Tanulni szeretnék

Jelenleg pedagógus/gyógypedagógus diplomával tanítok. szeretem a munkámat, de még fiatal vagyok és szeretnék váltani. Szívesen dolgoznék IT területen. És itt a gondom. Az IT hatalmas terület és nem tudom mi az ami felé érdemes nyitnom. Igazából minden érdekel a rendszerüzemeltetéstől a programozásig. Középfokú angol nyelvvizsgám van, de ami fontosabb értem, és beszélem is a nyelvet, tehát használható a nyelvtudásom. Van egy jó erős alapom leíró nyelvekből (html, xml, css), a Debian alapú linux rendszereket elég jól ismerem, alapvető hálózati ismeretekkel is rendelkezem. Jól elbodogulok az lxd konténerekkel és tanulom a dockert is. Túl sok pénzt persze nem tudok rászánni (értsd több millió forintot), de mindenképpen olyan képzést szeretnék, amivel, ha megjelenek egy állásinterjún akkor az elfogadható referencia. Figyelem! Nem szeretnék az "egy év tanulás után több millió forintos fizetésem lesz az IT-ben" típusú embernek tűnni, mert nem vagyok az. (Bár a 200ezres tanári fizetésemet gyanítom nem lesz nehéz túlszárnyalni) Egy alapot szeretnék, ahonnan majd elindulhatok és folyamatosan továbbfejlődhetek sok év alatt a gyakorlati munka során.  Kérdéseim:

-merre érdemes elindulni 2021-ben?

-hol érdemes tanulni?

Hozzászólások

1.) döntsd el mi érdekel és ebben az irányban keress állást.
2.) először menj el valahova alacsony bérért a szakmában kulimunkázni és a cégnél és a cég mellett képezd magad. Aztán vagy megfelelő mértékben emelnek vagy ismét keresel egy céget és így lépsz tovább.

2. ponthoz további kiegészítés, ha nem szerzel valamilyen diplomát, ami programozásról szól hangsúlyosan, akkor Magyarországon mindig az IT bértábla alsó részén leszel. Ami lehet még így is több mint amit pedagógusként keresni lehet, de egy idő után zavarni fog. 

4 nevű és típusú egyetemi programozó képzés van MO-n:

• programtervező informatikus - főleg azoknak akik a matekot jobban szeretik és matematikai problémák számítógépes megoldásával akarnak megtanulni programozni. Plusz kapnak sok direkt matek tárgyat. Pure matek mindenhol van de itt leginkább.

• mérnök informatikus - talán ez a legpiacképesebb képzés, természetesen a többi diplomával is válogatni lehet a jó munkák között. de ez adja azt a gyakorlatorientált tudást, amit első munkanapodtól hasznosítani tudsz és a cégek is szeretik.

• üzemmérnök informatikus - bprof bsc helyett és nagyjából az előző ligthosabb változata. kicsit kevesebb matek, hardver oldallal elektronikától fgpa programozásig kevesebbet kell foglalkozni. a klasszikus prog tárgyak azonosak. gazdasági tárgyakból is kevesebb van de azok úgyis csak töltelék tárgyak.

• gazdasági informatikus - a legkönnyebb programozó diploma, egyesek szerint nem is igazi prog szak. gazdasági tárgyakból értelemszerűen több van. valamiért az gazdinfós lányokból lesz általában a scum master :) Természetesen gazdinfós diplomával is sokkal előnyosebb helyzetben vagy mint prog diploma nélkül.

A nehézségről érdemes tudni, hogy az input kevesebb mint 10% -a megy ki outputként a kijelölt félévszám alatt, sőt közelebb van az 5%-hoz. Extra félévekkel már többen elvégzik de ez az arány is bőven 30% alatt van. Szvsz nehezebb az orvosinál de nem is 6 év és jobb fizetések várnak utána. 

Ha van elég pénzed érdemes lehet előtte elvégezni ez bootcampet valami normálisabb cégnél, mint a Green Fox. Ott munkát is adnak a végén. Programozós munka mellett lényegesen könnyebben el lehet végezni egy egyetemi prog szakot. 

:O

Tehat akkor ha kedvezmenyes osszevonasoknak koszonhetoen es kulon felmentessel a raepulo kovetlemenyek alol -1 evvel hamarabb vegeztem, az mennyi % ?

A fent emlitett szamaidnal a jogi karnak is jobb kibocsatasi ertekei vannak.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Attól függ mit végeztél korábban, ahonnan felmentéseket, azaz tárgyelismeréseket kaptál? 

A jogi kar egyáltalán nem nehéz. Elég a szorgalom, hogy elvégezd. Mivel már túlképzés van jogászból nem olyan jó diploma mint korábban.

A témanyitónak még annyit, hogy amiket írt az nagyjából az oprendszerek tárgyhoz jön jól. Viszont sok más tárgy van még és az oprendszerek pont nem szórótárgy. 

az oprendszerek pont nem szórótárgy

Attól függ hol, és ki tanítja. :)

PTE-n 2002-2003 környékén az volt.

Bár Pere Lászlónál minden tárgy az volt, még a Linux alapok is. 🤣

Cserébe viszont meg lehetett érteni, mert jól magyarázott.

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

A diplomához: van nem egy olyan ismerős, akinek nincs diplomája, de mégis jobban keres, mint egyik-másik diplomás, aki szintén az IT-ben dolgozik hasonló munkakörben.

Én úgy vettem észre - az elmúlt kb. 20 év tapasztalata alapján -, hogy itthon általában 3 helyre kell diploma az IT munkakörben:

- az első 1-2 munkahelyre, ha meg akarod úszni a pici pénzes melót (bár sokszor abból lehet a leginkább tanulni)

- állami szféra (ott a bértábla miatt)

- magánszféra, ha van EU-s pályázat, akkor ott lehet ilyesmi előírás

Én is elkezdtem az egyetemi képzést, de nem fejeztem be, pont a sok matek miatt. A sok matek nem is lett volna akkora baj, ha mondjuk az adott téma oktatója az első előadáson közli, hogy az általa oktatott tananyag mire lesz használható a gyakorlatban. Vagy akár csak azt, hogy melyik következő tárgyhoz lesz majd hasznos.

Ha az IT-s életének része a folyamatos tanulás (akár diplomás, akár nem), ott nagy baj nem hiszem, hogy lenne.

Van olyan, hogy egy gázszerelő mindenki másnál többet keres, meg egy általános iskolában soha nem tanító papíron technikatanár az alumíniumipar mágnása lesz, de azért nem ez a jellemző. 

Nevezzük most így, multiknál megnézik azért a diplomádat és azt is melyik műintézményből van. Nélküle aligha lesz 1 éven belül hétszámjegyű fizetésed. Amerikában ez másként van, de azt a tudást amit elvárnak leginkább mégis egyetemen lehet megszerezni, bár a papír ott kevésbé tényező. Szerintem kis pénzes munkahelyen nagyon kicsi valószínűséggel lehet olyan programozói ismereteket szerezni mint amit egyetemeken oktatnak. Megnézem azt a betéti társaságot, ahol neurális hálózás, vagy robotépítés, vagy valami komoly adatbázisra épülő munka van, miközben Oracle-re sincs pénz. Ilyen helyeken inkább rendszergazdai ismereteket, esetleg némi hálózati tapasztalatot lehet begyűjteni. Ez két-három tárgy egy programozó szakon, az első félévekben. Ezek mellett van még negyven másik tárgy. 

Vannak közöttük olyan tárgyak amiknek munkád során nem veszed hasznát, mint mondjuk mikroökonómia. Matekból is több van egy kicsit mint ami utána valóban kell. Bár ez területtől függ mert például lineáris algebra nélkül nehéz megérteni a neurális hálók működését. 

Abban biztos vagyok, hogy magyar egyetemeken kevesebben kapnak programozó diplomát mint amennyien erre egyébként alkalmasak. De aki megszerzi, az általában valóban alkalmas. 

Dede! :D

"A kutatás módszertanát itt olvashatják el." Ajánlom figyelmedbe. Az egyetemi szakon belül is van fragmentáció, kezdve a szakirányokkal, szakdolgozat minőségével és a témájával, versenyeken elért eredménnyel. 

Az elmúlt években elég jelentősen megugrottak a programozói fizetések. Fejlesztői bérek: még mindig alacsonyan repülnek a milliók.

"A kutatás módszertanát itt olvashatják el." Ajánlom figyelmedbe. 

Itt milyen filtert kell beállítani, hogy én is lássak milliós fizukat frissdiplomásoknál? 

Fejlesztői bérek: még mindig alacsonyan repülnek a milliók.

ellemzően a bérek havi bruttó 400 ezer és 1,2 millió forint között találhatók.

Nekem ebből megintcsak nem az jön le, hogy kijössz az egyetemről, és adnak egy millát.

Ezt írtad:

"Nevezzük most így, multiknál megnézik azért a diplomádat és azt is melyik műintézményből van. Nélküle aligha lesz 1 éven belül hétszámjegyű fizetésed."

Ebből nekem az következik, hogy friss diplomásként a munkakezdéstől számított egy éven belül hétjegyű lesz a fizetése. (Vegyük az állításodban szereplő számot bruttónak, az könnyebben összejöhet.)

Majd linkelsz egy cikket, ahol a Juniorok bruttó szintje még nagyon a 800 ezret se közelíti meg. Ha megnézed alaposabban a számokat, akkor a Medior (3-5 év) teteje, de inkább a Senior (5+ év) lesz a hétjegyű bruttó. Szóval a diploma után 1 évvel későbbi hétjegyű bruttó nekem se jön ki. :-)

Először is nem a diploma megszerzése után kezdesz dolgozni. Harmadik félév után már találsz infós munkát. Negyedik félév után a hallgatók elég nagy része dolgozik egyetem mellett. Ahogy írtam egyetemen belül nem egységes massza az összes progos hallgató. Nehezebb szakiránnyal, versenyeken elért jó eredménnyel téged fognak megkeresni és már a jó úton vagy. 

Egyetem kívül ezek az lehetőségek sajnos zárva maradnak. Egyetlen kivétel az it biztonság, ott egyetemtől függetlenül tudsz részt venni olyan versenyeken ahol elért eredménnyel (főleg első hellyel) jó állásokat tudsz megcsípni. 

"Először is nem a diploma megszerzése után kezdesz dolgozni. Harmadik félév után már találsz infós munkát."

Idézném az egyik oktatómat az SZTE-ről, aki elmagyarázta a kreditek lényegét. Akkor 180 kredit volt a BsC, ami ugye 6 félév. Félévente 30 kredit. Az ő megfogalmazása ez volt: a 30 kredit azt jelenti, hogy 30 órányi "munka" az egyetemen, azaz előadások, gyakorlatok látogatása. És ehhez még legalább 15-30 óra otthoni készülés lenne szükséges szerinte. Oké, ennek az "otthoni készülés"-nek lehet része az, hogy dolgozol valahol. Viszont nagyon sok melóhely a többi kolléga miatt normál munkarendes.

Nappalin ez, amit mondasz, nettó kivitelezhetetlen, ha katalógusos előadások vannak (nálunk voltak). Nekem annyi szerencsém volt, hogy az egyetemen kezdtem dolgozni, így kvázi nem kellett rohangálni a munkahely és az oktatás helyszíne között annyit.

Visszatérve: tegyük fel, hogy 2 évet dolgozik a 3 év BsC alatt és utána még 1 év. Na, ha ügyes és mázlista, akkor karcolja a hétjegyű bruttót, mert 3-5 év még mindig csak kb. Medior a táblázat szerint.

A https://www.mastersportal.com/articles/388/all-you-need-to-know-about-t… szerint egy kredit 30 munkaóra. (Igaz, egyes országokban ez kicsit eltér.) Egy félév/szemeszter jellemzően 30 kredittel számolandó, azaz 900 órányi munka. Nappali képzésben ennek egyharmada kontaktóra, azaz előadás/gyakorlat/labor. (Ami nagyjából 20 óra heti benti elfoglaltság, és nem 30.)

A maradék 600 órát kellene otthon felkészülni: dolgozatírásra, beadandók elkészítésére szorgalmi időszakban, illetve vizsgára a vizsgaidőszakban. Nem hinném, hogy ennek a felkészülésnek a része lenne a polcfeltöltés, vagy bármely nem informatikai jellegű munka, sőt én az informatikai betanított munkát sem igazán tartanám hasznosnak. Eléggé szkeptikus vagyok abban is, hogy bármely a céges termelőmunkának jelentős keretmetszete lenne bármely szemeszter tananyagával.

Levelező képzésnél a kontaktórák aránya 10%, tehát szemeszterenként 90 óra, nagyjából 3 hétvége. Viszont oda kellene mellé rakni még a 800 óra otthoni tanulást, ami jellemzően hiányzik.

A tanulás melletti munka a soft-skill-ekre biztos jó hatással van, amit egyre inkább el is várnak a cégek. Viszont jellemzően a diák adós maradt a kontaktórákkal (miért kellene bemenni előadásra?), illetve a rendszeres otthoni felkészülés is elmarad (majd a ZH-ra összekapom magam). Emiatt rengetegen megcsúsznak, és több félévet ráhúznak a képzésre. Ezután már csak a cél lebeg a szemük előtt, hogy legyen meg a BSc diploma. Emiatt az MSc képzésnek már nem is indulnak neki, és egy jó évtized múlva jön az üvegplafon, mert előrelépni általában már nem elegendő a BSc.

Tudom, önállóan is lehet tanulni -- majd mindent így tanultam meg informatikából -- de jó pár zsákutcát kihagyhattam volna, ha lett volna az az irányvonal, amit a BSc-MSc képzés meg tudott volna adni. Másrészt értelmes ember tanul a hibáiból is, azokkal is több lesz.

AL

Nálunk ezt úgy vezette le, hogy 30 kredit, az kb. heti 30 óra előadás és gyakorlat. Ha 12-14 szorgalmi héttel számolsz, akkor 360-420 óra per félév. Ha még ugyanennyit hozzáteszel otthoni gyakorlásra/tanulásra, akkor az 720-840 óra, ami kb. ki is adja ráhagyással a 900 órát per félév.

"...sőt én az informatikai betanított munkát sem igazán tartanám hasznosnak..."

Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, mert igaz, hogy volt csomó olyan dolog, amire most Puppet/Chef/Ansible kerülne elő (de akkoriban még nem volt), viszont akkoriban lehetett gyakorolni a bash-t és a hálózatos dolgokat. Hogy ez mennyire betanított meló volt, az jó kérdés. Viszont szakmailag én elég sokat profitáltam belőle.

"...egy jó évtized múlva jön az üvegplafon, mert előrelépni általában már nem elegendő a BSc..."

Én azt látom álláshirdetésekben, hogy sok helyen, ahova a BSc kevés, oda már az MSc is az és minimum PhD kellene.

"Tudom, önállóan is lehet tanulni -- majd mindent így tanultam meg informatikából -- de jó pár zsákutcát kihagyhattam volna..."

No én ebből a szempontból kicsit hibrid utat követtem, tehát megvan az alapok jelentős része, de a többváltozós diff. egyenletek már nincs. Az előadó és a gyakorlatvezetők ritka rosszul magyaráztak, főleg a mennyiségre mentek, azaz legyen leadva. Hogy érti a delikvens vagy sem, az már nem számított. (Hiába jegyzeteltél órán és gyakorlaton, az sem igazán segített megérteni, kérdésekre az előadó nem válaszolt, gyakorlaton meg nem volt rá idő.)

Nézd, ha azzal a tudással kellett volna elmennem rendszergazdaként dolgozni, amit a Számítógépes hálózatok kurzus adott, akkor nem jutottam volna messzire.

Voltam állásinterjún - ha jól emlékszek - Bt-nél (lehet, hogy Kft. volt, de max. 5-10 fővel), ahol kutatás-fejlesztéssel foglalkoztak. Éppen futott egy EU-s projekt és az volt a terv, hogy drónnal automatán feltérképezik a parlagfüves területek helyét és nagyságát. A srácok megírták ugyan a parlagfű detektálós részt, csak a drónok alacsonyszintű vezérlésében nem voltak annyira képben. Ehhez kellett volna nekik egy emberke. Mint kiderült: ott jól jött volna a diploma az EU-s pályázat miatt. Viszont nem hiszem, hogy találtak rá diplomást, mert konkrétan megvolt, hogy mennyi bruttójuk van rá, ami csak kicsivel volt az akkori bértábla F1 kategóriája alatt.

Ami az adatbázisokat illeti: az Oracle mellett az utóbbi időben azért már van egy-két olyan megoldás, ami hasonlóan jó lehet és nem érte vagyonokat fizetni. Elég megnézni, hogy a nagyobb cégek közül kik használnak mondjuk PostgreSQL-t vagy MongoDB-t.

"De aki megszerzi, az általában valóban alkalmas."

Erre azt mondanám, hogy so-so. Az elmúlt 20 évben elég sok emberrel dolgoztam már együtt. Az én tapasztalatom az, hogy 10-ből mondjuk 7-8 alkalmas. Az egyetemen nem tanulsz például soft skilleket (sőt sokszor kifejezetten tilos a csapatmunka), így ez vagy megvan, vagy nincs. Vagy megtanulod az első munkahelyeden vagy nem. De konkrétan 5 éve volt egy olyan kollegám, aki konkrétan a képembe vágta: "Nekem már van diplomám, nekem már nem kell tanulni."

Ami meg a Lineáris algebrát illeti: igen, a Számítógépes grafikánál is visszaköszön. De ha ezt csak megemlíti a Lineáris algebra oktató, akkor máris picit motiváltabban állok hozzá. :-)

Félre ne érts: hasznosnak érzem, hogy jártam egyetemre és hallgattam néhány matekos és szakmai kurzust, mert így néhány dologban picit másabb szemléletet kaptam. Viszont kb. 20 év távlatában azt sem bánom, hogy nem lett végül diplomám.

"Az egyetemen nem tanulsz például soft skilleket (sőt sokszor kifejezetten tilos a csapatmunka)"

Mikor és hol szerezted ezeket a tapasztalatokat? 

Egy ideje ez már biztosan nem igaz általánosságban. Összesen 11 db féléves illetve több féléves projektet kellett csinálnom. Ebből 6 projekt kifejezetten csapatmunkára épült, mindegyik feltétele volt a jegy megszerzésének a tárgyból, sőt többnek az értékelése nagy súllyal a jegyet is befolyásolta. Szóval nem lehetett fél vállról venni egyiket sem. Kettő közülük ráadásul olyan nagyobb projekt része volt, ahol több csapat dolgozott együtt egy közös projekten. Mellettük ment nagy dózisban agilis módszertanok elmélete. 

"Oracle mellett az utóbbi időben azért már van egy-két olyan megoldás, ami hasonlóan jó lehet és nem érte vagyonokat fizetni. Elég megnézni, hogy a nagyobb cégek közül kik használnak mondjuk PostgreSQL-t vagy MongoDB-t"

MondoDB nem is egy kategória Oracle-lel. Van Oracle NoSQL Database is, amiből egyébként van ingyenes community forráskóddal. De maradjunk az sql db világnál. Ahol spórolnak az adatbázis költségen, ott az lenne a minimum, hogy odaadják nektek a licencdíjat fizetésként akik naponta feleltek a működéséért. Még így is eléggé gáz ha nincs support amit probléma esetén fel lehet hívni. A kisvállalkozói pitiáner vállalkozásokat szerintem jobb elkerülni. A végén te felelsz olyan incidensekért, ami az olcsójános hozzáállással szinte elkerülhetetlen egy idő után. 

"Mikor és hol szerezted ezeket a tapasztalatokat?"

2000-2007 között munka mellett az SZTE-n. Konkrétan volt nem egy eset, amikor két diák beadandója "hasonlított" egymásra (de nem ugyanaz!) és emiatt lett kinullázva mindkettőnek a pontja. Nyilván egy adott feladatot leprogramozni, ahol kb. ugyanazt az algoritmust kell használni nem igazán lehet 150-200 különböző módon lekódolni.

SQL és a működtetés: vannak cégek, ahol ugyanúgy tudsz supportot vásárolni opensource-ra. 

"A végén te felelsz olyan incidensekért, ami az olcsójános hozzáállással szinte elkerülhetetlen egy idő után."

Nem tudom, hogy itt konkrétan mire gondolsz. De mondjuk ha egy fejlesztő elcsesz egy táblát és ez adatvesztéshez vezet, akkor tök mindegy, hogy milyen DB van alatta, ha nincs használható mentésed. És ezen az se segít, ha az Oracle-nak fizetsz csilliárdot.

Volt már szerencsém melóhely kapcsán a HP, a Microsoft és az Oracle supportjához is és nem egyszer az volt a válasz hosszas konzultáció és levelezgetés után, hogy passz.

"2000-2007 között munka mellett az SZTE-n."

Az már régen volt, sok minden változott azóta. Jó a Szegedi Tudományegyetem de mint minden vidéki egyetemnél ott sincsenek közel sem olyan jó állások mint Budapesten. 

"Konkrétan volt nem egy eset, amikor két diák beadandója "hasonlított" egymásra"

Ilyen nálunk soha nem volt, legalábbis nem hallottam róla. Ahol másolást találtak, ott valóban másolás volt. Ritkán fordult elő ilyen. Teljesen igaz amit írsz, adott feladatra triviálisan hasonló kódok készülnek. Lehet, hogy a feladat sem lett jól kitalálva. Az elején nálunk a félévesek többsége egyénre szabott volt, vagy választani kellett és azért volt egyéni a feladat. Későbbieknél a keret volt fix és arra kellett egyéni ötletből témát kitalálnia mindenkinek vagy témaválasztás volt ott is. 

"És ezen az se segít, ha az Oracle-nak fizetsz csilliárdot."

Ha Oracle van és probléma merülne fel, ez egyébként ritka eset, akkor van support amire tudsz hivatkozni hárítani. Egyébként valóban az ő dolguk megoldani. Az elcseszett táblával mire gondoltál? 3NF szép dolog, nem is hülyeség, de egybehányt szörnytáblát is kezelnie kell tudnia egy normális adatbáziskezelőnek. 

"Az ő megfogalmazása ez volt: a 30 kredit azt jelenti, hogy 30 órányi "munka" az egyetemen, azaz előadások, gyakorlatok látogatása."

Ezt akkoriban így gondolták, de hamar rájöttek arra, hogy ez így nem működik :)

"Fel kell adni az 1 óra 1 kredit elvet és ezzel párhuzamosan csökkenteni kell a félévenkénti számonkérések számát"

"Nappalin ez, amit mondasz, nettó kivitelezhetetlen"

Írtam már nagyot változott a világ, legalábbis egyetemeken. Amit írtam az ma a realitás, legalábbis Budapesten. Nappalin a hallgatók nagy része dolgozik egyetem mellett. Elég nagy a munkaerőhiány, tudják kezelni a munkaadók a helyzetet, hogy egyetem mellett dolgoznak náluk. 

"Visszatérve: tegyük fel, hogy 2 évet dolgozik a 3 év BsC alatt"

Ha felhívtad magadra a figyelmet és kellesz nekik, meg fognak fizetni. Már az első hónapokban is jó fizetést kapsz, amint megbizonyosodtak arról, hogy hozod azt amit elvártak tőled jön a nagy fizu. Természetesen ennek ára van. Nincsenek haverok, illetve új haverok lesznek a régiek helyett leginkább a csoporttársaid közül, nincs buli, sok lemondás. Szerintem megéri. 

"Ilyen nálunk soha nem volt, legalábbis nem hallottam róla."

Szegeden volt ilyen (bíró néven), szívtunk is emiatt. (ZH és kötelező beadandók)

"akkor van support amire tudsz hivatkozni hárítani"

Adatvesztés esetén a főnököt és/vagy a megrendelőt pont nem fogja érdekelni. Volt egy sokkal korábbi Oracle-ben olyan bug, hogy adott karaktereket a táblába beküldve nem teljesen az tárolódott le, aminek kellett volna (és ehhez nem kell szörnytábla) és sokáig elő se jött a hiba, mert elvileg az is jó adat volt, ami bement, hiába a 3NF.

Illetve volt olyan is, hogy egy tök mezei rutin, jól tesztelt/dokumentált upgrade fordult keresztbe félúton. Ott pingvinezett a support, hogy ők még ilyet nem láttak. A megoldás az volt, hogy maradt a régi Oracle. Hogy mi lett a folytatás, azt már nem vártam meg.

"legalábbis Budapesten"

Örülök neki, hogy Budapesten jó világ van, de az ország nem csak Budapestből és Pest megyéből áll. :-) Ha már költözök, akkor előbb lesz külföld.

"Szegeden volt ilyen (bíró néven), szívtunk is emiatt. (ZH és kötelező beadandók)"

Szegeden volt akkoriban moodle? Vagy csak Dévényi tanár úr beszélt róla elméleti síkon? Most ott CooSpace van, ami fizetős de cserébe legalább sokkal xarabb mint az nyílt forráskódú moodle. 

Ha volt is, szerintem utána vezethették be, hogy eljöttem. Hogy a linkelt komment idején mi volt a helyzet, azt már passzolom. Lehet, hogy az Informatikai Tanszékcsoporton volt/van, de a CooSpace emlékeim szerint összegyetemi az SZTE-n (legalábbis dereng CooSpace link az ETR-ből).

2. ponthoz további kiegészítés, ha nem szerzel valamilyen diplomát, ami programozásról szól hangsúlyosan, akkor Magyarországon mindig az IT bértábla alsó részén leszel

Hál' Istennek bőven van kivétel. Ahol diplomák száma alapján mérik a fizut, az amúgy is kerülendő hely.

gazdasági informatikus - a legkönnyebb programozó diploma, egyesek szerint nem is igazi prog szak

Én gazdinfót végeztem -- szerintem sem programozói szak. Mondjuk soha, senki nem is állította, hogy az lenne. :)

A nehézségről érdemes tudni, hogy az input kevesebb mint 10% -a megy ki outputként a kijelölt félévszám alatt, sőt közelebb van az 5%-hoz.

Ez leginkább azért van, mert a hallgatók a koli részegen való lebontásával múlatják az időt, vagy ha ehhez nem elég részegek, akkor épp megpróbálnak azok lenni. Abszolutóriumot simán meg lehet szerezni az előírt idő alatt. Szakdogát szokás csúsztatni, mert azt simán lehet fulltime meló mellett is csinálni.

Ott nem annyira részegség és bulizás, mint a munkájuk elvesztése miatti felháborodás állt a háttérben. A felháborodást meg is értem, a harag levezetését már kevésbé. 

Nem a diplomák száma fontos hanem az, hogy milyen és honnan van. Ismerek magyar szakot végzett programozót, az a diploma nyilván nem akkora érték. De sok munkaadónál az ilyen diplomat is többet ér mint a semmi diploma, mert feltételez valami fegyelmet, együttműködési képességet. 

Gazdinfó szaknál sem mindegy melyik egyetemről van szó, ahogy azt korábban is írtam. Olyan egyetemen ahol van "kemény" prog szak is általában a gazdinfó is keményebb és többet tanulnak kódolni. Gyakran ugyanazokat a fő prog tárgyakat megkapják gazdinfósok, mert arra vannak oktatók, csak legfeljebb a zh könnyebb. Amelyik műintézményben meg a gazdinfó az egyetlen ilyen jellegű szak ott valóban kevésbé lesznek programozók a végén. 

Az Oktatási Hivatal szerint mégis infromatika a gazdinfó és egy kategória a programtervező informatikussal és mérnökinformatikussal. Hát lelkük rajta. 

Alapvetően az a lényeg hogy tudd, mit is szeretsz csinálni, de legkönnyebben valamilyen nagyvállalati üzemeltetést mondanék, helpdesk, sysadmon, valami multinál.

Helyileg merre szeretnél keresni majd állást? 

Egerből járt be kolléga, busz a Stadion metróállomáshoz jön. Ez 2 óra + ugyanennyi vissza de a kocsihoz képest lehet aludni.
Ez viszont komoly időkiesés a családtól. Eger környékén is tuti kell informatikára ember. Sok gyár Egerben és a környékén is. Informatika üzemeltetés pedig minden mikronál nagyobb cégnél kell.
Mint fentebb írtam, a legegyszerűbb végigjárni a ranglétrát. Először kulimunkázni és onnan felemelkedni vagy a cégnél vagy cégváltással. Ezt gyakorlatilag már januártól kezdheted.

másfél óra autópálya a főváros.

 

Táblától tábláig, utána még legalább 1 óra városi autózás. Az naponta 5 óra. Papiron szép, de a valóságban eléggé megterhelő / idő elbaszó mód lenne. Ha Pöstön akarsz melózni, költözz Pöstre, vagy legalább agglomerációba.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Codecoolt végzett srácokkal többségében jó tapasztalataim voltak eddig, multik is nyitottak arra, hogy felvegyék őket. Cserébe nem olcsó, és annyit kell vele foglalkoznod, mintha még egy fulltime állásod lenne.

Ha ez nem opció (esélyes, hogy nem), akkor imho LinkedIn Learning + bemutatható hobbiprojektek + egy-két certificate valamilyen témában, ami érdekel.

Mi behívtunk interjúra nem codecool, hanem másik ilyenben végzett srácot, leginkább azért, mert voltak már mögötte állások is, még kb klappoltak is, érdeklődés is, szóval úgy voltunk vele, hogy ennél jobban klappoló "tesztalany" biztosan nem lesz ilyenre. Az első körös szélességit egész elfogadhatóan megcsinálta (és itt is szoktak már "rendes" végzett emberek is pofára esni), bár bőven voltak intő jelek. Én már az alapján hajlottam arra, hogy azért vannak ezek benne, mert pont ennyire mélyen lát. A szóbelin ez sajnos be is igazolódott. Rendes, értelmes ürge volt, de teljesen tisztán kijött gyakorlatilag mindenből, hogy a tetejét megmutatta neki valaki, de egyetlen centivel mélyebben sem látja át, hogy mi mivel van. Értsd, kiszámolt pl netmaskot (ok, excellel, de volt neki valahol excelje), de hogy mire jó, azt már az istennek nem, tíz perc kínlódás volt eljutni a router szó kinyögéséig, és kb mindennel ez volt. Szóval biztosan (tényleg) van olyan környezet, ahol egyrészt jobban el lehet lenni a felszínen, másrészt tud a cég utó-invesztálni a lukak eltüntetésébe, de ha ilyen cipőben lennék mint végzett, nagyon-nagyon figyelnék arra, hogy olyan helyre kerüljek, ahol fogok még kapni rendes mentoringot, meg traininget, különben frusztrált jobhopper vagy szakbarbár lesz belőlem.

Hát, egy év alatt nyilván nem lehet mindent megtanítani, a Codecool is a legszűkebben vett programozásra koncentrál. Nem tudom, van-e ott bármilyen hálózati téma. De nyilván helyén kell kezelni ezeket a tréningeket is: arra jó, hogy el tudj indulni, aztán utána rád van bízva. Mint az egyetem. Imho ha sorbaállítanám az IT-s frissdiplomásokat, ott is lenne bőven meglepetés. :)

Persze. Nem is fikkantás célzattal írtam, egész egyszerűen tényleg nagyon kijött, hogy sokkal sekélyebb átlátása volt, mint ami egyébként lenni szokott akár egy friss diplomás fejében is*, márpedig ha ebben a melóban nem kulimunkát akarsz csinálni** (ami szar), akkor ezek kellenek. A hálózatos csak példa volt, ugyan ez volt a kódolás részénél is. Ezért a jó tanács, hogy ha majd ott tart, nagyon érdemes figyelni arra, hogy olyan helyre kerüljön, ha van kitől világképet kapni.

*és persze, a "rendes" helyről jövőkkel is elég szomorú tapasztalatok vannak, ott a magyar oktatásra jellemzően az szokott lenni, hogy ő mondjuk tudja, hogy OSI modell, csak amikor megkéred, hogy akkor próbáljuk meg ezt értelmezni pl egy REST APIra, akkor kiderül hogy a tankönyv és a valóság találkozása még várat magára.

** ill persze lehet használni a human skilleket is, akkor bőven jobban el lehet lenni a komoly műszaki háttérismeret nélkül, érdekes melók is vannak, igény is van rá (mert komoly hiány van belőle) és azért attól még IT az, nem csak az effektív bitvakarás a szakma.

Ne feledd, hogy az oktatási intézményekből kikerülő alapjában véve még kezdő. A probléma, ha ezután 5 év szakmában való munka után is ilyen szinten marad.
Az is igaz, hogy akit megtanítanak tanulni, attól hamarabb várható el, hogy 5 év szakmában való munka során képződjön, sokkal többet tudjon, használhatóbb legyen.
A gyorstalpalók egyfajta szakmunkásképzők. Itt képződnek az informatika szakmunkásai.

Viszont az életben jól szembetalálkoznak azzal, hogy az informatika területén még a szintek és szakmák kialakulásának hajnalán tart a cégek legtöbbje.
Azaz követelményelemzésre, tervezésre, kódolásra, tesztelésre, biztonsági tesztekre, üzemeltetésre ugyanazt az embert akarja sok cég használni ha ért az adott szakterülethez ha nem.

Nem feledem, a meglátás csak annyi volt, hogy (lásd fent is), hogy sokkal nagyobb a szakadék, így sokkal nehezebb lesz az 5 évben infót kapni, mert a seniornak sokkal kevesebb elméleti fogódzója lesz, ha magyaráz, neki meg sokkal könnyebben fog elmenni a feje felett a mondanivaló, ha nincs mihez kötni végre.

Szerkesztve: 2020. 12. 21., h – 10:23

+1 arra, hogy először azt lenne jó eldönteni, hogy mi az amit szívesen csinálnál.

Linux, hálózat, konténer alapokkal szerintem adná magát a devops terület.

Akár érdemes lehet befizetni egy-két most felfutóban lévő területről szóló Udemy kurzusra (pl gépi tanulás), mert akár kiderülhet, hogy az is érdekel. Ez 10-15$, és munka mellett néhány heti tanulást jelent. Ez teljes tudást közel sem ad, de az kiderülhet belőle, hogy miről szól az adott terület.

Udemy-n keresztul vegezz egy egy Kubernetes es par AWS tanfolyamot. Aztan tedd le a vizsgat mindkettobol... Azok alapjan amiket leirtal szerintem meg tudnad ugrani oket es akkor certified kubernetes administrator lennel illetve certified AWS akarmi... A vizsga letetele mellett azon felul nagyon jo ralatasod is lesz a fentebbi technologiakkal kapcsolatban... Ha dockerezel, pythonozol es alapveto ismereteid vannak akkor elerheto bar nyilvan kell hozza egy kis erofeszites.

  https://aws.amazon.com/certification/

  https://www.cncf.io/certification/cka/

Ez mindketto olyan vizsga amivel tetszoleges allasinterjun nyert ugyed van, es bar Magyarorszagon annyira meg nem megy a "felhozes", elobb utobb ugyis arra fele fog tolodni. 

Ha nincs meg a logopédiai szakvizsgád, csináld meg, helyezkedj el logopédusként és sokkal elégedettebben fogsz visszanézni az életedre 25-30 év múlva, mintha megpróbálnál átevickélni egy másik területre.

> Sol omnibus lucet.

Ha a pénz a lényeg:

Bármelyik multi szívesen lát, ott a legfőbb kritérium a gyakorlati angol tudás.

Ezzel (+ az említett témakörök ismerete) bármilyen területen találhatsz a neked tetsző témában munkát, ugyanis mindenhol munkaerő hiány van.

A covid-nak "köszönhetően" legtöbb helyen áttértek Home Office-ra, szóval a bejárást sem feltétlenül kell erőltetni - de legalábbis nem minden napos.

 

Ha inkább a tapasztalat szerzés és tanulás a cél, akkor sokkal inkább javasolt egy kisebb, mindent (is) csináló céget keresned.

szerintem az ilyen cégeknél is komoly munkaerő hiány van.

 

Az én tapasztalatom, hogy a valós - és kitartó - szakmai érdeklődés a legfontosabb legértékesebb tulajdonság egy kezdőnél.

(mert az állásinterjún mindenki az mondja ám, de aztán igen hamar kiderül, ha csak a "nagy lóvé" az egyetlen cél)

 

Azt viszont neked KELL eldönteni melyik terület érdekel, és arra KELL fókuszálnod, különben igen hamar "kiégsz".

(értsd: Ha nem azt csinálod a munkád során amit valóban szeretsz és érdekel, akkor igen hamar robotolássá válik bármelyik munkakör)

 

Én  az IT security területen dolgozom ~20 éve, ha esetleg ez érdekel keress meg privátban.

Igy van!

IT multihoz olyan embereket vesznek fel manapság akinek semmi köze az IT-hoz, de beszél angolul. Bármilyen IT tudás nyerő.

Help desk/Service desk-et felejtsd el, inkább valamilyen sysadmin terület ha az üzemeltetés érdekel (OS, DB, storage, network... )

Diploma senkit sem érdekel, a fizu inkább a szorgalomtól és fejlődéstől függ.

Ez igaz volna ha nem lenne kapcsolódó dolog* ahhoz amit ácsol. Nem panaszként írtam. Tényként. Előny, esetleg hátrány** ahogy nézed, ha bekerülsz egy csapatban ahol utóbbi dívik elég sok munka landolhat a lábadon (ha hagyod). Sajnos amikor krízishelyzet van akkor minden kollegialitás eltűnik.

* gyenge példa: ahhoz, hogy programozz nem ártana a logikán kívül érteni a hálózathoz, egyéb IO jellegű dolgok alaptulajdonságaival és mondjuk talán az OS memória kezelésével. Ilyenkor jön ki, hogy a pythonban scriptelt förmedvény még bevezetéskor elmegy majd megzuhan. Persze nem a cucc hibás, hanem a helikopter a hülye.

** az elvárásszint érinti azt is mit mernek rád bízni mivel az általános szint alacsony, inkább ne nyúlj hozzá, mert elromlik. Jó az ahogy 5 éve valaki nagy sikerrel megírta, erre *is* alapoz egy agilis működési model, mert amellett, hogy mérhetőséget növeli elvileg felfedezhetőbbé teszi a hibákat. (l*fszt mert ha koncepcionális gond van a kártyavár tökéletesen épül míg nem jön a szél)

(nem akart rant lenni tényleg, csak picit zavar, hogy szinte ajándék találni jó képességű munkaerőt pont az elvárásrendszer változása miatt)

Reklám következik: A Pázmány egyetem Bionika karával kooperációban csináljuk a Biodata analysis szakirányú továbbképzés programot. Egy év, full online. Az első csoport szeptemberben kezdett, a második februárban fog, pont nyitva van a jelentkezési időszak. Ha érdekel, nézd meg közelebbről. Ha van kérdés, szívesen válaszolok akár itt, akár magánban.

Csaba

Először is mindenkinek köszönöm a sok hasznos, segítő hozzászólást és üzenetet!

Ezek alapján két út áll előttem. 

1. Python programozás

2. Devops. 

Melyiket válasszam, ha szeretnék lehetőleg helyben, vagy kis utazással dolgozni? Melyiknek van nagyobb piaca, mivel találhatok hamarabb munkát? És csak legutolsó szempont a pénz.

Legelőszöris keress egy igéretes céget a környékeden és jelentkezz. Beszélj a szándékaidról és értelemszerűen most még kulimunkásként dolgozva náluk.
Mi baj történhetne? Legrosszabb esetben ugyanígy gondolkozol tovább a fórumon. Jobb esetben megállapodtok és már most télen elindulsz a pályán.

Ja és Python vagy Devops? Szerintem az a harmadik képesség fog megerősödni, amivel annál a cégnél felfelé ível a karriered. Tehát ez is eldől.

Én még sehol sem találkoztam azzal, hogy egy adott nyelv vagy buzzword lett volna a szükséges ismeret. Ez még még mindig elég tág fogalom. Általában valami feladat elvégzése a cél és jobb esetben ahhoz legjobban passzoló megoldásokat használnak a cél eléréséhez. 

Első körben programozás: algoritmusok és adatszerkezetek. Nyelvtől függetlenül, hogy egyáltalán tudd értelmezni aztán a nyelv specifikus dolgokat. Aztán, ha esetleg egy nyelv alapjait látod, akkor hamar találkozol azzal, hogy a való életben kb mindenütt sokféle frameworköt használnak, a nyelv csak egy keretet ad ahhoz. De amit csak lehet már kész csomagból kell felhasználni (fejlesztési idő és minőség / biztonság miatt is). 

A devops is egy nagyon tág fogalom, mert lehet valami felhős platform (google, ms vagy amazon) használata és ahhoz apik, automatizmusok készítése. Különbözö management és infrastruktúra figyelő megoldások. 
Vagy pedig magyar céges viszonylatban a cég elavult és alulméretezett szerverparkjának tutujgatása, azon futó szoftverek és szolgáltatások üzemeltetése. Jobb esetben hardver rakodás nélkül. 

Kicsiben, rövidebb módon, vagy akár előkészületként még akár egy programozó okj is megteheti. Hogy az alapokat ott megismerd. Az 2 év és már egy szakmai végzettség. Persze nagy a szórás, hogy hol tanítanak és hol osztogatnak csak papírt pénzért. Meg persze az egyénen is műlik, hogy tényleg megtanulja -e vagy csak a papírt akarja megvenni. Ebből is van tudtommal esti iskola / levelezős is talán. És az első 1-2-3 félévben rengeteget tud segíteni, ha esetleg egyetemi / felsőfokú szakképzésre (ez is okj, csak egyel magasabb kategória) képzésre mennél utána.

Egyébként esetleg olyan életutat is el tudok képzelni, hogy valami multinál először manuális tesztelőnek menni (ez kb bölcsészes útmutató alapján nyomogatni rendszert és az elvárt eredményt hozza-e ki), majd onnan automatizált tesztelés irányba - amikor egyszerűbb kódokkal, tesztelői frameworköt használva megírják a nyomogatás gépesített változatát. Majd onnan fejlesztői irányba menni. 

Ha olyan cégnél vagy, ahol saját terméket vagy szolgáltatást fejlesztenek, ott jobban bejárható ilyen út. Ha projekt alapú megrendelésekkel foglalkozik egy cég, az nagyon hasonló ahhoz, mint a munkaerő közvetítés és ott gyakran kell nagyon nagy váltásokkal megbírkózni (6-12 hónapok után gyakran teljesen más nyelven és rendszerre kell fejleszteni. Ahhoz kell valami általános alap és tapasztalat. Plusz valamivel stresszesebb is lehet.).

Annyira nem néztem utána, de azért másik szálon kicsit utánakerestem
https://hup.hu/comment/2565661#comment-2565661
Ez meg úgy látom az egyik régi tanfolyamgyár cég összeborulva egy állami iskolával.

Arra tippelnék, hogy ahol eddig is volt okj képzés, ott majd új kóddal és néven folytatják pontosan ugyanúgy, ahogy eddig. Csak az "intenzív tanfolyam" módot nyírták ki. 
Most a szakközépiskolai évekkel együtti (5 éves) változatot írják részletesebben, de gondolom lesz 2 éves képzésben is érettségi utáni formában, ahogyan eddig is volt.
Régen például egy olyan szakközépben toltam számítástechnikai programozót külsősként, ahol 4+1 éves szakközépiskolai osztályként ment ez. 4. év végén érettségiztek. És úgy lehetett külsősként becsatlakozni a +1 évre, hogy egy szoftverüzemeltető okj-t kellett vinni/csinálni közben és úgy lehetett vizsgázni a programozó év végén.

De volt ahol a nappali képzés délután volt, így csináltam gazdinfo okj-t. És szerintem iskolarendszerűben esti iskola is lehet. Szóval a fejkvótáért majd feltalálják magukat az iskolák. Az ösztöndíj meg vicc amúgy is ezeken, 8 ezer forinttal lassan bérletre sem futja :D

A cégek, a munkahelyek meg lehet telibetosszák ezeket és a nem akreditált tanfolyamokat is elfogadják. Ahogy eddig adatbázisból és sok másból is volt gyártóspecifikus nem állami rendszerű cert, úgy manapság felkapottak a programozó gyorstalpalók is. És ahol nem állami bértábla meg pályázatszipolyozás van, ott nem számít az államilag elismert végzettség.

Amúgy tök "vicces", hogy pár évente összekutyulnak mindent. A legutóbbi okj is már elvielg teljesen más, mint amikor én csináltam őket. Elvileg minden megváltozik, de végső soron semmi sem változik meg. Szóval nem frissek a tapasztalataim. Én 1999 és 2004 közt csináltam 4 okj-t :D

Lehet, h. nem lesz népszerű, amit mondok, de kb. ez a Mo-i realitás.
Egy informatikus diplomát megszerezni elég sok idő, pénz, és szívás.
Viszont BSC szintű diploma _kell_, hogy érdemben szóba álljanak veled állásinterjún.

Ezért  legyen egy "akármilyen" diplomád. Előny, ha olyan a szakdolgozatod, ami kapcsolatos informatikával.
És tudjál programozni - hogy a felvételi teszteket meg tudd oldani.
A realitás az, hogy nagyon kevés Mo-on az olyan pozíció, ahol zöldmezős fejlesztés folyik. (És ha van is, nem kezdőt fognak rendszertervezőnek felvenni.)
Ami tipikus: a sw. maintenance.
Nem a leglelkesítőbb feladat, de ha valaki jól megérti a mások által írt kódot - ez amúgy is hasznos, és fejlesztendő tudás - akkor szépen bele tudsz tanulni. Egy multi pedig tovább fog képezni. Ha nagyon ráunsz, másik project, másik cég.
A másik, az álláskeresők és az oktatás által elhanyagolt IT terület, a SW tesztelés. Becslésem szerint a multis sw fejlesztésznél 20-30% a tesztelők aránya. Vagy még több, ha a tesztfejlesztőket is ide számolom.
A végzett diplomások elenyésző része gondol erre az irányra.
Tény, hogy a teszteléshez valamelyst más gondolkodás kell. És aztán lehet itt nagyon lélekölő a munka, mint pl. GUI teszt.
De amúgy elég jó karrier irány.

Köszönöm. Ez érdekes irány lehet. Sajnos sem időm, sem pénzem nincs egy újabb diploma megszerzéséhez és hogy őszinte legyek a hideg kiráz a gondolattól, hogy újra a felsőoktatás bugyraiban találjam magam... Az akármilyen diploma valószínűleg nem a bölcsész diplomára vonatkozik, ha jól gondolom. :)

Mivel azt írod, hogy "Van egy jó erős alapom leíró nyelvekből (html, xml, css)" én a Javascriptet ajánlanám neked mint tovább tanulandó nyelvet.
- egyrészt alap szinten biztos hogy találkoztál már vele, ha HTML-el is foglalkoztál
- másrészt ezzel a nyelvvel már komoly backend rendszereket is meg lehet valósítani (NodeJS)
- harmadrészt innen már csak pár lépés, hogy a Flutterrel mobil app-ot készíts (a Dart nagyon hasonló a JavaScript-hez)
- negyedrészt amúgy is eléggé feltörekvő nyelv :)
- amit még ajánlok hozzá a TypeScript alapok megtanulása

Így ha később már jobban látod melyik terület érdekel (frontend, backend, mobile app) könnyebben válthatsz.
Persze ezekhez hozzá tartozik, hogy mindig van mit plusszban tanulni, mert ha frontendezel, akkor Angular, React vagy hasonló rendszereket is kell tudni (legalább az egyiket), backend-en meg mondjuk Express-t vagy egyéb keretrendszereket. A dockeres, konténeres dolgokat ezek mellett is érdemes tanulni / használni.

Mivel jó az angolod, én első körben biztos hogy Youtube-on elérhető online oktató anyagokat néznék.
Vannak nagyon jók. Most hirtelen sajnos nem találom, de a csávó olyan szépen beszélt, hogy 2x sebességgel néztem végig az anyagokat :) (és nem beszélt lassan)

Jelenleg pedagógus/gyógypedagógus diplomával tanítok. szeretem a munkámat, de még fiatal vagyok és szeretnék váltani.

Maradj nagyjából a pályádon és állj rá a gerincsérvesek érdemi gyógyítására (kb. természetgyógyász). Egy órára elkérhetsz simán 18-25 ezret, és még szeretni is fognak, hogy jót tettél velük (megmentetted őket a műtéttől). A mai világban pedig gerincsérvesből csak több lesz, és a jó tornász nagy kincs, amikor meg beteg az ember, kb. bármit hajlandó kifizetni.

Meglepő lehet ezt hallanod, de messze nem az informatikus keres jól manapság.

Egy kazánszerelő kontár faszkalap is alsó hangon ugyanennyiért tolja ki a pofáját hozzád, ha baja van annak a rohadt kazánnak tél közepén. Ráadásul a hülye informatikussal szemben a sarlatán kazánszerelő gányolására nincsen semmiféle érvényesíthető garancia. Ha elhúzta a belét a helyszínről, és másnap megint szar a kazán, hívhatod ki megint a tetves fajtáját, újabb ugyanennyi pénzért. Ha belengeted neki előre a telefonban hogy pénzt csak akkor fog látni ha legalább 1 hétig üzemelni fog hiba nélkül a kazán, az életben többet oda nem tolja a pofáját, kereshetsz másik hasonló faszkalapot. A pokolban rothadjon az összes fajtája.

Hülye multinál 5 mánáger meg főnök ugrálhat a faszodon mikor lesz már kész a kód, vagy javítod ki azt a kurva bugot ami miatt ott toporog már órák óta a konferenciahívásban a nagyonfontos üffél minden mánágere. A kazánszerelő meg ha nem találja a hiba okát, kalapál valamit alibiből, osztán megvonja a vállát tartja a markát és legfeljebb ide nem hívják többet, van 1 millió másik címe, hova idegeskedjen!

A 8 osztályt éppen elvégzett kéménybélelős kft-tulaj cigányokról hasonló véleményem van. 2,5 millió egy 20 méteres acélcsövet ledugni egy társasházi kéménybe, fél napig sem kellett dolgozni érte.

Na ez a nagy büdös kurva magyar helyzet, nem a hülye informatikus keres jól.

Ne is mondd az építőipart. Kérdeztem árakat külső szigetelésre, tetőcserére, térkő lerakásra és még pár dologra. Csak úgy repkedtek a milliók egy pár napos munkára. Visszaszámolva olyan órabérért van kint a kőműves-actimel-t fogyasztó szakmunkás, hogy nemhogy az én órabéremet hanem nagy cég mérnökének a kiajánlott órabérét is übereli.

Jeleneleg a támogatások, CSOK, most jövő felújítási támogatás, alakított egy olyan piacot, hogy aki itthon maradt lényegében pofátlanul elkérhet bármennyit. Pedig aki itthon maradt, az nem biztos, hogy a legélelsebb kés a fiókban, vagy egyszerűen, csak a sok munka miatt csúszik a dátumokkal, majd összecsapott munkát ad át. Általában a "vállalkozó" már dolgozni ki sem megy, hanem küld egy pár naplopót. 
Amikor rákérdeztem az árra, hogy nem-e sok ez, akkor az volt a magyarázat, hogy nem olyan egyszerű az a szigetelés dolog, meg kell hozzá speciális eszköz / szerszám.... ja nagy vízmérték, simító, állvány...
Az informatika pedig egyszerű, és semmi sem kell hozzá, tapasztalat, tudás, célszerszám, lényegében semmi, értem, mostmár miért keresem a töredékét. :)

Félreértettél, nem ezért kérdeztem.

A párom véletlenül pont gyógypedagógus (mint a topikindító), de e mellett hosszú évek alatt szerzett magának aerobic edzői, személyi edzői, jóga oktatói, gerinctréneres bizonyítványokat is, meg tartott évekig órákat is. (Vidéken, fillérekért. Fanatikus.)

Rákérdeztem, de azt mondja, hogy azok az oktatók, akiket régóta ismer, és tanították is, azok 4 év gyógytornászi végzettséggel sem kérnek el most sem Bpesten közel se ennyit. Gondolom, ez ilyen alkalmi, és néha lehúzós ár volt, ami fent szerepelt.

 

(Amúgy neki és nekem is van gázipari technikumunk is (a gáziparban dolgoztunk valaha, aztán ment gyógypedesnek, én meg vidéken rendszergazdának akkor még tűrhető pénzért).

Nekem még gázszerelő mestervizsgám is van, szóval a korrektebb oldalát ismerem a gázszerelőknek a korábbi időkből, de nagyjából vágom hallomásból, amit a szakbarbárokról írtál. Bár soha nem dolgoztam gázszerelőként, de többször felvetődött már a vicces gondolata, mert pár éve nem dolgozok. Viszont a saját néhány készülékeinken kívül nem szereltem soha, szóval csak futó gondolat még akkor is, ha a sok barbártól alapból menőbb lennék. :D

Mondjuk a kéménybélelést nem tudom, hogy csinálják társasháznál fél nap alatt acél csőből (gondolom rozsdamentes), hogy ha a szintenkénti kiállásokat is minden készülékhez minden emeleten meg kell csinálni, de a Bpesti szakipari árak elszállását hallomásból ismerem.)

Megnéztem ezt az Udemyt, még 1 órán keresztül nagy leárazások vannak.

- Én nem ragaszkodom a diplomához, de a tudás és a hozzáállás a folyamatos tanuláshoz nagyon fontos.

- A Google most adott ki egy szerintem jó könyvet, ami leírja, hogy náluk hogyan folyik a fejlesztés. Szemléletformálásra kíváló:

https://www.amazon.com/Software-Engineering-Google-Lessons-Programming/…

- Egerből én nem próbálnék ingázni Pestre, inkább távmunkás céget keresnék (mi 2007-ben alakultunk, a kezdetektől kizárólag távmunkázunk, de most a COVID miatt szerintem több cég rá fog jönni, hogy így is működik). És távmunkázni külföldre is lehet.

- A nyelv csak egy eszköz. Érdemes minél többet megismerni. A Python jó kezdet, de Debian miatt gondolom a Bourne shell-t azért ugatod már valamilyen formában.

- Én a C és a C++ alapokat sem hagynám ki, mert abból lehet igazán megérteni, hogy hogy működik a számítógép. Emellé még valamilyen menedzselt, statikusan típusos nyelvet mint a Java vagy C# néznék. Ma már a Web platform nem megkerülhető, itt TypeScriptet erőltetnék inkább, minimális JS alapokra építve. Nem az a cél, hogy mindegyikből full profi legyél, de fontos megismerni a hasonlóságaikat és különbségeiket, hogy mire jó és mire nem. Persze nem is kell ezeket mind ismerni ahhoz, hogy egy nagyon jó állást megkapj, viszont teljesen más szemlélettel fogsz egy projekthez nyúlni, ha van ilyen háttértudásod. Ezeket a plussz nyelveket, ha van motivációd, már a meglévő IT munka mellett is el lehet sajátítani.. 

- A használt nyelv nem feltétlenül határozza meg, hogy mivel fogsz foglalkozni. Pythonban lehet vállalatirányítási rendszert fejleszteni (pl. ERPNext vagy Odoo), de lehet webes appok backendjét írni, és természetesen van Python to JS fordító is, szóval böngészőben is tud futni, vagy éppen Machine Learning projekteket csinálni. És persze DevOpsnál is vissza tud köszönni sokfelől, pl. build rendszerek (Scons, de a Bazel build rendszer Starlark nyelve is Pythonból származik)

- Fontos tudni, hogy a konkrét technológia mögött hogy működik a szoftver, ezt kiindulásnak 4 területre osztanám:

1. Programozási alapok (digitális technika, 2-es számrendszer, logikai kifejezések), algoritmusok és adatszerkezetek, pl. hogy működik a lista vagy egy hashmap, komplexitásszámítás, tervezési minták (a szoftverek struktúrája a függvényeken túl)

2. A program környezete, az operációs rendszerrel kapcsolat: processzek - szálak - életciklus - erőforrások kezelése (memória, fájlok, szinkronizáció) - inter-process kommunikáció, szinkron / aszinkron architektúra, multithreaded vs multiprocessz architektúrák

3. Hálózati kommunikáció - IPv4 alapok - TCP, UDP, HTTPS használata

4. Adatbázisok: relációs modell

- Fontos, hogy tisztában legyél a fejlesztőeszközök használatával (IDE, debugger, profiler, verziókezelő, code review eszköz, automatizált tesztek írása)

- Mindenképpen fontos a konténer technológia megismerése Az lxd jó kezdet, de a Docker illetve az OCI konténerek felé indult el az ipar. Egyébként sokkal könnyebb konténerizált fejlesztőkörnyezetben dolgozni, VS Code-nak pl. első osztályú támogatása van hozzá (és Pythonhoz is).

- Ha DevOps irányba gondolkodsz, akkor a Kubernetes beható ismerete a minimum, de persze lehet cifrázni pl. service mesh-ek felé (pl. Istio, Envoy)

- Szintén DevOps irányba indulva érdemes ránézni a BPF technológiára, különösen Brendan Gregg oldalát és könyveit javaslom: http://brendangregg.com/, hogy hogyan lehet olyan rendszert üzemeltetni, ami jó teljesítményt nyújt.

Egy nagyon szép úton indulsz most el, sok kihívással, de sok a jutalom is (nem elsősorban a fizetésre gondolok). Csak annyit tudok javasolni, hogy hajrá! és kérdezz bátran. :)

IT-ben nagyon fontos a tanulási képesség, mint ahogy sokan megírták már. Sokan javasolják valami diploma megszerzését és a gyakorlati tudást is sokan preferálják. A helyzet az, hogy mindenkinek is igaza van. Ezek mik kellenek.

Én a következőt tudnám javasolni. Valami IT diploma megszerzése estin. Emelett lehet melózni. Valószínű, hogy először multihoz kellene menni, ott a legkönyebb a kettőt összeegyeztetni. Nagyon fontos, hogy megfelelő alapokkal rendelkezz, szóval én a helyedben nekiállnék az alapokat megtanulni. Néhol nagyon felnevettem, amikor kollega taglalja, hogy azért volt hülyeség a matek, mert nem mondta meg a matektanár miért is jó. :) Hidd ell sok ilyen vicces story van. A mai 21. századi informatika nagyon erősen a matekra épűl. Ha abból jó vagy, akkor szinte minden van kevés időbefektetéssel. Tulajdonképpen a mai modern informatika nagy területei. Data Scienc, Machine learning, blockchain, Robotika, Orvosi informatika, Kvantum számítógépek. Mindenhez nagyon kell a matek. 

Természetes, hogy nem ilyen pozícióban fogsz kezdeni. Szerintem a fent felsoroltakhoz a python tudás nagyon hasznos, szóval ha abba az irányba mész el, a python-t választanám és keresnék valami olyan állást. Az egyetem arra is jó lenne, hogy válaszál magadnak területet. Nem az a fontos, hogy mi hangzik jól egy sör mellett, hanem az, hogy melyiknek a logikája fog meg, erre is nagyon jól használható az egyetem, valamint az alapokat amire lehet építkezni azt nagyon szépen megkapod. 

Nagyon jó ingyenes online anyagok is vannak. Pl felmész youtubera, és ott van rengeteg MIT kurzus fent, Stanford is hasonló, meg vannak még egyébb nagy egyetemeknek pár kurzusa, mint pl a Harvard-on tartott CS50, ami a programozási kurzus, C nyelvel kezdenek. Az a kurzus gyakorlatilag fogalom a témában. Szóval eléggé jól fel lehet készülni az egyetemre és a szakma alapjait is jól el lehet így sajátítani. 

Technológiát ezekután bármire tudsz majd építeni, akkor majd jöhetnek a csomo Udemy kurzus, meg minden. 

Multi előnye, hogy nekik van pénzük téged képzésekre küldeni, azért is választanám a multit. Fontos a diploma is, de ha jó néhány cert-el meg némi tapasztalattal megtámogatod a dolgot, akkor sokkal hamarabb lehet feljebb jutni.  

Van még egy érdekes aspektus, amit érdemes figyelembe venned. Ne csak a BSc-re hajtsál, hanem csináld meg közvetlenül utánna a mestert is. Ez a kiinduláson nem változtat, viszont az előrehaladást gyorsítja. Persze az előrehaladásod nagymértékben attól függ menyire vagy jó. A tipikus életút az, hogy a karrier elején technikai poziban vagy, utánna viszont a vezetés, management a továbblépés. Ebből van egyébként most a nagy gondolkozás, hogy legyen technikai szál is, mert nem mindenki való manager-nek. Az a nagy helyzet, hogy BSc-nek van egy üvegplafonja, ami fölött már nem tudsz továbblépni, oda mindenképpen kell a Mester diploma. Tudom ez neked még messze van, csak érdemes kicsit előre gondolkozni és megtervezni a karrierutadat.  

Van diplomád. Pár évvel utána már ritka, hogy megkérdezik milyen, a lényeg, hogy képes voltál megszerezni. Amit írtál, az alapján tanulóképes vagy, ez mindennél fontosabb. Ami alapod van, az sokmindenre elég, tökmindegy milyen papírod van ezen felül, amíg nincs ipari tapasztalatod, minimálisan segít a papír halmozás.

A szakirányú diploma a gyorsabb megértést és a módszeres problémamegoldást segíti leginkább, de embere válogatja, találkoztam diploma nélküli profival és diplomás dilettánssal is. A szakirányú diplomás magasabbról indul bérben, 5 évvel később már nem a diploma, hanem a konkrét munka és technológia tapasztalat és a tanulási képesség dönt, ott eltűnik a különbség. A mélységi munkáknál (specialista egy bizonyos szakterületen) kijön a sok matematika előnye, a szélességi munkák esetén (általános programozó, üzemeltető, devops nem webscale cégnél) sokkal ritkábban.

Budapesten és Nyíregyházán vsz tudok segíteni, ha helyben nem találsz, homeoffice egyelőre sok van, de a vírus lecsengésével vsz lesz a ló túloldala is, amíg be nem áll az egyensúly. De a sok utazás nagyon kiégető, én is javaslom a helyi vagy költözős megoldást.

Nagyon köszönöm mindenkinek. A leírtak alapján kb egy év (inkább másfél lesz) tanulási időt irányoznék elő magamnak Python és bash programozás témakörben...

Vele párhuzamosan nézz szét, érdeklődj cégeknél, hogy ténylegesen hol alkalmaznának Python + bash programozás képességgel illetve milyen más képesség érdekli őket?
Főleg ha Eger környéki kiscégnél szeretnél elhelyezkedni. Ugyanis informatikában alapjában véve nem a képesítésre fizetnek, hanem a cégnél való hasznosságodra.

Hát, amit én látok python programozót, az jellemzően valami big data (valóban big, vagy csak képzelt, mert most épp így hívnak akármilyen number crunchingot kutatás környékén) vonalon van leginkább, ott a python meg a normális sw készítés kevésbé érdekes, mint a matek vagy a fizika, elvétve beesik valaki ilyen django és környéke áfészból, illetve "devopsosok" szoktak még valamennyire beszélni pythonul. Itt van szerintem egyébként leginkább realitása a beszélj valamennyire shellt is meg pythont is vonalnak, mert nekem mondjuk fáj, hogy ők sem annyira fejlesztők, de a topicindítónak talán ebben van most a legtöbb ráció. Egyrészt nem kell annyira érteni pythonul, másrészt általában kell érteni linuxul, harmadrészt van esély, hogy kód környékére is kerüljön. Arra mondjuk figyelni kell, hogy jobb híján ma mindenkit devopsnak hívnak, a rendszergazdát is, akire mostantól rá lehet szólni, hogy de írnod kell scriptet is, a development rendszert üzemeltető bagázst is, valódi nagy cloud infrákat tervező arcokat is (akik gyakran már a másik oldalról inkább ops, mintsem dev), meg a csináljatok mindent is csapatokat is. Továbbá valószínűleg a salesest, az securityst, az ügyvezető igazgatót, a titkárnőt, és a wcsnénit is. Szóval itt is jól meg kell nézni, hogy mi a valódi munka, amire az ember odamegy, mert abból teljesen hibás kiindulni, hogy ott is pont azt hívják devopsnak, mint amit a szerint, aki épp magyarázta neked.

nagyon gyorsan iratkozz be egy okj tanfolyásra, pölö szoftverfejlesztőre. Ha többet akarsz akkor mérnök informatikus másoddiploma. Ez egy kicsit a himalája kategória.

GPLv3-as hozzászólás.

Valami lesz helyette, amit nem úgy hívnak és magáncégek nem csinálhatják, hanem csak állami iskolák. 
https://vmkik.hu/uj-szakkepzesi-rendszer-a-20202021-es-tanevtol

Mondjuk az nem tiszta, hogy felnőttképzésben ez hogy jön be, mert hirtelen 5 éves szakközépiskola ekvivalensz szoftverfejelsztő és tesztelő technikust láttam. Lehet, hogy ugyanazt tolják tovább az iskolák, mit korábban, csak új kóddal és névvel, például ezt dobta ki és ez itt 4 féléves
https://www.szamalk-szalezi.hu/kepzesek/szoftverfejleszto/

Meg persze nem mindegy, hogy főállású nappalis képzésként megy-e vagy lesznek-e esti iskolák is. Én anno nappalin toltam több okj-t, míg a tanfolyam jellegűeket vitték főleg a cégek, de azokat beszántotta az állam.

Mondjuk ezt sok középisokában folyó okj képzésről is el lehetett mondani azt hiszem. Ott is nagyon nagy a szórás a különböző intézmények közt. Eleve, mikor 2000 után felkapott lett a téma, akkor mindenféle, teljesen mással foglalkozó szakközépben is indítottak képzéseket. Bár akkoriban ezt főiskolákról is el lehetett mondani.

Ha a hamar kezdes a prioritas, es hozza van jo angolod, akkor freelacer.com es ott kiprobalhatod magad.

Ertelemszeruen valami kis feladattal, olcsoert, de abbol rajossz, hogy kepes vagy-e ra, be tudod-e osztani az idodet a terveid szerint, es hogy bejon-e egyaltalan ez az eletforma.

Ha igen, akkor nyert ugyed van, ha nem, nos, akkor sem veszitettel semmit.

Utobbi esetben fogalmam sincs, jogy Eger vonzaskorzeteben milyen IT cegek es lehetosegek vannak, de egy random cegnel imho ket fele dolog tortenhet veled.

1. Elkezdesz kodolni valami projekten, es csak abban, igy lesz egy mely tudasod valamiben, plusz egy sekelyebb egy csomo hozza kotodo hatarteruletben. Ez tipikusan fejlesztokkel fordul elo, devops szerepkorben mindig jon valami nem vart gebasz ami miatt az ember raeszmel, hogy mar megint nem tud valamit. 

2. Olyan melod lesz amiben folyamatosan el kell hagynod a komfort zonadat. Projekt alapu fejlesztesnel szokott ilyen lenni, nameg kis cegnel ahol mindenhez is erteni kell. Ez sem rossz egyebkent, elso munkahelyemen az intranet C/C++, PHP, JS alapu fejlesztesetol kezdve a switchek konfiguralasan at termeszetesen a napi Winsows kliensek hulyesegevel is kellett foglalkozni, meg mindennel ami elofordulhat az emberrel, ha 3 kollegajaval csinalnak egy komplett foiskola IT uzemelteteset.

Hogy neked mi valik be, az a szemelyisegeden mulik, nameg az eletkorulmenyeiden.

Amikor a gyerekeim szulettek, es sok volt otthon a feladat, akkor jobban orultem a favagos feladatoknak, mert nem strapalt annyira le. Egyebkent viszont szeretek hibat keresni, hogy mitol pusztul meg ez az ize, mert rohadtul buszke leszek attol, hogy sikerult kikaparnom a megoldast.

Diploma: szerintem hanyagold. Egyreszt mar van egy diplomad, legyen ez eleg annak akinek papir kell. Masreszt egy diploma szerintem nem feltetlen jo ar/teljesitmeny nezetben, mert sok ido es energia kell hozza a penzen kivul, es ha jo vagy, es jo helyen, akkor nem feltetlen fog megterulni.

Menj el juniornak devops teruletre, ott hamar kiszelesul a tudasod, valamint igy latni fogod magad elott a lehetosegeket. Vagy fejlesztonek, de ott gyakran csakvaz adott nyelvben, kornyezetben es termekben okosodik az ember.

Nehany ev munkatapasztalat utan mar sokkal hasznosabb tanacsot fogsz tudni adni magadnak, mint amivel mi itt probalkozunk, hiszen olyan dolgok is befolyassal vannak erre, mint a szemelyiseged, a korulmenyeid, az egyes munkamodszerekhez valo affinitasaid, amelyekrol nekunk nyilvan lovesunk sincs.

Mi is keresunk embert, de Egerbol Pestre ingazni szopas, kimerulten, faradtan szerintem ne ulj autoba, napi 4-5 orad ezzel menne el.

Egerbol Pestre ingazni szopas, kimerulten, faradtan szerintem ne ulj autoba, napi 4-5 orad ezzel menne el.

Illetve benzinkártya, v. céges kocsi nélkül (amik a kezdő szintből kifolyólag szóba se szokott kerülni) elég mélyen zsebbe nyúlós. Az ingázáshoz meg adnak vagy 20ft/km utazási támogatást, azt is csak a lakcím és a legelső Bp tábla közötti távolságra. Azaz ha Fót-ról jársz be a BT-hez Újbudára, mászhatsz át az egész városon 0 benzinhozzajarulassal.

Semmiképpen nem autó, mert naponta 2 óra odavezetés és 2 óra visszavezetés kiszívott aggyal. Helyette:
  Busz: https://www.rome2rio.com/map/Budapest-St%C3%A1dion-Aut%C3%B3busz-%C3%81…
  Vonat: https://www.rome2rio.com/map/Budapest-Keleti-Station/F%C3%BCzesabony + rövidke autó
De így is hosszú. Tuti van közelebb is cég, amely az informatika valamelyik szakterületére keres embert. Arra a szakterületre érdemes képződni és a lakóhelytől értelmes távolságban dolgozni.

Igen, az ingázással teljesen igazatok van, az szívás tud lenni. De honnan is tudom, hogy mondjuk jövő ilyenkor milyen szakterületre keresnek itt helyben embert? Szóval most elindulok egy irányban, aztán ha szerencsém lesz találok a környéken melót. Egy hatalmas előnyöm van. Határozatlan idejű szerződésem van és amíg biztos lehetőség nincs nem vagyok kényszerítve a váltásra.

Szerkesztve: 2020. 12. 25., p – 12:32

A sok hozzászólást olvasva a most következő észrevételem inkább amolyan helyzetértékelés lesz, semmint a téma indítója kérdésére válasz.

Több problémát látok hazai informatikai "piacon".

1) az informatikai állások zöme (észrevételem szerint kb,. 3/4-e) a fővárosban koncentrálódik.

2) a felsőfokú szakirányú képzéseknek nevezett szakok már jó ideje rátértek a sehova sem vezető zsákutca útjára: valójában hasznavehetetlen és idejétmúlt tantárgyakkal tömik a tanulók fejét. Példákat tudok sorolni, bőven: - amikor egy BMF kihelyezett szak (ami aztán egyetemi besorolást kapott) informatikai szakon semmi informatikát nem tanít, de kohászatot és gépészetet igen, csak azért, hogy az esztergálást tanító kolléga nyugdíj mellett is kapjon némi pénzt; - valamint megy az idő, megy a pénz az ilyen képzéseken, és 4-5 év elteltével úgy kapnak diplomát az emberek, hogy az égadta világon semmihez sem értenek.

3) ha valódi tudást akarsz, ahhoz két valami kell: ásd bele magad (ez a könnyebb), és ami a legfontosabb: kerülj olyan környezetbe, ahol konkrét munkavégzésben (akár segédként is) gyakorolsz és tapasztalsz. Ez utóbbi a nehezebb, mert egyrész kapcsolat, másrészt sok kompomisszum szükséges.

Én a 1991-ben kezdtem a szakmát, érettségi után egyből egy 3 éves Számalk programozói tanfolyammal megalapozva. Már ott megmutatkozott a dilettanztizmus: azt hitték, hogy mindenkinek van informatikai ismerete, így egyből, rögtön az első órán az assembly nyelvet kezték oktatni. Igaz, hogy adatbáziskezelés és a Clipper 5.1 volt a végén a fő vonulat, de miért is ne?? Majd a vége felé lehetett választani, hogy a "diplomamunkát" (mert úgy hírdették, mint felsőfokú végzettséget adó képzés, de a végén derült ki, hogy csak oklevelet adnak) miben akarom megírni, C++-ban vagy Clipperben? Én a C++ választottam, mert nagyon bele ástam magamat már egy ideje. Meg is csináltam, minden müködött rendesen, de csak azért értékelték 2-esre, mert ahogy mondta és bevallotta a vizsgáztató "szaki": ő soha nem értette a C nyelvet, meg is bukott belőle, így elhiszi, hogy jó programot írtam, de csak ennyire tudja értékelni. Na, ez volt az első pofon és tapasztalás az informatikai vonalon.

Szerencsére akkoriban még nem volt annyira specifikált és merev ez a szakma, így amolyan kisinasként elkezdhettem a munkát egy nagy megyei kórháznál, ahol bevezettek engem a kicsitől a nagyig sokmindbe: karbantartás, javítás, hálózat húzás (akkoriban még csak bnc + novell), tesztelés, egyebek. Élveztem. Majd jöttek egyéb dolgok, más állások és munkahelyek: az érdeklődés a hálózat és a linux felé terelt engem, így mára elértem azt, hogy KKV szinten elég jó tapasztalattal és ismerettel rendelkezem üzemeltetés és karbantartás terén (is).

Habár tudásom korlátos és sok ponton hiányos (az itteni fórumokban feltett kérdéseimből ez látszik is), de igyekszem a problémákat az analítikus gondolkozás mentén megoldani.

Számomra egyszerre elismerés és elkeserítő, amikor magas fizetéssel -- és több diplomával -- rendelkező "informatikusok" szemetét kell pucolnom, az általuk okozott károkat helyre ráznom: mert bizony nagyon sok, úgymond "informatikus mérnök" gánya, trehány, dilettáns munkát ad ki a keze alól, majd pedig elégedetten -- és önelégülten, vigyorogva -- teszi zsebre a pénzt a ténykedése folytán.

Viszont örömmel látom, hogy ezen a hup.hu oldalon is nagyon készséges és türelmes -- leendő és gyakorlati -- szakemberek osztják meg tudásukat, tapasztalataikat.

Most, így év végén csak egyvalamivel tudom zárni mondandómat:
Eredményesebb új évet és jövőt kívánok mindenkinek.

Három nagy halmaz van, némi DevOps átfedéssel:

- üzemeltető

- fejlesztő

- tesztelő

Azt döntsd el, hogy melyik irányba mennél, melyikben vannak erősségeid és ha marad energiád, akkor onnan mozdulj ki a másik irányokba, tágítva mindig kicsit a határokat.

Merre érdemes elindulni 2021-ben?

Ha nem ragaszkodsz feltétlenül az üzemeltetéshez, akkor én javasolnék egy olyan területet, ahol kis munkákkal is jól lehet keresni, akár másodállásban: Android és/vagy iOS fejlesztés. Könnyű elindulni, minden szükséges eszköz meg szokott hozzá lenni, tonnányi tutorial van, könnyen át tudsz lépni a tesztelés felé, akár az üzemeltetés felé is, ha tenni kell mögé a szokásos Firebase lehetőségeken túl felhős hátteret. Kis individuális projektek vannak, nem kell egy nagy szervezethez alkalmazkodni, satöbbi. Ha pedig csak magad szórakoztatására csinálod, akkor is sokat lehet tanulni belőle.

Még egy kérdés/kérés a tisztelt közösség felé. Milyen könyveket ajánlotok python/bash programozás témakörben. Előny a magyar nyelv, de nem feltétel. Ezt mindenképp megveszem, már csak azért is, mert szimpatikus hupos fórumtárs írta. :) Köszönömm az ajánlásokat!

Python: https://mek.oszk.hu/08400/08435/08435.pdf - 20. oldalától ... addig mese.

Viszont a könyv az egyik dolog. Amire felhívom a figyelmedet, hogy rengeteg "problémát" csinálj magadnak, aminek a megoldása által ténylegesen megrögzülnek a fogások.
A rengeteg probléma megoldása tényleg nagyon fontos a tanuláshoz.
Előnyben vagyunk azok, akiknek a programozás valahol a hobbija is és például most a téli szünet folytán is új fogásokat tanulunk, pedig nem tegnap kezdtük.

Probléma:
   - csinálsz magadnak. Egyszerűeket, bonyolultabbakat majd még bonyolultabbakat.
   - kapsz másoktól. Erre egy frankó gyakorló oldal: https://www.codewars.com/

Nagy plusz egy, valamint hasonló oldal:

https://www.hackerrank.com/

Ezen az oldalon magyaráz is, Python nyelvi alapokon szépen végigmegy, majd bármely más típusú probléma is megoldható több nyelven, így Python-ban is.

 

Szerk: ja és persze ha megvan a téma, amiben el akarsz mélyedni, itt a legjobb cikkek gyűjteménye:

https://realpython.com/

Bash-t (illetve általánosabban Bourne shell-t, mert próbál a "bashism"-októl tartózkodni) én a "Beginning Linux Programming" című könyvből tanultam meg, amit egyébként is nagyon ajánlok, mert szerintem egy nagyon jól felépített, tutorial jellegű könyv, ahol ugyanazt a feladatot (talán CD nyilvántartó) old meg különböző eszközökkel (Bourne shell, C NCurses-szel, aztán jönnek adatbázisok, hálózatok, GUI ... stb.)

https://www.wiley.com/en-us/Beginning+Linux+Programming%2C+4th+Edition-…

Láthatóan nem mai darab (2007-es a 4. kiadás, nekem még az 1. van meg), de nagyon jól össze van rakva.