Kresz szakértés!

Fórumok

Sziasztok! Szituáció: elsőbbségadás kötelező táblás kereszteződéshez érsz, és balra akarsz kanyarodni. A kereszteződés jellemzői miatt bal felől, két párhuzamos sávban érkezőknek kell elsőbbséget adni. Az út amire rákanyarodnál 2x2 sávos, füves elválasztóval, és balra kanyarodáskor megkapod dedikáltan a belső sávot, ami záróvonallal véd a jobbról, egy sávon érkezőktől, így jobbról nem kell elsőbbséget adnod (pontosabban de, amennyiben valaki jobbról érkezik de balra akar kanyarodni, de ilyen most nem volt, tekintsünk el tőle).

Bal oldalon a külső sávban érkezik két autó egymás mögött, az első lassít és indexel jobbra oda, ahol te vagy. Ha te látod ezt a két egymás mögötti autót, akkor elindulhatsz, vagy sem? (Tfh. hogy nyersz 3-4 másodpercet, mert a kanyarodó autó lassítja a mögötte érkezőt is). Mi van akkor, ha elindulsz, de egy rövid fél pillanat alatt a második autó türelmetlen módba kapcsol, egy mozdulattal kitér a belső sávba, és gyorsítva áthajt a kereszteződésen, majd összeütköztök?

Alternatív eset: nagymértékben átlépi a sebességhatárt, és az előzés megkezdésekor még nem is látod, hogy jön. (ez egy olyan rövidebb útszakasz, amire rá lehet hajtani nagy ívű felvezető sávval, más szóval, sebességveszteség nélkül).

Az nyilvánvaló hogy aki az elsőbbségadás táblánál akar kanyarodni, akkor mindenkit kötelező elengednie, és ha mégis ütközés van, az letagadhatatlanul az ő hibája, de van-e a kreszben olyan szabály, ami megtiltja a fenti viselkedést? Gyorsítás kereszteződés előtt pl? Tfh., hogy nincs záróvonal, és a kereszteződés előtt mondjuk 2-3 méterrel kezdi meg a sávváltást.

Köszi!

Hozzászólások

Szerkesztve: 2019. 11. 15., p - 14:41

A kereszteződés előtt néhány méterrel egyébként merőleges zebra van az érkezők számára, már csak emiatt is elméletileg lassítva kell érkezni, és nem gyorsítva.

arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/nokiax6_DRG_sprout

Első olvasatra, én nem látom annak szabályszerű akadályát, hogy a második autós a belső sávba soroljon, sőt, ha üres a belső sáv, akkor 10 autósból legalább 9 így fog logikusan cselekedni. Ez esetben számomra egyértelműen a kereszteződésbe behajtó és elsőbbséget nem adó autós a hibás.

Ez sokmindentől függ, ki hozza ki (rendőrség, bíróság) és mik a körülmények. De a bírósági gyakorlat alapján 200%-ot meghaladó sebesség túllépés esetén már lehet teljesen hibás az aki a védett úton megy  - de mivel nincs precedensjog, minden esetben máshogy ítélhetnek.

Sőt normál alárendelt útról is, például ha főútvonalra felhajt egy utcából.

Például nálunk buszmegálló kb 10 m-re van a kereszteződéstől és nincs öböl, se záróvonal, se előzni tilos tábla, se gyalogos-átkelőhely. Ha a busz ott várakozik, akkor semmi sem látszik mögötte, mindent eltakar a megállóval együtt. Így nagyon veszélyes még akár kis ívben is kihajtani az utána lévő utcából a főútvonalra az álló busz elé, mert van hogy nagy sebességgel megelőzi (kikerüli) valaki a várakozó buszt és simán belédrongyol. Balra nagy ívben kanyarodni pedig egyenesen öngyilkosság. Ráadásul mindig te leszel a hibás, mert:
34. §
e) útkeresztezõdésben és közvetlenül útkeresztezõdés elõtt, kivéve
...

- ha a jármû fõútvonalon vagy olyan más úton halad, amelyen elsõbbségét jelzõtábla [16. § (1) bek. u) pont] jelzi.
...

előzni nem kötelező, csak egy lehetőség. alapesetben 5 feltétele van, melyek közül bármelyik megszűnhet akkor, amikor már a folyamatában vagy. belekezdeni akkor lehet, ha a feltételek megvannak. továbbá az előzés az egyetlen manőver, melyből nem léphetsz vissza, azt be kell fejezned, melyhez szükség szerint az előzendő jármű és esetleg a szembejövő köteles segítséget adni lassítással, lehúzódással akár. de csak akkor, ha az előzés megkezdésekor annak feltételei fennálltak. (elvégre nem kell számítanod lakotton belül 250-nel veled szembe száguldó másik járművel, ahogyan az elétek kikanyarodóra sem, ha annak elsőbbséget kell adnia részetekre)

ugyanakkor az álló járművek kikerülése annak érdeke, hogy haladni tudjál a mögötted lévőkkel együtt. fent vázolt esetben (az álló buszt kikerülendő) szintén körültekintő módon kell végrehajtani a manővert, szükség szerint elsőbbséget kell adjál a szembejövőnek, hiszen előtte akadály nincs, ő (veled ellentétben) irányváltoztatás nélkül haladhat azon az útszakaszon. az álló járművek kikerülése után visszatérni a saját sávodba úgy kell, hogy azzal nem idézel elő balesetveszélyes helyzetet, de ettől még senki nem kanyarodhat ki eléd a mellékutcából, feltéve hogy neki van ott elsőbbségadás kötelező (vagy stop) táblája. a gyakorlat szerint nem vagy hibás, ha a visszatérést elnyújtod a kereszteződés utánra (metszéspontokat tekintve 15-20 méter akár), feltéve hogy a szembejövőt nem zavarod/akadályozod/kényszeríted fékezésre.

busz-ügyben rendrakás céllal jótanács, mert sokan nem értik:
amikor a busz elhagyná a buszmegállót, a szabály szerint be kell hogy engedd magad elé, de nem minden áron!
csak akkor, ha azzal neked nincs szükség fékezésre vagy hirtelen irányváltoztatásra. r-go ha a busz mögött vagy, mikor az jelzi elindulási szándékát, a haladási sebességed függvényében kell a köztetek lévő távolságot figyelembe véve elengedni, vagy elhúzni mellette.
gyakorlati példa: húzol 30-40 km/h-val, előtted 15-20 méterre lévő busz jelzi elindulási szándékát. lassítasz, villantasz, beengeded. de ha már közvetlenül mögötte vagy, esetleg mellette, akkor nem állsz meg, hanem elhúzol mellőle.

" melyhez szükség szerint az előzendő jármű és esetleg a szembejövő köteles segítséget adni lassítással, lehúzódással akár. de csak akkor, ha az előzés megkezdésekor annak feltételei fennálltak. "

Ilyen a KRESZ-ben nincsen. Maga ez egész mondatod egy ellenmondás. Hiszen ha az előzés feltételi adottak voltak, akkor maga a balesetveszély lehetetlen. A másik, hogy kevered az előzést végző autós kötelezettségeit, a másik fél kötelezettségeivel: mi közöm nekem ahhoz, hogy neki az előzés megkezdésekor adottak voltak-e a feltételek, meg egyáltalán honnan is tudnám. Ha nem voltak adottak, akkor rágyorsíthatok és megbüntethetem? 

Csupán annyi a kötelességed, hogy a balesetet ha lehet (de nem a te testi épséged árán!) kerüld el  - például akkor is ha egy gyalogos átmegy előtted szabálytalanul -, amiben persze ez is benne lehet. De ha baleset történik, akkor minden esetben az előzést végző lesz kihozva hibásnak, ha szemben simán csak közlekedett valaki és nem hajtott gyorsabban a megengedettnél. Például ha balra/jobbra is veszélyes a helyzet (oszlopok, töltés) stb. akkor apám törvényesen bedarálja az előző huszárt a 2 tonnás pickupjával (persze fékezés mellett), mert nem fogja se magát, se az utasait veszélyeztetni azzal hogy megpróbál kitérni előle. De ha nem is lenne semmi veszély, semelyik oldalon, akkor sem büntetnék meg, mert nem hajtott le az útról.  

"de ettől még senki nem kanyarodhat ki eléd a mellékutcából, feltéve hogy neki van ott elsőbbségadás kötelező (vagy stop) táblája."

Ez számomra értelmezhetetlen. A mellékutca neve alapján alárendelt út, tehát teljesen mindegy van-e ott még egy + elsőbbségadás kötelező (vagy stop) tábla, semmiképpen nem hajthat ki semmilyen autó elé onnan.

fordulj bizalommal olyan kresz oktató felé, aki autós iskolában leadja az anyagot a meghatározott óraszámban. vagy kérdezz bátran hivatásost, esetleg olyan oktatót, aki nagykategóriát (is) oktat.

Ahhoz hogy tudjam mit kell és mit nem tenni nem kell megkérdeznem senkit, mivel egy rendeletről van szó. Ha a bíróság elé kerül az ügy, akkor sem egy KRESZ oktatót fognak megkérdezni. hanem előveszik a - nem túl hosszú - "1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól"-t. Ami ebben (és a kapcsolódó törvényekben) nincsen benne az mind a KRESZ oktató(d) kitalációja és valószínűleg arra szolgál, hogy biztonságosabban vezess. Hasonlóan például sok rendőrnek az évszaknak megfelelő gumi az a téli/nyári gumi. A biztosítóknak télen a téli/négyévszakos, nyáron a nyári/négyévszakos. De ilyen törvényekben nincsen, rendőr esetén a képzelete ereje, biztosító esetén pedig egy szerződés köt erre. 

SZVSZ adott helyzettől függetlenül szinte biztos meg fognak kérdezni (legalább) egy igazságügyi közlekedés-szakértőt is, aki nagyon valószínű, hogy nagyobb tapasztalattal bír ebben a kérdéskörben...

Ezt valójában bárki megteheti bármikor, erre próbált célozni a kolléga... :)

Megjegyzésben ne feledjük azt sem, hogy a törvény (rendelet) alkotójának szándéka és az alkalmazójának gyakorlata eltérhet...

De mi térhet el? Majd beleképzeli a bíró vagy mi? Legközelebb ha egy pedofil áll előtte, akkor beleképzeli a törvénybe, hogy mégis szabad kiskorúval, mert bár a törvényben nem szerepel, de én így gondolom?

Hol szerepel ez benne, kérem a paragrafust:
" melyhez szükség szerint az előzendő jármű és esetleg a szembejövő köteles segítséget adni lassítással, lehúzódással akár. de csak akkor, ha az előzés megkezdésekor annak feltételei fennálltak." ??

Ennek semmi értelme, mint korábban kifejtettem. Maga az egész mondta egy ellentmondás. Soha nem vagy köteles egy szabálytalan autó miatt a saját testi épségedet veszélyeztetni. Fékezni rendben van, hogy csökkentsd a balesetkor a sérülést, de kitérni vagy ellenőrizni azt, hogy a másik autó betartotta-e az előzés feltételeit marhaság (mi vagy te, rendőr?).

De várom azt is, hogy melyik oktató mond ilyen marhaságokat vagy ki írt le ilyet!

De mi térhet el?

A törvény értelmezése a hatóság feladata. A nagyon egyértelmű dolgokat jellemzően hasonlóan vagy ugyanúgy szoktak értelmezni, de a finom részletekre ez már közel sem igaz. Különböző építési hatóságoknál ez rendszeresen előfordul -  ezt saját tapasztalatból tudom.

Ez számomra értelmezhetetlen. A mellékutca neve alapján alárendelt út, tehát teljesen mindegy van-e ott még egy + elsőbbségadás kötelező (vagy stop) tábla, semmiképpen nem hajthat ki semmilyen autó elé onnan.

Ezt rosszul tudod, de egyébként a fentebbi szóhasználat sem helyes. Teljesen más fogalom. A következő linken a 7. oldaltól van róla szó, táblázatosan a 9. oldalon szerepel:

https://ume.kozut.hu/dokumentum/40#&gid=1&pid=9

A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.

Mit tudok rosszul? Ezt fejtsd ki bővebben! Az általad linkelt oldalon helyesen "mellékút" néven szerepel (nem én neveztem mellékutcának, hanem csak idéztem azt akinek válaszoltam). A mellékutak pedig mindig a főutak alá vannak rendelve.

mellékút (főnév)
Alacsonyabb rangú közlekedési pálya, amely egy fontosabb, forgalmasabb pályáról ágazik ki.

Nézd meg itt, a 4 sz. főút és 32 sz. főút kereszteződését: https://www.google.com/maps/@47.5388005,21.6384901,16.25z

Majd lépj át streetview-ba, látni fogod, hogy a 4-esen északról érkezőknek stop táblájuk van, pedig a csomópontban minden más út alacsonyabb rendű.

A mellékút, mint kifejezés, inkább az út funkcióját és jellegét határozza meg, (az elsőbbségi viszonyokra is hatással van nyilván), de azt a forgalomtechnikai jelzések határozzák meg végső soron, nem más. A mellékút önmagában nem határozza meg az elsőbbségi viszonyokat, mint ahogy gondoltad. Nem beszélve arról, hogy főutat feltételeztél másik útnak, de két azonos rangú mellékút is találkozhat, aztán a kereszteződés vagy jobbos lesz, vagy az egyiket a másik fölé rendelik vagy körforgalom vagy különszint, stb...

A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.

"hogy főutat feltételeztél másik útnak"

Azért mert erről beszéltem végig: "Így nagyon veszélyes még akár kis ívben is kihajtani az utána lévő utcából a főútvonalra az álló busz elé"
Amire válaszolták: "fent vázolt esetben (az álló buszt kikerülendő)" ... "de ettől még senki nem kanyarodhat ki eléd a mellékutcából, feltéve hogy neki van ott elsőbbségadás kötelező (vagy stop) táblája."

így van, és ha pl a delikvens veled szembe fordul ki, mikor előzésben vagy, akkor megszűnt egy feltétel, a többieknek segíteniük kell hogy a manőveredet biztonsággal be tudd fejezni.

Mit tudok rosszul? Ezt fejtsd ki bővebben!

A mellékutca neve alapján alárendelt út, tehát teljesen mindegy van-e ott még egy + elsőbbségadás kötelező (vagy stop) tábla, semmiképpen nem hajthat ki semmilyen autó elé onnan. 

 A KRESZ-ben nincs olyan, hogy mellékutca. Alárendelt út van. Az alárendelt út azért alárendelt, mert van valamilyen tábla (mackósajt vagy stop), ami alárendeli a másik útnak.

Ha egy útkereszteződésben nincs elsőbbségadás kötelező vagy stop tábla, akkor az vagy jobbkezes, vagy az innen érkezőnek van elsőbbsége (ha a másik úton viszont van valami tábla, ami alárendelté teszi).

Kétféle közlekedő van: aki ismeri a KRESZ-t és aki nem. Sajnos az utóbbiba tartozol, de nézd a jó oldalát: ez a többség a sok éves tapasztalatom alapján.
Múltkor is egy ilyen "alternatív" KRESZ értelmező jött belém, aki úgy gondolta hogy a pirosnál álló autó azért áll ott, mert csak lendületre vár az induláshoz.
Én már semmin se lepődök meg: autópályán tolató, körforgalomban szembejövő, másik oldalon vezető, szembejövőbe forduló, büntetni próbáló (aztán kiszállás után gyorsan visszaszálló), autópályáról lenyomó kamion, villogó fehéren jövő vonat, leeső állatok, pattogó teherautókerék, égő autó, kétszer tőlem 3-10m-re karambol (legutolsó alternatív KRESZ értelmező busz sávban halad, majd rámhúzza a kormányt, lefékezek, szeretetbe foglalom az anyját, erre nem kijön elém, hanem keresztben megpróbál visszafordulni előttem a záróvonalas, 8 sávos(!) úton és persze a mellettem párhuzamosan közlekedőt telibe kapta oldalról) .. talán most lepődtem meg először ezen a magyar teherautón, akit belöktek a szakadékba, mert olyat élőben még soha nem láttam.

Valóban, ahol autók vannak ott nagyon veszélyes kerékpárral közlekedni. Számodra azért, mert elütnek és megsérülsz/meghalsz, számomra azért mert elütlek és lecsuknak. Én kötelezővé tenném a KRESZ oktatást a kerékpárosoknak, akik közúton szeretnének tekerni. Például sokan főúton tekernek miközben párhuzamosan van kerékpárút. Volt olyan is, aki erről videót tett fel Youtube-ra, hogy milyen pofátlanok a közteresek, hogy rádudáltak. Szabálysértést követ el és zavarja, ha erre valaki figyelmezteti. Pedig inkább egy rendőrnek kellene megállítania és megbüntetni. Ugyanígy szinte senki nem száll le a kerékpárról a normál gyalogosátkelőnél, hanem fogja magát és ahogy van eléd teker a semmiből. Ez nagyon veszélyes! Nem maga a leszállás elmulasztása a probléma (és hogy akkor nincsen elsőbbsége), hanem a sebessége. Ha szép lassan átgurul, mint ahogy egy gyorsabb gyalogos szedi a lábát, akkor észreveszed és megállsz.

Sajnos az oktatási rendszerünk ezt nem teszi lehetővé de a kötelező kresz oktatással egyetértek (pl általános iskolában). Javítana valamit.

 

Azonban meg kell jegyeznem, hogy a kerékpárosok szabálytalansági foka szerintem nem nagyobb, mint az autósoké (sőt), holott az autósok részt vettek oktatáson és vizsgát is tettek belőle.

"Volt olyan is, aki erről videót tett fel Youtube-ra, hogy milyen pofátlanok a közteresek, hogy rádudáltak. Szabálysértést követ el és zavarja, ha erre valaki figyelmezteti."

A kresz szerint:

"30. § Hangjelzést adni csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, valamint - lakott területen kívül - az előzési szándék jelzése céljából szabad."

Balesetveszély volt? Vagy utána a közteres feljelentette saját magát a dudálás miatt? :-)

Ezt nem tudom, lehet, hogy így van de azért furcsállanám, ha minden esetben így lenne (egyszerű példákkal belátható). De ahogy látom, te sem tudod, mert odaírtad, hogy "szerintem". Ennyit arról, hogy az autósok mennyire ismerik a kreszt :-)

Én ebben az esetben inkább arra hajlok, hogy az autó vezetője szabálytalanul használta a dudáját.

Ami viszont biztos, hogy az autósok hasonlóan nem tartják be a szabályokat, mint a bicajosok, semmivel sem jobbak (csak a bicajos többnyira a saját életét veszélyezteti, az autós pedig a másét). Ez már csak azért is igaz, mert ahogy itt is írták a bicajosok 80%-ának van jogsija.

 

Csak ha a gyorshajtást vennénk, már bőven igazolódna, amit írtam, de kereszteződésbe beállás, járdán pakolás, szabálytalan parkolás, piroson átmenés (kb minden nap látok ilyet), irányjelzés hiánya, gyalogátkelőn megállás stb stb stb szóval lehetne a példákat végtelenül sorolni,

 

Ezt csak azért írom, mert nem jó, ha most elkezdjük a bicajos-autós ellenségeskedést. Régebben ez nagy divat volt, most már kezd kihalni, ne kanyarodjunk el ebbe a hibás irányba, mert nem vezet előre.

 

A videóban látható helyszín egyébként ez: https://www.google.com/maps/@47.4443528,19.1694149,3a,75y,342.09h,88.46… és érdekes módon a street view-n is látható, hogy épp egy kerékpáros biciklizik az úttesten, miközben láthatóan ott van az út mellett egy kerékpárút. Mondjuk épp kutyát sétáltatnak rajta, de ez nem hiszem, hogy mentség, bár a https://www.kerekparosklub.hu/kisokos/tevhitek-kresz oldalon azt írják, hogy "A gyalog- és kerékpárutakra vonatkozóan még egy kivétel szerepel a KRESZ-ben: ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek". Én mondjuk a kreszben ezt nem találtam. Kíváncsinak kíváncsi lennék rá, de nagy jelentősége nincs (számomra), mert ahol csak lehet kerülöm az autósokat, inkább megyek hosszabb úton de nem megyek forgalmasabb úton.

 

 

Ja bocs és ha megnézed a videót, akkor a végén látható, hogy az említett autó simán felhajt a járdára és ott folyamatosan közlekedik... LOL

amennyiben tiltótáblája nincs a bringásnak, közlekedhet az úttesten pont úgy, ahogyan a mellé rajzolt kerékpárúton. ám ha az úttesten kerékpársáv van, akkor csak ott. te nem léphetsz "bele", ő nem léphet ki "belőle". rossz nyelvek szerint ilyenkor az oldaltávolságot sem vagy köteles megtartani mikor elhúzol mellette.

"amennyiben tiltótáblája nincs a bringásnak, közlekedhet az úttesten pont úgy, ahogyan a mellé rajzolt kerékpárúton"
Ez nem igaz.

KRESZ 54. § (11) Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek – ha a közúti jelzésekből más nem következik – a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek.

Ennek mi számodra az alternatív értelmezése?
Mondd hogy nincs jogosítványod vagy nem Budapesten vezetsz, hogy ne találkozzunk..

"a lakott területen" [...] "– ha a közúti jelzésekből más nem következik – a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek."
szóval ha (lakotton belül) az úttesten nincs a kerékpáros közlekedésre vonatkozó tiltótábla, akkor konkrétan ott halad ahol akar. szívesen.

Pontosan. Hivatásos sofőr és egy összetett mondatot nem tud értelmezni. Ezért mondom, hogy ma már mindenkihez hozzávágják a jogosítványt? Nem lehetne komolyabb szűrőt csinálni? Olyat is hallottam, hogy még az is kap, aki olvasni sem tud és felolvassák neki a kérdéseket. Nem tudom igaz-e, de nem véletlenül van ennyi baleset..

kettőnk között meg az a különbség, hogy nekem 1996 óta hivatásos a jogsim, neked meg nem (valószínű), Te 3x25 kérdést kaptál a kreszből 110 éve (azóta meg nem), míg én 5 évente 175-öt. mindkettőnknek max 5 hibapontja lehet. neked adták a kategóriát, nekem meg teljesíteni kell érte. sajnos neked még a vizsgán sem kell tudni olyanokat, amiket nekem meg úgy a vizsgákon, ahogy az életben is igen. miközben mindketten gépjárművet vezetünk.

az általad vázolt helyzetek felsorolása szélsőségeket tartalmaz, nem lehet igaz minden egyes gépjárművezetőre.

Sajnos ez még szomorúbbá tesz, hogy itt tart már a hivatásos sofőr képzés is. Legalább tőlük elvárható lenne, hogy ismerjék a KRESZ-t. Bár a kamionosokból kiindulva (tisztelet a kivételnek) autós rágóból vagy Kinder tojásból vehették ki a jogosítványt.

Már csak abban reménykedek, hogy Budapestet elkerülöd..

mire fel ez a válasz...? keveselled a B-s kérdéseket, vagy sokallod a hivatásosét...? nem tegnap óta van így, de Te ezt nem tudhatod, nem is kell tudnod. ahogyan -sajnos- számtalan más kresz-béli és vezetéstechnikai, gyakorlati hepeninget sem. nem a Te hibád. láttál ezt-azt, azok (meg az alapszintű, B kategóriás kresz) alapján döntesz/cselekszel a közlekedés során. Ti szoktátok úgy gondolni, hogy egy 40 tonna guruló össztömeg ugyanúgy gyorsul mint a verdátok, vagy a busznak pont elég az a fékút, ami nektek. nincs ezzel gond, 6-8 éve a helyszínelők is díjazzák.

Elszomorít, hogy te sem tudod értelmezni a törvényt és hogy egyre több ilyen embert - köztük hivatásos - sofőröket látok. Például két hete egy BKV busz tilosban megfordult előttem. Én nem dudáltam, de majdnem elkaszált egy szabályosan kanyarodót, aki ráfeküdt a dudára. A BKV sofőr nem volt szerencsés, mert a szabályosan kanyarodó mögött pont egy rendőrautó jött, aki azonnal leállította buszt (Rákoskeresztúron). Instant karma. Azonban a legtöbb esetben sajnos megússzák. Például most volt a villamos baleset, amit felvett egy kamera. Az villamos tilos jelzésen jött át és megszívta az autós is, hogy korán indult (piros-sárga jelzésen érte el a lámpa vonalát, ami még szintén tilost jelent) és nem nézett körbe. Kamionok sem tartják a számukra kötelező követési távolságot, konvojban mennek sokszor, ami balesetveszélyes. Értem én, hogy a légellenállás miatt spórolnak az üzemanyaggal, de ne az én biztonságomat kockáztassák a zsebük miatt. Ráadásul még ilyet is osztogattak nekik http://www.police.hu/sites/default/files/KAMION_2016.pdf, ahol képekkel is szemléltetik, ha esetleg olvasni nem tudnának a sofőrök. Amennyi szabálytalanságot látok teherautóktól, kamionoktól, buszoktól az sokszorosa a személyautóknak, ha vesszük ezeknek a járműveknek az arányát az úton a személyautókhoz képest. 

[quote]az előzés az egyetlen manőver, melyből nem léphetsz vissza, azt be kell fejezned[/quote]

Miért, előzéskor nincs fékberendezés és kormányberendezés a gépjárművekben?

[quote]szükség szerint az előzendő jármű és esetleg a szembejövő köteles segítséget adni lassítással, lehúzódással akár[/quote]

Ez általános élet- és vagyonvédelmi szabály, nem előzés-specifikus.

[quote]de csak akkor, ha az előzés megkezdésekor annak feltételei fennálltak[/quote]

Hogy lehet "de" a mondatban, amikor egy előző jármű jön veled szemben a sávodban? Mi járt a fejedben, amikor ilyen baromságokat írtál?

(BBCode zombi)

:)

"Miért, előzéskor nincs fékberendezés és kormányberendezés a gépjárművekben?"
az előzésben lévő jármű vezetőjének általában nincs annyi lehetősége elkerülni a problémákat, mint a többi résztvevőnek. elmélkedj, szükség esetén nézegess animációkat, vagy bátran kérdezz közlekedési szakértőket.

"Mi járt a fejedben"
a szövegértelmezéssel idáig nem volt problémád. egészségügyi oka van az elváltozásnak?

Ettől függetlenül az előzés megszakítható.

A közlekedés minden résztvevőjének (előző, előzött, minden más járművezető, gyalogosok stb.) a képességei és lehetőségei szerint törekedni kell arra, hogy csökkentse a baleset kockázatát.
De ha azt akartad kifejezni, hogy csak olyankor szabad megkezdeni az előzést, ha 100%-ban biztos vagy a körülmények megfelelőségében, akkor nagyon szarul sikerült megfogalmazni, másrészt nem is nagyon van értelme, hiszen alapvetés.

Köszönöm, hogy az egészségem felől érdeklődsz. Nincs – új – elváltozás.

:)

"Ettől függetlenül az előzés megszakítható."
nem, mert nagyobb galibát okozol azzal, mint a többiek, ha segítik annak befejezését.

"csak olyankor szabad megkezdeni az előzést" amikor annak minden feltétele adott. de amikor már benne vagy, és meglepetés van, akkor te nyertél, be kell fejezned, mindenki más aki szerepel a történetben, köteles ebben téged segíteni -a lehetőségeikhez mérten-. elméleti emberek vagytok mind, de egy ilyen szitut gyakorlatiasan végiggondolni képtelenek. ez a baj a sok "elméleti fizikussal".
a sok kibaszott frontális legalább harmada az ilyen ismeretek hiányából, míg a többi a manőver feltételeinek hiányából fakad.

"[előzés nem szakítható meg], mert nagyobb galibát okozol azzal, mint a többiek, ha segítik annak befejezését." ezt mint általánosítást leírni netto baromság, Köbcsillió olyat láttam már, hogy valaki nekiállt előzni, majd a hátsó kerék és a B oszlop között valahol rájött, hogy ez nagyon nem jó ötlet, és visszasorolt oda, ahonnan jött. Ezeknek tetemes részében jó eséllyel valaki meghalt volna, ha a "most már be kell fejezni, majd a többiek segítenek" elv mentén próbált volna emberünk csakazért is beférni oda, ahova eleve semmi esélye nem volt.

Totalcar, Kreszprofesszor. Tedd fel neki is a kérdést. Szerintem egy próbát megér és relevánsabb választ tud adni.

Szerkesztve: 2019. 11. 16., szo - 23:34

.

Nem indulnek el, ennyit tudok valaszolni.

Ha beleszaladtal a fincsibe *hivj rendort* - meg akkor is, ha talan te vagy a hunyo.  A cubakolas szorzojat tudod vele csokkenteni: ha nem vagy biztos valamiben es nincs szerencsed, megszivat az ellenoldal. Szoval rendor, hadd dolgozzanak, legyen valami hasznuk.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Nagyon kirívó dolgot kell csinálni ahhoz az eltiltáshoz.

Viszont ha nem hívsz rendőrt, akkor mondjuk két hét múlva jelentkezik a megélhetési biztosítási-csaló és bemondja, hogy hogy van még egy félmilliós kár amit nem vettetek észre szóval az autó javítási számláján megjelenik ez-az. Aztán majd kiküldi a biztosító a szokásos papírt, hogy kedves Dap, legyen kedves kifizetni vagy a bónusz besorolása "kicsit" visszalép. Vagy ült még valaki a hátsó ülésen és tanúsít ezt-azt.. Csak te olyan ideges voltál, hogy krumplis-zsáknak nézted az utast. Tényleg nem viccelek, megtörtént szopatások, az utóbbin még röhögtem is egy ideig. Bíróságra terelt szakaszban vezették elő ezt a csodás fordulatot :D

Vortex Rikers NC114-85EKLS

bemondja, hogy hogy van még egy félmilliós kár amit nem vettetek észre szóval az autó javítási számláján megjelenik ez-az

Ez nem így működik. Volt szerencsém javíttani úgy, hogy a biztosító fizette. A folyamat a következő:

0. a biztosító kárszakértője felméri az autót, és mond egy összeget.

1.a : elfogadod az összeszeget, biztosító utal, nem érdekli megcsinál(tat)od-e az autódat vagy sem, a kár rendezett. Javításkor előkerülő további hibánál kuss a neved.

1.b : elviszed szerelőhöz, aki kapcsolatban van a biztosítóval. Ha olyan hibát talál, amit kárszakértő nem vett észre, pót-kárfelvételt kér. Végén biztosító szerelőnek fizet, te nem látsz pénzt, de rendben van az autód.

Nincs bemondással csalok. ;)

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

Szerintem pongyolán fogalmaztam, dehát wc-n ülve megesik.

a.,
Ránézésre azt mondjátok, hogy kap egy lökhárítót színre fúja ezzal-azzal, majd megállapodtok abban, hogy okés ez nagyjából egy százas, kifizeted neki és hala. Majd egy hét múlva felhív, hogy bazz elnyomtad a hátfalat meg elment még ez-az úgyhogy... no biztosítózzunkcsak!

b.,
Biztosítóhoz eleve úgy kerül kárfelvételre az autó, hogy még az is rossz lesz rajta, ami nem is volt. Ezt nagyon könnyű elintézni.

c., Ez most kifejezetten a felvetésedre: a másik fél autóját megnézem mikor tudod elvinni szerelőhöz. De amúgy maga a folyamat vitákra adhat okot.

d., szőr mentén: pár éve kollégám perelt parlamenti képviselőt, mivel utóbbi úgy okozott kárt neki, hogy a biztosító valamiért nem fizette rendesen. Két évig perekestek és nem volt a legszebb műsor. Mint kiderült trükkös volt a károkozó biztosítása, meg utólag belehazudott a sztoriba olyanokat ami köszönő viszonyban sem volt a valósággal.

Szóval én maradok a rendőrnél és a nem legolcsóbb biztosítónál. Ha elszabtam vállalom én, csak ne nézzenek hülyének.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

A rendőr minden esetben oké, abból baj nem lehet. Ha nélkülük akarod megoldani, abból lehet...

Bár nehéz őket rávenni. Az én esetben hátulról belémjöttek. Megbeszéltük, minden ok, de akartunk rendőrt is. Diszpécser beszélgetés:

- D: személyi sérülés történt?

- én: nem.

- D: nem tudnak megegyezni a vétkességben?

- én: de igen, tiszta szitu.

- D: akkor nem megyünk ki. Viszhall.

És nem is jöttek. Amíg kerítettünk betétlapot, meg adminisztráltunk 2 járőr is elgurult mellettünk, és nem is lassítottak.

 

Ha kerülni akarja valaki a biztosítósdit, azt úgy "szokás", hogy kitöltik a betétlapot. A vétlen nem adja le a betétlapot, megegyeznek hogy ha a vétkes rendezte a szerelőtől kapott számlát(!) akkor odaadja a betétlapot.

Ha ilyenkor egy összegben egyeznek meg, és nem szerelőben, akkor ahogy a biztosítónál sem, úgy itt sincs apelláta.

Mindkét félnek be kell biztosítania magát, hogy ne legyen átverve senki.

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

Ha te vagy az ártatlan fél vagy nem triviális ki az ártatlan, akkor mindenképpen hívj rendőrt, akár történt személyi sérülés, akár nem! Jogod van hozzá.
Ugyanis simlis aláírja a betétlapot, elismeri a vétkességét, majd azt mondja bíróság előtt, hogy kényszerítetted őt erre és nem is úgy volt..
Vagy biztosító később a betétlapon való leírás alapján azt mondja mégis te vagy hibás és nem fizet, vagy részben téged is hibásnak hoz ki, annak ellenére hogy a másik fél elismerte vétkességét.

Ha te vétettél, személyi sérülés nem történt és a másik fél nem ragaszkodik hozzá, akkor nem szükséges rendőrt hívni, neked nem lehet bajod belőle. Persze ettől még körbe kell fotóznod az esetet és az autóját (ha esetleg kárigénynél vita adódna)!

Személyi sérülés esetén egyébként a hatósági intézkedés és a biztosítás teljesen független. Tehát hatóság megbüntetheti az embert, mert személyi sérülést okozott, de biztosítónál a kárigénynél nem szükséges bejelölnöd a személyi sérülést. Ha ugyanis bejelölöd, akkor sokkal hosszabb ügyintézésre számíthatsz, így is fél év szokott lenne, akkor meg akár év is lehet. Nekem például nyakam rándult, két napig fájlaltam, de eszembe nem jutott erre kárigényt benyújtani. Hallottam olyanról aki benyújtott ilyet, hogy azóta fél kimenni az utcára meg hasonlók, kapott pénzt, de vagy 2 évig húzódott az ügye.

Így van, a sérülések fele nem látszik, ami belül van. Azonban ha nem tört össze mindkét lámpája vagy nem sérült az ablaka, akkor ne cseréltesse ki azt a te biztosításod terhére! Valamint látszódjon az állapota az autónak töréskor, hogy esetleg ne cseréljen dolgokat rajta a szemléig.

Egyébként ez sem probléma számodra (mármint ha a másik fél csal), amíg a biztosító nem kezd el kellemetlenkedni: például nagyobb kár esetén kármegosztásról magyarázni és akár perelni. Mert ekkor már fontossá válik, hogy milyen összegről van szó. Vétkes félként (ha nem kellemetlenkedik a biztosító) úgyis csak azt kapod meg, hogy mennyit fizetett ki a vétlen félnek. Például amikor apám vétkes fél volt, először valami milliót fizetett ki biztosító, aztán később még vagy felet a másik félnek. Nem írták miért, de gondolom nem fogadta el a kisebb összeget vagy előleget kért/kapott.

elismeri a vétkességét,

 

Régen, a jogsihoz tartozó betétlapon volt beismerés. Ma már nincs ilyen. Az európai baleseti kárbejelentőn leírjátok mi történt, minél pontosabban. Aztán a biztosítók meccselnek. Nincs olyan, hogy ráírom h felősségem elismerem vagy nem. Ha meg ráírod, leszarják.

Az A és B járműre ixelgetett rubrikák alapján egy gép megad egy "alaphangot". Jó esetben egy ember is megnézi, és egyezkedik a másik fél biztosítójával. Akkor tud ez igazán hamar menni, ha mindkét félnek ugyanaz a biztosítója :)

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

A politikus-verziót ismét felemlegetve sokkal szomorúbbat tudok mondani: amikor a rendőrök (2db) meglátták az ellenoldali fél igazolványát összeszarták magukat, és közölték a kollégámmal, hogy *nem mernek* intézkedni és egyezzenek meg egymás között, majd el is húztak. Szerencsére nem maradt annyiban a dolog, hanem ismét betelefonált és immár egy vezető beosztású személytől kérte (ezt nagyon finoman mondtam), hogy küldjenek két használható rendőrt.

Végül is szerencséje volt, minden dokumentálva lett. A kocsiban lévő, kiszállítás alatti fénymásolótól kezdve notebook minden összetört, magáról a kocsiról nem beszélve.

Meg szerintem abban is szerencséje volt, hogy a politikai szereplő olyan bandához tartozott, amire akkor haraptak. De így is két évnyi kötélhúzás lett belőle.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Szerkesztve: 2019. 11. 17., v - 16:59

egy google street view  helyszínről segítené a helyzet jobb megértését :-)

 

" Mi van akkor, ha elindulsz, de egy rövid fél pillanat alatt a második autó türelmetlen módba kapcsol, egy mozdulattal kitér a belső sávba, és gyorsítva áthajt a kereszteződésen, majd összeütköztök? "
Ezt komolyan kérdezed? :-) mondd, hogy nincs jogosítványod... :-( A helyzet teljesen egyszerű. Neked macisajt van, ha összeütköztök, te leszel a hibás.

 

" Alternatív eset: nagymértékben átlépi a sebességhatárt "
Tudtommal: A bírósági gyakorlat szerint ez esetben is te leszel 100%-osan a hibás. Ha extrém módon túllépi a sebességet (pl 50 helyett 200), akkor lehet elkezdeni gondolkozni a felelősség megosztásán. 50 helyett mondjuk 80 esetén nincs ilyenről szó.

De jobban jársz ha rákeresel a baleset felelősség megosztás gyorshajtás szavakra, mert ennek a megoldását a kreszben nem találod.

pl:
https://fmke.hu/cikkek/osztott-felelossegu-balesetek-eseten-alkalmazott…
https://jogaszvilag.hu/szakma/artatlan-a-kozuti-baleset-gyorshajtoja/
stb :-)

"Ezt komolyan kérdezed? :-) mondd, hogy nincs jogosítványod... :-( A helyzet teljesen egyszerű. Neked macisajt van, ha összeütköztök, te leszel a hibás."

 

Ahogy írtam, vállalom a felelősséget és nem is vitatom - a kérdés a másik fél részbeni felelőssége. És 13 év alatt levezettem kb. ~200.000 km -t, baleset nélkül.

arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/nokiax6_DRG_sprout

"Útkereszteződést járművel csak olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy a vezető eleget tehessen elsőbbségadási kötelezettségének és e tekintetben másokat a jármű sebességével ne tévesszen meg."

28. § (3)

Ha vitatkozni akartam volna (amit nem, mert esélytelennek éreztem)... :)

arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/nokiax6_DRG_sprout

Még szerencse, hogy nem akartál vitatkozni, mert különben leírtam volna, hogy a "gyorsítás a kereszteződés előtt" kérdés (ha jól értem), a védett útvonalon érkezőre vonatkozik (tehát neki nincs elsőbbségadási kötelezettsége), míg az általad idézett szabály arra, aki a macisajtos úton épp elsőbbséget ad :-)

Én úgy tudom, hogy az elsőbbség a magasabb rendű úton haladót mindenképp megilleti, függetlenül attól, hogy szabályosan közlekedik-e.

Mindenképpen a kikanyarodó jármű vezetője lesz a hibás 100%-ban.

Más kérdés, hogy a védett úton gyorsan hajtó, vagy más módon nem szabályosan közlekedőt megvágják külön.

De a baleset oka az lesz, hogy nem adtál elsőbbséget.

Szerintem...

Persze gondolom lehet speciális eset, tipikusan gyorsasági motorosok, akik különösen gyorsan mennek, és nem mérhető fel a sebessége. Olyat hallottam, hogy vezető kinéz, fény balról sokszáz méterre. Indult, és már bele is durrant a motoros 200+ -al. Lakott területen! :(

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

Kemény történet :( Valami hasonlót vélelmezek én is - sunyi a helyzet, egyértelműen én vagyok a hibás, de ha a másik fél nem használja az A250-es Mercedes-Benz padlógáz funkcióját, akkor se történt volna semmi.

arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/nokiax6_DRG_sprout

Igen, ha extrém gyorshajtásról van szó, akkor könnyebben lehet bizonyítani, hogy hozzájárult a balesethez, de ha mondjuk 50 helyett 80-nal ment, akkor a baleset okozáshoz hozzájárulás erősen kérdéses és ráadásul azt a 80-at bizonyítani is kell, ami szintén komoly akadályba ütközhet.

Ismerősöm mesélte, hogy a szülőfalujában járt úgy egy barátja, hogy (lakott területen belül) kikanyarodott a főútra és nekimentek oldalról (közeli másik útra szeretett volna befordulni).
Meghalt...
...akkora erővel csapódott ki az autó, hogy tuti, nagyon nagy sebességgel ment a másik, valószínűleg nem is láthatta - ugyanezt az autót amúgy látták máskor is száguldani.

Nem kérdeztem, hogy mi lett a ügy teljes lezárását követően, de azon hűlt el a családja, hogy őt hozták ki hibásnak - kb. 100m-re volt az otthonától.

Szerkesztve: 2019. 11. 18., h - 11:34

ha a másik fél nem használja az A250-es Mercedes-Benz padlógáz funkcióját, akkor se történt volna semmi

Sajnos régen tanú voltam egy bírósági tárgyaláson, ahol hasonló felvetésre a bíró azt mondta: a bíróság feladata a megtörtént tények vizsgálata, és nem a "mi lett volna ha..." kérdés megválaszolása.

Szerk: ez a válasz megint nem oda ment ahova terveztem. :) Még szokni kell az új HUP-ot. :)

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

Már csak azért sem akartam vitatkozni mert semmi kedvem nem volt hónapokig vagy évekig bíróságra járni, aminek a végén 99,5% eséllyel semmiféle felelősséget nem állapítanak meg nála, hiszen ha gyorsan is hajtott, azt bizonyítani is kéne. Talán annyi haszna van a dolognak, hogy ez a Mercis fiatal srác talán kevesebbszer fog száguldozni ezek után :)

arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/nokiax6_DRG_sprout

Szerintem ezt te beszoptad. Akkor is, ha a kanyarodó mögött jövő index nélkül, padló gázzal ment át a belső sávba (ami ha így is történt, sose fogod bizonyítani).

Egyébként még érdekes kérdés, hogy előzésnek minősült-e az, amit a belédrongyoló csinált, mert ha igen, akkor az előzés egy szabályát is megszegte:

https://www.vezess.hu/vezetunk/2017/08/05/ez-a-legkomolyabb-vitas-kerde…

Valamint:

(8) Tilos elõzni:

a) kijelölt gyalogosátkelõhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelõhely elõtt;

"Akkor is, ha a kanyarodó mögött jövő index nélkül, padló gázzal ment át a belső sávba (ami ha így is történt, sose fogod bizonyítani)"

Fontos megérteni, hogy ha bizonyítja is, a döntő akkori is a macisajt. Az, hogy ha esetleg nem indexelt meg végképp lényegtelen. Ha zebrán előzött, a macisajt szabályt az sem befolyásolja (nem látjuk a pontos helyszínt, a leírásból nekem nem egyértelmű, egy gugli street view pontosabb lenne).

Nagyon jo ugyvedet es legalabb 3 szakertot keress meg, ha ezen vitatkozni akarsz birosag elott.

Mar ha ugy keletkezik belole, nyomozati szakaszban szet fognak cincalni es mindenkeeppen meg fogjak lovagolni a macisajtot.

Ez olyan ugy, ahol a leheto leginkabb kerulni kell a konfrontaciot es azt, hogy hivatalos ugy legyen belolle, ha megis az lesz, akkor amit elsonek irtam, nem vedekezned kell, hanem tamadni, maskent te fogsz rosszul jarni, de nagyon.

Ha mar ugy van, akkor semmikor semmit nem mondj es vagy irj ala jogi kepviselo nelkul, hatosag kepviseloi ugy fognak bevinni a malnasba mosolyogva, hogy csak receg. Keres nagyon jo kepviselot, de tenyleg nagyon jot.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Teljesen kizárt hogy vitatkozzak, ott helyben elismertem a felelősségemet. A kérdést azért tettem fel hogy egy kicsit beszélgessek róla emberekkel, tanuljak az esetből és legközelebb óvatosabb, megfontoltabb döntést hozzak. És persze elméleti síkon érdekelt az esetleges osztott felelősség, ha az igazsághoz tartozik. Ha nem, nem, nincs semmi gond.

arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/nokiax6_DRG_sprout

Elsődleges a bizalmi elv. Ez ugye azt jelenti, hogy feltételezed a partnerről hogy ő IS betartja a szabályokat. Vagyis nem megy gyorsabban a megengedettnél. Azt semmi nem tiltja, hogy kilépjen a másik mögül, ha és amennyiben a kikerülés/előzés szabályait betartja. Ha mégsem, akkor a felelősség elvben megosztható. Azt tudni kell, hogy mit értünk zavarás/akadályozás alatt. Ha nem készteted az (elsőbbségi)partnert hirtelen fékezésre és irányváltásra, akkor megadtad az elsőbbséget, az, hogy le kellett vennie a gázról a lábát, ez nem érv.

Vizuálisan hasonló, de pont ellentétes dolog, az az esetet, mikor a külső sávban megáll az autó a zebránál és a belső sávban jövő semmit nem lát a gyalogosból, de neki is MEG KELL állnia. Nagyon veszélyes helyzet ez, könnyű belefutni.

A kettőben az a közös, hogy az elsőbbség megadásának prioritása van, aki elsőbbség adásra kötelezett, annak kell NAGYON figyelnie. Jobbra, balra tiszta útképnek kell lennie, és nem szabad azzal törődni, ha nyomják mögötted a dudát.

> Sol omnibus lucet.

Ha mégsem, akkor a felelősség elvben megosztható

Szerintem nem. Két dologról beszélünk, és szvsz a hatóság is két független irányban dolgozik:

1: az elsőbbséggel rendelkező jármű szabálytalanságáról -> ezért később megvágják némi tanulópénzre, hogy érezze a törődést

2: a kikanyaradó jármű nem adta meg az elsőbbséget -> a felelősség őt terheli, mindennemű megosztás nélkül.

Ha megoszlana a felelősség, az közvetve azt is jelenthetné, hogy a szabálytalanul közlekedő autós elveszíti az elsőbbségét. Elég bizarr lenne.

Akinek elsőbbséget kell adnia, annak meg kell győződnie arról, hogy a kikanyarodással senkit nem zavar, akinek elsőbbsége van vele szemben. Esetünkben a topicnyitónak ez nem sikerült maradéktalanul. Megesik sajnos. A körülményeket mi autóstársak és emberek figyelembe vehetjük, morálisan akár fel is menthetjük, de a szabályok vilagosak, a hatóságnak nem fog megesni rajta a szíve.

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

Aha. Nem.

Szabalyokat betartani és a való élethez igazodni két külön dolog.

Idézném nagyjából pontosan a bácsit aki elütött.

"Nem gondoltam, hogy szabályos lesz."

Aka, feltételezte, hogy a 80+ % arányba tartozom, aki pont telibetossza az egészet.

Egy nem szabalykoveto tomegben szabalyokat betartani ongyilkossag.

En elsore megertettem.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Jó úton jársz a temető felé, ha a bizalmi elv alapján közlekedsz... Meg sem tudom számolni, hogy hány lehetséges balesetet sikerült megúsznom, mert a bizalmatlansági elv alapján közlekedek. Kezdve a nagyon sietős, seggbebújós, indexet nem használó, 5 méter előnyért előzgető autósoktól (akit utolérek a következő lámpánál) a sötétben félvakoskodó, bizonytalan és rettegő, a főúton 70 km/h-val a padka és a felezővonal között imbolygó T-matricás frissjogsisokon át a helybéli, idült alkoholistákig, akik úgyis csak 200 métert mennek a főúton, mert az egyik mellékutcából a másikba fordulnak át a kocsmáig, de a kifordulás manőverével engem kényszerítenek vészfékezésre. És a kivilágítatlan falusi biciklistákról nem is beszéltem. Sem a fejhallgatós, telefonnyomogató tinikről. Sem a sztereotípiát bizonyító Audis/BMW-s agyagedényekről.

Csak azért nem vagyok halott és nem vagyok börtönben, mert a közúti közlekedésben SENKIBEN nem bízok.

A bizalmi elv faszság.

Elvben mindenkinek mindent meg kellene tennie a baleset elkerülése érdekében. De senkitől nem várhatod el, hogy lemondjon az elsőbbségéről, vagy fékezzen az érdekedben.

Párom úgy balesetezett, hogy álló autót próbált kikerülni, tévesen feltételezve, hogy a szembe jövő felhasználja a rendelkezésére álló +50 centit az arréb húzódáshoz, és megteszi. Nem tette. Ő taposott fékbe rossz úton (pedig nem ment gyorsan), és lekoccolta az álló autót. Nyilván ő hibázott. 2 bónuszomba került. Azért, mert a bizalmi elv szerint vezetett, és adott forgalmi helyzetben feltételezte a szembe jövő partnerségét.

Én bizalmatlan vagyok (most már ő is). Akinek elsőbbsége van, vagy csak övé a sáv, azt a KRESZ szerint talán zavarhatod, de a valóságban inkább ne tedd.

"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."

bocs, a bizalmi elv nem ezt jelenti. Azt meg végképp nem jelenti, hogy bízhatsz abban, hogy lehúzódnak előled egy kikerülésnél főleg úgy, hogy szabálytalanul teszed azt... :-)

 

A bizalmi elv azt jelenti, hogy a közúti közlekedés azon a bizalmon alapul, hogy a résztvevői betartják a szabályokat (lásd:  kresz 3. §). A bizalmi elv nélkül nem lehetne közlekedni, illetve nem lehetne azt szabályozni, mert értelmetlen lenne. (ha megnéztek az indiai közlekedést, akármilyen káoszos, ott is van bizalmi elv, csak nem pont olyan, mint a mi kreszünkben. Ott a közlekedés nem azon a bizalmon alapul, hogy betartják a szabályokat, hanem azon, hogy valamennyire betartják a szabályokat és aztán igyekeznek elkerülni a balesetet :-)

 

A bizalmi elv nem azt mondja, hogy ha abban bízol, hogy a többiek betartják a szabályokat, akkor nem lesz baleset. Hasonló ez ahhoz, hogy ha veszel egy ingatlant, akkor bízol a földhivatalban, hogy a nyilvántartásuk megfelelő, bízol az ügyvédben vagy a közjegyzőben, aki a szerződést készíti, bízol a banknak, hogy ha átutalod a vételérat, akkor azt nem lopja el. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell óvatosnak lenni vagy nem történhet hiba vagy csalás, hanem azt, hogy a rendszer működéséhez ez a bizalom szükséges.

 

"Én bizalmatlan vagyok (most már ő is)"
Tehát ilyen értelemben a bizalmi elvnek semmi köze nincs ahhoz, hogy "bizalmatlan", azaz óvatos vagy, illetve ahhoz végképp semmi sem, hogy azt gondolod (hibásan), hogy le fog húzodni a másik, amikor te szabálytalan vagy.

 

bolond írt itt egy jó példát: "Ha fel volt festve a terelővonal/záróvonal, akkor ez úgy lehetne példa a bizalmi elvre, hogy a szembejövő jogosan feltételezte, hogy a feleséged a sávján belül marad, megadva az elsőbbséget." A bizalmi elv ebben az esetben azt jelenti, hogy a másik jogosan bízik abban, hogy nem léped át az út felezővonalát, ezért neki jogosan nem kell erre számítania és emiatt nem felelősségre vonható, ha nem húzódik le. Vagyis pont arról van szó, hogy neki nem kell téged elengednie vagy akár fékeznie sem. A lényeg itt azon van, hogy ő nem hibáztatható, mert ő jogosan feltételezte, hogy te szabályos leszel. És akár tetszik, akár nem, ez a kresz alapja.  (nyilván ha már látszik, hogy a baleset be fog következni, akkor neki is meg kell tennie a baleset elkerüléséért dolgokat (pl fékeznie kell), de ez már nem a bizalmi elv kérdése.

 

 

Írok én is egy konkrétat. Amikor a gyerekeddel a zebránál zöldre vált a lámpa, akkor a kresz 3. § szerint feltételezed, hogy az autósok betartják a kreszt és megállnak, azonban a gyerekedet nem arra tanítod, hogy ha zöld a lámpa, akkor mehet, hanem azt mondod neki (ugye azt mondod neki? :-) ), hogy ha zöld a lámpa, nézz körül és utána mehetsz, ha nem jön senki. Mert a "bizalmi elv" csak annyit mond, hogy szabályosan nem fog jönni senki (kivéve a mentő, de ebbe most ne menjünk bele :-) ).

 

Illetve ahogy meditor írta itt feljebb a topicnyitó a bizalmi elv alapján jogosan feltételezhette, hogy szabályosan, nem gyorshajtva közeledik a második autós és emiatt lehet kérdéses a felelősség megosztás, azonban a bírói gyakorlat az hogy a macisajt táblát messze fontosabbnak tartják, mint a (nem extrém) gyorshajtást (feltételezem, hogy azért, mert a nem extrém gyorshajtás többnyire nem befolyásolja az elsőbbség megadás felismerését. (de ezt csak én feltételezem)

 

Remélem, sikerült érthetően írnom :-)

Ha senkiben nem bíznál, sehova se jutnál, mert minden szembejövőben a potenciális "most fog nekem jönni frontálisant" látnád, félrehúzódnál, és szaladnál elfele a kocsitól. Te láthatólag azokban nem bízol, akik valamilyen jelét adják annak, hogy nem lehet bízni bennük. Ez egyébként egyrészt teljesen logikus, másrészt összecseng azzal, amit a kresz oktatók  bizalmi elvről történő mesegyűjteményében van, ti. ahogy valaki valamit nem úgy csinál, onnantól nem bizalom van, hanem balaeseti rizikó minimalizálás.

Az nyilvánvaló hogy aki az elsőbbségadás táblánál akar kanyarodni, akkor mindenkit kötelező elengednie, és ha mégis ütközés van, az letagadhatatlanul az ő hibája

Én ezt nem jelenteném ki ennyire feketén és fehéren.

Először is nem kötelező mindenkit elengedni.

A KRESZ (1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet) azt írja:

Azt a jármûvet, amelynek elsõbbsége van, az elsõbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására. 

Vagyis kimehetsz egy autó elé, és még az is belefér, hogy az embernek fel kell emelnie a lábát a gázról. De nem mehetsz ki elé olyan közel, hogy emiatt hirtelen fékeznie kelljen.

Másfelől, ha ütközés van, az letagadhatatlanul a te hibád?

Nagy valószínűséggel igen, de ne felejtsd el, hogy neked úgy kell vezetned, hogy a reálisan várható dolgokra figyelsz. Pl. ha van egy aluljáró valahol egy út alatt, és nincs zebra, akkor nem kell számítanod keresztező gyalogosokra. Ha mégis átszalad valaki és elcsapod, akkor így is, úgy is szar helyzet, de  a felelősség tekintetében hivatkozhatsz rá, hogy nem kellett számítanod rá.
Ugyanez van a kereszteződésben is. Ha például valaki olyan sebességgel jön, amire nem kellett reálisan számítanod, akkor teljesen jogosan mondhatod azt, hogy ha betartotta volna a sebességhatárt, átértél volna előtte időben. Olyan messze járt, hogy nem láthattad, hogy mondjuk 50 helyett 120-szal jön. Ilyenkor nem te vagy a hunyó.

De az, hogy két autó jön és az egyik sávot vált, hogy a lassító autót megelőzzel, az teljesen várható, ilyenkor te leszel a hunyó.

Ha nem láttad a második autót, akkor meg valószínű az jön, hogy nem voltál elég körültekintő, úgy mentél bele a szituációba, hogy nem voltál biztos benne, hogy nem jön ott más is.

Érdekes dolog azért ez...

pl. van olyan hely, ahol lakó-pihenő övezetből kihajtanék felsőbbrendű útra. Alapesetben jól (viszonylag hosszan) belátható lenne balról, jobbra mennék tovább.
Gyakorlatilag viszont jellemzően balról több autó is parkol, sok esetben nagyobb járművek is és nem ritka esetben túl közel a kereszteződéshez (gyakorlatilag rögtön utána) is állnak.
Jó esetben az autók között látszik a forgalom, rossz esetben az autók között semmi, gyakorlatilag csak az utolsó autó utáni pár méter.
A felsőbbrendű úton 40-es korlát van, ezt több esetben ellenőrzik is a rendőrök (okkal).

Ha itt száguldozik valaki 120-al és a fent vázoltak szerint (szabálytalanul) parkolnak a kereszteződésnél, elég könnyen kialakulhat akár olyan helyzet, hogy nekem jön a száguldozó - itt is én lennék a hibás?
Érdekes azért...

Nem te lennél vagy részben lennél hibás. Pont az M. Ricsi perben mondták ki, hogy nem kell számítanod arra, hogy valaki a megengedett sebesség több mint kétszeresével jön. Ott azonban a másik fél is vétett, mert szabálytalanul kanyarodott (levágta a kanyart).

Akkor vagy te a hibás, ha 40 helyett mondjuk "csak" 60-70-el jön..

igen, ezt (az elsőbbséget) így tanítják. ráadásul a hangsúly a hirtelenen van, azaz kényszerítheted akár megállásra is, de hirtelen megállásra nem.

gyakorlatilag meg ha ilyen helyzetben csattanás van, akkor a rendőri automatizmus ráveri a teljes felelősséget az alacsonyabbrendű útvonalról érkezőre, bármilyen egyéb körülmény mérlegelése nélkül, kivéve ha a védett útvonalon közlekedőnek jóval magasabb volt a sebessége a megengedettnél. aztán ha még mindig akarod, megküzdhetsz az igazadért a bíróságon, de legyen mély a zsebed és sok a szabadidőd.

 

a leírt esetben én bizony rohadt szabálytalanul, de megállnék még egyszer körülnézni az út közepén, hogy nem soroltak-e át abba a sávba, ahová én is kanyarodni akarok.

Én a hosszú évek alatt azt tanultam meg, hogy soha ne bízz senkiben az utakon. Mindig a legrosszabb eshetőségre kell felkészülni, jelen esetben ilyenkor biztos nem indulok el, mert feltételezem azt, hogy átsorol a belsőbe és ahogy írod nem lassítás nélkül fog átrongyolni a kereszteződésben, hanem még közben gyorsít is, hiszen "előz" és ilyenkor gyorsítani kell. Igazából én már olyannal is találkoztam, hogy jelzett jobbra és egyenesen haladt tovább. Tehát a tuti, hogy megvárom míg eldönti merre halad és amikor tisztán látom, hogy áthaladhatok, akkor megyek.

Igen, ez egy fontos szempont. Egy kinnfelejtett index teljesen megtévesztő lehet. Azt hiszed mehetsz, pedig nem! És az a vita, hogy indexelt-e vagy sem, utólag gyakorlatilag eldönthetetlen. És pl indexelhet azért is, mert a kereszteződés után meg akar állni.

Szóval én a tiszta utcaképre esküszöm. Amíg megyek a kereszteződésben félvonalig balra nézek, felkészülve arra, hogy esetleg meg kell állnom, utána jobbra egy pillantás, hogy valóban mehetek-e, majd előre, hátha beugrott valaki a kocsi elé. (Lehet hogy paranoiás vagyok egy kicsit.)

> Sol omnibus lucet.

Neked bal oldalrol halad a ket autos egymas mogott, az elso jelzi a kanyarodasi szandekat. Neked csak akkor szabadna kihajtanod, ha mindket auto jelzi a kanyarodasi szandekat, igy meggyozodve arrol, hogy neked szabad az ut.

Amennyiben csak az elsorol voltal meggyozodve, ugy nem lett volna szabad kihajtanod. Ebben az esetben teljes mertekben te vagy a hibas.

zolo

Ezzel vitatkoznék, csak akkor szabad elindulni, ha mindkét autónál meggyőződött róla, hogy kanyarodni is fog. A szándék jelzése még nem elég, hisz meggondolhatja magát - ugyan a Kresz arról is rendelkezik, hogy az irányváltoztatás szándékát történő jelzés nem lehet megtévesztő. De ettől még nem lesz felmentve, ha kikanyarodik elé és a másik egyenesen haladva belé csattan úgy, hogy előtte esetleg jelzett is irányváltási szándékot megtévesztő módon, vagy egyéb esetben gyorsan hajtott, záróvonalat lépett át, stb. Neki minden körülmények között elsőbbsége van. Az, hogy más szabályt megszegett és szintén büntethető, ilyenkor sovány vigasz tud lenni.

Tilos előzni útkereszteződésben és közvetlenül útkereszteződés előtt, kivéve ha a jármű főútvonalon vagy olyan más úton halad, amelyen elsőbbségét jelzőtábla – útkereszteződés alárendelt úttal - jelzi.

Ha főútvonal, vagy van ilyen tábla akkor teljesen szabályos volt (Mivel 2x2 sáv gyanítom). Az, hogy gyorsított teljesen normális, sávváltáskor gyorsítani kell (főleg, ha esetleg jön is valaki). Kétszer két sáv esetén teljesen ok ez a manőver, de én amúgy szoktam ilyet csinálni sima főúton is, főleg külterületen (nem fékezel állóra azért mert valaki lehajt a tanyához...)