Thunderstruck [AC/DC Meets Beethoven] - Peter Bence

- zenehallgatásról:

Nem tudod mit hallgatok, de megmondod, hogy az nem zene, ez hasonló ahhoz, mint amiről beszélünk. Tényszerűen nem tudod mit hallgatok, a mennyiséget megkérdőjelezed, ez nem jó irány, mert elveszíti a beszélgetés az értelmét, ha az egyik fél jobban tudja a másik fél állításainak igazságtartalmát is, nem nagyon van igazából értelme folytatni. Programozóként dolgozom, vállalkozóként, és nincs nagyon más tevékenységem, mint ez, leülök, dolgozom és rajtam van közben a fejhallgató. Ha nem hiszed el, ugorjuk át ezt a pontot.

Azt elfogadom, hogy van különbség aközött, hogy leülök, behunyom a szemem, megpróbálok nem gondolni semmire, csak a zenére figyelek, és aközött, hogy mondjuk félig robotikus munkát végzek, ismétlődő tevékenységet csinálok, pl. teszteket futtatok, viszonylag rutin műveleteket csinálok, és hallgatom a zenét. Értem, de ettől még ez semmi, nem számít, nem is igazi zenehallgatás? Mondtam, hogy csak így lehet? Nem. Kérdeztem, hogy akkor most mi legyen, ne hallgassak zenét, legyen csönd, és ha nem jut rá időm, akkor ne hallgassam meg amit küldtél, azt se, mert szentségtörés nem 100%-osan odafigyelni? Mi van a hardverrel, mi van azzal, hogy félig eltömődött hallójárattal egy ócska fejhallgatóval 360p-s videóban régi felvételen hallgatja valaki, DE Bach-ot, az számít? Mik a paraméterek? :) És mi van azzal az állítással, hogy mindegy, hogy figyelsz-e a zenére, az hat rád? Pl. a dark ambient stílusnál lehet elég könnyen bebizonyítani, hogy ha csak berakod egy beszélgetés háttereként, akkor garantálom hogy a hozzá nem szokott ember percek múlva nyugtalan lesz. Pedig elvileg nem figyel rá.

Értem amit mondasz, csak azt nem értem, hogy miért akarod megmondani, hogy így lehet, és kész, minden más az "nem zene", és "nem zenehallgatás". Kb. 10 éve élek így, elég ritkán érzem azt, hogy oké, most inkább hallgatnám a város zaját nyitott ablaknál (kb. havonta ha egyszer). A másik, és talán ez fontosabb is, mi legyen akkor? Mit javasolnál valakinek, akinek a fenti tetszett? Ha semmit, az nem igazán tartalmas beszélgetés, egy forum elvileg arra való, nem?

- sznobizmusról:

> mi mentén megkülönböztetem az értékest és az értéktelent.

Nem értem erre mi szükség, ez a felvetésem lényege talán. Magadnak válogatsz, értem, mindenki ezt teszi, talán még ajánlasz is (fentebb tetted, érdekesek voltak, előrébb vitték a beszélgetést), de mi célja van azt mondani, hogy ez, ami nekem tetszett (fentebb leírtam, hogy nem különösebben, de legyen, példa kedvéért), hát ez förtelem?

> És fura módon ez összecseng másokéval is.

Tekintve, hogy a "mások" az esetünkben az általad választott emberek, ez egy hibásnak tűnő megközelítés nekem. Vannak veled egyetértők? Igen. Vannak aki nem értenek veled egyet? (Lásd még videó nézettsége.) Igen. Validál a mennyiség bármit is? Nem igazán. Elfér a kettő egymás mellett? Persze. Akkor?

> virtuozitással súlyosbított gyerekkorral

Ha erre vezeted vissza azt, hogy képes lesz-e pl. a témanyitót elkövető ember többre, akkor még annyira sem értem a fentiek célját, értelmét. Ha végérvényesen meghatározónak veszem a genetikát, született képességeket, kora gyerekkort, hatásokat, környezetet, és elkönyvelem, hogy ezen lehetetlen változtatni mondjuk 20 év felett, akkor nem igazán van több értelme ezen keseregni, mint egy betonfalnak mondani, hogy olyan ronda szürke. Nem fog változni. Ha változtatni akarsz, mutass példát, ajánlj jobbat, ahogy írtam fentebb is, hogy na, akkor akinek tetszett ez, annak a következő lépcső a nagyszerű zenék felé ez lehetne.

> olyan közegben kellene értékteremtővé fejlődnie a virtuóz tehetségnek, ami egyre kevésbé tart igényt az értékre, csak az üres virtuózitására

Ez szerintem már egy másik téma lehetne, de röviden: szerintem egy olyan régmúlt csodás korra hivatkozol, ami nem volt. Bach korában sem hiszem, hogy a lakosság mondjuk 50%-a rajongott érte, és a műveit hallgatta esténként a kandalló mellett. De az "egyre kevésbé" részt kivéve értem amire gondolsz, csak ugorj vissza az előző pontokra, mi legyen?

> Persze az igazi tehetség minden nehézségen keresztül az értékre irányul. És itt nem csak azt kell érteni, h nélkülözések közepette is az ihletett küldetését teljesíti, hanem azt is - ami talán még nehezebb- , h nem esik abba a csapdába amit az értéktelenség talmi sikere jelent.

Egyrészt a törekvés ebben a formában végtelen lenne, sose elég jó, mindig van jobb, sose adom ki a kezem közül a művem. Értem, már látszódnia kéne, hogy zseniális zongorista lesz belőle, ha az lenne majd egyszer, ezt mutatja a zsenik track record-ja, de ez még mindig nem az, amiről én kezdtem el beszélni: És akkor mi van? Mi van ha nem képes többre, akkor dobjuk a szemétre? A zenebohócozás nem épp élni hagyása a másiknak.