Érted jönnek már a rendőrök?

Fórumok

https://444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otth…

https://444.hu/2020/05/13/az-ugyeszseg-szerint-nem-kovetett-el-buncsele…

 

"Pontosan az történt meg kedden, amin fideszes politikusok évek óta gúnyolódnak: ugyan már, elképzelhetetlen, hogy Magyarországon ilyesmi előforduljon. "

 

"Nem sokkal azután, hogy kedden a rendőrség rémhírterjesztésért előállított egy 64 éves férfit, megtudtuk, pontosan miről írt abban a Facebook-posztban, amit a rendőrök ennyire veszélyesnek tartottak. Mint kiderült, például azt, hogy „Kegyetlen zsarnok vagy, de jegyezd meg, a diktátorok mind elbuktak eddig.”

Tegnap sikerült beszélnünk a férfival, aki többek közt azt mondta, kihallgatásán arról is kérdezték, pontosan ki az, akit diktátornak tart."

Hozzászólások

"hibázott"

Ebben a szálban a "diktatúra" kerül górcső alá. Semmiképpen nem nevezhetünk valamit diktatúrának, csak azért, mert egy alacsonyabb szerv hibázik, vagy esetleg túlkap, ha a felettes szerv azt felülbírálja. Ha nem így lenne, minden ország diktatúra lenne.

trey @ gépház

Szerintem?

Valamelyik VIP bejelentőnek nem tetszett a hozzászólás és betelefonált. (lehet közvetlenül a kapitány úrnak ;))

Azt baromira kétlem, hogy két hét alatt (poszt és a raid közt ennyi telt el) senki nem jött rá a kapitányságon, hogy ebből mekkora pofáraesés lesz. 

Már csak azt lenne jó tudni, hogy a házkutatást elrendelő határozatot ki adta ki. Mert ugye ha véletlen pont az ügyészség a damage control módba kapcsolás előtt akkor kicsit az is gáz lenne.

Volt már kicsinyes, arrogáns, beképzelt, kivagyok-mivagyok ügyfeled, aki ha nem úgy mentek a dolgok ahogy szerette volna egyből fenyegetőzött , hogy kirúgat és mit ad isten a kapcsolati hálója is megvolt hozzá? :)

Na erről a tipusról van szó.  (Sokan vannak, és szerencsére nem ismerem mind ;))

Te mindenkit ismersz az országban? :D 

Talán az lehet a nyitja, hogy egyetlen politikust sem ismerek, egyhez sincs semmi közöm. Legközelebb egyszer a törpe Bajnaihoz kerültem, tőlem talán 10 méterre volt. Tök véletlen futottam össze vele, a rosseb se volt kíváncsi rá, de ott mentem el éppen az SZDSZ (legeljen ló a sírján) irodája mellett, ez meg kampányüzemmódban rettegett a testőrei közt. Nem értettem mi az az embertömeg, de amikor beláttam a hegyomlások közé, ott kucorgott középen. Na, ez volt a legtöbb közöm politikushoz.

trey @ gépház

Az ügy még nincs lezárva. Annyi történt, hogy az ügyészség egyelőre visszadobta az ügyet a rendőrségre, vagyis vizsgálati szakaszból visszakerült felderítési szakaszba.

További tájékozódásodra, hogy mikor mi történik, ki mit csinál, kinek mi a feladata:

https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%BCntet%C5%91elj%C3%A1r%C3%A1s#A_nyom…

trey @ gépház

Mi nincs lezárva? Ezen ügyben mit tehet még a rendőrség?

Ügyészség:

Az ügyészség álláspontja szerint a férfi cselekménye tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt, mivel a bűncselekmény megvalósulásához az elkövetőnek valótlan tényt vagy valós tényt elferdítve kell állítania vagy híresztelnie nagy nyilvánosság előtt, amely alkalmas a védekezés eredményét hátrányosan befolyásolni. Az inkriminált Facebook-bejegyzés pedig ilyet nem tartalmaz. 
A 2020. április 28. napján közzétett poszt egy később bekövetkezett esemény – a járványhelyzetben bevezetett korlátozások 2020. május 4 .napján történt részleges feloldása – esetére nézve egy feltételezett állapotot elemez, így csupán feltételezésnek minősíthető, amely kizárja a bűncselekmény megvalósulását és amely nem is alkalmas a járványügyi védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására. 

Éppen ellenkezőleg, a bejegyzés az olvasókat arra indíthatja, hogy a korlátozások részleges feloldása esetén is, saját biztonságuk érdekében inkább maradjanak otthon.

Akkor mit lehet felderíteni? Esetleg másvalaki máshol mást mondott, de ugyanebben az eljárásban vizsgálják? Vagy veszélyezteti a járvány elleni védekezést, ha valaki azt sugallja, hogy maradj otthon?

Elolvastam. Írásod lényege az volt, hogy a rendőrségről nem lehet tudni még, hogy hibázott-e, hiszen az ügy visszakerült felderítési szakaszba.

Erre kérdeztem, hogy ha X posztol valamit, és ezért gyanúsított lesz, majd az ügyészség közli, hogy francokat, nincs bűncselekmény, akkor vajon a rendőrség mit tud még felderíteni X és a poszt viszonylatában, amely igazolhatná, hogy nem hibáztak?

Mást poszotolt? Az egy másik ügy lenne.

Más posztolta? Az egy másik gyanúsított lenne, de attól továbbra sem lenne bűncselekmény.

Mégis, mit lehetne szerinted még felderíteni, hogy azt hangsúlyozod, hogy az ügy nincs lezárva?

Elolvastam. Írásod lényege az volt, hogy a rendőrségről nem lehet tudni még, hogy hibázott-e,

Ne zavarjon, hogy azzal kezdtem, hogy A RENDŐRSÉG HIBÁZOTT. Reggel, 10:59-kor.

:D

Arról beszéltem, hogy ne előzze meg a szekér a lovat, majd akkor kérjenek elnézést, ha az ügyet lezárták. Egyelőre NINCS LEZÁRVA.

Ha nem érted, miről írtam, mi a lényege, akkor te vagy a funkcionális analfabéta, nem én. Ráadásul olyan, aki egy szál közepébe ugrik bele, fröcsögő szájjal. 14:45-kor. Anélkül, hogy elolvasta volna, mit írtam reggel.

trey @ gépház

Igen, igazad van, nem figyeltem, hogy „elismerted”, hogy hibáztak.

De véleményem szerint ha valakihez hajnalban kimennek házkutatási paranccsal, előállítják, a lakásáról videót forgatnak és közzéteszik, majd utána az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, az nem hibázás, hiszen az egész eljárás a poszt törvénysértő voltának megállapításához szükségtelen volt. Ezt vegzálásnak nevezik. Ezért nem is lehet elnézést kérni.

"Ezt vegzálásnak nevezik."

pontosan. A kommunisták módszere

https://index.hu/belfold/2020/05/13/remhirterjesztes_nyomozas_velemeny_…

 

"Kétszer is meggondolja majd minden posztoló, hogy akár egy ártatlan kritikát is megfogalmazzon a kormánnyal szemben. Jó, nem lesz belőle büntetés, de kell az neki, hogy kijöjjön a rendőrség, elkobozza a gépét, a szomszéd szeme láttára bevigye? Ez a dermesztő hatás már megvolt a rosszul megfogalmazott módosítással, most ez erősödik fel a rossz alkalmazással. A történet ennek a jogszabálynak az állatorvosi lova” - mondta Fazekas.

És ez szerinte független az ügy a kifutásától. A „chilling effect”, az állampolgári passzivitás erősítése már logikus következmény lehet ennyitől is.

„Elvisznek, de nem bilincsben, bevisznek, de kiengednek. Hibrid megoldás, a rendszer nem megy el a falig, de van egy lebegtetett fenyegetés. A nemzeti együttműködés rendszerétől ez nem idegen” - mondta Fazekas, példaként a norvég alappal szembeni ügyet említve és a 8. kerületben Pikó András stábjának az ajánlóívek kezelésével kapcsolatos eljárást. Mindkettőt megszüntették, de az aktivisták és a civilek így is ki voltak téve az eljárásnak."

Nem tök mindegy ez? Koncentrálj a lényegre, ne ilyen dolgokon lovagolj. Az általad áhított célt elérte a pártod:

 

Kétszer is meggondolja majd minden posztoló, hogy akár egy ártatlan kritikát is megfogalmazzon a kormánnyal szemben. Jó, nem lesz belőle büntetés, de kell az neki, hogy kijöjjön a rendőrség, elkobozza a gépét, a szomszéd szeme láttára bevigye? Ez a dermesztő hatás már megvolt a rosszul megfogalmazott módosítással, most ez erősödik fel a rossz alkalmazással. A történet ennek a jogszabálynak az állatorvosi lova” - mondta Fazekas."

te kedveled a diktatúrát, azt szeretnél?

 

"Elintézik a kulturális közalkalmazottakat, megregulázzák a közmunkásokat, einstandolták a színházakat, csont nélkül vittek egy tőzsdei céget is, adó- és más forráselvonásokkal kivéreztetik a nagyobb önkormányzatokat – amelyek között viszonylag magas az ellenzéki vezetésűek száma –, csorbítanák a transzneműek jogait, ment a kukába a nők elleni erőszakról szóló egyezmény.

Az állam működésének ellenőrzését és a közpénzek sorsának követését még nehezebbé tették az adatkérési szabályok módosításával, és közben egy tollvonással elrejtettek a szemünk elől 590 000 000 000 forintot minden idők legnagyobb magyarországi vasútépítésének titkosításával. Míg az önkormányzatoktól és pártoktól elvesznek, a sportba jutott újabb néhány százmillió forint, a haveri kör pedig kedvére vásárolhat privatizált balatoni ingatlant, vagy kap ingyen részvényeket, budai ingatlanokat.

Bár mélyen felháborító – igaz, nem túl meglepő –, hogy erre megy energia a várható eszméletlen recesszió kezelése helyett, egyik ügy se egy netadó. Vagyis nem olyan, hogy miatta százezrek mennének utcára – már ha mehetnének, hiszen rendkívüli körülmények vannak.

És a kormány végtelen cinizmussal be is bújik ezek mögé a rendkívüli körülmények mögé.

(Csak emlékeztetek, ez egy véleménycikk.)

Ha ezeket az önös érdekű intézkedéseiket bárki szóvá teszi, kritizálja, akkor

– a belföldi közszereplőnek kizárólag pártpolitikai érdekei lehetnek a kormányzati narratíva szerint, hogy ál- és rémhíreket terjesszen az országról;

– ha kívülről jön a kritika, uniós intézményektől vagy külföldi kormányoktól, akkor meg szánalmas, képmutató viselkedésről, gyámkodásról írnak, és arról, hogy az EU-nak/külföldi kormánynak inkább a koronavírus leküzdésével kellene foglalkoznia, mint a Magyarországról szóló ál- és rémhírek terjesztésével;

– illetve végül és örökké: Soros."

 

https://index.hu/velemeny/2020/05/14/remhirterjesztes_alhir_koronavirus…

Eddig nem a hibázással foglalkoztam, mint arra ráirányítottad a figyelmed, hanem azzal, hogy vajon meddig tarthat még ez az ügy.

Most, hogy konkrétan reagálok arra, hogy szerinted a rendőrök hibáztak (ami egy szándékolatlan cselekmény), szerintem pedig vegzáltak valakit (amit csak szándékoltan lehet), az nem szavakon lovaglás. Te próbálod csak elbagatellizálni az egészet (azzal is, hogy de hisz ez még nincs is lezárva).

Te ennyire hülyének nézel? Összemosod a dolgokat? A tény, hogy amit fentebb említettem és amivel beégtél, hogy az ügy még nincs lezárva. Ez tény.

A rendőrség pedig  azzal hibázott, hogy átadta az ügyészségnek az ügyet. Bár, ha jobban meggondolom, talán nem is hibázott. A rendőrség feladata a nyomozás, az bizonyítékok átadása az ügyészségnek. Az ügyészség feladata eldönteni, hogy emel-e vádat az összegyűjtött bizonyítékok birtokában.

trey @ gépház

Tényleg erre futja? Embereket visznek rendőrök, csak mert rosszat írtak a kormányról, és erre a velőtrázó primitivizmusra felháborodás helyett az a reakció, hogy szavakon szőröztök?

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A rendőrség feladata a nyomozás, az bizonyítékok átadása az ügyészségnek.

Annak megálapításához, hogy egy FB posztot valaki közzétett-e, ahhoz tényleg házkutatás(i parancs) és előállítás szükséges? Nem lehetne először beidézni, és megkérdezni? (A fickó elismerte, hogy ő és azt posztolta, utána mégis elvitték.)

Az előállításhoz nem kellene esetleg legalább elárulni, hogy mi a gyanúsítás alapja? Csak úgy megjelenhetnek a rendőrök, viszik a holmidat és téged, hátha találnak valamit? A gyulai fickó esetében ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy kb. ez történt.

Megannyi kérdés, de amire tényleg válaszolhatnál, ha már annyira megy az eljárásrend, hogy kinek mi a feladata: milyen előírás szerint kell a házkutatás és előállítás során a gyanúsított lakásáról készített videót nemhogy a bűnösség bizonyítása, hanem még a vádemelés előtt publikusan közzétenni a YouTube-on?

Akkor másképp kérdezem, véleményed szerint ez egy normális, demokráciába illő dolog?

Konkrétan: Ha egy gumijogszabály alapján gyanúsított leszel, és holnap hajnalban megjelenik nálad egy szakasz rendőr, körbevideózzák a szobádat a bevetetlen ágyaddal, a személyes dolgaiddal, és azt kb. a kihallgatásoddal egy időben közzéteszik a YouTube-on, akkor szerinted ez egy megfelelő eljárásrend?

Még egyszer előrebocsátom, hogy nem vagyok rendőr és nem tudom milyen bizonyítékokat kell rögzíteni egy rémhírterjesztés gyanúja esetén, valamint nem tudom, hogy milyen szabályok vannak erre veszélyhelyzetben (ami nyilván nem mindennapi ügymenet), ezért magam sem vagyok biztos benne, hogy hogy a rendőrség

  • hibázott
  • vagy nem hibázott

Hogyan tudnám még neked ezt jobban megvilágítani?

Szerintem: ha el lehet kerülni egy csoportos tömeghisztériát koronavírus járvány idején, mérlegelve mekkora kockázata lehet annak, hogy egy esetleges álhír nyomán ezrek tóduljanak az utcára (lássuk be, honfitársaink nagy része nem egy agytröszt) és hordják utána szanaszét a fertőzést, akkor szerintem egy összefüggéstelen, konteó-gyanús kirohanást elkövető rokkantnyugdíjas bekaszitlása lófasz ahhoz képest, ami kár okozhatna egy esetleges tömeghisztéria.

trey @ gépház

Azokról a napokról beszélsz, amikor már tulajdonképpen Budapest kivételével mindenhol feloldották a komolyabb korlátozásokat és ott is csak azért tartják még, mert Viktor bizonytalankodik vagy szimplán csak budapestet szeretné megbüntetni?

Természetesen vannak, akik benyalják ezt a vészhelyzet dolgot, de szerintem ők ugyanazok, akik Rákosinak tapsoltak volna az első sorból a pártgyűlésen

Te nem közösségi jogokról beszélsz, hanem arról, hogy szerinted a veszélyhelyzet feljogosítja a hatalmat a törvények be nem tartására, az emberek megfélemlítésére. Vagy netán tudsz olyan rendeletről, amely az alábbi paragrafust hatályon kívül helyezte a 2018. évi LIII. törvényből?

5. Az otthon tiszteletben tartásához való jog

10. § (1) Az állam jogi védelemben részesíti az otthon nyugalmát. Az otthon nyugalma biztosítja a magán- és családi élet kibontakozását, továbbá a magánszféra szabad és teljes megélését. Ennek tiszteletben tartása érdekében mindenkinek az otthonát mint magánéletének, családi életének színterét fokozott védelem illeti meg.

(2) Az otthon tiszteletben tartásához való jog sérelmét jelenti különösen mások otthonába való jogosulatlan behatolás, vagy egyéb sértő, zavaró, zaklató módon történő jogosulatlan beavatkozás.

(3) Akit az otthon tiszteletben tartásához való jogában megsértenek, a 12-13. § szerinti jogkövetkezményeken kívül külön törvényben meghatározottak szerint egyéb, így különösen birtokvédelmi, szomszédjogi, tulajdonvédelmi igényeket is érvényesíthet.

– Ami ezt a négy embert illeti, természetesen nem végezzük ki! Akkor miért hoztuk be? – kérdezi maga, ha nem tévedek. Miért riasztottunk kocsit, sofőrt, pártszolgálatost, csoportvezetőt? Egyszerű: azért, hogy ez a Macák, vagy hogyan hívják, betörje az orrukat, leüsse őket, ficamítsa ki a karjukat, rúgjon a lágyékukba, maga pedig nyugodtan mondhassa azt nekik, hogy a feleségük kurva annak ellenére, hogy minden bizonnyal jóravaló és tisztességes családanyák. Hogy ez a négy ember tanulja meg, hogy magának jogában áll ezt mondani és egyáltalán bármit mondani, és jogában áll összetöretni az orrukat, kiverni a fogukat, belerúgni a veséjükbe, latornak nevezni őket, és természetesen jogában áll odamenni a vendéglőbe, vagy akár a lakásukra akkor, amikor az magának tetszik, és elhozhatja őket akkor, amikor az magának tetszik, hogy összeveresse a képüket! Ezért ver maga, tanár úr! Hogy megtanulják, hogy nekik semmit, magának pedig mindent szabad! És ezért nem öli meg majd őket, hanem hazaengedi szépen egytől egyig! Halottakat produkálni könnyű – de olyan halottakat, amelyek esznek, isznak, dolgoznak, és úgy tudják befogni a szájukat, akár egy valóságos és originál halott, az már nehezebb dolog! Magának nem komilfó hullákra van szüksége, hanem élőkre, akik úgy engedelmeskednek, és úgy fogják be a szájukat, mint a hullák! Vagyis, maga pedagógiából ver, és nem azért mert… – hagyja azt az újságoknak meg a szónokoknak! Persze – mondhatná – bárkit behozhatunk akkor az utcáról, és futószalagon sorba verhetjük őket, akár csináltak valamit, akár nem! Akkor viszont nem ismeri maga ezeknek az emberkéknek az életfilozófiáját. Tudja, hogy hogyan vélekednek és hogyan gondolkodnak ezek az életről, és önmaguk felől?
Fejét magasra emelte, szemét a mennyezetre függesztette, és mint valami memoritert, mondani kezdte:
– Mi kis semmik és senkik vagyunk! Semmi beleszólásunk a világ dolgaiba! Esetleg – mert nagyon kedvelik az ilyen fordulatot – kis légypiszkok vagyunk a világ asztalán! Egyetlen jogunk van: befogni a szánkat! Kuss! A nagyfejűek azt csinálnak velünk, amit akarnak. Ki vagyunk szolgáltatva nekik kényükre-kedvükre! Ha tehetünk valamit, az nem egyéb, mint behúzni a fejünket, hadd menjen el a fejünk fölött a történelem, s mi maradjunk észrevétlenek! És így tovább… és így tovább… Nos, hát akkor! Magának nem egyéb a dolga, mint bebizonyítani nekik, hogy ez valóban így van!
Eléje érkezve újra megállt a szőke előtt:
– Értjük egymást? Semmi egyebet nem tesz, mint statuálja: úgy van, ahogyan gondoltátok! Persze, erre aztán meglepődnek kissé, hogy ők nem egészen így gondolták! Dehogynem! – mondja maga. – Nagyon is jól gondoltátok, s hogy ne feledkezzetek meg róla, most összetöröm a heréteket, karotokat s a többi… És természetesen nem öli meg őket, hanem hazaengedi valamennyit, hadd hirdessék mind a négy égtáj felé, Angyalföldön és Kispesten, Pesten és Budán, hogy valóban úgy van, ahogyan azt gondolták, kis piszkok a világ asztalán és semmi több! Vagyis: nem indulat meg rózsavíz – hanem pedagógia!
 

Fölösleges próbálkoznod.

Nézz szét, hogy kikkel vitatkozol :-)

- carlcolt, aki lekuravanyáz itt a hupon érvek helyett
- locsemege, aki nyíltan kimondja, hogy igenis jó az, hogyha hazudik a fidesz és azt az adófizetők pénzéből teszi.
- Behringer, aki szintén nyíltan kimomndja, hogy királyságot szeretne, mert az jobb rendszer, mint a demokrácia, amit kb semmibe vesz.
- és trey, aki leírja itt a hup-on, hogy a jogállam szerinte nem fontos (elismerten olyan rendszert preferál, ahol egyes emberek egyenlőbbek a törvény előtt, mint a többiek.)

A fentiekre mind rákereshetsz a hupon, ezek tények. Ezek után dönts :-)

trey, az a baj, hogy ez az egész nem arról szól, hogy a rendőrség hibázott. Csak te ezt vagy nem érted vagy lehetésges , hogy szándékosan hazudsz, mint a fidesz és a propagandát nyomod. De abból nem kérünk, mert azt 100 milliárdért meg tudjuk nézni a köztévében is.

 

Ez az ügy arról szól, hogy az emberek megfélemlítése új szintre érkezett, a rendőrség ebben csak eszköz.

A konformista emberek biztonságban vannak, így őket ilyesmivel nem lehet megfélemlíteni... ezért nem fogják érteni sem, mi azzal a gond, ha rendőröket küldenek rád, mert nem úgy gondolkodsz, ahogy a kormány szeretné... mert ők mindig úgy gondolkodnak, ahogy az aktuális kormány szeretné.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

mert ők mindig úgy gondolkodnak, ahogy az aktuális kormány szeretné.

Már azt hittem rólam beszélsz, de kiderült, hogy nem mert a Horn/Gyurcsány/Bajnai/Meggyesi (sic!) vicckormányok alatt alig vártam, hogy eltakarodjanak :D

trey @ gépház

Az angol a francia és a magyar beszélget arról, hogy mi a legjobb.

Az angol: Ülök a klubomban, esik az eső, ropog a kandalló tüze, pipázok és megbeszélem lordúrral a dohány árfolyamának ingadozását.

A francia : Esik az eső, a kandalló finom meleget áraszt és az előtte lévő vastag szőnyegen együtt vagyok egy csinos 20 éves lánnyal.

A magyar: Ülök a szobámban, facebook-ozok és dörömbölés hallatszik az ajtó felől : Nyissák ki. Állami rendőrség. Gipsz Jakab le van tartóztatva. Akkor te egy könnyed mosollyal csak annyit mondasz, Gipsz Jakab egy emelettel feljebb lakik.

Én is így gondolom. Ha olyan tettekért visznek be embereket, amelyek nem sértettek törvényt, akkor nem csak "hibáztak", hanem ezzel meg is félemlítik azokat akiket bevittek + azokat is akik hasonló dolgokat gondolnának leírni az interneten. Egy ilyen ügyben hibásan eljáró rendőröket minimum fel kellene függeszteni egy bizonyos időre, ha pedig többször előfordul, akkor eltávolítani az állományból véglegesen. És igen ez "szégyen", se nem igazság-, se nem jogszolgáltatás, ami aláássa a rendőrség - Pintér: "két hét alatt rend lesz" óta erősen kérdőjeles - tekintélyét (és a bennük való bizalmat). Ne legyen az nálunk, mint ami USA-ban van egyes helyeken, hogy "senki nem látott semmit" és nem segítik a rendőröket, mert "fuck the police".

Továbbá nem szeretnék egy orwelli világban élni és a jelenlegi ügyek nagyon arra fele mutatnak. "Pontosan kit tart diktátornak?" No lám, gondolat-bűncselekményt követett el.

így van, ez még(?) nem diktatúra. Jelenleg a hibrid rezsim állapotban vagyunk, bár szerintem dolgoznak azon, hogy továbbmenjünk ezen az úton:

 

https://mfor.hu/cikkek/makro/magyarorszag-mar-hibrid-rezsim-a-freedom-h…

"

  • hibrid rezsim még Magyarországon kívül Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Koszovó, Montenegró, Albánia, Észak-Macedónia, Ukrajna, Moldova és Grúzia,
  • szilárd demokrácia Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia,
  • félig szilárd demokrácia Lengyelország, Horvátország, Románia, Bulgária,
  • félig szilárd autoriter állam Örményország,
  • és teljesen szilárd autoriter állam Oroszország.

"

"A rendőrség hibázott, az ügyészség felülbírálta. Ha diktatúra lenne, akkor utóbbi nem történt volna meg, a főszereplő már börtönben rohadna és együtt kártyázna a 444 firkászaival."

 

A rendőrség hibázott de pontosan miért is? Azért, mert bevitte az embert vagy azért, mert nem tartotta bent?

 

Tudod, a kommunisták sem egy perc alatt vették át a hatalmat Magyarországon. Szívós munka volt, amíg megdolgozták az emberek agyát, hogy később már ne azt tartsák hibának, ha bevisznek valakit, hanem ha kiengedik. Persze akkor is voltak, akik lelkesen tapsoltak nekik,

Lehet a diktatúrát mentegetni (van rá példa, hogy az okosak megállapítják, ez még csak "hibrid rendszer" stb.), de ez csak szépelgés, a dolgnak nem a nevén nevezése. Hogy még nem totális? Csak idő kérdése és azzá válik, minden jel erre mutat pl. az egyre durvább és bornírtabb történések.

:(

"A rendőrség hibázott, az ügyészség felülbírálta. Ha diktatúra lenne, akkor utóbbi nem történt volna meg, a főszereplő már börtönben rohadna és együtt kártyázna a 444 firkászaival."

A cél az ilyesmivel nem az, hogy konkrét ember börtönbe kerüljön (ő tényleg senkit nem érdekel), hanem hogy a többiek gondolják meg még egyszer mielőtt valami rosszat mernek írni a Pártról legközelebb.
 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Hát, most kicsit jobban meg fogják gondolni az emberek, hogy csak úgy leírják a véleményüket a kormányról a facebookon... egy kis siker :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Subscribe, kíváncsi vagyok, hányadik "hibánál" veszti érvényét a "rendőrség hibázott egyet" érvelés :)

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

az index szerint 1200-at. Lehet, hogy a 30-as különbség már rémhír?

 

https://index.hu/belfold/2020/05/13/remhirterjesztes_miatt_vittek_el_a_…

 

Persze ha mégis az 1170 a valós, akkor az egész index mehet dutyiba rémhírterjesztés miatt :-)

Bezárják a szervert rémhírterjesztésért. Ha cloudban vagy, akkor meg mennek Amazonhoz foglalni. Elviszik 1.szervert, megjelenik a másikon, rohannak át oda is, azt is elviszik, megjelenik a 3.szerveren. Aztán abban reménykednek, hogy nehogy geographic redundancy legyen beállítva, mert repjegyet nehéz beszerezni közbeszerzésen :) Fasza kis játék ötletet adtam..

Te nem aggódsz, hogy mi van, ha pont neked nem lesz helyed, mert te voltál a 1171. beutalt beteg? Nalátod :)

Egyébként az Országos Propaganda TV is hozza a szintet: https://444.hu/2020/05/13/az-allami-teve-hiradojaban-meg-ma-delben-is-b… azok után, hogy a rendőrség és az ügyészség is megállapította, hogy lófaszt, lehozzák "Leleplezzük az álhíreket!" (<- hogy a felkiáltójel mit keres ott, azt most ne próbáljuk megfejteni) szöveggel álhírként, mert végig múlt időben idézik a faszi szövegét, holott az végig jövő időben beszélt, és ráadásul pont az a viki által egymás után bejelentett két információt ismételte meg...

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

De csak Zuckerberg után, mert az előzőek a Facebookon voltak. Szerintem már intézik a kiadatását, és ha nem adják ki, annak diplomáciai következményei lehetnek!!!négy!

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Így van, megfogalmazunk egy erős hangvételű, de nagy semmi levelet és behívjuk a nagykövetet kávézni. Ahogy ez nálunk szokás, mikor külföldről támadás ér vagy éppen az ott élő magyarokat éri támadás. Utána "fél órával" meg már nagyon dicsérjük és helyeslünk mindenhez, amit az illető állam tesz. Lásd Romániát.. Színházi előadásban jelesek vagyunk. 

Fun-fact: A múlt hónapban kaptam egy levelet a rendőségtől, hogy arra jutottak, hogy jogtalanul foglalták le a cuccaimat ~10 éve, ezért visszaadnák. Hibáztak, ennyi, megesik... Ugyanitt: Athlon FX konfig eladó