedra kijelentésed volt, hogy a munkavégzés eszköze nem lehet mobiltelefon. Az, hogy most ezt 'árnyalod' - azaz hazudsz, téged minősít továbbra is. A többi érved meg nem érdekel, egy része szimpla mosakodás, más része pedig tények ignorálása. Bújj vissza a kis barlangodba, én biztos, hogy nem fogok veled hosszan vitatkozni a hülyeségeiden.

Ha az IT munkahely nalad excel tablazatok kitoltogeteset jelenti, igen, arra tenyleg jo egy laptop is. Ha kell a teljesitmeny is, mert mondjuk tobbmillio kodsoros c++ projektet akarsz leforditani, valami komolyabb CAD, szamitogepes grafikas cucc, az ilyen szar laptopokon hasznalhatatlanul lassu. Nyilvan, lehet berakni ezt is cloudba, programot lehet ott forditani, realtime grafikat mar macerasabb anelkul hogy ne legyen tul nagy a latency, de a lenyeg hogy sok esetben, foleg ha nem nagy a csapat egyszerubb venni inkabb egy par jo gepet, mint par laptopot + cloud infrastrukturat beloni + olyan net ami birja is.

I hate myself, because I'm not open-source.

"Ha kell a teljesitmeny is, mert mondjuk tobbmillio kodsoros c++ projektet akarsz leforditani,"

Itt csekkoldCompiling WebKit részt.

Egy M1-es procival szerelt Macbook Pro (vagy egy szintén M1-es Mac Mini) gyorsabban fordítja le a komplett webkit-et, mint egy 2019-es Inteles Mac Pro (12-Core 3.3GHz Intel Xeon, 48GB, AMD Radeon Pro Vega II 32GB). Az M1-es Macbook Air csak azért marad le pár perccel, mert abban nincs aktív hűtés. 

Gondolom M1-en arm64-es webkitet fordit, intelen meg x64-et, csak hogy almat hasonlitsunk kortevel. De ha az apple tud ilyen performance-t kihozni egy mobil CPU-bol, akkor valoszinuleg egy rendesbol meg sokkal tobbet tudna, ahol nem azt kell nezni hogy ettol hany masodperccel lesz rovidebb az akkuido vagy hogy egy olyan pici par centis huto birja-e.

I hate myself, because I'm not open-source.

Realtime grafikát is lehet felhõben generálni. Amúgy ez nem annyira CPU hanem GPU kérdése. És igen, vannak már rá megoldások, sõt felhõben futó játékstreaming szerverek is, ahol akár egy 20 éves laptoppal is játszhatsz a legújabb címekkel. Azon persze szintén el lehet filózni, hogy mennyire jó is ez hosszabb távon. De zöld szempontból talán szerencsésebb. Vagy nem.

Igen, van felhoben futo jatek streaming, ha sakkozni akarsz nagyon jo, ha valami action akarmi van ahol szamit a reakcioido es nem vagy annyira szerencses hogy a szerverpark nehany szaz km-es korzeteben lakj kurva jo nettel, akkor kb hasznalhatatlan. Mint pl itt: https://www.youtube.com/watch?v=o6pf988yFSc

I hate myself, because I'm not open-source.

Ezt értem, de továbbra is fenntartom, hogy körbeugrálnátok, ha a tisztességes árat fizetnétek érte, amiben az új okostelefon gyártása (és a régi kidobása) és ezek minden fázisa által okozott környezeti károk is megjelennének.

Az a baj, hogy ezek a károk elég nehezen számíthatók. Pl. amit ma leraksz mit elektronikai hulladék, az 10 év múlva értékes nyersanyagforrás lehet.

Amiért viszont már felelősek multiék, a bloatware-eikkel, hogy a babzsákfejlesztőik képtelenek nem erőforráspazarló kódot írni.

Nem igazán. A legtöbb esetben a dolog nem a fejlesztõn múlik, hanem a funkcionalitáson. A gugli fejlesztõi ettõl persze szarhatnának sünit, de nem ezért, hanem Pl. mert nem sikerült egy normális driver modellt kialakítani, ahol a gyártók által az adott mobilhoz való egyedi szoftvert el lehet választani az OS többi részétõl. A másik süniszarató dolog a droidban, hogy az SD kártya korlátozottan használható, ergo annyi SD tárhelyet tudsz használni normálisan, ami a telefon "belsõ memóriája". Én nyáron a 4 éves telómat alapvetõen ezek miatt cseréltem le: a rajta lévõ 6.0-ás droid már finoman szólva nem volt teljesen biztonságos, és nem lehetett újabbra cserélni, a belsõ memória pici volt és nem fértek el a programjaim, a beépített fényképezõgép felbontása sem volt túl jó a mostaniakhoz képest, és végül elromlott a közelségérzékelõ, így telefonálás közben a fülemmel állandóan bekapcsoltam a kihangosítót.

Mondjuk ebbõl a kamerával együtt tudtam volna élni, és igazából az elsõ, a második és fõleg a negyedik volt a selyemzsinór.

érdemi munkához normális munkaeszközök kellenek

Sarló, kalapács. Egész nap a billentyűket nyomkodni nem munka, mondja a kubikos bácsi. Viszont egész komplex ügyviteli rendszereket lehet csinálni mobil eszközökre is, és van az az eset amikor nem feltétlenül jó ha egy laptopot kell magaddal hurcolni. Amúgy ez ráadásul csak itt európa keleti felén újdonság, a világ civilizáltabb részein már a windows mobile-ra is csináltak egész komplex alkalmazásokat (tudom, mert én is dolgoztam ilyen fejlesztésén). És nem véletlen, hogy ez az amúgy mai szemmel roppant gagyi platform a mai napig létezik, pedig a MS már vagy 12 éve bevetette a helyét sóval. És hidd el, akik veszik nem faszbúkolni veszik.

Mielőtt azt hinnéd, mennyivel környezetkímélőbb vagy azzal, hogy nincs autód, - és ezzel nyugtatnád magad - de kétévente rendelsz egy telefont, amit egy ~50 éves dízeltechnológiával működő hajó fog idehozni neked, nézd meg ezt.

It is our choices that define us.
Thinkpad X1 Carbon | Arch linux

Az első 3 perc után:

- Outdated a content, a hajók üzemanyagának kéntartalmát már szabályozzák:

https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/soha-nem-latott-valtozas-jon-…

- Egy hajóban elképesztően nagy mennyiségű áru fér el, releváns összeállítás az lenne, ha egy kg áru mozgatását hasonlítanánk össze és a szárazföldi szállítás esetén az infrastruktúra kialakitását is beleszámolnánk a környezeti szaldóba, súlyozottan, ha ez lakott területeket is elér 

Erdemes a maradek x percet is megnezni belole, jopar indok van meg a kenkibocsatason kivul. Nem vagyok naprakesz az infokkal, de nem tul regota szabalyozhatjak, az is kerdeses, milyen szigoruan, tovabba az sem mind1, hogy hol leptettek hatalyba ezeket a szabalyozasokat, milyen vizi jarmuvekre vonatkoznak...

Gyanitom, hogy a merteke meg sem kozeliti az autoipart. Arrol mar kar is vitatkozni, hogy mennyi ideig hasznalnak egy tankert vagy a sok10 eves ladikokat halaszashoz pl., kisebb felujitasokkal egyutt. Gyanitom, hogy nem 10 ev a leselejtezesi idejuk. Szoval az 1.0-as verzioju szabalyozas mire merheto valtozast hoz, evtizedek fognak eltelni. Es az meg csak az 1.0.

Szal osszessegeben kar azzal ervelni hogy valakinek nincs autoja, amikor a nyugati vilagban a megvasarolt eszkozok lenyeges szazaleka (a telefontol, a habveron at, a cipoig) at van utaztatva a fel vilagon hajokkal. Nem 120g-mot utaztatunk fejenkent.

Es alternativa nincs az eu-ban mar nagyon sok termekre.

It is our choices that define us.
Thinkpad X1 Carbon | Arch linux

Vagyis akinek nincs autója, az N mértékben szernnyezi a körnezetet a hajón szállított áruk megvásárlásával, akinek van, az N+M mértékben, elvégre, ahogy írod, nincs alternatíva. Ez alapján mégis van értelme azzal érvelni, hogy akinek nincs autója, az kisebb mértékben szennyezi a környzetét.

Itt most nem értem a mondandód lényegét, azon kívül, hogy Tassadar kapott egy pontot. :D

  • Ki mondta/feltételezte rajtad kívül, hogy helyettesíteni kellene a vízi áruszállítást? Nincs alternatíva szerintem sem.
  • Vagy esetleg az a lényege ennek, hogy csak a tankerek szennyeznek az óceánokon alacsony minőségű üzemanyaggal, jóformán szabályozatlan motorokkal?

It is our choices that define us.
Thinkpad X1 Carbon | Arch linux

A hajókat hajtó motorok mindegyike szennyez, ez tény. Viszont nagyon fontos azt is látni, hogy a szennyezőanyagok kibocsátását tonnakilométerre kell vetíteni, azaz megnézni, hogy egy tonna áru egy kilométernyi utaztatásához mekkora kibocsátás társul. Ebben a naaaaagy hajók meglepően jól teljesítenek(!).

120 g. Egy licsi konzerv nehezebb. Szerintem fontosabb ritkábban, de jó minőségű, recycled anyagokból készült ruhákat venni vagy fair trade és sustainable árut venni, mint ezen pörögni (ezeket mind megteszem). Egy 3-4 éves életciklusú, lassan újra felhasználható (ld. Apple trade in program és iPhone 12-től a vegyszer használat) anyagokból készülő telefon (ami kb. 120 g) sokkal kisebb gond.

És de: az autó az 10 év alatt 1.5 tonna szemét (erős jó indulattal ennyi). Ebben a szálban 4 év alatt 120 g-on pörög a kolléga.

Ha Ázsiában nem szegnék meg az összes európai környezetvédelmi szabványt, akkor az európai polgárnak felkopna az álla. Mert hogy Európában lassan már egy nyúlketrecet nem tudunk nagy tételben, elfogadható minõségben elõállítani. Az asszony kapott ajándékba a melóhelyén egy nem annyira nagyon szép karácsonyfát ábrázoló asztali díszt, kb. egy falécekbõl összetákolt keret, rajta két vízszintes polc amire vagy 3-3 pici mûanyag gömböt erõsítettek. Erre azt gondolná az ember, hogy ez az a szint amit már Európában is le lehet gyártani, de nem, ez is Made In China. És ennek az idepöfögésébõl szerintem úgy 4-5 mobilt ide lehetett volna hozni.

Az valóban nem a multik hibája, hogy képtelenek vagytok vigyázni az okostelefonokra.

Én azért annyira nem értem, hogy miért kell üveg kijelző és hátlap a kevésbé törékeny plexi/műanyag helyett. A karcok ellen az 500 forintos fólia is véd.

nem is beszélve a 6000 km-ről való idepöfögtetésről.

Mennyi az a CO2 ami egy kiló árura esik a több száz konténerből leosztva? És hány gramm/km a budapesti futárnál?

A konténerhajó amúgy is elindulna, de ami érdekesebb, hogy lehet, hogy több CO2-t termelünk a készülék használatával, mint a gyártatásával+szállítással. Abban igazad van, hogy törekedni kell, hogy kevésbé szennyezzünk, de néha érdemes utánaszámolni a dolgoknak.

Ez a komment 5 gramm CO2-t juttatott a légkörbe ;)

Ha aggódnak a környezetért, akkor gyártsanak 10 évre okostelefont, megfelelő szoftvertámogatással.

Itt most milliárdosok arrogáns filléreskedését láthattuk, nem környezetvédelmet.

"gyártsanak 10 évre okostelefont, megfelelő szoftvertámogatással."

Az egész iOS vagy android alig múlt 10 éves (12-13). És nézd meg honnan hova jutottak mind hardver, mind szoftver és kapcsolódó szolgáltatások, ökoszisztéma szinten. Szép dolog a hosszú távú támogatás, csak az egésznek az egyik mozgatórugója a hardverek fejlődése. Lehetne támogatni még ma is egy 1st gen iPhone-t, vagy egy HTC Dream-et, csak attól még nem lenne benne touchID vagy faceID, nem lehetne vele fizetni (nfc), nem lehetne vele mai szemmel normális sebességel netezni (2G hálózaton), online zenét hallgatni, nem lenne használható kamerája stb. 
Én örülök a fejlődésnek, az első okostelefonomat ~11 éve vettem, de mai szemmel csak játék volt (meg kínlódás), ahhoz képest, hogy most mennyi mindenre és milyen hatékonyan lehet használni egy telefont.

csak attól még nem lenne benne touchID vagy faceID, nem lehetne vele fizetni (nfc)

De igen, lenne, mert akinek szüksége lenne faceID-re vagy NFC-re, az megvenné az erre képes, újabb készülékeket. Nem mellesleg a faceID pont egy szoftveres innováció, amit akár iPhone 1-re is lehetne backportolni, vagy bármilyen eszközre, aminek kamerája van.

nem lehetne vele mai szemmel normális sebességel netezni (2G hálózaton)

Pont 10 éve kezdték az LTE-t bevezetni. Akkorra pedig már volt országos 3G lefedettség, amivel lehet mai szemmel is normális sebességgel netezni, okostelefonon. Ezt nyilván te sem gondoltad komolyan.

online zenét hallgatni, nem lenne használható kamerája stb. 

Online zenét hallgatni a legnagyobb pocsékolás a világon, de egyébként miért ne lehetne? 3G-n is lehetett.

Mindig lesz egy olyan rétege a társadalomnak (early adopterek), akik megveszik az újat, mert kíváncsiak, szeretnék kipróbálni, felfedezni az új technológiát. Ez rendben is van. Ami már nincs, hogy egy okostelefont 4-5 évente újra meg kell venni, hogy ugyanarra használhassuk, mert vagy használhatatlanságig lassul, vagy szoftveres inkompatíbilitás áldozata lesz.

Az nem fejlődés, hogy a többség azért veszi meg az újabbat, mert a régire már nincs támogatás, csak azért, hogy ugyanarra használhassa. Az erőltetett növekedés, pazarlás. Az pedig eleve hazugság, hogy a multimilliárd dolláros tech gigászok ne tudnák támogatni akár az iPhone 1-et, mind a mai napig. Persze az már kiesik a 10 évből és nagyon kevesen használják, tehát valószínűleg tényleg nem lenne értelme.

Nem mellesleg a faceID pont egy szoftveres innováció
 

Őőő, nem. Ezt gondolták az Androidos gyártók is, ezért lehet az ő implementációjukat akár egy fényképpel is átverni.

https://m.youtube.com/watch?v=BGgQ9woZQOg

A FaceID elég komolyan támaszkodik a hardware-re:

https://m.youtube.com/watch?v=g4m6StzUcOw

https://m.youtube.com/watch?v=z-t1h0Y8vuM

Hevi nem fősodratú mérnök úr és ezt most helyesen javította ki.

Valóban összekevertem az Androidon elérhető tisztán szoftveres megoldásokkal.

Minden esetre, a lényeg nem változott.

  • Attól még az Apple simán kifejlesztheti a felhasználók arcát 3D scannelő módszerrel felismerő technológiát, hogy szoftveresen támogatja a régebbi okostelefonokat, illetve az iOS verziókra kiad hibajavításokat, kompatíbilitási csomagokat. Ez nem hátráltatná az új fejlesztéseket, hiszen általában a maintainer sem személyében, sem pozíciójában, sem munkaköri leírásában, sem képzettségében nem egyenlő a termékfejlesztőkkel, illetve az innovátorokkal, akik kikutatják, kikísérletezik és végül megalkotják az új technológiát. Pénz pedig van bőven. Az Apple aprópénzből tudná az összes eddigi iOS verzióját támogatni és néhány alapvető alkalmazást (pl. böngészőt) kiadni rá.
  • A tisztán szoftveres megoldásokat simán lehetne backportolni a régi telefonokra. Persze, gondolom ezt már nem akarod és nem is fogod megérteni.

"Az Apple aprópénzből tudná az összes eddigi iOS verzióját támogatni és néhány alapvető alkalmazást (pl. böngészőt) kiadni rá."

Mondjuk pont az apple a legjobb példa, hogy nem a támogatáson múlik ,hogy az emberek újat vesznek vagy nem. Az apple 5 évig ad támogatást, egy iPhone 6s még ma is kapja az iOS 14.x frissítéseket, mégis mindig rekord eladások vannak az újabb és újabb készülékeikből. Megveszik az emberek az újat, mert csak (pedig még drága is). Pedig használhatnák a mai napig a támogatott 6s-t.

Mivel nincs Apple telefonom nem tudom meddig támogatja.

De egy kérdésem lenne az aki 2 évente vesz uj mobilt miért fizzesen azért hogy az 10 évig támogatott legyen?

Te fizetnél e a telefonodra havi díjat, hogy támogatott maradjon. Évente szépen emelkedő összeget?

Mi legyen az ilyen telefonokkal? Az olcsó mobilok egyre inkább ismeretlen bértervezők munkái, a márka csak matrica rajtuk

Ki felelne azért, hogy egy 8-10 éves telefonra(oprendszerre) írt app működöképes maradjon?

aki 2 évente vesz uj mobilt miért fizzesen azért hogy az 10 évig támogatott legyen?

Mert szétbassza a környezetet a fenntarthatatlan módon gyártott termék vásárlásával.

Te fizetnél e a telefonodra havi díjat, hogy támogatott maradjon. Évente szépen emelkedő összeget?

Attól függ. Ha olcsón adják a terméket, akkor igen. Ha drágán, akkor nem, mert akkor kétszer fizettetik ki ugyanazt. Konstrukció kérdése egyébként. Szerintem mindkettő fajta hasznos lenne, olyan szempontból, hogy aki tényleg 2 évente szeretne új telefont, az havonta fizeti, és továbbadja majd valakinek, aki szintén, így nem kerül a szemétbe.

Ki felelne azért, hogy egy 8-10 éves telefonra(oprendszerre) írt app működöképes maradjon?

Az, aki a szoftverarchitektúrát összerakja. Azt nem ismeretlen bértervezők csinálják, hanem multimilliárd dolláros világcégek mérnökei. Persze, nyilvánvalóan erre a csak rövidtávon gondolkodni képes, trendbuzi, 8 magos 12. gen. CPU-n, 1 TB SSD-n, 64 GB RAM-on kényelmeskedő babzsákfejlesztők és babzsákarchitektek alkalmatlanok. Fel kéne venni néhány új, kompetens csapatot. Ha pedig jól csinálják, akkor nem kéne, hogy a szoftvertámogatás évente "szépen emelkedő" összegbe kerüljön.

Bármelyik mai multimilliárdos okostelefongyártó (pl. Samsung) vagy szoftvergyártó (pl. Google) képes lenne áremelkedés nélkül ezeket megcsinálni, csak le kéne mondani egy kis rövidtávú profitról (néhány buborékról befektetőék jakuzzijában és esetleg a 2021-re tervezett új yachtról). Cserébe fenntartható lenne a fejlődés, fenntarthatatlan vadtermelés helyett.

Mert szétbassza a környezetet a fenntarthatatlan módon gyártott termék vásárlásával.

Legyen beépítve a termék árába az újrahasznosítás költsége. Fel sem kell találni környezetvédelmi termékdíj.  

Attól függ. Ha olcsón adják a terméket, akkor igen

10 évre előre kell neki előre tekinteni, eddig nem igazán szeretnek előre számolni. Készülj fel vastagon megkérik az árát a környezettudatosság nem arra van, hogy te spórolj. Miele mosógép fogadjunk, hogy nem ilyett vettél pedig "azt megéri" javítattani. 

Konstrukció kérdése egyébként. Szerintem mindkettő fajta hasznos lenne, olyan szempontból, hogy aki tényleg 2 évente szeretne új telefont, az havonta fizeti, és továbbadja majd valakinek, aki szintén, így nem kerül a szemétbe.

Havidíj valószínűleg rögtön megjelennek azok akik azt mondanák már a telefon sem a tiéd ha nem fizetsz tégla lesz belőle. (nem telefont egy szolgáltatást vettél)

Meg gondolkozz, nézd meg az embereket aki egy 5-6 éves telót megvesz szerinted fizetné tovább? (ha nem muszáj) Az az egyre kevesebb embernek kellene befizetni azt a pénzt amiért a fejlesztők dolgoznak, ez mit jelent áremelkedést. Még kevesebb ember hajlandó fizetni ez az ördögi kör.

Az, aki a szoftverarchitektúrát összerakja

Miért? Itt a GDPR? honnan tudja az a szerencsétlen mérnök milyen törvényeket fognak hozni, és annak milyen következményei lesznek. Vagy a találnak egy biztosnági hibát  utána valami másként működik miért felne érte az aki kijavítja. Oldja meg az app készítője. Ja az már 8 éve nem törődik vele keresd meg fizesd meg, hogy oldja meg neked kell. 

Bármelyik mai multimilliárdos okostelefongyártó

Van egy rossz hírem más profiljához nincs közöd vagy a péknek is beszól ha esetleg 100% tesz egy egy termékre vagy a zöldségesnek?

Nekik azért van profiljuk mert évente x telefont adnak el ha évente csak x/10 telefon menne el hát igen csak megzuhanna az a profit. 

"Attól függ. Ha olcsón adják a terméket, akkor igen. Ha drágán, akkor nem, mert akkor kétszer fizettetik ki ugyanazt. Konstrukció kérdése egyébként. Szerintem mindkettő fajta hasznos lenne, olyan szempontból, hogy aki tényleg 2 évente szeretne új telefont, az havonta fizeti, és továbbadja majd valakinek, aki szintén, így nem kerül a szemétbe."

Akkor máshogy is felteszem neked a kérdést, mert érintett vagy benne. 64 bites "XP"-t használsz, support nélkül. Mennyi éves díjat lennél hajnaldó a Microsoft-nak fizetni azért, hogy az XP-s bőrbe varrt 2003-as OS-ed támogatott rendszer legyen? Te,mint hajbazer, mennyit szánnál rá erre? Forint/év vagy €/év összeget írj, ne mellépofázást. Utána meg jöhet a kérdés, hogy a Nokia-nak mennyit fizetnél azért, hogy az S40-et továbbra is támogassa? Azt tudjuk, hogy a nagyszerű és tökéletes telefonod a megjelenésekor ~30E Ft-ba került (listaáron, független készülékként). Itt és Ft/év illetve €/év a kérdés.

"Fel kéne venni néhány új, kompetens csapatot." - szedj össze egy jó csapatot, és jelentkezzetek, hoyg ti aztán qrvára meg tudjátok költséghatékonyan reformálni az egészet, 10+ éves támogatás, már most tudva, hogy 10+ év múlva a hardverben milyen tudás lesz, ráadásul babzsákfotel sem kell, sem technológia, ami kényelmet ad, sem semmi...
 

"Pont 10 éve kezdték az LTE-t bevezetni. Akkorra pedig már volt országos 3G lefedettség,"
Amikor ~11 éve megvettem az első okostelefonom, akkor emlékeim zerint vidéken még 2G-vel szenvedtem vele egy csomó helyen, 4G/LTE modem meg még sehol nem volt az akkori telefonokban, hiába kezdték el kiépíteni a hálózatot. Szerintem a normálisnak mondható mobilos netezés (online navigáció, videó, zene stream, stb) a 4G-vel jött el. Ehhez pl kapásból új telefon kellett, hiába volt már egy 1-2-3 éves okostelefonod.

"Ami már nincs, hogy egy okostelefont 4-5 évente újra meg kell venni, hogy ugyanarra használhassuk, mert vagy használhatatlanságig lassul, vagy szoftveres inkompatíbilitás áldozata lesz."

Abszolút nem igaz, hogy a használhatatlanságig lelassulna egy 5 éves telefon. Van itthon 2005-ös Galaxy S6 edge, tökéletesen működik. Az újakhoz képest lassúnak érződik, de nem azért, mert lassult, hanem mert az újak sokkal gyorsabbak. Egykori önmagához képest nem lassú, pont olyan mint volt, csak akkor más volt a mérce. A támogatás hiánya inkább az új funkciók és a biztonsági frissítések hiányán érződik. Amúgy simán használható, de mondjuk egy S10-hez képest elavult vacaknak érződik. Pont azért, mert fejlődött a vas, erősebb a SoC, több a RAM, jobbak a kamerák, ugyanakkora házban jóval nagyobb kijelző van, stb. 

"Az nem fejlődés, hogy a többség azért veszi meg az újabbat, mert a régire már nincs támogatás,"

Azért veszi meg a töbsség, mert -ahogy írtad is- mindig vannak akik megveszik, a többség meg látja maga körül a fejlődést, hogy a másiknak újabb van és nem akarnak lemaradni. Abban nagyon igazad van, hogy nem mindenkinek lenne rá szüksége. De szerintem ez az egész inkább emberi tényező (birtoklási vágy, irigység, stb), nem a támogatáson múlik. Én se használnék 10 éves telefont, egyszerűen mindig megkívánom az újakat, 2 évet bírok ki, ha egyébként meg vagyok elégedve egy készülékkel.

Az 5G nálam addig nem opció, amíg nem dobják a 4G-t :-)

Ennyi.

Csak ennyit kéne felfognia minden fejlődésmániás elemnek itt, hogy megértse, miért ész nélküli és fenntarthatatlan az a tempó, amit jelenleg az okostelefonokat orrba-szájba megvetetni akaró tech-multik és mobilszolgáltatók diktálnak.

Nem vagyok fejlődés ellenes. Az idézett mondatom szeretném bővebben kifejteni.

A 4G hálózat számomra mindenre elég, a teljesség igénye nélkül: navigáció, online zenehallgatás, hírek olvasása, csetelés, laptopra net osztása. Hiába gyorsabb az 5G, nekem ebből nem származik semmi előnyöm. Hátrányom viszont igen: a meglévő adatcsomagomhoz nem is kérhető, csak a jóval drágább csomagokhoz adja az 5G lehetőséget a Telekom.

De, van előny, ahogy a 4g-nek is az 5g-hez képest: mivel gyorsabban szolgálja ki a klienseket, egy időben több telefon lehet fen a tornyon, összességében mindenkinek jobb lesz. Az meg persze, hogy most még fizetős, mikor a 4g bejött először az is csak a legdrágább csomagokba volt, aztán szépen szivárgott le a kisebbekbe. Dominoba pl. csak 2015 év végén kezdték el bekapcsolni, és talán 2010-ben inditották el.

Ha jól tudom (fix me), a torony oldalán, a közös frekvenciákon simán kiszolgál az 5G torony LTE-t is (5G NR). Szóval ez kevésbé fájdalmas felállás, mint a 3G esetében. (Ergo LTE készülékkel jól ellehetsz még jó sokáig.)

Pá(rt)(l)fordulás. Így megy ez a miben is, kapitóliumizmusban?

Célbaértek: mi is róluk beszélünk. Ezt csinálta, az meg azt, mindig témában vannak. "mindig kell egy ellenség" mondták az 1984 című filmben, most "mindig kell egy hype" a fontos

A dobozt is elhagyhatnák már. Annak mégis mi értelme? Egyszer kiveszed és soha többet nem fogod visszatenni. Vagy kidobja az ember, vagy a fiókban tárolja az ember, a "majd egyszer jó lesz valamire" reményében, de persze soha semmire nem lesz jó és ott fog megrohadni a fiókban.

És szállitás közben mi védi meg a telefont, a jóisten? Tudod, valahogy el kell jutnia Indiából vagy egyéb párezer kilométeres helyről Alsóröcsögére, és addig bizony nem egy alulfizetett harmadik világbeli munkás fogja dobálni.

Vagy csak 1000mAh akkuval, de pénzért akár 5000-ig növelheted.

Persze csak előfizetés keretében, ha eladod, tovább már csak 1000mAh akkuval megy.

 

De gps, navi, play store, kijelző fele, sim slot, 3-4-5g, wifi, 5ghz wifi, ujjlenyomatolvasó, plusz ram, háttér, cpu cagok, stb. Van még hova fejlődni,.meg kell fejni a birkákat.

Mostanra annyi töltőm halmozódott fel, hogy évekig nem lesz szükségem újra, így én nem bánkódom, ha mától mindenki kihagyja a dobozból.

Éljen a kapitalizmus! Nemsokára az jön, hogy fizess előre, és nem kapsz lóf@szt sem. Abba kellene már hagyni ezt a mindent a profitért meg fogyasztásért.

Minden új telefonom legalább 2x akkora áramot és újabb generációs szabványt igényel a gyorstöltéshez = nálam a telefon generáció váltása a töltő generáció váltását is jelenti. Persze éjszaka jó a régi töltő, van ideje. De a táskában szeretem, ha olyan van nálam, ami alkalmas gyorstöltésre

Ezek a lépések nálam is megvoltak, de jobban belegondolva nincs jelentősége a töltési időnek, mert otthon, a kocsiban és a munkahelyemen is tölthetek bármikor. A HO miatt megváltozott a telefon használati szokásom, lazán elmegy három napot egy töltéssel, így ráérek kis árammal tölteni, amivel az akkunak is jót teszek.

Szerkesztve: 2020. 12. 27., v – 18:32

Szerintem az Applenél nagyobb majom nem létezik jelenleg ami a töltőket meg a környezetvédelmet illeti, ezzel a lépéssel a Xiaomi még mindig nincs kanyarban a gyökérségi versenyben :)

(lásd airpod, iphone, watch, ipad pro egymástól ELTÉRŐ töltőkkel)

(arról már telesirtam a hupos párnámat hogy a magsafe töltőből nem lehet kihúzni a legendás ultragagyesz apple kábelt. Természetesen az agymosottak szerint nincs vele probléma).

Szerkesztve: 2020. 12. 27., v – 18:44

Talán lehetne definiálni néhány töltési protokolt, amik támogatása esetén nem kell a telefon mellé töltőt adni. 
Ameddig két évente új protokolja van a töltésnek, hiába nem adják mellé a töltőt, úgyis meg kell venni egyet, ha akarsz gyorstöltést használni.
Erre jó lenne az USB-C-s Power Delivery szabvány, de annál is a legújabb 100W-ot tud legfeljebb leandi (20V 5A), miközben azon ügyködnek, hogy a 5000 mAh-s akkuk feltölthetőek legyenek 5 perc alatt. A mostani kereskedelemben kapható leggyorsabb töltődésű telefonnal már 125W-os töltője van, és ismerve a trendeket, 3 év múlva már ez lesz a középmezőny.

Így ha szeretnénk ténylegesen spórolni a töltők gyártásán és a környezetszennyezésen, akkor előbb ki kellene adni most egy legalább 250W-ot leadni tudó töltő szabványt, és akkor remélhetnénk, hogy a következő 6-7 évben használhatjuk azt a töltőt minden új telefonhoz. Különben csak oda jutunk, hogy külön dobozban érkező, rossz minőségű kínai töltőket veszünk majd a mostani telefonok mellé pluszban, amik külön hajón külön dobozban érkeznek európába, és talán még annyi időt sem húznak ki, mint a telefon, amihez vettük. Ez pedig nem környezetvédelem, hanem szándékos környezetrombolás, amit ráadásul mi finanszírozunk.

Mielőtt valaki leírná, tudom, hogy lehet a mostani piacon is jó minőségű töltőt kapni, de teljesen biztos vagyok benne, hogy a lakosság 95%-a a következő töltő nélkül megvett telefonja mellé a legolcsóbb, a kereskedő által ajánlott töltőt fogja venni, amit zsugorfóliában hoznak kínából kontlnerrel, darabját 20 centtért. Ezekben nem hogy újrahasznosított anyag nem lesz, már annak is örülhetünk, ha érintésvédelmileg nem életveszélyes.

Nagy Péter

Félkész termék helyett/mellett jön a féltermék?

Talán azon kellene dolgozni (akár más brandnél is), hogy az évente kiadott 30 millió fajta modell nagyobb része legyen javításra érdemes. Ne az legyen már, hogy pl egy 100khuf alatti telefon esetén a kijelzőcsere helyett inkább ésszerűbb legyen új telefont venni. Ha már környezetvédelem... 

Így van. Be kell látni, hogy a jelenlegi termelés nagy része - és ez nem csak a mobilokra vonatkozik, hanem szinte mindenre - alapvetően felesleges. Az egész körforgás csak a profithajhászásról szól, miközben teljesen szétkúrjuk a Földet. Alapjaiban kellene az emberiségnek újragondolnia a létezését, de erre bizony teljesen képtelen.

"tömeges" - értelmezésem szerint a vizsgált populációban az egyedszám nagyobb része

Tehát, ha őket vizsgáljuk, akkor bizony akár még "tömegesen" is előfordulhat.

Itt arra próbáltam utalni, hogy minden kimutatás, statisztika módosulhat egy megfelelően választott paraméter segítségével.

De miért kellene neki banálisan, és egysíkúan viselkednie, xiaomit használnia csak mert az övé a xiaomi? Az is lehet, hogy azt a tweetet egy 2008-ban, még a Xiaomi 2010-es alapítása előtt vásárolt iphoneon írta. Neked főleg meg kellene értened, hogy nem fogja lecserélni, csak azért mert közben neki lett egy telefongyártó világcége. Micsoda pazarlás™ lenne.

Belegondolva ez évtizedes telefonboltos trükközésnek vet véget. Több mobiltelefon-szaküzlet is azzal trükközött eddig, hogy a náluk telefonra kiírt ár csak a készülékre vonatkozott, és ha kérted a dobozt a tartozákokkal, az máris magasabb árkategóriát jelentett. Eddig ez a trükközés arra volt jó, hogy az árukeresőn előrébb kerüljön, és ha már ott van a szerencsétlen áldozat, úgyis megveszi a tartozékokat +5000-ért. Most viszont már nem fog +5000-et fizetni egy üres dobozért.

Nagy Péter

Azt hittem, hogy ebbe mindenki belefutott már, a nyugatinál volt egy Leila GSM nevű bolt, ott biztosan csinálták ezt. De tudom, hogy nem egyedi eset volt, a keleti és a blaha környékén is belefutottam már ilyen boltba, csak azok nevére nem emlékszem. De olyan is volt, hogy ki volt írva, hogy mondjuk egy telefon 23 900 Ft, de ha a tartozékait is kéred, akkor már 27 900 ft, és ha szeretnéd, hogy töltsenek rá magyar nyelvet (mert olyan szoftver volt rajta, ami mondjuk csak üzbégül tudott), akkor az még 2000 forint. Így 23 900 forintért ment kint a fénycsíkon, de 29 900 ft volt, mire olyan állapotban megkaptad, amit alapból feltételeztél róla.

De nem véletlen, hogy pl. a PartNero GSM (az általam ismert leg-korrektebb ilyen szürke-zónás GSM üzlet) oldalán külön ki van írva nagy betűkkel, mindenhol látszódóként, hogy "Az általunk forgalmazott készülékekhez, minden gyári tartozék megtalálható pl.: adatkábel, fülhallgató, memóriakártya, töltő, illetve minden készülék magyar nyelvvel rendelkezik.", mert sajnos a GSM boltok közt ez nem számít alapvetőnek.

Nagy Péter

A Galaxy S30 is tolto nelkul fog jonni. Just sayin...