Mennyibe kerül a Windows?

Laptopvásárlás előtt állunk, és lehet, hogy a kiszemelt gép oprendszer nélkül érkezik majd. Úgyhogy nézegettük mennyiért tudunk hozzá Windowst beszerezni, főleg mert az egyik kiszemelt laptop megvásárolható különböző oprendszer konfigurációval, A Windows nélkül 286e Ft-ba kerülő gép ára 345-re ugrik "MS Windows 10 szoftverrel", megdobva az árat 60 ezerrel. Szóval a Windows nem olcsó móka, és úgy néz ki a laptoppal szállítva éri meg legkevésbé hozzájutni.

A leginkább hivatalosnak vélt forrás maga a Microsoft, az ő oldalukon a Home változat 45 ezer forintba kerül, de az Alzánál, iPon-nál vagy más ismertebb boltokban is hasonló áron dobálják. 

Ekkor viszont az ember megnyit más találatokat is, és gyanúsan olcsó opciókat lát. Az árukeresőben pl bőven van találat párezer forintos opciókra, például ezeken a helyeken lehet egy Pro változathoz hozzájutni zsebpénzért.

A kérdés tehát, hogy ez mégis hogy van? Mennyire megbízható dolog venni kétezeré' egy Windows licenszet / termékkulcsot? 

Hozzászólások

Szerintem az a "refurbished" licensz, de én se nagyon értem, ezt a hatalmas árrést.

( •̀ᴗ•́)╭∩╮

"speciel a blockchain igenis hogy jó megoldás, ezért nagy erőkkel keressük hozzá a problémát"

"A picsat, az internet a porno es a macskas kepek tarolorandszere! : HJ"

100%-ban legális a használt szoftverlicenc vásárlása, ebay-ról például.

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?docid=124564&doclang…

Ezerszer ki lett tárgyalva itt a hup-on is. Oracle elvesztette a pert a UserSoft-al szemben. Innentől legális a használt szoftverlicencek kereskedelme az EU-ban. Természetesen korábban is ezeken az árakon adta a Microsoft nagy mennyiségben a Windows licenceket a gyártóknak. 

Átszámítva 1000Ft és 2000Ft között lehet venni teljesen legális Windows 10 licencet. 

LOL :D

Alin is:
https://www.aliexpress.com/item/10000424353966.html
Microsoft Office 365 Professional Plus Lifetime Account - 1600 Ft
Microsoft Office 365 account username and password will be provided after payment.

Vagy amit nálunk ezek a "kereskedők" árulnak:
https://www.aliexpress.com/item/4001256463886.html
100% Working | Windows 10 Pro key 32/64bit Global online activate Permanent activation Lifetime update Support reinstall win - 1100 Ft
19792 orders (!) - csak ettől a kereskedőtől. 
És a kínai is keres rajta. Lehet hogy pont 1100 Ft-ot / licenc :D
De van 960 Ft-ért is, kemény 3 USD, ha egy kevesebb orderes kereskedőt választasz.

Ismerni kellene hozzá a kínai jogot. Valószínű, hogy Kína szokása szerint lekövette az EU jogot ebben a témában is. 
Mivel az EU jog természetesen az Európai Unió területére vonatkozik, nem tartom jó ötletnek EU-n kívülről vásárolni olyan szoftverlicenceket amelyeket EU-n belül is meg lehet vásárolni, hasonló árszinten. Az EU-n belül vásárolt szoftverlicenc legálitása EU közös jogon alapul és minden tagországban érvényes. 

Ugyanazokat a kulcsokat árulják, mint nálunk :)
Indiában, Oroszországban is megy a business.

Ha leírnák az utolsó tagot, akik veszik ezeket a kulcsokat, fogadnék rá hogy egy rakás egyezés lenne.

Itt is lehetne egy ilyen kezdeményezés: mindenki aki ilyen 1000-3000 Ft-os Windows-t vett, az írja le a kulcs utolsó tagját kommentben. Lenne meglepetés..

Szerintem erre elég kicsi az esély. A Microsoft szervereinél legkésőbb kibukna ha ugyanazokat a kulcsokat aktiválnák többen különböző helyeken különböző PC-ken. Az Win XP egyetemi goldenkey-ekből tanult azóta a Microsoft. 

Másért tartom rossz ötletnek Windows kulcsok Kínából vásárlását. Egészen apró eltérések is komplikációkat okozhatnak a két jogi környezet eltérése esetén. Lényegében importálod a kulcsot mint egy külkereskedő és az eltérő jogkörnyezetek közötti harmonizáció a te feladatod. EU-n belül ilyen probléma nincs. Az EU közös jog miatt olyan mintha belföldön vásárolnál. Még az öt euródat is visszakapod az ebay-től ha rossz kulcsot kapnál. 

Nem tudom biztosan én sem, de nézd végig azokat az értékeléseket Alin, ahol van kép. Néhol szerepel az utolsó tag a képernyőképen: eddig legalább 3 egyezést találtam. Ami azért is vicces, mert annyi kulcsot találhatsz a neten, amennyit akarsz. Nem hiszem, hogy nem írt erre valaki egy robotot. Csak beírogatsz product ID-ket és kihoz mindenféle szoftver leltárakat, ahol ott vannak a használandó kulcsok is mellette (például valami brazil állami hivatal, stb..). Vagy rákeresel "Asset Detail Report" "windows key" és a legtöbb report nincs maszkolva. Tehát még egyezőket sem kellene adniuk, de ezek még erre sem veszik a fáradtságot.

Természetesen nem érné meg használt PC-k ezrein ezzel vesződni pár euróért. A lehetőség annyira adott, hogy maga a Microsoft biztosít hozzá szoftvert. Sokat mondó, hogy nem túl felhasználóbarát módon ez egy parancssoros program. Nem a MS ötlete volt, de az EU játékszabályai rájuk is vonatkoznak. 

A linkelt Oracle vs. UsedSoft ítélet különben pont ilyen esetre, azaz ténylegesen korábban használt szoftverek kereskedelmére vonatkozik. Ez lenne az alapeset. De jogilag ebbe a kategóriába tartozik a valójában soha nem telepített OEM kulcsok eladása is, aminek az értékesítése automatizálható és nagy mennyiségben pár centes árrés is jó bevételt hoz. Így persze ezek teszik ki az ebayes Windows licenc eladások többségét. 

Mi a kapcsolat a PC gyártó cég és az ebay-en 5 USD-ért árult Windows 10 Pro között? 

Hogy néz ki ez az üzleti modell szerinted?

A Microsoft 1 USD-ért adja a PC gyártónak a Pro licencet, hogy az indiai ebay kufároknak 3 USD-ért adja el, aki majd 5 dolcsiért dobja fel az ebay-re?

Mi a helyzet a 3 dolláros "lifecycle" Office 365 Pro-val? 

Gondolod, hogy a Microsoft fű alatt árulja a hivatalos ár századáért indiai ebay kufároknak? :)

Gelei, ideje színt vallanod. :D

Ez nem üzleti modell. EU jog! Precedens értékű ítéleten alapul. Ennyi! 

India tudtommal nem tagja az EU-nak. Felesleges ide keverni. A Windows licenc kereskedők pedig nem 1 dollárért veszik a Windows 10 licenceket. A többségük sokkal kisebb árréssel dolgozik. De vannak akik többszörös áron adják tovább mint az a magyar cég. Náluk végül úgy 25 dollár körül kapod meg. 

A Microsoft már korábban is ezen az árszinten adta a Windows licenceket, de csak az általa preferált PC gyártóknak. A cél természetesen a konkurencia kiszorítása, majd távoltartása volt. 

https://pcforum.hu/hirek/10574/microsoft-inkabb-windows-t-lopjanak

Szerintem ez sem nagy újdonság. Régóta ez volt a Microsoft stratégiája. 

Az Office 365-nek semmi köze az OEM Windows 10 licencekhez. Vagy létezik nem előfizetés alapú konstrukció rá? 

Nem. Nagy mennyiségben vett OEM licenceket adnak el egyesével. Korábban ezt csak számítógéppel, egyes országokban valamilyen hardverelemmel lehetett megtenni. A precedensértékű EU bírósági döntés után már ez sem kell. Természetesen bárkinek lehetősége van arra, hogy leválassza a Windows licencét a PC-jéről és eladja. 

slmgr /dlv

Ezután megkapod többek között az activation id-dat. 

slmgr /upk activationid-szám-aaaaa-bbbbb

Majd eltávolítod a Windowsodról. Átviheted a következő PC-dre vagy eladhatod. 

Jellemzően nem egyedi használt licenceket adnak el, nem nagy értékről van szó. 

Nem azt vonjuk kétségbe, hogy el lehet adni, hanem azt, hogy 5 dollár a piaci értéke egy valóban jogtiszta szoftvernek - ha ugyanazt hivatalos forrásból legalább hússzor annyiba kerül. 

Lévén, hogy az elektronikus licenc nem amortizálódik, az eladó pedig nem ellensége saját magának. 

Viszont megkérlek arra, hogy ne nézzél minket hülyének és ne propagáld, mert ezzel a jogkövető MSDN felhasználokkal cseszel ki. 

Kérlek nem nekromantázz egy évek óta megcáfolt tévedést. 
Ez nem filozófia kérdés. Egy alsó-kategóriás smartphoneban is akkor know-how van, amiért a hidegháborúban egymást ölték volna a CIA és KGB ügynökök. Sok tízezer mérnökóra van az egyes részegységekben is, hiába csak alsó kategória. Ez eszmei értékét tekintve "rablás" 100 ezer alatt. De felső kategóriás mobilok 500 ezer felett is irreálisan olcsók ahhoz a high-techhez képest amit kapsz. 

Na ezért nincs semmi értelme a filozofálgatásnak IT-ban. 

Legálisan meglapod EU-ban 5 euró körül. Inkább örülj neki. Vagy fizess ötvenszer annyit mert megérdemli a Microsoft a jó munkáért. A te döntésed. 

Látom nem érted: azért nyirbálja meg az MSDN-en elérhető szoftverek számát a Microsoft, mert visszaélnek vele.

Ha ezt propagálod, akkor nem a Microsoft-nak okozol bevétel-kiesést, hanem a felhasználókat szivatod meg. 

https://www.zdnet.com/article/to-fight-piracy-microsoft-tightens-msdn-a…

Sokadik alkalommal írom le neked, nem ezekről a licencekről van szó. Ezek, amiket az ebayen ezresét vehetsz végfelhasználói OEM licencek. Pont olyanok mint amit te is vásárolhatsz például a DELL-től. Leválasztod a Windows licencet és eladod. Ugyanez megy nagyban azzal a különbséggel, hogy a DELL helyett egy erre szakosodott PC gyártó veszi meg a Windows licenceket közvetlenül a Microsofttól. Általában nem gyártanak egyetlen PC-t sem, névlegesen pc gyártók. A Microsoft pedig már nem alkalmazhat aránytalanul eltérő árazás a külünböző gyártók között. Megveszik a Windows licenceket, nem rakják általuk gyártott vagy forgalmazott PC-re, helyette egyesével eladják a licenceket ebayen vagy saját oldalukon vagy máshol. 

Az a magyar cég, amelyre az eredeti téma létrejött a hup-on azóta is árusítja a Windows licenceket, egyébként jóval nagyobb haszonkulccsal. De ettől még, nagy haszonnal is legális vállalkozás. 

Te komolyan azt hiszed, hogy a Microsoft 1 USD-ért szórja a W10 Pro OEM licenceket, a nagy PC gyártók pedig azzal szórakoznak, hogy ebay kereskedőknek adjanak tovább Microsoft licenceket?

Úristen.

Mi a helyzet az Office 365 Pro-val? Nagyon hallgatsz a témáról. 

"Te komolyan azt hiszed, hogy a Microsoft 1 USD-ért szórja a W10 Pro OEM licenceket, a nagy PC gyártók pedig azzal szórakoznak, hogy ebay kereskedőknek adjanak tovább Microsoft licenceket?"

Nekem az a gyanúm, hogy ezek a licencek sokkal inkább olyan cégektől vannak, akik legálisan vásároltak az x db PC-jükre x db licencet és menet közben bedőltek, felszámolás alá kerültek, vagy a  rendszergazdájuk elkezdte a licenszeket blackben értékesíteni.  

Kezd egy kicsit unalmas lenni, hogy különböző szálakban ugyanazokat a kérdéseket teszed fel újra és újra. Nem kellene sokadik alkalommal hamis állításokat tulajdonítanod nekem. Az "1 USD Win 10 pro oem licenc" a te agyszüleményed. Szóval ne szalmabábozz! Illetlen dolog. A Microsoft nagyjából annyiért adja a Windows 10 licenceket mint amennyiért ebayen megveheted. Ezzel foglalkozó kereskedők árrése általában pár eurócent. Egyik magyar licenckereskedő kicsit jobban megnyomja a ceruzát az árcetlin. De pont olyan licencet kapsz tőlük is. 

Szintén sokadik alkalommal írom le neked, hogy nem az ismert nevű "nagy PC gyártók", mint DELL, HP, ASUS foglalkoznak ezzel, hanem olyan PC gyártók akiknek a notebookjaival soha nem találkoztál és valószínűleg nem is fogsz. Licencek továbbértékesítésére álltak rá. Legálisan megtehetik. 

Az EU kúria jogerős és precedens értékű ítélete alapján (még egyszer Oracle vs. UserSoft) Az Európai Unió területén évek óta pont úgy lehet kereskedni szoftver licencekkel mint hardver részegységekkel. Eladhatod a VGA kártyádat, CPU ventillátorodat vagy éppen Win10 licencedet. A használt szoftverek kereskedelmére vonatkozó precedens értékű ítélet ugyanúgy vonatkozik "nulla kilóméteres" Windows 10 licencekre is mint ahogyan más OEM PC részegységekre, amiket papíron nem végfelhasználóknak hanem PC gyártóknak szánnak. 

Office 365-re is reagáltam már. Csak ezek szerint write-only módba kapcsoltál. 

Ha nem haragszol többször nem szándékozom ugyanazokat a kérdéseket megválaszolni, mert ez a fajta "vita" eddig ez még enyhén szórakoztató volt de már kezd fájdalmassá válni. 

"Sajnos a Windows licencelése nem kedv kérdése. Windows 10 OEM Rendszerépítői (SB=System Builder) változata esetén a licenc nem vihető át másik számítógépre, minthogy az OEM licencek többségének a sajátossága, hogy ahhoz a számítógéphez kötöttek, melyre a gyártó vagy a rendszerépítő által előtelepítésre kerültek. Ez alól egyedül a Windows 8 OEM Rendszerépítői változata kivétel, mert ez esetben létezik a Személyes használati licenc (PUL=Personal Use License), mely lehetőséget biztosít a licenc átvitelére."

Átruházás. A jelen szakasz rendelkezései nem alkalmazandók, ha Ön a szoftvert Németországban vagy az (aka.ms/transfer) webhelyen felsorolt országok valamelyikében szerezte be; ebben az esetben a szoftver harmadik félre történő bármely átruházására és használati jogára az alkalmazandó jogszabályok vonatkoznak.

Azaz a németek kaparhatják a matricát. :P

A jog nem multik kénye-kedvének kérdése. Az EU illetve nemzeti joggal ellentmondásban álló licenc-féltételeket természetesen felülírja a jog, ebben az esetben az EU jog.

 A slmgr.exe sem véletlenül lett része a Windowsnak. Pont erre is használható. A Windows licenc PC-ről való leválasztására. 

Az Európai Unió területén évek óta pont úgy lehet kereskedni szoftver licencekkel mint hardver részegységekkel.

Igen, ezt mindenki érti, mert olvasni nem kunszt. Összefoglalom:

  • Eladod a használt licencet, és onnantól kezdve nem a tiéd, hanem a vásárlóé --> oké.
  • Pénzért elküldöd az MSDN kulcsodat még tízezer embernek ebayen --> nem oké.

Próbáld már meg ezt megérteni.

Ritter, én csak olvastalak téged és a többieket, de most az olvasottak birtokában kérdeznék, észrevételeznék.

Jól értem? Van egy EU-s ítélet az MS licencek "újra" felhasználhatóságáról. Az MS a piaci pozíciószerzés miatt dömping áron adta a licenceket korábban (talán most is). Most úgy tűnik ez az MS magatartás az EU-ban visszanyal azzal, hogy ezeket a licneceket teljesen jogszerűen akár botok árán is értékesítve megveheti az MS-től vagy viszonteladóitól az EU-s vevő teljesen legálisan ez EU országaiban? Az MS online licenc-ellenőrző programja, ha helyesnek, legálisnak érzéskel egy licenc-aktiválási kódot, akkor az egészen biztos, hogy teljesen jogosan használható?
A baráti körömben valami hasonló licenc került egy gépre. Használták, úgy tűnt, minden rendben. Azonban egyszer egy MS (partner?) által forgalmazott játék telepítése nem sikerült. Az MS supporttal folytatott egyeztettek, és kiderült, hogy az egy vállalati, céges licenc, ami eleve nem engedélyezte játékok telepítését. Avagy, lehet, hogy olyan licence-t vásárol valaki olcsóért, ami kvázi butított. Honnan lehet tudni, hogy nem egy ilyen használhatatlan licenszt vesz valaki?

A válaszodat köszönöm.

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓

 A Windows 8 with Bing volt 8 - 10 dollár körül tablet-ekre, ez egy eleve lebutitott termék, amit csak meghatározott hardverek adtak el (abba a szegmensbe amibe be akart törni a Microsoft). 

Ebből látszik, hogy nyilván semmi alapja nincs az ebay-en 3 dollárért árult Pro licenszek jogtisztaságának. 

https://www.zdnet.com/article/how-much-does-microsoft-make-from-pc-make…

Egy szoftverben, ami egyébként még forgalomban van, mi az, ami elhasználódik/elkopik? Ilyen alapon az összes opensource/szabadon használható szoftver egyre kopottabb, ócskább lesz, egyre értéktelenebbé válik, hiszen sokan használják... Minden letöltés és telepítés csökkenti az értékét?

"Jól értem? Van egy EU-s ítélet az MS licencek "újra" felhasználhatóságáról."

Nem az EU curia precedens értékű ítélete egy Oracle által indított perben született, amit ők felperesként elvesztettek. Az Oracle egy UsedSoft nevű német vállalkozást perelt be, amely használt Oracle licenceket is árusított. Ez a cég egyébként valóban használt szoftverekre specializálódott. A fent már linkelt hivatalos szöveg mellett el lehet olvasni a jóval egyszerűbb wikipedia szócikket a https://en.wikipedia.org/wiki/UsedSoft -ról. 

Ennek a következménye, hogy ma az EU területén legálisan lehet 5 euró körül Win10 licenceket venni, pedig nem is a Microsoft perelt, de a precedens rájuk is vonatkozik.

"Az MS a piaci pozíciószerzés miatt dömping áron adta a licenceket korábban (talán most is)."

Régi gyakorlat volt ez már a Microsoftnál. Ahogy az is, hogy a "kedvelt" PC gyártóit nagyobb kedvezményben részesítette, még az ellenségesnek tekintett PC gyártóknak, mondjuk a régi IBM akár listaárat is ki kellett pengetnie egy OEM licencért. A "kedvelt" gyártók természetesen nem árusíthattak konkurens operációs rendszerrel PC modelleket. Semmilyen termékvonalukon. Ezt a gyakorlatot már korábban megtámadta az EU versenyügyi főbiztosan és az Egyesült Államokban is volt ebből ügy. Már az Oracle vs. UsedSoft jogerős kúria ítélet előtt tilos volt a differenciált OEM licenc árazás. A kettő együtt oda vezetett, hogy OEM licencekre szakosodott európai "PC gyártók", gyártóknak szánt mennyiségi OEM Windows 10 licenceket vásárolhatnak majd azt egyből tovább is adhatják darabonként, és általában kicsi árréssel. Valójában nem is gyártanak PC-ket. Ez ellen a Microsoft nem tehet semmit. 

"Most úgy tűnik ez az MS magatartás az EU-ban visszanyal azzal, hogy ezeket a licneceket teljesen jogszerűen akár botok árán is értékesítve megveheti az MS-től vagy viszonteladóitól az EU-s vevő teljesen legálisan ez EU országaiban? Az MS online licenc-ellenőrző programja, ha helyesnek, legálisnak érzéskel egy licenc-aktiválási kódot, akkor az egészen biztos, hogy teljesen jogosan használható?"

Igen egészen biztosan legálisan használhatóak ezek a használt szoftverlicencek. Ha az ebay-ről vásárolsz, akkor kicsi az esélye annak, hogy rossz kulcsot kapsz. mert az egyből kiderül és panaszlapot tudsz nyitni. Az ebay pedig visszautalja pénzed, ami persze csak pár euró volt, de hát az elvek számítanak. De pont ezért nincs is probléma az ebay-es eladókkal. Kínából és általában az EU-n kívülről nem vennék használt licenceket. Ebay-en is EU-s eladóktól érdemes venni. 

"A baráti körömben valami hasonló licenc került egy gépre. Használták, úgy tűnt, minden rendben. Azonban egyszer egy MS (partner?) által forgalmazott játék telepítése nem sikerült. Az MS supporttal folytatott egyeztettek, és kiderült, hogy az egy vállalati, céges licenc, ami eleve nem engedélyezte játékok telepítését."

Ilyenről soha nem hallottam. Azért is furcsa, mert az ilyen korlátozásokat nem licenc oldalon szokták megoldani. Enterprise Win10-ek működnek vígan Steam játékokkal. Nem tartom lehetetlennek, hogy a Microsoft ügyfélszolgálatosnak fogalma nem volt a probléma okáról és így rövidre tudta zárni a beszélgetést. A Microsoft boltjából származó játékokkal kapcsolatban sem nekem sem az ismerőseimnek nincs tapasztalata. Ha onnan volt a játék akkor passz. 

"Avagy, lehet, hogy olyan licence-t vásárol valaki olcsóért, ami kvázi butított. Honnan lehet tudni, hogy nem egy ilyen használhatatlan licenszt vesz valaki?"

Attól függ mit tekintünk "butított" Windowsnak. A Home kiadás tekinthető butítottnak, de játékhoz például pont megfelelő. A kulcsok természetesen Windows 10 kiadásokhoz kötődnek, Home, Pro, Enterprise stb. Ezen túl semmilyen korlátozással nem járnak. 

Szerkesztve: 2020. 10. 16., p – 08:51

Ez már 1000x ki volt tárgyalva. Semennyire nem legális. Van amikor telefonon kell már aktiválni (mert már annyian használták a kulcsot), van hogy idő múlva nem tudod újratelepíteni, de van olyan is hogy nem jelentkezik hiba. Mindig lesznek persze, akik azt mondják hogy dehát te jóhiszemű voltál mert számlád is van róla. Ez nem így működik. Ha például rendelsz Kínából egy hamis autódiagnosztikai eszközt és a VÁM-on elkapják, akkor megsemmisítik és még a helyi jogtulajdonos is pénzt követel tőled (ha pedig nem fizeted ki, akkor beperel). Hiába hivatkozol arra, hogy dehát én azt hittem eredeti, számlám is van róla, stb..

Arra jók az ilyen kulcsok, hogyha nem akarsz KMS-t meg hasonló megoldásokat használni, hanem "tisztán" akarod Windows-t aktiválni, akkor fillérekért megteheted. Otthonra simán bevállalható, cégnél viszont biztosan nem alkalmaznám (hacsak nem egyébként is lopják a szoftvert).

Egyébként valóban legális lenne EU-ban OEM verzió leválasztás gépről, de senki ne gondolja hogy tényleg onnan vannak a kulcsok.

Ja és ha otthonra kell, akkor magánszemélyként nem gazdagítanám ezeket a "viszonteladó" cégeket, hanem direkten megvenném Kínából a kulcsokat, ahonnan ők is veszik. Aliexpressen 1000 Ft sincs egy kulcs és visszaadják a pénzt, ha nem működik.

Ez már 1000x ki volt tárgyalva.

Ez esetben elnézést, használtam a keresőt, de aztán tele volt reklámmal úgyhogy inkább bezártam. Amúgy köszi a választ, hasznos volt. Btw, fene se érti, hogy ha ez nem legális, akkor hogy árulhatják, és nem üt a körmükre valamelyik illetékes hatóság instant amint felkerülnek ezek a hirdetések... 

Igazából nem érdekli őket. Amíg a cégek többségénél nem ez van, addig minek csináljanak bármit is. Ráadásul nem is az ő problémájuk. A Microsoft-nak kellene lépnie, de neki sincs értelme, amíg egy bizonyos szintet nem ér el a dolog. Az értékesítő cégek ellen nincs értelme fellépni, mert megszűnnek aztán létrejönnek új néven. Az ügyvezetőként bejegyzett hajléktalannal pedig mit kezdenek? Ha nagyon elszaporodik ez a módszer és már a potenciális fizetős ügyfeleket viszi el (és nem azokat, akik egyébként is lopnák a szoftvert és sosem fizetnék ki a valódi árát), akkor biztos tenni fognak ellene. 

Ha te veszel egy terméket egy magyarországi kereskedőtől, aki hazudik annak beszerzési helyéről, akkor nincs az a bíróság, ami téged dádázna meg a cég helyett. Ha a kereskedő explicit úgy adja el a licencet, hogy gépről leválasztott, "használt" licenc, akkor onnantól kezdve racionálisan nem várható el, hogy te nyomozz a cég beszerzési forrásai után.

Az általam említett példa valós esetekre épül, keress utána! Ugyanígy elveszik az autót is, ha Magyarországon vetted és kiderül, hogy lopott (hiába ment át eredetvizsgán, hiába papíroztál le mindent). Tehát te jóhiszemű voltál mégis IJ van*.

* Ez utóbbi egyébként magánszemélytől történő vásárlás esetén azonnali lefoglalást jelent, semmilyen lehetőséged nincsen visszaszerezni. Ha autókereskedőtől vetted, akkor is azonnal lefoglalják, de hosszú pereskedés után előfodulhat, hogy lehetőséged lesz visszakapni az autót. De ez akár évekbe is telhet és senki sem fizeti ki az amortizációt. Szintén valós esetek, keress rá!

Ja és céghálóknál is ugyanez van. Szokásos hogy létrehoznak proxy cégeket, akik elcsalják az adót és nyomott áron adják tovább a termékeket a "legális" cégeknek, akik utána eladják a végfelhasználóknak. Aztán persze ezek a proxy cégek bedőlnek és csinálna újakat. Na ebben az esetben is hiába hivatkozik rá a "legális" cég, hogy hát én nekem számlám van róla.. stb. Nem rég volt pont példa erre, hatalmas razzia, bezárás, lefoglalás, stb.. Nem akarok most cégnevet említeni.

Ugyanígy volt ismerős cége, akik megbüntettek azért, mert kiderült hogy hamis számlát fogadott be. Egy cég hamis számlát állított ki, ami kibukott az ismerős cégének ellenőrzésekor. A NAV szerint minden számlának utána kellene nézned, hogy a kiállító cég létezik-e az adott pillanatban, valamint volt-e joga kiállítani az adott számlát (tevékenység megfelelő-e, stb..).

Az általad említett autódiagnosztikás példa csalás és zsarolás plusz a visszaélés személyes adatokkal.

A szakértőnek felkért "ügyvéd" szabálytalanul megszerezte a címet és a hatóságot megkerülve közvetlenül felveszi a kapcsolatot a címzettel. Megpróbálja rávenni fenyegetéssel, hogy az írjon alá egy megbízási szerződést, amiben "képviseli" a címzettet, persze jó pénzért és a szintén általa képviselt cég jogvédelmi költségeit is rá akarja verni. A jogi háttere az, hogy a cégek megbízhatják a navot azzal, hogy a vámvizsgálat során jogvédős vizsgálatot is csináljanak. Ennek a költségeit pedig a megbízó cég kell viselje. A címzett pedig közvetlenül a nav felé nyilatkozhat az ügyvéd nélkül, hogy hozzájárul a megsemmisítéshez. Ha nem járul hozzá, akkor jönne az, hogy lejátszhatják jogi úton. De ha az ártatlan címzett hozzájárul a megsemmisítéshez, akkor nincs semmi büntetőjogi teher. Hogy a megbízó cég hogyan veri le a költségeket a feladón, az már az ő dolga. Persze fenyegetheti polgári perrel a címzettet, polgári peres eljárást bárki próbálhat indítani bárki ellen, max a bíró elzavarja. 

A fenyegetőzés eleve ott sántít, hogy a címzettnek nem kerül tulajdonába a küldemény kézbesítésig, vagy addig, amíg nem bizonyítja a tulajdonjogát. Onnan tudom, hogy a postán eltűnt küldemény címzettje is csak akkor kérhet kártérítést, ha tudja igazolni a vásárlás tényét. 

A feladó sérti a szabályt, csak mivel őt kb nem tudják utolérni, ezért az élelmes ügyvédek megpróbálják a címzettel kifizettetni a védelmi pénzt plusz még a saját hasznukat. Hasonló akcióért, ami nem postai rendelős, hanem talán német pornós eset volt, egy ügyvédnőt megbüntettek és a kamarából kizártak. * Mert ez csalás, zsarolás és eleve összeférhetetlen az, hogy a vádlót és a vádlottat is ugyanaz az ügyvéd képviselje.
Ugyanaz a séma
https://index.hu/tech/2016/02/05/ne_fizessen_ha_nemet_porno_letolteseve…
https://index.hu/tech/2016/02/12/dr_kozma_agota_level_ugyved_balatonbog…

*: szerk: tévedtem, nem zárták ki, ma is aktív a nyilvántartás szerint. Úgy tűnik megfelelő kapcsolatokkal szabad bűnözni.

" A NAV szerint minden számlának utána kellene nézned, hogy a kiállító cég létezik-e az adott pillanatban, valamint volt-e joga kiállítani az adott számlát (tevékenység megfelelő-e, stb..)."

Bocsáss meg, de ez biztos, hogy nem igaz. Amúgy is, a NAV nem isten, tévedhet, perelhető és persze téved is, perlik is, minden időpillanatban.

100%-ig igaz. Egy viszonylag híres magyar divattervező cégénél fordult elő, akinek dolgoztam.
Kérdezz rá a NAV-nál telefonon, ha nem hiszed! Ha hamis/érvénytelen számlát fogadsz be, akkor megbüntetnek. Kérdezz rá arra is, hogy hogyan tudod ezt elkerülni. El fogják mondani neked.

Továbbá:
https://www.rsm.hu/blog/2018/07/valtozo-nav-birsagolasi-gyakorlat
https://meches.hu/blog/fiktiv-szamla-avagy-mire-harap-a-nav
http://www.intellaccount.hu/intellaccount01011093_a_szamla_hitelessege_…
https://profitline.hu/Fiktiv-szamlak:-mit-vizsgal-a-NAV-413428

Az utolsó esetben már a Kúriához vittek egy ügyet pont emiatt.

Az EUB és a Kúria döntései miatt hosszabb távon a NAV jelenlegi ellenőrzési módszere vélhetően jelentősebb változásokon fog átmenni. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, legalább fél év el fog telni az új metódus megjelenéséig. Addig a vállalkozásoknak a régi elvárásoknak megfelelően kell eljárniuk egy-egy számla befogadásakor, azaz nem árt alaposan ellenőrizni, vajon jogszerűen működik-e a számlát kibocsátó partner. Ha ennek ellenére mégis vita támad az adóhatósággal, nem szabad azonnal bedobni a törülközőt, hiszen látható, hogy a terület folyamatosan változik.

És elég friss a dolog: 2020. 10. 14.
Már évek óta ez megy.

Tehát összefoglalva: mivel a hatóság törvénytelenül jár el, ezért mindent meg kell tenni, hogy a lehető legbiztosabban ne lehessen meghurcoltatás áldozatává válni. Ettől persze még meg lehet hurcolni bárkit, hiszen felelőssége nincs a hatóságnak, de évek alatt, eu szintre víve az ügyet, még akár nyerni is lehet.

"Ugyanakkor a nemrég megjelent NAV-útmutató rögzíti, hogy a 200 százalékos mértékű bírság kiszabására csak akkor kerülhet sor, ha tudatos adóelkerülő magatartás folytán valósult meg a jogsértés. Következésképpen az adóhatóságnak a tudatos adóelkerülő magatartást kell bizonyítania, azaz az adózó adóelkerülést átfogó szubjektív tudattartamát kell objektív bizonyítékok alapján igazolnia, amelynek alapján a szándékosság megállapítható. "

Tovább is jutottál a szövegben?

Ezen kívül - a számlabefogadókat ugyancsak pozitív módon érintő - bírósági döntést hozott a Kúria is a közelmúltban, amikor kimondta: az eddigi gyakorlattal szemben az adóhatóságnak konkrét bizonyítékokkal kell azt alátámasztania, hogy a számlabefogadó igenis aktívan részt vett az adókijátszásban, amelyből hasznot is húzott. E körben tételesen fel kell tárni és bizonyítani, hogy milyen cselekményekkel vett részt az adókijátszásban a számlabefogadó. Ha ezt a NAV nem tudja igazolni, úgy köteles annak bizonyítására, hogy a számlabefogadó gondatlanul járt el.

Egyrészt ez egy jövőbeli dolog, gyakorlatilag most folyik a sok éves vegzálás megszűnése. Ez is csak EUB és a Kúria miatt. Másrészt továbbra is él a kiskapu, hogy gondatlanságnak minősítik, hogy nem néztél utána hogy az adott cég bocsáthatott-e ki egyáltalán ilyen számlát. Szóval meglátjuk mi lesz..

A gondatlanság egy másik dolog. Az beáll már akkor is, ha a számla érvényességi kellékei hiányosak.  Vagy lehet gondatlanság - netán még bcs is - az, ha tudomása van egy cégnek arról, hogy a számlakibocsátó egy kényszertörlés alatt álló cég és mégis befogadott tőle számlát.

A vegzálásról: Ezért kell lépni, hogy ez megszűnjön, de ez csak akkor történik meg, ha mindenki lép, lázad, hangot ad a fenntartásainak.

Azt kell észben tartani, hogy a NAV sem isten, és nem szabad fenntartás nélkül elfogadni a cselekedeteiket, a határozataikat. Az eleve törvényellenes hogy az adóbevételek emelkedéséből premizálják a NAV dolgozóit, ráadásul progresszíven. Ez olyan, mintha a rendőrök jutalékot kapnának az általuk kiszabott  büntetésekből.

Ez pontosan így van. De évek kellenek és általában külső behatás, hogy egyáltalán bármi változás történjen. Annyi ilyen igazságtalanság van: például azelőtt ha kiállítottál számlát, majd nem kaptad meg az ellenértékét, akkor APEH behajtotta rajtad utána az adókat. Hiába hivatkoztál arra, hogy átvertek téged, IJ volt. Apám egy vállalkozó ismerőse a házát vesztette el így. Nagyon jó üzletnek tűnt, leszállította a méregdrága árut, számlát kiállította, cég átutalásos fizetést kért, majd átutalás nem jött. Nem elég hogy a cég felszívódott és az árut bukta, hanem APEH a teljesítetlen számla után behajtotta az adókat is. Sok évig ment ez míg néhány éve megváltoztatták a jogszabályt. 

Te mint magánszemély így vásárolsz. Nagyobb üzletek esetén sosem utalnak vagy fizetnek előre. Se az állam, se a cégek. Sőt ha nagyobb francia ügyfeled van, akkor előfordul hogy a munka végeztével csak az összeg 70-80%-át kapod meg, a maradék 20-30%-ot csak később (hogy ha a garanciával probléma lenne, akkor be legyen biztosítva). Legtöbb nagykerből is így lehet vásárolni, nem kell megfinanszíroznod semmit előre. Sokszor nem is tudna egy cég csak úgy előkapni 10-100 millió Ft-ot az eszközökre (meg nem is akar).

Nem csak árut, de szolgáltatást, munkadíjat is utólag szoktak sokszor. 

A rendszer visszásságairól azok tudnának mesélni, akik részt vettek nagy állami beruházásokban. És az állam nem fizetett időben vagy sohasem. Esetleg valami csókos papírcég közbeült, felvette a pénzt és nem fizette ki az alvállalkozókat. Az adóhatóság meg követelte az áfát. Ha most a csalós közbülsőt nem is nézzük, hanem csak azt, hogy az állam nem fizeti ki a saját tartozását, de az állam már az adót követeli utána a kivitelezőtől, na az szép történet. Pláne, amikor a pénze nélkül maradt, adóhatóság által fenyegetett cég a tartozás egy részének visszaszerzéséért megpróbálta mondjuk visszabontani az elkészült épületet, hogy legalább az anyagból visszajöjjön valami kárpótlást és azt meg a rendőrséggel akadályozta meg az állam :D Amikor arról van szó, hogy mennyire túl vannak árazva az állami beszerzések, akkor a mutyin kívül sokszor az is benne van az árban, hogy a kivitelezőnek drága hitelt kell felvennie és sokszor a fizetési határidő után fél-egy évvel sem jutott még a pénzéhez, közben meg a hitelét törleszteni kell és az adót már be kell fizetni utána. Lutri az állammal szerződni, ezt árazzák be.

Sajnos korábban is ez volt. Mondjuk úgy, hogy magyar politikus akkor hazudik, ha mozog a szája. Ugyanígy akkor nem lop, ha már halott. Stb..

Ugyanígy a különböző állami intézmények nagyjából teljes vezetői rétege, de sok alacsonyabb pozícióban lévő alkalmazott is. Ráadásul olyanok is, akiknek pont ezeknek a lefülelése lenne a célja.

Ezerszer találkozom ilyennel. Legutóbb a múlt héten: két hónapos időpontra megyek sebészetre műtétre, erre bemegyek és orvos mondja, hogy idén OEP már nem fizet ilyen műtétet, szóval most vagy adok neki 30e Ft-ot vagy jövő februárra tud időpontot adni. Hát megköszöntem a jövő február végi időpontot, ha eddig együtt tudtam élni a zsírdaganatommal, akkor kibírom még addig. Nesze neked Fidesz, meg egészségügy. Kő alatt él, aki nem találkozik ilyennel és azt hiszi normális országban él. És mielőtt valaki azt mondja menjek másik rendelőbe, akkor nagyon téved hogy ér valamit. A Fidesz által behozott törvény szerint csak a területileg illetékes helyekre mehetsz. Nekem 2 ilyenem van. Az egyikben történt ez, a másikban még időpontot sem adnak, hanem azt mondják betelt előre az összes időpont, tovább pedig nem tudnak adni, mert nem ismerik a rendelési napokat, szabadságokat, stb.. Hívd vissza őket 1-2 hónap múlva és kérj újra időpontot, mert akkor lehet lesz. Majd akkor hívod őket, hát megint elfogytak az időpontok.. Ja és mindenkivel ezt csinálják, elég elolvasni az értékeléseket a XVII. kerületi Szakrendelő - Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet-nél Google keresőben.

Akartam jelenti régebben az OEP-nek. Az OEP nem engedte névtelenül, hanem minden adatommal kellett volna leadni, amelyet az érintett feleknek is odaadnak. Ekkor mondtam nekik, hogy kaphatok-e engedélyt, hogy másik kerületbe menjek orvosi ellátásra, mert nem akarom hogy bosszúból el tegyenek láb alól vagy "véletlenül" hibázzanak egy műtétkor. Azt mondták ilyen engedélyt nem tudnak adni, továbbra is ezekbe az intézményekbe kell járnom. Ekkor mondtam nekik, hogy ők is nyugodtan tudják ellenőrizni, nem kellek hozzá, hívják fel, kérjenek időpontot erre a beavatkozásra. Ők nem kérnek, nekem kell minden adatommal bejelentést tenni és csak utána történik vizsgálat. Akarok-e így akkor bejelentést tenni? Hát köszönöm nem. Szóval gyakorlatilag elküldtek a fenébe és eltántorítottak a bejelentéstől. "Egy brancs maguk, ne is tagadja"

A mostanit szerinted ilyen feltételekkel jelentem? Megkapja az intézmény és az adott orvos is a nevemmel a bejelentést. Legközelebb szerinted orvos mit fog csinálni, ha befekszem a keze alá műtétre. Miért nem tudják ők ellenőrizni? Kimennek és ugyanazt fogják tapasztalni, pénzt kérnek tőlük vagy különben nincs műtét csak jövőre.

Hm...van akinek szelektív az emlékezete, van akinek nem. Engem akkoriban műtöttek. Egy mr 2 hónap várólista volt, a szalagpótlást nem végezték el márciusban (pedig felnyitottak), mert nem volt rá keret, hanem októberre adtak időpontot (2007-ben)-  magánklinika lett belőle a biztosításomnak köszönhetően...és volt akkoriban is kaka bőven...pl.:

https://nava.hu/id/199106/

üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

soha nem volt ilyenben reszem, segitseket mar hogyan kell ezt elkepzelni? megjelennek az ajtoban, hogy "neked bizony van 50+ windows10-ed amit szerintunk nem mi adtunk el neked es fizess"?
es ha azt mondom viszlat? akkor holnap hirtelen nem fog indulni egyik windows sem, vagy mi lesz? feljelentenek? van szamlam rola, a gipsz jakab kft-tol vettem.
innentol hogyan tovabb?

Először telefonálnak. Én még nem hallottam olyat, hogy csak úgy megjelentek az ajtóban. Ha együttműködő vagy akkor felmérik a helyzetet (szoftver leltár, stb..) és ha találnak problémát, akkor a legalizálásra lehetőséget adnak ("szoftverhamisítás áldozata lettél"). Nekik a fizető ügyfél a jó ügyfél és nem a bosszús. Hatóság kíséretében (mint szakértők és jogtulajdonos) csak akkor jelennek meg, ha nem vagy együttműködő és alapos gyanú van rá, hogy lopod a szoftvereket. Akkor viszont már komoly (nem csak pénz) büntetést kaphatsz.

Sokkal rosszabb helyzetben vagy egyébként, ha valami miatt hatósági látókörbe kerülsz és ott derül ki lefoglaláskor (mellékesen), hogy lopottak a szoftvereid is.

hat en egy valos tevekenyseget vegzo "valid" ceg vagyok. konyveles rendben, ado befizetve. vettem 50+ win10 license-t a gipsz jakab kft-tol mert eppen szimulacios farmot epitek vagy csak tesztelek egy szoftvert es kell ennyi egyedi windows kliens, teljesen mindegy. a microsoft telefonal, en azt mondom, hogy koszonom nem kivanok Onokkel beszelni, nem nyilatkozok arrol, hogy mennyi sw license-em van meg semmi ilyesmi.

az alapos gyanuhoz feltetelezem egy feljelentes is szukseges, ahol ok az elozetes birosagi meghallgatason bemutatjak a bizonyitekot hogy en lopom a sw-t. vagy eleg hozza az, hogy bejelentik a navhoz hogy saros vagy es jonnek lefoglalni az osszes szamitogepedet? meg azt is amin windows sincs, mert apple mondjuk szep nagy almas logoval.

igy mukodik?

Vagy csak küldd el a anyjába az auditort, a bíróságon meg (ami sosem fog megtörténni) olvasd fel a bíró sporttárs kezdetű kommentemet.

Amúgy meg:

elozetes birosagi meghallgatason

https://birosag.hu/birosagi-hatarozatok-gyujtemenye 

Keresés: Microsoft

74 találat

Találomra az egyiket megnyitottam, valami olyasmiről szól, hogy a felperes asztaláról elloptak egy Microsoft szoftvert, vagy mi. Legrosszabb esetben is 73 darab related bírósági határozat van, szóval ebből sosem lesz per. :)

És tényleg idézőjelbe kell tenni, különben szavanként keres. 268. De ebben ilyenek is vannak, hogy a disszertációjában felhasználta más szövegét :D

A microsoft azért konkrétabb. Pláne, ha mellé tesszük a "szerzői jogsértés" idézőjeles kifejezést is & jellel: 10

Viszont szerintem nem visznek fel minden ügyet. Régebben valami konkrét dologra rá akartam keresni és nem volt benne. 

 

Ó, igazi gyöngyszem a B.3603/2011/1 -es, trial verziók beárazva és 

"A vádlottól lefoglalt merevlemezen talált szoftverek törlést is tartalmaztak, amely kizárja, hogy eredeti szerzői jogosult engedélyével bíró szoftverekről készültek volna a másolatok."

A gyanú alapja lehet feljelentés vagy tapasztalás. A magánszemélyek esetében rázós a dolog a hatóság oldaláról, mert házkutatási parancs kell, azt meg egy sóhajtásra nem ír alá senki. A cégeknél más a tészta, mert oda be lehet jutni parancs nélkül is, a NAV-nak meg egyenesen nyomozati jogköre van, ha jól tudom /nem biztos/. Én úgy gondolom, hogy egy magánszemély három életet leélhet hiba nélkül, warezekkel vastagon körbe pakolva, de cégeknél már kockázatosabb a dolog. 

Amit írsz, az nem biztos, hogy áll. Tény, hogy a vád kötelessége a bizonyítás, de a bíróság adott esetben átteheti a bizonyítás terhét, tehát elképzelhető, hogy felszólít, igazold az általad használt szoftverek eredetét. 

Azt nem tudom, olyankor mi van, ha történetesen valaki ennek a felszólításnak nem tesz eleget? /???/

Ami biztos, ha vki szabályos számlával vásárol szoftvert, akkor legalább a büntetőjogi következményektől mentesül. Amit veszíthet, az a dolog anyagi vonzata /ergo, a szoftver "ára"/.

Ami biztos, ha vki szabályos számlával vásárol szoftvert, akkor legalább a büntetőjogi következményektől mentesül. Amit veszíthet, az a dolog anyagi vonzata /ergo, a szoftver "ára"/.

Én is így gondoltam, amíg nem olvastam ennek az ellenkezőjéről. Azzal jönnek ezek az ügyvédi irodák, hogy nem gondolhattad hogy tized áron meg lehet venni legálisan ugyanazt. Ami persze lehetséges, de nagyon valószínűtlen. A döntés pedig a bírónál van ekkor.

"Azzal jönnek ezek az ügyvédi irodák, hogy nem gondolhattad hogy tized áron meg lehet venni legálisan ugyanazt. Ami persze lehetséges, de nagyon valószínűtlen. A döntés pedig a bírónál van ekkor."

Minek a tized árán?

Én vok gipsz emánuel, kardánpendely-hegesztő kisiparos. Úgy határozok, hogy kell nekem PC meg rá valami szoft. Olyan szép, csillogó, lehetőleg kék szinű, hogy passzoljon a kedvenc ingemhez. Nehogy már a piaci árakban tájékozottnak kelljen lennem, mielőtt vásárolni indulok. Azt én honnan tudjam, hogy a bigyóker Kft a nyugati téren, ahova majd betérek vásárolni, jogosult ugrószoft/királyszoft/ledérszoft/stb. viszonteladó-e vagy sem?  Ézzel az erővel a péket is csekkolhatnám minden délelőtt, amikor kenyeret veszek nála, hogy legál-e még vagy sem. 

Én veszek szoftvert a lehető legolcsóbban és kész. Ha nagyon olcsón vettem, akkor ügyes/szerencsés/rafinált/dörzsölt stb. voltam, de nem bűnöző.

Amire te gondolsz az a termék vagy szolgáltatás és annak ára közötti feltűnő aránytalanság. Na de ez a viszonylat is inkább az orgazdaság esetén játszik /ma már egyre kisebb/ szerepet és nem a direkt beszerzéseknél.

ertem. de ez mire lehet eleg? arra, hogy lefoglaljanak szamitogepeket bizonyitekkent, ezzel esetleg megallitva a ceg mukodeset, vagy kerjenek egy szamlat amit en termeszetesen azonnal hozatok a konyvelesrol ahova Julika lefuzte a gipsz jakab kft nevu dosszieba es 50+ win10 license vasarlasarol szol. ennel tobbet kerhet a nav?

hogy reagaljak "a hogy gondolta hogy tized aron megkaphatja?" gondolatra is: hiszen mindenki ennyiert adja. ja hogy a microsoftnal nem? hat vannak sokan a piacon akiknel ennyi, es itt hozhatok rengeteg eu-s, magyar eladot peldanak akinel vehetek ennyiert vagy nagyon hasonlo aron. mindenki bunozo? de hat a rendorseg mit csinal akkor ha szabadon lehet ilyet arulni? tobb eve mukodo cegek, lasd sov24.hu, soft.direct es tarsai. (kotelezo autos pelda) ha csak egy auto kell ami gurul azt se a szalonbol veszem 10m-ert hanem ugyanazt 2 evesen ujszeru allapotban 5m-ert hasznaltan. hat igy gondoltam.

Bőven elég arra, hogy lefoglalják a számítógépeket és ezzel a cégnek hatalmas kárt okozzanak. A szakértők (az adott cég emberi vagy cégek csoportjának szakértői) pedig megállapítják, hogy tényleg legálisak-e a szoftvereid. Öcsémnek így vitték el a gépét szerverhotelből. Mert az illető helyen egy csomó illegális tartalom volt gépeken. Az ő gépén éppen nem, de elvitték a többi ügyfélével és mire visszakapta már semmit sem ért. Jogsértést nem állapítottak meg, IJ. Ezért sem mindegy milyen társaságnál rakod le gépedet..

tiszta orom lehet amikor draga penzert megveszed a sw-eket (mert hallgatsz a microsoftra es minden penzt megadsz nekik termeszetesen csak rendben legyen) aztan meg ilyen hulyesegekkel is zaklatnak es persze szinten lehuznak egy valag penzre, mert nehogy mar ingyen dolgozzanak, tuti lesz valami ami nem jo ugy ahogy van.

hat kellhet ennel tobb? :)

Van amikor telefonon kell már aktiválni (mert már annyian használták a kulcsot)

 

En office kulcsokkal szivtam. Full legalis, 60+kHUF volt darabja. Es az automatat felhivod, kerem adja meg a kovetkezo 4 szamot. Koszonom. Most adja meg a 3. traktust. Koszonom. Most adja meg a 4-et. Koszonom. Most adja meg a 16-at. Koszonom.

Mar 15 perce gepelgeted mobilon(!), a vegen aszondja az automata: Kerem varjon. Koszonom. Sajnos nem sikerult a kodot ellenorizni a viszont hallasra.

Azt hittem felrobbanok. Egy eve vasarolt office volt, amit felhasznalo valtas miatt ugyanazon a gepen ujra kellett aktivalni.

 

En minden reggel ugy ebredek, hogy a google keresojebe beutom: Microsoft go bankrupt

Hatha. Egy probat meger. Talan pont ma.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Masnap "egyszercsak" sikerult a laptopnak a hatterben aktivalas interneten keresztul.

Gyuloletes egy dolog amit ezzel a licenszes aktivalassal csinalnak.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Szerkesztve: 2020. 10. 16., p – 08:59

windows 10 legálisan használható aktiválás nélkül is.

60 nap után cseszegetni kezd, hogy aktiváld, de egyébként működik tovább.

Az aktiválatlan win10 egyetlen hátránya, hogy nem testre szabható (pl. nem állíthatsz be hátteret), minden más működik rajta.

Lehet csatlakozni Insider programhoz, és akkor nem cseszeget tovább az aktiválással - cserébe nagyobb eséllyel fordul elő, hogy a legújabb frissítés hazavágja. (Pontosítok: hamarabb vágja haza ugyanaz a hiba, mint a licenszelt példánnyal rendelkezőket.)

Az Insider-nek azért olvasd el az EULA-ját, a legtöbb felhasználásra nem legális. Ugyanígy letöltheted elvileg azt a Windows image-t, ami IE böngésző tesztelésre van (vagy volt?) Microsoft honlapján, de attól még nem lesz legális, mert EULA-ban az szerepel, hogy csak böngésző tesztelésre használhatod.

Otthon simán lehet nem aktiválni 60 nap után és nyugodtan használod tovább bármelyik verziót. Senki nem fogja ellenőrizni* (persze hivatalosan ugyanúgy illegális), de nem kell Insider-ben lévő hibától sem tartani.

* Hacsak nem kerülsz valamiért a hatóság látókörébe, mert akkor egy 3 napja lejárt trial WinRAR miatt is büntetnek:
https://rohejorszaga.blog.hu/2012/06/03/erre_egyszeruen_nem_talalok_sza…

Software provided by the program may expire any time. You are not allowed to use this software for production purposes, benchmark the software and publish results, do anything to the software other than use it for yourself, reverse engineer the software, or use the software for doing any malicious activities on the Internet.

https://tldrlegal.com/license/microsoft-windows-insider-program-agreeme…

Ez volt régen az értelmezés. Azóta nem hiszem, hogy változott. Meg kell nézni, hogy pontosan mit kell elfogadni ma a letöltéskor / telepítéskor! Amit küldtél az túl rövidnek tűnik, csodálkoznék ha azt kellene elfogadni..

Szerk: Tévedtem. Megváltozott a licenc, már lehet használni production környezetben is.

A leginkább hivatalosnak vélt forrás maga a Microsoft, az ő oldalukon a Home változat 45 ezer forintba kerül, de az Alzánál, iPon-nál vagy más ismertebb boltokban is hasonló áron dobálják.

Ennyibe.

A többi mind szimpla átverés.

 

De még ezeknél is érdemes lehet a 'nem OEM' verziót venni, ami kicsit drágább ugyan, de míg az előző hozzá lesz drótozva az első hardverhez amelyiken aktiváltad, a drágább verziót pedig többször is aktiválhatod különböző hardvereken is. (persze egyszerre csak egy példány érvényes)

Tehát ha veszel egy új gépet - vagy akár csak alaplapot cserélsz mert elromolott - , akkor azon is jó lesz.

Az olcsóbb OEM-ra  meg aszonyga vegyél újat az új hardveredhez....

 

szerintem.

"A kérdés tehát, hogy ez mégis hogy van? Mennyire megbízható dolog venni kétezeré' egy Windows licenszet / termékkulcsot?": félig legális = olcsó, de majd akkor fizeted ki az árat, ha jogilag kell megállnod a sarkadon ennél a bíró ezen kérdésénél: "Tamás! Mesélje el nekem, mit és hogy tervezett windows-t telepítni, amikor meglátogatta azt az oldalt? Kinek a javaslatára tette?" Persze otthoni környezetben nem aggódnék.

Ahol szintén nem aggódnék, az a céges környezet. Az előretelepített win kicsit többe kerül mint a dobozos, mert neked kell felrakni: megfelelő partíciók, driverek, hw-hez illesztés (szerintem vannak spéci beállítások). Céges szinten a +15e Ft nem ér annyit, amennyi időd rámegy. Új kolléga jön reggel 9-re, elég ha a gép 8.50-kor érkezik aznap.

félig legális = olcsó, de majd akkor fizeted ki az árat, ha jogilag kell megállnod a sarkadon ennél a bíró ezen kérdésénél: "Tamás! Mesélje el nekem, mit és hogy tervezett windows-t telepítni, amikor meglátogatta azt az oldalt? Kinek a javaslatára tette?"

Na, erre azért befizetnék. :D

Amúgy ennyit mondanék: "Bíró sporttárs, tecciktudni, az Európai Unió Bírósága a C-128/11. sz., UsedSoft GmbH kontra Oracle International Corp. ügyben hozott ítélete alapján a számítógépi program valamely példányának a szerzői jog jogosultja által vagy az ő hozzájárulásával az Unión belül történő első eladása kimeríti az adott példány Unión belüli terjesztésére vonatkozó jogot. Ennélfogva az a jogosult, aki az Unió valamely tagállamának területén forgalomba hozta a program egyik példányát elveszíti a jogosultságot, hogy tiltakozzon ezen példány újraeladása ellen. Továbbá a számlát kiállító kereskedő saját meghatározása alapján az általam megvásárolt példány egy számítógépről leválasztott, újraeladott példány. Amennyiben a kereskedő valótlanságot állított a megrendelés teljesítése során, részemről IDGAF, tessék őket megkérdezni az én zaklatásom helyett. Alá'szolgája."

Hazánkban hány magánszemélyt ráncigált a microsoft a bíróságra, mert vásárolt egy szoftvert számlásan? Kérem a számokat, hogy pontosan hány fő került emiatt bajba, hogy vásároltak egy olyan liszenszt, ami újra eladott?

 

Honna tudod, hogy az alza, ipon ,stb liszenszek legálisak? Milyen azonosítókkal rendelkezik a kulcs, amiből én, mint végfelhasználó tudom melyik a jó, melyik nem?

 

Mennyire fogok bánkódni, ha a 1000 forintos liszenszem elromlik, még 44 másikat vehetek, mire az iponos árat elérem?

 

Honnan kell tudjam, hogy melyik legális, melyik nem?

 

 

Hogyan fogja bárki bebizonyítani, hogy nem én vettem legálisan és nem a másik lopta tőlem?

 

A microsoft honnan fogja tudni, hogy ki vette meg a termékét? Hogyan tudja személyhez kötni a termékét, azaz, honnan tudja, hogy ki volt az aki fizetett érte, ki aki lenyúlta? Tudja, hogy kpvel fizettem érte és az adott sorozatszámú 20asok nálam voltak?

 

Ki szerinted legális új eladó és ki szerinted a legális újrafelhasznált eladó?

Végfelhasználóként, új gép vásárlásakor nagyjából három lehetőséged van:

  • veszel retail verziót drágán (Home: ~45 ezer Ft, Pro: ~80 ezer Ft)
  • veszel a notebookhoz opcióként OEM verziót (Home: ~35 ezer Ft, Pro: ~50 ezer Ft)
  • olyan notebookot veszel, ami gyárilag preinstallált Windows-t tartalmaz. A nagy gyártók jelentős kedvezménnyel szerzik be a Windows licencet, így a Windows licenc felára a fentieknél általában sokkal kedvezőbb, egyes esetekben csak 10-20 ezer Ft.

Vagy használt eszközt veszel, amire refurb Windows 10 licenc nagyon olcsó.

Például:
https://www.marseus.hu/hu/szoftver/windows-10-professional-felujitott-s…
WINDOWS 10 PROFESSIONAL FELÚJÍTOTT SZÁMÍTÓGÉPEKHEZ
10940 Ft + áfa

Ez teljesen legális. Viszonteladóként még ebből is kapsz kedvezményt.
Hátránya, hogy az adott cégtől kell venned a használt eszközt. De sok ilyen cég van és legalább garanciát is kapsz + számlát a használt PC-re / noti-ra.

a 'baj' csak az, hogy várhatóan ők is (meg a többiek is akik ilyet árulnak) simán eladják önmagában csak a licencet...

Így terjed el az "olcsó, legális windows licenc" legendája.

És persze, lehet hogy senkit (Microsoft, BSA, Adóhivatal, vagy kitudja ez kinek a dolga?) sem érdekel, de ennyi erővel akkor mindenki lophat is magának ingyen, nem?

mi a különbség - csak az hogy mennyire szürke? :D

Először is ezeket csak speciális Microsoft partnerek árulhatják. Konkrétan Microsoft-tól megkérdezheted, hogy az adott cég partner-e. Másodszor ez nem digitális licenc, hanem jár hozzá matrica. Ezt ráragasztják a gépre mielőtt megkapod. Az egészről számlát kapsz, amin szerepel a licenc valamint a használt gép, amihez kaptad. A licenc ellenőrzésekor ott a gép + matrica + számla. Egyáltalán nem jó összemosni ezeket az általad "szürkének" nevezett férgeket a legális licenceket áruló Microsoft partnerekkel. Azt pedig egyáltalán nem hiszem, hogy bármelyik ilyen cég kockáztatná a Microsofttal való együttműködését azzal, hogy megszegi a licenc árulásának feltételeit. 

Tessék itt lehet a hivatalos listát lekérdezni a Microsofttól:
https://www.msregrefurb.com/RRPSite/OnlineDirectory.aspx
Search by location of refurbisher: Hungary
Innen lehet eljutni az oldalra:
https://devicepartner.microsoft.com/en-us/communications/comm-microsoft…
De egyékbént a weblap certjét is meg lehet nézni.

A refurb licensz már ott sántít, hogy olyan gépre lehet venni, amin már van windows licensz. Szóval igazából a már meglévő mellé / rá kapsz egy refurb matricát meg egy másik kulcsit a meglévő helyett és esetleg egy lemezt azzal, amit az ms oldaláról is letölthetsz.
https://www.avocomp.hu/refurbished-windows

Ha már van a gépen licensz, akkor mi a fennek újra megvenni "jajde jó áron". 
https://answers.microsoft.com/en-us/windows/forum/all/refurbished-pc-ke…

Azért kell megvenni újra, mert a használt gépeken általában régebbi Windows licenc van. Az ingyenes frissítési idő pedig, ha jól tudom már rég lejárt. Persze ha te Windows Vistát vagy Windows 7-et akarsz használni, akkor felesleges.

igen, csak hogy az nem OEM - vagyis a laptop gyártó eredetileg nem preinstall windowssal árulja azt a modellt, hanem a boltban vehetsz hozzá windowst.

Olyan modellt kell választani, ami "gyárilag" windows-al van ellátva, és akkor jóval olcsóbb a win.

 

Ha az általad linkelt boltban a keresési paraméterek közt bejelölöd a win-t is, akkor azokat listázza, amin OEM windows van.

Egyébként igen, 311Ft-os USD és 364Ft-os EUR árfolyamnál jelenleg most bruttó 44-45 k HUF körül van a legolcsóbb windows home, ha külön veszed. (vagy a bolt veszi meg).

attól függ hol/mire kell.

Otthonra okés. Ugyanazok a programok elfutnak rajta mint Pro-n.

Ha nincs AD (otthon még ritka), vagy egyéb igény (hyper-v host, vagy RDS bejelentkezés) akkor a home is elég lehet.

Egyébként a business kategóriába pozicionált laptopokat többnyire pro-val OEM-elik....

MS vagy egyéb tengeren túli cégek esetében a szoftverhez tartozó felhasználói licenszet /illetve, annak néhány kitételét/ felülírja az EU jog. 

Ennek a jognak értelmében az EU-ban a kereskedelmi szoftver éppen olyan termelőeszköznek számít, mint a fizikailag tulajdonolható, birtokolható javak /esztergagép, stb./, tehát a velük való másodpiaci kereskedés is teljesen legális, törvényes.

Ez magyarra fordítva annyit tesz, hogy ha valaki valaha vett egy Windows XP-t vagy egy Office-t, de később átáll inkább linuxra, akkor az XP-jét és az Office-ét legálisan, törvényesen eladhatja valaki másnak. Egyetlen kitétel, hogy az eladónál már nem maradhat a szoftver eredeti adathordozója de még biztonsági másolat sem.

Egyetlen kitétel, hogy az eladónál már nem maradhat a szoftver eredeti adathordozója de még biztonsági másolat sem.

Ezt is biztos a "vének tanácsa" találta ki, mert kb 20 éve már a legtöbb esetben nem is értelmezhető az hogy a "szoftver eredeti adathordozója" :D

 

Szóval akkor az egész értetlenkedés (részemről is) azért van/lehet mert tulajdnonképpen egy csapatnyi jogász kell(ene) ahhoz hogy az MS által szabott feltételeket összfűzze az EU-ban érvényes szabályokkal?

Szerkesztve: 2020. 10. 16., p – 10:57

Erről itt olvashat részletesebben az, akit érdekel a téma és a tetejébe még elég kitartó is:

https://dtk.tankonyvtar.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/7271/06_far…

Az uniós jog amúgy szimplán felülírja az USA-beli cég licenszeinek bizonyos klauzuláit. A tovább-értékesítés joga az interneten keresztül vásárolt szoftverekre is kiterjed.

Ami a dolog sarokpontja volt, hogy pl. az Oracle úgy próbálta a helyzetet kicselezni, hogy azt állította, ő nem tulajdonjogot ruház át a szoftverei értékesítésekor, csak un., használati jogot. Ezt az EU törvényhozói elutasították, mondván, az eladáskor a korlátlan használat joga amivel a cég a vásárlóit felruházza, a tulajdonjog egyfajta sajátságos manifeszuma.

Hogy a lényeg se sikkadjon el: használt kereskedelmi szoftver vásárolható, csak azt kell megnézni, hogy a vásárolni kivánt dolog ténylegesen legális szoftver legyen, mert ha nem az, akkor lényegében nem vettünk semmit. Ilyen esetben jogot az áhított, vágyott szoftveren nem szerzünk, hiába is voltunk jóhiszeműek.

Szerkesztve: 2020. 10. 16., p – 10:29

"Az Oracle azonban azt állítja, ő a programok tulajdonjogát nem engedi át a felhasználók részére, csupán azok használati jogát. A Bíróság viszont hangsúlyozza, hogy ha a vásárlók határozatlan időre megszerzik a vételár megfizetésével a szoftverek használati jogát, akkor tulajdon-átruházásról, azaz eladásról van szó. Az pedig közömbös, hogy ezt anyagi hordozón teszik meg vagy internetről való letöltés útján."

Még egy érdekes részlet:

A főtanácsnok pedig kétségesnek tartja, hogy

„a szerzői jog különleges tárgyát képező jogok védelmének minősülhetne annak engedélyezése a jogosult számára, hogy a számítógépi program példányának tulajdonát jogszerűen megszerző személy számára ezen programok újraeladását megakadályozza"

Alapos gyanú esetén a rendőrség köteles eljárni és hát, adott esetben teszi is. 

Az nem érdekli őket, hogy egy windows, vagy egy és ezer egyéb illegál szoft van-e a gépen. A közelmúltban jártak el egy diákkal szemben.  Ott - ha jól rémlik - egy win7 volt a gépén illegálisan meg vmi CAD szoftver. 

Felteszed a Windows 10 Home -ot hivatalos forrásból, nem aktiválod, és elfelejted aktiválni, mondjuk örökre. Ő meg elfelejt nem működni. Talán 1-2 rejtett helyen szól ezért, de működésben nincs hiba. Nem kell túlbonyolítani :)

Meg "ADB CREATIV CONSULTING S.R.L".
ADB CREATIV CONSULTING S.R.L. (41444914) (J13/2748/2019) was founded on 25 Jul 2019..

Az Online Sales Bulgariát is csak ők hívják annak, a hivatalos neve: Онлайн Продажби България ЕООД :)

Nincs rajta eMag garancia. Olvasd el jól! Az eMag minden felelősséget hárít, ő csak egy közvetítő ebben az esetben.

Ez van az eMag-tól:
https://www.emag.hu/microsoft-windows-10-pro-32-64-bit-magyar-dobozos-o…
92.900 Ft (- 15% )
78.990 Ft

Van egy kis különbség? Nem? :)

szerintem egy jogi csapatot kell megbízni a beszerzéssel, sub :)

345-ért az win10 home lehet ami kb szert sem ér, és nem is jó semmire.
munkára biztosan nem, a hálózati szolgáltatások erősen hiányosak rajta.

egyébként a google a barátod :))

hálózati nyomtatók egyike másika nem működik vele, akkor sem ha a nyomtató szoftverét használod, nincs nfs támogatása, problémák vannak a smbvel is, pl.: nem tudsz bejelentkezni ad-ba, de egyszerű win hálózat is gondot okozhat, ha a standalon szerverbe be kell jelentkezni.

gondot okozhatnak a régebbi dos-os programok, de még a dosboxal is bajok lehetnek, pl.: ha nyomtatni is akarsz dosboxból.

Na jó, de ezek nélkül még simán tudsz vele pénzt keresni, nem is rosszul. Mondjuk elprogramozgatsz a saját gépedről freelancerként, minek oda SMB, AD, meg a többi ilyesmi?

ha nyomtatni is akarsz dosboxból

Ebben valszeg igazad van, de aligha tűnik widespread issue-nak. :D

mivel nem akarnak havonta 10-20 számlát produkáló, és/vagy évente néhány milliós bevételű kis cégekhez/vállalkozókhoz, ill egyszeres könyvvitelhez komplett vállalatirányitási rendszert vásárolni, amikor még ezek a programok is többet tudnak, mint amire szükség van.
ráadásként ezeket már rutinszerűen tudják használni. :/

Az ájts meg copjon, ugye? És a jogszabálykövetéssel mi a töcs lesz? Vagy a klipperakrobata alkalmazásszállító megoldja? Mert a jogi környezet követése nélkül sokkal nagyobb pofonba lehet beleszaladni,mint azzal, hogy olyna gépet kell venni, amin van párhuzamos port, hogy a dos-os sz@rok is tudjanak alapból nyomtatni (usb-s nyomtató is megoldható, de ahhoz kell némi tákolás-hákolás...)

magának a könyvelésnek a szabályai, v. a módszertana nem változik, már az ókori egyiptomban is ugyan így csinálták. :))
a számlaszámok/szálatükör, adók, adó mértékek meg végtelenül paraméterezhetőek ezeknél.
annyira, hogy az unios adószámokkal is simán tud dolgozni, a jelentéseket meg így is úgy is a könyvelőnek kell előállítania, hisz pont ez a dolga.
az adók bevételek kiadások optimalizálása :)) ha nem így lenne, minek kellene könyvelő?

a nyomtatót meg meg kell osztani, majd vissza kell csatolni a gépen belül - localhost - az lpt1-re. nagyobb probléma a kódlap, ill a nyomtató típusa, és a dos-os program összelövése.

de hardvert vásárolni tudni kell. nem csak - windowsos módra - veszünk valamit oszt jónapot.

Tudom, hogy mit kell mókolni a nyomtatóval, de attól még ezek az őskövületek marhára nem kívánatosak sehol sem - ahol meg igen, oda el köll adni egy őskövület 286-ost, monokróm (lehetőleg széép borostyánsárga) monitorral, oszt' jónapot :-P Ja, és persze kettő flopimeghajtóval: az egyikről boot, meg alkalmazás, a másikra meg menteni az adatokat :-D

Authentikációt / Authorizációt

Ehhez nem kell domainbe léptetni a gépet, tudsz a céges usereddel authentikálni úgy is, hogy a géped nincs a domainben. (Én nem az AD & társai létjogosultságáról beszéltem, hanem hogy konkrétan a gépet domainbe kell-e léptetni a munkavégzéshez == Windows 10 Home alkalmas-e munkára.)

Persze mert már használták a kódot. Ha több helyre telepíted ugyanazt a licencet, akkor először telefonhívást kérnek, aztán ha túl sok hívás volt, akkor tiltják és többet már nem lehet vele aktiválni. Előfordult hogy véletlenül ugyanazt a (legális) kódot 3 gépre használtam fel és csak a harmadiknál mondta, hogy telefonon kell aktiválni. Akkor esett le, hogy elrontottam és gyorsan korrigáltam.

Amúgy, ha már Windows licenc, van egy laptopom, amin van egy (OEM) Windows 10 Home.

A kérdés az, hogy egy Home -> Pro upgrade esetén a Pro licenc kötve lesz-e a laptophoz, vagy tudom később "vinni" magammal egy másik laptopra és ezt a meglévőt el tudom-e adni az eredeti Home licenccel újratelepítve, az újabb laptopon pedig a (potenciálisan) Windows 10 Home frissíthető-e ezzel az upgrade kulccsal? Vagy ilyenkor egy "dobozos" Pro-t érdemes venni? Vagy hogy megy ez?

Az ok: egy munka miatt szükségem lenne a Hyper-V tudásra, mert kapnék a munkához több VM-et, lehet, hogy mással is menne, de azt mondták, hogy ők is próbálták, de szoptak és meg nem akarok szopni, ha egy napot szopok, már bukóban vagyok anyagilag, de ha már költök, akkor ne az ablakon (hehe) dobjam ki a pénzt.

Csak technikailag tudok hozzászólni, hogy új gépek esetén Pro frissítés géphez kötődik és legközelebb semmilyen kulcsot sem kell megadnod újratelepítéskor (teljesen le is gyalulhatod a gépet), a Microsoft tudja hogy milyen verzióra vagy jogosult rajta.

Volt is régen valami hack tool (HWIDGen), ami képes volt úgy aktiválni kulcs nélkül Windows-t, hogy valahogy a gépedet jogosulttá tette rá, így simán legyalult gépre rakva szűz MS-től letöltött Windows aktiválta bármikor magát (már) mindenféle eszköz nélkül.

Akkor ez pont nem jó nekem, ha jól gondolom, hanem kellene vennem egy nem upgrade dobozos Pro-t, amit aztán vihetek magammal bárhova.

Ilyesmire gondolok:

1, Itt vagyok most: Laptop 1, OEM Windows 10 Home

2, Veszek egy Pro upgrade licencet: Laptop 1, OEM Windows 10 Home + upgrade to Pro

3, Factory reset és eladom: Laptop 1, OEM Windows 10 Home

4, Veszek egy új laptopot: Laptop 2, OEM Windows 10 Home

5, A már megvett Pro upgrade alkalmazása: Laptop 2, OEM Windows 10 Home + upgrade to Pro

6, Mint a 3, pont... loop.

-

Ha jól értem, akkor a 3, pont nem megy, mert a factory reset nem a Home-ot hanem a Pro-t teszi vissza a Laptop 1 gépen.

-

Megfizethetetlenül ordas nagy különbség nincs az upgrade és a full között (44900 vs 79900), de ha nem muszáj, akkor nyilván másra is tudom költeni a különbözetet. :)

Én csak a retail Windows 8 Pro (free upgradehez) tudok hozzászólni, az baromira OEM-ként viselkedett utána. :P 

Meghalt a gép új gép, retail 8-as kulcs megetet Windows 10, aktiválás, error. (Szerintem szándékos mert a telefonos aktiválás se élt :))

Retail-t mindenképpen, ha veszel egy OEM Upgrade-et akkor a buktatolót abban látom, hogy egy meghiúsult internetes aktiválást követően egy indiainak kell elmagyaráznod, hogy az EU lehetővé tette az OEM licenszek átvitelét.

Én valami tényleg refurbished-nek kinéző licenszben gondolodnék. 

Alapvetően ennyi különbségért nem akarok órákat szívni. Ha veszek egy "dobozos" licencet 80 pénzért (https://www.microsoft.com/hu-hu/p/windows-10-pro/df77x4d43rkt), akkor rá tudom tolni a meglévő Home-ra a termékkulcsot és le tudom róla választani később?

Én valami tényleg refurbished-nek kinéző licenszben gondolodnék. 

Nem akarok később szopni, 3-4 órányi pénzről van szó, ha potenciálisan ennél több időt szopok majd a dologgal, akkor már nem éri meg. Lehet, hogy írok nekik, aztán szopjanak ők a kérdéskörrel, mégiscsak jobban értik a saját licencelésüket. Legalábbis remélem.

OEM aktiválásnál szerintem nem kell magyarázni senkinek semmit, mert nem jár hozzá MS support. Az MS újjal mutogat a gyártóra, akinek a hardveréhez kapcsolódik az OEM licenc, nyaggasd őket a hülyeségeiddel.

Egyébként ez az egész ilyen licenc, amolyan újrahasznosítás, ilyen aktiválás, amolyan upgrade szenvedés egy nagy baromság. Mind amiatt van, mert a MS gátlástalan, és túl van árazva a ×4rjuk. Azt ne gondolja senki, hogy a 40-80 ezer HUF-os hivatalos Win10 ár az reális, főleg, hogy most már fizikai médium, doboz, kézikönyv, stb. sallang sem jár hozzá, nincs szállítási díj, nincs semmi, és még az adataiddal, online fiókoddal, telemetriával, arcodba nyomott reklámcsempékkel és reklámértesítésekkel is fizetsz a termékért. Vagy lenne 10k HUF a dobozos licenc, és 4k az OEM, senki nem trükközne többé warez-zel meg refurb licenccel Kínából, EU-ból, mert még kis pénzű átlagembereknek sem érné meg a szopás, de az MS oldalán a sok milliárd olcsó licenc meg meredeken összeadódna profitként. Ha más nem magánembereknek lehetne ennyi, akik nem kereskedelmi vagy nem kormányzati célból használják. Van egy szűk réteg, aki elvből úgysem fizet érte, ha 5 forintért adják, akkor is inkább warezolja. A másik réteg meg szintén nem fizet érte, feltesz egy Linuxot és megtanulja használni azt, és jót röhög ezen az ilyen-olyan licences meg oda-vissza aktiválós vergődésen.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Van egy szűk réteg, aki elvből úgysem fizet érte, ha 5 forintért adják, akkor is inkább warezolja. A másik réteg meg szintén nem fizet érte, feltesz egy Linuxot és megtanulja használni azt...

Érdekesnek találom, hogy a legnagyobb nem Win usercsoportot meg sem említed: azt aki fogja magát és vesz egy Mac-et, így az egész Win-warez Win-Linux szívásból alapból kimarad.

Igazad van, az sem egy elhanyagolható réteg. A lényeg, hogy nem kötelező Windowst használni, megvenni meg még annyira sem. Ez az, amit a MS sokszor kihagy a számításból. Ők csak szinte cégekben gondolkodnak, az árakat is azokra szabják, nem Magán Jóskákra.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

De legalábbis nem fáj az ember feje, hogy akkor most milyen licenc milyen áron, honnan, stb...

Szerinted amúgy te mennyit fizetsz a szoftverért? Mert attól, hogy bele van építve a termékben szétválaszthatatlanul, attól még nincs ingyen...

És desktopon ugye a Mac a 2. legnagyobb részesedésű, szóval láthatóan jobb alternatíva, mint a Linux...

Hogyne, van egy csomó dolog, amire jobb. És van egy csomó dolog, amire a Windows jobb. És van egy csomó dolog, amire a Linux jobb. És van ezeknek közös és nem közös része.

...és persze fél-harmad áron van gyorsabb laptopom dedikált gamer GPU-val, még akkor is, ha veszek rá egy "dobozos" Windows Pro-t, mint ugyanez bármelyik MBP esetén, ráadásul amiből nincs is már olyan méret, amit én szeretnek használni (17,3").

Azt ne gondolja senki, hogy a 40-80 ezer HUF-os hivatalos Win10 ár az reális, főleg, hogy most már fizikai médium, doboz, kézikönyv, stb. sallang sem jár hozzá,

 

Nem olyan sok az. USA-ban egy átlagjózsi keres úgy  2500 USD-t havonta.  Ebből a jövedelemből ~ 200 USD-t áldozni egy olyan szoftra, amit utána évekig, reálisan legalább 4-5 évig használ, az aprópénz.
Egy-egy játékszoftver néhány havi időtartamig ad élményt, jó esetben.  Mindezt ennek a 200 USD-s  árnak a negyedéért, harmadáért.   

A minimálbér ott is csak 1500 USD körül jön ki, sokan keresnek csak ennyit. Jó, de sokan keresnek 2500 fölött is, az átlag legyen 2500. Azért abból sem elhanyagolható 200 USD ~ 200 GBP (alapul véve a hivatalos MS-os,  80k HUF-os dobozos Win10 Prof árat), az pl. egy nagyon jó asztali procinak az ára, kapsz rajta egy Ryzen 2700X-et vagy 3600X-et. Vagy ha különbözetként nézzük egy gépépítésnél, akkor akár egy 3700X is kijöhet belőle (ha egy 50-100 USD proci árán felül számolod), vagy egy csomó plusz (magas frekis, dual kit) RAM, erősebb GPU, stb.. Vagy bele lehet tenni az árat egy jobb kijelzőbe, nagyobb SSD-be, vagy jobb táp/ház kombóba, azért ezek a szempontok a jenkiknél is számítanak, és ha egy mód van rá, akkor a hardverbe teszik bele, nem a MS-nak fizetik ki.

Nyilván ennyiért én se veszek Win10-et. Nem csak azért, mert 6+ éve átálltam Linuxra, azokon a gépeimen, amin még van is Win (pl. a játszós gépen az van, amit csak ritkábban használok, de akkor csak offline konzolnak), azokon is vagy a géppel jött egy OEM vagy (refurb üzleti notihoz járó) refurb licenc, vagy Win10 vagy Win7 amit upgrade-eltem Win10-re. Vagy eBay-ről olcsón vett Win10 kulcs, amivel semmi gond nincs azóta sem.

Persze ennek ellenére elhiszem, hogy annak a rétegnek, akik sz@rj.ák a pénzt, azoknál esetleg nem számít egy 200 USD-s Win licenc, egy 3000 USD-s Macbook Pro, vagy akármi, mert nem tétel nekik, de azt a MS-nak figyelembe kéne vegye, hogy ez a réteg a globális társadalom hány százaléka.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Persze ennek ellenére elhiszem, hogy annak a rétegnek, akik sz@rj.ák a pénzt, azoknál esetleg nem számít egy 200 USD-s Win licenc, egy 3000 USD-s Macbook Pro, vagy akármi, mert nem tétel nekik, de azt a MS-nak figyelembe kéne vegye, hogy ez a réteg a globális társadalom hány százaléka.

Mi van akkor, ha figyelembe vették és ennek megfelelően ennyi az árazása?

Kíváncsiságképpen kerestem két alsóközép kategóriás, azonos gyártótól származó és szinte azonos paraméterekkel rendelkező laptopot: 10 ezer Forinttal (194 vs 204 ezer), vagyis 5 százalékkal drágább a Windows 10 Home-al szállított (OEM Dell). 

Mivel rolling release van már Windows 10-ben, ezt a hardver teljes élettartama alatt használhatod, vagy Európában nagyjából örökre használható marad. 

Az első Windows 10  év 5 éve jelent meg, ez még ugyanúgy megkapja a féléves és a havi frissítéseket.

Szóval az eddig 2.000 Forintba fájt, évente.

Mennyibe kerül a munkaidőd, amit erre a topic-ra szántál?

A szokásos magyar kereskedői ügyeskedés. Hivatalosan nem is lehetne os nélkül notebookot forgalmazni. Vannak a DELL-nek hivatalosan Linuxos notebook modelljei csak általában nem az alsó kategóriában. OS nélkül adják annyiért amennyiért a Windows 10 licencel kellene, aki pedig valamiért tőlük akar Win10 os-sel a notebookot azt lehúzzák egy tízessel.  

Egy időben kötelező volt az os Magyarországon. Akkor árasztották el az üzletek polcait a gui nélküli linpus Linuxos és FreeDOS PC-k. Nem tarom valószínűnek, hogy ebben szembe mennének a szabályozással, szóval akkor már újra nem kötelező az előretelepített valamilyen os. 

Szó nincs arról, hogy a "magyarokat" szapulnám. A pc kereskedők viszont máig magukkal hordoznak számtalan rossz, vásárlóellenes szokást. Nem látom okát, hogy ezt a szőnyeg alá kelljen söpörni. Ha összehasonlítod ugyanazon notebook modellek árait, nem a más adózású Egyesült Államokkal hanem a szomszédos Ausztria vagy akár Németország áraival akkor azt látom, hogy a magyarországi pc kereskedő többet kér Windows nélküli ugyanolyan notebookra mint az orsztrák vagy német bolt Windowszal. Az árkülönbség az áfa-különbség elszámolása után is fennáll. 

A drágább ár mellett még 10 ezer extrát kérni egy különben ~ezresbe kerülő Windows licencért szintén tisztességtelen kereskedői magatartás véleményem szerint. 

És az sem mindegy, hogy adott kereskedő milyen mennyiséget rendel összesen, illetve adott kivitelű gépből. Sőt tovább megyek: előfordulhat olyan, hogy egy adott belistázott konfigurációhoz képest picit kisebb tudású/kapacitású gépet kérve magasabb árat fognak adni rá - minthogy az egy rendelésre gyártott darab lesz, nem pedig a standard nagy tömegben készülő eszköz.

Kis formalom miatt kell tízszeres árat kérni a Windows licencért, amit alapból adni kellene? Ez elég különös magyarázkodás. 

A vásárló pedig miért is ne vegye akkor inkább német boltból a notebookját ha aktuális árfolyamon szállítással együtt olcsóbban megkapja ugyanazt?! EU-n belül ez természetesen teljesen megengedett. De ez már egy másik téma. 

Ha a kereskedő keveset rendel, akkor kicsi a kedvezmény, amit kap, ha sokat, akkor nagyobb. Ha jókor rendel (azaz bevállal "egy-két raklapnyi" adott konfigurációjú akciós gépet), akkor még kedvezőbb lesz a beszerzési ár. Ha egyedi (build to order) rendelést ad fel, akkor meg "listaáron" kapja. És igen, ha te egy olyan Linuxos kivitelt szeretnél Windows-zal kapni, amiből azonos hardverrel nincs Windows-os gép, akkor az bizony bto-s lesz, és a Linuxos "raklapos" áron a kereskedőhöz került géphez képest jóval drágább lesz - az egyedi összeállítás miatt (nem csak a gyártásban kap egyedi "figyelmet", hanem a teljes logisztikában, egészen a kereskedőhöz történő leszállításig.

Mutass már egy példát a tízszeres árra, kérlek. 

Németország népessége nyolcszor akkora, mint hazánk, a világ negyedik legnagyobb gazdasága.

Szerinted hányszorosa a német fagyasztás a hazainak? 

Másrészt ami Magyarországra kerül, az jó eséllyel egy német cégen keresztül megy.

Rövidebb az ellátási lánc ott, mint nálunk. 

B+! Te írtál a laptop.hu oem Dell notebookról ami 10 ezerrel több ha windowszal kéri a vásárló. Ez tízszerese a mai oem Win10 áraknak, amiket ebay-ről és még számtalan helyről megásárolhatsz Magyarországról is. Ennek rohadtul semmi köze nincs németország méreteihez. 

Szlovákiában is érezhetően vásárló-barátabbak a pc kereskedők. Kizárólag pc kereskedőkről írtam a véleményemet. A témához kapcsolódóan termékek kettős-minősége az EU-ban kormány és kormányközi szinten kezelt anomália. 

Eléggé messze kanyarodtunk az EU-ban legálisan 5 euró körül megvásárolható használt win10 licencek témájától. A laptop.hu-n tíz ropival többért árusított alsó dell noti ebben semmilyen tekintetben nem érv. 

Mind amiatt van, mert a MS gátlástalan, és túl van árazva a ×4rjuk. Azt ne gondolja senki, hogy a 40-80 ezer HUF-os hivatalos Win10 ár az reális

A userek elhanyagolható része vesz 40-80k-ért Windows-t. A nagyvállalatok EA-ban vesznek, a közepesek Open Value vagy más konstrukcióban, a mikrovállalatok és home userek nagy része a mediamarktban előtelepített gépet vesz, stb.

Szerkesztve: 2020. 10. 16., p – 20:12

Az gyanúsan olcsó, európa alsón lévő cégből árult, az valami suttyó megoldás lehet. Valószínűleg több gépre aktiválós licenszet (MAK) vesznek és azt adják el többszáz embernek szabálytalanul.

Vegyél magyar cégtől, magyar számlával. Sok használt licenszes kereskedőt lehet találni. De nem 1-2 ezer forintért. 8-20 között nagy szórásban sokféle céget találni. 

Vegyél magyar cégtől, magyar számlával. Sok használt licenszes kereskedőt lehet találni. De nem 1-2 ezer forintért. 8-20 között nagy szórásban sokféle céget találni.

Vagy meg kell venni a Microsofttól ~80e Ft-ért a nagyon-nagyon-nagyon eredeti Pro licencet, vagy kell venni pár dollárért/euroért újraértékesítettet akárhol. A kettő közötti megoldásnak nem sok értelme van. Én az olcsót javaslom :)

Először VM-ben futó W10-hez vettem Pro licencet pár dollárért, azonnal jött az email, benne a szükséges adatokkal - soha semmi gond nem volt a licenccel. Azóta sok ismerősnek vettem ugyanonnan, ők "élesben" használják, szintén semmi gond a licenceikkel. Akkor miért kellene 8-10e Ft-ért venni magyar cégtől?

Amit te mondasz, az  már a másik véglet. Tudod, hogy valójában nem használt szoftver, hanem szabálytalanul eladott mak vagy msdn kulcs a filléres fajta. Sőt, a mak kulcsot a windows információs toolja is kiírja. 
Nem csak arról van szó, hogy mi működik, hanem arról, hogy mi a legális működő megoldás. Nem is arról van szó, hogy elkapnak-e a szabálytalan megoldással. 

Mondjuk pont nem ezt mondta, de mindegy... :)

Én úgy értelmeztem, hogy elítéli, ha valaki visszaél ezzel és többször adja el, hiszen ez bűncselekmény. A lehetőség viszont, hogy a rendes legális kulcsodat EGYSZER eladd és/vagy vegyél egy ilyet az EU-ban az adott.

Én csak az új windows árához kívánok hozzászólni. Nem gondoltam volna, hogy a microsoft oldalán a home annyira drága, mint a pro volt kb egy éve akármilyen számítástechnikai üzletben.

Mindenesetre pl a pcx-en egy tizest máris megspórolsz.

Van amúgy valami végkövetkeztetése a vitának, vagy ez ilyen végtelen folyam és nem igazán lehet tudni, hogy mi van? :DD

Már évekkel ezelőtt lezajlott ez a vita, amikor a használt Windows licencek legális kereskedelme még friss téma volt. 

Igen, lehet legálisan venni használt Windows licencet ezresért. 
Valamiért nekromantáznak újra-és-újra régen lezárt témákat a hup-on, hogy ... nem tudom mi a poén ebben. 

Igen, nekem is neccesnek tűnt mindig. Nem is értem, hogy az emberek hogy képzelik. Egyenesen erkölcsi kötelesség lenne a MS-tot támogatni, és közvetlenül tőlük 40-80 ezer HUF-ért licencet venni. Azért a MS szájából ne vegyük ki a falatot, ha a vezérnek nem marad luxusverdára, meg villákra, meg a részvényesek gyomra korog, akkor az mindenki lelkén szárad. Nagyon egyetértek a németekkel, vetessük meg a némettel 10× annyiért a licencet, annyival kevesebb pénz megy vissza a német gazdaságba, az most jobban kell az jenkiknek. Tökre megéri a sajátjaikat cseszegetni vele, ez annyira tipikusan német izmozás. Csukják csak le őket szépen 3 évre. Mit képzelnek a suttyók!

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Igen ezt mások is írták. De ez kb. olyan mintha egy gyermek prostituálttal enyelegnél, majd a rendőrök mikor elkapnak, akkor azt mondanád, hogy azt mondta neked 18 éves (miközben mondjuk 10-12 éves). Vajon börtönbe csuknának-e? Szerintem igen, mert nyilvánvaló lehetett számodra, hogy nem nagykorú, bármit is mond. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy nem kapsz nem lopott/eredeti Rolex órát 5000 Ft-ért. És hiába mondták neked, hogy eredeti, ha azt megpróbálod utána árulni és elkap a NAV, akkor nem fogja őket ez meghatni.

Szerintem nem párhuzam a kettő. Azért egy Win10 kulcs annyira nem szokott gyanúsan olcsó lenni. 2-4-8 ezreket simán elkérnek érte, a középár 5k körül van. Nem csak kétes helyek, hanem még boltok is árulnak ilyet, pl. eMag. Az igaz, hogy a MS-os 40-80 ezer forintos hivatalos árhoz képest töredékének tűnik, de azért önmagában továbbra sem komolytalan összeg, egy olyan rendszerért, amit számítógépekkel együtt is olcsón meg lehet vásárolni, tele van nyomva reklámmal, meg kémszutyokkal (telemetria). Ráadásul mivel a refurb, meg újrahasznosított OEM licencek (amik önmagukban EU határozat alapján legálisak) is olcsóbbak szoktak lenni, így ehhez mérten egyáltalán nem gyanús, nem olyan, mivel a vásárlónak tisztában kéne lennie. Meg nem is értem, hogy az emberektől hogy várjuk el, hogy a MS-os árat ellenőrizzék, meg mindenféle licenckérdéssel tisztában legyenek? Ott volt az online oldal listájában, mint termék, volt rá pénzük, megvették.

A Rolex órát ne keverjük megint ide, az egy kézzelfogható termék, amibe anyagot tettek. A szoftver nem ilyen. Ilyen értelemben ellopni sem lehet. Ez egy szokásos ferdítés. Ráadásul ha megveszel egy gyanúsan olcsó Rolex-hamisítványt, az semmibe nem ütközik, simán hiszékenység. Az árusítása igen, de a végfogyasztókénti vétele nem illegális.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Ráadásul ha megveszel egy gyanúsan olcsó Rolex-hamisítványt, az semmibe nem ütközik

Akik hamis autódiagnosztikát vettek külföldről, mint végfelhasználó, azokat is bíróság elé vitték. Keress utána magyar fórumokon..

Pontosan eMag nem árul ilyen olcsó Windows-t, nézd meg mennyibe kerül eMagos Windows licenc! eMagon árulnak egyes kétes cégek olcsó Windowst, de olvasd el a szerződést, eMag minden felelősséget hárít ilyen esetekben, mert ő ez esetben csal egy piac. A piac se felelős azért, mert az egyik eladó átvert. Ez pont nagyon jó példa, hasonlítsd össze eMag és az oldalán más cég által árult licenc árát!

 

Nem tudom. De elég hosszú szálak voltak róla. Az egész annyira szürreális volt, hogy alig akartam elhinni. A VÁM-on ha felmerül, hogy hamis valami, akkor szólnak a jogtulajdonosnak (pletykák szerint ezt szponzorálják is, ezért nagyon utaznak egyes termékekre, de ez ugye csak szóbeszéd míg bizonyíték nincsen). Utána lefoglalják, majd a márkát képviselő ügyvédi iroda felszólítást küld, hogy fizessen ennyi kártérítést nekik.  A VÁM-nál pedig a megsemmisítés költségét kell kifizetni. Ha nem fizetsz, akkor bíróságra visznek.

a kérdés inkább az hogy a vásárló, a vásárlásnál az elvárható gondossággal járt-e el.

márpedig, ha bemegyek egy közértbe, és veszek egy kiló krumplis kenyeret, akkor nem dolgom leellenőrizni, hogy az eladó/gyártó/szállító megfizette, v. meg fogja fizetni a licence díjakat a krumpliskenyér feltalálójának.

Ez így egy nevesincs német portálról elég FUD szagú. 

Wiki vitalap-on többen írják, hogy lényegében egy vélhetően fizetett reklámoldalról van szó:

"Weiss eigentlich jemand, warum die staendig ueber jede Kleinigkeit in EVE Online berichten? Sind die wirklich Fans des Spieles? Oder haben die einen obskuren Werbevertrag mit denen?"

"Interessant ist das Golem.de zu Zubehör und neue Apps für Apple-Produkte immer wieder News macht. Auch werden News immer wieder so gestaltet, dass man den Eindruck hat hier soll Werbung für Apple-Produkte gemacht werden."

A jogi alapok is világosak miért lehet pár euróért Windows licencet vásárolni: http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?docid=124564&doclang…

Ráadásul a precedens értékű ítélet alperese pont egy német cég volt. 

Szerkesztve: 2021. 03. 09., k – 21:47

Gondolom addig él ez a biznisz amíg még be lehet gyűjteni a Win7 Pro COA matricákat. A Win8, Win10 licenszeket már alaplapi kulccsal kapják a vállalati gépek. 

Kognitív disszonancia redukció :) 

Semmi köze a COA matricákhoz. A használtszoftveres legális kulcsok elég ritkán matricásak, extra postaköltség miatt. Az "alaplapi kulcs" leválasztható és másik PC-re átvihető. Ehhez maga a Microsoft készített hivatalos toolt.

irónia: Több mint 2 éve ad rendszeresen ingyen játékokat az EPIC. Elég gyakran ezek drága AAA játékot. Csakis valami csalás lehet, és aki letölti az EPIC ingyen játékait, azt bilincsben viszik el a szoftverrendőrség idomított droidjai! :D

Szerkesztve: 2021. 03. 09., k – 22:42

Honnan vannak ilyen mennyiségben "használt" Windows10 Pro kulcsok ha a vállalati gépeken nincs Windows 10 Pro COA matrica. Magánszemélyektől vásárolják fel egyesével (Pro verzió)? Tudom, hogy az olcsó kulcsokat matrica nélkül adják éppen azért mert valójában Windows 7 kulcsok. Irónia: az Epic ingyen játékai más téma. 

Látom nem megy a thread követés. Na mind1. Legközelebb a "válasz" linkre kattints inkább, ha egy másik hozzászólásra válaszolsz. Onnan vannak nagy mennyiségben használt kulcsok, hogy PC gyártó cégek megveszik a Microsofttól ezres vagy tízezres volumenben. Ezek a PC gyártók gyakran egy darab PC-t nem szerelnek össze, de hivatalosan akkor is annak számítanak. Korábban a Microsoft megtehette, hogy volt kedvenc PC gyártója aki 5 dollárért kapta a Windows licencet, és nem kedvelt PC gyártója (régebben IBM) aki 25 vagy 50 dollárért kapta a licencet. Ettől a gyakorlattól évek óta el lett tiltva a Microsoft. Minden PC gyártónak azonos áron kell adnia a licenceket. Ennek következménye, hogy virtuális PC gyártók is 5 dollárért kapják a licencet. A másik elem a kirakósban a Oracle elbukott precedens értékű pere a német UsedSoft ellen. Azóta az EU-ban nem korlátozható a használt szoftverek kereskedelme. Ha ilyen tiltó rendelkezés van az EULA-ban az automatikusan érvénytelen a precedens óta. Szóval a virtuális PC gyártók megveszik az új Windows licenceket nagy mennyiségben, majd azonnal el is adják használt szoftverként egyesével. 

Mindez már többször le lett írva fentebb. 

Elég sok hozzászólás van itt ezért csak a te írásaidat néztem át de nem találtam több infót annál mint amit ma írtál. Én elfogadom amit írsz. Ezek szerint lehet élni azzal a lehetőséggel, hogy én mint virtuális PC gyártó megveszem ezeket a licenszeket annyiért mint a HP miközben egy gépet sem rakok össze. Aztán 50k dollárt keresek gyakorlatilag 0 kockázattal. Ez egy eléggé sarkított példa de erről van szó? 

Bennem felmerül a kérdés - biztos már ki lett régen vesézve, de nem emlékszem rá: mi indokolja, hogy az OEM szoftver olcsóbb legyen, mint ha külön megveszem. Pláne, hogy az EU szabály szerint át lehet tenni másik vasra is az OEM-et. Érzésre nem az "ügyeskedő kereskedők" a ludasak, hanem a Microsoft az árazási politikájával. Ha ugyanannyiba kerülne utólag oprendszert venni, mint a géppel együtt, akkor nem lenne árrés, nem lennének "csalók" sem.

Egyébként a FUD működik, céggel mi is teljes árú licenszeket vettünk, nyilván az árába nem rokkanunk bele, és senkinek nem hiányzik, hogy baszogassák. De a lelkem mélyén egy kicsit idegesít, hogy le lettünk húzva, megkaphattam volna 4-ed áron ugyanazt.

Magánszemélyként nem érint, mert amióta felvilágosult Linuxos vagyok, azóta nem használok Windowst :-)