Adatéhségi/adatvédelmi vita tartja lázban a polgárokat - elhunytak listája

Fórumok

Fellángolt a vita, hogy a kormány sértett-e jogot azzal, hogy közli naponta az elhunytak darabszámát és mellette elhunytanként azt a kórismét, amiben az adott sorszámú elhunyt szenvedett. Köpködik egymást az emberek a téma kapcsán és azok, akik addig az adathiányról sikoltoztak, most a személyiségi jogok védőszentjévé léptek elő, mert szerintük az elhunytak személyiségi jogai meg lettek sértve, de durván.

A fő érvük az, hogy szerintük beazonosíthatóak az elhunytak, mert a 38 éve brit nagykövet helyettest be tudják azonosítani.

Tény, hogy arról az egy adatsorról tudjuk, kié. Ezt jórészt a 444.hu és az index.hu portáloknak köszönhetjük, hiszen ők szellőztették meg a brit férfi halálát azon a napon, amikor elhunyt. Ahogy azt is, hogy a családja szerint makk egészséges volt. A boncolásnál viszont kiderült, hogy a szesszel pumpált mája kitöltötte a testét. Szakszerűen az ő kórisméje a következő volt: krónikus pancreatitis, alkoholos májkárosodás

A többi adatsor azonban nem beazonosítható, mert nem köthető személyhez, így a véleményem az, hogy nem, nem sértett ez semmilyen jogot. Kisírták az adatot, a kormány most megadja nekik, és most ezért sírnak ezek az emberek és a szerencsétlenkedő ellenzéki pártok.

Mi a véleményetek?

Erről a listáról van szó: https://koronavirus.gov.hu/elhunytak

Hozzászólások

Szerkesztve: 2020. 04. 04., szo – 08:26

A nagykövet-helyettes 37 volt.... Tehát nem beazonosítható, a 2m-t betartva oszoljanak nincs itt semmi látnivaló.

Mielőtt a TASz rugózott volna a személyiségi jogokon, az index gondoskodott arról, hogy az is tudja, ki a 7-es hrsz-ú beteg, aki addig nem tudta volna. Ettől kezdve minden talán jobb, ha hallgatnak.

> Sol omnibus lucet.

Amit a tasz és társult szervei most művelnek, az minimum HAZAÁRULÁS, maximum nemzetbiztonsági kockázat.

Amit most leírsz, az alapján a kormánynak  be KELL  tiltania a tasz és egyéb belülről bomlasztó Ellenség, kiemelt nemzetbiztonsági kockázatú szervezetek működését.

Indoklásban csak azt kell leírnia, amit most te leírtál.

Szerkesztve: 2020. 04. 04., szo – 08:38

Mit mond az adatvédelmi bukcó?

BTW: nem a polgárokat tartja lázban, csak a TASZ-t és szimpatizánsait. Az átlagember telibeszarja' a járvány közepette, hogy alkoholista volt-e vagy se. Élesztő meg liszt legyen a boltba' ez a lényeg. Ezzel vannak elfoglalva.

trey @ gépház

De a polgárokat is. Egyrészt sokan most otthon unatkoznak, gyártják az alkatrészeket a bébi boomhoz vagy verik az asszonyt, de közben a netes felületeken megjogászkodják ezt a kérdést illetve a korlátozott kijárási lehetőségeket is. Utóbbinál ügyesen az 5.§-nál kezdik az olvasást és máris kocsiba pattannak és megszállnak fél békásmegyernyi emberrel kis falvakat.

Szerkesztve: 2020. 04. 04., szo – 08:42

"Ezt jórészt a 444.hu és az index.hu portáloknak köszönhetjük, hiszen ők szellőztették meg a brit férfi halálát azon a napon, amikor elhunyt."

Igazából ezt a brit lapok hozták nyilvánosságra. Nem túl meglepő módon, mivel brit diplomatáról van szó. 

Egyébként meg itt egy konkét példa, hogy lehet ezt normálisan is csinálni: https://444.hu/2020/03/31/tasz-jogserto-az-allam-altal-kozolt-lista-a-k… , tényleg nem nehéz, csak egy kicsit gondolkodni kell hozzá. Itt most nem sikerült.
 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A hivatkozott cikk első kiemelése:

"bár üdvözöljük, hogy az adatokat közzétették, azonban az elhunytakat be lehet azonosítani a lista alapján, ami jogsértő."

Akkor nézzük, hazudnak-e vagy sem. Ki tudja beazonosítani az elhunytakat? Kövessük hát vissza, melyik sorszám kit jelöl! Rajta! 

 Baromság. Az adatközlő nem felel azért, hogy más milyen információkat szivárogtat ki. Az általuk kiadott lista önmagában nem alkalmas az azonosításra. Engem érdekel a sorszám is és a konkrét betegség is. A TASZ meg dugja fel magának az gagyi infografikáját.

trey @ gépház

Frusztráltak, amiért a legkisebb vészhelyzetben is egyből kiderül, hogy ők egy társadalom leghaszontalanabb tagjai.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Nem is kell, hogy önmagában alkalmas legyen azonosításra. Nézzük, mit ír a GDPR!

„személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;

Tehát lényegtelen, hogy konkrétan te vagy én vagy itt a HUP-on bárki be tudja-e azonosítani a személyt. (Ez emlékeim szerint már többször végig lett rágva a HUP-on is.)

Oké. Akkor egyértelmű leszek. Senki nem tudja beazonosítani őket! Aki be tudja, az nem ebből a listából, mert vagy rokon vagy kórboncnok vagy kezelte ezeket az embereket. De a maradék 8,5 millió csak annyit lát, hogy COPD, bazi nagy máj alkeszságból fakadóan és hogy 76 éves és manus. Ebből van pár millió, de hogy pár száz ezer van, az tuti. Tehát ez a lista jó tájékoztatásra szerintem.

Be tudták azonosítani, hogy ki az alkesz? Be. Akkor a lényegi kérdés: ha ez a lista nincs így szerkesztve (pl. felsorolják ugyan a kísérőbetegségeket, akár darabszámmal, de nem párosítják életkorhoz és nemhez), be tudták volna? Nem. Tehát lehet, hogy ez a lista jó tájékoztatásra (amúgy arra sem, kérdezz meg erről orvosokat), de attól még páros lábbal száll bele a GDPR-ba.

Szerk.: Ja, és ha egy rokonom hal meg koronavírus-fertőzésben, és van egy eltitkolt betegsége, nem szeretném innen megtudni, mert ha eltitkolta, akkor azért volt, mert nem szerette volna tudatni. Ennyit az önrendelkezésről…

"Senki nem tudja beazonosítani őket! Aki be tudja, az nem ebből a listából, mert vagy rokon vagy kórboncnok vagy kezelte ezeket az embereket."

Senki sem tudja beazonosítani őket azok közül, akik amúgy sem ismerik őket, ezért valószinűleg nem is akarják beazonosítani őket. Hát ez nagy segítség :D

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Józsibá' elhunyt Alsópimpelnyéken, ahol mindenki tudta, hogy az öreg 123 éves volt. Viszont most az is kiderült, hogy tbc+rák+alkoholista+narkós+agylágyult volt az öreg. Tehát a beazonosíthatóság feltételét kielégíti a közölt, egyébként különleges adatnak minősült kórisme.

A GDPR halottakra nem vonatkozik alapból, de az, hogy hogyan azonosítható be valaki, ugyanúgy érvényes (logikusan, hiszen egy halottat pont úgy lehet beazonosítani, mint egy élőt).

És mivel a halottnak személyiségi jogai sincsenek, itt lép életbe a kegyeleti jog, amit ez az egész sért.

így jogilag pontosabb.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Kegyeleti jog nem magát az elhunytat érinti, hanem annak örököseit, rokonjait. De mivel a listában nincs benne konkrétan, hogy Kovács Béla, Felszabadulás út 22 .alatti lakos, továbbra sem tudják, hogy konkrétan kire vonatkozik, nem?

Ket dolgot keversz, hogy te nem tudod (ami igaz), es hogy akkor mas se tudja (ami nem igaz, tekintve, hogy ha meghal a szomszedod koronavirus miatt, akkor a listan ugyesen meg tudod nezni, hogy mi volt az a baja, aminek nem feltetlenul orult volna, es nem feltetlenul orul a csalad, aki utana maradt)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Az, hogy tudd, hogy a szomszéd Pista bácsi rákos volt, nem közérdek.

Az, hogy, tudd, hogy a 58346 halott közül 5684 rákos volt az nyugodtan tudhatod, nem biztos hogy közérdek (meg nincs kedvem most a pontos definíciót böngésznem) de mindenképpen minél több információd van (és a többi állampolgárnak) annál jobb, tehát ilyen formában nyilvánosságra lehet és kell is hozni. De ezt meg lehet csinálni a beazonósítás lehetősége nélkül. Mint ahogy én csináltam a példában. Vagy másképp :) 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Meg mindig nem erted.

GDPR eseten az enforcement ugy nez ki, hogy a karosult lofaszt nem kap (arra a korabban definialt szemelyisegi jogok vonatkoznak). Egy allami szervnek kell befizetni a buntetest. A koronavirus.gov.hu tehat ha GDPR-t sert, megjelenik egy tartozasa egy masik allami szerv fele. A gyakorlatban semmit nem szamit, az allam atteszi a penzt a jobb kabatzsebebol a bal mellenyzsebebe, es jobb esetben ezalatt a folyamat alatt a penz nem veszti el kozpenz jelleget.

A GDPR jelen esetben a targyon gyakrolatilag ertelmezhetetlen. Ez nem zarja ki azt, hogy letezhet olyan PTK tetel, vagy akar nemzetkozi egyezmeny, mely alapjan meg lehet nevezni felelost, es ezaltal meg lehet itelni karteritest peldaul a karosult hozzatartozoinak. De nem tartom valoszinunek, hogy letezik olyan birosag, amelyik egyertelmuen megitelne. Ez tipikus esete annak, hogy a biro szemelyisegen is mulik, mert o is csak egy ember, es itt jo sok szabaly ellentmondhat egymasnak, es jogilag nem egyertelmu, hogy melyik az erosebb, de valoszinuleg nem a majkarosodott elhunyt szemely szemelyisegi joga - foleg, hogy nemzetbiztonsagi vonzatu szabalyokkal allhat szemben.

Igen, tényleg nem vonatkozik a GDPR a halottra, az egészségügyi adatok kezeléséről szóló törvény viszont igen.

De érdekelne, hogy milyen nemzetbiztonsági vonatkozása van a dolognak. Mi történik, ha nem tételesen adják ki a listát, hanem csak betegség-darabszám formában? Mennyit ad a nemzetbiztonsághoz, hogy a laikus közönség számára egyébként érdektelen személyes adatokat egyéb források alapján személyhez köthetően tesznek közzé?

Most tenyleg tolem varod azt az indoklast, amit valoszinuleg egy PTK-t es kapcsolodo nemzetkozi egyezsegeket odavissza fejbol tudo ugyved fogalmazna heteken at? Ne mar.

Az en jogi tudasom annyira eleg, hogy megallapitsam: valoszinuleg van ket (inkabb tobb) egymasnak ellentmondo jogszabaly, amit vegeredmenykent egy biro "fog" merlegelni.

De sikerült? Kérdezhetné Kovács Zoltán.

És a válasz: igen, a brit nagykövethelyettest pl. sikerült beazonosítani.

De akkor felteszem másképp a kérdést: Mennyit ad a nemzetbiztonsághoz, hogy a laikus közönség számára egyébként érdektelen egészségügyi adatokat nem összesítve, hanem tételesen tesznek közzé?

Elmagyaraztam, hogy miert nem dolgom ezt tudni. Attol meg nem lesz igazad.

De ha mar ilyen helikopter vagy, indits eljarast te, aztan kapsz majd olyan reakciot jogaszoktol, hogy csak pislogsz. Na mi van, miert nem kezded? A hozzad hasonlok miatt tartunk itt, mert csak nagy a szad, de nem cselekedsz.

Ne faradj a szanalmas valaszoddal, ideirom helyetted:

A kérdés még mindig él:

Mennyit ad a nemzetbiztonsághoz, hogy a laikus közönség számára egyébként érdektelen egészségügyi adatokat nem összesítve, hanem tételesen tesznek közzé

Elmagyaraztam, hogy miert nem dolgom ezt tudni. 

De hisz te vetetted fel:

foleg, hogy nemzetbiztonsagi vonzatu szabalyokkal allhat szemben.

Engem csak érdekelne, hogy szerinted mit számít a nemzetbiztonság szempontjából, de nem válaszolsz, azért

mert csak nagy a szad

De amikor konkrét kérdésre konkrét válasz kellene, akkor már csak a terelés megy. Szánalmas vagy.

A lenyeg ez volt, mar kb az elejen:

"itt jo sok szabaly ellentmondhat egymasnak, es jogilag nem egyertelmu, hogy melyik az erosebb"

Rogton az elejen elismertem, hogy nem sokat tudok, de annyit azert igen, hogy kar volt a GDPR-t tok fogalmatlanul idekeverned.

Te viszont elotte ugy citaltal ide fogalmatlanul dolgokat (GDPR) utana meg olyan szalmabab allitas tagadasat vartad tolem, hogy alapveto logikai kovetkezteteseket sem varok mar el toled.

Igen, tévedtem a GDPR esetében, ezt el is ismertem, de te konkrétan ezt írtad:

foleg, hogy nemzetbiztonsagi vonzatu szabalyokkal allhat szemben.

Engem pedig annyi érdekelt volna, hogy szerinted milyen szabályok. Nem érdekel, hogy tényleg úgy van-e, valószínűleg az életben nem is fogjuk megtudni. De kíváncsi voltam, hogy szerinted milyen logikus, nemzetbiztonsággal összefüggő érv szólhat amellett, hogy tételes egészségügyi adatokat adjanak közre a sajtóban a darabszámok helyett. Erre vártam a választ, nem valami szalmabáb tagadását, de nem jött össze.

Felteteleztem tudod mi az a "nemzetbiztonsag", es hogy az ilyen jellegu intezkedesek es rendelkezesek (foszabalykent okkal) nem feltetlen publikusak. Ezert fogalmaztam ugy: "allHAT". Egy olyan dontes lehet az egesz mogott, amirol senki nem tudhatott, ergo nem is egyertelmu, hogy ki "hibazott".

Csak annyit allitottam, hogy nem lehet egyertelmuen tudni, hogy egy biro ezert a fajta publikacios modszertanert barkit is felelotlennek itelne meg, vagy sem. - Egyszeruseg kedveert nemzetkozi birosagon se lenne egyertelmu, mielott elkezded a "fuggetlen biroi kar Magyarorszagon" cimu egyfelvonasost.

Ezert fogalmaztam ugy: "allHAT". 

Ezért kérdeztem, hogy „szerinted milyen logikus, nemzetbiztonsággal összefüggő érv szólhat amellett, hogy tételes egészségügyi adatokat adjanak közre a sajtóban a darabszámok helyett.”

Erre már ott tartunk, hogy független-e a bírói kar Magyarországon…

Mi számít személyes adatnak? 

Személyes adatnak minősül az azonosított vagy azonosítható érintett személlyel kapcsolatos bármely információ. Személyes adat például:

  • [..]
  • kórház vagy orvos birtokában lévő adatok (melyek egészségügyi célból beazonosítják az érintettet).

Viszont:

Mely esetben nem kell alkalmazni az általános adatvédelmi rendelet előírásait?

[..]

  • az érintett már nem él

https://europa.eu/youreurope/business/dealing-with-customers/data-prote…

Szerkesztve: 2020. 04. 05., v – 03:03

Szégyen, amit az ellenzék művel most.

Nekünk kommunistából is a  legalja jutott /by Y. Rendes kommunista az nemzeti, lásd Thürmer.

Most még Salvini is csendben van.

"sajtómunkások" Kérlek maradjunk a propagandistánál. Ha az egyik oldalit így hívják a másik oldalit is így kell. Na jó, legyenek Writeonly propagandisták, mert alig látok olyan írásukat, amit beadás előtt elolvastak volna. (Mert akkor talán kijavítanák a hibákat) Képesek teljesen értelmetlen mondatokat benne hagyni.