Halottak Napja és a térfigyelő kamerák

Fórumok

Így Halottak Napja felé közeledve a rokonaim sajnos nem csak a szép emlékeket idézik fel halottjaikról, hanem azt is, hogy a temetőkben mennyi mindent loptak el tőlük és hogyan gyalázták meg halottjaik emlékét.

Egyre olcsóbbá válnak az egyre jobb minőségű és egyre kisebb fogyasztású, akár napelemmel is üzemeltethető kamerák, így elgondolkodtam, hogy

1.) mennyire használnak ilyeneket (Nem rémlik, hogy láttam volna legutóbb az egyik nagyobb budapesti temetőben a bejáratnál "Kamerával megfigyelt terület" táblát),
2.) érdemes lenne-e felszerelni a sírra ilyet,
3.) van-e lehetőség erre jogilag (Gondolom személyiségi és egyéb jogokba ütközne, ha én csakúgy megfigyelnék egy sírt vagy annak környékét is.),
4.) a temetkezési vállalkozások támogatnának-e ehhez hasonló megoldásokat, akár csak annyival is, hogy:
   4.a) segítenek felvenni a környező sírok tulajdonosaival a kapcsolatot.    
   4.b) engedélyezik ("ingyen") ezzel kapcsolatos figyelmeztető táblák kihelyezését
5.) tudtok-e esetekről, hogy az ilyen védelmi célból felszerelt kamerát is ellopták vagy megrongálták

Hozzászólások

Szerkesztve: 2020. 10. 25., v - 07:58

Az alkalmi tolvajok ellen elég lehet egy táblát kihelyezni, hogy kamera veszi a sírt (szerk.: természetesen kamera nincs, csak tábla). + GPS-es váza, mécses, virág stb.

:)

Az ötlet első hallásra talán nem is lenne rossz- Azt hogy ilyen igény felmerül, tökéletesen megértem. Technikailag is megvalósítható, ahogy leírtad. Problémám a hasznossággal és a joggal van.

A térfigyelő kamera önmagában nem ér semmit. Akkor van értelme ha kapcsolódik hozzá személyzet, vagy technika, mely riaszt és intézkedik, kimegy a helyszínre. Amennyiben ez nincs, akkor csak arra jó hogy végignézd, hogyan lopnak a sírról.Komolyabb nyomozásoknál még talán ennek is van értelme, bár ehhez jobb minőségű kameraképek kellenek.

Jogilag az a probléma, hogy közterületet nem vehetsz fel, márpedig a temető annak számít. Még a sír se a tied, hanem csak használatra kapod.

Összefoglalva sokkal több energiát fektetnél be és azt nem tudod megoldani, hogy folyamatosan nézd a kamerát, hogy tudd riasztani a biztonsági személyzetet, vagy a rendőrséget. Jogilag, hogy megold szintén sokat kell dolgozni vele és akkor sem tökéletes, bár talán nem lehetetlen. Véleményem szerint inkább a temetőket üzemeltető cégnek kell ilyenkor jobban odafigyelnie és megerősítenie a biztonsági szolgálatát. Ő el helyezhet vagyonvédelmi célból a területén kamerákat, meleg nem a sírokat, hanem a bejáratot a kerítést figyelik és lehet rá humán kapacitása is, hogy figyelje folyamatosan és lépjen is az eseményre.

SZVSZ nem minden temető közterület, úgyhogy ennek célszerű utánajárni, mert valóban, jogilag eléggé más a helyzet ha igen, és ha nem. Amúgy szerintem is az egész temetőt megfigyelő biztonsági szolgálat a működő megoldás.

Tényleg nem értek a témához, de mit csinál a tolvaj a lopott virággal? Kint eladja másnak? Hazaviszi és beteszi a vázába?

Én azt feltételeztem (és persze simán lehet, hogy hülyeség), hogy mondjuk nincs pénze virágra de vannak szerettei a temetőben és nem akarja a sítokat virág nélkül hagyni, szóval elvesz virágot innen-onnan és a saját sírjai között szétosztja.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Ügyes.

Ahová mi járunk temetőbe, ott nincsenek virágárusok, mindenki hozza a sajátját a kertből, szóval nincs ezekkel tapasztalatom.

Az üknagyapám által a családi sírok fölé ültetett eperfát viszont most nyáron kivágták, mert valami faszkalapnak nem tetszett, hogy lehullik a termés és panaszkodott.

De ehhez nem kell kamera.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Van olyan temető, ahol ezt meglépték (Farkasréti, kamera, biztonsági cég), de nem sokat ér. Miközben a látogatónak kiengedő nyilatkozat kell mindenről, egy pár száz kilós kő a sírról (felirattal) érdekes módon simán "kisétált". És a helyszínelésnél annyit mondtak, hogy ó, hát ez csak ragasztva volt, könnyű leszedni (egy kb méterszer másfél méteres tömör kőtömbről beszélünk). Furcsa összefüggésként pont akkor történt, amikor újra megváltottuk a helyet, érdekes módon, amikor nem volt fizetve évekig (elkavarodott, elfelejtődött, stb.), nem nyúlt hozzá senki ;)

Hát ez roppant megnyugtató. A sírunk 50 méteres közelében újabban divat a sírrongálás. Erre a kamera a kapunál még annyira sem megoldás, mint a te esetedben. (valami részeg banda lehetett, mert 5-6 sír is érintett volt)

Ami a te esetedet illeti lazán el tudom képzelni, hogy a kifutott sírok esetében lassan őrölnek a malmok, és amíg nem jelentkezik valaki, hogy kell neki a sír, addig nem bántják, ha pedig bejelentkezik valaki, akkor elbontatják.
Másrészről pedig szerintem a kőfaragókkal van egy keretszerződésük arról, hogy ha látnak olyan anyagot, ami azoknak kellene, akkor a lejárt sírok számukra megbonthatók. (csak találgatok)
Éshát a kommunikáció is csúszhat ilyen esetekben, esetleg nem értesítették ki időben a faragókat, hogy ezt mégis megváltották, vagy ahogy el tudom képzelni, a kőfaragó nem egy dinamikus adatbázisból dolgozik, hanem időnként kinyomtat egy kapott verziót, ami ugyebár nem frissül azzal, hogy te mégis megváltottad. Én valami ilyesmire saccolnék, csak blama bevallani, na. (purely a fiction of my mind - de láttam már bőven hasonlólat máshol)

Mivel a sírhely eddig is a mienk volt, így ezt az egyébként szerintem elég optimista változatot elvethetjük. Sajnos a valóság az, hogy azóta kaptunk súgást, hogy bizony ez nettó lopás volt, jó eséllyel nem véletlenül pont a mienk és pont akkor tűnt el. A bontásra ítélt sírokon amúgy van jelölés (a mienk nem volt ilyen, ez biztos).
Kicsit off, de valójában a legidegesítőbb, hogy a nagyon nem kevés összegért kb se járőrt, se fejlesztést nem lát az ember, a fák gondozatlanok (pl. konkrétan ottjártunkor pár sorral arrébb szakadt le egy igen nagy ág, számos letört ágat kerülgettünk), stb.

a viragok erteke melle jol fog jonni a tolvajoknak a kamerak ara is...

sajat filozofiam, hogy a szeretteimet eletukben becsulom meg..elkoltozesuk utan a meg elok fele fordul a figyelmem..meg november elsejen is.

Szerkesztve: 2020. 10. 25., v - 09:33

.

Azt fogta rám, hogy gonosz vagyok. Pedig nem is.

Sajnos szomorú, hogy mar a friss vagott viragot es koszorut is vedeni kell a tetves szarkáktól halottak napjan.

Szerkesztve: 2020. 10. 25., v - 11:41

Csak a rendőrségnek van joga (amit átruházhat) közterületet figyelni.

 

"közterület pedig az a terület, mely mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető. A temetőnek nyitvatartási ideje és házirendje van, ez már korlátozást jelent, ezért nem beszélhetünk közterületről."

" A temető területe korlátozott használatú közterület."

Azt fogta rám, hogy gonosz vagyok. Pedig nem is.

Ez két, egymást ellentmondó idézet.

Egyébként játszóteret is lezárhatnak éjszakára, nyilván ettől még ugyanúgy közterület marad, mint a temetők:

"II.A temető általános rendje 
1.   A temető területe különleges rendeltetésű közterület"

http://www.somogyitemetkezes.hu/informaciok/aktualis/szabalyzat_a_temet…

A temetők Budapesten BTI Zrt. tulajdonai, ami ugyebár egy részvénytársaság, kíváncsi lettem volna egy fellebbezésre, hátha kiderül, hogy a Főkapitánynak és Bácsfinak van igaza és nem közterület. Sok helyen az egyházé a telek, az is egy új figura lenne.

Amúgy a Tassadar által belinkelt temetkezési vállalkozó állítása, mi szerint "A temető területe különleges rendeltetésű közterület." sajátt találmányuk, mert az általuk hivatkozásként megjelölt törvény és kormányrendelet nem tartalmaz ilyet, még a köztemető esetében sem, csak ennyit:

3. § E törvény alkalmazásában

a) temető: a település közigazgatási területén belüli, beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt, építési használata szerinti zöldfelületi jellegű különleges terület, amely kegyeleti célokat szolgál, közegészségügyi rendeltetésű, és amelyet az elhunytak eltemetésére, a hamvak elhelyezésére létesítettek és használnak, vagy használtak;

b) köztemető: az önkormányzat tulajdonában lévő temető, továbbá az a nem önkormányzati tulajdonban lévő temető vagy temetőrész, amelyben az önkormányzat - a temető tulajdonosával kötött megállapodás alapján - a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti; "

Viszont hiába nem nevesíti senki, valahol mégis lehet valami alapja  annak, hogy mégis közterületként kezelik, pl ezért, valami más jogforrás alapján, amit még snenki sem hivatkozott be. "A közterület-felügyelők az Óbudai temető és a Tamás utcai urnatemető területén és környezetében megerősített járőrszolgálatot látnak el a rendőrséggel közösen a megemlékezők biztonsága érdekében."

Szerintem csak az érintett cég kezelésében van, de ha a tulajdonában is van, akkor is teljesül az önkormányzati tulajdon. 

A tulajdonosi formát nem írja elő az építési törvény:

"13. *  Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván."

http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30337.383674

Hooray, megtaláltuk a miértet. Ami ugyan eléggé csinyovnyikos, de hát ez is valami, jogtechnikailag már végetért az indokolás, köszi. (Egyébként maga a Bti Zrt állítja magáról a honlapján, hogy ők a temetők tulajdonosai.)

Akkor valami Földhivatali nyilvántartásról szóló Vhr-ben lesz benne, hogy mi milyen feltételekkel nyilvánítható azzá, de ez már részletkérdés, az, hogy mi az, most már tudjuk hogyan derül ki.

Szóval a temetkezés egy rugalmatlan piac: az emberek nem fognak tömegesen más formát választani, ha emelik az árakat vagy nem engedélyezik a biztonsági kamerák kihelyezését.

Nyilván lehet találni ettől eltérő igényt is, de a teljes piacot nézve ez marginális. 

Két ismerős otthon tartja néhai házastársa hamvait, exkolleganőm pedig elhunyt édesapja kérésére szökőkutas szórást kért a Fiumei úton. Nekem nem volt semmi problémám a szertartással. Igazából én is ezt favorizálom magamnak, hacsak nem ragaszkodnak gyermekeim ahhoz, hogy a rokonság/saját igényeik kielégítésére bérelnek helyet egy nevemmel ellátott ásványtömbnek. Define emberek.

És ismét kaptam egy meghívót temetőbe, ismét szórás lesz. Én örülök neki, szerintem ez egy nagyon praktikus megoldás, amit lehet kulturáltan csinálni. Az elhunyt emlékének tiszteletteljes őrzése nem azon múlik, hogy a hamvai egy arasznyi bérelt területen vannak elhelyezve arra az időre, amíg van aki hajlandó a bérletet fizetni, vagy szétszórva egy kulturált szertartás keretében, ahol együtt emlékeznek rá, akik szerették/tisztelték.

Annak emlékére, aki először beszélt nekem a Feuerbach-körről.

Az alapkérdés szempontjából lényegtelen, hogy közterület-e vagy sem. Az egyszerűség kedvéért írtam így, mivel majdnem az összes temető olyan terület adatvédelmi szempontból, mintha közterület lenne. Gyakorlati jelentősége nincs, hogy közterület vagy közforgalom számára megnyitott magánterületről beszélünk, stb.

A problémán nem segít, ha máshogy nevezzük, mert jogilag nagyjából ugyanaz a megoldás mindegyikre.

És ez csak a jogi része, a hatásossága meg erősen kétséges.