Google Chrome félresikerült kísérlet: böngésző összeomlások világszerte

Címkék

A hét folyamán be nem jelentett kísérletbe vonta be a Google Chrome a felhasználóit, melynek nem várt, igen komoly következményei lettek: számos vállalat rendszergazdája arról számolt be, hogy több száz, több ezer alkalmazott nem tudja használni a Chrome-ot az internet-eléréséhez, mivel az aktív böngésző ablakok munka használhatatlanná válnak. A vállalati szigorú előírások miatt a munkavállalók más módon nem érhették el az internetes tartalmakat, a munkájukat nem tudták elvégezni.

A probléma először november 13-án, szerdán jelent meg. Akkor nem minden Chrome-felhasználót érintett, csak a Windows Server terminálkiszolgálóján futó Chrome böngészőket. A jelentések százai szerint a felhasználók a Chrome lapok hirtelen üressé válását tapasztalják, az ún. a "Halál fehér képernyőjé"-t (WSOD).
Panaszok százai érkeztek be a Google támogatási fórumába , a Chrome hibakeresőbe és a Redditbe [1,2]. Az egyik sysadmin úgy nyilatkozott, hogy eredetileg rosszindulatú program jeleként hitték a Chrome üres lapjait, és ennek megfelelően reagáltak az egész hálózatra kiterjedő biztonsági ellenőrzések megkezdésével.

Google vizsgálata szerint a hiba a "WebContents Occlusion" elnevezésű funkcióra vezethetők vissza. A Google Chrome tervezési dokumentum szerint ez egy kísérleti szolgáltatás, amely felfüggeszti a Chrome lapjait, amikor a felhasználók más alkalmazásablakokat helyeznek a Chrome elé, az aktív Chrome lapot háttérként kezelve.
A kísérlet célja az erőforrás-felhasználás csökkentése lenne. A funkciót egész évben tesztelték a Chrome Canary és a Chrome Beta kiadásaiban.
A héten azonban a Google úgy döntött, hogy kipróbálja a Stable fő kiadásában, hogy további visszajelzéseket kapjon az eljárás hatásairól.

Borítékolható, hogy rosszul sikeredett.

A szélesebb közönségnek történő bevezetésekor azonban váratlan hiba jelentkezett, amely ahelyett, hogy felfüggesztette volna a Chrome lapjait, amikor a felhasználók egy másik alkalmazásra váltottak, a Chrome lapjai tartalma teljesen üressé váltak.

A javításon már dolgoznak a Google mérnökei.

Workaround: A chrome://flags/#web-contents-occlusion és a chrome://flags/#calculate-native-win-occlusion funkciók (ún. zászlók) tiltása.
Az érintett verzióknál a chrome://flags/ begépelése után az occlusion szóra kereséskor jelennek meg ezek a funkciók, melyek tilthatókká válnak. Azoknál a Google Chrome böngészőknél, melyek nem érintettek a hibában jelenleg a keresés nem eredményez találatot.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2019. 11. 18., h – 14:17
  • eroltessunk 1 fele bongeszot a userekre, mert azt konnyu menedzselni (pluszpontokert terminal server-en, hogy esely se legyen kikerulni)
  • allitsunk be automata frissiteseket a bongeszore
  • soha semmilyen hirt ne kovessunk az igy SPOF-e tett szoftverrol
  • gondosan tegyuk lehetetlenne a regi verziok visszarakasat backup-bol
  • varjuk meg, amig a google hibazik egyet
  • panaszkodjunk hangosan, amikor rankdol a ****tornyunk
  • profit

viszonylag banális hiba a többlépcsős QA-n is átment

Itt inkább az elvekkel van probléma:

stable ág vs kísérleti feature.

 

De ugye a mikoszoft is pont ezt csinálja, nekik ráadásul épp nincs is értelmesen használható böngészőjük.

A mozillánál még elvileg él az ESR vonal, de (ahogy a környezetemben látom) erősen csökkent a népszerűsége.

 

szerintem.

- nyirjuk ki a konnyen letilthato Flash-t, mert tul sok eroforrast eszik (es a Google nem tudja indexelni a swf tartalmat)

- adjunk a sima HTML-nek interaktiv funkciokat JavaScripttel

- szerver oldal helyett rendereljunk mindent a kliens oldalon, hiszen "van ram, van proci, hasznaljuk"

- jojjunk ra, hogy igy mar tul sok eroforrast eszik a sima HTML "webapplikacio", es emiatt lemarad a nativ megoldasok mellett

- workaroundoljunk valamit, ami talan megoldja azt, ami 10 eve meg nem volt problema

 

Koszi, Google!

"gyonyoru interaktiv Flash-appokat lehetett gyartani minimalis efforttal."

Csak nem full website-okat kellett volna ezzel gyártani. Én is úgy gondolom, hogy alapvetően jó termék volt (dolgoztam is vele sokat), akár a weben is meg volt a helye (pl interaktív microsite-ok, termékbemutatók), de egy időben mindenki túltolta. Összességében nem bánom, hogy kikopott a webről.

Ugyanúgy megzabálta a világ összes CPU-ját (és mekkora feature-ként adták el, amikor multithreades lett Linuxon: immáron nem csak egy core-t tud leültetni a földre, hanem a gép összes core-ját! micsoda haladás!), mint a bepanaszolt JS. Egész egyszerűen egy marék kaki volt az, hogy használták.

Miután a "render motor a render motorban" JS frameworkben (react/vue/angular) írt, HDPi, parallax scrollingos, telemetry vackokkal teleszórt modern webapp zabál annyi memet manapság, mint amit 10 éve egyetlen fülsértő, epilepszia-rohamot okozó flash reklám banner volt képes néha, így annyira nem érzem jogosnak a flash visszasírását erőforrás okokra hivatkozva.

Flasht egyébként nem azért nyírta ki az ipar, mert a Google nem tudta indexelni, mert akkor az angular/react/stb. sem terjedt volna el. Azért lett kinyírva (többek közt az Alma által IS), mert az Adobe trójai falova volt. Ha rendes webes szabványt csinálnak belőle, nyílt, szabad licencű implementációval, lehet ma is használnánk, az Adobe meg lapátolná be a flash editorjai eladása után továbbra is a hatalmas pénzeket.

ez volt nekem is anyomorom vele. tipikus Adobe szar.

a Gnash meg a legjobb szándékok ellenére se működik normálisan az esetek jelentős többségében.

"all submitted complaints will be forwarded to /dev/null for further investigation"
"ez ilyen hippi kommunás felfogás, ahogy Stallman sámán módjára dobol a nagy hasán, hogy GNU, free software, free as free beer."

Nem a lényeghez de ha már van kékhalál akkor ez fehérhalálnak logikusabb mint "Halál fehér képernyője"  még ha szó szerint az pontosabb :)

"Borítékolható, hogy rosszul sikeredett."

Akkor nézzük ezt egy kicsit objektívebben. Ilyen Chrome experimentből rengeteg van, nagyon rég óta mennek már. Eddig azért nem hallottál róluk, mert általában jól működnek: először csak nagyon kevés felhasználóhoz megy ki, aztán több, aztán még több, stb., és ha bárhol gond van, javítják/visszacsinálják. A Mozilla is tud csendben configokat pusholni a Firefoxba, és egy adott felhasználóbázis felett igazából minden cég minden szoftvere használ ilyen technikákat, mondhatni iparági norma.

Hozzátartozik, hogy ha valaki új hibát észlel, érdemes mielőbb jelenteni (hogy működjön a visszacsatolás). Illetve ezeket ki is lehet kapcsolni, ha az adott környezet azt kívánja. De nem érdemes teljesen kikapcsolni egy egész cégben az ilyesmi frissítéseket, mert ha a fejlesztés sokkal későbbi fázisában veszik észre, hogy valami nem működik az új verzióban, akkor nagyobb szívás.

Ezt az egyet most beszopta a Chrome csapat, az tény.

Nem értek egyet. Felhasználóként hadd lehessen jogom opt-out kilépni a kisérleti nyúl szerepéből. Az alapötlettel nincs bajom, csinálják csak, sőt, én is szívesen részt veszek adott esetben rajta, de ha van 2 gépem, és abból az egyik munkaeszköz, azon hadd kapcsoljam már ki, hogy random funkciókkal kísérletezzenek.

Blog | @hron84

valahol egy üzemeltetőmaci most mérgesen toppant a lábával 

via @snq-

Eddig azért nem hallottál róluk, mert általában jól működnek: először csak nagyon kevés felhasználóhoz megy ki, aztán több, aztán még több, stb., és ha bárhol gond van, javítják/visszacsinálják. 

én már futottam bele olyan kísérletezgetésbe, ami prod webappokat tört és biztonsági problémákat okozott, a néhányszáz bugreportra pedig a fejlesztő ahelyett hogy visszavonta volna és követte volna a specet, azon kezdett agyalni h hogyan javítson a heurisztikán, amivel eldöntik helyettem mit is akarok.

https://bugs.chromium.org/p/chromium/issues/detail?id=914451#c66

Karöltve a MSFT win10 menetrend szerinti peccskeddes bazmegjeivel, lassan gyomorgörcs és rettegve imádkozás lesz az összes IT-t használó cégnél minden reggel: vajon aznap fognak-e a tudni dolgozni a bérrabszolgák?

Ide jutottunk. Nem megy az "Internet"(*) -> halál

(*): mert ugye az mar korabban megvolt, hogy bongeszo = Internet.

Szerkesztve: 2019. 11. 18., h – 21:39

Par hete tapasztalom, hogy a bongeszom full feketeve valik neha... bar itt feher kepernyot irnak, de gyanitom lehet osszefugges... (az occlusion szot megtalalom a chrome://flags  oldalon) mar mindenre gyanakodtam (videokartya driver, etc..) 

Akinek van egy icipici esze az már Firefoxot használ Chrome helyett.

Vagy Fox-on kívül v. mellé még inkább bármi mást, korrektül beállított blokkerekkel. - majd 15 év alatt soha nem volt abból gondom, hogy egyetlen gépre sem engedtem Chrome-ot feltenni.., - ha mégis besikerült volna valakinél, a lehető leggyorsabban, Revo-val le a gépről. (Az admin-kontroll nélküli automatikus és gyakori frissítgetés a melegágya a rossznak(!), gonosznak(!), - sokkal nagyobb mértékben, mint egy kliensen elmaradt frissítés. :) - Csak ez ugye nem tetszik a fejlesztőknek, mert ők komolyan kézben akarják tartani a nagy gonddal, folyamatosan csiszolt, "csodálatos" művüket. - Nekünk, felhasználóknak meg csodák nélkül, leginkább stabil, megbízható szoftveres eszközökre (pl. böngészőre..,) van szükségünk, nem újabb fejlesztői játszadozásokra, változó designra, és nem beta-tesztelendő featúrákra, - (meg persze még újabb, kifejlesztett reklámsugárzó protokollra. - Az sokkal jobban ráér, mint bármelyik fejlesztő azt gondolhatná.

Aztán véletlenül kimegy valami agyontesztelt feature a Firefoxaidra, és sorban összeomlanak, akkor lesz nézés a lukon. Főleg, mert a nem-mainstream böngészők feleannyit se tudnak. Sajnos már az Opera is elkurvult, az is Chrome enginen fut.

Blog | @hron84

valahol egy üzemeltetőmaci most mérgesen toppant a lábával 

via @snq-

Az "esr" verziót használom vagy 50 gépen, - amióta csak létezik, - még soha nem tapasztaltam ilyen problémát. (Tegyem hozzá, az "esr" "nagyváltásánál" is, - (52.9 után a 68.2-es verzióig) - kivártam, és csak a véksőkig kiforrott szoftvert vagyok hajlandó használni. - Mert már sejtem, hogy a szoftverfejlesztéshez, hibajavításokhoz valószínűleg 10x annyi idő kell, mint amivel itt egy-egy verzió-terítésnél nekünk számolnak.)