[HK] Légy Isten!

avagy módszertani útmutató haladó írók számára saját világmindenség (=mesevilág) megteremtéséhez.

Ez az útmutató saját munkásságom által megszerzett tapasztalatokat tartalmaz, méghozzá kizárólagosan. Lehet hogy néhány tanács, szempont más írók írásról szóló elmélkedéseiben is megtalálható, de én nem olvastam azokat. Mindre magam jöttem rá. Ez azonban nem valami hirtelen megvilágosodás eredménye volt, hanem nehéz, fáradságos munkáé. Jelenleg, amikor e sorokat bebillentyűzöm, megírtam már 58 regényt, 16 kisregényt és 41 novellát. Némely regényem igazán óriási! Kisregénynek a 60 ezer szónál rövidebbeket tartom. Mind az összes regény és kisregény, valamint a novellák közül több, egyetlen óriási sorozat része. E sorozat az én világmindenségem. Ezt nevezem úgy, hogy Poliverzum-sorozat.

Ezt nem dicsekvésképpen írtam le, bár eszemben sincs tagadni hogy van bennem hiúság, és nagyonis büszke vagyok arra amit alkottam. Célom most mégis az volt, hogy tényekkel támasszam alá, hogy igenis van bőven tapasztalatom benne, miként is kell egy valóban nagy lélegzetű sorozatot megteremteni. Mindazonáltal itt helyben leszögezném, hogy ezen útmutatóban nem egyszerűen egy nagy sorozat megalkotásának módszerét tárom tisztelt Olvasóim elé, mert amit én világmindenség (univerzum), illetve mesevilág alatt értek, az ennél jóval többet jelent. Legelőszöris azonban mégsem erre a szemantikai jellegű kérdésre térnék ki, hanem arra, hogy miért haladó íróknak ajánlottam útmutatómat.

Azért, mert aki egyetlen regényt sem képes megírni, az ne is próbálkozzék sorozat megalkotásával. Hiszen aki egyetlen lépcsőfokot sem képes felmenni, az sosem jut fel a lépcsőház tetejére! A módszerrel melyet leírok, jelentősen megkönnyebbedik ugyan egy sorozat megírása, remélhetőleg még olvasmányosabb és művészibb is lesz, de még így is véres verítéket és hallatlan szorgalmat követel! Ne vágjon sorozatszerkesztésbe senki, aki nem írt meg már legalább egyetlen regényt! (Az nem számít hogy kiadták-e, csak az hogy készen van, befejezte az írását). Legelőször nekem sem jutott eszembe hogy saját sorozatom lesz. Még legelső regényem írása közben ha nagyon elkapott a büszkeség és beképzeltség rohama, akkor távlati tervként fel-felcsillant bennem annak reménysége, hogy esetleg kinövi magát ez a mű majdan trilógiává. De legmerészebb álmomban sem gondoltam volna hogy ennyi mű születik a kezem alatt, ráadásul egyetlen sorozat részeiként, sőt, valószínűleg még több is, mert akad ám még ötletem bőven…

És most arról, mi is az hogy mesevilág (Írói univerzum) és mennyiben más ez mint egy sorozat, s miért előnyös, hogy amennyiben egy író már úgyis eldöntötte hogy sok művet akar írni, akkor már saját univerzumot teremtsen, s ebben írjon.

Első, legdurvább megközelítésben azt mondhatjuk, hogy egy saját univerzum azt jelenti, hogy a művek nem a valóságos világban játszódnak. Ez így persze durva megfogalmazás tényleg, hiszen ha bármely ismertebb sorozatot veszünk is alapul, akár a szappanoperákat, akkor is nyilvánvaló hogy azok a szereplők nem léteztek sosem, sőt, talán azok a városok sem. Mégis, egy közönséges sorozat abban különbözik egy univerzumtól, hogy a sorozatban történtek elvileg lehetségesek, vagy lehetségesek lettek volna. Elvileg létezhetett volna egy ilyen vagy olyan nevű rabszolgalány, vagy egy gátlástalan üzletember, aki hasonló dolgokat művel, akivel hasonló események történnek, mint amiket leírtak róla. A sorozat eseményeinek kerete tehát a való világ, a maga természeti és társadalmi törvényeivel.

Az univerzum ennél több. Nem úgy hogy hihetetlen és hiteltelen. Ellenkezőleg, legisleg­fontosabb törvénye hogy minél hihetőbb legyen az olvasók számára! De annyiból több, hogy ezen törvényekhez hozzávesz még néhányat, amiket alkotója, istene, tehát az író talál ki. Ezen törvények olykor magasabbrendűek akár még az ismert természeti törvényeknél is, és azokat hatástalaníthatják. Tipikusan ez a helyzet például azesetben, ha univerzumába beengedi az író a mágiát.

Nagyon fontos megérteni a fenti bekezdést. NEM arról van ugyanis szó, hogy az ismert természeti és társadalmi törvényeket az író nem ismeri, vagy tudatosan mellőzi. Nem kevesebb, hanem több törvénye kell legyen az univerzumának, különben hiteltelen lesz. Arról van ugyanis szó, hogy az író csak a saját képzeletteremtményeinek az istene, az olvasóinak nem, mert azok a való világban élnek, és azt, annak törvényeit ismerik. Az író univerzuma ezzel nem kerülhet ellentmondásba. Amit ő kitalál, sokféle lehet, de bármi legyen is, alapja a való világ kell legyen. Az író a kitalációit összhangba kell tehát hozza minden olyasmivel, amit reménybeli olvasói vélhetően ismernek a világról. Nem kell azonban megijedni, mert a legvadabb kitalálások is összebékíthetőek, nem is különösebben nagy fantázia által, a való világ tényeivel, csak egy kis jószándék kell hozzá!

Konkrét példák:

Tolkien műveiben hemzsegnek a különleges, különös lények, varázslók, minden efféle, sőt, az egész sorozatát a világ teremtésétől indítja, s még Atlantisz pusztulását is belekeveri, bár ő nem Atlantisznak nevezi. Mégsincs ellentmondás az ő világa és a mienk között, mert cselekményét a réges-régi múltba helyezi, elmondja, hogyan és miért változott meg a világ az általunk ismertté: Isten (akinek nála Ilúvatar a neve) változtatta meg (joga van istent szerepeltetni, mert a sorozatot is a Teremtéssel kezdte, az ő világában tehát van Isten), és ráadásul a tündérek is elhajóznak nála, ki a mi világunkból, s minden csak az embereké marad.

Tolkiennel kezdtem, mert ő nagy klasszikus, bár helyzete meglehetősen extrém azokhoz az univerzumokhoz képest, amikről én főleg beszélni akarok. Extrém, mert bár összebékíti művét a mi világunkkal, de mégsem sok köze van hozzá, azt kivéve hogy nála is vannak emberek. Nála ugyanis legalább olyan fontosak a tündérek, orkok és más csodalények. De íme, még ez is belefér egy univerzumba, úgy, hogy aránylag hitelesnek tűnjön az Olvasók előtt!

Én nem mentem ilyen messzire a sorozatomban. Én több dolgot is feltételeztem, de Tolkienhez képest apróságokat. Ezek:

1. Az emberiség őshazája (ahol kialakult) nem a Föld, hanem egy Zója nevű bolygó.

2. Az emberiség mint faj hibrid, ugyanis két másik értelmes faj kereszteződéséből alakult ki, és sajnos mindegyikből a rosszabb tulajdonságokat örökölte.

3. Ősbolygójáról, a Zójáról kirajzott a világűr számos bolygójára, de az új bolygók telepesei számos bolygón (bár nem mindegyiken) annyira elbarbárosodtak, hogy nemcsak az űrrepülést feledték el, de sokhelyütt még a fémkorszakot is. Így történt ez a Földön is.

4. Sok bolygón, így a Földön is, számos alkalommal felkapaszkodott az emberiség a civilizáció bizonyos fokára, kb oda ahol most tartunk, tehát az atomenergia és a kezdetleges űrkorszak szintjére, de azután majdnem teljesen elpusztította önmagát, és visszazuhant a barbárságba.

4. A Világmindenség az emberiség kirajzása miatt telis-teli van a legkülönbözőbb fejlettségű, de alapvetően emberek által lakott bolygókkal, a skála az ősemberi szinttől a Tutu Szupercivilizációig terjed (a tutuké a Galaxis csaknem teljes déli pólusa).

5. Az emberek mellett vannak kis számban más értelmes fajok által lakott bolygók is, de az emberek nyomasztó többségben vannak a Galaktikában, mert leginkább az emberekben van csak meg az ellenállhatatlan terjeszkedési kényszer.

6. A nők szelídebbek mint a férfiak, ezért normális esetben egy nők uralta/vezette társadalom sokkal emberibb, kényelmesebb még a férfiaknak is mint egy férfiuralmú (mint például a mostani nyugateurópai is). Ez részemről egy társadalmi törvény, ami érvényes az egész univerzumomban, és nincs ellentétben a való világgal, mert ezt számos vizsgálat alá is támasztja. Nálam mindössze arról van szó, hogy az én nőim talán még okosabbak és szelídebbek mint a valóságban, tehát kissé kiéleztem és felfokoztam e valóban meglevő tulajdonságaikat, de nem hinném hogy annyira, hogy ez hiteltelen legyen. És hogy mit jelent e pontban a „normális esetben” kitétel, nos, arra is adtam példát milyen az amikor nőuralom van, de az eset cseppet sem normális… ezek nálam a vendák.

7. Az általunk ismert Világmindenség (Univerzum) csak egy a sok között, amik a hipertér sokdimenziós felfoghatatlanságában lebegnek. A Világok ezen összessége a Poliverzum.

8. Akadnak lények, akik ott kint a hipertérben élnek, hatalmuk az isteneké, akár meg is semmisíthetnek különösebb fáradság nélkül egy egész világmindenséget, bár ezt nem szokták.

9. Akadnak lények, akik ugyan egy-egy Világmindenségen belül születnek, s a hipertérben nem is tudnak megélni (nem úgy mint az előző pontban említettek) de egyik Univerzumból átléphetnek a másikba.

10. Hipertér létezik, s az ember is képes azon át közlekedni (különleges űrjárművek vagy egyéb gépi segédeszközök révén).

11. Varázslás létezik, de csak az lehet varázsló, aki külön ehhez szükséges képességgel születik, s még úgy is csak akkor lesz varázsló, ha rengeteget tanul e képesség mellé. (Tehát képzi magát). Vannak kisebb és nagyobb hatalmú varázslók. A varázslók kellő tudás birtokában gyakorlatilag bármit megtehetnek, űrhajók nélkül is átléphetnek egy pillanat alatt egyik bolygóról a másikra, ám hatalmukat különböző okok miatt titkolják (Hogy miért, az is le van írva a műveimben) és a világra való hatásuk emiatt csekély, ezért is hisszük azt, hogy nincsenek varázslók és varázslat.

12. Régen a varázslók többet ténykedtek mint manapság, mert azóta rájöttek hogy az embereket lehetetlen akaratuk ellenére boldoggá tenni. Emiatt történik az összes varázslókról szóló mese a régmúltban.

13. Abszolút Gonosz nálam nincs. Gonosztettek vannak, de az embereket (és más lényeket) nem az öncélú gonoszság hajtja, hanem céljaik, önérdekeik, meggyőződésük, neveltetésük.

14. A jóság fogalmát úgy definiáltam, hogy jó az a lény, aki akkor is törődik más lényekkel, ha neki ebből nem származik semmi haszna.

15. Bár abszolút gonoszság nálam nincs, de létezik önzés, az ugyanis ha valaki csak önmagával törődik.

16. Mindenki megjavulhat, tehát elkezdhet többé vagy kevésbé jóvá válni a 14-es pont definíciója alapján.

17. A nők nemcsak szelídebbek, de általában jobbak is mint a férfiak, nagy átlagukat tekintve, szintén a 14-es pont jóságdefiníciója szerint, habár akadhat néha egy-egy olyan nő aki igencsak ezzel ellentétesen viselkedik, és néha akad a férfiak közt is egy-egy kivételesen jó egyed.

18. Több a női mint a férfivarázsló, ugyanakkor azonban a legkiválóbb varázslók leginkább a férfiak közül kerülnek ki.

19. A varázslók általában jók. (Bár meg lehet őket haragítani…)

20. Isten nincs, vagy ha van is, de nem avatkozik be a Világ (sőt világok, az egész Poliverzum) működésébe.

 

Nagyjából ezek az én univerzumom főbb szervezési elvei. Külön-külön egyik sem tűnik lehetetlennek, még a leghihetetlenebb a varázslás létezését állító pont, ez azonban nem cáfolható, hiszen a varázslás titkos tudomány nálam. Különben univerzumomban a varázslók tényleg nagyon csekély szerepet játszanak, és ha e pontot kihagynám, akkor is nagyon hasonló lenne a világom.

Saját univerzumom főbb törvényeit megint nem hiúságból mondtam el, hanem szemléltetésül, hogy mit is értek azon, hogy egy írói univerzumnak több törvénye van, mint a valóságosnak. Tehát mint látható arról van szó, hogy az író lényegében elkezd ábrándozni róla, milyen is lehetne egy olyan világmindenség, amit ő akármiért is de bizonyos szempontból kedvezőbbnek talál mint a valóságost, akárcsak azért is kedvezőbb ha másért nem, mert benne érdekesebb történetek játszódnak, ennek az univerzumnak kitalálja a törvényeit, majd azután ezekhez szigorúan hű maradva, alkotni kezd.

Természetesen a főbb, már illusztrált törvények megalkotásával még nem ért véget az írói univerzum megalkotása. Ez csak a csontváz, amit be kell öltöztetni húsba-vérbe! Ez pedig azt jelenti, hogy az író elkezdi törni a fejét, mi minden érdekes dolog következik a fenti törvényekből, teljesen logikusan, s ezeket leírja. De még nem regénybe, csak magának jegyzetekbe. Például, ha nála az a törvény hogy egy nők vezette társadalom logikusabb mint a férfiuralmú, akkor meg kell terveznie hogy miben nyilvánul meg ez a logikusság! S részletesen kidolgozza e társadalom felépítését. Nem azért hogy okvetlenül le is írja, hanem hogy ha majd valamelyik regényében erről ír, akkor ne azidőtájt kelljen kitalálnia, improvizálva, hibáktól hemzsegően, találja ki inkább most, amikor van rá bőven ideje, s így ne keveredjék később ellentmondásba! Ha aztán úgy gondolja hogy valami társadalom annyira logikus hogy mondhatni rekordot dönt, akkor elgondolkozhat esetleg azon, hogy a betűink alakja cseppet sem logikus, és nekiállhat megtervezni egy logikus ábécét, mondván hogy annak a népnek ez az írása! Én olyan messzire mentem el ebben, hogy van már a számítógépemhez saját betűkészlet is (.TTF állomány) a csiszík írásával (bár magát a .TTF állományt nem én készítettem el, hanem egy virtuális hölgyismerősöm, köszönet neki érte ezúton is!). De ha az író úgy gondolja hogy a népe mondjuk a fákon él, s ezért mindenben a kacskaringósat kedveli, például művészetében is az indákhoz hasonló kacskaringós motívumok dominálnak, akkor tervezzen magának efféle kanyargós betűkből álló betűkészletet!

Apropó, népek. Hiszen a népeit is ki kell találnia! Na és hát itt máris óvnom kell mindenkit attól, hogy olyan idiótaságokat találjon ki, mint némelyek a fantikban. Az nem megy, mert nem hihető, hogy csak úgy összecsap lényeket már létező lények testrészeiből. Elrettentő példa erre a hableány, aki garantáltan lehetetlen hogy megéljen a víz alatt. Vegyék figyelembe a biológia törvényeit!

Ha a népek külseje megvan, ami akkor a legegyszerűbb ha mindegyik ember, akkor ezeket el kell helyezni valahová. Könnyű a dolog ha mindegyik külön bolygón lakik, mert egy bolygó akárhol is lehet, főleg ha a hipertéren át megyünk oda. De ha egyetlen bolygón belül játszódik a sztori, akkor igenis méltóztassék az író részletes térképet rajzolni hozzá, amihez nem árt ha rendelkezik néminemű geológiai ismerettel! Tehát például olyasmit azért ne írjon hogy négyezer méter magas fennsíkon trópusi klíma van, vagy hogy ott van egy tízezer négyzetkilométeres beltenger! Ha mégis effélét akar elsütni, azt igen körültekintően indokolja meg, komoly tudományos érvekkel, hogy hihető legyen!

Ha megvannak a népek a térképen, nagyon ajánlom, hogy még ne kezdjen bele a történet írásába. Előbb alkosson magának valami időszámítást, kronológiát, nem okvetlenül olyat, melyet valamelyik népe használ, bár ez célszerű, de önmagának, az írónak, hogy eligazodjék. És ha eszerint az írni kívánt történet mondjuk ezerben kezdődik, akkor nagyon ajánlom hogy legalább vázlatosan, de írja le magának úgy hozzávetőlegesen a világ eseményeit legalább időszámítása előtt ezertől kezdve! Mindenesetre okvetlenül az időszámítása kezdetétől minimum, amiatt, mert illik megindokolni, miért épp akkor kezdődött az időszámítás, hiszen annak nyilván fontos oka volt, valami jelentős esemény! Ha így tesz az író, akkor a szereplői hivatkozhatnak párbeszédeikben a múltra is, ami jelentősen fokozza a hitelességet.

Ha egyazon bolygón belül több különböző fajta értelmes lény él, akkor magyarázza meg az író, hogy ez miként lehetséges! És ne csak úgy, hogy emberi űrhajósok mentek a bolygóra és ezt a lény-kutyulmányt már eleve ott találták. Ezzel ugyanis csak az emberek ottlétét magyarázták meg.

Minden egyes népet amit az író beírt a térképre, karakterizálni kell. Akkor is, ha a jelen regényében még nem szándékozik írni róluk! Ez azért fontos, mert a történet az ő megírása közben hajlamos váratlan kacskaringókat tenni, például az író úgy találhatja hogy mégis remek dolog volna ha a hős ellátogatna a Rémület Völgyébe is, vagy a Háromcsúcsú Hegyhez ahol az XYZ nép él, vagy olyan helyzetbe manőverezi be a hősnőjét hogy az csakis egy olyan pasi segítségével menekülhet meg, aki most jött az XYZ néptől, és akkor jaj de jó volna tudni pontosan, hogy azoknak mik a szokásaik! Na és az régen rossz, ha ekkor megáll az író, és ekkor kezdi el kidolgozni az XYZ nép szokásait. Mert ha ekkor kezd karakterizálni, akkor előszöris, kiesik az írás hangulatából, s amíg majd a karakterizálás után visszazökken, az neki időveszteség. Aztán, a karakterizálás hangulatába is bele kell zökkenni, az is időveszteség, márpedig higgyék el nekem hogy az más hangulatot igényel, nagyon de nagyon másat, mint a tulajdonképpeni írás! Továbbá, karakterizálás közben lehet hogy valami remek ötletünk támad egy másik népre vonatkozóan, amit egyszerűen nem akarunk kihagyni, ugyanakkor ha olyannak festjük le azt a népet, akkor az sehogy sem illeszkedik a most írt regény már leírt cselekményéhez, vagy legalábbis a már elképzelt folytatásához! És akkor kész a baj, jön az átdolgozás, vagy a napokon-heteken át tartó töprengés… Jobb ha minél jobban kidolgozzuk a népeinket még mielőtt akár a legelső regényünk legelső sorát is leírnánk!

Hogy mennyire részletesen? Nos, erre az a válasz, hogy a részletességet nem lehet túlzásba vinni! Legyen a népnek múltja, kezdve a kialakulásától, legyen írása (ha írástudó a nép), legyenek istenei, vagy ha nem, hát legyen kategorikusan kijelentve, hogy az márpedig egy meggyőződéses ateista nép kérem szépen, amely minden vallást nagy baromságnak tart. Ilyen vallástalan nép nálam például a csiszík, de a tutuk is (sőt még néhány más kevésbé fontos népem is), lehet tehát írni ilyenről is! Mindenesetre utóbbi esetben célszerű megmagyarázni, hogy mi az oka a nép nagy vallástalanságának. Ilyen okok lehetnek például a következők:

1., A népet olyan emberek alapították, akik valamiféle inkvizíciós, vallásos diktatúra elől menekültek mostani lakhelyükre, ezért utálnak minden vallást.

2., A nép egyszerűen azért vallástalan, mert már olyan magas tudományos szinten állnak, hogy rájöttek hogy a vallás tudománytalan, irracionális dolog.

3., A népnek igazából van vallása, de ezt valamiért titkolja minden más nép elől.

4., A nép tagjai úgy gondolják hogy ők vallásosak, de az ő vallásuk épp a tudomány (vagy a matematika), mert ezt a vallásos gondolkodás egy fajtájának tartják.

5., Korábban volt több vallásuk is, de egy iszonyatos vallási belháborúban e vallások miatt borzalmas mészárlásokat hajtottak végre önmagukon, s e háború nagy anyagi és művészi veszteségekkel is járt, s így a túlélők megfogadták, hogy többé nem foglalkoznak vallással.

6., Tudósaik rájöttek hogy a vallás egyfajta elmebaj, s kifejlesztettek ellene egy gyógyszert (vagy oltóanyagot), amivel minden újszülöttjüket kezelik.

De más magyarázatok is elképzelhetőek.

Továbbá, legyen megtervezve a nép legendavilága, nagy hősei, mikor mit tettek ezek a hősök, legyen saját időszámítása, vagy ha nincs, legyen megmondva melyik másik nép időszámítását követi, legyen megtervezve a személynevek hangzása, tehát akusztikus struktúrája, itt olyasmire gondolok hogy például a neveikben sok magánhangzó van egymás mellett, vagy kedvelik a hosszú magánhangzókat, vagy mint nálam a trogg neveknél, hogy a férfinevek csakis az „ez”, „áz”, vagy „ár” végződésekkel bírhatnak. Vagy esetleg „beszélő neveik” vannak, például „Roppant Elefánt”. Egyáltalán, melyik hangok vannak meg és melyek hiányoznak abban a nyelvben. Ez azért fontos, mert megindokolhatja, hogy más népek miért tartják őket barbároknak, mert számukra a beszédjük például csak röfögésnek hangzik, vagy olyannak mint a kígyósziszegés… Jó ha van a népnek mítosza saját kialakulásáról, ami nem okvetlenül azonos az igazsággal, azzal tehát, amit az író „tud” a nép valós kialakulásáról. Nagyon fontos a megfelelő technikai fejlettség leírása, ezzel kapcsolatban jó tisztázni, milyen ércek, nyersanyagok vannak arrafelé, és a terület milyen mezőgazdálkodásra alkalmas. Apróságok is fontosak, például hogy miként köszönnek? Mik abban a társadalomban a nők és férfiak jogai? Van-e náluk pénzgazdálkodás vagy minden közös, mi a pénzük neve, s mit ér egy olyan pénz? Milyen távol élnek más népektől?

Na és most arról, miért célszerű ezt a bonyolult utat bejárni! Miért alkot valaki írói univerzumot? Hiszen ez úgy tűnik, roppant fáradság!

A válasz az, hogy ennek legalább 3 jó oka van.

Egyrészt, ez remek szórakozás! Eközben valóban istennek érezheti magát az író, mert ténylegesen saját világot teremt! És ott minden de minden úgy történik, ahogy azt ő akarja! És valóban hatalma van a világa múltja fölött is, de előre tudja a jövőt is!

Másodszor, ez az egész hitelesnek tünteti fel a világot az olvasók előtt. A részletesség nagy mértékben fokozza a hitelességet. Aztán, ha már híres lesz az író, e sok mellékletet is kiadhatja, amit a rajongók örömmel vesznek majd meg és tanulmányoznak, ez alap lehet az író mesevilágáért rajongók baráti köreinek és klubjainak a megalakulásához, mint az most például a Tolkien baráti körnél van. Ez jó reklám. Sőt, a sok melléklet kiadásáért nyilván még jogdíjat is kap az író. Ez sem mellékes, elvégre a pénz világában élünk (sajnos).

Azonban a harmadik szempont a legfontosabb. Ugyanis azért így kell írni, mert minden ellenkező benyomás ellenére, így könnyebb! Könnyebb, élvezetesebb, gyorsabb, és kisebb a veszélye annak, hogy ellentmondásba keveredünk.

Természetesen egy vagy két regényt, esetleg egy trilógiát nem muszáj így megtervezni. Ahhoz nem kell így nekikészülni, Talán nem is célszerű, mert verébre sem lövünk atombombával. De én az igazán komoly sorozatokról beszélek, amik legalább tucatnyi műből állnak! Habár Tolkien műve sem áll annyiból, s mégis jót tett neki az alapos kidolgozás.

Szóval, képzeljétek el kedves leendő írók, hogy otthon hirtelen rájöttök arra, hogy miként kell összebarkácsolni egy számítógépprogramot, ami ezután a legkülönbözőbb műveket írja nektek, egyazon sorozaton belül, jó műveket, és e program létéről senki más nem tud csak ti! Gondolom, bolondok lesztek e programot közkinccsé tenni, ehelyett szép nyugodtan eladjátok az így létrejött regényeket, mint saját szellemi terméketeket! És ez jogos is lesz, ha a regényíró programot ti készítettétek! Milyen jó és kényelmes is lenne!

Nos, ilyen programom még nincs, de ez a nagy nekikészülődés a világ megtervezésekor, ez nagyon hasonló! Arról van szó ugyanis, hogy ha alaposan meg van tervezve egy világ, akkor abból mintegy kiesik, kipottyan a regény, szinte magától, sőt, minél több regény pottyant már ki belőle, annál több jön majd még ezután, s annál gyorsabban, annál kisebb fáradsággal! Ugyanis a népek egymáshoz való viszonyából következik majd a cselekmény, a cselekmény megteremti a hősöket, a hősök ugye egy bizonyos népből származnak, s ez jelentős mértékben máris meghatározza a jellemüket is, ami az irodalomban nagyon fontos! Aztán ha néhány regény már megvan, nos, tudni kell hogy szinte minden regény végén marad egy-két elvarratlan cselekményszál, ha máshol nem hát néhány mellékszereplőnél, ezeknek a sorsát meg lehet írni egy másik regényben, ahol ők főszereplőkké lényegülnek át, velem ez nemegyszer megtörtént már. A jó mesevilág tehát szinte önmaga termeli meg a regényeket, és minden regény sok-sok apró részlettel gazdagítja maga is a mesevilágot, tehát minél több regényt termelt a mesevilág, annál részletesebb lesz ő maga, a világ, s annál több művet szül majd ezután, annál kisebb erőfeszítéssel! Egy idő után már nem az lesz a gondja az írónak hogy mit írjon, hanem hogy mit ne írjon meg, mert annyi sok ötlete lesz, hogy rájön: úgysem tudja mindet megírni akkor sem, ha kétszáz évig élne! Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy én már rég eljutottam erre a szintre, tehát igazán tapasztalatból mondom hogy ez így van. Jelenleg cseppet sem az a gondom hogy tudok-e írni még valamit, hanem az, hogy ha nekiesek kevéske szabadidőmben valamely regényt megírni, akkor jól döntöttem-e hogy épp azt írom, mert hátha egy másik megírásával jobban gazdagodna a mesevilágom, mert abban érdekesebb „sztorik” lennének leírva. E pillanatban 25 regénybe vagyok belekezdve egyszerre. A készültség különböző fokain állnak.

Nem szabad tehát sajnálni a fáradságot a világ megalkotására. Ha valami, hát ez aztán tényleg kamatostul megtérül később! Íróember számára egyszerűen el sem tudok képzelni hasznosabb, okosabb szellemi befektetést! EL SEM TUDOK KÉPZELNI, ezt direkt emelem ki így csupa nagybetűvel és félkövérrel, olyan fontos!

Észre kell venni, hogy ez amiről szóltam, lényegében egyfajta fura piramis! Az író, mint isten van legfelül: ő határozza meg a világ főbb paramétereit, tehát például a természeti törvényeket (értem ezalatt főleg azt hogy van-e mágia abban a világban), a hegy- és vízrajzot, a benne levő lényeket, például hogy van-e benne emberi faj, és így tovább. Ez bizonyos mértékig eleve meghatározza a lehetséges népeket és azok gondolkodási módját, mert a tudatot a lét határozza meg, ugyanakkor itt még igen nagy szabadsága van az írónak. E világban a népek mint közösségi entitások, meghatározzák a lehetséges hősöket, jellemeket, igen, még akkor is meghatározzák ha a hős azért hős, mert nem oszt valami abban a népben szokásos hiedelmet, ekkor ő ugyanis lázadó hős, és maga a nép ahol s amiben él, az határozza meg, hogy mi ellen lázad! S amint megvannak a hősök, a maguk jellemével, nos, e jellemek máris egyértelműen megszabják a cselekményt! Ez olyan, mint amikor valaki eldob a hegytetőn egy kis kavicsot, s abból egyre nagyobb lavina kerekedik, mely önmagát gerjeszti.

Az író tehát akkor teremtett jó világot, minél kevesebbet kell gondolkodnia a cselekmény megtervezésekor. Az ugyanis az írási folyamata legalsó szintje. Az író pedig, minél alacsonyabb szinten mozog az írási folyamatban, annál inkább rutinból kell dolgozzon. Ettől az ő írása még nagyonis lehet művészet, csakhogy a művészi vénája nem itt kell megnyilvánuljon, hanem a felsőbb szinteken, leginkább a világ megtervezésekor! A cselekményt nem ő kell megszabja, hanem a szereplői! Akiknek, hiába kitalált figurák, mégis van önálló akaratuk!

Vagyis: Én, az író, isten vagyok a műben szereplő alakjaim számára: hiszen egy egészen más világban élek mint ők, ide ők, a szereplők nem tudnak kijönni, ugyanakkor tökéletesen ki vannak szolgáltatva kényemnek-kedvemnek, mert az történik velük, amit csak akarok, hiszen nem parancsolhatják meg, hogy mit írok róluk! Számukra én mindenható vagyok! Ugyanakkor azonban, nekik szabad akaratuk van, s néha igenis ellenkezhetnek velem! Velem, az istenükkel! Mert eleinte amikor megteremtek egy szereplőt, amikor legelőször írok róla, akkor kitalálhatom akármilyennek, olyan környezetbe tehetem amilyenbe csak akarom. De amint leírtam róla néhány oldalt, amint „élt” egy darabig a történetben, a történet helyi ideje szerint, máris kialakul egy bizonyos jelleme! S minél többet írok róla, annál „felnőttebb” lesz, annál inkább kialakul tehát a jelleme, hihető figura lesz, lesz múltja, lesznek érzései, lesz reménysége, megtudjuk mit utál és mit szeret, mitől fél, mint olvasó látom őt jogokkal felruházva és kötelességek hálójában vergődni, no és tehát ekkor bekövetkezik az az állapot, hogy a fickónak odabent a műben már igenis van saját szabad akarata! Én mint isten bármit megtehetek elvileg, bármit leírhatok róla, de gyakorlatilag mégsem tehetem meg, mert ha olyasmit írok le ami ellentétbe kerül a szereplő addig kialakult jellemével, úgy értem tehát ha olyasmit írok le amit ő maga, a szereplő nem akar, nos, akkor hiteltelenné válik az egész műalkotás! Tehát, bár módomban állna isteni hatalmamnál fogva kierőszakolni hogy így vagy úgy cselekedjék, de rögvest szemet szúrna hogy a szereplő most idegen akaratnak engedelmeskedik, hogy úgy mondjam „megszállott”, hogy ez nem ő maga! Tehát én, az isten, kénytelen vagyok engedelmeskedni teremtményem akaratának! Annak ellenére, hogy mindenható vagyok! Néha bizony igen nagy töprengésembe került, miként is kanyarítsam úgy egyik-másik történet fonalát, hogy olyan legyen a legenda vége amilyent szerettem volna eredetileg, s mégse kerüljek ellentétbe egyetlen szereplőm jellemével sem! Én tehát azt hiszem, hogy amikor a papok azt mondják nekünk, hogy Isten szabad akaratot adott nekünk embereknek, ez egyszerűen nem igaz! Természetesen van szabad akaratunk, de ez úgy valahogy lehetett Isten és mi emberek között, mint köztem és íróilag kitalált szereplőim között! Tehát, amennyiben isten teremtett minket embereket, akkor valószínűleg nem is gondolt szabad akaratra, az csak úgy lett magától, egyszerűen mert a Teremtés folyamata ezzel jár, s bár isten mindenható, de ennek ellenére nem tud másként teremteni, csak úgy, ha a teremtménynek igenis lesz saját szabad akarata! Ez érdekes módon nem mond ellent Isten mindenhatóságának! Mármint akkor, ha valóban isteni teremtés eredményei volnánk, mert nekem erről egészen más a véleményem, de az most nem ezen fejezet témája.

Na és most akkor térjünk rá a részletekre, hogy pontosan miként is fogjon hozzá egy írói univerzum megalkotásához a leendő író! Milyen kérdésekre adjon választ előszöris, s melyik döntése mivel járhat!

Legfontosabbnak azt a kérdést tartom, hogy lesznek-e emberek az univerzumában. Erre a kérdésre lehet ugyanis nemet is válaszolni, de számomra olyan idegen és érdektelen egy emberek nélküli univerzum, hogy nem is foglalkozom a „nem” válasz következményeivel, aki író így dönt, az kínlódjon maga!

Ha vannak emberek, akkor azonban máris komoly gondok merülnek fel. Mert jelenlegi tudásunk szerint az ember a Földön alakult ki. Hogy mi van itt a Földön, azt tudjuk, s ezzel az író nem kerülhet ellentétbe! Össze kell tehát békítenie a kitalációit a valósággal! Erre a következő lehetőségei vannak:

1. Az egész sztori a réges-régi múltban játszódik, annyi sok idővel ezelőtt, hogy a műveiben leírtak minden nyoma megsemmisült a mostani kor bekövetkeztéig. Tolkien ezt az utat követte. Ennek előnye: nem kell megmagyarázni hogy miként került az emberiség valami idegen bolygóra, hogy miért ugyanazok a növények és állatok mint a Földön, mert minden úgyis a Földön játszódik. Hátránya: a földrajzi adottságok behatárolják az írói szabadságát, például a kontinensek alakját nemigen változtathatja meg, vagy ha igen, akkor is ügyelnie kell a geológia által már felfedezett tényekre. Legfeljebb tehát néhány nagyobb szigetet találhat ki önhatalmúlag. Aztán, nem találhat ki olyan, nagy horderejű dolgot, aminek hatása napjainkig tovagyűrűzne. És ez igen kínos, mert ha az emberek mellé kitalál például valami más fajt az író ami neki nagyon rokonszenves, vagy akár az emberek közül valami ilyen népet, akkor tulajdonképpen meg kell gyilkolnia őket, mert meg kell magyaráznia, miért nem élnek már ezek manapság! Én nem szeretem az ilyen szellemi hasfelmetszést. Továbbá, elképzelhető, hogy az Olvasóban ez a fogás olyan érzéseket kelt, hogy nem nagyon veszi komolyan a művet, lelohasztja a lelkesedését ha megtudja hogy ez az egész irtó régen volt, mert minek is törődjön különösebben egy olyan történettel, ami nemcsak régen volt, de nincs is semmi kihatása a mostani időkre?! Ez az egész ugyebár nem számít!

2. Megteheti az író, hogy azt mondja: ez az egész a Földön játszódik ugyan, de a távoli jövőben. Ezesetben teheti hőseit a csillagok közé is, mert addigra az emberek felfedezhették az űrutazást. Sok sci-fi mű így tesz. Ezzel az a baj, hogy hiteltelen az egész, mert ugyan miként is tudhatja az író most, hogy mi lesz a távoli jövőben?! Továbbá, ez a módszer kevésbé alkalmas olyasféle sztorik megírására, amik kosztümösek, ahol tehát a kardnak s más szálfegyvereknek nagy a szerepük, az űrutazás korában ugyanis nem lehet nagy szerepe az efféléknek. E szempontból a Star Wars telitalálat, mert az egyszerűen modernizálta a kardokat is.

3. Hagyatkozhat az író vallásos magyarázatra is: ez az egész egy másik bolygón játszódik, de ott is emberek élnek, s hasonló növények és állatok mint nálunk, egyszerűen mert Isten oda is efféléket teremtett. Ezzel csak az a baj, hogy a legtöbb Olvasó nem annyira vallásos, hogy ezt elviselje.

4. Végül megteheti az író azt is, ami módszert én követtem: tudatosan szembeszáll azzal az állítással, hogy az emberi faj a Földön alakult ki! Ez alapvetően nem is olyan lehetetlen állítás mint első hallásra tűnik, ugyanis gyanúsan kevés ősemberlelet került elő eddig. Ekkor az író nyugodtan mondhatja hogy az emberiség bölcsője nem a Föld, őseink úgy jöttek ide máshonnan, hoztak magukkal anyabolygójukról mindenféle állatokat és növényeket is, itt valamiért elbarbárosodtak, ugyanakkor más emberek lehet hogy más bolygókra mentek, s ott azokon aztán akármilyen másik társadalmat is kialakíthattak. S oda is vittek, azokra a bolygókra, lovat, kutyát, búzát, más egyebeket, ez a magyarázata annak, hogy azon bolygókon is vannak „földi” növények és állatok. Ez aztán tényleg teljes írói szabadságot ad, annak minden előnyével, csupán a következőkre kell ügyelni:

- mindenekelőtt, ezesetben illik a sorozatba egy olyan művet is belevenni, ami a Föld benépesítéséről szól. (részemről e pont „kipipálva”, az én sorozatomban már kész van az erről szóló mű. A címe: „A kétlyukú férfi”).

- meg kell magyarázni, miért rajzott szét a világűrbe anyabolygójáról az emberiség (Ezt is megírtam, a mű címe: „Y”. Igen, egyetlen Y karakter).

- okvetlenül meg kell indokolni, hogy a Föld lakói miért barbárosodtak el annyira, hogy elfelejtették származásukat.

- ezesetben ha az író nem a Földön élő emberekről ír, akkor természetesen, mivel azok nem a Földről származtak arra a bolygóra, nem használhatja fel a Föld általunk ismert legendái, mítoszai, vallásai egyikét sem. Ez néha határozottan kellemetlen (ez a legkellemetlenebb e módszer megkötöttségei közül!), mert ha teszem azt egy másfajta műben az író leírja azt a szót hogy „kereszténység” vagy hogy „iszlám”, nem kell sokat magyarázgatnia, mert úgyis tudja az olvasó, ez mit jelent, egész csomó asszociáció merül fel e szavakkal kapcsolatban benne, de ha leírja hogy „karotány vallás” (ilyen vallás van az én univerzumomban), akkor erről az Olvasó még semmit nem tud, meg kell „tanítani” neki hogy e vallásnak mik a főbb hittételei, s az még hagyján hogy ehhez az író ki is kell találja részletesen e vallást, de ennek szabályait úgy kell óvatosan „beadagolnia” apránként az Olvasónak, hogy a történet közben izgalmas legyen, és ne unalmas vallásoktatás! S ez minden más néprajzi szokással is így van.

- ki kell találnia valami logikusnak tűnő magyarázatot az űrhajózásra.

Tegyük fel, e negyedik magyarázat mellett döntött az író. (Én magam ezt tartom a legreményteljesebbnek, legalábbis ebben van gyakorlatom, tapasztalatom). Ekkor kiválaszt valami bolygót amin vannak emberek, s itt játszódik majd ha nem is az összes műve, de jó sok. Ekkor kapásból úgy illik hogy döntsön, hogy amint ideértek az emberek, ők is elbarbárosodtak. Tudniillik ha nem dönt így az író, akkor nem írhat olyan történeteket, melyek ókori illetve középkori viszonyok közt játszódnak, s az nagy veszteség volna!

Ekkor tehát ki kell találnia valami magyarázatot, mi okozta az emberek elbarbárosodását. Kézenfekvő, hogy ennek oka valami nagy háború volt. Na igen, de ennek nyilván emléknyoma kellett maradjon a túlélőkben, mint a Nagy Pusztulás! Megvan tehát az első legenda! A Nagy Pusztulás, és az azelőtti aranykor, amikor az emberek ősei még az Égben éltek, onnan jöttek…

De lehet persze más magyarázata is az elbarbárosodásnak: például egy olyan járvány, amiben meghalt minden felnőtt, sőt a gyerekek közül is csak az 5 évesnél fiatalabbak maradtak életben... És elképzelhetőek más magyarázatok is. Vegye elő az író a fantáziáját!

A második amit el kell döntenie, hogy élnek-e az embereken kívül más idegen lények is, egyrészt a világmindenségben, másrészt azon a bolygón, amin történetei játszódnak. Ami a világmindenség egészét illeti, kár lenne úgy döntenie hogy nincsenek, mert miért is korlátozza írói lehetőségeit, különben is kiderülhet akármikor hogy igenis vannak! Ha ellenben úgy dönt hogy vannak, azzal semmit nem veszít, legfeljebb nem ír róluk. Ami az egy bolygón az emberekkel való együttélését illeti e lényeknek, ez azonban erősen megfontolandó! Itt ugyanis két lehetőség van: vagy ott éltek már az emberek jövetele előtt is, vagy az emberek után jöttek oda. Ha előbb is ott éltek, akkor el kell dönteni hogy az emberek miként is telepedhettek be a bolygóra, ami már lakott volt. Erre a következő variációk lehetségesek:

1. Legyőzték az őslakókat. Ekkor vagy mindet kiirtották, vagy csekély maradékuk alávetett helyzetben, például rabszolgasorban él.

2. Nem is tudnak az őslakók ottlétéről, például mert azok felsőbbrendűek, de valamiért beengedték oda az embereket, például felvették az emberi alakot, vagy a bolygó mélyére költöztek. Ilyesmit én is írtam már.

3. Az őslakók barátian fogadták az embereket, beengedték maguk közé őket. Ezt később lehet hogy megbánják…

Ha az idegen lények az emberek odaérkezése után érkeznek, tehát nem őslakók, akkor ugyanez a helyzet, csak fordítva.

Mindenesetre, amint idegen lényekről kezdünk írni, felvetődik a nehézség, miként is írjuk meg egy nem emberi faj kultúráját! Ez sokszorta nehezebb, mint emberi népről írni, mármint ha hihetően akarjuk megoldani a problémát. Minél inkább eltér a faj alakja az emberitől, annál nehezebb beleélni magunkat a gondolatvilágukba.

Egynél több nem emberi fajt egy bolygón lehetőleg ne szerepeltessünk! Tudniillik rögvest felmerül egy érdekes evolúciós ellenérv: nevezetesen az, hogy nem hiszem, hogy egy bolygón egyszerre több értelmes faj is kialakulhatott. Mert az egyik biztos gyorsabban fejlődik mint a másik, s amelyik előrébb jutott, a kevésbé eszeset holtbiztos hogy kiirtja! Hisz lám, itt a Földön is, az ember utáni legértelmesebbek a majmok és a delfinek, de ezek sem érnek a nyomunkba, s még így is a kiirtás veszélye fenyegeti őket!

Könnyedén elfogadom, kész vagyok erre, egy olyan világ létezését, ahol sokféle különböző fajú értelmes lény él, akár orkok, trollok, sőt még sellők is! Oké, legyen ilyen világ. De ez ugyebár nagyon más mint a mienk, tessék hát akkor az én hitetlen, ateista, materialista, sőt: „science-ista” agyamnak megmagyarázni „verisztikusan”, tehát hihe­tően hogy miként jött létre ez a világ, s ne csak azzal hogy emberi űrhajósok jöttek arra a bolygóra, s ezt a lény-kutyulmányt már eleve ott találták! Ezzel ugyanis csak az emberek ottlétét magyarázták meg!

Mellesleg: kézenfekvő egy teljesen hihető magyarázat, a génsebészet. Annak lehetőségeiben nem sokan kételkednek. Én sem. (Sőt, olyan regényem is van a sorozatomban, ami épp erről szól, egy ilyen bolygóról...)

Meg lehet tehát magyarázni a sokfajú világ létét, de akkor ennek is kell legyen múltja, továbbá, ez akkor is nehezebben kezelhető az író számára, mert rendkívül eltérő kultúrákból kell egyszerre sokat kitalálnia és kezelnie, ráadásul egymással párhuzamosan. Ez igen keveseknek megy jól! (Szerintem még Tolkien nem emberi lényei sincsenek igazán jól karakterizálva). Sokszorosan nehezebb kitalálni egy nem emberi, mint egy emberi népet! Hiába, az ember leginkább csak az emberek érzelmeit képes átélni, s így az embertől eltérő alakú értelmes lényei is mindig antropomorfak, ha nem is testileg, de gondolkozásilag. Akkor meg már olyan mindegy, lehetne akár az alakjuk is emberi!

Ha mégis kíváncsi valaki rá, miként kell tisztességesen karakterizálni egy nem emberi népet, akkor hozhatok példát rá (kettőt is) a saját munkásságomból, s olvassák el, hogy miként is fest egy manó és egy hork!

A továbbiakban mint legfontosabbakról, az emberek népeiről beszélek. Lássuk, miként is kell kitalálni valamilyen emberi népet!

Ehhez közreadok egy listát, miket kell kita­lál­ni/eldönteni velük kapcsolatban. Minél több kérdésre ad választ ezek közül az író, annál tisztességesebben van karakterizálva a népe.

 

1. Külalakkal kapcsolatos kérdések. Tehát: átlagos testmagasságuk, hajszínük, bajuszosak-szakállasak-e, általában a kinézetük, például miként vélekednek a tetoválásról, ékszerekről, milyen a ruházatuk, stb.

2. Technikai fejlettségük. Ez attól is függ, hogy milyen adottságú környéken élnek. Például sivatagi nomádoknak nehezen lehet atom­dezintegrátoruk. Kivéve ha kapták vagy lopták valakitől… de akkor e „kapást” vagy „lopást” le kell írni, legalább nagy vonalakban. Ez már persze a történelmükhöz tartozik...

3. Kereskedelmi kapcsolataik, általában a kapcsolataik más népekkel, jó vagy rossz viszony, háborúk, mit adnak el vagy cserélnek és miért, stb.

4. Nyelvük felépítése. Milyen hangokból áll, sok-e benne a kivétel, jellegzetes szólásaik, köszönéseik, esetleg mesterséges nyelvet beszélnek-e, a nyelv típusára nézve agglutináló, izoláló vagy flektáló‑e, stb.

5. Van-e írásuk, s ha igen, milyen, betű- vagy szótagírás-e, esetleg hieroglífikus! Sok-e benne a helyesírási szabály! Melegen ajánlom hogy minden egyes népnek amelynek betűírása van, tervezze meg az ABC-jét az író! Sokszor jól jön, feldobja a művet, ha az eredeti írással írt feliratot szerkeszt be a regénybe az író, például valami rejtekajtó felirataként. Amit a hős vagy el tud olvasni, vagy nem… Természetesen nem kell annyi ahány nép van, mert egy ABC-t több nép is használhat.

6. Történelmük. Nagy hőseik. Győzelmeik, kudarcaik, szabadságharcaik. Uralkodóik kronológiája. Ha demokráciában élnek, mikor és hogyan tértek át a parlamentarizmusra?

7. Államformájuk. Itt nagyjából a következők közül lehet választani: ősközösség, tehát valami törzsfő uralma, mely nagyrészt a nyers erőre épül, feudalizmus, kapitalizmus, városállam, rabszolgatartó társadalom, valamiféle kasztrendszer, a „legokosabbak uralma”, szolidarizmus (ezt én találtam ki), fallokrácia (ezt is én találtam ki). Aki tud mást is, szóljon, roppant érdeklődéssel beszélgetek el róla!

8. Családi viszonyaik, különös tekintettel a szexuális szokásokra és a nők helyzetére. Ez azért fontos, mert minden műben központi szerepet kap az efféle jellegű téma. Tehát: a nő és a férfi egyenjogú-e vagy „macsóizmus” van, tehát hímuralom, vagy épp nőuralom, többnejűség vagy többférjűség, létezik-e az az érzés náluk hogy szerelem, ha létezik, akkor magasztalják-e vagy perverziónak tartják, van-e olyan náluk hogy család vagy lehet bárki bárkivel, mi az urát megcsaló nő büntetése (vagy épp a nejét megcsaló férfié), hogyan megy a leánykérés (például leányrablással), szabad-e egyáltalán a törzsön kívülről házasodni, vagy épp netán az a tilos hogy törzsön belülről házasodjanak, szégyen-e a meztelenség, hány éves kortól nő a nő, és férfi a férfi, van-e férfivá (vagy épp nővé) avatási szertartás?! Mi a helyzet a prostitúcióval?! Megvetik-e a kurvákat, vagy épp tisztelik őket mint művelt hetérákat?! Mi a helyzet a homoszexualitással, tilos-e, esetleg magasabb rendűnek tekintik mint a heteroszexualitást, vagy nem törődnek vele?! Mennyire becsülik (vagy épp megvetik) a szüzességet?

9. Hétköznapi szokásaik. Köszönéseik, udvariassági szokásaik, az-e az udvarias viselkedés ha gyorsan a tárgyra térnek, vagy ha előtte órákig udvariaskodnak, jó néhány közmondást is ki kell találni, s minden egyéb. Jó néhány különleges ünnepet is illik kitalálni.

10. Vallási szokásaik. Nagyon fontos! Ha nincs vallásuk mert materialisták, akkor is fontos hogy miként vélekednek más népek vallásairól, s ők miért nem vallásosak. Jó ha az író megalkotja a teljes egyházi hierarchiát ha van egyház és nemcsak sámánizmus. Kell az istenek listája a funkcióikkal, templomaik tipikus felépítése, alaprajza, mekkora a papok hatalma, egyházi vagy világi-e az állam, a hivatalos egyháztól eltérő szekták listája és szokásaik, van-e emberáldozat, ha igen, miként zajlik le, a fontosabb egyházi ünnepek, milyen egy temetési szertartás, esetleg a születési is, ezzel kapcsolatban milyen a névadási szokás és ünnepség, milyen az esküvő, érvényes-e az egybekelés egyházi áldás nélkül, milyen a papok viselete és viselkedése. Mit tartanak a papok: miként alakult ki a vallásuk, és mi a valódi igazság ezzel kapcsolatban?! Általában milyen a papság helyzete a társadalomban?! Mit tudnak a papok amit mások nem, tehát a papság titkai (mérgek, titkos alagutak, elrejtett kincsek, esetleg van néhány működő gépük a Nagy Pusztulás előtti időkből).

11. Iskolarendszer. Ki járhat iskolába, ki nem, ingyenes-e vagy sem, mit tanulnak ott, a nők is tanulhatnak-e?

12. Mértékegységeik. Naptáruk. Időszámításuk. Számrendszerük. Pénzük neve és értéke. A legnagyobb jóindulattal ajánlom, hogy csináljon az író egy táblázatot, melyben szerepel, hogy az illető nép pénzének tegyük fel „bigyó” a neve, és benne szerepel hogy egy teve mondjuk ezer bigyó, egy jó kard kétszáz bigyó, egy csinos, szűz rabszolganő háromezer bigyó, s ekkor mindig tudja majd hogy eszerint egy rabszolganő általában megkapható három tevéért, s ha előtte e táblázat, akkor nem lesz az hogy a regénye elején még olyasmit ír hogy a fiatalember elcserélte a lányt a kardjáért, de a regény végére már tízezer bigyóért sem kapta meg a másik leányt! Kínos, ha a regény végére így inflálódik a pénz, vagy akár ha deflálódik! Kerüljük a következetlenségeket!

13. Lakáskörülményeik. Tisztasági kultúrájuk. Például tisztaság­mániá­sok-e, vagy nem zavarja őket a fejtetűk légiója sem. Van-e náluk fürdőkultúra, szauna, híresek-e a masszőrjeik, stb.

14. Művészetük. Például híresek-e a mesemondóik, énekeseik, stb. Dalaikban a gyors vagy a lágy dallamokat kedvelik-e. Milyenek a hangszereik?

15. Fegyvereik. Ez könnyen belátható hogy milyen fontos pont! Van-e önvédelmi stílusuk, kedvelik-e a párbajt? Viselhetnek-e a nők is fegyvert? Van-e náluk rituális öngyilkosság, s ha igen, hogyan zajlik, s mikor illik elkövetni?

16. Erkölcsiségük. Igazmondóak-e? Van-e náluk olyan, hogy vendégbarátság? Bűn-e idegentől lopni? Egyáltalán, embernek tartják-e azt, aki nem az ő népükbe való? Netán aki más népből való az a szemükben annyira nem számít embernek hogy csak „hosszú disznó”-nak nevezik és meg is eszik, mert emberevőek? Milyen az igazságszolgáltatási rendszer? Van-e vérbosszú? Betartják-e az ígéreteiket? Véleményük szerint milyen esetekben jogos a fizikai erőszak, akár egyénileg, akár háború formájában?

16. Miként megy náluk egy háború? A nagy, nyílt csatákat kedvelik-e, vagy a partizánharcmodort?

17. Kedvenc játékaik, szórakozásaik. Sportjaik. Szeretnek-e fogadásokat kötni?

18. Fontosabb szereplők, főleg királyok családfái, rokoni kapcsolatai.

19. Keresztreferencia-lista, azaz ők miként vélekednek más népekről, és más népek őróluk.

 

A fentieken kívül természetesen még sok mindent ki lehet találni. Ami ajánlatos is. Egy nép karakterizálását egyszerűen nem lehet túlzásba vinni! Lehet hogy elszörnyesztő lesz amit most mondok, de a fentieket csak a legminimálisabb követelménynek tartom egy nép karakterizálásában!

Nagyon fontos kérdés azonban, hogy a nép tud‑e varázsolni, vagy legalábbis közülük némelyek, például papok vagy sámánok. Ez természetesen azzal függ össze, hogy beengedi-e az író a mágiát a világába.

Ez döntő, fundamentális és nagyon mélyreható kérdés, amit igen alaposan ki kell boncolni, mert roppantul szerteágazó következményei vannak akár az igen, akár a nem válasznak!

Mindenekelőtt azonban tisztázzuk, mit is értek itt mágia alatt. E szót most rendkívül széleskörűen fogom használni, ugyanis e szó alatt értek abszolúte mindent, ami bármiféle értelemben is csodásnak nevezhető. Azalatt pedig hogy „csodás”, ugyanazt értem hogy „misztikus”, tehát azt, hogy „nem természettudományos”. Tehát az hogy „beengedi-e az író a világába a mágiát”, azt jelenti hogy szerepeltetni szándékozik-e abban olyasmiket hogy varázslás, varázslók; pszí-energiák: telekinézis, telepátia, működő jövendőmondás; igazi, létező istenek; kísértetek; szellemek; zombik; s más hasonlók. Olyan világra amibe mindez „be van engedve”, példa a Mysterious Universe sorozat, de akár a Star Wars is, az abban szereplő „Erő” ugyanis könnyen beláthatóan nem más mint valamiféle pszí-ener­giának is nevezhető misztikus valami, s eképp a Jedi-lovagok tulajdonképpen nem mások mint varázslók. Különben az én saját világomba, a Poliverzum legendakörbe is beengedtem a mágiát, bár én jóval alaposabban kidolgoztam ezt mint a Star Wars, mert teremtettem hozzá egy komplett filozófiai-etikai rendszert is. A „mágia beengedése” alatt nem azt értem hogy szerepeltet-e az író olyan személyt akiről azt állítják hogy tud varázsolni, hanem hogy az illető személy ténylegesen tud is varázsolni, nemcsak mondják róla! Tehát nem varázslással szélhámoskodó, kóklerkedő csalókról, vagy önmagukat annak hívő fél- vagy teljesen őrült alakokról van szó, hanem ténylegesen misztikus hatalommal rendelkező valakikről!

Na már most, a mágia szerepeltetésének vannak előnyei és hátrányai. Legnagyobb előnye az érdekesség. Nyilvánvaló hogy egy olyan világ amiben van efféle, változatosabb mint amiben nincs, nagyobb írói szabadságot nyújt, s érdekesebb helyzetekre, konfliktusokra nyújt lehetőséget, még akár több humorra is. A hátránya azonban egyrészt épp az írói szabadság mértéktelen megnövekedése! Ez arra csábíthatja az írót, hogy visszaéljen vele, gátlás nélkül összehordjon, papírra okádjon mindent, mert hát azt lehet, hiszen mágiával minden megmagyarázható! Ez pedig egyszerűen nem megengedhető, mert rontja a hitelességet. Hogy miért fontos a hitelesség? Hát mert az olvasó akkor szórakozik, ha beleéli magát a műbe, márpedig ez nem lehetséges ha állandóan kételkedik, mert ökörségnek tartja az ott leírtakat.

Na és itt a másik probléma: minden mágikus eszköz használata a hitelesség csökkenésének veszélyével jár, mert hiszen a legtöbb olvasó eleve szkeptikus a mágia létével kapcsolatban! Amikor tehát az író beengedi a mágiát, akkor igen alaposan meg kell magyaráznia, hogy miért is lehetséges a mágia, s ha egyszer lehetséges, akkor miért nem tapasztaljuk a létét manapság mégsem! Erre a kérdésre ­__OKVETLENÜL__ választ kell adjon a mesevilágot teremtő író, ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni!

Erre nagyjából a következő magyarázatok lehetségesek:

1. A mágia lehetséges úgy általában, de valamiért épp a Földön mégsem.

2. A mágia lehetséges, de az emberi faj úgy általában képtelen erre, csak más értelmes lények lehetnek varázslók. (Ez a legtöbb olvasónak nem fog tetszeni, mert miért is legyen az ember alsóbbrendűnek kinevezve).

3. A mágia művelésének helyes módjára az emberiség egyszerűen még nem jött rá.

4. A mágia olyan, hogy csak az egészen kivételesen jó emberek képesek rá. (Vagy ellenkezőleg: csak a leggonoszabbak. Vagy épp mindkét szélsőség: a leggonoszabbak is és a legjobbak is).

5. Varázslók léteznek, de csak talán minden milliárdodik ember alkalmas varázslónak, mert erre születni kell, s ezek titkolják a tudományukat. (Én ezt az utat követtem). Ekkor persze meg kell indokolni, mi az oka a titkolódzásuknak!

Ha eldöntöttük hogy lesz mágia, rögvest úgy kell tekintenünk a varázslók csoportjára, mint egy különleges népre, s máris meg kell velük kapcsolatban is terveznünk mindazt, amiről fentebb, a népek karakterizálásakor szóltam! Ha a varázslóknak több, egymástól független csoportja is van, akkor mindegyik csoportot megfelelően karakterizálni kell, s a legszőrszálhasogatóbb részletességgel definiálni e csoportok egymáshoz való viszonyrendszerét. De ez még nem minden, mert meg kell terveznünk a mágia szabályait is! Itt például a következőkre gondolok:

1. Létezik-e minden varázslásnak ellenvarázslata?

2. Megoldható-e elvileg, kellő tudás birtokában minden mágiával?

3. A varázslóságot szorgalmasan tanulni kell, vagy az csak úgy jön-e magától?

4. Akiben van kellő mágikus érzék, az okvetlenül rájön-e hogy ő varázsló, vagy ezt meg kell mondani neki, esetleg „fel kell ébreszteni” benne ezt a képességet?

5. Elvileg bárki lehet-e varázsló?

6. A varázslók különböző képességűek-e?

7. Kellenek-e különleges tárgyak a varázsláshoz, vagy az csak az ember belsejéből fakad?

8. A mágikus erőt át lehet-e adni másnak?

9. Egyáltalán, a Világ melyik tulajdonsága teszi lehetővé a mágiát?

10. A varázslói képesség öröklődik-e? Ha igen, milyen szabályok szerint? (Például varázsló csak varázsló gyermeke lehet, de egy varázsló nem minden gyereke lesz varázsló okvetlenül).

11. A varázslói képesség csak úgy születik az emberrel, vagy később is meg lehet szerezni, vagy esetleg valami isten adja az embernek, ha akarja?

12. Mi a szerepe a varázslás során a varázsigéknek és kézmozdulatoknak? Mert lehet az is hogy semmi!

13. El lehet-e veszíteni a varázslói képességet?

14. Minden varázsló jó-e, vagy vannak jó és rossz varázslók? Ha vannak jók is és rosszak is, akkor a jók miért nem jók annyira, hogy igyekezzenek legyőzni mielőbb az összes rosszat? Ha minden varázsló jó, akkor miért nem igyekeznek minden módon, nagy hatalmukat latba vetve az emberiség nem-varázsló tömegeinek boldogítására?!

15. A varázslás fogyasztja-e a varázsló erejét, energiáját, életerejét, stb.

16. A varázslás kapcsolata a mesevilágban szereplő vallásokkal és mitológiákkal.

17. Örökéletűek-e a varázslók?!

18. Ha vannak igazi istenek, akkor van-e túlvilág vagy épp lélekvándorlás?

19. Meg lehet-e átkozni valakit sikeresen, és miként működik az átok?

És ez még csak szerény szemezgetés a problémák halmazából! Hiába, a mágia bonyolult dolog! Nagyon meg kell fontolni hogy szerepeltessük-e! És akkor még nem beszéltem arról, hogy mi lesz ha az író létező isteneket is szerepeltet! Mert akkor gondolni kell rá hogy miként születik egy isten, miként hal meg, miként keresztezhetik egymás akaratát, sőt, miként kereszteződhetnek egymással, tehát szaporodhatnak-e és ha igen akkor miként, miként lehet velük szövetségre lépni, mi különbözteti meg az isteneket a varázslóktól vagy a jó illetve rossz szellemektől-démonoktól, mit tud egy isten végrehajtani, stb. Igen, a mágia nagyon megszínesíti a világot, de már annyira, hogy az író a számtalan lehetőség közt könnyedén elvész, tehát húznia kell e lehetőségekből, tudatos önkontrollt kell alkalmaznia, hogy csak azokat a lehetőségeket hagyja meg, amiket valamiféle logikus rendszerbe tud besorolni!

A következő téma amit alaposan ki kell részleteznünk, majdnem ugyanolyan „húzós” mint a mágia kérdése. Ez pedig az, hogy szerepelhet-e az író műveiben időutazás!

Ennek is nyilvánvalóak az előnyei: időutazás által számos érdekes eseményt lehet leírni, ez megszínesíti az írói univerzumot. Főbb előnyei a következők:

1., Eképp lehet írni olyasmit, hogy miként látja egy modern ember a múltat. Ez már félig-meddig „szofi” típusú alkotás is lesz, social-fiction, társadalmi fantasztikum, hiszen egy modern ember eléggé más társadalomból érkezett mint ami a múltban van, s a két társadalom értékrendje okvetlenül összeütközik, itt a lehetőség a remek konfliktusra! Ha a múltban a hős időutas megment valakit, célszerűen egy szegény de nagyon csinos lányt, aki esetleg ott valamiért ki is van közösítve, máris eljátszhatja a megmentő isten szerepét is, mert ha elhozza a lányt a jövőbe, remek életet biztosít neki! Egyben így azt is meg lehet írni, miként látja a mai kort a múltból jött ember, ez is igen hálás téma, s tele van a szatíra lehetőségével!

2., Ennél is nagyobb előny, hogy ha van időutazás, akkor a múlt nem végleges az írói univerzumban! Ez egyszerre jelent két dolgot, s mindkettő igen hasznos az írónak: Egyrészt, ha netán „kinyír” valamely szereplőt egy regényben, s később felháborodott olvasói levelek érkeznek hozzá, hogy milyen disznóságot művelt, mert ők szerették azt a szereplőt, vagy ha netán maga az író jön rá, hogy hoppá, kár volt elpusztítani a pasast, akkor nyugodtan operálhat azzal a lehetőséggel, hogy az illető nem is halt meg, mert hiába hogy a korábbi regényben már akár el is temették, de – tegyük fel – időben odaérkezett valami időutas, s az mondjuk kicserélte a hullát egy megkülönböztethetetlen műanyag utánzatra, az igazit pedig magával vitte a jövőbe, s ott feltámasztották/meggyógyították! Vagy épp később kiszedte a sírból, s akkor vitte magával, s hála a Jövő fejlett ismereteinek, még életre lehetett kelteni!

Másrészt, még nagyobb előny, hogy épp mert a múlt eképp nem végleges, így lehetőség van tényleg bárkinek a megmentésére, hasonlóképp ahogy az imént leírtam, s így egy speciális értelemben megteremtheti az író a túlvilágot, mert ugyan mi akadálya van hogy kijelentse: valamikor a jövőben létrejön egy szervezet, mely időutazás által gyűjtögeti a múlt kiemelkedő személyeit, a jövőbe víve őket, tehát a történészek csak hiszik azt, hogy ezek meghaltak! Ez annyiból tetszik majd az olvasóknak, hogy fokozza a hepiend érzését a művekben, hiszen így tényleg van jutalma az erényes életnek! Továbbá, ez megmagyarázhatja a múlt számos csodáját: nem angyal szállt az égő máglya fölé, elragadni a megégetésre kikötözött szüzet, hanem egy időutas mentette meg, nem isten ragadta magával a prófétát hanem egy időutas, és így tovább!

Az időutazás hátránya tulajdonképpen csak egyetlenegy, de az nagy: hihetetlen/hiteltelen! Teli van paradoxonokkal! Gondoljunk csak a legtipikusabbra: Visszautazom tegnapra, s lelövöm magamat. De akkor meghalok, s ma nem utazhatom vissza hogy lelőjem magamat. Tehát nem lövöm le magamat. Tehát tegnap még élek. Tehát ma is élek. Tehát visszautazhatom hogy lelőjem magamat. Tehát tegnap meghalok. Tehát ma már nem élek... És így tovább!

E paradoxont fel kell oldani az időutazást tartalmazó művekben. Erre nagyjából a következő módszerek kínálkoznak:

  1. Időutazni bár lehetséges, de a történelmet nem lehet megváltoztatni, pontosabban, a történelem amit ismerünk azért olyan, amilyen, mert eleve beleépült minden időutazás! Tehát csak olyan változtatások lehetségesek a múltban, amik nem változtatják meg a jelen általunk ismert állapotát, beleértve a jelen állapotába azt az információt is, amit jelenleg a múltról tudunk. Én ezt az utat követtem.

  2. A múltba utazó olyan távol kerül minden a jelenben ismert esemény forrásától, hogy nem tud ezekbe beleavatkozni: nem érne oda időben. Ezzel csak az a baj, hogy akkor mi értelme van a múltba utazni?!

  3. A múltat tetszés szerint meg lehet változtatni, de azon az áron, hogy a múltba érkezés pillanatától számítva az „idővonal” elágazik, az időutas tehát egy másik időágról érkezett, mint amit a cselekedeteivel létrehoz. Ezzel meg az a baj hogy nagyon hihetetlen, és rémesen bonyolultnak tünteti fel a téridőt. Ennek ráadásul két alesete van: amikor az időutas visszautazik a saját idejébe, akkor a saját elhagyott jelenébe (jövőjébe) érkezik-e, vagy abba, amit megváltoztatott, tehát az új időágéba! Vagy esetleg nem is lehetséges visszautaznia! (No, ez már egy harmadik aleset).

 

Mindezt ki kell dolgozni az jövőbe utazásra is, de ezt most nem részletezem, csak jelzem, hogy az írónak ezzel a kérdéskörrel is foglalkoznia kell természetesen! Legegyszerűbb ha kijelenti, hogy időutazás márpedig nincs és kész. Ha a varázslást beengedte a világába, akkor az időutazás nélkül is épp elég érdekes lesz, és bőven lesz mivel kínlódnia időparadoxonok nélkül is!

Az eddigiekből kiviláglik, hogy az író legfontosabb feladata a népeinek-társadalmainak kitalálása. Hogy is fogjon ehhez hozzá? S itt nem arra gondolok hogy miket találjon ki, például nyelvet, köszönésmódokat, stb, mert ezt korábban már részleteztem. Most arra gondolok, hogyan, mi módon találja ezeket ki, azaz, miként szerezze meg ezekhez a Nagy Ötletet!

Kezdjük a könnyebbik módszerrel. Tegyük fel, Író Úrnak van már egy kitalált társadalma, ami ráadásul eléggé érdekes is, netán különleges is, meglehetősen eltérő szokásokkal rendelkezik mint a mi mostani világunk társadalmai. Úgy gondolja, kéne emellé még egy másik társadalom, de természetesen ezekétől eltérő szokásokkal, mert milyen jó is lenne ha azután leírhatná ezek valamiféle konfliktusait!

Nos, erre legalább két jó módszer kínálkozik. Egyik az Ellentét, másik a Túlzásbavitel módszere. Ahelyett hogy szájbarágósan magyarázni kezdeném hogy ezek mit jelentenek, álljon itt egy rövid példa, egy kis táblázat arról, miként csináltam én egyik népemből, a csiszí nevűből két másikat is, a tutukat és a pajániakat! A tutukat a Túlzásbavitel, a pajániakat az Ellentét módszerével alkottam. A táblázat áttekintésével mindenki megérti majd, mire gondolok.

 

csiszí

paján

tutu

Módszer:

Ellentét

Túlzásbavitel

nőuralom

férfiuralom

a legokosabbak uralma

nem használnak pénzt

a pénznek nagy a jelentősége

nem használnak pénzt

tisztaságszere­tőek

a férfiak nem sokat törődnek a kosszal

tisztaságmá­niások

kockázatkerü­lők

kegyetlenek, vadak

rém gyávák: egy egér látványától már elájulnak

társadalmuk az összefogásra épül

mindenki önmagáért küzd

társadalmuk összefogásra épül

nincs bűnözés

a legtöbb általunk bűnnek tartott cselekmény, például lopás, rablás megbecsült egyéni kezdeménye­zésnek számít

nincs bűnözés

megvetik a barbárokat, de aki igényli, azt befogadják

megölnek mindenkit aki nem paján

megvetik a nem tutukat, de nem is fogadják be őket

a férfiak nem kerülhetnek hatalmi pozícióba

a nőket nem is tartják embernek, azoknak semmi joguk

aki okosabb, annak több a joga

a férfiakat nem ölik meg

a nőket szülőképes koruk lezárultával nyilvánosság előtt halálra kínozzák

megoldott az örök élet

mindig őszinték

a hazugság és becsapás megbecsült egyéni kezdeményezés

őszinték, ha éle­tüket veszély nem fenyegeti

nem párbajoznak

aki nem vállalja a párbajt, azt megvetik, kiközösítik

aki hősködik, azt barbárnak tartják és kiközösítik

fejlett a tudományuk

fejletlen, középkori a „tudományuk”

a tutuk a Galaxis vezető szuperhatalma

nagyra becsülik a tudományt

megvetik az okoskodást, mindent ami nem erő és ügyesség

csak a tudományt becsülik

óvatosan alakítgatják a genetikájukat, eltüntetik például a szeméremszőr­zetet és megszüntetik a havivérzést

nem alakítgatják magukat, legfeljebb tetoválással

szélsőségesen átalakítják magukat: szőrtelenek, fogatlanok, körömtelenek, nagyfejűek

 

Na és mi van akkor, ha az írónak nincs még olyan társadalma, amit e két módszer segítségével megsokasíthat? Például ha élete első társadalmát kell kitalálnia?!

Akkor nincs más hátra, s ha épp nem ugrik be neki egy ihletett pillanatban valami lángeszű ötlet, akkor a mostani társadalmakból, a földiekből kell kiindulnia. Ez nem is nehéz! Elég csak kinyitott fülekkel figyelni a mai problémákra, hogy például milyen kérdések foglalkoztatják az embereket. Kiválaszt egy ilyen témát, s ezzel kapcsolatos véleményt és így szól: —Tegyük fel, ez a vélemény uralomra jut! Milyen lesz akkor a társadalom?! Adunk is mindjárt konkrét példát!

Vegyük alapul a magzatelhajtást, ez a kérdéskör véres indulatokat vált ki nemegyszer az Egyesült Államokban. Tegyük fel, hogy uralomra jut az a nézet, hogy MINDEN magzatnak meg kell születni! De a Föld felszíne véges, az élelemforrások úgyszintén. A következmények nem túl rózsásak! Na de hogy kiélezzük a példát, szűkítsük le a rendelkezésre álló helyet és élelmiszerkészletet: ne egy egész bolygóval kapcsolatban gondoljunk erre, legyen a különleges társadalom mindössze egy jókora űrhajó területére beszorítva! Mondjuk az űrhajóból nem tudnak kijönni, mert azt katasztrófa éri, az élelemforrások nem merülnek ki mégsem, mert a halottakat és az ürüléket a gépeik újrafeldolgozzák... de mindenki megszületik, nincs fogamzásgátlás, nincs abortusz, ki nem mehetnek, egyre többen lesznek... milyen lesz ekkor a társadalom, milyen szokások lesznek egy ilyen helyen?! Ez nem is légből kapott példa olyan értelemben hogy ezt meg is írtam, s merem állítani hogy remek regény lett belőle! Címe: A földrengések szigete.

Vagy ott az arab világ, ahol a nőknek nem sok joguk van. Nosza, találjunk ki egy nőuralmú társadalmat! Így alkottam meg a csiszíket. Ha már van nőuralmú társadalom, ahol azért kedvesen bánnak a férfiakkal, akkor lehet ezt túlzásba vinni úgy, hogy nem bánnak kedvesen a férfiakkal: így jöttek létre nálam a vendák. Ha a csiszík minden tulajdonságát túlzásba viszem, ott vannak a tutuk. Ha ellentétüket alkotom meg, létrejönnek a pajánok. Ki lehet aztán találni olyan nőuralmú társadalmat is, ahol a nők azért urak, mert eleve sokkal kevesebb férfi születik: ilyen nálam a luti nép. Aztán el lehet fantaziálni azon is, mi volna, ha az emberek kissé olyanok lennének – nem külsőre hanem szokásaikban – mint a hangyák vagy méhek! Tehát mi volna, ha nálunk is a férfiak csak haploid kromoszómaszerelvényűek lennének mint a herék a méheknél?! S emiatt természetesen alig volna köztünk nő, mint ahogy a méheknél is csak egyetlen anya van?! Nosza, alkossunk egy ilyen társadalmat is! Így jöttek létre nálam a manók. No és ha a férfiakat nálunk csak évente egy rövid időszakra, mondjuk egyetlen hónapig érdekelné a párzás, mint ahogy az most a szarvasoknál van?! Nosza, máris meg lehet alkotni ennek megfelelően a horkok társadalmát! És ha olyan bolygón vannak, ahol olyan bőségben van az arany mint itt a homok, akkor mivel fizetnek, mi a pénz anyaga? Talán mágnesvas? A mágnes végtére eléggé titokzatos anyag, távolra ható ereje van... és ha eleinte arannyal fizettek, de később rábukkantak egy aranyban ennyire gazdag földrészre, miként alakul át a társadalmuk?! Mindezen ötletek mindegyikét meg is írtam már eddigre egy-egy regényben. Némelyiket több műben is.

Más alternatívák a férfi-nő kapcsolatra: a férfiak nem értelmes lények, csak néhány centiméter nagyságúak, és a nők hüvelyében élnek (röcepik); vagy a férfiak akkorák mint most, de nem értelmes lények, mert kiskoruktól állatokkal neveltetik fel őket (mau nép); csak férfiak élnek nők nélkül, és az apagéppel szaporodnak, ők a buzulmánok, A kétlyukú férfi című kisregényemben...

Mindemellé az író természetesen akárhány hagyományos társadalmat is felvonultathat a műveiben, melyeket a ma létező vagy a történelemből ismert népekről mintázhat. És még ezeknél is alkalmazhatja a Túlzásbavitel módszerét: például mi van ha egy primitív törzsnél a fűlbevalóviselés úgy eltorzult, hogy a füleket méteresre nyújtják, természetesen a nőkön, mert mindig a nők szenvednek, de ezenfelül ilyen hosszúra nyújtják a nők szeméremajkait is? (Ezt is megírtam, az „Az Úszó Sziget” című regényemben).

Más dolgokat is ki lehet találni. A szemét-ügy a Földünkön nagy probléma. Mi van ha valahol a szemetet akkora kincsnek tartják hogy még ide is jönnek hozzánk érte? Vagy ha mi visszük el valami ókori társadalomba, ahol isteni ajándékként örülnek az üres cukroszacskóknak és műanyagpalackoknak is?! Mert minden érték relatív... De annyira, hogy mi van ha valahol a nyomorékság a férfiember legfőbb dísze?! Mert ezt is meg lehet logikusan indokolni, de hogy miként, azt a fantáziátokra bízom... Nekem mindenesetre sikerült!

Én mindezt megírtam már, mindet amit fentebb felsoroltam, de megírhatja ezeket más író is, mert biztos nem ugyanúgy írja majd meg mint én. Mindenesetre látható e példákból hogy mi a jó író legfőbb erénye: képes megszokott dolgokat egészen különleges, új szemszögből észrevenni!

Tegyük fel tehát, hogy megvannak a társadalmak. Hogyan is hozzák ezek létre a hősöket?! Vesézzük most ki ezt a részét a dolognak, elvégre ez nagyon fontos, mert többnyire hősökről írunk!

A hősök többfélék lehetnek, és most nem arra a hagyományos felosztásra gondolok hogy „pozitív” és hogy „negatív” hősök, hanem egy sokkal alapvetőbbre. A hősök ugyanis egy társadalom kerete által a következőképp határozódnak meg:

  1. A hős a társadalmon belül akar elérni valamit, például pozíciót (mondjuk király akar lenni), vagy valami anyagi-szellemi „javat”, tehát meg akar szerezni valami titkos tudást, vagy nagy kincset, de ide tartozik az is, ha valakit férjnek vagy feleségnek szerezne meg.

  2. A hős valamely másik társadalommal kapcsolatban akar elérni valamit, például onnan akar feleséget szerezni, esetleg az a célja hogy oda befogadják, vagy ki akar ott valamit kémlelni.

  3. A hős saját társadalma valamilyen tulajdonsága ellen lázad, illetve azt megváltoztatni akarja.

 

Látható, hogy a hőst a cselekvése határozza meg, a hős azért hős, mert cselekszik! A fenti három szempont természetesen nem zárja ki egymást, akár mindezt egyszerre is akarhatja valamely hős. Például ha kifejezetten azért akar király lenni, hogy azután hatalma által megváltoztasson valami neki nem tetsző társadalmi szokást, mondjuk eltörölni óhajtja a rabszolgaságot.

Akarhatja tehát mindezt egyszerre, de az csak a bonyolultabb regényekre jellemző. Többnyire ugyanis e hármas felosztás nagyon jó nekünk íróknak, mert bizonyos főbb jellemösvényeket jelölnek ki a hősöknél, vagyis inkább „akciótervet”. Mert ha egy hős a saját társadalmán belül akar valamit elérni, akkor nem jellemző hogy lázadna, hogy felborítaná a meglevő viszonyokat. Ekkor általában törvénytisztelő jellemű, még ha néha ügyeskedik is. Ez nem zárja ki hogy akár akcióhős is legyen, verekedhet néha, még ölhet is, ekkor azonban az ellenfelei-ellenségei vannak gazembereknek, rosszfiúknak bemutatva. Az ilyen hős gyakran épp a társadalom tartópilléreinek elszánt, „hős” védelmezője! Efféle hősökre lehet példa a Superman, vagy Bobby a Dallas-sorozatból, vagy akármelyik találékony detektívfelügyelő a krimikből.

A második típusú hősök sem akarják saját társadalmukat megváltoztatni, többnyire még a másik társadalmat sem, ám tevékenységi körük mégis a másik társadalomra összpontosul. Ilyen hősökre példa a 007-es ügynök, majdnem minden hős amit Sylvester Stallone játszott, általában a kémtörténetek hősei, sok űroperett is.

Az első két típusú hős értékrendje tehát nagyrészt azonos a társadalma értékrendjével, felépíthető az abban szokásos típusjellemekből. A harmadik fajta hős a „lázadó” hős.

A lázadó hőst jellemzi az a valami, ami ellen ő lázad. Ez többnyire a társadalma valamely szokása, törvénye. Például neki nem tetszik, hogy a társadalmában semmi joga a nőknek, s ezellen lázad. Ez persze érdekesebb, ha ő maga, a hős is nő... Vagy, ő a hős nem hisz a boszorkányok létezésében, emiatt természetesen nem tetszik neki, hogy sok embert megégetnek a papok boszorkányváddal, s ezellen lázad. De sok más példát is fel lehetne még sorolni...

No már most, ha megvan az, mi ellen lázad a hős, akkor az írónak meg kell indokolnia, miért lázad a hős épp az ellen. Például az utoljára említett esetben, amikor is a hős a boszorkányégetés ellen lázad, az a magyarázat erre, hogy mert nem hisz a boszorkányokban. De ezt még ki is lehet részletezni, mert ugye, miért nem hisz a boszorkányok létezésében? Kézenfekvő magyarázat erre az, hogy azért, mert ő, a hős nagyon okos, plusz nem vallásos. S ez már elég alaposan ki is jelöli hősünk jellemösvényét: ő egy értelmes, felvilágosult ember egy elmaradott, középkori társadalomban. Nyilvánvaló, hogy jelleme meghatározza a cselekvéseit: egészen más dolgokat fog cselekedni ő, mint amit egy buta, vallásos ember tenne a helyében!

Hozzászólások

Tisztában vagyok vele, hogy ha valami, hát EZ a blogbejegyzésem TÉNYLEG és igazán hosszú! Felesleges ezt emlegetnie bárkinek is. TUDOM. De ha több részre bontom, megkapom hogy floodolok, ugye...

Akit nem érdekel az irodalom, az íráselmélet, esztétika, stb, az egyszerűen ne olvassa el, csakis ezt javasolhatom. Mert tisztában vagyok azzal is, ez olyan marginális téma ami valóban nem mindenkit érdekel. De mert hátha van itt akit mégis, gondoltam közzéteszem. Manapság mintha divathóbort lenne az írás, hátha segít valakinek jobb műveket alkotni...

Obsessed commandline-maniac.

egy online bash shellel megszámoltattam a szavakat, ha minden igaz, akkor 10320

ezek szerint ez egy kisregény, vagy egy regény önálló fejezete, amiben X értekezik az írásról...?

 

írhatnál regényt (monodrámát) saját magadról...

Röhögni fogsz: valóban, ez egy önálló fejezet! És valóban egy olyan mű fejezete, ami magamról szól. A „regényes” önéletrajzomról van szó. Már elkészült, most fordítom angolra. Ja, nem úgy regényes hogy hazudnék benne, csak úgy, hogy a stílusa nem az ami egy álláskereséshez beadott önéletrajzban szokásos meg minden...

Emlékeztek arra a blogomra amiben a foci hasznáról elmélkedtem? Na az ugyanezen „regény” egy másik fejezete volt. (illetve „van is”, mert megvan, benne van a könyvben).

Bemutatom benne nemcsak az életutamat, de a világnézetemet is, filozófiámat, meg szóval a satöbbit és a mindent.

Obsessed commandline-maniac.

De hát így is floodolsz!

Az előzővel kibírtál majdnem 5 napot, aztán még egyetlen nap se telt el, már lököd a következő agymenést.

Szóltunk, hogy heti egy elviselhető, de napi egy, az már flood. Az offtopikból.

Azt fogta rám, hogy gonosz vagyok. Pedig nem is.

Megígérem, hogy ezen a héten már nem írok több blogbejegyzést, oké?

Már amiatt is mert ez tényleg és igazán hosszú még szerintem is, kell idő a megemésztésére.

Mentségemre szóljon amúgy, a legutóbbi 3 blogom mind teljesen más témát ölelt fel.

Obsessed commandline-maniac.

Amíg átlagban heti 1-2 poszt van, addig szerintem nem flood akkor sem, ha a két poszt között csak öt perc telik el.

Szerintem ez így viselhető. Adott egy téma, ír róla pár tízezer szót egy posztban, akit érdekel / akinek van ideje elolvassa, aki nem, nem. Engem az zavart, amikor a friss blog dobozban csak [HK] volt, kivétel nélkül. Az flood, de a mostani állapot engem nem zavar.

Lassan pénzt kérhetne trey a karakterek után tőled :D

Xenu miért nem játszik a sztoriban? 

HK-t olvasva itt a hup-on, mindig ott van az érzés mintha el akarna adni valamit csak neked, csak ma sógor! De közben soha nem derül ki hogy mit, szerintem nem a könyveit, vagy talán igen. Mint valami bizonytalan lebegés, szinte várja az ember hogy előugrik a sorok közül egy Derrick arcú telemarketinges csávó és bemondja a szigorúan 999.- végűre lekerekített összeget... de mire? Amúgy too long, nyilván...

 Jelenleg, amikor e sorokat bebillentyűzöm, megírtam már 58 regényt, 16 kisregényt és 41 novellát.

Oké. És akkor egészen pontosan hány írásod ment végig a következő fázisokon:

(0. - Mo-n nem divat, csak odakint: ügynök(ség) találása, kézirat(ok) ügynök(ség) által való elfogadása)

1. Kézirat elfogadása veled nem rokoni/baráti viszonyban álló kiadó által

2. Az írásmű kiadása (anélkül, hogy neked anyagilag bele kellene szállnod)

3. Könyvterjesztésbe kerülése

4. (opcionális) nyereséges forgalmazása?

Igyekszem kimerítően válaszolni a kifogásaidra, mert ezt már rengetegszer a fejemhez vágták mások is.

1. Te leragadtál a múltszázadban. Manapság, az Internet korában, egyáltalán nem olyan (lét)fontosságú egy „nagy” kiadó támogatása a megjelenéshez (bár kétségkívül kellemes, előnyös). Még a papír alapú megjelenéshez se okvetlenül, az elektronikushoz meg totál nem.

2. Épp mert a nagy kiadók az elektronikus megjelenés folyamatából kiiktathatóak, nem kényszeríthetik rá a saját stílusukat és ízlésvilágukat a szerzőkre, „lektorálás” néven. azaz nem kell „elfogadtatni” bárkivel is. Ennek kétségkívül lehetnek negatívumai a minőséget illetően, ezt magam is elismerem, ugyanakkor lehet számos pozitívuma is, bár ebbe most nem megyek bele mert félek, akkor túl hosszú lesz ez a postom. (igazából, a dolog egy külön, terjedelmes cikket is megérdemelne, annyit tudnék írni a témáról, szóval jobb ha nem kényszeríted ki belőlem, ne nyitogasd a Pokol kapuját, hehehe...) Amúgy: az angol megjelenéshez van anyanyelvi publisher's readerem. Ausztráliában. Bezonyám!

3. Magyarországon a „hagyományos” kiadók épp hogy gyakorlatilag csak a „rokonok” kéziratait fogadják el, azokat azonban akkor is ha a béka segge alatt van a minősége. Nepotizmus van mindenütt Orbanisztánban, ez is egyik oka volt hogy kimentem az Óperenciás tengeren is túlra. Ismerem hogy miként mennek a dolgok a magyar kiadókban, van tapasztalatom e téren. Nem most kezdtem az írást. A publikálási próbálkozásokat se. Eleinte én is ilyen babonákban hittem mint te, hosszú volt az út a Megvilágosodásig.

3. Az írásmű kiadása természetesen valóban fontos dolog, de mondd már meg nekem, a topiknyitóban, azaz a blogbejegyzésemben, találsz te egyetlen árva szót is a KIADÁSRÓL?! Ugye hogy nem! Nem arról elmélkedtem, miként kell egy könyvet KIADNI, hanem arról, hogyan kell (nem is egyet hanem sokat) MEGÍRNI. Azaz ez az egész hozzászólásod erősen offtopic. Sőt, ki van emelve az elején, ez az írásom azokhoz szól, akik megírtak már legalább egy regényt, de az mindegy, hogy kiadták-e, csak az a lényeg hogy készen legyen! Szóval ez nem a kiadásról, hanem a megírásról szól!

4. Nyereséges forgalmazás?! Ember, ez megint olyasmi amiről nem szól a blogbejegyzésem. Nem ez a témája. Amúgy ha a nyereség érdekelt volna bármikor is igazán, egyetlen regényt se írok, mert már a legelső sor papírra vetése előtt is tudni lehetett, ebből nem lehet megélni. Még azoknak se akiket Magyarországon sztár-íróknak tartanak. Amúgy a tengeren túl is csak alig egy vagy két tucat olyan író van aki abból él hogy ő főállásban író. (a forgatókönyvírókat ne számold bele, az más téma. Illetve szakma). Az írás olyasmi, hogy... szóval, a favágás könnyebb, és jobban megfizetik, hehehe...

5. Végezetül, én eleve ballisztikus ívben leszarom rég a magyar megjelenést. Mikroszkopikus kis piac, mikroszkopikus haszonnal (már ha bejön egyáltalán), s e parányi koncért kegyetlenül ölik egymást ezerszám a wannabe-íróreménységek. Olyanok is, akiknek alig van egy sovány könyvre való novellafüzérük. Mit érdekel engem ez?! Réges-rég van annyi pénzem, ha visszamennék Magyarországra, én magam is alapíthatnék egy kiadót, ahol magam diktálnám a feltételeket, kiadhatnám bármelyik művemet magyarul, de másokét is, és bármely ifjú íróreménység boldogan fényesre nyalná bármelyik testrészemet akárcsak azért is hogy elolvassam a művét, nemhogy biztosan kiadjam! Megtennék a puszta reménységért is, igen, ez az írói világ ilyen manapság Magyarországon...

De engem ez nem érdekel. Én nagyvadra vadászom. Angolul akarok befutni. Bár elárulom, még az angol könyvkiadás se nagyon izgat. Persze, szeretném meg minden, törekszem rá, igen... A végső célom azonban az, hogy filmsorozat készüljön a műveimből. 16 éves korom óta erre törekszem, az egész életemet erre tettem fel. Tudatosan igyekeztem a sorozatot olyanná megformálni, hogy erre egy ugyanolyan ütős látványvilágot lehessen kreálni, mint a Star Wars vagy a Lord of the Rings. Szóval nekem még az angol kiadás is csak egy lépcsőfok, és nem igazán izgat mennyi lesz belőle a profit, mert a tervem annál is nagyobb!

6. Elárulom azonban, akkor se dőlök a kardomba bánatomban, ha töktotál semmi se lesz az álmaimból, nemhogy film de angol kiadás se. Mert bár vannak ezek a leírt céljaim, igen, de ez mind abba a kategóriába esik amit a „siker” szóval címkézhetünk. Értsétek már meg azonban hogy bár egy művész vágyja a sikert, de nem az az elsődleges célja! Ő magáért az alkotás öröméért alkot, ez ki van részletezve ebben a blogomban:

https://hup.hu/node/169303

Szóval ehhez a mostani blogomhoz ez a (meglehetősen kötekedő) postod tényleg teljesen offtopic, ennek ellenére igyekeztem udvariasan és kimerítően válaszolni rá.

Obsessed commandline-maniac.

Oke. Egy dolog a fioknak irni es mas megjelentetni. Ott mi az arany. Visszautasitasok szama. Ezek erdekelnenek. Ja es bevallom ha tenyleg 10320 szo akkor en 3106.6 olvastam. Ennyi telt ma tollem. Szellemironak kellene menned. Nagyon keresett dolog.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Lehet hogy téged az általad felsoroltak érdekelnének, de ha arról akarnék írni, arról szólt volna a blogbejegyzésem.

Különben se lenne releváns bármit írnék. Minthogy sok-sok éve külföldön élek, akármi is történt ilyen téren velem vagy a műveimmel Magyarországon régen, nem biztos hogy ugyanez lenne a helyzet ma. Lehet hogy jobb, lehet hogy rosszabb a helyzet. Szerintem még sokkal rosszabb is (hacsak valakinek nincs „összeköttetése” meg „kapcsolatai”, de ez a magánvéleményem, minthogy személyes tapasztalatom nincs a magyar MOSTANI állapotokról, hiszen nem ott élek. És mint írtam nem is érdekel a magyar kiadás már. Sőt, rég nem.

Ami az angolt illeti, azt meg még szinte el se kezdtem, hiszen nem túl régóta vannak csak angolul is meg műveim, azaz ott még alig van tapasztalatom, de ami mégis van az meg üzleti titok.

Hogy miként kell írni, azon tapasztalataimat szívesen megosztom, hogy miként kell kiadni, az teljesen más kérdés. Ezügyben fordulj te magad a kiadókhoz.

Obsessed commandline-maniac.

Ez már majdnem olyan jó topikcím mint a "Hitlert basztam".

Végigolvastam. Nem szándékozok regényt írni, márcsak azért sem mert túl sokáig tart. De nagyon érdekes írás, kicsit belehelyezkedik az ember az író nézőpontjába, akinek egy értelmes logikus képzeletvilágot kell alkotnia.

Amit hiányoltam a szempontok közül az az, hogy mit tanulunk ebből? Azokat a regényeket szeretem, amik nem csak szórakoztatnak, de valamit tanulunk is általa magunkról, vagy a világról.

Köszi hogy végigolvastad. Sajnos azonban azzal hogy „hiányoltál” valamit, azzal „kinyitottad a Pokol kapuját”... arra gondolok, muszájtatott emiatt hogy megirattassék egy újabb hosszú blogbejegyzés, pedig nem terveztem ilyen koránra újra blogolni... erről van szó:

https://hup.hu/node/169459

Ebben leírom, mi az én célom az írással úgy cakpakk, általánosságban. Röviden: nem okvetlenül a „tanítás”, hanem a szórakoztatás.

Nyilván, én se vagyok ellene annak, ha egy írás tanít is valamit. Sőt, elismerem azt is, még én magam is (hozzád hasonlóan) azon műveket szeretem jobban, amikből tanulhatok valamit. Ez teljesen oké.

Mégis, nem lehet minden műben mindig valami merőben újat tanítani az Olvasónak, aztán meg mi is az hogy tanítás? Tanítani azt lehet és kell amit az Olvasó még nem ismer. De lehet hogy az egyik Olvasó már ismeri a mondott dolgot, a másik meg nem... Szóval hogy egy mű tanító-e, az az Olvasótól is függ ám, nem is kicsit!

Nem is ez azonban a lényeg. Egy mű akkor is lehet értékes, ha semmi mást nem nyújt, csak felhőtlen, elszomorodás nélküli szórakoztatást. Ha mást is nyújt, az természetesen a mű javára írható, méltányolásra jogosan számot tartó plusz (amúgy szerintem rengeteg művemről elmondható ez, ha nem is mindegyikről persze) de enélkül is lehet értékes egy alkotás.

Az e blogbejegyzésben leírtak amúgy nem mondanak ellent annak hogy olyan művet írjunk amiben van más is a puszta szórakoztatáson kívül. Jobbára „technikai” részletkérdéseket jártam körbe. Ami ezen felül kell a műhöz, beleértve valamiféle „tanítást” is, na az már az író saját tehetségén kell múljon.

Obsessed commandline-maniac.