BKV e-bérlet RANT

Használja valaki ezt a csodát rajtam kívül? BKV havi e-bérlet.

Először is, most jövök az Adatvédelmi tájékoztatóból, végig MOBILJEGY néven hivatkoznak rá.
Semmiben nincs megkülönböztetve a jegy, és a bérlet definíciója, ebből kiindulva
az az elvárás, hogy *minden utazás előtt* a jegykezelő automata hátsó!!! (nem a bejövő, hanem a kimenő forgalom oldalán lévő)
QR kódot le kell olvasni, és utána valami animált majomkodást mutatni az ellenőrnek.

MIÉRT? Ki volt az a cro-magnoni, aki ezt kitalálta? 10.000Ft-ért sorban állni A KÉZZEL JEGYET VALIDÁLÓK MÖGÖTT és kattintgatni a k*rva kódot?
Eddig 10-ből 4 alkalommal fagyott rám az app, csak persze printscreent se lehet csinálni, MERT LE VAN TILTVA!!! :D

Az Adatkezelési szerint nem gyűjtenek geolocationt, tehát semmi értelme az egész kamerázásnak.
Mivel bérletet vettem, korlátlan utazásra vagyok jogosult. Aki jeggyel utazik, az nem, az egyszeri tranzakciót végez.

Jelenleg papír bérlettel gyorsabb bejutni, mint az e-basszal! Ki volt az az állat, aki ezt így megUX-elte?!?!
A bérletesektől ezt elvárni, hogy minden kib* alkalommal QR kódot keresgessen és mutogasson, ez teljesen nevetséges!

Miért nincs egy "használom a bérletet" gomb az appban, ami ugyanígy generál valami tököm animációt, 
amit lehet "vizuálisan ellenőrizni"???

Ugyanis amint rendes "lila" ellenőr elé kerülsz, a bohóc képernyőt BE KELL ZÁRNI!!!! és az előző Activity egy másik 
(persze jó kicsivel kirakott) gombját megnyomva kell egy QR kódot mutatni, amit leolvasva látja az adataidat :D:D:D

Mindezt persze 5 perces cseszekedéssel, mert persze az ellenőrnek nincs nyitva az app, lassú a telefonja, nem tudja
lefotózni, várni kell az adatra, mert nincs rendes 4G lefedettség a metró feljáratnál..

E L M E B A J ! ! !
 

 

EDIT: 2020-02-06: megcsinálták, hogy a metróállomásokat az appban lehet választani, és nem kell kódot olvasni! Frissítsd az appot

Hozzászólások

Bevezetés óta használom, teljes megelégedéssel. A fenti érvelésem túlestem az első héten, utána elengedtem.

 

Amin viszont kicsit megrökönyödtem, hogy ha vonaton veszel BB jegyet, akkor azt úgy érvényesiti a kaller, hogy a telefonon az orrod alá nyom egy QR kódot, amit az én appomban kell bescannelni.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Megjelenes ota hasznalom, szeretem..fagyassal vagy egyeb gonddal nem talalkoztam. Az engem is zavar, viszont, hogy minden alkalommal bohockodni kell a leolvasassal, lassu, hiaba vagyok gyors, mindenki elmegy mellettem, akinek papiros berletenvan, igy eselytelen elsokent leerni.

Engem az akasztott ki, hogy ha lemerül a telefonod, vagy esetleg pont nincs mobilneted, akkor bírságot kapsz. Az biztos, hogy aki metrózik is, vagy első ajtós felszállással közlekedik, azoknak ez nem éri meg. Bár a mobilnet viszonylag kiszámítható (ritkán van kiesés szolgáltató szintjén), de volt már, hogy estére lemerült a telefon, ha sokat videóztam. Az pedig világosan le van írva a GYIK-ban, hogy ilyenkor ugyanúgy fizetsz, mint akinél nincs nála a papír alapú bérlete. Az éjszakai buszra a biztonságiak meg egyenesen fel sem engednek, csak ha veszel tőlük 450 forintért vonaljegyet.

Mindeközben a MÁV bérletet meg simán rátöltik az e-személyi igazolványra. Az le sem tud merülni és adatkapcsolatot sem igényel. A személyi igazolványt meg itt is kérheti az ellenőr, hiszen a mobilapp is csak azzal együtt érvényes (vagy amilyen igazolvánnyal vetted). Jó lenne ha a BKK-nál is ebbe az irányba fejlesztenének, és el lehetne felejteni ezt a mobilos bohóckodást.

Nagy Péter

Nem tudod bemutatni a bérletedet. Ugyanez van mint papir bérletnél, amikor "otthonhagytam". Bemész az ügyfélközpontba és ha még a büntetés napján befizeted (miután bemutattad az aznapra érvényes bérleted), akkor csak 2000 Ft a bünti, amúgy pedig 16, helyszinen fizetve 8.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

"Miért gondolod, hogy nem jogszerű?"

Elméletileg nem lenne jogszerű:

Ha valaki bérlet/jegy nélkül utazik, akkor a BKV-nak 1db vonaljegy árának megfelelő kárt okozott. A pótdíj ennek a sokszorosa (45x).

Amikor kifizette a szolgáltatás ellenértékét, akkor nem okozott kárt, csak a fennálló szerződést szegte meg. Viszont fordított esetben, ha BKV nem teljesít szerződés szerűen (pl.: lerobban egy busz), akkor a BKV nem hasonló arányban fizet a szerződés teljesítésének hasonló megszegéséért.

Teljesen más esetben, a szerződő felek egyrészt csak az okozott kár megtérítését követelhetnék, pl.: betört ablak esetén csak üvegcserét (350 Ft) nem egy komplett fejújítás árát 16000 Ft 45x ár vagy közlekedési baleset után 100e Ft károkozás után 4,5 milliós "pótdíjat" kérne valaki. A BKV sem fizeti ki 45x egy nadrág árának, ha valami okból megsérül az utason.

Szerződéses feltételek megszegése esetén más esetben sem lenne jogos, az okozott kár többszörösére igényt tartani.

Innen nézve, nem tartozik a "normál" szerződéses kapcsolatokba a BKV és utas viszonya.

Ha valaki bérlet/jegy nélkül utazik, akkor a BKV-nak 1db vonaljegy árának megfelelő kárt okozott. A pótdíj ennek a sokszorosa (45x).

Nem tilos pereskedni 8000 forintert, csak nincs sok ertelme. :)

Viszont fordított esetben, ha BKV nem teljesít szerződés szerűen (pl.: lerobban egy busz), akkor a BKV nem hasonló arányban fizet a szerződés teljesítésének hasonló megszegéséért.

Biztos, hogy a lerobbant busz szerzodesszeges? Nem lehet, hogy a szerzodes leirja, hogy a busz lerobbanhat?

"Biztos, hogy a lerobbant busz szerzodesszeges? Nem lehet, hogy a szerzodes leirja, hogy a busz lerobbanhat?"

Úgy gondolom evidens, hogy a BKV jeggyel vagy bérlettel megvásárolt szolgáltatás az, hogy a busz elvisz A pontól B pontba.

Hasonló, mintha rendelnél ebédet a munkahelyedre, de csak a levest szállítanák le a rántott húst nem. Vagy ha azt vállalják, hogy x időn belül megkapod a pizzát (ahogy a BKV-nak is van menetrendje, amelyben leírja mikor mennyi idő alatt juttat el A-ból B-be), de ebéd helyett este 6-kor rád telefonál a futár, hogy át kellene venni a munkahelyedre megrendelt pizzát, mert ha nem akkor még holnap 8000 később 16000 pótdíjat kell fizetni az át nem vétel miatt.

A pizza* áráért, ha nem kapod meg, nem tilos pereskedni, csak nincs sok értelme...

* Feltételezve, hogy a BPKV (Budapesti Pizza Kiszállító Vállalat) jogosult rendelést felvenni és kiszállítani.

És van benne kikötés arra hogy ugyanazzal a járművel kell eljuttatnia téged A-ból B-be? Na ugye....

 

Szeretem az ilyen jogászkodásokat, mert jó magyar szokás szerint azt feltételezi mindenki a másikról, hogy az teljesen inkompetens.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

"Hol van az leirva ..."

Gondolom az időpontok tekintetében menetrendet lehet irányadónak tekinteni.

Előfordulhat, hogy lerobban egy busz és ha nincs mentesítő járat, akkor utazás tekintetében nem teljesít a BKV (pl.: az utasnak gyalogolni kell). Ez fordított esetben hasonló ahhoz, mint amikor az utas otthon felejti a bérletét vagy lemerül a mobilja.

Ha az ilyen esetekben az utasnak fizetnie kell, akkor a BKV-nak is fizetnie illene, ha valamilyen okból nem teljesíti teljesen a szerződéses feltételek.

Emlékeim szerint, évekkel korábban amikor BKV sztrájk volt, akkor az volt a BKV álláspontja, hogy ez vis maior eset, ezért nem jár semmi az utasoknak.

Gondolom az időpontok tekintetében menetrendet lehet irányadónak tekinteni.

Garantalt != iranyado, es ez szerzodesjogilag eleg nagy kulonbseg. 

akkor a BKV-nak is fizetnie illene, ha valamilyen okból nem teljesíti teljesen a szerződéses feltételek.

Mit irnak errol a szerzodesi feltetelek? :) Ezt eleg konnyu lenne pedig kideriteni, ha valakit erdekel.

Mit irnak errol a szerzodesi feltetelek? :)

Napok óta ezzel jön mindenki, csakhogy a bíróság/GVH bankokat, telekom cégeket és a BKV-t is kaszálta már el, mert hiába írnak bele akármit az ÁSZF-be, a felhasználót aránytalanul hátrányba hozni nem lehet. Nem olyan egyszerű a helyzet, hogy ha nem tetszik a szerződés, ne vedd igénybe a szolgáltatást.

szerk: ezt most nem a menetrendre értettem, 100%-os pontosság nem várható el senkitől.

Szerintem az, hogy nincs kotber a lerobbano busz miatt, nem aranytalan hatranyba hozasa a felhasznalonak. Ezert vagyok ra kivancsi, hogy mit irnak az utazasi feltetelek, mert kb. az is benne lehet, hogy az osszes utas jogosult egy ev ingyen jegyre/sorre, ugysem olvasta el soha, senki.

Felteszem, ha a telefonod váratlanul leáll, vagy elmegy a neted, az ugyanúgy vis major, és akkor nem kell fizetned.

Persze lehet, hogy megpróbálják behajtani rajtad, de legkésőbb a bíróság valószínűleg elfogadja, hogy rajtad kívülálló okból nem tudtad bemutatni.

Nagy Péter

Itt inkább a PTK az irányadó ebben a témakörben. Papír alapú bérlet eltűnésekor annak idején már nyertem a BKV ellen. (Metróba lefelé menet még bemutattam, utazás közben valószínűleg eltulajdonították tokkal együtt, kifelé jövet nem tudtam bemutatni) Ott egyfelől a szerződés fő pontját teljesítettem (kifizettem az utazást, és ezt tudtam igazolni - kártya slipem és tanúm is volt), és felszálláskor még megvolt a bérletem (beszálláskor ellenőrizték + tanúm is volt rá). Így meg is nyertem az ügyet, még az ügyvédemet is ők fizették végül.

Vis maior az, amikor a szerződő fél ellenőrzési körén kívül esnek azok az események, amelyek a szerződésszegéssel okozott kárhoz vezetnek. Ebben az esetben mondjuk nem lehet jogos elvárás, hogy elromló telefon esetén legyen nálad második készülék, mobilszolgáltató hibája esetén rendelkezz másiknál is előfizetéssel. Mint ahogy a BKV-nál sem károkozás, hogy ha a rendszeresen karbantartott járműve lerobban, és emiatt késel.

Ugyanakkor meglehetősen nehéz bizonyítani, hogy felszálláskor még volt elég töltöttség a telefonodban, és a mobilszolgáltatás is jó volt. Nem fogja mindenki - tippre senki - minden felszálláskor jegyzőkönyvezni tanúkkal a telefonja állapotát. Akinek fontos, hogy sehogy se lehessen megbüntetni, az dokumentálhatja; mindenki más meg jobb, ha befizeti az 1-2 ezer forintos bírságot az utólagos bemutatásnál.

Nagy Péter

Az utazási feltételekben le van írva, hogy járatkésésért, kimaradásért nem vállalnak felelősséget. Szóval le van írva, ráutaló magatartással elfogadtad. A 8000 Ft-tal hiába jössz, ha utólag igazolod, hogy van bérleted, akkor csak 2000 Ft-ot kell fizetni, az meg egyfajta kezelési költség, nem pedig büntetés. Azon lehet vitázni, hogy a 2000 Ft mennyire méltányos, azon meg főleg, hogy miért kell személyesen bemutatnod, szerintem ez aránytalan teher.

ha BKV nem teljesít szerződés szerűen (pl.: lerobban egy busz)

1. A BKV szolgáltatja a járműveket és a sofőröket, nincs köze a jegyedhez. De tekintsünk most ettől el.

2. Ez a kijelentésed nem állja meg a helyét. Gondolod, hogy a BKV vagy a BKK 100% rendelkezésre állást ígér, és a szerződésben nincsenek erre kikötések?!

Amúgy nézd, én nem vagyok jogász. Te az vagy, és tudsz konkrét jogszabályokat idézni, vagy csak az érzéseidre hagyatkozol és szeretnéd hogy így működne a világ?

Minden bírság több mint a károkozás amiért kapod. Különben nem lenne visszatartó ereje. Ha nincs bérleted és egy vonaljegyet kellene fizetned, akkor senki nem járna bérlettel, néha venne egy-egy vonaljegyet amikor rákényszerül, és csődbe menne a cég.

Értem én hogy páran nyertek már pert, de tényleg jogosnak tartod azt, hogy lopni akarsz, majd ne legyen komoly következménye?

Feljebb felvilágosítottak, hogy a bliccelés nem szabálysértés, nem jár érte közigazgatási bírság, sem más bírság, nem is így hívják, hanem pótdíjfizetésnek. Az idézett cikkel arra akartam rávilágítani, hogy az ÁSZF nem szentírás, attól még, hogy elfogadod nem feltétlenül lesz jogszerű követelni rajtad a betartását. Pláne tróger dolog olyanon követelni pótdíjat, aki kifizette a szolgáltatás költségét és érvényes bérlettel rendelkezett, de technikai okok miatt az utazás egy pontján ezt nem tudta igazolni. Nincs az általad említett károkozás sem.

Ott a banki utalás, plusz az igazolvány száma, amihez csatoltam a szelvényemet.

Itt nem becsületességről van szó, hanem hogy ott helyben nem tudom igazolni. Egy elektronikus szelvénynél mindennek nyoma van.

Eshetne más megítélés alá. Akár az, hogy bemutathatom egy másik ellenőrnél, BKK ponton, ami kiüti azt, hogy nem tudtam bemutatni AKKOR.

Mondjuk hogy egy tőlük digitális formában megvásárolt bérletet miért kell még magaddal is vinni abba a központba, ahol az adatbázisból könnyedén le tudják kérdezni a létezését már abból az igazolvány számból is, amit felírtak a büntetős csekk kitöltésekor, az nekem nem világos.

Ráadásul itt fennállhat az a helyzet, hogy a buszra felszállva még működött a jegyed, de menet közben történik vele valami. Az pedig már Vis-Major eset, akkor nem is büntethetnek. Ez pontosan ugyanaz a helyzet, amikor a metrón ellopják a tárcádat a jeggyel. De persze nyilván megpróbálnák behajtani rajtad, mehetsz bíróságra.

Nagy Péter

A normális digitális jegyrendszer legnagyobb ellensége a BKK/MÁV/Volánbusz/stb. azon alapvetése, hogy mindenki bliccel, és az egész rendszert nem a kényelmes és gyors megoldások, hanem a minél nehezebb hamisíthatóság alapján építik fel, miközben sima bérlet helyett szinte bármit mutathatsz, nem tűnik fel az ellenőrnek…

Igazából benne van az ÁSZF-ben, amit elfogadsz a vásárlás előtt.

Mit tegyek, ha van érvényes jegyem, bérletem, de lemerült a telefonom, vagy nincs aktív mobil-adatkapcsolatom?

Kérjük, gondoskodjon telefonja megfelelő töltöttségi szintjéről, hiszen lemerült telefonon, illetve mobil-adatkapcsolat nélkül nem tudja bemutatni jegyét vagy bérletét, emiatt a sofőr vagy a személyzet megtagadhatja Öntől az utazásban való részvételt, illetve jegyellenőreink pótdíjazhatják.

Forrás: https://bkk.hu/mobiljegy/ oldal alján

Szóval amúgy nem korrekt szerintem sem, de ha már önként vállaltad, akkor kénytelen vagy betartani.
Ha szerződésben vállalod, hogy kézen állva mutatod be a bérletet, akkor azt is kérhetnék tőled.

Nagy Péter

Azért idéztem korábban, hogy ha nem működik a mobilnet, mert az nem a felhasználó hibája. De van egy hasonlatom, amikor a felhasználó a hibás, döntsd el mennyire sántít:

Rendelsz valamit előreutalással (termék és szállítás fizetve), jön a futár és nem adja oda, mert nem tudod igazolni, hogy jogosult vagy átvenni (mondjuk munkahelyre rendelted és otthon maradt az igazolványod) másnap bemész a boltba, ahonnan rendelted, hogy személyesen átvedd és hiába igazolod magad és mutatod a számlát, csak 2000 Ft büntetés fejében adják oda a rendelésed. Ez jogszerű lenne, ha az ÁSZF-ben szerepel?

Ha az ÁSZF-ben szerepel, hogy kiszállítással rendelt terméket mégis boltban veszed át (bármilyen okból) az 2000 forint felár ellenében lehetséges, és vásárláskor az ÁSZF-et elolvastad akkor bizony jogszerű. Miért ne lenne az?

Desktop: MacOS | Server: CentOS

Meglepne, mert a BKK egy cég. Cég pedig nem állíthat ki közigazgatási bírságot. Inkább az a kategória, mint amikor pl. egy strandra belógsz jegy nélkül.

Azért fogadják el a bírságot, mert nekik meg neked is könnyebb, ha kifizeted, mint ha minden ügyet polgári peres eljárásban próbálna behajtani, mint az okozott kár megtérítése.

Nagy Péter

Ha ez nem áll fent miért hív rendőrt?

Ki mondta, hogy hív? Ezt csak te hoztad fel.

Normális esetben amikor nem tudod bemutatni a jegyet megbírságol, adatcsere, opcionális helyszíni fizetés, és mindenki megy a dolgára.

Persze más a dolog ha megtagadod a büntetést. Jellemzően van a közelben közterület felügyelő, mert az ellenőrnek nem igazán van joga se igazoltatni se feltartóztatni. Rendőrt akkor hív, ha valami durva rendbontásba, fenyegetésbe kezdesz, vagy ilyesmi.

A hamis vádra meg: Nem az a "vád" hogy nem volt jegyed, hanem hogy nem tudtad igazolni. Ez pedig nem hamis. 

Egyszer volt komolyabb gond az alkalmazással, akkor vagy két percig vacakoltam vele, háromszor megállt a QR beolvasásakor, és nem váltott át a képre, aztán közölte, hogy még van két esélyem áthelyezni a bérletet (mintha átmentem volna más eszközre), utána már rendesen beolvasta a kódot. Szerencsére ez buszvégállomáson történt, és volt idő vacakolni vele, de azért rendesen ideges lettem tőle :) Valóban kissé körülményes a használata, ezt viszont számomra kompenzálja, hogy ha lejárt a bérlet, akkor az első újabb utazáshoz elég otthonról mobilon megvenni (ahhoz, hogy egy jegyautomatához eljussak, nekem már buszra kell szállni, így korábban vagy előre meg kellett tippelnem, hogy mikor kell használni, vagy pluszban egy jegyet el kellett használni).

Azt sajnálom, hogy nincs minden jegytípus benne. Jó időben, amikor gyakran kerékpárral járok, de azért rendszeresen megyek BKV-val is, akkor számomra az 5/30-as jegy a legmegfelelőbb, az viszont nem váltható az alkalmazásban.

Megjelenes ota hasznalom, inkabb elegedett vagyok vele. Engem is idegesit a QR scanneles es figura mutogatas, de ez van, igy oldottak meg. Szerintem kiralyabb lenne, ha iBeacon vagy valami NFC technologiaval csekkolna be az aktualis jaratra, de ez jutott -- amugy tulelheto szerintem.

Az app nalam szuper stabil, sose fagyott, mindig elsore beenged ujjlenyomat utan, semmi szaggatas (iOS 13.3 + iPhone 8+).

Screenshotot tudok csinalni, de nincs ertelme, mert minden jaraton/jarmuvon mas az animalt figura.

Ami fos az az, hogy nem szol 1-2 nappal a berlet lejarat elott, hanem 0:00-kor, amikor lejart, akkor dob egy notification-t es kesz. Ez nagyon buta.

All-in-all, nem mennek vissza papirra ezek ellenere, mert a telefon keznel van, a papir nem es nem akarok BKK berletet tartani a telefon hatuljan.

Roses are red
Violets are blue
Unexpected '}' on line 32

Igen, jobb lenne az NFC, gondolom, azért nem NFC-re valósították meg a technológiát, mert sokkal több telefonban van kamera, mint NFC, így szélesebb a potenciális felhasználói kör. Valamint egy matricát könnyebb és olcsóbb elhelyezni, mint egy nfc-s készüléket - ráadásul több helyre kirakható, és nagyobb az átbocsátóképessége.

Azén “mobiljegyem” papír alapú, és az átlátszó mobiltelefontok alá van betéve, hátulra. Csak elég felmutatnom a teló hátulját a bio-beléptetőkapuknak. A teló meg úgyis mindig kézközelben van bkvzáskor  

3 hete én is kipróbáltam az egynapos mobiljegyet. Hááát érdekes volt a hónom alatt egy 32 colos led tv-s dobozzal a sofőrnél újraindítani a lefagyott appot begépelni a loginadatokat miközben a többi felszálló meg kerülgetni próbált. A sötétben a kamera meg nem látta a QR kódot - mondjuk ebben lehet h én vagyok hibás mert le van tiltva valahol a vaku, de hát a f@szom tudja ott hirtelen hova kell nyomkodni, h menjen. A papír alapú egyértelműen jobban használható, viszont azzal meg az a baj, hogy ahol lakom nincs hozzá kiadó automata, azaz pár megállónyira van csak, addig meg illegálisan kéne utaznom. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ehhez képest pár elmaradott városban SMS-sel is lehet jegyet vásárolni. Azért a budapesti megoldás mégiscsak fejlettebb, höhöhö.

Szerkesztve: 2020. 02. 03., h – 20:25

Az a modszer miert nem lenne jo, hogy a vasarlasnal beirom a szem ig/diak/rendszam/stb ig szamot, es csak azt kell felmutatni ? (pl e-szemig + olvaso az ellenornel)

A metróhoz nem kell ellenőr. Elég a beléptetőkapu. Mondjuk ahogy nálunk most kinéznek a bejáratok, határeset.

Nyáron dolgoztam Kijevben. Kicsit nagyobb tömeg van a metrón, mint itthon. Vagy valami érintős kártyát használsz, vagy zsetont (mi zsetonoztunk). Gyorsabb az egész, mint itt az ellenőrösdi. Szovjet kocsik, 1:30(!) a követési idő csúcsidőben, és tömegnyomor van. A bejárat és a kijárat (amely megállókat használtam) el van különítve, forgalmas állomásokon akár 10-15 beléptetőkapu van. Az egyirányú emberforgalom baromi gyorssá teszi az egészet. (Persze, ott olyan csodák, mint pl. ellenőrzés a leszállásnál, fizikailag is lehetetlen.)

(Tegyük hozzá, hogy el nem tudom képzelni, hogy valaha nálunk a több kijárattal rendelkező állomásokon egyirányú mozgólépcsők legyenek, nagyon szokatlan volt.)

Igazság szerint nem, nem kell. Csak kell pár, kb. tetszőlegesen elhelyezett (nyilván a bejárat környékén) alkalmatosság: https://youtu.be/YQJlaGFTHo0?t=120

Az ellenőrök(*) a járműveken ellenőrzik az utasokat (viszonylag sűrűn), és kb. 0 idő alatt, mert míg köszön és megköszöni az együttműködést, meg is van a csippantás.

Ez nekem szimpatikusabb volt, mint pl. a NYC metró. Bár annak is van egy hangulata :)

Amit már említtettek, szakítani kellene azzal a szemlélettel hogy az utas a legnagyobb ellenség, viszont azt, aki mégis sumákol, azt hatékonyan büntetni.

 

*) Akik amúgy a kevés tapasztalatom alapján jó fejek, beszélnek egy-két idegen nyelvet, meg egyáltalán, segíteni akarnak, nem bírságolni.

e-szemelyi + olvaso az ellenornel, ami lekerdezi mobilneten hogy van-e ra ervenyes cucc

És aki nem e-személyit használ? És a külföldiek? látogatók? Napi vagy vonaljegy használók?

Egyesével lepittyenteni mindenkit, vs egy fix ábrát figyelni nagyon nem ugyanaz. Te lennél legjobban felháborodva, ha sorba kéne állni percekig a metrólejáratnál, mire azt a 20-60 embert végigpittyentik.

Nincs beléptetőkapu. Buszokon még talán problémás is lenne megoldani.

Bizonyos területeken bevezetni is nehéz lenne, mert az utas inkább leszabná, átugraná mintsem fizessen. Vagy csak simán nem használná, ha ki tudja kerülni. Azokra a területekre (is) gondolok, ahol az első ajtós felszállást meg kellett szüntetni, mert ombudsmanig mentek a dolgok, mondván hogy hátrányos megkülönböztetés érte az ott lakókat.

" az első ajtós felszállást meg kellett szüntetni, mert ombudsmanig mentek a dolgok, mondván hogy hátrányos megkülönböztetés érte az ott lakókat"

Ez komoly? Ehhez kérnék egy linket.

Találtam viszont mást: https://kozlekedes.org/elsoajto-a-megvert-jarmuvezeto-kapcsan/

Itt van az érem másik oldala, amíg egy buszjegy miatt esetleg halálra vernek egy sofőrt, addig mit is várjon az ember? Könnyen meglehet, hogy Budapest úgy általában még úgy általában nem alkalmas másra, mint a papír alapú megoldásokra.

Sajnos linket nem tudok adni. Én olyantól hallottam, akiben megbízom, és aki személyesen érintett a kérdésben. Persze bennem nem kell megbízni, de ha ettől a ténytől eltekintünk, bőven találunk példát arra, hogy miért ne tudna működni egy beengedőkapus megoldás a járatokon. Lásd akár a linkedet.

Akinek nincs vmi e-ig az vegyen valamelyik okmányirodaban/postán/bkv/mav/penztárban egy e-ig kártyat a meglevő útlevelére/egyéb igazolványára és már mehet is, olvasó meg legyen a buszon/vonaton/ellenőrnél...  a kártyát persze akár pénzzel is fel lehetne tölteni mint régen a telefon kártyát kis összegű fizetésekhez, azonosítás nélküli fizetés (nem kér pin-t) ... mint a kp... ha elhagyta bukta

Kéthetes bérletet vettem, 2 alkalommal jött ellenőr, mutattam a QR kódot, leolvasta, zöld, megköszönte, ennyi időt jeggyel is elszöszöl. Metro bejáraton leolvastam a QR-t, zöld, mutattam, megköszönte, ennyi. Nekem tetszett.

Miért nincs egy "használom a bérletet" gomb az appban, ami ugyanígy generál valami tököm animációt, 
amit lehet "vizuálisan ellenőrizni"???

Mert hogy azonosítanád az állomást? GPS-sel? Akkor azon menne a sírás, hogy rootolt telefonon miért nem megy...

A bérletesektől ezt elvárni, hogy minden kib* alkalommal QR kódot keresgessen és mutogasson, ez teljesen nevetséges!

Lehet sírni, vagy hatékonyan használni. Ha jön a busz már izzítom, az ajtóba felszállásnál instant be tudom olvasni, éjjel is, megállnom se nagyon kell, nulla megakadás, mire fent vagyok a sofőr már biccent is, hogy mehetek tovább. Metróban hasonló. Nyilván ha az utolsó utáni pillanatban kezdesz el matatni a telefonodon akkor van fennakadás, de ugyanez a helyzet azokkal, akik a táskájukban keresgélik a bérletet vagy 5 percet mire sikerül felmutatni.  

Milyen infót szedjen ki? Metróállomásoknál még oké (volna ha pontos lenne föld alatt a gps), de tömött buszállomásoknál (kelenföld) ahol egyszerre 4-5 féle különböző járat indul? Honnan kéne tudnia hogy melyikre szállsz?

Plusz nem csak havibérlet van, egy utazásra szóló vonaljegyet is lehet venni.

Még a papírt sem értem, hogy minek kell magammal vinnem, nem hogy ezt a szkennelést. :)

Amikor kifizetem az automatába bepötyögöm a szig számot is. Miért nem elég azt magamnál tartani? Ellenőr vissza tudná keresni, ha szeretné. Ráadásul elektromos személyi, az már biztos jó mindenre.

kár hogy trey nem pesti, mert jönne és megmondaná, hogy ez neki megy, fölösleges sírni :)

Csak emlékeztetnék mindenkit, hogy az előző, évekig fejlesztett, és bebukott Rigó project tudott mindent IS a felsoroltak közül. Csakhát így sima waterfallban fejlesztve soha nem lett kész.

Ha ezt a rendszert továbbfejlesztik, idővel jól használható lesz, pl kezdetben volt opció a GPS/Bluetooth alapú érvényesítésre, de az egyszer sem működött nekem, kövezkező verzióban ki is szedték, és csak a QR kódos maradt.

Egy hónapig használtam, aztán visszamenekültem a hagyományos bérlethez. Valóban botrányosan hülye módon van kitalálva.

Már előttem leírták, de nekem sincs gondom az appal. Én a gyorsaság miatt szólnék hozzá: nem tudom, hogy telefon függő-e, de én menet közben szoktam mindig, és már 70-80 cm-ről, fél oldalasan is beolvassa. Sosem szoktam megállni scannelni a metrónál, pedig napi szinten járok. Tehát én hátrányt jelenleg nem tapasztalatok, azon felül, hogy amit más is említett, nem szól 1-2 nappal előtte, csak a lejárat napján éjfélkor. 

Az app egyszer sem fagyott nálam (szűk két hónapja használom, bár nem minden nap). Időnként nem tudja beolvasni a QR kódot, de rájöttem, hogy ilyenkor elég csak bekapcsolni a lámpát.

Ne használd! Ilyen egyszerű. Nem tetszik, nem használod.

December óta használom, egyetlen hátrányát elismerem az pedig ez a QR scan, ez sem azért mint ha használhatatlan lenne,

de van egy megálló ahol többször is egyedül szálltam fel és hiába a 4GB RAM meg a 4G mobilnet, a kép betöltése 2-3 másodperc is lehet, ami jócskán lassabb mint csak felmutatni, addig meg a busz nem indul és néhány utas már szúrós tekintettel néz miért tartom fel a buszt " olyan sokáig " :D

Én már a regisztrálásnál elakadtam, közölte, hogy érvénytelen felhasználónév. Kipróbáltam vagy nyolcat, de egyiket sem szerette. Ennyi elég is volt belőle, elkönyveltem, hogy nem akarják, hogy használjam. Tudom PEBKAC, de azért beszédes, hogy soha életemben nem láttam még "érvénytelen felhasználónév" hibaüzenetet olyan szolgáltatásra regisztrálva, ahol én fizetek, max olyan volt, hogy a júzernév már foglalt. Még csak el sem mondta rendesen mi a baja.

Amúgy tiszta kommunizmus, szégyen, hogy nem szégyen ilyen szarral elő állni közpénzből. Elvertek egy valag pénzt, és nem lett jobb az eredmény mint a papíros rendszer. Elegem van már a "Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!" világból. Dugják fel, majd ha lesz rendes azt használom. Micsoda hozzáállás, hogy minden felelősséget az utasra tolnak? Legyen energia, legyen mobilnet, szarakodj a QR kóddal, mert nekik így kényelmes. Ha ilyen szarra költik a jegybevételt, mától minden nap bliccelek.

Amúgy meg kezdődik a bicajos szezon. Nem kell rá jegy, és mindig pont akkor indul amikor kell.?‍♂️? Sőt, értően olvasni sem kell hozzá tudni ;)

azért annyiban kétségtelenül jobb hogy mivel a lakásomhoz közel nincs jegyautomata, nem kicsit könnyebbség megvennem a bérletet miközben kisétálok a buszhoz. :)

(persze ezt az egész jegy dolgot a MÁV megoldotta egy sima QR kódos PDF-el is, ami valamiért a BKK-nak nem megy, ez is igaz ... :( )

persze ezt az egész jegy dolgot a MÁV megoldotta egy sima QR kódos PDF-el is, ami valamiért a BKK-nak nem megy, ez is igaz

Hat a MAV helyzetet jelentosen egyszerusiti, hogy 1 db QR kod 1 db utazasra jogosit, mig ha a havi berlet lenne QR alapu, akkor az egesz varos ugyanazzal a QR koddal utazna.

Ha jól tudom a MÁV-nál visszaellenőrzik központilag, hogy mi a helyzet a jeggyel. Mondjuk volt olyan, hogy a 6 órás gyors IC kocsijára szóló jegyre közölték, hogy ez már nem érvényes, mert elment 5-kor. Na azért az WTF, honnan a túróból kéne ezt az utasnak tudnia, meg akkor a jegy másik részével milesz? :)

Szóval ha központi ellenőrzés van, ami azért Bp-n belül nem lehetne nagy gáz, akkor látható, hogy az adott jegy mire szól vagy kinek és meddig.

Szóval ha központi ellenőrzés van, ami azért Bp-n belül nem lehetne nagy gáz, akkor látható, hogy az adott jegy mire szól vagy kinek és meddig.

Egy havi berlet akarhany utazasra jo, (kb.) minden budapesti kozelekedesi eszkozon. Hogy ellenorzod, hogy az offline PDF-et ne kuldjem at a haveromnak?

a QR kód jelenleg is megoltott, az alkalmazáson belül van egy egyedi QR kód, ezt olvassa le mindig az aktuális ellenőr is,
hogy ne adogassák át egymásnak azt pedig az biztosítja hogy

egyrészt nem engedi a felhasználót kettő eszközön egyidőben bejelentkezve lenni
(ez mondjuk azért is hátrány mert kettő telefonom van és a biztos ami biztos itt nem lehetőség számomra.)

másrészt ugyan be lehet jelentkezni másik eszközre (eredeti eszközről értelemszerűen kijelentkezik) de ezt havi szinten erősen korlátozva van, most pontosan nem tudom hány alkalom de nagyon max 5

szóval valamennyire ez az opció mégiscsak megvan jelenleg is.

a QR kód jelenleg is megoltott, az alkalmazáson belül van egy egyedi QR kód, ezt olvassa le mindig az aktuális ellenőr is,

Igen, amikor szuroprobaszeru ellenorzes van. Viszont amikor fel kell mutatnod a berletet, ott egyszerubb 10 matrica kozott elosztani a tomeget, mint hogy 1 ellenornek kelljen leolvasni az osszes felszallo QR-jet.

EZ a QR-kódos PDF nem teljesen igaz, ez csak akkor van, ha a webes felületen veszed a jegyet, ami viszont mobilon elég macerás feladat, mivel az elmúlt kb. 15 év alatt nem sikerült egy mobilra optimalizált változatot csinálni, illetve nem feltétlenül tudod az összes jegyet egy menetben megvenni (Budapest-bérlet).

A mobilapp, az más tészta. Ott a jegyet csak az appban tudod bemutatni, tehát pl. a gyereknek nem tudok így jegyet venni, ha nem velem utazik. (Hacsak nem adom meg neki a login adataimat, de ugye ilyet meg nem csinál az ember.)

Szerkesztve: 2020. 02. 04., k – 22:48

Asszonynak mi is vettünk, de xar. Net kell hozzá, neki pedig nincs, mert minek.

Ha az appból behívod a bérletet, nagy zöld sáv jelzo, hogy érvényes. Király, megy offline.

Ha jön az ellenőr, meg tud jeleníteni egy QR kódot, amit validálhat az ellenőr. Király, megy offline.

Ha felszállsz első ajtós buszokra, vagy a metróra, neked kell beolvasnod egy QR kódot, hogy animációt mutasson az ellenőrnek. Ehhez net kell. Ez a xarságot. Jobb híján, ha ilyen helyre megyünk, én osztok netet a másik telóra, de először és utoljára vettünk ilyet.

Értem az animáció logikát: ne tudd a zöld érvényes sávot képernyőmenteni és megmutatni. Mozogjon valami vacak az ellenőrnek, hogy lássa élő a tartalom. De mi a bánatért nem tudja az applikáció magától megjeleníteni? Az is vissza tudná vonni a már lejárt bérletet, jegyet. Mi a francért kell ehhez net? Munkatárssal beszéltük épp: biztosítson netet a szolgáltatáshoz a leolvasási ponton, ha ekkora hülyeséget hoztak össze. De az is csak tovább lassítana, mint a QR kód olvasás.

Nagy idióta volt aki ezt a részét így kitalálta.

Esetleg lehetne fordítva... a QR (szerű) kódot megnyitom az applikációba, nála van egy leolvasó (vagy fixen rögzítve ott, ahol felszállsz), lecsippantja és megtudja, hogy rendben van e a jegyem/bérletem. Szóval pont úgy hitelesíted magad, mint egy felszálló ellenőrnél, csak itt fix a kézikütyü a buszon.

nála van egy leolvasó (vagy fixen rögzítve ott, ahol felszállsz), lecsippantja és megtudja, hogy rendben van e a jegyem/bérletem

Kivéve, hogy nem kell oda ellenőr, elég egy beléptető kapu a leolvasóval. 

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Mi a francért kell ehhez net?

Mert az animációk sűrűn cserélődnek és járatonként is mások. Hogy oldanád meg anélkül, hogy ne töltenéd le a felhasználó telefonjára az összes potenciális animációt legalább 1-2 nappal előre, beleértve azt is, hogy mikor melyik járaton melyik fog kelleni?!

Most csak gyorsan ránézve Simple-ben: tényleg nem lehet sima vonaljegyet venni, mondjuk 3-at? Mert egyébként nem BKV-zom de most mégis használnám?

Ezt valaki írja már le érthetőbben, mert nem otthon élek régóta, és nem tudom felfogni, hogy tényleg ilyen szar lehet valami. Tehát ha egyszeri papírjegyem van, azt lyukasztom, ezt értem. Amikor régen BKV-bérletem volt, úgy kötöttem magamhoz, hogy rá kellett írni egy téglalapba valami igazolvány számát. Érvényesíteni nem kellett, ha jött az ellenőr, akkor mutattam a bérletet és az igazolványt. Ezek után az elektronikus BKV-bérlet nem úgy működik, mint az utóbbi, hanem úgy, mint az előbbi? Atyaég...

Londonnal és Zürichhel van tapasztalatom, London már sokkal jobb, de beléptetőkapus, Zürichben meg szerintem megvan az ultimate megoldás bérleteseknek és bérlet nélkülieknek is beléptetőkapu nélkül is.

Nem, illetve igen. Hosszabban kifejtve, a megvasarolt digitalis berlet pont ugy mukodik, mint az "analog" tarsa. Ha jon az ellenor, megcsippantja, leellenorzi. A "problema" akkor lep fel, amikor "elso ajtos felszallas", tehat felszallas kozbeni ellenorzes van. Ekkor ha csak egy "allokepet" kellene mutogatni, le lehetne screenshotolni es azt mutogatni, tehat az nem megoldas. Ha digitalis leolvasok lennenek kihelyezve, az is olvashatna, de sajnos ilyen sincs (azt hogy egyelore nincs-e vagy sose lesz-e azt nem tudom). Tehat kellett valami, amivel a tuloldali humanoid tudja validalni relative egyszeruen, minimalis technikaval. Amikor elso ajtos jaraton, lecsippantod a jarmuvet, akkor a telefonod megtudja, hogy mi az eppen odaillo, aktualis "titok", majd ezt a titkot, ami egy animacio megjeleniti. Ez a "titok" egyebkent lathato a jarmuvezeto szamara is (azt, hogy ott milyen feluleten, azt nem tudom). Azt viszont nem tudom, hogy a metronal ez hogyan van megoldva. Lehet, hogy az ott allo biztonsagi oroknek a muszak kezdo eligazitason mondjak el, hogy mi a "titok"? 

Ja értem, tehát a gond a biorobot rendszerű buszos beszállásnál, metrós belépésnél van, ahol mindenki szív egyszerre. Tehát még mindig jobban megéri fizetni a sok biorobotot, feltételezni, hogy mindenki bliccel, és csökkenteni a throughputot. Önmagában egy belépő kapu még nem baj amúgy, csak a birobotos verzió. De még jobb, ha kapu sincs.

feltételezni, hogy mindenki bliccel

De nem ez van? Tömegek bliccelnek így is. Munkatársam sokszázezres fizetésem büszke arra, hogy ő aztán nem fizet "ezeknek" és valahogy mindig megússza. Meg sakkozgat, hogy az alkalmi büntivel még mindig jobban jár.

Ilyen a mentalitás az országban. 

Belépőkapu nincs, csak szúrópróbaszerű ellenőrzések.

Egyszeri útra: Vehetsz automatából papírjegyet, vagy mobilalkalmazáson ugyanolyan egyszeri jegyet, nincs személyhez kötve a használata egyiknek se. És a legjobb, legújabb az EasyRide nevű cucc, amikor mobilalkalmazáson megnyomsz egy gombot, GPS-szel nézi, merre mentél, és az út végén levonja tőled a legkedvezőbb jegyárat.

Bérlettel: Van plasztikkártya formátum és mobilalkalmazás is (ugyanazt a bérletet töltik rá mindkettőre). Ebből van személyhez kötött és némileg drágábban átruházható verzió is.

Kombinálható a bérlet és az EasyRide, és akkor a bérlettel lefedett területre nem vesz redundáns jegyet. Tehát egy darab mobillal, minimális gombnyomkodással, minimális ellenőri vizsgálattal megoldható a legtöbb utazás.

És ez nem csak Zürich, egyrészt minden régiónak megvan a saját tömegközlekedési vállalata, az SBB (államvasút) pedig az egész országot behálózza, a legtöbb jegy és bérlet esetében lehetséges átjárás a különböző régiók között. Tehát kb. ugyanott, ugyanúgy tudsz jegyet venni városon belül, ingázásra, és hosszabb távú utakra is (tudtommal ennek a hiánya az egyik fájó pont a budapesti ingázóknak).

Leírva macerásabbnak tűnik, mind a londoni. Azon kívül, hogy nincs beléptető kapu, melyik másik tulajdonságát érzed előnynek?

Nekem a londoni megoldásban az tetszik, hogy nem kell jegyet venni előre, nem kell alkalmazásban gombot nyomkodni.

Azoknak a kedvéért, akik a londoni rendszer nem ismerik, következik a leírás: Az ember felszáll valami járműre, nfc-hez érint okosórát, telefont, hitelkártyát, bankkártyát vagy oyster kártyát és kész. Csippan, kigyúl a zöld fény. Ha az a jármű metró vagy vonat, akkor leszálláskor is érint az ember, és a rendszer kiszámolja, hogy mennyi volt az út költsége.

Az elektronikus cuccban nincs külön bérlet meg vonaljegy, hanem az ember az utazásokért fizet, aztán ha eléri egy papír napijegy értékét, akkor aznap már nem kerül többe. Ha eléri egy héten egy papír hetijegy értékét, akkor azon a héten már nem kerül többe.

A papír napi/hetijegynek egy előnye van, hogy ha az ember olyan állomáson száll fel vagy le, ahol nincs beléptetőkapu (vagyis a városközponton kívül nap közben, vagy a városközpontban is éjjel), akkor még le se kell lassítania az érintéshez. Számomra ez nem elegendő előny, az elektronikus rendszer rugalmasságát jobban szeretem.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Ha az embernek bérlete van, akkor Londonban sem kell csippantani, csak felszáll az ember és kész.

Nem kell = nem szükséges az utazás megkezdéséhez. Szóval pl. vasútállomáson ahol nincs beléptetőkapu, vagy ha van beléptetőkapu de ki van kapcsolva (állandóan nyitott), vagy olyan buszon, ahol bármelyik ajtónál fel lehet szállni, nem kell érinteni. Ha jön ellenőr, megnézi a papír bérletet vagy lecsippantja az elektronikus bérletet és kész.

Persze vannak helyek, ahol ellenőrzés van, pl. vannak első ajtónál felszállós buszok, ahol a sofőr nézi, meg a beléptetőkapu ahol az van.

De úgy tűnik, hogy az emberek nagy része úgy gondolja, hogy a kötelező csippantás nem nagy gond és inkább azt választja, nem pedig a bérlet vásárlást.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Az Oyster nagyon király, főleg hogy a saját kártyájuk se kell, megy sima bankkártyával is. Annyira azért nem idilli a dolog mint írtad, átszálláskor is pittyenteni kell (rózsaszín pittyentőnél ha jól rémlik), ami baromira nincs az arcodba tolva és könnyű elfelejteni, úgy meg drágább lesz az utazás. De ettől függetlenül nagyon jól működik ha betartod a játékszabályokat, tényleg nem kell foglalkozni kb. semmivel.

A hazai RIGÓ-t egyébként ugyan az a cég szállította volna mint az Oystert, nagy kár, hogy miután a Vitézy kiesett a pixisből, ezt a szerelemprojektjét is beszántották, mint sok másikat. Aztán persze azoknak is igaza lehet, akik szerint erősen "parasztba csokoládé" lenne idehaza egy ilyen rendszer, utasok többsége vidáman elvan a papírjegyes bohóckodással meg a biorobot beengedőkapukkal, nekik minden ezen felül csak felesleges bonyolítás lenne, újabb ok a hőbörgésre.

Rózsaszín pittyentőt én eddig egy helyen láttam, Canada Waternél. Lehet, hogy máshol is van, de nem jellemző. Én még sose pittyentettem a rózsaszínen, ezért is felejtettem el.

Arról hallottam, hogy Bpesten is valami érintős megoldásban gondolkoztak. Azt nem tudtam, hogy az oyster konkrét másolása lett volna. Meg azt se tudtam, hogy beszántották. Kár érte.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Szerkesztve: 2020. 02. 05., sze – 20:18

Srácok, azért egy dolog:

Az app NEM QR kódot használ. Szakmabeliek vagyunk, legalább mi ne keverjük ezeket. QR != bármelyik 2d-s vonalkód. Ezek Aztec kódok.

Biztos én vagyok elmaradott, de a fent leírt folyamatnál nekem lényegesen egyszerűbbnek tűnik a papír alapú bérlet, amit 0.2 másodpercre felmutatok és beengednek, és nem kell azon aggódni, hogy lemerül vagy nincs net.

Mikor Budapesten éltem, és minden nap igénybe vettem a tömegközlekedést, a bérletem tokját zsebretenni pont ugyanolyan automatizmus volt, mint a mobil meg a pénztárca. Az egyetlen érv, amit megértek, hogy kényelmesebb a vásárlás, de régen az új bérletet dátumtól dátumig lehetett kérni, tehát a lejárat előtt 5-6 nappal nyugodtan meg tudtam venni valamelyik forgalmasabb csomóponton. Így azért nekem ez sem egy kifejezetten musthave szolgáltatás.

Azt sem értem, hogy egy ilyen rendszerben a mobiltelefon használata azonosító eszközként miért kötelező, miért nem csak lehetőség? Akinek rendszeresen kell, annak lehetne egy azonosító kártyája, amit hónapról hónapra fel lehetne tölteni, és felszálláskor, ellenőrzéskor csak le kellene csippantani. Ahhoz sem kell mobilnet és beépített energiaforrás, miközben a hamisíthatatlanság megoldható.

A legjobb, ha mindenkinek meg kell fogni fel-belépéskor a korlát fogantyúját, a beépített ujjlenyomat ellenőrzés azonosít, és máris leemeli a bankszámládról a viteldíjat. egy lépéssel odébb, az írisz-kamera és arc-azonosítás - biztos ami biztos, - ellenőrzi a korábbi ügyletet. (Ha felmerül, hogy nincs jó ujjlenyomat, egyrészt értesíti az illetékes, legközelebbi rendészetet, kiküldve a kamera adott szituációhoz tartozó képét az ügyeletes mobiljára, másrészt ez alapján leemeli a viteldíjat. (És ha így sincs viteldíjfizetés, akkor száguld ki a konkrét ellenőrzés.) - Probléma megoldva, az utazni szándékozó humanoidnak a kisujját sem kell mozdítania. A hatékonyság is 1000%-os. (Ha már ez a cél. - max. a bankszámlájára érkező befizetések miatt lesz érdemes, annak érdekében viszont nagyon...) - Persze tudom ehhez lehet, hogy "jópénzért" venni kell adatbázist a Google-tól, FB-től, Apple-tól, stb., de lehet, az lesz még mindig az olcsóbb megoldás.

Nem jó, magáncégnek nem adom oda a biometrikus azonosítóimat. :)

Amúgy értem én, hogy szarkazmus, de igazából itt arról van szó, hogy az elektronikus jegyrendszer jelenleg úgy tűnik, kényelmetlenebb és kevésbé megbízható, mint a régi papíralapú, és ezt szvsz jogosan panaszolják meg.

Mi lenne a véleményed arról, ha holnaptól a melóhelyeden kártyás beléptetés helyett egyedi 12 jegyű pinkódot kellene pötyögni minden ajtónyitáskor? Csak mert az olcsóbb.

" nekem lényegesen egyszerűbbnek tűnik a papír alapú bérlet, amit 0.2 másodpercre felmutatok"

Nekem is és a jövőben maradunk is ennél.
Ami a vásárlást illeti: 3 hónapos bérletet veszek, ami 90 nap áráért 100 naposat ad.
Munkába menet útbaesik az automata, pár perc alatt letudva negyedévre. Telefontok háuljába betéve és mindneki hagyjon békén :)

Szerkesztve: 2020. 02. 06., cs – 09:42

Hatalmas, 21. századi fejlesztés, helymeghatározás!

https://bkk.hu/2020/02/egyszerubben-hasznalhato-mobiljegy-metroban

Nem, nem GPS alapú (az ugye aluljárókban nem megy), de nem is wifi- vagy Bluetooth-alapú. Keresd ki a metróállomást! Mert olyan közel vannak, hogy nem lehet őket megkülönböztetni. (Azt sem értem, minek megkülönböztetni.)

(facepalm)

Az meg a másik. Igazából akik picsognak a bérlet (nem túl szerencsés) megoldásain, azok az iparosodás kori géprombolók leszármazottai. Egyik probléma sem olyan, amivel ne lehetne élni különösebb fájdalom nélkül. Vagy divatos kifejezéssel élve. OK BOOMER.

 

Btw, mutassatok olyan szoftvert ami tökéletes volt már az első verzióban (a DOS nem ér!)

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Rossz a hasonlatod, mert a géprombolók a munkájukat féltve a fejlődést akarták megállítani. Személyesen nem volt még szerencsém a rendszerhez, de néhány komment alapján úgy tűnik, hogy ez az egész - az utasok kényelmét tekintve - inkább visszalépés. Csináltak valamit, hogy lehessen mondani, hogy van elektronikus jegyrendszer.

Itt egyébként szvsz nem a szoftver minőségével van baja többeknek, hanem eleve a koncepció rossz.

nem kell okostojást reggelizni hozzá, hogy gördülékenyebb felhasználhatóságra tervezz egy olyan interakciót, ami gyorsan kellene működjön, és milliós nagyvárosban szívózol a userrel és még a kollegáiddal is, ha akadályt gördítesz eléjük, pedig az erőforrásaid adottak rá, és csak akarat kérdése, hogy jobbat csinálj. nem az első verzió, a korábbi próbálkozás emlegethetlenre sikerült ráadásul.

Van egy viszonylag jól működő rendszer ez az e-vonatjegy vásárlás applikáción keresztül. Kiválasztod a viszonylatot fizetsz, az app letölti magának a jegyet, nem kell internet kapcsolat utána, hogy felmutassad a jegyet, amit QR kód olvasóval leolvas a kalauz. Ugyan ezt lehetett volna alkalmazni a BKK havi bérletre is. Miért nem ezt csinálták? Szerintem ez így nagyon gáz....

A berlet pont igy mukodik. Ha jon az ellenor lecsippantja es minden megy tovabb.

Az extra dolog ott van, ahol felszallas kozbeni ellenorzes van (elsoajtozas meg a metro az ami jellemzoen ilyen). Oda kellett valami, amivel szinte "egyoldaluan" ellenorizheto. Oda van ez a megoldas, hogy az eszkozod megkerdezi a kozpontot, hogy mi a titkos animacio az adott helyen, a validalast vegzo szemely pedig tudja (eligazitason mondtak neki vagy valami kijelzon latja), hogy milyen animaciot kell latnia a keszulekeden, amit mutatsz neki. Siman elhiszem, hogy feltetel volt, hogy a sofornek pl ne kelljen semmit nymokdnia mikozben figyeli a felszallokat az ajtoban. 

Csakhogy az a jegy egyszer használatos, jellemzően egy járatra vagy legalább viszonylatra.

A BKK bérlet meg bárhova egy egész hónapra. Totál más problémakör. A budapesti tömegközlekedésnél elég sok helyen nem megoldható az, amit a vonaton a kalauz fél óra alatt szép komótosan lezavar, hogy mindenki egyesével legyen lekezelve. Hogy pittyentenél le 50-100 embert aki épp tolong le a metróba? Lehet fikázni ezt a rendszert, de az e-vonatjegynél sokkal alkalmasabb ERRE a feladatra.

Szerintem nem más problémakör. Most mi a helyzet a papír alapúnál bkv bérletnél? Felmutatja az ember látják nagybetűvel a lejárati időpontot és továbbengednek. Nem ellenőrzik, hogy a személyidet nem olvassák le hogy nem -e hamisítvány. Esetleg 100-ból 1 embernek elkérik a személyiét. Tehát nincsen valós ellenőrzés az esetek többségébe. Ugyan ez mehetne az e alapúnál is. Megmutatod, csekkolják a lejárati időt ha akarnak félreállítanak és csinálnak egy valós ellenőrzést.

 

Szerintem ERRE a feladatra is jó lenne az a rendszer MÁV-os rendszer.

Bár nyilván aki a csilivili alkalmazást írja, annak az az érdeke, hogy csináljanak egy másik rendszert idióta animációkkal.

Szerkesztve: 2020. 02. 06., cs – 19:26

A mai frissites tok jo lett, metronal erzekeli, hol vagy es egy kattintassal mutatja az animaciot, nem kell leolvasni, es vegre nem kotelezo az inditaskori autentikacio, kimondottan elonyere valtozott, pedig korabban sem volt vele gondom.

Fagyással SOHA nem találkoztam, pedig xiaomi chinkfónom van, LineageOS-sel. Kifejezetten jól fut az app.

Fotózni tényleg macera, de nem a világ vége. Gyorsan elkapja a kamera a QR-t nálam nagyon, meg se kell álnom. A "sorbanállást" értelmezni se tudom, simán lekapod amíg más jegyet érvényesít. De elvileg most változtattak is ezen,  már magától GPS alapján tudja melyik megálló metróban, igaz még nem próbáltam.

Alapvetően gagyin persze az egész magyar jegyrendszer a metróban álló gestapósokkal meg a többi jellegzetes magyar nyomorral, sokkal értelmesebb lenne egy nyugati típusú forgóvillás megoldás RFID kártyával szvsz. De én ennek az appnak is borzasztóan örülök, mert szerintem ez kivételesen jól lett összerakva és a kényelmetlenségei mellett is ezerszer jobb nekem, mint lent a gettóban sorbaállni az automatához, tapicskolni a leprás fertőt ami a bankkártyámat csak bedugva veszi be másodszorra, miközben 2 designerdrogos csöves jön oda lejmolni.

Nekem most jött egy frissítés a Play-ből:

Újdonságok:

Felhasználói visszajelzések alapján egyszerűbbé vált a közlekedési mobiljegy alkalmazás!

Engedélyezze a helymeghatározást, válassza ki a legközelebbi metróállomást vagy állítson be kedvenc metrómegállókat, ahol kódbeolvasás nélkül is be tudja mutatni mobiljegyét vagy bérletét!

Az applikáció új verziója jelkód használata nélkül használható, a legfrissebb verzió igénybevételéhez frissítse az alkalmazást!

Mobilnet kell hozzá? Diginál sajna nincs a 4-es metróban, más szolgáltatónál csak minimális kertem van, de a váltogatás amúgyis csak macera lenne, szóval csak végszükség esetén szoktam. (Mondjuk ha jön ellenőr oké, de minden metróra szálláskor inkább kihagynám)

Mondjuk nem értem manapság miért olyan nehéz ezt kiépíteni a metrók bejáratainál,
tudtommal néhány helyen már évek óta van ilyen BKK internet tesztelés alatt, csak nem halad ez a projekt

ami azért is nevetséges mert Nyíregyháza mint KM vidéki mezőváros és a helyi járatok újabb buszain panasz nélkül megy évek óta a WiFi,
+ már 10 éve is digitális kijelzőn ment a buszokon a reklám a menetrend mellett ami jó kis bevételt termelt...
ha ott meg tudták oldani akkor mi van itt a fővárossal???

Igen, 1890 forint 3 GB + korlatlan forgalom egy csomo alkalmazasban.

Sot, mondok jobban, 0 forintert havi 50 MB, ha csak a BKK apphoz hasznalod, akkor boven eleg, es ingyen volt.

Vagy meg jobb, 1640 forint a soha le nem jaro 1 GB, eleted vegeig BKK-zhatsz vele. :)

De szerintem maradj a papirberletnel, ha ezeket nem talaltad meg eddig (vagy barmelyik szolgaltato hasonlo ajanlatait) :)

én meg egyenesen garantálom hogy pár nap alatt leforgalmazza az android azt az 50MB -ot,

még anno android 4.4 alatt teszteltem és elhasználta pár nap alatt úgy hogy nem volt automatikus update meg semmi messenger és társai, amit lehetett az automatikus indításról is lekapcsoltam stb.

itt nem arról van szó hogy én követelek, meg ez a "prolizós" szöveg is bicskanyitogató és unalmas már ...

Jómagamnak,
az egyik telefonomon havi 2.000-ért veszem a 3GB mobilnetet, ámbár ez sokszor kevésnek bizonyul,
a másik telefonomon 3.550 -ért veszek maraton csomagot ami 12 hónapon belül felhasználható, habár rendszerint ez is max 2-3 hónapig tart ki.

szóval itt nem arról van szó hogy marhára kell a net, megoldom magamnak,
viszont itt a hozzászólásokban, és úgy egyéb esetben is máshol ahol ez a téma fel lett vetve,

sokan jelezték hogy nekik bizony nincs mobilnet mert nem akarnak pluszban előfizetni csak azért mert a BKK nem tudja offline megoldani és ez reális probléma

az is probléma hogy vidéki város az ország (2018-as statisztika alapján) legszegényebb megyéjében már 5+ éve futtat tucatnyi buszt amin van internet-elérhetőség, addig a főváros ebben sehol sem tart

Szóval igény van a WiFi hálózat kiépítésére, ígéretek is vannak már úgy 10 éve, mégsem történt komoly előrelépés az ügyben, kíváncsi lennék rá ez az ígéret is mennyi pénzt nyelt már be eddig...

És igen, tudom hogy a mobilszolgáltatóknál van jellemzően ingyen is ilyen 50MB mobilnet havonta, de példaként, az android magának ezt szépen le is zabálja ha véletlenül bekapcsolva marad a mobilnet egy napra, és akkor még nem fut egy messenger vagy akármi a háttérben...

tudom-tudom itt jön az hogy de a BKK veszteséges, nincs pénz fejlesztésre stb ... mint fentebb említettem, szegényebb város meg tudta oldani hogy a busz digitális kijelzőn menet közben reklámokkal bevételt termeljen már 10 éve is, akkor ugyan miről beszélünk?!?!?!

Ez az egyik ami miatt utálom pestet, szánalmas bürokratikus útvesztő ahol minden egyszerű dolgot 6x megbonyolítanak és milliárdokat adnak cégeknek hogy egy összegányolt nem működő rendszert kapjanak, legyen az a klíma nélküli felújított metró, a rigó-rendszer, a korábbi telekom jegyrendszer amit egy tizenéves kijátszott egy pillanat alatt és estig lehetne sorolni... aztán meg mindenki csodálkozik hogy egy-egy egyszerű tech-fejlesztést sem tudnak normálisan kivitelezni...

Pedig a "bezzeg..." kezdetű mondatok tipikus proli mentalitást engednek feltételezni, ahogy a hozzászólásod többi része is. Nem tetszik a város? Csak hogy egy klasszikust idézzek: el lehet innen menni, olyan helyre, ahol ingyen adnak netet a helyi 7-es buszon és van a Mucsaröcsögei metróban ingyen wifi AP.  Nekem pl nem tetszik a húgyfolt és a kutyaszar a járdán a 7. kerületben -> Nem költöztem oda, itt nálunk pedig nincs összeszarva a járda. Problem solved.

Ott a papir bérlet, ne ekézzétek az e-bérletet ha úgyse használjátok, csak fikázzátok. Persze hőbörögni jó, ez tény, én is szoktam. A fővárosi tömegközlekedés szerintem nem olyan szar mint ahogy azt sokan előadják.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

A fővárosi tömegközlekedés szerintem nem olyan szar mint ahogy azt sokan előadják.

+1, nem veletlenul mindig a londoni jegyrendszer lesz az ellenpelda, mert kb az a kivetel, eddig nagyjabol csak rosszabbat lattam

Alapvetoen az van, hogy ha waterfallban fejlesztenek egy halalcsillagot, ami minden igenyt kielegit, az a baj, mert "lop a Zorban". Ha letesznek toredek penzbol egy MVP-t, es menetkozben fejlesztik ahogy jon a feedback, az a baj, mert "ezt a szomszed verpistike egy nap alatt osszerakja"

épp így pedig, ha neked nem tetszik a hozzáállásom akkor te is mehetsz ahová szeretnél, :)
neked sem kell sem olvasni sem reagálni főleg nem hőbörögni a véleményem miatt...

mégis teszed, akkor a saját elemzésed alapján most eléggé le-proliztad magad ;)

További kellemes napot! :D

Forditva ülnek a lovon. Főleg buszon tűnik macerásnak.

Ha már eleve van egy kütyü a sofőrnél, ami kijelzi neki a mindenféle Futár információt, nyilván mobilnettel, akkor miért ne lehetne arra rákötve egy vonalkódolvasó, nálad van a QR kód (net nélkül), a te appodban. leolvassa a sofőr kütyüje, ha zöldet mond, mehetsz, ha pirosat, akkor bambi van.

Svédországban valami ilyesmivel találkoztam, ott nem QR kód volt, hanem egy betűnégyzet, de az elv ugyanaz: a sofőrnek jön a visszajelzés az ő fedélzeti ketyeréjén.

A visszaélést hogyan szűrné ki? Vonaljegy esetén amikor leolvassa a sofőr a telefonomról a QR kódot, akkor beszól a központba, megnézi, hogy érvényes-e, és ha igen, szól, hogy akkor kezelte az ember, és ha újra ugyanazt a képet mutatja bárki, akkor jön az érvénytelen válasz, gondolom.

De bérlet esetén azon kívül, hogy valaki 1 perccel ezelőtt ugyanezzel a QR kóddal egy másik járművön fél óra távolságra innen, hogyan szűrné ki a rendszer azt, hogy valaki képernyőmentést készítsen és azt mutogassa több telefonon több ember?

Egy dolog jut eszembe, de feltételezem, hogy ez nem mehet mindenféle adatvédelmi szabályok miatt: Bérletvásárláskor az embert lefényképezné a telefon, és amikor az ember felszáll a buszra, a sofőr számára megjelenik a fénykép a QR kód leolvasása után.

Így aztán csak a közeli rokonok utazhatnának egymás bérletével :-D

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Itt szerintem az okoz problemat, hogy a sofornek bibelodnie kell valamivel. El kell engednie a kormanyt, erosebben a telefonra koncentralni stb stb. Mig a mostani esetben eleg rapillantania a Futar kijelzojere (gondolom ott jelenik meg az animacio) meg a telefon kijelzojere, hogy eldontse egyforma-e. Szamara ez sokkal egyszerubb feladat, mint kitalalni a berletre nyomtatott naptarbol meg az ikonbol, hogy ervenyes-e meg a felmutatott papirfecni.

Futar kijelzojere (gondolom ott jelenik meg az animacio)

 

Úgy látom ez sokaknál nem tiszta. Szóval az első ajtós buszokon úgy van megoldva a dolog, hogy járművenként más-más kép van, viszont ez csak óránként változik. Tehát amikor felszállsz az első ajtós buszra scannelés után, akkor a sofőr csak azt nézi, hogy az adott órához tartozó kép (kiskacsa) megegyezik-e a telefon kijelzőjén lévővel. Nem egyedi kód van.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

viszont az animációnak újabb problémája amit már mások is megerősítettek számomra.

- A sofőr jellemzően épp eléggé siet ahhoz hogy az egész megnézés csaj jelképes legyen, ergo minimális az esélye hogy kiszúrja ha a bérlet vagy E-bérlet nem érvényes, utas felszáll és már lép is a gázra, kivételek persze vannak de ez is inkább szúrópróbaszerű

- Az animáció betöltési ideje nem optimális még 3-4GB RAM és 4G mellett is 2-5 másodperc mire betölt, ott ahol egy felszálló van a sofőr nem szívesen vár arra az egyre 5 másodpercet sem.
Ezt talán azzal lehetne könnyíteni hogy az animációk kisebbek lennének, habár nem tudom mekkorák, ma majd holnap megnézem :)

"Az animáció betöltési ideje nem optimális még 3-4GB RAM és 4G mellett is 2-5 másodperc mire betölt"

A jó munkához idő kell, meg robosztus rendszer, meg izé. Na nem baj, majd keretrendszert váltanak, és akkor már a betöltés gyors lesz, csak az animáció fog akadni... lol. Mekkora gyász.

De pl. Koppenhágában viszonylag sűrűn ellenőriznek a járműveken (bár én csak a metrón láttam őket), talán pont azért, mert kb. semmi kötelező beléptetés nincs. A buszon is úgy megy a dolog, hogy a sofőr mered a távolba, vagy a csajoknak udvarol.

A jó munkához idő kell

Na az az ami nincs, a sofőr a menetrendet próbálja tartani, habár tudjuk jól hogy nagyjából lehetetlen, ezen felül minden megállóban 5 másodperc az ő pihenő-idejéből megy, akkor meg inkább tesz rá magasról ki mit mutogat, utas felszáll és a busz már indul is, akkor viszont ez a rendszer nem működik optimálisan...

Abban is igazad van hogy itt a random ellenőrzés igen hiányos, nem tudom hány ellenőr lehet de szerintem az elmúlt 10 évből majd mindet ismerem arcról és van amikor 2-3 hónapig egyet sem látok
pedig minden nap 4 busszal és 3 villamossal utazom minimum 15 perceket mindegyikkel ... Jó, ebből egy busz első-ajtós...

Így van. Nem szerencsés az amúgy is leterhelt sofőrt túráztatni még ezzel is.

Persze az is igaz, hogy a városok közlekedése erősen eltérő. Más az aránya a gyalogos-kerépáros-robogós-autós-buszosvillamosos-metrós utasoknak. Más megoldás lehet az optimális.

Budapest - érzésre - erősen buszos. De hirtelen nem találtam értékelhető és friss statisztikát, ami erősíti az érzésemet, hogy a BKV-nak csak előny, ha nagy a katyvasz, lehet maszatolni, és mutogatni arra, hogy kevés az utas és azok is mind bliccelnek.

szerintem is buszos a többlet, metró optimálisabb lenne de azt sehol nem építik elég gyorsan, itt pedig mindig arra hivatkoznak hogy a budai oldal nagyon sziklás szóval az alapból nehezen kivitelezhető.

A villamos, troli meg hát rengeteg földmunka, buszt meg ehhez képest csak szélnek eresztik és megy, még sok helyen buszsáv sincs megoldva mégis "működik" vagy olyasmi ...

Szerintem az időbélyegzős QR kód is elég(*), hisz bőven macera állandóan küldözgetni kódot, pláne hogy tényleg, akár percenként lejárhat. Vagy akár tíz másodpercenként.

És ha egyszerre csak egy utazik a bérlettel (pláne jeggyel), akkor üsse kavics. De azt már könnyű észrevenni (ráér utólag, akár percekkel később is), ha már ketten - pláne ha többen - próbálnak ügyeskedni vele, és akkor az "eredetit" lazán be lehet vonni. Esetleg megbüntetni azt, aki a másiknak átadta. De ha valaki bukja a "gyűjtőjegyét", akkor az már elég is talán, hisz vagy szarrágó az illető vagy tényleg minden forintot meg kell fognia.

A lényeg, hogy nem kell "feltörhetetlenre" csinálni. Legyen kényelmes, hatékony, és ne szopassa a halálba az ügyfelet/utast, és pláne ne azt érezze, hogy a francért akar utazni (vagy igénybe venni bármilyen szolgáltatást, úgy általában).

 

*) Igen, lehet hivatkozni arra, hogy se GPS nem jó a telefonon, se mobilnet sincs, az órája is rosszul jár, és le is van merülve, ja és nincs is okostelefonja, és az is otthon van. Igen, az ilyen esetre ott a hagyományos jegy, bérlet.