Immár 1 millliárd ember használja a Windows 10-et

Hozzászólások

Vannak az idősek, akik már nem bajlódnak PC-vel, vannak a fiatalok, akik már nem bajlódnak PC-vel vagy laptoppal, és van hely a földön, ahol fontosabb a víz, mint a PC, valamint nem is kell minden embernek, gyakran az is elég, ha családban van egy értelmesebb PC, tartalomfogyasztásra meg ott a mobil, a tablet és az okosTV.

Sajnos ez a szam nem a szoftver minoseget dicseri, hiaba probaljak meg ebben a kontextusban tolni ezt a szamot.

Ez inkabb a sales csapat gyozelme. Nekik jar a bonusz, mert szepen kihasznaltak a monopoliumot, a vendor lock-int, es persze a jol sikerult GWX program meg jobban sikerult X gombjat, ami bezaras helyett telepitett.

Sajnos ezt a szart kell hasznalnom a munkam soran. Ez egy felkesz fos. Szanalmas.

Immár 1 milliárd ember használja a Windows 10-et

Van egy ilyen is: „egymilliárd légy nem tévedhet...”

De az a baj, hogy a Win10 akkora kakahalom, a legyeknek sem kéne, de most a Win7 support megszűntével, és az extra támogatásból kizárva a home usereket váltania kellett a Win7-eseknek is. Egy nagyon kis hányad gondolom Linuxot meg Win8.1-et tett fel, egy jó részük (kb. 25% tuti van saccra) nem váltott, marad Win7-en, a többi kb. 74% meg keserű pirulaként lenyelte, és váltott. Ez az 1 milliárd felhasználós mérföldkő nem a Win10 sikere, hanem a MS sikere abban, hogy bármit le tud nyomni a userek torkán, az akaratuk ellenére. Ehhez képest még kevés is ez a szám, egyetértek a kollégával egy fentebbi szálban, kéne lennie min. 2 milliárnak.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Ezt nem ertem. Miert kellene lenyomni az emberek torkan?

Van egy ceg, termeket fejleszt. A termeknek van eletciklusa. Ha valakinek bejon, megveszi, nem jon be nem veszi. Nem megy oda a ceg kepviseloje puskaval a kezeben, hogy marpedig te most ezt csinalod! Szabad valasztas van, mindenki maganak valasztja (vagy a cege ahol dolgozik).

Nem puskával ment oda, hanem egyfelől a windózápdéttel rátolták az emberek gépére, opt-out nem volt (ha nem vagy windózguru), a win7 installerhez meg szándékosan nem adnak ki drivereket és patcheket, hogy ne tudjon felmenni az újabb gépekre és muszáj legyen win10-et felrakni helyette. (Mondjuk erre is van megoldás, öcsém szerzett olyan windóz telepítőt, hogy win10-es installer van benne, de win7-et pakol fel, így felmegy az újabb gépekre is.)

Ez minden, csak nem szabad választás.

Valoban igy van. Nem hihetetlen egyebkent, valoszinuleg az a trukk, hogy nagyon keves idot toltok a rendszer piszkalasaval, inkabb csak hasznalom arra, amire valo.

Egyebkent a “soha” az nem igaz, egy kulso FDD drive-val sikerult kek halalt csinalni, amihez a latest driver Vista-ra keszult. Azt nem szerette.

It comes up every day [...] I click “later” every day

Talan ha egyszer a restartra kattintana, akkor nem jonne fel minden nap? Ha valamirol lemaradtam, sorry, az artikulalatlan uvoltozest csak felig voltam kepes megnezni.

Amugy meg Gabucino foglalta ossze remekul mar jo regen:

meglátásom szerint aki az általa (saját akaratából) használt és preferált programról síránkozik felebarátainak (ahelyett, hogy megfelelőbbet használna), az egy nyafogó balfasz

Mert ugye frissítés csak egyszer van az életben, nem pedig patchkeddente, meg a win10 óta félévente... :)

Sz*rk: (Alámszerkesztettél.) Honnan tudod, hogy saját akaratából használ win10-et? Miből gondolod, hogy preferálja? Munka esetében nem ritkán van olyan, hogy nincs választásod, azon kell dolgozni, amin dolgozni kell. Egyébként, ha már Gabutól idézel, becopyzhattad volna a bekezdés maradékát, ahol két mondatban a helyére teszi az egész winfosos ökoszisztémát.

Tehat az a banatod, hogy havonta egyszer, illetve felevente ujra kell inditani a geped? Es akkor mi van? Nem megy el felevente egyszer aludni a csavo? Vagy miert erdekes ez?

Nem tudom, hogy sajat akaratabol hasznal-e Windows 10-et, es ami meg fontosabb, nem is erdekel. Ha a havi 1 db ujrainditas akkora tehet neki, hogy artikulalatlanul kell karomkodni a YouTUbe-on, akkor talan kezeltesse magat eloszor, es csak utana aggodjon a Windows miatt.

Nem nekem. Már nem kell ringyózzal bíbelődnöm. Egyébként a patchkedd, meg a hathavi nulláról újrahúzás csak példa volt. Bármelyik nap beeshet valami frissítés a windózápdéttől.

Ha nem érdekel, mit foglalkozol vele? Nem a havi 1 db újraindítástól (ami nem is annyi, hanem a jóég tudja mennyi) ment el az esze, hanem attól, hogy a frissítések belekavarnak a munkájába. Nem tudom feltűnt-e, de épp renderelt valamit. Annak biztos jót tesz, ha újraindítom közben a gépet. Frissítés meg bármikor beeshet.

Nem sok napon keresztül renderelt valamit, hanem minden nap renderelt valamit, mert gondolom ez a dolga. Nem ez a PEBKAC, az a WORKSFORME, amit te csinálsz. Már megint. Még mindig. Ezek is mind PEBKAC? Az is PEBKAC, hogy YleGreg-nek nem megy a start menü?

Honnan tudod, hogy nem volt újraindítva? Reggel bekapcsolta, este ki. A frissítés meg jött, amikor jött, elküldte a halálba párszor, aztán többet nem lehetett. Ez egyetlen nap alatt is lefolyhatott, a fickó egy szóval nem mondta, hogy több napig futott a gépe és több napon keresztül lőtte le azt a dialógust, ezt te próbálod meg minden áron belemagyarázni. Ő csak annyit mondott, hogy minden nap feljönnek ezek az ablakok.

Nem. Beindítja. Csendben lefrissül a vindóz. Szól, hogy indítsa újra. Nem teszi. Este lekapcsolja. Megvolt az újraindítás. Másnap kezdőik előről egy újabb frissítéssel.

De ha még nem is kapcsolja le, mert tényleg napokon át renderel, mi is van akkor? Ez nem úgy működik, "hogy mit kell napokon át renderelni", ez nettó nonszensz. Ez egy munkagép. Nem tudjuk, mire használja. Arra, amire akarja. Kifizette. Ha sosem frissíti le és ezért seggbekúrják a vírusok, az a PEBKAC, nem az, hogy dolgozni akar vele és elküldi a halál náthás faszára az akadékoskodó májkrémszoftot, aki azt hiszi, hogy minden win10-es géppel azt tehet, amit akar és akkor, amikor akarja. Majd lefrissíti a csávó, amikor az idő engedi és nem akkor, amikor az ms mondja. Lehet, hogy lassú a gép és valami sokórás baromi nagyfelbontású videót renderel éppen. Te mit szólnál hozzá, ha besétálnék a lakásodba és közölném, hogy most pedig egészségügyi testmozgást tartunk, húzzál ki a fárasba kocogni? Lelőnél a gecibe, vagy rendőrt hívnál, nem?

Napi lekapcsolással nem fog napközben újraindulni. Szóval itt még nem kerek a dolog.

Az külön jó, hogy korábban nagyon határozottan írtad, hogy hogy használta, most meg 'nem tudjuk, mire használja'.

A többi erősen hisztiszagú részre nem fogok reagálni. Igen, a Windows ilyen, hogy megköveteli a frissítést. Elfogadom, hogy ez nem tetszik Viszont nem követeli annyira erőszakosan meg, ahogy ezt itt leírod.

> Napi lekapcsolással nem fog napközben újraindulni. Szóval itt még nem kerek a dolog.

Forrás is van, vagy csak higgyük el, a mikiszoft sosem hazudik?

> Az külön jó, hogy korábban nagyon határozottan írtad, hogy hogy használta, most meg 'nem tudjuk, mire használja'.

Végig "nem tudjuk, mire használja" volt az álláspontom, a többi spekuláció volt, hogy mire használhatja. So? gelei is spekulált. Ti spekulálhattok, meg PEBKAC-ozhattok, másnak nem szabad? Sőt, mindjárt kötelezően el is kell fogadni a spekulációtokat tényként? Én egy dolgot állítottam fixre, hogy nem a frissítést küldte el a a sunyiba, hanem az újraindítást, hiszen ez van a videóban is; különben is, ha nem frissített a rendszer, akkor minek indulna újra?

> A többi erősen hisztiszagú részre nem fogok reagálni.

Ki kérte, hogy reagálj? Hisztizni meg szemlátomást a windózfanok hisztiznek, miközben hisztivel, picsogással és sivalkodással vádolnak mindenkit, aki ki meri mondani, hogy egy rakás szart próbálnak meg hiábavalóan védeni.

> Igen, a Windows ilyen, hogy megköveteli a frissítést.

Ja. Meg az újraindítást is. 2020-ban.

> Viszont nem követeli annyira erőszakosan meg, ahogy ezt itt leírod.

Aha... Akkor ezért nincs ezzel tele a net, hogy mennyire nem követeli meg, ugye?

Tapasztalat van. A munkahelyi gépem kötelezően Windows, és már elég régóta Win10. Nem vagyok windows-fan, az itthoni gépem linux, a notebookom dual-boot, mert van windows-only programom, amire szükségem van. Nem kell hinni. Nekem se kell hinni, hidegen hagy, hogy mit hiszel el és mit nem. Én csak elmondtam egy véleményt, ami a tapasztalatomon alapul.

Végig 'nem tudjuk, mire használja' volt az álláspontod állításod szerint. Nekem pl. ebben: https://hup.hu/comment/2457911#comment-2457911 nem az volt az érzésem. Aztán fokozatosan változott, bizonytalanabb lett a tényállítás, és nagyobb az aggresszív hangnem.

A net meg tele van hülyékkel, mindenre - és az ellenkezőjére is - lehet találatot keresni. Azt meg tudjuk, hogy bármivel kapcsolatban mindig a hibákról fogsz többet olvasni. Lásd emberünk értelmetlen túlreagálását is.

De nyugodtan hisztizz tovább.

> Tapasztalat van. A munkahelyi gépem kötelezően Windows, és már elég régóta Win10. Nem vagyok windows-fan, az itthoni gépem linux, a notebookom dual-boot, mert van windows-only programom, amire szükségem van. Nem kell hinni. Nekem se kell hinni, hidegen hagy, hogy mit hiszel el és mit nem. Én csak elmondtam egy véleményt, ami a tapasztalatomon alapul.

На здоровье! export WORKSFORME=42

> Nekem pl. ebben: https://hup.hu/comment/2457911#comment-2457911 nem az volt az érzésem.

Itt nem tettem feltételes módba a feltételezést. Az előtte és utána következő kommentekben igen. Kössél bele.

> Aztán fokozatosan változott, bizonytalanabb lett a tényállítás, és nagyobb az aggresszív hangnem.

A tényállítás végig feltételes volt. Agresszióban meg csak utánatok. Az talán jobb, amit gelei írt, hogy mindenki így járt, akinek nem működik, vegyen másik gépet, másik OS-t, whatever és különben is ez csak hiszti?

> A net meg tele van hülyékkel, mindenre - és az ellenkezőjére is - lehet találatot keresni. Azt meg tudjuk, hogy bármivel kapcsolatban mindig a hibákról fogsz többet olvasni.

Nem, ezt nem tudjuk. Ezt csak azok próbálják meg állandóan megmagyarázni, akiknél éppen gáz van, esetünkben akik a win10-et védik. Ez már hajbazer múltkori win7-es topicjában sem jött be; nem tudjuk, hogy aki kussol, az mit gondol.

> Lásd emberünk értelmetlen túlreagálását is.

Az, hogy értelmetlen, az lehet, mert nem jutott vele semmire. De honnan veszed, hogy túlreagálta? Vajon mennyi munkája mehetett pocsékba?

> De nyugodtan hisztizz tovább.

Egyelőre nem én hisztizek, hanem azok, akik a windózt védik. Felhívnám szíves figyelmedet, hogy nem én szóltam tihozzátok. Hogy téged parafrazeáljalak: "én csak elmondtam egy véleményt, ami sokak tapasztalatán alapul." Ti álltatok le vitatkozni és hisztivel, picsogással és egyebekkel vádaskodni, valamint abszurd módon mosdatni az ms-t. Ez valahogy mindig így megy, aki le meri írni, hogy a windóz szar, az hülye és hisztizik, mert nekik WORKSFORME.

Érdekes, én eddig azt hittem, hogy egy személy vagyok, hirtelen többes szám lettem. Kolmoly hiba az általálosítás csapdájába esni, persze annak is, aki odakerül, akaratán kívül mintha meg kéne védenie más álláspontját, illetve olyan vádaskodásokkal szembenézni, amelyek nem neki szólnak. Így viszont nem akarok járni. Szóval mielőtt folytatod, légy szíves tőlem ebben a vitában olyat idézni, hogy mikor voltam agresszív, illetve mikor hisztiztem. Kétségtelen, hogy az utolsó bekezdés első mondata nem felétlen rólam szól, elvégre nem védtem a windowst, én csak egy részre tértem ki, a frissítés/újraindítással kapcsolatos dolgokra, de utána megint a 'ti' névmással folytatod, ami viszont kontextusában úgy jön ki, hogy az első mondat fogalmazása ellenére, már megint egy halmazba kerültem a szemedben, amelyben nem érzem, hogy ott lennék.

Szóval először idézz az állításodat alátámasztó mondatokat tőlem, utána folytathatjuk (egyébként nem fogjuk, mert amit szerettem volna, leírtam, de ez más kérdés)

https://hup.hu/cikkek/20200321/immar_1_millliard_ember_hasznalja_a_windows_10-et#comment-2458011

A PEBKAC-cal elég egyértelműen a vindózt mosdatod, ugyanis teljesen mindegy, hogy mennyit frissített, vagy sem, a windóz önhatalmúlag döntött, tehát PEIS és nem PEBKAC.

https://hup.hu/cikkek/20200321/immar_1_millliard_ember_hasznalja_a_windows_10-et#comment-2458392

Itt is egyértelműen mosdatod, hogy ez így megy és kész, fogadjuk el. Holott ez elfogadhatatlan. Meg, hogy "nem is olyan agresszív"... De, az.

https://hup.hu/cikkek/20200321/immar_1_millliard_ember_hasznalja_a_windows_10-et#comment-2458066

Ez egy elég agresszív, támadó megnyilvánulás volt, amire egyrészt nem adtam okot, mert nem is hozzád beszéltem, másrészt meg amit állítottál rólam, az köszönőviszonyban sem volt a valósággal.

https://hup.hu/cikkek/20200321/immar_1_millliard_ember_hasznalja_a_windows_10-et#comment-2458393

Ez pedig egyértelműen személyeskedés volt.

Tehát áll a többes szám.

a fickó egy szóval nem mondta, hogy több napig futott a gépe és több napon keresztül lőtte le azt a dialógust, ezt te próbálod meg minden áron belemagyarázni.

Ugy gondolom, te most nem mondasz igazat:

This shit comes up on my computer every single day, [...] every single day, I click later. [...] You know what happens after you click later a few times, when a few days go by and you keep clicking later and later...

Roppant komoly video egyebkent, foleg az utolso nehany masodperc, amiben az uriember kifejti, hogy “Obama, you’re a fucking nigger”.

Ööö, mert ha te órákig - vagy, ha mégis neked van igazad, akkor napokig - renderelsz valamit és jön a windóz és rádoltja a villanyt és kárbamegy az addigi munkád, kezdheted előről, akkor te csak mosolyogva vállat vonsz, hogy ez egy jelentéktelen faszság? Ha nekem menne pocsékba többórányi - vagy rossz esetben többnapnyi - munkám, akkor én is dühös lennék, mert ez nekem nem jelentéktelen faszság és valószínűleg neki sem, mert ha azt üvölti, hogy "I am rendering something, you cocksucker! I'm doin' important shit!", akkor az "important shit" és nem "jelentéktelen faszság". Az ms dönti el a júzer helyett, hogy neki mi a fontos?

rádoltja a villanyt

Errol jut eszembe, vajon van a sracnak UPS az asztal alatt? Meddig birja vajon, ha jon az aramszunet? Esetleg van generator a spajzban? Vagy ha elmegy az aram, akkor majd arrol lesz YouTube video, hogy "cocksucker ELMU"?

Vagy elkepzelheto, hogy tobb napnyi (IIRC het naprol van szo, addig lehet halasztgatni a frissitest) folyamatos rendering futtatasara nem egy desktop Windows PC valo?

Ez már nettó terelés. Vajon van neki konzervtartaléka, ha beütne a zombiapokalipszis? Van fegyvere, ha kitörne az anarchia? Van PowerBook 5300-ja, ha july 4 happenz?
Teljesen mindegy, hogy mekkora balfácán az ipse, vagy sem, hogy mikre készült fel, vagy sem, hogy megfelelő gépen rendereltet, vagy sem: a windóz helyette döntötte el, hogy mit csinálhat a gépével. Pont.

> Ugy gondolom, te most nem mondasz igazat:

Miért is? Hol mondja, hogy több napig futott a gépe? Ilyen nem hangzik el a videóban. Az hangzik el, amit elmondtam és amit te is becitáltál ide, hogy feljön minden nap és ő lelövi. Az, hogy egy pár nap eltelik és ő meg minden nap kattog a "később"-re, az hol implikálja, hogy nem indította újra egyszer sem?
Amúgy meg kicsit kapj már a fejedhez: az az ő gépe. Azt csinál vele, amit akar. Legalábbis ez volna a normális, de a jelek szerint a mikrofos nem így gondolja, hanem úgy, hogy amin winfos10 van, azzal a mikrofos csinál azt amit akar.

> Roppant komoly video egyebkent, foleg az utolso nehany masodperc, amiben az uriember kifejti, hogy “Obama, you’re a fucking nigger”.

Úristen, kimondta a tiltott N-betűs szót, megsértette a píszí tízezerparancsolatot és ezért azonnali hatállyal demotáljuk szubhumán entitássá, innentől kezdve már nem lehet igaza semmilyen egyéb kérdésben, ergo bebizonyosodott, hogy a windózápdét hibátlan és nem szopatja a júzert... Jó ég... Nem az a lényeg, hogy egy random windózjúzer mennyire primitív, vagy idegbajos, hanem az, hogy használná a gépét, úgy ahogy ő akarja a és a mikiszoft ebben megakadályozza. Hogy esetleg tényleg fontos lett volna az a frissítés, hogy ne kúrja szét a rendszert az első jöttment hacker valami sechole miatt? Na, az könnyen lehet. Ha az megtörténik, na, az a PEBKAC. Ha a saját felelősségére baromságot csinál. Az, hogy jön a rendszer és helyette dönt, az nem PEBKAC.

Esetleg megprobalhatnal leereszkedni a mi ertelmi szintunkre, es egyszerubben elmagyarazni a problemat, hatha akkor megertjuk. :)

En a videon azt latom, hogy egy Angry German Kid copycat mindjart szivrohamot kap, miutan napokig balfaszkodott a frissitesek halasztgatasaval.

(Amugy ovatosan kerdezem, ez nem Win 8.1?)

> Esetleg megprobalhatnal leereszkedni a mi ertelmi szintunkre, es egyszerubben elmagyarazni a problemat, hatha akkor megertjuk. :)

Folyamatosan azt magyarázom neked - most már évek óta - hogy az a baj, hogy az ms dönt a júzer helyett, elveszi a júzertől a kontrollt, de nem akarod megérteni. Amúgy nem én vagyok, aki "leereszkedik mások szintjére", egyelőre te mosdatod a szerecsent a magas lóról, bocs.

> En a videon azt latom, hogy egy Angry German Kid copycat mindjart szivrohamot kap, miutan napokig balfaszkodott a frissitesek halasztgatasaval.

Látod? Te osztogatod a lenéző címkéket. Balfaszkodott? Nem. Ő dolgozott, mert azért fizetik és nem azért, hogy a frissítésekkel balfaszkodjon. És tök mindegy, hogy kicsoda, vagy kinek a copycatja; mert ez a probléma szempontjából hótt irreleváns.

> (Amugy ovatosan kerdezem, ez nem Win 8.1?)

Passzolom. Miért, abban is ilyen extrém erőszakos a WU?

Amúgy nem én vagyok, aki "leereszkedik mások szintjére"

Tudom, pont azert kertelek, hogy esetleg probald meg. ;)

Peldaul nem tudom, hogy mi a fene tarthat egy renderelesen megszakitas nelkul egy hetbe. Tenyleg nem. Nekem eddig az volt az elkepzelesem, hogy a kisebb taskok ennel kevesebb ido alatt is megvannak, a nagyobbakat pedig nem 1 db desktop PC-n futtatjak.

Miért, abban is ilyen extrém erőszakos a WU?

Nem tudom, WORKSFORME volt az is. :) Viszont ugy remlik, abban nezett ki igy az ablak, 10-bol nem emlekszem ilyenre + amikor a videot feltoltotte a srac, akkor a W10 alig volt 3-4 honapos, es a latottak alapjan nem az a kapkodos fajta, ha upgrade-ekrol van szo.

> Tudom, pont azert kertelek, hogy esetleg probald meg. ;)

Há-há. :(
Úgy értettem, hogy nem én nézlek le téged, hanem te nézel le mindenkit, akinek baja van a vindózzal.

> Peldaul nem tudom, hogy mi a fene tarthat egy renderelesen megszakitas nelkul egy hetbe. Tenyleg nem. Nekem eddig az volt az elkepzelesem, hogy a kisebb taskok ennel kevesebb ido alatt is megvannak, a nagyobbakat pedig nem 1 db desktop PC-n futtatjak.

Nem tudom, hogy mi tart annyi ideig. Akármi. Nem a mi dolgunk. És nem is a májkrémszofté. (És egyébként ez még mindig nem tisztázott, hogy több napig renderelt-e folyamatosan, vagy sem.) Az meg a költségkerettől függ, hogy min futtatják.

> Viszont ugy remlik, abban nezett ki igy az ablak, 10-bol nem emlekszem ilyenre + amikor a videot feltoltotte a srac, akkor a W10 alig volt 3-4 honapos, es a latottak alapjan nem az a kapkodos fajta, ha upgrade-ekrol van szo.

Lehet, hogy frissen vett gép volt. Vagy nem. Tőle kéne megkérdezni, bár a WU szempontjából mindegy, hogy melyik windózon erőszakoskodik.

Úgy értettem, hogy nem én nézlek le téged, hanem te nézel le mindenkit, akinek baja van a vindózzal.

Akinek baja van vele? Te jo eg, dehogy, mnden szoftvernek vannak hulyesegei. En azokat nezem le, akik feltoltik a YT-ra, ahogy stroke-ot kapnak az idegessegtol, ahelyett, hogy tennenek valamit a problema megoldasanak erdekeben.

Faradjon a kasszahoz, es legyen boldog tulajdonosa egy Macbooknak. Hosszutavon halas lesz erte az idegrendszere.

szerk: a felreertesek elkerulese erdekeben tovabbra sem azt vitatom, hogy tokeletes-e a Windows (nyilvan nem), hanem azt, hogy mennyi ertelme van a neten sivalkodasnak a problemamegoldas helyett

ROFL. Tehát miután kifizette a windóz árát, fáradjon a kasszához még egy Macbookért is? :) Ez a hivatalos ms álláspont a fizetős kuncsaftoknak, hogy ha a windóz szar, akkor buy a Mac? Ennyi erővel beszüntethetnék a windóz árusítását és árulhatnának csak Mac-eket. Hosszútávon az egész világ idegrendszere hálás lesz érte. :)

BTW mi van, ha a júzer cuccának nincs macOS portja?

Sz*rk: (Alámszerkesztettél.) Honnan tudod, hogy a "sivalkodás" mellett nem próbálta-e meg megoldani a problémát? Erről konkrétan zéró infód van. Sokan próbálták megoldani a problémát. Nem lehetett. Az ms eldöntötte, hogy ez így lesz és kész. Mit lehet itt még tenni? Ja, persze, OS-t váltani, főleg, ha windows kell a melóhoz. Meg "sivalkodni". Szerintem meg a mikrofosfanok sivalkodnak, amikor valaki báncsa a szent vindóztot. :P

Ez a hivatalos ms álláspont a fizetős kuncsaftoknak, hogy ha a windóz szar, akkor buy a Mac? 

Fogalmam sincs, mi a hivatalos allaspontja a Microsoftnak. Ez az en allaspontom. Pontosabban nem ez, hanem hogy megoldas > picsogas, az elet minden teruleten.

BTW mi van, ha a júzer cuccának nincs macOS portja?

Akkor szepen elviseli, hogy hetente egyszer ujra kell inditania a gepet. Igy jart.

> Fogalmam sincs, mi a hivatalos allaspontja a Microsoftnak. Ez az en allaspontom. Pontosabban nem ez, hanem hogy megoldas > picsogas, az elet minden teruleten.

Csakhogy a WORKSFORME nem megoldás. Értsd: te sem oldottál meg semmit, csak neked valamiért működött. És te ugyanúgy "picsogsz", ha valaki szót mer emelni a windóz ellen. Az jobb?

> Akkor szepen elviseli, hogy hetente egyszer ujra kell inditania a gepet. Igy jart.

Tehát kicsengeti a sok lóvét ezért a szarért és aztán így járt? Na látod, ezért gyűlöli kurwa sok ember az ms-t. Ez amit itt most tanúsítottál ez a legalja mikrofosos cinizmus: dögöljön meg a júzer, szokjon hozzá a világ, hogy ALL YOUR KOMPUTER ARE BELONG TO US. És még te osztod lent az észt a rabszolgatartásról; ez micsoda, ha nem az? Csak itt nem a főnök fizet a rabszolgának, hanem a rabszolga fizet az ms-nek. És ez szerinted így van jól. Congratulations.

> Marmint az, hogy heti 10 perc szunetet kell tartani a munkaval?

A gépnek?

> Nem. Kell. Megvenni. ¯\_(ツ)_/¯

Az. Emberek. Nem. Is. Akarták. A. Mikrofos. Tolta. Le. A. Win7. Userek. Torkán.
Továbbá. Ez. Ma. A. Mainstream. Desktop. Rendszer. Ezt. Használják. És. A. Mikiszoft. Ezt. Tudja. És. Visszaél. Vele.
(This chart is not available)

Persze, mert ez csak úgy megy, hogy felrak a munkagépére valami mást. Mi a túrót kezdjen egy Linux-szal, ha nem megy rajta a program, amivel dolgoznia kell? Amúgy ez a hivatalos elhárítóduma minden fizetős kuncsaftnak, akinél bajok vannak a windózzal, hogy rakjon fel valami mást, hiszen azért fizetett érte, hogy mást használjon?

Ja, mert ha a cucc, amivel dolgoznia kell windóz-only, akkor csak akarnia kell, hogy ne legyen. :)
(Amúgy ez csak szerintem vicces, hogy elmész dolgozni az ms-hez, majd kérsz tőlük egy Macbookot, hogy megúszd a vindózt, utána meg itt véded, hogy nem is szar, miközben még az azt előállító cégnél is inkább mást használtál?)

és megmondom neki, hogy jöjjön vissza este 10 után.

Éppen a múlt héten történt: dolgozom a munkahelyi Winfosos gépen, egyszer csak jön a figyelmeztetés, hogy telepített valami frissítést, újra kéne indítani hozzá a rendszert. Időzítettem 16:10-re (akkor úgyis lejárt volna az aznapi munkaidőm), és dolgoztam tovább. 15:55-kor viszont minden átmenet nélkül elkezdett újraindulni a rendszer, és semmit nem tehettem ellene. (Nyilván ez egy éles patch vagy telco közben izgisebb lett volna, így "csak" borzasztóan idegesítő volt.) Ennyit a szuper #worksforyou, professzionális, tökéletesen működő, egymilliárd légy által használt OS-ről. (Igen, megnéztem, minden stimmelt az időbeállításokkal.)

Egyaltalan nem ertem mi ez a hoborges.

1. Nem hiszem, hogy ilyenem csak nekem van: https://imgur.com/QgDd8EA

2. GPO-val teljesen ki is kapcsolhato az auto letoltes es telepites

3. Ha olyan mocskos szar a winfos, akkor nem kell hasznalni. Ha a hasznalni kivant szoftvernek vagy hw-nek nincs windowson kivul tamogatottsaga, akkor nem a windows-t kell szidni, hanem az addott szoftvert vagy HW-t.

peace

1. A híres "itt kapcsolhatod ki az ápdétet" menü? Amit a windóz állandóan visszakapcsol, ha letiltod?

2. Been there, done that. Minálunk is volt, hogy letiltottuk. Visszakapcsolta. Ütemezett feladatból volt már a végén tiltva, félóránként. Visszakapcsolta, lefrissítette, kinyírta. Yay.

3. Már megint ez a bullshit duma, hogy "nem kell használni"... Munkában azt kell használni, amit adnak, vagy amit muszáj; például Photoshoppolj Linux alól, ha tudsz. Itt nem azért kell szidni a windózt, mert másnak nincs támogatása arra a hardware-re, hanem mert a windóz már megint a júzer helyett döntött. Nem értem, mit nem lehet ebben érteni.

> Igen. 35 naponta, ha jol latom. Havi egy ujrainditas ferjen mar bele.

Kész... Ne te döntsd már el, hogy mi férjen bele és ne is az ms. Főleg akkor nagyon vicces ez, amikor nem arról van szó, hogy gond nélkül lefrissült, hanem tönkrecseszte a rendszert. Hány ilyen is történt a win10 kiadása óta, hány nagyfrissítést vontak vissza mikiszofték? Az is férjen már bele 35 naponta?

> Csak a korrektseg kedveert, nemcsak Windows-ra van Photoshop, meg ha ez a peldadbol nem is derul ki. :)

Ja, van Mac-re is. Többszörös költség. Cégvezetőség likes this. Helyettesítsd be bármi windóz-only cuccal.

A kovetkezo peldanal egyszerubben nem tudom elmagyarazni, ugyhogy nem is nagyon szeretnem tovabb ragozni a kerdest. Ket opciod van:

  • hasznalsz Windows-t, 
  • nem hasznalsz Windows-t.

Mindketto opcio tokeletesen elfogadhato, barmit valaszt valaki, azert nem szabad piszkalni. Azzal sincs baj, hogy ha meggondolod magad, akkor a masikat valasztod, sot azzal sincs, ha valtogatod a kettot. Szerintem egyetlen dologgal van baj: kivalasztja valaki az egyiket, nem jon be, de az illeto a megoldas megkeresese helyett csak picsog az interneten. Ezzel nem kell egyetertened, de ne vard, hogy kulonosebben erdekeljen valami (szo szerint) idegbeteg youtuber panasza.

ROFLMAO. Van valami munkád, amihez vindóz kell és akkor két opciód van, hogy használsz vindózt, vagy sem? Ja, csak utóbbi esetben búcsút inthetsz a melódnak. GG!
Ez az interneten picsogás problémamegoldás helyett nagyon beakadt neked, már vagy ötödjére jön elő; cáfoljam meg ötödjére is? Ez nem egy idegbeteg youtuber panasza, hanem kurwa sok useré.

> Ha mar szorszalakat hasogatunk, akkor ez sem derult ki a videobol.

Valóban nem. Ki tudja, az is lehet, hogy Mac-re nem volt pénze, csak windózos pécére? Jah, tudom. "Így járt."

> Ha a melod annyira megvisel pszichesen, hogy a YT-on kell uvoltozni, akkor ez nem feltetlenul baj. :)

Úgy megnéznélek egyszer, amikor egy szar program levesbe küldi több napi munkádat. Egyébként nagyon leragadtál ennél az elmerokkant youtubernél, mint ha ez valami egyedi panasz lenne.

1. Becsatoltam egy screenshot-ot, hogy a leheto legpontosabban hivatkozzam meg a funkciot amire gondolok. Szo sincs letiltasrol es visszakapcsolni sincs mit. Szandekosan vagy nem szandekosan felreertelmezed a mondandomat, vagy esetleg meg se nezted mirol van szo. Innettol szamomra a vita ertelmetlenne valt.

2. Az, hogy ti keptelenek vagytok megcsinalni, nem jelenti azt, hogy mindenki mas is az. 

>Munkában azt kell használni, amit adnak

Akkor szidd azt, aki adta

>vagy amit muszáj; például Photoshoppolj Linux alól, ha tudsz.

Szidd a Photoshop-ot

>hanem mert a windóz már megint a júzer helyett döntött. Nem értem, mit nem lehet ebben érteni.

Az alapertelmezett beallitasokat lehet vitatni. Es meg is lehet valtoztatni. Windows 10 pro-t ugy konfiguralod, ahogy csak akarod. Ha meg valaki Home-ot hasznal munkara, ne csodalkozzon, ha atlag Marinenikent van kezelve.

Az alapertelmezett beallitasokat lehet vitatni. Es meg is lehet valtoztatni. Windows 10 pro-t ugy konfiguralod, ahogy csak akarod. Ha meg valaki Home-ot hasznal munkara, ne csodalkozzon, ha atlag Marinenikent van kezelve.

De hat az tobbszoros koltseg!!! Nem lehet szegeny cegvezetoket meg azzal is buntetni, hogy munkaeszkozoket kelljen venniuk a rabszolgaiknak. :)

És megint nagyvonalúan átsiklottál azon, hogy nem minden fut Mac-en is. Mi lesz a windows-only cuccokkal?

Azt hittem, erre mar valaszoltam fentebb. Hozza kell szokni a heti 1x ujrainditashoz, vagy szolni kell a gyartonak, hogy portolja mas OS-re (ha ilyen szar a Windows, akkor biztosan van ra kereslet!).

(Ezt még azelőtt írtam, hogy azt a fentebbi "így járt" beszólást eleresztetted volna.) Azaz szerinted semmi kivetnivaló nincs abban, ha az ember többé nem ura a gépének, hanem helyette egy pofátlan amcsi mammutvállalat rángatja kénye kedve szerint. Oké.
A "gyártó" meg keblére fog ölelni az ötleteiddel. A világ 90%-a winfost használ, az a piac. A 8%-nyi Mac-re talán még portolják, de a többiekkel a kutya nem fog foglalkozni. És ezt te is, meg a mikrofos is pontosan tudjátok.

Már megint? Azért fizette ki, hogy aztán mást rakjon rá? És megint figyelmen kívül hagyod, hogy nem biztos, hogy a neki szükséges program meglesz-e azon a másik OS-en. Ja, persze, tudom. "Így járt." A microsoft felhasználói már csak ilyenek, ők mindig "így járnak".

Szívből örülök neki, hogy neked mindig minden működik. Ezzel valószínűleg egyedül vagy az egész világon. Csak tudnám, hogy akkor mit prézsmitálsz problémamegoldásról, ha neked nem is volt problémát, amit megoldhattál volna. BTW, a neten való "picsogás" is a problémamegoldás egy fajtája: hátha jön valaki, akinek van megoldása. Ja, ez persze azzal jár, hogy a júzer az asztalra borítja a mikiszoft szennyesét. Nem tetszik? Nem. Kell. Olvasni. ¯\_(ツ)_/¯

BTW, a neten való "picsogás" is a problémamegoldás egy fajtája

Jaja, annyira keresi a megoldast, hogy 4 eve varjak a kommentszekcioban a valaszt az "Is this Windows 8/8.1?" kerdesre.

Ja, ez persze azzal jár, hogy a júzer az asztalra borítja a mikiszoft szennyesét. Nem tetszik? Nem. Kell. Olvasni. ¯\_(ツ)_/¯

Szerinted erdekel engem barmennyire is a "mikiszoft" szennyese? Miutan sem alkalmazott, sem reszvenyes nem vagyok mar: nem. Azt viszont jo lenne tudni, hogy ettol a beszelgetestol mit varsz, mert ezt az elmeleti maszturbalast kezdem mar unni. Azt varod, hogy elismerjem, hogy minden szoftverben van bug? Igen, van. Es?

> Jaja, annyira keresi a megoldast, hogy 4 eve varjak a kommentszekcioban a valaszt az "Is this Windows 8/8.1?" kerdesre.

Már megint leragadtál ennél az egy embernél. Én most en-bloc az összes "picsogról" beszéltem, mert te en-bloc az összes windózzal kapcslatban panaszt emelni merő embert minősítetted így, hogy csak sivalkodik a neten, ahelyett, hogy megoldaná a problémáját.

> Szerinted erdekel engem barmennyire is a "mikiszoft" szennyese? Miutan sem alkalmazott, sem reszvenyes nem vagyok mar: nem.

Akkor mit mosdatod őket körmödszakadtáig minden alkalommal?

> Azt viszont jo lenne tudni, hogy ettol a beszelgetestol mit varsz, mert ezt az elmeleti maszturbalast kezdem mar unni.

Akkor mit mosdatod itt még mindig őket? (Neked minden kritika recskázásnak minősül?)

> Azt varod, hogy elismerjem, hogy minden szoftverben van bug? Igen, van. Es?

Bug? Bocsi, de itt nem bugokról beszélünk. A bugokat javítani szokták, ezt az ms meg nem javítja, mert ez szerintük így van jól. Ez nem bug, ez feature. Ez nem rosszul lett leprogramozva, hanem koncepciójánál fogva van totálisan elbaszva...
Nem várok semmit, mert nem hiszem, hogy azt beismernéd, hogy a windows 10 egy katasztrófa. Csak válaszolok, mert kiváncsi vagyok, hogy milyen abszurdságot találsz még ki, hogy mosdasd őket.

1. Én megnéztem. Lehetőség volt egyéb ms cuccok updatelésre, ha updatelsz, lehetőség volt kvótás kapcsolaton keresztül leszedni, lehetőség volt letiltani az újraindítást (de azért szó sincs letiltásról, ugye?), lehetőség volt figyelmeztetést kérni, ha újraindítás kell és lehetőség volt az update tiltásáról maximum 35 napig (remember: szó sincs tiltásról). Nem értelmeztem félre semmit.

2. Csakhogy ez az általános netes tapasztalat, hogy nem lehet végérvényesen tiltani. Vannak hóttbiztos tippek/trükkök, amikről mind kiderül, hogy ideig-óráig megy, aztán egyszercsak beüt a bazmeg.

> Akkor szidd azt, aki adta
> Szidd a Photoshop-ot

Na, ez kurwa jó! :D Szóval szidjak mindenki mást, de a winfost ne merjem szidni! Akkor is, ha a fasságot a windóz csinálta és nem a Photoshop, vagy a munkaadó. Így tényleg nincs értelme a vitának, mert ez nem vita, ez windózfanboista ukáz.

> Az alapertelmezett beallitasokat lehet vitatni. Es meg is lehet valtoztatni. Windows 10 pro-t ugy konfiguralod, ahogy csak akarod. Ha meg valaki Home-ot hasznal munkara, ne csodalkozzon, ha atlag Marinenikent van kezelve.

Proban sem lehet. Mi is szoptunk vele. Mások is. STFW.

Tehat az a banatod, hogy havonta egyszer, illetve felevente ujra kell inditani a geped?

Nekem pl. az a bánatom (sok más egyéb dolog mellett), hogy a Winfos 10 addig nem engedte a frissen telepített betűtípust kiválasztani egy programban sem, amíg újra nem indítottam az egész gépet.(!) Mert ez egy "professzionális asztali operációs rendszer(tm)". (Hogy miért ezt használom? Mert itt, az IBM-nél annyira komolyan veszik, hoyg szabadon válaszhatjuk meg a használt OS-t, hogy kötelezően átállítottak minket RH-ről Winfos 10-re.)

Azért, mert a MS a Windows monopóliumával a felhasználók 99%-át függőségbe hozza, mert sokan használnak olyan programot vagy olyan játékot, vagy olyan hardvert, ami Windowst követel. Emiatt nem csak „egy” cég, „egy” terméke. Ez nem Tesco, hogy van Tesco value zsömléjük. Lényegében az egész IT világát az MS uralja, a szervereken és az nem-x86-os világon kívül. Ez meg felelősséggel jár. Azt nem is vitatom, hogy ennek ellenére joguk van terméktámogatást megszüntetni. Amit én kritizálok, hogy a 3 éves extra supportból kizárták a home usereket. Ez egy vér geci húzás, mert ha beleteszik a pénzt, meg supportálnak valamit, akkor engedjenek mindenkit hozzáférni.

Persze, nem kötelező Windowst használni. Nálam sincs fent, Linux van helyette már 6. éve. De ezt mondogathatod, az emberek 99%-ának PC=Windows, és nem lesznek hajlandóak mást használni.

És még nem is ez, hogy mindenkinek a torkán lenyomják ilyenkor a Win10-et, hanem megy ez a hülye markegintkummantás is, hogy a Win10 sikere meg egy milliárdos mérföldkő. A pofájukon van bőr, de elég vastag. Büszkék lehetnek magukra. Ehhez nem fogok tapsolni, ha nem haragszol.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Nem tudom, de a Covid-19 legalább nem szorul rá hazug reklámokra, lobbyzásra, megvesztegetésre...

Sőt, ismerjük el, még sokkal szebb is mint a Windows felülete! Arra a vírusfényképre gondolok, amint a gömbből kinyúlnak azok a vékony csápszerűségek vagy mik... esztétikailag szép. A Windows nem.

Nem tudom melyik a rosszabb. A Covid az életünket fenyegeti (még ha nem is minden korosztályban egyformán), a Windows az intellektusunkat.

Valaki mondja már el, hogy mi a problémátok a Windows 10-zel. Az van minden gépemen, bekapcsolom, működik. Nem fagy, nem kékhalálozik, nem lassú. Mit nem lehet szeretni rajta? Tényleg nem értem. Ez csak egy operációs rendszer, arra való, hogy szoftvereket futasson, ha nem fagy, nem lassú, nem teljesen mindegy, hogy X-et vagy Y-t használod?

Majd ha használod is valamire, megtudod. Mert ha valami téged használ az nem ugyanaz. Mert még a kékhalál is annak függvénye. És bizony vele még az is előfordul néha, és ha nem atomerőművön futtatod, sokszor kivárhatatlanul lassú is. - Egyébként úgy ahogy van, az erőszakos, kezelhetetlen volta miatt nem lehet szeretni. (Hasonlatosan egy folyamatosan önmegvalósító, a lakást állandóan átrendező, hisztis picsa miatt, akit azért a hosszú combja miatt nem dobunk ki, esténként pitizünk neki egy-egy hempergésért. - Pluszban a kávédat, teádat, ebédedet magad készíted, sőt még az övét is. - De persze, ha a mazohista megtalálta saját "lelki társát" a szadistában akkor még hosszab távon is működhet a dolog. :) - Aláírom, minden hasonlat sántít, így az enyém is.

Egyszóval, sokfélét! - Az állításaim csak arra alapozódnak, hogy a Debian Sarge verziónál indultam a "linuxozást" illetően. Előtte kisebb csapatban a Windows v3.1 - v3.11-el dolgoztunk Kft.-ben 1991-től kezdve, majd Win-verzióról verzióra jutottam el a W10 -1909-re. (Jelenleg is vagy 30 db. 10-est "kezelek" napi rutinból.) - A naponta legtöbbet használt gépem 2014 óta BSD. - (Otthon W10-et csak a munkatársaimmal kompatibilitási okból veszek elő, - ha a megoldandó feladat e nélkül nem megy..., és igen, nagyon gyorsan hagyom "magam mögött" ha lehet. - Undorító egy rendszer. (Tudom, túlzás érzelmi hozzáállással minősíteni egy alapvetően műszaki eszközt.)

Hasonlatosan egy folyamatosan önmegvalósító, a lakást állandóan átrendező, hisztis picsa miatt, akit azért a hosszú combja miatt nem dobunk ki, esténként pitizünk neki egy-egy hempergésért. - Pluszban a kávédat, teádat, ebédedet magad készíted, sőt még az övét is. - De persze, ha a mazohista megtalálta saját "lelki társát" a szadistában akkor még hosszab távon is működhet a dolog. :)

off:

Életed története 1 bekezdésben? ;)

Vegyük sorjában.

- 4 éve ezek voltak a problémáim: http://disq.us/p/13amjy8

    Ezek közül javult valami?

 

- Néhány hete a melóban, a start menü úgy döntött, hogy nem nyílik fel. Ez egy tiszta gép, zárt hálózatban, nincs rá letöltve semmi warez, semmi vacak, és szándékosan a MS ajánlásai szerint készült, szóval a "valami megrágta a belét" teória itt nem áll. Ez gyárilag szar.
Csináltam róla egy kis videót, hogy mi nem működik. (a minősége lerontva, adatvédelmi okokból)
Alig másfél perc, imho érdemes megnézni, mert ilyet én még nem tapasztaltam. 
Mint egy 15-20 évvel ezelőtti kotvány live linux, ahol egyrészt koncepciótlan, másrészt esik-kel a grafikus réteg.

    https://files.fm/u/nzgnfky3

Ez nálad a jó működés jele? Ez még egy ingyenes droid appnak is vér ciki, de könyörgöm, ez egy fizetős szoftver! 

 

- Egy Ablakok nevű oprendszertől szerinted elvárható lenne egy normális ablakkezelő?
Jó, jó, nem álmodozok, egy KDE szintjét nem várom, hogy elérje. Azt, hogy egy program megnyitásakor arra a desktopra, arra a pozícióra és akkora méretben tegye ki ahova az adott munkafolyamat számára egyszer beállítottam, azt nyilván nem várom el, mert ilyen okos és kézreálló sosem volt. Fejlesztést, funkciógazdagítást nem várok a Windows termékvonaltól. De azt azért szeretném, ha szabad, hogy legalább a korábbi jól működő dolgokat ne dobják ki.
Például a billentyűre és egérre optimalizált GUI, a Win 3.1, Win 95, Win2000 óta jól teljesítő és ergonómikus felületet, designt, és vezérlési koncepiókat miért dobják a kukába egy továbbra is billentyűvel és egérrel, munkára használt gép esetében? Miért kell a touch -ot erőltetni, touch képtelen eszközökön?

Amíg csak egy programot használsz, konzumer üzemmódban, addig persze tökmindegy, ezt aláírom.

De amikor munkára használnád, nem ritkán 8-16 darab putty ablakkal, hozzá 3-4 webadminnal, plusz néhány vastag klienssel, akkor gecire zavaró, hogy az ablakok széle egyetlen egy pixel. Akkor lehet szélesebb, ha cserébe kiégetheti a szemedet a kontrasztos üzemmódban.
Tényleg olyan nagy kérés, hogy csak annyit tudjon, mint korábban?

Már a Win7 -nél is kibasztak velem, mert a "mindig felül" opciót kivették az ablak címsorán lévő jobb gombos menüből. Pedig munka közben, sok ablaknál baromi hasznos tudott lenni. Gondolom másnak nem kellett, és nagy volt a fenntartási költsége, és a MS éppen pénzügyi válságban szenvedett, és nem volt pénze programozóra. Gazdaságilag biztosan indokolható, de technológiailag nem.

Ilyen ez az egész Windows. Gazdaságilag indokolható, hogy telefonra szánták, de technológiailag és ergonómiailag arany málna díjat érdemelne.
Ünnepeljük hát a hitványságot!

 

- Mit nem lehet még szeretni rajta? Például azt, hogy a reklámok már a spájzban vannak. Ahelyett, hogy a vassal és a perifériákkal foglalkozna, úgy gondolja, jó lenne lehúzni rólam még néhány bőrt, miután megvettem, hiszen fizetős szoftver.
Erre gondolok: https://www.howtogeek.com/269331/how-to-disable-all-of-windows-10s-built-in-advertising/

És akkor most konteózok kicsit. - A W10-el világtörténelem legnagyobb "globális rabszolgatartó" szoftveres rendszere készül Redmondban. A távmunka-szoftver koncepció (TEAMS!) alapból megvalósítja minden felhasználó adatainak részletes regisztrálásával, képeivel, billyentyű-leütéseivel, csoport-térképével, mobileszközeinek bevonásával. A kommunikációjának, de szinte a gondolatainak is realtime elemezési lehetőségeivel. Mivel a távmunka expanzió elindult a koronavírus "hathatós támogatásával", mire lezajlik a járvány egy csomó ember nem fog tudni kiszabadulni a "fogságából". (A munkáltatók nagyszerű lehetősége, a munkaerőre fordítandó költségcsökkentésre.) Óvatos becsléssel Redmond globálisan legkevesebb 1 milliárd felhasználó 4 dollárjára számíthat havonta. (Majd későbbiekben ez is "javulni" fog természetesen.)

Jelenleg nincs ilyen tömeges megvalósításra másnak lehetősége. Természetesen még sok infrastrukturális feltételnek javulni kell hozzá, de gőzerővel dolgozni fognak rajta. (Az "undorító" szó használata valójában ezt a jövőkép-jóslatot takarja, és az eljövendő "távmunka-dolgozók" helyzetének átérzését. - Mert távmunka eddig is létezett, de a dolgozók feletti abszolút személyes jellegű és kapcsolati kontroll ilyen mértékű megvalósíthatóságával eddig még nem találkoztam.) - Ez a fejlesztési irány egy humánerőforrás-neutronbombát jelent, virtuálisan.

Én sem értem mit tudnak itt állandóan picsogni miatta. 

4 éve van fent a gépemen és semmi gond vele. Gyors, stabil.
Ráadásul a komplett gép is ki lett már cserélve alatta, csak az SSD maradt, amin rajta van. Régi windowsok ezt nem szokták szeretni, de ez zokszó nélkül indult.

Valaki mondja már el, hogy mi a problémátok a Windows 10-zel.

Mások is írtak "egy-két" dolgot, én is, de megismétlem magam: pl. az, amikor a 16:10-re általam időzített (frissítés utáni) újraindítást a Winfos 15:55-kor ejti meg, mert csak. Amikor nem tudom használni a frissen telepített betűtípust, amíg újra nem indítom a gépet. Amikor a WSl engedélyezésénél újra kell indítani a gépet, de a kikapcs + másnap bekapcs nem jó, neki azonnali újraindítás kell. Amikor több képernyőt használva megnyitok egy programot, a töltőképernyőjét áthúzom az egyik monitorra, majd amikor azt felváltja afőképrnyő, a Winfos minden egyes alkalommal átrakja azt egy másik képernyőre. (Mert csak.) Amikor jön a hivatalos céges utasítás, hogy nem szabad ám "kézzel" frissíteni a Winfost, mert akkor elszaródik, mint az első akárhány embernek, aki ezt még nem tudta. Amikor jön a hivatalos utasítás, hogy nem szabad hagyni, hogy a Winfos frissítsen egy bizonyos enterspájz programot, mert azt is elszarja. Amikor a Winfos frissít, és 10+ percig(!) áll 100%-on, te meg állj és várj, ráérsz még munkából hazamenni.

Elég lesz?

a kikapcs + másnap bekapcs nem jó, neki azonnali újraindítás kell

Erre viszonylag egyszerű a magyarázat, a kikapcsolás + bekapcsolás valószínűleg csak egy logout + hibernálás a Fast Startup miatt.

a töltőképernyőjét áthúzom az egyik monitorra, majd amikor azt felváltja afőképrnyő, a Winfos minden egyes alkalommal átrakja azt egy másik képernyőre

Azt az alkalmazások mondják meg a rendszernek, hogy hol szeretnék az ablakaikat megnyitni. Ha ezt a Windows felülbírálná, akkor meg az lenne a baj. Gondolom az adott alkalmazás nem elég okos, hogy ha betöltés közben áthelyezed a töltőképernyőjét, akkor a főablakot is az új képernyőn kellene megnyitni.

Amikor jön a hivatalos céges utasítás, hogy nem szabad ám "kézzel" frissíteni a Winfost, mert akkor elszaródik, mint az első akárhány embernek, aki ezt még nem tudta. Amikor jön a hivatalos utasítás, hogy nem szabad hagyni, hogy a Winfos frissítsen egy bizonyos enterspájz programot, mert azt is elszarja.

Tessék WSUS-t használni, akkor vissza lehet vonni a frissítést házon belül. Sőt, ideális esetben már a tesztelés során kiderül, ha probléma van, mielőtt azt a felhasználók megkapnák.

Amikor a Winfos frissít, és 10+ percig(!) áll 100%-on, te meg állj és várj, ráérsz még munkából hazamenni.

Minek ezt felügyelni, hagyd ott, ha végez magától újraindul, majd ha úgy van beállítva a tétlenség miatt el is alszik.

"Immár 1 millliárd ember használja a Windows 10-et"

Nem,1 Mrd eszközön fut jelenleg

Zolee001

Nem is csoda, a világ legjobb oprendszere, a linugz desktop éva szektások meg csak sárgulnak hogy nekik soha nem lesz ilyen :)

Lehet ezen ironizálni de valóban ez van. Ma már a mobil és tablet jelenti a személyi számítástechnikát. Bőven több user-idő telik el mobil érintőképernyők felett mint egeres billentyűs pc előtt. Az iOS nélkül is olyan sok Android van ami számban durván ráver a Windows PC-re. Az alatt pedig Linux kernel dolgozik. 

Csinálhatott volna tűzijátékos "Elhoztuk a Linux desktop évét" a Google már évekkel ezelőtt, de nem az ő stílusuk :D

Akkor már értem miért pánikolt be a KERNAL a C128-ban a minap: most nem az 1581-es hozta rá megint a frászt a trollkodásával, hogy portolták az MS-DOS-t Z80-asra és az lesz betöltve CP/M helyett, hanem ezek szerint a Linux volt. :P

Soha nem állítottam ennek ellenkezőjét. A kernel valóban ott van mindenben is, ugyanúgy ahogy egy rakás másik nyílt és zárt forráskódú komponens. A kérdés az, hogy az releváns-e a Linux deksotop elterjedtsége szempontjából, ha a hűtőd, az autód, a routered vagy a TV adásodat biztosító műhold Linux kernelt futtat?

Természetesen releváns, hiszen a Linux kernel iránti érdeklődést táplálja, a fejlesztést elősegíti. Ha csak egy marék hobbista játszótere lenne, nekem sem lenne egy olyan univerzális OS a gépemen, amivel minden feladatom maradéktalanul el tudom végezni egy modern gépen.

trey @ gépház

Releváns, mert ha a hűtőd gyártója valami egzotikus wifi hardvert használ az egyébként tök felesleges internetes kapcsolatra, akkor a nyílt forráskód és GPL miatt kénytelen kiadni driverét Linuxhoz. Ha a hűtő gyártója nem akarja szopatni magát, akkor együttműködik Linux kernel fejlesztőivel a wifi részegységük mainline kernelben való támogatásán. 

Innentől, ha valamelyik notebookban is felbukkanna ugyanaz a wifi chipset, a hűtős gyártó miatt már abban a noti modellben is támogatott lesz Linuxon a wifi. 

Tekintve, hogy Androidban a kernel fölött minden Google fejlesztés nyílt forráskódú szabad szoftver a Linux kernelhez hasonlóan, ez bizony Linux desktop. 

Gyakorlati haszna például, hogy a mobilodra telepíthetsz alternatív forrásból Androidot, így akkor is friss verzió lehet a mobilodon amikor a gyártó már nem ad updatet. Egy Windows Phonra próbálj te alternatív új Windowst tenni! Lett volna rá igény, miután a Microsoft szanálta a projektet és sok millió Windows mobilost hagyott magára frissíthetetlen és egyre használhatatlanabb mobilokkal. 

en minden evben raszanok egy hetveget arra, hogy atterjek windows-rol linux-ra a laptopomon, de eddig minden alkalommal visszakerult a windows. igy volt ez 2 hete is.

Thinkpad T580-rol van szo, iden Debian 10-zel es Gnome-mal illetve Ubuntu-Xfce-vel probalkoztam. A kovetkezok miatt kerult vissza windows:

- nem tudtam full disk encryption beallitani, hogy hasznalja a TPM-et. (ezzel meg egyutt tudtam volna elni)

- a gep erezhetoen lassabb volt, legyen szo bongeszesrol vagy fejlesztesrol (IntelliJ foleg. Gorgetes lag, lassu ugras fajlok kozott)

- instabil wifi

- a venti a gepben sokkal tobbszor es sokkal tovabb jar magas fordulaton mint windows alatt. ez onmagaban nem zavarna, de

- az akksit olyan gyorsan szivja ki a rendszer, mint a lanyom a 2 decis sio almalevet.

Amugy nagy linux fan vagyok, mindenhol mashol linuxot futtatok. De laptopon a windows szamomra fenyevekkel jobbnak tunik. Megbizhato, mukodik.

> Gnome-mal illetve Ubuntu-Xfce-vel probalkoztam
> - a gep erezhetoen lassabb volt, legyen szo bongeszesrol vagy fejlesztesrol (IntelliJ foleg. Gorgetes lag, lassu ugras fajlok kozott)
> - a venti a gepben sokkal tobbszor es sokkal tovabb jar magas fordulaton mint windows alatt. ez onmagaban nem zavarna, de
> - az akksit olyan gyorsan szivja ki a rendszer, mint a lanyom a 2 decis sio almalevet.

GTK3 still at large. :(

"- nem tudtam full disk encryption beallitani, hogy hasznalja a TPM-et. (ezzel meg egyutt tudtam volna elni)"

Nem tudom minek neked a TPM, Windowson csak ezzel működne és emiatt gyakran sehogy sem működik. 
Linuxon válogathatsz a titkosítási megoldások között. Full disk encryption mellett ott van például az EncFS, ami remekül lehet felhős backuppal kombinálni. Ha van amiben köröket ver a Linux a Windowsra az pont a titkosítás. 

Igen, ezt olvastam en is. A helyzet eleg szar, de ott meg nem tartunk, hogy ennek koszonhetoen titkositott meghajtokat lehessen feltorni. Ha idaig jutunk, egyszeruen kikapcsolom a TPM modult a biosban es bepotyogom a kulcsot minden indulaskor. Mint mondtam, ezzel a linux-on is egyutt tudtam volna elni.

Linuxon egyébként meg tudod oldani azt is, hogy USB pendriveal csak a rendszert tartalmazó driveot csatolja fel és az érzékeny felhasználói adatokat mondjuk gdriveról szedi le ahol már elég egy könnyebb jelszót bepötyögnöd + sms ellenőrzés. Az már eléggé biztonságos és kényelmes is. 

De arra sem nehéz ügyelni, hogy ne legyen bent felejtve az usb pendrive és akkor pendrive nélkül ellopott notebook háttéráráról lényegében lehetetlen elérni az adatokat. 

Vagy a rendszer elindulása után automatikusan törlöd a pendrivot. Így azzal sem lehet elérni az adataidat ha bent marad a notiban. Írsz egy Android appot, amivel gyorsan újraírod a kulcsot az usb pendrivera. Azzal tudsz újra bootolni. 

Linuxra nagyon rugalmasan lehet jó titkosítási megoldásokat készíteni. 

Ennél a cikknél neked eddig kizárólag hülyeségeket sikerült írnod, nagy pofával

kb egy b-közép focihuligán stílusával védelmezve a Microsoftot. 

Mi vagy te? Valami fizetett Ms szószóló? Kéretlen Ms felszopó? Vagy valami pszichiátriai ápolt akit most kiraktak az osztályról, mert kell a betegágy a koronavírusos betegeknek? 

Szerkesztve: 2020. 03. 23., h – 13:38

Szerintem nem annyira rossz a Windows 10, engem három dolog bosszant benne:

- A kereső szörnyű: sose talál meg szinte semmit vagy ha igen, akkor a nem releváns találatokat veszi előre.

- A frissítések kezelése, telepítése csapnivaló.

- Az új egyszerűsített felületek keverve vannak a régivel, van amit egyikben, van amit másikban lehet megcsinálni, fontos beállítások el vannak dugva, stb..  Ezt meg kellene oldani minél előbb!

Egyébként ez nem Windows specifikus. DE-s Linux disztribúciók keresője is szörnyű alapbeállításokkal és azokban is el van cseszve a frissítések kezelése. Például mutatja frissítő, hogy vannak frissítések aztán nem frissít, megáll. Vagy akarom frissíteni parancssorból, erre egy update után feldobja a grafikus felületen, hogy van frissítés és már upgrade le sem fut, mert lockolja a hülye. Az NM-ről ne is beszéljünk, ha rákeresel első találatok, hogy hogyan tiltsd le, hogy megoldódjon a hálózati problémád..

Lehet hogy én vagyok az egyetlen de sosem használok semmiféle keresőt a saját gépemen tárolt adatokhoz. Mivel logikus hierarchiában van minden tárolva, így ha kell valami, pontosan tudom az útvonalat hozzá, és egyszerűbb odaugrani a fájlkezelővel vagy terminalban, mint keresgetni.

Ja csak kár hogy nem lehet mindent így tárolni, mivel valami belefér több kategóriába is (vagy symlinkelhetsz mindenhova). Ezért is marhaság a böngészők alapértelmezett könyvjelző kezelője is. Google levelezőjénél is sokan elvéreznek, mert nem értik meg miért jobb a címkézés, mint a  folderek (lásd régi Outlook, IMAP működés).

Mondok egy negyediket. A kib*szott Defender-es védelem ami állandóan kiragozza, sunyin és alattomosan a pen-en tárolt tools-aimat, vagy anélkül fog meg állományokat, telepítőket és tartogatja akár percekig is, hogy szólna mi a baja, mit csinál éppen. - Néha nem enged hozzáférést, - azaz percekig kínlódik vele az ember, - másik gépen megosztott mappákhoz, vagy USB merevlemezekhez, mert szerinte biztonsági kockázatot jelent, de ezt csak nekem kell kikövetkeztetnem, mert Ő nem szól erről semmit. (Vagy vannak kisebb programok amelyek indítását lassítja, pedig már régen a gépen van telepítve, - még akkor is így jár el, ha a kivétel felvétel megtörtént. (De persze ha frissíted a Libre-t, vagy a Vivaldit, előszörre akkor is szarakodik vele...) Sokszor szórakozik a társításoknál, ha nem az MS ajánlás szerinti képnézegető, zenelejátszó programot akarod alapértelmezettnek. Nem teszik neki az Adobe Acrobat pdf-megjelenítője, ezért ki is vették az alapértelmezhető sorból, mert nyilván én is az EDGE böngészőt használnám szívesen erre. (Hát NEM!) - Na, elég ennyi?

Mert a kikapcsolása 3 sőt, most már 4 ponton (klikkel) tehető meg, de a kikapcsolása "fake", nem mindig hat azonnal az általa megkezdett processzre. (Azért Win10-et folyamatosan nem működtetnék vírusvédelem nélkül azaz nem tweak-elném reg.-ből. - Kellene az, csak átgondoltabb működéssel. Ehhez tartozik, persze sokszor kikapcsolom, de visszakapcsolja magát, ha úgy gondolja, sőt bekapcsolja az állományvédelmet is magától. (Ami a telepítést vagy frissítést azonnal lehetetlenné teszi, ezért mindig ellenőrizni kell hogyan áll. Elvesztegetett idő, mert sokszor a panel sem jön fel azonnal, amíg ezerrel dolgozik a szerinte problémán.)

Ilyen a vilag, kiszolgaljak az emberek igenyeit, es az ilyen hirek igazi csemegenek szamitanak.

 

Vegul is a hup-nak is meg kell elni valamibol; van egy reteg, aki "imadja" a "winfost" meg az "emdollart".

Mind balfasz, aki meg talalja nekik, az a szélsz.

Bruh: 3rd party semmi.

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓