[KV] Hova tunt az EU?

Miközben az EU látványosan csődöt mondott, a gonosz oroszok, valamint a kommunista csóró kubaiak és kínaiak segítenek az olaszoknak. Ezzel, azt hiszem, az EU meg is mutatta a valódi jelentősségét (semmi).

Hozzászólások

Szerkesztve: 2020. 03. 22., v - 09:39

ohhhh bazzeg.

 

Eu egy halmaz csak, ne hasonlítsd egy létező országhoz.

Úgy gondolom, nem én vagyok az egyetlen a kontinensen, aki arra számított, hogy ha van egy ekkora szervezetnek

-parlamentje

-döntéshozó szervezete

-járványügyi szervezete

és még sok egyéb, a jelen helyzetben hasznos szervezete, akkor ezek tesznek is valamit. Ha csak a koordináció lenne a feladata ennek a fostartálynak, az sem sikerült, ennél azonban az EU magát sokkal nagyobb jelentősségűnek mutatta.
Csak egy példa ez utóbbira: eszerint a GDPR sem kötelező érvényű, hiszen csak egy halmazról beszélünk, amely nem hozhat a tagállamok részére kötelező döntéseket.

Mások jobban tudják.

- és amelynek költségvetése a tagországok nemzeti jövedelmének 1%-a .... Ezt kifelejtetted a felsorolásból.

Ha összevetjük azzal, hogy eddig a tagországok a költségvetés hány százalékát fordították a helyzet kezelésére - és várhatóan mennyit fognak - akkor talán nem várnád el az EU-tól a megoldást.

Tehát: ha többet tejelnek a tagországok, akkor sikerül villámgyors döntéseket hozni, kb. ugyanazzal a tempoval, ahogyan most a tagorszagoknak egyesevel meg kell tenni? Komolyan zset kell tomni a zsebukbe, hogy dontsenek? :D:D:D

Meg egyszer: en nem varok semmit, a tenyeket konstataltam. Az EU semmilyen hatekonysagot, sem mukodokepesseget nem mutat. Cafold meg ezt, en leszek a legboldogabb.

Mások jobban tudják.

Ecseteld kérlek, a magamfajta imbecil kreténből ugyanis jelenleg elég sok van:
Miért nem alkalmas az EU a vészhelyzeti döntéshozatalra? Annak fényében tedd ezt kérlek, hogy most épp a gonosz Orbán előtt kellett volna dönteniük, hogy ne neki legyen erre lehetősége. Nehéz lesz, tudom, de hidd el, sikerülni fog. A lélegeztető gépeken vergődők is meg fogják érteni.

Mások jobban tudják.

A logikai hibád ott van, hogy az egyik állítás úgy szólt: ha egyszer kevés a pénz, akkor nem várhatsz el megfelelő támogatás, ebből levezetted, hogy ha több pénz lenne, akkor tökéletes lenne. Egyikből nem következik a másik.

Abban egyetértünk, hogy ténsleg elég sok van sajnos.

A nem diszponál azt jelenti, hogy lefoglalni sem tud. Az EU nem végrehajtó szerv.

 

Nekem is bassza a csőröm, hogy pl. a támogatásoknak binárisan van vége Pest megyénél. Vagyis én nem kapok, de tőlem 100 km-re lévő konkurencia a full halott üzleti modelljére kap. Kibaszott nagy ellenszélben kell dolgoznom lassan 20 éve.

"a támogatásoknak binárisan van vége Pest megyénél"

az összes európai autó beépített navigációjában az osztrák(-magyar) határnál vége van a térképnek, szóval hogy mi lehet attól keletre, "senki" sem tudja. ebből következtethető, hogy az eu az alapító országok hatalmas iparát tolja lóvéval, a kívülesők meg kibaszott nagy ellenszélben dolgoznak lassan 20 éve... :)

" az összes európai autó beépített navigációjában az osztrák(-magyar) határnál vége van a térképnek " - Mert a spúr gyártó/vásárló nem kérte hozzá a kelet-európai régió térképadatait. Nekem európai gyártású Fordom van, annak a navija teljes Európa térképet tartalmaz - és így van ezzel az adott modell németországi vásárlója is, ahogy hallottam: neki is full Európa térkép van a naviban.

sokkal jobb lenne a helyzet, ha a végrehajtó hatalom is az EU kezében lenne

és olyan fasiszta diktátorok, mint orbán nem zárhatnának le határokat, de sajnos nem ez a helyzet

kinában 40000 orvost/nővért helyeztek át hónapokra vuhanba /főleg katonaiakat/, mert egész kinát pekingből irányítják, de az EU-ben erre nincs lehetőség, az EU-nak 0 db kórháza van, és 0db katona orvosi egysége

jó lenne ha lenne, de ehhez az ilyen zsebdiktátoroknak, mint orbán el kellene tünnie

az okozza a problémát, hogy minden körömpiszok méretű ország a saját baromságait csinálja nem törődve, hogy ennek milyen hatása van

pl: közel 100km-s kamionsor hegyeshalomnál, mert a dilinyós orbán a kamionokat sem engedi sehova

ha nem zártuk volna le a határokat, akár nagyobb problémával is küzdhetnénk (szijjártó menjen a picsába mert megnyitogatja). a diinyós orbán a kamionokat (tehát az áruszállításban résztvevőket) nem korlátozta, nem is fogja. sőt, több eu tagországgal együtt különböző könnyítéseket tett annak érdekében, hogy rugalmasan haladhassanak (lásd pihenőidő 11-ről 9 órára, munkaidő 13-ról 15-re engedése). a kamionsor azok miatt alakul(t) ki, akiket elfelejtettünk már az első alkalommal lefújni hatköbméter oszlatósprével. szarni bele, hogy mekkora diplomáciai botrány lett volna ebből: idegen ország útjait nem barikádozzuk el, idegen ország rendőreit nem fenyegetjük a határzár miatt torokvágással és egyebek...

Igazából nem lenne ezzel gond, ha egyszerűen Európai Vámuniónak hívnák és úgy is kezelnék.

Igen, igazad van, gyakorlatilag erre alkalmas. Csakhogy az EU -t teljesen másként szeretnénk látni - most főleg. Egy szervezetként, amely képes koordinálni, amely képes megelőzni/tevékenységet irányítani. Csakhogy kiderült, hogy az EU semmi másra nem alkalmas, mint egyfajta felosztó-kiróvó rendszer működtetésére, a pénz újraelosztására. Amint ebből a szerepből ki kell lépnie, az EU eltűnik, megszűnik működni.

Mások jobban tudják.

Az, hogy egyesek minek szeretnék látni és az, hogy mi valójában, az egyéni szociális probléma.

Amint ebből a szerepből ki kell lépnie

Hello, itt tartunk jelenleg. Ez nem az USA, ami eleve így jött létre, hanem egy gazdasági közösség, ami utólag próbál egy egységbe tömörülni. Látsz saját EU-s hadsereget, ami garantálná azt, hogy ez egy tömbként működjön? Nem is volt célja (eddig) ennek. Megjegyzem, ebben még a nyugatiak sem voltak képesek dűlőre jutni, amedidg egyes tagországok pl. Németország meg Franciaország olyanokról beszél, hogy német meg francia gazdaság és nem arról, hogy EU-s gazdaság. Amerikában pl. fel nem merülne, hogy valamelyik tagállamban nincs valami, ha a szomszédban van és onnan megoldhatóak az igények kiszolgálása. EU ezzel szemben meg még ott tart, hogy ha az egyik tagállam sérti a másik tagállam gazdasági érdekeit, akkor elkezdi a másik tagállamot szivatni...

Így van, aki egy dologban elbukik, az mindenben borzalmas, és hasznavehetetlen. Aki tüsszent az utcán azt javaslom lelőni, haszontalan kolonc fajtája!

Lehet beszélgetni arról, hogy mit kellett volna tenni, tagállam vagy EU szinten kellett volna, de egy mondatban azt mondani, hogy no lám, az oroszok megint jobbak voltak, az szerintem nem hasznos, túlzott redukció.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

vagy felfogható úgy is, hogy az eu tagországainak jelenleg pont elég szarral kell szembenézni otthon, így se idő, se pénz, se paripa, se fegyver arra, hogy minden eu tagállamot babusgassanak közösségileg (lásd görög válság). ebből következtesd ki, hogy mi lesz, amikor olaszország államcsődöt fog jelenteni. az eurónak (meg lehet hogy az euró zónának meszeltek).
általad feltett kérdésnek akkor volna értelme, ha nem az egész eu-t érintené ez a szájbavert járvány, csak 1-2 országot, mondjuk összességében akkora problémával mint ami most nálunk van...

Nem kell megmagyarázni a válaszod. Elég megadni.

De értem én, hogy miért nem megy. Mert ha békeidőben olyan szabályozást fogadna el az EU, hogy kijárási tilalmat rendelhet el az EP vagy az ET elnöke, vagy bárki más egy személyben, valószínűleg te is hőbörögnél, mindenki mással együtt, mert éreznéd, hogy ez bizony így nem lenne jó.

Mindenképpen szeretnéd a feleslegesen -és sokadszorra feltett- kérdéseiddel alátámasztani, hogy én bizony egy EU ellenes orbán-rajongó vagyok. Ez világosan kitűnik. Sajnos ezt nem tudom alátámasztani.

Visszakérdezek -árnyalva a képet-: hol találom az ECDC riasztásait, amiben prognosztizálják a jelen helyzetet és sürgős intézkedésekre szólítják fel a tagországokat? Mondjuk a járvány kitörése előttiről beszélek, nem erről.

Mások jobban tudják.

Mivel mindegy mit írok, ugyanaz lesz a válaszod, ezért a kérdésfeltevésed most ignorálnám. Kanyarodjunk vissza egy másik kényes témához:

Visszakérdezek -árnyalva a képet-: hol találom az ECDC riasztásait, amiben prognosztizálják a jelen helyzetet és sürgős intézkedésekre szólítják fel a tagországokat? Mondjuk a járvány kitörése előttiről beszélek, nem erről.

Mások jobban tudják.

Nézd! Én egyetlen kérdést tettem felé, a válasz helyett mellébeszélsz, aztán végül a kérdést ignorálod, és most azt kéred, hogy foglalkozzak egy olyan témával, amelyet nem én hoztam fel, sőt hozzá sem szóltam. Nem érdekel, hogy volt-e ilyen riasztás. Miből gondolod, hogy szerintem az EU jól működik? Pontosan azért kérdeztem: szerinted milyen döntést kellett volna hoznia? Szerinted hogyan működhetett volna jobban? De nem, te csak hajtod a magadét arról, hogy én mit gondolok.

A választ végső soron megkaptam: fogalmad nincs. Szóval részemről a kérdés lezárva.

Amit kerdeztel, azzal kapcsolatban kb. itt senkinek nincs lövése sem, tudniillik egy EU szakjogaszt sem latok, igy ertelemszeruen nekem sincs. Elvarasaim lettek volna: mindegy, hogy ezt most rendeletkent, vagy riasztaskent adjak ki, de meg kellett volna tortennie az EU reszerol a felkeszulesnek. Nem tortent meg. A halottakat, a hozzatartozoikat, a gazdasagi elet szereploit es az embereket ugy altalaban nem erdekli, kinek mit szabad tennie. A valasztott faszkalapokat azert rakjuk oda, ahova, hogy ne csak a penzlenyulassal foglalkozzanak.

Az a kerdes, ki mit tett, hogy ne harapozzon el ez a szar. Az EU semmit. Te is tudod, en is tudom.

Ha az un. migracios nyomas, stb. kapcsan panikszeruen meg tudtak hozni intezkedeseket (erre hogy volt jogositvanyuk?), akkor a sajat allampolgaraikert is meg kellett volna tenniuk. Ezt pedig, azt hiszem, mindannyian elfogadhatjuk tenykent.

Mások jobban tudják.

Talán az ECDC weboldalát kéne megnézned.

Amúgy az ECDC nem hatóság, intézkedési jogköre nincsen, az ECDC szakmai szervezet.

Például definiálja a protokollokat, amiket követni kellene, koordinálja a nemzeti járványügyi szerveket, tanácsokat ad.

Például februárban:

A nemgyógyszeres kezelésről:

 https://www.ecdc.europa.eu/en/publications-data/guidelines-use-non-pharmaceutical-measures-delay-and-mitigate-impact-2019-ncov

A személyi védőfelszerelésekről:

https://www.ecdc.europa.eu/en/publications-data/personal-protective-equipment-ppe-needs-healthcare-settings-care-patients

A fertőzöttek kezeléséről:

https://www.ecdc.europa.eu/en/publications-data/infection-prevention-and-control-care-patients-2019-ncov-healthcare-settings

Ezek mind szakmai iránymutatások, amiket az ECDC közzétett, de mivel nem hatóság, nem tudja előírni, hogy ezeket mindenhol betartsák EU szerte. Az EU-nak nagyon kevés hatósága van, mert a tagállamok mindent szeretnek saját kézben tartani.

Ezek mind az olasz tömeges fertőzés előtt kiadott anyagok. Az, hogy ezt figyelembe vették-e a tagállamok, nem az ECDC felelőssége.

De tavaly év végén is adtak ki útmutatást, általánosságban, nem COVID-19/SARS-CoV-2 témában, ahnem nagy impaktú fertőző betegségekre való felkészülés témájában:

https://www.ecdc.europa.eu/en/publications-data/health-emergency-preparedness-imported-cases-high-consequence-infectious-diseases

Amit vagy figyelembe vettek a tagállamok, vagy nem.

Tehát milyen,  _azonnali_ hatályú, kötelező érvényű döntést hozhat meg az Európai Unió (ami uyge a tagországok összessége)? Megmondom: gyakorlatilag nincs ilyen felhatalmazása a tagországoktól - próbálj meg (remélem menni fog, van anyag a témábanmagyarul is) utánanézni, milyen döntési jogköröket ruháztak az EU-ra a tagállamok, milyen a döntési folyamat, határidőkkel, döntések meghozataláról történő szavazásokról, stb. Az Eu nem sövetségi állam, ahol a szövetségi kormány a lényeges kérdésekben a tagállamok kormánya fölött áll, és hozhat számukra kötelező érvényű rendelkezéseket. Jó lenne, igen, ha Európai Egyesült Államok vagy épp Európai Szövetségi Köztársaság jellegű formációként működne/működhetne - de erre vajmi kevés esély van belátható időn belül.

Most a saját megnyugtatásomra kerestem EU vészhelyzeti protokollokról valamit, de nem sikerült találnom. Hogy ez kinek a hibája, vagy kinek sem, az kérdéses.
De más megvilágításba helyezve a dolgot: bár talán azért nem, mert elég zajos most a témában a net, de arról sem találtam semmit, hogy az EC/ECDC követel intézkedéseket a tagországoktól, mert baj lesz. Ebben az esetben ugyanis azt láthatnánk, hogy megtettek mindent, ami a csökkentett jogosítványaiknak megfelel, mondjuk január vége felé, legkésőbb.

Mások jobban tudják.

Nincs rá jogköre. Nem érted szerintem, hogy miként működik az EU-s döntéshozatal. Semelyik állam nem akar az EU szerveinek hatalmat adni, mert hát mi az már, hogy a németek /franciák /olaszok diktálbak nekünk? Emiatt az EU úgy működik, ahogy. A legtöbb kérdésben a tagállamok kormányainak vétójoga van. 

Az EU egy gazdasági szervezet, erről szól, ezt kéne megérteni. Az EU nem Európai Egyesült Államok, nem szövetségi kormány. Hanem egy kormányközi szervezet, amin keresztül a tagállamok bizonyos kérdésekben koordinálnak, és egységes szabályozásokat alkalmaznak. Az EU egy gazdasági kooperáció, nem pedig egy föderális államszervezet. Ép emiatt rengeteg kérdésben nincs beleszólása. Amiben meg van, abban azért van, mert a lisszaboni szerződés megengedi. 

hát biztos akartak kezdeni valamit közösségileg, de közben észrevették, hogy amíg ők sóhajtoztak, addig több tagállam saját hatáskörben intézte a saját dolgát úgy, ahogyan jónak látta. lehet hogy azért, mert egyes tagállamok nem akartak sóhajtozni hetekig...? fingom nincs, de elképzelhetőnek tartom ezt is.
 

egyszer majd biztos kifejted részleteiben, hogy konkrétan hogyan/miből gondoltad ezt...

szerk:
ti vagytok csurig nyertes pályázatokkal, főként eu-s pénzekből nyertetek, legalább három fideszközeli cég van a referenciák között, legalább kettő meg konkrétan az eu tagságunk nélkül felénk se köpött volna, nem hogy ide telepszik.
 

Nem értem, hogy a nyavajgásodnak mi köze van az EU töketlenkedéséhez. A céges dolgokat pedig sírd el az info@-ra. Különös tekintettel arra részre, hogy a cég miért működik olyan környezetben, amit megteremtettek neki. Az én véleményem pedig az én véleményem, a céget idekeverni ócska bohóckodás, akkor szokott ilyen jönni, amikor elfogynak (vagy sosem voltak) érvek.

trey @ gépház

te ideböfögtél valamit, amire reagáltam aféle tükörrel. te még ennyit sem tettél meg. zárjuk is rövidre ezt a szálat, mert sehova nem vezet, arra meg úgysem kíváncsi senki, hogy elküldjelek a picsába :)

amibe belekotyogtál (idézve egy kommentedet más topikból), semmi köze az itt folyó témához. ha képtelen vagy érdemben hozzászólni, hülyeséget máshonnan idehozni nem kell. ha meg megtetted és visszakérdeznek, illendő volna az álláspontodat kifejteni. ahogyan megtették ezt itt mások is.
 

pl azt hogy mekkora balfasz tudsz lenni, főleg amikor zsigerből ítélsz meg olyanokat, akikről konkrétan lófaszt nem tudsz, csak itt a hupon láttál valamit.

gondolom most jön részedről a kommunistázás, libsizés meg ilyen faszságok, amik pár éve divatosak az online oldalakon... amióta pénzed van, azóta agyadnak nyoma sincs. ez a véleményem.

hogy az enyém nem számít, az nem érdekes, ettől nekem se jobb, se rosszabb nem lesz. a közmegítélésed formálódik ilyenkor az ország "vezető IT portálján"... szóval, hajrá.

amikor az oda került, kb akkor kezdett elmenni a hup olyan irányba, amiről az idézet szól. nem én írtam, rákattintva olvasható az "elkövető" és a szövegkörnyezet.

még véletlenül sem azért, hogy ezzel ellenszenvet váltsak ki bárkiből is, egyszerűen csak tetszett, humorosnak találtam. fentebbi kommentjével meg alátámasztotta ennek létjogosultságát.

Ez gazdasági intézkedés. Tudod, nem allok sem bal, sem jobb oldalon, kizarolag a sajat oldalamon.
Ez az intezkedes jo, de: ez egy, es azt jelzi, a gazdasagi kabinet ugy mukodik az EU -ban, ahogyan a tobbinek is kellene...
Magyarul ez is azt jelzi, hogy penzosztogep az EU, nem mas...es tudod, ez bizony Neked sem jo.
:)

Mások jobban tudják.

De ezt mindenki tudta eddig is, de úgy néz ki, neked nem fogta át még az elméd. Az EU egy gazdasági kooperáció. 

A 4 EU-s alapszabadság (a tőke, a szolgáltatások, a munkaerő és az áruk szabad mozgása a tagállamok között) is erről szól, minden EU intézkedés ezeken alapszik.

Szerettek volna erősebb, szövetségi állam szerű dolgot (EU Alkotmány, ha erre emlékszel, pont a 2004-es bővítés után), de a tagállamok nem engedtek abból, hogy az EU több legyen mint gazdasági együttműködés. Emiatt volt nagy balhé a Lisszaboni Szerződés ratifikációja során. 

Olvass nyugodtan utána, hogy lehetne más is ma az EU, pont olyan, mint akiktől most beavatkozást vársz, de ezt a tagállamok leszavazták, mert azt nacionalizmusellenes, internacionalista-kommunista, 68-as stb. ideológiai áskálódásnak gondolják, ami a nemzeti szuverenitásukat aláássa.

Emiatt az EU maradt, az ami: gazdasági szövetség. 

A 4 EU-s alapszabadság (a tőke, a szolgáltatások, a munkaerő és az áruk szabad mozgása a tagállamok között) is erről szól, minden EU intézkedés ezeken alapszik.

Halkan jegyzem meg, hogy ezeket megkapja egy török is, mi meg feladtuk érte a szuverenitásunk, szóval gazdasági szövetségnek sem az igazi.

Dehogy kapja meg egy török ezeket. Például nem mehet korlátozás nélkül dolgozni az EU-ba, kvóta van nekik. Ugyanígy, a török termékek nem forgalmazhatók az EU-ban csak úgy. Például közbeszerzéskor nem vehetsz török termékeket csak úgy. Mezőgazdasági termékeket Törökországból nem hozhatsz be szabadon. Az egy dolog, hogy vámunió van, de az sem terjed ki minden termékcsoportra (például a szolgáltatásokra sem).

Fals kép az, hogy a törökök ugyanolyanok gazdasági jogok szempontjából az EU-ban, mint mi. Egyáltalán nem így van.

Fals kép az, hogy a törökök ugyanolyanok gazdasági jogok szempontjából az EU-ban, mint mi.

Nem ugyanolyanok, de elég könnyen érvényesülhetnek. Melyik kontinensre vagy országba mehetnek ilyen simán vállalkozni/kereskedni külföldiek? Csinál egy Kft-t, stróman se kell legtöbbször, máris mehet a biznisz.

Például közbeszerzéskor nem vehetsz török termékeket csak úgy.

Mire gondolsz? Ezrével hordtam állami intézményekbe a török szappant. Be kell vizsgálni a terméket? Még mindig könnyebb mint EU-s elírásoknak megfelelően itthon gyártani, nem beszélve a költségekről. (A mezőgazdasági termékekről fogalmam sincs.)

Szerkesztve: 2020. 03. 22., v - 11:32

A Kínai Kommunista Párt a Filantrópia testületének javaslata alapján pártkongresszuson fogadta el a Kínai Népköztársaság átnevezését Jóságos Kínai Népköztársaságra. A testület ezután felállította a Puszta Jószándék bizottságát aminek kezdeményezésére a Jóságos Kínai Népköztársaság azonnali gyors segélyeket küldött Európának. Baráti népeink szerte Európában kitörő örömmel fogadták a hírt, melynek internetes fórumokon adtak hangot Xiaomi és Huawei telefonjaikról.

Hidd el ez a kivétel. Ma Magyarországon amennyire a híradásokból, internetes cikkekből vagy kommentekből látom az egyetlen nagy nemzeti minimum amiben nagy egyetértés van politikai hitvallástól függetlenül az a feltétlen kína imádat. Ez az egész helyzet egy jó kis erődemonstrációs lehetőség a kínai propagandának, tele lehet kürtölni a híreket ezekkel a nagylelkű adományokkal. Például mindenütt szembe jön a hírekben az olaszoknak küldött 30 tonnányi orvosi felszerelés de amit januárban küldött az EU kínának 50 tonnányi felszerelést arról most már elvétve hallani. Meg végigfut a cseppet sem propagandisztikus hír, hogy a Vuhani fociválogatott hazautazik spanyolországból, mert otthon már biztonságosabb (nyilván nem januárban teszik ezt meg hanem március 15.-én mikor itt még exponenciális felfutási szakaszában van a vírus). Kína megmenti a világot a vírustól, bejelentkezik a megmentő szerepére (akkor is ha senki sem kérte), nagyköveteikkel telefosva a twittert erről.

Úgy hogy igazából az EU meg USA kényszerpályán van mert ilyen helyzetben kritikus ipari erőforrás ki van szervezve kínába és csak ott lesz elegendő kapacitás maszkok és tesztek gyártására. Ilyen helyzetből könnyen "jótékonykodik" az ember. EU-nak még kevésbé cikibb mint USA-nak ahol Trump nyíltan kína ellenes retorikát folytat, mire kína már küldi is a maszkokkal megpakolt repülőt az USA-ba. A propaganda hírek mellett még ott vannak a rendszer hasznos idiótái akik USA-ban és EU-ban vígan tapsolnak ehhez úgy, hogy USA-ban vagy EU-ban nem tehetik meg hogy kizavarnak a fűtött irodából maszkot varrni...

Érthető a frusztráltságod, de az EU csak az, amivé a tagállamok teszik. A válság közben nem tud átalakulni egy olyan szervezetté, ami "békeidőben" inkább tűnne diktatórikusnak, mint demokratikusnak. Azonban végezzünk egy gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy túljutunk ezen a járványon és felismerik a tagállamok, hogy közös koordináció kell hasonló esetekben. Kidolgoznak egy javaslatot, ami válsághelyzetben extra jogokat biztosít egy EU-s válságkezelő szakmai szervezetnek:

  • felfüggeszthetik a tagállamok kormányainak működését
  • koordinálhatják a katonaság és rendőrség működését
  • kijárási/beutazási tilalmat rendelhetnek el
  • karantént jelölhetnek ki
  • leállíthatják a tagállamok bizonyos gyárait
  • átírhatják a tagállamok és a közös költségvetést
  • átvehetik az irányítást a kritikus cégek felett
  • áthelyezhetik az orvosi műszereket és személyzetet a frontvonalba
  • stb.

Békeidőből nézve ez tiszta diktatúrának látszik. Légy őszinte kérlek, te kinéznéd pl. OV-ból, hogy aláír egy ilyen egyezményt? Ez alapján már akár februárban hirtelen azt mondhatta volna "Brüsszel", hogy holnaptól átveszi az irányítást MO felett is, kijárási tilalmat vezetnek be, illetve most azonnal induljon az orvosok fele a lélegeztetőgépekkel együtt Olaszországba.

Ha bármelyik fenti kitételre azt gondolod magadban, hogy "ezt talán mégse", akkor most nem kéne a helyzetet az EU-ra kenni.

Ezentúl egyébként akkor támogatni fogod a szorosabb EU-s együttműködést, vagy inkább azt mondod, hogy lépjünk ki az EU-ból, ha már a járvány alatt "semmi" haszna se volt a tagságnak?

Nem eljárásrend, hanem hatáskör nincs. És a fenti felsorolásban szereplő kérdésekben hatásköre csak akkor lehet, ha azt valamennyi tagállam jóváhagyja, és jól definiált körülmények esetében ezen jogköröket az EU döntséhozó/irányitó szerveire ruházza át.

Tényleg olvass utána, hogy mi az EU, és mi nem.

Bezzeg, amikor éhenkórász pakisztániak és gazdasági bevándorló társaik elosztásáról kell dönteni, akkor nem akadály a bürökrácia. Akkor lehet szerződésszegéssel fenyegetni. Amikor a saját polgárai védelmét kell megszervezni, akkor meg lehet kussolni.

trey @ gépház

Neked is javaslom, nézz utána, mit és hogyan dönthet el kötelező érvénynel au EU illetékes gérmiuma, és az milyen időtávban lehet hatályos/alkalmazandó.

Ja, gazd. bevándorló az összes magyar, aki nyugat-európai országban válall munkát, aki meg keletről jött, az meg döntően háborús menekült. Mint anno az Etelköz felől érkezők...

szerte európában, minden országban, még az eu-n kívül is dolgoznak/dolgoztak magyarok. ennyit a lárifáriról, meg az első biztonságos országról, bár faszom se tudja mi elől menekültek... állítólag a nagyobb lóvé miatt mentek ki...

igazán hagyhattad volna kibontakozni...
a (közel-keleti) kirándulóknak meg erélyesebben is lehetett volna szólni, hogy esetleg ha hazatakarodnának rendet rakni, az nagyságrendekkel megnövelné a jövőképük lehetőségeit.
 

Azt tudjuk, mi nem az EU. Erről szól az egész. Tehetetlen faszkalapok gyülekezete, akik mindenbe bele tudnak szólni, ha kell, ha nem, de ha gáz van, akkor rögtön minden nemzeti hatáskörré válik. (Ami után majd kötelezettségszegési eljárást is lehet indítani, mert arra azért mégis lesz jogosítvány)

Mások jobban tudják.

Azt tudjuk, hogy olvasni, új tudást felszedni nem akarsz, nem tudsz, nem erről van szó. Az EU egyetlen döntéshozó szervének sincs jogköre (mert a tagállamok nem hatalmazták fel rá) a korábban emlegetett, tagállamokra nézve kötelező döntések meghozatalára. A felhatalmazáshoz ugyanúgy kell valamennyi EU-tagállam jóváhagyása: adott ország törvényhozásának a döntése a jogkörök adott körülmányek esetén történő átruházásának a _lehetőségéről_, az EU parlament döntése, majd ennek a tagországok jogrendjébe történő illesztése (ismét a tagország törvényhozása elé kerül a dolog, de már mint EU-s jogszabály helyi jogrendbe illesztése - annak minden kapcsolódó elemével), mindezen lépéseket a döntés alkalmazásához szükséges ésszerű hatálybalépési határidőkkel.

Amibe bele tudtak szólni, az mind előre definiált, EU-ra riházott jogkörben történt. Az egészségügy, katasztrófavédelem, adott állam polgárainak szabad mozgása, az eddig is tagállami hatáskör volt - betartva az EU alapértékeit (emberek és tőke szabad áramlása pl.).

Jó, de helyben és időben eltérnek a válság kezdőpontjai. Szerinted mit szólt volna OV ahhoz, ha az EU az első pár olasz fertőzött után szépen végigmegy az összes fenti ponton? Ekkor még itthon egyetlen egy fertőzött se volt! Kérlek legalább most mutass egy kis önkritikát: itt a HUPon te sírtál volna a leginkább, hogy a "járványhiszti" miatt "Brüsszel" csak úgy átmegy diktatúrába és felfüggeszti a tagállamok működését. Az emberek már csak így működinek: nem akarják elhinni, hogy jön a vihar. Jah és egy keresztkérdés: mit szólnál ahhoz, ha a "klímahiszti" miatt vezetne be "Brüsszel" válsághelyzetet pár év múlva? :)

Ha az EU vegigment volna a felsorolt pontokon, aprilis vegere vegeztunk volna ezzel. Sajnos a tagallamok sem tettek meg, beleertve minket is. Ezert kellett _volna_ az EU; innettol viszont tenyleg sokak bizalma meg fog rendulni az EU -ban, megkockaztatom, innettol nehezebb is lenne egy ilyen intezkedescsomagot bevezetni, hiszen Orban (sot, mindenki mas is) most tenyleg mutogathat az EU -ra, fuggetlen attol, hogy jogositvanyuk sem volt erre.

Az ECDC tokoleset azonban tovabbra sem ertem; ha valakiknek, nekik  kellett volna intezkedeseket hozni, de errol sehol sem olvastam. Innet pedig nehez lesz azt mondani az embereknek, hogy legkozelebb majd mukodni fog. Szerintem Te sem hinned el.

Mások jobban tudják.

  • he likelihood of observing further limited human-to-human transmission within the EU/EEA is estimated as very low to low if cases are detected early and appropriate infection prevention and control (IPC) practices are implemented, particularly in healthcare settings in EU/EEA countries;
  • assuming that cases in the EU/EEA are detected in a timely manner and that rigorous IPC measures are applied, the likelihood of sustained human-to-human transmission within the EU/EEA is currently very low to low;

ECDC véleménye a fertőzésről január végén. Gyakorlatilag elnézték, hogy mi az esélye annak, hogy EU-n belül is eleterjed a vírus.

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn.

 

Szerencsétlenségünkre a vírus nem ismeri a nemzet/országhatár/szuverenitás fogalmakat, nem válogat. Baszhatod a nemzetieskedést, amikor arról van szó, hogy külföldről kell rendelni maszkot, külföldről kell venni gépeket, külföldről jön sok áru stb. Itt nemzetközi válságkezelés kell, mert a vírus sem ismeri azt a fogalmat, hogy nemzet. Nem tud olyat, hogy csak a románokat fertőzi, mert azok úgyis ellenségek. Itt minden nemzetnek egy ellensége van, és az az ellenség nem válogat nemzet szerint. Összhangolt intézkedések kellenek. 

Ez mellébeszélés. Miért is nem lehet nemzeti hatáskörben akármilyen döntést hozni akár kijárási tilalomról, maszkokról, határok lezárásáról? Éppen az a lényege, hogy nagyobb a mozgástér. Ha teszem azt, az EU hozna egy olyan döntést, hogy minden beteget lőjenek le, egy nemzet még mindig mondhatja, hogy ez az eljárás nem része a kultúránknak, más kiutat keresünk a válságból.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ennek kb pontosan így meg kellene valósulnia. Én még ennél durvább dolgokat is el tudok képzelni hasonló helyzetben, úgymint:

Orvosi eszközök gyártásának kötelezettsége: mindenhol lenne mindenből elég, ha az a döntés születik, hogy -például- minden textilipari cég az EU -ban visszavonásig maszkokat gyárt; felelősei a tagországok kormányai és annak szervezetei. Egy ilyen döntés meghozása annyi idő, amíg ezt leírtam. Jogrendbe ültetni kb. aznap éjfél.

Az EU -nak a saját polgárai érdekében kell így működnie, vészhelyzetben, a politikusok senkit nem érdekelnek most. 

Mások jobban tudják.

Egyetértünk. Bocs, eredetileg azt feltételeztem, hogy csak kihasználod az alkalmat az EU hibáztatására. De ezek szerint a jövőben te is támogatni fogod (ha eddig nem tetted), hogy az EU ne csak "laza" szövetség legyen, hanem szorosabb és hatékonyabb együttműködés érdekében az egyes tagállamoknál akár csökkenhessen is a szuverenitás. Remélem ezt többen belátják. De hogy őszinte legyek: a jelenlegi vezetésből, akik brüsszelezésre építették fel a politikájukat, nem nézném ki, hogy képesek túllépni az egyéni korlátoltságukon a hosszútávú túlélés érdekében. És ezzel nincsenek egyedül az EU-n belül.

Pedig muszaj lesz nekik. A sajat erdekukben is. Ugyanakkor az EU -nak is meg kell tudnia oldani, hogy a sok eltero allaspontot egybe tudja kovacsolni. A konszenzus a legnehezebb dolog, de ez feladat, meg kell oldaniuk. Es nekunk, polgaroknak is. 
Igyekszem objektiv lenni, de ehhez az is hozza tartozik, hogy most ne elvakultan tamogassunk/utasitsunk el dolgokat. Ebbol az egeszbol tanulnunk kell...

Utopia, tudom, de muszaj lesz mennie...

Mások jobban tudják.

Szerintem amiket felvázolsz, az olyan jogosítványokat feltételez az EU részéről, ami nincs és olyan mértékben avatkozna be az országok szuverenitásába, amit azok nem engednének. Ami sok más tekintetben is sajnálatos egyébként, de ez van. Attól is jelentős mennyiségű nép retteg, hogy Orbán úrnak megnövekedjen a hatalma az elkövetkező intézkedésektől, az ellenállás ennek a sokszorosa lenne az EU felé.

Nem gondolom, hogy az lenne jelenleg, de torekednie kell erre. Az EU -ban osszessegeben sokkal tobb eroforras all rendelkezesre, mint az egyes tagallamokban, a koordinalas pedig sosem hatrany. Maskent kb. annyi ertelme van az EU -nak veszhelyzetben, mint egy Magyarorszag-Vatikan kozotti megnemtamadasi szerzodesnek.

Mások jobban tudják.

Olyanok sipákoltak miatta, akiknek lövésük nincs a világról. Akiknek lövésük nincs, hogy mik szoktak történni ilyen vészhelyzetekben. Akik nem látták pl. hogy a csürhét, amelyik boltokat rohamoz meg (WC-papír trógerek), árukészletet foszt ki, azt kezelni kell. Amelyik nem tudja, hogy az ilyen helyzetekben összeomló, mentálisan instabil félbolondokat csak határozott fellépéssel lehet megrendszabályozni.

Mindegyikre tudnék neked példát adni az elmúlt évekből.

trey @ gépház

Sőt, azóta már azt is bejelentették, hogy még ezt is növelik, ha szükséges: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200319/christine-lagarde-az-ekb-kesz-novelni-az-eszkozvasarlasi-program-osszeget-420741

De persze ez csak eurózóna, de azért jut az eurón kívülieknek is. Mindenki befelé igyekszik az eurózónába, csak nálunk unortodoxiában ragaszkodnak a jó szar magyar forinthoz.

"csak nálunk unortodoxiában ragaszkodnak a jó szar magyar forinthoz."
most szar. az olasz államcsőd után ha felcserélődnek a számok a valutásnál, akkor is ezt mondod majd...?

Már most is van látható hatása, lásd: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200319/panikszeru-ekb-lepesre-beszakadtak-az-eurozonas-kotvenyhozamok-420553

[...] hatalmasat estek az eurózónás periféria államok kötvényhozamai, különösen az olasz papírok hozamai.

Éppen ez volt a célja az EKB lépésének, miszerint az új vásárlásaival igyekszik kordában tartani a hozamokat, hogy azok ne vezessenek a piaci láncreakciókban az olasz államadósság fenntarthatlanságáig és így olasz állami mentőcsomagig.

De úgy néz ki, ki akarják végre javítani az euró egyik legnagyobb hibáját, és végre nemzeteken felüli eurókötvényt bocsátanak ki. Merkel valamiért épp bele szándékozik egyezni, hogy élénkítse a gazdaságot. A németeknek eddig jó volt, hogy az ő legerősebb gazdaságukat a támogatták a kötvényvásárlók, miközben a többi döcögő állam alacsonyan tartotta az euróárfolyamokat. Úgy látszik most tényleg baj lehet, ha Merkel ebbe belemegy. Ma ő is karanténba került, talán emiatt...

LOL, van aki még abban hinne, hogy majd az EU megmenti? Hogy az EU egyáltalán meg akarja menteni? Az EU a Kalergi terv és a világkormány megvalósításának eszköze. Az EU nem akar jót nekünk. Addig örüljünk, ameddig kevés a jogköre, és örüljünk amikor majd szétesik.

Az EU céljainak csak segít, ha meghal az európaiak 5-10%-a. Az egyetlen amire vigyáznia kell az, hogy a fennálló hatalmi rend, a globalizáció és a féktelen kapitalizmus ne szűnjön meg. Ha ezt meg tudja őrizni akkor minden haláleseten csak röhög a markába egyet.

" örüljünk amikor majd szétesik " - qrva jó lesz, amikor az EU betanított összeszerelőüzeme címmel kitüntetett országunk kiesik a pixisből, és saját lábon kell majd megállnia... Mert ugye a belső vámok hiánya azért erős segítség arra nézve, hogy az itteni olcsó munkaerővel gyártassanak mindenfélét. Ha vám rakódik rá, illetve mindenféle támogatás megszűnik, akkor nem fogja megérni itt tartani a termelést.

de ott mindenki ráért a görögökkel foglalkozni, most meg mindenki a saját országára koncentrál. ezért fog elhasalni az eurozóna, nem lesz aki könyörög meg segítsen az olaszoknak túlélni, egyik tagállam se fog eurómilliókat elvenni a népétől azért, hogy megálljanak a lejtőn. legalábbis hozzáértők szerint.

Az olaszok lesznek a következő 10 év görögjei, ezt nyugodtan vehetjük készpénznek. Éppen most állítottak le _minden_ tevékenységet, ami nem szorosan a létfenntartáshoz tartozik. Azaz ha te nem élelmiszerrel, gyógyszerre, közművel, közszolgáltatással foglalkozol, akkor a céged ezennel fel van függesztve.

EU meg kevesebb mint a US es ott sem igazan van a foderacios kormanynak belepofazasa az allamok dolgaiba. Ott annyival vannak elorebb, hogy kulpolitikailag es reszben belpolitikailag egysegesek. Kozos katonai erovel, torvenyhozassal.

EU eseten semmfele ilyen esetben hasznaveheto szuveren hatalom nincs atruhazva az az allamok sajat hatokoreben van maradt. Az EU alapvetoen egy ujragondolt es mukodokepesebb KGST , es ez latszik is, hiszen gazdasagilag ha hiszed, ha nem, a vilag vezeto csoportosulasa egy olyan orias, ami mellett meg a kinai es usa beli gazdasagi ero is legfeljebb pariban van. Kulpolitikailag meg mint egy ovodas torpe...

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Nem értem. Mikor az EU próbált eddig beleavatkozni valamibe, ráadásul csak aprócseprő ügyekbe, akkor egyből ment a sírásrívás az országok önrendelkezéséről meg a nemzetieskedés, a nekünk onnan nem mondják meg, a gonosz brüsszel plakátok.

Most meg megy a sírás hogy dehát az EU miért nem csinál valamit. Elég nevetséges.

"Everything fails, all the time."

Mondok pár új dolgot az EUról annak aki nem érti. Az EU egy politikai és gazdasági tömörülés, aminek a vezetését minden szinten az adott tagországok által delegált miniszterek, a népek által megszavazott képviselők, biztosok (és az általuk szintén megszavazott egyéb szereplők, döntések és folyamatok) végzik.

Magyarul az hogy mi történik vagy mi nem történik az EU részéről az attól függ, hogy a többszintű képviselettel rendelkező tagországok mit drive -olnak (most tegyük fel hogy minden tagország egyenrangú, nem az, már csak a népességszám, terület, és gazdasági súly alapján sem). Tehát körbeért a labda, visszatértünk az egyes szuverén országokhoz. Kérdezd meg őket, hogy mit terveznek közösen tenni.

 

(a fentiek erős leegyszerűsítése a valóságnak).

Tehát: a válsághelyzetben történő döntési folyamatokhoz, nyomásgyakorláshoz nincs joguk, de ha egy egyetemről van szó például, akkor kőbe vésett kötelessége az EU minden létező szervének, hogy harcoljon a vélt, vagy valós igazáért, úgy, hogy alapjába véve -a szuverén országok elvének tekintetében- semmi joga hozzá? Ezt szerintem Te sem gondolhatod komolyan...

Mások jobban tudják.

Az EU aszerint jár el, ami a (Magyarország által is aláírt) szerződések szerint jogos. Ha például kötelezettségszegési eljárást indítanak, az sem a semmiből kapott dolog, hanem van egy olyan folyamata (feltételekkel, lépésekkel és lehetséges következményekkel), ami előre ismert volt, tehát ha az egyik tagország elnyeri ezt a "bizalmat", akkor ne csodálkozzon.

De egyébként a következő ~5-8 év a gazdasági és politikai kármentésről, egészségügybe és pénzpiacokba öntött sok-sok milliárdokról fog szólni lazább politikával, úgyhogy nem kell aggódni. Nemsokára ki kell majd húzni az olaszokat a gödörből (bár ez egyébként is várható volt), tehát a rendetlenkedő országok egyelőre megúszták.

A CEU-t meg szerintem már ezerszer túltárgyaltuk, itt volt egy egyetem, aminek az oktatási palettája nem tetszett a hatalomnak, majd addig játszották a hülyegyereket amíg meg nem unták és (jórészt) elhúztak egy józanabb országba.

Jajj, ez nagyon cuki tőlük.
Hónapokon át tököltek, bedőlnek a gazdaságok, hullanak az emberek, hullik szét az EU tagállamok egészségügye.
Azt mondjuk továbbra sem értem, hogy ha az EU külső határait másfél hónap késéssel -amikor már mindenki megtette(!)- le tudták zárni, akkor előtte miért nem lehetett?
Hirtelen mindenki beleegyezett, meg aláírta a vonatkozó szerződéseket, vagy hogy? 

Mások jobban tudják.

Bocs, de leszarom, mihez van jogköre. Azok is leszarják, akik betegek, munkanélküliek, akik épp lélegeztetőgépen várják, hogy kimúljanak, whatever. Leszarja a munkáltatód, a partnered, leszarják a szeretteink, mindenki.

De akkor még egyszer leírom, mi a problémám, hátha kilépsz a write-only módból:

Azt mondjuk továbbra sem értem, hogy ha az EU külső határait másfél hónap késéssel -amikor már mindenki megtette(!)- le tudták zárni, akkor előtte miért nem lehetett?

Sorolhatnám még a "jajjehheznincsjogkörünk - jajjdemégisvan" intézkedéseket. Dilettáns barmok egytől egyig. 

Mások jobban tudják.

" Bocs, de leszarom, mihez van jogköre. " - Igen, ez a tipikus magyarosch mentalitás: leszarni minden szabályt és korlátozást, mert "csak". Ők meg nem szarják le azt a tényt, hogy jogkör nélkül maximum ajánlásokat fogalmazhatnak meg, illetve azta tényt sem, hogy a döntéshez, a jogkör emeléséhez minden tagállamnak hozzá kell járulnia úgy az EU-s döntéshozatalban, mint odahaza.

De akkor még egyszer leírom, mi a problémám, hátha kilépsz a write-only módból:

Azt mondjuk továbbra sem értem, hogy ha az EU külső határait másfél hónap késéssel -amikor már mindenki megtette(!)- le tudták zárni, akkor előtte miért nem lehetett?

Mások jobban tudják.

ha decemberben lezárják az eu külső határait, a probléma akkor is csak belül tombol. a tagországok határait az eu nem zárhatja le, az valószínű minden ország szuverenitása (lehet).

te, münchenből indult ez a lófasz, úgy terjedt olaszok felé meg a szélrózsa minden irányába. az a diplomata akkor is megérkezik, ha a wuhani kupleráj idején lezárják az eu külső határait. ám ha te már tudtad tavaly ősszel, hogy idáig fajul a dögvész, igazán szólhattál volna, nem is értem, miért hallgattál... eddig...

Rendben, vegyuk ugy, hogy igazad van, sot! tetelezzuk fel, hogy senkit nem lehetett volna elozoleg karantenba zarni, amint megerkezik, ahogyan most is tortenik. 

Akkor nezzuk a mi kis kozos ECDC nevu csodaszervezetunk feladatait, onmaga altal meghatarozva:

ECDC is an EU agency aimed at strengthening Europe's defences against infectious diseases. The core functions cover a wide spectrum of activities: surveillance, epidemic intelligence, response, scientific advice, microbiology, preparedness, public health training, international relations, health communication, and the scientific journal Eurosurveillance.

Tehat, azt a kerdest tettem fel sokszor, mit is tett a jarvany megelozese erdekeben az ECDC es igazabol ez most a legfontosabb. Ezuttal erdemes lenne kihagyni a mellebeszelest, ugyanis mar a kovetkezmenyeknel tartunk.

Elvonatkozhatunk Magyarorszagtol is, mert minket sokkal kevesbe erint ez, mint ugy altalaban az EU egeszet, a maga majd' 400 millio lakosaval.

Mások jobban tudják.

ezt a kérdést már két napja feltehetted volna az ECDC szervezetnek. itt érdemi választ nem, spekulációt, gondolatokat, véleményeket annál inkább kaphatsz.

attól hogy wuhanban járvány indul el, az eu nem fog egy milliméternyi lépést sem tenni. hogy mit csináltak akkor, amikor elharapódzott? rajtuk kívül valószínű senki nem tudja. elképzelhetőnek tartod-e, hogy arra vártak (miközben olaszországban mondjuk negyed ekkora volt a probléma), hogy az olaszok megfékezik...?

Egy olyan szervezetnek tegyek fel kerdeseket, amely a felettes szervevel es a tarsszervezetekkel sem kepes -lathatoan- alapveto kommunikaciot megvalositani? Viccnek is rossz. 

Amugy valoszinuleg az lehet, amit irsz: "megvarjuk, mi lesz belole".

Viszont egy ilyen szervezetet fenntartani teljesen felesleges, meg a stadionjaink is tobbet ernek, faszan lehet bennuk tarolni a hullakat.

Mások jobban tudják.

egy próbát megért volna.

"a stadionjaink is tobbet ernek, faszan lehet bennuk tarolni a hullakat."
egy hete levédettem az ötletet, miután egy kérdésre azt a választ adtam, hogy "tömegsírnak felhasználhatóak".

Az unio nem egyesules, hanem tarsulas. Eloszor a ket fogalom amit meg kell erteni utanna johet a tobbi. Neked ez meg nem ment.

Nincs kozvetlen hatalmi szerv ami belepofazhatna a tagorszagok belugyeibe, sot pont ellene van kormanyunk minden ilyennek, ugyeszsegtol kezdve az utolso bokorugro ellenorzo szervig azokra is akiknek volna/van jogosultsaguk dumalni es meg is teszik, csak a buszke kormanyunk jol partizankodik. Most majd foglalkoznak a kevesbe partizankodo allamokkal, nem nem az olaszok, ez ha a vezeto hatalmi duot nezzuk, meg egy kis nacipufolesnek is betudhato szamukra.

Ez szamhaboru. Emberek egyebkent is meghalnak, szokasuk, most picit tobben. Ez egy evolucios jellegu jatek, a vegeredmeny az lesz, hogy a cegek kozul eros erosebb a gyenge vagy feladja vagy behullik leginkabb behullik ezeknek a teruleten es tetemen az erosek meg erosebbek lesznek, az atlag polgar meg szokas szerint szipakolja erosen meg talajvesztettebb lesz ezaltal kiszolgaltatottabb/iranyithatobb.

Barki aki ezt "humanitarius" szempontbol tartja veszhelyzetnek az teljesen naiv es eletkeptelen ezert legyenszives kitolteni egy donorkartyat es ovatosan fobeloni magat, hogy szervei felhasznalhatok maradjanak...

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Ha az EU másfél hónap késéssel le tudta zárni a határait, akkor előbb is megtehette volna. Nincs jogköre? Lófaszt nincs, épp ez bizonyítja. Amúgy meg ők vették rá a netflixet is, hogy Veled kib..nak. Ehhez is volt jogkörük :)

A donorkártyás témához: szerintem Neked is vannak szeretteid, ha esetleg úgy érzed, mégis féltened kell őket, akkor magadra is alkalmazhatod a leírtakat.

Mások jobban tudják.

" Amúgy meg ők vették rá a netflixet is, hogy Veled kib..nak. " - Kérték, és a netflix eleget tett a kérésnek. Egy tetszőleges vállalattal szemben rengeteg jogi lehetősége is van az EU-nak, egy tagállammal, annak döntéseivel, belső működésével, stb. szemben meg igen kevés, és az sem azonnali hatályú döntések lehetőségét jelenti.

Ne haragudj, de meg mindig nem sikerult meggyoznod arrol, hogy az EU -nak az eg vilagon semmilyen felelossege nincs a helyzet eszkalalodasaban, sot: egyre tavolabb kerulunk ettol.
Te leirod a sajat mondokadat, es en hiaba olvasom el, ha nem latom alatamasztva. Ha ezt az orrod ala dorgolom, akkor Te: "gyere vissza ha utánaolvastál ennek, meg annak".

Ez minden, csak nem erveles. Ez meg vitaalapnak is szegenyes... 

Erveles lett volna peldaul:

Az ECDC kiadta a riasztast januar 24 -en, javaslatot tett a tagorszagok donteshozoinak, szakmai szervezeteinek a szukseges intezkedesekrol. Ezt kovetoen X,Y, es Z orszag megvetozta a kozos fellepest, ezert tartunk itt.

Ezt ugyanis szepen elfogadtam volna. Csakhogy ezeknek nem lattam nyomat, ezert szuletett ez a poszt. Es azota sem talalkoztam ilyennel.
Ez a szomoru szitu, kedves Kollega. 

Mások jobban tudják.

Szerkesztve: 2020. 03. 23., h - 03:14

Esetleg emlékszik valaki, hogy miért is nincs nálunk euró? Hogy ne a karvalytőke uralkodjék rajtunk, ugye ilyesmi volt a magyarázat? Hát, mi már csak tudjuk.

Ha mindenki megmarad a hatáskörében, akkor pedig az EU néhány intézményének nem kellene folyamatosan azzal foglalkoznia, hogy hogyan lépheti túl a hatáskörét vagy hogy tudja meghekkelni a döntéshozási folyamatokat oly módon hogy a saját íze szerint torzuljon. Egyébként szép lenne, amit írsz egy képzeletbeli ideális falanszterben...

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Jó de egy EU által tagállamnak adott adókedvezmény (legyen az több milliárd forint) az nem olyan PR értékű esemény amire felkapja az ember a fejét. Sokkal menőbb népmese ahogy a hanyatló nyugatot kihúzza a szarból a lesajnált orosz/kínai/kubai. Ez az amire jól rezonál minden nagy világmegfejtő.

Van-e jogköröd a HUP valamennyi regisztrált felhasználóját arra utasítani, hogy például minden hozzászólásának a végére írja oda, hogy éljél te, és ha nem teszi,akkor kipenderítsd/büntesd? Nincs? Na az EU-nak sincs sok dologhoz jogköre, és nem is tesz olyat,amire a tagállamok illetékesei nem hatalmazták fel, ilyen egyszerű. Ha nem érted, akkor sajnállak, mert nehéz lehet ilyen felfágásbeli korlátokkal teljes értékű életet élni...

Ennyire neml ehetsz... No mindegy. Az elején az volt a rinya tárgya, hogy nem utasít, nem hoz kötelező érvényű döntéseket az EU illetékes döntéshozó szerve a tagországok "feje felett". Ez meg most az EU költségvetésében erre a célre átcsoportosított összeg szétosztása. Érzed a különbséget, vagy ezt is meg kell magyarázni?

Kár volt izgalmi állapotba jönnöd. Szerintem csak a címet vagy az első néhány sort olvastad el. Onnan olvasd, hogy aszondja:

Magyarországnak ez a döntés egyébként tényleg lehet, hogy túl sok extra pénzt nem hoz, mert

trey @ gépház

Feminista picsogók: akik Spanyolországban tüntettek 120 ezren, hogy a patriarchátus rosszabb, mint a koronavírus?

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

1. Az egészségyügy nemzeti hatáskör, nem centralizált téma. Minden tagország saját maga intézi

2. Lehetne másképp is, mi a románokkal és bolgárokkal kerülnénk egy szekcióba.

3. Brüsszeli bürokraták semmit ne döntsenek el helyettünk, játsszanak a sajátjukkal

4. Ezt csinálják jól, ez a dolguk, ezért fizetjük őket: https://hvg.hu/gazdasag/20200327_europai_bizottsag_tamogatas_koronavirus_jarvany_magyarorszag

Megkönnyebbültem, mert ezek szerint mégis dolgozik Brüsszel és ilyen fontos információkkal segítik a járvány elleni küzdelmet!

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."