Francia mérnökök - vagy ez normális?

A francia mérnökök vajon mit szívnak? De lehet, hogy csak nekem furcsa a következő. Van egy 2006os Peugeot 307 -esem, amiben a megvásárlása óta nem működött a fényszóró magasság állítás. Eleinte ráfogtam a motor(ok)ra, majd később valami biztosítékra, még később meg már nem is érdekelt. (legkisebb állásban volt mindkettő, így szemből nem vakított és egyformán is álltak).

Ugyanakkor időnként foglalkoztam a kérdéssel, pl. végigböngésztem a biztosítéktáblák specifikációit, és morogva konstatáltam, hogy nincs hozzá biztosíték, szóval vagy motor vagy érintkezési hiba vagy szakadt kábel. Mivel egy kisebb karambol miatt komplett új fényszórókat kellett vásárolnom, reméltem, hogy a csere után megjavul majd a helyzet - nem javult. Végül beírtam a youtube-ba, ahol jó sok szerelési tanácsot találtam már régebbi autóimhoz is, hogy mit lehetne tenni ez ügyben. A legtöbb videós azt tanácsolta, hogy ellenőrizzem a hamutálca kis fényszóróját, mert ha az kiég, blokkolja a fényszóró magasság állítást is, kvázi biztosíték gyanánt. Egy ilyen izzó pár tíz forint, a szerelés meg nem sok (egy pár műanyagot kell kikapni, két csavart kihúzni, és már cserélhető is), úgyhogy uccu neki.

Egy 10 perces szerelés után bent volt a kis izzó (a régi valóban ki volt égve akkor is amikor megvettem), világított, majd konstatáltam hogy a bal oldalon elrejtett magasságállító mögötti kis háttérvilágítás is meggyógyult. Nosza, állítgassuk. Működik. Tehát ebben az autóban van olyan elektromos cucc, aminek a biztosítéka nem más, mint a hamutálca izzója. Fantasztikus. Ez az autó egyébként is sok érdekes dolgot rejteget, mindamellett nagyon szeretem használni.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2019. 12. 14., szo – 18:36

További franciás sikersztorik:

- ha gyújtás probléma van (köhög, rángat a motor), akkor kiírja, hogy környezetvédelmi hiba (ami egyébként egy jolly joker a Peugeotnál, hiszen a pedálok hibájától kezdve a kipuffogórendszer szenzorain át fél tucat dologra kiírja, ezekre sem minden esetben persze, lásd lent)

- ha nincs töltés bármilyen okból a generátor felől, akkor nem teszi ki a piros akku LED-et, mint minden rendes istenfélő autó (ez a standard jelzés rá), hanem kiírja, hogy általános elektromos hiba, még utalás szintjén sem arra, hogy mi a lényegi gond. Ez azért volt mókás, mert egyszer Dubrovnikban írta  ezt ki. Azóta kiderült, hogy a generátor nem töltött, de én ezt nem tudtam, úgyhogy továbbindultam Montenegró felé. A hiba tudatában kikapcsoltam minden nem fontos elektromos dolgot (klíma, rádió, utastér ventillátor, stb), és reméltem hogy nem robbanunk le útközben. A Dubrovniktól Montenegró felé tartó út egy nagyon kanyargós, sok helyen szakadék mentén haladó út, ahol rendesen kormányozni kell, és útközben sokszor éreztem úgy, hogy mintha aprókat rántana a kormány. Igazából akksiról ment az egész autó, mindenfajta utántöltés nélkül, és az elektromos szervórendszernek kezdett kevés lenni a szufla. Hálistennek, hogy nem valami éles kanyarban blokkolt be, mert akkor lehet, hogy ezt most nem tudnám itt leírni. Végül 1-2 órával később a két határ közötti senkiföldjén elkezdett a létező összes hibaüzenet megjelenni, a motor rángatni, majd leállni. Egész jól bírta az Exide akksim :) Amikor teljesen vége volt az akksinak, akkor az elektromos szervó olyan szinten blokkolta a kormányt, hogy alig bírtam gurulva kikanyarodni a parkolóba, ezért mondtam, hogy gázos lett volna ~70es kanyarnál a szikla szélén ezt előadni. Ennek a fantasztikus hibajelzésnek egy fontos jellemzője, hogy nem a töltés hiányától íródik ki, hanem az akksi által adott feszültség eséstől, így új akkuval egy ideig egyáltalán nem jelez hibát (kb. 30-40 perc után), szóval az első szervizes sikeresen lehúzott egy új akksira, majd mehettem vissza félig angolul, félig általános kézmozdulatokkal jelezni, hogy még mindig hiba van.

- a rádió ugyan cserélhető, de a komputer menürendszere nem gyári rádió esetén nem működik, dacára annak, hogy a kormányon van kiegészítő kar mindenféle gombbal, ami a gyári rádiót tudja kezelni, de gyári rádió hiányában semmire sem jó, kivéve egyetlen gombot, ami a default kiírást tudja cserélgetni a "komputer kijelzőn" (akt. fogy., átlagos fogy., tankból hátralevő, km, dátum, stb). Ja, és ha már itt tartunk, a dátum és idő kizárólag gyári rádióval állítható be, ha nem gyári a rádiód, akkor buktad - workaround: éjfélkor levenni az akksit és visszatenni, így legalább az óra pontos lesz, ha a dátum nem is. Én a hátralevő km -t íratom ki a kijelzővel, így nem zavar. Márkaszervizes és veterán Peugeot szerelő szakvéleménye szerint szerviz sem tudja beállítani, a spéci diagnosztikai eszközeivel sem.

- a kipuff rendszerben levő szenzor(ok) meghalt(ak) korábban, viszont erről nem jelzett semmit a kocsi, kizárólag csak akkor, ha diagos eszközt dugtál be (ezt ugye nem szoktuk hetente megtenni, azért van a komputer meg a kijelző, hogy sírjon ha fáj), de mire ezt megtudtam már késő volt, és a rossz kipuff kinyírta a katalizátort

- ha túl éhes fogyasztót teszel a szivargyújtóra, akkor nem védi megfelelően az elektromos rendszert. Ez csak feltevés - a generátor fesz szabályozója akkor ment gajjra, amikor úgy utaztunk nagyon sok órán keresztül, hogy egy elosztó segítségével telefont töltöttünk és egy hűtőtáskát is járattunk róla - feltételezés ugyan, de gyanúsan egybeestek a dolgok.

- szarul van cikkszámozva a hátsó ablaktörlő, így nehéz megfelelőt beszerezni, mert minden létező adatbázis ugyanolyant mond a csapotthátúra és a kombira, holott utóbbi esetén teljesen más az üveg görbülete, így eddig akárhányszor vettem hátsó lapátot, az mindig csapotthátúra és nem kombira volt tervezve - a kombi üvege erősebben hajlik, így a lapát vége a középső részen nem ér hozzá az üveghez, így a törlés alig ér valamit :)

(Még mindig szeretem az autómat, nagy, kényelmes, elérhető ára volt, a hibái kiismerhetők, kezelhetők, a lényeg pedig kifejezetten jó (futómű, motor, mechanikus dolgok jól bírják a kiképzést, nem drága bele a legtöbb alkatrész sem, és egy deka rozsda sincs rajta, ami nem egy utolsó szempont. Most van benne ~320.000 km, és erről a motorról azt olvastam hogy megfelelő odafigyeléssel sokszázezerig kihúzza). Persze a kiismerhetőség meg kezelhetőség relatív, az itt felsorolt hülyeségek nagyrészt mind annak tudhatók be, hogy lósz.rt se ér az amit kiír, diagot kell olvasni, meg rengeteget olvasni és kérdezni, de nagyjából minden dolog követhető és érthető benne).

Vennék újra franciát, az elsőm egy régi 306 volt, a második egy Opel, a harmadik meg ez a mostani. Sok-sok beszámoló alapján úgy érzem hogy bár vannak erősen elqrt autók bőven a piacon, ez még nem az az eset - például hasonló korú 3-as Mazdán már egész biztos hogy átment a lakatos egy kövér negyedgurigás számlával a rozsda miatt, a PUG-ok jórésze meg mintha immunis lenne erre a problémára. Cserébe van más baja (user feedback), de amíg nincsenek hibái, öröm vezetni :) Tipikus hibái és gyengeségei szinte minden autónak vannak, mindegy hogy budget vagy premium kategória, csak az jár jól, aki úgy budgeteli a kérdést hogy pár évesből száll át újba folyamatosan, hiszen a hosszú távú fenntartást megspórolja magának.

Ha innen nézzük, használtan kicsit rizikós a japánt venni, hiszen amikor az autó életciklusában megérkeznek a nagyszervizek (katalizátor, váltó, kuplung, hengerfejtömítés-vezérlés, kerékagy-ABS-fékek, féltengely, társai), akkor jó mélyre kell nyúlni, mélyebbre mint egy európai esetén.

Ismerek amúgy egy ~7 éves BMW-t amiben komplett motort kellett cserélni, a márkaszerviz hibájából kifolyólag (máshol nem is járt), az öt milliós számlát pedig az ügyfél és a szerviz felezte. Szóval a német se garancia semmire.

Ismerek amúgy egy ~7 éves BMW-t amiben komplett motort kellett cserélni, a márkaszerviz hibájából kifolyólag (máshol nem is járt), az öt milliós számlát pedig az ügyfél és a szerviz felezte. Szóval a német se garancia semmire.

lol

Nagyon szeretem amugy a BMW-ket, de vakon nem mondtam volna meg, hogy nemet gyarto. A BMW markaszerviz konkretan olyan aranykopesekkel orvendeztetett meg, mint a "nem tudjuk, mi a baja a futheto ablakmoso-fuvokaknak, tartsa garazsban ha belefagy a folyadek"

> csak az jár jól, aki úgy budgeteli a kérdést hogy pár évesből száll át újba folyamatosan, hiszen a hosszú távú fenntartást megspórolja magának.

Annyira "jól jár", hogy a maxi értékvesztést finanszírozza folyton. Ahhoz mérhető szervízköltsége csak a nagyon pecheseknek van.

Aki franciat vesz, az gondot vesz, foleg elektromosat. Olyan mintha az alfaval vetelkednenek, hogy ki tud kacifantosabb elektronikai hibakat generalni.

Majd amikor feladja a retteget kondi az egyik panelon es 10 szerelobol 11 felet mond es egyik sincs a kozelben sem, ellenben kicsereltetnek veled N szazezrekert mindent, akkor mosolyogj. :) Letezo dolog.

Masreszt, meg milyen hutolada, hogy igy megterhelte a rendszert ?

Generatort megfektet ?

Milyen kabellel van bekocolva a szivargyujto, hogy nem olvadt le a pekbe ? Mikor kb. 100A eloallitasara kepes... nem fognam ra, bar lehet a telefon volt. Siman alulterveztek az elektronikat.

Ennyi gond volna a geppel en felgyujtanam.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Nézd, ~260k km körül vettem meg, ennyi km és 10+ év után nincs olyan autó, amiben ne lenne néhány hiba. Olyan hibám sosem volt, amit folyamatosan keresni kellett és felesleges dolgokat cserélgetni - kivéve az akksis esetet, de az nem olyan nagy költség, és a régi akksim is feldobta volna a papucsot pár évvel később.

Nekem Peugeot 206-osom van, ami idén már 16 éves.
Egyedül az önindító behúzó tekercset kellet eddig cserélni. 
Valamint egy lengőkart, bár az az én hibámból ment szét. Nem adta ki szlalomnál a ívet és kilincsel előre rongyoltam a padkának :D 

Szóval egy időben sokat szlalomoztam vele (rendes amatőr kategóriás versenyeken), meg szét is tuningoltam, de probléma soha nem volt vele.

I <3 Peugeot! :)

Én is PUG fan vagyok, ez ilyen családi beidegződés. A szüleim sok évet dolgoztak PUG szalonban, aminek kellemes mellékhatása volt hogy a családnál mindig volt valamilyen Peugeot mászkálás céljára, illetve édesanyám gyerekkorunktól kezdve kapta a céges 307-eket és később 308-akat amikor már máshol dolgozott, plusz a család saját autói is innen jöttek. Gyerekként a kedvencem a Boxer volt, jó volt faterral beülni jó magasra :)

Pronunciation

The common French pronunciation of "Peugeot" is pø:'ʒo (using the IPA). In the South of England, it is usually pronounced "PERzho" (IPA 'pɜːʒəʊ), while Americans and other English-speakers pronounce it "pooZHO" (IPA puː'ʒoʊ) or "PYOOzho" ('pjuːʒoʊ). Peugeot and Peugeot cars have also gained the nicknames of 'pug' and 'pugs' in the UK. In Malta some people pronounce "Peugeot" as PUGU.

https://www.newworldencyclopedia.org/entry/peugeot

Szerkesztve: 2019. 12. 16., h – 09:17

Nejem 106-os Peugeot-ját a 24. évében vittem a bontóba, mert megette a rozsda a baloldali első nyúlványt. Kényelmes kis autó volt, nagyon szerettem és soha nem hagyott komolyabban cserben. (Ha hihetek a vásárláskori kilométernek akkor 380 ezer volt benne, és még ment volna tovább... Ja, és a karosszérián kívülről még sehol sem volt látható korrózió.)

Nászom közel 3 éves 207-esét 14500(!) km után adta le Peugeot szerviznek, - számtalan gyári szervizes próbálkozás és 3/4 év után is javíthatatlant, - és muszájból vásárolt magának egy újabbat, azóta ismét elégedett Peugeot használó.

Nagy a szórás!

Amikor kb masodjara voltam szerelonel a regi mondeommal akkor mondta a szerelo egy felemelt PUG-ra, hogy az az ipari hulladek nem pedig az en fordom (pedig arra is ramondtam, ezzel provokalva ki a 'mesterbol' ezt a szep jelzot.)

Francia, olasz, spanyol autót (de más műszaki cikket sem) tapasztalatból leszűrt elvből nem veszünk.