Ha E120-at eszel, tetvet eszel

Kedves mindenkik, korábbi rovarevős cikkeimért sok bántást kaptam eddig tőletek... Ezen elgondolkoztam, s arra jutottam, ha valami ennyi indulatot vált ki, érdemes megírnom könyvben... Szóval úgy döntöttem, írok egy könyvet a rovarevésről! Az entomofágiáról, szakszóval. Nem tudom mikorra lesz kész, egyelőre az anyaggyűjtésnél tartok. Eközben azonban máris egy érdekes dologra bukkantam, ami - mélyen hiszem - igencsak érdekelhet közületek sokakat, azokat is - sőt azokat aztán PLÁNE! - akik a rovarevésnek már a gondolatát is gusztustalannak tartják!

Arról az élelmiszeradalékról van szó, aminek a neve: E120.

Ugyanis a dolog úgy áll, az ilyen emberek - akiknek a rovarevés gondolatára is felfordul a gyomruk - jobban teszik ha messzemenően óvakodnak a jövőben MINDEN olyan élelmiszertől, aminek a színe szép vörös, piros, bíbor...

Nagyon valószínű ugyanis, hogy azt a szép vörös színt az adja neki hogy egyszerűen belekevertek egy bizonyos rovart.

Konkrétan, a "cochineal" nevű szerről van szó. Ez nem más, mint a __bíbortetű__ értitek, egy TETŰ! - festékanyaga!

Aki tehát ilyen kaját eszik, az lényegében tetvet eszik. Ehhez képest hogy én megeszem azt az óriási sáskát, igazán semmiség, és felettébb civilizált kulináris szokás.

Persze most hitetlenkedtek. Nyilván, hiába nézitek meg az élelmiszerek papírját, arra nem lesz felírva hogy „kedves vásárló, ez az étel részben bíbortetűből van!”

Ehelyett szerényen az virít majd rajta hogy E120. Ez a politikailag korrekt neve ennek az anyagnak... Esetleg még az is lehet hogy az van ott felsorolva az összetevők közt angolul hogy "carmines". Átlagos fogyasztó nem tudja úgyse, mi a fene az...

Ha nekem nem hisztek, íme egy forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%ADbortet%C5%B1

Nos elárulom, az E120 maga a bíbortetű. Nem foglalkoznak sokat a feldolgozással, csak simán megszárítják és porítják a kis aranyost. Néha van valami alkoholos extrakció is, de nem vennék rá mérget hogy akár ez is megtörténik mindig... A festékanyag rendkívül tartós, stabil, szóval kész főnyeremény a feldolgozott élelmiszereket gyártóknak!

Emellett, megvan ennek az a roppant előnye is, hogy ugye „természetes” forrásból származik, eképp odaírhatják a cetlire hogy a készítményük nem tartalmaz MESTERSÉGES színezéket! Arra manapság már ugye elég sok egészségtudatos vásárló bemorcosodna, az olyat amiben valami mesterséges izémizé van, kerülik. Mennyivel jobban hangzik azonban ha azt látja: "No artificial colours", igaz?!

És megveszi. Pörög az üzlet! Finom a kaja! SZÍNES! Csak azt nem tudja hogy ilyenkor porított, szárított, őrölt TETVET eszik...

Ha (piros) mályvacukrot eszel, vagy valami olyasmit aminek a neve angolul marshmallow, vagy valami vörös gumicukorkát, jóeséllyel ezzel az anyaggal van pirosítva.

Szeretném megjegyezni, NEKEM EZZEL SEMMI BAJOM! (már amiatt se mert nem eszem cukorkát...)

Azért írtam csak le mindezt, hogy a kényes ízlésűek elgondolkozzanak rajta: vélhető hogy már eddigi életük során is rengetegszer ettek bogarat - bíbortetűt - habár nem is tudtak róla. Semmi bajuk se lett ettől. Hátha akkor nem is olyan szörnyű dolog a rovarevés?

Hozzászólások

Ezért sem (v)eszek semmi készkaját.

"A kármint az anilinfestékek feltalálása előtt elterjedten használták vízfestékként és pácok színezékeként. Azóta csak akkor alkalmazzák, ha természetes alapanyagú festékre van szükség: süteményekben, cukorkákban, kozmetikumokban, vízoldható gyógyszerkészítményekhez és szövettani festőanyagként. Nők milliói szerte a világban a porított tetvekből készült rúzsokkal kenik ajkukat, ezt használják arcuk pirosítására..."

Ha lehet hinni a Wikipedianak.

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rmin_(fest%C3%A9k)

Az elmélet az, amikor mindent ismerünk, de semmi nem működik. A gyakorlat az, amikor minden működik, de senki nem tudja, miért.

Szerkesztve: 2020. 02. 14., p - 08:12

E904-el pedig a lakktetű összes testfelületi váladékát :)
Onnan tudom, hogy íjászatban ezt használom sellak néven. Gusztustalan, de rém hatékony cucc, első osztályú lakkanyag.
A leggusztustalanabb, amikor kiszárítva az ember feloldja alkoholban. Mintha egy adag száraz szart kellene rázni.

"Jó étvágyat" az édességekhez, jó esetben benne van :/

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Eddig is sokat tettetek, hogy leszokjam az édességről, ezzel együtt "pá" a 100 fölötti életkornak is, - ti. a hosszú életet élő, azaz minden aggastyán korú öreg, - legutóbb a napokban egy 112 éves bácsi, - beszámol arról, hogy mennyire szereti-szerette az édességeket. - (Persze számomra ez nem olyan nagy áldozat, nem szeretnék mondjuk 110 évig élni, - borzasztó hátrányos "tulajdonság", a régiek közül kihal mindenki mellőled max. már 80-90 felé, és a további 10-20 évet totál egyedül kell megtenned...)

Mi a tetű és a sáska között az az elvi különbség ami miatt a tetű undorító/rossz/egészségtelen a sáska meg nem?

arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/nokiax6_DRG_sprout

Önmagában az hogy tetű, nem gond. Tetű lehet ilyen is, olyan is. Ha csak növényi nedveket szív, semmi baj. Sajnos azonban a tetvek csoportjába tartoznak olyanok is amik az emberi vérre szakosodtak... És emiat gusztustalanok.

Na és ha az ember csak azt a szót hallja hogy „tetű”, azonnal ezen utóbbiakra asszociál, így előítéletes módon számára úgy általában minden állat ami tetű, gyanússá és undorítóvá lészen.

Ezzel szemben egy sáska sincs ami embert szívna-enne ugye...

De le isírtam a nyitóban, nekem semmi bajom a bíbortetűvel. NEKEM. Gondolom azonban ez amit írtam róla új infó lehetett itt sokaknak, és kissé gondolkodásra serkenti őket hogy manapság a nyugati kultúrában alig lehet olyan kaját kapni amiben ne lenne MÁRIS ízeltlábúból nyert anyag! Akkor pedig „lassan az agarakkal” amikor elítélik az én rovarevő szokásaimat, hiszen ők is eszik ha nem is tudnak róla...

Obsessed commandline-maniac.

Ha csak növényi nedveket szív, semmi baj.

Ilyen tetű nincs. Mindegyik melegvérű állaton élő parazita.

Amire te gondolsz, azok a növénytetvek, ilyen pl. a bíbortetű is. (Tudom, neked a híg lére eresztett pörkölt is gulyásleves, szóval mindegy, te nem foglalkozol azzal, hogy a hétköznapi ember mit hogyan nevez.)

Szerencsere fejlodik a technologia es olcsobb eloallitani laborban muanyagbol, mint bogarbol, igy ez mar reg nem igy van, sot amikor igy van, akkor az a MINOSEGI termek.

Csakszolok.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Szerkesztve: 2020. 02. 14., p - 15:50

Ha már a magyar nyelv felsőbbrendúségét hirdeted, akkor ne használj olyan kifejezéseket, mint ""cochineal" nevű szerről van szó". Van ennek szép magyar neve, kárminsav illetve kárminvörös (ez nem a szín, hanem az anyag elnevezése, a szín neve karmazsin). Használják még az idegen eredetű kosnil szót is.

Az E120 meg nem "politikai korrekt név", hanem egy egységes megnevezés, hogy az EU-n belül az élelmiszer-adalékanyagokat (színezékek, antioxidánsok, emulgeálószerek stb.) egységes jelöléssel ellássák, hogy a fogyasztók felé áthidalják a nyelvi akadályokat és egyértelműen jelezzék, hogy melyik anyagról van szó. A C vitaminnak is van "politikailag korrekt neve", méghozzá E 300. Az etanol meg az E1510.

Neked elment az eszed. Soha nem hirdettem a magyar nyelv felsőbbrendűségét. Nem tetszik hogy az angolban nincs tárgyeset, és tetszik hogy a magyarban meg van. Szerintem ebből a szempontból a magyar jobb. Más szempontból viszont az angol a jobb, elég sok ilyen szempontot lehetne felsorolni.

A tárgyeset megléte a magyarban egy ROPPANT előny a szememben az angollal szemben, de egyáltalán nem biztos hogy akkora, amit a többi más szempont összességében ne lenne képes űberelni. Valójában nekem az a véleményem, nehezen lehetne bármely természetes nyelvet is a legjobbnak kikiáltani. Hiszek azonban benne hogy lehetne egy „abszolút szuper” nyelvet megalkotni, az azonban épp emiatt mesterséges nyelv lenne.

Obsessed commandline-maniac.

A tárgyeset olyan fontos, hogy a nyelv nem engedheti meg magának hogy ne legyen EGYÉRTELMŰEN jelölve és MINDIG.

Abban a pillanatban hogy ez nem teljesül, a nyelv kötött szórendűvé válik.

Nézd meg a német nyelvet. Ott még sokkal több maradvánbya van a tárgyesetnek. Hímnemben egészen jól van jelölve a névelők szintjén: der -> den

De hiába ha nőnemben meg semlegesnemben meg többeszszámban ez nincs. Ezért a német is kötött szórendű.

Amúgy meg igen, persze hogy az angolban is van tárgyeset... épp csak az a szórenddel van kifejezve! Amikor azt írom slamposan hogy nincs benne tárgyeset, akkor arra gondolok, ez nincs a szórenden kívüli más eszközzel jelölve (kivéve azt a fehérholló ritkaságú alkalmat ami a névmások egy részét illeti, hogy her és him).

Obsessed commandline-maniac.

Csak arról van szó, hogy az emberek nem tájékozódnak és nem gondolkodnak.

A kolbászt és hurkát abba töltik, amiben korábban a disznószar bugyogott.

Az olajoshal gyakran belezetlen halacskákat tartalmaz.

Exkluzív csemege a fenyőrigó - belestől sütik.

A kínai fecskefészek.

Sorolhatnám végtelenségig.

Meg a fenyőméz. A polcokon az akácméz, hársméz mellett van, ugyanolyan szép és finom. Csak éppen a fenyőnek nincs virágpora vagy nektárja, vagy mije. De élősködnek rajta tetvek, amik hátsó végén kijövő váladékot a méhek begyűjtik, és ugyanúgy mézet csinálnak belőle.

A garnélát sem belezik ki sütés előtt, meg az apró szardíniát sem, ami olívaolajban kisütve isteni csemege. Kultúra és szokás kérdése, ki mit tart undorítónak.

Pl. gyerekkoromban minden hentes árult vesét és velőt, meg pacalt. Mára már ezek eltűntek, nyugaton a szupermarket friss állateledel-részlegén találhatóak, akárcsak a csirkemáj. Pacalt rajtunk kívül az olaszok esznek, Amerikában szigorúan kutyakaja.

Én magam sem látom a nagy különbséget a rák és a rovar vagy rovarlárva megevése között, és tényleg csak a szokás és neveltetés tart vissza attól, hogy az utóbbiakat kipróbáljam (csiga, nyers osztriga, tengerisün dettó, de pl. főtt kagyló jöhet).

Akkor irigyelhetsz. Az utca túloldalán (harminc méterre sincs) lakik egy hölgy akinek főzicskélős vállalkozása van. Jóbarátom. (semmi intim!) Neki megmondom mi kell, és megrendeli nekem, ráadásul nagyker áron. Egyetlen baj hogy a szállítási idő néha két hét is megvan. De legalább van majdnem minden. Na, pacal, az nincs... disznóherét se tudtam rendelni... a péniszét se... petefészket se... sőt még a coca farkát se! (az igazi farokra gondolok, a kunkorira). De csirkemáj, disznómáj, disznóvese, csirke zúza van amikor csak akarom. A malacfejet is így szerzem be, boltban az se kapható.

Szóval csak egy tipp a részemről: barátkozz össze egy hentessel... vagy valakivel akinek saját ételkészítő vállalkozása van...

Obsessed commandline-maniac.

Amikor tejterméket fogyasztasz, akkor pedig egy állat mirigye által termelt váladékot eszel feldolgozva.

Egyébként nem tetvet eszel, hanem egy tetüből kivont vegyületet. :)