[KV] Korunk legnagyobb túlreagálását éljük meg

Nem leszek népszerű ezzel a posttal az internet hivemind-dal szemben, de úgy gondolom nem árt, ha ez "ellentábor" is leírja a véleményét a jelenlegi helyzetről.

A helyzet pedig az, hogy a történelem legnagyobb túlreagálását éljük meg, amely vírus formájában manifesztálódik, és az újságírás, valamint a közösségi média felvértezte apokaliptikus tulajdonságokkal. 

A média nem akarja, hogy te pozitív hírekkel találkozz, hogy visszaállj a munkába, vagy neadjisten jól érezd magad. A média azt akarja, hogy maximális fordulatszámon pörögjön a pánikkeltés, és te erre rá legyél drótozva, mint Neo a Mátrixban.

És hogy mik a következményei a hosszan tartó lezárásnak? Röviden, tömören:

  1. Gazdaság: Ha nincsenek nyitva az üzletek, nincsen termelés, hiszen nincsen fogyasztás. Ha nincsen fogyasztás, nem lesz adó. Ha nem lesz adó, nem lesz egészségügy, oktatás, nem lesz semmi. Ha a cégek elvesztik a bevételüket, kénytelenek munkaerőt leépíteni. Ha bekategórizáljuk, hogy ki az "essential worker" (ami egy nagy vicc, mivel minden munka szükségszerű, legfeljebb azért, hogy étel kerüljön az asztalra egy családnak), akkor egy elég mély gödörbe le tudnánk ásni. Ha az orvos az, akkor a rendszergazda is, különben ki üzemelteti a kórház infrastruktúráját? Ha a kamionos, aki ételt szállít az, akkor az autószerelő is az, hiszen ki szervizeli a kamionos autóját? Ki fogja a gumit gyártani a kocsikra? Ki fogja kitermelni az üzemanyagot? Ki lesz a benzinkutaknál? Ki kapálja meg a mezőt, amiből a zöldségek származnak? Sajnos a legtöbben azt hiszik, hogy a gazdaság a tőzsdéről, meg a Wall Street-ről szól, miközben a gazdaság az maga az élet: onnantól kezdve hogy megeszel egy gombóc fagyit, addig hogy áram van a lakásodban. (Mi történne, ha nem lenne áram?) Akik 12-18 hónapokig lezárnák az országokat, miközben elvárják, hogy az állam eltartja őket (miből?) ezideig, annak elmentek otthonról, vagy elvesztette a kritikus gondolkodás képességét. Ez egy olyan kártyavár, amely önmagába beroskad, ha túlterhelődik.
  2. Egészségügy / egészség: Az emberek azt gondolják, hogy az orvosokat nem lehet kirúgni. Hát de. De hát ezek az orvosok nem essential workerek amúgyse, csak a COVID19-cel megbetegedettek lehetnek az essential patient-ek. A többiek maradjanak otthon, aztán gyógyuljanak meg. Másrészől meg: a lezárás a legjobb módszere annak, hogy az emberek szervezete egy totális kampó legyen a vírus elleni védekezésben. Otthon ülsz. Nem mozogsz. Nem látsz napfényt. Nem látsz embereket. Stresszelsz. Csokit eszel és videójátékokat tolsz. Nem érnek külső hatások (az immunrendszerednek véletlenül se kelljen dolgoznia!) (relevant), így nem építesz fel immunitást. A végén úgy le fogsz épülni, hogy a leggyengébb betegség is a sírba fog vinni. 
  3. Társadalom: George Orwell forog a sírjában. Az az igazság, hogy az emberek szabadsága eddig tartott. Ha a kormányzat gondol egyet, akkor úgy kell ugorni, ahogy ők fütyülnek. Még csak tüntetni se lehet, mert apokaliptikus járvány tombol odakint. Kit érdekelnek a mentális betegségben szenvedők, a szegények, az éhezők, az iskolások, a betegek, a nem fontos dolgozók, nekem otthon kell maradnom, hogy lenyomjam a görbét!!!!4 Ha ezekután valamelyik doomert meghallom, hogy milyen alulértékeltek a mentális betegségek, azt elküldöm melegebb éghajlatra.
  4. Média: A fearmongerkedés meg a pánikkeltés megy maximális fordulatszámon, de hát ez nem újdonság. Milyen érdekes, hogy eltűntek a climate change hírek! Hogy eltűnt a januárban elinduló potenciális harmadik világháború veszélye. Hogy eltűntek az erdőtűzekről meg a rekordokat döntegő melegrekordokról a hírek. Hát persze, mert ezek nem hírek, ezekkel most nem lehet megvezetni a népet, most a COVID az új boogeyman.
  5. Doomerek: Csak így hívom őket. Hogyan lehet felismerni őket? Felvásárolták a boltkészlet WC papír illetve kézfertőtlenítő állományának 25%-át, naponta 12x mosnak kezet 5 perc erejéig, illetve elvárják, hogy mindenki bezárva legyen amíg #crushthecurve be nem következik, és 0 eset, 0 halálozás nem lesz világszerte, illetve biztonság kedvéért még maradjon otthon mindenki, amíg a vakcina előáll (vagy nem, ez esetben ne menjen ki senki többé.) 
  6. Virtue signallerek: A legrosszabbat hagytam a végére. Hogy kik a virtue signallerek? Az emberek, akik tapsikolnak az orvosoknak esténként. A zenészek, akik azthiszik menők, mert otthonmaradásra buzdítják a népet. Az emberek, akik az árufeltöltőket hősnek gondolják. Mind miért? Hogy több lájkot bezsebeljenek a Facebookon meg a circlejerk köreikben. Ilyenkor hol van egy Greta Thunberg, aki azért panaszkodik, mert elveszik a fiatalok jövőjét? Elkéne most is egy.

Mi lenne a megoldás? Egy olyan operatív törzs létrehozása, amely nem virológusokból, meg hasonló kóklerekből áll, hanem orvosokból, közgazdászokból, szociológusokból, adattudósokból, rendőrőkből, stb. áll. És ha ezek mind egyértelműen, és egybehangzóan azt mondják, hogy maradjak otthon, mert gáz van, akkor majd tényleg elgondolkozok azon, hogy otthon maradok. Egy virológus nyilván azt mondja, hogy maradj otthon, mivel ő csak egy dimenzióból lát rá a helyzetre.

Jelenleg arra, ami van, a kövektező analógiát tudnám felülteni: egy szoftvert tervezel, amelybe csak egy biztonságért felelős szakembert vonsz be. Ennek a szoftvernek a jellegzetessége, hogy egyedi, 28 karakteres jelszót igényel, amely 3 óránként képes önmagát változtatni, illetve további 4 lépcsős autentikáció szükséges a belépéshez. Na egy ilyen terméket tuti nem értékesítenének soha. Ezért kell a szoftvermérnök, az UX designer, a teszter, a business analyst, a DBA, stb.

Nem kell mindent feketén (teljes bezárás) fehéren (teljes szabadság) látni. Lehet ésszerű intézkedéseket is hozni (Svédország, Dél-Korea, Taiwan, Szingapúr) anélkül, hogy bezárnánk egy teljes gazdaságot. Komoly problémáról van szó? Nyilvánvalóan. Annyira komoly lenne, hogy hónapig lezárjuk a teljes világot hogy megmentsünk egy-két embert (világviszonylatban), akik amúgyis meghaltak volna valami más betegségben? Minden kétséget kizáróan: nem. Nem lehet örökké élni, és nem lehet mindenkit megmenteni. Aki ezt így gondolja, az hiú reményeket táplál önmagába. Sokan mondják, hogy az életet élettel nem lehet összehasonlítani, hát pedig szerintem lehet. Ha meghalnak 100.000-ren COVID-ban (akiknek a nagyrésze mondjuk 70-80 éves), akkor az jóval kevesebb életév veszteség, mint az a 100.000 öngyilkos, dolgozó, társadalomhoz hozzájáruló fiatal, akik még legalább 30-40-50 évet éltek volna. 

Zárszóként: ilyenkor jön az, hogy szívtelen vagyok, mi lenne ha az én szeretteimmel történne ez, közveszélyes vagyok, gondolj az idősekre, etc. Igen, én vagyok a szívtelen, hogy egy olyan álláspontot képviselek, ami a közösség érdeke. Hogy nem akarom, hogy családok milliói kerüljenek az utcára. Hogy nem akarok egy olyat világot, amit a média fearmongerkedése kontrollál. Hogy nem akarom, hogy emberek milliói akasszák fel magukat a bezártság, eladósodás, kilátástalanság követkeményeként. Hogy nem akarom, hogy az egész emberiség, mindent amit felépített, a szabadságért, amiért harcolt a történelemben, bezárva éljen mint a rabok a börtönben. De legalább megmentettük mamát papát, akik nem húzták volna tovább ki a jövő évnél, veregessük magunkat hátba!

Hozzászólások

"Nem látsz napfényt. Nem látsz embereket. Stresszelsz."

Pont, hogy ettol nem stresszelek, hanem vegre ettol erzem jol magam. Nem kell embereket latnom, emberek koze mennem naponta tobbszor, tomegkozlekednem es hasonlok, imadoma. mostani helyzetet, nekem ez egy kanaan, ez az optimalis.

A karantén után a mi multink elég valószínű, hogy nagyon hamar free seatingre áll át (a management a tapasztalatokat gyűjti épp) ami praktikusan heti 1-2 nap 'kötelező' home office-t jelent. Nekem ez tetszene.

De azért a gyereket vinném már oviba! :D

"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

:)

A karantén első napjaiban óriási ováció fogadta a játszótéren csomagtartóból tolt 'Oláh Ibolya: Magyarország'-ot.

Vasárnap megvolt az első kurvaanyázás két erkély között.

Tegnap már csak renyhe tapsikolás volt.

Ma már nem jöttek.

Kedden közel karantén előtti állapotra kúszott fel a google forgalomjelzője a telefonomon (ami jelzi, mennyi idő alatt érnék be).

 

Úgy veszem észre, akár világvége vírus ez, akár csak egy kissé komolyabb megfázás, túl vagyunk a tűrőképességen. Akár lesz parancs, akár nem, az ország lassan újraindul.

Vajon mennyire erőlködnek az illetékesek, hogy lefogják?

"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

"Úgy veszem észre, akár világvége vírus ez, akár csak egy kissé komolyabb megfázás, túl vagyunk a tűrőképességen. Akár lesz parancs, akár nem, az ország lassan újraindul."

Na ez mondjuk eleg nagy baj.

Ez pszihológia. Az ember nem tud állandóan, és nonstop parázni, mert megszokja, és szeretne túl lenni rajta. Ezt már nem tudják hová tolni tovább, jön a jó idő, mindenki ki akar, és ki is fog menni. Ha meg tart nyáron, akkor mennek majd víz mellé, ahogy szoktak, mert panelban nem poén a 40 fok. És vittoréknak muszáj lesz engedniük, mert a politikus nem haragítja magára a többséget, mert meg szeretné választatni magát. A többség pedig 1-2 hónapon belül vastagon beelegel.

Lehet nekem érdekesek az ismerőseim, de 90%-uk konkrétan nem érdekli, h elkapja-e vagy sem, és nem értjük, minek ez az egész fennforgás. Engem sem érdekel, a szervezetemben ilyen vírus nem marad meg. Ha valami komoly hatása lenne, mint plö impotencia, akkor maradnék a seggemen, de az, h egy tiezd ezrelék eséllyel feldobom a pacskert, hát ezért én nem aggódom. Nincs semmi szervi bajom, erős vagyok, mozgok rendszeresen, sok vitamint szedek évek óta, és tisztán, egészségesen kajálok.

Puzsér április 9-i videóját a youtube-on érdemes megnézni. Aki a mainstreammel szembeni véleményen van, az automatikusan gyilkos.

Úgy 99 százalékban egyetértek veled. És fogadd gratulációmat e blogodért, mert nagyon örvendek neki hogy végre ilyet is olvashattam!

És nemcsak nekem ez a véleményem de a főnökömnek is amúgy. Aki nagyon ideges, mert már eddig is eszméletlen pénzeket vesztett... Gyakorlatilag el is küldte minden emberét, egyetlenegyet kivéve, s ez az egy aki megmaradt, épp én vagyok... Azért én maradtam meg, mert egyrészt barátja is vagyok, másrészt én ismerek gyakorlatilag mindent a cégben a legjobban, őt és a feleségét kivéve. Illetve akadnak dolgok amiket a nejénél is jobban ismerek... Szóval végeredményben évek óta már úgy vagyok „mindenes” nála hogy szinte „alvezér”, azaz persze hogy maradtam. Ha engem is lapátra tenne, ezerszer nehezebb lenne majd neki az újraindítás...

Mégis, arra kell gondolnom mit éreznék ha én is ki lettem volna most rúgva a többiekkel együtt...

És a poén, miért rossz a bezártság! Előre bocsátom, önmagában a bezártsággal semmi bajom, mindigis remetehajlamom volt, soha sehova nem szoktam utazni, még vásárolni is ritkán járok, ha kell valami azt preferálom hogy megmondom a főnöknek, legközelebb ha ő megy venni valamit, akkor mit hozzon nekem is... Azaz én eddig is kábé „szobafogságban” éltem, a Covid előtt is! Ezzel tehát semmi bajom.

De azzal már igen, hogy munka szinte semmi...

Az első pár nap persze szuper volt. Hurrá, vakáció!

Igen, de tegnap meg ma valahogy mégis dolgozni kellett, főnököm a szervezőzseni valamiképp felhajtott egy kis munkát, fene se tudja miként... És persze hogy nekem kellett megcsinálni mert csak én maradtam! Hát meg is csináltam, s azt se mondhatom hogy túl lettem volna terhelve: a korábbi napi munkamennyiségem szinte pontosan fele volt csak. De mégis OLYAN SZARUL éreztem magam közben hogy ihaj! Mert ELSZOKTAM A MUNKÁTÓL...

Elszoktam. A karantén alatt.

Mi lesz ott ha még 3 hónapig herevere lesz, hm?!

Ez lélektanilag valóban rohadtul pocsék dolog. Különben meg tegnap vagy tegnapelőtt olvastam, egy fiatal lány Kaliforniában felakasztotta magát mert nem mehetett ki, holott aktív sportéletet élt korábban...

Szóval mindigis mondtam, én a svéd módszert látom a jónak.

Sajnálom, hogy ez történt. 

A lockdown mentális következményei mélységesen alulértékeltek. Persze, lehet mondani, hogy ne rinyálj, több ezren fekszenek az intenzíven, örülj hogy nem ott vagy. De az a helyzet, hogy ez nem egy szenvedési verseny, ahol felül lehet licitálni a másikat. 

De hát a mai világban már mindenki hős. Az árufeltöltőtől a kamionosok, mindenki. Sőt! Te vagy a legnagyobb hős, mert otthon maradsz, és miközben otthon vagy, nem csinálsz semmit, ezzel járulsz hozzá a legtöbbet a társadalomhoz. Na hát soha a történelemben nem volt még ilyen, hogy teljesítmény nélkül legyenek fontosak az emberek, a legtöbb embernek ez az életeben a legfontosabb esemény ezáltal.

Meg azon is pislogok, mennyi pénzt kiszórnak csak úgy, „gazdaságélénkítésre”. Kábé minden ország. Az USA meg pláne. Én nem vagyok pénzügyi szakember, oké, ezt elismerem, de a józan paraszteszem azt súgja, azt a sok pénzt valakinek meg is kel termelni. Ha mégse termeli meg, abból nem csak az államadósság további felduzzadása lesz, hanem olyan infláció hogy csak na.

"Nem leszek népszerű ezzel a posttal az internet hivemind-dal szemben"

Szerintem ebben a posztban sokan megtalálják a maguk kis fájdalmát, fóbiáját, elméletét, szóval nem kell félni, lesz itt minimum részleges (attól függően ki melyik részében találta meg :) ) egyetértés.... az ilyen posztok lesznek a 2020 nincs tévém és amúgy is csak Discoveryt nézekjei. 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem szívtelen vagy, csak simán idióta. Fogalmatlan.

Személyes elérésből állapítasz meg ami egy gyakori pszichológiai csapda az egyénre nézve. Nem tehetsz róla,  így működik az ember. 

Leírtam. A személyes elérés általánosítása valamint a leegyszerűsített modell a probléma.

Annyira sokat dolgozom, hogy kedvem sincs kifejteni az egészet.  A társadalomképe hibás, mert ez a hálózat gyorsan újraszervezi önmagát egy egyszerűbb hálózattá, ahol pl rá nincs szükség.

Szerkesztve: 2020. 04. 16., cs – 01:38

Remélem ilyesmiért aktuálisan már berángatják a szerzőt a rendőrségre!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Későn születtél, az 1940 körüli évek lett volna ideális neked ezzel a gondolkodásmóddal, mert kiváló SS tiszt lehettél volna a náci Németországban. Vagy méginkább a középkori Spanyolország lett volna remek hely neked, egykettőre megbecsült inkvizítorrá küzdötted volna fel magadat.

Vagy csak azért nem érdekel téged a szólásszabadság, mert tudod hogy úgyis az van mindenképpen? Mert szabad országban élsz, hiszen e szabad országban egy szabad ember szabadon beszélhet bármiről... amiről szabad?

> Későn születtél...

Nana, nem látsz te annyira a jövőbe! 

------------

Amúgy meg mi f@sz bajotok van? Nem halt meg elég ember v. mi? 

pl. Azon vergődött itt a mindent [is] mindenkinél [is] jobban tudó liberálsöpredék, hogy hááát h a háziorvosoknak nincsen maszk! És h h képzeéi ezt a kormány azonnal monnyon le! Ami tökéletesen mutatja ez a söpredék nem ad semmit arra, h véleményének bármi köze legyen a realitáshoz - azaz h azért nem tudott az állam maszkot biztosítani, mert az egész nagy világon nincsen maszk. De az mindent megtett h szerezzen maszkokat, kirajzottak a beszerző ügynökök szerte a világra h beszerezzék. És sikerült nekik szerezni (pedig egymást ölték érte az ügynökök mert mindenkinek kellettek), lettek maszkok - Ferihegyen tucatszám landoltak a Jumbók a maszkokkal. Sikerült a laposan tartani a görbét ezidáig. Akkor a liberlálsöpredék most azon kezd vinnyogni, hogy miért költöttek annyit a maszkokra, hát nincs is olyan nagy járvány - miért verték el az adófizetők pénzét a tonnányi maszkra?  Ez a ti mondandótok - a gerinctelenség csimborasszója, részben a szétzilált beteg pszichétek kórképe. 

Továbbá: most azt próbálják itt a felelősen eljáró kormánynak felróhatóvá feltüntetni, hogy nincs megoldása arra, amire egyébként senkinek nincs. Igen senki nem tudja, h meddig lehet visszafogni a gazdaságot és az embereket elkülöniteni egymástól. Senki nem tudja az egész világon h ez az állapot meddig tartható fenn! Ugyanis épp elég feladat, h megfékezzék a járványt és laposan tartsák a görbét! Itt tartunk most! És hála Istennek, hogy legalább ennyi sikerült idáig - nagyon nem kis dolog!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Azt nem értem a fasisztoidsöpredékben, hogy

a) miért elégedett azzal, hogy stadionokra és a Kossuth-tér visszanyilasítására volt pénz, maszk raktározásra meg nem, pedig maszkot nem gyártunk, és a tudósok évekkel ezelőtt megmondták, hogy fog kelleni

b) példálózik a diktatúrákkal, hogy milyen jól kezelik a járványt, de nem példálózik azzal, hogy ahol időben elkezdték, ott demokratikusan is lehet jól kezelni

c) nem zavarja az egészségügy szétlopása,

csak kenegeti az ajkát, hogy jobban leszophassa a vezér faszát, hogy milyen jól kihasználta a járványt a demokrácia maradékának a felszámolására.

> Azt nem értem a fasisztoidsöpredékben, hogy miért elégedett azzal, hogy... Kossuth-tér visszanyilasítására volt pénz

Baszod: ez már a szellemi leépülésnek az a stációja, amikor a saját hülyeségedet sem érted! Külön pszichiáteri konzíliumért kiállt: Miért ne lenne elégedett a fasisztoidsöpredék a visszanyilasítással? - mán a [z elme]beteg fikciós szintjén! Erre mondják: ez súlyos!

>...volt pénz, maszk raktározásra meg nem, pedig maszkot nem gyártunk, és a tudósok évekkel ezelőtt megmondták, hogy fog kelleni

Tudósoknak ad át üdvözletem! Milyen ügyes,  h te még időben berendeltél 10 repülőnyi maszkot és most 5x-ös áron túladtál rajtuk, nem lesz többé anyagi gondod!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A posztban peldakent felhozott Szingapurban is hasonlo szinten all az un. "demokracia", mint nalunk sokak szerint. Mondjuk ott van halalbuntetes is, drogbirtoklas pl 5 napon beluli exitalast jelent, de az eldobott ragogumi is ket evet jelenthet; sorolhatnam.

Az elegedettseg megis messze magasabb ott, mint akar nalunk, ahol csak a szamozott (444,24,168) media es tsai. hisztizik a "parlamentbezaras, rabszolgatorveny, orbankorlatlanhatalma, azosszesujsagirotbebortonzikmajd, veggyenmegazeuminket, tejhatalom" szlogeneket, de valamiert nem akar megvalosulni egyik sem. 
Lathatolag az ilyen autoriter illiberalis allamok jobban mukodnek, de ennek a szintnek sajnos meg a kozeleben sem vagyunk, hiaba volna ra lathatoan igeny az un. "baloldali mediatulsuly", illetve az un. "ellenzek" reszerol.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Van sajnos áldozat a családomban, ezzel együtt is egyetértek veled. 

Szerintem is túl van reagálva... ugyanakkor vehetjük ezt szándékos felkészülésnek egy komolyabb veszélyekkel járó világjárványra. Tetszik vagy nem, pénzbe kerül megmenteni minden emberi életet... és amikor túl sok pénzt költünk / pazarlunk el / veszünk el a gazdaságtól, akkor nem vesszük figyelembe, hogy más területen mennyibe kerülne megmenteni még egy emberi életet... mert szív és érrendszeri betegségek, rákos megbetegedések vagy közúti balesetek miatti elhalálozások csökkentésére is lehetne pénzt fordítani az elmaradott gazdasági bevételek adójából. Tök szép, naponta frissülő statisztikák vannak koronavírusról, de igazából ilyen kéne minden lehetséges halálokról. Jó lenne tisztán látni az alternatíva költségeket. Persze ilyen elemzések készítése is pénzbe, időbe, energiába kerül.

Nem szólnék le embereket azért, mert cselekszenek és életeket akarnak menteni... de a közúti közlekedésben is mindig idegesített, ha az emberek úgy "jófejek" valakivel, hogy közben csomó más emberrel kiszúrnak. Mikor beengedsz valakit magad elé a sorban, azzal mindenki mással kiszúrtál, aki mögötted áll. Mindig mérlegelni kell. 

Szerkesztve: 2020. 04. 16., cs – 09:56

"azzal mindenki mással kiszúrtál, aki mögötted áll." -  Döntés szituáció, én beengedem mert így érzem jól magam, Te ettől pedig szenvedsz. De mindketten így érezzük jól magunkat, leginkább mert én vagyok elől és én így gondolom. - (A legjobban meg az, akit beengedtek, Még Te is lehetsz ebben a helyzetben. És akkor szintén milyen jó lesz neked.

Nem lehet "túlreagálni", mert az egészségügyiek népes tábora most viszi nap mint nap vásárra a bőrét, - még csak nem is önként, mert katonai parancsok vezérlik őket a munkára, - a társadalomban mindenki miatt, aki megbetegszik. Ember nem lehet közömbös, mert víruson kívül is rájuk vagyunk utalva. Tehát "összébb az agarakkal". Ki fogjuk bírni, miattuk is, mert egy humán élőlény nem lehet közömbös a a halállal szemben. És nem lehet közömbös azzal, amit pl. az olasz (lombardiai) vagy a new york-i egészségügyiek kétségbeesett nyilatkozataiban találkozni. Az emberi önzés még a lélegeztetőgépeken túl is határtalan. - És ez valahogyan nagyon szomorú. - Ideje lenne tanulni mások szerencsétlen példájából, - mert elérhetők az interneten, ahogyan a fasz Puzsér is, - mert legközelebb mi kaphatjuk az oxigénmaszkot, - akár Ő is, - ami mint tudjuk, legtöbbeknél csak pár hét hosszabbított szenvedést jelent a fóliazsák-cipzár előtt.

Itt nem arról van szó, hogy semmilyen intézkedés intézkedés ne legyen meghozva, hanem hogy ésszerű intézkedések kellenek több szakember bevonásával. 

Mert most mi a nagy terv? Otthon maradunk meghatarozatlan ideig, várva a csodára, ami lehet el se fog jönni. 

Van egy rossz hírem: a COVID itt van, és itt is fog maradni, ezen a népesség viszonylagos karanténozása sem fog segíteni, maximum elhúzodik ez az egész bizonytalan ideig.

1. A dolog egyik fő célja éppen a dolog széthúzása: ahol van kapacitás szűrésre és a (még) nem nagyon súlyos megbetegedések kezelésére (Németország), ott lényegesen alacsonyabb a halálozás aránya. Az, hogy ehhez milyen súlyos intézkedések kellenek, függ attól, hogy azt milyen fegyelmezetten követik (a német intézkedések nem olyan durvák, mint pl. a magyarok, de azokat komolyan is veszik), és attól is, hogy milyen állapotban van az egészségügy (ha nagyobb a kapacitás, kevésbé kell széthúzni időben).

2. Nem a csodát kell várni, hanem a védőoltást, ami nem végtelen messze van, hanem már tesztelik, eleinte 18 hónapot becsültek, hogy mikor lesz kész, most már év végét.

Persze, ha neked sürgős, feláldozhatod anyád némi készpénzért, csak ne az enyémet.

Abba én még bele is egyeznék hogy oké, a fenébe is, álljon le minden április végéig. Ha nagyon muszáj még május végéig is, oké. Nem szívesen, de legyen! De itt már olvasgatok olyan újságcikkeket hogy augusztusig vagy még tovább. Egész évben. Sőt jövőre is. Illetve ha mégse, akkor legjobb esetben felengedik a korlátozásokat, de majd periodikusan vissza-visszahozzák őket.

Hát basszus, melyik vállalkozó tud tervezni előre olyan helyzetben bármit is?! Hajszálnyival jobb az csak mint a leállvamaradás vagy annyival se!

És meddig kell ezt csinálni? Ugye senki se tudja... Pedig én is úgy látom, ez már itt marad velünk mint az influenza. Mondjuk annyi haszna lesz, van egy olyan érzésem, ez annyira megharagította a hatlmon levő embereket hogy őrült összegeket adnak a kutatásra, s a végén valami olyan felfedezést tesznek ami általában véve jó minden koronavírusn ellen, s akkor az inflouenzától is megszabadulunk sőt a közönséges náthától is... DE ADDIG?!

Különben, ahogy mindn leállt, utána a közeli autóúton alig volt forgalom. Közel lakom, hallom a hangját is ha nagyon figyelek és nem szól a zene. Most, az utóbbi talán 3 napban, picit erősödött ez a hang... Mintha többen lazítanának önként az otthonmaradáson... (USA, nem Orbanisztán).

Az olaszok végtelenül elcseszték az egész helyzet kezelését és akkor léptek amikor már égett a ház, és tömegével özönlöttek az összeomlott tüdejükkel az emberek. Éppen alátámasztja azt, hogy az a legrosszabb forgatókönyvek egyike, hogy nem csinálunk semmit. Ezáltal ugyanis az EÜ rendszer teljesítőképességét többszörösen meghaladó betegmennyiség jelenik meg, és mindenfajta más betegséget sem tudnak majd gyógyítani, mert a teljes személyzet és minden infrastruktúra bedugul.

Még egy! - Miért is sikerül gyorsan úrrá lenni a járvány terjedésén Kínában, Koreában, Tajvanon, v. Japánban? - Mert azokban az országokban messze nem "divat" az egyéni önzés "fehéremberes" formája, vagy ha mégi előfordulna akkor, - a többség számára elfogadottan, - keményen fellépnek az "észhez térítés" és a többség érdekében. - Mert a leggyorsabban kifejleszthető-alkalmazható vakcina a vírus ellen az önzetlenség! Bebizonyosodott, működik!

Ideje lenne tanulni mások szerencsétlen példájából, - mert elérhetők az interneten, ahogyan a fasz Puzsér is, - mert legközelebb mi kaphatjuk az oxigénmaszkot, - akár Ő is, - ami mint tudjuk, legtöbbeknél csak pár hét hosszabbított szenvedést jelent a fóliazsák-cipzár előtt.

Ez is egy döntési szituáció. Felnőtt ember kell, hogy tudjon kockázatot elemezni. Felesleges moralizálássá lealacsonyítani azt, ami egy matematikai probléma.

Akik 12-18 hónapokig lezárnák az országokat, miközben elvárják, hogy az állam eltartja őket (miből?) ezideig, annak elmentek otthonról

Miből? A nyugdíj meg a biztosítás hogy működik? Miért nincs tartaléka a polgároknak és az államnak, csak adóssága? Itt a globális rendszer hanyatlik.

Az biztos, hogy demokráciának nyomát sem látni már sehol, majd a történelem eldönti, hogy ez túlreagálás-e.

Fontos a tartalékképzés, de mire mész vele? Mivel nincs meghatározva egy tervezet sem a kormányzattól, hogyan készülsz fel egy ilyen kaliberű helyzetre? Mégis mennyi tartalékot kellett volna felhalmozni? Mi a garancia arra, hogy az állam nem nyomtat pénzt mert elfogyott, és nem inflálodik az egekbe a forint? 

Szerintem nem sokan proponálnak olyan lezárást, hogy minden termelés leáll, és mindenki otthon ül a seggén. (Attól függetlenül, hogy ha ez megvalósulna, azt csak pár hétig kellene csinálni, ha tényleg sikerül minden új fertőződést kizárni). Az épelméjű megoldás inkább valami olyasmi, hogy

-amit lehet, otthonról megcsinálunk (kb. minden adminisztrációs, szoftveres, etc. munka ilyen kellene legyen). Célja pl. hogy a közlekedésben lehessen távolságot tartani.

-ami elengedhetetlen, azt a munkát továbbengedjük

-ami nem elengedhetetlen, de nem kell hozzá közel menni egymáshoz, az is mehet (pl. a németeknél nyitva vannak az autósmozik, sokszor ott is, ahol már rég nem voltak, vagy az olyan boltok, amik nagyok és nincs tömeg, pl. a barkácsbolt)

-ami nem elengedhetetlen, és nem is lehet távolságot tartani, az bezár (nem muszáj most divatozni, karanténban jó lesz a felpróbálás nélkül internetről rendelt tréninggatya is öltönynadrág helyett).

Ez elég jól működik, ha az emberek komolyan veszik (csökken a fertőződés üteme).

A másik: az ellen, hogy a kormány pénzt nyomtat és elinflálja a tartalékaidat, úgy lehet védekezni, ha nem forintban takarítasz meg (nagyobb, megbízhatóbb országok/csoportok valutái, ahol ez jobban szabályozott, pl. USD/EUR), és ha a legenyhébb jelre átváltasz (ha mindenki csinálja, az nagyon bünteti azt, aki inflálni próbál).

A koronavírus elleni védekezés "nyerő taktikáját" legfeljebb utólag tudjuk majd kevesebb ismeretlennel helyesen kiválasztani, addig mindenki csak próbálkozik különböző eszközökkel, több-kevesebb sikerrel.

A másik gazdasági ötletre azonban, hogy váltsuk át a forintot gyorsan... az említett devizák közül (USD, HUF) szerinted melyiket nem fogják elinflálni? Ahogy én olvasom a nemzetközi gazdaságmentő terveket, ahhoz bizony komoly források kellenek, valamint már rá is szoktak erre az eszközre - a világon mindenfelé jók már a pénznyomtatásban, amióta a főníciaiak (japánok) a quantitative easinget feltalálták.

CHF, EUR? Nem mondom, hogy ott nem lesz infláció, de általában amelyik mögött nagy és jól menő ország(ok) vannak, azt kevésbé inflálják el. Ráadásul az elinflálás nem valószínű, hogy azt érinti, hogy van-e tartalékod kihúzni pár hónapig karanténban, inkább azt, hogy lesz-e mivel spekulálni utána.

Ha ingatlanra gyűjtöttem és nem nyújtózkodtam a takarómnál tovább, nem vettem fel hiteleket, hogy akár most engem is meg kelljen esetleg menteni, akkor az már későbbi spekulációs célnak minősül? Szerintem nem.

Bár lassan valóban úgy tűnik, hogy aki nem adósodik el, az ebben a mai világban lúzer, én már 40 évesen nehezen tudom megváltoztatni a szokásaimat.

A másik: az ellen, hogy a kormány pénzt nyomtat és elinflálja a tartalékaidat, úgy lehet védekezni, ha nem forintban takarítasz meg (nagyobb, megbízhatóbb országok/csoportok valutái, ahol ez jobban szabályozott, pl. USD/EUR), és ha a legenyhébb jelre átváltasz (ha mindenki csinálja, az nagyon bünteti azt, aki inflálni próbál).

Az én pénzem eleve USD-ben van de így is rettegek már jóelőre mi lesz vele, annak alapján amit olvastam mennyi pénzt akar a kormány kiszórni, sőt, vannak hangok hogy ez se elég, még több kell...

 

-ami elengedhetetlen, azt a munkát továbbengedjük

Elengedhetetlen? Ezt minek alapján döntöd el? Mi az elengedhetetlen? Az élelmiszerboltok nyitvatartása? De oda el kell jutni, ahhoz kell autó. Oda kaját kell vinni, ahhoz is kell autó. A kaját meg kell termelni, ahhoz gépek kellenek (megművelni a földet, etetni a teheneket, stb). Az autókat és e gépeket karban kell tartani, azaz a szerelők be kell menjenek a munkahelyükre. A karbantartáshoz további gépek kellenek, s alkatrészek is. Ezeket valaki le kell gyártsa, ő is be kell menjen a NYITVA TARTOTT munkahelyére, és dolgoznia kell ott. A legyártáshoz alapanyagok kellenek, amiket oda kell szállítani, és egy része eleve nem is szerezhető be máshol csak külföldről, emiatt mennie kellene a hajóknak és repülőgépeknek is!

Érted már? Simán fokozhatnám további példákkal, és folytathatnám a láncot tetszőlegesen soká. Itt most nem az a lényeg, a főnökasszonyom sopánkodik mikor érkezik meg a Kínából rendelt 50 centes bizsu fölbevalója, már ha egyáltalán megkapja majd valamikor. Ez tényleg le van szarva. Ha csak erről szólna a dolog én is azt mondom, oké, álljon le minden. De ennél messze több és komolyabb dolgok vannak itt!

Olyan NINCS, hogy „elengedhetetlen”. Mert minden elengedhetetlen, végső soron még az említett bizsu fülbevaló is, mert ha az a nyomorult kínai meg van fosztva attól hogy e bizsut gyártsa, akkor nem lesz bevétele, s ő se tud venni semmit. S az még mondható hogy hagyján ha éhenhal, hiszen kit érdekel, a családján kívül senki nem szomorkodik utána... de ez az érv a népesség 80 százalékára igaz legalább: Kit érdekel?! Holott nagyonis sokakat érdekelhet, mert ők mind FOGYASZTÓK. Lehet hogy „elengedhető” dolgokat gyártanak, de ugyanakkor megvennének olyasmiket amik neked is kellenek meg nekem is, és így pörgésben tartják a gazdaságot!

Na és most ez mind NINCS. Minden leállt. Pusztul. Romlik. Mert még a karbantartások egy része is elmaradt.

A szemétszállítá szerinted elengedhetetlen? Gondolom azt válaszolod rá hogy igen, hisz nem maradhat ott a helyén, már azért se mert az megint egy plusz járványveszély! Na igen, de a főnököm lemondta a szemétszállítást május végéig mert minek, nincs termelés, nincs szemét (illetve alig valami) s így legalább spórol a kiadással, menti ami menthető. Teljesen logikus lépés a részéről ugye. Na de ezt rengeteget követik, s így a szemétfuvarozók (vagy hogy hívják őket) bevétele is hihetetlenül leapadt. Ők is sokan az utcára kerülnek. Még néhány hét s ez a szegmens is totál bedől, bezárnak a cégek, s így azoktól se lesz elszállítva a hulladék ahonnan pedig muszáj lenne mostanában is!

És így tovább.

Tehát ez a gazdaságleállítósdi nem mehet sokáig. Mert minden bedől. Ha leállítod a szerinted nem létfontosságú szegmenseket, annak idővel a létfontosságúak is megérzik a következményeit. Nem azonnal, de nem is túl sokára.

Néha nem értelek. Mindenhol érveltél, hogy a fejlődés káros, pedig a mostani érvelésed szerint az kellene a legjobb dolog legyen, mert pörgésben tartja a gazdaságot.

Kicsit komolyabban, a példádban: az élelmiszerboltok nyitvatartása elengedhetetlen. Az autó, ami oda viszi a kaját, szintén. A te autód, amivel odamész kaját venni, nem, mert majd mész gyalog a legközelebbi boltba. Vagy, ha nincs akkora tömeg a szerelődnél, hogy ne lehessen elég távolságot tartani, és nem romlott el annyira a talicskád, hogy egy ember ne tudná megcsinálni, akkor megcsinálják.

A főnökasszonyod Kínából rendelt bizsu szara még járvány nélkül sem más felesleges környezetszennyezés.

Az állam feladata pedig épp az lenne, hogy megoldja, hogy az emberek ne menjenek ettől tönkre, adjon pénzt oda, ahol ezzel megmenthető a munkahely, és ezt előteremti, pl. adóztatással vagy inflációval (az egy nagyon igazságos adóforma, mert tényleg onnan vesz el, ahol sok van, és nehéz kikerülni).

Soha nem mondtam, hogy a fejlődés káros!

Talán azzal kevered össze, hogy mondtam olyasmit, hogy nem izgatna - sőt, még előnyösnek is tartanám! - ha a Földön nem élne több mint 2 millió ember. Vagy mondjuk úgy, 200 ezer és 5 millió közt valamennyi. na és amikor ezt leírtam, jöttek az ellenvélemények hogy „de akkor nem lesz fejlődés”. Mire én, hogy DE LESZ, szerintem lesz, CSAK NEM A MOSTANI ÜTEMBEN! Na de az miért lenne baj?!

Lehet hogy nem pont e szavakkal írtam le akkor, és bővebben (szokásom szerint...) de ez volt a lényege!

Tehát én cseppet se vagyok fejlődésellenes! Én ELTÖMEGESEDÉS-ELLENES vagyok!

Nem kell ennyi ember a bolygóra. Nem is képes a bolygó ennyi embert eltartani sokáig. Vagy ha sokáig is de nem örökké.

A fejlődéssel nekem semmi bajom, de azt nem az emberiség még további felduzzasztásával kell elérni! Nem az emberek mennyiségének, hanem az egyének minőségének a javításával...

A menjek gyalog a boltba nem opció, autóval is fél órára van... De ez mellékes is. Az amit írtál, hogy az állam feladata megoldani hogy az emberek ne menjenek most tönkre, egy álom. A realitás ezt nem teszi lehetővé. Vágyhatsz erre, de ez olyan mintha azt mondanád: majd Isten megoldja hogy ne legyenek szegények!

Tudod, az Állam csak abból adhat ami befolyik hozzá. Adók révén. De adót csak az fizethet akinek van bevétele. bevétel munkából van. De ha minden be van zárva, akkor nincs munka, nincs bevétel, nincs adó, az államnak sincs bevétele, így nem tud adni miből!

Most mondhatod hogy majd nyom pénzt, legfeljebb inflálódik. És mondtad is fentebb ez milyen igazságos. Oké, lehet. Azt felejted el, ez nem old meg semmit. Önmagában a pénz LÓFASZT SE ÉR. A pénz akkor ér valamit, HA VAN AMIT MEGVEHETSZ ÉRTE. De ha senki se dolgozik, nincs termék amit el lehetne adni, tehát semmit se lehet venni a pénzért. Így aztán a pénz legfeljebb arra jó hogy kitöröljük vele a seggünket vagy befűtsünk vele a hidegebb téli napokon!

Tetszik vagy sem, az a régi marxista dogma hogy mindennek az alapja végső soron a MUNKA, az igaz! Még a kapitalizmusban is igaz. Az amit írsz hogy infláció milyen igazságos, az hiába igaz (esetleg...), legjobb esetben is csak annyit jelent hogy közel egyforma ütemben szegényedik mindenki. Önmagában azonban semmit se old meg.

Szóval ha nincs munka, nincs az államnak se bevétele, s hiába nyomat pénzt, az igazából nem más mint ILLÚZIÓ.

Hogy a Kínából rendelt bizsu felesleges és környezetszennyezés, abban igazad van. De gondolj arra ha itt az USA-n belül készítené valaki. Akkor is felesleges, és környezetszennyezés, oké, de mégis: VALAMI készül! Munka folyik. Termelés. Felesleges, oké, de igény van rá. Valaki örül neki. És a legtöbb esetben nehéz meghúzni a határt aközt mi szükséges és mi nem. Egy új szakkönyv felesleges? És egy sci-fi? Vagy egy pornófilm? Valahol az is igényt elégít ki. Lehet aki megnézi, emiatt kiéli a vágyát és nem erőszakol meg valakit.

Szóval veszélyes ítélkezni mi felesleges és mi nem az.

Nem. Az infláció attól vesz el, akinek sok pénze van és ül rajta, nem pedig befekteti (így a társadalom számára nem hasznos). Az egy tévhit, hogy amikor a gazdagoktól pénzt szedsz el, az rablás, nem, az vásárlás. Ezzel veszik meg, hogy a szegényebbek is érdekeltek legyenek a rendszer fenntartásában.

A másik ez a demagógia, hogy azt szövegeled, hogy a kapitalizmusban annak van pénze, aki megdolgozik érte. Nem, van benne egy erős instabilitás: akinek egyszer van pénze, utána ahhoz megy a pénz sokkal kevesebb munkával. Ez előbb-utóbb elvezet a tömegek radikalizálódásához, és a stabilizálásra találták ki pl. a szociális piacgazdaságot.

Oké, de korábban máshol itt elhangzott, hogy tulajdonképpen a vendéglátósok maguknak köszönhetik, hogy csődbe mentek, mivel nem halmoztak fel elég tartalékot. Tehát akkor most tartalékot is halmozzanak, hogy ilyen helyzetekre felkészüljenek, meg fektessék is be a pénzüket, hogy védekezzen a forint elertektelenedése érdekében, és fizessék is ki a dolgozókat? Miből? Felosztják a földeket egymás között?

Ezeket nem egyszerre kell. Eddig kellett volna tartalékolni, abból most kifizetni a dolgozókat (amúgy nem teljesen, állítólag lesz valami kurzarbeit-támogatás), és ha még marad, akkor azt majd a járvány után befektetni. Ha nem, akkor majd a vendéglátás tutira fellendül (az embereknek már nagyon fog hiányozni az, hogy egy jót kajáljanak úgy, hogy előtte nem kell 2 órát a konyhában pepecselni), lehet előről kezdeni a megtakarítást.

A nyugdíj úgy működik, hogy a lakosság aktív része eltartja a lakosság már nem aktív részét. Teljes lezárás esetén pedig nem maradna aktív lakosság.

A biztosítás úgy működik, hogy egy kockázati közösség kisegíti a közösség méreténél nagyságrendekkel kisebb számú károsultat. Nyilván ez az elv nem működik, ha mindenki károsult.

Persze, lehetne az államnak olyan nagyságrendű tartaléka, ami ilyen helyzetben is kitartana, csak azt úgyis a polgároktól kellene elvennie, valamint halott pénz lenne a gazdaságnak.

Ezért írtam, hogy rendszerszintű a probléma. A nyugdíj alapvetően úgy működött, hogy a saját befizetésedet kaptad vissza. Biztosítás meg fedezné a betegek ellátását, ez nem egy kezelhetetlen tömeg.

A termelés, szállítás, alap szolgáltatás teljesen sosem áll le, ahogy a fogyasztás sem. Gondolom "Akik 12-18 hónapokig lezárnák az országokat" sem gondolják, hogy minden álljon le, csak ami kevésbé fontos. Az, hogy mi fontos majd eldöntik a hozzáértők attól függően, hogy mekkora a veszély.

A nyugdíj alapvetően úgy működött, hogy a saját befizetésedet kaptad vissza.

Szvsz soha sehol nem működött így.

Az, hogy mi fontos majd eldöntik a hozzáértők attól függően, hogy mekkora a veszély.

Hát van aki felülről várja az eligazítást, van aki a saját eszét szereti használni. Nem tudom támogatni, hogy szakértők (aka bürokraták) döntsék el, mi számít fontos tevékenységnek.

Szvsz soha sehol nem működött így.

Olvass utána!

Hát van aki felülről várja az eligazítást, van aki a saját eszét szereti használni. Nem tudom támogatni, hogy szakértők (aka bürokraták) döntsék el, mi számít fontos tevékenységnek.

Lehet úgy élni, hogy "majd én eldöntöm, nekem senki ne mondja meg mit csináljak", csak ne társadalomban, hanem lakatlan szigeten! De fordítsuk meg a kérdést. Ha a lakosság egészére, korosztálytól függetlenül 90%-os halálozási arányt mutatna a vírus, akkor indokolt lenne a kijárási korlátozás vagy tilalom? Ha 99%? Hol a határ? Valami alapján kell kalkulálni.

(Amúgy zavar, hogy mindenhol csak a halálozással jönnek, nem olyan jó móka lélegeztetőgépen sem lenni meg fuldokolni)

Olvass utána!

Melyik ország, illetve periódus nyugdíjrendszerének tanulmányozásával kellene kezdenem az utánaolvasást?

Lehet úgy élni, hogy "majd én eldöntöm, nekem senki ne mondja meg mit csináljak", csak ne társadalomban, hanem lakatlan szigeten!

Társadalomban is eldönthetem, mely politikai célokat és intézkedéseket támogatom, és melyeket nem.

Ha a lakosság egészére, korosztálytól függetlenül 90%-os halálozási arányt mutatna a vírus, akkor indokolt lenne a kijárási korlátozás vagy tilalom? Ha 99%? Hol a határ? Valami alapján kell kalkulálni.

Nincs határ. 90%-nál is mindenki eldöntheti, mennyire akarja vállalni a kockázatot. Nyilván ilyen számok mellett többen választanák az önkéntes karantént. Amint azt írtam már fentebb, felnőtt ember kell, hogy tudjon kockázatot elemezni.

A kormányzati bürokraták (te szóhasználatoddal „szakértők”) milyen adatokra, tényekre alapozzák a döntést és azok honnan származnak? :)

Elérhetőek adatok a mortalitásról korcsoportra lebontva, más rizikófaktorokról, tünetmentességről, stb. Hogy melyik adatforrásnak mennyire hiszünk szintén egyéni felelősség.

A kormányzati bürokraták (te szóhasználatoddal „szakértők”) milyen adatokra, tényekre alapozzák a döntést és azok honnan származnak? :)

WHO, a legliberálisabb demokráciák és a vad diktátorok is kijárási korlátozásokat vezettek be, mert az ottani szakemberek, nem bürokraták (vannak ott is hülyék, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal, de összességében egy álláspont van) azt mondják, hogy világjárvány van, amire jelenleg csak ez a megoldás.

90%-nál is mindenki eldöntheti, mennyire akarja vállalni a kockázatot.

Félreértésben vagy, nem azért maradunk itthon, hogy ne kapjuk el, hanem azért, hogy esetleg mást ne fertőzzünk meg. Kockázatvállalás és veszélyeztetés között óriási különbség van.

A WHO-t Japánban kormányzati szinten nevezik „Chinese Health Organization”-nek, USA éppen most szüntette be a támogatását a kínai befolyás miatt, magas rangú képviselői pedig a legszánalmasabb eszközökkel próbálják elkerülni Tajvan puszta említését is. Ne tegyünk már úgy, mintha egy komoly szervezet lenne :)

A demokráciákkal és diktátorokkal kapcsolatban csak egy korábbi hozzászólásomból idéznék: „A válságkezelés mindenhol egy politikai show. A cél az, hogy elhárítsák a negatív politikai következményeket, illetve kihozzák belőle a legtöbb politikai tőkét, amennyit csak lehet (Rally 'round the flag effect, stb.).”

Félreértésben vagy, nem azért maradunk itthon, hogy ne kapjuk el, hanem azért, hogy esetleg mást ne fertőzzünk meg.

Én nem akarom megtiltani neked, hogy otthon maradj, ha ezt tartod jónak. Azt, hogy mekkora veszélyt jelentesz másokra, és hogy ez mennyire elfogadható, pont azokból az adatokból tudod levezetni, amelyek alapján a saját biztonságodat is megítélnéd. Tehát ez a megközelítés sem sokat változtat. Így is visszatértünk a kockázatelemzéshez.

Én nem akarom megtiltani neked, hogy otthon maradj, ha ezt tartod jónak. Azt, hogy mekkora veszélyt jelentesz másokra, és hogy ez mennyire elfogadható, pont azokból az adatokból tudod levezetni, amelyek alapján a saját biztonságodat is megítélnéd.

Ilyen hülyeségre csak még nagyobb hülyeséggel lehet válaszolni. Majd elmegyek egy kalasnyikovval az utcátokba lövöldözni, mert levezettem, hogy ezzel nem jelentek veszélyt rád és másokra.

Tudod miért nincs sebességkorlát a német autópályán? Mert ott elhiszik rólad, hogy felelősségteljes felnőtt vagy (szerintem tévesen), de még ott is kijárási korlátozás van. Tudom, biztos a kínai befolyás miatt vagy politika haszonszerzésből. Úgy érzem, hogy végtelen ciklusba kerültünk, én kiszálltam.

Szerkesztve: 2020. 04. 16., cs – 11:40

Én nagyon egyetértek. Szerintem szánalmasak azok akik az államtól várják el, hogy megvédje őket, akár azon az áron is hogy elveszi mások szabadságát. Sosem engednék meg magamnak ekkora arroganciát.

Az nagyon durva, ha igy gondolod, ugyanis azert fizetjuk az adot, hogy ilyen esetekben az allam tegye a dolgat.

Ugy veszem eszre, hogy minden orszagban igy gondolkoznak, s nem úgy, ahogy Te. Mondjuk Svedorszagban eppen nem, de ott leszarjak ezt az egeszet, ugyis tul magas az atlageletkor. Majd kiderul, kinek lesz igaza.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Van a lónak túloldala. Az nagy ár, ha a fél ország munkanélküli lesz és adósságspirálba zuhan, ha megnő az öngyilkosságok száma (már az is baj, ha nem csökken), a családon belüli erőszakos esetek száma, az egészségtelen életmód, stb., miközben megy a félelemkeltés. Aztán még nem beszéltünk a várható inflációról, amivel kihhúzzák alólad a megtakarításaidat és a várható adóemelések, amik ugye eddig is a keresőkön csapódtak le.

Szóval van az a határ, amikor igenis mondhatja a többség, hogy elég, nem szocializmusban élünk, betettünk a közösbe, részt vettünk a feladatból, de mindent azért nem lehet. Nekünk már valószínűleg állami nyugdíjunk se lesz és talán ingyenes betegellátás sem, a gyerekeink oktatásáról nem is beszélve. 

Lehet, hogy ez érzéketlennek hangzik, de a veszélyeztetettek nagy részét 5 év múlva magához hívja a Teremtő vírus nélkül is. Ezzel nem azt mondom, hogy hagyjuk csak terjedni nyugodtan, de az arányosság elvét kellene használni végre, és ha az egészségügyi rendszer túlterhelődik, akkor sajnáljuk, ki kell tenni a "betelt" táblát. Mint amikor donorra vár a beteg, de nincs.

Az egeszsegugyi rendszer osszeomlasat nem szamoltad bele. Azt se szamoltad bele, amikor ugyanaz a mennyisegu ember, aki munkanelkulive valik, elmegy tappenzre, nagyjabol egyszerre, 2-3 hetre. Ez nalunk sokkal fejlettebb orszagokat is padlora kuld, ha korulnezel, lathatod....

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Azért küldi padlóra, mert nem hajlandó senki más utat választani, mert a politikus félti a karrierjét, amikor azt mondja, hogy nincs védőháló egy kis ideig, szóval tarts ki egy ideig magadtól és kockáztass. Eddig is elég rosszul működött az EÜ rendszer, és itt a UK-ben sem olyan nagyon fényes a helyzet. 2-3 hét leállás az egészségügyben visszahozná az embereket a valóságba, hogy ilyen is lehet. Ez is vis maior eset. Elvégre néhány rettegő már háborúval hasonlította össze. Még mindig az egészségügyi rendszert hasonlítod az egész ország teljes gazdasági tevékenységéhez. Nagyságrendi a különbség.

Neked sem lehetett sok nőd. :)

Vendéglátás-turizmus hatalmas biznic volt mindig is. És ilyen még nem volt, h állami utasításra bedaráljlák az egész szektort. Az emberek nagy része utazgatásra költi el a pénze jó részét, ha nem vagy ilyen, akkor nem vagy ilyen.

A házhozszállítást meg hagyjuk. Vendéglátós üffeleink vannak, mivel ők borultak, ezért nálunk is kb fél fizu van. A vendéglátók nagy részének nem opció a házhozszállítás, mert mondjuk éjszakai bulizó hely. Vagy egy kávézó.

Látom nem érted a problémát: a veszteséget, amelyet a vendéglátós most elszenved, közvetlenül és szándékosan az állam okozza. Szerintem teljesen tisztességes elvárás, hogy az állam a saját maga által okozott kárt megtérítse. Csak sajnos ez valószínűleg nem fog megtörténni. Pont ez a felelősségre vonhatatlanság a probléma az állammal.

Egyaltalan nem ertek egyet. Nem szandekos karokozasrol van szo ebben az esetben (pedig hidd el, eredendoen gyulolom a jelenleg regnalo kormanyt), hanem a _helyes_ dontesrol, hogy az emberek maradjanak otthon, tartsak egymastol a tavolsagot es igy csokkentsek a ferozesveszelyt. Ez a jelen helyzetben igenis egy jo es felelos dontes.

A problema az, aki nem kepzett tartalekot. Nem evekrol beszelunk, hanem alig nehany honaprol, amit igenis minden szreplonek kepesnek kene lennie elviselni valtozatlan modon, az evek alatt kepzett tartalekkal. Akire ez nem igaz, ott felelotlen volt eddig is a gazdalkodas es nem baj, ha megtisztul tole a piac. Szoval semmikepp sem egy tisztesseges elvaras.

Nem, a veszteséget a koronavírus okozza. A kapitalizmusban a vállalkozó keres sokat, ha megszalad az üzlet (övé a nyereség, az alkalmazottak ugyanazt a fizut kapják), a normális az, hogy most a kockázatot is viselje. Az alkalmazottak megsegítése, ha becsődöl, állami feladat, a vállalkozó állami megsegítése a "trickle down" nevű átverés.

A veszteségnek 2 komponense van:

  • Ügyfelek akik félnek, emiatt nem jelennének meg akkor sem, ha kinyitna az üzlet. Ezt a koronavírus okozza.
  • Ügyfelek akik megjelennének, de nem tehetik az állam miatt. Ezt az állam okozza.

Amúgy a „trickle down” nem arról szól, hogy az állam pumpálja a pénzt a gazdaságba, hanem arról, hogy nem vonja el onnan.

A második pont veszteségét is a koronavírus okozza. Az állam csak a szabályozószerepét gyakorolja, amikor nem engedi, hogy a kretének széthordják a vírust. Nem az a baj, hogy magukat veszélyeztetik, akkor csak Darwin örülhetne, mert megnőne az emberiség átlagintelligenciája, hanem hogy utána átadják másoknak.

A "trickle down" általában arról szól, hogy az állam hagyja vagy elősegíti, hogy a pénz a gazdagokhoz vándoroljon, és közben hülyíti a népet azzal a dumával, hogy abból majd nekik is csurran-cseppen valami.

A második pont veszteségét is a koronavírus okozza.

Nem így gondolom, de erről nem fogjuk meggyőzni egymást.

Nem az a baj, hogy magukat veszélyeztetik, akkor csak Darwin örülhetne, mert megnőne az emberiség átlagintelligenciája, hanem hogy utána átadják másoknak.

Én éppen azt tartom intelligensebbnek, aki képes ránézni a számokra és tudatos döntést hozni a kockázatról.

A "trickle down" általában arról szól, hogy az állam hagyja vagy elősegíti, hogy a pénz a gazdagokhoz vándoroljon, és közben hülyíti a népet azzal a dumával, hogy abból majd nekik is csurran-cseppen valami.

Ha az állam elvenné a gazdagok összes pénzét és szétosztaná egyenlő arányban, akkor véges (és szerintem igen rövid) idő alatt visszafolyna ugyanazokba a kezekbe. Mert ezek azok az emberek, akik tudják, mit kezdjenek vele.

"akkor véges (és szerintem igen rövid) idő alatt visszafolyna ugyanazokba a kezekbe. Mert ezek azok az emberek, akik tudják, mit kezdjenek vele."

Ez bizonyos emberekre igaz, de egy jó részüket le lehetne vágni korrupció-ellenes megoldásokkal. 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A második ponthoz: az emberek nagyon kis százaléka ért bármit is a valószínűségszámításból. Utána jön az, hogy azokat a híreket olvassák el, ami alátámasztja a saját, már előre kialakított döntésüket. A harmadik: az emberek nagyon tudatos döntést hoznak a másokat érintő kockázatokról: leszarják. Miért pont most akarjuk megszüntetni az állam szabályozószerepét? Szüntessük meg a sebességkorlátozást is. Akkor majd meghozhatják azt a tudatos döntést is, hogy nagy, nehéz autóval mennek 80-nal a játszótér mellett, az nem nagyon horpad be, amikor kiszalad egy-egy gyerek.

A harmadikhoz: nem érdemes végletekben gondolkozni. Nem csak a teljesen szabad versenyen alapuló kapitalizmus és a kommunizmus a két lehetőség, hanem van közte sok minden, pl. szociáldemokrácia, szociális piacgazdaság.

Miért pont most akarjuk megszüntetni az állam szabályozószerepét? Miért NE most? Miért ne akkor, amikor az állam a szokásosnál is agresszívebben nyúl bele a polgárok életébe? Egyébként én már rég azon a véleményen vagyok, hogy az állam akkor jó, ha kicsi és tehetetlen. Nem a koronavírus hatására alakult ki ez a nézetem, az csak megerősítette.

A másik dolog: én tudom, hogy az átlag állampolgár buta, mint a föld. És szerintem ennek a kiváltó oka pont az a társadalmi berendezkedés, amely arra tanít, hagyd hogy mások gondolkodjanak helyetted. Hagyd, hogy az állam törődjön az egészségügyi ellátásoddal, például. Vagy hagyd, hogy az állam védjen meg a koronavírustól, ugye.

Már írtam is korábban, én igazából nem tartom magam demokratának. Én a demokraták és a republikánusok közt állok valahol, bár azt nem tagadom, lényegesen közelebb a demokratákhoz. De akkor is csak közel, és nem vagyok „velük” teljesen.

És igazából még amennyire velük vagyok az is csak félszívvel van, és jobb híján...

Az én politikai nézetem a két oldal valamiféle keveréke, tudod. Jelenleg az van, hogy Trump protekcionista SZÁNDÉKAIVAL én lényegében egyetértek. De:

(és ez fontos mert az ördög a részletekben rejlik):

—Az elv oké, de hülyeségeket művel. Például olyasmiket adóztat meg aminek semmi értelme. Én is ha elnök lennék, azonnal nekimentem volna Kínának gazdaságilag - igazából ezt sürgettem már 20 évvel ezelőtt is amikor még Magyarországon laktam, már akkor felismertem a veszélyt ami onnan jön... CSAKHOGY: nemcsak Kínának mentem volna neki de minden keleti államnak! Olyan értelemben hogy akár felettébb undok és antidemokratikus eszközökkel is, visszatelepíttetttem volna a mikroelektronikai eszközök gyártását (chipek, félvezetők, memóriák) az USA-ba!

Mert ez az igazi veszély. Látszik ez most a Huawei kapcsán is. Na ezt én MÁR HÚSZ ÉVE MEGJÓSOLTAM...

Ugyanezt tettem volna minden orvosi cuccal is. És mekkora megérzésem volt, most a Covid esetén is kiderült hogy jól tettem volna... De persze belőlem senki se akart elnököt csinálni...

Szóval lehet hogy a vén Trump jót akar, de hülye hozzá. Az acéllal szórakozik meg a szójával... nem a lényeggel... Amúgy Kína meg- és elítélésében a demokraták is már (de későn..) ugyanezen a véleményen vannak, szóval itt midegy, demokrata vagyok-e.

Aztán Trumpnak nem tudom megbocsátani a STÍLUSÁT. Szeretnék büszke lenni új hazám politikai vezetésére, de ez az őserdőből szabadult vadbarom állandóan szégyent hoz rá. Undorodom tőle, na.

Abban se értek egyet vele ahogy a bevándorlókat kezeli. Az oké és rendben van ha igyekszik a bevándorlást leállítani MOSTANTÓL. De az nem megy hogy aki már itt él akár csak ha 1 éve is, de pláne némelyik már egy évtizede is, azt deportálják akkor is ha semmi törvényt soha nem szegett meg (kivéve hogy illegálisan érkezett valamikor régen). Azért nem megy mert egyrészt től sokan vannak, s ha nem küldenek haza MINDENKIT, az igazságtalan azokkal akiket mégis. Másrészt, hülyeség is az egész, mert ezek gazdaságilag hasznos munkát végeznek. Olyasmit amit egy „igazi” amerikai sokkal több pénzért se végezne el, tudom, mert ismerem őket az „igaziakat” is meg az illegálisak közül is párat. És ha mégis ráfanyalodik egy igazi amcsi ezekre a munkákra, szarul csinálja mert megalázónak érzi, és menekül abból a munkakörből amint teheti!

Tehát az undocumented illetők seregére e társadalomnak SZÜKSÉGE VAN. Ellenük hergelni ÁLSZENTSÉG.

A bevándorlás kérdését nagyjából úgy kéne megoldani ahogy Obama akarta. Kezdve azzal, akik itt élnek jóideje azoknak állampolgárságot adni. Vagy legalábbis zöldkártyát, aztán egy idő után kérhetik az állampolgárságot. Ez az Államnak is jó lenne mert attól a pillanattól kezdve ezek adót fizetnének. Az hogy ez nem így van most a Covid idején még életveszélyes is, mert ezek a büdös életben soha nem fognak dokihoz menni meg teszteltetni magukat, akkor se ha már félrebeszélnek olyan lázasak, és így csak terjesztik a fertőzést.

Azzal se értek egyet hogy Trump Szaúd-Arábiát támogatja. Egyszerűen nem kéne neki foglalkoznia a közel-kelettel, hagyja az oroszoknak akár, nem érdekes! Ehelyett inkább igyekezhetne megszerezni Venezuelát, de úgy hogy az az USA egy újabb tagállama legyen... Most könnyen menne...

De ha mégis a Közel-kelettel foglalkozik, a kurdokat kéne támogatnia akik a szövetségeseink voltak, de RÚTUL CSERBEN HAGYTA ŐKET, elárulta őket! Ég a pofám a szégyentől ha csak belegondolok is ebbe...

Szóval nagyonis sok dolog van amiben nem értek egyet Trumppal.

De ilyen hosszú listát írhatnék a demokraták töketlenkedéseiről is... Kezdve azzal hogy nem tetszik ahogy a szivárványos faszságokat annyira népszerűsítik... De mindegy, befejezem, hosszú lett és indulnom kell dolgozni is.

A lényeg: én a két oldal közt állok, bár közelebb a demokratákhoz az igaz, de attól még nem vagyok „igazi” demokrata.

Kb. minden kétségemet megfogalmaztad egy blogbejegyzésben.

A meglatasaidat Magyarorszagra vonatkoztattad, de lathatoan nagy tobbsegeben igy mukodik a dolog vilagszerte, vagy meg ennel is durvabban.

Felted a sajat szabadsagod, nem akarod elfogadni, hogy masok dontenek helyetted, es "majd elgondolkozol", hogy tenyleg betartsd -e a korlatozasokat. Olaszorszagban pont ez a dolce vita, plusz "nekemsenkinemondjameg" eleterzes nyomult; a spanyolok elmentek tobbszazezres tuntetesekre, a franciak szavazni. Utana mindenki jol elsirta magat, hogy hova jutottak, aztan bevezettek a mienknel sokkal durvabb korlatozasokat. 

Ennyit a tulreagalasrol.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Utana mindenki jol elsirta magat, hogy hova jutottak (...)

Tényleg mindenki? Nem volt kivétel? :)

aztan bevezettek a mienknel sokkal durvabb korlatozasokat.

Szerintem ez a „csináld amit az állam mond, hogy az államnak ne kelljen keményebb eszközökhöz nyúlnia” logika legyőzi saját magát.

Igy ertettem. Mindenhol azt latom, ahova csak nezek, hogy -tenyleg latszolag csak a svedek kivetelevel- megprobalnak mindent megtenni a jarvany lefekezesehez, beleertve azokat is, akik leszartak eleinte az egeszet.

Ahol ezt kezben tudtak tartani, azoknal nyilvan nincs ilyen volumenu intezkedesekre szukseg, de eddig ugy fest, massziv kisebbsegben vannak.

Az emberek nyilvan nem kovetelik  a korlatozasokat, plane, hogy a sajat borukon erzik a hatasait, de ez nem azt jelenti, hogy nem ertenenek veluk egyet. En se tapsolok amiatt, hogy a Felesegem munkanelkuli lett, a gyerekeim pedig itthon vannak...de elfogadom.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Lehet én tulajdonítok túl nagy jelentőséget a szavaknak, de:

Nem. Nem követelte mindenki az állami beavatkozást, mint ahogy nem is ért vele mindenki egyet. Franciaországban sem, Olaszországban sem, sehol. Vannak ott is emberek akik képesek kontextusban értelmezni a számokat, és kielemezni individuálisan a kockázatot.

Megértettem, hogy szerinted a többség igazsága az abszolút igazság. Nem értek egyet.

COVID: 135,564 

Ehhez képest:

141,872 Seasonal flu deaths this year

393,739 Road traffic accident fatalities this year

312,784 Suicides this year

Ja hogy ezek nem essential halálok, illetve nincsenek real time statisztikázva, tehát nem veszélyesek.

Ennyit a túlreagálásról. Persze mindjárt jön valami adatmágus, aki előkap egy diagramot, hogy tulajdonképpen a COVID 15x halálosabb mint az influenza, és csak a karantén menthet meg minket. Persze az nem számít, hogy az influenza mutatóin is segít a karantén, mert az influenza nem essential statitszika.

Az sem számít, hogy azok, akik meghaltak valamiben (pl. rák) de COVID-juk volt, azokat is COVID halálok közé sorolják. Vagy amikor Thaiföldön meghalt valami magyar COVID-ban, aztán később kiderült hogy motorbalesetben halt meg. De mindegy, addigra már a klikkek összejöttek, és a pánik létrejött.

A tarsadalombiztositas nem ugy mukodik, hogy Te meghatarozod, hogy kiket basszanak bele a meszesgodorbe, aztan megy a tololap es beleturja a nyuggereket. A Taigetosz elmeleted nem mukodik; akik betegallomanyba kerulnek, azok kozul pedig ugyszinten szelektalni kellene, mert az is tul sok eroforrast vesz el szegeny szabadságjogokkal rendelkezo IT szakemberektol. Pl akiknek lelegeztetogep kellene, azok is mehetnenek a godorbe, nem? Olcsobb lenne, Neked sem serulnenek a jogaid.
 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szerintem a legigazságosabb elosztása a lélegeztetőgépeknek az lenne, hogy aszerint tesszük a rászorulókat gépre, hogy mennyire igyekeztek nem elkapni. Inkább kapja meg egy 95 éves a hára levő +1 évét, ha ő igyekezett nem elkapni, mint egy 25 éves fasz a +50-et, ha ő elment bulizni, mert szart a problémára.

A tarsadalombiztositas nem ugy mukodik, hogy Te meghatarozod, hogy kiket basszanak bele a meszesgodorbe

Egy nyilvánosságra került, titkos körlevél szerint a svéd egyetemi kórház nem fog kezelni 80 évesnél idősebbeket

Ugyanilyen hírek jöttek Belgiumból stb. Szóval, de.

trey @ gépház

Ehhez képest:

141,872 Seasonal flu deaths this year

Itt csak a "this year" sántít, nem ehhez kéne hasonlítani a koronavírust, hanem az I. világháború utáni influenza (spanyolnátha) járványhoz, amikor is megfelelő orvosi és járványtani ismeretek, védőoltás és gyógyszerek hiánya miatt kb. 50 000 000 ember halt meg. Hasonló a helyzet ma  a koronavírussal - mármint ha nem próbáljuk drasztikus intézkedésekkel korlátozni a terjedését, és belátható időn belül nem lesz védőoltás + hatékony gyógyszerek.

A déli államokban mindenki megy világnak, ott az élet része. Az északi részen a lakosság negyede nyugdíjas és a várható életkor sokkal magasabb, mint Magyarországon. Sajnos Magyarországon nagyon egészségtelenül élnek az emberek, úgyhogy sok a veszélyeztetett. De mindent és mindenki jövőjét bedarálni, akkor is túlzás.

Viszont az sem megoldas, hogy en, mint wannabe donteshozo megmondhatom azt, hogy zdesigner Kollega felmenoi ugyis egeszsegtelenul taplalkoznak, stb; tul sokba kerul, hagyjuk oket sorsukra. Azt hiszem, Te sem orulnel, mint ahogy en sem, ha a szuleim ilyen gondolkodasmod miatt halnanak meg, pusztan csak azert, mert nekem jogom van barbadoson nyaralni.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Most amúgy hirtelen miért kezdtünk el aggódni mindenki egészségéért? Eddig hol voltak ezek az idealista fehér lovagok?

Ja hát persze, mert a média megírta, hogy mindmeghalunk, és most már ránk is kihathat. Az továbbra se érdekli a kutyát sem, hogy Afrikában mennyien haltak meg maláriában.

Draga Kollega, az en  szuleim, a gyerekeim, a csaladom Magyarorszagon el. En nem vagyok annyira antiszocialis, hogy leszarjam, mi van veluk; annyira viszont igen, hogy telibeszarjam az afrikai emberek maláriáját. Nem tudom, sikerul -e ezt megerteni...

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Aha, tehát téged nem is a magyar emberek egészsége, illetve a kórházi dolgozók egészsége / leterheltsége érdekel, csak azért kell a lezárás, mert ha a család elkapja a nyavalyát, akkor legyen hely a kórházban, a többiek mind meghalhatnak.

Ennyi erővel a munkanélküli mondhatná hogy nem érdekel a mások nyavalyája, dolgoznom kell, különben nem lesz fedél a fejem fölött. Ja, hogy neki már nincs választása.

Nézzük meg a dolog azon oldalát is, hogy az a generáció akit a leginkább veszélyeztet a vírus - a kábé hetvenes éveikben levők és idősebbek - a FELELŐSEK azért, hogy most ilyen lepusztult az egészségügy!

Nem léptek fel a szocializmus ellen, hagyták itt regnálni a Zoroszokat, később meg tapsikoltak Orbánéknak a kórházak bezárásához, újra és újra megszavazták a minidiktátort... Jó, biztos akadtak köztük kivéelek, de minimális. Magam hallottam annó efféle nénikét tapsikolni miközben az egekbe dicsérte a drága jó Orbánkát, csak mert kiderült, aznap a postás talán 200 forinttal több nyugdíjat kézbesített neki. z Orbán igenis JÓ emiatt! Szerinte. Közel áll szentségben Jézushoz vagy legalábbis valamelyik apostolához...

Na most akkor kinek köszönhető hogy kevés a kórházi férőhely? A lélegeztetőgép? És hogy az egészségügyi dolgozók fizetése oly saacsony hogy ha volna is elég gép nem volna hozzá személyzet mert kimentek Nyugatra?!

Kinek a hibája, melyik generációé?!

Az enyém biztos nem, mert ÉN sose szavaztam a fideszre. Mások az én korosztályomból igen, de az idősebbek közül még többen.

Akkor most talán illene elviselniük hogy szopóágra kerültek drága Führerjük miatt aki megvette őket havi 200 forintokért kilóra, a nagy pénzeket azonban a saját és strómanjai zsebébe rakta, amit meg mégse azt stadionokra és kisvasútra költötte, KÓRHÁZAK HELYETT. Mert ugye a kórházakat inkább megszüntette. És amit nem, azt is hagyta lepusztulni.

Oké, mondjátok, fogjam be a számat, az USA-ban élek, ott se jobb a helyzet. EZ NEM IGAZ: Itt igenis jobb, bár elismerem, messze van az ideálistól. Az elv azonban ugyanaz: Melyik generáció az amelyik nem költött többet az egészségügyre? Melyik az, amelyik Trumpot szavazta meg és nem Sanderst, aki alatt egészen biztos több pénz jutott volna a kórházakra?! NA?!

Ha akkor régen az idősebbek is Sandersre szavaznak, ma nem Trump kezelné e válságot. Nyilván akkor is szarban lenne az ország, DE NEM ENNYIRE. Ő mindenkinek akart egészségbiztosítást, logikus hogy ehhez fejlesztett volna az egészségügyön is. De nem rá szavaztak. A FIATALOK IGEN. Az idősebbek NEM. Sőt még nem is Hillaryra, hanem Trrumpra sokan.

Oké, de most akkor IGYÁK MEG ŐK A LEVÉT!

Az egész világon az idősek miatt olyan az egészségügyi helyzet amilyen, mert az ő generációjuk volt hatalmon amikor a jelen helyzet kialakult. S ez független attól, demokrácia van-e valahol vagy diktatúra. A diktatúra is azért működhet, mert az akkori népesség zöme eltűri.

Szerintem fölösleges bekeverni a politikát, mert mondani bármit mondhatnak. Sanders egy tipikus szoci. A jenkiknél máshogy működik az egészségügyi rendszer, ott az ember egyéni felelőssége, hogy megtakarítson, ha beüt a krach, viszont az adózás is általában kedvezőbb. Náluk a FED cseszte el az állandó, indokolatlan gazdaságélénkítéssel. Most meg is lesz a böjtje, persze a végén úgyis esni fog a dollár.

Azt hiszem Thatcher mondta, hogy a szocializmussal az a baj, hogy egyszer elfogy a mások pénze.

"Nézzük meg a dolog azon oldalát is, hogy az a generáció akit a leginkább veszélyeztet a vírus - a kábé hetvenes éveikben levők és idősebbek - a FELELŐSEK azért, hogy most ilyen lepusztult az egészségügy!"

Az egészségügy jelenlegi helyzetéért találnék a nyugdíjasoknál sokkal felelősebb embereket is (mondjuk a parlamentben), mégse lenne jó, hogy ha ezek most korházban nyiffannának csak azért mert hozzá nem értő tölvaj barmok. 
Illetve lehet hogy pár szempontból jó lenne, mégsem örülnék neki. Az egészségügynek azokat is védenie kell, akik nem hoztak optimális döntéseket az életük folyamán :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

1. a stílusod elég undorító.

2. Ha jól emlékszem, Sanders-t, pont a demokraták fúrták meg. Pont úgy mint most is. Nem Sanders  vs Trump volt a meccs. Szóval "ha az idősebbek Sandersre szavaznak" duma kicsit hülyeség. Ha jól emlékszem, volt egy aprócska botrány -amit aztán jól eltusoltak- hogy a Demokrata pártban nem keveset tettek annak érdekében , hogy Sanderns ne legyen nyerő, hanem Hillary. Ha jól emlékszem, kicsit meghágták a saját szabályaikat is ennek érdekében.Szóval nem Trump miatt nem Sanders az elnök.

Nem értettél meg. Amit írtál arról a botrányról a Demokrata pártban, az igaz. magam se tagadom. Igen, igyekeztek fúrni Sanderset ahol csak lehetett.

Én ezt nem tagadom, sőt elismerem magam is, látod. De a postom nem erről szólt. Ha a demokrata előválasztások közben nem csak a fiatalok szavaztak volna Sandersre hanem az idősebbekből is sokkal többen, s kijött volna hogy Sanderst támogatja mittudomén 80 százalék, Hillaryt meg csak 20, akkor hiába igyekeztek volna megpuccsolni Sanderset. És akkor ő lett volna Trump ellenfele. És feltehetőleg győzőtt is volna.

Ezt annak ellenére írom, hogy el kell ismernem, annak idején magam is Hillarynak drukkoltam, nem Sandersnek. Már bánom nagyon... De ez van, hülye voltam. Ha most meghalok Covidban mert nem jut adott esetben épp nekem lélegeztetőgép, akkor mégse másra hanem magamra leszek dühös. Ennek ugyan kevés az esélye, pláne mert szerintem már fel is épültem a Covidból. De mert nem voltam tesztelve, van egy minimális esélye annak hogy mégse Covid volt ami miatt hetekig köhögtem, szóval a pakliban ez is benne van egy picike kis valószínűséggel. Ha így lesz, csakis magamra lehetek dühös, plusz persze pechem volt és kész. Felnőtt ember vagyok, szembe tudok nézni ezekkel a dolgokkal, s azzal is hogy a múltkor nem a megfelelő embernek drukkoltam az előválasztásokon.

Megjegyzem, ettől még nem helyeseltem hogy Sanders ellen tisztességtelen eszközökkel léptek fel... Igazából néha Trumpot is olyan módon támadják amitől hányigerem van mert nem tisztességes. Mondom ezt annak ellenére hogy boldog lennék ha Trump felfordulna akár a Covid akár más miatt. Gyűlölöm és utálom, igen!

Épp csak a tisztességtelen eszközökkel való küzdelmet nála is jobban utálom. Hm, lehet hogy ilyen elveket bírván nem nekem való a politika...

Ok. De nem véletlenül fúrtak Sanders-t. Hanem mert féltek tőle. Mert féltek, hogy túl szocialista nézeteket vall. Szóval Trump elnökségében, nagyon benne van a Demokraták hatalmas önző hibája. Szerintem is ha Sanders vs. meccs lett volna, akkor most nem Trump az elnök.

De, mint tudjuk:ha Stanci néninek kerekei lennének Ő lenne a villamos.

"Most amúgy hirtelen miért kezdtünk el aggódni mindenki egészségéért? Eddig hol voltak ezek az idealista fehér lovagok?"

Pl. ők mondogatják már sok-sok éve hogy jó volna ha nem halnának meg annyian teljesen fölöslegesen kórházi fertőzésekben. Például :) 

Aggódók mindig is voltak, csak nem figyeltél.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Valóban nem örülnék, és gondolok a veszélyeztetettekre is, vannak kollégáim és rokonaim ebben a körben. Nem a Barbadoson nyaralásról van szó, az én pénztárcám még sokat elbír. Arról van szó, aki a német cégek gyarmatán él és kényszerszabadságon a havi megélhetésének elvesztésétől fél. Aki nem jár soha nyaralni. Az cseszheti, hogy majd jól meg lesz mentve, ha 1%-kal szövődményei lennének, ha elkapná a vírust.

Nagyrészt (90% ?) egyet értek azzal, amit leírtál, meg a hozzászólások többségével is, éppen ezért kerülni kéne az ilyen bődületes marhaságokat:

.... Egy olyan operatív törzs létrehozása, amely nem virológusokból, meg hasonló kóklerekből áll, hanem ...

1) Mintha akár a mi Operett Törzsünknek, akár a többi ország hasonló testületeinek a fő problémája  a fránya virológusok belső bomlasztó aknamunkája lenne.

2)  Belegondoltál, hogy a virológusok munkája nélkül hol tartanánk most, vagy 1-2 év múlva? Segítek. Mint a középkori pestisjárványok idején: szenteltvíz, tömjénfüst, karantén, aztán ugyanez előlről.

> Belegondoltál, hogy a virológusok munkája nélkül hol tartanánk most, vagy 1-2 év múlva? Segítek. Mint a középkori pestisjárványok idején: szenteltvíz, tömjénfüst, karantén, aztán ugyanez előlről.

Mint a mellékelt ábra is mutatja ebben a "fantasztikus" postmodern korban a járvány idején is a szenteltvíz, meg a karantén a használható eszköz. A virulógus sajnálkozó arccal azt mondja: az élet egy veszélyes üzem. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

"a 100.000 öngyilkos, "

Édes Istenem, tényleg ilyen szerencsétlenek ezek a mai fiatalok! Mindenen aggódnak, állandóan rettegnek a jövő miatt , öngyilkosok lesznek.

Basszus belegondolok mi lenne velük, ha tényleg valami komoly baj lenne. Mondjuk egy 3. világ háború . Itt Európában. Elképzelem, milyen érdekes lenne (gondolat kísérlet , ha pl.

a negyvenes években a németek (oroszok, angolok stb) odahaza tömegesen lettek volna öngyilkosok, mert rettegnek a jövőtől, s nem bírják a pszichikai feszültséget.

Pedig akkor azért volt feszültség.

Az a baj, hogy túlságosan beleszoktak, s így természetes az a stabilitás amit pont azok az öregek hoztak össze, akiket most kiakarnak inkább dobni az ablakon.

Mert miattuk nem tudnak majd elmenni nyaralni, meg kocsmázni.

"a vírus azokat viszi leginkább, akik amúgy sem produktív tagjai a társadalomnak"  De azok voltak, s nekik köszönheted, hogy élsz, hogy létezik az a szó, hogy IT. Az, hogy jártathatod a szádat itt.

Ilyen alapon: kurva sokáig nem voltál produktív tagja (az se biztos most az vagy. nem tudhatom) a társadalomnak, s mi lett volna , ha valaki úgy dönt a fentiek értelmében, mondjuk úgy félidőben, hogy  meg kell tőled vonni az élethez való jogot.

Inkább semhogy vitatkozzam veled, ajánlom figyelmedbe ezt a cikket:

https://www.tenyek-tevhitek.hu/gondolatok_a_spanyol_koronavirus_halaloz…

Kiegészítésképpen ezt is:

https://www.tenyek-tevhitek.hu/nyolc_rejtett_jele_annak_hogy_on_covid_1…

mert ez utóbbiból esetleg elkezdesz gyanakodni rá hogy te is (meg sokan a közeledben) már túl is vagytok ezen a „szörnyű” és „húdenagyonhalálos” extrémül veszélyes „modern dögvészen”, ami okvetlenül kipusztítja az emberiség többségét, kivéve ha nem mert mindmeghalunk...

Idefigyelj! A médiának érdeke a helyzetet minél súlyosabban lefesteni, mert a szenzációból él. A kormányoknak is érdeke azt súlykolni hogy a Covid egy iszonyatos rém, és riogatni benneteket teli halottasházakkal meg hullahegyekkel stb, mert a kormáánynak persze hogy ez az érdeke, mi más is lenne, ekkor van ürügy rá és kis ellenkezés a lakosság részéről ha ő a kormány abszolút hatalmat vindikálhat magának (mint most Orbán ugye, de a dolog ha áttételesebben is de még az USA-ra is igaz meg minden másra is). Egyáltalán, még ha egy kormánynak nincs is ilyen szándéka, akkor is érdeke a helyzet dramatizálása, mert bizonytalan, nem tudja mit tegyen, de valamit kell tenni, oké, leállítja a gazdaságot mert más ország is ezt teszi, akkor ez biztos jó dolog, megy a tömeg után képletesen... de mert fél hátha ez rossz döntés volt, inkább beszaratja a lakosságot a (részben rém...) hírekkel, az esetek felfújásával, azért hogy a lakosság komolyan vegye a szigorító rendelkezéseket, ne lázadjon, s elhiggye hogy a kormány az adott helyzetben a lehető legokosabban döntött!

Na most ez mind oké is volt mondjuk március elején, akkor még én is ezen intézkedésekre szavaztam volna. Mert jobb félni mint megijedni mi van ha tényleg nagyon veszélyes a vírus. Pontosat nem tudhattunk, Kína félig se mondott igazat stb. Tehát oké, leállítottuk a gazdaságot, nem hibáztatok érte senkit, lehetett volna valóban rém veszélyes is a vírus.

MOST MÁR azonban sokkal többet tudunk, és ideje lenne új tudásunk fényében újragondolni, mit is teszünk és miért, és mennyi is a tetteink haszna. És nekem úgy tűnik, tényleg túlreagálásról van szó.

Na olvasd csak el a fenti cikkeket...

Értem én, biztos, hogy van benne szenzációvadászat, van benne biznisz is, (ó, ha egy félévvel ezelőtt tudtam volna vagy egy millió maszkot venni  ;), meg a politikusoknak a nagy vezér imidzs  stb.

De pl szerintem hozzád közel (közelebb mint hozzám) van a Nagy Alma, nem akarsz ugye ott vakációzni ?

Nos, nagyon közel lakom hozzá... És valóban nem kívánok odamenni. De nem ám a vírus miatt! Hanem egyszerűen mert utálom a tömegnyomort, a zsúfolt nagyvárosokat... A vírus előtt se vágytam oda. Lett volna lehetőségem odamenni, mert írtam már valami korábbi topikba nem sokkal a HUP-ra visszatértem után, hogy hívtak New Yorkba középvezetőnek, de visszautasítottam a javaslatot. kell a halálnak! Túl nagy stressz!

Ember, én még Budapestet is utálom, nemhogy New Yorkot!

New Yorkból annyi elég volt nekem amíg az USA-ba való érkeztemkor ott szálltam ki a repülőtéren... Aztán alig vártam hogy az autó velem átszelje azt a várost és valami vidékiesebb helyre érjünk...

Szóval tényleg nem vágyom New Yorkba, de ennek véletlen se a vírus az oka! Az nem érdekelne. Ha lenne valami dolgom ott, semennyire se haboznék hogy odamenjek, már persze ha tehetném, és nem volna semmi korlátozás ezt illetően. Igazából azon is gondolkodtam hogy sokan úgy betojtak én meg nem, miért is ne mehetnék el önkéntes ápolónak akkor?! De aztán letettem róla mert kábé zéró ismereteim vannak róla mit kéne csinálnom ekkor, meg ehhez a beszélt angolt is messze jobban illene ismernem mint ahogy tudom. Szóval erről letettem.

De mondom, nem lakom nagyon messze attól a helytől, sőt mondhatni a vonzáskörzetében, szóval... szóval bizonyos értelemben máris ott vagyok! Legalábbis „virológiailag”, ha szabad így mondanom...

Már most megmondom, (bár, hogy honnan veszem..?:) ) a kormány a járványkezelésben követni fogja a "kalapácstánc" elméletet. (Mert figyel a járványkezelés szakmai szempontból legoptimálisabb megoldásaira, ebben a világon található legsikeresebb példákra.) Az, hogy mit kommunikál, nem érdekes, mert az a választók, leginkább idősebbek megnyugtatását célozza. Nem fogja több hónapig, fél évig lejegelni a gazdaságot. Fokozatosan indulnak a munkahelyek. Az eddigi időszak csak időnyerésre kellett. (Amíg feltöltik a maszk-védőruha készleteket, megteremtik a tömeges kórházi kezelések lehetőségét.) Rövidesen indulni fog a "tánc" szakasza. Egészen biztos vagyok benne...

 "Egészen biztos vagyok benne" - 

Eddig sem voltam egészen biztos semmiben, de ez a vírus nem épp abban erősített meg hogy biztos lehetnék bármiben.

Amúgy meg abból indulsz ki, hogy lenne bármilyen stratégiája bármelyik kormánynak. Miért lenne? egy kormánynak taktikája szokott lenni, miért lenne  most hirtelen stratégiája?

Ezek az emberek, akik a háborúban harcoltak, 1910 és 1925 körül születhettek, ezek már rég meghaltak, vagy igen kevesen vannak. A mostani nyugdíjasok zöme max. a Kádár korszakban volt aktív dolgozó, ahol gyakorlatilag ingyen lehetett lakáshoz jutni, mindenkinek munkája volt, illetve általános jólét volt. Hogy miből? A töménytelen mértékű adósságból, amelyet a következő generáció perkált le. Ugyanezek a nyugdíjasok kapják most az orbitalis mértékű pénzeket, 13. havi nyugdíjat, magyarul még most is kifacsarják  az aktív lakosságot. Persze a koronavírus idején is minden körülöttük forog, a fiatalokról meg a dolgozókról könnyű nyilatkozni hogy majd megoldjak, előttük az élet.

Pedig sok igazság van benne! És még azt ki se fejtette hogy neki meg már nyugdíja se lesz! Szerintem neked se. Sőt, nekem se, pedig (megtippelem) idősebb vagyok mint ti, az 55 évemmel. De már nekem se lesz nyugdíjam. vagy legfeljebb valami szánalmas izé, ami WC papírra se lesz elég, az is csak hogy elmondhassák, mindenki kap nyugdíjat. Na ja, de megélni nem lehet majd belőle...

Közben meg egész életemben egy kibaszott lakást se tudtam venni, szóval laknom se lesz hol nyugdíjas koromban, mert hol munkanélküli voltam, hol meg ha volt is munkám annyit lehúztak adóba hogy nemcsak félretenni nem tudtam de majdnem éhen döglöttem. Illetve azt talán nem, az túlzás, de az bizony volt nemegyszer hogy télen tüzelőre se tellett és mínusz tíz fok volt odabent a lakásban is és ott fagyoskodtam a dunyha alatt...

Ez (is) késztetett az országelhagyásra. Beláttam ez így nem mehet tovább, nekem ott nem terem babér.

Nemhogy nyugdíj, de ha így haladunk, munkánk sem. :) 

Szerintem az eleink, akik a háborúban harcoltak, pont hogy nem otthon meghunyászkodva, gomba módon várták volna a messiást, ami vakcina formájában testesül meg. Nem valószínű, hogy az ágyban feküdve, feldrótozva a technológiára 24/7 követték volna a koronavírus real time alakulását. Régen nem volt iPhone meg Facebook, vagy kimentél a földekre dolgozni, vagy nem ettél aznap. Ők valószínűleg tudták volna azt, hogy az emberiség egészéért áldozatokat kell hozni - hiszen ez mindig így történt - 1848, 1956, Széchényi, amikor odaadta 1 évnyi fizetését az MTA megépítéséhez, stb. 

 

Hangsúlyozom ez egy vélemény, nem feltétlen így van. 

A baj az, hogy az utóbbi legalább 50 év az Emberiség legbékésebb időszaka volt. Akkor is ha mást hiszünk. A távközlés fejlettsége közel hozza az összes szenvedést ami van a világban, mindenről tudunk, emiatt soknak tűnik, valójában azonban összességében a töredéke sincs annak mint akár csak 300 évvel ezelőtt is volt, hogy a még régebbi korokról ne is beszéljek. Szóval a jelen nemzedék elszokott a kihívásoktól, a próbatételektől, nem tud megbékélni a veszteség gondolatával (anyagi és érzelmi egyaránt), mert a mai fiatalok az azonnali kielégülést veszik természetesnek... és azalatt hogy „mai fiatalok”, még lényegében a magam korosztályát is értem, holott 55 éves vagyok, mert ez már az én gyermekkoromban is nagyjából jellemző volt, az más kérdés hogy a mai igazi fiataloknál méginkább így van.

Az igaz, önálló keresete e rétegnek nemigen van, de igénye sincs rá, a szüleik mindent a seggük alá toltak. Tisztelet a kivételnek.

Aztán most itt ez a járvány. Nem olyan szörnyű vészes, de tény, a megszokott állapotokhoz képest a helyzet romlott, és veszélyesebb lett. Nem annyival mint képzelik, de akkor is így változott, a rossz irányba. S a sok elkényeztetett népségnek ez már iszonyú fenyegetésként jelenik meg a képzeletében.

De semmi baj, majd ha még rosszabb lesz, anyagilag is, egykettőre átértékelik a virológiai fenyegetettség mértékét. Mutatkoznak már jelek efelé, vannak tüntetések... Még csak elszórtan, de ami késik nem múlik...

a) És ezt az influenza esetében is az immunológiai vizsgálatból számolt halálozási aránnyal, és a kórházi ápolást igénylő esetek arányával hasonlítja össze, vagy körtét hasonlít almával?

b) Azt figyelembe veszi, hogy az influenza esetében van védőoltás, a veszélyeztetett csoportok tagjait be lehet oltani?

Vagy csak szeretne elmenni kocsmázni?

És mennyire igazuk van!

Amúgy magam is tanúsíthatom a saját környezetemből, hogy ez így igaz. Oké, nem rendelkezem statisztikailag releváns mintavétellel, de akivel beszélek, szinte kivétel nélkül azt mondja, neki elege van az egészből, és szívesebben megkockáztatja a fertőzést, mert azt talán túléli, de az éhhalált nem. És még ha nincs is éhhalál, akkor sincs kedvük hozzá hogy ilyesmi miatt mint egy járvány, elveszítsenek mindent amiért évekig/évtizedekig gürcöltek, aztán kezdjenek újra mindent, a majdnem nulláról. Abban meg pláne nem bíznak hogy a kormány majd kisegíti őket. Errefelé az emberek értenek a pénzhez, tudják hogy a fedezet nélküli pénz kiosztása csak az infláció fokozására jó. Az az 1200 USD amit kapnak egy alkalommal, jól hangzik, de az itteni keresetekhez képest egy jelentéktelen kis morzsa egyrészt, másrészt különben is egyszeri segítség csak. Azt nem kétlik, a kormány ad majd még sokkal több segítséget is, de attól tartanak - Trumpot ismerve - abból a kisembereknek nem sok haszna lesz, mert a nagy cégekhez vándorol, főleg Trump barátaihoz.

Szerintem ebben is igazuk van.

Az utakon a forgalom napról-napra növekszik különben is. Én nem tudom ki hova utazik, mit csinálnak az emberek, de láthatóan egyre inkább „lazulnak”. Lehet hogy errefele is kezdik felfedezni a magyarországon jólismert divatot, hogy miként lehet kijátszani a túl szigorú törvényeket...

A pénztárcájukhoz azonban biztos értenek. Azt se nehéz kiszámolni, a bankszámláikon levő pénz meddig elég nekik a kiadásaikra.

Amúgy az is mai hír, biztos megtalálod ha rákeresel, hogy kiderült, Kaliforniában akár 85-ször azaz NYOLCVANÖTSZÖR is több lehet a fertőzött mint eddig hitték!

Épp csak messze többségük teljesen tünetmentes. Na ha tünetmentes akkor gondolom ez azt jelenti hogy nem hal bele... Akkor most mégis, ez a vírus tényleg olyan szörnyű veszélyes mint hiszik?!

Mostani hír, nagyonis a témába vág:

https://444.hu/2020/04/18/trump-harom-amerikai-allam-felszabaditasat-ko…

Sose hittem volna hogy valaha valamiben egyetértek majd ÉPPEN TRUMPPAL...

(kivéve azt amit a lőfegyverekről mondott).

Ha a vírus a megfertőzöttek legalább egyharmadát a temetőbe küldené, nem mondanám hogy indítsuk újra a gazdaságot. De ahogy a jelenlegi adatokból kitűnik, ekkora pánikot ami most van, a világon semmi se indokol.

> Sose hittem volna hogy valaha valamiben egyetértek majd ÉPPEN TRUMPPAL...

Mondtam, hogy a minőségi kaja politikailag is meg fog változtatni! Azért nem vetted eddig észre még, mert még nemrég kezdted el, és a gondolkodásmód lassabban változik, mint ahogy le tudsz fogyni. A sötét oldal csábítani fog! Figyeld meg!

Nézd, én még most is annak örülnék, ha Trumpot nem választanák újra. Sőt, biztos ami biztos, legyen ő is Covidos, de alaposan...

Ettől azonban még igaz, hogy bár messze közelebb állnak a nézeteim a demokratákéhoz, de sose tudtam száz százalékig azonosulni velük se. Nagyon túllihegték az extremitások pártolását. Remélem sejted, miféle dolgokra gondolok. Az például hogy csak egyet említsek, eléggé kiakasztott amit a WC-históriával műveltek. Félre ne érts, tőlem aztán képzelheti magát bárki pöcsös muki nőnek, meg puncis néni is hiheti magáról hogy ő igazából férfi, és macsó meg díjbirkózó a 45 kilójával... Én arra is hajlandó vagyok hogy valakit a borostás szakálla ellenére kisasszonynak szólítsak ha ez őt boldoggá teszi, miért is ne, ettől nem leszek szegényebb, oké.

De az ég szerelmére, ezt ne keverjük össze a FIZIKAI VALÓSÁGGAL! Márpedig a WC egy FIZIKAI szükségletet elégít ki! Fizikait, nem lelkit. Nálam biztos. Amikro használom, azért teszem hogy FIZIKAI értelemben könnyebbüljek meg. Nem lelkizni megyek oda be hogy „jaj de jó hogy itt lehetek, minő szerencse hogy férfinak születtem és beléphettem e csodálatos helyre, a szörcsögő és nagyokat lihegő hangok és lágy pottyantások szentélyébe!”

Azaz, szerintem a vécébe az mehessen be, aki a lába közt FIZIKAILAG úgy van felszerelve hogy oda való. Végülis akinek nincs pénisze, minek menjen be egy férfi WC-be, az ott levő berendezési tárgyak jelentős részét úgyse lenne képes használni... Aki meg rendelkezik a pénisszel, az a dolgát a férfivécében is elvégezheti, neki tehát a nőibe bemenni FELESLEGES.

Szóval a megoldás egyszerű volna: ha egy férfi be akar menni a női vécébe, oké, semmi baj, tehesse nyugodtan, de előbb vágassa le, mert hozzon áldozatokat e vágyáért!

Tehát nem aszerint kéne ezt megszabni ki minek KÉPZELI magát, mert akkor majd építünk klotyót a felhők közé az apacs helikoptereknbek is?! Hanem az alapján FIZIKAILAG ki hogy van felszerelkezve a lába közt!

Ez csak egy példa volt, a demokraták nagyon sok efféle elvont faszsággal foglalkoznak ezen felül is és ez nekem nem tetszik. Mégis, a nézeteim mindent egybevetve közelebb állnak hozzájuk.

Bevándorlás terén se tudok azonosulni se Trumppal, se a demokratákkal. A maga módján mindkét alláspont szélsőséges és elfogadhatatlan a szememben. Igen, itt is a demokratákhoz húzok inkább. De itt is csak fél szívvel és jobb híján.

Közben meg - és ez a legszomorúbb! - annyi mocskot dobál begymásra mindkét oldal, hogy teljesen hiteltelenné rondítják a szememben a politikát úgy általában, pedig mennyire szeretném tisztelni új hazám kormányát és vezetőit... De egyelőre nem nagyon van mit...