Clonezilla galádságok

Fórumok

Ha valaki ismeri, (szívott már vele! :) ) ezt a programot..., segíthetne. -  Valamikor régebbi verziójával is mentettem rendszert, most a stabil 2.6.7.28-assal tetem egy Debian 10-es rendszert "jégre" és majdnem szó szerint.  -  NTFS-re került, de végén a "check" funkció visszajelezte, hogy az image rendben van. Úgy gondoltam, hogy szépen lementette. (Xorg-Gnome frissítést e nélkül nem kezdtem volna el.) A mentést a visszatöltéshez, most már ext4-re is áttettem, de azzal sem jutottam előrébb. Először az alkönyvtárból nem akart tudni dolgozni, - bár Ő engedte abba menteni, - de a "gyökérbe" téve sem ment később.

(Lefutott a Debian-frissítés, de persze a Display Manager nem indult el. Utána néztem a log-oknak, és végig csináltam egy csomó ajánlott javítási metódust, de mint ált. "lenni szokott", a függőségek végül kivégezték az egész rendszert. (főbűnösök az udev, dbus, systemd, és tartozékaik.) A személyes adatokat külön mentettem, úgy, hogy nagy vész nincs, legfeljebb új verziót telepítek és beállítom ismét.)

Szeretnék még kísérletezni vele, és ezen okból visszamennék a "kályhámhoz". De nem tudok, mert az átkozott Clonezilla nem tud visszatöltési opciót felajánlani. Biztosan én vagyok a hülye valamiképp, csak ez segítségetek nélkül biztosan nem fog kiderülni. :( - Bármilyen módon is nyomulok végig, csak a "save disk" módig jutok. Nem igaz, hogy nem tudok egy "restore" módig eljutni... Egyszerűen el sem jutok az "image path" lehetőségig. (Egyébként miért ilyen eszméletlenül rossz, félreérthető a használati metódusa és a segítségképpen feliratozott szöveg? - "Partimage" szoftvert használja és annak idején sokszor dolgoztam vele, de nem emlékszem ilyen kínlódásra, a visszatöltéseknél sem. (Az elmúlt 2 évtizedben számtalan rendszer-image készítő back-up volt használatban a kezeim alatt, de zömmel kezes bárányok visszatöltéseknél is, miért ilyen nehéz ezzel a "zillával"?)

Hozzászólások

Nekem se sikerült vele rendes mentést és visszaállítást eszközölni vele. Megmaradtam a jó öreg tar-os fájlszintű mentésnél inkább.

sajna linuxos cuccról nem tudok nyilatkozni, de évek óta használjuk Windows* image készítésre. Bár ott disk-to-image és image-to-disk visszaállítás van. A particiós megoldásokat sosem próbáltam.
Valamint a napokban volt egy disk-to-disk is az is gond nélkül ment.

Rendszeresen használom a clonezillát, és nincs vele bajom, még grubból isoként indítva sem. Kissé zavaros az írásod. Megfogalmaznád pontosabban?

Tehát a lényeg, rendszer-partíciót menteni tudtam vele, de visszatöltéskor már el sem jutok a szoftver "partimage" részéhez, mert egyszerűen nem tudom kiválasztani a visszatöltéshez szükséges mentett image-t. Minden féle hibaüzenettel szórakoztat. Ha a gyökérben van akkor azért, ha könyvtárban akkor azért. Ha NTFS-en készült a mentés, ha ext4-esen van akkor is. (Biztosan én nem "vettem fel" az átkozott logikáját. :) )

Ugye azt mondja az angol, hogy válasszam ki a source diszket. amire menteni kívánok vagy amiről visszatölteni. Kiválasztom értelemszerűen a kettes számút, hiszen a visszatöltéskor onnan fogom betallózni a rendszer-imaget. (Csak akkor tudja elérni ha az fel van csatolva.) - De azt már nem engedi, holott ott van. Próbáltam kikerülni a "kényszermenűt", de nem jutok el addig, a pontig, hogy kijelölhetnék. visszatöltést. Mivel a mentés után Ő írta ki, hogy ellenőrizte és rendben találta a mentést, hát egyenlőre azt jónak veszem. (Persze ha...,igaz...)

Kérdésem.., a visszatöltés rendszer-vinyójáról a particiót le kell előzetesem "ütnöm" vagy, ráérek a konfigolások alatt-után is? (Végül is egy back-up visszatöltésnél kellene magától is erről gondoskodnia. Vagy ezt már nem tudja?  -  Nem tudom.., pár évvel ezelőtt használtam utoljára, akkor nem emlékszem ilyen jellegű problémákra. Ment nekem is normálisan mind két írányban is. De hát most is, elsőre lementettem vele, nem "csicskáztatott"... :)

Hozzá teszem, USB-ről ment a mentéskor a 4TB-s, visszatöltésnél gyorsítani akartam, ezért eSATA-t használtam. De a "drájv" így is megjelenik beolvassa normálisan, csatolni is tudja azt. Ha konzolt kérek, látom is, fel is tudom mountolni kézzel is az NTFS-t vagy az ext4-et is. Tallózni is tudok rajtuk mindkét esetben. Vagy az eSATA problémát okozhat? De miért is??? (Semmilyen általam használt szoftvernek nem szokott.., BSD-vel bezárólag is.)

Az a baj, hogy "destination" megnevezés nem látható, - bár egyértelműbb lenne egy ilyen megnevezés alkalmazása. De mint mondtam a "Partimage" image-betallózó soráig sem jutok el. A taiwani fejlesztők által "hozzáadott érték" pedig nem működik nálam. - Vagy én vagyok képtelen értelmezni helyesen. Tudom, elég egyszerű egy keretszoftver. De mégis..., ha lehetne használnám.  :(

Ha jól értem: van két külön diszked, az egyiken egy ext4/NTFS, amin van egy image, és a másikon egy partíciót akarsz visszaállítani?

Akkor (2.6.4 van a PXE menümben, de nem hiszem, hogy a menü változott, évek óta ez :) ): Start_Clonezilla -> device-image -> local_dev -> [Enter], Cntrl + C -> válaszd ki az ext4/NTFS partíciót -> Válaszd ki azt a mappát, amiben van az image-t tartalmazó MAPPA -> Done -> [Enter] -> Expert -> restoreparts -> Válaszd ki a visszaállítandó image-t (a mappanéven fogja felsorolni) -> Válaszd ki az image-ben levő partíció(ka)t, amiket vissza akarsz állítani.

Innentől két eset: ha többet jelöltél ki, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy azokat és oda írja vissza. Ha csak egyet jellöltél ki, kapsz egy listát a partíciókról, válaszd ki, hogy melyikre akarod visszaállítani.

Innen újra ugyanaz: random opciók, értelmezve és válogatva őket Ok -> Ok -> Ok -> ..., aztán visszaállítja.

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Köszönöm. Már tölt is vissza. - Ott "buktam el" vele, hogy régen, amikor utoljára használtam Clonezilla-t, még (írtam is valahol fentebb,) Partimage összetevőt használt. Ez az általam most használt verzió meg Partclone-t. :) A terminológiája miatt elbizonytalanodtam, és nem hajtottam, - a számomra kétséges szöveg miatt, - végig. (Vártam a megszokott GTK-s felületet... :( ! )

Mondjuk az tényleg gáz, hogy kiíráskor még be is kéri, hogy milyen könyvtárba szeretnél menteni, azután a visszatöltésnél már csak szigorúan "gyökér" megoldást tud használni. Nem tud alkönyvtárból dolgozni. Why?

Nem mondom, hogy az angolom túl jó volna, de egy ilyen szakmai szöveget azért gond nélkül szoktam értelmezni, - már ha figyelmesen elolvasom. Ami megtévesztett, az a "save disk" mód megnevezés. Végig úgy értettem, hogy továbbra is menteni akarja a rendszer-particiót. (valamilyen "restore" vagy más elnevezés kellene ide.) Egyébként így elnevezni a "back-up image"-ből visszaírást... ez a pokol egy újabb bugyra. (Valószínűleg taiwani fejlesztő kollégák angolja sem túl jó. :)  Egyébként meg, - mint öregebbek általában, - hajlamos vagyok tapasztalatból nyomni, és olvasni meg gyorsan és felületesen, - ez itt nem volt szerencsés! :)

Továbbiakban már "kezes bárány" lesz ez is. - Biztatok mindenkit, (bár azért ezzel megvárom a végeredményt!) használjátok nyugodtan, mert stabil mentést jelent, bár NTFS-re menteni vele átkozottul lassú,. A szöveges "iránymutatást" végül is meg lehet szokni, nekem 24 órába került. :)

(Win esetén mostanában az AOMEI-t preferálom. Na, az gyors és korrekt visszatöltésnél is. 200-500 MB-os rendszerparticiót max. 10-20 perc alatt lement, még hálózaton keresztül is. - Na de ez? Ha jól sejtem 1MB/s körüli értékkel dolgozott USB-s NTFS-re. (Valószínűleg bőven megéri ext4-re és hálózatra vagy SATA-ra dolgoztatni vele, :)  mert a visszatöltést ugyancsak nem kapkodja el, de azért.., - leginkább éjjel átaludva, - "kivárható" sebességűnek tűnik.(???) - Mikor elkezdtem írni, akkor indítottam el, most tart 25%-nál.

(És egyáltalán nem fogalmazok gyorsan..!)

A mai lemezárak mellett már régen elengedtem a clonezillát. Személyes vélemény, de mire anno először keresztül verekedtem magam a menün, már rég végzett volna a dd. Egy dd parancs aztán annyi. Ha nagyon számít a hely, akkor cp (esetleg még dd az első blokkokra - hol mennyi gpt/dos)

Biztos van terület, ahol elengedhetetlen, de egy otthoni upgrade miatt nem az. Amúgy meg ilyen esetben akár egy beálltott apt-btrfs-snapshot, oszt csókolom...

üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

Látom, csak sikerült...

Nem, nem. Rendesen visszaállít bármilyen könyvtárból. A visszaállításkor vagy a restore_parts-ot, vagy a restore_disk-et kell használni. Még mindig nem értem, hogy neked milyen clonezillád van... Én csak az expert módban használom, és nem tömörítem az image-t, így sokkal nagyobb lesz a mentett állomány, viszont sokszorosan gyorsabb a mentés és a visszaállítás is.

Megkérdezhetem, hogy a clonezillát miről futtattad? Nem-e az kavart be valamit?

Friss letöltés: v2.6.7.28, v2.6.8.12 amd64 - "restore_parts", vagy a "restore_disk" nálam nem jelent meg, és én is próbáltam expert módban is. (rögtön ismét megnézem..)

Benéztem, ez biztosan a vakfoltomra esett, mert ott van az expert menűben.

Ha esetleg még ajánlhatok valamit: timeshift. Egyszerűen, grafikus felület alól lehet vele menteni (csak linuxot, és csak a linuxos fájlrendszereket ismeri, legalábbis én így tudom). Benne van az alap tárolókban. Az rsync-et, vagy a btrfs eszközöket használja, fájlrendszertől függően. Lehet live rendszerről is futtatni, így bármi gond van kényelmesen visszaállítható a rendszer. Kifejezetten a frissítési, és meghajtó problémák megoldására találták ki.

Visszatettem az eredeti NTFS lemezt és végigcsinálva valóban nem jelenik meg csak 3 menűpont. savedisk, savepart exit. Ott ahol előbb ext4-nél megvoltak a restore-ok is.

Tehát felcsatolni tudja (ntfs-3g vel mountol, látom..) be is tudom olvastatni a mentést róla, de a menű már csak mentésre "alkalmas" De miért?

Igen én is így gondolom. Egyáltalán nem kellene felkínálnia a mentést, mert ha a menü "tudja" hogy nincs restore róla, akkor minek oda "kitolnia" a rendszer-mentést?

Bár ugye a tömörítő program elvileg a jogosultságokat natívan csomagolja....

Nos, készítettem egy gyors mentést ntfs-re. Vissza kell, hogy vonjam, amit előzőleg írtam. Megjelennek a menüben a visszaállítás opciói. Már csak egy dologra tudok gondolni: nem-e az a baj, hogy belépsz kiválasztáskor a mentés könyvtárába is, és így nem is látja?

Mellesleg ext4-re kétszer olyan gyorsan tud menteni, mint ntfs-re...

Valóban valamivel gyorsabb. (Nem is fognék neki még egyszer NTFS-re menteni vele.) Egyébként, több tucatszor kipróbáltam, NTFS esetén nálam nem jelenik meg, csak a fent jelzett 3 menü, Sokat kísérleteztem vele, nem véletlen, hogy nem tudtam a restore menü-pontról.. Tehát szabályosan eljutva addig, az expert menüpontra kattintva nálam csak az a 3 menüpont jött.. (A diszk kiválasztása után mutatja a mentésre használt merevlemezen a gyökérben található más könyvtárakat is - NTFS-en voltak más Win-es mentések is, - elfogadása simán a done menüponttal...)

Egyébként nagyon pontosan visszaépítette az eredeti partíció-struktúrát. - Visszatöltés után ott folytattam a rendszer frissítését ahol abbahagytam a mentés előtt. Tehát a szoftver (funkcionális szempontból) hibátlanul teljesít.

Szerkesztve: 2020. 09. 25., p – 07:54

Még egyszer, köszönöm a segítségeteket, így vissza tudtam tölteni a rendszert. - A Clonezilla e verziójának az NTFS-re vonatkozó viselkedése innentől kezdve közkincs. :)

Tudom, ez nem segít a konkrét probléma megoldásában (clonezilla-t sosem próbáltam), de nem igazán értem azokat, akik ilyen toolokat raknak össze egyébként jól működő megoldásokat rosszul működő megoldásokkal eltakarva.

Linuxos rendszert én rendszerint rsync-kel mentek, ha fájl szinten kell (mondjuk egy másik gépre mentem, ami másik gép át kell tudja venni az elsőtől a szerepet), vagy dd-vel, ha disk image készítés a cél. Windows partíció tartalmát meg ntfsclone-nal (bár valószínű menne dd-vel is, de tetszik, hogy az ntfsclone az üres helyet nem menti, és az egyik formátumát fel is tudom mountolni, így ha kell 1-2 fájl egy mentett partícióból, azt ki lehet válogatni visszaállítás nélkül).

Ezeket a toolokat mind holt egyszerű használni, és még sosem volt gond a visszaállítással.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Ezzel csak egy a baj. Az rsync nem menti a partíció adatait, a boot-szektort, stb., míg a dd az üres területeket is beveszi a mentésbe (pl. 50GB adat egy 250GB-os SSD-n: a dd 250GB-ot fog menteni, a clonezilla pedig 50GB-ot, tömörítve még annyit se). Ezt a clonezilla, vagy mondjuk a timeshift simán megoldja egy csapásra. Ha nem indul a rendszer, akkor az rsync esetében tovább kell vacakolni egy live rendszeren keresztül, dd-vel meg az életemet megunom egy 1TB-os lemez másolásával.

Persze, én is használom az rsync-et fájlmentésre, vagy a dd-t iso-k kiírására, ha nincs más kéznél, de a kényelem az nagy úr... :-)

Linux partíciókról nem szoktam image-et készíteni, mert nincs rá szükségem, de ha készítenék, ugyanúgy ráeresztenék egy tömörítést a végén, mint a windows image-ekre. Nem is értem, ez hogy lehet szempont. Természetesen nem az a helyzet, hogy clonezilla tud tömöríteni egyedül és semmi mással dolgozva nem lehet tömörített az image.

Ha nem indul a rendszer, akkor az rsync esetében tovább kell vacakolni egy live rendszeren keresztül

Nem tudom, mire gondolsz itt. Az én példám az volt, hogy van egy gép, mondjuk A. Van egy másik gép, mondjuk B. A-ról rsync-kel készítek mentést a rendszerről B egy direkt erre a célra létrehozott üres fájlrendszerébe. Ha A gép megáll akár egy rossz frissítés akár hardver hiba miatt, akkor a B gépet a helyére téve és a boot menüből kiválasztva, hogy ne a szokásos rendszert indítsa el, hanem A másolatát, akkor pár perc kiesés után a hálózaton úgy látszik, mintha A újra élne. Ettől még persze A-t meg kell javítani, attól függően, hogy mi volt a hiba oka, ez lehet bármi. Új telepítés új hardverre, vagy indítás után a konzolon át kell írni mondjuk egy konfig fájlban valamit vagy akármi.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Nem is otthon használom így :-)

Otthon nem számít, ha pár percnél hosszabb ideig kiesik a gép. Sőt, ki is szoktam kapcsolni időnként.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Azért ehhez még hozzátenném, hogy a Clonezilla Live része csak úgy van, mert miért ne, elsősorban a tömeges imagelésre csinálták (udpcast-tal multicast/broadcast UDP csomagokban tudja szórja az image-t a kliensekre, így ha egyszerre kell felhúzni sok gépre ugyanazt, akkor hasznos... az meg, hogy ehhez fel van okosítva, hogy utána átméretezgeti a partíciókat, visszaírja a boot sectort, kiskutyakiscica, már csak extra :) )

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

lonezilla Live része csak úgy van, mert miért ne, elsősorban a tömeges imagelésre csinálták (udpcast-tal multicast/broadcast UDP csomagokban tudja szórja az image-t a kliensekre, így ha egyszerre kell felhúzni sok gépre ugyanazt, akkor hasznos

Na, látod, erre az én megoldásom nem alkalmas.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Ezt az ntfsclone-t nem ismertem, ki fogom próbálni. A többiben egyetértek, a Linux nem szokta igényelni a szektorszintű mentést, elég a fájlszintű tar-ral vagy rsync-kel, amit mindjárt tömöríteni is lehet.

A CloneZillát sose szerettem. Nálam ugyan eddig még mindig működött, mentésnél és visszaállításnál is, de elég kontraintuitív, nehezen kezelhető, fapados felülete van. Vagyis egyszer egy UEFI (de nem secure) bootos windowsos rendszer mentése nem működött, látszólag jól visszaállította pedig a mentést, ott volt minden partíció és fájl, de a visszaállított rendszer nem akart bootolni, a Windows 10 bootloadere siránkozott valami hiányzó fájlon, BSOD képernyőt dobott miatta. Persze meg lehetett menteni az egészet Windows telepítőről indított javítókonzolban futtatott diskpart-os bootloader-helyreállítással, szóval ezt én úgy veszem, hogy végül működött.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Szerkesztve: 2020. 09. 26., szo – 10:09

A legújabb Clonezilla-ából eltűntek a hálózati meghajtóra történő mentések, és hálózati meghajtókról való visszaállítási lehetőségek?