Oktatas, technologia, gazdasag - Setényi János

Bár még nem hallottam a podcast-ot, de feltételezem, hogy közoktatásról van szó. Magam a felsőoktatásban vagyok, és itt a legjobb diákokkal projektekben, illetve a Tudományos Diákkör (TDK) keretében szokás foglalkozni, esetleg közösen publikálni. Első- és másodévesek számára eddig is voltak felzárkóztató kurzusok, most én is korrepetálok. A közel 100 bukással veszélyeztetett diák közül csak 6-8 él az ingyenes lehetőséggel.

A közoktatásban nem sok olyan dolgot tanul meg a gyerekünk, amire a valós életben szüksége van (érdemes ránézni Halácsy Péter kezdeményezésére), ezért hogy magasabb szinten tanulja meg a kovalens kötést, vagy a zenetörténetet, nem érdemes kínozni se utazással, se magánórákkal. Inspiráló környezetet kell neki teremteni, ha egyáltalán lehetséges. Ha a gyereket érdekli valami, akkor ragad rá az ismeret. Habár nincs meg minden az interneten (még angolul sem), de a most elérhető tudás, meg 30-40 éve elérhető, az ég és föld. Gondolkodni, mérlegelni, guglizni kell megtanítani, meg a soft skill-ekre (hogy tudjon másokkal kapcsolatot teremteni), valamint nem kell hagyni, hogy megbukjon. Ha csak a szülők akarják, hogy egyetemre menjen a gyerek, akkor ő sosem fogja elvégezni; ha viszont van benne elszántság, akkor iskola nélkül, az internetről összekaparva az ismereteket is meg tud tanulni bármit.

Úgy vélem, hogy hagyni kellene, hogy a gyerek gyerek lehessen. Nekünk felnőtteknek heti 40 óra a penzum (igaz, gyakran nem férünk bele). Mennyi egy iskolásnak? (Reggel 8-tól délután négyig, és rosszabb esetben otthon kell még a házit megcsinálni és készülni a soros dolgozatra, vagy éppen a közelgő felvételire.) Igen, nálunk is erről szólt az ötödik és hatodik, de a sikeres felvételi óta a lovak közé lett dobva a gyeplő.

"Mivel itt vannak tanárok érdekelne, ha ilyen szituáció van és ő mindenképpen rászán időt, akkor hogyan viselkedik:"

Ezt nem a tanár dönti el. Nem véletlenek a tüntetések. Semmiben nincs joga dönteni. Amikor pár éve volt a kockásinges tüntetés, pont erről szólt, de a kormányzati kommunikáció egyfolytában azt nyomta, hogy "megint tüntetnek a tanárok, pedig most kaptak fizetésemelést" - a követelésekben szó nem volt pénzről, a főként a gyerekek terheinek csökkentéséről és ésszerűsítéséről szólt. Semmi nem valósult meg belőlük.

A lemaradókkal foglalkozni kell, a bukásokat (kicsiknél) és iskolaelhagyásokat (nagyoknál) szint alatt kell tartani, mindenkiről fejlesztési terveket / megoldási javaslatokat írogatni. És tudni év elején, hogy kinek fog kelleni korrepetálás. Tavaly a második héten lett világos, hogy a frissen hazatelepült magyar szülők gyereke (16) nem nagyon beszél magyarul, és kell neki korrepetálás. Sajnos már nem volt rá lehetőség, miért nem szólt az iskola aug. 2x-ig. Mert nem látták addig a diákot?! Az is akadály??

A logopédusnak aug 2x-ig kell megmondania, hogy hány túlórája lesz. Szeptember eleséjén kezdi szűrni, hogy abban az évben kit kell ellátnia. Akinek csak két hangzója nincs meg (kolán leggel litkán likkant a ligó) az még nem is lesz ellátott (hanem "várólistás"), mert van épp elég olyan, aki 4-5 évesen öt szóval "beszél".

A pici lányom negyedik éve kap heti egy órás gyógytesi ellátást - 27 másik gyerekkel együtt. Az enyémnek épp a gerince szuboptimális, de a 27-ben mindenki benne van az egész alsó tagozatból, az is, akinek a csuklója nem forog, és akinek izomrenheséges a nyaka.

Ahol van szakkör és tehetségfejlesztés, ott nagyon sokszor az iskola adminisztratív trükkökkel dolgozik (pl. egybedob két délutános csoportot, ahol papíron az egész iskola ott van, mert "elfelejtik" regisztrálni, hogy a fele hazamegy (ez a létszám miatt kell), és az egyik délutános tanár szakkört tart), vagy a tanár szívszerelemből csinálja. Hihetetlen mázli, ha pont olyannak nem tudtak elég órát adni, aki elég jó ahhoz, hogy szakkört tartson. A kislányom történetesen szereti a matekot, és van szakkör, de ha zongorázna, az két éve nincs. Tavalyelőttig az X zeneiskola tanárai jártak ki, és a kijárásra elhasználható órák márciusban elfogytak, így március végén véget ért az oktatás, bár ez nem szakkör, hanem bizonyítványos külön iskolai jogviszony. Ha környezetismeret volna a kedvenc, vagy neadjisten infó, hát hét falu távolságban nincs - gimis végzősöknek sem, mert mint biosz-kémia-infótanár, én tartottam fizikát és földrajzot is. (Ma már az is ritka, hogy az alapítvány tud fizetni a tanárnak, mert így is 26+ órája van, és nem csak a saját szakjait tanítja, mert évek óta nincs valamilyen természettudomány-szakos vagy infós.)

Teljesen normális olyan 5 éve, hogy a megyei központoknak ki van adva, hogy évente X speciális fejlesztést igénylő státuszt állapíthatnak meg, mert akinek van ilyen státusza, azt a tankerületnek el kell látnia, de nincs rá embere. Így ha a te gyerekedről októberben derül ki, hogy diszkalkuliás, nem fogják annak nyilvánítani, mert arra az évre már májusban elfogytak a státuszok. Kap majd a suli egy határozatot, hogy "számolási feladatoknál több ídót kell biztosítani neki", illetve "órai fejlesztés keretében javítani kell a számfogalmát/akármijét", aminek egyetlen eredménye, hogy az egész osztállyal küzdő szaktanárnak fejlesztési tervet kell írnia, hogy miként oldja majd meg a problémát. Elvégezni a feladatot nyilván nem fogja tudni. Cserébe viszont a jókkal sem tud majd haladni, mert ugye integrált nevelés.

Tehát, ha mindezek ellenére "ő mindenképp rászán időt", akkor nem lehet arra válaszolni, hogy mi lesz, nagyon egyéni lesz a dolog, pontosan a gyerek és a tanár viszonyán, és a lepke szárnyának billenésén múlik majd. Nekem egész karrierrem alatt három olyan kontakt növendékem volt, aki nagyon akart és jó is volt. Az egyik erre rájött hetedikesként, nyolcadik végére a tantárgy országos legjobbja lett "a" tanárgyi verseny szerint, a másik kettő 11. osztályosként ébredt fel, 99%-os felvételit írt. Nekem személy szerint akkor volt kedvem ezzel (a saját szabadidőm rovására, soha nem volt egyetlen óra sem elszámolva rájuk - sem) foglalkozni, ha azt láttam, hogy a diáknak fontosabb, mint nekem, és belefeszül, hogy nagyon jó legyen - ilyenkor én is beletettem mindent és még többet is. Ehhez az kellett, hogy ne legyen hitel a lakásomon, ne legyen otthon megoldandó saját problémám - egyszóval mocsok kiegyensúlyozott és szerencsés háttér kell a tanár mögé.

Két gondolat a PISA-ról és az egyéb tesztekről (pl kompetencia-felmérés): A gyerek mitől is lenne motivált ezt rendesen megírni? Hogy ez neki visszajelzés? Ha ez neki épp számítana, akkor is a kompetenciamérés eredményét egy év múlva (Szerinted van különbség a hatodikos és a hetedikes gyerek között?) tudja meg. A PISA-ját meg nem is tudom, hogy megtudja-e, ha jól emlékszem, csak iskolai áétlagot mondanak.

A kompetencia fejlesztéséhez tán nem ártana gyakorlat. Úgy 15 éve, mikor az infó szakomat harmaddiplomáztam, az egyik 50-es évfolymtársam elmesélte, hogy a 80-as években a szakfelügyelő nem engedte, hogy a fizikaórája előtt és után legyen más órája, mert a kísérletet elő kell készíteni és el kell pakolni. Nekem nagyon sokszor volt mondjuk heti egy kémiaóram az osztállyal (annyit is ér), úgy, hogy előtte-utána folyosóügyeltem. Tanulói labor nincs. De mind a mai napig van olyan iskola környéken, ahol két gyerek jut informatikaórán egy gépre (bár jogszabály, vagy hasonló kötelező cucc mondja ki, hogy az informatikaóra minden résztvevőjének önálló, internetkapcsolattal bíró gép dukál) Szerinted?

És most gyertek ti, azok a mindenhez is értő hupperek, mondjátok el, hogy az a baj a tanárokkal... plédául, hogy sokat "picsognak" - úgyis olyan sok errefelé a megmondóember manapság, aki eldönti, hogy az MTA is mehet a levesbe, vagy aki akár 20% emelést is adna a jobb tanároknak - világos, hogy az egy 10+ éve tanító alsós tanítónál nincs 25e forint nettó? Ezért kéne magát nagyon odatenni, mondjuk 50 évesen? Te mennyivel dolgoznál jobban napi 1500 forint plusszért?

Értsük meg, hogy manapság (legalább 15 éve, és egyre inkább) két ember tanár, az egyik, aki semmi másra nem jó (vagy mert béna, vagy mert privát szférában nehezen eladható szakokat választott idealista 19 évesen, lásd magyar-töri), a másik meg az, aki megteheti, mert nincsenek nagy anyagi igényei, a kicsik meg már teljesültek.

Igen, ez is pénzkérdés, de a jobban fizető állásokból egyre kevésbé látszanak azok az emberek, akikre az ország a gyerekeit bízza, vagy akik a bilit cserélik a szüleik alatt a kórházban.

Nem tudok közvetlenül válaszolni a kérdéseidre, inkább csak egy pointert szeretnék adni a témáról való gondolkodáshoz. (Disclaimer, felsőoktatásban vagyok aktív, de négy gyerekem van az alap és középszintű közoktatásban, Finnországban.)

Szóval: két nagy különbséget látok a magyar és finn közoktatás szemlélete között:

1. A magyar közoktatásban a Gauss görbe fölső felét próbálják még feljebb nyomni, míg a finnek az alsó felét a közepe felé. A magyarok a tanulmányi versenyekben, az elit iskolákban, a legjobbakat célzó ösztöndíjakban hisznek, a finnek a kicsit is lemaradók aktív felzárkóztatásában, eszközzel és tanerővel segítésében, a gyengéket motiváló ösztöndíjakban. (A négy gyerekemből kettő a görbe felső végén van, egy középen, egy az alsó végében.) A finnek azt tartják, hogy ha a gyereked jó valamiben, akkor a család dolga (érdeke), hogy kihozza belőle a még jobbat, míg ha gyenge képességű, akkor a társadalom érdeke, hogy felhozzák az átlag közelébe, hogy utána hasznosan tudjon bekapcsolódni a munkába.

2. A finnek úgy tartják, hogy azt kell gyakorolnod az iskolához, amiben jó vagy, a magyarok úgy, hogy abban, amiben rossz vagy. Ezért itt középiskolától nagyon kevés mindenkinek kötelező tárgy van, egy hatalmas menüből válogatják össze a diákok a saját tanrendjüket. Ennek vannak nagyon pozitív és nagyon negatív folyományai is.

Félreértés ne essék, ebben a két dologban a választás nem helyes vagy helytelen, egyszerűen a világlátásbeli különbségeket tükrözik. (Az más kérdés, hogy személy szeint jobbnak tartom a finn szemléletet, de ez csak a magénvéleményem.)

Szerintem amikor választ keresel a saját feltett kérdéseidre, akkor ezeket a dolgokat is át kell gondolni előbb, hogy te milyen szemléletet tartassz a saját gyerekednek jobbnak.

a) utazni a gyerekkel naponta 1ó++, hogy jobb oktatásban legyen része a gyereknek
b) maradni a seggünkön és venni naponta 1ó++ különórát, hogy jobb oktatásban legyen része a gyereknek

Egyiket sem. Az alap probléma az, hogy a gyerek több időt tölt a közoktatásban mint a családdal, és ennek az időnek 60-70% felesleges (6db 45 perces órával és 15 perces szünettel számolva). A sulinak tudásközpontként kellene működnie. Egy hely, ahol a mentorok biztonságos közösséget teremtenek, érdekes témákat vetnek fel, és segítenek, hogy avval foglalkozz ami érdekel, illetve megtaláld ami érdekel.
Ezzel szemben a közoktatásban az megy, hogy okos emberek megrágják az információt, majd a tanárokkal - tetszik, nem tetszik - lenyomatják a gyerekek torkán.

Szerintem a legfontosabb dolog ami jelenleg az oktatásból hiányzik, az a partnerség. Hogy a politika partnernek tekintse a pedagógusokat, a pedagógus pedig partnernek tekintse a gyereket. Ha ez meglenne, akkor pl. a politika segíthetné a tanárokat, a modern szemléletek elsajátításában, a tanár pedig végrehajtó szervből előléphetne mentorrá.
Pl1: elindult egy program az egyik ismerősöm munkahelyén (ált. iskola), ahol az oktatás fejlesztésével foglalkoznak. Persze nem kérdezték meg őket, hogy szerintük hogyan lenne jó, hanem egy tudós csoport által kidolgozott tesztet kezdtek kitölteni velük, hogy felmérjék milyen oktatási módszertanokat szeretnek. Ez olyan, mintha egy cégnél az üzemeltetést úgy szeretnék megújítani, hogy tesztet töltetnek ki az emberekkel, melyik a kedvenc technológiájuk, vagy mi a véleményük a felhőről.
Pl2: alsós tanítók leültek a felsős tanárokkal beszélgetni, mi legyen a felsőbe bocsájtás minimális feltétele. Olyasmik jöttek fel, hogy "tudja a gyerek elszavalni a himnuszt". Most képzelj el agy tanulás zavaros gyereket, akinek negyedikben gondot jelent egy összetett mondat elolvasása. (Hasonlat: van egy mozgáskorlátozott gyerek, a felsőbe bocsájtás feltétele pedig, hogy legalább egy fekvőtámaszt szabályosan el tudjon végezni.) Azt már nem is említem, hogy az említett paraméter mennyire korrelál a gyerek fejlettségével.

Mit lehetne tenni?
1. A NAT -ot jelenlegi formájában el kell felejteni. Az egyetlen paraméter, az kellene legyen, hogy mi az érettségi anyaga. Hogy a gyerek hogy jut el oda nem számít.
2. A pedagógus hivatás presztizsét helyre kell állitani. Ide okos és foként kreatív emberek kellenek, rájuk pedig nagy az igény másutt is. (Pénz, pedagógus képzés, propaganda.)
3. Szabad teret kell biztosítani a tanároknak. A tanár ismeri a gyereket, és osztályonként változik mi működik és mi nem. Ezt a területet nem lehet/szabad felülről irányítani.