Tervezel-e egy éven belül laptopot venni, vagy vettél-e az elmúlt 3 hónapban?

Címkék

A szavazás apropója az, hogy vajon most a recesszió miatt (amit a COVID-19 okozott) elhalasztódnak-e a laptop „beruházások”, vagy épp ellenkezőleg, felpörögnek, a home office miatt. Mindegyikre hallottam már véleményt.

Laptop alatt minden olyan kütyüt értek, ami könnyen hordozható, van saját beépített képernyője, de nem telefon.

E szempontból

#define könnyen hónod alá csaphatod vagy legalábbis belefér egy nagyobb aktatáskába.

Azaz minden egy laptop a szememben ami nem az az „íróasztal alatt duruzsoló nagy láda”.

Vettem már az elmúlt 3 hónapban, és lehet hogy még veszek is az idén.
3% (33 szavazat)
Vettem már az elmúlt 3 hónapban, de az idén nem veszek már többet.
10% (110 szavazat)
Még nem vettem, de majdnem biztos hogy veszek az idén.
11% (116 szavazat)
Még nem vettem, de nem teljesen kizárt hogy veszek az idén.
14% (150 szavazat)
Nem vettem és szinte teljesen biztos hogy nem is veszek az idén.
52% (559 szavazat)
Nem vettem, nem is veszek, sőt, eladom azt is amim van, ha tudom.
3% (30 szavazat)
Egyéb, leírom.
2% (18 szavazat)
Csak az eredmény érdekel. Csak az eredménytelenség érdekel. Vagy még az se.
5% (56 szavazat)
Összes szavazat: 1072

Hozzászólások

Szerkesztve: 2020. 05. 27., sze - 08:35

(x) Egyéb, leírom.

Életemben nem vettem laptopot, mégis a hetediket koptatom 13 év alatt. Legutóbb három hónapja cseréltem, de semmi köze nem volt a COVID-hez. Sokkal inkább ahhoz, hogy ez egy munkaeszköz. Azt pedig biztosítsa a munkaadó!

trey @ gépház

Vektorok skalaris szorzatanak hivjak.

A vektorialis szorzat meroleges lesz mindkettore (a hossznal cos helyen meg sin van). A vegyesszorzat meg a ketto egymas utan. Alternativakent a vektorialisnal az i,j,k egysegvektorokbol meg a ket parameterul kaptt vektor koordinataibol osszeraksz egy determinanst, es kiszamolod, vegyesnel meg az i,j,k helyere teszed a harmadik vektorodat.

When you tear out a man's tongue, you are not proving him a liar, you're only telling the world that you fear what he might say. -George R.R. Martin

Innen indult a szál: https://hup.hu/comment/2484319#comment-2484319

A rolex egy példa volt mint magáncél, mondhattam volna mást is pl.: motorozás 

Szóval igen, a magáncélra való notihasználat a volt a kérdező szándéka ... szerintem  ...

A rolex nem jön be, de ez másik téma ;>

Fedora 32, Thinkpad x220

Ja, értem. Akkor a Rolex csak beragadt neked (is) valamiért. Amit nem értek, mert a 20 év alatt elkövetett személyes célű blogolásaim 0,000001%-át sem adják a Rolex témájú posztok. De ok.

Tehát: nincs tiltva a magáncélú használat. De miért érdekes ez?

trey @ gépház

Tehát: nincs tiltva a magáncélú használat. De miért érdekes ez?

Én kb le se szarom ...

Csak mint mondtam a kérdező érdeklődött, csak munkára használod, de te meg értetlenkedtél, definiáld a munkát ...

Akkor a Rolex csak beragadt neked (is) valamiért.

Mondjuk egyrészt órakedvelő vagyok, így az volt az első ami beugrott másik a motorozás, meg talán van főzés. Az meg hogy, miért a rolex  Rolex ? Szerintem az  egyik vagy talán egyetlen olyan óramárka amiről még egy  földi halandó is tudja hogy óra, ráadásul a drágábbik, főleg ott ahol 1 rolex ára kb 1 évnyi fizu (nem IT szektoros fizu). Így gondolom ez jobban megmarad az emberek fejében Tréynek fussa rolexre :D Holott tudhatnánk, hogy a világ csoró Thomas Sullivan Magnum  nak is volt rolexe, pedig benzire se futotta sokszor a ferrariba amit vezetett :D

Fedora 32, Thinkpad x220

Csak mint mondtam a kérdező érdeklődött, csak munkára használod, de te meg értetlenkedtél, definiáld a munkát ...

Csak azért, mert nekem több munkám is van. Főállás, mellékállás ... Mi számít neki munkának? Értetlenkedés lenne a pontosítási kérés? 

Mondjuk egyrészt órakedvelő vagyok, így az volt az első ami beugrott másik a motorozás, meg talán van főzés.

Sajnálom, hogy csak ennyi ragadt meg, ha megnézzük a blogomat, biztos vagyok benne, hogy túlsúlyban vannak benne a szakmai témák.

Így gondolom ez jobban megmarad az emberek fejében Tréynek fussa rolexre :D Holott tudhatnánk, hogy a világ csoró Thomas Sullivan Magnum  nak is volt rolexe, pedig benzire se futotta sokszor a ferrariba amit vezetett :D

Lehet, hogy összefüggésben van az első válaszommal (főállás, mellékállás) :D

trey @ gépház

Sajnálom, hogy csak ennyi ragadt meg, ha megnézzük a blogomat, biztos vagyok benne, hogy túlsúlyban vannak benne a szakmai témák.

Ezzel tisztában vagyok, csak az szakmai témákon kívüli blogolás már lehet kevésbe fedi a számindító "munkát" ...

Fedora 32, Thinkpad x220

Tehát összefoglalva: a laptopom 99%-ban munkára használom. De még mindig ott az égető kérdés, miért érdekes ez? Tudom, hogy nem te kérdezted.

BTW (hogy az érdeklődőknek is adjak új infókat, mert látom érdeklődésre tart számot): az új Rolexemről nem is blogoltam.

trey @ gépház

BTW (hogy az érdeklődőknek is adjak új infókat, mert látom érdeklődésre tart számot): az új Rolexemről nem is blogoltam.

Pedig kéne, mert az emberek nagy részét vagy az órák érdeklik, vagy konkrétan a te óráid körül kialakuló hiszti, engem meg ráadásul mindkettő. :D

Ja, a múltkorinál is vicces volt a komment szekció.

Meg legalább megtudnánk, hogy még mindig a prémium kiszolgálás része-e, hogy az eladón kívül még két nagyobbacska úriember is áll feletted, nehogy az óra átadása és a bankkártya lecsippantása között elszaladj vele :)

Maszkban állnak, tekintettel a vírusra? És fertőtlenítik-e a rolexet átadás előtt?

Egyáltalán, mi van ha bemegy oda valaki maszkban, arra gondolnak-e hogy óratolvaj, vagy hogy fél a vájrúsztól? :)

Viccen kívül, nem tudom a Rolex miből van, de ha nagy része aranyból, akkor manapság valóban jó lehet értékmegőrzésre, tekintve hogy komolyan félek attól, a gazdaságba pumpált rengeteg fedezet nélküli pénz inflációt okoz. Bár a Rolexek kívülesnek totál az érdeklődési körömön, de bevallom amióta van ez a válság, azóta nem is tartom már okvetlenül hülyeségnek az efféle beruházásokat...

Nem vagyok biztos benne, hogy orakat erdemes befektetesi cellal vasarolni, hacsak nem erre specializalodsz. A masodpiaci erteke altalaban joval a szalon ar alatt van.

Nehany darab, sok ido eltevel ertekesse valhat, de ehez erteni kene. Pl, ha az uk-uknagyapad bezsakolt XIV Lajos koraban egy lomizas alkalmaval, akkor tudott valamit az oreg :)

Nem vagyok biztos benne, hogy orakat erdemes befektetesi cellal vasarolni,

Órákat, úgy általában, valóban nem. 

A masodpiaci erteke altalaban joval a szalon ar alatt van.

Kivéve bizonyos modelleknél, ahol a 3-5-7 éves várólista azt jelenti, hogy a boltból kihozott modell a másodpiacon instant 30-50-100%-kal ér többet. Sorban állnak érte.

trey @ gépház

Nálunk sincs tiltva a magán célú használat. Hogyan is lehetne? Hiszen nem ellenőrzik. :)

De ha magánhasználat közben benyelek valamit, amitől a céges laptopon lévő VPN-en át (vagy akárhogy) illetéktelenek jutnak a belső hálórá...

Na azért valagba rúgnának minden lehetséges módon.

Ez valami szép megfogalmazásban le is van írva.

De az hogy "sajátként" használd, az explicit nincs megtiltva. :)

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

A céges laptop nekem arra való, hogy arról elérjem a céges munkaállomásom, ami a szerverszobában van. Semmi másra nem kell a céges hálózaton "belülről". Mindent a céges munkaállomásról érek el, így baromi kicsi az esélye annak, hogy a gépemről bármi is bekerüljön.

trey @ gépház

Ez sem rossz.

A VPN mellett viszont szólnak azért érvek:

- egy olyan rendszerben, ahol több (értsd: sok) alhálózat van egymástól hermetikusan elválasztva, és többen (covid idején sokan) jönnek kívülről, ott a VPN jobban szabályozható, és a hálózati tevékenység jobban naplózható.

- a _csak_ munkaállomás elérése magában foglal egy neuralgikus pontot: a munkállomást. Ha az megsuvad (hw hiba, fagyás, stb...), akkor kiestél. Lehet odamenni. :) (Biztos van rá B-terved, de alapesetben ez látszik.)

- a munkaállomásodat gondolom vagy VPN-el, vagy NAT-al éred el. A NAT nem a biztonság csimborasszója. Ha meg VPN, akkor _szinte_ feleslegesen épül be plusz egy lépcső, ami csak PC szintű üzembiztonsággal rendelkezik (hacsak nem egy server az).

Szerintem...

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

én azért tartom relevánsnak, mert kijelentetted hogy munkaeszköz, ezért azt adja a munkáltató. ami rendben van, azonban az hogy megengedi-e a munkáltató hogy hazavidd a gépet és ott magáncélra használd, az már más kérdés.

csak arra utaltam hogy szerintem nem ennyire fekete-fehér a helyzet és attól még hogy valaki IT-val dolgozik simán előfordulhat hogy vennie kell otthonra is egy gépet (ami akár laptop is lehet).

csak arra utaltam hogy szerintem nem ennyire fekete-fehér a helyzet és attól még hogy valaki IT-val dolgozik simán előfordulhat hogy vennie kell otthonra is egy gépet (ami akár laptop is lehet).

Oké, de nekem mi közöm ehhez? Én az "Egyéb, leírom"-ban leírtam azt, hogy nálam mi a helyzet. Mert egyik opcióba sem fértem be. Nem azért írtam le, mert ez mindenkire vonatkozna. Nem is értem, hogy mivel vitatkozol.

trey @ gépház

Tekintve, hogy egy csomo laptopot kerhetsz kulonbozo CPU-val/memoriaval/SSD-vel/kijelzovel, eleg nehez ranezesre megallapitani tobbet. Oke, ott a logo, esetleg a soho/uzleti/gamer/hordozhato vonal meg a legtobb markanal megy, de kb. ennyi. Oranal a belsejet szinten nem tudod, csak ha ismered a konkret tipust.

When you tear out a man's tongue, you are not proving him a liar, you're only telling the world that you fear what he might say. -George R.R. Martin

Na ezzel magam is egyetértek. Volt rá példa, hogy egy hölgyike meglátta a T530 ThinkPad-emet (16 giga RAM, 2 SSD egység, az egyik 2 terabájtos, CoreI7 proci) és szó szerint kiröhögött hogy milyen csóró vagyok, mert ezzel a randa fekete vén szarral vagyok kénytelen beérni. Miközben az övé olyan cuki édes ezüstös és kedvesen vékony. Aztán kiderült, az ő laptopjában van talán (ha jól emlékszem) 4 giga RAM, és már akkor belassult ha a böngésző mellett egy Wordot is elindított még...

De azért az övé a szuper, mert olyan szép ezüstös. Az enyém meg csakis szar lehet mert fekete, nehéz és vastag. Mondtam is neki, ez nem arra való hogy kutyuskák képeit küldözgessem a Faßbook-ra vele, hanem komoly munkára. És igen, lehet hogy egy 16 kerekű pótkocsis kamion egyeseknek ronda, az is biztos hogy nehéz, de ő való a munkára, és nem az a helyes kis műanyag dömper amit a kisgyereke a homokozóban használ, még akkor se ha az könnyű műanyagból van és rózsaszín...

A nap végén a lapos egy céleszköz. Aztán kinek mire kell, kinek mi a célja, annak megfelelő lapost vesz. Ezt a munkaadók nem mindig lövik be tökéletesen. 

Mondjuk pont az SSD meg a RAM nem kér sokat enni, és súlyban sem sok. Ellenben az akku súlya arányában jelentős, no meg az izom GPU, izom proci, és a hozzájuk dukáló extra hűtés. Így simán lehet egy kis gyengusz laptopba nagyobb SSD-t tenni. A súly-teljesítmény tengely szokott csúnya lenni. 

Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_

Beleférne nagyobb akku a laptopomba, lehet is hozzá kapni, de nem vettem mert felesleges. Bár néha hordozom a lapost, de csakis olyan helyekre ahol van konnektor is, útközben meg nem veszem elő, így a nagy akku nekem felesleges. Amúgy a grafikus kártyából sincs nálam nagyétkű, az se kell. A legnagyobb felbontása 1600x900, TrueColor, és nem is nvidia szóval manapság már ez simán egy low-end vacakságnak számít. Tudatosan döntöttem emellett, mert nem szoktam számítógépes játékokat játszani, nálam a filmek nézése az a laptopon ami a legkomolyabb grafikus teljesítményt kívánja, arra ez is jó, így ezen spóroltam.

Ha legközelebb veszek laptopot, előre tudom ott is az lesz hogy csurig pakolom RAM-mal meg SSD-vel, de a grafikus dolgokból az akkor elérhető legolcsóbbat választom majd mert nekem még annak a tizede is bőven felesleges lenne.

Én az 1 TB-s SSD-t és a RAM felét simán becserélném -1 kilóra és egész napos aksiidőre, de azért, mert a munkámhoz az jobban passzol, nem pedig azért, mert olcsóbb/menőbb/stb.

Akkor te rossz munkaeszközt kaptál/választottál... :)

Nade mi van, ha nyilvános helyen vagy, és pont bedöglik a nagyonfontos cucc, amit csak te tudsz megjavítani? Elnézést kérsz, és elvonulsz nemnyilvános helyre?
Vagy csak személyesen lehet megjavítani, így a céges Polóba pattansz?

Kedves vagy, de biztos nem én vagyok az élet császára, mert:

  • nincs Rolexem :(
  • nincs Ducatim :(
  • nem kapok low cost munkaeszközt négyévenként a cégemtől :(

:(

Nade mi van, ha nyilvános helyen vagy, és pont bedöglik a nagyonfontos cucc, amit csak te tudsz megjavítani?

Gondolhatod, ha az élet császára vagyok, akkor nem csak Rolexeim, Ducatim van, hanem egy komplett rendszermérnöki csapatom is van (igen, én vagyok a vezetője), akik megoldják. Most mit szeretnél mondani egyébként? Hogy mert nincs autó a nevemen, mert feleslegesen nem tartok két notebookot, de egy évben háromszor megyek helyette külföldre nyaralni, akkor ne lehetek az élet császára? Mi neked az élet császárságának mérőfoka? A saját MacBook, ami negyedannyiba se kerül, mint a legolcsóbb karórám? Vagy mit :D

trey @ gépház

Lássuk be, kevesebb a csapatokban a vezető, mint az, aki ... nem vezető! Ha a te egyik szenyorod kint a préri közepén tartózkodik épp egy pottyantósban, avagy esetleg plázás Costa-ban, amikor a nagyonfontos dolog elromlik, mit tegyen? Menjen el privátba, vagy ott helyben csapja fel a DELL/Lenovo/Mac fedelét, és essen neki?

Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_

Megoldja az aznapi készenlétes. Majd, miután hazaért. Nincs ügyeleti szerződésünk. A készenlét pedig nem tartalmaz olyan elemet, hogy nekem vagy másnak azonnal kell bármit is notebookról megoldani egy nyilvános helyről. Sosem tettem még ilyet és remélem, hogy a hátralevő 19 éveben a nyugdíjig már nem is kell.

Természetesen előfordulhat, hogy valaki úgy dönt, hogy önszorgalomból nekiáll nyilvános helyen bohóckodni, de miért tenné? Semmi ilyen kötelezettsége nincs és ezt senki sem fizeti meg neki.

Ha neked ilyen kötelezettséged van, akkor az szomorú. De legyél te is az élet császára! Menj olyan helyre dolgozni, ahol nincs ilyen kényszer!

trey @ gépház

Éppen azért nem szeretnék készenlét helyett ügyeletet vállalni, mert sokkal nagyobb szopó.

Ügyelet = bejelentett hibára x idő alatt reagálunk. Ez azt jelenti, hogy SLA sértés nem történik, ha a ticketet átbillentem "regisztrált"-ból "folyamatban"-ra. Erre van 24 órám. Onnan a hibaelhárításra meg 30 napom. Az első lépést egy mobiltelefonról két gombnyomással megoldom. De, egyébként, ha Nyíregyházán vagyok aznap készenlétben, 3-4 óra alatt az ország másik végében vagyok. Emellett nem nagyon kell nekem sehol laptopot nyitnom. És nem is fogok.

trey @ gépház

A jogi különbséget írtam le, aminek az SLA-hoz qrvára semmi köze nincs - azaz ha készenlétben a dolgozóval szemben elvárt reakcióidő kisebb,mint amit az SLA-ban a cég az ügyfél felé vállalt, akkor elegendő a készenlét, ha viszont olyan a szolgáltatás, illetve olyan SLA van az ügyfél felé vállalva, hogy az érdemi reagálásnak gyakorlatilag késlekedés nélkül meg kell történnie (ide értendő a helyszíni megjelenést igénylő esetekkezelése is), akkor bizony az ügyelet a megfelelő megoldás.

Van-e aközött különbség a folyamatot tetkinve, hogy

a, egy készenlétes értesítést kap egy új hibajegyről, a feladata annyi, hogy 24 órán belül belépjen, átállítsa a "Regisztrált" státuszt arra, hogy "Folyamatban", majd kilépjen, ezek után a csapatnak 30 napja van megoldani.

b, minden "Regisztrált" ticket státusza 24 órán belül random időpontban "Folyamatban" státuszra vált automatikusan és a csapatnak 30 napja van megoldani.

Ezt ticketing Turing-tesztnek szoktam mondani, eszméletlen mennyiségű felesleges és értelmetlen humán task van általában ezekben a rendszerekben. Innen nézve ez, amit leírtál, egy könnyen automatizálható feladat, nem igényel készenlétet.

Ez egy másik szakma, a neve "szolgáltatásmenedzser". Az ő feladata az ügyféligények alapján kötött szerződéseknek megfelelő folyamat összeállítása. Nekem ehhez semmi közöm, így csak a véleményem tudom megfogalmazni. 

A folyamat az lenne, hogy a Regisztrált státuszból akkor lesz Folyamatban, ha egyidejűleg megtörtént a feladatkiosztás a végrehajtó emberhez. Nyilván, amíg nincs meg, hogy ki fogja megoldani a problémát (a személy), akkor nincs folyamatban az ügy. Nem feltétlen a készenlétes fogja megoldani. Addig az ügyfél egy "Regisztrált" státuszt lát. Majd ha kiosztottam (vagy a megfelelő témafelelős magához nem veszi), kapott egy felelőst, akkor kerül Folyamatban státuszba.

Egyébként az, hogy 24 óránk van erre, nem jelenti azt, hogy ne kezdenénk vele bármi is előtte. A valóság az, hogy szinte azonnal vagy max. órákon belül Folyamatban állapotba kerülnek a hibajegyek.

Biztosan lehetne automatizálni, a TopDesk-nek 100% van erre megoldása. De itt nem az a cél, hogy úgy csináljunk, mintha dolgoznánk vele, hanem hogy dolgozzunk is vele. Azzal egyetértek, hogy van felesleges adminisztráció a mi rendszerünkben, de nem itt látom a fő problémát.

trey @ gépház

Ez azt jelenti, hogy SLA sértés nem történik, ha a ticketet átbillentem "regisztrált"-ból "folyamatban"-ra.  Erre van 24 órám. Onnan a hibaelhárításra meg 30 napom. 

Azért ez nem egy nagyon szoros határidős SLA, ez csak hétvégén és ünnepnapokon nem fér bele a normál munkarendbe. Én benyújtanék nektek egy újítást: ha automatizáljátok a folyamat elejét és azonnal "folyamatban" státuszba kerül a ticket, akkor minden belefér a normál munkarendbe, egy csomó pénzt tudna a cég spórolni.

Asztali gépben gondolkodom, mert a régi kissé öreg már (2006), hiába kapott azóta ssd-t és újabb videó karit. 

Laptopból arany árban mérik azt amiben sok ram (32gb) van. A mostani 16 viszont nem bővíthető a Dell E5540-emben. A laptoppal egyébként meg vagyok teljesítmény tekintetében elégedve, munkára elég most, csak kéne a ram. Asztaliból meg úgyis kéne új már nagyon, tehát azt vennék inkább. 

Egészen biztos, hogy veszek, nem magamnak, hanem a nagyobbik leányomnak, aki gimibe megy az ősszel, ott pedig kötelező kellék egy laptop. Nem újat fog kapni, hanem a bátyái mintájára egy használt Thinkpadet Fedorával installálva.

" Thinkpadet Fedorával installálva " - Mondjuk úgy, hogy ha vitatkozni akarsz sokat, meg copni az inkompatibilis ópenoffisz miatt, akkor hajrá... Jó, persze, van O365 vagy mi a töcs (nem, nem mondhatod, hogy nem lesz/nem kell...), és biza' neked is kell majd egy fiók, mert ugyebár a gyerek 18 alatti, ergo szülői fiókhoz kell kapcsolni, úgyhogy ettől nem fogsz megmenekülni, az szinte biztos... (Tudom, én is benne vagyok ebben a ... khm. problémakörben)

Mondjuk úgy, hogy ha vitatkozni akarsz sokat, meg copni az inkompatibilis ópenoffisz miatt, akkor hajrá...

A két nagyobb tesónál ez már bevált megoldás, úgyhogy ez itten rutinos megoldásnak tekinthető. Errefelé már minden iskolai dolog a felhőben van, a legnagyobb már az érettségit is Linuxon nyomta le, nem volt semmi gond. Az hobbi dolgok is mind mennek Fedorán pl. Krita, Gimp. O365 is van a gyerekeknek, de az iskolák megoldják a licenszelést, én csak képen láttam, nekem jó a libre mindenre. 

Szóval nálunk nagyon bejött ez a megoldás, gyerek megkapja a laptopot, megmutatom neki hogy kell adminolni, onnantól én csak akkor nyúlok hozzá, ha segítséget kérnek. A legnagyobb amúgy már egyetemista, IT vonalon.

Nem veszek magamnak, de a cég vesz egy újat nekem (munkaeszköz). A mostani ThinkPad T530-cat hét éve használom, és nagyon meg vagyok vele elégedve. Igazából nekem még most is elég a teljesítménye. A cég amúgy nem a víruspara miatt vesz újat, hanem amúgy is tervezte.

Van még 2 másik laptopom is, egy T410 és egy X230, azaz azok is thinkpadek. Jelenleg használaton kívüliek, az asztalfiókban, bár tökéletesen működnek.

Ja meg van mégegy ezeken felül is, na az kivételesen egy HP laptop, valami egészen apró A/4 -nél kisebb méretű izé, de csak azért nem ThinkPad az is mert ajándékba kaptam a főnökömtől aki ki akarta dobni. Na ezzel a szerencsétlen laptoppal nagyon csúnyán elbántam: erre is Linux került, de nem ez a lényeg hanem hogy a tetejére tépőzárral rábarmoltam egy AKAI hangszórót, aztán zenelejátszónak használom (MOC rulez!) ha olyan helyre megyek ahol mjuzikot akarok hallgatni de ahova mégse akaródzik a fő laptopomat elvinni... Erre tökéletes.

(Nyilván, beállítottam úgy hogy ne kapcsoljon ki ha lecsukom a fedelét).

Nem vettem és nem is fogok

2 évvel ezelőtt vettem egy használt ZBook 15 G2-t, tökéletesen megvagyok vele elégedve. Ha le is cserélem egyszer akkor tuti, hogy ZBook lesz az utód is.

Nekem ez volt a bajom anno, amikor néztem ilyen erősen kompakt gépet, hogy a hűtése nagyon gyenge, hiába van benne erős CPU, ha fél-egy perc után visszaveszi a teljesítményt, mert nem tudja hűteni magát és persze ilyenkor forrósodik a gép háza is.

A teljesítménnyel nincs gond, nem vettem észre hogy fékezne, inkább az a gond hogy nagyon forró a gép külső része (főként a billentyűzet és a képernyő közötti területre tervezték a hőleadást, tehát ezen a gépen nemigen van rendes exit szellőző).

Pont a hetekben mondta be az unalmast pár billentyű, ami ehhez a részhez közel van, gondolom a ~4 év forróság megtette a hatását.

A másik gond, hogy kifelejtették az egyenletből azt hogy ha lecsukod a gépet de hajtod a procit/gpu -t (pl. external monitorral és társaival), mert akkor nem tud hova távozni a hő, akár károsodhat is a gép.

A harmadik meg a hűtés algoritmusa borzasztóan idegesítő alapból (alig forog, majd melegedéskor felzúg mint az állat, majd visszaesik, és kezdi elölről. Kb. olyan mint amikor ki-be kapcsolgatod a porszívót). Ez utóbbira van szoftveres megoldás, ami kikapcsolja a firmware-ből vezérelt hűtést és elvégzi okosabban (pl. tart egy alacsony-közepes fordulatot és melegedéskor gracefully gyorsul és lassul), de azért na... főleg hogy érkezett vagy egy tucat BIOS upgrade, és sosem tudtak rajta érdemben javítani.

Nekem olyan volt a 2-vel ezelőtti céges gépem, baromira utáltam... Rohadt nehéz, baromi gagyi TN kijelző, borzalmas billentyűzet (a T420-as thinkpademhez képest főleg, de az utána következő elitbookokhoz képest is kb. fele úton jár). Utána volt elitbook 840 G3 az jó gép volt csak gyenge, most 840 G6 ez erős, könnyű, baromi jó fullHD ips kijelzővel szóval szeretem.

A TN-t én se viselném el, ez IPS. Billentyűzet ugye eleve szubjektív, nekem ponthogy tetszik és az előző X230-hoz képest megváltás volt ... mondjuk én fura állatfaj lehetek mert többek között pont a Thinkpad és Macbook billentyűzeteket nem szeretem és nem értettem soha a hype-ot körülöttük. :D

IPS-el sokkal jobb lehet, konkrétan ilyen szar kijelzőt amit ebben volt még nem láttam, pedig a T420-am sem valami jó. A billentyűzet nekem baromi idegesítő volt, kb. állandóan mellé ütöttem rajta, plusz nem szeretem laptopon az eltolást a numerikus miatt. A súlya az brutális volt, főleg, hogy néha cipeltem egyetemre, meg haza bringán is (sőt akkor dokkolót sem kaptam szóval a kő nehéz táppal együtt). Ja igen és HDD volt benne...

Ha mindig az asztalon pihen amúgy egész tisztességes gép lehet, de nekem elég durva volt. A minőségre alapvetően nem lehet panasz.

. mondjuk én fura állatfaj lehetek mert többek között pont a Thinkpad és Macbook billentyűzeteket nem szeretem és nem értettem soha a hype-ot körülöttük. :D

This.Most épp egy T480-at nyúzok, nincs gond a gombjaival, de őszintén szólva érzésre semmivel nem jobb, mint előtte nyúzott a fene se tudja milyen dell E-akármi-business, vagy még előtte a HP nem tudom már milyen ultrabookjának, vagy az asszony hasonló cuki asusának a gombjai. A régi jó féltégla elitebookról nem is beszélve.

A kiosztása is középkategóriás, a dellnek jobban voltak megoldva a kurzorvezérlői, az ultrabook kb ez volt, az asus kicsit rosszabb, A szinte teljes billes elitebook meg magasan a legnormálisabb volt. Viszont az, hogy valami büdös györkér kitalálta, hogy az fn gomb legyen bal lent, és azóta se tudnak lejönni erről a baromságról... szóval nem tudom, hogy ennyire konokok, vagy senki nem mer szólni a büszke anyukának, hogy hát bizony a szeme fénye kancsal mint az állat. Igen, tudom, meg lehet cserélni biosból, meg is van, csak egyrészt mégis már, másrészt meg azért az a kisebb gomb.

És akkor ez még az istenes, vannak az X-es (azt hiszem, ilyen ultrabook féle) cuccból is a cégénél, ott van olyan bill kiosztás, amit konkrétan büntetni kéne.

A mac lehet hogy jobb, de azzal meg egészében véve vagyok inkompatibilis, és sikítva menekülök hamar, szóval a gombok milyenségéről nem tudok nyilatkozni :D

Januárban vettem asztali gépet, notebook-ot meg tavaly ősszel. Nem a Covid miatt nem vennék most semmit.

Talán idén lecserélem az öregedő/széttörő x220 asomat, egy x260 esetleg x270esre. A terv legalábbis ez. Viszont a tervek olyan mint a fing, tartjuk ameddig bírjuk :D

Fedora 32, Thinkpad x220

Szintén zenész. Rámöregedett, elavult már az egy X220. Nem tervezek venni helyette (2 SSD + 16 GB RAM felállásban végül is kiszolgál még), asztali gépem (Ryzen 2600, RX570, 16 GB RAM, 22" FullHD IPS, 1 TB SSD) akarom használni, azt fogom megoldani valami állványos-mozgatható megoldással, hogy ne csak normál asztalnál görnyedve lehessen használni. Bár ha elhullik az X220, akkor hiába nem hordozom, lehet mégis veszek laptopot, de nem szívesen. Ami nem tetszik a mai notikban: 1) proci odaforrasztott, nem bővíthető, ez a ThinkPad X-nél mindig is így volt, de nem volt általános az összes notinál, 2) RAM szintén forrasztott, ha bővíthető is, akkor is általában csak 1 foglalat van, 3) túlzottan korlátoz az alacsony power limit, általában 15-25W TDP, 4) drágállom őket.

Persze ha veszek, akkor min. 15,6 colosat, soha többé 12 col. Plusz inkább hajlok a jobb IGP miatt a Ryzen U-s megoldásokra (bár laptopnál nem vagyok az Intel ellen sem). Az AMD GPU-k drivertámogatása is jobb Linux alatt, mint az Intelé, sokkal bugmentesebb, sokkal jobban fejlődik. Amire még figyelek: soha többé ilyen TN meg 1366×hangyaf4x megoldás, min. FullHD IPS, ebből nem engedek. Dedikált GPU sincs ellenemre, de azok meg NV-ák szoktak lenni, rossz linuxos támogatással, lehet zárt driverrel szórakozni, meg általában a teljesítményük alig jobb, mint az IGP-s megoldásoknak.

Amúgy minimalista Linuxot használva nem nagyok az igényeim, ami nekem fontos lenne, hogy átlépjek végre a 2 mag 4 szál megoldáson, mert pörgetek ki nagyobb forráskódokat gcc-vel (kernel, Gentoo, Arch AUR, néhány git-es projekt tesztelése, amikhez jól jönne a 4 mag 8 szál, több cache), meg néha napján egy kis könnyebb játék is becsúszik, nem a legújabb AAA címek, hanem ilyen 5-10 évvel ezelőtti korszakig bezárólag azért elkocagamerkednék rajta, még ha le is kell vennem 720p-re a felbontást, akkor se ártana, ha azért kicsit normálisabban futna (nem csak lowest beállításokon, nem csak diavetítésben). A DXVK meg modern waylandes kompozitorok miatt a Vulkan támogatás lenne nekem még fontos, ami X220-on nincs, plusz az sem ártana, ha az IPG támogatná a 4K lejátszást és újabb codececet (x265, VP8-9). De annyit nekem az égész laptoptéma nem ér meg, hogy ilyen 750-1500 GPB-ket költsek rá, olyan cégnél meg nem dolgozom, amelyik venne nekem céges laptopot. Főleg úgy nem csábít a költekezés, hogy van mellette rendes asztali gép is. Laptopot csak azért használok, mert ezzel jobb itt-ott, fotelben, konyhában, ágyban pihenni, videózni, stb., kvázi táblagépnek használom, csak a lakáson belül.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) ?

sohasem volt laptopom és sohasem is lesz.

szerintem totál alkalmatlan eszköz munkára, ugyanitt definiáld munka.

Hááát, azért a többségnek elég munkára, nekem is. Otthon asztali gépem van, igen, dinoszaurusz vagyok. Viszont homeoffice és irodai munkát vegyesen igazából laptoppal lehet normálisan megoldani (főleg, ha meetingekre is kell hurcolni). Szóval azért nem mondanám, hogy alkalmatlan általános munkákra.

Én ezzel fordítva vagyok. Amióta áttértem laptopra, az a véleményem, soha többé asztali gépet...

T530 laptopom van most, ott ül a dokkolón, a dokkolóhoz van csatlakoztatva a hangszóró is, ha kell extra háttértár is... Igaz nem a laptop billentyűit püfölöm hanem egy Logitech K400 wireless keyboardot. Ha valahova mennem kell, kipattintom a laptopot a dokkolóból és viszem magammal, s ugyanaz a szoftverkörnyezet szolgál engem mindenütt így. Nem kell váltogatnom hogy hol ez hol meg az. És a laptop nem hangos, nem fűti a szobát, tisztítani is könnyebb, kevesebb az energiafogyasztása (na nem mintha ez egy fő szempont lenne nálam) szóval rengeteg előnye van.

Annyira laptopos lettem, hogy filmeket is azon nézek. Nekem nem kell tévé. Zenéket is a laptopon át hallgatok (persze külső hangfallal). Azaz ő a számomra a multimédialejátszó is.

Ezt szerencsére nálunk a cégnél nem tudják :) Tény, hosszabb munkára jó, ha van dokkoló külső billentyűzettel, monitorral, stb, de a hordozhatóság nagy előny, így együtt jó kompromisszum. A mostani homeoffice időszak során is mindössze egy külső egérrel és egy külső monitorral használtam folyamatosan, szóval nem mondanám, hogy alkalmatlan munkára.

Kapálni valóban alkalmatlan, és ha nincs értelmes kijelzője (15"", 1920x1080), akkor önállóan érdemi IT-s munkára is erősen szuboptimális (A céges nótosom 14" és 1280x1024, ha minden igaz, úgyhogy azt csak monitorra dugva tudom/vagyok hajlandó homeoffice-ban használni. De úgy egészen tűrhető.

Szerintem ez hülyeség. A laptop hordozható, de nehezen vagy nem bővíthető, a desktop meg bővíthető, de nem hordozható. A különbség elég banális és mindenki el tudja dönteni, hogy melyik kell.

Ha a laptopnak nem tetszik a kijelzője vagy billentyűzete akkor odateszel egy külső monitort meg perifériákat. Az meg ugye már vagy 10+ éve offos téma, hogy lassabb lenne.

Az meg ugye már vagy 10+ éve offos téma, hogy lassabb lenne.

Én laptop párti vagyok, de ez nettó hülyeség. A laptop azonos áron mindig gyengébb lesz, egy combosabb desktop workstation teljesítményét pedig soha nem fogják belerakni laptopba. Egész egyszerűen a desktopba jóval simábban belemegy jóval nagyobb TDP-s proci.

"A laptop hordozható, de nehezen vagy nem bővíthető, a desktop meg bővíthető, de nem hordozható."

Nekem nem ez a fő különbség. Én pl az asztali gépemet sem bővítgetem (általában hosszú évekig ugyanaz a konfig), a laptopomat viszont pl pont most bővítettem :) A laptopban a hordozhatóság a jó dolog, de szerintem kényelmetlenebb rajta dolgozni, mint desktopon. Az asztali billentyűzet-egér-nagymonitor(esetleg dual) kombón én jobban tudok dolgozni, laptopot csak ennek kiegészítésére használom.

Tudom a laptopot is oda lehet tenni az íróasztalra, rá lehet kötni mindent (is), de aki így szereti használni, az tulajdonképpen pont desktopot szeret használni.

 

Vettem, használtat. (Újabbra cserélt, akitől vettem.)
Most jó pár évig biztosan nem veszek.
Az előző is 10 kb. évet bírt.

Azt klikkeltem, hogy nem vettem, és nem is tervezek, de semmi köze a COVID-hez. Nem látok akkora fejlődést, ami miatt megnövelné a produktivitásom, ha lecserélném a meglevőt (i5-4300U, 16Gb).

Én freelancer vagyok több éve, laptoppal megyek mindenhova, többnyire otthonról dolgozom, sokat nem változott az életvitelem az utóbbi pár hónapban.

Tavaly gondolkodtam el a váltáson, akkor lett 3 éves a jelenlegi és járt le a garanciája, de mivel komoly gondok nem voltak, és megfelelő a teljesítménye is, ezért végül kapott új akkut, nagyobb SSD-t és maradtam ennél a gépnél.

(x) Nem vettem és szinte teljesen biztos hogy nem is veszek az idén.

Főleg mert elég jól elvagyok a céges laptop + iPad Pro kombóval. Az iPades Magic Keyboard azért még elférne a setupban, de nem ennyiért. :)

Viszont van bőven olyan cég, ahol eddig nem volt divat a laptop, és volt jópár aki berendelt akár több ezret egyszerre.  Szóval a nagy keresletet nem a SOHO körben keresném, mert ott eddig is volt, vagy eleve nem is volt rá szükség, hanem az enterprise-ban, akik mondjuk eddig nyomták desktop gépekről, most meg hirtelen nem tudtak bemenni dolgozni.

Hát, ez a kérdés nem a megfelelő célközönséget éri el itt ;)

Én sem vettem SOAHA magamnak laptopot, mert ez a munkaeszközöm, így ezt a munkáltató biztosítja számomra.

 

Azonban másoknak szoktam segíteni, és én azt látom hogy most durván megugrottak a laptop/tablet árak.

Az újak is és a hsználtak árai is.

Két éve vettem egy használt HP laptopot, valami német cég szabadulhatott meg tőle. Kapott kis szilikont meg némi takarítást, egy SSD-t meg 16GB RAM-ot, és azóta is jól elvan, szaladgálni pont jó. Dolgozni a desktop gépemen dolgozom, az elég bika jószág.

Novemberben vettem saját laptopot, akkor még nem látszott, hogy mi lesz. Új céges gépet pedig két hónapja kaptam, de annak sem volt köze a járványhoz, egyszerűen négy éves lett az elődje.

2 eve vettem nyar vege fele. Tokeletesen birja, munkakra is ezt hasznalom (BYOD), es persze magancelra is. Szoval nem latok ra sok eselyt, hogy lecsereljem.

A desktop gepem 10 eves kor korul van, azota kapott plusz memoriat, meg egy par nagyobb winyot, ssd-t, egyelore az sem tunik lassunak. Viszonylag ritkan veszek nagyon eros gepet, igy sokaig szoktak birni. (elozo is majdnem 10 evet birt, P4 Prescott procis gep, jelenleg szuleimnel van, az az elotti meg egy Pentium II-es)

When you tear out a man's tongue, you are not proving him a liar, you're only telling the world that you fear what he might say. -George R.R. Martin

A home office nálunk már eddig is működött, csak most "kicsit" több lett. Úgyhogy nem kellett emiatt új laptopot venni a munkához. Eddig csak a legnagyobb gyerek ovis, és heti egy online bejelentkezése van, ezért nem kell neki sem külön gép.

Fontolgatom, hogy bővítem a háttértárat, mert kényelmesebb lenne ha több minden elférne egyszerre. Vagy veszek egy új laptopot magamnak, hogy a táplálékláncban lejjebb álló feleségem megkaphassa a mostanimat. Neki elég volna a háttértár. A videochat miatt jó lenne neki, mert amikor az én gépemről videózunk a családdal, akkor mindig mondják, hogy mennyivel jobb a kép.

Van egy szűk keresztmetszet a munkafolyamatban, amin sokat izzad a notebookom, jobb lenne ha gyorsabb lenne. Kiváncsiságból elindítottam a gamer PC-men, és ott sem futott gyorsabban. Szóval vagy a notebookom elég jó, vagy a gamer PC-m gyenge. Mindenesetre a sebesség miatt nem tűnik indokoltnak az upgrade.

Valamennyire COVID független a beruházási kedvem, de nem teljesen, kicsit óvatosabb vagyok az anyagiakkal. Meg úgy tudom, hogy fel is mentek a laptop árak, és beszerzési nehézségek is vannak. Ha nem lenne COVID, akkor már talán meg is vettem volna az újabb laptopot. Így inkább megvárom amig elmúlnak az utórengések, megnyugszik a piac, és akkor veszek egy új vasat.

A laptopom 2016ban érkezett 32 gb rammal meg büntetős ssd-vel, szóval nem volt rá szükség :)

kb egy eve valtottam amd ryzen procira, es akkoriban csak ezt talaltam nvidia gpuval (cudahoz kell)

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

En home officet is jobb szeretem rendes asztali gepen, normalis mennyisegu es meretu monitorral meg billentyuzettel, mint valami kis laptoprol szoszolni. Meg ha munka, akkor amugy is max arra kell a laptop hogy bessh-zzak/vnc-zek az irodai desktopra, ahhoz meg kb tokmindegy milyen hardver van alatta.

I hate myself, because I'm not open-source.

asztali gepen, normalis mennyisegu es meretu monitorral meg billentyuzettel

Ha otthon bedugok 1 db USB-A drótot a laptopba, akkor lesz normális mennyiségű/minőségű monitor, mechanikus billentyűzet, stb., úgyhogy itt nincs szoros korreláció. :)

Cserébe viszont el tudom vinni ugyanazt a gépet, máshova, nekem az óriási érték.

Tobb monitor 1 USB-n keresztul? Az ugy mukodokepes dolog? Diavetitesen kivul masra is?
Munkahelyemen volt egyik kolleganak olyanja hogy kapott 2db 4K-s vagy milyen monitort de aztan nem tudom nem volt eleg displayport kimenet a gepen vagy mi, de az egyik monitor igy csak 30Hz-en ment, szerintem mar az hasznalhatatlanul darabos volt.

I hate myself, because I'm not open-source.

A 4K kulonoskeppen nem erdekel, amig tehetem maradok a jo kis 1920x1200-as monitorjaimnal (amugy is utobbi idoben nem 16:9-es monitort kb mar nem lehet kapni, a hihetetlenul tularazott apple cuccokat leszamitva, ugyhogy ez maradni fog egy darabig), hanem inkabb az hogy ha mar a hdmi-nek is baja tud lenni egy db 4k-s kijelzovel, akkor mit csinal az usb 2 db fullhd monitorral.
USB-C, konkretan nekem a mobilomon kivul nincs olyan eszkozom amin lenne olyan.

I hate myself, because I'm not open-source.

Hát, hogy sima usbn mennyire megy, azt nem tudom, én az itthonlét kezdetén megemeltem az egyik monitorom meg a thunderbolt dokkolóm az asztalról, és ugyanott vagyok, mint bent, csak másodiknak egy itthoni monitort használok. Ha szóltam volna a főnöknek, hogy legyen már jó fej, és kérek egy-egy újat, valószínű kaptam is volna.

Bár szerintem egyre gondolunk, kb a hotdeskes izével együtt kezdték, kb 5-6 éve, de biztos vagyok benne, hogy usb3 volt. Tudom, mert akkor jöttem rá, hogy az usb-a csatiba erőszakolt plusz csatlakozósor milyen istentelenül fos design. megnyomtad a bedugott csatit fentről (pl kézfej szélével), és már jött is a buborék, hogy lehetne ez gyorsabb is, ha rendes kábelt használnál

Egyéb: Nem vettem idén, és nem is tervezem saját célra. De a keresztlányomnak kellene egy hamarosan, aztán hogy azt technikailag én veszem-e meg, vagy épp én fizetem-e részben vagy egészben, az még majd kialakul, még a gép speckója se tiszta

Nem  vettem és nem tervezek venni. Az eladások nagyon durván felpörögtek március-áprilisban. 

Bírálni mindig könnyű! 

Járványtól függetlenűl a kehesedő öreg notimat cseréltem le. Annyi pénzt viszont nem akartam elkölteni 1 db új notira, ami kielégítené az igényeimet. Ugyan annyiból, még talán kevesebből is inkább vettem egy használt brand desktop konfigot és egy használt kis üzleti notit. Nem mostanában tervezek új eszköz vásárlást. Egy-két kisebb kiegészítő még szóba jöhet. Ami biztos, az az hogy következőleg sem új eszközt veszek, hanem inkább használt üzleti notit vagy brand gépet. Eddig consumer cuccaim voltak, ég és föld a két kategória.

Hogy én is leírjam a dolgokat ha már elindítottam ezt a szavazást: jelenleg egy T530 laptopom van CoreI7 procival meg SSD egységekkel, és mindenre elég bőven ami nekem kell. Sajnos azonban úgy vagyok ezzel hogy hiába elég a gépem mindenre, vágyom a még sokkal nagyobbra... És emiatt épp az idénre terveztem hogy veszek egy újabb laptopot, amiben van 128 giga RAM. Már ha kapok olyat. De vélhetőleg kapnék, mert ahogy utánanéztem (még tavaly) hát láttam a hírt hogy a Lenovo tervez kijönni olyan laptoppal. Megbecsültem a megbecslendőt, s úgy véltem, 4 ezer dollárból nagyjából meg lehet majd venni ha már kapható lesz... (Új SSD egységekkel meg minden, szóval tokkal-vonóval, egyedül a display felbontásból nem ragaszkodnék a legcombosabbhoz). Szóval magam is tudom, teljesen felesleges luxuskiadás lett volna nekem, de mondom miért is ne...

Aztán azonban jött a Covid... a testem túlélte, de a pénztárcám nagyon lebetegedett, lényegében felére sorvadtak a bevételeim. Na oké, ma se fenyeget az éhenhalás, de azért határozottan épp emiatt döntöttem úgy, hogy bőven jó még nekem a T530, és nyugodtan várhatok ezzel a beruházással még egy évet. Akár kettőt is...

Szóval én pont a Covid miatt halasztottam el az új gép vásárlását.

Pedig lett volna némi racionális oka is az új megvételének ha nem is sok: terveztem, hogy bizonyos evolúciós algoritmusokat szimulálok majd, oda meg nagyonis jó a sok RAM...

Na de majd legközelebb.

Hát bejelölgettem amit óhajtok, nem is jelöltem be mindet, de 17625 dolcsira jött ki... ez egy picit tényleg mgasabb mint a 4 ezer, ez tény.

Amúgy meg erről az eurocom-ról még csak nem is hallottam. Eredetileg a lenovo Shop-ból akartam rendelni, bár bevallom, van némi ellenérzésem azzal kapcsolatban hogy onnan legyen a következő gépem, egyszerűen mert amennyire tudom, a Lenovo egy kínai cég... Bár tény, az eddigi ThinkPad-ekkel meg vagyok elégedve.

Az se tetszik viszont hogy náluk nem lehetséges lemondani a gépre erőltetett Windowst. Igaz hogy semmit nem számítanak fel érte, de ez olyasmi hogy emiatt az az érzésem, HÜLYÉNEK NÉZNEK. Olyan nincs, hogy ők ne fizessenek valamennyit ezért a Microsoftnak, akkor meg úgyis benne van az összeg az árban, a végösszegben amit fizetek, legfeljebb letagadják. Itt az Eurocom-nál ez nincs így, ez szimpatikus.

Ellenben itt annyi rengeteg opció van a display-re és a videokártyára hogy azt se tudom mit válasszak. A felét se értem annak a sok paraméternek amivel itt szédítenek. Én azt tudom, a jelenlegi laptopom nem nvidia-s, 1600X900 a felbontása (RGB), és ez nekem tökéletesen elég mindenre. Egyáltalán, nem is vagyok benne biztos, ezekhez a hiperszuper grafikus kártyákhoz, pláne ha nvidia, van normális linuxos driver. Mármint opensource...

Mindegy különben, mindom, mostanában nem veszek új gépet, elapadtak a bevételeim nagyon, de jó tudni azért erről is, szóval köszi a linket.

Az biztos, itt egy nagyon brutális konfigot lehet összehozni... Az árat ennyire amúgy a rengeteg SSD egység dobta meg.

Szerintem evolúciós algo-k szimulálására nem a laptop a legjobb eszköz, én inkább bérelnék cloudot, vagy ha az nem jó adatvédelem miatt, akkor valami asztali gép jóval olcsóbban kijönne, és nem kellene azon aggódni hogy mi lesz egy $4k-s eszközzel.

Meg hát a nagy CPU sok hőt termel munka közben, és 6-700W-ot nem hiszem hogy kényelmesen el lehetne hűteni egy 15" -es note felületén.

Nem tervezek venni, ellenben lehet, hogy csinálni fogok egyet.

Az élet attól szép, hogy mindenki máshogyan idióta. Nekem például van az a kattanásom, hogy a méret a lényeg, és az enyém nagy. 19 collos!

Na jó, most kicsit nagyot mondtam, mert valójában csak 18.4, de cserébe FullHD, és nem valami szutyok 1366x768 meg hasonlók. Valamint core i7 -es proci, és 16 GB RAM van benne, ami azért elég jó még manapság is.

De ami a legelvetemültebb húzása volt a tervezőjének, hogy helyet kapott benne egy 3.5 collos HDD hely is. Így költséghatékonyan jelenleg 8 darab MSATA SSD fér el a borítás alatt, ami jelenleg 8 TB tárterületet jelenthet elméletileg, ami már gyakorlatilag bármilyen munkára elég lehet. De én speciel arra élvezek, hogy házon belül van a backup vinyó, pontosabban két sima egy terás 2.5 collos HDD egy 3.5 collos RAID keretben, tükörben. A rendszer vinyó (Qubes-OS) jelenleg két tera SSD, (két darab egy terás MSATA SSD-ből összerakva), valamint az egykori optikai egység helyére tett caddy-ben egy 240 GB -os SSD-re száműzve lakik egy Windows is. 

Ez a gép (amúgy ASUS K93 SV) egy vinyóval összesen 300.000 forintba fájt. És ebben benne volt 20 forint jatt, mert asszem 299.980 forint volt hivatalosan. 2012 -ben, amikor vettem a radium -tól. 8 éve használom, és imádom. Sokszorosan behozta az árát.

Ha ez bedöglik, akkor meg vagyok lőve, mert ilyen jól bővíthető gépet most nem tudnék még a duplájáért sem venni. Ezért gondolkodok néha el, hogy veszek egy i7 -es, vagy ezzel egyenértékű AMD procival szerelt (vagy szerelhető) micro ITX vagy hasonló kicsi alaplapot, olyat ami legalább 32 GB RAM -ot tud fogadni, és egy paneltáp meg saját töltő áramkörrel jól megtáplálom.

A burkolata 4-es rétegelt lemez lenne, mert azt könnyű fúrni-faragni, frankón légutakkal, és nagy, lapos, csendes 6 voltra kötött 12 voltos ventillátorokkal. A hőcsövezésről még nem gondolkodtam, de lesz benne, nyilván. Valahogy. Akárhogy. A formája aktatáska, és emiatt hordozható, mert a seggében ott lehet egy adag li-ion cella. Ilyen akku cellám a barlangos múltam miatt van egy rakás, de újat venni sem egy nagy érvágás.

A képernyő nehéz ügy, mert a legtöbb 19-20 collos monitornak kell a 230 Volt, és én nem szeretnék inverterezni 12 V-ról 230-ra, csak azért, hogy ő meg visszanyomja 18-19 Voltra. Most a Home Office alatt tök jó, hogy itthon használok egy USB-C táplálású mobil monitort, ilyen jó lenne, mert szép és lapos (asszem 6 mm az egész), könnyű lenne beépíteni a táska fedelébe, csak nem találok olyat ami elég nagy.

Lehet, hogy vennem kéne két vagy három ilyen 17 collos mobil monitort, és egy mágikus mechanikával a gép felnyitása után, mint egy szárnyas oltárt szétnyitni... Aztán diadalmasan körbenézni a meetingen, hogy, na, kis kötsögök, kinek van itt multi monitoros almája? Muhahaha...

És aki beszól, azt simán elverhetem a vasalt sarkú fadobozzal, mert amit én rakok össze, az úgy marad. Az meg, hogy nem egy habkönnyű élvékonyított design first jelleggel (almás throttling mert nem fért el a hűtés (és ezért emberek tényleg fizettek?!) ) kialakított picurka lesz a drága, hanem egy régi, fekete-fehér kémfilmes masszív aktatáska, az engem nem zavar. A súlya szintén nem gond, mert létezik hátizsák a világon. Emellett meg ritkán hordozom, szóval a mobilitás nem gond ha kompromisszumos. De azért ne a kamaszkorom idején szokásos, kezemben a CRT monitor, hátamon a nagytorony ház, meg a drótok, indulunk LAN partizni! feeling jöjjön vissza, abból elég volt. Egy elegáns aktatáska képe nekem bejön.

A lényeg, hogy bővíthető legyen, és egy évtizedig várhatóan ne kelljen lecserélni, ne avuljon el.

Szóval, mint ahogy mondtam, az élet attól szép, hogy mindenki máshogyan idióta! Én éppen így. :-)

Saját notebook gépet faragni szerintem jó móka lehet. Főleg ha valami nemes fából készítem el a burkolatot, rózsafa, wenge, ében, padauk, spalted mapple, snakewood, cordia, millettia laurenti, a lehetőségek végtelenek... 

De én speciel arra élvezek, hogy házon belül van a backup vinyó

Hát max addig élvezheted ezt, amíg:

- el nem lopják az egész "ládát"

- a tápod végkimerülésében nem tol egy kis túláramot befelé,

- meg nem sül benne valami.

 

Mindegyikre ismerek IRL példát, szóval nem légből kapott ötletek ezek.

De te tudod ;)

 

BTW: eléggé más foglamaid/igényeid vanna ka laptoppal kapcsolatban, mint a "normális" többségnek :D

Igen, ezek jogos érvek. Tervben van egy crashplan előfizetés, csak valahogy mindig "majdholnap".

Van egy külső RAID5 4 lemezes HW raid dobozom, időnként oda is áttolom azt ami éppen fontos. Pl. a fényképek/videók sok helyet foglalnak, így azok elég hamar kiköltöznek ide. Ez nem mindig online, USB -vel csatlakozik, de így legalább egy zsarolóvírus sem tudja egyből megzabálni.

A belső tükör csak arra "jó", hogy ha valamivel sokat dolgoztam, akkor azt egy rántással áttolom oda, és akkor az eredeti helyén ha megsérül, akkor is van róla másolat, ergo nyugodtan alszom.

Az adatmentés terén én a lépcsőzetes dolgokban hiszek.

Pl. ha videót vágok, és sok vele a munka, akkor a project filet nem felülírom a nap végén, hanem új néven (végére _01, _02, stb) mentem el. Parasztos verziókezelés, de legalább triviális. Aztán ha olyanom van, akor megy a backup vinyóra. Ha átmásoltam, akkor máris 3 helyen van meg. Onnan a külső, USB-s RAID dobozra megy, hogy mikor, az attól függ, hogy mennyire fontos.

A következő lépcső lenne a crhashplan, előbb utóbb lesz ilyen is.

A laptop formátuma, mérete terén valóban nem az átlagos konzumer hozzáállással rendelkezek, a mostani gépem sem kicsi, de nekem nagyon bejött az évek során. Pedig volt jó pár olyan év, amikor rendszeresen hordoztam, BKV, hátizsák, nem volt vele gond. Pedig táppal, kábelekkel, megymással 4+ kiló. Igazából a nagytorony gépemet cseréltem le vele. Akkor az volt a szempont, hogy olyan gép kell, amit könnyen és jól meg tudok védeni a lakásfelújítás/építkezés során. Ez a noti egy évet töltött konkrétan egy törülközőbe csavarva, amiből mindig csak akkor vettem elő, ha már leülepedett a por. :-)

Hú, ember, ha te emiatt idióta vagy akkor ÉN IS!

Ahogy olvastam amit írtál, hát a nyál is összefutott a számban az élvezettől, már a gondolatra is! Én is régóta egy efféle gépre vágyom! (Csak én sajnos túl fakezű vagyok hozzá hogy megcsináljam, meg hiányzik hozzá az elektronikai tudásom is).

Teljesen megértem ezt a vágyadat, ez is ALKOTÁS a szememben, cseppet se idiotizmus! Ez nemes szórakozás a szó igaz értelmében, csakis sok szerencsét kívánhatok neked hozzá hogy sikerüljön, és szeretném ha rendszeresen blogolnál róla miként készíted el, sok fényképpel, részletes leírásokkal, alapanyag-listával, stb. Engem nem fog zavarni ha tele lesz a blogszekció az efféle blogjaiddal, és hűséges olvasód leszek!

Nagyon élvezném, igen, s vélhetőleg sokat tanulnék belőle! És egyáltalán nem fogom bánni azt se ha közben dicsekszel majd, ha büszkélkedel, mert miért is ne, ha megcsinálod, teljes joggal leszel büszke rá!

Igen, kezdj bele, MÁRIS, erre biztatlak!

Köszönöm a szavaid, nagyon jól estek! :-)

Én ilyen fúrós-faragós vagyok. Ha valami nem elég jó amit meg tudnék venni, és nagyon kéne, akkor felszívom magam és megcsinálom.

Van néhány korábbi "így készült" képsorozatom, hátha valakinek feldobja a napját, vagy ihletet kap:

A HP Microserver tök jó, de alapban csak 4 vinyó hely van benne (az optikai egységet nem számítva), nekem meg volt egy rahedli régi vinyóm, ami még működött, csak "nem volt mibe bedugni", pedig együtt még jó pár giga plusz helyet adtak, anélkül, hogy bármi újat vettem volna. Azóta már megpukkantak, de mivel RAID-ben voltak, nem volt belőle gond, pont azt tették amit vártam. Utálok bármi használhatót kidobni. Úgyhogy lemezollót ragadtam, forrasztópákát, meg miegymást, és a többi már történelem: http://ylegreg.hu/public/microserver/index.html

De nappali szekrénysort sem találtunk jót. Még a gagyi is csak drágán volt, a bútorlapból készült egykaptafák még csúnyák is, ha pedig rendes fából szerettem volna, akkor közel fél milla. Radásul pocsékolta a helyet mind, márpedig erre háklis vagyok, mert kicsi a lakás. Egy csomó kész bútor fiókja olyan, hogy a fiók vég és a fal között 5-15 centi rés van. Miért? Csak. Esetleg mert vicces, ha valami beesik oda. Nálam az ilyen pazarlás nem megengedett. Úgyhogy elővettem a centit, lemértem a könyveim magasságát (komolyan ezzel kezdtem!) meg a TV-t körbe, ezek voltak a required kiinduló méretek. Aztán a szoba magasságát, a tervezett szélességet, és értelemszerűen egy szabványos kerek számra igazítottam. Aztán megrendeltem a faanyagot, tömör 18 vastag borovi fenyő, és elővettem a szerszámokat. Két hónapig olyan finom fenyő illat volt a lakásban, hogy az csuda! Így állt össze, a felül elkeskenyedés a kis nappali légterét érzetre nagyobbá varázsolja: http://ylegreg.hu/public/furniture/index.html

Most az elmúlt hónapokban a két óvodásom mozgásigényét kellett kiszolgálni, hogy inkább a kertben rohangáljanak és egymást tépjék, ne pedig a mi idegeinket cincálják szét, mert a feleségemmel mindketten itthonról dolgozunk. Ezért aztán a kertben elfekvő raklapokból, meg mindenféle kallódó deszkákból és pallókból, meg a közeli tüzépről vállon elhozott 3x5 -ös cseréplécekből készült nekik egy vár. Mostanra már a végén tartok, bár a titkos alagút még hátra van, ami természetesen a várbörtönből indul (aminek rácsos ablaka van a túloldalon), mert ehhez még a fekete műanyag hullámpalát rá kell apllikálnom néhány szál fára, hogy rendes alagút legyen belőle. A fal eleme kampókon van, így egy mozdulattal leemelhető, ez fontos, mert ha baleset történik, akkor be kell tudni jutni a kölyökhöz, és ki kell tudni emelni anélkül hogy a szűk ajtó problémát jelentsen. A lámpások LED -el működnek, mert a fa vár + gyerek + gyertya nem jó párosítás. Ilyen volt, ilyen lett:

http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=4322020_04_19.jpg

http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=3182020_05_28.jpg

 

A táskaszámítógép project viszont még várat magára, mert még működik a nagy notim, szóval most még csak a pénzt gyűjtöm egy képzeletbeli borítékba, hogy legyen miből kicsengetni egy jó erős proci árát, nameg minden másét ami kelleni fog hozzá. :-)

Elobb utobb sor kerul ra, emiatt ne aggodj. :-)

A dokumentalas meg jo otlet. Az elokeszites lassan megkezdodhet, a faanyag beszerzes valszeg nem lesz gyors, es ki kell talalni melyik alaplap, milyen proci, hol kell huteni, hogyan lehet hocsovezni, hogy lapos legyen, milyen bovitokartyak es kartya lehetosegek, felmagas kartya vagy riser kartya, milyen paneltap, mennyi es milyen cella, es a forro suti, a monitor.

A dupla (vagy tripla? Jajjanyam!) monitor lehetoseg tetszene, de vannak vele problemak. Pl a csatlakozok elhelyezese, hogy a kijelzo melyik oldalan kell szabad ter, ketto eseten nem szimmetrikus, kiveve ha alul lenne, de olyat nem talaltam. Nameg a csuklo mechanikanak pontosnak kell lennie, a rogzitesnek erosnek, marpedig ezeken a mobil monitorokon nincsenek vesa csavarhelyek.

Ket darab 17 collos monotor jo lenne, de ez onmagaban is eleg huzos anyagilag. Probabol nem veszek ilyet, csak ha mar tuti, hogy jo lesz. Ugy viszont nehez tervezni ha nincs a kezemben. Fenykep alapjan meretezni eleg meresz dolog. :-)

Szoval nem egyszeru a dolog. De mivel a laptomom nem orokeletu, elobb utobb muszaj, hogy sor keruljon ra. 

Azon meg ne csodálkozz hogy belelkesedtem a projectedre. Nyilván a te figyelmedet se kerülte el, hogy írtam saját programnyelvet Furor néven. Vajon miért is tettem ilyesmit? Hát mert az is ALKOTÁS, és engem vonz az alkotás gondolata úgy általában!

De ez csak az egyik ok. A másik, hogy szeretem „személyre szabni” a környezetemet minél jobban. A számítógépes környezetemet is. Gyakorlatilag majdnem mindent a laptopomon már Furorban írt szkriptek végeznek/szolgáltatnak.

Na és ha jól belegondolsz, ilyen mentalitással rendelkezvén, nyilvánvaló és logikus lépés hogy megjelenik az emberben (bennem) a vágy a hardware „személyre szabására” is... és még ha tudván tudom is hogy nem elég hozzá a tudásom, attól még a vágy igenis él bennem, és emiatt fokozott érdeklődéssel fordulok az efféle projectek felé ha valaki ír róla. Nem is titkolom, közben bennem motoszkál a gondolat hogy „hátha kiderül a végén, mégse olyan bonyolult hogy képes ne lennék rá magam is, csak az önbizalmam volt kicsi”...

Minimális rá az esély hogy magam is belevágok, de azért ez az esély akkor se nulla matematikai értelemben. Volt idő amikor azt se hittem képes leszek végigcsinálni az LFS-t, vagy megírni a Furort.

Ha venni fogok, akor aliexpress.

Nyílván nem az 5000 meg a 9999 mAh -ás kamu cellákat, hanem rendeset.

Ezen a téren nekem az jött be, hogy olyat veszek ahol az adatlapon fel van tüntetve a cella tömege.

A gyengébb cellák mindig könnyebbek, ezért nem merik leírni, hogy hány gramm, ha kamu vagy hamis vagy selejtes a cella.

Amin hezitálok, hogy 18650, vagy 23650 legyen? Utóbbi "energiadúsabb", és nem foglal el sokkal több helyet, bár az íve miatt kevésbé lehet egymás mellé illeszteni őket, sok az elveszett hely. Tök jó lenne ha a kör kereszmetszet helyett egy gyártó előállna hatszög alapú hasábbal. :-)

Onnan meg nem rendeltem. De amit lattam, azok olyanok voltak, hogy minimum rendeles 100 darab, vagy 500 kilo, meg ilyenek. Egyszer teat kerestem, Da Hong Pao -t, rakerestem alibaban, es majd leestem a szekrol amikor lattam, hogy az egyiknel a minimum rendeles 5 tonna... :-)

Elkepzeltem ahogy a melohelyen beall a kamion a recepciora, hogy megerkezett a hazhoz szallitas, hova tehetik a rakteret? Es a kovetkezo ket kamion rakteret? El sem tudom kepzelni, mekkora terfogata lehet 5 tonna tealevelnek...

De nincs tapasztalatom az alibabaval.

18650 legegyszerűbb beszerzési forrása, ha vesz az EBAY-en használt laptop akkupacket. Tele van ilyennel az ebay, a múltkor láttam. Aztán azt szétbontja. A legtöbb akkupacknál csak az elektronika hótta meg magát, a 18650 celláknak semmi bajuk. Nekem is ilyenből vannak a 18650-jeim...

Well, nálam mindegyik jól müxik. Oké, persze abban én is biztos vagyok, egyik se olyan jó mint fénykorában. Arra azonban kiválóak, hogy beletegyem őket egy olyan izébe (nem jut eszembe a neve) amibe 4 vagy 5 ilyen 18650-et kell pakolni, aztán rá lehet akkor dugni egy USB kábelt és azon leadja az 5V 2A szuflát. Sőt egyszerre 2 ilyen kábelt is lehet rádugni...

Erre nekem tökéletesen megfelel. És nem izgat ha valamelyik gyorsabban merül, mert a cellák közti különbséget ennek az izének az elektronikája valahogy kiegyensúlyozza vagy mi. Ne kérdezd hogyan, tökhülye vagyok hozzá bevallom, de tény, megoldja. És még külön mutatja is a képernyőjén melyik cella mennyire van lemerülve. Szóval ha valamelyik nagyon lemerül, kikapom és bedugok a helyére egy újat, oszt' jóóóvan...

Ha valaha rászánnám magam saját laptop készítésére, tuti egy ilyennel vagy valami hasonlóval oldanám meg az akkukérdést. Tudom a laptopok általában nem USB feszkóval vannak meghajtva, de annyi baj legyen, belepakolnék 3 ilyen izét amik mindegyikében van 4 vagy 5 18650-es cella, mindegyik leadná az 5V 2A teljesítményt, aztán ebből a 3-ból valahogy csak össze lehetne hozni a laptopnak megfelelő voltot és ampert... Hogy hogyan, ismétlem nem tudom, de valahogy biztos az tuti, sőt abban is biztos vagyok nem is nekem kéne kitalálni, hanem fillérekért vehetnék készen az Ebayen valami apró kütyüt amire csak rá kéne forrasztanom a vezetékeket a megfelelő helyre és elintézné az egészet nekem.

És tökre kényelmes volna a dolog.

Ha csak ezen múlna, rég lenne is saját laptopom. Mármint olyan amit magam építettem. Sajnos, nagyon jól tudom hogy véletlenül se ezen múlik...

Ugy hivjak, hogy DIY Power Bank.

En is pattintottam ossze nehany ilyet, aliexpresszrol lehet venni par dollarert ilyen keretet. A regi hasznalt cellaimat raktam belejuk, mert nem akartam oket kidobni. Erre teljesen jok meg.

Amire figyelni kell, hogy a legtobb keret 650 hosszu cellakat var, viszont sok cellaban benn van a vedo elektronika, ami miatt 2-3 mm-el hosszabb. Emiatt vagy bele sem megy, vagy nagyon feszulni fog.

A legtobb paneltapnak 12V a bemenete, ezt harom cella sorbakotesevel el lehet erni, nincs szukseg elotte 5V konverterre, abbol macerasabb tovabb menni. Bar fene tudja. Lehet, hogy megoldana a toltest, es az akku kapacitas kijelzest. Ezen meg elmorfondirozok...

COVID elott rendeltem Alirol par Liitokala 18650-es cellat, olyan $2-2.5 korulre jott ki darabja, es tudja ami ra van irva. Jokat irtak rola.

szerk: Ja, a hatszoges meg azert nem jo, mert a li cella szeret melegedni tolteskor (meg gyorsabb kisuteskor is), a nagyon szorosan pakolt cellak meg nem tudnanak szellozni/hulni.

When you tear out a man's tongue, you are not proving him a liar, you're only telling the world that you fear what he might say. -George R.R. Martin

A 2.5usd az eleg draga, az banktol fuggoen 800-900huf koze jon ki.

Br. 9990Hufert lidliben vehetsz parksideos akksit (10 cella van benne).

Es nincs benne tobb honapnyi varakozas, es garancia is van ra. (aka tesztelheted mielott szetvagod a cellak miatt, hogy megvan-e az igert  2000mAh/cella kapacitas).

 

Nekem az olcso cella az 0.5usd. Az atlagos ar pedig 1.5eur/cella. Europabol rendelve, szamlaval.

 

a szerk bejegyzesedre: van pouch cella, amit teljesen egymashoz lehet pakolni, legmentesen

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nem aliexpresszes, es szerintem par hegesztesert nem is erdemes venni.

 

Olyan 40khufra jon ki a legolcsobb felallas. De akkor mar inkabb tobbet raaldoz az ember es komolyabbat vesz:)

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Idén még nem vettem lapitopit, de a fizetésem emelkedett, vettem gamer széket, OnePlus 7T Pro-t, épp monitort válogatok, és számolatlanul költöttem az XBox store-ban.

"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Munkahelyről van laptopom, de azt magáncélra nem szívesen használnám. Az itthoni épp idén nyáron tölti 12. életévét (persze menet közben kapott RAM, SSD és CPU bővítést is), eddig azért nem cseréltem, mert van asztali is, amit használhatok, ha valamire komolyabb teljesítmény kell.

Idén ősszel terveztem valami használt Dell-t venni, de mivel semmi nem sürget vele, lehet elhalasztom addig, amíg valamelyest normalizálódnak az árak.

Vettem egy hasznalt Dell-t, hogy ha a 3 gyerek egyszerre akar tanuni legyen. Iden mar valoszinu nem, de szemezek az uj MBP 16"-al munkara. (Cserelnem a 2015-osomet)

--
vati

Tervezek, mert a core2 már kevés a facebookhoz. és a burkolata is rottyon van. 

openSUSE Leap 15

normal esetben nem zarnam ki hogy veszek, a 2010-es macbook mar ugyis kisse oregecske, de mivel csak akkor hasznalom amikor nem vagyok otthon, most meg ugye #maradjotthon van meg ki tudja hany evig, igy nincs ra szukseg :)

Ebben a hónapban vettem az Auchanban egy Selecline cloudbook-ot... ez laptopnak számít?

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.

Végülis eredetileg volt ez a mozgalom hogy "100 dolláros laptop", OLPC meg ilyesmi... Gyerekeknek esetleg jó lehet.

Én nem venném meg, de lehet hogy valakinek épp ez a megfelelő. Végülis igaz ugye hogy nem kell okvetlenül atombombával lőni verébre.

Mondjuk az ezredforduló környékén jaj de boldog lettem volna egy ilyennel... Ma már megnőttek az igényeim, lassan kicsinek érzem a 16 giga RAM-ot és a 2 terás SSD egységet is az i7 laptopomban...

Mondjuk ez a cloudbook nem sokáig bírná nálam ha ráküldöm valamelyik sejtautomata szimulációmat, az biztos. De az is biztos nem arra lett kitalálva.

Ubuntu Mate 20.04 csont nélkül fut rajta. Evolution, Libreoffice, GIMP, Inkscape, gqrx, fldigi, gpredict, remmina, ssh, hálózati és wifi utility-k... terepre kiváló, akksi meg simán kibír 6-10 órát, terheléstől függően.

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.

Nem tudom mi az a „cloudbook”, bevallom még sose hallottam e kifejezést. De ha van saját billentyűzete (vagy csatlakoztatható hozzá valami külső, mondjuk USB által), van saját képernyője is és nem telefon, akkor igen, az egy laptop a szememben.

Más kérdés, a név hogy „cloudbook” - bevallom - erősen gyanakvóvá tesz, mert arra a nézetre hajlok hogy csak tartalomfogyasztásra jó igazán, és alig vagy egyáltalán nem működik hálózat nélkül, felhős szolgáltatások nélkül, szóval valami gyengécske jószág lehet a hardware-ot illetően (kivéve a hálózati részt talán hiszen az kell a cloudhoz), én bevallom tehát eszembe se lenne venni olyat aminek már a nevében is benne van a "cloud" szó.

Na de ez én vagyok, ettől még „formailag” az igenis egy laptop, és azt se zárom ki, akad akinek épp ez felel meg, pláne ha még kellően olcsó is.

Amiben a laptopra hasonlít:

- van benne BIOS, SETUP, BOOT-MANAGER

- Intel proci, 32/64 bites (nem ARM)

- Van 2 USB csatlakozója, egy kék és egy fekete

- telepíthető rá rendes operációs rendszer (gyárilag Windows 10 volt rajta)

- Van billentyűzete, touchpad-ja, összecsukható, kinézetre egy mini laptop

 

Amiben a mobil-szemétre hasonlít:

- Nincs benne merevlemez, e-MMC van benne.

- Nem bővíthető, minden az alaplapra forrasztva

- Nincs ethernet csatlakozója

- Kis fogyasztás 5V 2A tápja van, 1 töltés kb addig bírja mint egy tabletnél

 

A saját BIOS-a pedig nem a "CloudBook" kifejezést használja önmegnevezésre, hanem a "LeapBook" kifejezést.

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.

Nem vettem sosem laptopot.
Nincs is laptopom.
Utálok laptopon dolgozni.
Nem is akarok laptopot.

Lenovo thinkpad billentyuzete van usb-s amin a tapipad is rajta van (teljes erteku numpaddal)?

 

Engem ez valaszt el a desktop hasznalatatol.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

két macboom (egy tavalyi és egy 2014-es), egy asztali pcm, 12 raspberry pim (különbözőek) van. mindegyiket másra használom. ha kell még egy, akkor majd veszek, de nem függ vírustól.

nem, van egy iPadem meg egy ceges laptop (amit nemsokara cserelnek) igy szuksegtelen meg egy laptop ugyhogy a 12 eves macbook nyugdijazasa utan valoszinuleg egy mac mini lesz vmi eGPUval

Laptop alatt minden olyan kütyüt értek, ami könnyen hordozható, van saját beépített képernyője, de nem telefon.

Hümm... a reMarkable ilyen tekintetben minek számít? Kowalski, analysis! :)

Szerkesztve: 2020. 05. 27., sze - 22:00

(x) Egyéb, leírom.

Van egy 26 éves, 486-os, Textas Instruments márkájú laptop. 
Van egy 23 éves Pentium I, Toshiba laptop. 
Ezeket főleg retrozáshoz használom, nagyon szeretem őket, tökéletesen működnek! 
A Toshiban a Diablo egyet kimaxoltam, amikor egyszer kórházban voltam két hétig. Szóval nagyon jó társ volt.
A TI bolhapiaci lelet. Gyűjtöm a Textas Instruments márkájú cuccokat, igy ez kellet! :)

Van egy Lenovo, nem is tudom milyen laptop. Ezt úgy vágták hozzám mondván nem működik. Megjavítottam... Néha filmnézéshez használjuk ha elutazunk valahova. Annyira leharcolt, hogy az sem baj ha ellopják, vagy tönkremegy.

Asszonykának van a munkahelyi (sulis) laptopja, ami azóta a szekrényben van, hogy megkapta. Még csak a márkájára sem emlékszek. 

Szóval nem nagyon laptopozunk, és vásárolni főleg nem fogunk.

Hi, szóval te gyűjtöd a TI cuccokat?! Nekem kedves emlékeim fűződnek a Ti-58 és Ti-59-es programozható zsebszámológépekhez, gyermekkoromból... Elárulom neked, ezen emlékek köszönnek vissza a Furor programnyelvem azon kulcsszavaiban, hogy

sto

sum

prd

Eredetileg volt a Furorban rcl is, de a fejlesztés során az végül kimaradt mert a @ jelet választottam inkább a dereferencia-képzőnek...

Szereztem is be magamnak a nosztalgia nevében Ti-58 és Ti-59 kalkulátorokat, bár nemigen használom egyiket se. De örülök hogy vannak... Gyermekkoromban Ti-59 csak apukámnak volt, aki gépészmérnök volt, nekem nem tellett rá...

Van hozzájuk Math Utilities modul is, meg néhány más modul is.

Igazából van talán egy tucat ilyen kalkulátorom is, mert elég kockázatos dolog ilyet venni az ebayen: vagy működik vagy nem... Sajnos sok úgy érkezett hogy az egyik vagy mindkét rézlemez ami az akkupackhoz kéne csatlakozzék, törött, mert annyira korrodált... én meg olyan fakezű vagyok hogy azt se bírom megforrasztani... :( De nincs szívem kidobni őket. Meg van 3 nyomtatóm is amik működnek is csak minek...

De akadt azért pár olyan kalkulátor amiknek lényegében semmi bajuk csak az akkupack szorult cserére de találtam olyan illetőt aki (igaz, aranyárban...) csinált hozzá újat, 3D printerrel meg ilyesmi...

Ha egy országban laknánk, elküldeném neked ajándékba a számomra javíthatatlan kalkulátorokat (szerintem túlnyomó többségük kizárólag nekem javíthatatlan, te röhögve életet lehelhetnél beléjük) meg a printereket is. Így a tengerentúlról azonban szerintem többe kerülne a postaköltség mint amit érnek. Pláne a printerek, azok igazán nehezek. (árukapcsolás volt, azokkal együtt adták...)

HO helyzetre való tekintettel előkapartam egy ősrégi laptopot és kicsit felújítottam. 

Szétkap, újrapaszta, 2-ről 6 giga ramra upgrade, ODD helyére 250-es SSD. Proci egy igazi vadállat pentium B960 (2 mag).

Linux mint cinnamon gyönyörűen fut rajta, openvpn-el fent vagyok céges hálón, ssh-n elérem a szervereket, thunderbird IMAP-al kezeli a levelezést, OO bőven hozza az excel igényt, böngészőben meg elfut a jira. Filóztam rajta hogy veszek valami combosabbat de igazság szerint tökéletesen elég, rátettem még egy 21:9-es monitort és külső egér/billentyűzetet, így két monitoron tök jól elvagyok.

Amúgy terveztem venni, de tapasztalatra való tekintettel már nem tervezek. 

Szintén Core2Duo privát használatra: ThinkPad T400, 4 GB RAM. SSD upgrade történt, amikor olcsók lettek az SSD-k plusz egyszer vettem bele pótakkut, azon kívül nem emlékszem, hogy költöttem volna rá. 2008-as.

Van céges is, amit lehetne magáncélra használni, de azt nagyon menedzselik. Jobb nekem privát célra egy saját Debian. :)

14-es MBP-re vártam, nem jött. Most megvárom a WWDC '20-t, hátha végre kijönnek az XCode-dal iPadOS-re. Ebben az esetben lehet, hogy inkább egy új iPad Pro-ra teszem majd le a voksom.

Tavaly év elején vettem egy X1 Carbon Gen 6-ot - ezzel szerintem elleszek pár évig még...

Nem vettem, nem tervezek de semmi köze nincs a COVID-hoz.
Ha még saját laptopot használnék akkor is legalább 3 évig koptatnék (koptattam) egyet, ahogy az emberek többsége, így elég irrelevánsnak érzem a kérdés.

return signResponse.getSignForUser("zeletrik").map(SignResolvable::getSign).orElse(StringUtils.EMPTY);

Szerkesztve: 2020. 05. 30., szo - 08:29

Idén már nem veszek, majd jövőre. Egy 3 éves, 14" -es Dell Latitude 5480 -at használok otthoni gépnek ( Core i7 - 7th Gen, 8GB RAM, 256 GB SSD, Debian 10 ) amivel jól elvagyok. De jövőre már valami AMD Ryzen alapú laptop jöhetne szóba. Az idei 4000 -es széria közül az ASUS TUF FA506IV szimpatikus, de kíváncsian várom, hogy a Dell G5 15 SE és MSI Bravo 15 mit fog tudni.

Szerkesztve: 2020. 06. 02., k - 17:18

Lássuk mi van otthon:

Asszony: Thinkpad X230 fullra rakva rammal+SSD Szerintem még elmegy vagy 5 évet

Saját nem céges: Thinkpad T440s fullra rakva rammal+SSD

Gyerek: Thinkpad T420 fullra rammal+SSD

Kamera szerver: Thinkpad T61 ebben csak HDD van elég az 4 kamerához, sajnos döglődik benne a kijelző háttérvilágítás ez egy 2006-os Notebook még CFFL-el.

És még 2 céges Dell notebook a normál ügymenethez

Szerkesztve: 2020. 06. 14., v - 11:10

Meguntam a szarakodást a külső HDD és SSD-vel, ráadásul lassú mint a picsa, úgyhogy vettem belülre egy 1TB-os SSD-t a laptopba. Ez az idei fejlesztés. Tavaly lett bővítve 16GB RAM-ig, pár évig még elég lesz ha a HW bírja. (T450)

"Sose a gép a hülye."