[KV] Ismersz személyesen olyat, akiről tudod, hogy már tesztelték COVID-19-re?

Címkék

Ha csak egyetlen teszt történt, akármilyen, akár antitestes is, akár sima is, az már számít. Nem számít, hogy pozitív vagy negatív lett

Ha az egyetlen ilyen ismerősöd te magad vagy, de nem ismersz mást, akkor is "Igen" a helyes válasz.

Ha van pl. orvos ismerősöd, akit lehet teszteltek emiatt, de nem tudsz senkiről, nem kell csak emiatt felhívni megkérdezni, van épp elég bajuk is enélkül, csak simán üsd be, hogy "Nem".

Ha nem vagy benne biztos, hogy Magyarországon élsz-e nyisd meg a Google Maps-et és zoomolgass addig, amíg ki nem derül.

Igen (Magyarországon élek)
26% (349 szavazat)
Nem (Magyarországon élek)
63% (831 szavazat)
Igen (külföldön élek)
5% (62 szavazat)
Nem (külföldön élek)
6% (82 szavazat)
Összes szavazat: 1324

Hozzászólások

Utolsó ilyen. Ez már kimegy, mert a queue-ban volt pár napja.

trey @ gépház

Az elsővel egy héttel előtte még az ipadjét állítottam be, a többiek meg pl a közvetlen főnököm még a bejelentés előtti napon is dolgoztak vele együtt (mindenkit teszteltek és pozitív lett, UK, az egyik még a hírekbe is bekerült emiatt) ha több is érdekel akkor privátban 

Na és, ha tényleg kitör a járvány? Mert eddig nem volt semmi. Az eddigi 200 halott egy hónap alatt statisztikailag észrvehetetlen.

(Persze az a 200 konkrét egyén jól megszívta.) Karinthy írt egy cikket 100 éve: Egy tudósító "örömmel jelentette", hogy a spanyol náthának az utolsó 24 órában már csak egy áldozata volt. Mennyire örülhetett az illető, hogy aznap már csak ő halt meg.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

A posztom arra irányult, hogy nem túl értelmes dolog letiltani  az embereket lehjobban érintő témát. Különösen akkor, amikor még bizonytalan a kimenetel. És különösen akkor, amikor amúgy sem nagyon dübörög a portál.

A járvány még nem tört ki. Egy szokásos influenzában 30-40 ezren betegszenek meg. A jelenlegi kétezer fertőzött még nem járvány. Éppen ezért szerintem nem lassítás történt, hanem időbeli eltolás, halasztás. Ha mégsem történik meg a berobbanás, akkor az operatív törzsnek nehéz lesz megmagyarázni a kórházak kiürítését. Ennyit arról, hogy kinek mi a rossz hír.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

A posztom arra irányult, hogy nem túl értelmes dolog letiltani  az embereket lehjobban érintő témát.

Eddig kettő embernek nem sikerült megértenie mint jelent a hírfolyam: neked meg evone-nak. Utóbbin nem csodálkozom, bár már rajtad sem nagyon. 

És különösen akkor, amikor amúgy sem nagyon dübörög a portál.

Ó, jaj. Valaki itt nagyot akart mondani. Mesélj, miből vontad ezt le?

A járvány még nem tört ki. Egy szokásos influenzában 30-40 ezren betegszenek meg. A jelenlegi kétezer fertőzött még nem járvány.

Ja, most 2000? Máskor meg *10, *100, *1000? Mikor hogy kívánja a propaganda?

  Éppen ezért szerintem nem lassítás történt, hanem időbeli eltolás, halasztás.

Köszönjük, doktor úr! 

Ha mégsem történik meg a berobbanás, akkor az operatív törzsnek nehéz lesz megmagyarázni a kórházak kiürítését.

Ekkora ordas faszságot :D Tudod mit jelent a felkészülés szó? Azt, hogy rákészülünk, de reméljük, hogy nem lesz rá szükség. Ott kell magyarázkodni, ahol ELFELEJTETTEK vagy dilettantizmusból nem is akartak rákészülni. 

Ennyit arról, hogy kinek mi a rossz hír.

:D

trey @ gépház

Nem tudom, mi az a "hírfolyam":
Ok.

Nem nagyon dübörög:
Magad írtad, hogy "Utolsó ilyen. Ez már kimegy, mert a queue-ban volt pár napja." Vagyis nem nagyon dúskálsz a témákban. Ha még ezt is leveszed, mi marad? A OnePlus meg az Ubuntu frissítés. Esetleg a kúrószoba.

Ja, most 2000:
Ezek a hivatalos adatok. https://koronavirus.gov.hu/#aktualis
Hogy ez propaganda vagy nem, az a kormányzat felelőssége.

Köszönöm doktor úr:
Szívesen.

Ekkora ordas faszságot...:
Magad használod ezeket a kifejezéseket:
  1) járvány (ami szerinted már kitört),
  2) felkészülés
Ez így ellentmondás, felkészülni ugyanis a jövőben bekövetkező dolgora szokás. Ha tehát felkészülés, akkor a járvány még nem tört ki, hanem egyelőre csak fenyeget a járvány kitörése. Hogy ez bekövetkezik-e, az még bizonytalan.

Rossz hír ez az ellenzéknek, "nem jönnek a számok":
A megjegyzés meglehetősen aljas. Képzelem milyen szarban vagy. Nem tudod, minek drukkol az ellenzék:
  1) sok beteg legyen, hogy "jöjjenek a számok",
  2) kevés beteg legyen, hogy pofára essen az op.törzs.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Magad írtad, hogy "Utolsó ilyen. Ez már kimegy, mert a queue-ban volt pár napja." Vagyis nem nagyon dúskálsz a témákban. Ha még ezt is leveszed, mi marad? A OnePlus meg az Ubuntu frissítés. Esetleg a kúrószoba.

Hát, azt is érteni kéne mi az a queue, ugye? A felhasználók által beküldött tartalom. Tekintve, hogy a hírfolyamban megjelenő tartalom 99,9%-ban én írom (nem kerül queue-ba), a maradék 0,1% pedig beküldött, ettől rohadtul haldoklik az oldal :D

Hogy ez propaganda vagy nem, az a kormányzat felelőssége.

Mit mondanak a nemzetközi megfigyelők?

a járvány még nem tört ki, hanem egyelőre csak fenyeget a járvány kitörése. Hogy ez bekövetkezik-e, az még bizonytalan.

Ó, dehogy! A járvány - ráadásul világjárvány - már rég kitört. Dátuma is van. Bejelentették, hogy pandémia van. A bejelentés időpontja: 2020. 03. 12. 

 A megjegyzés meglehetősen aljas.

Ó, dehogy! Csak igaz. Politikusnak sosem volt érdekes, hogy mennyien döglenek meg, ha abból hasznot tud szerezni. 

  2) kevés beteg legyen, hogy pofára essen az op.törzs.

Azt majd fejtsd ki, hogy ezzel hogyan tud pofára esni az operatív törzs. 

trey @ gépház

Miért gondolod, hogy 20ezer, 200 ezer, stb. fertőzött van? Minden hülye propagandát bekajálsz? Miért nem nézed meg a kedvenc kormányzatod hivatalos oldalát?

https://koronavirus.gov.hu

Jelenleg éppen 2168 fertőzött van.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

https://index.hu/video/2020/04/20/operativ_torzs_tomeges_megbetegedes_muller_cecilia_koronavirus/

Mindjart ott vagyunk! Mindjart!

Most mar tenyleg csak orak kerdese!

A korlatozasokat a budapestiek nem tartjak be, Karacsony terjeszti a virust, az EU nem segit, de mi sikeresen kuzdunk, harcolunk, egzisztenciakat teszunk tonkre, de gyozni fogunk!! Nekunk tesztelni sem kell! Nalunk a fertozottek 10%-a belehal! Csak a Fidessssz!!!

Mindjart ott vagyunk! Mindjart!

Erről szól a járványgörbe laposítása. Az lenne a nagyobb baj, ha hirtelen robbanna be. Az utolsó infóm az, hogy a tetőzés május 3-i hétvégére várható.

Nalunk a fertozottek 10%-a belehal!

Ja, helyezzük kontextusba: mind a 213, időzített bomba ember

trey @ gépház

Nekem jo lenne...? Ez nem tudom honnan jott, de most inkabb elengedem.

Igazoltnak az szamit, akinek a tesztjet nem basszak el, nem az ellenzek rendeli meg, nem zavarjak el a korhazbol es Muller Cecilia abrandos arccal, szomoruan elismeri, hogy igen, indokolt? Vagy hogy kell ezt erteni Narancsorszagban?

Magyarországon a kedvenc kormányzatotok hivatalos oldalán 2168 fertőzöttet mondanak. Ez a 10 milliós Magyarországra vonatkozik. Ezzel szemben a 11  milliós Belgiumban 40 ezer fölött van a fertőzöttek száma. Várható tehát, hogy a helyzet nálunk is rosszabbodni fog. Ezért elhamarkodottnak vélem a koronavírusos témák száműzését.  Persze a következő Ubuntu frissítésnek mindenképpen fenn kell tartani a helyet. Attól dübörög a portál.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

A OnePlus meg az Ubuntu frissítés.

Persze a következő Ubuntu frissítésnek mindenképpen fenn kell tartani a helyet. Attól dübörög a portál.

Latom, ez a tema nagyon becsipodott, de figyu mar, akkora problema lenne, ha egy IT-s portalon hardverekrol es szoftverekrol lenne elsosorban szo? :D

Nekem jobban tetszett a kúrószoba.

A vírus téma sincs még lefutva. Messze nincs.  Kéne egy olyan felmérés, kinek maradt meg a munkája, kinek mennyi tartaléka van, meg hasonlók. Mondjuk

* van 10 év tartalékom,

* van 10 hónap tartalékom,

* van 10 nap tartalékom,

* nincs szükségem tartalékra, mert megment a Miniszterelnök Úr.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Mondd, ti mit olvastok? Ha nem akartok buta maradni mint a segglyuk, akkor komolyabb helyekről is kéne tájékozódni.  Nem elég a Kiskegyed. Ajánlhatom ezeket:

https://www.worldometers.info/coronavirus/
https://koronavirus.gov.hu/
https://888.hu/
https://www.epp.eu/

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Gondoltam, hogy tetszik majd nektek. C3-as nyelvvizsgához egy gondolatot legalább háromféleképpen ki kell tudni fejezni. Ennek jegyében átfogalmaztam az eredti posztomat: kétezer, negyvenezer, egyszerű adatok, akárhogy erőlködtök ebbe nehéz belekötnötök. Hogy kitört vagy nem tört ki. Amúgy szórakoztató. Szándékosan segítek nektek, hogy elősegítsem a dübörgést.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Az megvan, hogy a belgáknál pont egy hónappal előttünk jelent meg a vírus, de a sulik bezárása és egyéb korlátozások velünk  egy időben lettek csak? Meg hogy milyen tömegével élnek az életük árán is szabálykövető népek Belgiumban?

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Az utolsó mondat meghatározza a szavazás komolytalanságát.

Szimbolikus gesztus volt kulonvalasztani. A gyakorlatban nincs koze ahhoz, hogy ki hol el, mert az ismerosok tobbsege ugy is magyar, hogy kulfoldon elsz.

Az a resz nem a statisztika miatt fontos.

Az a resz azert kerult oda, mert fejlett nyugati orszagokban is ugyanugy problema, hogy nincs eleg teszt, sokszor egeszsegugyi dolgozoknak se. Es ez volt a leghatekonyabb, amit ki tudtam talalni azellen, hogy valaki csipobol azzal kezdje, hogy "mennyivel szarabb Magyarorszag", meg "csak itthon ilyen szar".

Igy is leirhatja, de elotte el kell olvasnia ezt a kommentet. 

Az eredmeny engem "vilagviszonylatban" erdekel. Amolyan grafelmeleti porno, "tesztiwiw", "megvan-e 5 lancelembol tetszoleges ember", stb. 

A tobbi olvasot meg szimplan meg akartam kimelni ekozben az egysejtuekre jellemzo "bezzegmasorszagozastol"

Pedig hasznos: az emberek kb negyede ismer olyat, akit egyaltalan teszteltek.

Ha szamodra ez nem tunik lenyeges informacionak, akkor meg se erdemled, hogy a temarol megszolalva egy picit is komolyan legyel veve barmikor.

Azt a hipotezisemet nem lesz alkalmam bizonyitani, hogy ez Nyugaton se eri el az emberek felet. De nagy osszegben fogadnek ra.

Miért? Világos kérdés, érhető, könnyen eldönthető, egymást kölcsönösen kizáró válaszokkal, amik lefedik a közönség 100%-át. (Lássuk be, ritka a HUPon az ilyen jól átgondolt szavazás. Ha még az is lenne, hogy a téma is az oldal profiljába vágna, akkor már teljes lenne az öröm, de ugye ne legyük telhetetlenek.)

Csaba

A gyakorlatban nincs koze ahhoz, hogy ki hol el, mert az ismerosok tobbsege ugy is magyar, hogy kulfoldon elsz.

Ne magadból indulj ki!

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

[x] Nem élek sehol és/vagy nem ismerek senkit.

Csak, hogy igazodjunk a helyzet és a szavazás komolyságához.

> Sol omnibus lucet.

[x] Ismerek olyat, aki saját pénzből elment leteszteltetni magát.

És ha átestél rajta, az mire jó, amikor több száz olyan eset van, hogy emberek másodszor is megbetegedtek és azt írta az újság, hogy senki nem tudja biztosan, hogy kialakul-e immunitás azok között, akik átestek a betegségen?

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Az újra pozitív eseteknél szinte mindenki a korábbi fals negatív eredményt feltételezi a háttérben.

Így van. De ezek feltételezések, nem bizonyított.

Immunitás kialakul, kérdés mennyi időre, de pár hónapra biztosan.

Ahogy ez is csak feltételezés, leginkább annak alapján, hogy más, hasonló vírusok hogyan szoktak működni. Nem bizonyított. Korábban szinte egybehangzóan úgy gondolta mindenki, hogy lesz immunitás, most vannak, akik úgy gondolják, hogy nem lesz. De senki sem tudja, mindenki csak tippel.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Aki meggyógyul, annál biztos, hogy kialakult az immunitás. A kérdés csak az, mennyi időre. Ez nem elmélet, ez így működik. Persze az immunitás sem biztosít 100% védelmet.

Az újrafertőződés vs fals negatív témában pedig nem árt tudni, hogy kb 67% pozitív a nasalis minta, a torok pedig még kisebb %. Számomra ez elég meggyőző. Persze elfogadom, hogy bizonyítva nincs, de kisebb esélyt látok a korai reinfekcióra.

Mán nem azé, hogy kötözködjek, de MINDEN létező teszt egy pillanatfelvétel egy pillanatnyi állapotról (még a nyelvvizsga tesztek is...)

Mindegyikhez tartozhat valamekkora, a múltba visszanyúló "időablak",  ami alatt megtörtént vagy meg nem történt események befolyásol(hat)ják a teszt eredményét.

A járványra visszatérve a különféle tesztek választ adhatnak arra, hogy az illető korábban átesett-e a fertőzésen, illetve a tesztelés pillanatában jelen van-e a szervezetében a vírus. Az eredmények soha nem 100 százalékosak, de ettől még messze nem haszontalanok.

Sajnos éppen most látjuk, hogy ha pl. a kórházakban, idősotthonokban, szociális ellátó intézményekben rendszeresen, szisztematikusan teszteltek volna, még az eddigi halálesetek jelentős része is elkerülhető lett volna, plusz lényegesen kevesebben kapták volna el a fertőzést az egészségügyben dolgozók közül.

Sajnos éppen most látjuk, hogy ha pl. a kórházakban, idősotthonokban, szociális ellátó intézményekben rendszeresen, szisztematikusan teszteltek volna, még az eddigi halálesetek jelentős része is elkerülhető lett volna

Igen, a 80+ éves végstádiumos rákosok és szívesek azonnal 32 éves, életerős Mr. Olimpiává változtak volna, további 50 évet élve. Meg az alkoholistának is visszanőtt volna a mája.

trey @ gépház

Hát b* meg eddigi mélyen empatikus hozzászólásaid közül is ez viszi a pálmát.

Ha esetleg elfeledkeztél volna róla, még mindig hatályos Magyarország Alaptörvénye - koronavírus ide vagy oda.

...

I. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz

...

Még a szívbetegeknek, Parkinson kórósaknak, leukémiásoknak is.

Ha már a Mr. Olimpiánál tartunk, akkor mi a francnak tesztelték (többször!) életerős, 30+-os futsal-világbajnok külügyérünket, elpusztíthatatlan örökös belügyminiszterünket, meg még néhány rendkívül fontos Illetékes Elvtársat?

Azért tesztelték őket, amiért a háborúkban is több közkatona hal meg, mint tábornok. Mert utóbbiból kevesebb van, még békeidőben is.

Amúgy biztos elkerülte a figyelmed a WHO magyarországi képviselete vezetője véleménye.

„Sajnos éppen most látjuk, hogy ha pl. a kórházakban, idősotthonokban, szociális ellátó intézményekben rendszeresen, szisztematikusan teszteltek volna, még az eddigi halálesetek jelentős része is elkerülhető lett volna, plusz lényegesen kevesebben kapták volna el a fertőzést az egészségügyben dolgozók közül.”

De Molnár Szamár grafikonját nem akarod idehozni, ugye?

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Amúgy biztos elkerülte a figyelmed a WHO magyarországi képviselete vezetője véleménye.

Mármint aki a reggeli Vityasegg-nyalás előtt odáig nem jutott el, hogy a megnézze a hivatalos számokat és elvégezzen egy osztást, mielőtt az osztás eredményét 2-3-szoros szorzóval elkerülve hivatkozott rá, mint jajdeügyesazormány? Háát, én pl. meg vagyok a véleménye nélkül... (és akkor masszív off-topic: marha jól hangzik a WHO magyarországi képviselet vezetője, amíg meg nem tudod, hogy egy három fős irodáról van szó)

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

pl. megkérdőjelezi a szakmai hozzáértést. A háromból legalább egyről (az egyébként albán migráncs ;) ) vezetőről tudjuk, hogy pszichiáter. A másik kettőről nem sokat tudni, de nem hiszem, hogy van köztük virus-szakértő. Az meg még tovább kérdőjelezi meg a hozzáértésüket, hogy egy a kormányzattal szemben láthatóan elkötelezett személy - nem, mint magánszemély, hanem mint egy szervezet vezetője - az anyaszervezetük véleményével homlok egyenest szembemenő állítást tesz (eredetileg úgy fogalmaztam, hogy véleményt fogalmaz, de azt nem véleményként adta elő). (a triviális számítási hiba már csak hab a tortán, de azzal nem foglalkozunk :) )

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Nem a pontos szám számít, hanem pl. az, hogy legyen köztük szakértő a témában, amiben nyilatkoznak. Vagy hogy a vezetőjük eddigi pályafutása ne arról szóljon, hogy a kormány seggét nyalja (keress rá a nevére, a magyar nyelvű találat kivétel nélkül KESMA-birodalom lesz a változatos nyilatkozatairól, hogy jajdejó itthon minden, koronavírustól kezdve dohányzás-mentes napon át), miközben a saját oldalukon a publikációk között linkelt előadás ppt-ik alapján a beosztottjai egész korrektül látja az egészségügy katasztrofális állapotát. Vagy hogy a vezetőjük láthatóan magánvéleményét a sajtó ne adja elő, mint a WHO állítását. Vagy...

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Nem, a szakmailag kompetens, korábbi megszólalásai alapján nem kizárólag a kormánynak elkötelezett ember objektív tényeken és nem triviálisan bizonyíthatóan helytelen számokon alapuló megnyilvánulása a korrekt.

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Neki nem kell szakmailag hozzáértenie (uh, de szíp ez így), neki a WHO hivatalos állásfoglalását kell közvetítenie. Annyira pedig van szakember, hogy ezt makogás nélkül meg tudja tenni.

„de nem hiszem, hogy van köztük virus-szakértő”

Vajon akármilyen eü helyzet van akárhol, az ottani WHO kirendeltségnek azonnal szakembereket kell telepíteni az irodába?

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

neki a WHO hivatalos állásfoglalását kell közvetítenie.

Akkor miért nem ezt tette? A WHO hivatalos állásfoglalása az volt, hogy tesztelni-tesztelni-tesztelni. (vagy ha az akkori véleményrovatot elfogadjuk a WHO hivatalos állásfoglalásának, akkor pl. a WHO szerint ugye felesleges pénzkidobás volt a 17000-es felmérés :) )

Vajon akármilyen eü helyzet van akárhol, az ottani WHO kirendeltségnek azonnal szakembereket kell telepíteni az irodába?

Nem kell, de akkor ne is hagyják, hogy kormánypropagandát építsenek belőlük.

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Szuper!  Meséld el a koronavírusnak, hogy egy geci állat, mert a rozzantakat viszi. Lengesd meg az alaptörvényt is, majd nagyon segíteni fog!

30+-os futsal-világbajnok külügyérünket, elpusztíthatatlan örökös belügyminiszterünket, meg még néhány rendkívül fontos Illetékes Elvtársat?

Meg mi az anyámért szállítják az USA elnökét Air Force 1-on, mehetne turistaosztályon is, minek építenek a Fehér Ház alá menekülőutat és máshol biztonságos atombunkert, minek őrzik a köztársasági elnököt, mért szállítják a pápát golyóálló mobilban. Ezek komoly kérdések? Szerinted miért?

trey @ gépház

Azért, mert ők maguk döntenek róla. Ki is magyarázzák, hogy ők nagyon fontosak, pedig nem kell a munkájukhoz semmiféle képesítés (kivéve a pápát, annak el kell végeznie a papi szemináriumot), sokkal könnyebb őket pótolni, mint egy háziorvost vagy egy villanyszerelőt.

https://koronavirus.gov.hu/elhunytak

Tudom, hazudnak. De biztos van a tényfeltáró oldalaidon, civiljeidnél leleplezőlista, amin életerős, koronában elhunytak vannak. Tudnád linkelni?

Vagy fotelkonteó-szakértés folyik a részedről bármiféle alátámasztó információk nélkül?

trey @ gépház

Izé... Ha valaki azt állítja, hogy _csak_ az idősek és korábban betegek veszélyeztetettek (ugye az elején ez volt a mondás), akkor már egy eset is elég annak a bizonyítására, hogy nem így van.

Persze azóta meghalt már tizenéves, huszonéves is, akiknek nem volt korábbi betegsége, tehát most már senki nem mond olyan hülyeséget, hogy _csak_ a rozzantakra veszélyes. Persze a "rozzantakra" sokkal veszélyesebb, mint a random tinikre.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Egyszer te is "rozzant" leszal, majd akkor jussanak eszedbe a mostani szavaid.

Majd amikor 75 évesen téged kapnak le a gépröl, mondván, az kell a fiataloknak, akkor legyél megértö.

Szegény "rozzantak" még védekezni sem tudnak.

Vészhelyzetben nem téma az euthanázia, milyen érdekes.

Egyszer te is "rozzant" leszal, majd akkor jussanak eszedbe a mostani szavaid.

Ezzel már 20 éves koromban is tisztában voltam. 

Majd amikor 75 évesen téged kapnak le a gépröl, mondván, az kell a fiataloknak, akkor legyél megértö.

Az élet nem habos torta!

Szegény "rozzantak" még védekezni sem tudnak.

Sajnos, ilyen az élet. Itt még nem, de a svédeknél és más helyen már ment a körlevél, hogy mit kell kezdeni a rozzanatakkal.

Vészhelyzetben nem téma az euthanázia, milyen érdekes.

Terelés. Itt kiürítették a kórházakat, hogy ne kelljen olyan helyzetben dönteni, mint Svédországban. Most te mégis ide vetíted ki ezt. 

trey @ gépház

Itt még nem, de a svédeknél és más helyen már ment a körlevél, hogy mit kell kezdeni a rozzanatakkal.

https://24.hu/belfold/2020/04/21/koronavirus-lelegeztetogep-triazs-etik…

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Mi a lényege? Nem fogok két sorért 10 ezer karaktert elolvasni. Itt is ment? Egyébként pedig érthető. Ha nekem kellene dönteni, hogy kit mentsek meg, akkor már pusztán népgazdasági érdekből is azt menteném meg, aki még hozni fog a pénztárba és nem azt, amelyik már csak visz.

trey @ gépház

Hogy már itthon is van ilyen doksi, még ha a büdös libcsikomcsi terrorszervezet MOK adta is ki. (és egyébként nem csak annyi van benne, hogy idősebb < fiatalabb, bőven van, akit eszerint előrébb tennének nálad a prioritási sorban, pl. ha beesik egy terhes nő, akkor akár téged is offolnak...)

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

pl. ha beesik egy terhes nő, akkor akár téged is offolnak...)

Én el tudom fogadni, hogy vannak nálam prioritásban előbbre levők. Nekem ezzel semmi bajom. Elég pragmatikus gondolkodású vagyok és nincs bajom azokkal, akik súlyos helyzetben gyakorlatiasan állnak egy problémához és nem érzelemvezérelve.

trey @ gépház

A kórházkiürítésnek lehet teljesen más oka is, pláne úgy, hogy indokolatlanul sok ágyat szabadítottak fel.

Mondjuk a spórolás. Hirtelen hazaküldtek végstádiumos embereket meghalni, stb...

Semmiképpen nem tartom jó megoldásnak. Szükségszerünek nevezném, de attól még nem jó.

Másik oldalon meg az a duma, hogy 3-án véget ér a tetözés. Szóval ez is olyan, hogy maradj otthon, de ingyen parkolhatsz.

Zavaros.

 

Ha 75 évesen betegen fekszel, és mondjuk még élhetnél akár 10-20 évet is, ha felgyógyulnál, biztos nem elégednél meg azzal, amit írtál.

„Hirtelen hazaküldtek végstádiumos embereket meghalni”

Ezzel mi a baj? Évezredekig így volt, sőt, lehet, neki is így jobb, mert nem vadidegen ápolók és hozzá hasonlóak között haldoklik, hanem a családja körében. Ja, hogy ezt szar átélni a családnak.

Bezzegnyugaton a kórház nem hospice, nem utókezelő, nem rehabilitációs intézmény. Nálunk az ágyfelszabadítással is lakosságarányosan több aktív kórházi ágy maradt, mint a legtöbb bezzegnyugat országban.

A tetőzés technikailag azt jelenti, hogy onnantól nem nő az aktív betegek száma. Ez semmilyen körülmények között nem ad alapot arra az ostoba hisztire, amit a libbolsik toltak. Utóbbiaknak – hogy el tudják választani a „tetőzés” és „veszélyesen magas” kifejezések közötti áthallás miatt keletkező, vagyis inkább hergelés, pánikkeltés céljából tudatosan keltett feszültséget – viszonyítási alapként megemlíteném a számukra boldog békeidőkben – na, azért nem annyira, nem ’90 előtt, csak 2007-ben – a Bajnai uralta NFÜ által EU-s támogatással finanszírozott bodrogkeresztúri kilátót.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Ezzel mi a baj? Évezredekig így volt, sőt, lehet, neki is így jobb, mert nem vadidegen ápolók és hozzá hasonlóak között haldoklik, hanem a családja körében. Ja, hogy ezt szar átélni a családnak.

Aham. És a haldokló rákos családja nyilván otthon be tudja neki adni azt a baromi erős fájdalomcsillapítót infúzióban, amit a kórházban kapott. Nyilván ha az illető haza akart menni a családjához meghalni, eddig is elhagyhatta a kórházat saját felelősségre, csak hát itt nem ez történt, hanem kibaszták az utcára sok esetben 1 nappal az után, hogy erről szóltak a családjának. Mert kellett az ágy, hogy üresen ott álljon, mert mégis mi szükség lett volna hirtelen 36e ágyra?

Azt meg hagyjuk már, hogy évezredekig így volt, évezredekig abba is belehalhattunk, ha valami megszúrta a kezünket, ma meg ma van.

Bezzegnyugaton a kórház nem hospice, nem utókezelő, nem rehabilitációs intézmény. Nálunk az ágyfelszabadítással is lakosságarányosan több aktív kórházi ágy maradt, mint a legtöbb bezzegnyugat országban.

Bezzegnyugaton nyilván máshogy van szervezve az ellátás, pl. sokkal hagsúlyosabb a járóbeteg ellátás, az egynapos sebészet, van hospice és utókezelő, rehabilitációs intézmény. Illetve ez utóbbi nálunk is van, ki is baszták a vezetőjét, pont az ágyfelszabadítás miatt. Itt meg nyilván nem alakult át az ellátás egyik napról a másikra, ahogy kibaszkodták az embereket a kórházakból...

Ez semmilyen körülmények között nem ad alapot arra az ostoba hisztire, amit a libbolsik toltak.

Arra a folyamatos hazudozásra pedig semmi, amit a fideszkomcsik tolnak, a sámán seggéből épp hogy kilógva...

a Bajnai uralta NFÜ által EU-s támogatással finanszírozott bodrogkeresztúri kilátót

Ja, ott elloptak 40 millát. Most simonka csak 1,4 milliárdos károkozásért áll bíróság elé, arról meg ne is beszéljünk, hogy viktor stróm akarom mondani szomszédján kívül kb. senki nem fog nyerni a 700 milliárdos belgrádi vasúton. És hány meg hány ilyen van, de a saját szemedben a gerenda...

Idős emberként, úgy gondolom, a vírus nem az idősekre veszélyes. Ha kinyiffanok, hát annyi,  a gyerekeim már szétszéledtek, nincs különösebb veszteség. Én voltam fiatal is, de a fiatalok nem biztos, hogy lesznek idősek. Ha viszont egy 40 évest elvisz a vírus, hát az rábaszott. Amúgy, nem hiszem, hogy  sokan úsznak itt nálam jobb időtt 400 gyorson.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Idős emberként, úgy gondolom, a vírus nem az idősekre veszélyes. Ha kinyiffanok, hát annyi,  a gyerekeim már szétszéledtek, nincs különösebb veszteség.

Eggyel kevesebb nyugdíjutalás havonta. Abból legalább 2 borsodi közmunkást lehet eltartani. 

trey @ gépház

Na ugye. Viszont gondoljátok meg, hogy az élet már csak olyan, hogy az ember (szerencsés esetben) egy ideig nem rozzant. Például ki tud delfinezni a víz alatt 20 métert. Aztán egyszerre csak rozzant lesz, és a víz fölött sem kap elég levegőt. Nem mondom, mielőtt megfulladok én is kipróbálnék egy lélegezető gépet. Jó dolog egy ilyen gép. Sajnos azonban  gyógyítani nem gyógyít. Kicsit meg tudja hosszabbítani az ember vergődését, hátha azalatt észbekap az immunrendszer.  Pár százalék plusz esély.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Sajnos azonban  gyógyítani nem gyógyít. Kicsit meg tudja hosszabbítani az ember vergődését, hátha azalatt észbekap az immunrendszer.

Sajnos lehet, hogy még ennél is rosszabb a helyzet. Egyes adatok szerint a lélegeztető gépre rakott emberek 80-86%-a hal meg, az életben maradottak pedig olyan lelki és fizikai sérüléseket szenvednek, hogy 58%-uk 1 éven belül hal meg.

Nem az a baj, hogy nincs elég oxigén, hanem az, hogy a tüdő nem tudja felvenni és ezen a lélegeztetőgép se segít. Szóval én, ha csak lehet nem próbálnám ki!
 

Fontos kiegészítés: Az ember egyszerre csak rozzant lesz, és a különbség adott esetben csak egy _hajszál_. Bomba formában vagyok, de megsérülök, nem tudok ráállni a lábamra. Vagy belélegzem valamit, amit hoz a szél, koronavírust, tbc-t,  vagy valami rákkeltőt. Vagy csak egyszerűen beélesedik valami génhiba. Inkább az a  meglepő, hogy ez milyen ritkán történik meg.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Sajnos azonban gyógyítani nem gyógyít.

Mi az hogy! Akit lélegeztetőgépre raknak, azt két nagyságrenddel nehezebb életben tartani, mint előtte. Ezért is próbálják minél inkább elkerülni és csak oxigénes kezeléssel hasra fordítani a beteget, vagy szimplán ülő pozícióba helyezni. Persze van, aki így is gépre kerül. Azonban a nagy nyomás károsítja a légző-hólyagokat a tüdőben, amit kortól függően különböző mértékben tud regenerálni a szervezet.

Nemrég hallottam egy ötvenakárhány éves férfiról, akit a tünetek jelentkezését követően pár nap alatt elvitt a korona. Bár az is belejátszott, hogy súlyos vesebeteg volt. (Persze hallottam, tehát vagy igaz vagy nem, de érted.) A táblázatban egy 53 és egy 59 éves férfi van "adatok feltöltés alatt" betegséggel, veseproblémát nem láttam ebben a korosztályban.

De ha már: a feltett 239 halottból 60 alatti 13 van (5%), az átlagéletkor 77 év.

Lehet, hogy buta kérdés, de ha arról beszélgetünk, hogy a vírus és a betegség hogyan viselkedik, akkor miért csak a magyar adatokat nézitek?

Amennyire én tudom, a vírus nem figyeli, hogy melyik országban van, igazságosan mindenkit ugyanúgy leápol.

Mivel Magyarországon az összes fertőzött és halott számával összehasonlítva kevés van mindkettőből, szerintem a felkészülést az eshetőségekre segítené, ha az emberek azt néznék, hogy a világon máshol hogyan viselkedett a vírus.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

A vese-elégtelenség lehet sokkal jelentősebb faktor a halálozásnál, mint korábban gondolták. A vírus direktbe is meg tudja támadni, és közvetve is érheti kár. Ezen kívül támadhatja az agyat, májat, szívet. Ezért kreténség ha valaki még mindig azzal jön, hogy csak az időseket viszi a járvány. Valószínűleg az is komoly faktor, hogy mekkora dózist kap a beteg a fertőzés korai szakaszában, így nincs senki sem biztonságban.

Feleségem munkahelyén a laborban van PCR. Vettek teszetet és mindenkit  leteszteltek a munkahelyen.

Nem ismerek olyat akit teszteltek, viszont ismerek 6 embert akinek szinte biztosan ez volt (fiatalok és súlyos tüdőgyulladás). Egyikük 5 hétig volt ágyban.

A jelen szavazas szempontjabol szamit "csak a teszt". En szemely szerint azt is erdekes adatnak tartanam, hogy az "ondiagnosztizalt" "esetek" hany szazaleka "megy at" egy antitestes teszten. Tanulsagos lenne az is. De ahhoz elobb kene eleg tesztet gyartani, meg kene hogy letezzen olyan antitestes teszt, aminek egyertelmu az elfogadasa (pl. ha jol ertelmeztem a szituaciot, Nemetorszagban elfogadtak es hasznaltak egyet, amit UK-ban nem mukodonek nyilvanitottak, Kinaban meg nem ertettek, miert mutat nehany esetben annyira keves antitestet).

Ahhoz, hogy adatunk legyen arrol, hogy ezen ismeroseid tenyleg atestek-e, egyelore ugy nez ki minimum kvantitativ, de valoszinuleg kvalitativ technologiai hianyossagaink is vannak. :( Pedig egy jol mukodo antitestes teszt nagy mennyisegben gyartva az egesz vilaggazdasagot segithetne kihuzni a szarbol tobb, mint 50% valoszinuseggel (kevesebb, mint 50%-ot latok a "nem okoz immunitast", "masmilyenne mutalodik, mint pl. a Dengue laz, es nem lesz jo az antitest", "visszater, mint a herpesz" esetek uniojanak valoszinusegere - de kell par megerosito kutatas oda is.)

De nem almodozok tovabb: 4 honappal a virus megjelenese utan ott tartunk, hogy a lakossag legalabb 2/3-a nem talalkozott olyannal, akit egyaltalan barhogyan is teszteltek.

Az öndiagnosztizálós szálhoz:

Még abban az időszakban, amikor itthon egy megerősített eset sem volt ismert, zajlott nálunk a munkahelyen egy kisebb "járvány". Az egyik kolléganő férje nemzetközi kamionozik, betegen jött haza. Először ő kezdett köhögni, de állítása szerint ennyivel meg is úszta. Utána 2 nap alatt négyen hullottunk ki klasszikus influenzás tünetekkel. Egyik reggel még semmit nem éreztem, bementem dolgozni, délben már 38C°-os lázam volt. Végül én épültem fel leggyorsabban, kb. 2 napig voltam 39C°-39.8C° között, de amilyen hirtelen jött, úgy ment is, egy hét múlva már ismét dolgoztam. Csak a terhelésre jelentkező száraz köhögés maradt. A többiek is hasonlóan jártak, csak nekik hosszabb ideig tartott, illetve egy valaki állította, hogy nem érzett szagokat és ízeket.

Most meg vannak győződve arról, hogy mind koronásak voltunk...

Nekem olyan még nem volt, hogy egyszercsak 39,6-os lázam lesz 1 napra, aztán szépen lemegy, csak közben elmegy az ízérzékelésem. Voltam orvosnál vele, arcüreggyulának diagnosztizálta úgy, hogy semmilyen más ráutaló tünetet nem produkáltam. (Ekkor még sehol nem jelent meg a sajtóban, hogy ez akár tünete is lehet.) Ez február vége felé volt, nem karácsonykor. (Szerk.: ekkoriban nem csak nekem, közvetlen kollegámnak is volt hasonló panasza, a törzshelyemen a pultosnak is, stb. Emlékszem még viccelődtünk is, hogy tutira koronások vagyunk, akkor ez még egy kínai helyi cuccnak tűnt.)

És szívesen leteszteltetném magam antitest teszttel, ha nem 20k  környékén kezdődne a dolog, mert _annyira_ azért nem érdekel. Inkább csak kiváncsiság szinten érdekel, nem fosok ettől a cucctól.

Keress rá a "covid-19 gyorsteszt városnév" szavakra.

Pl. https://kelen.hu/arak/szolgaltatasaink-arai/
https://www.affidea.hu/covid-19-szures/

Pár hete még 12 eFt volt Szegeden, most nem tudom mennyi.
Magad is rendelhetsz 80 eFt/10 darabot, de akkor csak ujjbegyből vett vérrel tudod otthon elvégezni.

Nekem meg minden latas betegseg hasonlo, hirtelen magas laz 1-2 napig utana meg par nap labadozas es gyogyultsag. 
de mindegy, mondani mindenki mond mindent megy a kombinalas, amig nincs mindenki megbizhato teszttel letesztelve nem tudunk semmit se.

Egyáltalán nem biztos ám! Egyik ismerősömnek ugyanez volt. Orvosok a szülei, ők is meg voltak győződve róla. A háziorvos kiküldte a tesztelőket, amíg a 2 teszt eredménye nem lett meg, karanténban volt az egész család (piros matrica kint volt), de mindkét tesztje negatív lett a gyereknek. Szóval van valami másik fertőzés is mostanában, ami tüdőgyulladásos tüneteket mutat, de nem a COVID-19.

De, kb. biztos. Hatból öten ugyanott dolgoznak, és az egyikük feleségének pozitív lett a tesztje, a fiuk olasz sítábora után. De őket már nem tesztelték, és otthon szenvedték/szendevik végig. Remélhetőleg.

Nyilván van hibás öndiagnózis is, viszont azzal, hogy nem tesztelnek szinte senkit sok országban, és nincs pl. random teszt, lényegében alig lehet valamit állítani a fertőzöttek számáról. Max annyit, hogy sokkal többen vannak, mint a hivatalos számok.

Magamat teszteltem, ezért igenre nyomtam, de amúgy mást nem ismerek.

Ezt én is megtettem:

  • láz van? nincs
  • köhögés? nincs
  • orrfolyás? nincs
  • szaglás és érzékelés hirtelen elvesztése? nincs
  • bágyadtság, rossz közérzet? nincs
  • végtagfájdalom? nincs
  • ....? nincs
  • ...? nincs
  • nincs
  • nincs
  • tulajdonképpen, kurva jól érzem magam!

Szuper! 60 ezret meg is spóroltam józan ésszel.

trey @ gépház

Van, akin teljesen tunetmentesen megy at. De 4 honap alatt nem jutott el a tudomany - es vegkepp nem jutott el oda a human eroforras kezeles - hogy az ilyenekrol legyen eselyunk megmondani, hogy "kin ment at".

Egyelore csak Kinarol, Del-Korearol es Nemetorszagrol ismert, hogy tesztelnek tunetmentes atlagembert (utobbinal egy kis telepulesre limitaltak ezt, elobbiek sem akarkit - megfigyelt lehetseges erintkezes alapjan).

Tényleg jól leszűkítetted. Emiatt is felesleges téged most tesztelni, hogy az vagy-e.

Akkor is felesleges tesztelni, ha egy háztartásból valakinek pozitív lett a tesztje (mert akkor a többi is az)

Az esetek kisrészénél alakulnak ki súlyos tünetek, amikor kórházi kezelés és lélegeztetés szükséges.

A többi esetben, ha enyhék a tünetek otthon kell átvészelni. (akkor kell kórház, ha a gyógyuláshoz orvosi segítség kell.)

 

Most meg rugózunk, hogy nem tesztelünk mindenkit (minek), nincs kórházban mindenki (minek), hazaengedik a COVID-os beteget, akit otthonából emeltek ki néhány napja, kezelték, jobban lett és mehet a családhoz haza ( a többi is elkapta már, de vsz át is ment rajtuk úgy, hogy meg sem érezte)

 

Magas a halálozási arány: mert nem tesztelünk fűfavirágot, boldog-boldogtalant megbízhatatlan tesztekkel, hogy bebizonyosodjon, hogy ami reggel még pozitív volt az estére negatív lesz, holnap reggelre meg megint pozitív, és ÚRRRRISTENNNNN VISSZAESETT!!!

Dr. Ledia Lazeri is a Medical Doctor, specialized in psychiatry and psychotherapy
...
In 2014 Dr Lazeri  expanded the scope of her engagement with health policy in serving as WHO Representative and Head of Country Office in Albania, Uzbekistan and now in Hungary since 2017.

(http://www.fohneu2019.hu/dr-ledia-lazeri/)

Nem azt mondom, hogy egy pszichiáter véleményére nem szerencsés adni virológiai kérdésben, de... (amúgy a Wikipedia [https://en.wikipedia.org/wiki/COVID-19_testing#Virus_testing_statistics…] szerint teszt darabszámra nem állunk rosszul, és ezalatt azt értem, hogy van alattunk EU-s ország, az 1 millióra főre vetített darabszámra már hirtelen nekifutásra nem találtam EU-s tagállamot alattunk...)

Hangsúlyozza azonban, hogy megfelelő az az arány, ha minden pozitív esetre 10 negatív teszt jut.

Positive %: 4.1, Positive, vagyis náluk 20 van (a cikk harmincat ír, ki számolja), ami - ha a fent idézett állítás igaz - azt jelenti, hogy itthon balfasz módon tesztelnek még azt a keveset is...

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Ami minden esetben forrásmegjelöli az adatait, Hungary esetében a koronavirus.gov.hu-ra hivatkozva... (és valamiért pont ugyanazokkal az adatokkal, egyébként a többinél is általában Ministry of Health)

Oh, és egyébként pont mivel Wikipedia, a hivatkozás felkerülésének a pillanatában készül róla archívum az archive.org-on (elsősorban azért, hogy amikor eltűnik a domain/404 lesz az oldal/..., akkor automatikusan az archivált verzióra cserélje a linket, másodsorban mert így igazolható lesz az állítás, ha módosítanák az oldalt).

De persze, a Wikipedia rossz...

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Egyelore csak Kinarol, Del-Korearol es Nemetorszagrol ismert, hogy tesztelnek tunetmentes atlagembert

Ha már előjött, itt a Finneknél is április folyamán heti mintavételezéssel fut egy projekt, ahol random tünetmentes mintát vizsgálnak az antitesteket detektáló teszttel, mert felmerült, hogy a populáció nagy részén már átment a vírus. Április legvégén lesz publikus eredmény. Az illetékesek nyilván tudják már a múlt heti első eredményt, mindenesetre itt nekiálltak lazítani. (Feloldották Helsinki környékének lezárását, és szóba került az iskolák kinyitása május közepén.) 

Csaba

Annyira szánalmas már, hogy az otthonrettegésedben nem bírsz magaddal, mindenképpen káoszt akarsz látni. Értem, hogy neked, zsigeri Orbán-gyűlölőnek szar most, hogy itthon gyakorlatilag lófasz hatása van ... Most majd ki kell találni egy új lemezt, amit pörgethetsz. Nem irigyellek.

trey @ gépház

En nem vertem. En mindig is azt mondtam, hogy ez a koronavirus-hiszti egy kamu. Hiaba riogat a Fidesz a varva-vart robbanassal, neki csak az a tokjo, hogy fent lehet tartani a veszelyhelyzetet es a rendeleti kormanyzast, tehat azt csinalunk amit akarunk. Mekkora kiralysag. Mindezt egy nem letezo jarvanyra hivatkozva. A sok hulye meg jarkal maszkban es gumikesztyuben Bauhausba es Obiba muskatlifoldert. Eljen a hatekony kijarasi korlatozas!

Ha eddig nem tiszta a számodra, akkor segítek: Olaszo != Mo.

Kis olvasnivaló a temaban, hogy ne kelljen sokat gépelnem: https://pestisracok.hu/ugy-tunik-egyre-csokken-az-eselye-annak-hogy-a-l…

Egy kis extra info Svedorszagrol, ahol Fideszek szerint "félrekezeltek" a járványt, illetve "emberkiserlet" zajlik. LOL.

https://noivalto.hu/2020/04/19/svedorszag-ahol-az-altalanos-iskolak-es-…

De takarózzunk azzal, hogy Viktorek megmentik a seggunket es van értelme ezért szetkurni egy országot.

Várva-várt robbanás? :D

Ember nincs aki azt várva-várná. Főleg nem a Fidesz. Az a baj veled, hogy kevered a szezont a fazonnal, a Fideszt a kormánnyal. A kormány (és az általa megbízott szakértők, szervek stb.), ha hatékonyan kezeli a helyzetet és berobbanás nélkül végigcsinálja menedzselve az alacsony esetszámot, annál nagyobb siker nem kell. Érteni kéne ezt, mi?

trey @ gépház

berobbanás nélkül végigcsinálja menedzselve az alacsony esetszámot, annál nagyobb siker nem kell

Mondjuk nem ártana, ha közben nem ártanának többet a felesleges látszatintézkedésekkel (8.000 lélegeztető gép, 36.000 ágy stb.), mint amennyi hasznot azok hoznának a legrosszabb forgatókönyv esetén is (https://24.hu/belfold/2020/04/17/koronavirus-lantos-gabriella-lelegezte…). Vagy hogy legalább ne 24 órán belül jelentsék be, hogy a tetőzést május 3-ra várják és egyébként lesz érettségi május 3-án, vagy ha már 24 órán belül jelentik be, ne terroristázzák le a szakszervezeteket, ha felszólalnak ez ellen... Vagy hogy a vírusra hivatkozva ne vegyék el az önkormányzatok bevételének jelentős részét. Vagy hogy a vírusra hivatkozva ne adjanak ingatlanokat egyházaknak és alapítványoknak. Vagy hogy...

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Barátom, ne legyél nevetséges. Egy olyan országban, ahol eddig az életet lélegeztetőgépek szellőztetők számában mérték, nehogy már elkezdj érvelni ellene :D Ezt már elbaszta az Index is, azóta is a fél ország röhög rajta.

trey @ gépház

Egy dolog van, ami ebben az országban hatékonyan működik, a propaganda.

Ertem en, hogy ez a hivatalos indoklás, csak annak aki 10 eve hazudik, nehez adni a szavara. De értem en, hogy neked megfelel ez a teremtett valóság, mert kényelmesen éldegélsz benne. A tündérmese megbízott szakértőkkel es orvosszakmai kérdésekkel, ábrándos kepu Muller Ceciliaval, a gonosz EU-val Mordorban es Soros György ork hordaival az onkormanyzatokban. Persze ennek is megvan a helye, csak érteni kene, hogy attól, hogy az Origon olvasod meg nem lesz valóság.

Most ezt átírhatám az ellenkezőjére neked, pont úgy hatna. De minek fárasszam magam? Ezek szerint Győr Nyugat-Európa, te meg keleten laksz. Az ott lehet, hogy Mordor. Költözz nyugatabbra. Egyébként nekem nem kell hozzá mese, pajtás. A koronások 60%-a a fővárosban van. DE az innen a kiafasztérdekel' kategória.

Egyébként meglepődnél, hogy én miket olvasok. De minek soroljam neked? Majd elmész szavazni a moslékosokra, aztán lesz neked is jó. Hajrá!

trey @ gépház

Ismerek, kódnevéd belügyminiszter. Azóta sem láttuk.

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓
Szerkesztve: 2020. 04. 20., h – 12:54

Milyen tesztre gondoltál?

- örökítő anyag vizsgálat (orr, garat)

- ellenanyag vizsgálat (vér, vérsavó, vénásan) 

- IgM , IgG - gyors teszt (vér, ujjbegy)

 

Gyors test vizsgálat díja: első 15.000,- 2 hét múlva 12.000,-

For Whites Only meeting room!

Öcsém felesége, negatív lett. A SOTE elvileg minden kollégának biztosítja a tesztet, ha kérik (adott munkakörben dolgozóknak meg kötelező is persze).

Ismerek, több ilyen személyt, a folyamat ahogy a teszt szükségessége megállapításra kerül, valamint amilyen komolyan kezelik a tesztelés vizsgálat részét és az azt követő értesítést katasztrofális. 

Ismerek olyat is aki jelenleg (invasvie) lélegeztető gépen van (a kevesek egyikén) 

A szavazás elindítása óta született itt azért sok elgondolkodtató hozzászólás is, ami azt mutatja, hogy nem egy bugyuta vagy töltelék szavazásról van szó.

Külföldön élek és konkrétan a kollégám feleségének volt "valami" olasz kontaktja úgy kb. 1 hónapja. Akkor karanténba tették Őket és 2 tesztet is végeztek rajtuk, mindegyik negatív lett. Azóta visszajött dolgozni és kutyabaja. A helyszín Ausztria Oberösterreich - Niederösterreich, pont a tartományi határon van a cégünk így lehet innen is és onnan is szemlélni.

Otthon nem tudok ilyenről ismerősi körben.

nem személyes közeli ismerős, csak 1 hoppal távolabbi akinek pozitív lett a tesztje és hiába 40 körüli, de cserébe van más állandó baja ami miatt problémás a helyzetük.

főleg, hogy gyerkőc is erősen veszélyeztetett az alig létező immunrendszere miatt.. Képzelhetitek, hogy igyekeztek mindent betartani, mégis megkapták. Sajnos ez most ilyen.

Amellett, hogy igyekszel mindent ami emberileg lehetséges (kevésbé veszélyeztetettként segíted a kitettebbeket, nem mászkálsz fölöslegesen, stb) a legjobb amit tehetsz, hogy reménykedsz. 

Rég volt ilyen helyzet utoljára amit nem tudsz uralni. Abban reménykedek, hogy talán kicsit fordít az általános én-központú gondolkodásmódon is..

Abban reménykedek, hogy talán kicsit fordít az általános én-központú gondolkodásmódon is..

Nem fog. Nézd meg most a tüntetéseket, fiatal 20-30 év körüli emberek kimennek, hogy nem vesznek részt ebben a hisztériában és hogy ők nem félnek. Kíváncsi lennék, hogy ha már elmúlt volna 60-70 vagy valamilyen krónikus betegsége lenne (esetleg mindkettő), akkor mit mondana. Vagy fordítva: a betegség szinte csak a fiatalokat irtaná (erős immunválasz miatt mondjuk), akkor is tüntetne-e és ezt nyilatkozná a riporternek.

De nem múlt egy 60-70 éves, és nincs krónikus betegsége, viszont ő van megszopatva, épp ezért tüntet. Az egy teljesen vállalható álláspont, hogy a veszélyeztetett korosztályt kellene nagyon szigorúan elzárni, és nem mindenkit.

https://www.statista.com/statistics/1106372/coronavirus-death-rate-by-a…

Ha a veszélyeztetett korosztályba tartoznának, akkor valószínűleg máshogy látnák ők is a helyzetet, de hát pont nem abba tartoznak. A fenti táblázat szerint kb. 0,1% esélyük van belehalni, de mindenhol a hivatalos számok minimum 10x-esére becslik a valós fertőzöttek számát, mert nagyon sok emberen átmegy tünetmentesen vagy minimális tünetekkel, szóval fel se merült a tesztelésük. Így nézve pedig, tízezerből 1 halott, az nem tűnik túl tragikusnak. É ezzel szemben áll az, hogy van tízezerből többezer "megszopatott" ember, aki elveszti a munkáját, aki nem tud tanulni, akinek az elég rövid "aktív" életéből vesznek el ezzel hónapokat (ne adj isten éveket), stb.

Az angol helyzet nagyon bedurvult. Kb. 2 hete vmi szakértő azt mondta, hogy a spanyolokat is meg fogják előzni lakosságarányos halálozásban, és könnyen lehet, hogy igaza lesz. Az olaszoknál március 25. környékén tetőzött az új esetek száma, a spanyoloknál március 31. körül, az angoloknál még nem látszik, hogy elkezdett volna csökkenni. És amikor majd elkezd csökkenni az új fertőzöttek száma, a betegek száma még 2 hétig növekedni fog.

https://www.worldometers.info/coronavirus/#countries

Szerintem az angolok azt mérték föl rosszul, amikor a svéd módszerrel kísérleteztek az elején, hogy Svédország sokkal ritkábban lakott. Még Stockholm környéke is ritkábban lakott, mint egész Anglia átlagosan.

A napi halálesetek száma már kb. egy (két?) hete csökkenő tendenciát mutat. A legdurvább napokon napi 1000 körül volt, mostanában 500-700 körül van.

Bojo be is jelentette, hogy túl vagyunk a nehezén, fel lehet oldani hamarosan a kijárási korlátozásokat.

Hiába, a csütörtök esti taps megtette a magáét.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Kollégám édesapját tesztelték, kénytelenek voltak. Éppen bele esik a veszélyeztett korosztályba (65+), de jó általános állapotban kapta el a betegséget. Rosszul lett és a tünetek miatt bevitték az egyik vidéki nagyváros frissen alakult korona központjába, még ezen egész hajcihő elején. Onnan rögtön elküldték a sürgősségire, majd onnan vissza a korona központba. Olyan szinten romlott az állapota, hogy mire átértek vele a sürgősségire addigra már nem tudott kiszállni az autóból. Lélegeztető gépre volt szükséges és azt mondták nem biztos, hogy felépül, nem jók az esélyei. Szerencsére már túl van a nehezén, jobban van.

De emogott mi a logika? Ha epp a mentoautoban hal meg akkor az egyik korhazhoz se tartozik?

Van egyaltalan barmifele ellenorzes, hogy helyesen jartak el?

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nem vagyok képben. Azt gyanitom hogy az eljárásrend szar, tehát nem feltétlenül az az ember tehet róla aki ott és akkor döntést hoz/eligazit, hanem a rendszer nem hatékony. Nem biztos hogy van cél. Ez inkább a következménye az állami egészségügy fokozatos lerohasztásának.

Szerkesztve: 2020. 04. 20., h – 14:59

Ismerek: nagymamámnak pozitív (kórházban, állami), feleségemnek negatív (magán) lett a teszt. De ismerek olyan nem rokont is, akinek pozitív lett és már nem volt magánál sajnos..

Szerkesztve: 2020. 04. 20., h – 15:13

Nem. A családjaink, minden barátom és kollegám otthon tesped / dolgozik és várja ennek a szarnak a végét, egészségesen (illetve egy súlyos betegünk van, de ő nem koronavírusos). Egyeseket kirúgtak.

Eü dolgozom, 2x PCR, 1x szerológia. Hányszor szavazhatok? :D

Tudok szavazni úgy is, hogy ki vagyok jelentkezve. És még meg is jegyzi, hogy mire szavaztam, miután belépek, kilépek. Known issue?

Szerkesztve: 2020. 04. 20., h – 16:46

Láttam ismerős szérumtesztjét (ő az egyik forgalmazó, kipróbálta magán).

Több ismerősöm volt kontaktban igazolt koronavírusos beteggel, ami miatt hatósági karanténba került és tesztelték aktívra (egymást nem ismerő ismerősök, külön-külön betegekkel)

Néhány ismerősöm paffot kapott de nem volt tesztelve (hetekig lázasan köhögve feküdt március hónapban)

  • Kórházi ápoló ismerős (kontaktja volt igazoltan koronás beteggel)
  • Kolleganőm (beteg volt pár hétig, tudni akarta ez volt-e az)
  • Feleségem kollégéja (dettó)

Mind negatív

Szerkesztve: 2020. 04. 20., h – 17:55

Nem ismerek személyesen,viszont elég egyértelmű, hogy összességében szarul állunk a tesztekkel. Persze, soknak tűnik, de valójában nem az, és nem tudjuk, hogy ezek csak első tesztek, vagy összesen ennyit csináltak, beleértve a második, harmadik, negyedik teszteket is.

A halálozási arányunk meg nagyon szar, nem csak európai, de globális szinten is. Lehetne javítani rajta, ha több lenne a teszt, több aszimptomatikus, vagy enyhe eset is bekerülne a nyilvántartásba, pláne mert akkor azok se fertőznének, ha hatósági karanténba kerülnek, de a megfelelő maszkviselés is segítene ezen emberek elszigetelésében. De az inkubációs idő miatt még a preszimptomatikus eseteket is érdemes lenne ismerni, pláne a fiatal(abb) felnőtt korosztályban.

Közben kiderült, hogy 4 (!!!) tesztet végeznek betegen mielőtt visszakerülhet a kórházba (akit egy korábbi pozitív teszt miatt kiraktak). Biztos ami biztos, de ez már kabaré. Ráadásul ebből legalább egy PCR.

Lenne rá lehetőségem munkahelyen, de kihagyom.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Mert érzékeny személyes adat az egészségügyi információ. Pont azért, amiért egyetlen kollégámnak sem tudok az esetleges potenciazavarairól, hüvelygombájáról, aranyeréről, magas vérnyomásáról, migrénjéről, terhességéről, lyukas fogairól, gyomorfekélyéről, májzsugoráról, s amiért nincs is ezekhez közöm.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ezeknek az "ismersz olyat...?" szavazasoknak nem sok ertelme van. Mit jelent, hogy 25% ismer olyat? Akkor hany teszt volt?! Kinek hany ismerose van? Az eredmeny ertelmezese szempontjabol annak tobb ertelme van, hogy "teged teszteltek-e" estelek "teged vagy veled egy haztartasban elot..." Persze akkor nagyon kicsi szamok fognak kijonni, de ertelme lesz.

A szavazásom: Igen (Magyarországon élek)

=======================================

A tesztvizsgálattal kapcsolatos hőzőngések margójára:

1. Akiknél alapos a gyanu, hogy COVID-19-cel fertőződtek, azoknál a nulladik ill a második napon kell ("torok- és orrkaparós) PCRtesztet végezni ( éppenséggel lehet IgM és IgG típusú antitest vizsgálatot is végezni.

2. akik "kontaktusba kerültek" (és nincs tünetük), azoknál a hetedik- és 14. napon.

Kezdjük az elején: ha kb 5.000.000 embert leszűrnénk egy hét alatt, akkor naponta kicsivel több, mint 700.000 embert kellene leszűrni. Szerintem ez izgalmas logisztikai feladvány lenne.

Mikor legyen a következő szűrés a tünet- és kontaktmentes embereknél ? Mert legkésőbb kéthetente kellene szűrni azt, akinek az előző vizsgálata negatív volt -- ha már ennyire reklamálnak, hogy miért nincs sok tesztelés.

Jelentkezzen olyan ember, akinek nem volt kellemetlen a szabályosan ( jó mélyre nyúló) "orrkaparás" ! Szerintem a harmadik vagy negyedik ismétlésnél a legjámborabb ember is tiltakozni kezdene.

Ez egy elég komolytalan és haszontalan szavazás. Pedig jó szavazásokat szoktál kiírni, de ez most mellément.

De ha komolyan kíváncsi vagy: nekem van itt a UK-ben egy munkatársam, aki volt pár hetet beteg, két hétig kórházi elkülönítőben volt, de a COVID tesztje negatívnak jött vissza.

Esetleg ha még segít: ezt kivéve se itt kint, se otthon magyarban egyik egyéb ismerősömnek sem csináltak tesztet, és még nem beteg közülük senki, pedig olyan helyen dolgozok, ami nem zárt be a koronajárvány ellenére sem. Persze ennek ellenére lehet hogy már néhány ismerősöm beteg, vagy saját magam is, csak tünetmentes hordozók vagyunk. Sok embert meglep, de ez a COVID nem ebola. Úgy van feltüntetve a média riogatása miatt, hogy mindmeghalunk. Közben meg az emberek kb. 20%-ánál teljesen tünetmentes, 50%-uknál meg csak enyhébb lefolyású, influenzaszerű tüneteket okoz, tehát semmi olyan, ami hűde nagy szám lenne.

Arra is felhívom a figyelmed, hogy a negatív teszt hamis biztonságérzetet ad, azért nincs sok értelme. Eleve a teszt is tud tévedni, állítólag elég sokszor fals negatív, másrészt ha tényleg nem fertőzött még valaki, az semmiben nem garancia arra nézve, hogy nem fog hamarosan megfertőződni. A tesztnek inkább akkor van haszna, ha pozitívan jön vissza, fals pozitív nem nagyon szokott lenni.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Ez egy elég komolytalan és haszontalan szavazás.

Persze ennek ellenére lehet hogy már néhány ismerősöm beteg...

Én azért gondolom, hogy értelmetlen ez a szavazás, mert jelenleg itthon ülünk a gyerekekkel. Hetek óta nem megyünk sehova és nem találkozunk senkivel, azon kívül, hogy néha elmegyek a boltba, ahol nem beszélgetek senkivel, és néha kimegyünk a közelbe sétálni, biciklizni vagy labdázni, és szintén nem beszélgetünk senkivel.

A családdal szoktunk chat-en, telefonon, videohívással beszélgetni. 1-2 emberrel beszéltem ezeken kívül a baráti körből.

Simán lehet, hogy az ismerőseim fele beteg, a 75%-át tesztelték... de erről fogalmam sincs, mert nem beszéltem velük, nem beszéltem másokkal sem, akik elmondták volna, hogy XY-t bevitte a mentő, vagy meghalt, vagy akármi. És ha esetleg a sógornőmet tesztelték, akkor azt sem ő, sem más rokon nem mondta. Szóval arra szavaztam, hogy tudomásom szerint nem teszteltek senkit, mert a gyerekeimet és a feleségemet meg engem nem teszteltek és másoktól nem hallottam, hogy őket tesztelték volna.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

"Szóval arra szavaztam, hogy tudomásom szerint nem teszteltek senkit, mert a gyerekeimet és a feleségemet meg engem nem teszteltek és másoktól nem hallottam, hogy őket tesztelték volna."

Ez bele volt kalkulalva. Akkor is, ha szerinted ertelmetlen a szavazas.

Szerinted irrelevans adat, hogy az emberek minimum ketharmada nem ismer senkit, akit teszteltek volna? (Annyiban nem teljesen reprezentativ, hogy hupon nagyobb az antiszoc basement dwellerek aranya)

Lehet, hogy az értelmetlen nem volt jó szó.

Inkább úgy mondom, hogy ha azt mérem, hogy miről tudnak az emberek, az eléggé torzítja a képet. Annyira, hogy félig értelmetlenné válik.

Az eredmeny engem "vilagviszonylatban" erdekel. Amolyan grafelmeleti porno, "tesztiwiw", "megvan-e 5 lancelembol tetszoleges ember", stb. 

Szerintem ehhez a célhoz az kellene, hogy tudjál adatot bányászni. Pl. ha lenne egy adatbázis (mint a wiw), és ebben lenne egy mező, hogy kit teszteltek, akkor lehetne számolgatni, hogy ki hány lépésre van tesztelt embertől, stb.

De adatbázis híján megkérdezni valakit, hogy ismerősei közül teszteltek-e valakit, amire a válasz az, hogy nem tudom, mert nem beszélek senkivel hetek óta, az nem sokat segít.

Persze az, hogy hány százalék az, aki tudja, hogy valakit teszteltek, az jó.

Szerinted irrelevans adat, hogy az emberek minimum ketharmada nem ismer senkit, akit teszteltek volna?

Igen. Teljesen irreleváns. _Szerintem_
Esetleg ha szét lenne szedve, hogy megkérdeztem az ismerőseim nagy részét és senki nem volt közülük tesztelve vs. nem beszéltem 4 hete senkivel, fogalmam sincs, hogy teszteltek-e az ismerőseim közül bárkit is, akkor nem lenne az.

De ha számodra nem irreleváns, akkor OK. Örülök, hogy a szavazatommal segíthettem.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Szomszedom teszteltek, Komuves burkolo a regi fajta, akinek nem el meg a szervezeteben a virus, mert belulrol fertotlenit. :D

A tesztnek nem sok ertelme van, mert epp akkor nem vagyok fertozott, de lehet 5 perc mulva talalkozol egy hordozoval es bambi.

Mas megkozelites szerintem erdemes elolvasni: https://voyager.blog.hu/2020/04/17/covid-19_4_hamis_a_pozitiv_avagy_az_…

Szerintem jelenleg akkor van ertelme a tesznek amikor meg kell erositeni, hogy virusos es a kezelest e szerint kell meglepni.

Amugy itt fel is merult bennem a kerdes: ki hogy igazolta, hogy egy teszt false negativat adott?

A konkluzioddal addig ertek egyet, amig olyan hiany van tesztbol, hogy egeszsegugyi dolgozoknak se jut eleg (nem csak Magyarorszagon).

De ha lesz eleg teszt, raadasul olyan, ami nem veszi el orvos eroforrasok hosszu orait, hatekonyabb lenne tunetmenteseket is kezelni.

Senki nem igazolja. A gyártó meghatározza egy pontosságát (amit jó esetben a hatóságok validálnak az engedélyezési eljárás során), ez az egyetlen támpont. Pár hónapja ütötte fel a fejét ez a ménkű, az a csoda, hogy képesek vagyunk már tömegesen tesztelni. 

De a gyarto hogy hatarozta meg? Mi alapjan volt pozitiv amit o negativnak velt? Vagy milyen valoszinusegi valtozokat vett szamba?

Tehat amikor "tesztelik a tesztet", hogy "mennyire pontos", mit csinalnak pontosan?

Azert kerdezem, mert ugy tunik, hogy van egy olyan antitestes teszt, amit a nemetek konkretan hasznalnak, magyarok szinten adjak maganklinikan, a Fox szerint mukodik, a CNN szerint nem, UK-ban az elso ket "teszt tesztelesen" atment, de az utolson nem, az olasz orvosok egy csoportja meg nyilatkozott, hogy nem kene arra a tesztre epiteni, mert lehet sok false negativ, aki antitest kimutatasa ellenere nem immunis (nem indokoltak mitol lehet es mennyire)

Ez nem egy egyszerű kérdés, szerintem nem találsz erre könnyen érthető válaszokat.

Először is: a valóságban nagyon sok féle teszt van, nézd meg az aktuális listát, a csak az USA-ban engedélyezett tesztekről. 

Plusz, ha érdekel az, hogy hogyan mérik a diagnosztikai tesztek jóságát, akkor nézz bele a matek alapokba, és annak a diagnosztikai alkalmazásába. Kulcsszavak: binary classification, accuracy, precision, ROC curve. (Lehet ezek megvannak, ha foglalkozol machine learninggel, vagy egyéb irányból klasszifikációs problémákkal, akkor bocs, nem inzultálni akartalak.)

A lényeg, hogy békeidőben olyan teszteket használnak, amik a lehető legjobbak abban, hogy pontosan jelzik a pozitív és a negatív eseteket, de olyan teszt nincs, ami mind a kettőt 100%-ra tudja. A jó tesztek általában lassúak és munkaigényesek, de most a dömping igény miatt ideiglenesen engedélyezére kerültek nagyobb hibával dolgozó tesztek is, amik gyorsan adnak eredményt. Az egyes tesztekre esetleg le lehet vadászni ezeket az infókat, de általában az egyes teszt típusokra (PCR tesztek, antitest tesztek, stb) nem nagyon lesz ilyen infó. 

(Kis statisztikai érdekesség: A diagnosztikai tesztek "pontosságát" külön kell vizsgálni a fertőzöttek és a nem fertőzött emberek mintáin. Könnyű olyan tesztet csinálni, ami 100% pontos vagy az egyik, vagy a másik csoporton. Pl egy teszt, ami minden mintát pozitívnak mutat, az a fertőzötteken 100% pontos lesz annak árán, hogy a nem fertőzötteken 0% lesz a helyes eredmény. Érdekes módon ezt még a statisztikában járatosak is el szokták felejteni amikor diagnosztikai tesztekre kerül a sor, és olyanokat mondanak, hogy fontosabb, hogy a valóban fertőzötteket pozitívnak mutassa egy teszt, mint, hogy a nem fertőzötteket negatívnak.)

Csaba

Koszonom, nagyjabol eddig en is eljutottam. A kerdesem: ismerve a false positive false negativ fogalmat hogyan juthatott ennyi kulonbozo orszag szakemberekbol allo csapata ennyire kulonbozo velemenyekre? Es ha nincs pontos teszt, mihez hasonlitjak a pontatlan tesztet, es honnan tudjak, hogy az uj teszt nem pontosabb? Ha valaki hibazott, amikor megallapitotta hogy megbizhato, vagy nem megbizhato egy teszt, hol hibazhatott? Hogy mehetett at UK-ban az antitestes teszt 2 teszten es hogy bukott meg az utolso tesztkoron?

Talan a legrovidebben igy tudnam megfogalmazni a kerdest: volt olyan, aki publikalta azonos tesztekrol, hogy mennyi a (becsult?) false positive, mennyi a (becsult?) false negativ, es mihez hasonlitva volt ennyi/tunt ennyinek?

carcolt: Lehet segít a kérdésed pontosításában: https://www.covid19survivalcalculator.com/calculator

Szerintem nagyon ötletes, hogy kalkulátornak álcáznak egy kérdőívet, mert így a kitöltők döntő többségé törekedik a pontos kitöltésre. Viszont szinten a "calculator" mivoltából kifolyólag: vannak rekordok, amik szélsőséges adatokat tartalmaznak (feltehetőleg kíváncsiságból szélsőértékekkel kitöltve).

Igaz, hogy a Te kérdésed nem pontosan van megfogalmazva benne, de az általad kért információ is benne van. Tekintve, hogy megkülönböztet "covid19_positive" és "covid19_symptoms", Így a (covid19_contact > 0) szinte megegyezik a Te Igen/Nem-eddel, a Magyarországon élek meg ekvivalens a (country == "HU") -val es pontosan az általad preferált(googlemaps-os) módon: geoip alapján.

Szerintem egyébként példa értékű a projekt, hogy kirakják publicba az anonimizált forrás adatokat, bárcsak a ksh is így járna el. ;)

Szerologiai tesztet végeztettem magamon (magán), IgG pozitív lett, valószinűleg átestem a fertőzésen.
Volt pár nap, amikor nem voltam kifejezetten jól, talán ez miatt.

Szerkesztve: 2020. 04. 21., k – 15:53

Új fejlemény: 3 negatív és 1 pozitív teszt lett nagymamának 3 hét karantén után. Senki sem érti hogy lehet ez, konzíliumot fognak tartani, hogy mehet-e (a gyakorlatilag életmentő) műtétre. Úgy tudom negatívot a két gyorsteszt (vérből) és egy elvitt mintán (vér) végzett ellenanyagteszt mutatott, míg pozitív a PCR lett (ugyanaz amivel 3 hete kidobták a kórházból; orrból, garatból vett minta). Ő pedig egyre gyengébben érzi magát, lehet hogy nem a koronavírus viszi el, hanem az hogy nem szedik ki a daganatot. Nem meri senki műteni, szép...

Saját és más betegek védelme miatt.

Legújabb fejlemény, hogy még legalább 3 db(!) negatív PCR(!) tesztet kell produkálnia, hogy kórházba kerülhessen. Tehát összesen 7 db tesztje lesz legalább a visszakerüléshez, illetve a kikerüléssel együtt legalább 8 db tesztje. Gyakorlatilag otthon fog meghalni, ha ez így folytatódik. Ma jönnek újabb mintát levenni..

A fenti sztori szomorú, és igazából együttérzek, rengeteg ilyen van, és lesz, tragédia. De egy igazoltan pozitív covid-osnak 3 negatív teszt kell, hogy negatív legyen, ez a szabály. Vedd figyelembe, hogy 66-67% egy orrból vett PCR minta érzékenysége. Bár a PCR baromi érzékeny, és kevés vírust is kimutat, de csak akkor, ha került a mintába. A korábbi ellenanyagos tesztek (főleg a gyorsteszt) kalap kaka, még ennyire sem biztos.

Elektív (azaz tervezhető műtétet)(és a daganatos betegségek többnyire tevezhető műtétek) akkor sem végzünk nem egészséges betegen, ha nincs covid járvány, hanem influenzás, herpeszes, stb. Ezek mind növelik a műtéti és a műtét utáni kockázatot. Ezen túlmenően covidos beteg mellé kellőképpen be kell öltözni, légútbiztosítás és műtét közben nagy a kockázata, hogy a személyzet megfertőződik, bizonyos biztonsági lépéseket a beteg ellátásában ki kell hagyni, a beöltözött dolgozó a védőfelszerelésben alig lát, stb... Ilyenkor a beteg is, és a személyzet is jóval nagyobb veszélyben van. Van az a kockázat, ami nem éri meg.

Azt kommunikálták, hogy a daganatos betegek ellátása nem maradhat el. Nagyon sok daganatfajta létezik, gondolom nem aggódna a mama életéért, ha ez egy lassan növekvő daganat lenne.

Nincs általános covid előszűrés az egészségügyben, bármilyen nem halaszthatató ellátásra érkező beteg, vagy munkatársuk megfertőzheti őket, tudtukon kívül. 

Invazív lélegeztetés esetén nincs aerosol hatás, mekkora az a 'nagyobb kockázat'? 

Nem maradhat el  !=  Nem halasztható

Teljesen jogosan aggódik, de a nagyobb veszélyt a műtét utáni immunszuprimált állapot jelentené a zajló fertőzés miatt.

Van előszűrés, előtesztelés nincs, csak ha a szűrésen fennakadt. Elvileg minden beteget a kórházba kerüléskor triázsolnak rizikó szempontjából, és minden légúti panaszokkal rendelkező, lázas, külföldön járt, stb, beteget referálnak infektológusnak, aki nyilatkozik, hogy A/B. Ha gyanús, akkor mintavétel. Ha halasztható, akkor várnak, ha nem, akkor úgy kezelik mint pozitív.

A fertőzöttet vinnéd egészséges betegek közé, vagy fordítva? Nyilván hibák becsúszhatnak, ezt teljesen kivédeni nem lehet, de minimalizálni kell a veszélyt. 

Maga az invazív lélegeztetés valóban nem, de az intubáció, extubáció igen, a kauterizálás is, stb. Nyilván függ attól, hogy mit operálnak, de bélműtét pl veszélyes ilyen szempontból. Intubáció során, kb fél méterre vagy a beteg szájától. Extubációnál is. Akkor pedig kb minden beteg köhög...

Vastagbelében van daganat. Akkora hogy tükrözés után azonnali műtétre küldték, mert bármikor elzáródás lehet. Utána jött egy koronavírus teszt (PCR egész osztályra) és pozitív lett a neki, azonnal kirakták. Úgy jött egyébként elő, hogy egyre gyengébben érezte magát nagymamám és egy vérvétel után már azonnal kórházba kellett mennie, ahol kétszer is vért kellett kapnia (székletben vér volt, de ő nem vette észre). Most is egyre gyengébben érzi magát, már több mint 3 hete műteni kellett volna..

Ráadásul én írtam pont korábban (vissza lehet olvasni), hogy mi a francért dobálják össze-vissza a beteget, meg hívják be pofavizitre ebben a helyzetben. Be kellett vinni kórházba, hogy "ránézzenek" (nem végeztek semmilyen vizsgálatot), el kellett menni leletéért/beutalóért, mert csak személyesen adják ki, stb.. Mivel kórházakon kívül összesen 3 emberrel találkozott, otthon volt egész nap, ezért nagy valószínűséggel valamelyik kórházban kapta el. Ráadásul nagy hallgatás volt róla, hogy miért tesztelték az egész osztályt. Én nem hivatalos forrásból azt hallottam, hogy egyik ápoló koronavírusos lett. Lehet ő fertőzte meg bent. Nagy a hallgatás..

Még egy érdekesség: fogalmuk sincs 3 hét után, hogy lehet még vagy újra koronavírusos. Mindezt úgy hogy 3 db ellenanyag teszt is negatív lett a két PCR között. Ez is nagyon sántít. Ugyanis csak azokkal (az egészségügyi dolgozókkal) találkozott, akik levették a mintákat. Ki sem tette a lábát a lakásból. Étel is csomagolva jön az ajtó elé lerakva.

Ha elzáródott, akkor életmentő. Ha elzáródhat, az még nem.

Ha elzáródott, az akkora vészhelyzet, hogy nyer a beteg, ha "azonnal" megműtik. Fokozott rizikó ide vagy oda.

Ha még nem, akkor nyer, ha kigyógyult.

A személyzet is akkor nyer, ha a beteg nem fertőz.

Nyilván van egy fokozott rizikó (a fertőzöttek 10% eü dolgozó), és valahol ezt vállaltuk is. De fölösleges rizikót sem fogunk vállalni. Ha muszáj, bemegyünk a covidos/hepatitises/aidses/rühes/ótvaros/ beteggel is műtőbe. De ha nem muszáj úgy bemenni, hanem megvárhatjuk, hogy meggyógyuljon, azzal mindenki nyer. Valóban van rá esély, hogy egy daganatsejt elszabadul a várakozás alatt és később az okoz majd gondot, de ennek nagyon kicsi az esélye.

Erre (bár nem túl erőset de) mérget vettem volna (hogy béldaganat). Az, hogy bármikor elzáródhat elég relatív... Tudom, hogy ijesztően hangzik, de attól még ez nem egy objektív értékelés. Ha elzáródik, akkor a legjobb esélye az azonnali műtét, de olyankor mást csinálnak, mint előtte lehetett volna (talán). Ha nem, akkor a legjobb esélye ha kivárják, hogy negatív legyen. Ha áttétes, az nem egy hónap alatt lesz az általában...

Azt, hogy küldik ide-hívják oda én sem értem. 

A teszteket és a sorrendet sem teljesen tudom összerakni, nem világos milyen sorrendben történtek.

Egyébként jobbulást kívánok neki, nektek pedig kitartást. 

Köszönöm.

A tesztek így voltak sorrendben:
1. Bent volt a kórházban, műtétre várt, egész osztályon PCR teszt, pozitív neki -> azonnal hazavitte mentő, kirakták a folyosóra (kulcs se volt nála), a szomszéd adott neki egy széket, amíg apám megérkezett a kulccsal és étellel
2. 2 hét karantén után megjelent egészségügyis otthonában és gyorstesztet végeztek rajta -> eredményét nem mondták meg, azt mondták nem tudhatja meg, majd orvosnak megküldik
3. 1-2 nap múlva még egy ilyen gyorstesztet végeztek rajta az otthonában -> eredményt megint nem mondhatják meg, orvos nem kapott semmit
4. 1-2 nap múlva vért vettek tőle és elvitték egy másik fajta tesztre -> eredményt semmit nem tud, mindenki titkolózik
5. 3 hét telt már el, miután kirakták kórházból és jöttek ki újabb tesztre, most PCR-re, levették a mintákat az otthonában -> eredményt továbbra sem mondhat senki állítólag, orvosa nem kapta meg
Ezek után apám többször hívogatott embereket, hogy most mi van, mert telnek a napok és azelőtt azonnali műtétet írtak elő, mert külön mondták hogy nagyon sürgős esetről van szó, most miért húzzák az időt? Ekkor mondta az orvos, hogy baj van, mert megkapta az eredményt a 3 db (vér)teszt negatív lett, de az utolsó PCR teszt pozitív. Orvosi konzíliumot hívnak össze, hogy most mi legyen, mert nem tudják hogyan lehet ez.
Eltelt 1-2 nap, majd azt mondták még 3 db PCR tesztet kell végezni rajta, amiknek egymás után negatívnak kell lenniük, mert különben nem műtik.
Tegnap felhívták, hogy jönnek mintát venni. Éjfélig várta őket nagymamám, nem jöttek (azelőtt is éjfél tájban jöttek).
6. Ma jöttek és vért akartak venni, nagymamám erősködött, hogy nem vér lesz, mert PCR kell. Már sírt szerencsétlen nagymamám, hogy nem hisznek neki, mikor az illető utánakérdezett, mire kiderült hogy őt is félretájékoztatták. Ilyen mintát ő nem tudott venni, de egy kollágát elhívtak valahonnan messziről és hozzácsapták a listájához, így ma este levették a mintát a PCR-hez. 
Valószínűleg ennek az eredményét sem tudhatjuk meg, ahogy eddig is titkolóztak. És még 2 db PCR hátra van megint.

Ja és úgy néz ki, hogy 3. vértesztet feleslegesen csinálták, mert állítólag (orvos azt mondta) a protokoll szerint 2 db vérteszt + 1 db PCR kellett volna a visszakerüléshez. Most azonban már 3 db PCR kell egymás után. Eddig 6 db tesztet végeztek rajta, ha mindenkinél ezt csinálják, akkor nagyon érdekes lesz a statisztika nálunk, mert legkevesebb 8 db tesztje lesz jelen állás szerint 1 db embernek.

https://index.hu/belfold/2020/04/15/koronavirus_operativ_torzs_sajtotajekoztato_elo_kozvetites/

Ma ezeket a kérdéseket küldtük el az operatív törzsnek:
...
Indítottak, indítanak eljárást a Dr Gődény néven futó, a járványhelyzet hatékony kezelését nehezítő férfi Youtube-videói ügyében?
...

Lenkeinek is nekimentek az Indexesek:

"Érkezett a rendőrséghez bejelentés, és indult-e eljárás amiatt, hogy a több mint 200 ezres Facebook-követői közösségében egy vitaminkereskedő olyan kijelentéseket fogalmazott meg, mint hogy "a vírus csak azt fertőzi meg, aki fél tőle", és hogy "nyugodtan beülhetne egy kád koronavírusba, akkor sem fertőződne meg", mert az ő c-vitaminja megvéd a betegségtől? Tervezi-e a rendőrség, hogy fellép ebben az ügyben, vagy az ehhez hasonló, a járványveszélyt közvetlenül, anyagi haszonszerzés érdekében fokozó "egészségügyi" álhíreket terjesztőkkel?"

Illetve dr. Tamási Józsefről is hasonló véleményük lehetett a cím alapján: https://index.hu/techtud/2020/04/16/etikai_vizsgalatot_kezdemenyeztek_a…

Úgy tűnik, hogy a mainstream médiában nincs helye a más véleménynek, még ha azoknak van is tudományos alapja, szemben a főcsapással, ami a félelemre épül.

Úgy tűnik, hogy a mainstream médiában nincs helye a más véleménynek, még ha azoknak van is tudományos alapja

Tamási: nem veszélyesebb az idősekre a betegség

Lenkei: a vírus csak azt fertőzi meg, aki fél tőle

Bármelyik állítás tudományos alapjára tudnál valami minimálisan hihető forrást adni?

Tamási és Gődény is mindig ad hivatkozásokat, szemben a mainstream médiával és a hivatalos közlésekkel.
Szendit még nem láttam kikezdeni, de Ő is nagy csokor hivatkozást ad a cikkei mellé.

Pl. Szendi Gábor cikkei

dr. Tamási József nyílt levele

dr. Gődény: Van értelme?, A Német Szövetségi Alkotmánybíróság döntött

Az oldalaikon vannak további érdekes cikkek.

Azt is megemlíteném, hogy ezek leginkább nem kormánypárt vs ellenzéki megszólalások, hanem kb. a mit csinál majd minden ország és az úgy biztosan jó-e. Rengeteg tényszerű adat, elemzés, kutatás van hivatkozva.

A szerzők személyét nem sok értelme van kikezdeni, ha valaki vitatkozni akar, akkor leginkább a tartalommal és főként a tartalom alapjául szolgáló hivatkozásokkal érdemes.

Két állítás tudományos megalapozottságára kértem linket, nem jött össze.

Ha Tamási levelét netán annak szántad, nem jött össze. Kifejezetten vicces, hogy a „nem az idősekre veszélyes” állítás magyarázatában beidézi az ellenkezőjét:

A medián-életkor 80,5 év (férfiak: 79,5 év, nők: 83,7 év). Az elhunytak 10 százaléka 90 év fölötti, 90 százalékuk 70 év fölötti volt.

(Igen, én is szoktam azzal poénkodni, hogy nem vagyok öreg, csak régebb óta fiatal…)

 Kifejezetten vicces, hogy a „nem az idősekre veszélyes” állítás magyarázatában beidézi az ellenkezőjét:

Arról beszél, hogy az ok-okozatot sikerül sok esetben felcserélni. Az idős kor nem ok, legalábbis ez nincs igazolva. A sokszorosan és súlyos betegek a veszélyeztetettek, akár idős, akár fiatal. Az, hogy ilyen emberekből több az idős, az okozat és nem ok.
Ezt írja: "Amiről itt beszéltem az az, hogy nem minden idős ember veszélyeztetett, az ellenkezője nincs igazolva, csak az, hogy a sokszorosan beteg idős és fiatalabb emberek a veszélyeztetettek."

Ha Tamási levelét netán annak szántad, nem jött össze. 

Ezt írtam: "Rengeteg tényszerű adat, elemzés, kutatás van hivatkozva."
Tehát nem ezek a tudományos megalapozottságra linkek, hanem azokban vannak hivatkozásokként.
A hivatkozásokat könnyű megtalálni bennük, de egy-kettőt ide kiteszek a Tamásiból:

A vizsgálatok szerint a pozitívan tesztelt esetek 78%-a tünetek nélkül vészeli át a betegséget. Erről ír a BMJ.

Olaszország 2019. év január 1 és március 31 közötti halálozása járvány és karantén nélkül 185.967 fő

Olaszország 2020. január 1 és a mai nap (2020. 04. 13. reggel 7 óra) közötti halálozás (tehát két héttel nagyobb időintervallum esetén) 164.008 fő.

Spanyolország 2018. év január 1 és március 31 közötti halálozása járvány és karantén nélkül 127.439 fő

Spanyolország 2020.január 1 és a mai nap (2020. 04.13. reggel 8 óra) közötti halálozása (tehát két héttel nagyobb időintervallum esetén) 113.976 fő

Tehát mindkét ország esetén a halottak száma alapján jelentősen csökkent a halálesetek száma az előző évekhez viszonyítva.

Remélem elég megalapozott adatokról van szó és még sok ilyen van bennük. Nem nehéz megtalálni!

"Olaszország 2020. január 1 és a mai nap (2020. 04. 13. reggel 7 óra) közötti halálozás (tehát két héttel nagyobb időintervallum esetén) 164.008 fő."

Ezen az oldalon kicsit lejjebb:

"Please note that the population clock above do not include deaths caused by COVID-19 virus. And does not reflect actual migration situation due to movement restrictions."

de az is gyanús lehetett volna, hogy mennyiszer szerepel az "estimated" szó az oldalon, ugyanis az előző éves és egyéb adatokból tippeli meg az oldal, hogy hol tart most Olaszország. 

Ez ez oldal igazából semmi érdelmesre nem használható, nem tartalmaz tényszerű adatokat, és ez elég nyilvánvalóan szerepel is rajta.

Aki ezt az elméletei indoklására használja, az:
- vagy annyira ostoba, hogy nem érti, mit olvas
- vagy pontosan tudja, csak egy beteg fasz, aki szeretne rémhíreket terjeszteni

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"Tehát nem ezek a tudományos megalapozottságra linkek, hanem azokban vannak hivatkozásokként."

Amúgy te is végigolvastad ezeket a hivatkozásokat, vagy csak gondolkodás nélkül belinkelted ide? Tényleg kiváncsi vagyok hogy működik ez nálad.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"Olaszország 2019. év január 1 és március 31 közötti halálozása járvány és karantén nélkül 185.967 fő

Olaszország 2020. január 1 és a mai nap (2020. 04. 13. reggel 7 óra) közötti halálozás (tehát két héttel nagyobb időintervallum esetén) 164.008 fő."

ehhez:

https://444.hu/2020/05/04/iden-marciusban-50-szazalekkal-tobben-haltak-…

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A második linkről:

COVID-19 Notice!

Please note that the population clock above do not include deaths caused by COVID-19 virus. And does not reflect actual migration situation due to movement restrictions.

Szóval akár stimmelhet a 444.

Ezt már kifejettem másik topikban is: attól még, hogy ott a dr. előtag valaki neve előtt, még lehet egy barom. Tamási erre kiváló példa. Neki nem kéne már járványügyben megszólalnia egyáltalán, hiába linkel féligazságokon alapuló meg kimazsolázgatott infókat gyűjtő oldalakat.

Ma rájöttem arra, mi lenne a korrekt és arányos eljárás Gődény Györggyel szemben. Nem kell lecsukni rémhírterjesztés miatt. Gődénynek egészségügyi végzettsége van, a rendkívüli helyzetre való tekintettel vezényelhető. Egész egyszerűen egy akut Covid osztályra vezényelném, ahol kezelhetné a lélegeztetőgépeket, ápolhatná az életükért küzdőket, s tolhatná ki a folyosóra az elhunytakat, a még reménykedő rokonok szemébe nézve közölhetné a rossz hírt. Semmi mást nem kellene csinálnia, csak pontosan ugyanazt, amit munkakörükből fakadóan növérek, betegápolók, orvosok tesznek. Még csak nem is büntetés. Hasznos és nemes munka.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Gődénynek egészségügyi végzettsége van, a rendkívüli helyzetre való tekintettel vezényelhető.

Nem a végzettségtől függ, hanem a munkakörétől. Nem az állami egészségügyben dolgozik, így nem is vezényelhető.

Épp a megváltozott vezénylés miatt akarják egyre többen elhagyni az állami egészségügyet.

Az ad legitimációt az ilyen youtuber arcoknak, hogy Magyarországon a járványügyi szakemberek nem szólalhatnak meg. Az epidemiológus kutatóink kussban vannak, mert meg van nekik tiltva, hogy nyilatkozzanak. Ami "információt" megosztanak, azt ilyen cserepes virágok jelentik be az M1-en, ízes rendőrnyelven taglalva a fennforgó helyzetet. Szó szerint tragédia.

Persze, lehet Gődénnyel egyetérteni, vagy nem, csak azt felejtjük el, hogy a tudomány nem véleménykérdés. Itt komoly biológiai, statisztikai tudásra lenne szükség, ami ennek a fickónak nincs.

Pontosan így van, és nagyon sok helyen nem nagyon szólalhatnak meg.
Az idős professzorok viszont megszólalhatnak és meg is szólalnak. Az Ő véleményüket is elrejtik amennyire tudják.
Az ilyen orvosok és professzorok véleményét és adatait osztják meg többek között az ilyen fickók is.

Egyik kedvencem pl.:

2020 március 9-én, hétfőn jelent meg a MOK (Magyar Orvosi Kamara) honlapján egy kiváló magyar orvosprofesszor, Dr. Csaba György, az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) tagja által közzétett állásfoglalás a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek szerepéről és fontosságáról a koronavírussal szembeni védekezésben.
Ez a cikk egy rövid idő után eltűnt a honlapról. Egy ideig meg lehetett találni a Google archivált rendszerében, de ma már ott sincs.
Szerencsére egy másik honlap is lementette és feltette, így ott még egy ideig olvasható.

Itt egy részlet, de az egészet érdemes elolvasni!

A koronavírus hozzánk is megérkezett és mi, bár megpróbálunk elbújni előle önkéntes, vagy hivatalos karanténnel, lényegében feltartott kezekkel várjuk a támadását. Mert minek lehet nevezni, ha hivatalban lévő egyébként tudós orvosok első tanácsként egy légi úton, cseppfertőzéssel terjedő vírusbetegség esetében a melegvizes, szappanos kézmosást emelik ki és nem az immunrendszer támogatását, holott ezen rendszer felelős az agresszor elhatárolásáért és elpusztításáért.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/magyar-orvosi-kamara-van-e-eredmenyesebb-modszer-a-szappanos-kezmosasnal-az-uj-koronavirus-ellen/

 Dr. Csaba György, az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) tagja által közzétett állásfoglalás a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek szerepéről és fontosságáról a koronavírussal szembeni védekezésben.

Nem. Ez az állásfoglalás arról szól, hogy a kézmosásnál eredményesebb a vitaminszedés:

mindenesetre biztosan többet érnek, mint a szappanos vízzel történő kézmosás

Valószínűleg ma is kint lenne, ha a cím és az idézett mondat nem a kézmosás szükségességét kérdőjelezné meg. (Ami igencsak abszurd egy járvány idején Semmelweis szülőhazájában.)

Nem. Ez az állásfoglalás arról szól, hogy a kézmosásnál eredményesebb a vitaminszedés

Pontosan. Ha eredményesebb, ráadásul sokkal eredményesebb, akkor vajon miért nem hallod úton útfélen ezt hangoztatni a hivatalos csatornákon?

Valószínűleg ma is kint lenne, ha a cím és az idézett mondat nem a kézmosás szükségességét kérdőjelezné meg.

Nem azt kérdőjelezi meg, hanem azt mondja, hogy van annál sokkal hatékonyabb módja, azt is kellene propagálni!

(Ami igencsak abszurd egy járvány idején Semmelweis szülőhazájában.)

Sokkal abszurdabb a a vitaminok védő hatásait eltitkolni, sőt még ellene is beszélni Szentgyörgyi szülőhazájában.

Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professzora szerint hatalmas tévhitek élnek a magyar lakosság fejében a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban.

Ezek nemzeti hülyeségek, Indiában a tehénhúgyról gondolják azt az emberek, hogy használ a koronavírus ellen, ez az indiai hülyeség. A magyar hülyeség meg a C-vitamin, mert azt Szentgyörgyi Albert találta fel” - mondja Duda.

Ezzel szemben, érdemes ezt is elolvasni, Nyújt-e védelmet a C- és D-vitamin a koronavírussal szemben?

Melyik esetben kisebb a valószínűséges, hogy valami halálos kórban halok meg? Ha minden vitamint beszedek, és nem mosok kezet soha, vagy ha normális, változatos étkezési szokások mellett nem szedek vitamint, de rendszeresen kezet mosok?

Fogas kérdés, döntse el mindenki maga!
Mivel levegő útján terjed leginkább a vírus, ezért egy picit csökkented annak az esélyét, hogy elkapd a kézmosással.
Maszkkal még jobban tudod növelni az esélyt, távolságtartással még inkább.

Ha meg már elkaptad a vírust, akkor többek között a vitamin szinted befolyásolja, hogy mennyire súlyos lesz a lefolyása.

Ha mindenképp választani kellene, - de miért is kellene? - akkor én inkább annak az esélyét növelném, hogy ha el is kapom, akkor se legyen semmi komoly bajom, mint azét, hogy lehetőleg ne kapjam el, de ha elkapom, akkor akár meg is halhatok.

Ha meg már elkaptad a vírust, akkor többek között a vitamin szinted befolyásolja, hogy mennyire súlyos lesz a lefolyása.

Szóval, szedjünk vitaminokat, mert akkor nem baj, ha elkapjuk a fertőzést, nekünk semmi bajunk nem lesz, a környezetünk meg le van szarva. Terjedjen az a járvány nyugodtan…

Érdekes logikai okfejtés. Ezt meg miből sikerült kihámoznod?
Egyedül Te javasoltad, hogy válasszunk, én épp ennek ellene vagyok!

Mossunk kezet, hordjunk kesztyűt és maszkot, tartsunk távolságot!
Mozogjunk sokat, legyünk soványak, igyunk sok folyadékot, pótoljuk a hiányzó vitaminjainkat, ami sok esetben a C, és mindenképp a D.
Vagy napozzunk, azzal most már lesz sok D vitamin, vagy szájon át D vitamin és ahhoz kellhet még K2, A vitamin és magnézium.

Szerintem innentől hanyagoljuk egymást, legalábbis én ezt teszem, tégy Te is így! ;-)

Egyedül Te javasoltad, hogy válasszunk, én épp ennek ellene vagyok!

Pont, hogy nem én javasoltam, hogy válasszunk:

Valószínűleg ma is kint lenne, ha a cím és az idézett mondat nem a kézmosás szükségességét kérdőjelezné meg.

Erre te:

Ha eredményesebb, ráadásul sokkal eredményesebb, akkor vajon miért nem hallod úton útfélen ezt hangoztatni a hivatalos csatornákon?

a környezetünk meg le van szarva. Terjedjen az a járvány nyugodtan…

Ez a svéd modell. A nyájimmunitás. 

BTW: itt is ez lesz, ahogy azt előre jósoltam. Csak mi annyival vagyunk előbbre a svédeknél, hogy a korlátozásokat akkor oldjuk fel, amikor már sikerült megfelelően felkészülni a kórházakban. A svédek is felkészültek, csak utólag. Most hűtőkonténerekről jönnek hírek, amiket azért állítottak fel a Karolinska kórháznál, hogy abb pakolják bele a hullákat, amíg a krematóriumok feldolgozzák a várólistát.

Nálunk is van konténer, csak kicsit más. Nyugodtan be lehet nézni:

https://index.hu/video/2020/04/24/jarvanykorhaz_koronavirus_kiskunhalas…

trey @ gépház

A nyájimmunitás oltás nélkül nem úgy néz ki, hogy járható út a sűrűn lakott helyek számára, ahol az R0 bőven 3 fölött van. Ekkor akár 85%-os átfertőzöttség is kellene az immunitás kialakulásához. Számold ki, hogy hány (oxigénes) kórházi ágyra és intenzív osztályos helyre lenne szükség, ha előbbire a betegek ~15%-a, intenzívre meg ~5%-a kerül. Ne legyen igazam, de ez így rohadtul bukta helyzet az emberiség számára, amíg nem lesz oltás, mert nem sokra megyünk a városok gazdasága nélkül. Most szerintem mindenki arra játszik, hogy miként etesse meg a néppel, hogy még jó pár hónapot kvázi karanténban kell kibekkelni. Persze pár iparágat nagyon óvatosan vissza lehet kapcsolni, de egy rakásnak (tömegrendezvények, turizmus) egyszerűen lőttek. Lesz itt még szó alapjövedelem-szerű dolgokról (hívhatjuk meghosszabbított munkakeresési támogatásnak, mindegy) amíg nem lesz globálisan elég védőoltás.

Továbbra se igaz amit írsz, mert _nem_ kerül intezívre a betegek 5%-a! A diagnosztizált esetek 5%-a kerül intenzívre, és ugye a súlyos, intenzív ellátást igénylő beteget azért jó eséllyel diagnosztizálják, ennek a csoportnak kb. a 100%-át tesztelik koronára, legkésőbb akkor, amikor intenzívre kerülnek.

És kb. minden országra elmondták már mindenféle szakemberek, hogy a valós esetek száma a diagnosztizáltak 5-10x-ese lehet, de volt olyan kutatás, ami szerint Vuhanban a fertőzöttek (asszem) 86%-a simán nem lett diagnosztizálva, mert vagy nem volt tünete, vagy annyira enyhe volt, hogy ez fel sem merült.

Továbbra se igaz amit írsz

Ez így elég hülye megfogalmazás annak fényében, hogy csak egy dologra reflektáltál a hozzászólásomból, ami nem is a lényeg. Még ha az az 5% egy nagyságrenddel kisebb is lenne - ha többet tesztelnének - még akkor is túl nagy szám. Hol van itthon annyi intenzív ágy szabadon (illetve személyzet)? Főleg annak ismeretében, hogy egy lélegeztetőgépre kötött beteg ellátásához akár több tucatnyi szakember is szükséges.

Van esetleg valami nem anekdotikus hivatkozásod is arra, hogy itthon működhet a természetes nyájimmunitás az ellátórendszer túlterhelése nélkül?

Szerk: a magyar sajtót is megjárta a FT cikke, ami azt állítja a halálozási számok vizsgálatával, hogy a covidos esetek jelentős mértékben alulbecsültek. Szóval lehet nem is olyan rossz az az 5%-os WHO-s becslés, de természetesen majd a járvány után lesz pontos(abb) szám. Mindenesetre nem tűnik járható útnak a természetes nyájimmunitás.

Igen, arra az egy dologra, ami konkrétan nem igaz. Ezzel az 5% intenzíves kamuval nem kellene fölöslegesen paráztatni az embereket.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ áprilisi jelentése szerint a fertőzöttek 84-92%-a nem kerül detektálásra az ellátórendszerben, míg a megerősített COVID-19 esetek aránya az ellátórendszerben 7-12% lehet. Akik megjelennek a kórházakban, azoknál 68%-ban enyhék a tünetek, míg 30% igényel kórházi ápolást, 2,4% pedig invazív lélegeztetést. Érdekességképp megjegyezzük, hogy a szombati állapot szerint az aktív magyar esetek 52%-a szorul kórházi ápolásra és az esetek 3,1%-a súlyos, vagyis a jellemző európai sávoktól jócskán eltér a magyar járványügyi helyzet.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200426/koronavirus-magyarorszagon-kiderult-mi-a-legrosszabb-forgatokonyv-428372

Szóval még a legendás magyar alultesztelés esetén is _csak_ 3,1%, és ugye itthon szinte csak a biztos eseteket tesztelik, jellemzően még a biztos fertőzöttek velük élő családját sem.

És ugye 7-12%-nak a 2,5%-áról van szó, szóval valójában 1,5-3 ezrelék közötti ez a szám, ami az 5% huszada. És valszeg nem csak a covidos halálozások számát becsülték rendesen alul, hanem az esetekét is igen jelentősen. Amíg nincs széleskörű tesztelés a tünetmentesek között, addig ez a 84-92% is lehet sokkal nagyobb.

Ez a 30 fő/koronás beteg is nagyot ment a sajtóban, de ez kb. csak úgy lehet igaz, hogy van egy koronás intenzív osztályon 1, azaz pontosan 1 darab koronás beteg, és a komplett személyzet csak vele foglalkozik, szóval rá kell számolni minden orvost, nővért takarítót, recepcióst, bárkit is. Ez azt jelentené, hogy folyamatosan 10 ember ugrálja körül szerencsétlen intenzíven fekvő koronás beteget. És azt se gondolhatja senki komolyan, hogy az orbán által megálmodott 5-8 ezer lélegeztetőgépre lesz majd/kell majd 150-210 ezer szakszemélyzet...

Lehet, hogy elmondták, de ettől ez még csak hipotézis marad. 

Az osztrákok végeztek legutóbb (egyedül?) randomizált szérumteszteket, a fertőzöttek aránya 1 százalék alatt van a teljes populációban:

https://index.hu/techtud/2020/04/10/nemigen_lehet_a_nyajimmunitasra_epi…

Ez nyilvánvalóan borzasztóan szar hír.

Nálunk a Kozármislenyi tömegest tesztelés eredménye lehet érdekes: 

http://m.atv.hu/belfold/20200423-kozarmisleny-onkoltsegen-biztositja-a-…

Osztrák: "A kutatásnak az is része volt, hogy 1544 lakoson végezték el a koronavírus-tesztet szúrópróbaszerűen. Arra voltak kíváncsiak, hányan estek át április elején koronavírus-fertőzésen, anélkül, hogy tudomásuk van róla. Az eredményből az derül ki"

Ez elég kicsi minta, ráadásul random, tehát nem feltétlenül reprezentatív. És lassan egy hónapja történt. Egyébként rákerestem, és több helyen is olvastam, hogy pár hete csináltak ilyen teszteket, de eredményt csak az osztrákról és az újabb new yorkiról találtam:

https://www.dailymail.co.uk/news/article-8250385/A-FIFTH-New-York-City-…

Mondjuk ez se feltétlenül reprezentatív, de ha igaz, akkor a 138 ezres hivatalos szám helyett 1,7 millió fertőzött van NYC-ben.

Ott lehet, de a cikk szerint a City-n kívül viszont 3% volt a pozitív tesztek száma. A 20 milliós populációból (State) 8.3 millióan élnek a City-ben.

Szinte biztos vagyok abban, hogy Kozármislenyben sem lesz pár százaléknél magasabb. 

Komolyan gondolod, hogy jobb helyzetben van a magyar egészségügy, mint a svéd és ez miatt magasabb a halálozás ott?

Eleve a koronavírussal invazívan lélegeztetett emberek túlélési esély 10 százalék környékén van. Jelenleg sokkal inkább a szerencsén, kondíciójukon múlik a túlélés, mint az orvosokon.

https://www.medpagetoday.com/infectiousdisease/covid19/86101

Nem erre gondoltam. A kézmosás az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a koronavírus kordában tartásának. Vitaminok és nyomelemek tényleg kellenek az immunrendszer működéséhez, de változatos táplálkozás mellett semmi szükség kiegészítőkre. Lehet, hogy kiváló kutató, de az biztos hogy most hülyeséget mondott.

változatos táplálkozás mellett semmi szükség kiegészítőkre

D vitamint nem igazán lehet táplálékkal bevinni, azt leginkább csak napsütéssel lehet. Az meg októbertől márciusig nem igazán ad mérhető D vitamint. Ezért is D vitamin hiányos a magyar lakosság több, mint 90%-a.

Azon még nem gondolkodtál el, hogy vajon az influenza járványok miért tél végén és tavasz elején dübörögnek, hová tűnnek az év többi részében?

Egyébként a többi vitamint se igazán lehet bevinni, csak akkor, ha elhiszed, hogy a szervezetnek napi 60 mg C vitaminra van szüksége.

Lehet, hogy kiváló kutató, de az biztos hogy most hülyeséget mondott.

Lehet, hogy kiváló kutató, és most sem mondott hülyeséget.

Oké, igazad van, ebbe nem akartam részletesen belemenni. Van fogalmam a D-vitaminrol, sejtbiológusként ezen a témán dolgoztam három évig. A D-vitamin kivétel, mert a legtöbb ételben alacsony a szintje. A tejtermékekben, májakban, különösen halmájakban van több, de azt kevesen fogyasztanak. Viszont a szervezet tud belőle raktározni, és a raktárak kimerülésének tényleg van köze az kora tavaszi infuenza + takonyszezonhoz.

Bevihető táplálkozással, csak oda kell figyelni, mit eszünk. Kiegészítőként az eddig ajánlott 1000NE/nap édes kevés. Téli időszak után be kell szedni 2-3 hét alatt 300'00NE-t, és rendben leszel.

A lényeg, hogy a megfelelő vitaminszint nem véd meg a koronavírustól. Talán kicsit segít, abban, hogy kialakuljon a megfelelő adaptív immunválasz. De attól ugyanúgy elkaphatod, és ugyanúgy belehalhatsz, mindegy mennyi vitamint szedsz be.

A lényeg, hogy a megfelelő vitaminszint nem véd meg a koronavírustól. Talán kicsit segít, abban, hogy kialakuljon a megfelelő adaptív immunválasz. De attól ugyanúgy elkaphatod, és ugyanúgy belehalhatsz, mindegy mennyi vitamint szedsz be.

Amiben orvosi konszenzus van:

A D-vitamin mind az adaptív, mind a természetes immunválasz fontos autokrin regulátora.

Ez számomra azt jelenti, hogy fontos, hogy ne legyen alacsony a D vitamin szint. Nem kicsit segít, hanem a hiánya sokat ront az esélyeken.
Teljesen igazad van, hogy elkaphatom és bele is halhatok. Az ugyanúgy kifejezéssel erősen vitatkoznék. Ez olyan, mint a biztonsági öv esete, annak használatával is meghalhatsz, de azért érdemesebb használni.

Spanyolországban a januári napsütéses órák száma háromszorosa a magyarénak. Ott a lakosság 30 százalékának alacsony a D vitamin szintje, itthon 75-t saccolnak, valószínűleg a skandináv országokkal összevetve még nagyobb a kontraszt. 

Valószínűleg nem ilyen egyszerű a képlet.

Eddig a BCG oltástól kezdve a legszennyezettségen át a malária gyógyszerig minden oka és gyógyír volt a koronavírusra, majd szépen meg is dőlnek sorba ezek az elméletek és kiderül, hogy pont ott tartunk, ahol három hónappal ezelőtt. 

Azt azért vedd észre, hogy én nem azzal vitatkoztam, hogy a megfelelő vitamin szint számít. Hanem azzal, hogy egyáltalán nincs semmi értelme szembeállítani a kézmosással, a kettő ugyanis nem zárja ki egymást. Azt is mondtam, hogy ha már mégis összehasonlítjuk, akkor inkább a kézmosásra kéne helyezni a hangsúlyt, mint a vitaminbogyókra, és felelőtlen dolog jelentéktelennek beállítani a helyes kézmosást. Szerintem hatékonyabb járvány ellen, bár ezt nem tudom konkrét statisztikai adatokkal alátámasztani, de az ellenkezőjét állító kutató ezt szintén nem tette meg. Márpedig az ő állítása megy szembe a normákkal, akkor illene alátámasztani valami tanulmányfélével.

Érdekes, hogy ezt az áprilisi threadet visszaolvasva most mennyire mást gondolunk. Ma már nagyon úgy tűnik, hogy a vírus elsősorban levegő útján terjed, ezért a maszk használata a a leghatékonyabb védekezés. Persze a kézmosást se kell elfelejteni, és a változatos táplálkozás (azaz vitamin) sem árt. Hát igen, most mindenki kicsit betekintést nyerhetett abba, hogy mennyire nem dogmatikus a tudomány, és hogy a legjobb valóságmodellek sok próbálkozás és vita útján alakulnak ki.

Kikerestem neked a hazai konszenzust a D vitaminról.
A legnevesebb hazai orvosi intézetek 20 orvosa készítette el hónapokon át 216 tudományos anyagot feldolgozva.

A D-vitamin anyagcseréje
A konszenzus megállapításai

A D-vitamin elsődleges forrása a bőrt érő nap­
sugárzás, annak is az UV-B spektruma.

A bőr D 3 -vitamin-képző kapacitása nagy, de bi­
zonyos fénymennyiség felett már nem nő tovább.
– Magyarországon márciustól októberig naponta 15
perces, az arcot és a fedetlen végtagokat érintő,
10–15 óra közötti direkt napsugárzás szükséges
a megfelelő D 3 -vitamin-képzéshez. A késő ősztől
kora tavaszig t ­ erjedő időszakban a napsugárzás
nem elegendő a szükséges mennyiségű D 3 -vitamin
termeléséhez.


A szoláriumok UV-A sugárzása nem alkalmas a
D 3 -­vitamin-képzésre.

A táplálék kis D-vitamin-tartalma miatt a D-vi­
tamin-ellátottság nem dietetikai kérdés.

– Az 1,25(OH) 2 D 3 , vagyis az aktivált D-vitamin
(D-hormon) vesében kialakuló, keringésbe kerülő
része a ­ kalcium-anyagcserében vesz részt. A szer­
vezet számos más szövetében kialakuló D-hor-
mon autokrin, parakrin hatásokon keresztül a sejt-
működésre, a sejtek osztódására van hatással.

D-vitamin-hiány hatása az immunrendszerre
A konszenzus megállapításai
A D-vitamin mind az adaptív, mind a természetes
immunválasz fontos autokrin regulátora.


A D-vitamin-hiánynak szerepe van az autoim-
mun betegségek patogenezisében.

Megfelelő D-vitamin-pótlás immunregulatorikus
hatása révén az autoimmun betegségek szuppor­
tív kezelésében kedvező hatású. Elsődleges profi­
laxisként alkalmazva csökkentheti az autoimmun
betegségek kialakulásának veszélyét.
– Nem tisztázott azonban, hogy humán autoimmun
betegségekben ugyanolyan dózissal pótolható-e,
illetve korrigálható-e a D-vitamin-hiány, mint más
kórképek és egyébként egészséges egyének ese­
tében, illetve az, hogy milyen D-vitamin-szint
szükséges ahhoz, hogy autoimmun betegség ne
alakulhasson ki, vagy ha kialakult, akkor a tüne-
tek csökkenjenek.

Mindezek alapján autoimmun betegekben java-
solt a 25(OH)D-vitamin mérése különösen az
őszi–téli időszakban. Javasolt megfelelő és ellenőr-
zött szubsztitúció, valamint gyakran aktiválódó
autoimmun betegség, tartós kortikoszteroidigény
esetén nemcsak terápiás, hanem profilaktikusan
alkalmazott D-vitamin adása is.

Lehet, hogy egy szakember kinyitotta a száját, csak nem járványügyi szakember volt, amire te próbáltál példát hozni...

Ha csőrepedésed van, vízvezetékszerelőt, nem pedig légtechnikást hívsz, pedig mindkettő épületgépész. Na, a virológus és az epidemiológus ennél kicsit messzebb van egymástól.

És az általam hivatkozott szakember milyen témában nyilatkozott meg? Amit te csinálsz, az nem más, mint szőrszálhasogatás, annak érdekében, hogy az eredeti állításról - elhallgattatnak szakembereket - eltereld a szót.

trey @ gépház

Én is nyilatkozhatok epidemiológiai témában, csak éppen a véleményem nem fogod relevánsnak tartani. Az övét (aki szintén nem járványtani szakember) miért tartod annak?

Ez volt az eredeti állítás:

hogy Magyarországon a járványügyi szakemberek nem szólalhatnak meg.

Szőrszálhasogatás, ha nem fogadom el ,ha nem egy járványügyi szakemberre adsz linket? (Járványügyi szakember: epidemiológus.)

Nem, mert ostoba hozzászólás született már a szülőnél is, ami be akarja tények és példák nélkül bizonyítani, hogy elnyomják és cenzúrázzák itthon a járványügyi szakértőket, akik koronavírus ügyben megszólalnának.

Én meg hoztam több példát, hogy szakemberek nyilatkoznak a járványról szabadon, ami azt bizonyítja, hogy lehet róla beszélni.

Te ott szálltál bele, hogy egy, a téma szempontjából majdnem érdektelen dologba kötöttél bele és azóta is azon rugózol.

De csak azon.

Értem én, hogy szar, hogy az általatok márciusban nekem folyamatosan nyomatott doomsday nem akar eljönni az istennek se, már kínotokban nem tudjátok, hogy hova hozzátok előre a járvány kezdetét papíron, hoyg igazatok legyen, de most mit lehet tenni? Nem jönnek a számok. Ezt el kellene már fogadni.

trey @ gépház

Magyarországon a járványügyi szakemberek nem szólalhatnak meg.

Te ott szálltál bele, hogy egy, a téma szempontjából majdnem érdektelen dologba kötöttél bele és azóta is azon rugózol

Abba kötöttem bele, hogy nem akármilyen szakemeberekről volt szó. Tényleg kurva lényegetelen.

Értem én, hogy szar, hogy az általatok márciusban nekem folyamatosan nyomatott doomsday nem akar eljönni az istennek se,

Soha sem állítottam vagy vélelmeztem hasonlót sem, még egy like szintjén sem.

Abba kötöttem bele, hogy nem akármilyen szakemeberekről volt szó. Tényleg kurva lényegetelen.

Tehát, egy tök lényegtelen dologba, abban bizony nem, hogy miért, mi alapján állít ilyeneket. Továbbra sem tudjuk, hogy kik ezek a szakemberek (mert bizony többen is vannak az állítás szerint), de láthatólag az téged nem zavar, engem túráztatsz egy lényegtelen dolgon.

trey @ gépház

Most vagy trollkodsz, vagy nem megy egy ötödikes szintjén sem a szövegértés, de lefordítom neked „piaci” nyelvre, mit csinálsz:

kupcsik: Senkit nem engednek almát árulni.

trey: De hisz ott van a szomszéd árusnál!

blr: Az dió.

trey: Most egy ilyen tök lényegtelen dologba tudsz csak belekötni? Gyümölcs, gyümölcs.

Ejj ti mind nem értitek a lényeget. A lényeg pedig az, hogy a járvány lefutását miniszterelnök urunk tökéletesen kontrollálja. Sőt, a fertőzések számát ő maga határozza meg, méghozzá a nemzetstartégiai érdekeink és a közvéleménykutatási eredmények függvényében. A győzelem tehát eleve garantált. Ebből is látszik,  hogy teszteket végezni merőben felesleges pénzkidobás, ilyenek eredményének esetleges nyilvánosságra hozása fake news.

Lásd például:

https://hirklikk.hu/kozelet/kosa-elvtars-jo-elvtars-de-most-nem-lennenk…

Tájékozódni, tájékozódni, nem győzöm eleget hangsúlyozni.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Most ha nem reagálok a karanténtéboly a nyugger klubból őrületedre, csak a szokásos ballib mantrára:

hogy teszteket végezni merőben felesleges pénzkidobás

Akkor csak annyit, hogy Ausztriában az elvégzett napi tesztek száma ugyanúgy néhány ezer, mint itt. Április 12-én ez a szám Ausztriában 3902 darab volt, itt meg 1704. Erre mit üzennek Klára úrék?

trey @ gépház

  1. Kórházak: https://24.hu/belfold/2020/04/26/kasler-megtilt-koronavirus-korhaz/
  2. Idősek otthonai: https://24.hu/belfold/2020/04/24/koronavirus-hadhazy-akos-idosotthon/
  3. Lusta vagyok megkeresni, de itt az egyetemen is kijött egy körlevél, hogy nyilatkozni csak a traktornak és a királyi bizottságnak szabad, illetve állítólag egy másik - az már nem nyilvános, csak néhány embernek küldött - levélben pedig "munkajogi következményeket" helyeztek kilátásba néhány Facebook posztért...

Nagyjából ebben az országban mindenkinek kuss, aki használható adattal vagy azokból értelmes következtetéssel tudna szolgálni, az az egyetlen valóság van, amit mindannyiunk védőszentje, Cili néni mond minden nap.

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Ez azért nem ilyen egyszerű.

A munkáltató jellemzően mindenhol megszabja, hogy ki, mikor és mit nyilatkozhat, illetve a munkáltatodról még akkor sem mondhatsz negatív dolgokat, ha egyébként igaz lenne, sőt a munkaviszony befejezése után sem teheted ezt meg. 

Ez ugyanúgy vonatkozik az állami alkalmazottakra.

"(2) A munkavállaló munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely - különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján - közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. A munkavállaló magatartása a 9. § (2) bekezdésében foglaltak szerint korlátozható. A korlátozásról a munkavállalót írásban előzetesen tájékoztatni kell.

(3) A munkavállaló véleménynyilvánításhoz való jogát a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem gyakorolhatja."

Két dolog:

Ha egy országgyűlési képviselő nem tud az állami alkalmazottaktól tájékozódni, ott valami nagyon nem működik.

Másrészt az államnak sokkal átláthatóbban kell működnie az állampolgárok felé, mint egy áltagos munkáltatónak.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem vagyok szakjogász, nem tudom megitélni, hogy mire van jogosítványa egy képviselőnek.

Önmagában abban nem látok kivetnivalót, hogy ahhoz küldik, aki a kommunikációért felelős, ezért biztosan nem tehető felelőssé az orvos. 

Ezt viszont nem gondolom, sokkal nagyobb felelőssége van a kormányzatnak, mint egy munkáltatónak és ehhez sokkal szélesebb eszközök is állnak rendelkezésre. 

Hogy a konkrét esetet nézzük: ha világosan fogalmaznak és egyértelművé teszik már az elején, hogy itt nem kéthetes karanténről van szó, hanem valószínűleg a következő éve(in)ket így fogjuk tölteni, akkor senki nem vette volna komolyan és akkor még nem tudhatták, hogy ennek milyen kihatása lett volna. 

Igen, pont erre hivatkoztak ők is. Csak kicsit visszás a helyzet, mert a "koronavírussal összefüggő" jelentheti mondjuk egy tanulmány publikálását (de akár csak magánszemélyként sem írhatja le, hogy az egyetemi klinikát van-e megfelelő minőségű/mennyiségű védőfelszerelés).

Egyébként meg ha objektív, valós tényeket állít valaki, az nem sérti súlyosan a szervezet érdekeit és a munkáltató jó hírnevét (ok, utóbbit igen, de az csak azt jelenti, hogy a jó hírneve egyébként kamu :) ). Csakhogy ezt a munkáltató szerint már utólag a bíróság feladata lesz meghatározni... ami mondjuk az ártatlanság vélelme elvvel eléggé szembe megy. De...

Szóval nem ilyen egyszerű, hogy "benne vanik a törvénybe', hogy korlátolható!!!!négy!".

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Azt nem, viszont a "gazdasági érdekeit" mindenképpen sérti az is, ha igazat de negatív dolgot állítasz, ez pedig a Munka Törvénykönyvébe ütközik.

Sajnos, ez utóbbi rengeteg helyen nem egyértelmű, pontatlan és a munkáltató felé hajlik. 

Oké, ő egyébként (helyesen) benne van az állítólagos tanácsadói körben is. A probléma az, hogy a közvélemény semmit sem tudhat biztosan. A kormány (===Orbán Viktor) csak annyit, és olyan információt oszt meg, amit akar. Pedig logikusan minden járványügyi adat, és járványügyi döntés indoklása közérdekű lenne. Ehelyett a dolgok csak úgy megtörténnek, aztán valakit kiállítanak és felmond egy előre megírt szöveget. Kérdezni lehet, választ nem kapsz. A hatalmat nem lehet ellenőrizni. Ha a szakmai véleményed nem egyezik a kormányéval, akkor kibasznak. Naivan kérdezem, ilyen környezetben mi alapján bízzunk meg bármilyen információban? Igen, lehet, hogy tényleg jól halad a védekezés. De az is lehet, hogy csak nem tesztelnek eleget, és/vagy szarul működik a rendszer, és senki nem mer megszólalni, hogy ezt elmondja. 

Kb. 40 ilyen embert ismerek.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2021. 02. 28., v – 11:04

Kettőt is ismerek, Magyarországon élek. Egyikük szintén itt él (unokahúgom), másikuk viszont német és Németországban is él.

A gyerekem két osztálytársai is fertőzött lett.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

A kedvenc vírus elleni intézkedésem az ingyenes parkolás bevezetése, ami kicsit paradox egyébként a "maradj otthon" szellemiségével, viszont nagyon jól ellehetetleníti a javában ellenzéki önkormányzatok életét.

10+ év után egyik napról a másikra elvágták a migránsozást, sorosozást, most koronázás meg karácsonyozás megy ezerrel.

Olyan ez, mint egy véget nem érö szar szappanopera. Engem komolyan érdekelne, hogy mi van a migránsokkal? Ott hánykódnak a Földközi tengeren oda-vissza, mert kihaltak a civil szervezetek, stb. a koronavírus miatt? Kitöl kaphatok 10+ év után erröl "megbízható" információt???

Az információk továbbra is elérhetők. Röviden: továbbra is hordják a Földközi-tengeren a négereket Afrikából, nem kapnak kikötési engedélyt az olaszoktól, az Alan Kurdiról egy másik karanténhajóra kellett átszállniuk.

Görögország, miután a törökök kipucolták a határsávot, a koronaterjedéstől tartva, pontosan olyan határzárat épít, mint a magyar.

Szeretnél még?

trey @ gépház

Úgy érted, hogy az olaszok és a görögök le lettek fizetve és nekünk dolgoznak titokban, támogatják a propagandát? Ez még egy 444-huszártól is erős konteó. De szívesen nézek "mystery" filmeket, szóval rajta, vetíts még!

trey @ gépház

A négerek között vannak arabok is szép számmal. De úgy látszik a koronavírus alatt valahogy nem áll fel nekik, ezért most erőszakolatlanul maradnak az asszonyaink.

Életkorom és a koronavírus miatt a halál torkában levő emberként kockázat nélkül bevallhatom, hogy sorosista, komenista (diplomás liberalista), internacionalista, globalista emberként ellenzem a szír kisfiúk vízbefojtását. De római katolikus fajmagyar nemzetőrként, sziklaszilárd nemzeti és nemi identitású férfi/nőként is ellenzem. De ne aggódjatok, a HUP népességét semmiképp sem cserélném ki, treyéket különösen nem, mert ők a kedvenceim.

Találós kérdés: Melyik Miniszterelnök Urunkra igaz az alábbi három állítás:

1) Egy időben (diploma nélküli) kommunista volt,

2) később sorosista,

3) majd internacionalista főlipsi

lett?

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Szükségetek van a négerekre. Ki más énekelné nektek olyan színvonalon az addideadidit, mint a Fekete Pákó. Amúgy az előbb  baromi jót edzettem, kurva jól vagyok. Igaz,hogy közben nem a Pákót hallgattam, hanem  ZZ Topot. Ja, és bármikor tudok legálisan kutyát sétáltatni.

Bocs, a lényeget majd elfelejtettem. Az előbb tehát azt írtam, hogy a  szír kisfiúk vízbefolytását ellenzem. Mintha ehhez a véléményemhez nem szívesen csatlakoznátok.

Bocs, az előbb kifelejtettem a föderalistát.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Hát persze. Az igazi, tökös náci beszéd ilyen:

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-szabo-timea-nevu-organizmus-tudomanyo…

Remélem, Miniszterelnök Urunk ezt a számot is átfutotta, nemcsak Húsvétkor tanulmányozta a sonka mellett, reggelizés közben kedvenc lapjait - ahogy a fotókon láttuk.

Tusk nácizik, mások kullancsoznak. Ilyen a politikai közbeszéd 2020-ban. Fogadd el.

Az óriási különbség az, hogy egyiket egy EU-s vezető politikus csinálja, a másikat meg újságírók.

Én véleményem: Tusk egy töketlen bohóc, Szabó Tímea meg egy irritáló hangú, idegbeteg tömegkatasztrófa.

trey @ gépház

Tusk nácizik, mások kullancsoznak. Ilyen a politikai közbeszéd 2020-ban. Fogadd el.

Nem fogadom el. Tőlem lehet valaki bohóc, náci, kommunista, liberális, szélső bal- vagy jobbos EMBER.

De amikor egyes  politikusok, újságírók, megmondóemberek valakinek az EMBERI MIVOLTÁT vonják kétségbe  - sejthalmaz, baktérium, vírus, stb. - lásd az alábbi nyelvi elemzést:

https://m.nyest.hu/hirek/ingyenelo-fergek

tisztességes ember nem hagyhatja szó nélkül. Meg tekintettel a történelmi tanulságokra

    - Örményország

    - holokauszt

    - Ruanda

    - rohingyák

    - stb.

nem is célszerű elengedni a fülünk mellett, mert ez a fajta politikai közbeszéd előbb-utóbb véres következményekhez vezetett mindenhol.

Ne keverjük a szezont a fazonnal.

Nem panaszkodom, még csak nem is "sivalkodok" hogy elvbarátaid egyik szellemesnek(?) gondolt kiszólását idézzem.

Csak úgy gondolom, vannak dolgok, amik mellett jó érzésű ember nem  mehet el szó nélkül.  Ha van, akiben ez jobban rezonál:

Itt állok, másképp nem tehetek!

Lásd pl.

https://ref500.lutheran.hu/kepgaleria/luther_2.jpg/view

Mi a bajotok Tusk nagyapjával? Az emberek egy részének náci nagyapja volt. Másoknak meg nyilas, besúgó, miegymás. Sőt van, akinek a nagyapja a liberális internacionálé alelnöke volt. Megesik, nincs ebben semmi szokatlan.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Mert burkoltan lenácizta a magyar miniszterelnököt. Engem az öregapja nem érdekel. Halottakkal keveset foglalkozok (leginkább semmit). Látom azonban, hogy te mindenáron a Tusk nagyapja felé szeretnéd minden erőddel terelni a beszélgetést. Átlátok a szitán. Engem nem húzol be a hülyeségedbe ;)

trey @ gépház

Mert burkoltan lenácizta a magyar miniszterelnököt.

Nem, nyíltan közölte, hogy a náci németország politikai megoldásait használja: a folyamatos ellenségkép-gyártást (elmúltnyolcév, migráncsok, soros, brüsszel, corona, most megint soros, kezdenek kifogyni az ötletekből, na), aztán erre hivatkozva - visszaélve a korábbi törvényekkel szerzett hatalmával, bármiféle társadalmi, politikai vagy nemzetközi egyeztetést nélkül - folyamatosan még több hatalmat ad magának vagy veszi el a mozgásterét mindenki másnak, akit magára kicsit is veszélyesnek tart (vajon a nagyságrendileg kb. 0 hasznú, pártokat érintő elvonásokat kit fognak jobban érinteni: a kétharmados kormánypártot, amelyik tíz éve ipari mennyiségben lopja ki a közpénzt a haveri köröknek, vagy az ellenzéki pártokat, akik... nem? vajon a KESMA miért attól hangos, hogy KariGeri önmaga, egyszemélyben felelős lassan az ország összes öregekotthonában levő állapotokért, miközben ő dokumentumokkal igazolja folyamatosan, hogy ő időben jelezte a problémákat és az ormány szart rá magasról? vajon... de már régebben is ezt csinálta, mert minden miinden civil szervezetet soros pénzel, tehát a civilszervezetek mind rosszak - persze 2006-ban ugyanez a TASZ még maga volt az igazság bajnoka, amikor felszólaltak a rendőrségi túlkapásokkal kapcsolatban, de 2010 óta mind sátánista sorosista zisdó cigány libsi lett, gondolom...)

Amilyen tájékozott vagy, biztos végighallgattad Rétvári pénteki sajtótájékoztatónak hazudott propagandáját. Megint ott volt az elmúltnyolcévezés, mert mi lenne, ha a 2008-ban bevezetett kórházi napi díjat kellene most fizetniük a koronás betegeknek!!!!négy! Komolyan? Ez a szint, hogy 12 éves sztorit kell felhozni, csak hogy legyen ellenségkép? (miközben lehet, hogy nem olyan állapotban érte volna a járvány az egészségügyet, amilyenben, ha vityáék akkor nem cirkuszolják ki a népszavazást)

Szerk.: ... éééés a mait is azzal kezdték, hogy "de mi adót csökkentettünk, 2008-ban adóemelés volt"... istenem atyám, balfaszok. Különadók, brutális elvonások, és egy mindenre is alkalmatlan "mentőcsomag", amit rengetegen nem tudnak igénybe venni. De nem 2008!!!!négy!

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Jó sokára, de talán még vissza tudtál fordulni a halál torkából. Ha nem, akkor másoknak, okulásra.

1) Mit tudsz a kommunista rendszerről? Mit tudsz arról, melyik pozíció mit jelentett? Egy KISZ-alapszervezet egy középiskolai, szakmunkásképző osztályban alakított KISZ-szervezet „vezetője” volt, kb. a hetes felelősségével és politikai hatalmával egyenértékű pozíció.

3) Mit tudsz arról, kik voltak akkor Magyarországon a „liberálisok”?

Utóbbihoz tájékoztatásként:

Pető Iván, Kőszeg Ferenc, Törzsök Erika, Béki Gabriella beszélnek arról (is), milyen viták nyomán végül hogyan döntött az SZDSZ a reformkomcsi és a liberális megjelenítés között utóbbi javára. A reformkomcsi vonal okán volt az SZDSZ követelése Nagy Imre ’56 hős mártírjaként való beállítása, hogy ezen a vonalon tudják eladni a saját reformkomcsi irányultságukat.

napiPartizán #34 | Rendszerváltás 30 | "A tagságot beletrükközték a '94-es koalícióba"

A reformkomcsi elitek „rendszerváltása”:

FERÓ DALMA – KISS VIKTOR: A rendszerváltás és a liberális hegemónia kiépítése

Fidesz ezt azt SZDSZ vitte „liberalizmust” vetette el, amit nemzetközi szinten a progresszív baloldal (pc, sjw, silence culture, ANTIFA, BLM) képvisel. Nem mellékesen Soros igen nagy pénzekkel támogatja ezt a vonalat. Hogy a Liberális Internacionálé alelnöke volt, nem mond ellent ennek. Az SZDSZ és a progresszív baloldal léte és tevékenysége viszont alapvetően mond ellent a liberális elveknek.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

A kedvenc vírus elleni intézkedésem az ingyenes parkolás bevezetése, ami kicsit paradox egyébként a "maradj otthon" szellemiségével

Egyaltalan nem paradox, ha mar muszaj menned valahova (marpedig muszaj: kaja, gyogyszer, etc.) akkor sokkal kisebb kockazat autoval menni, mint nyomorogni a buszon.

viszont nagyon jól ellehetetleníti a javában ellenzéki önkormányzatok életét.

Krokodilkonnyeket hullatok a veszteseges zugloi parkolas szunetelteteseert. Tudom, volt mar masik threadben, de az megvan, hogy az onkormanyzat azert nem ad varakozasi engedelyt a leasingelt, kizarolagos hasznalatban levo automra, mert "mar igy is veszteseges a rendszer, nem lehet tobb kedvezmenyt adni"?

Szoval ha engem kerdezel, megbaszodhat a budapesti parkolas intezmenye es minden (minden = fideszes, ellenzeki, civil, soros, orban, migransok, stb.) erintettje ugy, ahogy van.

szerk: ja, meg tegyuk mar hozza, hogy a #maradjotthon kampanyt komolyan veve, ha otthon maradnek, de nem lenne ingyenes a parkolas, az havi 40+ ezer minusz

Na ja, csak onnan meg 32 perc, mire hazaerek villamossal. :D

Egyebkent nem messze onnan van a Vagohid 4-6-ban is parkolo, szinten kulteri, zart, es Parkl-supported.

El nem tudom képzelni, hogyan lehet veszteséges az önkormányzat számára a parkolás. 

Ne is mondd, rendszeresen megkerdezem toluk, hogy all a parkolo-projekt. Multkor kuldtem nekik egy levelet, hogy van egy szuper otletem: fel kell szamolni a fizeto parkolast, es szazmilliokkal lesz tobb a koltsegvetesben. Meg nem valaszoltak. :)

https://www.bbc.com/news/world-africa-52571777

Orosz,Francia,Török,Amerikai stbstb haderőktől biztosan első kézből kaphatsz információkat, mert ők rombolják az otthonokat némi olcsó olaj & befolyási övezet szerzés reményében.

A franciák különösen érdekes állatfajta, hogy menekültsegélyezésről meg mentésről beszélnek miközben aktív előidézői és haszonélvezői az általuk -is- generált nyomornak. 

Az előidézéstől (diktátor legyilkolása, arany megszerzése), az azt követő káoszból profit -ig. Más lenne talán kicsit a legalább a látszat, ha nem gombokat akarnának odadobni alamizsnaként a közös EU büdzséből ahhoz képest ami kárt okoz{n/t}ak..

(Ennyire szarul nem tudni thread-ben válaszolni....)

Elég széles merítésből szerzem be a napi infókat. Megértem, hogy úgy látod, ezek eltűntek. De azért, mert az alternatív valóságodban - 444, Index, 24, HVG stb. - ezek nem jelennek meg, az nem jelenti azt, hogy nem léteznek.

Egyébként ez a komment mire jó? Kérdeztél valamit, kimerítő választ kaptál. Utána csak ennyire futja?

trey @ gépház

Szerkesztve: 2020. 04. 24., p – 15:57

https://index.hu/belfold/2020/04/24/szovetseg_utca_kezelt_betegek_koron…

ez a család ápolási díjként havonta 120 ezer forintot fizetett a háromágyas szobáért, szigorúan készpénzben. Az összeget pedig még a járvány ideje alatt sem lehetett a Magyar Államkincstár számlájára átutalni, személyesen, a kórház recepcióján egy adminisztrátornak adhatták le.

Tipikus. Ez a "személyesen kell intézni mindent" miatt is jobban terjed a koronavírus. Nekünk is mindent személyesen kellett, mert ... csak. Nem értem ezeket meg..

Az orvosok elérhetetlenek, a nővérek leterheltek voltak. Végül csak azért kaptam felvilágosítást az állapotáról, mert elmaradtam a havi ápolási díj befizetésével, és az intézményvezető március végén személyesen hívott fel emiatt

A titkolózás persze itt is ment, de mivel pénzt akartak látni ügyféltől, ezért rájöttek hogy mondaniuk is kell valamit. Ez nem a szokásos, lesz*rhatom, nem válaszolok/veszem fel a telefont ügy. Halottól pedig nehéz behajtani az ápolási díjat.

Szerkesztve: 2020. 04. 29., sze – 01:31

A nagymamám ügye folytatódott (https://hup.hu/comment/2472167#comment-2472167):
Otthonában levették a 7.tesztet is (PCR): negatív lett, a 6.teszttel (szintén PCR) együtt.
Két negatív után azt mondták bemehet kórházba, speciális osztályra, ahol egy 3 ágyas szobában fekszik egyedül.
Ott végezték el a 8.tesztjét (PCR), ami megint pozitív lett. Áthelyezik valahova máshova és holnap döntenek a sorsáról.

Ha hazaküldik megint a daganat eltávolítása nélkül, akkor újságokhoz/TVk-hez fogok fordulni az üggyel. Hallani/olvasni fogtok róla.
Ez már több mint szerencsétlenkedés. Elképzelni sem tudom, hogy lehetséges ilyen hibás tesztek vagy mulasztás nélkül.
Most van 3 db pozitív PCR tesztje, 2 db negatív PCR tesztje és 3 db negatív vértesztje összesen.

Továbbá jogi segítséget is szívesen fogadok, ha valakinek volt hasonló esete. Mit lehet kikérni a kórháztól, milyen formában? Esetleg lehet-e tudni kik vették a mintákat, kik végezték a laborban az elemzést? Ők voltak-e tesztelve? A betegen végzett összes vizsgálat pontos idejét, teszt típusát, dokumentációját ki kérheti ki és hogyan? Milyen felettes szervhez lehet fordulni, hogy kivizsgálja hogy mi folyik itt? Ismertek esetleg olyan ügyvédet, aki hasonló esetben tudott segíteni?

Köszönöm 

Köszönöm, most egyelőre úgy tűnik foglalkoznak vele. Átvitték a Lászlóba, ahol már nem úgy kezelik, mint valami leprást, nem félnek annyira a vírustól. Hallotta hogy más is van ott így, hogy pozitív + negatív teszteket is produkált és semmi tünete nincsen. Valamint megnézték, vizsgálatokat végeztek (tüdejét például) és úgy néz ki semmi baja nincs a vírustól, ha egyáltalán vírusos. Pszichológus is foglalkozott vele, mert már több mint 1 hónapja karanténban van és csak dobálják egymás között a kórházak. Itt is vettek mintákat és kíváncsi mindenki, hogy mi lesz az eredmény. Állítólag a céljuk, hogy kimutassák, hogy nincsen semmi baja és visszaküldjék rák műtétjére az eredeti kórházba!

Egyébként én valószínűsítem, hogy ebbe futottak bele:
https://www.origo.hu/tudomany/20200429-delkoreai-szakertok-ujratesztelt…
Csak gondolom mi egy "kicsit" le vagyunk maradva még..

Köszönöm.

Végül 11 db tesztet végeztek rajta. Az utolsók negatív PCR-ek voltak és úgy küldték Honvédba a Lászlóból, hogy már ne végezzenek semmilyen tesztet. Az orvosát is kiengedték a karanténból (a negatív tesztek után). Kiszedték a daganatot, állítólag nincs áttét. Jelenleg nem érzi jól magát, nagyon fáj a sebe és azt mondták, hogy nem mozdulhat meg és nem is ihat holnapig (nagyon szomjas). Mondtam kérjen nővértől fájdalomcsillapítót (injekcióban kapja). Orvos azt mondta minden rendben ment és ez normális.

Nem tudom, mások hogyan vannak vele, én néha száraznak érzem a számat. Iszom, és nem múlik el tőle. Vagy legalábbis nem azonnal.

A cserepes száj meg olyan dolog, hogy sokszor a környezet (szél, páratartalom) miatt alakul ki. Lehet, hogy nem vagyok egyáltalán szomjas, de a szám kicserepesedett. Ezért van, hogy néha pl. szőlőzsírral keni az ember.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Na, most már van olyan ismerősöm, akit teszteltek és tudok is róla. Nem Magyarországon élek, hanem Angliában. Az ismerősöm meg Brazíliában. Egyébként már valamivel korábban tesztelték, csak számomra ez nem derült ki kb. tegnapig.

Egyébként vért vettek, negatív volt az eredmény, viszont ő nem hiszi, hogy jó volt a teszt, mert vacakul érzi magát.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

"ő nem hiszi, hogy jó volt a teszt, mert vacakul érzi magát"

A hipochondria iszonyatos mertekeket olt iden a tortentek es a hirek hatasara. Vannak akik olyan fuldoklast magyaraznak be maguknak azt okozo barmilyen korokozo nelkul, hogy csak pislogsz. Kedvencem az, aki megy a mediaba panaszkodni, hogy ra mereszelte irni az orvos a papirjara, hogy a tunetei valoszinuleg psziches eredetuek.

Ahogy jonnek ki az antitestes tesztek, jonnek a meglepetesek, hogy ki az, aki tenyleg ezen lett tul. 

(Amugy ugy tunik volt egy masik kemeny megfazasa sokaknak Decemberben, ami nem feltetlen Covid-19 volt)

Update: most már számos embert ismerek, akiket teszteltek. Pl. a feleségemet egyszer, az egyik fiamat kétszer, a másik fiamat háromszor.

Az egyik gyerek tanárait is bizonyára tesztelték, mert két tanárnak is pozitív lett az eredménye.

Meg a feleségem nagymamáját is bizonyára tesztelték, mielőtt az intenzíven lélegeztető gépre kötötték volna.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Egy családtagomat is, miután a traumatológián mellette fekvő beteg pozitív lett. Az ő esetében úgy tűnt, hogy elérkeztünk arra a pontra, ahol a covid járványból fakadó egészségügyre nehezedő nyomás már akadályozza a többi beteg ellátását.

úgy tűnt, hogy elérkeztünk arra a pontra, ahol a covid járványból fakadó egészségügyre nehezedő nyomás már akadályozza a többi beteg ellátását.

ennél sajnos már hónapok óta rosszabb az általános helyzet: a szakellátásokban alig marad ember, aki mégis azok sok helyen 3-4 ember munkáját viszik egyedül. Mostanra kezdenek ezek az emberek is kidőlni a túlhajszoltságtól. Többen vannak, akiknél pl a kollégákat átvezényelték más intézménybe, valaki kiemelten veszélyeztetett doki ezért próbálják az ő részét is átvenni mások. Jó kérdés, hogy meddig lehet ezt még így feszíteni.

De ennyi ember van. Az is probléma, hogy a hulla fáradt embereknek nincs se idejük se energiájuk azt magyarázgatni, hogy kire/mire lenne még szükségük miközben folyamatosan rohannak.

A morgás részemről nem is nekik szólt, hanem azoknak a faszkalapoknak, akik még mindig magasról szarva az egészre tovább növelik ezt a terhet.

"A maszk nagyon kényelmetlen, nem kapok levegőt benne."
"Orbán sem hordja."
"Jön a főnök, vegyétek fel!"
"Ez csak egy nátha."
"Mit vagy befosva? Úgyis el fogod kapni te is."
"Ne legyél már ilyen birka! Riogatnak a TV-ben, azt' beveszed?"
"Minek a korlátozások? Lehet, hogy a magyarok immunisak rá. Ez senkinek nem jutott eszébe?"
"Mi megegyeztünk egymás között, hogy nem hordunk maszkot."
"Én sosem vagyok beteg. Ezt sem fogom elkapni."

A dolog furcsasaga, hogy az a ritkabb, aki elveszit tole valakit. Az en csaladom egy reszen recently atment, a legsulyosabb tunetegyuttes az volt, hogy 2 napig laz, 5 napig iz es szagok erzekelesenek elvesztese.

Persze aki elveszit valakit vagy izgul valakiert a lelegeztetogepen, annak ez nem segit. De a statisztikai hatter furcsasaga, hogy ilyenbol van tobb.

Az egész legelején, tavaly télen még viszonylag kevés információ volt a vírusról és a tényleges veszélyességéről. Kívülről nagyjából Kína reakcióját lehetett látni, és abból, amilyen kemény kézzel intézkedtek sokkal súlyosabb betegségre lehetett következtetni, mint ami végül ténylegesen lett.
Szerintem az első itthoni osztrák lezárásokat is inkább az Olaszországban és Spanyolországban kialakult helyzet provokálta ki. Ekkor már nem az látszott a fő problémának, hogy túl magas a halandóság, hanem hogy túl sok megbetegedett ember igényel kórházi ellátást, közülük is sokan mesterséges lélegeztetést, és ha hagyták volna szabadon terjedni, valószínűleg itt is az egészségügy túlterhelődése lett volna az eredmény.
Az első körben szerzett tapasztalatok alapján így másodszorra már kicsit bátrabb a kormány, jobban el merik engedni a megbetegedéseket, mert látszik, hogy közel sem olyan súlyos a helyzet, mint először gondolták.

Én annak ellenére, hogy egyébként asztmás vagyok is úgy gondolom, hogy könnyen átvészelném ezt is. Az influenzát is rámragasztják melóban 2-3 évente, abból is hamar fel szoktam gyógyulni. Nem félek. Ennek ellenére belátom, hogy az egészségügy működőképességének fenntartása nekem is érdekem, mert lehet épp bármi más problémám, nekem vagy közeli hozzátartozómnak. Mint most.

aktívan sportoló kifejezetten jó erőben lévő 50éves férfi: 2 hét alatt element. De nagyon nagy a szórás.

Nem az életkoron múlik, hanem, hogy milyen stádiumban kapják el a rohadékot. 

Aki lélegeztető gépre kerül, de pl szövet sérül annak nem az a leghúzósabb, hogy túléli-e a kórházi szakaszt. Hanem az, hogy ha le is kerül  róla(lélegeztető gép) utána csak oxigénpalackot hurcolászva, potenciálisan még egyéb egyéb maradandó behatásokkal együtt marad max életben. Élsz, de persze az sem mindegy, hogy hogyan..

Ennek eredményeképp az angol/olasz szisztémában akiknél ennyire kétesélyes (meghalnak vagy ennyire egyértlemű a jövőkép kilátásuk) azokat rá se rakják a gépre. Így elég jók a gépre rakott emberek kapcsán a halálozási statisztikáik (mihez képest persze). A fő ok az, hogy az így életben maradó emberek annyi plusz törődést és gondoskodást igényelnek, hogy az számukra tarthatatlan. Nagyon durva, de sok szinten zajlik ez a dilemma, biztosan itthon is rengtegszer fordul elő a kérdés: pl kivel foglalkozzak előbb, kinek van több esélye

Az egész legelején, tavaly télen még viszonylag kevés információ volt a vírusról és a tényleges veszélyességéről. Kívülről nagyjából Kína reakcióját lehetett látni, és abból, amilyen kemény kézzel intézkedtek sokkal súlyosabb betegségre lehetett következtetni, mint ami végül ténylegesen lett.

Szerintem súlyosnak elég súlyos, csak talán másképp súlyos. Nem úgy, mint egy ebola vagy egy pestis, amik azért elég látványosak voltak, ez igaz.

Bár lehet, hogy a halottak száma nem óriási (bár azért nem is kevés. Pl. Manausban hűtőkamionok parkoltak a kórházak előtt, hogy valahová lehessen tenni a holttesteket, pedig arrafelé nem tárolgatják őket, mint pl. Magyarországon. Valaki meghal, másnap temetik), de a halottak mellett nagy számban vannak olyanok is, akik kórházi kezelésre szorulnak, és a kórházak nem bírják a terhelést egyik országban sem. Nincs eszköz, nincs ember.

Itt, Angliában, pl. ugye bevezettek mindenféle korlátozásokat kb. áprilistól. Az egészségügy így bírta tartani a tempót, de ehhez az is kellett, hogy hazaküldtek elég sok olyan beteget, akik aztán otthon haltak meg, hogy legyen elég ágy Covid betegeknek, plusz senki nem utazott sehova, mindenki maszkot viselt, ezért a szokásos közlekedési balesetes halálesetek elmaradtak meg a szokásos influenzás halálesetek elmaradtak, aztán mégis többen haltak meg idén, mint átlagosan amennyien szoktak más években.

Itt, Angliában, meghalt kb. 65 ezer ember. És ezek már az összes óvintézkedés ellenére. Még az elején, amikor a bohóc nyáj immunitásban gondolkozott, aztán megijedt a számoktól és mégis lockdown lett, akkor azt mondták, hogy az óvintézkedésekkel együtt is olyan 20 ezer halálesetre számítanak (ebből lett a 65 eddig), lockdown nélkül meg 250 ezerre (aztán ki tudja, hogy ebből mennyi lett volna, több, vagy kevesebb).

Az influenzát is rámragasztják melóban 2-3 évente, abból is hamar fel szoktam gyógyulni.

Persze, simán lehet, hogy túlélnéd. Az is lehet, hogy nem is lennének komoly tüneteid, mert a fertőzöttek nagy részének nincsenek. De azért a szokásos influenzánál komolyabb a lefolyása is akkor, ha nem a gyenge tünetes szerencsés csoportban vagy, és a halálozási aránya is többszörös.

Egyébként én se félek, de direkt nem is akarom elkapni. Szóval próbálok vigyázni magamra.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Véletlenül sem bagatellizálni akarom a betegséget, egyszerűen csak arról van szó, hogy ha valakire rászólok a felelőtlen viselkedése miatt, valahogy mindig oda lyukadunk ki, hogy ha én félek, akkor zárkózzak be otthon, a többieket meg hagyjam békén. Ezért tartottam fontosnak kiemelni azt a részletet, hogy nem élek tőle.

Akár retteghetnék is, de minek. Részemről próbálok odafigyelni, hogy ne piszkáljam a szemem meg az arcom, "becsületesen" hordom a maszkom, sűrűn mosok kezet (amíg nem volt korona, addig bizony néha még evés előtt is elblicceltem, jóformán csak a rötyi után mostam kezet, hogy mégse pöcsös kézzel fogdossak össze mindent), tartom a távolságot, közösen használt helyiségekben gyakran szellőztetek, csak akkor mozdulok ki otthonról, ha muszáj, a bevásárlásokat tömbösítem. Aztán ha mégis elkapom, remélem, hogy hamar kiderül és nem adom tovább senkinek. Nem nagy erőfeszítés, mostanra már teljesen automatikussá vált. Épp ezért vagyok dühös, hogy sokan erre sem képesek, pedig segítene.

ha valakire rászólok a felelőtlen viselkedése miatt, valahogy mindig oda lyukadunk ki, hogy ha én félek, akkor zárkózzak be otthon

Ez azért szomorú.

Volt már, hogy én is rászóltam valakire, hogy ne másszon már rám. Nem álltak le vitatkozni, megtartották a távolságot csak közben direkt jól hallható módon röhögcséltek. Én meg nem törődtem ezzel.

Nem nagy erőfeszítés, mostanra már teljesen automatikussá vált. Épp ezért vagyok dühös, hogy sokan erre sem képesek, pedig segítene.

Én pont így vagyok azokkal, akik bemennek a boltba maszkkal az arcukon (mert egyébként a biztonsági őr nem engedi be őket), aztán amikor már bent vannak, akkor lehúzzák az álluk alá vagy leveszik teljesen, és közben röhögnek, gondolom azon, hogy milyen jól kifogtak a boltosokon, vagy röhögnek a többi hülye rettegőn, aki maszkban próbálja őket minél jobban elkerülni.

Múltkor sétálok az IKEA-ban a pénztár felé, hátúlról utolért egy nagy darab középkorú néger. Maszk nélkül. Nem csak utolért, hanem nekem jött. A mellkasával a bal vállamnak. Aztán szó nélkül csak baktatott tovább. Ha nem lennék ilyen kurvára jól nevelt, kaphatott volna egy sallert. :-)

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Igen. Olvastam egy cikket. Valami amerikai házaspár nagy hangon bizonygatta, hogy hülyeség az egész, amíg mindketten el nem kapták. Mindketten intenzívre kerültek aztán az asszony sajnos nem élte túl.

Talán nem meglepő módon az ember észhez tért és most már az ellenkezőjét mondja, mint korábban.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Szerkesztve: 2020. 12. 14., h – 14:01

Vajon a Rogánnak miért kell tudnia arról, hogy ki akarja magát beoltatni?  És milyen sor az, amiben hátrébb kerül, akiről  Rogán nem tud?

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Ismersz személyesen olyat, akiről tudod, hogy már tesztelték COVID-19-re?

Már magamat is. Covid-os lettem, szívás.

Na igen, de én itthonról dolgozom. Még táppénzen se vagyok, ugyanúgy kifizetnek. Most ellébecolhatok, meg mondták pihengessek, de hosszú megbízási szerződéseim vannak, amiket teljesíteni kell azért idővel, mert nem kapok újakat ha nem mutatok fel eredményt :)

Mondjuk miattam most feleségem itthon lehet táppénzen legalább.. ugyanis ő idősekkel foglalkozik.

Na, ez szép, karácsony előtt pár nappal. :( Minden, amit írok, tekintse mindenki fenntartásokkal! Hogy világos legyen: a hátsómat védem az előbbi mondattal, nem akarom, hogy rám rúgja a TEK az ajtót. :)

Hallottam olyan orvosi véleményt, hogy ez elsősorban lényegében egy érbetegség, a kapillárisokat támadja, teszi tönkre a kór. Több jel utal erre. Mindebből az is következik, hogy a betegség alatt, de még utána is kerülendő az intenzív fizikai megterhelés, az intenzív sport. Több, független irányból is van efféle infóm, de ez mindössze spekuláció, sejtés, egyelőre tudományosan nem alátámasztott.

Rövidebben: pihenj sokat és gyógyulj meg mihamarabb! :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Miért nehéz Ivermectinhez jutni? Ha jól emlékszem, nem drága gyógyszer, viszont a hozzáférést lényegében illegális eszközökkel is ellehetetlenítik, legalább is úgy emlékszem, hogy volt erről nem régiben egy cikk. Miért?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nálunk emberi gyógyszerként nincs bevezetve, csak állatorvosi gyógyszerként.
Emiatt csak Németországból, Kanadából, Indiából, ... lehet beszerezni. Viszont a NAV, a Posta és egyéb állami szervek mindenféleképpen meggátolják, hogy hozzájuthass. Ezért nehéz beszerezni.

Egyébként egy nagyon olcsó gyógyszer.

Szerintem erre a NAV, a Posta nem jogosult, akár perelni is lehetne őket érte. Az az én dolgom, mit veszek be. Ha kötéllel felakaszthatom magam, akkor lefoglalják a kötelet is, mert akár arra is használhatom? Vagy a kést?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Már hogy ne lenne jogosult? Ami azt illeti: köteles, csak gyakran leszarják.

Ha nem lenne jogosult, nem kéne drogot csempészni, simán feladhatnád postán. Vagy cigit. Vagy alkoholt. Vagy angliából sonkás/sajtos szendvicset (nem vicc, Brexit után nem hozhatják be az EU-ba). Vagy komoly crypto-t amerikából. Vagy radioaktív anyagokat. Vagy...

Vannak olyan termékek (igen, a gyógyszerek/gyógyhatású készítmények is ilyenek), amiknek az országok közti hordozhatósága korlátozott, ezt pedig a leánykori nevén határőrség, később APEH ma NAV ellenőrzi.

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Újfent: gyakorlatban lehet szerencséd, a törvény betűje szerint viszont igen, kis mennyiségben is papíroznod kell (pl. még határátkeléskor is csak orvosi igazolással viheted/hozhatod [1]; ha EU-n kívüli országból érkezel, akár azt is igazolnod kell, hogy megfelel az EU-s előírásoknak).

Gyakorlatilag két típusú dolog korlátozott: az egyik, amin olyan adók vannak, amiket be akar szedni az állam (dohánytermék, alkohol, benzin stb.) és amit az állam egyébként is fél a magánember kezébe adni (lőfegyver [fegyvertartási ugye], gyógyszerek [orvosi vény] stb.). Előbbieknél kifizeted a vonatkozó adókat oszt jónap, utóbbiakat viszont lefoglalják vagy megállítják [2].

[1]: https://www.nav.gov.hu/data/cms489993/2019_utastajekoztato.pdf p. 5
[2]: "Gyakori, hogy az emberek engedély nélkül, elővigyázatlanul rendelnek meg ismeretlen eredetű és összetételű gyógyszereket, melyeket – a szakhatóság véleménye alapján – le kell foglalni, vagy vissza kell küldeni külföldre." - https://nav.gov.hu/nav/sajtoszoba/hirek/NAV___Magyar_Posta_ko20200930.h…

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Azért ez részben piacvédelem. Nem vagyok meggyőződve, hogy az ártalmasnak nevezett afrodiziákumok, potencianövelők mindegyike valóban ártalmas, csak akkor mi lesz azoknak a gyógyszereknek a piacával, amelyekből egy-egy szem simán 1000 Ft felett kapható.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

NE! Hülyeségeket ne terjesszünk már plz!

Az ivermectin itthon állatgyógyszer. Szóval még ha működne is a hatóanyaga (lásd később), amit itthon be lehet szerezni, az tuti nem olyan teszteken ment át, mint a humán gyógyszerek. Ezért _is_ veszélyes, valamint:

Az ivermectin széles spektrumú parazitaellenes szer, amelyet elsősorban az állatgyógyászatban alkalmaznak, de néhány esetben elhanyagolt, súlyos trópusi parazitafertőzésekben emberen is használják, többnyire külsőleg, kenőcs formájában. Az ivermectin a paraziták specifikus idegrendszeri elemeit támadja, de az emlősök, így az ember idegrendszerét is súlyosan károsíthatja. Ez utóbbi hatás kivédését az emlősökben az ivermectin felszívódását és az agyba való bejutását meggátló membránfehérjék, elsősorban az ún. P-glikoprotein nevű gyógyszertranszporter biztosítja. Ez a fehérje a bélben és az agyat ellátó vérerekben mintegy „kipumpál” számos mérgező anyagot, így az ivermectint is. Ha ez a védőhatás nem érvényesül, pl. egyes P-glikoprotein-hiányos kutyafajtákban, az ivermectin beadása és felszívódása akár végzetes következményekkel is járhat. A transzporterfehérje hiánya vagy alulműködése emberben is előfordul, így az ivermectin beadása közvetlenül is súlyos neurotoxikus hatást válthat ki.

Forrás: https://mta.hu/tudomany_hirei/tudomany-gyogyitas-es-ujsagiras-111103

A D vitaminra pedig a SOTE tájékoztatója napi 5e NE D vitamint javasol, ami tizede annak az 50e NE-nek, amit írsz. A D vitamint túl is lehet adagolni, ráadásul zsírban oldódik, tehát a szervezet elraktározza, szóval na. Noha mit értek én ehhez, de van egy olyan gyanúm, hogy ennek az 50e NE D vitaminnak is hasonlóan megalapozott forrása lehet, mint az ivarmectin-nek...

https://semmelweis.hu/koronavirus/files/2020/11/COVID-19-betegtajekoztato-2020-11-26.pdf

Akkor ez válasz az én fentebbi kérdésemre is. Amúgy volt egy cikk - talán az Indexen? -, amely azt sugallta, hogy az Ivermectin egy lehetséges segítség, ám akadályozzák a hozzáférést. Már feltéve, hogy jól emlékszem, mert nem találom a cikket.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

NE! Hülyeségeket ne terjesszünk már plz!

Akkor miért teszed?

Itt mindent megtalálhatsz az Ivermectinről, ami nem hülyeség: https://science-stories.hu/

Az "akadémikus" úr meg erősen érdekelt, hogy ne az Ivermectint használják az általuk "feltalált" gyógyszer helyett.

Álljanak itt Tóth Sándor szavai:

ELLENSZÉLBEN.

Az Index négy Ivermectines cikke nyomán kitört a vihar. A NÉBIH kiadta a közleményét, miszerint állati készítményeket emberi fogyasztásra felhasználni tilos és veszélyes. Az érvényben lévő jogszabályok alapján ez teljesen rendben is van.

A gond ott kezdődik, amikor erre való hivatkozással MAGÁT A HATÓANYAGOT azonosítják az állatgyógyászati készítménnyel.

Az utóbbi néhány napban tekintélyes internetes újságok támadták meg az Ivermectint. A 168 óra, a Telex, a 24.hu egyaránt az ivermectin HATÁSTALANSÁGÁT és VESZÉLYESSÉGÉT hangsúlyozza. Ha az információk eredetét keressük, ami alapján ezt a két súlyos állítást megfogalmazták, két „ősforrás”-hoz jutunk el. Az egyik a NÉBIH figyelmeztetése, ami NEM az Ivermectinre, hanem az állati készítmények emberi fogyasztására vonatkozik. A másik egy személy, Sarkadi Balázs, nagytekintélyű tudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A Wikipédia szerint Sarkadi Balázs (Budapest, 1948. május 30.) orvos, biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A biokémián belül a sejtmembránok kutatója, szűkebb kutatási területe a vérsejtek különböző membrán-átvitel folyamatai, a sejtek kalcium-függő szabályozása, valamint daganatok széles körű ellenállásának, rezisztenciájának vizsgálata.

Tudós ember, membránkutató. De valahogy úgy érzem, nem ő a Magyar Tudományos Akadémia. Ehhez képest hogy indít a 168 őra?

MTA: az ivermectin nem csodaszer, sőt károsíthatja az egészséget. Szóval ez az MTA véleménye. Vagy egy kis manipuláció? Csúsztatás? Hangulatkeltés? Picit mintha sérülne az újságírói tárgyilagosság! Persze akkor igaz, ha az MTA azonos Sarkadi Balázzsal, vagy Sarkadi Professzor az MTA hivatalos szóvivője…

De olvassunk tovább!

"Ritka a magyar újságírás történetében, hogy egy komoly olvasottsággal rendelkező lap helyt ad egy olyan gyógyszerhatóanyag népszerűsítésének, melynek emberi alkalmazását a NÉBIH, de a WHO és az USA szövetségi gyógyszerhatósága is veszélyesnek és alkalmatlannak minősíti adott betegség kezelésében". Hoppá! A NÉBIH tehát nem az állati terméket, hanem a gyógyszerhatóanyagot minősíti? Etikailag ezt a csúsztatást hogy éli meg a cikk szerzője?

Nézzük a WHO-t. Nem igazán tarthatja veszélyesnek, ha a világ ÖT ESSZENCIÁLIS GYÓGYSZERE közé sorolja az Ivermectint. Nevezett WHO 1995 és 2015 között több mint 100 millió dózis Ivermectintt osztott ki 31 afrikai országban az onchocerciasis kezelésére a CTDI (Community Directed Treatment with Ivermectin) részprogramjában az APOC-ban (African Programme for Onchocerciasis Control). 2015-ben a programot kibővítették egyéb féreg-fertőzésekre is PENDA (Program for the Elimination of Neglected Diseases in Africa) néven. A PENDA jelenleg is fut (WHO - APOC : African Programme for Onchocerciasis Control. | InfoNTD).

Az FDA, az USA szövetségi gyógyszerhatósága szintén az állatgyógyászati Ivermectint tartja veszélyesnek. A humán gyógyászati változatot ők engedélyezték, sőt még Covid-19 elleni alkalmazását sem tiltják, csupán nem javasolják.

Az igazság, hogy az Ivermectint Sarkadi professzor tartja veszélyesnek és alkalmatlannak.

Ezt a Telex-nek nyilatkozva maga is kijelenti. „ …„kimeríti az emberi életek súlyos veszélyeztetését, (…) a tájékozatlan laikusok egy olyan veszélyes állatgyógyszert alkalmazhatnak, amelyiknek rendkívül súlyos toxikus hatásai vannak, ugyanakkor minden eddigi nemzetközi állásfoglalás szerint alkalmatlan, hatástalan a Covid-19 kezelésére”.

A 168 óra szerint ezt állítja: " …széles spektrumú parazitaellenes szer, amelyet elsősorban az állatgyógyászatban alkalmaznak, de néhány esetben elhanyagolt, súlyos trópusi parazitafertőzésekben emberen is használják, többnyire külsőleg, kenőcs formájában. Az ivermectin a paraziták specifikus idegrendszeri elemeit támadja, de az emlősök, így az ember idegrendszerét is súlyosan károsíthatja".

Hát itt azért akad némi tájékozatlanság. A gyógyszert valójában emberi terápiás célra fejlesztették ki, az állatgyógyászati alkalmazása csak az emberi antiparazitás kutatások közben magától adódó extra bónusz. Nem árulja el azt sem, hogy a Stomectol, Driponin, Mectizan tablettákat hogyan szokták „külsőleg, kenőcs formájában” alkalmazni. Az Ivermectin hatásmechanizmusát jól írja le az akadémikus úr. Abban is igaza van, hogy „az ember idegrendszerét is súlyosan károsíthatja”. Mármint ha az illető ember egy rendkívül ritka genetikai károsodásban, az MDR-1 gén mutációjában szenved, vagy valami más betegség (agyvelőgyulladás, agyhártyagyulladás, stroke vagy koponyasérülés) következtében károsodott vér-agy gátja. Mert egyébként nem károsítja az ember idegrendszerét.

Sarkadi professzor valóban ismeri az Ivermectint. Kutatásaiban dolgozott is vele, mint a membrán transzport folyamatok egyik gátló anyagával. Kérdezzük meg tehát őt magát erről az idegrendszerünket fenyegető súlyos kockázatról. Sarkadi professzor egy 2005-ben, a Journal of Physiology-ban közölt cikkében (Human Multidrug Resistance ABCB and ABCG Transporters: Participation in a Chemoimmunity Defense System | Physiological Reviews (physiology.org)) ezt írja erről az szerről:

„On the other hand, ivermectin is widely used to treat river blindness (onchocerciasis) in Africa. Interestingly, more than 20 million patients have been treated with ivermectin without any documented central side effects”

Vagyis:” Másrészt az Ivermectint széles körben használják a folyami vakság (onchocerciasis) kezelésére Afrikában. Érdekez módon, több, mint 20 millió beteget kezeltek Ivermectinnel, és egyetlen dokumentált idegrendszeri mellékhatást sem tapasztaltak.”

Íme az „emberi életet súlyosan veszélyeztető” Ivermectin Sarkadi professzor saját szavaival bemutatva. Tehát az Ivermectin nem az FDA, nem a WHO, nem az MTA, hanem Sarkadi professzor szerint veszélyes.

A pulzusmagazin.hu oldal is ír az Ivermectin hatástalanságáról és veszélyeiről. Ők azonban dicséretes módon nem támaszkodnak kizárólag Sarkadi professzor állításaira. Tudományos szakirodalmat is felhasználnak az Ivermectin hatástalanságának igazolására (Felhasznált forrás: https://www.jpharmsci.org/article/S0022-3549(20)30495-0/pdf ). Ezzel ’csupán” annyi a gond, hogy a hivatkozás egy 56 oldalas farmakológiai szakcikkhez vezet, amely a Covid-19 terápiás lehetőségeit tárgyalja. A hivatkozott cikkben azonban 56 odalon keresztül EGYETLEN SZÓ SEM ESIK AZ IVERMECTINRŐL. még csak meg sem említik a nevét.

Az „ártalmasságról” elég szó esett fentebb, a „hatástalanságáról” pedig számos posztban írtam már, és még több információ található az IVERMECTIN MD TEAM oldalon.

Ezért itt csak Az egyiptomi (https://www.worldometers.info/coronavirus/country/egypt/) és bolíviai https://www.worldometers.info/coronavirus/country/bolivia/ ) napi fertőzési és halálozási görbéket javasolom megtekintésre. Az Ivermectin mindkét ország egészségügyi hatóságai által elfogadott terápiás szer a Covid-19-re.

Emellett olvassák el a Peru 8 tartományában végzett tanulmányt a 60 év feletti halálozások alakulásáról az helyi Egészségügyminisztérium, a MINSA által osztogatott Ivermectin csomgok hatására (https://www.researchgate.net/.../344469305_Real-World...).

Sarkadi akadémikus úr médiafellépésével azért már elért egy társadalmilag rendkívül hasznos, a magyar nép járvány elleni küzdelmében mérföldkövet jelentő eredményt: egy újságíró kirúgatását.

2020 december 2.-án @

Molnár Dávid

urat, az Index négy Ivermectin cikkét jegyző újságírót elbocsátották. Akadémikus Úr, ennek a munkájának immár kézzel fogható impakt faktora van. Ön örökre beírta a nevét a magyar tudomány- és járványtörténetbe. Köszönjük!

Hát így állunk, ellenszélben. Egy záró disztichonnal hadd próbáljak egy kis reményt csepegtetni a szomorú történetbe:

Mit tehet itt még az ki a jóban hinni szeretne?

Mindig a hajnal előtt legnagyobb a sötét

és a következő bejegyzése:

VÁLASZ ÉLŐ ANITÁNAK – Avagy ennyire vigyáznak ránk!

Élő Anita hosszú, alapos cikkben (Ezért nincs ivermectin a magyar piacon – a „Covid-csodaszer” mellőzésének valódi okai – Válasz Online (valaszonline.hu)) igyekszik választ adni a kérdésre, miért nincs nálunk Ivermectin. Már maga a cím is ezt sugallja: „Ezért nincs ivermectin a magyar piacon – a „Covid-csodaszer” mellőzésének valódi okai”

Véleménycikk ez vagy véleményformáló? A címben elhelyezett idézőjel és a „covid-csodaszer” kifejezés ez utóbbit sugallja.

Az Ivermectin ugyanis nem csodaszer. Egy hatékony gyógyszer. De idézőjeles csodaszerként felvezetve azonnal jelzi, hogy melyik irányba próbálja befolyásolni a közvéleményt.

Ezt viszont nagyon ügyesen teszi. Komoly szaktekintélyeket idéz: Az általam nagyon tisztelt Falus András akadémikus immunológust, Boldogkői Zsolt professzort, akit magam is csodálok bátor kiállásáért a járványtagadókkal szemben, Csepeli György nagytekintélyű szociálpszichológus professzort. Kölcsönöz érvet Sárközi Balázs akadémikustól is, sőt magát Ómura Szatosi professzort is segítségül hívja érvelésében.

A cikk azonban erőteljesen manipulálni akarja az olvasót.

Indítsuk az elemzést a cikkíró egy idézetével Boldogkői professzortól: „…az iskolában nem pusztán tényeket kellene oktatni, hanem azt is, hogyan lehet felismerni az átverést, ideértve ennek legnehezebb formáját, önmagunk becsapását.”

Ez egy nagyon megszívlelendő vélemény.

Most lássuk tehát, hogyan igyekszik a cikk meggyőzni az olvasót a maga igazáról (vagy vélt igazáról). Először is bőséges információkkal. Ezek jó része igaz. Másrészt tekintély-elven. Ez már kevésbé egyenes módszer, de annál hatékonyabb. Jön aztán a kihagyás: a cikk mondanivalójával ellentétes tények elhallgatása, az egyoldalú tálalás. Végül a véleményformáló cikkek legsajátosabb eszköze: A csúsztatásokkal, összemosásokkal operáló stílus. Ez a legkevésbé őszinte, de leginkább „újságírós” technika.

Nézzünk most pár igazságot a cikkből:

„A gyógyszer nem veszélytelen – egyetlen medicina sem az –, és eleinte orvosi megfigyelés alatt tartották a pácienseket, de már hosszú ideje a veszélyeztetett közösségek osztják szét egymás között, és csak akkor hívnak orvost az Isten háta mögötti vidékekre, ha súlyos mellékhatás jelentkezik. Ez csak ritkán fordul elő – Ómura Szatosi és William Campbell az afrikaiak millióinak megmentője lett.”

„Az ivermectin mögött tehát három nagyon befolyásos intézmény, a japán Kitaszato Intézet, a Merck gyógyszerkonszern, valamint a WHO áll. Egyik sem éppen egy mosókonyhában működő sufnilabor, és a két Nobel-díjas sem valami szerencsétlen, köldöknézegető kutató, aki magyar lobbistákra szorul.”

Ez is igaz, csak éppen már a csúsztatásokat is észre kell venni: A gyógyszert már régóta generikum, a Merck már nem húz különösebb hasznot belőle, így támogatni sem támogatja erősen. A Kitasato-nak és Ómura professzornak pedig legfeljebb presztizskérdés lehet az Ivermectin. Itt már a stilisztikai manipuláció is jól észrevehető a „nem mosókonyhában működő sufnilabor” „nem köldöknézegető kutató” és a lekicsinylő „magyar lobbisták” kifejezésekben.

„Mégis világszerte és itthon is „harc” indult az új „koronavírus elleni gyógyszer” bevezetéséért.”

Szintén igaz, de az idézőjelek mégis azonnal meghamisítják. Olvassák csak idézőjelek nélkül!

„Mivel ezeket a szereket más betegségre már emberek ezreinek, az ivermectint emberek millióinak adták, tudható volt, hogy a gyógyszer biztonságos, így csak arra kell választ adni, hatásos-e a koronavírus ellen.”

Itt egy újabb igazság, de erről mintha később már megfeledkezne a cikk szerzője, mikor ezt írja: „Egyébként a koronavírusnál – amely a betegek 40 százalékában enyhe lefolyású és csak öt százalékban életveszélyes – több kárt okozhat, mint hasznot.” Vagy ezt: „Sarkadi Balázs akadémikus ellencikket is írt a témában, mert az ivermectin kutatójaként látja annak veszélyeit is.” Megfeledkezik róla, mint idézettje, Sarkadi akadémikus, aki saját cikkéről (Human Multidrug Resistance ABCB and ABCG Transporters: Participation in a Chemoimmunity Defense System | Physiological Reviews (physiology.org)) feledkezik meg ellencikkében. Fura ez az Ivermectin. Sarkadi cikkében azt írja, több, mint húszmillió esetből nem volt idegrendszeri mellékhatás” de azért veszélyes. A cikkíró szerint „emberek millióinak adták… biztonságos…, de „több kárt okozhat”, mint a koronavírus, ami „csak öt százalékban életveszélyes”? Nem teljesen konzisztens önmagával…

A tekintélyelv.

„ A 85 esztendős Ómura nem tűnt sem elnyomottnak, sem levertnek, amiért az eredményekre még várni kell…”

Mikor, hol találkozott a cikkíró Ómura professzorral? Megkérdezte-e tőle, miért nem tűnik sem elnyomottnak, sem levertnek? Gyanítom, nem… de a tekintélyre hivatkozva lépjünk tovább. Nincs itt semmi látnivaló. A halottak sem tűnnek levertnek, na, meg mindnek volt egyéb krónikus betegsége is.

„Falus András akadémikus a Válasz Online-nak azt mondja, már akkor kezdjünk gyanakodni, ha valaki csodagyógyszert említ, mert csodagyógyszer nincs, ahogy mellékhatás nélküli készítmény sincs.”

Kedves András, igazad van (bocsánat, de már régen tegeződünk). Itt sem csodaszerről van szó csak egy nagyon hatékony és (Európán és az USA-n kívül) nagyon olcsó gyógyszerről, nagyon kevés mellékhatással (Serious Neurological Adverse Events after Ivermectin—Do They Occur beyond the Indication of Onchocerciasis? (nih.gov) ), ami másutt könnyen beszerezhető, sőt vannak kormányok, amelyek ingyen osztogatják az állampolgáraiknak. Nem, mert csodaszer, hanem mert a tőle várható haszon emberéletben és gazdasági előnyben messze meghaladja a várható kockázatot.

Tekintélyt jelent Csepeli professzort idézni is, de erről majd később…

A Tudomány tekintélyét is segítségül hívjuk:

„A dél-amerikai nem dokumentált események adják a mostani ivermectin-hívek egyik fő érvcsoportját. Az ottani eredményeket éppen azért nehéz tudományos bizonyítékként használni, mert a gyógyszer könnyen hozzáférhető volt (a kormányok ingyen osztogatták), miközben az alapos kutatásoknál a betegek egy része nem gyógyszert, hanem placebót kap, ráadásul úgy, hogy egyik szereplő sem tudja, ki melyiket.”

Ez így igaz. Persze néhány „elmaradottabb” országban (pl. Egyiptom) a placebó alkalmazása törvényileg tilos, mondván, hogy „minden beteget megillet az elérhető legjobb kezelés joga”. A dél-amerikai kormányok vajon miért osztogatták? Nem gondolnám, hogy a „magyar Facebook lobbisták” befolyása lenne ekkora. Másrészt az egészségügyi vészhelyzet sürgős intézkedéseket követel(ne). Tetteket is, nem csak okos hümmögést a szellemi fölény magas platformjáról.

„A tudósok az ivermectin hatását igazoló bizonyítékra várnak, de mérvadó tudományos műhelyek egyelőre még nem publikálták ezeket…”

Az eddig publikált több száz retrospektív és prospektív tanulmány, tíz befejezett klinikai vizsgálat tehát nem számít publikációnak? Vagy csak „nem mérvadó”?

„Egyszerűen azért nem javasolják a használatot, mert a szert spanyoloktól a németeken át az angolokig sok nemzet kutatói vizsgálják, de még nem jutottak el az eredményig.”

Sok más nemzet kutatói hatékonynak találták, de ezek India, Bangladesh, Egyiptom, Peru, Bolívia. Ezek mintha nem ugyanúgy lennének nemzetek, mint a spanyol, a német, vagy az angol… Az egy szál amerikai peer-reviewed tanulmányról, az ICON-ról meg szó ne essék. De ez már az elhallgatás tárgykörébe tartozik.

Mint ahogy elhallgatás az is, hogy nem említik az IVERCAR studyt (Argentina’s IVERCAR Ivermectin & Carrageenan Study Shows Positive Results Targeting COVID-19 (trialsitenews.com) ), az egyiptomi MonashUniversity (https://www.trialsitenews.com/benha-university... in-effective-for-treating-covid-19-as-prophylaxis/ ) vagy Zagazig University (Zagazig University Randomized Controlled Ivermectin Study Results Confirms PI Hypothesis: Drug Effective Against COVID-19 (trialsitenews.com) vizsgálatait, a meta-analízist (Ivermectin is effective for COVID-19: meta analysis of 26 studies (ivmmeta.com), az indiai orvosok White paper-jét (White paper on Ivermectin as a potential therapy for COVID-19 (nih.gov) ), Az FLCCC 47 oldalas dokumentációját (OSF Preprints | Review of the Emerging Evidence Demonstrating the Efficacy of Ivermectin in the Prophylaxis and Treatment of COVID-19 ), amit az USA szenátusának Nemzetbiztonsági Bizottsága meghallgatásán bemutattak, stb. stb.

Na, és most a csúsztatások.

„A világ mégis ivarmectin-hívőkre és a maradékra oszlott, az aktivisták pedig „harcba indulnának” – mintha ez a kérdés hitvita lenne.”

Ez a „hitvita” emberek életéért, hosszú távú egészségéért, biztonságérzetéért folyik. A hívők abban hisznek, hogy van valami, ami segíthet, de semmiképpen nem árt. Az álláspont ennyire egyszerű. A „hívők” egyébként mindenütt ki is hangsúlyozzák, kiknek és milyen esetekben nem szavad Ivermectint adni. És ezt sem saját fantáziájukból, hanem kutatási eredményekből merítik.

„Az emberek pedig csodát várnak, az egész karanténos, kijárási tilalmas, maszkos világ végét. Láttuk már a lélektanát ennek a Celladámnál, amit rák elleni csodaszerként adtak el az embereknek, az érszűkület elleni védőoltásnál, mindenféle gyógygombáknál.”

Nagyon ügyes. Egy tollvonással összekötni a kétes értékű híreszteléseket és sarlatánságot az Ivermectin népszerűsítésével. Az Ivermectin „hívők” semmit nem akarnak eladni, nem árulnak jó pénzért reményt, nem tartanak fenn on-line Ivermectin áruházakat. „Csak” segíteni akarnak. Persze ebben a mai világban már lehet, hogy ez gyanús…

Mit is idéz a cikkíró Csepeli Györgytől?

„Csepeli György szociálpszichológus… szerint bizonytalan, szorongató világ vesz körül minket, amelyben nehéz élni, és a koronavírus csak egy a krízisjelek közül. Az emberek egy része vagy a tagadásba menekül, vagy a vak reményekbe és csodahitbe. Az elsőre példa a vírustagadók, oltásszkeptikusok köre, de ide sorolhatók azok is, akik mindenféle konteót gyanítanak a vírus megjelenése mögött. A másik csoportba a csodavárók tartoznak, akik elhiszik, hogy maró anyagok vagy az alkohol előbb öli ki a szervezetükből a vírust, mint marják szét a nyelőcsövüket. Idesorolhatjuk az ivermectin-hívők közül azokat, akik állatgyógyszert is képesek bevenni.”

És íme, az ivermectin máris egy kategóriába került a Hypo-val, az Ivermectint szakmai érvek alapján támogatók a konteósokkal. Csak nagyon halkan kérdezem (és hevesen tiltakozva az öngyógyítás, valamint az állati gyógyszerek kontrollálatlan használata ellen): MI VAN AZ ÁLLATI KÉSZÍTMÉNYEKBEN, amitől olyan veszedelmesek? Az egyik állati Ivermectin készítmény-csoportban a leírása alapján például propilénglikol (engedélyezett EMBERI élelmiszer-adalék) és glicerin (engedélyezett EMBERI élelmiszer-adalék) van. Szájon keresztül melyik veszélyes?

A cikk befejezése igazi mestermunka:

„. A hit és a gyógyítás sokáig összeforrott, számos vallásnál a pap egyben orvos is. A finnugor népeknél egykoron a sámán gyógyított, a görögöknél Aszklépiosz papjai. A bizonyítékokon, tényeken alapuló modern orvoslás megjelenéséig a gyógyítás elsősorban a hiedelmeken alapult.”

És aki elhiszi (a bizonyítékokon alapuló orvoslás XX. századi elve alapján), hogy az Ivermectin lehet hatékony a SARS-CoV-2 vírus ellen, az tulajdonképpen sámán. Világos, nem?

Végül a záró sorok:

„A modern tudomány viszont a tényeket és a bizonyítékokat helyezi előtérbe, és ezzel sok esetben elveszi a reményt az emberiségtől. Így akik nem tudományt, hanem reményt szeretnének, azoknak ezt illúzió formájában most az áltudomány adja meg. Vagy a tudomány eredményeinek félreértelmezése.”

És azt, hogy a tudomány eredményeit ki értelmezi félre, azt vajon ki dönti el?

Az Ivermectin hatékonyságát közlemények, orvosi tapasztalatok, halálozási statisztikák támasztják alá. Ezek is tudományos eredmények. Ki értelmez félre, és vajon mit?

Tisztelettel: Egy Ivermectin sámán.

D vitaminra pedig a SOTE tájékoztatója napi 5e NE D vitamint javasol, ami tizede annak az 50e NE-nek, amit írsz. A D vitamint túl is lehet adagolni, ráadásul zsírban oldódik, tehát a szervezet elraktározza, szóval na.

Így van, hónapokon keresztül adott több százezer NE D vitamin némely esetben túladagolást okozott. 50.000 NE rövid távon nem okozhat azt. Lásd pl. a magyar orvosok által 2012-ben készített Konszenzus tanulmány, ami ezt igazolja.

Noha mit értek én ehhez, de van egy olyan gyanúm, hogy ennek az 50e NE D vitaminnak is hasonlóan megalapozott forrása lehet, mint az ivarmectin-nek...

Így van, pontosan ugyanolyan megalapozott forrásai a rengeteg tanulmány, ami ezt bizonyítja, többek között a COVID-19 kezelésére is.

Manapság már talán nem is az a kérdés hogy
"Ismersz személyesen olyat, akiről tudod, hogy már tesztelték COVID-19-re?"

Hanem sokkal inkább hogy
Ismersz személyesen olyat, akiről tudod, hogy COVID-19 beteg vagy halott?

Pár napja belefutottam egy a Tömeghisztériával kapcsolatos cikkbe (réges-régi cikk, nem kapcsolódik a koronavírushoz).

Felvetődött bennem a kérdés a nyilvánvalóan pozitív teszteket leszámítva hány olyan eset lehet amiben az emberi psziché volt a kiváltó ok?

Azt azért tudjuk hogy a média és a híresztelések képesek "tömeges megbetegedést" is kiváltani melyet valójában nem vírus vagy baktérium hanem a psziché vált ki,
volt erre példaként az az iskolai ételmérgezéses eset is említve ahol egy diák rosszul lett majd sorra a többi diák is tüneteket kezdett produkálni amikor a média felkapta a "rejtélyes betegséget."
Azt is lehet tudni hogy becslések szerint az orvosokat látogató lakosság 4-5 százalékára jellemző a hipochondria, én magam is ismerek olyan személyt aki hajlamos rá.

 

Szeretném leszögezni, sem oltásellenes, sem vírus-szkeptikus semmi ilyesmi nem vagyok,
mindössze érdekességként felvetettem, az emberi elme mennyire csodálatos, mennyire összetett ha betegségek tüneteit is képes legenerálni és ha valóban a lakosság 4-5 százalékára képes elhitetni a szervezetével hogy beteg, nos az 3% esetén is kb. 225millió embert jelent,
nyilván fejlettebb társadalmakban arányaiban gyakrabban fordul elő hipochondria, erről részben az internet és a rajta fellelhető "az internet tudja milyen betegséged van" oldalak is tehetnek.

Kicsit utána nézve, pár random weboldalt meglátogatva azért láthatjuk hogy gyakorlatilag bármilyen tüneted van, talán épp csak a fogfájás nem lehet koronavírus tünet, ez pedig igazi hipochonder-csapda.

Nyilván igazán választ nem kaphatunk rá, nem kiszámítható de kíváncsi lennék rá
mekkora szerepet játszik az emberi elme ebben a vírusos kontrollált karanténos pszichésen megterhelő, feszültségekkel teli világban.

Szerintem az is érdekes kérdés, hogy a 4-5%-ból mennyi az, akinek amúgy tényleg van baja, csak még nem sikerült diagnosztizálni. A saját példámat tudom hozni, évekig voltak enyhe tüneteim látszólag ok nélkül, mire valaki egy "biztos nem az, de más ötletem már nincs" felkiáltással elküldött egy olyan vizsgálatra, ahol meglett a kiváltó szervi elváltozás.

ezért is nem 4-5 hanem 3 százalékkal számoltam,
de ha csak 1% lenne is kb. 75millió emberről beszélünk ami nem elhanyagolható.

A te eseted természetesen az egyik véglet,
én azért ismerek olyan személyt aki képes teljesen elhitetni magával hogy ő bizony beteg habár évek óta tetőtől talpig újra és újra átvizsgáltatja magát már-már önbántalmazás szintjét súrolva.

Igazából a tömeghisztéria, hipochondria, pánikbetegség témában pár éve egy családtag miatt kezdtem el kutakodni,
pánikroham kapcsán magamon is tapasztaltam szerencsére csak rövid ideig a hosszútávú erős stressz mennyire hazavághatja a szervezetet olyan komoly tüneteket produkálva ami szó szerint félelmetes.

Még novemberben olvastam egy srác hozzászólását valami fórumon,
(persze nem ismerem nem lehet hitelesként kezelni a forrást)
állítása szerint az anyukája az elmúlt 3 hónapban minden hónapban "koronavírusos volt" habár egy pozitív tesztje sem erősítette meg, de a tünetek megvoltak.

Ismerek olyan idős embereket is akik lényegében 2020 márciusa óta közel teljesen megszakították a fizikai kapcsolatot a családtagokkal, lényegében a kapun sem mennek ki.
Nem tisztem eldönteni ez mennyire jogos vagy beteges félelem,

de ezek a példák azok amik miatt felvetődött bennem a kérdés, a média milyen mély sebet tud ejteni az emberek pszichéjén, mekkora hatalmuk is van ilyen módon.
(félreértés ne essen, nem a híradások ellen szólok, legfeljebb az ellen hogy a napi 50 hírből 48 "pánikkeltő" és
alkalmas lehet a tömeghisztéria és hipochondria táplálására ami valamiért senkit sem érdekel, szó sem esik róla)

Ismersz személyesen olyat, akiről tudod, hogy COVID-19 beteg vagy halott?

Halott egy van, nem személyesen ismerem, egy ismerősöm családjában történt. Karácsonykor összejött a család, valaki hazavitte a vírust, mindenki elkapta, a nagyi pedig január elején meghalt. Több ismerősöm is elkapta egyébként, rokonságban is egy komplett családon átment, a két gyereknek 1 nap láz volt, az anyuka még most, hónapokkal később sincs teljesen jól.

Ismersz személyesen olyat, akiről tudod, hogy COVID-19 beteg vagy halott?

Persze.

Feleségem nagymamája halt meg, miután kórházba került és lélegeztetőgépre. Az egyik fiam és én voltunk betegek (enyhe lefolyással), az egyik gyerek osztályában 4 tanítónéni volt beteg eddig, illetve amikor az utolsó tanítónéni beteg volt és a fiam is elkapta, akkor még az osztályból kb. 3-4 gyerek betegedett meg. Az egyik kislány az anyukáját és a testvérét is megfertőzte aztán otthon. Ezek jellemzően szintén viszonylag enyhe lefolyású betegségek voltak, mondjuk valaki egy hétig lázas volt meg ilyesmi, de nem kerültek kórházba meg lélegeztetőgépre.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.