A 4iG ismét ott van a Dell legkiválóbb hazai partnerei között (x)

Címkék

Virtuális partnereseményen jutalmazta legjobb eredményeket elérő hazai partnereit a Dell Technologies, amely elismerésből a 4iG is kiemelten részesült: a vállalat a „Workforce Transformation Partner of the Year” azaz az év munkaerőpiaci átalakulásban, fejlődésben leghatékonyabban közreműködő partnere címet vihette el.

A Dell és a 4iG együttműködése, ahogy azt Linczényi Aladin, a 4iG Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese elmondta, már több mint 20 éves múltra tekint vissza. Ezalatt a cég folyamatosan egyre feljebb jutott a Dell partneri besorolásaiban - mára egészen a legfelső, „titán” szintig. A két cég szakembereinek kapcsolata ugyanakkor ennél is hosszabb időt ölel fel: míg idén a 4iG fennállásának 25 évét ünnepeljük, a társaság és elődei által integrált számos hazai informatikai vállalkozás révén azonban már 30 éves szakmai együttműködésről beszélhetünk. A Dell pedig évtizedekkel ezelőtt is fontos szereplője volt a piacnak, amely azóta gyökeresen átalakult.


Linczényi Aladin

Ez az átalakulás pedig egyre élénkebb. A vezérigazgató-helyettes arra számít, hogy az elmúlt hónapok történései felgyorsítják a digitális átállást és kiszélesítik a digitális átalakulás területeit. A váratlan, de erős kényszer nemcsak a gazdaság, hanem a közszféra számos területén is megmutatta, hogy van mód napjainkban is az átfogó digitalizációra. Segítségével nemcsak leküzdhetjük a megváltozott feltételek miatt megjelent korlátokat és áthidalhatjuk az átmenetinek vélt nehézségeket, hanem gondosan előkészítve és megtervezve hatékonyabb, eredményesebb működéshez juthatunk – mindezt pozitív társadalmi hatások mellett. A 4iG tapasztalatai szerint ez a felgyorsult digitalizáció a vártnál is jobban megnövelte a hálózati infrastruktúrák, a távmunka, a mesterséges intelligencia, az IT biztonság és a robotizáció iránti igényeket. Ezek mind olyan területek, amelyeken erős alapokkal rendelkezik a vállalat.

FOLYAMATOS FEJLŐDÉS

Ahogy Veres Mónika, a Dell Kliens megoldásokért Magyarországon és a dél- és északkelet-európai régiókban felelős értékesítési vezetője kiemelte, a Workforce Transformation, azaz a munkaerőpiac átalakulásának technológiai támogatása a Dell Technologies vállalati értékeinek és missziójának az egyik alappillére. A technológia fejlődésével párhuzamosan a munka világa is folyamatos változáson megy keresztül, az üzleti életben pedig a vállalatok és a dolgozók számára kiemelkedő fontosságú, hogy lépést tartsanak ezekkel a változásokkal. A 4iG a 2019-es évben ezen a területen ért el kiemelkedő eredményt: a magyarországi partnerek közül ők közvetítették leghatékonyabban és legszélesebb körben a legújabb, munkahelyi hatékonyságot növelő technológiákat és módszereket a vállalatok számára.


Veres Mónika

A hirtelen felgyorsuló digitalizáció minden eddiginél gyorsabb alkalmazkodást követelt meg, ahogy dolgozók milliói álltak át az irodai ingázásról távmunkára. Ez azonban jóval összetettebb feladat, mint elsőre tűnhet: a távmunka során nem elegendő egy kliensgép biztosítása, csomagban kell gondolkozni, azaz megfelelő kiegészítőket is ajánlani, hogy otthonról is hatékonyan megvalósíthatók legyenek a munkahelyi a feladatok. A Dell kliensgépeihez partnerein keresztül előre konfigurált csomagokat is ajánl, melyek kialakításánál a legfontosabb szempontok az elvárt teljesítmény, a minél gyorsabb szállíthatóság és természetesen a rendelkezésre álló költségkeret is.

Viszont a munkaerőpiacot más erők is mozgatják: szintén aktuális trend a folyamatosan növekvő adatmennyiség egyre hatékonyabb kihasználása. 2019-ben világszinten egy cég átlagosan 13,53 petabájtnyi adatot kezelt, ami 831 százalékos növekedést jelent a 2016-os állapothoz képest. Az egyre nagyobb és értékesebb adatvagyon folyamatosan egyre nagyobb tárolókapacitást és kifinomultabb feldolgozási módszereket igényel – utóbbi esetben egyre több vállalat nyúl MI megoldásokhoz.

Az MI-t sokan földöntúli, nehezen megfogható fogalomként kezelik, miközben szép lassan az életünk meghatározó részévé válik. A Dell minden üzleti felhasználója számára szeretné elérhetővé tenni az MI alapú hatékonyságnövelő eszközöket. Éppen ezért valamennyi új üzleti kliensében már ott van egy MI-n alapuló szoftvercsomag, a Dell Optimizer. Ez a szoftver a gép bekapcsolását követően tőlünk és rólunk tanul és felhasználói szokásaink szerint optimalizálja a hardvererőforrásokat a különböző alkalmazások futtatásakor, a mobileszköz feltöltésekor, egy konferenciabeszélgetés alatt audióeszközeink lehetőségeinek optimális kihasználásakor. Mindennek technikai hátteréről semmit nem kell tudnia a felhasználónak, a szokásaink megismerését és a beállítást elvégzi helyettünk a gép. Amit a felhasználó tapasztal, az a számára fontos alkalmazások gyors betöltése, a kristálytiszta hangzás és a gyorsan (vagy éppen kímélő módon) feltöltött akkumulátor.

HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS OTTHON ÉS AZ IRODÁBAN

A Dell Technologies – a cégcsoportba tartozó VMware-rel közösen – olyan szolgáltatásokat is kínál, mint az integrált mobileszköz-menedzsment és -támogatási szolgáltatások, amelyek segítségével az otthoni és a vállalat létesítményein belüli munkavégzés egyaránt hatékonyabbá, biztonságossá és folyamatosabbá válhat. Ezek a szolgáltatások gyakorlatilag felkészítik a vállalatokat a külső „támadásokra”, illetve minimalizálják az olyan incidensek hatásait, amelyek a munkavégzés szünetelésével járnak, vagy akár kritikus adatvesztést okoznak.

A VMware mindenre kiterjedő végponti menedzsment szolgáltatása a Dell ingyenes Client Command Suite csomagját is integráltan tudja kezeli, ezzel megoldható az állandó eszközfelügyelet, frissítés és monitorozás. A biztonság területén a cél ma már nem a tűzoltás, hanem a megelőzés, azaz a fenyegetettségek előre felismerése és azok proaktív elhárítása. A biztonsággal egyenlő prioritással bír a produktivitás is: ma már könnyűszerrel megoldható, hogy a kliensek a gyárból közvetlenül a munkavállaló otthonába kerüljenek, ahol bekapcsolást követő 1 órán belül minden vállalati alkalmazás futni fog a vállalat biztonsági szabályainak kikényszerítése mellett.

Ezeket a megoldásokat a Dell Technologies a 4iG felkészült értékesítői és mérnöki csapatával közösen, a felhasználók egyéni igényeire szabva nyújtja ügyfeleinek. A Dell 11 kiemelt partnerrel, 4 nagykereskedővel és több mint 500 regisztrált partnerrel működik együtt Magyarországon, rajtuk keresztül jut el további ügyfelekhez. A nagyvállalat közvetlenül nem értékesít az országban, így kifejezetten értékesek számára ezek a szoros partnerkapcsolatok. A 4iG, illetve jogelődje a kezdetek óta kiemelt stratégiai partnere a Dellnek, több mint 20 éve értékesíti hatékonyan a tech-óriás sokrétű megoldásait.

[A 4iG Nyrt. megbízásából készített, fizetett anyag.]

Hozzászólások

Tehát a reklám arról szól, hogy egy állami pénzekkel kitömött vállalat sok pénzt költ el a Dellnél? Hát gratulálunk, igazán nagy teljesítmény.

Közben valószínűleg még jó vastagon is foghatott a ceruza.

Most már csak az a kérdés, hogy mikor veszi meg lőrinc a Dell-t is? Csak egy lépésre van...

Na, akkor innetől Dell-t se veszünk többet... Akkor már inkább Huaweit. :D

Szerkesztve: 2020. 07. 26., v – 09:25

Ennél marketingebb és pénzebb szagú, önfényezős cikket már régen láttam...

Egyébként vicces, hogy 25 éves ez a 4iG valami, de akkor hallottam róluk először, mikor Lőrincünk megvette.

"Sose a gép a hülye."

25 éves ez a 4iG valami

HumanSoft (korábban FreeSoft) néven ismerősebb? Esetleg a pár évvel ezelőtti MS botrány, amiben tevékenyen részt vettek a fiúk (annyira mélyen, hogy az MS le is tiltotta őket az MS termék forgalmazástól és ugrott a platina partnerség is)? Már HumanSoft korukban is benne voltak mélyen az állam kormány seggében, annyira hogy választások előtt volt mindig para, hogy "ha nem a FIDESZ" nyer, akkor bukják a melóik 75%-át.  Már csak azért mert az állami infra egy szép nagy részét ők üzemeltették (csak apróságok, Antenna Hungária, Paks ...stb)

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Nekem meg a Freesoftos korukbol ismerosek. A 2006-os szegedi kajak-kenu vb-re irtak versenylebonyolitot. Azon tul, hogy valtoztak bizonyos szabalyok, es ezert par ev mulva le kellett cserelni (tamogatas valamiert nem volt) nem volt vele kulonosebb problema. (No meg az ujabb mar webes lett.)

Nekem akkorrol az volt a benyomasom roluk, hogy 90%-ban jo szakemberek. A kormanyzati megrendeles mas kerdes (akkoriban Fleto volt hatalmon), kaptak mindket oldalrol megrendeleseket. Egyebkent allami megrendelesek kiszolgalasara is ra tudnak allni cegek, alapvetoen azzal sincs baj (a korrupcioval es a lobbival mar igen). Az ilyen Lockheed-Martin meg tarsai nem is tudnanak mast csinalni, vadaszgepekre meg bombazokra meg a 2nd amendment sem terjed ki.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Szerkesztve: 2020. 07. 29., sze – 20:17

Ez az a csődközeli cég, amit a Mészáros megvett és egyből nyereséges lett?

A vezérigazgatónak is lehet valami köze a csodához, ha nevét nézzük.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.