[KV] Amit átvehetnénk a tőlünk tapasztaltabbaktól

Olaszországban az üzletek folyosóit egyirányúsították. Ennek az előnye az, hogy nem jön veled szembe senki vagyis van egy ember mögötted és egy előtted. Szerintem ez a húzás zseniális a megfékezésre/lassításra. Több üzlet előtt hőmérőzték a belépőket. Azt látom, hogy jóval fegyelmezettebbek, mint mi.   Persze az egyik legfontosabb dolog, hogy az egyén felfogja a dolog súlyosságát, még akkor amikor már beteg és nála ez enyhe lefolyású. Ilyenkor hajlamos azt gondolni, ha ezt csak ennyi, az semmi és folytatja az életét. Neki ennyi, de lehet valamelyik érintkezése belehal. Nem pánikot kívánom gerjeszteni, mert szerintem nem félni kell, hanem felelősségteljesen viselkedni. A kedves olvasó ne feledje, hogy én ebben élek, és halom napi szinten a rémsztorikat.  Sok betegnél maradandó károsodás volt a gyógyulás ára, leginkább tüdőkapacitás csökkenés.

Fontos:
https://24.hu/belfold/2020/09/03/koronavirus-doktor-godeny-pocs-alfred-…

Hozzászólások

> károsodás volt a gyógyulás ára, leginkább tüdőkapacitás csökkenés.

 

En egy embert ismerek (40 ev alatti), aki korhazba kerult miatta, es azota is faj a feje es szedul. Olyan delig tud tevekenykedni, utana mar csak "modjaval".

Mondjuk vagy 2 honapja nem kerdeztem, hogy javult-e. Senki mast nem ismerek akinek lenne koronaja (bizonyitottan).

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Két egymástól távol élő, független tüdőgyógyász (100 km) + immunológus szakvéleménye, egy ct-felvétel és egy szaktekintély profi 3., tüdőgyógyász elemző, - én a "szubjektum", aki "valószínűleg" vírusos tüdőgyulladáson februártól-májusig átesett.., (lábon, otthon kihordtam, mert lázam a "fenének" sem akart lenni(!!!) - és akkor sztem. érthetően, - kórházba messze nem szerettem volna kerülni...,) elégséges vagyok-e bizonyítékkén?

- és igen, azóta is "légzés-tüdő kapacitás" problémákkal küzdök, - kaptam "spré"-ket, stb... (És azóta folyamatosan, szinte hetente "újraindul" ez a kínlódás. - Azaz a tüdő, - a tönkrement hörgők-csillók miatt, - szenved a legkisebb por, levegő szennyeződéstől is. Idegen, tömeg-környezetben nem célszerű maszk nélkül tartózkodnom, mert azonnal "megszívom"..!) - Nem, nem allergia (teszteltettem, nem asztma.., soha nem volt tüdőproblémám ez előtt, a 3 hónapos "fuldoklásos" köhögés előtt.) Hozzáteszem feleségem dettó, de hála, ő köhögéstől, hörgőproblémáktól kevésbé szenved azóta, a torka azonban ugyanúgy, azóta is visszatérőleg fáj, ahogyan nekem is. (Ja igen.., az utóbbi három évben oltva voltam "szezonális" ellen. Előző években soha nem volt influenzám!)

(Mielőtt, a feleségem és pár nappal később én is megkaptam, ezt a "valamit", - előtte a tanári testületben, egy hét lenyomhatatlan magas lázzal, hivatalosan végül infarktusban - elhunyt egy kedves kolléganő! - Nem, nem volt "betesztelve".., - akkor nem is volt még hazánkban, - a Lászlón kívül, - teszt.)

 

Tehát, az én személyes tapasztalati véleményem,  jobb az "áteséstől" tartózkodni, - ha lehet, - mint nem. - És nagyon szomorú vagyok az orvostudományra, hogy fél évvel a járványnak nevezett jelenség után, - 25 millió fertőzöttnek kikiáltott ember, lassan 1 millió halott után, -  még mindig találgatnak, a megoldás helyett csak tapogatóznak. Milyen tudományos világ az ilyen, akit némi (még mindig!) ismeretlen fehérje megvezet? Hiszen csak néhány molekula!!!

 

És mindezt attól eltekintve mondom, hogy respektálom a legutóbbi tudományos véleményeket, eredményeket.

https://www.youtube.com/watch?v=qRDR4OFsbbE

https://www.youtube.com/watch?v=PP-gls4FJF0

 

És aki (Guttmann,) szerintem ma már ösztönző, "katekizmus" kellene legyen: (a gazdasági oldalról biztosan N1)

https://www.youtube.com/watch?v=McTHOAGYv8w

Nem tudom eddig milyen orvosi kutatásokba voltál elmélyedve, de jelen helyzetben hogy 9 hónappal egy vírus megjelenése után már Fázis3-ban van 4-6 vakcina, az egyszerűen példátlan. Normálisan ez összesen 5-10 év lett volna és max 2-3 vakcinával csinálnák (a kisebb szereplőknek nem érné meg). Gyakorlatilag minden valamire való egyetemről, intézetből jött ki publikáció COVID témakörben és nem csak azért mert hype (oké, van sok olyan is), hanem jellemzően hozzáadott érték is van. Ennyire egy témán még nem pörgött az egész orvostudomány.

Nyilván van pár durva limitáció: egy nap 24 órából áll és az orvosoknak, kutatóknak is vannak emberi szükségletei.

El se kellene mélyedni orvosi kutatásokban, hiszen már évtizedek óta megvan a válasz.

Dr. Csaba György emeritus professzor már március 9.-én meg is jelentette a Magyar Orvosi Kamara honlapján a megoldást.
A szerencsések egy-két hétig el is olvashatták ott, aztán ki tudja miért, levetették.

Sebaj, megőrzi a google webcache.
A szerencsések egy-két hétig itt is elolvashatták, aztán ki tudja miért, levetették.

Sebaj, volt egy weboldal, Koronavírus infók, van más választásod, ahová szintén felkerült.
A szerencsések egy-két hétig itt is elolvashatták, aztán ki tudja miért, levetették. Gondolom az álhírek elleni küzdelemnek eshetett áldozatául, hiszen az egész web site tartalma eltűnt.

Jelenleg itt és itt találtam részleteket az írásból.
Kár, hogy nem mentettem le! :-( A lényeg azért megvan még.

Részlet:

A koronavírus hozzánk is megérkezett és mi, bár megpróbálunk elbújni előle önkéntes, vagy hivatalos karanténnel, lényegében feltartott kezekkel várjuk a támadását. Mert minek lehet nevezni, ha hivatalban lévő egyébként tudós orvosok első tanácsként egy légi úton, cseppfertőzéssel terjedő vírusbetegség esetében a melegvizes, szappanos kézmosást emelik ki és nem az immunrendszer támogatását, holott ezen rendszer felelős az agresszor elhatárolásáért és elpusztításáért.

Az immunrendszer felpörgethető (stimulálható) bizonyos molekulák által, melyek közül legismertebbek egyes vitaminok és nyomelemek.

A vitaminok, melyek hivatalosan nem tartoznak a gyógyszerek közé (táplálék-kiegészítők, éppen ezért a gyakorló orvosok többsége által lenézettek) jelentős része képes a veleszületett immunitás erősítésére, aminek alapvető jelentősége lehet az oltással meg nem előzhető vírusbetegségek elleni védekezésben.

Lentebb linkeltem pár tanulmányt, amiből látszik, hogy már csak magában a D vitamin megfelelő szintje megvéd a koronavírus ellen. (40 nmol/L felett védve vagy, ahol 100 feletti a jó szint, és kb. 20-30 a népesség átlaga.)

Dr. Csaba György emeritus professzor, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének (GSI) alapítója, aki több, mint 20 évig állt az intézet élén.
Sajnos pár napja, életének 91. évében, 2020. augusztus 31-én elhunyt.
Béke poraira!

El se kellene mélyedni orvosi kutatásokban

Pedig jó lenne, mert ezek így csak kiragadott mondatok kontextus nélkül, azt pedig bármerre lehet ferdíteni. A média ezt lovagolja meg lassan 6 hónapja.

A professzor úrnak teljesen igaza van néhány dologban, csak értelmezni kéne tudni: ez mind rizikócsökkentés, olyan esetekre, amikor nincs adekvát gyógymód egy vírusos betegségre (pont ezt mondta az idézeted szerint). Ezeket alkalmazni nagyon helyes, de ettől még ugyan annyian fertőződnek meg, max némileg kevesebben kerülnek kórházba, halnak meg. OK, talán a kézmosás valamivel csökkenti az átfertőződést, de önmagában nem állítja meg a vírust. Ráadásul az immunerősítés nem olyan, mint a futás (elkezded és néhány hét alatt jó formába kerülsz), hanem egy sokkal összetettebb folyamat, amit sok pontján még csak kapiskálunk. A krónikus betegségekről nem is beszélve, azok általában vissza nem fordítható állapotok, cserébe egyértelmű rizikótényezők.

A D-vitaminos vizsgálatokhoz:
-Hogy az intenzíven kezelt betegek kilátását befolyásolja a D-vitamin szint már jóval a COVID előtt ismert volt, az lett volna a meglepő ha náluk nem befolyásolja.
-A másik cikk jó példája, hogy miért kell kritikusan olvasni a tudományos közleményeket. A felvetés amúgy érdekes, de ez egy <500 beteget feldolgozó (bias#1 relatív alacsony elemszám - főleg a szerzők városát figyelembe véve), retrospektív, single center study (bias#2 D-vitaminnal kapcsolatban különösen érdemes multicenter, lehetőleg több éghajlatot átfogó vizsgálatot végezni, mert jelentősen eltérő értékek vannak). PCR előtt egy éven belül bármikor mért D-vitamin szintet elfogadtak (bias#3 télen tőlünk északra pótlás nélkül szinte mindenki D-vitamin hiányos, a téli D-vitamin eredményeket szerencsés lett volna kukázni). Nem azt mondom hogy biztosan nincs összefüggés, de sok ponton rezeg a léc. A D-vitamin szint szerepe ellen szól, hogy olyan napos helyeken mint Spanyolország, India, Mexikó, Kalifornia, Brazília és Florida is elég durva számok voltak/vannak, pedig ezeken a területeken átlagosan kevesebben szenvednek D-vitamin hiányban, mint északabbra (~ évi napsütéses órák száma). Szóval felvetésnek jó, de ebből messzemenő következtetést levonni még nem érdemes. Szerintem.

Nem az a lényeg, mennyi a napos órák száma valahol, hanem hogy a nép hány órát tartózkodik napon... Tipikusan épp az általad felsorolt országokban vagy az a jellemző hogy az emberek egész nap tető alatt vannak (például Kalifornia, ahol ugye többnyire légkondicionált irodákban vagy gyárakban dolgoznak...) vagy mint Mexikó, az a szokás hogy a nap egy jelentős részében sziesztáznak...

Nyilván van egyéni szórás, de hidd el h populáció szinten megvan ez a tendencia (a határ a 37. szélességi fok körül van, attól északra jellemző a D-vitamin hiány télen). Hogy az emberek egyre többet vannak beltéren az generációs probléma, de délen legalább hétvégén kidöglenek a strandra, míg északon ez kevésbé jellemző.

amikor nincs adekvát gyógymód egy vírusos betegségre

Ahogy nem volt márciusban gyógymód a COVID-19-re és máig sincs, illetve belátható időn belül sem lesz. Belátható időn belül csak vakcina lesz, de az sem kellene, hogy legyen 3-5 éven belül.

Ezeket alkalmazni nagyon helyes

Akkor miért nem alkalmazzák és miért nem hívják fel az emberek figyelmét?
Sőt, miért veszi le az orvosi kamara a honlapjáról?

de ettől még ugyan annyian fertőződnek meg

Nem, sokkal kevesebben. A jól működő immunrendszer már nem is engedi bejutni a szervezetbe a "kórokozót", ha meg mégis bejut, akkor nem engedi elszaporodni. Ha ebben a két dologban is elbukik az immunrendszer, csak akkor fertőződünk meg. Ha elbukik, még azután is fontos szerepet jut neki, mert le kell győznie a "kórokozót", illetve nem szabad engednie a citokinvihart.

max némileg kevesebben kerülnek kórházba, halnak meg

Ha kevesebben kerülnének kórházba és halnának meg, akkor nem kellene ez az egész őrület a karanténnal, maszkkal, kéz fertőtlenítéssel!

Hogy az intenzíven kezelt betegek kilátását befolyásolja a D-vitamin szint már jóval a COVID előtt ismert volt, az lett volna a meglepő ha náluk nem befolyásolja.

Itt is megkérdezem, ha ez számodra is ennyire nyilvánvaló, akkor miért nem alkalmazzák a kórházakban? Miért csak néhol, elenyésző számban, kísérletképpen?

Jó, szerintem itt hagyjuk abba.

Akkor miért nem alkalmazzák és miért nem hívják fel az emberek figyelmét?

Azt se mondják hogy vegyél levegőt, mégis teszed. Hogy kinek-milyen az (alap) egészségi állapota, arról döntően maga tehet: testmozgás, étrend, stb. Az orvosok nem dadusgatják a betegeket, hanem az aktuális betegségeiket oldják meg. Biztos szívesen adnának sokan közülük életviteli tanácsokat is, de a magyar rendszerben talán ez nem elvárható mindenkitől a túlterhelt, alulfinanszírozott rendszerben. Sok egyéb gyógyíthatatlan betegség van, ami legalább részben megelőzhető vagy eltolható lenne (pl 2-es típusú cukorbetegség), de ez már az egyén felelőssége hogy milyen életmódot választ, az orvos vagy az állam nem tud helyette egészségesen enni és eljárni futni.

Sőt, miért veszi le az orvosi kamara a honlapjáról?

Nem olvastam az egész cikket, nem tudom mi volt még benne. Az igaz, hogy ha volt benne téves állítás azt jobb lett volna indoklással korrigálni, mint simán levenni, de ez nem tudományos publikáció, hanem egy weboldalon megjelent cikk.

Nem, sokkal kevesebben. A jól működő immunrendszer már nem is engedi bejutni a szervezetbe a "kórokozót"

Haha :D Tell me more about that! Ha nem jut be a vírus az immunrendszer hogyan lép interakcióba vele? Ez nem egy külső pajzs amiről visszapattannak a vírusok.

Ha kevesebben kerülnének kórházba és halnának meg, akkor nem kellene ez az egész őrület a karanténnal, maszkkal, kéz fertőtlenítéssel!

Mégegyszer: pont a krónikus betegeket nem igazán védené. Több lenne a tünetmentes hordozó. Nyilván valamelyest csökkenne a hospitalizáció/halálozás, de ettől még nem javulna meg minden, a vírus ugyan úgy keringene a közösségben és akkor is van egy halálozási rátája.

Itt is megkérdezem, ha ez számodra is ennyire nyilvánvaló, akkor miért nem alkalmazzák a kórházakban? Miért csak néhol, elenyésző számban, kísérletképpen?

Meglepődnél mennyire sok helyen alkalmazzák, max nem verik nagy dobra, mert a rutin része. Attól hogy nem hozza le a Zindex meg a Zorigo attól még csomó mindent csinálnak. Biztos vannak olyan osztályok/orvosok akik nem, azt tőlük kéne megkérdezni.

Az orvostudomány nem fekete-fehér, egyensúlyi rendszereken kell most (is) glavírozni, mindennek van proja és kontrája. Nem fotelból fogod megoldani amin kutatók ezrei dolgoznak.

Haha :D Tell me more about that! Ha nem jut be a vírus az immunrendszer hogyan lép interakcióba vele? Ez nem egy külső pajzs amiről visszapattannak a vírusok.

Hogyan működik immunrendszerünk?

Külső védőfunkciók: Ezek képezik az elsődleges fizikai és kémiai akadályt, hogy a csírák és a káros anyagok a környezetből ne juthassanak be a szervezetbe. Ilyen védelmi rendszer maga a bőr, az általa termelt faggyú, a nyálkahártyák, a szemet védő folyadékfilm, a vizelet (urin), ami védi a húgycsövet a fertőzésektől, a nyál, a hüvelyfolyadék illetve a gyomornedv.

"Pár" éven át tanultam erről, hadd ne a webbetegről kelljen újratájékozódnom. Tágabb értelemben az orrszőr is az immunrendszer része mert véd a belélegzett részecskék egy részétől, de amikor immunerősítésről beszélünk akkor mégsem az orrszőr-beültetésre gondolunk.

amikor immunerősítésről beszélünk akkor mégsem az orrszőr-beültetésre gondolunk.

Én se igazán arra gondoltam, hanem a fent idézett helyeken a megfelelő mikrobiomra. Az az elsődleges, hogy ne tudjon bejutni a "kórokozó a szervezetbe", illetve többek között azon mikrobiom által tanul az adaptív immunrendszer, ami a már bejutott "kórokozók" rendszabályozásában segít.

Az ide tartozó baktériumok, vírusok, gombák részt vesznek az emberi szervezet integritást biztosító határok védelmében, nélkülözhetetlen anyagokat állítanak elő és megakadályozzák idegen (és betegséget okozó) mikroorganizmusok tartós megtelepedését.[LAM 2014;24(1–2):49–55. Testünk mint ökoszisztéma, avagy a metagenomika „ szép új világa” FALUS András, BARCS István, DUDA Ernő]

Biológus ismerőseim se tanultak arról, hogy a mikrobiomban vírus található (egy nagyságrenddel több, mint bacilus), sőt, még a munkájuk során se találkoztak vele, így ez az információ nekik is új volt, pedig már kb. 10 éves történet. (Ők 25 éve tanultak). Így ne ostorozd magad, ha valamit nem tudsz és új információ, hanem nézz utána.

Bocs, most meg a Wikipédia linkért, de ha tudsz orvosi tananyagra linket, azt én is megköszönném!

Orvos mit mond a tudod jelenlegi allapotara, mennyire permanens, mennyire gyogyulhat magatol, mennyi ido alatt? Ez volna egy eleg fontos informacio.

Nekem is volt par eve olyan bakterialis mandulagyulladasom, ami ket honappal kesobb is okozott tuneteket, es nehezen felejtettem el. Kerdes, hogy mennyire jellemzo, hogy olyan szerv olyan modon serul, aminek nincs termeszetes gyogyulasi folyamata? Ezekre nem szoktak valaszt adni az ilyesmi szovodmenyekrol beszelo cikkek.

Lehet pont az altalad emlitett "miert csak itt tart 6 honap utan az orvostudomany" kerdeskor resze, hogy odaig se jutottak el, hogy kethetente ranezzenek egy hozzad hasonlo utojatekot produkalo beteg tudejere. Hogy legalabb - ha lassan is, de - gyogyul-e.

Pont ezért baj a COVID: mert ezekre a kérdésekre nem tudjuk a választ.

Ezért félünk tőle jobban, mint egy influenzától - azt már ismerjük.

És ezt nem fogják fel sokan - a COVID-ban nagyon-nagyon-nagyon sok az ismeretlen tényező. Ezért félünk tőle. Nem azért, mert mindenkitmegfertőz és mindenkitmegöl. Hanem azért, mert nem tudjuk a fenti, hosszú távú hatásokat érintő kérdésekre a választ, mert szimplán nem ismerjük ezt a vírust, csak pár hónapja. És nem 100 éve, mint az influenzát.

Oké hogy nm ismerjük a vírust, oké hogy lehetnek emiatt fura tünetei és veszélyei, de ha ez mind igaz, és emiatt jogosnak tűnik rettegni tőle, akkor miért nem hallani többet az olyan, bizonyítottan előnyös és a gyógyulást segítő illetve a fertőzés elkerülésének esélyét növelő kezelési módokról és/vagy preventív eszközökről, mint a

—D vitamin szedése

—Egészséges életmd úgy általában

—A szénhidrátdús kaják és a növényi olajok meg a transz-zsírok elkerülése a táplálkozást illetően

—általában véve az elhízás és a metabolikus szindróma ellen megtenni mindent?

Miért csak a social distancing meg az a rohadt maszkviselés van nyomatva ezerrel, hm?!

Mert ezt a kettőt még el is fogadnám, ha emellett az általam fentebb felsoroltak is hangsúlyozva lennének ugyanilyen vehemensen. Akkor elhinném hogy ez egy veszélyes vírus, még akkor is ha perpillanat nem hevernek százszámra oszló tetemek az utcán. De oké, elhinném, mert ugye szövődmények meg minden, meg ez egy olyan hűdeveszélyes és gonosz vírus hogy még a pete- és hímivarsejtekbe is beépül örökre, és majd mutáns, zombiszerű gyerekek születnek két fejjel és tigriskarmokkal, jaj neked emberiség...

De ÍGY ahogy most állnak a dolgok, így nem hiszem el. Vagy legjobb esetben is az a véleményem, ha netán mégis ilyen húdeveszélyes a vírus, de EZT FELÜLBÍRÁLJA AZ ÉLELMISZER- ÉS GYÓGYSZERLOBBY ÉRDEKE.

Ha kihirdetnék hogy a szénhidrátok és a növényi olajok veszélyesek, mert metabolikus szindrómát okoznak, ami azért baj mert ÉPP EZEKET, az EBBEN SZENVEDŐKET veszélyezteti a leginkább a vírus, abban a pillanatban ezen termékek fogyasztása a tördékére zsugorodna ami hatalmas profitvesztés.

Ha elterjedne hogy a D vitamin jelentősen csökkenti a vírus okozta veszélyeket, máris előre tudható hogy ekkor sokkal kevesebben adatnák majd be maguknak a drága pénzért kifejlesztett oltást amikor majd az elérhető lesz és az is jókora profitvesztés.

Ez a véleményem. Leszarják, emiatt az információvisszatartás miatt hányan halnak meg. Hm, mégse olyan veszélyes a vírus? NEM ANNYIRA veszélyes hogy felülbírálja az üzleti kapzsiságot?!

Szóval itt valami nem stimmel, egy nagy rés van aközt amit nekem a vírus veszélyességéről be akarnak dumálni s aközt amit látom hogy a „felelős” személyek cselekszenek!

Hát ezek után inkább a magam józan eszére hallgatok, tudod...

Szerintem van egy nagyon egyszerű oka, hogy miért ezeket nyomatják leginkább (a háttérben folyó lobbitevékenységeket sem lebecsülve): a maszk és a közösségi távolságtartás (!= szociális távolság ahogy a magyar média 95% fordítja) a legkönnyebben alkalmazható mindenki számára.

Az általad említett 4 pont közül a D-vitamin amúgy is csak annak lesz igazán előnyös akinek valamiért túl alacsony a szintje (sokat van beltéren, északon él, stb), a másik három pedig olyan tényező, ami koronavírus nélkül is javasolt volt ki tudja mióta, de látszólag ez cseppet sem tántorítja el az embereket a gyorséttermektől és az egészségtelen életmódtól. Ha el is kezdenek tömegek egészségesen élni (nem valószínű), nem lehet néhány hónap alatt helyrehozni, amit hosszú évek kemény munkájával elk*rtak (metabolikus sy). Mire állna valahogy az egészséges életmóddal, addigra 3x megfertőződött volna a vírussal maszk és social distancing nélkül.

D vitamin vs oltás: kevered az almát a körtével. Télen a C vitamin szedése is javasolt, de attól még a szezonális influenza oltás nem válik okafogyottá. A munkahelyemen pl aki nem oltatja be magát, annak novembertől márciusig maszkban kell járnia dolgozni és kap egy nagy "NINCS BEOLTVA" matricát a belépőkártyájára. És ez nem covid hatás, így volt korábban is.

Tévedés. A nem északon élők nagy része is D vitaminhiányos. Megmérték. Bár már nem emlékszem hol olvastam, így linket ne kérj.

Munkahelyed: ilyen helyre se mennék dolgozni ahol páriát csinálnak abból aki nem oltatja be magát. Sárga csilagot nem kell a ruhájára tűzni a szerencsétlennek?! Esetleg akkor találom ezt elfogadhatónak ha valami szupertitkos katonai laboratóriumról van szó, de még akkor is csak talán és esetleg. Nota bene, katonáékhoz úgyse mennék dolgozni soha a büdös életben, akkor se ha másképp éhen döglenék, elvi okokból tudod...

Aztán: a járvány még sokáig fog tartani, de már 2 hónap alatt is remek eredményeket lehet elérni fogyásilag tehát a metabolikus szindróma ellen ketogén diétával. Nem áll meg az tehát hogy most már úgyis mindegy ezeknek az embereknek.

Munkahely: kórház, USA top15-ben a maga területén. Nem magunk miatt kell, hanem a betegek védelmében. De nem kivételeznek, minden dolgozóra (ellátó személyzet, kutatás, HR, IT, stb) vonatkozik. Aki ezt nem érti az ne is menjen kórházba dolgozni. Érdekes, hogy ezt itt a "szabadság hazájában" komolyabban veszik, mint az otthoni "diktatúrában".

Persze lehet eredményeket elérni, pl a rugalmas home office-t kihasználva én is ledobtam pár kilót, sportolok, átgondoltabban táplálkozom. De ez nem helyettesíti a maszkot és a távolságtartást. Azt továbbra is tartom, hogy 120 kg-ról nem lehet egészségesen 80-ra fogyni pár hónap alatt, majd ezt meg is tartani. Ezek hosszú változások, hamarabb lesz védőoltás mint hogy a metabolikus szindrómával küzdők mérhető százaléka visszatérjen normál BMI tartományba és egészségesen egyen. Pedig tényleg jó lenne. Ez kicsit olyan mint ártérbe építkezni: egy ideig tök jó (mindenki szeret jókat enni), de ha jön az árvíz (vö: vírus, szívinfarktus, PAD, stb) akkor rég késő elkezdeni spórolni új kéglire az ártéren kívül, el fogja vinni a házunkat víz és hoppá van. Pedig előre látható volt, mégis mennyien cselekednek hibásan amíg nem jön a baj - akkor meg már késő.

Ezek hosszú változások, hamarabb lesz védőoltás mint hogy a metabolikus szindrómával küzdők mérhető százaléka visszatérjen normál BMI tartományba és egészségesen egyen.

50 éves lettem, 140-150/90-100 -as vérnyomás, nyugalmi pulzus 75, éhomi vércukor szint >6 -os, BMI: >27, 65 évesnek megfelelő lerakódás a nyaki nagy erekben (>1mm), rossz alvás.
(Édesapám korábban infarktust kapott, sztrókot és cukorbeteg lett; nővérem szintén cukorbeteg).

Ezután kezdtem el a problémáimmal összefüggő, legújabb orvosi eredményeknek utánanézni és alkalmazni.
Elkezdtem egészségesen étkezni (Paleo szerű, low carb), kicsit többet mozogni, bár az eddig is jellemző volt (városi bajnokságban focizom), megfelelő vitaminokat szedni (pl. K2).

A vérnyomásom hihetetlen gyorsan lement 120/80-ra, néha még 100/60, 110/70-eket is produkált.
A nyugalmi pulzusom 60-65.
Éhomi vércukor szint 5 alatti.
BMI: 22 alatti.
Alvásom rendben, mindig 6-7 óra között ébredek, átlag 7 óra alvás. Még 3,5 óra alvás után is pihenten, erőtől duzzadva ébredek.
Elvileg a lerakodást csak szinten lehet tartani, de én bízom a K2-ben, azt egy fél év múlva meglátjuk, hogy mi lett.

Gratulálok az eredményekhez, ez tényleg szép egyéni teljesítmény. De egy ilyen vírus elleni védekezés esetén az számít, amit közösség szinten lehet elérni. Te már látod, hogy mennyi munka- és energiabefektetéssel, mennyi idő alatt lehet ilyen eredményt elérni. Így nyilván érted azt is, hogy akik hasonló problémákkal küzdenek és a maszkot sem hajlandóak felvenni, azok nem fogják ezt végigcsinálni utánad (sajnos, és akkor sem jelentene teljes megoldást). Tehát továbbra is a fokozottan veszélyeztetett csoportba tartoznak.

Végül megint csak ott tartunk, hogy a maszkkal és a távolságtartással lehet leginkább megfékezni ezt a szutykot, mert ezt lehet még legjobban és azonnal alkalmazni közösségi szinten. (nem, nincs maszkgyáram)

Te már látod, hogy mennyi munka- és energiabefektetéssel, mennyi idő alatt lehet ilyen eredményt elérni.

Így van, nagyon kis munka és kevés energiabefektetés, már 1 hónap alatt bőven látszik a hatása. Olyat kell (főként) enni, ami egészséges, és (szinte) sohasem olyat, ami ártalmas, heti háromszor 50 perc mozgás, plusz egy-két vitamin esetleg, de ez nem annyira fontos.

Végül megint csak ott tartunk, hogy a maszkkal és a távolságtartással lehet leginkább megfékezni ezt a szutykot,

Közösségi szinten a D vitamin és az egyéb immunrendszer erősítések szajkózásával el lehetne érni, hogy ne legyen annyi és olyan sok súlyos fertőzött, illetve a kórházakban lehetne mérni a bekerült fertőzöttek D vitamin szintjét és azonnal korrigálni, ha alacsony.

Az sem feltétlen lenne rossz, ha lépten-nyomon lehetne hallani, hogy a cukor, a finomított lisztek, a glutént tartalmazó élelmiszerek, illetve minden feldolgozott étel mennyire káros.

Bónusz kérdés: mit vásároltak fel az emberek, hogy átvészeljék a COVID-19-et?
(liszt, cukor)

Mondjuk minden olyan esetben, amikor felhívják az emberek figyelmét a maszkra, akkor ezekre is felhívhatnák.

Kíváncsi lennék, hogy mi lenne a hatása, de az biztos, hogy sokba nem kerülne. ;-)

Gratulálok Enpassant, végre egy értelmes és egészségtudatos ember! Csak így tovább!

 

Különben meg, rájöttem mi a megoldása minden fogyókúrás gondomnak! Neked is nagyon ajánlom!

 

A neve: BÖJT !

 

Ki is próbáltam már. Múlt héten tartottam egy 60 órás böjtöt. Egész könnyen ment, az eleje volt a legnehezebb, a végén tudtam volna tovább is tartani de tudtam hogy stresszes napom lesz, na mondom a böjt is stressz a testünknek, nem stresszelem egyszerre ezzel is meg azzal is hiszen Hitler is belebukott a kétfrontos háborúba... így inkább ettem újra.

 

Most azonban kezdhetsz drukkolni az önkontrollomnak: Most kezdek bele egy újabba, de terveim szerint az 72 órás lesz azaz 3 teljes napig tart majd!

 

Itt nálam most hétfő van és délután 4 óra; eszerint a böjt lejár csütörtök délután 4 órakor. De titkos tervem, hogy akkor se eszem semmit mert minek már arra az időre, megyek aludni... s így még ráteszek legalább 14 órát pluszban...

 

Sokan nem tudják hogyan kell böjtölni. NEM AKKOR kell kezdeni amikor úgyis éhesek vagyunk hanem ellenkezőleg: előtte jól tele kell zabálni magunkat! Ha éhesen kezdesz bele, az lesz hogy „jaj még csak 3 óra múlt el s máris ISZONYÚ éhes vagyok”! Ez kikezdi az akaraterőt. De ha tele hassal kezded, az van hogy „Hm, már eltelt teljes 10 óra, s még csak kicsit vagyok éhes”!

 

Tehát most iszonyatosan bezabáltam a böjt előtt. Főleg nyers májat ettem amúgy... A vitaminok miatt. És beszedtem 120 ezer IU egység D vitamint. A böjtölés alatt hiába szedném, mert zsírban oldódik...

 

A böjt alatt csak vizet iszom majd meg sót csipegetek, illetve iszom majd aszkorbinsavas vizet is ha kedvem van, a C vitamin pótlása miatt.

 

Ez lesz szerintem a tuti tipp. A fogyókúrámra. Ez lesz nálam az ÉLETMÓD. Én hiszek abban hogy őseinknél csak a 2 véglet létezett: az ÉHEZÉS és a ZABÁLÁS. Ha elejtetek egy állatot, a legokosabb volt amit tehettek ha úgy bezabáltak belőle ahogy csak bírtak, egyszerűen mert nem volt még hűtőszekrényük, s inkább egyék meg mint hogy rájuk rohadjon... Még a hús szárítását se ismerték öröktől fogva ugye. Azt is fel kellett találni valamikor, de előtte...?! Előtte zabáltak, amíg csak bírtak!

 

Úgy tűnik nálam ez lett a carnivore diéta következménye: sikerült igazi ősemberré válnom! Ha VAN kaja, ZABÁLOK. Ha ott van előttem, megeszem. Az ösztöneim ezt diktálják. Ha tudom hogy mennyi az ennyi meg annyi kalória, meg tudom állni hogy ne egyek többet, de ha MAGAM FŐZÖK és nem feldolgozott élelmiszereket fogyasztok, fogalmam se lehet a kalóriamennyiségről ugye! És a testem nem szól hogy "elég". Neki semmi se elég. Arra van programozva hogy „Ha van kaja, ZABÁLJ, mert ki tudja mikor ejtesz megint zsákmányt”!

 

Tehát a megoldás: ENGEDEK ennek az ösztönnek, és ZABÁLOK! Amennyi csak jólesik!

 

DE, de időnként „emulálnom” kell az éhezés időszakait is. Erre szolgál a BÖJT...

 

Szerencsére ahogy kiderült az előző 60 órás kísérletemből, nemcsak a zabálás szempontjából váltam sikeresen ősemberré, de AZ ÉHEZÉS TŰRÉSÉBEN IS! Naná, legalább 1 éve majdnem folyamatosan ketózisban vagyok...

 

Óvatosságból a hűtőt a böjt előtt teljesen kiürítettem: MINDEN bement a mélyfagyasztóba! Nyilván ki tudnám szedni onnan ha akarom, de a tudat hogy ki kéne olvasztani, ez a kis kényelmetlenség extra visszatartó erővel bír hogy legyen időm végiggondolni, hülyeség lenne megtörni a böjtöt... ez bevált a 60 órás időszak alatt is.

 

Aztán ha a böjt ideje lejár, micsoda öröm lesz hogy újra ZABÁLHATOK, és amennyi csak belém fér, nem kell félnem hogy sok kalóriát eszem, mert semmi baj, az előbb adtam le egy rakást, és akármikor megismételhetem...

 

Disclaimer: megnyugtatlak benneteket: nem hiszek benne magam se hogy széles tömegek különösebben megkedvelnék e módszert, és így alkalmas lenne az átlagembereknek! Technikai értelemben persze nagyonis, de lélektanilag - úgy kizárt. A legtöbb ember nagyon kényelmes és nem képes kitörni a komfortzónájából...

Én egyelőre az időszakos böjtöt csinálom, de azt szinte minden nap.

16-21 órán keresztül nem eszek, utána 4-8 órás ablakban kétszer. Mikor hogy és mennyire vagyok éhes.
Mindig annyit eszem, amíg teljesen jól nem lakom.

Én már elértem a célul tűzött súlyt, így semmi sem késztet arra, hogy tovább fogyjak, de még lassan, de mindig fogyok.
Majd megáll ott, ahol ideális.

Hosszabb böjtöket majd talán a télen és/vagy húsvét előtt kipróbálom.

A böjtöt sem a fogyásért csinálom, hanem az egészségem miatt, hogy gyorsabban lecserélődjenek a károsodott sejtjeim újakra (autofágia).

Kris Gunnarsnak van egy jó cikke erről is.

Csináltam én is az időszakos böjtölést, tényleg jó dolog, de egyelőre úgy tűnik nekem ez amiről fentebb írtam, jobban megfelel majd. Azért, mert amikor mégse böjtölök, nyugodtan és többet zabálhatok...

Hát, meglátszik hogy a végletek embere vagyok, elismerem magam is... Azaz ezzel nem mondom azt hogy te rosszul csinálnád, szó sincs erről, csak most nekem egyelőre ez a hosszabb böjtölés válik be jobban, úgy tűnik.

Ha kihirdetnék hogy a szénhidrátok és a növényi olajok veszélyesek, mert metabolikus szindrómát okoznak, ami azért baj mert ÉPP EZEKET, az EBBEN SZENVEDŐKET veszélyezteti a leginkább a vírus, abban a pillanatban ezen termékek fogyasztása a tördékére zsugorodna ami hatalmas profitvesztés.

Ugyan már, az ember nem ennyire racionális állatfaj. Mindenki tudja, hogy két pofára zabálni a mekis burgert iszonyú egészségtelen, csak nem érdekel kb. senkit.

Sajnos igazad van a legtöbb embert illetően, ez olyan mint a Windows használata: tudják hogy van jobb is, a Linux, mégis kitartanak a Win mellett mert kényelmesebb...

De, egy kis része az embereknek talán észhez térne, ha hallanának ezekről a dolgokról is, nemcsak a maszkviselésről.

Ezzel egyetertek. De hozzatennem: sokkal tobbet tudunk, mint marciusban. Es sokkal tobb eszkozunk van artatlanokat vedeni. Azota kutatasok igazoljak, hogy a maszk ha nem is tokeletes, jobb mint a semmi, gyartanak eleget tesztbol es megfelelo orvosi vedofelszerelesbol, az orvosok is gyakorlottabbak, stb.

En nagyon sok mindent megertek, de egyet nem: amikor valaki szerint "full lockdown kene a vedooltasig", meg "meg mindig/mar megint indokolt a maradj otthon".

Ha eleget gyártanak a tesztből, ÉS a vírus tényleg olyan marhára veszélyes ahogy feltüntetik, miért van az hogy nem ingyenes a teszt még mindig mindenkinek?

Hm, lehet hogy itt is az van hogy az üzleti érdek, a profitéhség felülbírálja a vírus veszélyességét? Nem annyira veszélyes mégse az a vírus?

Ha nekem azt szajkózzák, hordjak maszkot meg tartsak social distance-t mert ez holmi „humánus kötelességem”, meg KÖZÉRDEK, meg kell hozzam ezt az áldozatot az embertársaimért, akkor talán jogosan várhatom el hogy a társadalom MINDEN rétege meghozza a tőle tellő áldozatot, A GAZDAG RÉTEGEK IS, azok, akik a teszteket fejlesztik! Azaz adják a teszteket ingyen. Nem úgy értem hogy maga a tesztet gyártó cég adja ingyen, de úgy igen hogy az ÁLLAM, ami végső soron a LAKOSSÁG ÖSSZESSÉGE, az vegye meg e gyártóktól, és őú, az állam adja aztán ingyen!

És akkor máris az van ha van tünetem teszteltetem magamat és tudom hogy na most igenis kell nekem a maszk meg jobb ha otthon maradok stb. Ha nem vagyok tesztelve, hihetem hogy nem vagyok beteg, de ha nem vagyok az, minek viseljek maszkot meg minek maradjak otthon ugye...

De az nem megy hogy mindent tőlem várnak. Akárhogyis, az hogy maszkot hordjak NEM AZ ÉN ÉRDEKEM ELSŐSORBAN hanem MÁSOKÉ. Ugye ez nyilvánvaló!

De én mit kapok ezért cserébe?! Legalább a teszt legyen ingyenes, és MINDEN ESETBEN, azért, hogy ne hagyjanak engem (meg másokat) BIZONYTALANSÁGBAN!

Mert ahogy most áll a helyzet erősen úgy néz ki, NYERÉSZKEDNI akarnak még ezen is!

Na ebben nem leszek partner. Balek én se vagyok, vagy legalábbis nem ennyire.

elégséges vagyok-e bizonyítékkén?

 

Mivel még élőben nem találkoztunk, így nem számollak az ismerőseim közé. Szóval nem, téged nem ismerlek.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Olaszországgal én nem példálóznék.

trey @ gépház

Az olaszok sajnos tavasszal behozhatatlan "előnyre" tettek szert. Az hogy két napi adatot összenézel szerintem semmi féle érdemi információt nem tartalmaz. Részvényeket se feltétlenül a pillanatnyi árfolyam alapján szoktak venni. Nálunk, sőt Európában is a napi esetszám megugrás elsődlegesen schengennek köszönhető, a munkaerő szabadmozgása kvázi ezt eredményezi. Hatékony járványvédelmi intézkedéseket nem lehet hoszzabb távon működtetni a gazdaság sérelme nélkül.

Pedig lehetne csökkenteni néhány egyszerű lépéssel: 1. Úgy megvágni minden 65 év feletti nyugdíjast, aki nem csak élelmiszerboltba vagy orvoshoz megy, persze maszkban, hogy a hónap végéig ne legyen pénze parizerre. 2. Megbüntetni azt, aki kiszolgál 65 év felettit, aki nem a fenti helyeken vásárolt. 3. Betiltani a dohányzást és az e-cigit. 4. Asztmásoknak, veszélyeztetett betegségben levőknek több lehetőséget adni a biztonságos életre. 5. A többi betegséget nem a covid mögé helyezni.

> károsodás volt a gyógyulás ára, leginkább tüdőkapacitás csökkenés.

Na ez a fuk, nekem a cigitől így is félkapacitásom van, ráadásul 10 hónapja nem is sportolok intenzíven. Na mindegy, "veszek egy cigit, veszek egy sört, iszok ha valaki fizet egy kört..." :)

Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!

Nem akarlak ijesztgetni csak halkan megjegyzem, hogy már azt sejtik, hogy a SARS-CoV-2 nem (csak) egy légzőszervi betegség, hanem az erek falát (pontosabban egy rétegét: https://en.wikipedia.org/wiki/Endothelium ) támadja meg és ezért látnak annyi "furcsa" tünetet mint pl. vérrögök/sztrók, vese/máj-elégtelenség, illetve szívizomgyulladás (ami a krónikus fáradtságot is okozhatja). Ez azért igen rossz hír, mert jelenleg fogalmuk sincs az orvosoknak, hogy ezek közül melyik okoz maradandó károsodást. Így hiába írják, hogy x ember meggyógyult már a betegségből, a neheze lehet hogy most kezdődik sokak számára, amikor világossá válik, hogy milyen tartós (és súlyos) egészségkárosodással kell leélniük további életüket. Szóval összefoglalva jobb lenne kibekkelni, amíg lesz ellene oltás, mert ez nem egy bárányhimlő, hogy két hétig viszket, aztán túl van rajta az ember.

Ne haragudj nem olvasom el, orvosos filmet/sorozatot sem nézek. Úgy szemre óvatosan elkezdtem olvasni, de tuti hoznám a tüneteket aztán itt rettegnék napokig/hetekig.

Tudom, hogy nagyon felelőtlen vagyok, és lassan kinyírom magam, de nekem erről szól az életem. A szabadságérzetem 100%-os, Istenen kívül senki sem mondhatja meg, hogy mikor és mit csináljak, gyakorlatilag nem vagyok semmihez sem láncolva, és tk. kötelezettségeim sincsenek. Cserében az élet jó és rossz dolgainak radikálisan a végletein vagyok. Még a rosszat is tudom élvezni, ez viszont azt vonzza be, hogy hazavágom magam, ha nem is anyagilag de egészségben biztosan ha így folytatom. Jövő év elején 40 éves leszek, azt hiszem majd elagyalok, hogy akkor hogyan tovább, lassítsak e le, stb. :)

Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!

Rég olvastam ekkora butaságot, Isten nem emailezik, ő is Messengert használ mint mindenki más!

Azért írtam, hogy Istenen kívül, mert nem mertem azt megvallani, hogy senki sem mondja meg nekem, hogy mikor merre és miért, nehogy visszanyaljon valami karma féleség mint Earl-nek.

Alapjáraton Isten létezésében hívő ember vagyok, de ugyanakkor vannak bőven vétkeim. Ha valóban létezik Isten, és úgy ahogyan a biblia írja, tehát megfelelő erkölcsi elvárásokkal, akkor én biztosan nem tetszek Istennek. Igaz a hitem az évek során nagyon megkopott, vagy csak elfáradtam, nem tudom, de néha nem igazán aggaszt semmi ha valami fasszságot csinálok. De egyébként azt figyeltem meg, ha jó vagyok, akkor nagyon sok támadást kapok az élettől, ha hideg vagyok, tehát semmi sem érdekel, akkor én sem érdeklem az életet és békén hagy.

Na szóval nem akartam arcoskodni, hogy fullra nincs rajtam póráz! :)

Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!

A fentit nem életmód-kritikának szántam. Csak a helyzet eléggé hasonlít a dohányzásra: mindenki úgy rombolja a tüdejét, ahogy tetszik, de másokat ne veszélyeztessen közben. Ennek a jelenlegi megfelelője: zárt helyeken viseljen mindenki maszkot, ne veszélyeztessük egymást fölöslegesen egy ismeretlen vírussal. Ennyire szerintem mindenki képes.

Inkabb arrol van szo, hogy annyira keves eset lesz verrogos, hogy nem is feltetlen biztos, hogy a Covidtol van. Ha meg egy masik kutatas szerint sokkal tobb verrogos komplikacio van, akkor meg valakinek nem lesz igaza.

Osszekapcsolni az 5G konteosokat azokkal, akik szkeptikusak a komplikaciok sulyossagaval szemben elegge manipulativ.

Ezt honnét olvastad ki $op hozzászólásából? Megnéztem néhány korábbi hozzászólását a témához, kb. 5G-konteó szinten van, így nem fecséreltem az időmet, hogy linkeljek pár másik cikket. Mi a francnak? Már rég eldöntötte, hogy nem hisz az egészben, még akkor se, ha egy családtagja fog benne meghalni. Vannak ilyenek, ez van.

Szerkesztve: 2020. 09. 03., cs – 10:52

Inkább csak érdekességképpen követem az ilyen híreket. Ez már itt marad, meg kell szokni, h van egy ilyen is. Remélhetőleg mihamarabb belefáradnak ebbe, és visszatérhetünk a "normális" életvitelhez. Sajnos szerintem még kell 1-3 év, mire mindenki megszokja/elfogadja ennek a vírusnak a létét.

Az egyirányúsítással kapcsolatban nem vagyok meggyőződve. Ha egy csapat ember együtt mozog és húzza maga után a breath spray -t, amit az összes mögötte haladó belélegzik, akkor az a terjesztés tökéletes módja, nem? Üzletek és bevásárlóközpontok esetén szerintem a distancing meg a létszámkorlátozás működik egyedül, a többi látszatintézkedés. Meg persze a kötelező maszk.

Angliában a helyi boltban ez volt. Mentem végig a bevásárlólistán, aztán a végén az volt, amit nem tudtam, hogy merre volt, szóval végül bolyongtam össze-vissza, igen, a meg nem engedett irányba is, mert nem fogok kétszer boltba menni (az mennyivel biztonságosabb?). 

Szerkesztve: 2020. 09. 03., cs – 14:31

De unom már ezt. Kíváncsi vagyok, hogy ha a KV rémsztori ezt okozza, mi lesz ha egy valóban durva vírus terjed majd el...

(ettől függetlenül betartok minden szabályt, azt is ami nincs leírva, maszkot hordok stb. nem partizánkodok, meg aktív lázadok, nem vagyok hülye, vagy felelőtlen)

Igen, egyértelműen túl van tolva kommunikációs szinten a súlyához képest. Ezért unják az emberek, ezért tüntetnek a korlátozás ellen, ezért szarják le az intézkedéseket. Nem mert felelelőtlenek az emberek, hanem mert megcsömörlöttek. Ha valóban hullanának az emberek, valóban nagy baj volna, mindenki bezárkózna. 

Nem önmagában a fél év időtartammal van a gond, hanem hogy:

—ezalatt tulajdonképpen nem történt semmi IGAZÁN szörnyű, semmi olyasmi amivel riogatták az embereket. Nem hullanak rakásra elvégre az emberek az utcán. Nem jött a zombi apokalipszis.

—kezdenek rájönni, hogy jé, tényleg még a magas vérnyomás is több embert visz el évente. A cukorbetegség is. meg egy rakás más betegség is. Még egy erősebb influenzajárvány is.

—látják hogy bár tényleg elvihet a covid NÉMELYEKET, de ezek zömében mégiscsak IDŐSEK akik hamarosan úgyis meghalnának valamiben, s ekkor azért a józanabb emberek fejében felmerül a kérdés, talán ŐKET kéne kiemelten véddeni (karantén, elszeparálás a külvilágtól, csíramentes élelmiszerek biztosítása, whatever) és nem az egész országot tökre leállítani...

—látják hogy az ország elnöke, Trump is milyen vonakodva állt rá végül a maszkhordásra (azóta se hordja minden alkalommal különben...)

—jönnek a hírek, mennyi rengetegen gyógyultak fel, ez is azt erősíti hogy nem olyan veszélyes ez a vírus mint eleinte tűnt.

—A különböző orvosok és szóvivők néha teljesen ellentmondásos dolgokat nilatkoznak ami érthetően összezavarja az embereket, s így feljogosítva érzik magukat hogy a saját józan eszük szerint döntsenek. Elvégre miért is ne, az ész arra van hogy használjuk...

—ha valakinek kifogynak a pénzügyi tartalékai miközben van egy éhes gyereke, vagy pláne ha nem tudja fizetni a lakbért és az utcára kerül vagy ennek csak a veszélye is fenyegeti, azt KÖZVETLEN VESZÉLYNEK éli meg, míg a covid csak egy HIPOTETIKUS és TÁVOLI veszély lesz a szemében, s emiatt habozás nélkül úgy dönt hogy az utóbbi azaz a későbbi és esetleges veszélyt választja a közvetlen helyett - azaz, máris átértékeli magában a covid fenyegetésének súlyosságát és arra szavaz hogy induljon újra a gazdaság, hagyják a fenébe a maszkviselést meg minden, jöjjön vissza a régi szép idő, a normalitás, és ne baszogassák őt mindenfélével MÁSOK ÉRDEKÉBEN, akiket nem ismer ráadásul akik nem is biztos hogy belehalnak, ha meg mégis úgyis meghalnának pár hónappal később valami másba.

Ne magadból indulj ki. Másoknak vannak szociális, tásadalmi kapcsolatai, igényei. És nem azt mondom, hogy nem kéne semmilyen intézkedés. Azt mondom, hogy kezelhetnék a helyén, célzott intézkedésekkel a veszélyeztetettek fokozott védelme, higgadt, átgondolt és legfőképp következetes intézkedésekkel. Most csak sokkolják az embereket, mennek a rémtörténetek, ellentmondó intézkedések, egyszer túlszankcionálás, máskor szankció hiány, kapkodás. Ezt unták el az emberek. Nem a maszkhordást. Pszichológia, ha sokszor világvégét kiáltanak, közben meg nem jön, akkor hozzászokik az ember és nem figyel, ha végül tényleg itt a világvége.

Persze az egyik legfontosabb dolog, hogy az egyén felfogja a dolog súlyosságát

Amíg kocsmában olyanokat hallok, hogy "Mi a fenét kell ezzel foglalkozni?! Influenza már régóta van és több áldozata van, azt mégsem reagálják ennyire túl..." és társaik, addig ne várjunk sok reményt.

"Errors are red
My screen in blue
Someone help me
I've deleted Sys32"

Ebben a D vitaminosban az a kedvencem, hogy:

- Kina mar februarban es marciusban is jelezte, hogy egyelore az erosebb dozisu C es D vitamin az egyik leghatekonyabb "mitigation tool", amit talaltak: https://www.nutraingredients.com/Article/2020/03/25/Hospital-turns-to-high-dose-vitamin-C-to-fight-coronavirus - https://clinicaltrials.gov/ct2/show/NCT04264533

- Megmagyarazza, hogy "nyaron miert kevesbe veszelyes" - ami oly sok mindenkit "meglepett", pedig marcius ota ha masbol nem, ebbol sejteni lehetett (Nap --> D vitamin). Oke, sejteni lehetett geografiai adatokbol is (terjedes es halalozas Eszakon vs Delen)

- Egyre nagyobb a "sajtocsend" korulotte, mainstream media Marcius ota gyakorlatilag semmit nem irt C es D vitamin vs Covid kerdeskorben. Magyarorszagon Duda Erno adta utoljara a nevet egy "C vitaminos immunerosites, mint Covid solution == baromsag" interjuhoz a 444-en ( https://444.hu/2020/03/26/a-vitaminok-hatastalanok-a-koronavirussal-szemben )

A baj az tudod hogy a D vitamint már rég feltalálták, közismert az is hogyan kell gyártani, és a gyártása különben is olyan olcsó hogy gigadózisos adagokat is fillérekért lehet adni, mert még azon is szép a haszon (relatíve).

Tehát NEM ÚJ.

S ez azért baj mert nem lehet belőle nagy ÜZLETET csinálni...

Képzeld csak ha az emberek tömegesen realizálnák hogy ez egy remek megelőző szer a Covid ellen, de ha elkapta a bajt még akkor is segíthet! Mi lenne ebből?! Oda a gyógyszerlobby extraprofitja!

Nem is fog e hír elterjedni hidd el amíg a sok vakcinát le nem gyártják és el nem adják a sok hiszékeny tökfejnek. S hogy emiatt addig mennyi ember hal meg feleslegesen, az senkit nem fog érdekelni.

USA nagyobb bolthálózatai is mind egyirányúsították a soraikat, azt hiszem a számok bizonyítják hogy ez önmagában nem elég. A betartatása is elég nehézkes, voltak akik következetesen szembe mentek, pedig folyamatosan mondták a hangosbemondóban, a bejáratnál is figyelmeztettek rá szóban és táblákkal is. Ettől még az intézkedés szerintem is jó ötlet, de ez csak +1 a védekezési sorban a maszkhordás és az indoor tömegprogramok kerülése után, ami talán biztonságosabbá (viszont biztosan hosszabbá) teszi a bevásárlást.

Több téren amúgy nem rossz a magyar védekezés, pl itt a napokban újdonság volt, hogy az egyik város/régió már használja a szennyvízből mért adatokat a fertőzöttség megbecsülésére, míg ez otthon már országosan standard hónapok óta. Túl van politizálva, a szakma hangját meg elnyomja a média, elég torz így a kép.

Azoktol az olaszoktol inkabb nem akarok tanulni semmit, akik takeaway-re es delivery-re is bezartak az ettermeiket. Pedig ott a KKV ettermeknek eros kulturaja van es komolyan veszelybe sodortak.

A one way system ettol meg lehet valid point.

A "tuleles ellenere tartos szovodmenyek" tekinteteben pedig ugy gondolom, hogy ha annyira gyakori az egyik tartos szovodmeny tipusa, akkor 1-2 even belul az orvostudomany tudni fogja mitigate-elni (oke, ettol meg a dializis sem kenyelmes a vese helyett). Ezt a "piac megoldja", a gyogyszeripar maximalizalni fogja rajta a profitot, de mukodo megoldast fog talalni.

En leginkabb azt varom a Covidtol, hogy vegre ne a morfin legyen a leghatekonyabb kohogesgyogyszer, hanem nyomas alatt talaljak meg a jobb megoldasokat. A tudo problemait mar reg jobban kellett volna kutatni.

Szvsz. itthon azért más, mint az olaszoknál, mert ők sokkal jobban megszívták. Tudják milyen volt tavasszal, itthon viszont elmaradt a katasztrófa, emiatt sokan nem hiszik el, hogy veszélyes.

Picit ahhoz hasonló szitu, csak inverzben, mint pl. anno Szlovákia a 90-es évek elején a költségvetési megszorítással, és mivel mindenki azt látta a környéken, hogy a kormány belebukott, egyik másik térségbeli kormány se lépte meg azt. Hosszú távon hiába tett jót a szlovák gazdaságnak az.

Szerkesztve: 2020. 09. 03., cs – 20:44

Tudom, hogy picit sarkított példa, de a Lidl-ben visszatérő jelenség, hogy a sorba leraknak egy raklapot vagy hűtőkonténert, mondván később lepakolnak róla. Mellette meg nem nagyon férsz el a bevásárlókocsikkal (a kicsivel se, ha úgy rakta oda), kosár már nincs, szóval az a sor kimarad mindkét irányból? :-)

Lehet, hogy az egyirányú sorokra nem is lenne szükség, ha mindenki normálisan maszkolna. Vásárlás közben sokszor látom, hogy az orr kimarad a takarásból, vagy például a telefont úgy veszi fel az illető, hogy a maszkot kompletten lehúzza az állára.

Sokan basztatjak azokat, akiknek az orruk kimarad a maszkbol.

Nos: a Covid ritkan okoz tusszentest. Ha valaki orron veszi a levegot es szajon at fujja ki, "tiszta" levegot szivhat be, es a kilegzesekor nem veszelyezteti a masikat, mert legalabb ott helyesen van a maszk.

Ha valakinel a "nincs maszk" es a "ki van belole az orra" a ket opcio, az utobbival okoz kevesebb kart. Jobb, mint a semmi.

Nem tudom te hogy vagy vele, de ha én az orromon át veszek levegőt, akkor ott is fújom ki. S nyilván így van vele az emberek legalább 99 százaléka is. Ekkor pedig semmit nem ér ha van rajta maszk, de csak a szájon. Ezzel az erővel lehetne a lába közén is mint valami szeméremöv, ugyanannyit érne. Szóval ezzel az erővel akár ne is hordja a maszkot, mert így az egész csak illúzió.

Nem is értettem, miért ez az állandó követelőzés a levegővétel érdekében...! (Korábban némileg csodálkozva néztem az asztmások sprés pipáit, - - Ma már én is értem. Sok mindenre megtanítja az embert ez a vírus. - (Már aki szerencsésen tud és-vagy hajlandó tanulni.. :) )

Ja, legyen mégegy korlátozás. Lehessen csak egy irányba menni. Tök jó, mint a robotok. Javaslom ültessenek be chipet is mindenkibe, és figyeljék a távolból, hányszor jár és hova. És ha nem egyenesen előre halad mindig hanem visszafordul mert eszébe jut hogy az 5 méterrel mögötte levő polcról még kéne valami, akkor menjenek érte a biztonsági őrök, fogják el, és statáriálisan lőjék főbe nagy nyilvánosság előtt elrettentő példaként mert a rohadt szemét egy bioterrorista és a tettével veszélyeztette embertársai életét!

A chip csak visszaesőkénél robbanna fel, az emberélet elvégre drága, kellenek rabszolgák is... de bekerülne a pasi adata a Nagy Titkos Bankba, hogy ő egy Rossz állampolgár, emiatt fizetéscsökkentéssel büntetnék, nem lehetne megválasztani vezetői posztokra, és stb. és máris elértünk oda ahol Kína tart ma, mert ott van ilyen rendszer amiben pontozzák az állampolgárokat...

Hm, a vírus épp Kínából indult el... hm, hm...

Két alapvető dolgot kellene mindenkinek tudnia és akkor nem kellene paráznia kb. senkinek.

Igazából elegendő lenne, ha az orvosok tudnák, vagy a járványt kezelő vezetők; vagy ha tudják, akkor széles körben terjeszteniük kellene.

  1. Táplálkozás
  2. D vitamin.
    https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0960076020302764
    https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32880651/
    https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/?term=covid+vitamin+d
Szerkesztve: 2020. 09. 09., sze – 23:09

Én már nagyon régóta vártam, hogy mikor koppintanak már végre oda a gyógyszerész doktor úrnak. Sajnálom, hogy csak ennyire futotta,a MOK-nak feltételezem joghatósága sincs, mivel gyógyszerész és nem orvos. Igazából a gyógyszerész kamarát nem értem, hogy miért nem lépnek/léptek, a rendőrség is mindenféle suhanc bloggereket üldözött, aki bagatellizálta vagy eltúlozta a veszélyt, de a gyógyszerészre senki nem szólt rá az első hullám alatt, amikor kötelező volt sávosan maszkban vásárolni, hogy ő videóra felvette, hogy ő akkor is megy maszk nélkül vásárolni a boltba, és rápirít azokra, akik maszkot húznak, mert hát szegény idióták bepánikolnak, ezért összeomlik az immunrendszerük, és ezért lesznek betegek... és ment föl a youtube videó az Aldiból.

Ami a sávok kialakítását illeti a boltokban, ez már itthon is megtörtént, lásd Pl Mammut folyosók. Persze nem mindenhol, de vannak helyek...

miert fekudtek ra a mintavetelre ennyire? bizonyitani akarjak a hatarzar szuksegesseget? :/

Semmi extra. Több a fertőzött, így több a kontaktszemély is, akit vizsgálni kell. Nyilván többen vizsgáltatják magukat önkényesen is, bár nem tudom ezek növelik-e a hivatalos tesztek számát.

Ez így van, de amikor az embernek kétségei vannak a járványügy hatékonyságáról (a megfelelő embereket teszteljük-e), akkor egy egyértelműbb képet ad a súlyos esetekről az, hogy hányan szorulnak coviddal kórházi kezelésre illetve hányan vannak lélegeztetőgépen. Aztán ebből megint vissza lehet számolni és arányítani a betegség lefolyásához időben, százalékban, hogy akkor hánynak is kellene covidosnak lennie, és ebből hányat is találtunk meg... persze tudom nagyok a szórások itt az adatokban országonként, de azért nagyjából -tól-ig már tudjuk.

(akinek rálátása van a járványügy ilyetén tevékenységére az azt mondja, hogy nem igazán tesztelik le a kontaktokat, hiába jelöli meg a fertőzött őket, hogy ez humán/eszköz kapacitás miatt van-e így arról nincs infóm, valaki? - szóval ebből kifolyólag nem vagyok oda azért, hogy a fertőzött számokból vonjak le következtetést arra, hogy a járvány hol tart)

Szerintem arra sincs elég kapacitás aki magától jelentkezik. Ennyi a magyarázat.

Feltételezem országonként változhat a fertőzöttek korfája, ahogyan a  várható élettartam és az ehhez kapcsolódó  életminőség/egészségi állapot is. Ezek mind befolyásolják a súlyos esetek arányát az összes megbetegedettekhez képest. Ne feledjük még az orvoshoz rohanás kultúráját sem (bizalom az egészségügy felé), ami itthon elég alacsony.

Értem de a fertőzöttek száma alapján értékelni ezt a járványt hamis képet ad, nemcsak azért amit fentebb írtam, hanem azért is, mert bár rengeteg fertőzött van, igazából az számítana, hogy mennyi kórházi/lélegeztetőgépes eset van, de igazából ezt is csak azzal lehetne értékelni, ha mellette lenne a szabad kapacitás ellátásra, mivel ez a vírus nem azért veszélyesebb, mint a rokonai, mert annyira halálos, hanem azért mert hirtelen túlterheli az ellátórendszert.

Han nincs elég kapacitás a tesztelésre, akkor a belőle látszó számok sem megbízhatóak abból a szempontból, hogy a terjedést nem tudják időben követni. Amúgy ez tipikusan egy olyan dolog lenne, amit a munkaerőpiacon megjelent többletemberekkel meg lehetett volna oldani, mert bár nyilván minden egészségügyis hátán a hideg futkoshat attől, a mintavételt bármilyen betanított munkás nagyon jól el tudja végezni, ha fegyelmezett emberről van szó. Nem a mentőkapacitást kellene lekötni a tesztelésre, de just IMO. Ahogy az ügyesebb pincérek elmentek ételfutárnak és hülyére keresték magukat, ugyanúgy a kevésbé ügyese elmehetett volna covid-tesztfutárnak. ... már ha az állam tényleg követni akarná a terjedést, ésnem fű alatt egy svéd-tajgetosz hibrid modellt követne már a második fordulóban... de az igazság az, hogy már tudjuk, hogy jelentős százalékban a betegség tünetek megjelenése előtt és után is fertőzőek a covid+ paciensek, így igazából nem is nagyon lehet mit csinálni, csak nézni a statisztikapornót, és imádkozni... de mivel neked ez munka aszempontból fontos, nyilván te valamiből próbálod tervezni az üzleti évedet és a kapacitásaidat, de én akkor is a kórházi betegekből számolnék vissza.

Ez a Gődény pasas egyébként okos, meg jó beszélőkéje van, az indítékai és a céljai viszont már jóval homályosabb, most is ez a videó amit feltett a virológussal, feleségem megfeküdt tőle, ahogy kiforgatta az egészet, azt mondja nagyon jó a videó, csak kis csúsztatásokkal, nagyon ügyesen, igazi politikus a pasas, nem patikus...

Pontosítok, mivel most már nyilvánosan lejöttek a számok, szóval:

fertőzöttek 40%-a tünetmentes, ők kb 8 napig fertőznek, akárcsak a gyenge tünetes fertőzöttek. A súlyos tünetes betegek 3 hétig fertőznek.

A fertőzöttek harmada igényli kórházi ellátását. A kórházba kerülő betegek 25%-a halálozik el az ellátás során. A fertőzöttek 3%-a kerül intenzív osztályra.

Aki intenzívre kerül, azoknak 60%-a nem távozik élve.

Ami meg a tesztelést illeti:

Tavasszal sem volt, és most sincs elegendő reagens, kevés a nukleinsav kivonó kit, elfogyott a műanyagárú a PCR automatákhoz, mert a gyártókapacitások egyszerűen nem tudják követni az igényeket.

Would you like to know more?

"A fertőzöttek harmada igényli kórházi ellátását."

Ez a szam sehogy nem jon ki.

"Aki intenzívre kerül, azoknak 60%-a nem távozik élve."

Meg intubacios lelegeztetesen, ami az intenzivesek reszhalmaza is max 40% a fatality rate. Es mar vannak kiserleti gyogykezelesek, amik egyreszt ezt is csokkentik, masreszt azoknak az aranyat is, akik idaig eljutnak.

A "tudomanyos" vilag egyre nagyobb szazaleka szamol rosszul. Es ez szomoru.

A legszomorubb, hogy ez meg nem az alja. Meg van lejjebb. Sokkal lejjebb is.

De ha ez igy megy tovabb, a "scientists say" mondat teljesen elfogja veszteni az erejet. Nevtelen kontextusban (many scientists said) intelligensebb korokben mar kezdi elveszteni.